Lochnerbox technikai dokumentáció

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Lochnerbox technikai dokumentáció"

Átírás

1 Lochnerbox technikai dokumentáció Tartalmazza a Lochnerbox nyomkövető rendszer (GPS járműkövetés) és az előzést elősegítő rendszer (L-Way) részletes technikai leírását

2 A versenyt megelőzően átadott technikai berendezések: fflochnerbox tartó konzol. fflochnerbox tápkábel szett, 3 m vezetékkel A tartó konzol szolgál a járműkövető egység biztonságos rögzítésére. Ezt az első versenyt megelőzően kell a járműben rögzíteni. A rögzítés helye a versenyző által szabadon megválasztott. A versenyek alkalmával a tartókonzolban helyezzük el a LOCHNERBOX járműkövető egységet. Az egységen kezelőszerv nincs, ezért olyan helyre is elhelyezhető, ahol a versenyző és a navigátor menetközben nem éri el. A LOCHNERBOX tömege 2,5 kg, ezért a tartókonzolon található 6 db furat közül legalább négyet fel kell használni a rögzítéshez. A hibás rögzítésből adódó sérülésekért minden esetben a versenyző csapat felel. A járműkövető egység csak az átadott tartó konzollal rögzíthető. A tartó konzolt úgy kell rögzíteni, hogy abba akadálymentesen be lehessen helyezni, tolni a járműkövető egységet, valamint könnyen csatlakoztatni lehessen az 5 db csatlakozót. A rögzítéshez süllyesztett fejű M6-os csavarokat kell használni. Rögzítés után a csavarok feje nem emelkedhet ki a tartókonzol síkjából, mert az akadályozza a járműkövető egység elhelyezését. A tartó konzol mellett 5 cm szabad hely szükséges, a csatlakozások helyigénye miatt. (fotón megjelölve) A tartó konzol nem megfelelő rögzítése esetén a járműkövető egység átadása nem lehetséges. Csatlakozók: fftápkábel, mely magában foglalja a gyújtást is ffgps antenna kábel ffgsm antenna kábel ffl-way antenna kábel ffkezelőegység csatlakoztató kábel. Tápkábel szett: Bekötése: Test: a jármű akkumulátorának negatív pontja, min 2 A, max 5A biztosítékkal +12V a jármű akkumulátorának pozitív pontja, min 2 A max 5A biztosítékkal Gyújtás: a gyújtáskapcsolóról, vagy a biztosítéktábláról A bekötendő vezetékek minden kábelen egyértelműen jelölve lesznek. A +12V áramellátást az áramtalanító megszakító elé kell kötni, hogy a járműkövető egység az áramtalanítás után is működőképes maradjon. Ez feltétele az orvosi segítségkérés funkció helyes működésének. A gépátvétel során az áramtalanított állapotú működést a Lochner 2

3 Group munkatársa ellenőrzi. Nem megfelelő bekötés esetén a járműkövető egység átadása nem lehetséges. A verseny előtt közvetlenül átadott technikai berendezések: ffjárműkövető egység, LOCHNERBOX ffgps antenna ffgsm antenna ffl-way antenna ffkezelőegység és jelzőberendezés A járműkövető egység a tartókonzolba való becsúsztatásával, valamit az elején található 2 db elhagyhatatlan csavar kézi meghúzásával rögzíthető. Egyéb, kiegészítő rögzítés nem szükséges. A behelyezés után kell csatlakoztatni az 5 db csatlakozó kábelt az alábbi sorrendben: Antennák. (ezek csatlakoztatásának sorrendje szabadon választható) Kezelő egység csatlakozója: 5 pólusú XLR Tápcsatlakozó: 3 pólusú XLR A csatlakozók egymással nem felcserélhetőek. (típusukból adódóan ez nem is lehetséges) A GPS antenna elhelyezése: minden esetben a jármű utasterén kívül, annak tetején kerül rögzítésre. A csatlakozó kábel vezetése történhet a tetőlemez, vagy a karosszéria más részének átfúrásával, is. Ebben az esetben 10mm átmérőjű furat szükséges. A furat elkészítése a versenyző csapat feladata. Amennyiben nem készül furat, abban az esetben a jármű ajtajának nyílásában is kivezethető. A kivezetés szakszerű kivitelezésében a Lochner Group munkatársai segítséget nyújtanak. A GSM antenna elhelyezése: minden esetben a jármű utasterén kívül, annak tetején kerül rögzítésre. A csatlakozó kábel vezetése történhet a tetőlemez, vagy a karosszéria más részének átfúrásával is. Ebben az esetben 6 mm átmérőjű furat szükséges. A furat elkészítése a versenyző csapat feladata. Amennyiben nem készül furat, abban az esetben a jármű ajtajának nyílásában is kivezethető. A kivezetés szakszerű kivitelezésében a Lochner Group munkatársai segítséget nyújtanak. Az L-Way antenna elhelyezése: a jármű utasterén belül lehetséges, a szélvédő felső részére történő ragasztással, vagy a bukócsőre, kábelkötegelő felhasználásával. Kezelő egység és jelző berendezés elhelyezése: A kezelő egységen 1 db nyomógomb és 1 db védett kapcsoló található. A nyomógomb megnyomásával a versenyző a L-Way segítségével az előzési szándékát jelezheti az előtte haladónak. A 3 Budapest Szeged Nagykanizsa Debrecen Oradea

4 védett kapcsoló az orvosi segítségkérés riasztás- funkciót aktiválja. Ezért a kezelő berendezést úgy kell elhelyezni, hogy akár a versenyző, akár a navigátor biztonsági övvel bekötött állapotban is elérje. A kezelő egységhez elválaszthatatlanul csatlakozik az L-Way fény és piezo hangjelző berendezése is. Ezt a vezető számára jól látható helyen kell elhelyezni. A kezelő egység kábelének hosszúsága 1,5 m. A kezelőegységbe csatlakoztatott hang és fényjelző kábelének hosszúsága 1,5 m. A kábeleket megbontani nem lehet. A GPS antenna, GSM antenna, az L-Way antenna, a kezelőegység és jelzőberendezés a teljes versenyszezonban a versenyzőknél maradhat, azokat csak az utolsó versenyt követően kell kiszerelni. Amennyiben egy versenyjármű a futam alkalmával olyan mértékben megsérül, hogy annak karosszériát és utasteret is érintő nagyjavítása szükséges, a felsorolt berendezéseket ki kell szerelni, és át kell adni a Lochner Group munkatársainak. A javítás után a berendezéseket a versenycsapat visszakapja. Tilos: ffa járműkövető egységet megbontani ffa járműkövető egységhez csatlakozó kábeleket megbontani. ffa csatlakozó kábelt az előírástól eltérő módón bekötni ffa járműkövető egységet más versenyzőnek átadni ffa csatlakozó antennákat, kábeleket megrongálni ffa GSM, vagy GPS vételt bármilyen módón megzavarni. (Az egység rögzíti, és naplózza a megzavarásra vonatkozó kísérleteket) ffaz antennákat fémmel, vagy fémtartalmú ragasztószalaggal letakarni A járműkövető egység beszerelésében a versenyzők, a verseny előtt, a verseny helyszínén technikai segítséget kérhetnek. A járműkövető egység átvételét műszaki jegyzőkönyvvel kell igazolni. A járműkövető egység és az L-Way használatáról a verseny előtt szóbeli és írásbeli tájékoztatást kapnak a versenyzők és a navigátorok, melyet formanyomtatványon aláírásukkal igazolnak. 4

