Jelen könyv egyetlen része sem másolható, vagy sokszorosítható semmilyen formában a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül!

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jelen könyv egyetlen része sem másolható, vagy sokszorosítható semmilyen formában a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül!"

Átírás

1 Nógrádi László PowerPoint XP alapokon (ECDL prezentáció modul) 2006.

2 ISBN Felelős kiadó: Nógrádi PC Suli Kft. Írta és szerkesztette: Nógrádi László A könyvborító tervét készítette, és a könyvet nyomtatta: Text-Print Kft, Győr A könyv készítése során a szerző a lehető legnagyobb gondossággal jártak el. Ennek ellenére hibák előfordulása nem zárható ki, melyekért a szerző felelősséget nem vállal. Nógrádi László Minden jog fenntartva! Jelen könyv egyetlen része sem másolható, vagy sokszorosítható semmilyen formában a szerző előzetes írásbeli engedélye nélkül!

3 PowerPoint XP alapokon N apjainkban egyre több ember mindennapi munkaeszköze a számítógép. Azok is mind többen vannak, akiknek előadásokat kell tartaniuk (tanárok, üzletkötők, konferenciák előadói, stb.) Ez a könyv azoknak szól, akik már megtanulták egy szövegszerkesztő használatát, dolgoztak már táblázatkezelő programban is, de prezentációs programmal még vagy nem dolgoztak, vagy elegánsabb, látványosabb bemutatókat szeretnének tartani. Ennek megfelelően azok az eljárások kerülnek csak ismertetésre, melyek számukra újdonságok, esetleg másként kell őket használni. Ebből adódóan nem lesz szó a fájl műveletekről, az egyszerű formázásokról, a vágólap használatáról, stb. Ugyanakkor a prezentációs program olyan kifinomultabb használatáról is esik szó, melyek ismeretében igazán igényes előadások is elkészíthetőek. A könyv témakörei gyakorlati tapasztalatok alapján logikailag egymásra épülő sorrendben követik egymást. Mivel a részletes magyarázatok mellett gyakorló feladatok, és azok megoldásai is megtalálhatóak benne, a könyv nagyszerűen használható önképzésre, de ajánlható iskolai tankönyvnek és tanfolyami jegyzetnek is. A tanulást rengeteg képernyőkép és ábra segíti, melyek minden esetben egy oldalon szerepelnek a róluk szóló leírással. Itt szeretném felhívni minden informatikát tanuló (és tanító kolléga) figyelmét további könyveimre. Az XP alapokon sorozat Jelen könyv részét képezi egy tankönyvsorozatnak, mely az érettségi, az ECDL, valamint az OKJ alap és középfokú tanfolyamok vizsgakövetelményei alapján lett összeállítva. A sorozat kötetei: Windows XP alapokon (ECDL operációsrendszer modul); Word XP alapokon (ECDL szövegszerkesztés modul); Excel XP alapokon (ECDL táblázatkezelés modul); Internet Explorer és Outlook Express (ECDL információ és kommunikáció modul); PowerPoint XP alapokon (ECDL prezentáció és grafika modul); Access XP alapokon (ECDL adatbázis-kezelés modul). PC Suli XP alapokon sorozat Azok számára, akik a fenti sorozat teljes tananyaga mellett további fontos informatikai ismereteket is el kívánnak sajátítani, ajánlom a következő könyveimet: PC Suli XP alapokon I. (eszközök, szám- és kódrendszerek, szerzői jog, Windows XP alapok, Windows kellékek, Word XP, Excel XP, Internet); PC Suli XP alapokon II. (Windows XP haladó, PowerPoint XP, Access XP, Programozási alapismeretek, HTML szerkesztés). A PC Suli I-II. is hasonló felépítésű és tematikájú, mint a PowerPoint XP alapokon, így mindkét kötetet sok kép és feladat jellemzi. Iskoláknak összeállításra került egy olyan költségtakarékos kiadás is, mely nem tartalmazza a feladatokat, így egy kötetbe, olcsóbban lehetett a tananyagot összevonni. Könyvek megrendelése, segédanyagok letöltése A fenti könyvek megrendelhetők a internet címen. Ugyancsak innét letölthető a könyvek összes feladata, valamint számtalan további, a tanulást és a tanítást támogató anyag, többek között: közel diából álló tanári prezentáció a 97-es verziókról; a DOS részletes tankönyve; rengeteg alap és középfokú OKJ-s vizsga írásbeli feladatsora; ajánlott érettségi tételsorok; próba és éles érettségik feladatsorai, stb. Befejezésül jó tanulást kívánok: Nógrádi László Nógrádi PC Suli Kft Győr, Munkácsy u

4 ECDL prezentáció modul A PowerPoint az Office irodai programcsomag előadások, bemutatók tartására készített alkalmazása. Segítségével rendkívül látványossá tehetjük prezentációinakat. Míg egy hagyományos előadás alkalmával legfeljebb egy-két szemléltetőeszközt szokás alkalmazni (írás-, vagy diavetítő, videó vagy hagyományos magnetofon, táblarajz, stb.), addig ennek a programnak a segítségével az összes elképzelhető, a szemléltetést színesítő eszköz a rendelkezésünkre áll. Minden gyakorlott előadó és pedagógus tudja, hogy egy előadás hallgatósága, illetve egy osztály tanulói több információt képesek befogadni és feldolgozni, ha az több formában is eljut hozzájuk. A különféle szemléltető eszközök alkalmazásának pontosan ez a célja. A hagyományos audiovizuális berendezések azonban sok problémát okozhatnak, kiváltképp, ha többet is használni kíván az előadó. Ilyenkor rendszeresen előfordul, hogy mondandóját kénytelen kis időre megszakítani, mert nem indul el a magnetofon, vagy ha el is indul, a szalag rossz helyen állt, stb. Ez kizökkenti a hallgatóságot a figyelésből, és előbb-utóbb elhangzanak rosszindulatú megjegyzések is. Ezt elkerülendő aztán inkább szokás legfeljebb egy szemléltető eszközt, vagy a rossz műszaki érzékkel megáldott előadóknál egyet sem használni. Amennyiben azonban a PowerPoint programot alkalmazzuk előadásainkhoz, az összes probléma egy csapásra megszűnik. Segítségével: az írásvetítőnél már megszokott pontokba szedve kivetíthetjük az előadás vázlatát, amivel megkönnyíthetjük a hallgatóság jegyzetelését 1 ; álló és mozgóképeket szúrhatunk be mondandónk szemléletesebbé tételéhez; természetesen mindezt aláfestő zene, vagy bármilyen egyéb hangeffektusok is színesíthetik; az egyes szemléltető képek és egyéb eszközök időzítve automatikusan is elindíthatóak, de ez esetben is adott a lehetőség az előadó egyéni kiegészítéseinek hozzáfűzésére. Remélhetően sikerült kellően felkeltenem minden olvasó érdeklődősét a program iránt. Ezt fokozandó még azt is hozzáteszem, hogy a program használata annyira egyszerű, és az egész egyébként is olyan jópofa, hogy előbb-utóbb a saját örömünkre is fogunk kisebb bemutatókat készíteni. Az ügyesebbek számára még rövid, rajzfilmszerű prezentációk elkészítése sem jelenthet akadályt. 1. A program telepítése, elindítása Start menü, Beállítások, Vezérlőpult, Programok telepítése és törlése Start menü, Minden program, Microsoft PowerPoint Mivel a program az Office programcsomag telepítésekor automatikusan úgyis installálásra kerül, szokásos teletelepítésével itt külön nem kívánok foglalkozni. Ha azonban, bár az Office telepítésre került, a PowerPoint valamilyen okból még sincs rajta a számítógépünkön, akkor a Start menüből a Vezérlőpultot, majd abból a Programok telepítése és törlése opciót kell elindítanunk. A megjelenő ablakból válasszuk ki a Microsoft Office XP elemet, majd kattintsunk rá a 1. Ábra: A PowerPoint utólagos telepítése 1 A program egyik kiegészítő lehetősége, hogy a hallgatóság számára az előadás vázlata kinyomtatható. Ez a nyomtatvány automatikusan olyan formában kerül megjelenítésre, hogy a hallgatóság még a saját észrevételeit is feljegyezhesse a lapokra. 4

5 PowerPoint XP alapokon Módosítás gombra. Az ekkor kapott ablakban válasszuk ki a Szolgáltatások hozzáadása/eltávolítása pontot, és nyomjuk meg a Tovább gombot. Állítsuk be a PowerPointot úgy, hogy a Microsoft PowerPoint for Windows a Sajátgépről fut. Befejezésül nyomjuk meg a Frissítés gombot. Természetesen mindezek előtt rakjuk be az Office telepítő lemezét a CD egységbe! A PowerPointot a Start menü Minden program elemei közül a Microsoft PowerPoint pontra kattintva lehet elindítani. Néha előfordul, hogy nem közvetlenül a programok között, hanem egy Office programok elem almenüjében találjuk meg a programot. Amennyiben viszont nemrégiben használtuk, akkor a Start menüből közvetlenül is elérjük. További lehetőség az indításra az Office eszköztár ikonja. 2. A PowerPoint képernyője, nézetei A program régebbi verziói másként viselkedtek akkor, ha rögtön az indításuk után szerettünk volna egy új bemutatót készíteni, és másként, ha már valamilyen munkát végeztünk bennük, és azután kezdtünk neki egy új bemutató készítésének. Szerencsére ez már a múlté, és a szokott módon, vagyis az ábra szerinti ablakkal, egy új, még nem elmentett dokumentumon dolgozva indul a program. Amennyiben nem ilyen képernyőt látunk, valószínűleg nem az úgynevezett Normál nézetben vagyunk. Ebben az esetben kattintsunk a Nézet gombok közül a bal szélsőre. Ezek után lássuk a program képernyőjének felépítését abban a Normál nézetben, Panelek Vonalzó amelyben a legtöbbet fogunk dolgozni. A Munkaablak, mely a program ablakának jobb oldalában Dia jelenik meg, már nem szokatlan. Én általában Jegyzet Vezetővonal kikapcsolom, mert amikor szüksége van rá az embernek, úgyis megjelenik automatikusan. Az ablak középső része Nézetgombok Munkaablak egy vízszintes mentén felosztásra került két ablaktáblára: a felsőben az aktuális dia; az alsóban az adott dia 2. Ábra: A PowerPoint indítása utáni ablak jegyzete látható. Mi a dia és a bemutató? A dia a PowerPoint terminológiájában a bemutató képkockáinak a neve, a bemutató pedig maga a teljes diasorozat. Mire szolgálnak a jegyzetek A jegyzeteket az előadó általában saját magának írja. Úgy tudja majd őket felhasználni, hogy a diákat a hozzájuk tartozó jegyzetekkel együtt nyomtatja ki. Magát a két ablaktáblát elosztó határoló vonalat, pontosan a vonalra ráállva, le- és felfelé lehet mozgatni. Ilyenkor az egérkurzor kettős nyíl alakot ölt. Ugyanez mondható el az ablaktáblák függőleges határvonaláról is, de azokat persze jobbra és balra lehet húzni. A programablak bal oldalán két panel közül választhatunk úgy, hogy a panel regiszterére kattintunk: Amennyiben a Vázlat regisztert választjuk, az egyes diák tartalmából csak a szöveges részek jelennek meg, ami a diabemutató tartalmának gyors áttekintését teszi lehetővé. 5

