A rádiózás napjainkban

Átírás

1 A rádiózás napjainkban Cikkgyűjtemény Agárdi Péter: Sajtó- és médiaismeret nevű kurzusának A rádiózás napjainkban című fejezetéhez. A szeptemberi tematika felhasználásval összeállította és kiegészítette: Ambrus Attila József (PTE FEEK Informatikus-könyvtáros AL 2. évfolyam, 1. félév) Pécs, november 2.

2 Bajomi-Lázár Péter: Közszolgálati rádiózás Nyugat-Európában Új Mandátum, Budapest, 2000 A rádiók társadalmi szerepének megítélése átalakulóban van. A közönségkutatások szerint mind kevesebben hallgatják a hagyományos közszolgálati rádiókat, és mind többen a magánadókat. Ezzel párhuzamosan mind többen fogalmazzák meg a kérdést: mi indokolja, hogy közpénzekből tartsanak fenn olyan közszolgálati rádiócsatornákat, amelyeket csupán a lakosság kisebbik fele hallgat? A szerző tanulmányaiban arra vállalkozik, hogy bemutassa a közszolgálatiság különböző, markánsan megjelenő értelmezési formáinak történelmi-társadalmi hátterét a BBC, az olaszországi kereskedelmi rádiók és a franciaországi közösségi rádiók fejlődésén keresztül.

3 Dr. Herman József Mester Mónika: A rádiós hírszerkesztés alapjai Médiakutató, 2001/ősz, o. A Médiakutató célja az elméleti és elemző tanulmányok mellett olyan írások közlése is, amelyek a leendő újságírók képzésében is felhasználhatóak. Előző számunkban a tényfeltáró újságírással foglalkoztunk; mostani írásunk a rádiós hírszerkesztés gyakorlati kérdéseire igyekszik választ adni. A hír A hír a világ legegyszerűbb, egyben egyik legbonyolultabb találmánya. Létezik, amióta az ember, napjainkra pedig iparággá vált. Meghatározására változatos, nem egyszer egymásnak ellentmondó definíciókat fogalmaztak meg. A hírírás szabályai meglehetősen szigorúak, mégis van, hogy a legjobb hír a szabályok felrúgásával születik. Az alábbiakban a hír fogalmát a legszűkebb értelemben használjuk: csak azt értjük rajta, amit egy rádióban a bemondó felolvas. A hallgatók számára természetesen hír a tudósítás is, a rádiós újságírók pedig sokszor annak tekintik az MTI nem rádiós szempontok szerint szerkesztett anyagait is, melyek a rádiós hírszerkesztőnek minden szempontból csak nyersanyagok, terjedelmi, nyelvi és más tartalmi okok miatt egyaránt. Hogyan definiálja a hírt a szakirodalom? Íme néhány a számtalan meghatározás közül: A hír a történelem első, vázlatszerű piszkozata, A hír az, amit elhallgatnak, Ha egy kutya megharap egy embert, az nem hír. Ha egy ember harap meg egy kutyát, az hír, A hír az, ami érint, ami fontos, aminek hatása van életünkre. Mindegyik meghatározás igaz, de önmagában egyik sem teljes. A kérdésre, hogy mi a hír?, a fentiek mellett vagy talán előtt leginkább kérdéssel kell válaszolni: kinek, mikor mi a hír? A nyaralónak elsősorban az időjárás, a víz hőmérsékletének változása, a vihar közeledte vagy elvonulása, a vonatok, repülők késése, az autópálya bedugulása a hír nyáron. Télen viszont a hóakadályok, a lavinaveszély vagy éppen a hóhiány. Egy soproninak hír, ha csőtörés miatt le kellett zárni a belvárost, ám ez kevéssé érdekli a szegedi polgárt, akit ugyanabban az időben a Tisza vízszintjének emelkedése izgathat jobban. A természetbarátnak hír, ha a Hortobágyi Nemzeti Parkban