Önvizsgálat és bűnbánat

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Önvizsgálat és bűnbánat"

Átírás

1 Önvizsgálat és bűnbánat önmagunkat, egymást, egész életünket Krisztus Istenünknek ajánljuk! Életadó forrás - lelkiségi füzet a Szentpéteri levelek kiadásában 8. füzet Szerkeszti: Pacsai János esperes parochus 1 Sajószentpéter 2011

2 Évente többször kell gyónni, hogy minél gyakrabban megkaphassam a boldog, szent misztériumokat; és a tanácsot és áldást a lelki atyámtól. A szentségi gyónás előtti előkészületként egy vizsgálatot kell tennünk a lelkiismeretünkben, ebben segítenek következő kérdések: Bűneim Isten ellen Imádkozik-e Istenhez reggel és este, étkezés előtt és után? Ima közben megengedte-e, hogy gondolatai vándoroljanak? Belekapaszkodott-e egy-egy gondolatba, ami Istentől eltávolította? Rohanva vagy hadarva imádkozott-e a templomban? Olvassa-e a Szentírást minden nap? Olvas-e más lelki könyveket, lelki írásokat rendszeresen? Olvasott-e olyan könyvet, amelynek tartalma nem keresztény, vagy lelkileg káros? 2

3 Mondta-e Isten nevét tisztelet nélkül, viccelt-e Isten nevével, vallásos dolgokkal, szent cselekményekkel? Kérte-e Isten segítségét minden tevékenysége megkezdése előtt? A kereszt jelét vetette-e hanyagul? Tett-e esküt, vagy meggondolatlanul fogadalmat? Isten ellen? Elégedetlenkedett-e Elfeledkezett-e Istenről? Laza, szertelen részvétellel volt-e templomban? Megszentelte-e akár csak részben is az ünnepeket, különösen a vasárnapot és az Isten tizenkét nagy ünnepét? Mindent megtett-e azért, hogy szerettei jelen legyenek ezekben a napokban a templomban? Ön keltette-e őket, mint a köznapokon, hogy teljesítsék kötelességüket, csak most Isten felé? 3

4 Ha nem tudott részt venni a templomban valamilyen jogos oknál fogva, akkor megpróbálta-e megszentelni a napot az imádsággal és lelki olvasmánnyal? Tartotta-e a böjtöt? / böjti órák, napok, időszakok/ Tiszteletlenül viselkedett-e a templomban, vagy az előtt, vagy papokkal és szerzetesekkel szemben? Nevetett, beszélgetett-e a templomban, vagy felesleges mozgással zavarta-e a többi ember imádságát? Amikor a templomba jön, legyen megfelelően, szerényen öltözött: oly módon, ami nem hivalkodó, testéből nem sokat mutató!!! Összeszedett figyelemmel hallgatta-e a felolvasásokat, énekeket és imákat a templomban? Törekedett-e arra, hogy imádkozza a szertartást, átadta-e magát az énekeknek, vagy inkább csak állt és a napi dolgairól, feladatairól álmodozott, vagy azokat tervezgette? 4

5 Készült-e a szertartásra, liturgiára előzetesen, megnézte-e a szentírási olvasmányokat, kikereste-e az imakönyvben a szertartási szövegeket, hogy követni tudja a szertatás alatt különösen, ha a szertartás egyedi, nem könnyen érthető? Hogyan viselkedett, amikor elhagyta a templomot az isteni szertartások után, különösen, miután megkapta az Eucharisztiát, vagy más szent misztériumot? Azonnal könnyelmű beszéddel foglalkozott és így feledésbe merült az áldás és kegyelem, amit kapunk? Volt-e már, hogy szégyellte a hitet vagy a kereszt jelét mások jelenlétében? Beszélt-e, tett-e tanúságot a vallásosságáról? Használta-e a hitet, vagy annak tanításait arra, hogy másokkal erőszakoskodjon, vagy lekicsinyelné őket? Hitt-e álmok, jóslás, asztrológia, jelek és egyéb babonás cselekményekben? Ön hálát ad-e az Úrnak minden dologban? 5

