PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ J Ú N I U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban ismét felszínre kerültek olyan tipikus bűncselekmények, amelyeket egy bizonyos népcsoport követ el. Gyakorta hallunk a tévében erről a témáról, amit egyesek cigánybűnözésnek neveznek. Sokan ezt elítélik annak ellenére, hogy ez nem arról szól, miszerint minden cigány származású ember bűnöző, hanem arról, hogy vannak olyan bűncselekmény-típusok, amelyeket mintha egy központilag megírt forgatókönyv szerint követnének el az ország egymástól távol eső helyein és mindig csak roma származású emberek. Ahhoz, hogy fel tudjuk készíteni Önöket a megelőzésre, ezen információra is szükség van. Modernkori rabszolgatartás. Ezt úgy követik el, hogy embereket (lehetőleg elesetteket), akiknek viszonylag magas havi ellátmányuk van, kiragadnak környezetükből. Saját házaikban tartják, vagy külön e célra fenntartott házakba, tanyákba viszik őket, ahol ezután ezek az emberek életüket tengetik, de a nyugdíjukat, segélyüket ők veszik fel. Ehhez járulhat még, hogy az illető házát, földjét is átírattatják saját nevükre, amit aztán értékesítenek. Uzsorakölcsön. Ezt azokkal az emberekkel teszik, akik nagyon megszorulnak anyagilag, és annyi pénzre van szükségük, amit nem bírnak sehonnan felvenni fedezet, jogosultság, vagy kezes híján. Ekkor adnak nekik pl Ft-ot, aminek akár a szorosát is visszakérik. Hitel. Van a településünkön is olyan asszony, aki pénzintézeti kapcsolattal bír, és rábeszél hitelfelvételre olyan embereket, akiknek viszonylag magas a nyugdíjuk. Azt kéri tőlük, hogy saját nevükre vegyék fel a kölcsönt, amire neki van szüksége, ezért a hitel felvétele után a teljes összeget (és itt milliós tételekről van szó) magához veszi. Elviszi tehát a pénzt azzal az ígérettel, hogy majd ő fizeti a havi törlesztőrészleteket, ami persze nem történik meg, és a pénzintézet a hitel összegét kamatostól természetesen a hitelfelvevőn hajtja be. Van egy új típusú próbálkozás is, amikor is egy nagyon jól öltözött úr diplomatatáskával azt állítva, hogy a nyugdíjfolyósítótól jött, bejut az idősekhez és elkéri, sőt el is viszi az irataikat, igazolványaikat. Lehet, hogy ez csak előkészítése egy másik bűncselekménynek. TEHÁT! IDEGENT, SEMMILYEN INDOKKAL BE NE ENGEDJENEK! HA BÁRKI MEGJELENIK, ÉRTESÍTSENEK MINKET, A RENDŐRT, A MEZŐŐRT, VAGY A POLGÁRŐRSÉGET! A telefonszámokat itt közöljük: Polgármesteri Hivatal tel.: 06-

2 68/ , , 06-30/ , 06-20/ , Dr. Baranyi István polgármester tel.: 06-20/ ; Ács Szabolcs körzeti megbízott tel.: 06-70/ ; Fejes Róbert mezőőr tel.: 06-20/ ; Laurenczy Krisztina polgárőr tel.: 06-20/ Önkormányzati tájékoztató Eboltás Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy aki az éves eboltási kötelezettségének eddig még nem tett eleget, az a szankcionálás előtt a Polgármesteri Hivatal Titkárságán június 15-ig még jelezheti eboltási igényét. RGYV kedvezmény A módosított évi XXXI. tv (1) bekezdés rendelkezései, valamint a végrehajtására kiadott 149/1997.(IX.10.) Korm.rendelet értelmében a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot meg kell állapítani. Ennek alapján kérem, hogy a kiküldött nyomtatványokat kitöltve és aláírva legkésőbb június 30-ig a Polgármesteri Hivatal 1. számú irodájában leadni szíveskedjenek. A szükséges iratok: - egyedülálló kérelmező esetén az egyedülállóság tényére vonatkozó nyilatkozat (bírósági végzés vagy hatósági bizonyítvány a Polgármesteri Hivataltól); - a tartósan beteg, illetőleg súlyosan fogyatékos gyermek egészségi állapotára vonatkozó igazolás; - a nappali oktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekek esetében az oktatási intézmény igazolása, a nappali oktatás munkarendje szerint fennálló tanulói vagy hallgatói jogviszonyról; - a család jövedelemigazolásai (utolsó 3 havi munkabér, nyugdíj, családi pótlék, GYES, GYED stb.). Az egy főre jutó jövedelem: - egyedülálló szülő esetében a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj ( Ft) 135%-a; Tisztelettel: Dr. Baranyi István polgármester - nem egyedül nevelő szülő esetében a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj ( Ft) 125%-a. Vagyon egy főre eső értékhatára - külön-külön vagyontárgyanként az öregségi nyugdíj ( Ft) legkisebb összegének 20-szorosa. - együtt számítva legfeljebb 70-szerese lehet. Kérjük a határidő pontos betartását, mert a júliusában esedékessé váló egyszeri támogatás csak a szükséges dokumentumok birtokában állapítható meg. Ügyfélfogadási rend és pénztári napok betartása Felhívjuk a Tisztelt Lakosság figyelmét, hogy a Polgármesteri Hivatal zavartalan ügymenete érdekében a hivatali ügyfélfogadási rendet, elsősorban a keddi ügyfélfogadási szünetet, valamint a pénztári ügyfélfogadási napokat betartani szíveskedjenek! Köszönettel: a Polgármesteri Hivatal dolgozói INGYENES ALAPFOKÚ SZÁMÍTÓGÉPKEZELŐI KÉPZÉS! (számítógép részei, szövegszerkesztés, Internethasználat, elektronikus ügyintézés, + igény szerint)