6 ECDL prezentáció modul Ha a Diák fülre kattintunk, akkor az egyes diákat kis méretben láthatjuk. Egy-egy konkrét diára itt rákattintva a programablak középső részén az adott dia jelenik meg, ahol azután mód van a szerkesztésére. Arra is ugyanitt, a Diák panelen van lehetőségünk, hogy a szokásos húzásos módszerrel diákat másoljunk, illetve mozgassunk, helyi menüből pedig töröljünk, illetve elrejtsünk egy-egy diát. Utóbbi megoldást akkor fogjuk majd választani, ha egy dia csak átmenetileg nem szükséges. Eszköztárak Sokat nem kell róluk szólni, mert viselkedésük hasonló ahhoz, mint amit a Word, illetve az Excel programokban már megszoktunk. Természetesen még sok további eszköztára van a PowerPointnak is. Vonalzók A vonalzók szerepe ugyanaz, mint a Word programban: pontosan láthatjuk, hogy melyik elem hol helyezkedik el a dián (ki- bekapcsolni itt is a Nézet menüben lehetséges, ami természetesen az eszköztárakra is igaz). Érdekes, hogy amikor képet vagy alakzatot jelölünk ki, a vonalzó nulla pontja a középpontban, szöveg kijelölésekor viszont a bal szélen van. Amikor szövegdobozban lévő szöveget jelölünk ki, a vonalzón megjelennek a behúzás állítására használható eszközök és a szöveg tabulátorjelei. Minden szövegdoboz saját vonalzóval, valamint behúzás- és tabulátorbeállításokkal rendelkezik. Vezetővonalak Szólni kell még a vezetővonalakról, melyek az objektumok igazítását, elrendezését segítik, és melyeket a Nézet menü Rács és vezetővonalak menüpontjával lehet aktiválni. Nézet gombok és nézetek A Word programhoz hasonlóan a PowerPointban is különböző nézeteket használhatunk, melyek között a váltás a Nézet gombok segítségével történik. A PowerPoint XP három lehetséges nézete a következő: 1. Normál Elsősorban a képkockák megtervezéséhez használható, de a paneleken lehetőségünk van a diák rendezésére, másolására, mozgatására, törlésére és elrejtésére ( Diák panel), illetve a szöveges tartalom gyors áttekintésére is ( Vázlat panel). Ugyancsak ebben a nézetben fűzhetünk jegyzeteket az egyes diákhoz. 2. Diarendező nézet Tulajdonképpen nélküle is boldogulnánk, mert a Normál nézet Diák ablaktábláján végrehajtható mindaz, amire korábban csak itt, a diarendező nézetben volt lehetőség. 3. Diavetítés nézet Ennek a gombnak a megnyomásával próbálhatjuk ki a bemutatót. Korábbi verziók nézetei Az első pontbeli integrált nézet, ahol egyszerre megtekinthető és szerkeszthető az aktuális dia, illetve láthatóak a jegyzetek, valamint a teljes bemutató vázlata, csak az XP verzióra jellemző, így ezt az integrált nézetet a korábbi verziókban hiába keresnénk. Volt egy Képkocka nézet, ahol a diát lehetett szerkeszteni, egy Jegyzetoldal megjelenítése nézet, ahol a jegyzeteket lehetett szerkeszteni, és egy Vázlat nézet, ahol csak a szöveges adatokat lehetett gyorsan áttekinteni, illetve szerkeszteni. Hogy lehet visszakapcsolni a Normál nézet paneljait Amennyiben kikapcsoljuk a paneleket, akkor visszakapcsolni a Nézet menü Normál (az ablaktáblák visszaállítása) pontjával tudjuk őket. Fájl műveletek a PowerPointban, alapértelmezett mentési név A programban természetesen a többi Office alkalmazásban már megszokott módon kell új dokumentumot kezdeni, az elkészült bemutatót elmenteni, illetve meglévő prezentációt megnyitni. A Fájl menü Mentés másként elemének a szerepe is a szokásos. Az egy kellemes újdonsága az XP verziónak, hogy alapértelmezetten a fájlnév megegyezik a cím dia címével, így véletlenül sem lehet BemutatóX néven menteni a prezentációkat. Bemutatók legfontosabb mentési módjai, úticsomag Fontos tudnunk, hogy természetesen itt sem mindegy, hogy a fájlt milyen típusban mentjük el. A két legfontosabb mentési formátum a Bemutató és a Vetítés (az előbbi típusa PPT, az utóbbié pedig PPS ). Természetesen felmerül a kérdés: mi a különbség a kettő között? Bemutató megnyitva a bemutató szerkesztése indul el, a vetítést külön kell indítanunk; PowerPoint vetítés ebben az esetben a fájlt megnyitva rögtön a vetítés indul el. 6

7 PowerPoint XP alapokon Amennyiben olyan gépen szeretnénk a vetítést végrehajtani, melyre nincs PowerPoint telepítve, akkor úticsomagként kell a prezentációt elmenteni, és a Vetítőt is be kell csomagolni. Ehhez a Fájl menü Úticsomag pontját kell elindítani, majd az így elinduló varázsló segítségével létrehozni az úticsomagot. Maga a vetítő alapértelmezésben nem kerül telepítésre a gépünkre, azt külön kell az internetről letölteni, és telepíteni. Szerencsére a letöltés is elindítható a varázslóból, így a vetítőt nem kell keresgélni. Arra is van lehetőség, hogy RTF (Rich Text) formátumban mentsük el a bemutatót, aminek akkor van csak jelentősége, ha utána a bemutató tartalmát Word szövegszerkesztőben akarjuk feldolgozni. A tartalomból azonban ilyenkor csak annyi marad meg, mint amennyit vázlat nézetben is látunk belőle! A címekből cím, a felsorolásokból címsor1, címsor2, stb. stílusú szöveg lesz. 3. Egy-egy új dia beszúrása, különféle elrendezések Beszúrás menü, Új dia Amennyiben egy-egy újabb diát szeretnénk a bemutatóhoz adni, akkor kattintsunk a ikonra, vagy válasszuk a Beszúrás menü Új dia elemét. Ezt követően az új dia létrehozásának első lépéseként a munkaablakban válasszuk ki a szükséges elrendezést. Ha elsőre rosszul választunk, akkor sincs semmi probléma, mert tévedésünket utólag bármikor korrigálhatjuk (igaz ebből némi plusz munkánk szinte biztosan adódni fog). Alapértelmezetten a 2. diától kezdődően Cím és szöveg elrendezésű diákat szúr be a program, ami tulajdonképpen az esetek többségében meg is felel elképzeléseinknek. A szöveg mellett egyébként a bemutató tartalma lehet még táblázat, kép, ClipArt, diagram, mozgókép, vagy szervezeti ábra. De lássuk a konkrét lehetőségeket is. Csak szöveget tartalmazó diák (a Dia elrendezése munkaablakban a Szöveg elrendezése felirat alatt szerepelnek): Címdia az egész bemutatóra vonatkozó cím és alcím adható meg a segítségével (az első dia alapértelmezésben ilyen); Csak cím mint a Címdia, de alcím most nem adható meg, általában az utána következő diákra vonatkozó címként szokás alkalmazni; Cím és szöveg az adott dia címe, és pontokba szedet felsorolás (ez az alapértelmezés); Cím és kéthasábos szöveg mint az előző, de a felsorolás két hasábba rendezve jelenik meg. Csak egyéb elemet tartalmazó diák ( Tartalom elrendezése felirat alatt szerepelnek a munkaablakban): 3. Ábra: Válasszunk elrendezést Üres egy teljesen üres dia (melyre persze bármit elhelyezhetünk); Tartalom csak valamilyen nem szöveges elemet tartalmazó dia (még cím sincs); Cím és tartalom a címen kívül egy nem szöveges elem lehet a dián; Cím és két tartalomrész mint az előző, de két nem szöveges elem helyezhető a cím alá; stb. Címet, szöveget és egyéb elemet is tartalmazó diák ( Szöveg és tartalom elrendezése felirat alatt szerepelnek a munkaablakban): Az opciók felsorolása felesleges, az előzőek alapján már minden magától értetődik. Ugyanez vonatkozik az egyéb elrendezések kategóriába sorolt lehetőségekre is. 7

8 ECDL prezentáció modul Elrendezés megadása korábbi verziókban A korábbi verziókban a dia elrendezését előre kellett megadni, és utólag már nem is lehetett megváltoztatni. Tehát ezen a téren is komoly előrelépés történt. Tartalom megadás újdonsága Az is újdonság, hogy az egyéb elemeket tartalmazó elrendezést egybe integrálták. Amikor majd a konkrét tartalmat akarjuk beszúrni, akkor az egy területre integrált, valójában mégis önállóan elérhető ikonok közül csak rá kell kattintani a megfelelőre. Hogy helyezhetünk el különféle egyéb elemeket üres dián? A Szokásos és a Rajzolás eszközsor ikonjai közül a következőkkel szúrhatunk be üres diára egy-egy egyéb elemet: diagram; táblázat; szervezeti ábra ClipArt; kép. Ugyanezeket az elemeket megtaláljuk a Beszúrás menüben is, sőt, ott még a Mozgóképek és hangok menüpontból további lehetőségeket is elérünk. A beszúrt elem azután a már megszokott módon átméretezhető, illetve a dia tetszőleges helyére húzható. Egy gyakori hiba Arra ügyeljünk, hogy új dia beszúrásához nehogy a ikonra kattintsunk, mivel akkor egy új bemutatót kezdünk, és nem pedig a már meglévő bemutatónkba szúrunk be egy képkockát! 1. Feladat: Hozzunk létre egy új bemutatót, mely a következő elemeket tartalmazó diákból áll: 1. Címdia; 2. Cím és szöveg; 3. Cím és táblázat; 4. Cím, szöveg és diagram; 5. Cím, szöveg és ábra; 6. Cím és szerkezeti vagy szervezeti diagram; 7. Cím és tartalom. Megoldás: Indítsuk el a PowerPoint programot, majd adjunk egy-egy újabb diát a bemutatóhoz, a ikonra kattintva. A 3-7. diáknál adjuk meg a szükséges objektumokat tartalmazó elrendezéseket (az 1. és a 2. dia esetében nem lesz dolgunk). Összesen 7 diánk lesz, melyekre a későbbiekben sorszámukkal hivatkozom majd, ezért a fenti sorrendben szerepeljenek! 4. Képkockákon alkalmazható eszközök használata Az első teendőnk mindig az, hogy megtervezzük a dia tartalmát és elrendezését, és ennek alapján kiválasztjuk a megfelelő elrendezést. A diaelrendezések kiválasztása után vihetők be a különböző összetevők. A program a munkaterületen helyet foglal le a kiválasztott elrendezéseknek megfelelő összetevőknek. Ezeket a bekerített részeket a PowerPoint terminológiájában helyőrzőnek hívják, ezért a továbbiakban én is ezt a kifejezést fogom rá használni. A helyőrzők hasonló szerepet töltenek be, mint a Word programból megismert szövegdobozok. Például, ha olyan elrendezést választottunk, amelyen van egy cím, egy szöveg és egy egyéb elem, akkor egy-egy helyőrző segítségével mindhárom összetevőnek külön terület kerül lefoglalásra. Helyőrzők és helyük A helyőrző a program terminológiájában az egyes objektumok helyét előre kijelölő eszköz. A helyőrzők típusa és helye az úgynevezett diamintákon került gyárilag megadásra. Amennyiben globálisan, tehát az adott bemutató minden diájára érvényesen akarjuk a helyőrzők helyét megváltoztatni, akkor azt a diamintán kell megtennünk (a diamintáról később lesz szó (8.)). 8