6 Ön sohasem kételkedett Isten gondviselésében önmaga tekintetében? Megpróbálja-e érzékelni az Ő gondviselését, azokban a dolgokban, amik önnel történnek? Bűneim felebarátaim ellen Tiszteli és engedelmeskedik-e szüleinek? Sértegette-e őket gorombasággal, vagy ellentmondással, ellenkezéssel? (Ez a papra, feletteseinkre, a tanárokra és az öregekre is vonatkoznak.) Megsértett-e valakit? Összeveszett, vagy harcolt-e valakivel? Gyűlöl-e valakit? Mindig tiszteletben tartja-e az öregeket? Volt-e valaha is mérges, rosszkedvű, vagy ingerlékeny? 6

7 Van-e valaki, akit kibeszélt, szidott a háta mögött, vagy gúnyos megjegyzéseket tett róla? Trágár módon beszélt-e másokkal, vagy másokról? Csúfolt-e sérülten élő, szegény, öreg, vagy valamilyen módon hátrányos helyzetű embert? Van-e rossz érzés, rosszindulat vagy gyűlölet bárki ellen? Megbocsátott-e azoknak, akik megsértették? Bocsánatot kért-e azoktól, akiket megsértett? Megöleltem-e házastársamat, gyermekeimet a gyónás előtt? /Gyónás előtt ez sose maradjon el! / Ön megbékélt-e mindenkivel? Elhagyta-e a rászorulókat segítség nélkül, amikor módja lett volna, hogy segítsen? Részt vesz-e betegek vagy idősek gondozásában, ha erre megkérik? 7

8 Megvan-e bennem a kedvesség és figyelmesség mindenki felé, emlékezve arra, hogy Isten csak ilyen hozzáállást vár tőlem? Bántom-e az állatokat ok nélkül, vagy nem vagyok-e kegyetlen velük, vagy hanyag? Elloptam-e valamit? Felhasználtam-e más emberek dolgait megkérdezésük nélkül? Van-e kölcsönadott pénz vagy dolog, ami után olyan hasznot várok, ami aránytalanul nagy? Visszavárom-e a kölcsönt, vagy meg nem engedett eszközökkel akarom visszaszerezni? Haszontalanul töltötte-e a munkaadók idejét vagy erőforrását? Használta-e munkaadójának munkáját, vagy eszközeit saját használatra? Használják-e a cég telefonját vagy más létesítményeit saját célra engedély nélkül? Visszafizetendő tartozása van-e? Makacs és individualista, amiatt mert mindig a saját útját próbálja járni és nem törődik másokkal? 8

9 Figyelmetlen és tapintatlan volt-e mások érzelmeire? Próbált-e bosszút állni azokon, akik megsértették? Táplál-e haragot valaki iránt? Megcsalja ön az embereket? Van-e ideje beszélgetni? Mondott-e hazugságot? Szokott-e ítélkezni mások felett, megítélt-e már valakit? Vannak-e önben olyan fájdalmak, amit gyónása előtt tisztázni kell az érintettekkel? Bűnök önmagam ellen Büszke volt-e? Ön dicsekedett-e képességeivel, eredményeivel, családjával, kapcsolataival, vagy gazdagságával? 9

10 Ön szerint érdemes maga, Isten előtt? Ön hiú, ambiciózus? Próbálta-e megnyerni dicséretére és dicsőségére a környezetét? Ön könnyen elviseli-e, ha hibáztatják, szidják, vagy igazságtalan bánásmódban részesül? Mit gondol túl sokat törődik-e a külsővel, a külső megjelenésével és sok időt tölt el ezzel? Vétkezett-e gondolattal, szóval vagy tettel, egy pillantással, vagy bármilyen más módon a hatodik parancsolat ellen? (Házasságtörés, paráznaság, minden házasságon kívüli szexuális kapcsolatot másokkal, maszturbáció, bevonva a természetellenes szexuális aktusokat, szexuális fantáziálással, pornográfiával, stb) Irigyelt-e valakitől valamit? Volt-e már túlérzékeny? Volt-e lusta? A semmittevésével adott vámot az ördögnek? 10