3 -30+5 órás képzés, 1 emberre 1 gép jut -A tanfolyam a létszám feltöltődésekor kezdődik - Jelentkezni, és részletesebb információért a Teleházban, vagy a os számon, illetve a as számon FÖLDVÁRIAK TALÁLKOZÓJA Ebben az évben Balatonföldvár lesz a helyszíne a Földváriak Találkozójának. Időpontja: június A pusztaföldvári lakosok részére június 13- án, szombaton buszjáratot indítunk. Az indulás időpontja: június 13-án hajnal 4 óra. Jelentkezési határidő és pontos tájékoztatás: június 8-ig a községi könyvtárban. Részvételi díj: 2000 Ft/fő Szombati programajánló: Főzőverseny Tekeverseny Földvári művészeti csoportok bemutatkozása Zenés felvonulás a kikötőben Vitorlások megáldása Utcabál INTERNET TANFOLYAM INGYENES INTERNETES TANFOLYAM indul a községi könyvtárba. A tervezett tanfolyam célja, hogy a lakosság minél szélesebb körében megismertesse az Internet-használat, az Internettel elérhető e-közszolgáltatások előnyét. Várunk minden pedagógust, őstermelőt, mezőgazdasági termelőt, vállalkozókat, munkanélkülieket, nagymamákat, nagypapákat és minden internetezni vágyó lakost! (A sikeres elbírálásban részesülő agrárkörnyezetgazdálkodási támogatást benyújtóknak Internetes jelentési kötelezettségük lesz!) A tanfolyamot az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvtár munkatársa, ITT tanácsadó fogja tartani. A tanfolyamot 7 alkalommal, tanfolyamonként 15 órában tartjuk. Jelentkezés folyamatosan a községi könyvtárban. Az első tanfolyam várható ideje: június hó közepe. KÓRUS Régi vágyunk, hogy Pusztaföldváron is legyen asszonykórus. Június 24-én, szerdán 18 órai kezdettel várunk minden énekelni szerető lakost! A találkozó helye: Művelődési Ház nagyterem A megalakuló kórust vezeti: Szemenyei Józsefné, az orosházi Bokréta népdalkör vezetője FIGYELEM! A pusztaföldvári gyógyszertár június 15-től június 19-ig, valamint a további két nyári hónapban az alábbi időpontokban tart ZÁRVA: július 6 10-ig augusztus ig Kérem a Tisztelt Lakosságot, amennyiben lehetséges, időben gondoskodjanak rendszeresen szedett gyógyszereik beszerzéséről. Kedves Vásárlóink! Tisztelettel: Dologhné Ujlaki Eszter gyógyszertárvezető A kényelmesebb vásárlás érdekében május 25-től nyári nyitvatartásunk: HÉTFŐTŐL SZOMBATIG: VASÁRNAP: Minden szombat délután ( ) a CBA-s kenyerek 10%-os kedvezménnyel vásárolhatók meg:

