Az akvakultúra szerepe és potenciális fejlesztési lehetőségei a mikro és kisvállalkozások körében (hazai és nemzetközi kitekintés)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az akvakultúra szerepe és potenciális fejlesztési lehetőségei a mikro és kisvállalkozások körében (hazai és nemzetközi kitekintés)"

Átírás

1 KUTATÓK ÉS TERMELŐK EGYÜTT AZ ÁGAZATFEJLESZTÉS LENDÜLETVÉTELÉÉRT II. szakmai fórum Debrecen, március 2. Az akvakultúra szerepe és potenciális fejlesztési lehetőségei a mikro és kisvállalkozások körében (hazai és nemzetközi kitekintés) Stündl László és Nemes Ildikó DE AGTC

2 Halászat és akvakultúra termelés trendjei ezer t Halászat (Kína nélkül) Akvakultúra (Kína nélkül) Kínai halászat Kínai akvakultúra

3 ezer t Az egyes főbb termékcsoportok akvakultúrás termelésének alakulása Édesvízi halak Vízinövények Puhatestűek Tengeri és vándorló halak Rákok Egyéb állatok Összesen Összesen ezer t

4 Hal- és haltermék fogyasztási adatai 2010-ben, 112,5 M tonna hal (és más vízi állat) került emberi fogyasztásra, így az egy főre jutó halfogyasztás kg ra a Világ lakossága eléri a 8,2 milliárd főt. Ha ez a fogyasztási szint nem változik jelentősen, akkor is legalább 139,5 M tonna, azaz a jelenlegihez képest további 27 M tonna termelés szükséges Mivel a halászati termelés az 1980-as évektől stagnál, így ez a többlet teljes egészében akvakultúrából kell származzon! Halfogyasztás alakulása: ?

5

6 Halkereskedelem (érték alapján)

7 A fejlődő országok egyes mezőgazdasági termékeinek nettó exportja Mrd US$ Hal Kávé Kakaó Banán Gumi Cukor Tea Rizs Dohány Hús

8 Az akvakultúra rendszerek típusai Halastó Recirkulációs halnevelő telep Hálóketreces halnevelő telep Átfolyóvizes halnevelő rendszer

9 Helyzetértékelés: Az akvakultúra a Világ leggyorsabban fejlődő élelmiszer ágazata Mára az összes haltermelés s több, t mint 50%-át teszi ki 1970 óta évi 8,7 %-al növekszik (6.5( % Kína nélkn lkül), l), 2004 és 2006 között k mennyiségben ez 6,1%, értékben 11,0% volt. Előrejelz rejelzések: Az akvakultúra folyamatosan intenzifikálódni, diverzifikálódni és a termelés növekedni fog minden termékcsoport esetében Új fajok megjelenése várható Minden típusú termelési környezet használata fokozódik Egyre több erőforrást használnak egyre nagyobb mértékben. Egyre több embert foglalkoztat az ágazat. Egyre több akadály és korlátozás várható!

10 Mikro- és kisvállalkozások szerepe Halászati termelés több, mint 50%-át, az akvakultúra több, mint 80%- át kisvállalkozások állítják elő. (Ázsiában és Afrikában szinte kizárólag ilyen méretűek.) A 35 M fő haltermelésben érintett munkavállaló 90%-a ezekben a vállalkozásokban dolgozik (fele nő!). További 85 M főnek ad munkát (feldolgozás, kereskedelem). A gazdaságok átlagos mérete 1 ha alatti, integrált (hal - más gazdasági állat - kertészet - ) rendszer.

11 Mikro- és kisvállalkozások meghatározása (Európa) A KKV kategórián belül kisvállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg. A KKV kategórián belül mikrovállalkozásnak minősül az a vállalkozás, amelynek a) összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és b) éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió eurónak megfelelő forintösszeg.

12 Kisüzemi akvakultúra kihívásai fejlődő országok Nemzetközi programok, cél: élelmezés (840 millió alultáplált ember) és jövedelem termelés; Egyszerű technológia alacsony képzettségű humán erőforrás; Környezeti, fenntarthatósági, élelmiszerbiztonsági szempontok másodlagosak. Alacsony termelési költségek miatt export versenyképesség! A célt nem érik el az olcsó export miatt! Az importáló országok számára versenyhátrány és élelmiszerbiztonsági kockázat

13 Kisüzemi akvakultúra jellemzői: Kis méretű telepek (<0,1-1 ha) Családi részmunkaidős üzemeltetés (munkavégzés és irányítás) Saját tulajdonú területen gazdálkodnak Pl.: Kína 240 millió (!) mezőgazdasági termelője kevesebb, mint 0.1 ha-on termel. Kitettség (biológiai, gazdasági, stb.) Mindig multifunkciós termelés (hal + + ) Ugyanakkor: A millió akvakultúrás termelő >80%-a kisüzemi Ezek adják az haltermelés zömét Innovációs képességük jónak mondható (technológia transzfer, képzések, nemzetközi programok) A vidékfejlesztés, foglalkoztatás, élelmiszer ellátás és környezeti fenntarthatóság szempontjából továbbra is kiemelt terület.