11 Volt-e elvesztegetett ideje, energiája képességei dolgában, hogy nem profitált belőle a lelke? Lett- e megszállott valamiben? Járt-e csüggedten, vagy kedvetlenül? Volt-e már gondolata az öngyilkosságra? Hozott-e /mondott/ átkot magának vagy másoknak, vagy rosszat kívánt-e nekik, mert türelmetlen volt? Gyengesége-e az alkohol? Ivott-e túl sokat, vagy függővé vált-e tőle? Függővé vált-e olyan gyógyszerektől, amelyek nem szükségesek? Dohányzik? Szív füves cigit? Nézett-e túlzottan sokat televíziót válogatás nélkül? Volt-e más olyan hasonló időtöltése, amely felesleges semmittevés volt, időt és energiát vett el és esetleg kárt okozott önnek? Volt-e kapzsi akár élelmiszer vagy juttatás, vagy más tulajdonát illetően? 11

12 Van ideje közös étkezésre a családjával? Szokott-e nassolni az étkezések között? Volt-e kényes az étellel vagy pazarló az élelmiszerekkel, elfelejtve azt, hogy sok ember nem megfelelően táplálkozik? Volt-e válogatós vagy pazarló? Az első helyre teszem-e a földi megfontolásokat, vagy keresem először a lelkem üdvösségét, a lelki életet, Istent? Vannak-e más bűnök, amelyek terhelik a lelkiismeretét, vagy Ön szégyelli elmondani azokat? Bárki, aki készül vallomást tenni, kérje Istent, hogy segítsen meglátni és elmondani minden bűnét. A bűnbánó készítse el a vallomást, és gyűjtse össze gondolatait, bűneit illetően legalább egy nappal korábban a gyónásánál. A legértékesebb dolog az Isten szemében, amikor átérezzük a bűn súlyát és 12

13 bánkódni tudunk felette. A bűnbánat könnyei képesek a régi megvallott bűnök emlékét is tisztára mosni, ezért ne fogjuk vissza könnyeinket, hiszen Isten az, aki a könnyeket a szemünkről képes letöröli. A felsorolt kérdések célja, hogy segítsenek az önvizsgálatban és azonosítani tudjuk a lelki bajok tüneteit. A lélek láthatatlan, a bűnök megbetegítik a lelket, ez is láthatatlan, de az Istennel találkozó ember lelkét, betegségét ez a találkozás meggyógyítja: Fiam bocsánatot nyertek bűneid! eddig a bűn megkötözte, de ebben a pillanatban erő ment belé és Jézus parancsát teljesíteni tudja, a lélek fogja a testet és rááll arra az útra, mely haza Istenhez vezet. Isten előtt mi nem tudunk tökéletesen összeszedni mindent, ez az oka annak, hogy mi hívő keresztények odadobjuk magunkat az irgalmas Úr elé, és nem bízunk a saját igazságunkban, igaz voltunkban, hanem csak az emberszerető Isten irgalmában. 13

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra Felnőtt Katekézis VIII. Parancs Ne hazudj! Mások becsületében kárt ne tégy! Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. május 04. Fegyver a lelketlen hamisság és hazugságok ellen Igen az igazságra

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET

JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET JÉZUS SZÍVE IMAFÜZET A Jézus Szíve lelkiség nem ájtatossági forma, hanem Bíró Ferenc SJ szavaival a reális Krisztus reális követése tettben és igazságban. Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódó imakilencedünk

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet Istennek az a szándéka, hogy boldog életünk legyen itt és most. Miért nem ismeri a legtöbb ember ezt az igazi életet? Isten szereti az embereket, és szeret téged.

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA. 2012 a Regula éve

A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA. 2012 a Regula éve A TÖKÉLETESSÉG ÚTJA 2012 a Regula éve Ferences Világi Rend Szent Maximilian Kolbe Régió 2012 ... részére Tanulmányozzátok, szeressétek és éljétek a Ferences Világi Rend reguláját. (II. János Pál pápa)

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában Európa egy földrész, ahol 50 ország vagy független állam található, amelynek a területe 10,2 millió km2, népessége 740 millió fő, több, mint

Részletesebben

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet! Mivel sem az én szüleim, sem férjem szülei nem álltak olyan jól anyagilag, hogy támogatni tudtak volna új otthonunk megteremtésében, esküvőnk után vidékre kötöztünk

Részletesebben

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA

EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA EGYSZER VOLT AZ EUCHARISZTIA A szentmisében a kenyér és a bor Jézus Testévé és Vérévé válik. Lehetséges ez? Nézzük meg először Jézus szavait. János evangéliumának hatodik fejezetében hosszan beszélget

