Fordulat EU-BŐVÍTÉS. Különszám 2003 ŐSZ FORDULAT 1 ÉS TÁRSADALMI KOHÉZIÓ

Átírás

1 Fordulat EPOC EU-BŐVÍTÉS ÉS TÁRSADALMI KOHÉZIÓ Különszám 2003 ŐSZ FORDULAT 1

2 Fordulat 2003 ősz Szerkesztő: Gergely Vera, Sebők Miklós A fordításokat az eredetivel egybevetette: Andacs Botond, Domokos László Számítógépes munka: Harasztosi Péter Kéziratok lezárva: március A kiadványt a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium támogatta. 2 FORDULAT

3 TARTALOMJEGYZÉK ANDOR LÁSZLÓ ELŐSZÓ (6) CATHERINE SAMARY LIBERÁLIS PÉNZÜGYI ÉS PIACI SZEMPONTOK VERSUS A TÁRSADALMI KOHÉZIÓ FINANSZÍROZÁSA (7) (Fordította: Sebők Miklós) DOROTHEE BOHLE ÉS HUSZ DÓRA KIÉ EURÓPA? (18) (Fordította: Szegedi Máté) HERMANN BÖMER, ANDREAS BORCHARDT ÉS WOLFGANG SCHLEGEL BŐVÍTÉS ÉS KOHÉZIÓ (43) (Fordította: Pálvölgyi Balázs) EGON MATZNER PRÓBÁLJUNK FELZÁRKÓZNI! (57) A VOLT SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉS A GLOBÁLIS PIAC VESZÉLYES JÁTÉKTEREI (Fordította: Demendy Zoltán) TADEUSZ KOWALIK CSATLAKOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓHOZ. TEGNAP, MA ÉS HOLNAP (64) (Fordította: Czirók Márta) FORDULAT 3

4 RAFAL MORAWCZYNSKI AZ IPARI FOGLALKOZTATÁS ÉS AZ EU-VAL FOLYTATOTT KÜLKERESKEDELEM ALAKULÁSA LENGYELORSZÁGBAN (84) (Fordította: Breuer András) PREDRAG BEJAKOVIČ ÉS VIKTOR GOTOVAC FOGLALKOZTATÁS ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG HORVÁTOR- SZÁGBAN (114) (Fordította: Berki Tamás) SIMONA BOVHA PADILLA ÉS HELIOS PADILLA MAYER FONTOS-E A PÉNZÜGYI FEJLŐDÉS A GAZDASÁGI NÖVE- KEDÉS SZEMPONTJÁBÓL SZLOVÉNIÁBAN? (134) (Fordította: Vigvári Gábor) 4 FORDULAT

5 SZERZŐINK ANDOR LÁSZLÓ BEJAKOVIĆ, PREDRAG BOHLE, DOROTHEE BORCHARDT, ANDREAS BÖMER, HERMANN GOTOVAC, VIKTOR HUSZ DÓRA KOWALIK, TADEUSZ MATZNER, EGON MORAWCZYNSKI, RAFAL PADILLA, SIMONA BOVHA PADILLA MAYER, HELIOS SAMARY, CATHERINE SCHLEGEL, WOLFGANG BKÁE, Budapest Közpénzügyi Intézet, Zágráb Közép-Európai Egyetem (CEU), Budapest, Politikatudományi tanszék Dortmundi Egyetem Spatial Planning szak Dortmundi Egyetem, Politikai Gazdaságtan tanszék Zágrábi Egyetem, Jogtudományi kar CEU, Nemzetközi kapcsolatok és Európa tanulmányok tanszék Lengyel Tudományos Akadémia, Közgazdaságtani Intézet, Varsó Bécsi Műszaki Egyetem, Pénzügyi és Infrastruktúrapolitikai Intézet Krakkói Közgazdaságtudományi Egyetem, Innovációs és Vállalatgazdaságtani Tanszék Ljubljanai Egyetem, Közgazdaságtudományi kar Makroökonómiai és Fejlődésgazdaságtani Intézet, Ljubljana Interdiszciplináris társadalmi-gazdasági kutatások intézete, Paris IX-Dauphine Dortmundi Egyetem, Spatial Planning szak FORDULAT 5

6 Előszó A maastrichti szerződés új irányt jelölt ki az európai gazdasági fejlődés számára. Ebben a legtöbben csak az egységes valuta bevezetésének hosszú távú programját, a teljes gazdasági unió megteremtésének szándékát, Európának a globalizációs kihívásokra adott válaszát látták kezdetben. Idővel egyre többen látták át a maastrichti koncepció ellentmondásait, egyre szkeptikusabban ítélve meg az általa elérhető eredményeket, és sürgetve a folyamat korrekcióját legalább. A Brémai Egyetem professzora, Jörg Huffschmid vezetésével 1995 óta nemzetközi szakértői csoport vizsgálta meg évről évre az Európai Unió gazdaságpolitikáját, a pénzügyi szférától a környezetpolitikáig a legkülönbözőbb területekről készítve tanulmányokat, és ezek alapján összefoglaló jelentéseket (ezek a dokumentumok a honlapon tekinthetők meg). Az elemző munkához és az ajánlásokhoz mind többen csatlakoztak, sőt 2001-től kezdve az Európai Bizottság is támogatta a nemzetközi gazdaságpolitikai koordinációról szóló együttműködést. A csoport napirendjén az utóbbi években értelemszerűen felértékelődött az EUbővítés problémája. Ennek behatóbb vizsgálatára 2003 márciusában külön konferenciát is rendeztek, mégpedig Budapesten, a BKÁE termeiben. A kétnapos tanácskozást Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter nyitotta meg. A konferencia anyagaiból készítettük a Fordulat különszámában közölt válogatást, amely remélhetőleg hasznos olvasmány lesz az európai gazdaságpolitikával, a Gazdasági és Monetáris Unióval, valamint az EU-bővítéssel foglalkozó hazai kutatók számára. Andor László 6 FORDULAT

7 LIBERÁLIS PÉNZÜGYI ÉS PIACI SZEMPONTOK VERSUS A TÁRSADALMI KOHÉZIÓ FINANSZÍROZÁSA CATHERINE SAMARY A z ún. washingtoni konszenzus, ahogy az Európai Unió kialakításában és kibővítésében életre kelt, pénzügyi szempontból az állami szerepvállalás monetarista és kínálat-oldali kritikájához kapcsolható. Ez utóbbi megközelítések mára dogmává váltak és a társadalmi kohéziót szolgáló eszközök módszeres kiiktatásának alapját jelentik. A változásokra, melyek Európa meghatározó országainak pénzügyi szektoraiban a nyolcvanas évek eleje óta végbementek egy új, széles körben érvényesülő trend hatott, amelynek során a hangsúly a tőke szabad áramlására és a gazdasági és monetáris unió létrehozására került (ahogy azt az 1985-ös "Fehér könyv" javasolta). Ez az irányzat később a maastrichti kritériumok és az Európai Unió 1992-es megalkotásával konszolidálódott: a kritériumok és az európai konvergenciamechanizmus növeli ahelyett, hogy csökkentené a társadalmi és regionális fejlődési különbségeket, ezzel tönkretéve a társadalmi kohéziót. A globalizáció mögött álló liberális dogmák és univerzális receptek: A piacok között az árjelzések alapján allokálódó magánberuházások (hitel, közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) vagy portfólió-befektetés) minden esetben racionálisabbak és hatékonyabbak, mint bármilyen közfinanszírozás és -menedzsment; A tőkét sújtó adókat csökkenteni kell, melynek célja a magántőkét vonzó hatás növelése, ezt legitimálja az ún. Laffer-görbe ( a túl magas adókulcs következtében megszűnik az adóbefizetés ), valamint az a liberális feltevés, mely szerint a megtakarítás (akár a vállalatoké, akár a legmagasabb jövedelmű rétegé) a beruházások előfeltétele 1 ; Az állami költségvetés redisztributív jellegének együttes érvényesülése a keresletoldali keynesiánus gazdaságpolitikákkal túlságosan gyámkodóan használja fel az erő- 1 Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államokban az új gazdaság kialakulásának expanzív évtizedében megfigyelt negatív megtakarítási ráta paradox (és éppen az Egyesült Államokból érkező!) ellenpéldáját nyújtja ennek az állításnak. FORDULAT 7