14 A kisüzemi szektor nemzetközi versenyhátránya: Relatíve magasabb termelési költségek, mint a helybeli közép- és nagyüzemek A kereskedők magasabb kockázati besorolásba teszik Egyszerűbb nagy mennyiségben vásárolni Nem egyöntetű a termék minőség Hiányzik a tanúsítás, minőségbiztosítás és nyomonkövetés A piaci elvárásokhoz / mai értékesítési csatornákhoz való alkalmazkodás képessége és a piaci részvétel megkívánja: Változáshoz szükséges anyagi erőforrásokhoz való hozzáférés Piaci, technológiai és üzleti információk ismerete; Kapcsolódás támogató (adminisztratív ) intézményrendszerhez

15 A Pangasius ügy 2003-ban az USA-ban tiltólistára került - más nevekkel kezdték importálni (swai, stripe catfish)! 2007-ben a WWF bojkott listájára is felkerült a környezetkárosító mert tenyésztési módszerek miatt. USA import Vietnámból (2009): 111 M USD (71 %-os növekedést 2008-hoz képest), de ez a teljes export bevételének csak 10%-a EU (2009): 7%-al csökkent 454 M USD-ra (300,5 M EUR), Oroszországba és Ukrajnába az export 95, ill. 82 %-al megugrott. Vietnám évi exportja 1,4 milliárd USD-s értékével (926,7 millió EUR) mennyiségben 50-szeresére, értékben pedig 65- szörösére növekedett az elmúlt tíz éves periódusban (VASEP). Kockázatok: Arzén, nehézfém, poliklórozott bifenilek (PCB-k), DDT és metabolitjai (DDTs), fémszennyeződések, klórvegyületek (CHLs), hexaklór-ciklohexán izomerek (HCHs), és hexaklórbenzol (HCB).

16 A kisüzemi akvakultúra hazai lehetőségeinek helyzetértékelése Erősségek: erőforrás ellátottság (víz, termálvíz), klimatikus viszonyok, szakmai tapasztalatok, potenciális új piacok közelsége, meglévő minták (tavi recirk, TaT) Gyengeségek: konzervatív szemlélet, munkaerő alacsony képzettsége, integráció hiánya, financiális erőforrások hiánya Lehetőségek: új fajok és technológiák gyakorlati bevezetése, minőségbiztosítás, nyomonkövethetőség (élelmiszer biztonság), megújuló erőforrások többlépcsős hasznosíthatósága Veszélyek: halegészségügy, környezet- és állatvédelmi korlátozások

17 Példák Tavi recirk, Tó a tóban Hőszigetelt medencés / fóliasátras technológia (HAKI) Akvapónia

18 Az akvapónia Az akvakultúra és a talaj nélküli növénytermesztés (hidropónia) kombinációja Rendszere egy mesterséges, recirkulációs ökoszisztéma, amelyben a bakteriális folyamatok alakítják át a halak által termelt hulladék anyagokat növényi tápanyagokká Környezetbarát, természetes élelmiszer előállítási eljárás, amely hasznosítja az akvakultúra és a hidropónia legjobb tulajdonságait anélkül, hogy vizet kellene kibocsátani, szűrni, vagy műtrágyával kezelni.

19 Története Kb éve Kínában: kacsák halak rizs együttes nevelése i.sz körül: Aztékok, tó vizén lebegő tutajokon növényeket termesztettek Perui inkák: mesterséges tavak, közepükön szigettel. 70-es évek: növények, mint természetes szűrők (Virgin Island Egyetem) 80-as évek közepe: az első kereskedelmi akvapónia (Massachusetts) 90-es évek: háztáji akvapónia megjelenése 2000-es évek elejétől a népszerűsége nagymértékben növekszik Két irány: 1) kereskedelmi célú hasznosítás 2) családi / 3. világbeli élelmezési problémák megoldása

20 Akvakultúra és akvapónia Az akvapónia egyik alapja az akvakultúra Az intenzív recirkulációs nevelőrendszereknek előnye, a bárhol kiépíthető rendszer, és a nagy egyedsűrűségű nevelés, hátránya a nagy mennyiségben keletkezett terhelt technológiai víz, és a nagy energiaigény Az akvapónia osztozik az akvakultúra előnyeiben, de további előnyt szerez azzal, hogy a terhelt vizet a növények nevelésére használják, így nincsen szükség szűrőberendezésekre, sem a víz kibocsátására (biológiaiműszaki stabilitás). Nemcsak a hal a termék, hanem a növények is (diverzifikáció)

21 Az akvapónia rendszerének alapvető elemei Medence + halak, Növény ágyások (nevelő közeggel - LECA, kavics, murva) : Felületet biztosít a mikrobáknak, amelyek a halak anyagcseretermékeit alakítják át növényi tápanyagokká A növények ebben a közegben gyökereznek Hőmérséklet kiegyensúlyozás Víz és levegőcsere A víz keresztül áramlik az ágyáson, melynek során a növények felveszik a benne található tápanyagokat, megszűrve ezzel a vizet A víz áramlása során újra oxigénnel telítődik és gravitációsan visszavezethető a medencére

