Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata"

Átírás

1 Biberach Asztalosok és magasépítők külföldi szakmai gyakorlata

2 Gyakorlat felépítése: A gyakorlat két hét tanműhelyi gyakorlatból és egy hét céges gyakorlatból állt.

3 Résztvevők A Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi és Vedres Szakképző Iskolájának 21 tanulója Biberachban gyakorolt, a csoportban voltak asztalosok, ácsok és magasépítő technikusok is. Közreműködött három tanár is, egy szakmai és két nyelvtanár. Csőke Tamás (faipari szaktanár), Laki Rita és Gyova-Kádár Zsuzsa (nyelvtanárok), akik a tolmácsolásban segítettek.

4 Első hét Megismerkedés a mesterrel Franz Joseph Weberrel, aki körbevezetett és elmagyarázta ennek a Szakképző Centrumnak a felépítését és működését. Ezt követően átsétáltunk a műhelybe, ahol munkavédelmi oktatásban részesültünk és átvettük a műhelymunka alatt használatos szerszámainkat Megkaptuk az első feladatot ami 6 féle fakötést tartalmazott és tökéletesen tükrözte eddigi szakmai szintünket az oktató felé.

5 Első hét 2-4. nap Az első feladat végeztével hossztoldási gyakorlatok következtek ferde kampós lapolás, fecskefarkas lapolás, amit szakrajz segítségével hajtottunk végre az eredmények többnyire szerintünk elfogadhatók lettek ( a mester szerint nem voltak kiábrándítóak :)

6 Első hét 5-6. nap Elkezdtünk egy faház makettjét létrehozni, amit szakrajz segítségével építettünk fel. A munkához 4 fős csoportokra oszlottunk fel és a faház oldalait felosztotta minden csoport egymás közt, vésett csappal illesztettük össze az anyagokat és a 4 oldalnak illeszkednie kellet egymáshoz.

7 Első hét: munkán kívüli időtöltés A mester körbe vezetett minket Biberachban szakmai szemszögből is megnéztük a nevezetes régi épületeket és bejártuk az utcákat. Megtekinthettük a kiállító tornyot amely egyfajta sajátos múzeumként tiszteleg az ács szakma előtt, megtalálhatóak benne régi házak makettjai és régi letűnt idők szerszámai az egészen kezdetleges kézitől az új gépesített korig. Kompetencia központ, melyben a szakmát elvégző diákoknak lehetősége van tovább tanulni technikusnak, mellesleg megnézhettünk egy ács versenyt is. Ulm: elutaztunk eme szépséges városba és sok szép dologgal találkozhattunk köztük a templommal, mely óriási volt, szavakkal le sem írható. Maga a város is szép volt a főutcán számos bolt és utcai zenész melyek megadták az utca hangulatát.

8 Második hét 1-2.nap A Hétvégi pihenés után ismét munkához láttunk a mesterünk fel ábrázolta nekünk vetületi ábrában a tető alaprajzát ami igen bonyolult volt és nehéz, ennek megértése után neki láttunk első lépésben a gerendázat kialakításában a 4 fős csoportokon belűl fel osztottuk a sarkokat és neki álltunk elkészíteni őket

9 Második hét 3-5. nap A gerendázat befejezése után ismét kaptunk egy bonyolult szakrajzot, amely a koszorú fát ábrázolta ismét felosztottuk a munkát, mely abból állt, hogy 4 oldal össze lapolása illetve középen fecskefarkas csapozással megfelezni azt Miután ezt is befejeztük ismét rajzoltunk ezúttal a tartó oszlop szerkezetet, melyre a szarufák kerültek, ezzel sajnos a hét végére nem teljesen sikerült végeznünk e miatt csalódottak is voltunk, hiszen sok munkánk volt a házakban, de a végeredmény se lett rossz

10 Második hét: munkán kívüli időtöltés Elutaztunk Konstantzba, mely egy gyönyörű város. A fő nevezetessége, hogy itt tartották régen a Konstatzi zsinatot. Maga a város a Boden tó szélén helyezkedik el mely 5-ször akkora, mint a mi Balatonunk. Szabadon bejárhattuk a város kedvünk szerint, itt is sok utcai zenészt láthattunk köztük egy magyarral is találkoztunk, az utcák többnyire zsúfoltak, rengeteg üzlet és pub található Ezen kívül rengeteget fociztunk, csocsóztunk és billiárdoztunk a szálláson és annak területén