8 forrásokat, így az nem teszi érdekeltté az egyéni aktorokat, hogy munkát vagy produktív befektetési lehetőségeket keressenek; A túl magas bérek (de sohasem a túl nagy profit) jelentik mind az infláció, mind a munkanélküliség gyökerét; Végül: bármilyen nem-magán jellegű irányítás (állami, munkásönigazgatás, vagy nem valódi magántulajdonosként vagy részvényesként értelmezett menedzsment típusú vezetés) szükségszerűen pazarló a hatékony irányítással szemben. Eben az esetben a hatékonyságot implicit módon és tudományos jelleggel, a piaci szabályok és a profitelv határozzák meg. Ugyanúgy a geostratégiai és a nemzetközi erőegyensúllyal kapcsolatos megfontolások álltak a Marshall-terv és a világháború utáni nemzetközi politika hátterében, mint a nyolcvanas évek új liberális politikái mögött. A keynesiánus (vagy tágabb értelemben állami beavatkozáspárti) politikák viszonylagos elterjedését a hidegháború magyarázta: a társadalmi és politikai feszültségek következtében kiterjedt volt az állami beavatkozás rendszere mellett a tervezés is a háború utáni, Marshall-segélyes időszakban. Hasonlóan segítette az állam a délkoreai gazdaság gyors növekedését a 60-as, 70-es években A kapitalizmus történetében néhány kivételes évtizedig általánossá vált az egyenlőtlenségek csökkenése, a bérek még a növekvő termelékenységet alapul véve is nőttek, és kiteljesedett a teljes foglalkoztatást fő célként maga elé tűző állami beavatkozás. A 80-as években beindult a washingtoni konszenzushoz kapcsolható konzervatív offenzíva mind a munka, mind a jóléti állam rovására növelte a tőke hozzáadott értékbeli részesedését. Ennek hátterét a profitráta drasztikus csökkenése jelentette a 70-es években a kapitalista dominanciájú országokban. Ugyanakkor az új konzervatív offenzíva globális szinten használta ( Délen és Keleten ) az adósságválságot a washingtoni konszenzus általános elfogadtatására, és megpróbálta ellehetetleníteni a kapitalizmus alternatíváit. A nyolcvanas évek eleje óta Európa meghatározó országaiban a pénzügyi szektor jelentősen átalakult. Az új, széleskörűen érvényesülő trend nyomán hangsúlyossá vált a tőke szabad áramlása és a gazdasági és monetáris unió létrehozása (ahogy ezt az 1985-ös "Fehér könyv" javasolta). Ezt később a maastrichti kritériumok és az Európai Unió 1992-es megalkotása követte. Az egységes Európa felépítését egy sajátos, fundamentalista monetarizmus szempontjai szerint vezényelték le, amely ugyanakkor nem tartozik a neoliberalizmus nélkülözhetetlen jellemzői közé. Azt, hogy miért így alakult Európa útja tehát nem ideológiai természetű okok magyarázzák. A baloldali francia kormány 1983-as liberális fordulata lezárta az 8 FORDULAT

9 új liberális programmal szembeni mérsékelt ellenállás 1980 és 82 közötti korszakát. A kormány ekkor azzal érvelt, hogy országos szinten lehetetlen nem figyelembe venni a liberális politikákat. De a szocialista vezetésű francia kormány 1985-ben már az egységes piac és a monetáris unió kialakítására tett javaslatot NSZK-beli partnerének. A tervezet lehetővé tette, hogy a tőke szabad áramlásának biztosítása és a jóléti állam leépítése váljon Európa építésének egyik alapelvévé. A maastrichti kritériumoknak 1992-ben monetaristának kellett lenni annak érdekében, hogy meggyőzzék a politikai és gazdasági befolyással rendelkező köröket a német márka elhagyásáról. A kritériumokat a domináns európai államok kemény magja abban a ki nem mondott reményben határozta meg, hogy a kevésbé fejlett és eladósodottabb országok képtelenek lesznek őket követni. Paradox módon éppen Németország az egyike azon államoknak, amelyek jelenleg nem hajlandóak végrehajtani a stabilitási paktumot, míg a maastrichti kritériumok a gyengébb gazdasági lábakon álló tagok és tagjelöltek számára valódi társadalmi kínszenvedéssel járnak együtt. Ugyanakkor az EU új felépítésének és intézményeinek (ezek közül az Európai Központi Bankok Rendszerének és az Európai Bizottságnak kellene megvédenie a közös európai érdekeket!) hátterében minden új európai egyezmény és intézmény egy felülről lefelé irányuló és a valóságban is érvényesülő liberális rend bevezetését segítette elő nemzeti szinten. Mindennek célja az volt, hogy a kormányok ezt Európa kényszeríti ránk jelszóval vezethessenek be népszerűtlen szociális megszorításokat. Franciaországban egyetlen évtized alatt a bérek aránya a teljes hozzáadott értékből 10 százalékponttal esett vissza. Így ezek a kelet-európai országokban különlegesen szélsőséges módon végbemenő folyamatok mindannyiunk közös sorsát jelentik. A társadalmi kohézió rombolásának számbevétele: A közszolgáltatások privatizálása univerzális dogmává vált, amely nyilvánvalóan negatívan befolyásolja az államháztartás helyzetét: megszünteti leghatékonyabb jövedelemforrását; A tőkét terhelő adók tendenciaszerű csökkentése (a költségvetési deficit mérséklése érdekében) együtt járt a társadalmi jóléti kiadások megkurtításával ugyanakkor a katonai költségvetés növelését sohasem vitatják. Az utóbbi időben a stabilitási paktumot övező polémia csak karikatúraszerűen ismételte az USA költségvetési hiányának mértékéről folytatott társadalmi és politikai érveket 2. Ilyen volt az, amikor a 2 Az USA napi egymilliárd dolláros hadikiadása a képmutató liberális költségveté- FORDULAT 9