4 - CBA-Vekni 1 kg: 185,- Ft - CBA-Szeletelt 1 kg: 203,- Ft Május 30-án, szombaton ( ) GYEREKNAP alkalmából kóstolást tartunk! /meglepetés/ Mindenkit szeretettel várunk, különösképpen a 14 éven aluli gyerekeket! Minden héten új akciókkal segítünk spórolni! a Harangos-éri Kft. vezetői és dolgozói Meghívó Szeretettel meghívjuk a Magyar Hősök Emléknapja alkalmából tartandó ünnepségre. Helye: a II. világháborús emlékmű Központi park Ideje: május 31. (vasárnap) de. 10 óra Meghívó Szeretettel meghívjuk a Magyarok Szövetsége civil önszerveződés lakossági fórumára, mely június 5-én (pénteken) 17 órakor kerül megrendezésre a Művelődési Ház nagytermében. Eddigi tapasztalataikat megosztják a helyi szervezők. a Napsugár Csemege és Virágüzlet munkatársai Figyelem! Az Iso-Portál Kft. ingyenes árajánlatot ad nyílászáróira, amelyek kiváló minőségűek, kiváló áron, közvetlenül a gyártótól. További információ: Tekintse meg bemutató videónkat és referenciáinkat! Újítsa fel otthonát kiváló minőségű kilincsekkel! Nézze meg teljes kínálatunkat webáruházunkon, a Keressen bennünket, készségesen állunk rendelkezésükre akár magánszemélyeknek, akár közületeknek, önkormányzatoknak! Ludányi Attila tel.: 06-20/ zeller@iso-portal.hu Iso-Portál Kft Orosháza, Gyártelep u. 13. Figyelem! Lepje meg szeretteit kedvelt illatszereivel! Az FM-group termékei folyamatosan bővülnek. Folyamatosan várjuk érdeklődőinket.

5 Érdeklődni: Kacsala Andrea tel.: 20/ Higyed Beáta tel.: 30/ Takács Brigi tel.: 20/ HÉTKÖZI ÉS HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET Hét közben és hétvégén rendelési időn kívül (hétköznap du. 16 óra után) a központi orvosi ügyelet az orosházi Városi Kórház tel.számán érhető el: 68/ Dr. Sin Zoltán hatósági állatorvos telefonos elérhetősége: 06-30/ Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Engedélyszám: 2.2.4/1568/2003. Szerkeszti: Holecska Alíz

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 2010.06.11. 1 Jogszabályi háttér: - 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 19-20/A. -ai, - 149/1997. IX.10.) Korm. rendelet (Gyer.) - 331/2006. (XII.23.) Korm. rendelet -

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény PÉNZBELI ÉS TERMÉSZETBENI ELLÁTÁSOK Ügyintéző: Farkas Ildikó Ügyintézés helye: Fadd Nagyközség Polgármesteri Hivatal 9. sz. Iroda Fadd, Dózsa György u. 12. Ügyfélfogadás

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2009. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldváriak! Az alábbiakban közzétesszük Pusztaföldvár Község Önkormányzatának közterületi szeszesital-fogyasztás tilalmára vonatkozó rendeleti kivonatát:

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Jogosultsági feltételek:

Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény. Jogosultsági feltételek: Az ügytípus megnevezése: Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Eljáró osztály: Illetékességi terület: Eljárási illeték: Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Hatósági

Részletesebben

NYILATKOZAT. A) Személyi adatok

NYILATKOZAT. A) Személyi adatok K É R E L E M Alulírott kérem, hogy részemre/gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. NYILATKOZAT A) Személyi adatok 1. A rendszeres

Részletesebben

Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi

Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi 1 Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Ludányhalászi Figyelmeztetés! Az ügyfél, vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás

Részletesebben

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE

15/1998. (VII. 27.) RENDELETE ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 15/1998. (VII. 27.) RENDELETE BUDAPEST III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL FENNTARTOTT NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ

Részletesebben

Döntést hozza: Szociális Bizottság

Döntést hozza: Szociális Bizottság Lakásfenntartási támogatás Leírás A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos

Részletesebben

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról

Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének. 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzata képviselő-testületének 22/2010. (XII. 10.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Csömör Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete a gyermekek

Részletesebben

K É R E L E M. A támogatást kérő neve: Születési helye, ideje:. Anyja neve:.. Állandó lakhelye:... Tartózkodási helye:

K É R E L E M. A támogatást kérő neve: Születési helye, ideje:. Anyja neve:.. Állandó lakhelye:... Tartózkodási helye: K É R E L E M RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁRA A támogatást kérő neve: Születési helye, ideje:. Anyja neve:.. Állandó lakhelye:.... Tartózkodási helye: Kérem, hogy a velem együtt élő

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere '!:;OJ,. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati

Részletesebben

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról

Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról Zsámbok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/1998. (I.27.) sz. rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatás helyi szabályozásáról A helyi önkormányzatokról szóló 1990évi LXV.tv.16..(1)