11 A külső munka.. Az utolsó, azaz harmadik héten szétszedték a csoportunkat mindenki egyesével, külön-külön került ki német ács és asztalos cégekhez. A nyelvvel volt nehézségünk, hiszen a dolgozók zöme csak németül tudott, angolul nem, de a munkák többségét ki tudtuk következtetni. A korai kelések és a hosszú munkaidő után erőnk se volt már egyéb elfoglaltságokhoz

12 Összegző A 2 hét gyakorlat alatt sokat tanultunk a faipar alapjairól és szépségéről. A mesterünk Joseph nagyon hozzáértő és türelmes ember, nagyon jó volt, hogy ő tanított minket. Az utolsó héten szembesülhettünk vele, hogy milyen is az igazi német faipari élet. Ezúton is szeretnénk meg köszönni azoknak az embereknek, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre: Laki Rita, Németh Szabados Klára, Csőke Tamás, Kádár-Gyovai Zsuzsa. Az iskolának és a kollégiumnak és persze nem utolsó sorban Frank Joseph Webernek. Egy csodás élmény volt!

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak *

2. Mi a véleményed a programokról? - érdekesek voltak *********** - jók voltak ***** - változatosak voltak *** - sokszínűek voltak * EVALUÁCIÓ MÁJUSI CSEREPROGRAM 1. Milyen volt a tíznapos októberi csereprogram szervezettsége? - jó volt ****** - érdekes programok voltak ******** - jól szervezett volt ******** jó volt a programok aránya

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 22. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 22. 8:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK!

PÁLYAVÁLASZTÁS TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! PÁLYAVÁLASZTÁS 2016-2017. TISZTELT SZÜLŐK! TISZTELT PEDAGÓGUSOK! Gyermekeik, tanítványaik minél hatékonyabb pályaválasztását, az alábbi szervezetek támogatják, segítik, egymással együttműködésben: Tolna

Részletesebben

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu

Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola. 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Székely Mihály Szakképzo Iskola, Kollégium, Általános Iskola 5540 Szarvas, Vajda Péter u. 20. www.szvki.hu Középiskolai beiskolázási és pályaválasztási tájékoztató Nyílt nap: 2013. november 15. 8.00-tól

Részletesebben

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik!

A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! A MAGYAR SZAKKÉPZÉSI RENDSZER ÁTALAKULÁSA Szegedi Szakképzési Centrum A Jövőd itt kezdődik! Szakképzési törvény változása: - Szakképzési centrumok létrejötte (2015. július 1.) - Szegedi Szakképzési Centrum

Részletesebben

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról

Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016. Beszámoló a pályázati program keretében október ig. tartó német nyelvi kurzusról Erasmus+ Közoktatási dolgozók mobilitása 2014/2016 Beszámoló a pályázati program keretében 2015. október 26-30-ig tartó német nyelvi kurzusról Egy hetes továbbképzésen vehettem részt az Erasmus+ pályázat

Részletesebben

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21.

Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Zalaegerszegi Diákkonferencia 2013. 4. 19-21. Péntek reggel az iskola udvarról indultunk az Igazgató Úrral, Csák tanár úrral és diák társammal Szőke Szilviával. Hosszú út elébe néztünk, pontosan még mi

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005

Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: /005 Szegedi Szakképzési Centrum József Attila Általános Iskolája és Szakképző Iskolája OM azonosító száma: 203052/005 Cím: 6723 Szeged, Gyík u. 3. Telefonszám: 62/547-014 Fax: 62/547-017 E-mail: - Honlap:

Részletesebben

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid

Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid Leonardo da Vinci mobilitási program 2010. június 3. - július 17. Westerstede Váradi Dávid 2010. június 3-án indultunk az iskola mikrobuszával. A 17 órás út után megérkeztünk Westerstede-be, ahol tiszta

Részletesebben

ERASMUS+ SZAKKÉPZÉSI TANULÓK MOBILITÁSA. WALDKIRCHEN ig

ERASMUS+ SZAKKÉPZÉSI TANULÓK MOBILITÁSA. WALDKIRCHEN ig ERASMUS+ SZAKKÉPZÉSI TANULÓK MOBILITÁSA WALDKIRCHEN 2015. 10. 25 12. 05-ig Hurrá! Megnyertük Megyünk Németországba! Vajon milyen lesz a gyakorlati hely? Hol fogunk lakni? Mit fogunk csinálni a hétvégén?