költ egy ritka vándormadár, a klasszikus zene szerelmeseinek viszont az, ha mondjuk Magyarországon lép fel a három tenor. A fenti példák mindegyike megfelel annak a kritériumnak, hogy az említett esemény (vagy annak hiánya) többeket érint, érdekel, befolyással van emberek életére, mégsem mindegyikből lesz hír mindenütt, minden rádióban. A hírérték meghatározásakor tehát a hírszerkesztőnek mindig tisztában kell lennie azzal, hogy kinek ír, ki a célközönsége. Ez alapvetően meghatározza, hogy miből lesz és miből nem készül hír, és a híradáson belül egy-egy hír milyen helyet foglal el. Ugyanakkor létezik egy másik, ritkán említett szempont is: az, hogy a hírszerkesztő kinek a hangjára írja a hírt. Ugyanis a legjobb fogalmazást is tönkreteheti a rossz előadásmód. A legegyszerűbb a kereskedelmi rádiókra jellemző helyzet, ha a hírszerkesztő maga olvassa a híreit. Ő idővel kitapasztalja, mi az, ami jól hangzik a saját szájából, milyen fordulatot, nyelvi játékot, milyen ritmusú mondatszerkesztést engedhet meg magának. Más a helyzet, ha bemondónak ír, mint a közrádióban. Ez sokkal kevesebb egyéni megoldásra ad lehetőséget, mert az igen eltérő egyéniségű bemondók nem mindegyikének áll jól egy-egy megfogalmazás. A rádiós hír és a rádiós műfaj sajátosságai A mindenkori cél a tekintélyt érdemlő, kiegyensúlyozott és megbízható hírszerkesztés, amely a tágabb értelemben vett újságírás igen szűk, ám annál hatásosabb és szigorúbb műfaja. A hírszerkesztő dolga, hogy a történéseket lényegükre egyszerűsítve, a fontosság sorrendjében, minél gyorsabban és pontosabban a hallgatók tudomására hozza. A rádió fő előnye, hogy mindig a személyhez szól, vagyis közvetlen. Haladék nélkül képes továbbítani az információkat (nem lassítja a nyomda, a film vagy fotó előhívása stb.). Ez az előny a képi technika fejlődésével némileg csökkent a tévével szemben: egyre gyakoribb az úgynevezett breaking news híradás, vagyis rendkívüli események idején az adás megszakítása az élő, helyi tudósításért. A képi információ előnye a vizuális gazdagság. Hátránya azonban, hogy több figyelmet von el: le kell ülni a képernyő elé, de még a kocsiban vagy a közeljövőben már a mobiltelefonon működő mini-képernyő is nagyobb koncentrációt igényel, mint a hang. A rádió hátránya a vizuális információ hiánya. Nincs kép, amely sokszor magáért beszél, és kevés szöveget igényel. Ezért a rádióban tömören, lényegre törően, élvezhetően, figyelemfelkeltő módon kell fogalmazni, az élő nyelv követelményeit szem előtt tartva. A hallgató gyorsan és keményen ítél: ha nem hallja, nem élvezi, nem érti mindazt, ami elhangzik, akkor ki- vagy átkapcsol. (Jelenleg a Magyar Rádión belül a fő közszolgálati csatornának tartott Kossuth Adó legfőbb technikai hátránya, hogy nem vehető a CCIR hullámsávon, azaz a nyugati normás URH-n. A régi, szocialista URH vételére alkalmas készülék egyre ritkább, a középhullámú adás vételi minősége pedig elég gyenge. Ezért például autóban szinte élvezhetetlen.) A KISS a rádiózásban gyakran emlegetett szabály. Angolul: Keep it simple, stupid! Körülbelül: légy egyszerű, te buta! A hallgató csak hangot hall, nehezebb felkelteni és ébren tartani a figyelmét, mint a képpel, ábrával.