5 Lochnerbox és tartókonzol Lochnerbox és tartókonzol 80%-osan összeszerelve 5 Budapest Szeged Nagykanizsa Debrecen Oradea

6 Lochnerbox és tartókonzol félig összeszerelve Lochnerbox és tartókonzol teljesen összeszerelve Lochnerbox kiszerelve 6

7 Lochnerbox kiszerelve hátulról Tartókonzol XLR 3 kábelszett 7 Budapest Szeged Nagykanizsa Debrecen Oradea

8 A technikai dokumentáció, elemei és vizuális jellemzői(arculat) a Lochner Vagyonvédelmi és Kereskedelmi Kft. tulajdonát képezik. Az ismertető és az ahhoz kapcsololódó illusztrációk a szerzői jogról szóló évi LXXVI. törvény, illetve a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény rendelkezései értelmében szerzői jogvédelem alatt állnak. A Lochner Vagyonvédelmi és Kereskedelmi Kft. minden jogot fenntart. Tilos a Lochner Vagyonvédelmi és Kereskedelmi Kft. előzetes írásbeli engedélye nélkül a tartalom egészét vagy részeit bármilyen formában reprodukálni, publikálni és terjeszteni. A technikai dokumentációban található tartalmak kizárólag a jogtulajdonos előzetes írásbeli hozzájárulásával, vagy annak hiányában a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával használhatók fel.

TELTONIKA FMA110 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ Gyors segédlet a nyomkövető eszköz járműbe építéséhez.

TELTONIKA FMA110 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ Gyors segédlet a nyomkövető eszköz járműbe építéséhez. 2018 TELTONIKA FMA110 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ Gyors segédlet a nyomkövető eszköz járműbe építéséhez. STIVINF Bt. +3620-579-8144 2018.01.01. GYORS BEÉPÍTÉSI TÁJÉKOZTATÓ A beépítésre vonatkozó legfontosabb szabályok

Részletesebben

Az AWHL ülésfűtés kapcsolója 3 fokozatú. Az egyes kapcsolóállások funkciói:

Az AWHL ülésfűtés kapcsolója 3 fokozatú. Az egyes kapcsolóállások funkciói: 1 A csomag tartalma (1 db ülésre): - a háttámla fűtőegysége 2 db fűtőlap - az ülőlap fűtőegysége 2 db fűtőlap - 3 állású kapcsoló - kábelköteg Technikai leírás: - áramfelvétel: 6,5 A - működési feszültség:

Részletesebben

Stivinf Kkt. - holazauto.eu

Stivinf Kkt. - holazauto.eu Műszaki leírás és beszerelési útmutató az FM-2200 típusjelű mikrokontrollerhez. 1. Bevezetés 1.1. Biztonsági figyelmeztetések Ne szerelje szét a készüléket. Ha a készülék vagy a tápkábel szigetelése sérült,

Részletesebben

inet Box Beszerelési utasítás

inet Box Beszerelési utasítás Beszerelési utasítás 2. oldal Tartalomjegyzék Alkalmazott szimbólumok... 2 Beszerelési utasítás Biztonsági utasítások... 2 Rendeltetés... 2 Szállítási terjedelem... 2 Méretek... 3 Csatlakozások / kezelőelemek...

Részletesebben

CORPORATION Hungary SUPER ELECTRONICS RADIO CONTROL SYSTEMS

CORPORATION Hungary SUPER ELECTRONICS RADIO CONTROL SYSTEMS R/C SYSTEMS CORPORATION Hungary SUPER ELECTRONICS RADIO CONTROL SYSTEMS PHONE OFFICE: +36.1.303-8109, FACTORY:+36.1.303-1056/17 FAX: +36.1.303-8109/18 Site: http://enforcer.hu E-mail: rcsys@rcsysline.com

Részletesebben

Karbon fűtőszálas ülésfűtés. Beszerelési útmutató

Karbon fűtőszálas ülésfűtés. Beszerelési útmutató Karbon fűtőszálas ülésfűtés Beszerelési útmutató A csomag tartalma: - háttámla fűtőegység - ülőlap fűtőegység - kapcsoló - kábelköteg Technikai leírás: - működési feszültség: 12 V - típusonként változó

Részletesebben

Z-E2015. Beszerelési útmutató VW

Z-E2015. Beszerelési útmutató VW Z-E2015 Beszerelési útmutató VW Csatlakoztatás előkészítése Kösse össze a fő csatlakozó kábel megfelelő csatlakozóját a CAN/Stalk interfésszel. Csatlakoztassa a fő csatlakozó kábelt, ahogy azt az ábrán

Részletesebben

BESZERELÉSI UTASÍTÁS FC6.78 LOPÁSGÁTLÓ RIASZTÓBERENDEZÉS. A gépkocsi eredeti távkapcsolójával működtethető változat

BESZERELÉSI UTASÍTÁS FC6.78 LOPÁSGÁTLÓ RIASZTÓBERENDEZÉS. A gépkocsi eredeti távkapcsolójával működtethető változat BESZERELÉSI UTASÍTÁS FC6.78 LOPÁSGÁTLÓ RIASZTÓBERENDEZÉS A gépkocsi eredeti távkapcsolójával működtethető változat A berendezés beszerelését kizárólag szakember végezheti. FIGYELEM! A forgalmazó nem vállal

Részletesebben

FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300

FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER FÜRDÔSZOBAI FÛTÔVENTILÁTOR AH-1300 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye,

Részletesebben

Z-E2014M. Beszerelési útmutató VW

Z-E2014M. Beszerelési útmutató VW Z-E2014M Beszerelési útmutató VW Csatlakoztatás előkészítése Kösse össze a fő csatlakozó kábel megfelelő csatlakozóját a CAN/Stalk interfésszel. Csatlakoztassa a fő csatlakozó kábelt, ahogy azt az ábrán