10 francia védelmi miniszter javasolta: ne vegyék figyelembe a katonai beruházásokat az államháztartás egyenlegénél és a fiskális politika kereteit kijelölő előírásoknál [Le Monde szeptember 17.]; Az Európai Központi Bank számára a maastrichti egyezményekben biztosított függetlenség egy olyan feltételezett tudományos konszenzuson alapult, amely a közgazdásztársadalomban a valóságban sohasem létezett. A hetvenes években az infláció elleni küzdelem alapelve megegyezett Friedman monetarista infláció-felfogásával. Eszerint az árak emelkedésének problémájával kizárólag a monetáris politikának kell foglalkoznia, és minden baj hátterében a túlburjánzott állami beavatkozás áll. A pénz feltételezett semlegessége és az állami politikák hatékonytalansága jelentették az eurozóna központi bankjainak reformja mögött álló ideológiai legitimációt. Hasonló volt a helyzet a tagjelöltek esetében. Valójában a monetarista elveket hamar elhagyták a domináns liberális országok az 1981-es recesszió után, egészen a mai napig. A FED időről-időre kisi politikát idézi a reageni fegyverkezési verseny idejéből. Manapság, akárcsak a 80-as évek kezdetén az amerikai költségvetés hiányával egyszerre akarnak keynesiánus módjára élénkülést vinni a gazdaságba, segítendő azt kilábalni a recesszióból, és érvényesíteni a redisztribúciós és szociális célú költségvetési kiadások csökkentésének liberális programját. Ebben a szemléletmódban a hadsereg veszi át a jóléti kiadások helyét a büdzsében. adott jelentéseiben is egy olyan amerikai gazdaságpolitikáról ír, amely manapság is felhasználja (a nyolcvanas évekhez hasonlóan) a gazdaságpolitikai mix minden beavatkozásra épülő elemét (legyen szó fiskális politikáról vagy a kamatlábak változtatásáról) annak érdekében, hogy megsegítse a gazdaságot, ha az szükséges. A maastrichti és az amszterdami szerződés, melyek ma az Európai Szerződések részei (valójában a módosításaik a ford. megjegyzése) nemcsak szabályokat hoztak a költségvetési eladósodás megfékezésére (melyeket az ún. stabilitási és növekedési paktumban fektettek le), hanem előírták a tagállamok költségvetési politikái számára, hogy a magántőke beáramlását elősegítő szempontokat érvényesítsenek ezek pedig a befektetők számára nyújtott kedvezmények általánossá válásához vezettek. E mellett megtiltották a nemzeti központi bankoknak és az EKB-nek, hogy alacsony kamatlábak mellett folyósítsanak állami hiteleket a közkiadások finanszírozására. Így pénz és hitel kizárólag a magánszektornak jutott, holott ezek a források természetesen az állam számára is forrást jelentenek (jelentettek és kellene, hogy jelentsenek). Az államadósság körüli spekuláció és a rövid távú gondolkodás, amely kiegészült az átalakult bankrendszerek piaci orientációjával (melyben a bankot jobban érdekli a befektetései után realizált haszon, mint a finanszírozási szükségletek) 10 FORDULAT

11 katasztrofális következményekkel járó keverékké áll össze Az EU-bővítés nyomán minden valószínűség szerint új eszközökre, forrásokra és az állami szerepvállalás területeinek kiterjesztésére lesz szükség nemzeti és összeurópai szinten egyaránt, melynek célja a szociális kohézió megvalósítása, egyszerűbben szólva: a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése. A bővítés azonban ennek éppen az ellenkezőjét hozza. A megszorítás akárcsak most, a jövőben is a közös költségvetés és monetáris politika legfontosabb jellemzője lesz, jóllehet a bővítést a földrész újraegyesítésének irányába tett történelmi lépésnek tartják. Az új tagok felvételének együtt kellene járnia a strukturális alapokban biztosított források jelentős növekedésével és a közpolitikák, a közfinanszírozás szerepének radikális felértékelésével, melyek célja az országok fejlettségi szintje közti szakadék érdemi csökkentése. Ennek szervezőelve a javak társadalmi és európai szintű elosztása kell, hogy legyen. Ugyanakkor a hitelek (különösen a segélyezési céllal nyújtott hitelek), a magánosítás, a fiskális politikák és az FDI közötti kölcsönhatás szerves, és alkalmazásuk megfelel a kormányzati intézmények (kormányok, nemzetközi pénzügyi intézmények és az EU) általános gazdasági és geopolitikai logikájának. Az új közpolitikák mögött álló társadalmi érdekek és prioritások nyilvánvalóan éppen annyira rejtettek, mint az IMF cselekvését meghatározó érdekek (ahogy azt a Nobeldíjas Joseph Stiglitz világosan kimutatta Globalization and Its Discontent c. könyvében [Stiglitz 2002]). Hasonló a helyzet az EKB úgynevezett függetlenségével, és az általa követett monetáris politikával. Jelenleg a kulturális, oktatási és a valódi hosszú távú fejlődést szolgáló kiadások csökkentése (nem pedig növelése) van soron. Az egészségügy, az oktatás, a tudomány e logika szerint nem más, mint új típusú profitlelőhely. Az a szemlélet, amely a magántőke szabad áramlásában látja minden szükséglet kielégítésének forrását, elveti a külkereskedelem és a tagjelölt országokba irányuló befektetések bármilyen formában történő nemzeti ellenőrzését. E liberális tendencia idővel szabályokká rögzült, és a tagjelöltek számára előírt feltételek szép csendben egyfajta acquis communautaire -ré váltak a tagországok számára is. A Central Europe in transition: towards EU membership elnevezésű tanulmánykötet szerzői nem kerülhették el, hogy megállapítsák: az egyes országok kutatói egyformán elkövették a legnagyobb hibákat a térség fejlődésének felrajzolásakor [Gorzelak et al. 2001]. Arra számítottunk, hogy valamennyi [visegrádi országban] jelentős előrelépés valósul meg a tudomány és technológia terén. A valóságban azonban hosszan tartó és súlyos visszaesés figyelhető meg a tudományra fordított összegek GDP- FORDULAT 11

12 arányos alakulásában, és a K+F- potenciálnál valamennyi országban. A külföldi működőtőke szerepe e szektorban nem a várakozásoknak megfelelően alakult, senki sem gondolta volna ugyanis, hogy a vállalatok külföldi cégek által történő felvásárlása sok esetben a meglévő laboratóriumok és K+F egységek megszüntetésével jár együtt ( ). Különösen veszélyes ez Közép- Európa jövője számára, ugyanis a térség valószínűleg semmivel nem versenyképesebb a 21. század hajnalán, mint 10 évvel korábban [i.m.: o.]. Emellett valamennyi tagjelölt országban megfigyelhető a közvélemény szociális gondoskodással kapcsolatos növekvő aggodalma, amely szintén része kell legyen a csatlakozás előnyeit és hátrányait összegző mérlegnek. Miközben a Kelet-Európában élők egy része még mindig abban reménykedik, hogy vadkapitalizmus helyett egy társadalmilag érzékeny kapitalizmus köszönt be az EUcsatlakozással, az új alkotmányon dolgozó V. Giscard d Estaing vezette konvent egy olyan Szociális Chartát javasol elfogadásra, mely hivatalossá tenné a visszalépést a jelenlegi tagok háború után elfogadott nemzeti alkotmányaiban foglalt társadalmi célokhoz képest. A tagok munkaerőpiaci és a tőkevonzó képességbeli versenyelőnyeinek eltüntetésében a közös, európai piacon érvényesülő szabad verseny joga kapja a legfontosabb szerepet. Bár a demokráciát mindenki alapvető jelentőségű európai értéknek tartja, de hogy mennyire vált demokratikussá egy adott ország, vagy hogy milyen eredményeket ért el az európai modellt meghonosító strukturális átalakulásban, azt a privatizációs folyamat elindításán mérik. Másképpen fogalmazva: a versenyhez való jog elsődlegességének érvényesítése jelentette a tagországok gazdaságába való magántőke-bevonás alapját. A versenyhez való jog érvényesülése jelentette e mellett a piac és demokrácia értsd: az európai modell felé történő átmenetben elért haladás mércéjét is. A valóságban az EU döntéseit nem egy független monetáris politika, vagy a költségvetési politikát domináló hatékonysági kritériumok határozzák meg, hanem a nyíltan ki nem mondott társadalmi prioritások: az EKB ajánlásai mögött melyek kiadása nem is tartozik eredetileg hatáskörébe, melyek egyetlen hivatalosan bevallott célja az infláció elleni küzdelem, sajátos szempontok húzódnak meg. Ezek egyike a megtermelt hozzáadott értékből a profit arányának növelése a bérek rovására, ami a munkaerő-piaci rugalmasság növelésének örve alatt megy végbe (így keresve megoldást a munkanélküliség problémájára). A másik ilyen szempont a magas kamatlábak fenntartása, mellyel a pénzügyi befektetések magas hozamát biztosíthatják ez az új pénzügyi piacok leginkább spekulatív ré- 12 FORDULAT