4 A hír felépítése A figyelemfelkeltés eszköze a lead: ebből tudja meg a hallgató, hogy miért figyeljen arra, ami következik. A logikus szerkezet pedig abban segít, hogy követhető maradjon a hír hallás után is. A hír felépítése nagyon fontos, de soha nem szabad elfelejteni, hogy a hírszerkesztő minden esetben egy történetet sztorit mond el, mesél. Ugyanakkor adott a hírek műfaji szerkezete: 1. Címmondat (lead): egy mondatban össze kell foglalni a hír leglényegesebb elemeit, és mindjárt a hír elején el kell igazítani a hallgatót, hogy milyen témájú, milyen jellegű hír következik, és hol történt az esemény. 2. A tárgyalás, részletek (body) ebben a részben kell kifejteni a tömör fogalmazású lead tartalmát, részletekkel eligazítani a hallgatót, rövid hátteret adni a hírhez, vagy a leadben foglaltaknál kevésbé jelentős, de a témához kapcsolódó további információkat elmondani. Fontos, hogy a különböző tartalmi elemeket a fogalmazásban átkössük, így ne csak tartalmilag, hanem nyelvileg is kapcsolódjanak a mondatok. 3. Zárómondat, a befejezés nem minden hírben különül el, főleg a katasztrófahírek fontos eleme, hogy visszahozzuk a legfontosabb információt. Így az is megtudja a lényeget, aki az elejéről lemaradt. A rádióhírekben legtöbbször a leadben és a hír elején a legfontosabb, a legújabb fejlemény áll, és így haladunk a régebbi, a kevésbé fontos részletek felé. Ha új fejlemények érkeznek egy hírhez, akkor többnyire azok kerülnek az elejére, és hátrébb szorítják az eredeti leadben foglaltakat. Ez sem abszolút érvényű azonban. A hír mindig adjon választ a következő kérdésekre: Mi történt? Hol történt? 1 Mikor történt? Kivel történt? Miért történt? Hogyan történt? És a háttér: mindez mit jelent? A hír néhány jellemzője Az alábbiak többsége jellemző a hírre, függetlenül attól, hogy rádiós közszolgálati, kereskedelmi vagy a nyomtatott sajtóban megjelenő hírről van szó. Közeli és fontos. Ahhoz, hogy egy sztorinak hatása legyen, fontosnak kell lennie. Az emberek számára fontossá a történés közelsége de nem mindig csak szűk földrajzi értelemben vett közelsége, vagyis az érintettség teszi az eseményt. Ilyen esemény volt az, amikor magyar turisták kerültek bajba egy kigyulladt szingapúri szállodában. Az is biztos, hogy a közelükben történő dolgok sokkal inkább érdeklik az embereket, mint a tőlük messze, távol történő események. (lásd buszbaleset az Alföldön, szemben egy távoli kontinensen történt hasonló esettel stb). Ide kapcsolódik, hogy az utóbbi években egyre népszerűbbek az önkormányzati lapok, helyi-regionális rádiók, televíziók. Friss. A médiában, elsősorban a rádióban a hír az, ami most történik, illetve éppen megtörtént. Ami tegnap volt, az már halott, hacsak nincs új fejlemény az ügyben. A hír csak akkor hír, ha a fontossága mellett újdonság is. A tegnapi hírek általában a mai újságokban vannak, a tévéhíradók is inkább összefoglaló jellegűek (esti, reggeli, esetleg déli, kivéve a hírtelevíziókat, mint a CNN, a BBC World vagy a Euronews). A közszolgálati Magyar Rádió csatornáin óránként vannak négyperces híradások a Kossuth Adón és napközben minden óra 30-kor, félkor a Calypso fővárosi regionális rádióban, kétóránként a Bartók és a Petőfi Adón, illetve van az elsősorban hangos tudósításokra épülő, de híreket is nagy számban felhasználó Reggeli, Déli, Délutáni, Esti és a Késő Esti Krónika. 