3. A magyar nemzettudatot erősítő (ős- és korai) történeti ismeretekről

Átírás

1 3. A magyar nemzettudatot erősítő (ős- és korai) történeti ismeretekről >> Kegyelem nékünk és békesség Istentől, aki Atya, Fiú, SzentLélek---teljes SzentHáromság, (egyetlen)egy, örök, igaz, élő Isten. Ámen. << A Sinai-hegyen Mózes által kapott kinyilatkoztatás és a zsidó honfoglalás után megszervezett szentföldi zsidó állam - a dávidi-salamoni aranykor után - két utódállamra szakadt. Az É-it Kr.e. 722-ben az asszírok, a D-it Kr.e. 587-ben a babilóniaiak igázták le, mindkét területről jelentős létszámú zsidót hurcolva el Mezopotámiába és Méd-földre, vagyis a mai Irak és NY-Irán területére. Sem a Szentföldön maradottak, sem az ún. babilóni fogságba több hullámban elhurcoltak körében nem szűnt meg az Egyetlenegy Istenbe vetett hittel kapcsolatos hitélet ill. theológiai gondolkodás, noha a fogság vége felé is még csak egy igen szűk réteg gondolkodott az Egyetlenegyről úgy, hogy Ő az egész világ, tehát minden más népnek is az istene. A többség az Egyetlenegyet saját nemzeti egyetlenegy -ként értelmezte, szó nélkül hagyva azt, hogy más népeknek más istenük-isteneik vannak. Kr.e. 539-ben az új hódítók, a perzsák hazaengedték a fogságbéli zsidókat is, és a Szentföldön - amely szintén a Perzsa Birodalom része lett - megindult a nemzeti újjáépítés mind anyagi, mind szellemi-lelki tekintetben. A korábban Jeruzsálemben elrejtett és most megtalált, Mózes nevéhez kötött, majd átdolgozottaktualizált iratokkal kiegészítve kanonizálták a mózesi alapokra visszavezethető teljes írásos hagyatékot is: ez Mózes 5 könyve (később görögül Pentateukhosz-nak, szó szerint 5 tekercsnek hívták), héberül ez a Tóra, azaz a szentségi Törvény. Ekkorra már egyértelműen vallotta nemcsak a zsidó szellemi elit, hanem a nép is, hogy az Egyetlenegy Isten az egész világ, tehát az összes nép istene. És ha ezt más népek nem ismerik el, akkor is az azok által tisztelt lény vagy lények : bálványok, démonok, nem-istenek, sőt nem is létezők. A szentföldi zsidó élet egészét e Törvény - a Tóra - volt hivatott szabályozni, ezért ismerete, értelmezése és magyarázata az írástudók kötelessége volt, a tanítás-tanulás színhelyei pedig a tanuló-házak, (később a görögből átvett nevükön) a zsinagógák. Kr.e. 332-ben a görög kultúráért rajongó makedón Nagy Sándor elfoglalta a Szentföldet, és bevezették nemcsak a görög nyelvű adminisztrációt, hanem gondoskodtak a klasszikus görög kultúra, a görög szellemiség = a hellénizmus elterjesztéséről is. A Tóra iránti zsidó elkötelezettséget lényegében nem gátolták, sőt a hellénista utódállamokba önként széttelepülő, és ott héber ill. arameus sémita anyanyelvét egyre jobban elhagyó zsidóság számára a Tórát és más szent iratokat görög nyelvre is lefordította 70 bölcs, ez a híres Szeptuaginta. A Kr.e.-i 2.sz.-ban a Szentföld népe a vallási szabadság mellé a politikait is megszerezte az ún. makkabeus felkelés

2 révén, és ez csak a Római Birodalom idáig terjeszkedésekor, Kr.e. 63-ban szűnt meg. Róma azonban az egész birodalom K-i felében, így a Szentföldön is meghagyta a görögöt az adminisztráció nyelveként. A görög filozófia és főleg a görög logika a Krisztust megelőző három évszázad alatt nem hagyta érintetlenül a zsidó vallásos gondolkodást sem. A Tóra és a prófétai iratok, továbbá az ősi történeti művek általános zsinagógai használata azt a görög mentalitású kérdésfeltevést is megengedte már a Kr.e.-i 2 sz.-ban, hogy e nagyon terjedelmes szöveg-anyagon belül melyik a legfontosabb? A bölcsek válasza nem késett soká: a szent iratok középpontja Mózes Ötkönyve, vagyis a Tóra, a Törvény. Kb. 1 generációval később már tovább kellett gondolni, - mivel Mózes öt könyve is hatalmas írás-tekercs mennyiség, hogy - vajon a Tórán belül melyik a leglényegesebb rész, ahogy fogalmazták: mi a Törvény gyökere, lényeges összegzése, azaz summája? Megszületett a válasz: ez a Sinai-hegyen kötött szövetség kőbe vésett foglalata, vagyis a Mózes által a népnek átadott Tízparancsolat. Aztán - mert a görög logika már csak ilyen - azt is föl merték vetni, hogy hát a Tíz nem sűríthető-e egyetlenné, és akkor az az egy hogyan szól?. Nagyjából Jézus családja, tehát Szt. József és Szűz Mária kortársa, a zsidó szellemtörténet egyik legkimagaslóbb alakja: Hillél rabbi megadta a maga válaszát: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat! --- és ő meg volt győződve arról, hogy a 10 parancsolatból az emberi kapcsolatokra vonatkozók egyértelműen, közvetlenül, az Isten és ember kapcsolatára vonatkozók pedig közvetve belefoglalhatók ebbe - az eredetileg már Mózesnál olvasható (3.Móz. 19,18 ) - kinyilatkoztatásba. Hillél kortársainak egy részét sem elégítette ki a fenti megoldás, a rájuk következő generációt - a történelmi Jézus kortársait - pedig végképp nem. Ezért teszik fel Jézusnak is a kérdést mind a követői, mind a provokátorai: Mester! Mi a Törvény summája? ; (a legújabb magyar fordításban: Mester, melyik a legfőbb az összes parancsolat közül? ). [Mt. 22,34-40; Mk.12,28-34; Lk.10,25-28] És Jézus válaszol: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből, és teljes elmédből. Ez az első és a nagy parancsolat. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint magadat ; nincsen más, ezeknél nagyobb parancsolat. Egyetlent vártak, és Jézus vajon hányat jelölt meg? Bizony: kettébontva bár, és rangsorolva a 2 részt, de mégiscsak egyet!: a szeretet-alapelvűséget! : szeretni Istent és szeretni a felebaráttársteremtményeket. Nagyon világos és tiszta jelzéssel, és Hillélt is helyreigazítva: a Teremtő nem egyenrangú a teremtményekkel, és az iránta megnyilvánuló tisztelet és szeretet nem lehet a

3 felebaráti szereteten keresztüli, áttételes, közvetett. Innen van a jézusi sorszámozás és a nagy jelzője is e parancsolat-résznek. E kettébontott egyetlen szeretet-parancsolat, - amelyet a lényeg-kiemelő Lukács evangélista egyetlen mondatba sűrít, elhagyva az első és nagy ill. a második, hasonlatos jelzőket - abba a szentírási kinyilatkoztatási-kijelentési ívbe is szervesen beleilleszkedik, amely egyfelől a teremtett embernek a teremtő Isten képére és hasonlatosságára történt megalkotásáról tesz tanúbizonyságot, másfelől kijelenti, hogy az Isten----szeretet. És e szeretet soha el nem fogy. Következésképpen akkor őrzi meg Istenképiségét az ember, ha szeret: ha minden cselekedetét ez irányítja. Így aztán nem kell ezer meg ezer szabály, mint a mózesi törvényben - s amely szabályok egyébként is kor-függőek, és inkább a jog, semmint a vallás és az erkölcs körébe tartoznak -, hanem bőven elég minden élethelyzetre ez az egy: szeretet. Róma főrabbija a II. világháború ottani front-mozgásait megelőző időkben belső meggyőződésből kereszténnyé lett, majd át is tért. Amikor a nagyon gazdag és nagyon művelt férfiútól megkérdezték, hogy hogyan tudná összefoglalni a két egyistenhívő vallás, a zsidó és a keresztény vallás tanításainak lényegi különbségét, a volt főrabbi így szólt: a központi eszme a zsidóknál a Tóra (= a Törvény) szeretete --- a Krisztus-követőknél pedig a szeretet törvénye. A Krisztus előtti összes zsidó szent irat tartalmának a krisztusi 2 irányultságú, de egyetlen parancsolatba sűrítését a magyarországi materialista filozófia a 60-as években a Világosság nevű folyóiratban olyan szellemi teljesítménynek értékelte, ami önmagában egyenrangú a görög filozófia és a görög logika csúcsteljesítményeivel. A zsidó gyökerű és neveltetésű Engels pedig, aki jól tudta, és a maiakkal ellentétben le sem tagadta, hogy az ún. baloldali értékek egytől-egyig az Újszövetségi Szentírásból vett gondolatok, már 150 éve azt nyilatkozta, hogy a szeretet-elvű Jézus volt, úgymond, az első kommunista. Persze ezek a tiszteletkörök megvannak az iszlám részéről is, mint ahogy megvoltak a korai kereszténység Szt.Háromság-tagadó irányzatai részéről is: pl. Mohamed szerint a Názáreti volt a 24. próféta (míg ő maga a 25., ezzel a próféták pecsétje ). Tehát minden kívülálló elismer valamit Jézusból, és elhallgatja a lényeget. Jézus világos kérdésére, hogy mit tartanak róla, kinek tartják őt az emberek, és akár maguk a tanítványok is, Péter apostol így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus így válaszolt: Boldog vagy,...mert nem test és vér* fedte föl ezt előtted, hanem az én Mennyei Atyám. [Mt.16,13-19; Mk.8,27-30; Lk.9,18-21] ;[* tehát: nem emberi képesség ill. erőfeszítés ] A héber eredeti messiás, a görög krisztosz (mindkét nyelvben: a fölkent ) szó magyarul a megváltó (görögül szótér ) értelemmel bír elsősorban.