13 sze, a nyolcvanas évekbeli államadósságba történő ún. portfólióbefektetések óta. Az ázsiai pénzügyi válság után a rövid lejáratú orosz államkötvények kamatlábainak szédítő magasságokba való emelésének célja az volt, hogy az adósságot finanszírozó tőkét Oroszországon belül tartsa, ez azonban csak meggyorsította az orosz válság kitörését 1998 nyarán. A frissen alapított [orosz] magánbankok maguk is beszálltak az államkötvény-spekulációba, ahelyett, hogy a gazdaságot finanszírozták volna. Aki a bankok fölötti ellenőrzést gyakorolja, az határozza meg a gazdaság működésének logikáját is. Emiatt emlegették stratégiai kérdésként oly kitartóan (és segítették elő) a bankszektor megnyitását a külföldi tőke előtt. Ehhez hasonlóan a belső piac védvonalainak megnyitására irányul a WTO tárgyalási logikája a szolgáltatások esetében. A bizonytalan pénzügyi környezetben zajló hirtelen ingadozások jelensége közös jellemzője volt a 90-es évek pénzügyi válságainak Mexikótól Ázsián át Oroszországig. Bizonyos részvénybefektetések szintén instabilak lehetnek a másodlagos piacok fejlődésének köszönhetően, ahol ezen értékpapírok megszűnhetnek. Maga az euró egy másfajta gazdaságpolitika eszközét jelenthetné, ám a Strukturális Alapok közösségi célú továbbfejlesztéséhez önmagában még nem lenne szükség az euróra. Csupán politikai döntés kérdése ugyanis az újabb strukturális alapok létrehozása. Emellett a segélyek és kohéziós alapok rendszerének felhasználása függ a társadalmi és politikai meggyőződéstől is és függ a szereplők közötti erőviszonyoktól. A nyolcvanas évek óta ugyanakkor a legfontosabb társadalmipolitikai döntéseket a tőkepiacokon érdekelt erők nyomásgyakorlása alatt hozták, nem pedig rendszerek közötti hidegháborús feszültségek vagy a munkások egész világra kiterjedő mozgalmának hatására. A társadalmi feszültségeket korlátozta az, hogy nehéz megszervezni a kollektív ellenállást azon szinteken, ahol a fontos döntéseket hozzák: a multinacionális vállalatok, a nemzetközi intézmények, vagy az Európai Közösség szintjén. A strukturális munkanélküliség miatt az emberek erőforrásaikat inkább a megfelelő túlélési stratégia keresésére összpontosították. Kelet-Európában, ahol a jóléti állam, vagy az egykori nagyüzemek által biztosított szociális védőernyő hatása megszűnőben van, a kiutat egy darabka föld művelése vagy több, részidőben végzett munka elvállalása jelentheti. Így nem marad túl sok energia az ellenállásra (néha még a választásokon való részvételre sem). Azok számára pedig, akik alól nem szűnt meg a munkahely, a szakszervezeti szervezettség csökkenése (a kelet-európai szakszervezetek formálissá válása) vagy az érdekképviseletek összeolvadása egy új liberális politika jegyében mely az új baloldal ultraliberális elveinek megvalósítására irányul, nos FORDULAT 13

14 mindez számukra az ellenállás erőinek szétforgácsolódását jelenti. Ezzel párhuzamosan nő a populista jobboldali és soviniszta irányzatok befolyása: amikor a szociális biztonságot a bevándorlók elleni fellépéssel kapcsolják össze, ahelyett hogy mindenkinek jövedelmet és munkát adnának, a Haider- vagy Le Pen-féle társadalmi kohézió tűnik az érdekképviseletről való lemondás egyetlen alternatívájának. A kelet-európai országok bankrendszerei (Szlovénia kivételével) mára külföldi kézbe kerültek és semmilyen módon nem járulnak hozzá a társadalmi kohézió fenntartásához. Ugyanakkor a kivételnek számító szlovén modell is komoly nyomás alatt áll annak ellenére, hogy az ország lakosságának egy főre jutó jövedelme jóval közelebb van az uniós átlaghoz, mint bármely más tagjelölt esetében A liberálisok továbbra is a megdöntött egypártrendszerrel és a parancsgazdasággal veszik egy kalap alá a globalizációs folyamattal szembeni ellenállás bármilyen formáját. A szlovén gazdaság sajátossága (ti. hogy az egyetlen tagjelölt, amely ellenállt a kierőszakolt általános privatizációnak és a pénzügyi szektor külföldi tőke előtt való megnyitásának) valószínűleg összefüggésben van az átmenet elején megnyilvánuló társadalmi és politikai ellenállással a Jeffrey Sachs-féle receptekkel szemben. És valószínűleg összefüggésben van a parancsgazdasággal szemben kialakult korai alternatívának, a jugoszláv munkás-önigazgatásnak az emlékezetével Az Európa bővítéséről és a társadalmi kohézióról szóló vita szempontjából így sok tanulsággal szolgálhat Szlovénia példája. A reáltranszferek a legszegényebbektől a leggazdagabbakhoz áramlanak (társadalmi rétegek és országok között) Korábban bemutattuk, hogyan hatott a nemzetközi tőkeáramlás az adósságválságok kialakulására: a neoliberális program jegyében eltelt évtizedek radikális fordulatot jelentettek a legtágabb értelemben vett egyenlőtlenségek növekedésénél is. E mellett visszaesett az állami segélyezés, miközben a kevésbé fejlett országokból a gazdagabbakhoz több jövedelem áramlik már, mint fordítva [lásd pl. Toussaint 2002]. Hasonló trendet figyelhetünk meg az öreg kontinensen is. Az Agenda 2000-ben a tagállamok GDP-jének 1,27 százalékában limitálták az uniós befizetések nagyságát. Ezt várhatóan be is tartják, mivel a strukturális alapokhoz való hozzáférésnél és az agrárpolitikánál is figyelembe vették az új tagok megjelenését idővel pedig e szisztémák reformjára is sor kerül. Az első (és jelenlegi ismereteink szerint legnagyobb valószínűséggel bekövetkező) liberális forgatókönyv szerint az EU bővítése során valamenynyi liberális receptet, mint a szerződésekben és az európai intézményekben lefektetett uniós szabályokat érvényesítik. Nem érvényesülnének viszont az új tagok esetében a 14 FORDULAT