Részletesebben

KÉRELEM. NYILATKOZAT A) Személyi adatok. Születési hely, idő

KÉRELEM. NYILATKOZAT A) Személyi adatok. Születési hely, idő Herend Város Polgármesteri Hivatala Jegyzője részére KÉRELEM lulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek

Részletesebben

GYERMEKTARTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE

GYERMEKTARTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE GYERMEKTRTÁSDÍJ MEGELŐLEGEZÉSE Ügyleírás: Gyermektartásdíj megelőlegezésének akkor van helye, ha a bíróság a gyermektartásdíjat jogerősen megállapította, behajtása átmenetileg lehetetlen, továbbá a gyereket

Részletesebben

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete

Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Kadarkút Város Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(III.29.) önkormányzati rendelete Hatályos: 2015. április 1. Egységesítve: 2015. március 1. az önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási

Részletesebben

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete

Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete Sajtoskál Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII. 31.) önkormányzati rendelete A szociális igazgatásról, az egyes szociális ellátásokról és a helyi lakáscélú támogatásokról szóló 19/2005.

Részletesebben

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1.melléklet a 4/2015. (II.27.) önkormányzati rendelethez KÉRELEM RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁST AZ ALÁBBI LÉTFENNTARTÁST VESZÉLYEZTETŐ ÉLETHELYZETRE

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsőoktatásban tanulók utazásának támogatására 2018/2019. tanév

Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsőoktatásban tanulók utazásának támogatására 2018/2019. tanév Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsőoktatásban tanulók utazásának támogatására 2018/2019. tanév 1. Az Önkormányzat a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytató

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2015. (XI.5.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás

2/A. Helyi gázár- és távhőtámogatás Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselőtestületének 37/2011. (XII.12.) rendelete a pénzbeli és természetbeni támogatásokról szóló 25/2011. (IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M

AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL ÖNKÉNT VÁLLALT FELADAT KERETÉBEN NYÚJTHATÓ Belvárosi kismamabérlet támogatás iránti K É R E L E M Kérelmező neve:... Születési neve:.. Szül. helye, ideje (év, hónap, nap):. Anyja

Részletesebben

Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../... (...) önkormányzati rendelete a évi szociális célú tűzifa támogatásról

Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének.../... (...) önkormányzati rendelete a évi szociális célú tűzifa támogatásról BÁTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK.../... ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A 2015. ÉVI SZOCIÁLIS CÉLÚ TŰZIFA TÁMOGATÁSRÓL Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2014. (X.7.) számú önkormányzati rendelet a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az

Részletesebben

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1 12/2005. (V. 30.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól - módosításokkal egységes szerkezetben - Tápiószele Város Önkormányzat

Részletesebben

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás

Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíthetı az a gyermeket nevelı, gondozó család, amely létfenntartását veszélyeztetı élethelyzetbe kerül, illetve idıszakosan

Részletesebben

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is.

bekezdésben foglaltakon túlmenően a kiterjed Gyvt. 4. (2)-(4) bekezdésében foglalt gyermekekre, személyekre is. Szilvásvárad községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2008.(VI.25.) RENDELETE a gyermekvédelem helyi végrehajtási szabályairól (Egységes szerkezetbe foglalva a módosítására hozott 22/2008. (VIII.

Részletesebben

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához

K É R E L E M. Beiskolázási segély megállapításához 1 K É R E L E M Beiskolázási segély megállapításához Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) beiskolázási segélyre való jogosultságot megállapítani szíveskedjenek.

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 5. sz. függelék KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ (Villány Város Önkormányzatának a szociális ellátások helyi szabályozásáról szóló 4/2009. (V.08.) rendelete 30. (1) bekezdés a)- b) pontja

Részletesebben

Az alapfokú művészeti iskola 2017/2018. tanév térítési- és tandíjairól

Az alapfokú művészeti iskola 2017/2018. tanév térítési- és tandíjairól T I L D Y Z O L T Á N Á L T A L Á N O S I S K O L A É S A LAP F O K Ú M Ű V É S Z E T I I S K O L A 5 520 S Z E G H A L O M, T I L D Y Z O L T Á N U. 19-21. Tel: 66/371 232 iskola@tildy-szhalom.sulinet.hu;

Részletesebben

Kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozók adatai:

Kérelmezővel egy háztartásban élő közeli hozzátartozók adatai: Szolnok Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Szociális Támogatások Osztálya Települési gyógyszertámogatás megállapítása iránti KÉRELEM Kérelmező személyi adatai: Neve:... Születési neve:... Anyja neve:...

Részletesebben

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal 2521 Csolnok, Rákóczi tér 1. Tel/fax: 33/478-626 e-mail: titkarsag@csolnok.hu 2529 Annavölgy, Községháza köz 2. Tel/fax: 33/508-510 e-mail: annavolgy@invitel.hu KÉRELEM

Részletesebben

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete. szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (X. 28.) önkormányzati rendelete szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Bodajk Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

KÉRELEM. Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani.