Részletesebben

Határtalanul program Erdély május 3-6.

Határtalanul program Erdély május 3-6. Határtalanul program Erdély 2017. május 3-6. Május harmadikától hatodikáig Erdélyben jártunk. Mindenki nagyon várta a kirándulást, amin a Határtalanul pályázat segítségével vehettünk részt. Szerdán korán

Részletesebben

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor

Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ. 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr. Atyhai felmérő tábor Értékmentés a sóvidéki Atyhán ÚTINAPLÓ 2012. május 5-12. Hild József Építőipari Szakközépiskola Győr Atyhai felmérő tábor Készítette: Bánó Zsófia 2012. 05. 05.-12. 2012. 05. 05. nap Kora reggel az iskola

Részletesebben

A projekt szakmai megvalósítása

A projekt szakmai megvalósítása TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0010 pályázat Az új típusú szakképzés bevezetése a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolában A projekt szakmai megvalósítása 1.Együttműködés partnerszervezetekkel

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. február 20. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. február 20. 14:00 I. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 8200 Veszprém, Eötvös K. u. 1. Tel: 88/420-066, 420-004 Fax: 88/420-004 E-mail: iskola@tmvp.hu Honlap: www.tmvp.hu Intézményvezető:

Részletesebben

FELVÉTELI 82/ ; TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. tanév TARTALOM

FELVÉTELI 82/ ; TÁJÉKOZTATÓ. 2010/2011. tanév TARTALOM Nagybajomi Kolping Katolikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 7561 Nagybajom, Templom u. 5. FELVÉTELI 82/356-052; TÁJÉKOZTATÓ 20/478-4408 www.kolpingnagybajom.hu 2010/2011. tanév E-mail: nagybajom@okt.koszisz.hu

Részletesebben

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program

Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Kirándulás a Felvidéken 2016 Határtalanul program Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Határtalanul programjának keretében a Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola harmincegy

Részletesebben

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien

Beszámoló. 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien Beszámoló 3 hetes szakmai képzés Drezda, 2013. 08. 11-08. 31. Készítette: Vass Vivien 1. nap (aug. 11.) Vasárnap hajnalban, 4:15-kor gyülekeztünk az iskola előtt. Amikor az iskolához értünk már majdnem

Részletesebben

Összefoglaló a Nyári táborról

Összefoglaló a Nyári táborról TÁMOP 3.1.4-08/2-2009-0147 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés Innovatív intézményekben című pályázat, Nagybajom Város Önkormányzata, Nagybajomi Általános Művelődési Központ Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő

P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő PÁLYAVÁLASZTÁS, TOVÁBBTANULÁS P I A C K É P E S S Z A K M A B I Z T O S J Ö V Ő Az intézmény adatai: Intézményi OM azonosító: 203035 Cím: Eger, Kertész utca 128. Telefon: 06/36-312-166 Web: www.bgeger.hu

Részletesebben

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Pápai Szakképzési Centrum ACSÁDY IGNÁC SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Több mint 130 éves nagy hagyományokra visszatekintő intézményünk jól felszerelt tanműhelyekben, mérő laborokban várja a tanulni kívánó érdeklődő tanulókat. Katonai alapismeretek tantárgy oktatása lévén

Részletesebben

SZEGEDI MÓRAVÁROSI IPARI SZAKKKÉPZŐ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATKOZIK. Szabó Gábor intézményvezető-helyettes