4 Halála és föltámadása óta, azaz két évezrede Jézus az apostoli eredetű gondolkodásban az a személy, aki a bűnös emberiség számára - önként vállalt, egyszeri és tökéletes áldozata révén: azaz miattunk, helyettünk, érettünk elszenvedett kereszthalála által - megkötötte az egyetemes emberiség egyedül méltó képviselőjeként ( 2. Ádám -ként) Istennel az új és örök szövetséget, ezzel biztosítva - és föltámadásával bizonyítva! - a hívők üdvösségét. Jézus önmagát többször kijelentette Isten Fiaként, az Atyával való egylényegűségét, isteni azonosságát is jelezve. Ember-léte, földi pályája vége felé világosan utalt a SzentLélekre is, akire vonatkozóan - mint a Messiásra vonatkozóan is - már az Ószövetségi Szentírásban is vannak kijelentések. Így noha az Újszövetségi Szentírás szövegében maga a SzentHáromság szó nincs leírva, az Egyetlenegy Isten Háromságos volta az utóbb leírt, majd mai formájában kanonizált krisztusi kinyilatkoztatások szellemtörténeti következménye: hittitok és hitigazság. A kereszténység válfajainak története, vagy a magyarság és a keresztény irányzatok kapcsolata is nem attól függ tehát, hogy Jézust valamiféle bölcs filozófusnak, szeretet-prófétának, jóságos embernek elismerték-e, hanem azon állt és áll, vagy bukik, hogy lélekben meg tudják-e élni az Egyetlenegy Isten Háromságosságát, ezen belül a szt.péteri vallástételt: hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia. Aki nemcsak beleszületik egy-egy kultúrakör valamely vallási-hitéleti eszmekörébe, hanem - Pál apostollal szólva - imádkozik az elméjével is, az bizony leginkább az igen magas hegyeket, pl. a Himaláját megmászni szándékozókhoz hasonlítható, amikor az Egyetlenegy Isten Háromságossága, ezen belül Jézus megváltói ( =krisztusi ) történelmiüdvtörténeti tette felfogásáról, megéléséről van szó: az elsődleges feltétel - Isten kegyelme - mellé elkerülhetetlenül szükséges a személyes, kitartó erőfeszítés, mert ennek híján csak egyegy hegy-nyeregig lehet feljutni, nem pedig keresztény hitünk csúcsára. Látni fogjuk, hogy mind a magyarság alap-népei és a nemzetté válás során - még az árpádi honfoglalás előtt - hozzánk csatlakozó népek korábbi szállásterületein, mind Pannónia földjén több keresztény irányzat is előfordult a történelem során, illetve hogy Szt. István elévülhetetlen érdeme nem a magyarság megismertetése úgy általában a kereszténységgel, hanem a nemzet egészének a Szt.Háromságosságra megkeresztelése, amelynek a jézusi példabeszédekben oly gyakori hal -szimbólum görög ikhthüsz neve betűivel, mint kezdőbetűkkel összeállított görög nyelvű rövid hitvallás-formulája így szól: >> Iészoúsz Khrisztósz Theoú Üiósz Szótér <<, azaz magyarul Jézus Krisztus az Isten Fia, Megváltó. * * * * * * * * * * * * *

5 A magyarság-alkotó alapnépesség zöme (a húnokkal Európába költözés előtt) a Volgába ömlő Szamara-folyó, az Urál-hegység D-i része, annak Mugodzsar nevű dombság-nyúlványai, a Tobol és az Isim folyók forrásvidéke és felső szakasza, az Irtis-folyó középső szakasza és a ma Kazakhátságnak mondott, a Balkas-tóig nyúló vidéken élt, amely területeket össze-foglalóan Észak- Turánnak nevezzük. Itt született a magyarságra legjellemzőbb ún. észak-turáni (=andronovói) testi jellegegyüttes is, amely a tágabb értelemben vett mai turáni testi jellegegyüttes alapkomponense, ezért ma az észak-turáni (=andronovói) rassz-t is besorolják a tágabb értelemben vett turáni rasszba. Minden rassz, így az észak-turáni (andronovói) testi jellegegyüttes is csak a népességen belüli igen nagy időtartamú bel-házasodás, azaz viszonylagos elszigeteltség, tehát a biológiai keveredés elenyésző volta mellett alakulhatott ki; adott földrajzi szélességen és Eurázsia belsejében erre legalkalmasabb időszak a legutóbbi jégkorszak lehetett, amely több tízezer évig tartott. Ugyanebben a viszonylagos elszigeteltségben született meg az önálló magyar nyelv őse is. Az imént körülírt É-turáni térségben, annak DNY-i peremén mintegy éves az a ma ismert legkorábbi vallástörténeti és művészeti nyom, amelynek népessége - eszközeik tanúsága szerint is - a Nagy-Kaukázustól D-re eső vidékekről vándorolt ide, hogy a D-uráli Sulgan-tas melletti patakocska által kivájt Kapova nevű barlang falaira - a barlangszájtól 300 m-nyire! - vörös okkerral mammutot, gyapjas orrszarvút, vadlovat, ember-alakokat fessen, és pontosan olyan korú és művészeti színvonalú barlangszentélyt alakítson ki, mint kortársai DNY- Európában, ahol ezeket az aurignac-nak elnevezett kultúra körében találták meg. Őseink É-turáni szállásterülete NY-i és K-i peremei közelében az időben ezután következő kb évnyi időtartamból e korszak egyik legfejlettebb technikájú eszközkészlete (régészeti nevén az ún. gravetti kultúra) sok-sok kőszerszámát és kultikus célú apró szobrait, sőt - a barlang- hiányos síkvidékeken - mammut-agyar tetőszerkezetű bőr szentély- sátrainak (= épített barlangjainak ) a maradványait is feltárták, de a szűkebb értelemben vett É-Turánban eddig még nem hozott ilyen szerencsét a régészek ásója. A húnokkal közös kontinens-váltásunkat megelőző évben É-Turán és így a magyarság története a régészeti leletek tükrében egyre jobban feltárulkozik. Első ismert önálló teljesítményünk a vállas nyílhegy alapvető továbbfejlesztése volt, amely így sokkal biztonságosabb lőpályát írt le. S amelyet ezért több közeli, főleg Altaj-hegységi és D-szibériai, ill. K-turáni szomszédunk is átvett (L 3 jelű éghajlattörténeti fázis), utóbbiak egy nagy népvándorlás (W f n-fázis) során - a mai Irán, Örmény-fennsík és a Balkán ill. D-Erdély érintésével - egészen Itáliáig és D-Franciaországig elvitték ennek a nagyszerű találmánynak az