KÉRELEM. Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. KÉRELEM Alulírott kérem, hogy gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek megállapítani. Kérelem indokolása: NYILATKOZAT A) Személyi adatok A rendszeres

Részletesebben

KÉRELEM. szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt. I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő:

KÉRELEM. szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt. I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő: A kérelem benyújtható: 2018.11.30-ig. KÉRELEM szociális célú tűzifa juttatás megállapítása iránt I. Kérelmező adatai Név:. Születési név:. Anyja neve:.. Születési hely, idő: TAJ szám: Lakóhely:.. Tartózkodási

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény Leírás Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot akkor lehet megállapítani, ha a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.10.) önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata

Részletesebben

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ KÉRELEM TELEPÜLÉSI ÉS RENDKÍVÜLI TELEPÜLÉSI TÁMOGATÁS MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ 1. A kérelmező neve: Születési helye, ideje: Anyja neve: Családi állapota: Lakcíme:.. Tartózkodási helye:. TAJ száma:. Bankszámlaszám:.

Részletesebben

Települési támogatás keretében nyújtható GYÓGYSZERTÁMOGATÁS. iránti kérelem. Neve:... TAJ:... Születési neve:...

Települési támogatás keretében nyújtható GYÓGYSZERTÁMOGATÁS. iránti kérelem. Neve:... TAJ:... Születési neve:... Települési támogatás keretében nyújtható GYÓGYSZERTÁMOGATÁS iránti kérelem A kérelmezô személyére vonatkozó adatok: Neve:... TAJ:... Születési neve:... Születési helye, ideje (év, hó, nap)... Anyja neve:...

Részletesebben

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal

Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal Csolnoki Közös Önkormányzati Hivatal 2521 Csolnok, Rákóczi tér 1. Tel/fax: 33/478-626 e-mail: titkarsag@csolnok.hu 2529 Annavölgy, Községháza köz 2. Tel/fax: 33/508-510 e-mail: annavolgy@invitel.hu KÉRELEM

Részletesebben

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki:

A Rendelet 21. (3) bekezdés b) pontja hatályát veszti. A Rendelet az alábbi 25/C. -al egészül ki: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 22/2010. (VI.22.) rendelete a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV. 22.) számú rendelet

Részletesebben

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások

A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások A pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátások - Óvodáztatási támogatás - Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás - Intézményi étkezési térítési díj Óvodáztatási támogatás Visszatekintés

Részletesebben

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők:

Szociális ügyek. Szociális ügyintéző: Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012. Ügyintézési határidők: Szociális ügyintéző: Szociális ügyek Pölöskeiné Köstner Szilvia igazgatási főmunkatárs Telefon: 99/330-012 Ügyfélfogadási időpontok:. hétfő: 08:00-12:00; 13:00-16:00 kedd 13:00-15:30 szerda: 08:00-12:00

Részletesebben

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA

HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL GYÖNGYÖSI JÁRÁSI HIVATALA EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA VALÓ JOGOSULTSÁG MEGÁLLAPÍTÁSA 1. Az ügy rövid leírása Az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra

Részletesebben

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján

Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján Előzetes hatásvizsgálat a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése alapján A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. (1) bekezdése szerint a jogszabályok előkészítése során

Részletesebben

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete

KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA. 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete KÖVEGY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 12/2005./X.11./Ö.r. Számú rendelete A RENDSZERES ÉS RENDKÍVÜLI GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁS SZABÁLYOZÁSÁRÓL SZÓLÓ 6/1998./IV.27./ÖR. MÓDOSÍTÁSÁRÓL (Egységes szerkezetben a 6/2003./VI.25./Ö.r.,

Részletesebben

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok

Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték. Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Az ügytípus megnevezése Hatáskörrel rendelkező szerv Eljáró szerv Illetékességi terület Eljárási illeték Ügyintézéshez szükséges dokumentumok Alapvető eljárási szabályok (jogszabályok) Eljárás megindító

Részletesebben

Egységes szerkezetben

Egységes szerkezetben Hatályosítás ideje: 2015. 05. 28. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2015. (V.28.) számú rendelettel, a 17/2011.

Részletesebben

K É R E L E M. Pásztó Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Figyelmeztetés!