24 órás hírrádióként jelenleg csak a főváros körzetében működő Info Rádió dolgozik. Érdekes. Alapkövetelmény, hogy a hír magára vonja a figyelmet. Ez elsősorban a headline-on múlik (ami nem más, mint a hír lényegének tömör, egy-két mondatos összefoglalása, bizonyos esetekben a hír címe). A hírszerkesztő, tudósító feladata, hogy megtalálja: mi a fontos a hírben, és utána ezt világosan, tényszerűen és érdekesen megfogalmazza. Drámai. A bűnügyi történetek lövöldözések, erőszakos bűncselekmények, autós üldözések mindig érdeklik az embereket. A veszély, a kaland, a konfliktus mindig magára vonja a figyelmet. Az ilyen híreknél fokozottan kell ügyelni arra, hogy semmiképpen se sértsük meg az érintett emberek személyiségi jogait, érzékenységét, és óvakodjunk az ízléstelenségtől. Ne tocsogjunk a vérben, ha tragédia történt, kerüljük a részletek naturalista leírását. Ezt szabályozzák a vonatkozó törvények és jogszabályok mellett a különböző újságírói etikai kódexek is. Jogot és erkölcsöt sért, felelőtlenül fokozza a tragédiát, ha az érintett hozzátartozók éppen a médiából értesülnek arról, hogy az ő rokonuk, barátjuk áldozat vagy az áldozatok között van: ezért a nevekkel rendkívül óvatosan kell bánni, akkor is, ha a szerkesztőség kapott valamilyen információt. Még a kereskedelmi adóknál is csak ritkán, a mindenáron a hallgatottság-nézettség növelésére, olcsó népszerűségre törekvő vezetés alatt fordul elő, hogy minden más értéket elsöpör a vért előre (bleedig is leading) irányelv: vagyis az erőszak, véres, durva jelenetek a legfontosabbak, minden más érték és szakmai szempont háttérbe szorul. 1 Különösen külföldi eseményeknél célszerű a hírt az országgal kezdeni, és a végén is elmondani, hogy hol történt mindaz, amiről beszámolunk.

5 Szórakoztató. A hírek stílusa meglehetősen szigorú, kötött, kötelezően száraz, emiatt könnyen válik unalmassá. Ez oldható anélkül, hogy a tartalom rovására menne: adott esetben elfogadható a könnyedebb hangvétel például egy könnyűzenei adónál: a műsor stílusa érintheti a hír formáját, de tartalmát semmiképpen. Lehet egyidejűleg tájékoztatni és szórakoztatni, vagyis a hírnek-híradásnak sem kell szükségszerűen unalmasnak lennie: lehet üdén, fordulatosan, cselekményszerűen fogalmazni, a lehető legnagyobb mértékben érdemes kerülni, oldani, vagyis hétköznapi, élő, beszélt nyelvre fordítani a száraz, bürokratikus fogalmazásokat. A fő szempont az, hogy a hallgató egyszerűen, érthetően és érdekesen kapja vissza a fontos történések lényegét. Ezt persze az idő szorításában, sokszor a politika, diplomácia árnyalatnyi finomságai miatt igen nehéz megvalósítani. A politikus gyakran körülír dolgokat, eufemisztikusan ( alul ) fogalmaz, ami a lényegen amit nekünk kell visszaadnunk mit sem változtat ugyan, de gyakran ahhoz vezet, hogy a politikus később tiltakozik, mondván: ő nem ezt állította. Egy napon hivatalos telefon-tiltakozás érkezett a szerkesztőségbe: ne mondják, hogy XY (politikus) nem vesz részt a bizottság ülésén. Miért, ott lesz? Nem, de megbízottjával képviselteti magát. Máskor azt találtuk írni, hogy Z (akkor ugyancsak kormányzati szereplő) külföldi útját elhalasztották. Az illető sajtósa kikérte magának, mondván: az utat nem elhalasztották, csak később kerül rá sor. A száraz híradások oldására népszerű és elfogadott megoldás, hogy a komoly hírek végére teszünk egy (magazinműsornál esetleg közben, több) színes hírt. Ezek a közélet, a politika komoly világából kilépő érdekességek (sokszor humoros események, kulturális, tudományos érdekességek, akár egy-egy politikusról szóló, vele történt nem mindennapi, színes esemény). Gyakori felkonferálása, hogy és végül elmondjuk, hogy (angolban az and finally story). A hírek témái Válsághelyzetek: tűz, áradás, minden tömeges baleset, nukleáris, vegyi katasztrófa, vízi-, barlangi, hegyi mentés. Minden olyan eset érdeklődést kelt, amikor emberi élet(ek) kerül(nek) veszélybe. Ugyanakkor számolni kell azzal, hogy minél nagyobb hallgatóságnak szól a műsor, annál súlyosabbnak kell lennie a helyzetnek ahhoz, hogy téma legyen. Természetesen minden egyéni dráma tragédia a közvetlenül érintetteknek, de a nagyobb közösséget már nem biztos, hogy érdekli (sajnos naponta van több tucat halálos baleset; egy Kínában történt tömegszerencsétlenség