22 Előnyei: Víztakarékos, csak az párolgási veszteséget kell pótolni Növények szerves trágyázása megoldott Zárt kialakításnál nincs szükség növényvédelemre A akvakultúrákban keletkező melléktermékek ártalmatlanítása Csökkenhet az akvakultúrában jellemző betegségek megjelenése Csökkenhet a szántóföldek mérete Nem akadályozó paraméter a talaj termőképessége A növények közelebb ültethetőek egymáshoz, mint talajban Gyorsabban fejlődő növények Helytakarékos - többszintes termesztés Csökken a termelés ökológiai lábnyoma Működtetési, fenntartási költségek csökkenthetőek megújuló energiaforrások használatával Hátrányai: Magas beruházási költségek (új) Sokféle kiépítési lehetőség, változó termelési eredményesség Egymásnak ellentmondó kutatási eredmények Néhány rendszer nagyban támaszkodik az ember által létrehozott technológiai, energetikai megoldásokra, a környezet irányítására annak érdekében, hogy megvalósuljon a recirkuláció valamint a megfelelő környezet/víz hőmérséklet. Számos gyenge pontja van a rendszernek, a megfelelő tervezéssel azonban csökkenteni lehet a meghibásodások valószínűségét A rendszer toxicitási érzékenysége

23 Példák Hozam és tápanyag vizsgálatok Vörös tilápia és fejes saláta 2,5 év időintervallum alatt Több esetben jelentkeztek zavaró hatások Számottevő tápanyaghiány nem volt megfigyelhető Ha a létesítmény 1ha területű lenne, évente 77t tilápiát és láda (19-23kg/láda) salátát termelhetne Szántóföldi és akvapóniás hozamok összahasonlítása Bazsalikom és okra Eredmény: az akvapóniában 3x több bazsalikom, és 18x több okra termett, mint a szántóföldi körülmények között, valamint a növények minősége is sokkal jobb volt

24 Összefoglalás A hazai kisüzemi kombinált akvakultúra jelentősége: Fenntarthatóság: környezeti és fizikai (integrált rendszerek); technológiai (kapcsolódás input és output oldalon más helyi ágazatokhoz); szociális (jobb jövedelmezőségi viszonyok, alternatív foglalkoztatás); gazdasági (egységnyi ráfordítással előállított termék mennyisége több) Élelmiszerbiztonság, nyomonkövethetőség megoldása egyszerű Helyi közösségek munkahelyteremtő és/vagy megtartó képessége (munkaigényes ágazatokkal kombinálva) Energiamix energia diverzifikáció kihasználható Integráció lehetősége (kertészet, energia-termelés) Helyi (akár meglévő) erőforrásokra alapozható

Az akvakultúra egy újra felfedezett változata az Integrált Multitrofikus Akvakultúra (IMTA)

Az akvakultúra egy újra felfedezett változata az Integrált Multitrofikus Akvakultúra (IMTA) Kutatók és termelők együtt az ágazatfejlesztés lendületvételéért II. MASZ Szakmai Fórum, 2012. március 2. Debrecen Az akvakultúra egy újra felfedezett változata az Integrált Multitrofikus Akvakultúra (IMTA)

Részletesebben

ÉDESVÍZI AKVAKULTÚRA, MINT A KÉK GAZDASÁG FONTOS ELEME

ÉDESVÍZI AKVAKULTÚRA, MINT A KÉK GAZDASÁG FONTOS ELEME WORKSHOP BLUE ECONOMY IN FRESHWATER AQUACULTURE 10 APRIL 2013, EUROPEAN PARLIAMENT BRUSSELS ÉDESVÍZI AKVAKULTÚRA, MINT A KÉK GAZDASÁG FONTOS ELEME Váradi László Magyar Akvakultúra Szövetség A Kék Gazdaság

Részletesebben

Vajai László, Bardócz Tamás

Vajai László, Bardócz Tamás A halászat helye a magyar agrárágazatban A Közös Halászati Politika reformja és az EU halászati és akvakultúra ágazatának fejlesztési irányai Vajai László, Bardócz Tamás Az előadás tartalma: Magyarország

Részletesebben

Kombinált intenzív-extenzív rendszer alkalmazása, tervezésének és működtetésének tudományos. háttere, gyakorlati tapasztalatai

Kombinált intenzív-extenzív rendszer alkalmazása, tervezésének és működtetésének tudományos. háttere, gyakorlati tapasztalatai Integrált szemléletű program a fenntartható és egészséges édesvízi akvakultúráért Kombinált intenzív-extenzív rendszer alkalmazása, tervezésének és működtetésének tudományos háttere, gyakorlati tapasztalatai

Részletesebben

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. JÚNIUS 26.

RENDKÍVÜLI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, 2013. JÚNIUS 26. 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:. /2013. 7. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a 2009-2014

Részletesebben

A hazai ágazatfejlesztés nemzetközi kapcsolatai Dr. Váradi László HAKI

A hazai ágazatfejlesztés nemzetközi kapcsolatai Dr. Váradi László HAKI Konferencia a hazai akvakultúra ágazat megújulásáért A 15. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál alkalmából 2011. Szeptember 2. Szeged A hazai ágazatfejlesztés nemzetközi kapcsolatai Dr. Váradi László HAKI Tartalom

Részletesebben

FENNTARTHATÓSÁG AZ AKVAKULTÚRÁBAN

FENNTARTHATÓSÁG AZ AKVAKULTÚRÁBAN Integrált szemléletű program a fenntartható és egészséges édesvízi akvakultúráért XXXIII. Halászati Tudományos Tanácskozás; VI. Szekció Fenntartható halgazdálkodás FENNTARTHATÓSÁG AZ AKVAKULTÚRÁBAN Dr.