SZEGEDI MÓRAVÁROSI IPARI SZAKKKÉPZŐ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATKOZIK. Szabó Gábor intézményvezető-helyettes SZEGEDI MÓRAVÁROSI IPARI SZAKKKÉPZŐ ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLA BEMUTATKOZIK Szabó Gábor intézményvezető-helyettes Az iskola bemutatása 2007. július 1. Az iskola bemutatása 2009. július 1. 2013. szeptember 1-től

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre szakma gyakorlati oktatásához (OKJ száma: ) A napló vezetéséért felelős: A foglalkoztató vállalkozó, vállalkozás neve:.. Címe:. Ügyintéző neve,telefonszáma:... A tanuló

Részletesebben

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról

Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról Ország: Horvátország Fogadó intézmény: Klinički Bolnički Centar Rijeka (KBC Rijeka) Város: Rijeka Osztály: Plasztikai sebészet Beszámoló a horvátországi cseregyakorlatról A Debreceni Orvostanhallgatók

Részletesebben

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL

BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL BESZÁMOLÓ KÜLFÖLDI TAPASZTALATAIMRÓL, ÉLMÉNYEIMRŐL Készítette: Sávolyi Sára Erlangen, 2016.01.15. Sávolyi Sára vagyok végzős mesterszakos mechatronikai mérnökhallgató. Jelenleg a Friedrich-Alexander Universität

Részletesebben

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken)

Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) Barossosok az Európai Parlamentben (és egyéb helyeken) A tények: Időpont: 2012. október 10 13. Helyszínek, látnivalók, programok: Dachau: koncentrációs tábor megtekintése Strasbourg: angolosok: részvétel

Részletesebben

Munkaerő-piaci konferencia

Munkaerő-piaci konferencia 2016. DECEMBER 05-09. Munkaerő-piaci konferencia Szekszárd, 2016. december 06. Az intézmény bemutatása Az intézmény megnevezése: Szekszárdi Szakképzési Centrum Székhelye: 7100 Szekszárd, Széchenyi u.

Részletesebben

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007

Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: /007 Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító száma: 203052/007 Cím: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Telefonszám: 62/551-540, 62/558-480 Fax: 62/444-178,

Részletesebben

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15

NÉMETORSZÁG (Freising) 2010.04.12-2010-05.15 2010. április 12-én 7.10-kor indult a vonatunk a Keleti pályaudvarról. Kísérő tanáraink Bagyinszki Anett és Elekné Ludányi Zsuzsanna voltak. Az utazás igencsak hosszú volt, délután kb. 15.00-ra értünk

Részletesebben

Rendkívüli felvételi eljárás

Rendkívüli felvételi eljárás Rendkívüli felvételi eljárás OM azonosító: Név: Cím: 3051 Soproni Szakképzési Centrum 9400 Sopron, Virágoskert utca 7 SZAKGIMNÁZIUM Feladatellátási hely megnevezése és elérhetősége Képzés kódja és megnevezése

Részletesebben

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória

ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság. Elnöki Program. Varga Viktória ELTE KSZK Vezér úti Kollégium Diákbizottság Elnöki Program Varga Viktória 1 Tartalom Varga Viktória elnökjelölt bemutatkozás és motiváció:... 3 Bemutatkozás:... 3 Motiváció:... 3 Puju Robin alelnök jelölt

Részletesebben

Pályázati tájékoztató. Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.

Pályázati tájékoztató. Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5. Pályázati tájékoztató Felkészülés a rövidebb idejű szakképzés bevezetésére a Handler Nándor Szakképző Iskolában (TÁMOP-2.2.5.B-12/1-2012-0034) Handler Nándor Szakképző Iskola 9400 Sopron, Halász u. 9-15.