6 ismeretét a Kr.e.-i évezredre (az Allerőd-fázisra). É-turáni őseink egy kis része a Kr.e. 12. évezredi nagy lehűlés (W f n-fázis hideg-csúcsa) elől Ny-ra költözött, szálláshelyeiket (az Allerődtől kezdődően) Kijev környékén és Dánia Norvégia tengerpartjain is megtalálták: sok más, útközben átvett eszköztípus mellett mindvégig megőrizték É-turáni találmányukat, a fejlett vállas nyílhegyet is; és ahol eszközeik mellől, vagy az utód-kultúrák területén csontváz is előkerült, az bizony észak-turáni (andronovói) testi jellegegyüttest mutat, amelyet pl. Dániában - Borreby lelőhelyről - borreby-embertípusnak neveznek mindmáig; (utódaik - az évezredek alatt helyi változattá átalakulva, ill. keveredve más ottani embertípusokkal, - mindmáig előfordulnak a dániai népességben). A Kr.e. (kereken) körül kezdődő markáns éghajlat-fölmelegedés (=az Allerőd-fázis) új adottságait kihasználva a Kászpi-tenger DK-i csücskétől a DK-Urálba, Mugodzsárba és a Tobol forrásvidékére egy jelentős technikai újítást hozó népcsoport költözött őseink mellé és közé: a mértanias apró kőeszközöket = geometrikus mikrolitokat feltalálók; akik rövid idő alatt őseink DNY-, D- és DK-uráli (az Osbics/Bjelaja-, a Szamara-, az Urál- és a Tobol-folyó felső szakaszai + É-Mugodzsár térségében élő) ágával teljesen egybeolvadó kultúrát alkottak (régészeti neve: Jangelka-kultúra). Őseink Közép- és Alsó-Tobol (ez is még DK-Urál), Közép-Isim, Közép-és Felső Irtis térségi, továbbá Kazak-hátsági~Turgaj környéki (többségi) része pedig a geometrikus mikrolitosok alapvető technikai újítását átvéve, sajátos korábbi kultúra-hagyományaiból sok mindent át is adott az újonnan jötteknek: látható az idők múlásával a különbözőségek fokozatos kiegyenlítődése, ami nyelvészetileg a Jangelka-eleji (viszonylagos) eltérés, majd Sprachbund után már igen nagy valószínűséggel őseink csak nyelvjárási szintű különbségeket felmutató (újra*)egységesülését hozta magával. [* mivel a Jangelka-kultúra előtti - őslakos - D-uráli őseink nyelvi szubsztrátumot=alapréteget alkottak: csak technikai kultúrát váltottak ill. (testi jellegeik szempontjából is) mozaikosan éltek együtt a jövevényekkel, és ezt követte a jövevények teljes nyelvcseréje ]. A geom.mikrolit volt az őskőkor befejező, ún. átmeneti kőkori szakaszának a csúcstechnikája - a mai mikrochipek őse - : a legtökéletesebb nyílhegyeket készítették így, a vadászat minden korábbinál eredményesebb lett ezáltal. (Maga a technika - nép-átköltözésekkel is, anélkül is - utóbb szerte az Óvilágban elterjedt). Az agyagedény-készítés, a kőeszköz-csiszolás és (részben helyi vadfajokból) az állat-háziasítások É-Turánban a Kr.e.-i 5. ée. végén kezdődtek; majd (eddig még csak) a Szamara-folyó középső folyásától egészen a Tobol forrásvidékéig végzett régészeti feltárások világosan jelzik, hogy Kr.e tól őseink ott kölest termeltek, háziasított kutyát, juhot, kecskét, és lovat(!) tartottak; Kr.e.

7 2.700-tól (az esősebbé vált éghajlat magasfű-nevelő hatására) pedig az őstulok-utód szarvasmarhát is. (É-Turán K-ebbre eső részeinek e korokat érintő régészeti feltárása még várat magára). É-Turán tájai különleges adottságúak: a réztartalmú kőzetek a felszínen (is) megtalálhatók. A Kaukázustól D-re, és a Kászpi-tenger DK-i sarkától induló Kopet-hegységtől D-re ekkorra már nem kő-, hanem réz-, sőt bronzeszközöket használtak az ottani népek, és a Kr.e.-i 3. ée. középső harmadától egyre jobban keresték a bronz fő alapanyaga - a réz - új lelőhelyeit. Érckutatók indultak hát a szélrózsa minden irányába, így Turánba is, ahol É-on meg is találták a legkönnyebben - a külszínen - fejthető réz-dús kőzeteket. A felfedezésből nemcsak üzlet lett, hanem ettől a pillanattól É-Turán fokozatosan a Közel-Kelet civilizációinak részévé vált, még ha peremterület jelleggel is: hiszen az árucserével mindenkor együtt jár az egyéb technológiai ismeretek cseréje is, az eszmék vándorlása is. É-Turánban Kr.e között kő-rézkorról beszélhetünk tehát (amikor a kő eszközöket egyre inkább fölváltotta a rézeszköz-használat). A bronz-technika megismerése, a Tien-san-i és az Irtis forrásvidéki ón-lelőhelyek megtalálása pedig arra ösztönözte az É-turániakat és Altaj-, meg Szaján-körüli szomszédaikat, hogy önálló bronzkori kultúrát alakítsanak ki, eszközeiken megörökítve - bronzból kiöntve kikalapálva - mind környezetüket, mind hitviláguk korábban csak sziklákra vésett/rajzolt ill. agyagedényeikbe karcolt képzeteit. Termékeik olyan művészi színvonalat értek el, hogy keresett export-cikkek lettek K-en Mongólián át a Sárga-folyó Ordosz-i nagykanyarjáig, sőt az akkori Kínáig, Európában pedig az Urál-hegységtől több ezer km-re NYra. A legfőbb kereskedelmi útvonalaik mentén megtalált, szinte egész Eurázsiát átívelő leletsoruk térképi ábrázolását a régészet 1. bronz-lánc -nak nevezi (a főként egységes, bár helyi sajátosságokat is mutató lánc- szemeknek persze számos elnevezése található meg a szakirodalomban); É-turáni és Altaj-környéki törzsterületükön pedig rendre előkerülnek a bronzöntő minták, negatívok is. Aztán Kr.e körül új bronzöntési technológiát ismertek meg egy, a Kaukázuson túlról érkező kisebb bevándorló közösség jóvoltából, ennek leletei alkotják az új kereskedelmi orientációnak megfelelő ún. 2. bronz-lánc -ot. Tajga-béli szibériai és K-európai szomszédaik - a finnugor népek - mint évezredek óta, most is sokfélét tanultak az É-turániaktól, azaz őseinktől, és a kereskedelem itt is, mint mindig és mindenhol: szavak, sőt eszmék valamilyen arányú cseréje is, persze általában a fejlettebb kultúra a dominánsan átadó, a kevésbé fejlett pedig a szavak, gondolatok többségének átvevője. Ám a