Részletesebben

KITERJESZTETT GARANCIA

KITERJESZTETT GARANCIA KITERJESZTETT GARANCIA A termék forgalmazója 10 év, a gyártásból eredő anyag és konstrukciós hibákra kiterjedő jótállást vállal a BVF SRHC fűtőkábelekre. A jótállás kizárólag a szakszerűen kitöltött és

Részletesebben

beépíthető Ülésfűtés Beszerelési útmutató

beépíthető Ülésfűtés Beszerelési útmutató beépíthető Ülésfűtés Beszerelési útmutató Beépíthető ülésfűtés Beszerelési és használati útmutató A csomag tartalma: Háttámla fűtőegység (típusonként eltérő méret), ülőlap fűtőegység (típusonként eltérő

Részletesebben

Barcelona RCM 104 A TIM

Barcelona RCM 104 A TIM AUTÓRÁDIÓ AUTÓRÁDIÓ-KAZETTÁS MAGNÓ Beszerelési utasítás H Barcelona RCM 04 A TIM 3 D94 653 050 7 644 490 50 Biztonsági tudnivalók H Beszerelési és csatlakozási elœírások Az akkumulát negatív pólusát a

Részletesebben

KIYO GPS M1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

KIYO GPS M1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ KIYO GPS M1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1. A GPS DETEKTOR CÉLJA A GPS detektor célja, hogy előre feltöltött, ingyenesen frissíthető GPS adatbázis alapján előre jelezze a telepített traffipaxok, szekciómérések,

Részletesebben

LÉZERES TRAFFIPAXJELZŐ. Használati és beszerelési útmutató

LÉZERES TRAFFIPAXJELZŐ. Használati és beszerelési útmutató LÉZERES TRAFFIPAXJELZŐ Használati és beszerelési útmutató PGT LaserAlert 1. A KÉSZÜLÉK CÉLJA PGT LaserAlert - lézeres traffipaxjelző használati és beszerelési útmutató A PGT LaserAlert lézeres traffipaxjelző

Részletesebben

TARTALOM. BLINDER M-20 X-TREME készlet tartalma BLINDER M-20 X-TREME LASERJAMMER

TARTALOM. BLINDER M-20 X-TREME készlet tartalma BLINDER M-20 X-TREME LASERJAMMER TARTALOM A BLINDER M20-XTREME készlet tartalma szerelési folyamat Szerelési útmutató Elektromos szerelési utm. Lézeres sebességmérés BLINDER M-20 X-TREME LASERJAMMER Köszönjük hogy megvásárolta a BLINDER

Részletesebben

Telepítési útmutató. SILIN SW200A SW200B automata ajtónyitó P U S H

Telepítési útmutató. SILIN SW200A SW200B automata ajtónyitó P U S H Telepítési útmutató SILIN SW200A SW200B automata ajtónyitó P U S H Tartalom 1 Technikai jellemzők 2 Szerkezeti elemek 3 A telepítés lépései 3.1 Az alaplap telepítése (SW200A) 3.2 Az alaplap telepítése

Részletesebben

Beszerelési útmutató a KIYO AMS6 ülésmasszázs-berendezéshez

Beszerelési útmutató a KIYO AMS6 ülésmasszázs-berendezéshez 1. A KIYO ülésmasszázs-berendezés (AMS6) tartozékai A tartozékok megnevezése db 1 Masszázsmotor 6 2 Masszázsvezérlő-egység 1 3 Kapcsoló 1 4 Vezetékek 1 Kapcsoló Többfokozatú LED-es nyomógomb, 2 színű Manuális

Részletesebben

Z-E3715. Beszerelési útmutató Fiat Ducato III

Z-E3715. Beszerelési útmutató Fiat Ducato III Z-E3715 Beszerelési útmutató Fiat Ducato III A fő tápkábelt a diagramon ábrázolt módon kell csatlakoztatni. FIGYELEM Csatlakozó Parking kábel A Parking feliratú kábelt a kézifék kontaktra kell csatlakoztatni

Részletesebben

STARSET-24V-os vezérlés

STARSET-24V-os vezérlés STARSET-24V-os vezérlés FELHASZNÁLÓI KÉZI KŐNYV 24 vdc szárnyas kapu vezérlő OLVASSA EL A KÉZIKÖNYVET GONDOSAN HASZNÁLAT ELŐTT FIGYELMEZTETÉSEK: Telepítés előtt olvassa el az utasítást gondosan. Helytelen

Részletesebben

ACK4 Láncos ablakmozgató motor

ACK4 Láncos ablakmozgató motor 1 ACK4 Láncos ablakmozgató motor Telepítési telepítési útmutató Kérjük figyelmesen olvassa el a dokumentumot, mert helytelen beüzemelés okozta meghibásodásért a forgalmazó nem vállalja a garanciát! Amennyiben

Részletesebben

M típusú fokozatkapcsoló. Üzemeltetési utasítás

M típusú fokozatkapcsoló. Üzemeltetési utasítás M típusú fokozatkapcsoló Üzemeltetési utasítás 2 Tartalomjegyzék Tartalom 1 Általános elöírások 1.1 Biztonsági elöírások 5 1.2 Elöírásszerü használat 5 2 Felépítés/Kivitelek 6 3 Szállítás 7 4 A fokozatkapcsoló

Részletesebben

T4ML rev.0112. 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer. Felhasználói Kézikönyv

T4ML rev.0112. 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer. Felhasználói Kézikönyv T4ML rev.0112 4+n vezetékes, audió keputelefon rendszer Felhasználói Kézikönyv SÜLLYESZTETT DOBOZ TELEPÍTÉSE 1 2 KÜLTÉRI EGYSÉG TELEPÍTÉSE (A) (B) 1650 1850 1450 Eszköz....................... Süllyesztett

Részletesebben

A szemszűrő vizsgálatok eszközeinek használati útmutatója A dobozok elhelyezése a gépkocsiban

A szemszűrő vizsgálatok eszközeinek használati útmutatója A dobozok elhelyezése a gépkocsiban 1 A szemszűrő vizsgálatok eszközeinek használati útmutatója A dobozok elhelyezése a gépkocsiban Az eszközöket tartalmazó ládákat, táskákat, műszerasztalt a képen látható módon kell elhelyezni az autóban.

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉP ÖSSZESZERELÉSE témakör

SZÁMÍTÓGÉP ÖSSZESZERELÉSE témakör INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÁMÍTÓGÉP ÖSSZESZERELÉSE témakör 54 481 04 INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉSHEZ TANÁRI PREZENTÁCIÓ KÖVETELMÉNYMODUL 10815-12 INFORMÁCIÓTECHNOLÓGIAI

Részletesebben

K E Z E L É S I Ú T M U T A T Ó

K E Z E L É S I Ú T M U T A T Ó K E Z E L É S I Ú T M U T A T Ó Szinusz-inverter HS 1000 CE 230V AC / 1000VA folyamatos / 2500VA csúcs Tisztelt Felhasználó! Üzembehelyezés elõtt kérjük olvassa el figyelmesen a kezelési útmutatót. FIGYELEM!