K É R E L E M. Pásztó Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Figyelmeztetés! Pásztó Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Figyelmeztetés! Az ügyfél vagy képviselője, ha más tudomása ellenére az ügy szempontjából jelentős valótlan tényt állít, illetve kötelező adatszolgáltatás

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Kápolnásnyék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10 /2014. (XI. 11.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás igénylésének helyi szabályairól Kápolnásnyék Község Önkormányzatának

Részletesebben

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához

K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához Melléklet a 3/2013.(XI.30.) sz. rendelethez K é r e l e m szociális tűzifa juttatásra való jogosultság megállapításához A kérelmező személyes adatai Neve:. Születési neve:. Anyja neve: Születési hely,

Részletesebben

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2017. (X.27.) önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Szomor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN

9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL EGYSÉGES SZERKEZETBEN ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 9/2006. (III. 1.) RENDELETE A SZOCIÁLIS TANULMÁNYI ÖSZTÖNDÍJRÓL A 39/2006. (VI. 30.), A 7/2007. (II. 28.), A 35/2008. (VI. 30.) ÉS A 35/2009. (VIII.

Részletesebben

VIKÁR SÁNDOR ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

VIKÁR SÁNDOR ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA VIKÁR SÁNDOR ZENEI ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA A TÉRÍTÉSI DÍJ- ÉS TANDÍJFIZETÉS MÉRTÉKE ÉS RENDJE 2018. SZEPTEMBER 1-TŐL A Nyíregyházi Tankerületi Központ a 2018/2019-es tanévben a Vikár Sándor Zenei Alapfokú

Részletesebben

Vasalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (IX. 12.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi feladatok helyi ellátásáról

Vasalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (IX. 12.) önkormányzati rendelete. a gyermekvédelmi feladatok helyi ellátásáról Vasalja Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2012. (IX. 12.) önkormányzati rendelete a gyermekvédelmi feladatok helyi ellátásáról Vasalja Község Önkormányzatának Képviselő-testülete - az Alaptörvény

Részletesebben

A rendelet hatálya 1..

A rendelet hatálya 1.. Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének 4/2006.(III.21.) Ktr. rendelete A gyermekek védelmét szolgáló pénzbeli és természetbeni ellátásokról. 1 Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT.

KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT. KÉRELEM ÓVODAI, ÁLATALÁNOS ISKOLAI INTÉZMÉNYI ÉTKEZTETÉSBEN RÉSZESÜLŐ GYERMEKEK ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI DÍJ TÁMOGATÁSA MEGÁLLAPÍTÁSA IRÁNT Kérelmező adatai: Név: Leánykori név: Szül. helye: Ideje: Anyja neve:

Részletesebben

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete

Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2013.(XII.15.)önkormányzati rendelete a természetbeni ellátásban nyújtott szociális célú tűzifa juttatásról Kapolcs község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról

Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2017.(..)önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa juttatásról Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testületének../2017.(..)önkormányzati

Részletesebben

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:...

A D A T L A P. a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához. 1./ Pályázó családi és utóneve... Anyja neve:... Lakóhely:... A D A T L A P a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatához A., Személyi adatok 1./ Pályázó családi és utóneve...... Anyja neve:... Születési hely, év, hó, nap:... Lakóhely:... Tel.

Részletesebben

KÉRELEM KIEGÉSZÍTŐ GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM KIEGÉSZÍTŐ GYERMEKVÉDELMI TÁMOGATÁSHOZ B7148 Budapest Főváros IX Kerület Ferencváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Családvédelmi és Ügyfélszolgálati Iroda Gyámügyi Csoport 1091 Budapest, Üllői út 45 telefon: 215-1077 KÉRELEM KIEGÉSZÍTŐ

Részletesebben

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez

3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez 3. számú melléklet a 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelethez Kérelem a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításához Alulírott kérem, hogy részemre/gyermekeim részére a rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához

KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához Kozármisleny Város Polgármesteri Hivatala 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. Tel.: 06-72/570-910 Fax: 06-72/570-916 KÉRELEM Önkormányzati segély benyújtásához 1. A kérelmező személyre vonatkozó személyi

Részletesebben

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról

Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2/2007.(I.31.)Ör a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásról 1. Apátfalva Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többször

Részletesebben

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására

KÉRELEM települési gyógyszertámogatás megállapítására SZENTLŐRINCI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZOCIÁLIS IRODA 7940 Szentlőrinc, Templom tér 8. Tel.: 73/570-009 Fax.: 73/371-125 Ügyfélfogadás: hétfő, szerda 8.00-16.00, péntek 8.00-12.00 KÉRELEM települési

Részletesebben

Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről

Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2009. (VI. 30.) rendelete a gyermekvédelem helyi rendszeréről Vámosgyörk Község Önkormányzata Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