9 4.1 Szöveg PowerPoint XP alapokon A bemutatók egyik legfontosabb összetevője a szöveg, hiszen többnyire ez tartalmazza a legtöbb információt. A korábban megismert beépített diaelrendezések közül a legtöbben van szöveges rész is, ha más nem, a dia címe Szöveg beírása Beszúrás menü, Szövegdoboz Szöveget beírni úgy tudunk, hogy a szöveges összetevő helyőrzőjébe egyszerűen belekattintunk. Ennek hatására az adott szövegterületen belül megjelenik a kurzor, és elkezdhetjük gépelni a szöveget. Természetesen a helyőrzők helyzete és mérete változtatható a más alkalmazásoknál már megtanult módon: méretezésnél a helyőrzőre rákattintunk, és a keretén lévő méretező pontok közül elhúzzuk az egyiket; áthelyezésnél a rákattintás után a keretet megfogjuk, és a megfelelő irányba elhúzzuk. Ha olyan helyre akarunk szöveget beszúrni, ahol nincs a szövegnek helyőrzője (pl. képaláírást szeretnénk beírni, vagy az Üres elrendezést választottuk), akkor a szöveg számára a Word programban már tanult szövegdobozt kell beszúrni. Ehhez válasszuk a Beszúrás menü Szövegdoboz pontját, vagy kattintsunk a ikonra. Ekkor a kurzor alakot vesz fel. Ezután az egeret oda kell vinni, ahova a szöveget szeretnénk írni, Helyőrzők majd átlós húzásával egy téglalapot kell készíteni. A kurzor a húzás művelet befejezése után megjelenik a szövegdoboz belsejében. Természetesen a szövegdoboznak is meg tudjuk változtatni a méretét és a helyzetét az előbb már említett módon. 4. Ábra: Ábra: A Helyőrzők 2. Feladat: A következő táblázat alapján adjuk meg a diák címét, és a szöveget is tartalmazó diák a szövegét. Dia elrendezése Címe (alcíme) Szöveg / médiaelem. 1. Címdia PowerPoint (Írta: Nógrádi László) 2. Cím és szöveg Milyen eszközöket alkalmazhatunk? Szöveget Táblázatot Diagramot Képet Szerkezeti / szervezeti ábrát Mozgóképet 3. Cím és táblázat Táblázat egy táblázat 4. Cím, szöveg és diagram Diagram Tökéletes személtetés Sok választható típus Animálható adatok + egy diagram 5. Cím, szöveg és ábra Kép Beépített ClipArtok Saját rajzok Importált rajzok Animálási lehetőség + egy macska képe 6. Cím és szervezeti diagram Szerkezeti vagy szervezeti diagram egy szervezeti diagram 7. Cím és tartalom Mozgókép egy mozgókép Megoldás: 1. dia A Ctrl - Home billentyűkombinációval, vagy a Diák panelen az 1. diára történő kattintással menjünk az első diához. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: 9

10 ECDL prezentáció modul PowerPoint Kattintsunk az Alcím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg az alcímet: Írta: Nógrádi László 2. dia A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 2. diára történő kattintással lépjünk a 2. diára. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: Milyen eszközöket alkalmazhatunk? Kattintsunk a Szöveg beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a szöveget: Szöveget Enter Táblázatot Enter Diagramot Enter Képet Enter Szerkezeti vagy szervezeti ábrát Enter Mozgóképet 3. dia A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 3. diára történő kattintással lépjünk a 3. diára. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: Táblázat 4. dia A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 4. diára történő kattintással lépjünk a 4. diára. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: Diagram Kattintsunk a Szöveg beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a szöveget: Tökéletes személtetés Enter Sok választható típus Enter Animálható adatok Enter 5. dia A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 5. diára történő kattintással lépjünk a 5. diára. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: Kép Kattintsunk a Szöveg beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a szöveget: Beépített ClipArtok Enter Saját rajzok Enter Importált rajzok Enter Animálási lehetőség Enter 6. dia A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 6. diára történő kattintással lépjünk a 6. diára. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: Szerkezeti vagy szervezeti diagram 7. dia A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 7. diára történő kattintással lépjünk a 7. diára. Kattintsunk a Cím beírásához kattintson ide feliratra, majd adjuk meg a címet: Mozgókép Szöveg szerkesztése A következő szövegszerkesztési eljárások ugyanúgy használhatóak PowerPointban, mint Word programban: szöveg keresése és cseréje; másolás és mozgatás vágólapon keresztül és húzással; 10

11 PowerPoint XP alapokon visszavonás, visszaállítás. A Word program XP verziójában megjelent intelligens címkékkel e programban is találkozhatunk. Természetesen a PowerPointban is fontos a szöveg kijelölési módok ismerete, hiszen itt is a kijelölt szövegrészekre vonatkoznak a kiadott parancsok. Mivel azonban a PowerPointban nincs kijelölő sáv, ezért a Wordben megismert kijelölési módok egy része nem működik (persze azok a kijelölési módok, amelyekhez nem kell a kijelölő sávot használni, itt is használhatóak). A kijelölő sáv hiányában másként kell kijelölni a következő elemeket: bekezdés kijelölése a bekezdésbe háromszor kattintunk; egy objektumon belül az összes szöveg kijelölése az objektumban állva Ctrl - A Szöveg formázása Amennyiben az előre definiált elrendezések közül választunk, akkor a PowerPoint a szöveghez automatikusan 5. Ábra: A Formázás eszközsor hozzárendeli az egyes helyőrzők betűtípusát, méretét, színét, a szöveg igazítását, stb. Például a címet mindig 44-es betűmérettel, középre igazítva írja, de mi ezt bármikor módosíthatjuk. A szöveg formázása ugyanúgy történik, mint a többi Office alkalmazásban (persze azért nincs annyi lehetőségünk, mint Word programban). A formázás eszköztáron megtalálhatjuk a betűtípus ( ), a betűméret ( ), a félkövér, a dőlt, és az aláhúzott ( ) a balra, a középre, és a jobbra igazítás ( ), a felsorolás és a számozás ( ) formátumok beállítására szolgáló ikonokat. Ezeket természetesen ugyanúgy kell alkalmaznunk, ahogyan azt már korábban a Word programban megtanultuk. A PowerPointban nagy jelentősége van a már szintén valószínűleg megismert betűszínnek is ( ), ugyanis egy bemutató sokkal hatásosabb lesz, ha helyesen megválasztott színeket alkalmaznak benne. Az úgynevezett tervező sablonokban melyekről hamarosan lesz szó (5.2.) grafikusok által jól átgondolt háttér és betűszín kombinációk vannak. Amennyiben ezeket használjuk, biztosak lehetünk a sikerben, mert a szövegünk látványos és ugyanakkor jól olvasható is lesz. Amennyiben mégis egyéni betűszínt alkalmazzunk, olyat válasszunk, amely illik a beállított háttérhez, és jól olvasható. A formázás eszköztáron azonban található néhány olyan ikon is, amellyel eddig még nem találkoztunk. Árnyékolja a betűt. Megnöveli, illetve lecsökkenti a betű méretét. A munkaablakban megjeleníti a Tervező sablonokat (5.2.), a Színsémákat (5.2.) és az Animációs sémákat ( ). Ezeken a formázási lehetőségeken kívül van pár olyan funkció, amelyeket csak menüből lehet elérni. Szöveg automatikus méretezése Az XP verzió nagyon hasznos újdonsága, hogy a begépelt szöveget úgy méretezi, hogy az a helyőrzőbe beférjen. Ez a szolgáltatás egy intelligens címke segítségével igény esetén kikapcsolható. Javaslat felsorolások hosszára Egy jó prezentáción a mondandónk tőmondatokban, pontokba szedve szerepel. Egy-egy dián legfeljebb 6-8 pont szerepeljen, és nem több, mert akkor nem lesz jól követhető az előadás! 6. Ábra: Automatikus méretezés Karakterformázás intelligens címke Formátum menü, Betűtípus A karakterformázás párbeszédablaka a PowerPoint programban is megszokott módon, vagyis a Formátum menü Betűtípus pontja segítségével érhető el. 11

12 ECDL prezentáció modul A már említett lehetőségeken kívül itt állítható be, hogy: a szöveg alsó vagy felső indexbe kerüljön; illetve domború legyen. Az Új dokumentumok részére jelölőnégyzettel a beállítást alapértelmezetté tehetjük Bekezdésformázás A PowerPointban a bekezdésformázásnak nincs egy olyan összefoglaló párbeszédablaka, mint amilyennel a karakterformázás rendelkezik. Ehelyett minden fontos lehetőség külön-külön menüpontban szerepel. 7. Ábra: A Betűtípus párbeszédablak Felsorolás és számozás Formátum menü, Felsorolás és számozás A felsorolást, illetve számozást be- és kikapcsolni a ikonokkal lehet, de ezt már megtanultuk a Word programban. Azt is ismerjük már a szövegszerkesztésből, hogy ha többszintű felsorolást, vagy számozást szeretnénk készíteni, arra a behúzás növelése és csökkentése nevű gombokat kell alkalmazni ( )! Ha a felsorolás szimbóluma, illetve a számozás módszere nem felel meg, válasszuk a Formátum menü Felsorolás és számozás pontját, és állítsuk be a nekünk megfelelőre a formátumot. Felsorolás A párbeszédablak Listajellel nevű fülén a Kép és a Testreszabás gombokkal kiválaszthatjuk a szimbólum alakját. Ezenkívül lehetőség van a 8. Ábra: A Felsorolás párbeszédablak szimbólum színének, és a szöveghez viszonyított méretének meghatározására. Számozás A Számozással fülön szintén megadható a szín és a méret, de ez most természetesen a bekezdés előtti sorszámra fog vonatkozni. A további lehetőségek a sorszám jellegének és kezdő értékének megadása Igazítás Formátum menü, Igazítás Az eszköztár ikonjaival csak balra, jobbra és középre lehet a szöveget igazítani. A Formátum menü Igazítás pontjánál azonban megtaláljuk a sorkizárt igazítást is. Nem igazán javaslom a használatát, mert a nagy betűméret, és a keskeny szövegtükör miatt egy-egy sorba általában csak maximum 3-4 szó fér el. Így azután mivel automatikus elválasztást sem kérhetünk a kevésszámú szóköz gyakorta aránytalanul nagyra adódik, mert csak akkor tölti ki a 3-4 szó a sort Sorköz (és térköz) Formátum menü, Sorköz Ha a Formátum menü Sorköz pontját elindítjuk, akkor egy olyan párbeszédablakot kapunk, ahol az aktuális bekezdésre vonatkozóan megadhatjuk: Ábra: Ábra: A Sorköz ablak

13 a sorközt; PowerPoint XP alapokon valamint a bekezdés előtti és utáni közt, amire a Word program térköz néven hivatkozott. Mindhárom paraméter mind sor, mind pont mértékegységben méretezhető Betűtípuscsere Formátum menü, Betűtípuscsere A Formátum menü Betűtípuscsere pontjával a bemutatónkon szereplő betűtípusok valamelyikét lecserélhetjük egy másik betűtípusra. A parancs kiadásának eredményeképp az összes olyan betű, amely a Mit cserél listában kiválasztottal megegyezett, lecserélődik a Mire cserél mezőben szereplőre. Bár a betűtípus karakterformátum, a parancs az egész bemutatóra vonatkozik, nem csak az aktuális diára (ezért szerepel külön 10. Ábra: Ábra: Betűtípuscsere pontként, és nem a karakter-, vagy bekezdésformázások között)! Sőt, a továbbiakban beszúrásra kerülő diákra is hatással lesz. 4.2 Képek, mozgóképek, hangok és rajzok A különböző grafikai és multimédia elemek a PowerPoint bemutatók fontos részeit képezik, hiszen például egy jól megválasztott kép sokkal érdekesebbé, színesebbé, ezáltal hatásosabbá teszi az előadásunkat. A PowerPointban alkalmazhatjuk a program részét képező: ábrákat; mozgóképeket; és hangeffektusokat. Ugyanakkor természetesen használhatunk bármilyen forrásból származó képet, hangot, videót, de mi is készíthetünk rajzokat a PowerPoint beépített rajzolóprogramjával. Terjedelmi okokból csak a fontosabb lehetőségeket ismertetem, de előbb a Médiatár nevű programot tekintjük át, mert ha azt már ismerjük, könnyebben fogjuk megérteni a médiaelemek beszúrási lehetőségeit A Médiatár és használata Mivel kulcsjelentősége van a multimédia elemeknek, egy külön alkalmazás, a Médiatár foglalkozik az álló- és mozgóképek, illetve hangok kezelésével (a korábbi verziókban egy másik alkalmazás, a Klipgyűjtemény kezelte a médiaelemeket). A fejlesztők célja az volt, hogy olyan programot alkossanak, melylyel a lehető legkönnyebben lehet egyetlen nagy gyűjteményben kezelni a számítógépünkről elérhető összes multimédia elemet. A Médiatár három fő részből áll: Saját gyűjtemény a gépünkön lévő médiákat tartalmazza, de csak ha felvettük a médiatárba; Office gyűjtemény az Office saját médiáit találjuk benne; Gyűjtemények a Weben az interneten található médiákat lehet felvenni belé. Minden médiaelemhez letárolásra kerülnek a következő paraméterek: képaláírás a médiaelem rövid leírása, amely kereshető és módosítható is (a saját gyűjteményben a fájlnév szolgál az alapjául); név a médiaelem neve és típusa; formátum a fájl típusa alapján kerül megállapításra; méret a fájl mérete bájtban; felbontás a kép, vagy mozgókép méretei képpontokban kifejezve; irány a kép, vagy mozgókép tájolása, amely lehet fekvő (vízszintes) vagy álló (függőleges); létrehozva a fájl létrehozásának dátuma és időpontja; fájl a médiaelem helye; katalógus a médiaelemet tartalmazó gyűjtemény helye; kulcsszó a médiaelemhez rendelt kulcsszavak. 13