Részletesebben

900SEZ-700 900SEZ-1200

900SEZ-700 900SEZ-1200 Szekcionált garázskapu motor 900SEZ-700 900SEZ-1200 HU HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK A. ÖSSZETÉTEL... 3 B. FUNKCIÓK BEMUTATÁSA... 4 C. ÖSSZESZERELÉS... 5 D. A MOTOR ÉS A PROGRAMOZÓ PANEL... 9 E.

Részletesebben

Rallyinfo.hu - GPS rendszer működésének technikai leírása V1

Rallyinfo.hu - GPS rendszer működésének technikai leírása V1 Rallyinfo.hu - GPS rendszer működésének technikai leírása V1 1. ábra: GPS doboz Méretei: 115x90x55mm Súlya: 340g + 2db csőbilincs 110g GPS mérés általános működési elve: A GPS egy fejlett helymeghatározó

Részletesebben

CS10.5. Vezérlõegység

CS10.5. Vezérlõegység CS10.5 HU Vezérlõegység 0409006 TARTALOMJEGYZÉK 1. CS10.5 VEZÉRLÕEGYSÉG...3 1.1. Általános tudnivalók...3 1.. Mûszaki adatok...3. VEZÉRLÕEGYSÉG: FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV...4.1. Az elõre beállítható idõpontok

Részletesebben

ELÕZETES MÛVELETEK ELEKTROMOS ANYAGOK RÉSZ

ELÕZETES MÛVELETEK ELEKTROMOS ANYAGOK RÉSZ ELÕZETES MÛVELETEK Az automata berendezést úgy dolgozták ki, hogy maximum 5 méter magas kapuhoz alkalmazható 400 mm-es mûködtetõkkel, és maximum 4 m-hez 300 mm-es mûködtetõkkel. Használható könnyû, nehéz,

Részletesebben

Használati és beszerelési útmutató

Használati és beszerelési útmutató Használati és beszerelési útmutató KIYO D LITE parkolósegéd Használati és beszerelési útmutató A KIYO D LITE parkolósegéd-berendezés gépjárművünk hasznos kiegészítője. A tolatóradarokkal ellentétben amelyek

Részletesebben

Elektronikus táv kaptármérleg. helymeghatározóval, biztonsági rendszerrel és kijelzővel

Elektronikus táv kaptármérleg. helymeghatározóval, biztonsági rendszerrel és kijelzővel helymeghatározóval, biztonsági rendszerrel és kijelzővel Beüzemelés Első lépésként készítsük elő a mérleg helyét. A mérleg fémkeretét hozzá lehet rögzíteni a kaptár aljához. A keret megmunkálása közben

Részletesebben

MoBi-SHIELD (nextgen011) rendszertelepítési útmutató

MoBi-SHIELD (nextgen011) rendszertelepítési útmutató MoBi-SHIELD (nextgen011) rendszertelepítési útmutató A MoBi-SHIELD rendszer beszerelését szakműhely végezze. Valamennyi vezetékét kizárólag forrasztott kötéssel csatlakoztassuk a gépkocsi megfelelő vezetékeihez,

Részletesebben

Beszerelési útmutató 1/14. Termékleírás

Beszerelési útmutató 1/14. Termékleírás 1/14 Termékleírás A beep&park egy olyan parkolást segítő rendszer, amely jelzi a vezetőnek a jármű előtt és/vagy mögött észlelt akadályokat. A teljes kínálat 6 különböző szettből áll: 1. szett (Valeo cikkszám

Részletesebben

KIYO ProPark parkolósegéd-berendezés használati és beszerelési útmutató

KIYO ProPark parkolósegéd-berendezés használati és beszerelési útmutató KIYO ProPark parkolósegéd-berendezés használati és beszerelési útmutató KIYO ProPark parkolósegéd-berendezés használati és beszerelési útmutató A KIYO ProPark parkolósegéd-berendezés gépjárművünk hasznos

Részletesebben

HC ÖNTÖZÉSVEZÉRLŐ AUTOMATA

HC ÖNTÖZÉSVEZÉRLŐ AUTOMATA HC ÖNTÖZÉSVEZÉRLŐ AUTOMATA Hydrawise okos, internet alapú vezérlés Rövid leírás az üzembe helyezéshez hunterindustries.com TARTALOMJEGYZÉK Telepítés 3 Kapcsolódás a Wi-Fi hálózathoz 5 A mágnesszelepek

Részletesebben

AIPHONE KVI. Telepítési és Használati útmutató. Szerelőkészlet Mennyiség Megnevezés A. Vandálbiztos, kültéri, fém kezelőegység

AIPHONE KVI. Telepítési és Használati útmutató. Szerelőkészlet Mennyiség Megnevezés A. Vandálbiztos, kültéri, fém kezelőegység AIPHONE 2004/06 változat KVI Típusszám:120130 Vandálbiztos, kültéri, fém kezelőegység Telepítési és Használati útmutató Szerelőkészlet Mennyiség Megnevezés A Ábra 1 TORX M4x10 csavar 1 TORX T20 kulcs 2

Részletesebben

KITERJESZTETT GARANCIA

KITERJESZTETT GARANCIA KITERJESZTETT GARANCIA A termék forgalmazója 10 év, a gyártásból eredő anyag és konstrukciós hibákra kiterjedő jótállást vállal a BVF SRHC 7/45 HWTM fűtőkábelekre. A jótállás kizárólag a szakszerűen kitöltött

Részletesebben

Az UN65U telepítési útmutatója

Az UN65U telepítési útmutatója HUG12147 Első kiadás November 2016 Az UN65U telepítési útmutatója A VivoMini az alábbi tartozékokkal kerül forgalomba. Kérjük, vegye fel a kapcsolatot az ASUS ügyfélszolgálatával, ha az alábbi tartozékokat

Részletesebben

IpP-CsP2. Baromfi jelölı berendezés általános leírás. Típuskód: IpP-CsP2. Copyright: P. S. S. Plussz Kft, 2009

IpP-CsP2. Baromfi jelölı berendezés általános leírás. Típuskód: IpP-CsP2. Copyright: P. S. S. Plussz Kft, 2009 IpP-CsP2 Baromfi jelölı berendezés általános leírás Típuskód: IpP-CsP2 Tartalomjegyzék 1. Készülék felhasználási területe 2. Mőszaki adatok 3. Mőszaki leírás 3.1 Állvány 3.2 Burkolat 3.3 Pneumatikus elemek