Részletesebben

Bardócz Tamás Halászati osztály

Bardócz Tamás Halászati osztály A Közös Halászati Politika reformja és ennek tükrében a Vidékfejlesztési Minisztérium hazai halászati ágazat fejlesztésével kapcsolatos stratégiája és koncepciója Bardócz Tamás Halászati osztály Az előadás

Részletesebben

A HAKI innovációs tevékenységének jövőbeni

A HAKI innovációs tevékenységének jövőbeni A HAKI innovációs tevékenységének jövőbeni fejlesztési lehetőségei Gál Dénes NAIK Halászati Kutatóintézet HAKI Halászati Kutatóintézet Több mint 100 éves kutatóintézet HAKI Halászati Kutatóintézet Több

Részletesebben

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Élelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271

Részletesebben

A magyar halászat helye az európai akvakultúrában

A magyar halászat helye az európai akvakultúrában II. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napok, Szarvas, 2012. augusztus 3. A magyar halászat helye az európai akvakultúrában Dr. Váradi László Magyar Akvakultúra Szövetség Szarvas Magyarország az Európai

Részletesebben

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Speciális élelmiszerek a Vidékfejlesztési Stratégiában Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Nemzeti Vidékfejlesztési Stratégia 2020-ig Stratégiai célkitűzések a vidéki munkahelyek

Részletesebben

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Beruházási pályázati lehetőségek 2014-2020 Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály TÁMOGATÓ VÁLLALKOZÁSI KÖRNYEZET Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája A STRATÉGIA

Részletesebben

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár

Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Az új Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár 2014. október 30. Herceghalom, Tejágazati Konferencia Az új Közös Agrárpolitika

Részletesebben

LEADER vállalkozási alapú

LEADER vállalkozási alapú HPME-hez rendelt forrás HPME HVS célkitűzéshez Helyi termékre épülő bemutató helyek, látványműhelyek kialakítása Versenyképesség (411) LEDER vállalkozási alapú 55 000 000 Ft Míves Térség térség gazdasági

Részletesebben

MAGYARORSZÁG A VILÁGBAN ÉS AZ EU-BAN (2015, forrás: FAO és Eurostat)

MAGYARORSZÁG A VILÁGBAN ÉS AZ EU-BAN (2015, forrás: FAO és Eurostat) Halászati és Akvakultúra-termékek Piacának Európai Megfigyelőközpontja MAGYARORSZÁG A VILÁGBAN ÉS AZ EU-BAN (2015, forrás: FAO és Eurostat) Mivel egy tenger nélküli ország, nincs számottevő halászata,

Részletesebben

Fenntartható technológiák a halastavi gazdálkodásban. Gál Dénes Halászati és Öntözési Kutatóintézet

Fenntartható technológiák a halastavi gazdálkodásban. Gál Dénes Halászati és Öntözési Kutatóintézet Fenntartható technológiák a halastavi gazdálkodásban Gál Dénes Halászati és Öntözési Kutatóintézet Tartalom A fenntarthatóság a haltermelésben Haltermelő rendszerek típusai Jellemző haltermelési gyakorlat

Részletesebben

Az élelmiszeripar jelene, jövője

Az élelmiszeripar jelene, jövője Az élelmiszeripar jelene, jövője dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. április 25. Élelmiszergazdaság jelentősége Stratégiai jelentőségű ágazat:

Részletesebben

Dr. Bercsényi Miklós¹, Havasi Máté¹, Demeter Krisztián². 1: Pannon Egyetem 2: Dalmand Zrt.

Dr. Bercsényi Miklós¹, Havasi Máté¹, Demeter Krisztián². 1: Pannon Egyetem 2: Dalmand Zrt. A halászati ágazatban végrehajtott fejlesztés bemutatása, különös tekintettel a víztakarékos intenzív tavi haltenyésztés környezeti és gazdasági hatásaira Dr. Bercsényi Miklós¹, Havasi Máté¹, Demeter Krisztián²

Részletesebben

A magyar halászati stratégia A as időszak Magyar Halgazdálkodási Operatív Programját megalapozó háttérdokumentumok és stratégiai alapok.

A magyar halászati stratégia A as időszak Magyar Halgazdálkodási Operatív Programját megalapozó háttérdokumentumok és stratégiai alapok. A magyar halászati stratégia A 2014-2020-as időszak Magyar Halgazdálkodási Operatív Programját megalapozó háttérdokumentumok és stratégiai alapok. Gábor János VM HAHOPIHO Halászati horgászati szabályozás

Részletesebben

MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP

MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP MAGYAR HALGAZDÁLKODÁSI OPERATÍV PROGRAM MAHOP 2014-2020 dr. Viski József Helyettes államtitkár Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztési Programokért Felelős Helyettes Államtitkárság Irányító Hatóság Európa

Részletesebben

Váradi László és Jeney Zsigmond Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI), Szarvas

Váradi László és Jeney Zsigmond Halászati és Öntözési Kutatóintézet (HAKI), Szarvas 75. ORSZÁGOS MEZŐGAZDASÁGI ÉS ÉLELMISZERIPARI KIÁLLÍTÁS 2011. szeptember 28. október 2. AZ EURÓPAI AKVAKULTÚRA FEJLESZTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI Váradi László és Jeney Zsigmond Halászati és Öntözési Kutatóintézet