nem igazán érdekli a magyar hallgatókat, de az M0-ás sokadik egyéni tragédiája igen). Helyi önkormányzat és országos kormányzat. Hír minden olyan helyi vagy országos kormányzati döntés, amely sok embert érint. A politikusok azonban hajlamosak okkal-ok nélkül keresni a szereplés lehetőségét, hogy önmagukat, pártjukat népszerűsítsék. A szerkesztőnek kell eldöntenie, hogy az elmondottaknak valóban van-e hírértékük. Építkezés, tervezés: az országos és nagyobb helyi építési tervek, minden olyan beruházás, amely sokak életét változtatja meg, átrajzolja a térképet, hatással van egy térségre, érdekli az embereket. Természetesen az is, hogy milyen pénzből, pályázattal vagy megbízással történik a beruházás, vagy ha éppen elmarad, illetve késik az előre beharangozott tervhez képest. Az ilyesmi sok új lehetőségeket teremt, de károkat is okozhat (például új munkahelyek, telekspekuláció). Napjainkban külön szempont, hangsúlyosan nemcsak a zöld műsorokban: az eddig okozott károk miatt nagyon fontossá vált a környezet fokozott védelme. Konfliktus és ellentmondás: tág értelemben lehet szó utcai összecsapásokról vagy éppen ellentétes gondolatok ütközéséről. Minden közügynek vannak pártolói és ellenzői. A szerkesztő különösen a hírszerkesztő dolga, hogy egymás mellé tegye az ellentétes szempontokat, érveket: így a hallgató alkothat önálló véleményt a fontos kérdésekről. Ipar, gazdaság. A legtöbb ember életében alapvető, hogy van-e munkája, állása, ezért az iparban, mezőgazdaságban történő változások sokak számára hírértékűek, akkor is, ha nem közvetlenül őket érintik. Ilyen volt a közelmúltban a Danone-konfliktus Győrben, amely szakszervezeti, városi önkormányzati ügyként indult, majd országos, kormányzati kérdéssé is vált. A szabad, piaci gazdálkodás új igényeket is teremtett: ilyen például a rendszeres tájékoztatás a tőzsdéről, pénzügyi helyzetről (BUX-hírek, KSH közlemények, konjunktúra-jelentések). Ezeket megfelelő idősávban például a Kossuth Rádióban reggel fél hét körül vagy délután igénylik a menedzserek, de őket általában szűk szakmai szempontok vezérlik, és részletesebb információkra van szükségük. A köztájékoztatás erre nem alkalmas, mivel az emberek többségét közvetlenül nem érintik a tőzsdei ármozgások, nem érdeklik a bonyolult, száraz közgazdasági összefüggések ezért elegendő a legfontosabb alapinformációk rövid közlése. Egészségügy: létünkbe vág, alapvetően fontos mindenkinek, tehát érthető, hogy szinte minden esetben hírt kell adni róla. Hírértékű a járvány, vagy akár csak a járvány veszélye, a vérhiány, új perspektívát nyitó orvosi felfedezések, új gyógyszer például itthon még el nem ismert rákellenes készítmény megjelenése, bármilyen gond az egészségügyi ellátással. 2 Emberi történetek. Mindig érdekes, amikor valami rendkívüli történik hétköznapi, átlagemberekkel. Ilyen lehet egy lottó telitalálat, valamilyen rendkívüli siker (nemzetközi díj, szakmai elismerés), vagy éppen a fordítottja: egy-egy megrázó emberi tragédia. Ilyen az is, amikor egy gyakori közszereplővel történik valami érdekes, ami éppen nem a hivatásához tartozó, hétköznapi, emberi oldalát mutatja meg például egy politikusnak, élsportolónak vagy művésznek. 2 A járvány szóval azonban vigyázni kell, mert mást jelent a köztudatban, és mást az egészségügyi hatóságoknál. A köznyelv már régen járványról beszél, amikor a hivatalos közlemények ezt még cáfolják: a hatóságok csak járványszerű, gyakori megbetegedésekről szólnak. Ennek oka: ha kimondják, hogy járvány van, akkor annak súlyos közjogi következménye van, egy sor rendkívüli intézkedést kell hozni. Ezért hivatalosan ezt csak végső esetben használják/ismerik el: a szerkesztő feladata, hogy a helyzet súlyosságának megfelelően érzékeltesse a valóságot, egyúttal közvetítse a hivatalos álláspontot a történésekről.