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 3. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Visszaküldési határidő: Elérhető pontszám: 67p. 2014. november 17. Kedves

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

70 év igehirdetéseiből

70 év igehirdetéseiből 70 év igehirdetéseiből Jubileumi év Kispest-Rózsatér 70 éves 1944-2014 SZABAD LEHETSZ Elhangzott a Kispest-Rózsatéri Gyülekezetben 1960 - Nagypéntek Igehirdető: Ablonczy Dániel Lk 23,33-49 / Ézs 53,2-7

Részletesebben

A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR

A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR A SZEMÉLYES KAPCSOLATOK ERKÖLCSE (SZEXUÁLETIKA) TÉTELSOR 2. Férfinak és nőnek teremtette 2.1. A nemek eredete 2.2. Ami azonos: a személyes méltóság 2.3. Ami különbözik: a nemi sajátosságok 2.4. Az azonosság

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2. Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál

Részletesebben

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT

NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT NEGYEDÓRA AZ OLTÁRISZENTSÉG ELÔTT Szent Claret Mária Antal (1807 1870) gondolatai alapján Szeretett gyermekem! Látogass meg engem gyakran az Oltáriszentségben! Nem szükséges hosszasan maradnod és sokat

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA Mágikus SZERtartás EGÉSZséges +boldog ÉLETedért! INGYENES EGÉSZséget és boldogságot teremtő IMA Mágikus SZERtartás, amit otthonodban végezhetsz EGÉSZséges +BOLDOG életedért!

Részletesebben

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12.

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12. Hó órasz Iskolai Plébániai Megjegyzés IX. 1. 2. 3. 4. X. 5. 6. 7. 8. Cím: Szervezési feladatok, ismerkedés könyvvel Nevelési cél: Egymásra figyelve, együtt lesz a közös munkánk eredményes Oktatási cél:

Részletesebben

Megtanulni megbocsátani

Megtanulni megbocsátani Megtanulni megbocsátani ADUNARE Megtanulni megbocsátani. Megtanulni megbocsátani az egyik legfontosabb lecke a keresztény életünkben. A megbocsátásról tanulhatunk az egész Biblián keresztül. Amikor megbocsátunk

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

Végső dolgok - Egy végtelen világ

Végső dolgok - Egy végtelen világ Végső dolgok - Egy végtelen világ Felnőtt katekézis, 2011. november 04. Előadó: Maga László Plébános atya Miről is szólhatott volna Plébános atyánk péntek esti előadása, mint a Végső dolgokról, hiszen

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

Vízkereszt Közzétette: (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve

Vízkereszt Közzétette:  (https://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve 2011 január 06. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 A vízkereszt, más néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet általában

Részletesebben

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK

TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK TELJES HITTAN KÉRDÉSEK ELSŐÁLDOZÓKNAK 1. Miért élünk a világon? Azért élünk a világon, hogy Istent és szeretetét megismerjük, ezt viszonozzuk, és eljussunk az örök életre. 2. Hogyan szerette Isten a világot?

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422.

Pinchas Lapide Ulrich Luz: Der Jude Jesus, Zürich, 1979. 1 Jn 1,1. Lk 24, 41. Denzinger: Enchiridion Symbolorum, ed. XXVIII., n. 344., 422. Pinchas Lapide, a jeruzsálemi American College Újszövetség-professzora, a Der Jude Jesus című könyv [1] szerzője, zsidó hitének, zsidó világképének rövid foglalatát a Zsidó hitem lényege című írásában

Részletesebben

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak.

Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. Gyerekekre alkalmazta: Anthony A. Lee Illusztrálta: Rex John Irvine Fordította: Maryam Frazer Imánnak. 1 2 'Abdu'l-Bahá sok évet töltött a Szentföldön, Akkó városában. Éveken keresztül fogoly volt, és

Részletesebben

keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni.

keresztül ítélem meg magam, igen könnyen helytelen képet fogok látni. Előzetes meggondolások 1. Hogy a gyónást mint fölösleges terhet, vagy mint szabadulást éled meg, az nagy mértékben függ attól, hogyan készülsz fel rá. Ezért az alábbiakban szeretnénk egy-két szempontot