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. október 24. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. október 24. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

Különös közzétételi lista Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2013/14. tanév

Különös közzétételi lista Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2013/14. tanév Különös közzétételi lista Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2013/14. tanév Személyi feltételek Pedagógusok által ellátott 68 fő 1 Végzettség, képzettség tantárgyak és szolgáltatások

Részletesebben

TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001 Zárókiadvány TÁMOP-5.6.3-12/1-2012-0001 A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja ésaz intenzív utógondozás modellje Nemzetgazdasági Minisztérium TETT-program az áldozatokért

Részletesebben

23. (1). b) A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

23. (1). b) A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma A Povolny Ferenc Szakképző Iskola közzétételi listája a Nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet alapján 23. (1). A nevelési-oktatási intézményi közzétételi

Részletesebben

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól

Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ ) foglalkozásairól Beszámoló a Télen fűt, nyáron hűt - a nemezelés művészete (NTP- MKÖ-15-0204) foglalkozásairól Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyvtár Darányi Éva foglalkozásvezető 2015 decemberében

Részletesebben

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége

8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége 8. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége (a betöltött munkakörök alapján) A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolájának ai Sorszám Végzettség További szakképesítések

Részletesebben

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód

Hódmezővásárhelyi Szakképző Iskola Kalmár Zsigmond Tagintézménye. Gépészet szakközépiskola - 10 kód Gépészet szakközépiskola - 10 kód 4 évfolyamos; szakközépiskolai kerettantervek; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv vagy a(z) német nyelv; a tanulmányi területre látási fogyatékos (gyengénlátó),

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek középszint írásbeli

Részletesebben

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028

BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA. 2016/17-es tanév. OM azonosító: 203028 BAJAI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓJA 2016/17-es tanév OM azonosító: 203028 Intézmény Tagintézmény neve, címe, elérhetőség BSZC Bányai Júlia Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája

Részletesebben

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ

ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Innovatív iskolák fejlesztése 2. ütem című pályázat TÁMOP 3.1.4.C-14-2015-0494. számú Tanulj nyelveket és közlekedj okosan! projekt ANGOL NYELVI VETÉLKEDŐ Az angol nyelvi vetélkedőt a témahét utolsó napján

Részletesebben

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA

ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA 33 582 01 1000 00 00-2014 MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA Szakma Kiváló Tanulója Verseny Elődöntő ÍRÁSBELI FELADAT MEGOLDÁSA Szakképesítés: 33 582 01 1000 00 00 SZVK rendelet száma: Modul: 6237-11 Ácsszerkezetek

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 18. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2006. május 18. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Faipari alapismeretek

Részletesebben

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója:

Pályaválasztási felelős: Dr. Papné Mátyus Zsuzsanna Az iskola OM azonosítója: Intézmény neve: József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Címe: 3200 Gyöngyös, Kócsag u. 36-38. Tel./fax: 37/311-857, 37/311-673 Honlap: www.jozsefa-gy.sulinet.hu E-mail: jaszk@jozsefa-gy.sulinet.hu

Részletesebben

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település

Részletesebben

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Továbbtanulási szülői értekezlet Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév Törvényi háttér A középfokú felvételi eljárást meghatározó jogszabályok : 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet

Részletesebben

AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG. 3458201 Ács-állványozó szakképesítés. Minimumkérdések. 1/11.

AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG. 3458201 Ács-állványozó szakképesítés. Minimumkérdések. 1/11. AJKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM BERCSÉNYI MIKLÓS INTÉZMÉNYEGYSÉG 3458201 Ács-állványozó szakképesítés Minimumkérdések 1/11. évfolyam 10099-12 Ácsszerkezetek modul 1. Építőipari és ácsszerkezeti alapfogalmak.

Részletesebben

BÁDOGOS ÉS ÉPÜLETBÁDOGOS MESTERVIZSGA SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK

BÁDOGOS ÉS ÉPÜLETBÁDOGOS MESTERVIZSGA SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK Magyar Kereskedelmi és Iparkamara BÁDOGOS ÉS ÉPÜLETBÁDOGOS MESTERVIZSGA SZAKMAI KÖVETELMÉNYEK - 1997 - I. MESTERVIZSGÁRA JELENTKEZÉS FELTÉTELEI A) A mestervizsgához szükséges szakképesítések adatai: A

Részletesebben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben

Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek. fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Informatikai és elektronikai szakmák tananyagelemeinek fejlesztése a CSEPEL TISZK-ben Szakmai beszámoló Időpont: 2012.03.17 2012.03.27. Helyszín: Rzeszów, Lengyelország Látogatásunk célja: lengyel partnereink

Részletesebben

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni.

Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. Kedves Leendő Erasmusos Diák! Én az Ulm-i kintlétemmel kapcsolatban fogok neked egy kis ízelítőt bemutatni, illetve megpróbállak jó tanácsokkal ellátni. 2006 március-tól 2006 juniusíg tanultam a Fachhochschule

Részletesebben

A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév

A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév A Miskolci Szakképzési Centrum tagintézményeinek felnőttoktatási kínálata 2015/2016-os tanév Nappali munkarend Képzés megnevezése OKJ száma Időtartama Jelentkezés feltétele Képzést indító tagintézmény

Részletesebben

FAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Középszint

FAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. Középszint Érvényes: 2017. május-júniusi vizsgaidőszaktól FAIPAR ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 100 pont 15 perc 50 pont A vizsgán használható

Részletesebben

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA

ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA 34 543 02 ASZTALOS SZAKKÉPESÍTÉS SZAKMAI PROGRAMJA I. A szakképzés jogi háttere A szakképzési kerettanterv a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII.

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. október 19. FAIPARI ALAPISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. október 19. 14:00 I. Időtartam: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerepe a duális képzésben 2015.10.30. Böröcz Csaba szakmai igazgató-helyettes

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerepe a duális képzésben 2015.10.30. Böröcz Csaba szakmai igazgató-helyettes A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum szerepe a duális képzésben Böröcz Csaba szakmai igazgató-helyettes Nemzetgazdasági Minisztérium alapító Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal középirányító hatóság

Részletesebben

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MÓRAVÁROSI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MÓRAVÁROSI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZEGEDI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM MÓRAVÁROSI SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA Az iskola bemutatása 2007 régebben: 624. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola www.moravarosi.hu Miért jó móravárosis diáknak lenni?

Részletesebben

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium

Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Időpont: 2013. 05. 06 09. Károlyi István 12 Évfolyamos Gimnázium Az emeletes buszunk, mellyel utaztunk Így mentünk Kárpátaljára Elindultunk: 7 órakor, Budapestről Délkor elértük a határt, kis idő után

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Molnár György. Berkesi Beáta. Bocskay Mária. Iskolában tanít: 2008-tól

Molnár György. Berkesi Beáta. Bocskay Mária. Iskolában tanít: 2008-tól Molnár György Iskolában tanít: 2008-tól Tanított tárgyak: ételkészítési ismeretek, ételkészítés gyakorlat, termelés elmélete, élelmiszerismeret Fogadó óra: péntek 3.óra, 9.50-kor Osztályfőnök: 2/10.Sz

Részletesebben

BPR (üzleti folyamatok újraszervezése) esettanulmány

BPR (üzleti folyamatok újraszervezése) esettanulmány BPR (üzleti folyamatok újraszervezése) esettanulmány Átszervezett cég: Magyar tulajdonban lévõ elsõdleges faipari gyártó. Bútor~ és épületasztalos félkésztermékeket gyártó vállalat kb. 50 fõvel. Cél: Hatékony

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK E TTSÉGI VIZSGA 2014. október 13. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. október 13. 14:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. feladat I. írásbeli vizsga / 16 1. Szélesbítő

Részletesebben

a 2015/2016-os tanévre 037557 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. 001 Térségi Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium 8756 Csapi, Petőfi utca 5-7. ; 01 02 nyelv,

Részletesebben

fotóiskola haladóknak - fotosuli.hu

fotóiskola haladóknak - fotosuli.hu A haladó kurzusra a fotózás alapjaiban már magasabb szinten jártas hallgatók jelentkezését várjuk. Iskolánkat a hazai szakma a szabadiskola megtisztelô címmel tartja számon, ami ritka elismerés a fotótanfolyamok

Részletesebben

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Ongai Horgász Egyesület V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén V. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 34

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2011 Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Gábor Dénes Tagintézménye 6724 Szeged, Mars tér 14. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2014 Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium Vendéglátó Szakképző Tagintézménye 7100 Szekszárd, Hunyadi utca 7. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire

Részletesebben

SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ. a 31 543 01 FAMEGMUNKÁLÓ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához

SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ. a 31 543 01 FAMEGMUNKÁLÓ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához SZAKMAI TANTERVI ADAPTÁCIÓ a 31 543 01 FAMEGMUNKÁLÓ részszakképesítés HÍD II. programban történő 2 éves oktatásához a 34 543 02 Asztalos szakképesítés kerettanterve alapján I. A szakképzés jogi háttere

Részletesebben

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a

Szardínia Szicília. 2012. március 28-tól április 5-ig. Készített: Varga Orsolya 13. a Szardínia Szicília 2012. március 28-tól április 5-ig Készített: Varga Orsolya 13. a 1.nap: Már hetek óta várt utazás végre kezdetét vette. Mindenki izgatottan várta a repülő utat, a fogadó családját, az

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2015. ÉVRŐL GYERMEKEINK A JÖVŐ ALAPÍTVÁNY 7530 KADARKÚT, FŐ U. 1. Tartalmi beszámoló A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2015. évi működéséről A Gyermekeink a jövő Alapítvány 2015-ben

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2012 Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Cserháti Tagintézménye 8800 Nagykanizsa, Ady u. 74/a 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire adott válaszaik

Részletesebben

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015 Tartalom Bemutatkozás... 3 Motiváció... 3 Diákbizottság... 4 Hunya Gréta - Alelnök és tudományos bizottsági tag... 4 Szalay

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 14. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 14. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Faipari

Részletesebben

Programfüzet. A program megvalósítását támogató szakmai partnerek

Programfüzet. A program megvalósítását támogató szakmai partnerek Lányok a műszak ii pá llyán Programfüzet Kedves Diáklány! Ha még nincs határozott elképzelésed továbbtanulási szándékodról és későbbi foglalkozásodról, ha nem tudod, milyen munkalehetőségek várnak Rád,

Részletesebben

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában

Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában Időutazás Dél-Erdélyben a Hunyadiak nyomában 2016. június elején került sor a Nagymágocsi Hunyadi János és a Vásárosnaményi Petőfi Sándor Általános Iskola tanulmányi kirándulására a Határtalanul program

Részletesebben

1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház

1. melléklet. 10 274 HB lakóház. 2008 Ányos Pál u. 24 267 HB lakóház. 1 285 H Rupert -ház lakóház. 9 143 H lakóház. 1 2499 H lakóház 6 2470 H lakóház Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 6/202. (III.30.) rendelete az épített környezet értékeinek helyi védelméről. melléklet H B T Jelmagyarázat Homlokzati elemek, vakolatdíszek - architektúra,

Részletesebben

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ

Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó - Kis-hegy - Bödei-hegy - ZSIMBA-HEGY - KÁVÁSI KULCSOSHÁZ Zalaegerszegi TV torony és kilátó Babosdöbréte Dobronhegy Kandikó Jelzése: piros

Részletesebben

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Berettyóújfalui Szakképzési Centrum Karacs Ferenc Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája OM azonosító: 203030 PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ a 2017/2018. tanévre 4150 Püspökladány, Gagarin u. 2.

Részletesebben

Beszámoló Olasz tanulmányútról

Beszámoló Olasz tanulmányútról Vendéglátó szakmát tanulók és gyakorlati oktatók szakmai kompetenciafejlesztése Olaszországban (2015-1-HU01-KA102-013197) Beszámoló Olasz tanulmányútról Gradoi szakmai tanulmányút során olyan emberekkel

Részletesebben

FAIPARI ALAPISMERETEK

FAIPARI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 20. FAIPARI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2014. május 20. 8:00 I. Időtartam: 120 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Faipari

Részletesebben

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÖZÉPIKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA

ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÖZÉPIKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKKÖZÉPIKOLÁJA ÉS SZAKISKOLÁJA OM azonosító: 203067 Címe: 8900 Zalaegerszeg, Déryné utca 1. Intézményvezető: Braun Tünde Beiskolázási felelős: Péter

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2013 RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Balassagyarmat 2660 Balassagyarmat, Nyírjes puszta 5. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire adott