15 létező strukturális alapokhoz és az egységes munkaerőpiachoz való hozzáférés garanciái: a történelmi jelentőségű lépést sokkal inkább magánbefektetésekből (ld. szabad tőkeáramlás), mint az EU közös kasszájából vagy a tagországok hozzájárulásából kívánják finanszírozni. Eközben azonban nem érvényesül az új és régi tagok állampolgárai közötti valódi egyenlőség (a munkához való jogban és a juttatásokhoz való hozzáférésben). A lengyel parasztok nem kapnak ugyanakkora összegű közvetlen támogatást, mint a francia parasztok: nagyjában-egészében az új tagországokban élő gazdálkodók 25 százalékát kapják annak az öszszegnek, amelyhez a jelenlegi tagországokban élő kollégáik hozzájutnak. Ez az egyenlőtlenség várhatóan 2013-ig fenn is fog maradni. A strukturális alapból a tíz tagjelölt évente 114 millió eurót kap infrastrukturális beruházásokra, míg Görögország, Írország, Portugália vagy Spanyolország 231 millió eurót kapott hasonló célokra, annak ellenére, hogy relatíve gazdagnak számítanak valamennyi új közép-kelet-európai tagországhoz képest. Tíz év alatt (1990-től 1999-ig) a brüsszeli bizottság összesen 10,89 milliárd eurónyi összeget fizetett ki segélyként (többnyire kedvezményes hitelek formájában) a földrajzi értelemben legközelebbi és a tagjelöltek közül leggazdagabbnak számító közép-kelet-európai országok számára. A tíz tagjelöltre (ebből nyolc keleteurópai, Románia és Bulgária nélkül, plusz Ciprus és Málta) kiterjedő bővítés nettó költsége 2004 és 2006 között 25 milliárd euró körül lesz. Összehasonlításképpen: a volt NDK az egyesült Németország szövetségi kormányától 1000 milliárd eurót kapott az újraegyesítés óta, míg a teljes Marshall-tervre 1948 és 1951 között 97 milliárd eurót költöttek További adalék, hogy az elmúlt egy évtizedben az EU kereskedelmi többlete a közép-kelet-európai országokkal szemben 112 milliárd dollárt tett ki. Mindez azt mutatja, hogy az úgynevezett szolidaritásból és nagylelkű bővítésből az EU pozitív egyenleggel jön ki, és nem áll szándékában hozzájárulni a közép-kelet-európai országok valódi, társadalmi kohéziót segítő fejlődéséhez. Ennek oka pedig az, hogy egy ilyen szerepvállalás teljes szemléletváltással kellene járjon magában az unióban is. Elkerülendő, hogy a bővítési projekt politikai és erkölcsi válsággal (az első- valamint a másodrendű uniós állampolgárság elkerülhetetlen kialakulásával) járjon együtt, a következő években a fő cél valószínűleg az lesz, hogy az uniót egyre inkább közös piaccá alakítsák át, miközben a közös költségvetés nagyságát a 25 tagú EU-ban is a korábbi, 15 tagnak megfelelő szinten tartsák. Mindez figyelembe véve a gazdasági növekedés csökkenő ütemét, általában véve kevesebb forrást és a meglévő források átcsoportosítását jelenti majd a dél-európai országoktól a kelet-európai tagokhoz így a kohézió FORDULAT 15

16 növelése helyett a verseny és az ellentétek növelése várható. A közvetlen külföldi tőkebefektetések áramlásának logikáját szintén fontos lenne alaposan megvizsgálni. A közvélekedés szerint az FDI megjelenése a modernizáció reményével, új és jó fizetéssel járó munkahelyekkel, növekvő termelékenységgel jár együtt. De egy olyan időszakban, amikor az állami ellenőrzés vagy megszűnőben van, vagy a rövid távra tervező magánprofitnak alárendelten működik, amikor már nem a fejlődéshez fűződő közérdek a legfőbb szempont, az FDI veszélyei előtérbe kerülhetnek. A közép- és kelet-európai országokba együttesen 1991-től 2000-ig 100 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi tőkebefektetés áramlott be majdnem tízszer annyi, mint Oroszországba. Ugyanakkor a kérdéses FDI közel 80 százaléka a 10 közép-kelet-európai ország közül a három leggazdagabban Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon koncentrálódott. Ennek legnagyobb része az ország méreténél fogva Lengyelországba jutott. 3 Ezen kívül minden vizsgált országban (Oroszországban éppúgy, mint Közép-Kelet- Európában) az FDI döntő többsége a fővárosokba áramlott. Ennek oka az, hogy a működőtőke a leginkább virágzó területeket, és különösen a városi környezetet választja célpontjául (ott található ugyanis a legjobb infrastruktúra, a legmagasabb életszínvonal és a legképzettebb munkaerő). Ez a tendencia mélyíti az országok, és az országokon belüli régiók közötti egyenlőtlenséget. A mellékhatások szintén elemzésre szorulnak ilyen az import minden áron történő erőltetése a rendelkezésre álló helyi termékek felhasználása helyett, és ilyen a multinacionális cégeken belül a kreatív számvitel alkalmazása, melynek segítségével el lehet titkolni a profitot és el lehet kerülni az adófizetést Ha a közösségi politikában figyelmen kívül hagyjuk a társadalmi kohézió szempontjait, az az állam egyfajta magánosításával lesz egyenértékű. Ha a közérdeket a piaci törvények vagy a multik érdekeit képviselő szakértők határozzák meg, akkor a társadalmi elégedetlenség a növekvő egyenlőtlenségekkel és munkanélküliséggel párhuzamosan nőni fog, míg idegengyűlölethez és populizmushoz nem vezet Ez vár ránk mindannyiunkra. Van azonban más választás. Ám e másik út választása a politikai akarat meglététől és az erőviszonyoktól függ. 3 Ld. a comm/enlargement/index.htm honlapot. 16 FORDULAT

17 IRODALOMJEGYZÉK G. GORZELAK - E. EHRLICH - L. FALTAN - M. ILLNER - SCHOLAR (szerk.) [2001] Central Europe in Transition: towards EU membership; Naukowe, Warsaw J. STIGLITZ [2002] Globalization and its discontent; W.W. Norton E. TOUSSAINT - A. ZACHARIE [2002] Sortir de l impasse - dette et ajustement; Syllepse; CADTM FORDULAT 17