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK 2014 2020-AS EU-S PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK OPERATÍV PROGRAMOK FORRÁSELOSZTÁSA Operatív program Költségvetési juttatás (EUR) Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 7 684 204 174 Terület-

Részletesebben

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése GINOP 1.2.1-15 Célja A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen Felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai KKV-k termelési

Részletesebben

A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek

A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek A magyar akvakultúra-innováció eredményei napjainkban és a jövőbeli lehetőségek Urbányi Béla, Bercsényi Miklós*, Stündl László**, Kucska Balázs***, Gál Dénes****, Kovács Örs*****, Horváth Ákos, Müller

Részletesebben

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése

ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése ÉRDEMES BELEVÁGNI? A precíziós gazdálkodás Banki értékelése Takarék Agrár Igazgatóság Értékesítési Osztályvezető Sánta József Dátum: 218.8.1 Kibocsátási mutatók 2 21 22 23 24 25 26 27 28 29 21 211 212

Részletesebben

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt

A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt A versenyképesség és hatékonyság javításának eszközei kormányzati megközelítésben Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Magyar Közgazdasági Társaság

Részletesebben

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14.

Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja. Heicz Péter, 2014.01.14. Contivo Átfogó üzemi megoldások A Syngenta új szakmai programja Heicz Péter, 2014.01.14. Termelői kihívások Magyarországon Hogyan tudom stabilizálni a terméshozamaimat ilyen időjárási szélsőségek mellett?

Részletesebben

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS)

Magyarország közép és hosszú távú élelmiszeripari fejlesztési stratégiája (ÉFS) Előzmények 2010: Az élelmiszeripar fejlesztésére vonatkozó Tézisek kidolgozása 2011: Nemzeti Vidékstratégia Élelmiszer-feldolgozási részstratégia 2011: Kormányzati kezdeményezésre Élelmiszeripar-fejlesztési

Részletesebben

A magyar élelmiszeripar prioritások és kihívások: az Élelmiszer az életért Magyar Nemzeti Technológiai Platform. 1 A Magyar Nemzeti Élelmiszertechnológiai Platform Célja ipar igényeinek Rendszeres párbeszéd

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program A mezőgazdasági vízgazdálkodást segítő fejlesztési források

Vidékfejlesztési Program A mezőgazdasági vízgazdálkodást segítő fejlesztési források Vidékfejlesztési Program 2014-2020 - A mezőgazdasági vízgazdálkodást segítő fejlesztési források Víz- és energiatakarékos öntözés a mezőgazdaságban Szarvas 2015. július 9. Dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztésért

Részletesebben

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához

A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához A HAKI szolgáltatásai az EHA fejlesztések tervezéséhez és megvalósításához Békefi Emese és Dr. Váradi László Halászati és Öntözési Kutatóintézet SustainAqua Termelői Fórum Rétimajor, 2009. június 26. HAKI

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban

A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban A kertészeti ágazat helyzete és szerepe az agrárszektorban Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2016. március 10. 2015-ben a kertészeti

Részletesebben

A MAGYAR AKVAKULTÚRA SZÖVETSÉG HÍRLEVELE. 2014/2. szám

A MAGYAR AKVAKULTÚRA SZÖVETSÉG HÍRLEVELE. 2014/2. szám A MAGYAR AKVAKULTÚRA SZÖVETSÉG HÍRLEVELE 2014/2. szám Tisztelt MASZ tag! A MASZ Hírlevél 2014. évi 2. számában két nemrégiben megjelent olyan kiadványt mutatunk be, amelyek átfogó képet adnak a világ,

Részletesebben

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE!

MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! MEGJELENT A 2015. ÉVRE SZÓLÓ GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OP (GINOP) FEJLESZTÉSI KERETE! 1. prioritás: Kis- és versenyképességének javítása 1 GINOP-1.1.1 2 GINOP-1.1.2 3 GINOP-1.2.1 4 GINOP-1.2.2

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

A Halászati Operatív Program értékelése és a halgazdálkodás várható támogatása a idıszakban május 22.

A Halászati Operatív Program értékelése és a halgazdálkodás várható támogatása a idıszakban május 22. A Halászati Operatív Program értékelése és a halgazdálkodás várható támogatása a 2014-2020 idıszakban Bardócz Tamás, Mihálffy Szilvia 2013. május 22. HOP támogatás 2007-2013 Európai Halászati Alap + nemzeti

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Kibocsátás, agrár-külkereskedelem 23. lecke Többfunkciós (multifunkcionális)

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi

Részletesebben

Intenzív rendszerek elfolyó vizének kezelése létesített vizes élőhelyen: Gyakorlati javaslatok, lehetőségek és korlátok

Intenzív rendszerek elfolyó vizének kezelése létesített vizes élőhelyen: Gyakorlati javaslatok, lehetőségek és korlátok Integrált szemléletű program a fenntartható és egészséges édesvízi akvakultúráért Intenzív rendszerek elfolyó vizének kezelése létesített vizes élőhelyen: Gyakorlati javaslatok, lehetőségek és korlátok