14 ECDL prezentáció modul Most már csak azt kell tisztázni, hogy miként érhetjük el a Médiatár alkalmazást: ha a munkaablak stílusa ClipArt beszúrása, akkor a munkaablak alján lévő gombra kattintva lehet megnyitni. Mint tudjuk, a munkaablakot a Nézet menüből lehet bekapcsolni, a stílusát pedig a tetején levő legördülő listából választva lehet megváltoztatni A Médiatár bővítése Fájl menü, Klipek hozzáadása a médiatárhoz Amennyiben egy-egy új médiaelemet szeretnénk a médiatárhoz adni, a Fájl menü Klipek hozzáadása a médiatárhoz pontból válasszuk a következő lehetőségek közül a megfelelőt: Automatikusan A gépünkön lévő médiaelemek automatikus felvetetése a Médiatárral. Elindítását követően a Beállítás gomb megnyomása után megadható, hogy minden háttértárra, vagy csak adott mappákra terjedjen ki a keresés. A fellelt médiaelemek egy-egy, az eredeti forráshelyükkel megegyező nevű katalógusba kerülnek. Egyénileg Adott médiaelem felvétele. Ilyenkor a médiaelemek célkatalógusa a Hozzáadás gomb megnyomását követően adható meg. Ha viszont a Hozzáadás (a felirat végén Katalógusok 11. Ábra: A Médiatár nélkül) gombra kattintunk, a médiaelemek a Besorolás nélküli klipek katalógusba kerülnek. Képolvasóból, vagy fényképezőgépből Kép beolvasása szkennerről, vagy digitális fényképezőgépről A Médiatár szerkesztése Adott médiaelem helyi menüje A médiatár bővítésekor a médiaelemek korábban említett paraméterei (képaláírás, név, formátum, stb.) automatikusan kitöltésre kerülnek. A médiaelem forráskönyvtárának elérési útvonala, valamint a fájl megnevezése és típusa alapján kerülnek megállapításra a kulcsszavak, amelyeknek a médiaelem megkeresésekor lesz majd nagy jelentősége. Mivel ez a módszer nem biztos, hogy helyes eredményre vezet, a kulcsszavak utólag is szerkeszthetőek. Arra is van mód, hogy a médiaelemet egy másik katalógusba áthelyezzük, vagy átmásoljuk. Mindezeket az opciókat úgy érjük el, hogy a kérdéses médiaelem felé állunk az egérrel, majd az ekkor megjelenő legördítő elemre bal gombbal kattintva megnyitjuk az opciók listáját, vagy egyszerűen elindítjuk a médiaelem helyi menüjét. Lássuk a konkrét lehetőségeket: Másolás a médiaelemet a vágólapra másolja; Beillesztés a vágólapon lévő médiaelemet beilleszti az aktuális katalógusba (csak a Saját gyűjtemény katalógusban működik); Törlés a következő helyről: adott katalógusból törli a médiaelemet (csak akkor működik, ha az adott médiaelem több katalógusban is megtalálható már); Törlés a médiatárból végérvényesen kitörli a médiaelemet a médiatárból; 12. Ábra: ClipArt menüje 14

15 PowerPoint XP alapokon Klip megnyitása a médiaelemet a típusa alapján hozzátársított alkalmazásban megnyitja; Eszközök a weben további klipek a weben; Másolás gyűjteménybe a médiaelem átmásolása egy másik katalógusba; Áthelyezés gyűjteménybe a médiaelem áthelyezése egy másik katalógusba; Kulcsszavak szerkesztése a korábban már említett kulcsszavak szerkesztése; Hasonló stílus keresése az Office gyűjtemény tartalmában keres hasonló elemeket; Megjelenítés és tulajdonságok a médiaelem korábban már említett tulajdonságait (képaláírás, név, formátum, stb.) jeleníti meg, de szerkeszthetjük a kulcsszavakat itt is ClipArt beszúrása Beszúrás menü, Kép, ClipArt Ha a rajzoló eszköztár ikonjára kattintunk, vagy a Beszúrás menüből elindítjuk a Kép, majd abból a ClipArt beszúrását, akkor a munkaablakban megjelennek az ehhez szükséges párbeszédelemek. A beszúrás valójában a Médiatárból történik. A Médiatárban lévő sok-sok médiaelem közül az éppen szükségeset viszonylag egyszerűen megkerestethetjük. Ehhez a következő lehetőségeket használhatjuk: Keresett szöveg Az ebbe a mezőbe megadott szót, vagy szavakat a kulcsszavak között fogja keresni a program. Amennyiben viszont több szót is megadunk, korántsem mindegy, hogy azt milyen módon tesszük: vesszővel elválasztva a szavakat vagy kapcsolatot, míg anélkül felsorolva és kapcsolatot adunk meg. Keresés helye Azt dönthetjük el, hogy a korábban említett 13. Ábra: ClipArt beszúrása gyűjtemények közül melyekre vonatkozzon a keresés ( Saját gyűjtemény, Office gyűjtemény, Gyűjtemények a weben ). Eredmény Azt lehet megadni, hogy milyen médiák legyenek bent a találatban (ClipArt, fénykép, mozgókép, hang). Ha képet is tartalmazó elrendezést választunk, majd a helyőrzőn a ikonra kattintunk, tulajdonképpen akkor is a médiatárból fogunk választani, de a keresés helyét nem adhatjuk meg, illetve az eredmények között csak a ClipArt és fénykép lesz. A könnyebb találat érdekében természetesen itt is megadhatunk keresési kulcsszavakat. Mi a ClipArt, a fénykép, a mozgókép, és a hang? A médiatár a típus alapján sorolja egyik, vagy másik kategóriába a médiaelemeket. ClipArt CGM, CDR, DRW, EMF, EPS, WMF és WPG. Fénykép BMP, DIB, GIF, JPG, PCD, PCX, PNG, RLE, és TIF. Mozgókép és hang AVI, ASF, ASX, RMI, WMA, WAX, WAV, és animált GIF. 3. Feladat: Adjunk meg az 5. képkockára egy macskát ábrázoló képet! Megoldás: A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 5. diára történő kattintással lépjünk a 5. diára. Kattintsunk duplát az Ábra beillesztéséhez duplán kattintson ide felirat helyőrzőjébe. A kapott ablakban a Keresett szöveg mezőbe írjuk be: macska, majd nyomjuk meg a Keresés gombot! Befejezésül kattintsunk a találatok közül a nekünk tetszőre, majd az OK gombra! Ha kell, méretezzük a képet optimális nagyságúra. 15

16 ECDL prezentáció modul Kép beszúrása fájlból Beszúrás menü, Kép, Fájlból Ha olyan képet szeretnénk használni a bemutatónkon, amely fájl formájában megtalálható a gépen, de nem szerepel a Médiatárban, azt két módon tehetjük meg: felvesszük a Médiatárba ; közvetlenül a fájlból szúrjuk be. Az utóbbi esetben válasszuk a Beszúrás menü Kép, majd abból a Fájlból almenüpontot, vagy kattintsunk a rajzolás eszköztáron a ikonra. A megjelenő tallózó párbeszédablakban ki kell választani a beszúrni kívánt grafikus fájlt. Hasonló eredményre jutunk, ha képet is tartalmazó elrendezést választunk, majd a helyőrzőn a ikonra kattintunk Mozgókép és hang beszúrása Beszúrás menü, Mozgóképek és hangok A képek kapcsán megbeszéltek alapján már nincs nehéz dolgunk. Annyi lesz csak a különbség, hogy mind film, mind hang esetén a program a beszúrás végén meg fogja kérdezni, hogy a lejátszás miként induljon: automatikusan; vagy a médiára kattintással (a hangot egy ikon fogja jelképezni, hiszen annak nincs képe). 14. Ábra: Döntsük el, hogy mikkor induljon a lejátszás Magához a beszúráshoz a több szóba jöhető módszer közül válasszuk a nekünk legszimpatikusabbat. A lehetőségek: Ha szerepel a médiatárban A ikonra kattintással indítsuk el a ClipArt beszúrását, majd a Médiatárból szúrjuk be a mozgóképet és a hangot. Arra viszont figyeljünk, hogy a ClipArt beszúrásának kapcsán megtárgyalt párbeszédablakban a keresés eredményeként csak mozgóképet és hangot fogadjunk el. Válasszunk mozgóképet, illetve hangot is tartalmazó dia elrendezést, majd a helyőrzőn kattintsunk a ikonra. Kulcsszavakkal keressük meg a médiatárban a beszúrni kívánt médiaelemet, és szúrjuk be. Ha nem szerepel a médiatárban Válasszuk a Beszúrás menü Mozgóképek és hangok, majd abból a Mozgókép fájlból, vagy Hang fájlból menüpontot. A megjelenő tallózó párbeszédablakban válasszuk ki a beszúrni kívánt fájlt. 4. Feladat: Adjuk meg a 7. képkocka mozgóképét, és az 1. képkockához egy hang fájlt! Megoldás: A Page Down billentyűvel, vagy a Diák panelen a 7. diára történő kattintással lépjünk a 7. diára. Kattintsunk a ikonra, majd keressük meg a Torták kulcsszó filmjét (ez valójában csak egy animált GIF). Kattintsunk az OK gombra! A megjelent objektumot méretezzük át, majd rakjuk középre. A Ctrl - Home billentyűkombinációval menjünk az 1. képkockához, majd indítsuk a Beszúrás menü Mozgóképek és hangok, majd a Hang médiatárból pontját! Keressük meg a wmpaud6 fájlt, és kattintsunk rá. A lejátszás kezdésére irányuló kérdésre válaszoljuk azt, hogy induljon automatikusan A képek formázása Ha egy kép objektumot kijelölünk, akkor elvileg automatikusan be-, míg a kijelölés megszüntetésekor szintén automatikusan kikapcsolódik a Kép eszköztár. Az eszköztár egyes ikonjainak szerepe: 15. Ábra: A Kép eszköztár 16