2. Az ösztöndíj fedezetét a Képviselő-testület éves költségvetésében e célra elkülöníti.

2. Az ösztöndíj fedezetét a Képviselő-testület éves költségvetésében e célra elkülöníti. Révfülöp Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete 0/2009. (VII.6.) Kt. rendelete felsőoktatási intézményekben tanuló fiatalok ösztöndíjáról (egységes szerkezetbe foglalva 202. február 6. ) Révfülöp

Részletesebben

KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ

KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ Makó Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Gyermekvédelmi Csoport 6900 Makó, Széchenyi tér 22. KÉRELEM RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY MEGÁLLAPÍTÁSÁHOZ A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre

Részletesebben

Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatásról

Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete. a szociális célú tűzifa támogatásról Egerszalók Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2014. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatásról Egerszalók Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban:

Részletesebben

"A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS

A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS "A TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási tanulmányokat folytató fiatalok számára Hajdúhadház Város Önkormányzata- Csatolandó mellékletek köre

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013. (XI. 28.) önkormányzati rendelete a 2013. évben a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifa vásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatásból

Részletesebben

Fűtés módja:.. gázfűtés...távfűtés.villanyfűtés. vegyestüzelés (olaj, fa, szén,pb gáz)

Fűtés módja:.. gázfűtés...távfűtés.villanyfűtés. vegyestüzelés (olaj, fa, szén,pb gáz) KÉRELEM fűtéstámogatás megállapítására Személyi adatok: Kérelmező neve: Születési neve: Születési helye, ideje: Anyja születési neve: Társadalombiztosítási azonosító jele (TAJ száma): Lakóhely: Tartózkodási

Részletesebben

Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsőoktatásban tanulók kollégiumi elhelyezésének, lakhatásának támogatására 2018/2019.

Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsőoktatásban tanulók kollégiumi elhelyezésének, lakhatásának támogatására 2018/2019. Pápa Város Önkormányzatának pályázati felhívása a felsőoktatásban tanulók kollégiumi elhelyezésének, lakhatásának támogatására 2018/2019. tanév 1. Pápa Város Önkormányzata a felsőoktatási intézmény nappali

Részletesebben

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6

Egységes szerkezetben. I. fejezet. d) az e rendeletben meghatározott tanulmányi elvárásoknak megfelelnek. 3 1/6 Hatályosítás ideje: 2018. 10.19. Egységes szerkezetbe foglalta: Pádár Gabriella Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2018. (X.18) számú ök. rendelettel, 1/2018.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 68. MELLÉKLET: - db

ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 68. MELLÉKLET: - db ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 68. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Szálka Község Önkormányzata képviselő-testületének.../2016. (...) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa juttatás szabályairól szóló 14/2013. (XI.

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. (XI. 27.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának

Részletesebben

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja

Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról. A rendelet célja Döbrököz Község Önkormányzatának 4/2006 (III.18.) rendelete a gyermekvédelem helyi szabályozásáról Döbrököz Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló

Részletesebben

Monostorapáti, november 8. T a k á cs Lászlóné jegyző

Monostorapáti, november 8. T a k á cs Lászlóné jegyző MONOSTORAPÁTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL 8296 Monostorapáti Petőfi u. 123. Telefon; 87/435-055, 87/535-005; Fax: 87/435-055 E-mail: mapatik@hu.inter.net Hirdetmény Vigántpetend község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására

KÉRELEM. települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására KÉRELEM települési gyógyszertámogatás, gyógyászati segédeszköz támogatás megállapítására A támogatást kérő személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó,

Részletesebben

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 KÖZGYÓGYELLÁTÁST IGÉNYLŐ ADATLAP

DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 KÖZGYÓGYELLÁTÁST IGÉNYLŐ ADATLAP DEBRECEN Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális Osztály 4026 Debrecen, Kálvin tér 11. (52) 517-750 KÖZGYÓGYELLÁTÁST IGÉNYLŐ ADATLAP 1./ Kérelmező neve /születési név is / /Nyomtatott betűkkel

Részletesebben

KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására

KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására KÉRELEM a Csaba Baba életkezdési támogatás megállapítására A kérelmező személyre vonatkozó adatok: Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye, ideje (év, hó, nap): - - Lakóhely: Lakóhely létesítésének

Részletesebben

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete

Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete Majosháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (XI. 25.) önkormányzati rendelete a természetben nyújtott szociális célú tűzifa támogatás jogosultsági feltételeiről Majosháza Község Önkormányzatának

Részletesebben

KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt

KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt KÉRELEM közlekedési kedvezmények iránt Bősárkány Nagyközség J e g y z ő j é n e k A l u l í r o t t : Név:... Születési név:... Születési helye, ideje:.. Anyja neve:... Lakcíme:... Tartózkodási helye:...