Részletesebben

ZE-NC4612. Beszerelési útmutató MERCEDES SPRINTER II

ZE-NC4612. Beszerelési útmutató MERCEDES SPRINTER II ZE-NC4612 Beszerelési útmutató MERCEDES SPRINTER II Csatlakoztatás előkészítése Kösse össze a fő csatlakozó kábel megfelelő csatlakozóját a CAN/Stalk interfésszel. A parkolást segítő szenzor csatlakozó

Részletesebben

GSM-GPS gépjárművédelmi egység műszaki leírás

GSM-GPS gépjárművédelmi egység műszaki leírás GSM-GPS Fejlesztő és Szolgáltató Kft. TELEKOMMUNIKÁCIÓ H -1033 Budapest, Polgár u. 8-10. Tel.:(00-36-1)368-2052 Fax.(00-36-1)368-8093 E-mail: mcmkft@.axelero.hu. 1. 2004. 06. 24. Pintér Tamás Nagy Mihály

Részletesebben

Használati útmutató Gyújtószikramentes hálózati adapter

Használati útmutató Gyújtószikramentes hálózati adapter KERN & Sohn GmbH Ziegelei 1 D-72336 Balingen E-mail: info@kern-sohn.com Telefon: +49-[0]7433-9933-0 Faks: +49-[0]7433-9933-149 Internet: www.kern-sohn.com Használati útmutató Gyújtószikramentes hálózati

Részletesebben

C40 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató

C40 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató 1 C40 Láncos Ablakmozgató motor Telepítési útmutató Figyelem! A motorról a működtetés után a hálózati 230V-os feszültséget le kell kapcsolni. A motort vagy visszabillenős kapcsolóról vagy beállítható munkaidejű

Részletesebben

BRAVO 300 S HASZNÁLATI UTASÍTÁS

BRAVO 300 S HASZNÁLATI UTASÍTÁS BRAVO 300 S HASZNÁLATI UTASÍTÁS TARTALOMJEGYZÉK A COMPUTER ELHELYEZÉSE A GÉPEN... 2 A SZÁMÍTÓGÉP ELHELYEZÉSE... 2 A KONZOL FELSZERELÉSE... 3 AZ ÁRAMFORRÁS CSATLAKOZTATÁSA... 4 KIJELZŐ... 5 FUNKCIÓGOMBOK...

Részletesebben

Rádió / CD lejátszó. Toronto RDM 126. Beszerelési utasítás

Rádió / CD lejátszó. Toronto RDM 126. Beszerelési utasítás Rádió / CD lejátszó Toronto RDM 126 Beszerelési utasítás 12V Beszerelési utasítás Biztonsági tudnivalók Csatlakoztatás Átalakító- és csatlakozóvezetékkel Mielœtt az autórádióját beszereli, kérjük olvassa

Részletesebben

Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban

Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban Alapvető információk a vezetékezéssel kapcsolatban Néhány tipp és tanács a gyors és problémamentes bekötés érdekében: Eszközeink 24 V DC tápellátást igényelnek. A Loxone link maximum 500 m hosszan vezethető

Részletesebben

Kismegszakítók ETIMAT

Kismegszakítók ETIMAT Kismegszakítók ETIMAT Plombálható Az ETIMAT 6 kismegszakítók előnyei ON/OFF jelölés a kapcsoló karon Felszerelhető kiegészítő eszközökkel (segédérintkező,munkaáramú kioldó,feszültségcsökkenési kioldó)

Részletesebben

Z-E3215. Beszerelési útmutató BMW

Z-E3215. Beszerelési útmutató BMW Z-E3215 Beszerelési útmutató BMW FIGYELEM Kösse a fő csatlakozó kábelt a Z-E3215 készülék hátuljához. Ügyeljen rá, hogy rendesen bepattanjon a helyére. Csatlakoztassa a főkábel mindkét 12-tűs csatlakozóját

Részletesebben

Telepítési útmutató. DEVIreg 610. Elektronikus termosztát. www.devi.com

Telepítési útmutató. DEVIreg 610. Elektronikus termosztát. www.devi.com Telepítési útmutató DEVIreg 610 Elektronikus termosztát www.devi.com Tartalomjegyzék 1 Bevezető................. 3 1.1 Műszaki adatok.......... 4 1.2 Biztonsági utasítások...... 5 2 Felszerelési utasítások........

Részletesebben

EL-***** Címkeadagoló HASZNÁLATI UTASÍTÁS USER MANUAL BETRIEBSANLEITUNG

EL-***** Címkeadagoló HASZNÁLATI UTASÍTÁS USER MANUAL BETRIEBSANLEITUNG EL-***** Címkeadagoló HASZNÁLATI UTASÍTÁS USER MANUAL BETRIEBSANLEITUNG HU EN DE BIZTONSÁGI ELŐÍRÁSOK A berendezés használata előtt figyelmesen olvassa el a használai útmutatóban található utasításokat!

Részletesebben

Tisztelt Klasztertag! A Pályamunkát kezdetben csak láványterv szinten kérjük, majd a kivitelzésre a legjobb pályzátaot fogjuk felkérni.

Tisztelt Klasztertag! A Pályamunkát kezdetben csak láványterv szinten kérjük, majd a kivitelzésre a legjobb pályzátaot fogjuk felkérni. Tisztelt Klasztertag! Köszönjük, hogy részt vesz kezelőfelület formaterv pályázatunkon. Kérjük, tanulmányozza figyelmesen az alábbi leírásokat, rajzokat és megoldási mintákat. A Pályamunkát kezdetben csak

Részletesebben

Szerelési kézikönyv. Szobatermosztát EKRTW

Szerelési kézikönyv. Szobatermosztát EKRTW 1 1 2 2 60 87 ±1.5 m >0.2 m 3 34 125 3 Olvassa el ezt a kézikönyvet figyelmesen, mielőtt a készüléket bekapcsolná. Ne dobja el! Őrizze meg, később még szükség lehet rá. A berendezés vagy tartozékainak

Részletesebben

CS Lilin. Kültéri ház PIH-510 H/L

CS Lilin. Kültéri ház PIH-510 H/L PIH-510H/L 1. oldal, összesen: 8 CS Lilin Kültéri ház PIH-510 H/L Telepítési útmutató A leírás fontossági és bonyolultsági sorrendben tartalmazza a készülékre vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket.

Részletesebben

Műszaki leírás Napelemes rendszer telepítése Itt-Hon Nyírparasznyán Egyesület, Közösségi Házába (4822 Nyírparasznya, Rákóczi u. 110. Hrsz.: 245.) épületvillamossági kiviteli tervéhez Előzmények: Megbízó:

Részletesebben

Ventilátorok. Ventilátorok M sorozat - do 2.200 m 3 /h-ig... 17. Ventilátorok H sorozat - do 3.000 m 3 /h-ig... 18. Tartozékok ventilátorokhoz...