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/

Erről az Imakönyvről www.thewarningsecond-coming.com http://www.masodikeljovetel.hu/ Erről az Imakönyvről Az imák, és litániák (dőlt kiemeléssel) amelyek ebben a könyvben találhatóak nem emberi eredetűek. Ezek egy egyszerű hétköznapi nőnek adattak, aki férjezett családanya, Európában lakik,

Részletesebben

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK EGYENRUHA, KÖPENY, ÁHÍTATOK, TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Egységes viselet Iskolánkban a nagyobb ünnepségeken ünnepi egyenruha viselete kötelező mind a pedagógusok, mind a tanulók számára. A hölgyek kalotaszegi

Részletesebben

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK MEGJELENIK A HÓNAP UTOLSÓ VASÁRNAPJÁN 2013. JÚNIUS 29. Alapítva: 2003. XI. évfolyam VI. szám SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK 2. OLDAL VISSZAPILLANTÓ 5. OLDAL SZENT MÓNIKA 3. OLDAL KEDVES CSALÁDOK 6. OLDAL

Részletesebben

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni ADUNARE Tanuljunk imádkozni. Imádkozni tanulni olyasvalami ami örömet hoz az életünkbe és Istennek is tetsző. Az egyik legfontosabb lecke amelyet megtanulhatunk az az hogy hogyan imádkozzunk,

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

A tudatosság és a fal

A tudatosság és a fal A tudatosság és a fal Valami nem stimmel a világgal: háborúk, szenvedések, önzés vesz körül bennünket, mikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országa közöttetek van. (Lk 17,21) Hol van ez az ország Uram?

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Olvasd

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség 2015. augusztus 22. szombat 12:00 A megszentelt élet évében meghirdettük Bemutatkoznak... kampányunkat. Azt kértük a szerzetesrendek elöljáróitól,

Részletesebben

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013.

A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. Dezső Ilona Anna: Élet - Halál (90x70 cm, vászon, olaj) A Barátok Verslista kiadványa PDF-ben 2013. A BARÁTOK VERSLISTA KIADVÁNYA ÉLET és HALÁL Az élet a halál kistestvére. (Dobrosi Andrea) Az életre

Részletesebben

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19.

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó, 2014.03.19. 1 Egy pokoli házasság (Rm 7:1-6) Suhai György Balatonszárszó, 2014.03.19. Mindannyian egy tökéletes társra vágyunk! Na de úgy valaha is igazán belegondoltunk már abba, hogy milyen lehet egy tökéletes társsal

Részletesebben

A gyógyíthatatlan gyógyulása

A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiás és az Ige Lekció: Róm. 4.13-25 2008. nov. 23. Textus: Jer. 30.12-24 Gazdagrét A gyógyíthatatlan gyógyulása Jeremiásnak kezdettől fogva halált, pusztulást, összeomlást kellett hirdetnie Júdának.

Részletesebben

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 24. ÁLDÁSOK az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz 1. Az Úr a te kősziklád, várad és megmentőd, benne lelj oltalmat. Az Úr áldjon meg téged, hogy áldás légy sokak üdvösségére. Zsolt

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész

Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész 1 Pihenünk a seprőnkben? Michael Clark Are We Settled on Our Lees? By Michael Clark http://awildernessvoice.com/lees.html 1. rész Gyakran szívesebben hallunk egy hagyományról, mint az utolsó szellemi kiáradásról.

Részletesebben

Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése

Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése Mindszenty József bíboros engedelmességének kérdése [ Orvos Levente 2012 orvosl.hu] Mindszenty József mai megítélésének két sarkalatos pontja is van. Egyrészt az ő állítólagos engedetlensége, másrészt

Részletesebben

Tanítás a házasságról

Tanítás a házasságról Tanítás a házasságról ADUNARE Tanítás a házasságról A házasságról való tanítás nagyon fontos mivel kihatással van minden ember életére. A házasság jó dolog. A házasság Istentől való dolog. Amikor összeházasodunk

Részletesebben

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet XVI. liturgikus rendek kottával 1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet 1. A vasárnapi istentisztelet a vasárnapi istentisztelet liturgikus rendjének. használati módja szerint a lelkész

Részletesebben

"Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?"

Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak? "Ki kötelezi el még magát közületek az Úrnak?" 1 Krón 29,5 Gyógyulásunk és megerősödésünk akkor történik, amikor fenntartás nélkül átadjuk magunkat Jézusnak. Minél jobban megnyílunk, és engedjük, hogy

Részletesebben

Elsőáldozási vizsgakérdések

Elsőáldozási vizsgakérdések 1. Mi a katolikus köszönés? Dicsértessék a Jézus Krisztus! Mindörökké! Ámen 2. Milyen vallású vagy? Római katolikus keresztény. 3. Mikor lettél római katolikus keresztény? Amikor megkereszteltek. Elsőáldozási

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

Hittan tanmenet 1. osztály

Hittan tanmenet 1. osztály Hittan tanmenet 1. osztály A Beszélgetés Istennel című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A gyakorlati órák, az azokat előkészítő és feldolgozó órák a tanmenetben

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Pasarét, 2012. december 25. (karácsony) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza AZ AJÁNDÉK Lekció: Máté 2,1-12 Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért! Imádkozzunk! Mennyei

Részletesebben

Bibliai tanítás a részegségről

Bibliai tanítás a részegségről Bibliai tanítás a részegségről ADUNARE Bibliai tanítás a részegségről A részegségről tanulni nehéz feladat de ugyanakkor nagyon fontos. Mi úgy szeretnénk leélni az életünket hogy az Istennek tetsző legyen

Részletesebben

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Pasarét, 2013. június 27. (csütörtök) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK Alapige: Malakiás 1,6a A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya

Részletesebben

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

bibliai felfedező C3 Ajánlott további olvasásra: Máté 4:23-25 Márk 1:32-34 János 5:17-27 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. rész: Az Úr hatalma Egy beteg meggyógyítása

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Szomjúság az élő víz mellett

Szomjúság az élő víz mellett Szomjúság az élő víz mellett Egy prédikációban elég nehéz tud lenni, mikor megpróbálod kielégíteni mindenki igényét. A felnőtt korú Krisztusban élőét, aki kemény eledelre vágyik, a tejen élő kiskorút,

Részletesebben

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Keresztút Avilai Szent Terézzel Keresztút Avilai Szent Terézzel Teréz gyermekkora óta elmélkedik Jézus szenvedéséről. Évek hosszú sora óta szokásom volt, hogy majdnem minden este lefekvéskor, midőn elalvás előtt még utoljára Istennek

Részletesebben

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt.

Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. Két embrió beszélgetett az édesanyjuk méhében. Az egyik a kis Kételkedő, a másik a kis Hívő volt. A kis Kételkedő ezt kérdezte: Tényleg hiszel abban, hogy van élet a születés után? A kis Hívő így válaszolt:

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS

ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS ÖNMAGAMMAL VALÓ SZEMBETEKINTÉS Elfogadom-e önmagam olyannak amilyennek Isten teremtett, a tulajdonságaimat, fizikai alkatomat? Elfogadom-e, hogy NŐnek illetve FÉRFInak teremtett engem Isten? Saját egészségemre,

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet

Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet Mark A. Finley Tíz nap a felházban Hogyan kaphatjuk meg a Szentlélek ajándékát? Munkafüzet ADVENT KIADÓ Budapest, 2011 www.adventkiado.hu Tartalom Elsõ nap Buzgó könyörgés...........................................

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja Pestszentimrei Öröm Hír Levél A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja IV. évfolyam 2. szám (29.) - Betegek Világnapja Február 11. Épp a mai vasárnapon, február 11- én - amikor megjelenik hírlevelünk

Részletesebben

Megnyílás. 2. összejövetel

Megnyílás. 2. összejövetel Megnyílás 2. összejövetel 25 Előkészítés Üljünk körbe, és középre tegyünk egy gyertyát (ne a szőnyegre csöpögjön!). Ezt gyújtsuk meg a beszélgetés kezdetekor! Keresd ki a mai napra való szentírási részt:

Részletesebben

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! SZERETETLÁNG IMAÓRA 2011. november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS! Urunk, Jézus Krisztus, te azt mondtad:,,ahol ketten-hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok köztük.'' És az egyház így énekel:,,ahol

Részletesebben

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Drága Gyülekezet! 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki 2014. június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. 4 Mert

Részletesebben