8 tartós szomszédság és együttműködés miatt utóbb mindkettejüknél megfigyelhető részben azonos szókészlet még nem jelenti a 2 népesség egyazon gyökereit nyelvi tekintetben sem; még inkább önálló eredetre mutat a testi jellegbeli markáns eltérés. Egyébként a tajga (akár a síkvidéki, akár a Közép-ill. Észak-Urál-i tajga) természetföldrajzi adottságai általában nem tették lehetővé közös és tartós kultúra kialakítását É-Turánnal, kivéve a Káma-folyó alsó szakaszánál és volgai torkolatánál, amely már nem is igazi tajga, hanem lombelegyes fenyőerdő, sőt - a borókát kivéve - már fenyő-mentes lomberdő is, de a tartósabb kapcsolat itt is É-turániak hatására és kezdeményezésre jött létre: egy kisebb részük ugyanis átköltözött ide már a szkíta népvándorlás előtt 1 évezreddel, utóbb az itteni finnugor csoportba beolvadva ( kulturális szókicsét is átadva!) [= ún. turbino-i kultúra, az 1. bronz-lánc K-európai egyik fő tranzit- állomása ]. A Kr.e. 2.ée.-től a D-i kapcsolatok sokkal fontosabbakká váltak. D-en azonban a 2. bronz-lánc öntvényei nem voltak kelendőek, helyettük e partnerek számára valami nekik sokkal fontosabb és értékesebb kellett É-Turánból (is): a légyölő galóca-gomba pora, és a cserszömörce-háncs, stb. kicsit megfűszerezett őrleménye. A légyölő galóca É-turáni ökotípusa nem halálos méreg, mint a közép-európai, hanem egy, az LSD-bódulathoz hasonló pszichés állapotot előidéző drog hatású. Az ez időben D-Turánból és É-Iránból részben DNY-ra, részben DK-re (=ez utóbbiak Indiába) vándorló ős-árja népesség papjai a galóca-porral fűszerezett kását az istenek ételének, szeszben oldva pedig az istenek italának tartották, mivel révületbe - transzba - estek tőle, és hallucinációik támadtak. Iránban haómának, Indiában szómának nevezték ezt a szent táplálékot. A legkorábbi indiai szent iratok - a védák - bár misztikus köntösben, de pontosan leírják, hogy ezt a hatóanyagot honnan szerzik be. Az üzlet nagyjából Buddha tanainak Indiaszerte elterjedéséig virágzott. A cserszömörce héját (háncsát, kérgét, de a fiatal vesszők fáját is) a komló ilyen hatásának felismerése előtt a jobb minőségű sörök ízesítésére használták. A cserszömörce önmagában persze begyűjthető a Ciprus Szíria D-Kászpi É-Irán vonaltól É-ra lévő természetes elterjedési területén bárhol, de a mezopotámiai és az egyiptomi világi és vallási arisztokrácia kultikus sörébe légyölő galóca-porral fűszerezett cserszömörce-őrlemény kellett, és ez a keverék csakis a Szamara-folyó és a mai Obscsij - szürt nevű fás sztyeppe ill. cserjebozót közelében, tehát É-Turán legnyugatibb részein volt előállítható. Egyiptomban és Mezopotámiában is följegyezték, hogy e keveréket a hozzájuk képest távoli É-ról szerzik be. A vevők ellenszolgáltatásaiként számos NY-ázsiai és egyiptomi tárgy kerül elő a Kr.e.-i 2.ée.-beli és későbbi sírokból a D-i Urál környékén, és számos afganisztáni-indiai tárgy Turánnak a haómaszóma tranzit útvonalba eső különböző részeiről.

9 A távkereskedelem egyik fő szervező népe az az eredetileg a transzkaukáziai örmény-fennsíki lakóhelyű hükszosz nép lehetett, amely éppen a Kr.e. 2.ée. közepe előtt vonult D-re - segédcsapatai között Ábrahám pátriárka Mezopotámiából elvándorló héberjeivel (!) -, elfoglalva a Nílus-delta vidékét is. A hükszoszoknak tehát közvetlen, a lerakatos átrakásos lánc-kereskedelmi információk révén pedig közvetett hírei, adatai lehettek és voltak is a Kaukázustól és Irántól É-ra élő népekről, viszonyokról. Ugyancsak a mai Örmény-fennsíkról vonult D-re - a Vörös-tenger Akabai-öble mindkét partját megszállva - az a midján nevű (akkor még nem sémi nyelvű) népesség, amelynek uralkodói családjából a Kr.e.-i 13.sz.végén Mózes asszonyt választott magának. Így nem véletlen, hogy az Ószövetségi Szentírásban az özönvízelbeszélés után a Noé fiai és utódaik című, más néven a népek táblázata című lista hükszosz midjánita gyanús ; pl. Jáfet fiai és unokái sorában olyan népneveket találunk, mint a Kr.e. 2.ée.-ben a Kaukázustól D-re még nem élő kimmerekét, vagy az akkor még zömmel ÉKturáni altaj-i Balkas-tavon túli szálláshelyű szkítákét és szomszédaikét(!), stb. Míg az 1. bronz-lánc idejéig a lovat - az étkezésen kívül - É-Turánban és környékén csakis málha-hordásra, télen hótalp-(szán-)vontatásra, nyáron fogatozásra használták, a Kr.e.-i 2.ée. legelején É-Turán térségében feltalálták (a régészeti anyagukból rendre előkerülő ) zablát, ezáltal a ló-hátalást. A közlekedés, a vadászat (és a harc) eme új módszere lehetővé tette, hogy a száraz sztyeppeken is az ivóvíz forrásoktól viszonylag messzebbre is el lehessen jutni. A Kr.e utáni éghajlat-aszályosodás pedig egyébként is - az É-turáni növénytermesztéssel szemben - az állattartást tette biztonságosabbá, az állati terméktöbbletek távolsági értékesítését pedig kifizetődőbbé. {Majd a Kr.e.-i 1.ée.-ben a nyereg és a kengyel feltalálásával a mérsékelt övi sztyeppe-sávban kialakulhat a lovas-nomád életmód, a lovas-nomád kultúra.} Ma egyetértés van abban, hogy a vasutat megelőzően a közlekedésben a legnagyobb vívmány a ló igénybevétele volt. A Kr.e utáni éghajlat-szárazbodási periódusban is, korábban is a mai D-Kisázsia, Szíria, Irak és D-Irán térségében - vadló híján - az ott őshonos, már korábban háziasított, lassan kocogó onagert (nevezik félszamár -nak is, bár alaphelyzetben nem öszvér ) tudták csak pl. málhahordásra használni, de még hátalásra is talán csak akkortól, amikor az igazi lóval keresztezték; mert inkább az Afrikából e térségbe áthozott valódi szamarat, majd az öszvért hátalták. Jelek

10 utalnak arra, hogy a hükszoszok még Örmény-fennsíki őshazájukban a Kr.e. 2.ée.elejére átvették É-turáni kereskedelmi partnereiktől (a Kaukázus Kászpi-tenger közti útvonal mentén) a lótartás és a ló-hátalás egyes elemeit, amit tőlük meg az akkori NY-i (=kisázsiai) szomszédaik: a hurrik ill. a hettiták lestek el; így a ma ismert legelső lótenyésztési szakkönyv is - a Kr.e. 2.ée.-ből - hurri és hettita nyelven maradt fenn. Persze ebben utalás sincs arra, hogy a Kr.e. 4.ée.-beli 1. lóháziasítás is, és a 2.ée. eleji ló-hátalás kikísérletezése is É-turáni vívmány. Egyébként: lóháton az eszmék is gyorsabban terjedtek. (A Szentföldre, majd Egyiptomba vonuló hükszoszok az Arab-félsziget népeivel is kereskedtek; már kismértékű lótartásuk - lovon történő áruszállításuk ill. közlekedésük - is alapvető ihletőösztönző forrása volt annak, hogy DK-Arábiában az ott őshonos vad 1 púpú tevéből nemrég háziasított dromedárt ekkortól rendszeresen használják teherhordásra. Az Ószövetségi Szentírás megőrizte annak az emlékét, hogy a többségében szamár-karavánon vándorló, juh-és kecskenyájakat terelgető héberek vezéreinek, így pl. Ábrahám pátriárkának is mutatóban már volt egy-két dromedár-tevéje is. Persze e tevefaj igazi használatba vétele - ekkor már harci állatként is - majd csak a Kr.e.-i 2.ée. végén kezdődik, diadalútját pedig bő másfél ezer év múlva, a terjeszkedő iszlám fanatikus beduinjai jóvoltából futja be, ekkor már főleg É- Afrikában ). Az egykori 1. bronz-lánc örökségét a mai Mongólia és a Sárga-folyó Ordosz-i nagykanyarja között megőrző és továbbfejlesztő népesség - utódaik alapján biztosan állítható, hogy törökös nyelveken beszéltek - a Kr.e.13.sz.-ban átlépte K felől a dzsungáriai kaput, és Turán területére lépett, tehát magyar őseinknek közvetlen szomszédja lett: ez az ún. Karaszuk-kultúra. A Kr.e. 2./1.ée.forduló környékén - ekkor kezdődött a térségben a vaskorszak - karaszuki, Altaj-i, és K- turáni, sőt turkesztáni alap-előzményekből kialakult a szaka szkíta törzsszövetség, amelynek kiteljesedésében az É-turániak is, így őseink is alapvetően(!) részt vettek. Az Alsó-Volga mentéről néhány, a balkáni thrákokhoz hasonló nyelvet beszélő kisebb csoport, D-ről kisebb iráni-árja nyelvű népesség is csatlakozott e törzsszövetséghez; utóbbiaktól ill. a D-i kereskedelem révén néhány indo-iráni, árja nyelvi elem, jövevényszó, sőt istennév is átkerült a szkítákhoz, ez tévesztette meg későbbi görög nyelvű látogatóikat, sőt a tudományt is egy ideig. A szkíták turáni embertani jellege és alapvetően össz(!)-turáni altaji szajáni kultúrája azonban mindvégig megmaradt; akár K-en, ahol a mai Mongóliáig, sőt tovább is eljutottak; akár D-en, amikor utóbb Indiáig jutott egy rajuk a légyölő galóca-(szóma-)tranzit útvonalon...