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens

A Vidékfejlesztési Program aktualitásai. Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens A Vidékfejlesztési Program aktualitásai Számfira Gabriella Vidékfejlesztési referens Vidékfejlesztési Program forrásai Összes forrás - 1294 Mrd Ft Megjelent Megjelenésre vár 6% 94% Felfüggesztett pályázati

Részletesebben

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban. Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Pályázati lehetőségek 2014-2020-as programozási időszakban Korbeák György Ügyvezető igazgató Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. Hajdú-Bihar Megyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI

A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM (GINOP) PÉNZÜGYI ESZKÖZEI SZABÓ KRISZTINA JÚLIA NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM GAZDASÁGFEJLESZTÉSI PROGRAMOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG

Részletesebben

Innovatív technológiák és technológiai megoldások a tógazdasági haltermelésben

Innovatív technológiák és technológiai megoldások a tógazdasági haltermelésben Innovatív technológiák és technológiai megoldások a tógazdasági haltermelésben Egyed Imre Czikkhalas Kft. Debrecen 2011. Innováció Innováció: az a társadalmi jelenség, amely a technikai eszközök, technológiák

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA

MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2019.5.3. C(2019) 3211 final ANNEXES 1 to 4 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG (EU) / FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ HATÁROZATA a 2008/98/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

Részletesebben

Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatások összefoglalása (26/2009. FVM rendelet)

Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatások összefoglalása (26/2009. FVM rendelet) Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatások összefoglalása (26/2009. FVM rendelet) az akvakultúra (beleértve az intenzív iparszerű üzemeket is) termelési kapacitás növelése új halgazdaságok építésével;

Részletesebben

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök

Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával

Részletesebben

AZ EURÓPAI AKVAKULTÚRA JÖVŐJE Az EATIP dokumentuma

AZ EURÓPAI AKVAKULTÚRA JÖVŐJE Az EATIP dokumentuma KUTATÓK ÉS TERMELŐK EGYÜTT AZ ÁGAZATFEJLESZTÉS LENDÜLETVÉTELÉÉRT III. MASZ Fórum, 2013. március 28. Debrecen AZ EURÓPAI AKVAKULTÚRA JÖVŐJE Az EATIP dokumentuma Váradi László Magyar Akvakultúra Szövetség

Részletesebben

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9.

Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja, november 9. A harcsatenyésztés fejlesztésének lehetősége itthon Lengyel Péter, Udvari Zsolt Földművelésügyi Minisztérium Horgászati és Halgazdálkodási Főosztály Legyen Magyarország a harcsatenyésztés európai központja,

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 5. előadás A termelés környezeti feltételei A környezeti feltételek hatása Közvetlen Termék-előállítás

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető

Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása. Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető Biharugrai Halgazdaság Kft. bemutatása Magyar-Román Halászati és Akvakultúra Workshop Szarvas, 2018.10.25. Sebestyén Attila - kereskedelmi vezető A Biharugrai Halgazdaság Kft. elhelyezkedése - A Biharugrai-halastavak,

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. Állattartó telepek korszerűsítése PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Állattartó telepek A támogatás célja: A Felhívás alapvető célja az állattartó gazdaságok versenyképességének javítása, az ágazat foglalkoztatotti számának növelése és a hozzáadott

Részletesebben

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek

A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek A Nyíregyházi Kosár. A kezdetek Kulturális Kreatív találkozók Előkészítés Gazdák megkeresése Móricz Kert www.nyiregyhazikosar.hu Önkéntesség, Csapatépítés Közösségi

Részletesebben

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai

Nemzetközi Geotermikus Konferencia. A pályázati támogatás tapasztalatai Nemzetközi Geotermikus Konferencia A pályázati támogatás tapasztalatai Bús László, Energia Központ Nonprofit Kft. KEOP 2010. évi energetikai pályázati lehetőségek, tapasztalatok, Budapest, eredmények 2010.

Részletesebben

Új kihívások az uniós források felhasználásában

Új kihívások az uniós források felhasználásában Új kihívások az uniós források felhasználásában Tematika Háttér és alapfogalmak OP forráselosztás VEKOP, GINOP Pénzügyi eszközök Támogatás intenzitás Pályázatok Háttér és alapfogalmak Főbb dokumentumok:

Részletesebben

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.

Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK

MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK Mezőgazdasági alapismeretek középszint 1521 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. október 12. MEZŐGAZDASÁGI ALAPISMERETEK KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA

Részletesebben

Az EU agrárpolitikája bevezető előadás Előadó: Dr. Weisz Miklós

Az EU agrárpolitikája bevezető előadás Előadó: Dr. Weisz Miklós Az EU agrárpolitikája bevezető előadás Előadó: Dr. Weisz Miklós A mezőgazdaság nemzetgazdasági szerepe Feladat: összeszedni A mezőgazdaság funkciói Élelmiszertermelés Alapanyag, frisstermék Takarmánytermelés

Részletesebben

A halgazdálkodás innovációjának főbb eredményei Magyarországon

A halgazdálkodás innovációjának főbb eredményei Magyarországon MAGYAR-ROMÁN HALÁSZATI ÉS AKVAKULTÚRA WORKSHOP SZARVAS, 2018. OKTÓBER 25-26. A halgazdálkodás innovációjának főbb eredményei Magyarországon Halasi-Kovács Béla igazgató NAIK Halászati Kutató Intézet A HAKI

Részletesebben

FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN. Készítette: Szilágyi Katalin. Szakmai felelős: Szilágyi Katalin. 2011. január

FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN. Készítette: Szilágyi Katalin. Szakmai felelős: Szilágyi Katalin. 2011. január FEJLŐDÉSGAZDASÁGTAN Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi Tanszék az MTA Közgazdaságtudományi

Részletesebben

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin

2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin 2015.06.17. 2015-re várható hazai pályázati lehetőségek Tájékoztatás új pályázati lehetőségekről 2015. Június 16. Kövy Katalin NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft.