Ventilátorok. Ventilátorok M sorozat - do 2.200 m 3 /h-ig... 17. Ventilátorok H sorozat - do 3.000 m 3 /h-ig... 18. Tartozékok ventilátorokhoz... Ventilátorok Ventilátorok M sorozat - do 2.200 m 3 /h-ig.... 17 Ventilátorok H sorozat - do -ig.... 18 Tartozékok ventilátorokhoz... 19 Motorvédő kapcsolók ventilátorokhoz.... 20 Szívótömlők..... 20 16

Részletesebben

BRAMAC INDACH PREMIUM NAPELEM. Beépítési útmutató

BRAMAC INDACH PREMIUM NAPELEM. Beépítési útmutató BRAMAC INDACH PREMIUM NAPELEM Beépítési útmutató 1 Műszaki adatok Típus PV InDach Modul Mono 90 Névleges teljesítmény (Pnom) 90W (+/-3%) Modul hatásfok (Pnom) 15,00% MPP feszültség (Umpp) * 11,77 V MPP

Részletesebben

Titan 300/400/600. Telepítési és használati útmutató. 1.) Motorokra vonatkozó műszaki adatok. 2.) Motorok méretei. Titan 300/400/600 kapunyitó szettek

Titan 300/400/600. Telepítési és használati útmutató. 1.) Motorokra vonatkozó műszaki adatok. 2.) Motorok méretei. Titan 300/400/600 kapunyitó szettek Titan 300/400/600 Telepítési és használati útmutató 1.) Motorokra vonatkozó műszaki adatok Titan 300 Titan 400 Titan 600 Tápellátás V 230V / 50Hz Teljesítmény W 300 Áramfelvétel A 1,5 Hővédelem C 140 Működési

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 685 Univerzális csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid 680 CSAVAROK Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 684 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 685 Univerzális csavar rövid Oldal 685 Univerzális csavar hosszú Oldal 686 Gyors szorítócsavar rövid rövid

Részletesebben

SPELSBERG magyarországi képviselet

SPELSBERG magyarországi képviselet típusjel magasság szélesség mélység bevezető egység csom. mm mm mm nyílás egység megrendelési szám KÖTŐDOBOZOK Halogénmentes egyszerű kötődobozok IP 55 Mini 25 üres, szürke 43 89 37 db 40 61310 90801 Sd

Részletesebben

ZE-NC3152. Beszerelési útmutató AUDI TT

ZE-NC3152. Beszerelési útmutató AUDI TT ZE-NC3152 Beszerelési útmutató AUDI TT Csatlakoztatás előkészítése Kösse össze a fő csatlakozó kábel megfelelő csatlakozóját a CAN/Stalk interfésszel. Csatlakoztassa a fő csatlakozó kábelt, ahogy azt az

Részletesebben

Háromsugaras infrasorompó 8 választható frekvenciával HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Háromsugaras infrasorompó 8 választható frekvenciával HASZNÁLATI UTASÍTÁS Háromsugaras infrasorompó 8 választható frekvenciával HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1. Műszaki adatok Érzékelési távolság 50m 75m 100m 150m 200m 250m 150m 225m 300m 450m 600m 750m Érzékelő sugarak

Részletesebben

SU3-PLUS. Digitális Jelosztó. Felhasználói Kézikönyv

SU3-PLUS. Digitális Jelosztó. Felhasználói Kézikönyv Digitális Jelosztó Felhasználói ézikönyv BEVEZETÉS öszönjük, hogy termékünket választotta. A korszerű gyártástechnológiának és a minőségbiztosítási eljárásnak köszönhetően a készülék megfelel az IS-9001

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv

Felhasználói Kézikönyv ELETTRONIC DIVISION Felhasználói Kézikönyv PM1-300,400,600 SZÁRNYASKAPU MOZGATÓ MOTOR FIGYELEM!! Telepítés előtt kérjük, olvassa el figyelmesen ezt a kézikönyvet! TARTALOMJEGYZÉK A CSOMAG TARTALMA... 2

Részletesebben

ZL38. Vezérlés G2080/2080I 24V-os karos sorompóhoz

ZL38. Vezérlés G2080/2080I 24V-os karos sorompóhoz 1106 BUDAPEST Gránátos utca 6. Tel.: 262-69-33 Fax: 262-28-08 www.kling.hu E-mail: kling@kling.hu magyarországi képviselet ZL38 Vezérlés G2080/2080I 24V-os karos sorompóhoz A vásárolt terméket csak megfelelő

Részletesebben

KVT-729DVD TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV

KVT-729DVD TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV DVD LEJÁTSZÓS MONITOR KVT-729DVD TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV Hungarian/00 (KEE) Tartozékok 1 0...1...1 2!...1...2 3...1 4 5...1...1 6...2 7...4 8...4 9...2 2 KVT-729DVD Telepítés 1. A rövidzárlat megelőzése céljából

Részletesebben

Hercules tolókapu motor szerelési leírás

Hercules tolókapu motor szerelési leírás Hercules tolókapu motor szerelési leírás 1 2 Figyelem! Ezen kézikönyvben lévő telepítést csak szakképzett műszaki személy végezheti és nem a végfelhasználó. A telepítést végző szerepe, hogy tájékoztassa

Részletesebben

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid

CSAVAROK. Oldal 477 Univerzális csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú. Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar rövid Oldal 476 Gyorsrögzítős csavar hosszú Oldal 477 Univerzális csavar rövid Oldal 477 Univerzális csavar hosszú Oldal 478 Gyors szorítócsavar rövid rövid Oldal 478 Gyors

Részletesebben

A TERMÉK BESZERELÉSI UTASÍTÁSA, AJÁNLÁSOK, ÉS A JÓTÁLLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

A TERMÉK BESZERELÉSI UTASÍTÁSA, AJÁNLÁSOK, ÉS A JÓTÁLLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI A TERMÉK BESZERELÉSI UTASÍTÁSA, AJÁNLÁSOK, ÉS A JÓTÁLLÁS ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI A VÁLTÓÁRAMÚ GENERÁTOR BESZERELÉSE 1. Beállítani és lazán becsavarni a generátort 2. Feltenni és megfeszíteni az ékszíjat 3.