11 A szkíták első hulláma már a Kr.e.9.sz.-ban átjött a K-európai sztyeppékre, sőt a 8.sz. elején a Kárpát-medencébe is, majd innen a Duna mentén kb. Linz-ig ill. a mai Cseh-medencéig, magukkal hozva világhírű állatstílus-művészetüket is, amelynek központi témája a gímszarvas és a sólyom- (utóbb, közel-keleti hatásra a griff-) ábrázolás volt. Másik águk a DK-Kászpi menti párthus szállásterület érintésével a NY-iráni Urmia-tó környékén telepedett le néhány száz évre, kalandozásaikkal, portyáikkal rettegésben tartva a szentföldi zsidókat is, de e szálláshelyükön a közel-keleti kulturális örökséget közvetlenül is magukba szívva; majd a Kr.e. 6.sz.-ban visszaköltöztek testvéreik mellé az Azóvi-tenger közelébe, és birodalmat alapítottak. A Feketetenger környékén már jelentős görög kulturális hatás is érte a szkítákat, illetve birodalmuk valamennyi népét, így É-turáni őseinket is. Az előbb szkíta szállásterületnek számító Felső-*L/Jaksza-rud (ma: Szir-darja ), majd az Aral-tó vizeit a jégkorszakban levezető U zboj-folyó környékét a szkíták Altaj-i testvérnépe, a masszagéták szállták meg, akik itt D-i hatásra nyelvileg hamarosan el-irániasodtak ( szatem - indogermánosodtak). A közép-és NY-turáni - korábban szintén szkíta - szállásterületeken pedig elterjedt a részben még kimmer kori, főleg pedig az észak-iráni árja nyelvű népmaradványokból kialakuló, - turkesztáni szkíta névadó vezértörzsük ellenére nyelvileg el-irániasodó ( szatem - indogermánosodó) - szarmata (*roksz-alán/roxolán, alán/jazyg) kultúra; ennek a K-európai ill. a Felső-Irtis menti szkítákétól egyre inkább eltérő jellegei az árucsere révén kihatottak a szomszédos, É-turáni őseinkre is: divatszóként került át hozzánk pl. az asszony (akkor még: fejedelemnő, sőt istennő), noha nyilvánvalóan megvolt őseink nyelvében ennek a saját eredetije is. [ És még csak beházasodás sem következik egy-egy szóátvételből, gondoljunk az utóbbi pár évtized alatt a cigányból divatszóként átvett csaj/csajozás -ra ]. A szarmaták a Kr.e. 3.sz.-ban átjöttek Európába, az itteni szkítákat a peremekre - Kaukázus ÉNY-i előtere, Közép-Urál, Duna-delta - szorítva, és a Kr.e. 2.sz-ban megszállták a Kárpátmedence közepét is, amely területen ekkor NY-on és É-on kelták, az É-Alföldön és É-Erdélyben a dák kultúrát részben átvevő szkíták, Közép-és D-Erdélyben és a Bánságban pedig maguk a dákok* éltek. {* Az eredetileg belső-és közép-ázsiai, chancelade-rasszú, őstörökös nyelvű népesség egy része a W B legzordabb fázisában Irán ÉK-i részeire vándorolt, itt a későbbi Hisszár-kultúra előzménye népeitől periférikus ős-szatem indogermán nyelvet vett át. A rézkorban NY-abbra vonult, a bronzot megismerve alapvető alkotójává vált a transzkaukáziai Kura-Araksz megalitikus kultúrának; ennek szétzilálása után, a Kr.e. 3.ée. végén - megalitikus hagyományai egy részét megőrizve - a mai Rodope-hegység környékére települt ( az akkor még csak nyelvjárási szinten

12 elkülönülő makedonokkal együtt ), majd megalitikusságát elhagyva a Kr.e. 3./2. ée. fordulóján a Kárpát-medence K-i részeit szállta meg. A Száva felső folyása környékére a bronzkor elején NY-Ázsia felől bevándorolt népesség által később kialakított és K-Kárpátiába elhozott Gáva-kultúrát a dákok átvették, nyilván nyelvi elemekkel együtt. Lánckereskedelem révén kapcsolatba kerültek a dákok elsősorban az aldunai~k-balkáni gétákkal és thrákokkal, majd az É-pontusi kimmerekkel is. A Kr.e. 9. sz.-ban a thrákokkal rokon nyelvet beszélő alsó-volgai * a gathür z nép hozta el a dákokhoz a vas ismeretét: őket a szkíták követték, É-Erdélyben szkíta-dák együttélés alakult ki. Az eddig említett népek egyike sem volt kentum-indogermán nyelvű, sőt némelyikük egyáltalán nem indogermán nyelvet beszélt. A kentum-indogermán kelták La Tène kultúrája is hatott a dákokra É-Erdély felől. A dákok önálló államalapításának a római hódítás vetett véget. A megszálló hadsereg tagjainak zöme a Birodalom K-i, görög adminisztrációjú, igen különféle anyanyelvű részeiből verbúválódott, csak egy nagyon szűk hivatalnok-réteg használta az állami latint, bár a társadalmi mimikri miatt mind a megszálló hadsereg tagjai, mind a dákok tehetősebbjei legalább a túlvilág felé - sírjeleiken - igyekeztek mutatni az állam/államnyelv iránti hűségüket. A dákok jelentős része - a szabad dákok - soha nem élt a Birodalom limesein belül!, így még annyi köze sem volt a latinitás -hoz, mint a bekebelezetteknek. Rómát a germán népvándorlás űzte ki az eredeti Dacia provinciából; a dák és főleg a közéjük letelepedett nyugalmazott ( veterán ) katonaság nagy része az Al-Duna szemközi, még a limesen belüli részére menekült át, az ettől fogva Folyammenti Dáciá -nak hívott területre. Ezt viszont a húnok üríttették ki a K-Római Birodalommal, nem tűrvén az aldunai határ birodalmi oldalán sem egy kb. 150 km szélességű sávban az esetleges fegyverforgatók jelenlétét. Dacia Ripensis heterogén lakossága a K-DK-ről akkor szomszédos és mindmáig szatem-indogermán albánokkal ekkor a mai Rigómező (Koszovo polje) környékére vonult, és a továbbiakban se híre (nevén meg sem említik soha többé), se hamva (nincs önálló régészeti nyoma) a Dáciából jötteknek: nyilván az albánokba vagy az ős-szatem thrákokba olvadtak bele. Az Al-Duna bal partján és Erdélyben vagy a Nagy-Alföld peremén maradt - akár egykori provincia-beli, akár egykori szabad - dákok pedig hamarosan elgermánosodtak a gótoktól, gepidáktól. Az eredendően(!) balcano(!)-italicus kentum-indogermán nyelvű - *valaĥ/walach(us)/ oláh vezértörzse nevét viselő - D-balkáni népcsoport ez idő tájt még a görög(!) adminisztrációs nyelvű ( antik nevén ) Pelagonia térségének hegyvidékein élt, (amely térségben mindmáig túlélő