Részletesebben

A PASSZÍV HÁZAKHOZ IS MEGFELELŐ 8 LÉGKAMRÁS NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓ A LIMAKER KFT-NÉL

A PASSZÍV HÁZAKHOZ IS MEGFELELŐ 8 LÉGKAMRÁS NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓ A LIMAKER KFT-NÉL TÁJÉKOZTATÓ A PASSZÍV HÁZAKHOZ IS MEGFELELŐ 8 LÉGKAMRÁS NYÍLÁSZÁRÓK GYÁRTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES TECHNOLÓGIAI INNOVÁCIÓ A LIMAKER KFT-NÉL A projekt összefoglaló adatai: A kedvezményezett neve: "LIMAKER" Termelő,

Részletesebben

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK TERMELÉSI KAPACITÁSAINAK BŐVÍTÉSE Támogatás célja: A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése, amely során

Részletesebben

A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai

A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai A tógazdasági haltermelés jövőbeni lehetőségei és korlátai Dr. Németh István Elnök-vezérigazgató Tógazda Zrt. Millió tonna Tények a világból Hal Hús A hústermékek és az akvakultúra/tengeri haltermékek

Részletesebben

Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások évi adókedvezmények március 14.

Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások évi adókedvezmények március 14. Energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások 2017. március 14. 1 Jogszabályi háttér 2010/75/EU Irányelv az ipari kibocsátásokról 2012/27/EU Irányelv az energiahatékonyságról Magyarország Nemzeti Energiahatékonysági

Részletesebben

Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia

Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége. 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Emissziócsökkentés és az elektromos közlekedés jelentősége 2014 október 7. Energetikai Körkép Konferencia Magamról Amim van Amit már próbáltam 194 g/km?? g/km Forrás: Saját fotók; www.taxielectric.nl 2

Részletesebben

Gépüzemeltetés a gyakorlatban. Fecsó Gábor

Gépüzemeltetés a gyakorlatban. Fecsó Gábor Gépüzemeltetés a gyakorlatban Fecsó Gábor Helyzetkép SZAKMAI OLDAL - A mezőgazdasági vállalkozások vezetésének képzettsége és tapasztalata általában agronómiai jellegű. - Új technológiák megerősödése (

Részletesebben

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata

Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata Megújuló energia akcióterv a jelenlegi ösztönzési rendszer (KÁT) felülvizsgálata dr. Matos Zoltán elnök, Magyar Energia Hivatal zoltan.matos@eh.gov.hu Energia másképp II. 2010. március 10. Tartalom 1)

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:

Részletesebben

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem

Prof. Dr. Krómer István. Óbudai Egyetem Környezetbarát energia technológiák fejlődési kilátásai Óbudai Egyetem 1 Bevezetés Az emberiség hosszú távú kihívásaira a környezetbarát technológiák fejlődése adhat megoldást: A CO 2 kibocsátás csökkentésével,

Részletesebben

AZ AKVAKULTÚRA ÁGAZAT JELENLEGI HELYZETE, EREDMÉNYEI ÉS JÖVŐBELI PERSPEKTÍVÁI MAGYARORSZÁGON

AZ AKVAKULTÚRA ÁGAZAT JELENLEGI HELYZETE, EREDMÉNYEI ÉS JÖVŐBELI PERSPEKTÍVÁI MAGYARORSZÁGON XLII. Halászati Tudományos Tanácskozás NAIK Halászati Kutatóintézet, Szarvas 2018. május 30-31. AZ AKVAKULTÚRA ÁGAZAT JELENLEGI HELYZETE, EREDMÉNYEI ÉS JÖVŐBELI PERSPEKTÍVÁI MAGYARORSZÁGON Németh István

Részletesebben

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország.

VP Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban. A projekt megvalósítási területe Magyarország. VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban 1 Pályázat benyújtása Projekt helyszíne A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 2. napjától 2021. január 4. napjáig van

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés

Éves energetikai szakreferensi jelentés SZEGEDI VÍZMŰ ZRT. Éves energetikai szakreferensi jelentés 217 év Készítette: Terbete Consulting Kft. Torma József energetikai szakreferens 1 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Bevezetés... 3 Energia

Részletesebben

várható fejlesztési területek

várható fejlesztési területek 2014-2020 várható fejlesztési területek EU támogatási prioritások A Bizottság által meghatározott 11 tematikus célkitűzéshez való kötelező illeszkedés 1.a kutatás, a technológiai fejlesztés és innováció

Részletesebben

A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai

A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai A Zöldgazdaság -fejlesztés innovatív iparfejlesztési irányai Nyíregyháza, 2017. május 9. Dr. Biczó Imre László NGM szakértői koordinátor Az előadás tartalma Irinyi Terv Körkörös gazdaság - hulladékgazdálkodás

Részletesebben

Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek

Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek Az agrárágazat előtt megnyíló pályázati lehetőségek Dr. Mezei Dávid agrár-vidékfejlesztési stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár Miniszterelnökség 2016. május 27. Pápa Az agrár-vidékfejlesztési

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft.