Részletesebben

Channel Expander 1.xx Használati útmutató

Channel Expander 1.xx Használati útmutató Channel Expander 1.xx 1. oldal 2. oldal Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék...3 Áttekintés...4 A készülék rögzitése...5 Tápfeszültség csatlakoztatása...8 Öntözés vezérlő csatlakoztatása...8 Szelep kimenetek

Részletesebben

mágneses rögzítéssel BE-/KI-kapcsolóval csatlakozó hüvely a villamos betáplálás fogadására

mágneses rögzítéssel BE-/KI-kapcsolóval csatlakozó hüvely a villamos betáplálás fogadására 7L 7L- 7L.10, 7L.11, 7L.14-es típusok - BE-/KI-kapcsolóval - Mágneses, csavaros vagy bilincses rögzítéssel - Széles tápfeszültség tartomány, (90 265)V AC vagy (20 60)V DC - AC vagy DC csatlakozás színkódolt

Részletesebben

ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER

ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER 2014. szeptember V.0.8 ÁRAMVEZETÕ SÍNES VILÁGÍTÁSI RENDSZER ÁRAMVEZETÕ SÍNRENDSZER AAG STUCCHI Az AAG STUCCHI áramvezetõ sínes világítási rendszere a 3-fázisú rendszer

Részletesebben

VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL

VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL VIDEÓ KAPUTELEFON SZÍNES CMOS KAMERÁVAL CIKKSZÁM: HD-2253 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott terméket választotta! Ez a videó kaputelefon könnyen telepíthető, használata egyszerű. A legoptimálisabb

Részletesebben

SP-500 sp-500_int 05/09

SP-500 sp-500_int 05/09 sp-500_int 05/09 FÉNY- ÉS HANG JELZŐ SZIRÉNA Az fény- és hangjelző riasztó és támadásjelző rendszerekben történő alaklmazásra van tervezve. A sziréna házának alsó részén elhelyezett LED csoport szolgál

Részletesebben

Kezelési utasítás és alkatrészlista

Kezelési utasítás és alkatrészlista Kezelési utasítás és alkatrészlista Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott, Benincá terméket választotta. A Benincá cég kínálatában található összes termék 20 éves gyártási tapasztalat, folyamatos fejlesztés,

Részletesebben

Kétsugaras infrasorompó 8 választható frekvenciával HASZNÁLATI UTASÍTÁS

Kétsugaras infrasorompó 8 választható frekvenciával HASZNÁLATI UTASÍTÁS Kétsugaras infrasorompó 8 választható frekvenciával HASZNÁLATI UTASÍTÁS 1. Műszaki adatok Érzékelési távolság 20m 30m 40m 60m 80m 100m 60m 90m 120m 180m 240m 300m Érzékelő sugarak száma

Részletesebben

FARFISA FA/CD6130 1. oldal, összesen: 6

FARFISA FA/CD6130 1. oldal, összesen: 6 FARFISA FA/CD6130 1. oldal, összesen: 6 DIGITÁLIS KÓDOLÓ CD6130. Lehetővé teszi a Mody hagyományos nyomógombpanel használatát (1 vagy 2 sorral) a DF6000 digitális rendszerben. Foglalt állapot jelzéssel

Részletesebben

Nominális AC teljesítmény 1200 W 1550 W Max AC teljesítmény 1200 W 1700 W Max kimeneti áramersség 6,1 A 8,6 A Nominális AC feszültség /

Nominális AC teljesítmény 1200 W 1550 W Max AC teljesítmény 1200 W 1700 W Max kimeneti áramersség 6,1 A 8,6 A Nominális AC feszültség / Technikai adatok Bemenet (DC) SB 1200 SB 1700 Max DC teljesítmény 1320 W 1850 W Max DC feszültség 400 V 400 V Max bementi áramersség 12,6 A 12,6 A MPP tracker-ek száma 1 1 Sztrineg maximális száma 2 2

Részletesebben

Danube Hungária kereskedelmi és szolgáltató kft Professzionális mosodatechnika DD8E ELEKTROMOS SZÁRÍTÓGÉP

Danube Hungária kereskedelmi és szolgáltató kft Professzionális mosodatechnika DD8E ELEKTROMOS SZÁRÍTÓGÉP Danube Hungária kereskedelmi és szolgáltató kft Professzionális mosodatechnika KEZELÉSI ÚTMUTATÓ DANUBE INTERNATIONAL DD8E ELEKTROMOS SZÁRÍTÓGÉP GYÁRI SZÁM: Levélcím: 2220 Vecsés Bulcsú u. 13. E-mail:

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK INDÍTÁSRÁSEGITO KÉSZÜLÉKEK

TARTALOMJEGYZÉK INDÍTÁSRÁSEGITO KÉSZÜLÉKEK TARTALOMJEGYZÉK INDÍTÁSRÁSEGITO KÉSZÜLÉKEK Bull Starter 12V Bull Starter 12/24V Genesis EP16 Memory Saver P 3 Professional Inditökábel Személygépjármü, Inditökábel Tehergépkocsi BULL STARTER 12 V Banner

Részletesebben

ASTRASUN PID Reduktor. Kézikönyv

ASTRASUN PID Reduktor. Kézikönyv ASTRASUN PID Reduktor Kézikönyv A kézikönyv használata Kérem olvassa el és értelmezze a kézikönyvet mielőtt használatba veszi a terméket. Miután elolvasta tartsa kézközelben, hogy a telepítés során bármikor

Részletesebben

DNX5220BT DNX5220 TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV

DNX5220BT DNX5220 TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV GPS NAVIGÁCIÓS RENDSZER DNX5220BT DNX5220 TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV Hungarian/00 (KEE) Tartozékok 1...1 2...2 3...1 4...1 5...1 6...1 2 DNX5220BT/ DNX5220 Telepítés 1. A rövidzárlat megelőzése céljából vegye

Részletesebben

Mennyezeti ventilátor

Mennyezeti ventilátor Mennyezeti ventilátor 10031084 Tisztelt vásárló, gratulálunk, hogy megvásárolta termékünket. Hogy elkerülje a technikai hibákat, kérjük, olvassa el figyelmesen és kövesse a következő használati utasítást..

Részletesebben

2015 CommanderVP Valley digitális panelek

2015 CommanderVP Valley digitális panelek 2015 CommanderVP Valley digitális panelek 1. Bevezetés 2. oldal Bevezetés A CommanderVP áttekintése 1. rész 3. oldal Az egység felszerelése 2. rész 4 7. oldal Az egység bekötése Standard bekötés. 3. rész

Részletesebben

Autós USB-töltő. Tchibo GmbH D Hamburg 89716HB321XVII

Autós USB-töltő. Tchibo GmbH D Hamburg 89716HB321XVII Autós USB-töltő Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 89716HB321XVII 2017-01 348 765 szivargyújtó aljzat hosszabbítókábel USB-töltőkészülék USB-töltőkészülék kontroll-lámpa USB-port Biztonsági előírások Olvassa

Részletesebben

ÁRAZATLAN KIÍRÁS. SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, CSALÁDSEGÍTŐ IRODA KIALAKÍTÁSA 2648 Patak, Kossuth u. 4. Hrsz.:434/1

ÁRAZATLAN KIÍRÁS. SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, CSALÁDSEGÍTŐ IRODA KIALAKÍTÁSA 2648 Patak, Kossuth u. 4. Hrsz.:434/1 ÁRAZATLAN KIÍRÁS SZOCIÁLIS FŐZŐKONYHA ÉS GYEREKJÓLÉTI, ELEKTROMOS KIVITELI TERVHEZ Ajánlattevő a tervekben szereplő típusokkal egyenértékű, azonos vagy magasabb műszaki színvonalú berendezéseket megajánlhat!