13 nyelvrokonai az * a romun-ok, stb.). De azért a középkorban É-ra költözött néprészük mai államában hitvallás-szerűen kötelező sztereotípiaként már több generációjukba belesulykolták, és világszerte hirdetik is, hogy őseink, a dákok }. * * * * * * * * * * * * * A Dunántúl római megszállásának 1. hadműveleteit - pl. Siscia/Sziszek el-foglalásával - az az Augustus császár kezdte meg, akinek az uralkodása idején a Szentföldön - az idők teljességében - megtestesült az Ige, azaz megszületett az Úr Jézus Krisztus. Pannóniában késve és lassan jelent meg a kereszténység, mert a Kárpát-medence és az Adria közti római tartomány kormányzata is, majd az itteni születésű császárok is hírhedten keresztényüldözők voltak. Ha leszámítjuk azt a kései legendát, hogy Pannóniában maga Szt. Péter apostol is térített, a legelső ma ismert nyom Eleutherus vértanú-püspök neve, akinek a székhelye valahol a Balkán NY-i részein volt, s akihez az akkor még önálló néven önálló tartománnyá meg sem szervezett Dunántúl is tartozott. Természetesen D felől É felé terjedtek Krisztus tanításai, tehát az Al-Dunánál, a Száva-Dráva közén, a Mecsek környékén és az Alpokalján futó ősi borostyánkő-út D-i részein vannak a legelső tárgyi nyomok is. Néha azonban, ha egy már keresztény katonacsapat tagjait az északabbi határ (=a limes) mellé telepítették a birodalom délebbi részeiből, vagy egy keresztény családtagokkal is bíró családot ide rendeltek, szórványként a Balatontól É-ra is kerülnek elő korai leletek Krisztus-monogrammal, hal-alakú, vagy ICHTHYSfeliratú tárgyakkal, szarkofág-ábrákkal. A III.sz. l. felétől a pannóniai városokban már annyi keresztény élt, hogy az állami keresztényüldözések rendre kiterjedtek Pannóniára is. E terrorhullámok során halt vértanú-halált saját székhelyén pl. Eusebius, Cibalae (a Száva-Dráva-közi mai Vinkovci) és Irenaeus, Sirmium (a mai Száva-Szt. Demeter) püspöke, Szent Quirinust, Siscia(Sziszek) püspökét pedig Savariába (Szombathely) hurcolták és ott ölték meg. 313-ban Nagy Constantinus császár Milánóban kiadta türelmi rendeletét, amely teljes vallás-szabadságot adott, azaz elismerte a kereszténység egyenjogúságát. A 331-ben valahol a történelmi Magyarország területén - vagy a Muraközben, vagy NY- Dalmáciában - született Szt. Jeromos azt írta önéletrajzában, hogy szülőföldjén, Pannóniában már sok keresztény közösség található. A IV.sz. 20-as 30-as évei előtt e keresztények egyértelműen a Szentháromságos Egyetlenegy Istenről szóló apostoli tanítást követték. Pannóniának a mai

14 államterületre eső részén szinte teljes épségben ránk maradt nagyszerű tárgyi emlékük a pécsi ókeresztény kápolna, és az ezt övező építészeti együttes - pl. a Péter és Pál apostol alakjával díszített mauzóleum - : méltán a világörökség részei. Másutt is kerültek elő bazilika-alapok, így a mai Székesfehérvár melletti Gorsium/Herculia (=Tác-Ófövenypuszta) területén is. Krisztusmonogramos tégla ill. keresztelő medence sok helyen került elő; pogány, Krisztust kifigurázó gúny-karc pl. Magyaróvár elődje (ad Flexum Danubii) területéről. Kis-Árpás/Dombiföld római kori előd-városának, Mursellá-nak eddig csak kb. az 5-6 %-át tárták fel, de a keresztény jelképeknek, ábrázolásoknak itteni legkorábbi, még pogány jelképekkel keveredő előfordulása volt megállapítható már ebből a csekély anyagból is. A dombiföldi mostani templom körüli jegenye nyár fasor kapcsán pedig ne felejtsük el, hogy a feketenyár e jegenye-alakú formájának kizárólag a hím ivarú egyedeit a rómaiak hozták át Kászpi-tenger környékéről Európába, így Pannóniába is: birtokhatár-jelölési célból dugványozták a tuskóról is kitűnően sarjadó, ezért határjelként akkoriban megsemmisíthetetlen - ma tájképi értékű - fákat. A római gazdálkodás egyes elemei, szokásai a Dunántúlon túlélték a népvándorláskor viharait: számos, a rómaiak által meghonosított gyümölcs - köztük a szőlő - folyamatos termesztésének nyomai rendre előkerülnek a régészeti feltárásokból. Az meg külön öröm nekünk, erdészeknek, hogy az Árpád-kori legkorábbi okleveles anyagban éppen a dunántúli határjárások ős-jegyzőkönyveiből kerülnek elő nem csak a szóban forgó termesztett gyümölcsök megnevezései, hanem a jegenye nyár római kori szerepe és e kizárólag hím ivarú egyedek vessződugványozás-módszerrel fenntarthatósága megőrzését, majd folytatását bizonyítva éppen a Balaton tágabb NY-i körzetében írják le ugyanezek a középkori latin okmányok a vend/szlavón közvetítésű jegenye szót. Nyilván innen terjedt el a honfoglalás után országszerte maga a fa is, szaporításának módja is, az itt megtanult neve is. Az 1. nagy hatású eretnekség, amely a Római Birodalom Eufrátesz-nagykanyartól NY-ra eső egész ázsiai részét, európai és É-afrikai részeit megrengette, a líbiai Áriusz nevéhez kötődik, aki É-afrikai és kisázsiai tanulmányai után azt kezdte hirdetni, hogy Krisztus nem egylényegű az Atyával, csak hasonló lényegű; (Madách művében ez az a bizonyos, vérre menő vita a görög alfabétum legkisebb betűjéről, az iótáról: t.i. hogy homoúsziosz = egyazon-lényegű, és ezért a Szt.Háromság Isten egyik személye, ill. hogy homoiúsziosz, mint Áriusz mondja, és ekkor Jézus Krisztus nem Isten, hanem az Atya csak magához fogadta ). Az apostoli hagyomány a 325-ös nikaia-i(nícea-i) zsinaton nyílt vitában legyőzte Áriuszt, megfogalmazván a mindmáig imaként mondott Apostoli Hitvallást (tehát a Credo-t, magyarul a Hiszek-egy -et), Áriuszt pedig azonnal a Kárpát-medencétől, így Pannóniától is D-re fekvő tartományba száműzték rövid időre. Itt és Sirmiumban(Száva-Szt.Demeter) számos egyházi gyűlést hívott össze; vagy hívtak össze, ahol

15 szólhatott: így (is) terjesztve eretnekségét. Nagy Constantinus visszaengedte a Birodalom új fővárosába, Konsztantinopolisz-ba; az utód-császár és az általa kreált pátriárka pedig nyíltan ariánussá lett: és a szinte norma -ként előírt rossz példájukat tömegek követték a másfél generációnyi időtartam alatt birodalom-szerte. Majd csak Nagy Theodosziosz császár tiltja meg 379-ben az arianizmust, de addigra befészkelte magát pl. a Balkánra és Pannóniába is. Innen terjedt a birodalom itteni határait döngető barbár germánok közé, így pl.271-ben a Dacia provinciát a Kárpátokon túlról elfoglaló barbár germán vizigótok vallási elitje már ariánus püspökségeket alapít. A Kárpát-medencébe a Sárosi-kapun a mai DK-Lengyelország felől betörő, és rövid ideig itt dúló barbár germán vandálok is természetesen ariánusok. A vizigótok Dnyeszter-Dnyepertől K-re egészen az Alsó-Volgáig élő testvérei, az osztrogótok között is kezd terjedni az arianizmus, és ugyanez a helyzet a Fekete-tenger É-i partjai közelében élő szarmatáknál, és az Azóvi-tenger meg a Kubán-folyó között még túlélő szkíta-utód néptöredékeknél is. Ám ekkor - IV. sz. közepén~utolsó harmadában - átkelnek a Volgán a húnok Turán felől jövő fő tömegei, É-i szövetségesükként őseink É-turáni népességével, akiknek a nem hadakozó életkorú és nemű többségi része a D-Urál Szamara-menti ősi szállásait fönntartva a Káma-folyó alsó szakaszáig és a Közép-Volgáig telepszik le, NY-ról és D-ről hún rokonságától övezve. A Dunántúlra is barbár germánok, mint a gótok, vandálok, markomannok, kvádok, és még néhány kóbor néptöredék tör be, vonul át rabolva, vagy költözik ide (de nem dolgozik, csak élősködik), s ezek szörnyű pusztítást végeznek Pannónia antik, zömmel már ókeresztény kultúrájában. A húnok és turáni szövetségeseik elzavarják Erdélyből is a vizigótokat, majd szálláshelyüket saját népeikkel töltik fel; végül - a Dunántúlt szerződés keretében, tehát békésen megszerezve - az V.sz. elején átteszik egyik birodalmi székhelyüket a Kárpát-medencei Nagy-Alföldre. Felségterületük ekkor a Rajnától Turánig és az Altaj-ig, ill. a mai Közép-Lengyelországtól a Római Birodalom limeséig, a Kászpi-tó mentén pedig a Perzsa Birodalom határvidékéig tart. A húnok és turáni szövetségeseik új vallási gondolatokat hoztak Pannóniába is: nagyobb részben saját törökös lovas-nomád kultúrájuk különleges Egyisten-hitét, kisebb részben pedig a III.sz.-tól Turán DK-K-i részeiről szórványosan É felé is felszivárgó Máni-tanokat, azaz a manicheizmust. A II.sz. végén ütötte fel a fejét K-en az első nagyobb hatású ellen-tan : egy Máni nevű perzsa az iráni ősi zoroasztrizmust - amelyre a tűzimádás mellett a 2 egyenrangú pólus örök ellentéte és