Részletesebben

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE

KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE KÉRELEM ÖNKORMÁNYZATI SEGÉLY IGÉNYLÉSÉRE I. Személyi adatok Kérelmező személyi adatai: Házastárs / élettárs személyi adatai: Név: Születési név: Születési helye, ideje: Anyja neve: TAJ száma: Állampolgársága:

Részletesebben

RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY

RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY RENDSZERES SZOCIÁLIS SEGÉLY KÉRELEM A kérelmező adatai: Neve:. Előző neve:. Születési helye:. Ideje:.. Anyja neve:... TAJ száma:.... Adóazonosító jele:.. Iskolai végzettsége(i):. Szakképzettsége(i):..

Részletesebben

(1) A Rendelet 2. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

(1) A Rendelet 2. (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének /05. (II. 9.) önkormányzati rendelete az egyes szociális ellátásokról szóló /0. (III. 7.) önkormányzati rendelet módosításáról Felsőlajos Község Önkormányzatának

Részletesebben

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ

KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ Budapest II. Kerületi Önkormányzat KÉRELEM ÉTKEZÉSI TÁMOGATÁSHOZ 20./20. TANÉV Alulírott kérem, hogy kiskorú gyermekem (gyermekeim) részére étkezési támogatást szíveskedjék megállapítani. Kérelmező neve:.

Részletesebben

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról l Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere (;61. számú előterjesztés Előterjesztés a Népjóléti Bizottság részére a gyógyászati segédeszköz támogatásával kapcsolatos pályázati kiírásról

Részletesebben

FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS

FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS Az Önkormányzat által önként vállalt feladat keretében nyújtható FÛTÉSI SZEZONBAN TÖRTÉNÔ IDÔSZAKI TÁMOGATÁS iránti kérelem Kérelmezô neve:... Leánykori neve:... Anyja neve:... Születési adatok (hely,

Részletesebben

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól

Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2016. (XI.24.) számú önkormányzati rendelete a szociális tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól Úrkút Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól

Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete. a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2014. (XI. 1.) önkormányzati rendelete a szociális tűzifa támogatás helyi szabályairól Vámosszabadi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete,

Részletesebben

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. (1) A rendelet 45.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

1.. 2.. 3.. 4.. 5.. (1) A rendelet 45.. (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Doboz Nagyközség Önkormányzatának 8/2008 (III.1. ) rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 19/2007 (XII.14.) rendelettel módosított 11/2007. (IX.21.) rendelet módosításáról 1..

Részletesebben

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel

IDŐSKORÚAK JÁRADÉKA III. törvény 32/B valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendel EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁSRA JOGOSÍTÓ HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY III. törvény 54. valamint folyósításának részletes szabályairól szóló többször módosított 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet 50. Jegyzői hatáskör

Részletesebben

RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELEM

RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1.Személyi adatok: RENDSZERES GYERMEKVÉDELMI KEDVEZMÉNY IRÁNTI KÉRELEM Név (szülő, törvényes képviselő) szám alatti lakos kérem, hogy az alábbi gyermekeimre tekintettel szíveskedjenek rendszeres gyermekvédelmi

Részletesebben

54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6

54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző. Szociális segítő É 1/6 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT.../2009. (XI. 26.) SZÁMÚ R E N D E L E T E A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL 2 AZ ATKÁRI ÖNKORMÁNYZAT 18/2009. (XI. 26.) _R E N D E L E T E_ A GYERMEKVÉDELEM HELYI SZABÁLYOZÁSÁRÓL

Részletesebben

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete

Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete Bakonyszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2015. (XI. 2,) önkormányzati rendelete a szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól A rendeletet Bakonyszentlászló Község Önkormányzat

Részletesebben

(2) Az üresen álló, nem lakott ingatlanra, amelyben életvitelszerűen senki nem él, támogatást nem kérhet.

(2) Az üresen álló, nem lakott ingatlanra, amelyben életvitelszerűen senki nem él, támogatást nem kérhet. DOMONY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2016. (XI.17.) önkormányzati rendelete a szociális célú tűzifa támogatás helyi szabályairól egységes szerkezetben Domony Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem

Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény iránti kérelem Alulírott kérem, hogy gyermeke(i)m részére/részemre (a megfelelő aláhúzandó) a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságot szíveskedjenek

Részletesebben

AJL. számú előterjesztés

AJL. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere AJL. számú előterjesztés Előterjesztés a Humánszolgáltatási Bizottság részére az ápolási támogatással kapcsolatos pályázati felhívásról

Részletesebben