Részletesebben

Színes Video Kaputelefon CDV-52A/52AS

Színes Video Kaputelefon CDV-52A/52AS Színes Video Kaputelefon CDV-52A/52AS Köszönjük, hogy COMMAX terméket vásárolt. Az eszköz üzembe helyezése előtt, figyelmesen olvassa el a Felhasználói kézikönyvet és az üzemszerű működés érdekében, tartsa

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv PÁRAELSZÍVÓ BELLA ISOLA EV8

Felhasználói Kézikönyv PÁRAELSZÍVÓ BELLA ISOLA EV8 HU Felhasználói Kézikönyv PÁRAELSZÍVÓ BELLA ISOLA EV8 HU Tanácsok és javaslatok A használati útmutató a készülék - olyan leírások, amelyek az Ön által választott típusra nem vonatkoznak. esetleges károkért.

Részletesebben

Beszerelési útmutató

Beszerelési útmutató 1/9 Szett tartalma: 1. ECU (központi elektronika) 2. Kamera + kábel 3. Kamera szögkorrekciós illesztőgyűrűi 4. hangszóró + kábel 5. Kijelző 6. Kijelző tartója + kábel 7. Fúrófej 8. Kábelrögzítő kapcsok

Részletesebben

Szerelési kézikönyv. Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza EK2CB07CAV3. Szerelési kézikönyv

Szerelési kézikönyv. Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza EK2CB07CAV3. Szerelési kézikönyv Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza EKCB07CAV Daikin Altherma alacsony hőmérsékletű monoblokk opcionális doboza Magyar Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A dokumentum bemutatása.

Részletesebben

IDAXA-PiroSTOP. PIRINT PiroFlex Interfész. Terméklap

IDAXA-PiroSTOP. PIRINT PiroFlex Interfész. Terméklap IDAXA-PiroSTOP PIRINT PiroFlex Interfész Terméklap Hexium Kft. PIRINT Terméklap Rev 2 2 Tartalomjegyzék. ISMERTETŐ... 3 2. HARDVER... 4 2. LED... 5 2.2 KAPCSOLAT A VKGY GYŰRŰVEL... 6 2.3 CÍMBEÁLLÍTÁS...

Részletesebben

TM Intelligens akkumulátor töltő Car- Systemhez

TM Intelligens akkumulátor töltő Car- Systemhez TM-42200 Intelligens akkumulátor töltő Car- Systemhez Használati útmutató 2011 BioDigit Ltd. Minden jog fenntartva. A dokumentum sokszorosítása, tartalmának közzététele bármilyen formában, beleértve az

Részletesebben

Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280

Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280 Süllyesztett (EA-280, EA-281) EA-280 Esztétikus megoldás az ajtólapban lévő elektromos zár kábelezéséhez Maximum kábelvastagság 7,5 mm Ajtónyitás max. 120⁰ Hosszúság: 323 mm Szélesség: 23,8 mm Mélység:

Részletesebben

LAGG 18M 8 4.4. Pneumatikus zsírpumpák kezelése, LAGG 18AE, LAGG 50AE, LAGG 180 AE 9

LAGG 18M 8 4.4. Pneumatikus zsírpumpák kezelése, LAGG 18AE, LAGG 50AE, LAGG 180 AE 9 Tartalomjegyzék 1. Alkalmazás 5 2. Leírás 5 2.1. LAGF sorozatú zsírpumpák 5 2.2. LAGG sorozatú zsírpumpák 5 2.3. LAGT 180 kocsi 6 3. Műszaki adatok 6 4. Kezelési utasítás 7 4.1. Általános előkészületek

Részletesebben

VIDEÓ KAPUTELEFON FEKETE-FEHÉR CMOS KAMERÁVAL

VIDEÓ KAPUTELEFON FEKETE-FEHÉR CMOS KAMERÁVAL VIDEÓ KAPUTELEFON FEKETE-FEHÉR CMOS KAMERÁVAL MODEL VD-5541M2 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott terméket választotta. Ez a videó kaputelefon könnyen telepíthető, használata egyszerű. A legoptimálisabb

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Dell E-Monitor állvány Felhasználói kézikönyv www.dell.com support.dell.com Megjegyzések, figyelmeztetések és óvintézkedések MEGJEGYZÉS: A MEGJEGYZÉSEK a számítógép biztonságosabb és hatékonyabb használatát

Részletesebben

LED DRIVER 6. 6 csatornás 12-24V-os LED meghajtó. (RDM Kompatibilis) Kezelési útmutató

LED DRIVER 6. 6 csatornás 12-24V-os LED meghajtó. (RDM Kompatibilis) Kezelési útmutató LED DRIVER 6 6 csatornás 12-24V-os LED meghajtó (RDM Kompatibilis) Kezelési útmutató Tartsa meg a dokumentumot, a jövőben is szüksége lehet rá! rev 2 2015.09.30 DEZELECTRIC LED DRIVER Bemutatás A LED DRIVER

Részletesebben

l i CSATLAKOZÓ-KOMBINÁCIÓK

l i CSATLAKOZÓ-KOMBINÁCIÓK r e GANZ KK Kft n ISO 9001 d s z e rb a en t l tá i d u CSATLAKOZÓKOMBINÁCIÓK A ház különlegesen erõs, ütésálló könnyen nyitható, ezáltal komfortos szerelést biztosít tömszelencén át csatlakoztatható 35

Részletesebben

HERMES HEM 200/250 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ

HERMES HEM 200/250 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ HERMES HEM 200/250 BEÉPÍTÉSI ÚTMUTATÓ FIGYELEM! Ez a kézikönyv kizárólag a szakszerelő részére készült. A készülék telepítését szerelő szakemberrel végeztesse. A telepítő szerepe továbbá tájékoztatni a

Részletesebben

KVT-524DVD KVT-554DVD

KVT-524DVD KVT-554DVD MONITOR DVD-LEJÁTSZÓVAL KVT-524DVD KVT-554DVD KVT-54DVDR TELEPÍTÉSI KÉZIKÖNYV Hungarian/00 (KEE) Telepítés 1. A rövidzárlat megelőzése céljából vegye ki a slusszkulcsot, és szüntesse meg az akkumulátor

Részletesebben