Részletesebben

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875

PROJEKT NAPLÓ. Határtalanul programról, mely a. támogatásával valósult meg. Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 PROJEKT NAPLÓ Határtalanul programról, mely a támogatásával valósult meg Pályázati azonosító: BGA-12-HA-02-0875 2012.október 19-23 Magyarország (Sátoraljaújhely) 2013. március 14-18 Erdély (Gyergyószentmiklós)

Részletesebben

FITTEN-OKOSAN. A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0575 pályázat projektzáró kiadványa. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola

FITTEN-OKOSAN. A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0575 pályázat projektzáró kiadványa. Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola FITTEN-OKOSAN A TÁ SI SZ AK N OK I SZOLG LT PZÉSI CEN T KÉ Á A TÁMOP-3.1.4.C-14-2015-0575 pályázat projektzáró kiadványa M * SZ O L RU Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola (5000 Szolnok, Béla

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: 2013. Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2013 Szegedi Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakképző Iskola Csonka János Tagintézménye 6726 Szeged, Temesvári körút 38. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív

Részletesebben

Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György

Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 26 Turi Attila építészete Szöveg: Erhardt Gábor Fotó: Dénes György 27 E lapszámban az előbbiekben Turi Attila budakalászi főépítészi tevékenységét mutattuk be. Az előző kiadványokhoz hasonlóan ez esetben

Részletesebben

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM

NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM NÉMET-MAGYAR CSEREDIÁKPROGRAM 2014 Iskolánk évek óta lehetőséget nyújt a nyelvgyakorlásra a német-magyar cserediákprogram segítségével. A Than Károly Ökoiskola a neumarkti Willibald-Gluck- Gymnasiummal

Részletesebben

Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen. Ady Endre

Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen. Ady Endre SZONDI GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS SPECIÁLIS SZAKISKOLA BALASSAGYARMAT PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ 2013-2014 Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy

Részletesebben

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny! Az idén IV. alkalommal került megrendezésre a páros pontyfogó versenyünk, a közel 12 hektáros, VII. számú tavunkon. Ebben az évben is 37 párost tudtunk egymás

Részletesebben

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA

EBBEN A VIZSGARÉSZBEN A VIZSGAFELADAT ARÁNYA Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet alapján. Szakképesítés, szakképesítés-elágazás, rész-szakképesítés,

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2011 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív

Részletesebben

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA

SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA SZAKMAI GYAKORLAT BESZÁMOLÓ LUKÁCS ZSÓFIA 2015/2016 MÁLTA Szakmai gyakorlatomat Máltán, a Vera Sant Fournier Interior Design Studionál végeztem. Ez a csupán három főből álló cég elsősorban magánlakások

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt Kálvária sgt Fenntartói azonosító:

FIT-jelentés :: KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt Kálvária sgt Fenntartói azonosító: FIT-jelentés :: 2015 KLIK Szegedi Tankerülete 6722 Szeged, Kálvária sgt. 84-86. Kálvária sgt. 84-86. Fenntartói azonosító: 39011654-062000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Szegedi Radnóti Miklós

Részletesebben

Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról

Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Vélemények az írországi szakmai gyakorlatról Adorján Attila: Az Írországban töltött két hét nagyon hasznos volt számomra, mert az angol órák alatt is sokat tanultam de a legtöbbet a mindennapi életben

Részletesebben

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai

Szolgáltatások. a sikeres német-magyar üzletekért.  A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai Szolgáltatások a sikeres német-magyar üzletekért A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szolgáltatásai www.duihk.hu Kivonat a DUIHK szolgáltatási katalógusából * a hivatkozások a teljes katalógusra

Részletesebben

Határtalanul! Négyfalu

Határtalanul! Négyfalu Határtalanul! Négyfalu 2016.03.03 2016.03.06. A 2015/2016. tanévben a Határtalanul! program keretében sikeres pályázatot nyújtottunk be, így lehetőségünk nyílt az erdélyi testvériskolánkba ellátogatni

Részletesebben

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2008 Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. Tanulási környezet FIT-jelentés :: 2015 Székács Elemér Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 50. 1 A telephely épületének állapota A Telephelyi kérdőív kérdéseire

Részletesebben