Részletesebben

Az egyes ágazatok főbb döntési problémái

Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Az egyes ágazatok főbb döntési problémái Növénytermesztési ágazatok Egyéves növénytermesztési ágazatok (Kalászos gabonafélék, kukorica, napraforgó stb.) Többéves (évelő) növénytermesztési ágazatok (lucerna,

Részletesebben

Húsok és húskészítmények iránti kereslet módosulása, avagy mire kell felkészülnie a húsiparnak

Húsok és húskészítmények iránti kereslet módosulása, avagy mire kell felkészülnie a húsiparnak Húsok és húskészítmények iránti kereslet módosulása, avagy mire kell felkészülnie a húsiparnak Éder Tamás Az iparszerűen előállított húsok és húskészítmények PR problémái (I.) A tevékenységi specializáció

Részletesebben

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar

Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar Élelmiszer terméklánc és az egymásrautaltság. Termelők, alapanyag beszállítók és a feldolgozóipar 52. Közgazdász Vándorgyűlés, Nyíregyháza Dr. Losó József MIRELITE MIRSA Zrt. - Elnök A mezőgazdaság az

Részletesebben

Gázmotorok emisszió-csökkentése és hulladékhőhasznosítása alga- növény- és haltermelésre

Gázmotorok emisszió-csökkentése és hulladékhőhasznosítása alga- növény- és haltermelésre Gázmotorok emisszió-csökkentése és hulladékhőhasznosítása alga- növény- és haltermelésre Dr. Stündl László egyetemi docens Debreceni Egyetem MÉK A Biogáztelep hulladék CO2-jének, -szennyvizének, és -hőjének

Részletesebben

Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP /F

Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP /F Vállalkozások telephelyfejlesztése ÉMOP 2009-1.1.1/F A támogatás célja: A termelő és/vagy szolgáltató tevékenységüket fejleszteni kívánó mikro-, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban KKV-k) működési

Részletesebben

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ GAZDASÁGFEJLESZTÉS 2014-2020 MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ PÁLYÁZATOK A KKV SZEKTORBAN? DR. GORDOS TAMÁS PRO RÉGIÓ ÜGYNÖKSÉG PROGRAMIRODA VEZETŐ BUDAPEST, 2016. OKTÓBER 27. TARTALOM 2014-2020 programozási

Részletesebben

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN

A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN A ZÖLD GAZDASÁG ERŐSÍTÉSE A HOSSZÚTÁVON FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS BIZTOSÍTÁSA ÉRDEKÉBEN Balassagyarmat, 2013.május 09. Mizik András erdőmérnök Ipoly Erdő Zrt. Miért Zöldgazdaság? A Zöldgazdaság alapelvei:

Részletesebben

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT

A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT CEPO KONFERENCIA ÉS WORKSHOP, KESZTHELY, 2013. OKTÓBER 18 A MAGYAR BAROMFIÁGAZAT FEJLESZTÉSI (TÚLÉLÉSI?) STRATÉGIÁJA Dr. Csorbai Attila Világ hústermelése Me.: millió t marha sertés baromfi 38,3 35,8 15,2

Részletesebben

Az innovációs járulék kötelezettség problematikája 2012-ben különös tekintettel a KKV besorolás buktató október 11.

Az innovációs járulék kötelezettség problematikája 2012-ben különös tekintettel a KKV besorolás buktató október 11. Az innovációs járulék kötelezettség problematikája 2012-ben különös tekintettel a KKV besorolás buktató A kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003. évi XC. törvény legfontosabb változása

Részletesebben

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója

Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója Mikro-, Kis- és Középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása című pályázat összefoglalója PÁLYÁZAT FŐ PARAMÉTEREI Pályázat neve Pályázat típusa Státusz Pályázat célja Keretösszeg Mikro-, Kis- és

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum

Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Fenntartható Kertészet és Versenyképes Zöldségágazati Nemzeti Technológiai Platform Szakmai Fórum Budapest, 2011. június 7. Dr. Bujáki Gábor ügyvezető igazgató Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Részletesebben

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve

Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Erdély 2020/ Ágazat pg. 1 of 9 Erdély 2020 a szülőföld EU forrásokra alapozott intelligens, fenntartható és inkluzív növekedésének közös stratégiai kerete fejlesztési terve Ágazati konzultációs dokumentum

Részletesebben

Innováció és stratégia. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

Innováció és stratégia. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Innováció és stratégia Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Élelmiszeripar kormányzati stratégiája KÖZPONTI PROBLÉMA: GYENGE VERSENYKÉPESSÉG, GYENGE JÖVEDELEMTERMELŐ KÉPESSÉG

Részletesebben

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató

Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Megújuló energia és energiahatékonysági beruházások pályázati finanszírozásának lehetőségei Előadó: Vámosi Gábor, igazgató Zöldségtermesztés a homokon szakmai konferencia Nyíradony, 2015.09.25. Tartalom

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdaságtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Erőforrások a mezőgazdaságban 22. lecke A mezőgazdasági jellemzői Az agrártermelés

Részletesebben