17 Képe Neve Szerepe PowerPoint XP alapokon Kép beszúrása A hatása megegyezik a Beszúrás menü Kép pontjának Fájlból elemének hatásával. Szín Eldönthetjük, hogy a kép színe Automatikus, Szürkeárnyalatos, Fekete-fehér, vagy Fakítás legyen. Több/Kevesebb kontraszt Hatása világos. Több/Kevesebb fényerő Szintén nem kell magyarázni. Levágás A segítségével a képből a nekünk nem szükséges rész levágható. A levágás során a kép valamelyik méretező gombjától 2 kell indulni. Forgatás balra Forgatás balra 90 fokkal. Vonaltípus A kép szegélyének vonaltípusát választhatjuk ki a segítségével. Szürkeárnyalatos Fekete-fehér Vízjel 16. Ábra: A különféle színek Képek tömörítése Megadható, hogy a képeket tömörítve, vagy a levágott részeket nem tárolva, vagy mindkét módszert egyszerre alkalmazva próbálja meg a képek helyfoglalását csökkenteni a program. Kép újraszínezése Csak bizonyos típusok esetében alkalmazható. Egy ablakban megjelennek a kép színei, és másik színt adhatunk meg helyettük. Kép formázása Indítja a Kép formázása ablakot. Áttetsző szín megadása Csak bizonyos típusú (például GIF) képeknél működik. Segítségével az egyik színt áttetszővé alakíthatjuk. Kép visszaállítása A kép visszaállítása olyanra, amilyen a beszúrásakor volt. A Kép eszköztár nem jelenik meg automatikusan Kattintsunk egy képre, majd a Nézet menü Eszköztárak pontjából a Kép elemre. Az eszköztárat a továbbiakban sose kapcsoljuk ki, az ha a képen kívül kattintunk, úgyis automatikusan kikapcsolásra kerül Rajzolás PowerPointban 17. Ábra: A Kép újraszínezése ablak Ha rajzokat szeretnénk készíteni a bemutatónkba, akkor kapcsoljuk be a Rajzolás eszköztárat a Nézet menü Eszköztárak elemével, vagy bármely esz- 18. Ábra: A Rajz eszköztár köztár helyi menüjével. A rajzeszközök használata nem okozhat gondot azoknak, akik már használtak valamilyen rajzolóprogramot. Itt utalnék arra, hogy a Word és Excel programokban pontosan ilyen rajzoló 1 A korábbi verzióban vízjelnek hívták, mert alkalmazásával vízjelszerű lesz a kép megjelenése. 2 A méretező gombok a kép négy sarkán, és a négy oldalának közepén találhatók. 17

18 ECDL prezentáció modul eszközsorok segítségével rajzolhatunk. Mivel azonban a szöveges dokumentumokban és táblázatokban kisebb szerepük van a rajzoknak, ott valószínűleg nem kellett használnunk. Ez a rajzolóprogram vektorgrafikus, ami azok számára, akik csak bittérképes alkalmazással, például a Paint programmal, dolgoztak korábban, némileg furcsa viselkedésben nyilvánul meg. Mivel a két program ennek ellenére nagyon sok hasonlóságot mutat, csak röviden ismertetem a lehetőségeket. Minden a PowerPoint programban rajzolt kép alap grafikai objektumokból áll össze. Objektumokat a következő eszközökkel rajzolhatunk: Képe Neve Szerepe, speciális funkciója Vonal Egy kezdőpontból egyenest húzhatunk. Ha a Shift billentyűt nyomjuk, csak 0, 15, 30, 45, stb. fokos dőlésű egyenest rajzolhatunk. Nyíl Mint az egyenes, de a végpontban egy nyíl is szerepel. Téglalap A Shift gombot nyomva négyzetet kapunk. Ellipszis A Shift gombot nyomva kört kapunk. Szövegdoboz A szerepe az, mint a Wordben, de mivel a PowerPoint programban szöveget csak szövegdobozba lehet írni, jelentősége óriási. Alakzatok Sokféle, nagyon hasznos beépített alakzatot választhatunk, mint pl.: Vonalak, Csillagok és szalagok, Képfeliratok, Folyamatábra, Összekötők, stb. Utólag azután minden grafikai elem módosítható. Ehhez természetesen a formázandó objektumot előbb ki kell jelölni. Erre a eszköz szolgál, melynek kiválasztása után a kijelölendő objektumra kell kattintani. Sokszor több objektumot kell kijelölni majd egyszerre. Ez úgy lehetséges, hogy a második, harmadik, stb. objektum kijelöléséhez a Shift gomb nyomása közben kell az objektumra kattintani. Egy további kijelölési módszer, hogy a Windowsban már megtanult lasszót használjuk, azaz egy üres helyről indítva az egér bal gombját folyamatosan nyomva húzzuk az egeret, és a közben megjelenő szaggatott vonallal bekerítjük a kijelölendő objektumokat (az objektumnak teljes terjedelmében a lasszón belül kell lennie). A formázáshoz használható eszközök a következők: Képe Neve Szerepe Kitöltő szín A kitöltő szín használatáról a háttereknél részletesebben is szó esik (5.1.). Vonal színe Az objektum kontúrvonalának színe adható meg. Betűszín A betűk színe adható meg. Fontos tudni, hogy kijelölhető a teljes szövegdoboz, illetve azon belül csak egy szövegrész is! Vonaltípus Az objektum kontúrvonalának vonalvastagsága, illetve jellege (szimpla, dupla, stb.) adható meg. Szaggatási típus Az objektum kontúrvonalának szaggatottsága (egy hosszú és két rövid, csak hosszú, csak rövid, stb.) adható meg. Nyílstílus A vonal objektum esetében hogy nézzen ki a nyíl, és melyik irányba mutasson. Árnyék Legyen-e a síkidomoknak árnyéka, és ha igen, milyen. Térhatású A síkidomokat térbeli 1 alakzattá lehet a segítségével alakítani (négyzetből kocka, körből henger lesz). Egy síkidom vagy árnyékkal rendelkezik, vagy térbeli lehet. Emellett természetesen a grafikai objektumokkal a szokásos műveletek is elvégezhetőek, azaz az objektumok húzással elmozgathatóak, átméretezhetőek. Ezzel kapcsolatban arra hívom fel a figyelmet, hogy az egyes objektumok alaphelyzetben egy képzeletbeli rácsra helyezhetőek csak el. Ezt úgy küszöbölhetjük ki, hogy húzás közben nyomjuk az Alt billentyűt, vagy a Nézet menü Rács és vezetővonalak pontjával megnyitható ablakban kikapcsoljuk a rácsra illesztést. Ezeken kívül a ikont lenyitva még nagyon sok eszköz áll a rendelkezésünkre, melyek közül a legfontosabbak a következők: Csoportba foglalás A kijelölt objektumokat egy objektummá alakítja. 1 A programnak van még egy további térhatások beállítására szolgáló eszköztára is. 18

19 PowerPoint XP alapokon Csoport felbontása A csoportba foglalt objektumot eredeti alkotó objektumaira bontja. Sorrend / Előrehozás A több, egymást takaró objektum közül a kijelölt kerül legfelülre (ha fedésben vannak az objektumok, akkor sem fog beletakarni semmi). Sorrend / Hátraküldés A több, egymást takaró objektum közül a kijelölt kerül leghátra (ha fedésben vannak, minden más objektum takarni fogja). Sorrend / Előbbre hozás A kijelölt objektum eggyel előrébb kerül. Sorrend / Hátrébb küldés A kijelölt objektum eggyel hátrébb kerül. Objektum méretének pontos megadása Bár arra a legritkább esetben lesz szükségünk, hogy egy objektumot milliméterre megadott pontossággal rajzoljunk meg (legfeljebb néhány ECDL vizsgafeladatban, ki tudja miért), természetesen erre is van lehetőség. A módszer a következő: kattintsunk duplát az objektumra, vagy több objektum egyszerre történő méretezése esetén az objektumok kijelölése után kattintsunk a ikonra; a kapott Alakzat formázása ablakban lapozzunk a Méret fülhöz, és adjuk meg a szükséges paramétereket. Forgatás Ennél fogva lehet forgatni A korábbi PowerPoint verziókban a forgatásra is volt egy külön ikon. Az XP verzióban az objektum forgatása kijelölése után a zöld színű körrel lehetséges. 19. Ábra: Tetszőleges forgatás WordArt WordArt objektum nem csak PowerPoint bemutatóban helyezhető el, hanem például Wordben írt levélben is, ahol a segítségével különleges szöveghatásokat érhetünk el. Mivel azonban a PowerPointban nagyon fontos a látvány, a megjelenés szerepe, talán itt alkalmazható a leginkább. Egy WordArt objektumot a ikonnal vagy a Beszúrás menü Kép, majd WordArt opciójával szúrhatunk be. A beszúrás elindítása után először egy párbeszédablakot kapunk, amelyen a WordArt stílust választhatjuk ki. Ha a kiválasztás megtörtént, akkor megjelenik egy újabb ablak, amelybe a beszúrni kívánt szöveget kell, begépelni. Ugyanitt néhány alapvető formázást is elvégezhetünk (betűtípus, betűméret, félkövér, dőlt). Az OK gomb megnyomása után a bemutatóba kerül 21. Ábra: A WordArt eszköztár be az objektum, amely természetesen ezután is szerkeszthető. 20. Ábra: A WordArt stílus ablaka Módosításához a WordArt eszköztárat célszerű használni, mely a szöveg beszúrása után automatikusan megjelenik (ha mégsem jelenne meg, akkor a szokásos módon lehet bekapcsolni, azaz Nézet menü Eszköztárak ). Képe Neve Szerepe WordArt beszúrása A segítségével WordArt objektumot lehet beszúrni (az ikonnal tehát nem a meglévő objektumot módosíthatjuk, hanem egy teljesen újat készíthetünk). A gombbal azt az ablakot kapjuk vissza, amelybe korábban a beszúrandó WordArt szöveget kellett begépelni. Itt lehet utólag a tartalmat szerkeszteni, továbbá itt tudjuk megváltoztatni a szöveg betűtípusát, méretét és jellegét. 19

20 ECDL prezentáció modul WordArt gyűjtemény A korábban már tárgyalt Stílus ablakot kapjuk, tehát ezzel lehet megváltoztatni a WordArt stílusát. WordArt formázása A WordArt formázása párbeszédablak jelenik meg, amellyel olyan formázásokat érhetünk el, melyek jelentős részét ikonokkal egyszerűbben is megtehetjük. A párbeszédablak (kisebb különbségekkel) megegyezik a Kép formázása ablakkal, de csak az első három fül aktív. A Színek, vonalak a Méret és a Pozíció fül használatát már valószínűleg megismertük a Word programból. WordArt alakzat Segítségével a WordArt korábbi verzióiban használt alakzatait lehet elérni. Azonos betűmagasság A kisbetűk is olyan magasak lesznek, mint a nagybetűk. Függőleges szöveg Függőleges elrendezésben jelennek meg a betűk. Igazítás WordArtban Különféle igazítások közül választhatunk, melyek között újdonságokkal is találkozhatunk. WordArt betűközök A betűk egymáshoz mért távolságát állíthatjuk. Ezeken kívül a WordArt objektumokat a rajzolás eszköztár néhány ikonjával is formázhatjuk. 4.3 Grafikonok, táblázatok és szervezeti ábrák A PowerPoint bemutatók diáiba a már megismert grafikai elemeken kívül beszúrhatunk grafikonokat, táblázatokat és szervezeti ábrákat is. Ezek segítségével bizonyos típusú információk áttekinthetőbbek, könnyebben értelmezhetőek lesznek. Mindhárom grafikai elem beszúrása úgy a legegyszerűbb, ha eleve olyan elrendezést választunk, amelyben az alkalmazni kívánt objektum szerepel. Ugyanakkor lehetőségünk van arra is, hogy később helyezzük el őket a diákon Táblázat Beszúrás menü, Táblázat Ha van helyőrzője, akkor duplát kell rákattintani (amennyiben olyan helyőrzője van, melyből többféle elem is beszúrható, akkor a helyőrzőben lévő ikonra kell kattintani), ha nincs, akkor a Beszúrás menüből Táblázat pontot kell választanunk, vagy a ikonra kell kattintanunk a szokásos eszközsoron. Első lépésben azt kell megadnunk, hogy hány sorból és hány oszlopból álljon a táblázat: 22. Ábra: Táblázat amennyiben ikonnal szúrjuk be a táblázatot, akkor elhúzással kell kijelölni a sorok és oszlopok számát; beszúrása ha menüből, vagy helyőrző alkalmazásával dolgozunk, a képen is látható párbeszédablak segítségével kell megadni az adatokat, pontosan úgy, mint a Word programban. A korábbi PowerPoint verziókban tulajdonképpen egy Word táblázatot szúrtunk be, és a táblázat szerkesztése közben meg is jelent a Word menüsora és eszköztárai. Ezt követően minden pontosan úgy történt, mint ahogy azt a Word programban már megszoktuk. Az XP verzióban ez már nem így van, mert a Power- Point programnak is van saját táblázat objektuma. A hasonlóság azonban nagyon nagy, így használata nem fog problémát jelenteni. A táblázat eszközsor mely elvileg automatikusan megjelenik szinte ugyanazokat az elemeket tartalmazza. Ha nem jelenik meg a táblázat eszközsor Bekapcsolása a Nézet menü Eszköztárak pontjával lehetséges. Kikapcsolni sosem szükséges, mert ha a táblázaton kívülre kattintunk, automatikusan kikapcsolódik! 20 Excel táblázat beszúrása A program arra is lehetőséget biztosít, hogy Excel táblázatot szúrjunk be a diákra. Ehhez a Beszúrás menü Objektum pontjából a Microsoft Excel munkalap elemet kell választani. Akkor a PowerPoint program ablaka teljesen átalakul: megjelenik az Excel menürendszere és eszköztárai;