18 KIÉ EURÓPA? DOROTHEE BOHLE HUSZ DÓRA Í rásunkban azt vizsgáljuk, hogyan formálják konkrét érdekek és erőviszonyok az Európai Unió (EU) keleti bővítését. Az általános szabály alól, amely szerint úgy az új, mint a régi tagokra a csatlakozás napjától kezdve kötelező lesz az acquis communitaire, számos fontos kivételt tettek. Írásunkban a versenyszabályozás és a munkaerő szabad áramlásának területéről két ilyen kivételt vizsgálunk meg alaposabban, azzal a céllal, hogy megtudjuk az átmeneti időszakok kijelölésének magyarázatát (a két esettanulmány közül terjedelmi okokból csak az elsőt közöljük, az összefoglaló harmadik részt változatlan formában hagyva a szerk.). Érdeklődésünk különösen a nemzeti és nemzetközi érdekcsoportoknak a tárgyalások kimenetelére való hatására és a kibővített Európában uralkodó általános erőviszonyokra irányul. Az első részben nemzetközi gazdasági szereplők politikáját vizsgáljuk a versenyszabályozás területén. A magyar kormányzat és az EU a magyarországi nagyvonalú adókedvezményekkel kapcsolatos konfliktusát véve alapul vizsgáljuk, hogy miként formálták a multinacionális vállalatok (MNV) a konkrét politikai preferenciákat egy csatlakozásra váró országban. Az MNV-k erőteljes lobbi-tevékenysége nyilvánvaló hatással volt a magyar kormány álláspontjára. Ezen felül az MNV-k a tárgyalások kimeneteléhez is hozzájárultak, ami biztosította az igényelt átmeneti mentességet. A második esettanulmány a munkaerő szabad mozgásával kapcsolatos. Itt a nyugati munkaerő lobbizott eredményesen együttműködve néhány befolyásos tagállammal az átmeneti mentességért. Végül néhány következtetést vonunk le a kibővített Európában uralkodó általános erőviszonyokról. A szimmetria kedvéért a vizsgálandó ügyek közül az egyik esetben egy felvételre váró ország, míg a másikban az EU kért és kapott átmeneti mentességet. Amellett fogunk érvelni, hogy e felületi szimmetria mögött mély aszimmetria húzódik meg. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi tőke az új tagállamokkal együttműködve tágította ki mozgásterét. Másrészt a 18 FORDULAT

19 munkaerő politikai győzelme úgy tűnik, nem kívánt hatásokkal jár, ugyanis kelet-nyugati megosztottsághoz vezet és gyöngíti a munkavállalókat az új európai hatalmi szerkezetben. I. Első esettanulmány: versenypolitika 4 Az európai versenypolitika az Egységes Piac egyik alapvető építőköve. Kiterjesztése közép-kelet európai (KKE) országokra már az 1990-es évek elején megkezdődött az Európai Megállapodásokkal, amelyekben a társult országok vállalták, hogy az acquis-kel összhangban fokozatosan kiigazítják szabályozásukat. A versenypolitika alapvető fontossága ellenére, Magyarország lényeges kedvezményeket érhetett el ennek egy részterületén, nevezetesen az állami támogatásoknál. Az alábbiakban (I.1.) röviden ismertetjük a tárgyalások eredményét. Mi volt az oka Magyarország átmeneti mentességi kérelmének? Kinek az érdekeit tükrözi a végeredmény? Ezeket a kérdéseket 4 Esettanulmányunk legnagyobbrészt újságcikkekből és három interjúból összegyűjtött információkon alapul. Az interjúk a Pénzügyminisztérium (Hargita Eszter, február 13.), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Fáth Péter, február 20.), és a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi kamara (Lovas Emese, február 19.) képviselőivel készültek. Megállapításaink egyelőre csupán előzetesek, tekintve, hogy folyamatban levő kutatásról van szó. az I.2. szakaszban tárgyaljuk. Hogyan magyarázható, hogy az EU kész volt engedni egy csatlakozó ország nyomásának, átmeneti mentességet adva központi politikájának egyikén? Miért védett a magyar kormány egy olyan álláspontot, amelynek közvetlen következményeként jelentősen csökkent az ország adóalapja? E kérdések megválaszolásához az I.3. szakaszban áttekintjük az e fejezetet érintő tárgyalások végeredményében részes szereplők pozícióit. Az I.4. szakaszban pedig megkísérelünk magyarázattal szolgálni mindezekre. I.1. A csatlakozási tárgyalások eredménye Az állami támogatások kérdése, mint a versenypolitika része, a csatlakozási tárgyalások hatodik fejezetéhez tartozott. Annak ellenére, hogy már 1999 májusában megkezdték e fejezet tárgyalását, csak egy héttel a bővítésről döntő Koppenhágai csúcs előtt, december 6- án zárták le. A fejezethez kapcsolódó tárgyalások fő problémája a befektetésekhez kapcsolódó adókedvezmények rendszere volt. 5 Magyar- 5 Annak ellenére, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés nem határozza meg az állami támogatás fogalmát, az uniós gyakorlatban létrejött meghatározások (korlátozza az államot, hasznos a fogadónak, hatással van a tagállamok közti kereskedelemre, kivételező intézkedés) fedik a magyar adókedvezményekhez hasonló eljárásokat (lásd például Dec. 73/263 OJ 1973 L253/10 az FORDULAT 19

20 ország, A társasági adóról és az osztalékadóról szóló, évi LXXXI., és január elsejétől hatályos törvényben teljes társasági adó-mentességet adott 10 évre, de legfeljebb 2011-ig az általános, 18 százalékos társasági adó megfizetése alól azoknak a cégeknek, amelyek: legalább 10 milliárd forintos befektetés mellett 500 munkahelyet létesítenek, vagy legalább 3 milliárd forintos befektetés mellett 100 munkahelyet hoznak létre, társadalmilag vagy gazdaságilag elmaradott régióban. Az EU-n belül, az egyes vállalkozásoknak kedvező és a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásoló, ezáltal versenytorzító, vagy a verseny torzításával fenyegető állami támogatásokat összeegyeztethetetlennek tartják a közös piaccal, és ezért tiltják őket. Ennek ellenére az EU joga lehetőséget ad az általános elvtől való eltérésre, például periferikus régiók támogatása, regionális vagy szektorális támogatások esetén. Ezen kivételekhez mindazonáltal az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges, s szigorú szabályozás és felengedélyezett adókedvezményekről). Mindemellett csak 1997-ben fogalmazta meg a Tanács, hogy az adókedvezményeket az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szerint kell megítélni (a Tanács és a Tagországok Kormányainak Képviselőinek határozata, a Tanács 1997 december 1-i ülésén, az üzleti adóztatás irányvonaláról, OJ C 002, 06/01/1998 pp ) decemberében egy bizottsági feljegyzés megerősítette ezt a szabályozást (Európai Bizottság: 1998). ügyelet alá tartoznak. Az adókedvezmények legnagyobb mértéke még a legelmaradottabb régiókban (vagyis ahol a GDP nem éri el az EU-átlag 75 százalékát) sem lépheti túl az összes befektetési ráfordítás 50 százalékát (Az Európai közösségeket alapító szerződés 87. cikkelye [volt 92. cikkely], Evans 1998). A fentiek ellenére az EU úgy ítélte meg, hogy a magyarországi adókedvezmények nem egyeztethetőek öszsze az acquis communitaire-el, és sürgette Magyarországot, hogy valósítsa meg a harmonizációt már jóval az uniós belépése előtt. A végső megállapodás azonban jelentősen eltért az EU álláspontjától. A megegyezés néhány új átmeneti megállapodást hozott, nevezetesen: Az azonnali átalakítás helyett csak 2003 január 1-én kell a nagyvállalatoknak adott inkompatibilis költségvetési támogatásokat kompatíbilis regionális támogatásokká alakítani. Minden ezt megelőző adókedvezmény érvényben marad január 1-től a támogatást a választható befektetési ráfordítások arányában korlátozzák, vagyis: legfeljebb 75 százalék, ha a vállalat a január 1-je előtt kezdett a beruházáshoz, legfeljebb 50 százalék, ha január 1. és december 31. között kezdte meg a befektetést, a gépjármű- és más érzékeny iparágakban a támogatás korlátja 30 százalék, ha január 1. előtti a beruházás, 20 FORDULAT