16 harca a jellemző, jelesül a világosságé a sötétséggel, az égé a földdel, a léleké a testtel -, nos ezt akarta szinkretizálni nemcsak a buddhizmussal, hanem Jézus tanításaival is. Máni minden - az Ó- és Újszövetségi Szentírásnak ma részét alkotó - szent iratot elutasított, a zsidókat pedig kifejezetten gyűlölte. Jézusról is mindössze annyit hirdetett, hogy Jézus végre megtanít szétválasztani, elkülöníteni a csak az eredeti bűn által elegyedett, fent jelzett ellentétpárokat. Máni Iránból is elüldözött tanítványai DK-, majd ÉK-Turánba, a Balkas-tó patkója mögé menekültek, sőt tovább K-re, egészen a mai Mongóliáig és az akkori Kína határáig. Ez a valójában kereszténynek sem mondható eretnekség É-turáni őseink közelében is kísértett, de nincs sem régészeti, sem írásos nyoma, hogy ide is átterjedt volna. A később hozzánk csatlakozott, turkesztáni és mongóliai őshazájú, törökös nyelvű nomád népek azonban érintkeztek vele; (sőt a VIII.sz.-i mongóliai ujgurok körében államvallássá lett). Máni É-Afrikába eljutott tanai hatottak a még pogány ifjúra, a későbbi Szt. Ágostonra is. Sokkal üdébb a szkíta-utód, törökös nyelvű lovas-nomád népek sajátos Egyisten-hite, amely őseinkhez is eljutott. Tengrizmus-nak is nevezik, ugyanis tengri a törökös nyelvekben egyaránt jelenti az eget és az isten fogalmát is; nagybetűvel gondolva és írva pedig a Legfőbb Urat, a Legfelsőbb Lényt, aki teremtette és felügyeli a világot. A magyarok ősvallásukban őt nevezték Öregistennek, amely szóban az öreg nem életkort, hanem bölcsességet és hatalmat jelent, ahogy régi nagycsaládjainkban is az öregapa szinonimája a nagyapa. A szilárdnak gondolt kék égbolt fölött lakik, örök fényben, amelyből az égbolt lyukain - a csillagokon - át árad ki egy kis világosság. Lehelete a szél, a vihar. Szeme a Nap és a Hold, tehát mindig - nappal is, éjjel is - mindent lát, ezért mindent tud; ha nem akarták kimondani a nevét, akkor úgy írták körül, hogy ő a világ-felügyelő férfiú, (e képzetet a lovas-nomádoktól tajga-béli szomszédaik is átvették). Öregisten-Tengri és az alsóbb régiók között a világ tengelye az égig érő fa, amelynek gyökérzete az alvilágba, felső ágai az égbe nyúlnak. Ezt a világtengelyt/életfát nőneműnek képzelték, és minden gazdagság, bőség forrásának; az ősmagyar neve boldoganya (utóbb: boldogasszony) volt. ( Boldog szavunk eredetileg nemcsak tartósan örömteli lelkiállapotot jelentett, hanem anyagi tekintetben is bőséget, gazdagságot: ezt őrzi pl. az az ellentétpár, hogy szegény ember gondját boldog isten bírja ). Van olyan vidékünk, ahol a régi házak középső tartóoszlopát még pár évtizede is boldoganyá -nak nevezték. Mivel e képzet szerint a Nap és a Hold az égig érő fa ágas-bogas koronája égbolt- szintbéli díszei is, amely égitestek napi járása is (miként - a sarkcsillagot = a világtengely égi pontját kivéve - valamennyi csillag is) jelzi a világtengely forgását, e két fő égitestet is általában nőneműnek gondolták.

17 Öregisten-Tengri akaratának megtudakolására a főtáltos által kijelölt életfa/világfa/égig érő fa szolgált, amelybe lépcsőfokokat véstek, de a fölfelé jutás nem valóságos mászást jelentett, hanem a révületbe eső vallási vezető lelkiállapot-(transz-)változásait, amelyeket repülni képes segítő állat megidézésével hajtott végre ; ez világos szőrzetű és szárnyas gímszarvas-bika volt eredetileg, majd ugyanilyen tulok-bika, végül fehér paripa. A lelki utazás során meg kellett vívnia a gonosz = sötét erőket, démonokat jelképező sötét ill. fekete szőrzetű szarvasbikával, később a hitvilágban ezt a fekete tulok-bika, legvégül a fekete csődör váltotta fel. A fő-táltost segítő állat szóbeli tanácsokat is adott, azaz beszélni tudott, a gonoszé néma volt, vagy artikulálatlanul üvöltött. (Az Öregisten-Tengri akaratát közvetítő világos szőrzetű állat a nép új haza keresését is vezette---a főtáltos lelki síkján, aki ezen élményeit a révületeit követően természetesen közzé tette; ld. a magyar vagy a más népeknél ismert csodaszarvas-legendákat ). A jó lovat a táltos- utazás után áldozati állatként leölték, bőrét kifüggesztették, húsát toron megették, miközben a révülete során mondott szaggatott élményszövegeket a föleszmélő táltos megpróbálta értelmezni, és Öregisten-Tengri üzeneteként átadni. Az utazást D-i népek hatására néha nem az említett patás-állatok, hanem pl. griff hátán repülve ábrázolták. Öregisten-Tengri teljességgel szellemi lény, csakis jelképe a turul, amely fény-madár, és színneve a ráró azaz kerecset/kerecsen szín-szó volt, amely az arany és az ezüst elegyének, az elektrumnak a színével azonos, és egyértelműen utal a téli napforduló körül a felhőkön átvilágító bágyadt (nap)fényre. Amely azonban a remény színe, hiszen a téli napforduló után hosszabbodnak a nappalok, nő a világosság aránya a sötétséggel szemben. Persze ezt a letisztult képzet-sort számos népi babona, démon-tisztelet, talizmán-viselés, stb. is kísérte, ahogy mai keresztény népi vallásosságunk is - vagy kicsit megkeresztelve, vagy anélkül - de őriz ilyeneket. Az azonban nem véletlen, hogy Szt. István megengedte a karácsony szó keresztény használatát a NY-on szokásos születés helyett, hiszen téli napforduló közeli a Világ Világosságának, azaz Jézus Krisztusnak születés-ünnepe; karácsony szavunkat vend/szlavón szomszédaink is átvették. Első szent királyunk evilági-bőség tartalmától megszabadítva engedte Szűz Máriára átvinni a Boldoganya, Boldogasszony kifejezést, hiszen az ősi égig érő fa is az élet forrása volt, Mária Fia pedig az örök életé. Végül: egyedül nálunk nevezik Jézus Krisztust Kereszt-Úr -nak (ld. még ma is kb. 40 településnevünket ), mert amikor e két fogalom társítása, állandósuló összekapcsolása kialakult, akkor