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása

Képek és grafikák. A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Képek beszúrása A Beszúrás/Kép parancsot választva beszúrhatunk képet ClipArt gyűjteményből, vagy fájlból. 1. ábra Kép beszúrása Az eszköztárról is beszúrhatunk ClipArt képeket, ha kihúzzuk a ClipArt ikont,

Részletesebben

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével:

Szöveges műveletek. Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Alapvető szabályok Mielőtt nekikezdenénk első szövegünk bevitelének, tanuljunk meg néhány alapvető műveletet a 2003-as verzió segítségével: Minden szöveges elem szövegdobozban, objektumban helyezkedik

Részletesebben

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján.

6.1.1.2 Új prezentáció létrehozása az alapértelmezés szerinti sablon alapján. 6. modul Prezentáció A modul a prezentációkészítéshez szükséges ismereteket kéri számon. A sikeres vizsga követelményei: Tudni kell prezentációkat létrehozni és elmenteni különböző fájl formátumokban A

Részletesebben

Prezentáció Microsoft PowerPoint XP

Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Prezentáció Microsoft PowerPoint XP Megoldások 1. A program indításakor a Munkaablakban válasszuk az Előadás-tervező varázslóval hivatkozást! A Varázsló segítségével hozzuk létre a bemutatót! A kész bemutatót

Részletesebben

Word VI. Lábjegyzet. Ebben a részben megadhatjuk, hogy hol szerepeljen a lábjegyzet (oldal alján, szöveg alatt).

Word VI. Lábjegyzet. Ebben a részben megadhatjuk, hogy hol szerepeljen a lábjegyzet (oldal alján, szöveg alatt). Word VI. Lábjegyzet A számozást minden oldalon vagy minden szakaszban újrakezdhetjük. Mutassunk a Beszúrás menü Hivatkozás pontjára, majd kattintsunk a Lábjegyzet parancsra. Ebben a részben megadhatjuk,

Részletesebben

Prezentációkészítés PowerPoint XP-vel

Prezentációkészítés PowerPoint XP-vel PowerPoint XP-vel Tanmenet PowerPoint XP-vel TANMENET- PowerPoint XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. A PowerPoint XP indítása, alapvető fájlműveletek 35 perc 2. A PowerPoint ablakának áttekintése 25

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások

Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások Szövegszerkesztés alapok WORD Formázások A formázás sorrendje 1. Begépelem a szöveget folyamatosan 2. Helyesírást ellenőrzök 3. Entert (bekezdés) vagy Shift + Entert ütök 4. Formázok KIJELÖLÖM A FORMÁZANDÓ

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Nézetek Microsoft Power Point 2003 program esetén Különböző nézetek közül választhatunk, melyeket többféleképpen érhetünk el: kattinthatunk a Nézet menüre, és onnan választjuk ki a használni kívánt nézetet; a

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés Érvényes: 2009. február 1-jétől Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a gyakorlati vizsga alapját képezi. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

2 PowerPoint 2016 zsebkönyv

2 PowerPoint 2016 zsebkönyv 2 PowerPoint 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 PowerPoint 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diák Microsoft Office PowerPoint 2003 esetén Új dia létrehozása A Fájl/Új dokumentum vagy a Szokásos eszközsoron található ikon használatával tudunk Új diasorozatot, prezentációt készíteni. (De az előző fejezetben

Részletesebben

Molnár Mátyás. Bevezetés a PowerPoint 2013 használatába magyar nyelvű programváltozat. Csak a lényeg érthetően! www.csakalenyeg.hu

Molnár Mátyás. Bevezetés a PowerPoint 2013 használatába magyar nyelvű programváltozat. Csak a lényeg érthetően! www.csakalenyeg.hu Molnár Mátyás Bevezetés a PowerPoint 2013 használatába magyar nyelvű programváltozat Csak a lényeg érthetően! www.csakalenyeg.hu TÉMÁK HASZNÁLTA A téma meghatározza bemutató színeit, a betűtípusokat, a

Részletesebben

Word IV. Élőfej és élőláb

Word IV. Élőfej és élőláb Word IV. Élőfej és élőláb A menüpont a Nézet legördülő menü Élőfej és élőláb parancsával érhető el. Ezután a megjelenő szaggatott részbe írhatjuk be a kíván szöveget. OLDALSZÁMFORMÁZÁS DÁTUMBESZÚRÁS VÁLTÁS

Részletesebben

Óravázlat. az ECDL hálózatos változatához. 6. modul. Bemutató készítés

Óravázlat. az ECDL hálózatos változatához. 6. modul. Bemutató készítés Óravázlat az ECDL hálózatos változatához 6. modul Bemutató készítés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:

Részletesebben

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diaminták

Prezentáció, Prezentáció elkészítése. Diaminták A prezentáció elkészítésénél elsőként érdemes egy mintaoldalt készíteni, mert ennek tartalma és beállításai automatikusan rákerülnek minden új oldalra amit majd beillesztünk a bemutatónkba. A diaminta

Részletesebben

Prezentációkészítés PowerPoint XP-vel

Prezentációkészítés PowerPoint XP-vel PowerPoint XP-vel Tanmenet PowerPoint XP-vel TANMENET- PowerPoint XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. A PowerPoint XP indítása, alapvető fájlműveletek 2. A PowerPoint ablakának áttekintése 3. Ablaktáblák

Részletesebben

Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 6. modul. Bemutató készítés

Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 6. modul. Bemutató készítés Óravázlat az ECDL oktatócsomaghoz 6. modul Bemutató készítés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:

Részletesebben

Prezentáció. Kategória Tudásterület Hivatkozás Tudáselem 1. Az alkalmazás használata 1.1 Első lépések a prezentációkészítésben

Prezentáció. Kategória Tudásterület Hivatkozás Tudáselem 1. Az alkalmazás használata 1.1 Első lépések a prezentációkészítésben Prezentáció Syllabus 6.0 A syllabus célja Az alábbiakban ismertetjük a Prezentáció modul követelményeit, amely a modulvizsga alapját is képezi. 2019 ECDL Alapítvány A syllabus az ECDL Alapítvány tulajdonát

Részletesebben

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra,

Word V. tabulátortípus meg nem jelenik: Tabulátor - balra, Tabulátor - jobbra, Word V. Tabulátorok A tabulátorok (tabulátorhely: A vízszintes vonalzó azon pontja, amely meghatározza a szövegbehúzást, illetve a szövegoszlop kezdetét.), segítségével a szöveget balra, jobbra, középre,

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2 tanóra (90 perc) 2. Szöveg

Részletesebben

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája

Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája Az MS Word szövegszerkesztés modul részletes tematika listája A szövegszerkesztés alapjai Karakter- és bekezdésformázás Az oldalbeállítás és a nyomtatás Tabulátorok és hasábok A felsorolás és a sorszámozás

Részletesebben

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés

Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL. a., Begépelés Táblázatkezelés 2. - Adatbevitel, szerkesztés, formázás ADATBEVITEL a., Begépelés Az adatok bevitelének legegyszerűbb módja, ha a táblázat kijelölt cellájába beírjuk őket. - számok (numerikus adatok) -

Részletesebben

Készítsen négy oldalas prezentációt az E CD bolt számára! Tervezze meg az emblémáját!

Készítsen négy oldalas prezentációt az E CD bolt számára! Tervezze meg az emblémáját! 2. feladat Készítsen négy oldalas prezentációt az E CD bolt számára! Tervezze meg az emblémáját! 1.Válasszon egyedi hátteret a prezentációnak! 2.Minden oldalon a bolt neve és emblémája jelenjen meg! Az

Részletesebben

Prezentáció, Diagramok, rajzolt objektumok. Szervezeti diagram

Prezentáció, Diagramok, rajzolt objektumok. Szervezeti diagram A szervezeti diagram fogalma A szervezet egy többé-kevésbé állandó tagsággal rendelkező, emberekből álló csoport, melynek van egy vezető rétege. (forrás: Dr. Sediviné Balassa Ildikó: Szervezési Ismeretek

Részletesebben

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet

Szövegszerkesztés Word XP-vel. Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel Tanmenet Szövegszerkesztés Word XP-vel TANMENET- Szövegszerkesztés Word XP-vel Témakörök Javasolt óraszám 1. Bevezetés a Word XP használatába 2. Szöveg bevitele és módosítása

Részletesebben

Választó lekérdezés létrehozása

Választó lekérdezés létrehozása Választó lekérdezés létrehozása A választó lekérdezés egy vagy több rekordforrásból származó adatokat jelenít meg. A választó lekérdezések a táblák, illetve az adatbázis tartalmát nem változtatják meg,

Részletesebben

Diagramok/grafikonok használata a 2003-as verzióban

Diagramok/grafikonok használata a 2003-as verzióban Diagramok/grafikonok használata Diagram beillesztése A prezentációnkban, előadásunkban gyakran használunk számokat, kimutatásokat, ezeknek a nyers felsorolása helyett érdemes használni diagramokat, grafikonokat.

Részletesebben

18. Szövegszerkesztők

18. Szövegszerkesztők 18. Szövegszerkesztők A szövegszerkesztés olyan számítógépes művelet, amelynek során később nyomtatásban megjelenő szövegegységeket, dokumentumokat hozunk létre, majd azokat papírra kinyomtatjuk. A különböző

Részletesebben

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből

Táblázatok kezelése. 1. ábra Táblázat kezelése menüből Táblázat beszúrása, létrehozása A táblázatok készítésének igénye már a korai szövegszerkesztőkben felmerült, de ezekben nem sok lehetőség állt rendelkezésre. A mai szövegszerkesztőket már kiegészítették

Részletesebben

Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat.

Egyszerűbb a Google keresőbe beírni a Sharepoint Designer 2007 letöltés kulcsszavakat és az első találat erre a címre mutat. A feladat megoldásához a Sharepoint Designer 2007 programot használjuk, mely ingyenesen letölthető a Microsoft weboldaláról. Az érettségi aktuális szoftverlistája alapján az Expression Web 2, az Expression

Részletesebben

A Paint program használata

A Paint program használata A Paint program használata A Windows rendszerbe épített Paint program segítségével képeket rajzolhat, színezhet és szerkeszthet. A Paint használható digitális rajztáblaként. Egyszerű képek és kreatív projektek

Részletesebben

ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam

ECDL képzés tematika. Operáció rendszer ECDL tanfolyam Operáció rendszer ECDL tanfolyam Alapok A Windows áttekintése Asztal Tálca Start menü Lomtár használata Súgó használata Felhasználói fiókok kezelése Kijelentkezés, felhasználóváltás Fájlok és mappák Sajátgép

Részletesebben

Word I. Bevezető. Alapfogalmak

Word I. Bevezető. Alapfogalmak Word I. Bevezető A szövegszerkesztők segítségével igényesen kialakított dokumentum készítésére van lehetőségünk, de használhatjuk levelek akár elektronikus levelek írására is. Tananyagunkkal a szövegszerkesztési

Részletesebben

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot!