21 20 százalék amennyiben a beruházás január 1. és december 31. között keződött. További átmeneti megegyezés érintette a beruházási költségeket, illetve a különleges támogatásokról döntő hatóságot. Így minden, legkésőbb december 31-ig megkezdett befektetés, megfelel az átdolgozott rendszerben. A vállalatoknak befektetési terveiket a Pénzügyminisztériumhoz kell benyújtaniuk, ahol döntés születik azok megfelelőségéről. A magyar kormányzat által alkalmazott szabályok kevésbé szigorúak, mint az EU által alkalmazottak (Bruxinfo, december 9.). Mindent egybevéve, a végső eredmény nagymértékben a magyar kormányzat prioritásait tükrözi. A legfontosabb, hogy Magyarország el tudta fogadtatni a Bizottsággal a január 1-jei áttérést a költségvetési támogatásról a kompatíbilis regionális befektetési támogatásra. Ez, más átmeneti egyezményekkel párosulva azt eredményezi, hogy a 100 százalékos adókedvezményben részesült 48 vállalat több mint háromnegyede megtarthatja korábbi kedvezményeit (Hargita-interjú Pénzügyminisztérium: február 13.; Fáth Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham): február 20.; Lovas Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK): február 19.). I.2. Az átmeneti időszak gazdasági okait keresve I.2.1. Az adókedvezmények hatása Az adókedvezmény rendszerének fenntartása elég sokba kerül a magyar gazdaságnak. Noha a pontos hatását nehéz felmérni, nyilvánvalóan hatalmas veszteségeket okoz a magyar állami költségvetésnek. Hivatalos adatok szerint az e keretben nyújtott adókedvezmények 73,5 milliárd forintra (290,6 millió euró) rúgtak 1999-ben, és az összes ipari támogatás 76,2 százalékát tették ki ben az adókedvezmények mértéke 98,6 milliárd forintra (307,3 millió euró) emelkedett, ami az öszszes támogatás 76,8 százaléknak felelt meg. A támogatási rendszer átalakításának eltolása januárról (amit az EU javasolt) januárra (amit a magyar kormány javasolt) ezen túlmenően további 120 milliárd forint (490 millió euró) veszteséget jelent a központi költségvetésnek (Bruxinfo, december 6.). Az adókedvezmények magyar rendszerének további nyilvánvaló hátulütői közé tartozik, hogy a nagy, legtöbbször transznacionális vállalatokat támogatja a kis és középvállalatok (KKV) kárára. Egy alternatív rendszerben Magyarország vonzóbbá válna a külföldi KKV-k számára, miközben ez a rendszer károsítja is a magyar vállalkozásokat, melyek legtöbbje a KKV-k közül kerül ki. Ezen túlmenően az adókedvezmények a nagybefektetésekhez köthető ipari projekteket támogatják, és nem segítik elő K+F központok kialakulását, amelyek jellemzően alacso- FORDULAT 21

22 nyabb költséggel, és szűkebb alkalmazotti körrel indulnak (Figyelő, február 5.). Mivel magyarázhatjuk, hogy a magyar kormány oly hevesen harcolt az adóbevételeit mérséklő és a hazai KKV-kal szemben a MNV-kat támogató politikája mellett? A magyar kormány érvelése szerint az adókedvezmények mögött nemzeti érdek áll. Szükségesek és fontosak a külföldi működőtőke beruházások (FDI) vonzásához, amelyre Magyarországnak a gazdaság modernizálásához és a munkahelyek megteremtéséhez egyaránt égető szüksége van. Csakugyan, az adókedvezmények rendszerének 48 haszonélvezője termeli meg nagyjából a magyar GDP 50 százalékát, az export százalékát, hozzávetőlegesen ezer munkavállalót alkalmazva és az összes megvalósult, vagy ígért befektetésük 1997 és 2005 között közelítőleg 4000 milliárd forintra tehető (Bruxinfo, December 6.). A kulcskérdés mindazonáltal az, hogy vajon megvalósultak volna-e ezek a beruházások a kedvezmények nélkül is, másképp megfogalmazva, hogy más tényezők mellett mi a szerepe a kedvezményeknek? I.2.2. Egyéb tényezők szerepe az FDI csábításában Természetesen lehetetlen visszamenőleg megállapítani, hogy milyen arányban jöttek volna létre a Magyarországon megvalósult beruházások az adókedvezmények nélkül. Kézenfekvő feltételezésnek tűnik, hogy az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején az adókedvezményeknek a viszonylag jól képzett és olcsó munkaerő mellett fontos szerepe volt az FDI vonzásában. Magyarország már 1988-tól kezdve alkalmazta a befektetési adókedvezmények stratégiáját az FDI csábítására (ld. a vállalkozási nyereségadóról szóló évi IX. tv. 14. szakasza). Ennek az eszköznek a választása akkor azon a megfontoláson alapult, hogy míg a közvetlen támogatások azonnali kifizetéseket igényelnének a költségvetésből, addig az adókedvezmények nem kívánnak közvetlen állami kifizetéseket, csupán a jövőbeli bevételekről való lemondással járnak. Az 1993-ig tartó időszakban a transzformációs válságtól való félelem úgy tetszett valóban indokolta a beruházási adókedvezmények ösztönző rendszerét. A 90-es évek során azonban úgy tűnik számos egyéb tényező is szerepet játszott abban, hogy Magyarország vonzó terület lett az FDI számára: az egyre kiszámíthatóbb jogi, politikai és gazdasági környezet, a közeledés az EU-hoz, ami biztosította a befektetők hozzáférését az egységes piachoz, a viszonylag magas iskolázottsággal és képzettséggel párosuló, folyamatosan alacsony bérszínvonal. A szakértők egy része nem is tulajdonít különösebb jelentőséget az adókedvezményeknek az FDI vonzásában, és vállalati felső vezetők is 22 FORDULAT

23 gyakran elismerik, hogy nem elsősorban az adókedvezmények miatt ruháznak be Magyarországon (Csaba, idézi: HVG augusztus 10.) Ezt a vélekedést gyakorlatilag az összes interjúalanyunk úgy kormányzati, mint üzleti szervezetek részéről alátámasztotta. A cégek, amelyek Magyarországra jöttek, nem csak az adókedvezmények miatt cselekedtek így, valójában ez egy volt számos tényező közül. Amikor a prioritásaikról kérdeztük őket, soha nem említették az adókedvezményeket első helyen (Fáth interjú AmCham, február 20.). Nem az első alkalom, hogy hangsúlyoznom kell, nem az adókedvezmények miatt települt Magyarországra a Philips, és nem is csak az alacsony bérek miatt. ( ) Ami számított, az a politikai stabilitás, a jól képzett munkaerő és az EU-csatlakozás perspektívája (Világgazdaság, interjú Willem van der Vegt-el, a Philips elnökvezérigazgatójával, március 12.). Szakértők az adókedvezményeknél fontosabb tényezők közé sorolják a versenyképes munkaerőt, a földrajzi fekvést, a politika és jogi stabilitást, a várható EU-csatlakozást, az infrastruktúra és a szolgáltatások minőségét (Fáth interjú AmCham, február 20.; interjú Willem van der Vegt-el Világgazdaság, március 12.). Ezen túlmenően, tekintve a nagyszabású privatizációt és az 1997 óta tartó folyamatos növekedést, nem tűnik indokoltnak a nagy MNV-oknak kínált beruházási adókedvezmények stratégiájának fenntartása. Mikor a 90-es évek elején Magyarország részint az olcsó munkaereje révén vált attraktívvá, ez főleg összeszerelő-jellegű termelő beruházásokat vonzott; hosszú távon azonban a termelés ilyen formája várhatóan el fogja hagyni az országot, tekintve a gazdasági növekedés és az EUcsatlakozás várható bérszintfelzárkóztató hatását. Az FDI beáramlásának biztosítására magasan kvalifikált munkaerőre épülő, magas hozzáadott-értékű termelést és csúcstechnológiát kell az országba csábítani. Ez a tőke viszont kevésbé érzékeny az adókedvezményekre, és jobban függ más tényezőktől, mint például az oktatás minősége (Figyelő, február 5.). Sőt, üzleti szervezetek képviselői szerint a két legfontosabb terület, ahol Magyarország lemaradóban van, és amelyeken sokkal nagyobb erőfeszítésekre lenne szükség az FDI Magyarországra áramlásának fenntartásához és a magasan képzett munkaerőre épülő csúcstechnológiájú termelés vonzásához, ez a két terület az oktatás és a bürokrácia (Fáth interjú AmCham, február 20.; Lovas DUIHK, február 19.; Népszabadság, Hegedűs interjú AmCham elnök, március 8.). A DUIHK képviselője kiemelte, hogy mialatt a nagybefektetők élvezik az adókedvezmények hasznát, a kis és közepes méretű befektetések FORDULAT 23