18 úr -nak kizárólag az Öregistent, evilágban pedig a törzsfőket ( a hét vezért! ), közűlük is elsősorban a szakrális Turul-nemzetség mindenkori fejét: a Hétmagyarok nagyfejedelmét, mint az Öregisten karizmatikus (= égi kegyelmi ajándékokkal teljes) képviselőjét lehetett nevezni; Jézus Krisztus pedig a keresztnek, tehát a halálnak és feltámadásnak az ura. A 12 apostol közül másodikként Jézus tanítványául szegődő András apostolról azt tartja a szenthagyomány, hogy az 1. Pünkösd után Kisázsiába ment téríteni, majd missziós útja során átkelt a Kaukázuson is, és a szarmata törzsszövetség fennhatósága alá tartozó, kb. a Kubán-folyó és a Volga-delta közé tehető szkíta szállásterületen hirdette a Szt.Háromságos Egyetlenegy Istent. Hogy az akkor még ott szomszédos É-turáni őseink scythiai kereskedelmi útjaik során találkoztak-e vele, vagy sem, ez már a történelem homályába vész. Szt. Jeromos - kora egyik legműveltebb theológusa, aki nagyon sok nyelven beszélt - a héber nyelvű Ószövetségi Szentírás latinra fordítása érdekében 373-ban készült először a Szentföldre menni, hogy a tudós zsidó rabbiktól megtanuljon héberül. Kisázsiában megbetegedett, és vezeklésül 4-5 éven át a Római Birodalom K-i határvidékeinek pusztaságaiban és kolostoraiban aszkétaként élt ill. tudását gyarapította. Mivel Örményföld K-i részein előfordultak manicheista zoroasztriánus fertőzések, illetve mivel a Kaukázuson át lovas-nomád szarmaták, majd Turán felől más nem keresztény népek is be-betörtek, Szt. Jeromos időnként térítő utakra is indult. Elveszett önéletrajzán alapuló legendáriuma szerint körül az e térségben kalandozó húnok és turáni eredetű szövetségeseik körében is folytatott missziós tevékenységet, azaz hirdette a Szentháromságos Egyetlenegy Istent. 418 után pedig azt írta, hogy a húnok zsoltárokat tanulnak, és Scythia zordságát a hit melege tölti be. De a húnok nem csak itt és ekkor, hanem a Fekete-tenger parti K-római telepek(kolóniák) keresztény lakóival érintkezve is, majd a NY-római területeken is találkoztak e tanításokkal; igaz, gyakran hadiállapotok közepette, de béke idején egyszerű kereskedelmi ill. diplomáciai ügyletek során is. A húnok zöme nem lett keresztény, de a húnok között és fennhatóságuk alatt éltek keresztények. Pl. Dunántúlon - amely nem harc, hanem szerződés révén, tehát békés úton került hún kézre - a germán barbárok hatalmas pusztítása után éppen a hún időkben normalizálódott az élet, a túlélő keresztényeké is, olyannyira, hogy pl. Gorsium/Herculia (Tác-Ófövenypuszta) germánok által a földdel egyenlővé tett ókeresztény bazilikáját ekkor építették újjá, amely új püspöki székhely lett. Mursellá-ban is újra indult az élet a húnok alatt.

19 A NY-i közfelfogás szerint Attilla hún nagykirály el akarta foglalni Rómát is, de a pápa - és a pápa fölött lebegve megjelenő Szt. Péter és Szt. Pál apostol - rábírta, hogy ettől álljon el. A szürke valóság: Attilla hún nagykirály és hadserege soha nem járt Róma közelében! Két sikertelen ostromuk után 410-ben a barbár germán vizigótok foglalták el és rabolták ki Rómát, I.(Szt.)Ince püspöksége idején. A húnok viszont 452-ben Itália északkeleti sarkában több havi ostrommal bevették Aquileiát; majd Attilla nagykirály vezetésével további erődemonstrációs hadjáratot folytattak, de kizárólag a Pó bal (északi)parti síkság-részén, 452.nyarán. Hún őseink már hazafelé - Kárpátia felé - fordultak, (mert a seregben járvány tört ki, és főleg, mert aldunai ill. észak-balkáni határaikat megtámadta a Kelet-Római Birodalom hadserege), amikor a nyugat-rómaiak fegyverszünet-kérő küldöttsége Mantua mellett - Rómától légvonalban is legalább 400 km-re! - felkereste Attillát. A küldöttséget egy consul-viselt államférfi vezette, 2 tagja: Róma praefectusa ill. I.(Nagy, Szent)Leó pápa voltak. Fegyverszüneti kérésüket ill. a foglyok kiváltásáért felajánlott anyagiakat Attilla elfogadta, és seregével haza indult. (Rá egy évre, 453. tavaszán-nyárelején Attilla nagykirály meghalt, röviddel ezután a Turántól~Altajtól a Rajnáig terjedő Hún Birodalom felbomlott). A korábban hún-alattvaló, most hún-ellenes barbár germán osztrogótok 489-től kezdődően megszállták Itáliát; Totila nevű királyuk pedig - Vigilius pápa idején ben, majd 549-ben is megszállta és feldúlta Rómát. Totila, Attilla, Róma veszélyeztetése, sikeres fegyverszüneti tárgyalás : csak mixelni kellett a legenda-képzéshez, Leó pápát delegációvezetővé előléptetve, a Rómában mártír-halált halt 2 főapostol szellemét mintegy a legenda hitelesítőjeként megidézve... Attilla Hún Birodalma 455-ben megszűnt, a tulajdonképpeni húnok kivonultak a Kárpátmedencéből a Fekete-tenger NY-i, É-i és ÉK-i partjai közelébe, továbbá a Volga partjai mentén a Kin el-folyó torkolatvidékéig. 463-ra { a húnok és É-turáni elődeink korábbi turáni szálláshelyeit már kb.1 évszázada elfoglaló }összefoglalóan óbolgárnak mondható sajátságos törökös nyelvjárásokat ill. nyelveket beszélők törzsszövetsége jött át Európába, ((nem szláv!, majd csak ban a Balkánra vonult egyik águk itteni elszlávosodásából alakul ki a mai balkáni bolgárság)). (Az óbolgárok és szomszédaik között Máni tanainak követői is voltak). 550 körül - a mandzsúriai őshazájukból jőve Ordosz-i szervezkedés majd vereség után - hún, K- turkesztáni és Altaj-környéki népeket törzsszövetségbe szervező korai avarság Turánban egy D-i (az ottani heftalita hún maradványokkal egyesülő és Parthiát, majd É-Indiát is meghódító), és egy NY-i ágra szakadt. Utóbbiak - a sarkukban lihegő üldözőik, a Türk Kaganátus harcosai elől

20 kitérve, a Volga-delta környékéről óbolgár népeket is maguk előtt sodorva - huszárvágtában elérték és elfoglalták a Kárpát-medencét, a Dunántúlról kiűzve az ariánus eretnekséggel elkötelezett vezérkarú germán langobárdokat, leigázva a K-magyarországi ariánus germán gepidákat. A korai Avar Kaganátus, mint állam egész története alatt igen rossz viszonyban volt a keresztény K-Római Birodalommal, de a hódoltatott lakosság keresztény hitéletét nem korlátozta: pl. ekkor épült újjá a langobárd időkben leégett Valcum-i (Keszthely- fenékpusztai) ókeresztény bazilika. A korai avarok NY-i ága és a D-turáni parthiai ÉK-iráni ún. heftalita ága között azonban nem szakadt meg teljesen a kapcsolat: rendszeresek voltak a kölcsönös követjárások. Ennek során a Ny-i avar vezérkarhoz nemcsak a K-en megszerezhető politikai és gazdasági aktuális információk jutottak el, hanem egy, az V.sz. közepén kialakult, és a század végére már Iránba is átterjedt keresztény eretnekségnek, a nesztorianizmusnak az eszméi is. A szíriai származású Nesztoriosz 428-ban Konstantinápolyban pátriárkává lett. Zsidó és arameus rabbikkal és bölcselőkkel való konzultációk után azt tanította, hogy Jézus Krisztusban csak egyetlen, éspedig az emberi természet volt születésekor, azaz nem testesült meg benne és általa az Egyetlenegy Istenből az Ige ( a Logosz ), hanem az csak utólag szállt rá, ekkor sem egyesülve Jézus emberi természetével, hanem csak összekapcsolódva azzal; az ember-jézus a Logosz akaratának alávetette magát, így ő lett a Szövetség Fia, ezért Isten magához emelte. A pápa vitára hívta Nesztorioszt Rómába, aki azonban egyházpolitikai cselszövések miatt a meghívót csak késve kapta meg. A 431-es efeszoszi zsinat - egyébként a Mária-kultusz kezdete - elítélte Nesztoriosz tanait, aki önkéntes száműzetésbe vonult egy É-afrikai sivatagba. Gondolatai azonban az elítélés ellenére - először Iránban - követőkre találtak. Majd a VII.sz.-tól szinte futótűzként terjedtek szárazon és vízen : DK-Turánon át Belső-Ázsiában a Bajkál-tóig, India partjaitól pedig - ahová már korábban a Perzsa-öböl felől terjedt el - a DK-ázsiai partok érintésével Kína K-i partvidékére is. Az V./VI.sz. fordulója körül Parthia D-Turán térségéből egy nagyobb néphullám indult el és csatlakozott azokhoz a K-európai törzsekhez, amelyek 670/680 körül - a Don- környéki Ó- Bulgária szétesése után - pl. a Kárpát-medencébe is eljutottak, ahol a közép-(majd az ebből kifejlődő késő-)avar kori népesség részévé váltak, más részük Voronyezs környékén maradt, és majd Árpád Hétmagyar törzsszövetségével jön be pl. a Dunántúlra is. Mind a közép-(késő-)avar, mind az árpádi honfoglalás leletei között kerültek elő mind nesztoriánus, mind az ősi perzsa zoroasztrizmusra utaló leletek is.