Lapműveletek. Indítsuk el az Excel programot és töröljük ki a Munka1 nevű munkalapot! Bevezetés Ebben a fejezetben megismerkedünk az Excel munkalapjainak beszúrásával, törlésével, másolásával, valamint áthelyezésével, illetve csoportos kezelésével. Képesek leszünk különböző munkafüzetek

Részletesebben

Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei

Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Microsoft Office PowerPoint 2007 fájlműveletei Program megnyitása Indítsuk el valamelyik tanult módszerrel a 2007-es verziót. Figyeljük meg, hogy most más felületet kapunk, mint az eddigi megszokott Office

Részletesebben

Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor

Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor menüszalagok Microsoft Office Word (2013) Jellemzői: Grafikus szövegszerkesztő program, sokféle formázási lehetőséggel. Ablak részei : címsor vonalzó Navigációs ablakrész görgetősáv állapotsor Szöveg formázása

Részletesebben

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával

A Microsoft OFFICE. EXCEL táblázatkezelő. program alapjai. 2013-as verzió használatával A Microsoft OFFICE EXCEL táblázatkezelő program alapjai 2013-as verzió használatával A Microsoft Office programcsomag táblázatkezelő alkalmazása az EXCEL! Aktív táblázatok készítésére használjuk! Képletekkel,

Részletesebben

Prezentáció használata

Prezentáció használata Prezentáció használata A számítógép alkalmazásának egyik lehetséges területe, amikor a számítógépet mint segédeszközt hívjuk segítségül, annak érdekében, hogy előadásunk vagy ismertetőnk során elhangzottakat

Részletesebben

SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1

SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 SZE INFORMATIKAI KÉZÉS 1 A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása, módosítása

Részletesebben

Ismerkedés az új felülettel

Ismerkedés az új felülettel Ismerkedés az új felülettel A 2003-as verzióhoz képes változott a menüszerkezet. Az ablak tetején menüszalag található, amely előtérbe helyezi a legfontosabb parancsokat, így nem kell a program legkülönbözőbb

Részletesebben

KissS. Rajzobjektumok használata Wordben.

KissS. Rajzobjektumok használata Wordben. A word ablak testreszabása A Rajzolás eszköztár gombjai segítségével magunk is létrehozhatunk illusztrációkat Wordben. A Rajzolás eszköztár a Szokásos eszköztár Rajz gombjának be- vagy kikapcsolásával

Részletesebben

Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet

Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet Alapvető beállítások elvégzése Normál nézet A Normál nézet egy egyszerűsített oldalképet mutat. Ez a nézet a legalkalmasabb a szöveg beírására, szerkesztésére és az egyszerűbb formázásokra. Ebben a nézetben

Részletesebben

Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok

Oktatási segédanyag. Weboldalszerkesztési gyakorlatok Oktatási segédanyag Weboldalszerkesztési gyakorlatok Bevezetés A korábbi oktatási segédanyagokban megismertük a weboldalszerkesztés gyakorlatát. Ennek a segédanyagnak a célja, hogy gyakorlati példákon

Részletesebben

ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés

ÉRETTSÉGI MÁSODIK GYAKORLAT ELINDULÁS A PAPÍRMÉRET ÉS A MARGÓK BEÁLLÍTÁSA. ÜZLETI INFORMATIKAI ESZKÖZÖK Kiadványszerkesztés 1 MÁSODIK GYAKORLAT ÉRETTSÉGI A feladat megoldása során a Word 2010 használata a javasolt. Ebben a feladatban a következőket fogjuk gyakorolni: A papírméret és a margók beállítása. Stílusok létrehozása,

Részletesebben

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I.

Microsoft Word előadás. Bevezetés az informatikába I. Microsoft Word előadás Bevezetés az informatikába I. A Word felépítése Menüsor Eszköztár Vonalzók Kurzor Dokumentum Állapotsor Betűk betűtípus fogalma betűméret félkövér, dőlt, aláhúzott proporcionális

Részletesebben

Ismerkedés a Word 2007 felületével

Ismerkedés a Word 2007 felületével Ismerkedés a Word 2007 felületével A Word 2007 használata A Microsoft Word első, Windows operációs rendszerhez készült változata 1989 novemberében jelent meg. Az eredeti és az újabb verziók, illetve a

Részletesebben

A Microsoft Publisher 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését.

A Microsoft Publisher 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését. Első lépések A Microsoft Publisher 2013 külsőre kicsit más, mint elődei, ezért ezzel az útmutatóval szeretnénk megkönnyíteni a program megismerését. A gyorselérési eszköztár Gyakran használt parancsait

Részletesebben

Meglévő munkafüzet megnyitása, mentése új néven

Meglévő munkafüzet megnyitása, mentése új néven Példánkban a következő lépéseket végezzük el: megnyitunk egy korábban mentett munkafüzetet, a megnyitott munkafüzetről egy másolatot készítünk, azaz új néven mentjük el. Meglévő munkafüzet megnyitása Egy

Részletesebben

Előadás készítés. Szentesi Péter 2010

Előadás készítés. Szentesi Péter 2010 Előadás készítés Szentesi Péter 2010 Mire használható? Előadás készítés Előadás segédlet készítés Emlékeztető az előadó számára Kiadvány készítés Prezentáció készítés kezdése A PowerPoint indítás Válasszunk

Részletesebben

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása.

1. kép. A Stílus beállítása; új színskála megadása. QGIS Gyakorló Verzió: 1.7. Wroclaw Cím: A Print composer használata és a címkézés. Minta fájl letöltése innen: http://www.box.net/shared/87p9n0csad Egyre több publikációban szerepelnek digitális térképek,

Részletesebben

Segédanyag a WORD használatához

Segédanyag a WORD használatához Segédanyag a WORD használatához Tartalom Kezdőlap:... 2 Beszúrás... 3 Tervezés... 3 Lapelrendezés... 4 Hivatkozás... 4 Objektumok saját menüi... 5 Táblázat... 5 Képek... 5 Alakzatok... 5 Menün kívüli tudnivalók

Részletesebben

Prezentáció, Nyomtatás előkészítése. Nyomtatás. 1. ábra. Nyomtatás

Prezentáció, Nyomtatás előkészítése. Nyomtatás. 1. ábra. Nyomtatás Prezentáció, előkészítése Nyomatás PowerPointban ikonra kattintva készíthetjük el nyomtatási mun- A Fájl/ (Ctrl+P) vagy a kánkat. 1. ábra A Felső részben először a nyomtatót választhatjuk ki. A Tulajdonság

Részletesebben

Minta a Szigetvár feladathoz

Minta a Szigetvár feladathoz Minta a Szigetvár feladathoz A forrást (sziget.txt) megnyitjuk a Jegyzettömb segítségével és a szöveget a Vágólap segítségével átmásoljuk az alapértelmezetten megnyíló üres dokumentumba, majd elmentjük

Részletesebben

Tervezés eszköztár. Alapszínek alap betűk. Háttérszín (háttérstílus) Betűszínek. Betűtípusok. w w w. h a n s a g i i s k. h u

Tervezés eszköztár. Alapszínek alap betűk. Háttérszín (háttérstílus) Betűszínek. Betűtípusok. w w w. h a n s a g i i s k. h u 6 Tervezés eszköztár Alapszínek alap betűk Háttérszín (háttérstílus) A diák háttere legyen világossárga! RGB (255,255,200) Betűszínek Állítsd át a betűszínt! Az 1. szöveg módosításával minden szövegszín

Részletesebben

Képek és grafikák használata

Képek és grafikák használata Kép elhelyezése a dokumentumban A mai szövegszerkesztők támogatják a képek használatát, ezért egy dokumentum nemcsak szöveget, hanem képeket is tartalmazhat. A Word szövegszerkesztő a képek és rajzok szövegen

Részletesebben

Tabulátorok, felsorolás, stílusok Tabulátorok

Tabulátorok, felsorolás, stílusok Tabulátorok Tabulátorok, felsorolás, stílusok Tabulátorok A szöveg a bekezdésben balra, jobbra sorkizártan vagy középre igazodik, a bekezdés igazításától függően. Ekkor a bekezdés valamennyi és teljes sora eszerint

Részletesebben

AÁ OK sablon. Tartalomjegyzék. Használati útmutató

AÁ OK sablon. Tartalomjegyzék. Használati útmutató AÁ OK sablon Használati útmutató Tartalomjegyzék Dia elrendezésének kiválasztása... 2 Szöveg formázása... 3 Ajánlott betűformázások... 4 Színek használata... 5 Kép beillesztése... 6 Diagram formázása...

Részletesebben

Több oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel

Több oldalas dokumentum készítése. MS Word 2010 szövegszerkesztővel Több oldalas dokumentum készítése MS Word 2010 szövegszerkesztővel Egy többoldalas dokumentummal szemben támasztott követelmények (példa feladaton keresztül bemutatva) Készítsünk hat oldalas dokumentumot,

Részletesebben

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása

Diagram formázása. A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása A diagram címének, a tengelyek feliratainak, jelmagyarázatának, adatfeliratainak formázása Ha ezen elemeknek a betűtípusát, betűstílusát, betűméretét, betűszínét és az elem hátterét akarjuk formázni, akkor

Részletesebben

1.A. feladat: Programablakok

1.A. feladat: Programablakok 1.A. feladat: Programablakok Nyisd meg sorban a Sajátgép mappát, Hálózatok mappát, indítsd el az Internet Explorer programot. Ehhez kattints kettőt mindegyik asztalon lévő ikonjára. Ha egy ablak teljes

Részletesebben

6. Alkalom. Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél. K é p

6. Alkalom. Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél. K é p 6. Alkalom Kép ClipArt WordArt Szimbólum Körlevél K é p Képet már létezı képállományból vagy a Word beépített CLIPART képtárgyőjteményébıl illeszthetünk be. Képállományból kép beillesztése A szövegkurzort

Részletesebben

4. Javítás és jegyzetek

4. Javítás és jegyzetek és jegyzetek Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz a szerző engedélye szükséges! 1 Automatikus javítás

Részletesebben

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése

Táblázatok. Táblázatok beszúrása. Cellák kijelölése Táblázatok Táblázatok beszúrása A táblázatok sorokba és oszlopokba rendezett téglalap alakú cellákból épülnek fel. A cellák tartalmazhatnak képet vagy szöveget. A táblázatok használhatók adatok megjelenítésére,

Részletesebben

TABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei:

TABULÁTOROK TÁBLÁZATOK KÉSZÍTÉSE. A táblázatok készítésének lehetőségei: TABULÁTOROK A tabulátorokat a szavak soron belüli pontos pozicionálására használjuk. A tabulátorokat valamilyen pozícióhoz kötjük. A pozíciók beállíthatók vonalzón vagy a Formátum menü Tabulátorok menüpontjának

Részletesebben

3. modul - Szövegszerkesztés

3. modul - Szövegszerkesztés 3. modul - Szövegszerkesztés - 1-3. modul - Szövegszerkesztés Az alábbiakban ismertetjük a 3. modul (Szövegszerkesztés) syllabusát, amely a modulvizsga követelményrendszere. A modul célja Ezen a vizsgán

Részletesebben

2 Word 2016 zsebkönyv

2 Word 2016 zsebkönyv 2 Word 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Word 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

DKÜ ZRT. A Portál rendszer felületének általános bemutatása. Felhasználói útmutató. Támogatott böngészők. Felületek felépítése. Információs kártyák

DKÜ ZRT. A Portál rendszer felületének általános bemutatása. Felhasználói útmutató. Támogatott böngészők. Felületek felépítése. Információs kártyák A Portál rendszer felületének általános bemutatása Felhasználói útmutató Támogatott böngészők Internet Explorer 9+ Firefox (legújabb verzió) Chrome (legújabb verzió) Felületek felépítése Információs kártyák

Részletesebben

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése Telepítő fájl letöltése honlapunkról A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése A honlapunkon (www.novitax.hu) található telepítő fájlt (novitax2007-setup.exe) le kell tölteni a számítógép egy

Részletesebben

PREZENTÁCIÓ, GYAKORLÓ FELADATSOR

PREZENTÁCIÓ, GYAKORLÓ FELADATSOR 2011. október PREZENTÁCIÓ, GYAKORLÓ FELADATSOR 2011/23-as ECDL kiegészítő tanfolyam - Szolnok 1. FELADAT Nyissa meg az M6-01 nevű prezentációt! 1. Állítson be egyszínű, sötétzöld hátteret a bemutató mindegyik

Részletesebben

Akciók, diavetítés. 1. ábra Akciógombok. A lap két regiszterfülből áll, ezek a Kattintásra és az Áthaladáskor. Nézzük meg először az elsőt!