24 vonzására eddig nagyon kevés erőfeszítés történt. A fent említett tényezők fejlesztése[ére való törekvés] párhuzamosan javítaná Magyarország attraktivitását a kis és nagy befektetők körében. Továbbá, míg a nagybefektetők, megfelelő bérelőnyök esetén könnyen áthelyezhetik termelésüket a Távol-Keletre, addig a német és más EU-országokból érkező kis és közepes vállalatokat jobban elbizonytalanítja egy ilyen lépés, és inkább Magyarországra, vagy valamely új tagállamba települnének (Lovas-interjú DUIHK, február 19.). Ezt a nézetet osztja az Economic Intelligence Unit szakértője is: Vannak például olyan német társaságok, melyek törekszenek olcsóbban termelni, de nem szeretnék elhagyni az EU területét. E vállalatok lehet, hogy áthelyeznék a termelésüket Magyarországra, hiszen az országnak a következő 5-10 évben is jelentős komparatív költségelőnye lesz Nyugat-Európával szemben (Figyelő, február 5.). A DUIHK és az AmCham vezetése egyaránt a kis és közepes méretű (német és amerikai) cégek érdeklődésének növekedéséről számolt be a Magyarországhoz hasonló országok iránt, miközben a nagybefektetők érdeklődése, úgy tűnik, csökken (Népszabadság, január 27.). Mindezek szerint az adókedvezmények, bármekkora jelentőségük is volt az átalakulás korai szakaszában, jelenleg nem elengedhetetlenek Magyarország vonzerejéhez a külföldi befektetők előtt. Ezek alapján érdekes, érdemes megjegyezni, hogy mindezek ellenére a magyar kormányzatban, hosszú ideig senki sem vette magának a fáradtságot, hogy akár csak keresni kezdje az FDIvonzás alternatíváit és az adókedvezmények fokozatos leépítésének lehetőségeit. A Pénzügyminisztérium képviselőjének állítása szerint nem készült költség-haszon elemzés annak feltárására, mit nyer és mit veszít Magyarország az adókedvezmények rendszerén keresztül. Ezen kívül a magyar kormány az EU-nak az érintett vállalatok körét, illetve az adókedvezmények mértékét firtató adatszolgáltatási kérelmére sem tudott válaszolni. Sem az adókedvezmények mértékét, sem az érintett vállalatok körét nem tudta meghatározni. Ezért kellett kétoldalú kapcsolatba lépnie a MNV-kel (lásd még az I.3. szakaszt). Kemény tárgyalási folyamat volt, mert kiderült, hogy a magyar kormánynak nem voltak adatai arról, hogy ki mit kapott. [ ] Amikor az EU rákérdezett ezen adókedvezmények mértékére, senki sem tudott válaszolni [ ] ezért kellett a Pénzügyminisztérium szakértőinek minden egyes céggel leülni, átnézni a tízéves terveiket és egy reális becslést készíteni a kedvezmények mértékéről (Fáth-interjú AmCham, február 20.). Hasonlóan, az adókedvezmények lehetséges alternatíváiról sem készült hatástanulmány (Hargitai-interjú Pénzügyminisztérium, február 13.). 24 FORDULAT

25 A magyar kormány az FDI csábításának estleges alternatívái iránti csaknem teljes közönye nem csak a fent részletezett költségekkel és kedvezőtlen fejleményekkel járt. A külföldi befektetőkkel szembeni pozícióját is gyengíti, hiszen azok akkor is, ha az adókedvezmények nem számítanak a Magyarországra településük fő okának ha már itt vannak, és nyomást gyakorolhatnak a kormányra az adókedvezmények fenntartása és a társasági adókulcs csökkentése érdekében, nyílván meg is fogják tenni. Nagyon jól mutatja ezt az AmCham aktuális kísérlete a kormány meggyőzésére a társasági adókulcsok már most is alacsony 18 százalékos szintjének 12 százalékra csökkentéséről, annak ellenére, hogy tisztában vannak az Európai Bizottság tagállamok közti adócsökkentési versennyel szembeni elutasító álláspontjával (a cikk lezártának idején még nem lehetett sejteni, hogy ha nem is ekkora, de 2 százalékos társasági adó csökkentésre mégis sor kerül a szerk.). a legfontosabb javaslat egy drámai társasági adókulcs-csökkentés volt. Ez most 18 százalék, mi pedig 12 százalékot javasoltunk. [ ] A 12 százalékos adókulcs a kontinens legalacsonyabb kulcsának számítana. [ ] Még nem vagyunk az EU tagjai. Még van egy évünk elvégezni ezt. A csatlakozás után sokkal nehezebb lesz (Fáth-interjú AmCham, február 20.). Mindenesetre erősen kérdéses, hogyha a magyar kormány, alternatív FDI-vonzó kis- és nagybefektetőknek egyaránt kedvező stratégiák kidolgozása helyett enged az ilyen nyomásnak, az tényleg a magyar gazdaság érdekét szolgálja-e. Hogyan magyarázható, hogy a magyar kormány erősen védelmezett egy álláspontot, amely nem tekinthető feltétlenül nemzeti érdeknek? És miért engedett, átmeneti mentességet adva az Európai Bizottság egy csatlakozásra váró ország nyomásának egy ilyen központi fontosságú területen? Annak érdekében, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, meg kell vizsgálnunk a tárgyalások fő résztvevőinek álláspontját. I.3. A szereplők álláspontjai I.3.1. Az Európai Unió Európai Bizottság Az Európai Bizottságnak széleskörű döntési és ellenőrzési jogköre van a versenypolitika területén. Így e fejezet tárgyalásakor a Bizottság álláspontja jóval inkább, míg a tagállamok álláspontja jóval kevésbé volt fontos, mint más fejezeteknél. Az Európai Bizottság nyilvánvalóvá tette a csatlakozási tárgyalások alatt, hogy a magyarországi beruházási adókedvezmények ellentétben állnak az EU jogrendszerével. A Bizottság álláspontját több érvvel is alátámasztotta: állítva, hogy a magyar adókedvezmény-rendszer több ponton ellentétes az acquis-vel. Vagyis a teljes kedvezmények esetén, amennyiben FORDULAT 25