Akciók, diavetítés. 1. ábra Akciógombok. A lap két regiszterfülből áll, ezek a Kattintásra és az Áthaladáskor. Nézzük meg először az elsőt! Akciók Az akciógombok alkalmazásával beállíthatjuk, hogy az objektumra kattintva végrehajtsa a hozzárendelt hiperhivatkozást. Jól láttuk, hogy az objektumokhoz, diákhoz rendelhettünk akciókat, de az akciógombokkal

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ VÉRADÁS IDŐPONT SZERKESZTŐ (verzió: 1.2) 2013. április 1. Tartalomjegyzék 1. Telepítés és indítás... 3 2. Frissítés... 3 3. Beállítás... 4 4. Felület... 4 5. Véradó helyszínek...

Részletesebben

Ablak és ablakműveletek

Ablak és ablakműveletek Ablak és ablakműveletek 1. Jelölje meg az igaz állításokat! A. A képen egy ablakot lehet látni. B. A Windows operációs rendszerben a mappák és programok ablakokban nyílnak meg. C. Egyszerre csak egy ablakot

Részletesebben

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről

Műveletek makrókkal. Makró futtatása párbeszédpanelről. A Színezés makró futtatása a Makró párbeszédpanelről Műveletek makrókkal A munkafüzettel együtt tárolt, minden munkalapon elérhető makrót a Fejlesztőeszközök szalag Makrók párbeszédpanelje segítségével nyithatjuk meg, innen végezhetjük el a makrókkal megoldandó

Részletesebben

A számítógép beállításainak megváltoztatása

A számítógép beállításainak megváltoztatása Megjelenés és témák Először tekintsük át, hogy hogyan lehet a képernyőn megjelenő elemek küllemét módosítani. Válasszuk a Start menü Vezérlőpultban a Megjelenés és témák hivatkozást. Itt kattintsunk a

Részletesebben

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010

Szövegszerkesztés. Microsoft Office Word 2010 Szövegszerkesztés Microsoft Office Word 2010 Szövegformázás A dokumentumszöveg formátumát meghatározó felépítés formázott - szöveg, - táblázat, - kép + stílusok + eszköztár beállítások Karakterek Bekezdések...

Részletesebben

Ismerkedés az Office 2007 felhasználói felületével

Ismerkedés az Office 2007 felhasználói felületével Ismerkedés az Office 2007 felhasználói felületével A szalag kezelése Az új Fájl File menü A Gyorselérési eszköztár Az új nézetvezérlő elemek Összefoglalás Tudnivalók a Windows XP-t használó olvasók számára

Részletesebben

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv A kézikönyv használata Mielőtt elindítaná és használná a szoftvert kérjük olvassa el figyelmesen a felhasználói kézikönyvet! A dokumentum nem sokszorosítható illetve

Részletesebben

Windows mappaműveletek

Windows mappaműveletek Windows mappaműveletek Windows 7 / 10 Források: http://www.akonyv.hu/windows_elemei/windows_7_mappa_allomany_es_lemezkezeles_minta.pdf http://www2.akg.hu/info/erettsegi/szobeli/10.html Windows Intéző felépítése

Részletesebben

11. gyakorlat Bemutató készítése MS-PowerPoint

11. gyakorlat Bemutató készítése MS-PowerPoint 11. gyakorlat Bemutató készítése MS-PowerPoint Az úticsomag varázsló segítségével akkor is levetíthetı a bemutató más számítógépen, ha arra nincs telepítve PowerPoint. A csomag részei: bemutató, vagy bemutatók,

Részletesebben

A MIMIO interaktív tábla használata. Dr. Boda István DRHE,

A MIMIO interaktív tábla használata. Dr. Boda István DRHE, A MIMIO interaktív tábla használata Dr. Boda István DRHE, 2017-04-21 Mimio Classroom termékcsalád Mimio Interactive oktatási technológiák (http://www.mimio.hu/) MimioTeach, MimioInteractive Xi; MimioProjector

Részletesebben

A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak.

A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak. Mappakezelés WINDOWS-7 A Windows az összetartozó adatokat (fájlokat) mappákban (könyvtárakban) tárolja. A mappák egymásba ágyazottak. A PC legnagyobb mappája, amely az összes többi mappát is magában foglalja,

Részletesebben

A LOGO MOTION TANÍTÁSA

A LOGO MOTION TANÍTÁSA A LOGO MOTION TANÍTÁSA ÍRTA: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010, KECEL LOGO MOTION TANÍTÁSA KÉSZÍTETTE: SZABÓ JÁNOS TANÍTÓ 2010. 1 1. FOGLALKOZÁS Kattintsunk a Logo motion ikonjára. A Színes teki. Ez a program ablaka.

Részletesebben

Tartalom Képernyő részei... 2

Tartalom Képernyő részei... 2 Tartalom Képernyő részei... 2 Sötétszürke menü részei... 2 1. Menü kibontása... 2 2. Eszközök... 3 3. Műveletek... 3 Világosszürke menü részei... 4 Kijelölés... 4 Okos kijelölés... 5 Körülvágás... 6 Vegyes

Részletesebben

POSZEIDON dokumentáció (1.2)

POSZEIDON dokumentáció (1.2) POSZEIDON dokumentáció (1.2) Bevezetés a Poszeidon rendszer használatába I. TELEPÍTÉS Poszeidon alkalmazás letölthető: www.sze.hu/poszeidon/poszeidon.exe Lépések: FUTTATÁS / (FUTTATÁS) / TOVÁBB / TOVÁBB

Részletesebben

A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását.

A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. 11. Geometriai elemek 883 11.3. Vonallánc A Vonallánc készlet parancsai lehetővé teszik vonalláncok és sokszögek rajzolását. A vonallánc egy olyan alapelem, amely szakaszok láncolatából áll. A sokszög

Részletesebben

Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint

Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint Ablakok. Fájl- és mappaműveletek. Paint I. Ablakok I.1. Ablak fogalma Windows = ablak, rövidítése: win Program indítás kinyílik az ablaka I.2. Ablak részei A programablak rendszerint az alábbi részekre

Részletesebben

A webáruház kezdőlapján háromféle diavetítés beállítására van lehetőség:

A webáruház kezdőlapján háromféle diavetítés beállítására van lehetőség: KRYPTON sablon Részletes leírás a sablonhoz kapcsoló új beállításokról Diavetítés a kezdőlapon A webáruház kezdőlapján háromféle diavetítés beállítására van lehetőség: Képes diavetítés Termékes diavetítés

Részletesebben

EDInet Connector telepítési segédlet

EDInet Connector telepítési segédlet EDInet Connector telepítési segédlet A cégünk által küldött e-mail-ben található linkre kattintva, a következő weboldal jelenik meg a böngészőben: Az EdinetConnectorInstall szövegre klikkelve(a képen pirossal

Részletesebben

Óravázlat. az ECDL hálózatos változatához. 3. modul. Szövegszerkesztés

Óravázlat. az ECDL hálózatos változatához. 3. modul. Szövegszerkesztés Óravázlat az ECDL hálózatos változatához 3. modul Szövegszerkesztés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:

Részletesebben

Apache OpenOffice telepítési útmutató

Apache OpenOffice telepítési útmutató Apache OpenOffice telepítési útmutató 1. Az OpenOffice magyar nyelvű verziójának telepítését az alábbi oldalról tudod elkezdeni. Katt a linkre: http://www.openoffice.org/download/ Mindig a legfrissebb

Részletesebben

Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata. Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül!

Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata. Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül! Készítsünk weblapot könnyedén! A Google Sites használata Weboldal készítés Google Sites szolgáltatás segítségével, web-fejlesztési ismeretek nélkül! Készítette: Tratnyek Csilla 2010.03.01. Készítsünk weblapot

Részletesebben

Operációs rendszerek. Tanmenet

Operációs rendszerek. Tanmenet Tanmenet TANMENET- Operációs rendszerek Témakörök Javasolt óraszám 1. Operációs rendszerek alapjai 2. Windows 2000 ismeretek- Munka a képernyőn 3. Windows 2000 ismeretek- A Start menü elemei 4. Windows

Részletesebben

Hogyan kezdjük a VUE-val

Hogyan kezdjük a VUE-val Hogyan kezdjük a VUE-val Új térkép készítése VUE indításához: 1. Válasszuk a Start -> Minden program -> VUE -> VUE pontot. VUE elindul. A VUE eszköztár, a térkép vászon, és a lebegő Formázás eszköztár

Részletesebben

Oktatási anyag Excel kezdő

Oktatási anyag Excel kezdő Oktatási anyag Excel kezdő 2010.10.11. 1 Tartalom I. Alapfogalmak... 3 A munkafüzet és részei... 3 Aktív cella... 3 Tartomány... 3 Összefüggő tartomány... 3 Nem összefüggő tartomány... 4 II. A program

Részletesebben

Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek

Táblázatkezelés, Diagramkészítés. Egyéb műveletek Diagram törlése Beágyazott diagramobjektum esetén jelöljük ki a diagramot a diagram üres területére kattintva, majd üssük le a DELETE billentyűt! Ha a diagram önálló diagramlapon helyezkedik el, akkor

Részletesebben

Diagram készítése. Diagramok formázása

Diagram készítése. Diagramok formázása Diagram készítése Diagramok segítségével a táblázatban tárolt adatainkat különféle módon ábrázolhatjuk. 1. A diagram készítésének első lépése az adatok kijelölése a táblázatban, melyekhez diagramot szeretnénk

Részletesebben

2 Excel 2016 zsebkönyv

2 Excel 2016 zsebkönyv 2 Excel 2016 zsebkönyv BBS-INFO Kiadó, 2016. 4 Excel 2016 zsebkönyv Bártfai Barnabás, 2016. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával

Részletesebben

Microsoft Office PowerPoint 2003 alapok

Microsoft Office PowerPoint 2003 alapok Microsoft Office PowerPoint 2003 alapok Készítette: Kiss András Bemutatókról általában A bemutatók az előadások hatékonyabbá tételéhez használhatók. Egy előadás során sokkal hatékonyabb az ismeretközlés,

Részletesebben

Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 3. modul. Szövegszerkesztés

Óravázlat. az ECDL oktatócsomaghoz. 3. modul. Szövegszerkesztés Óravázlat az ECDL oktatócsomaghoz 3. modul Szövegszerkesztés Krea Kft. 1034 Budapest, Szőlő u 21. Tel/fax: 250-5570 / 387-2557 E-mail: krea@krea.hu A vázlatot összeállította: Pintyőke László Lektorálta:

Részletesebben

QGIS szerkesztések ( verzió) Összeállította: dr. Siki Zoltán verzióra aktualizálta: Jáky András

QGIS szerkesztések ( verzió) Összeállította: dr. Siki Zoltán verzióra aktualizálta: Jáky András QGIS szerkesztések (2.18.3 verzió) Összeállította: dr. Siki Zoltán 2.18.3. verzióra aktualizálta: Jáky András (jakyandras@gmail.com) A QGIS számtalan vektorszerkesztési műveletet biztosít. Tolerancia beállítások

Részletesebben