6 Személyiségek. Egy-egy filmcsillag vagy más híresség látogatása mindig érdekli az embereket. Itt sem azonos mércét alkalmaznak a kereskedelmi adók és a közszolgálati média: az utóbbiban általában az esemény csak egy hír a sok közül, esetleg hátrébb sorolódik, a színes hírek közé. A kereskedelmi adóknál viszont könnyen felboríthatja a megszokott tartalmi sorrendet: akár induló anyaggá is válhat egy híradóban. Sport. Az eredmények, győzelmek, főleg a csúcsok mindig érdeklik az embereket. Erre a témakörre a médiában mindenütt külön szakmai csapat van, így általában nem a hírszerkesztő dolga az események követése. Kivétel az olyan idősáv, amelyben nincs sportműsor vagy ügyeletes sportszerkesztő, de mégis mindenkit érdeklő dolog történik. A közszolgálati rádiónál a sok élő közvetítés, rendkívüli sportműsor ellenére volt egy idősáv, amelyben szervezési okok miatt a politikai híradások szerkesztőjétől várták el a hazai olimpiai érmek bejelentését. Évszakhoz kötődő hírek. Minden nagy esemény, mint például a karácsony, húsvét, anyák napja, gyereknap stb. vonzza a híreket. Ami az adott eseménnyel, évfordulóval kapcsolatos, szinte minden embert, minden családot érint (ajándékláz, nyitvatartás, virágárak), ezért hírt kell adni róla. Ebbe a műfajba tartozik az idegenforgalmi szezon és vonzatai, vagy éppen a rendkívüli téli időjárás. Időjárás és közlekedés. Nincs ember, akit ne érintene. A médiumok rendkívüli adásnapot tartottak például január 12-én, mert hóhelyzet volt: négy napig egyfolytában esett, a közlekedés megbénult. A média próbált közvetíteni. Egészen más természetű rendkívüli adásnapok voltak például a romániai forradalom idején, 1989 karácsonyán: akkor olyan polgárháborús helyzet, politikai válság volt, amely halottakat és sebesülteket követelt, közvetlen szomszédunkban, ahol mintegy kétmillió magyar is él. Állatok. Az állatvilágról az ember közvetlen barátairól, kedvenceiről, például a lovakról, kutyákról szóló hírek többnyire ideális színesek. Fogalmazásuk lehet könnyedebb, oldottabb, barátibb az átlagos híreknél, de soha ne legyen gyerekes, gügyögő. Lényeges apróságok Számok. Mivel első hallásra nehezen érthetőek, nem szabad túl sok számot, adatot tennünk a hírekbe. Számmal lehetőleg ne kezdjük a hírt. Használjunk kerekített számokat. Ha lehet, helyezzük összefüggésbe a számokat (mihez képest mennyi a növekedés/csökkenés, vagy megfelelő forrásra hivatkozva minősíthetjük a számokat: például mekkora adósság milyen minősítést jelent a pénzintézetek szemében). Nevek. Általában mondjuk el a neveket, ha ismert személyekről van szó. Ne mondjunk neveket, ha a külföldi név nehezen mondható ki, nehezen érthető, megakasztja a bemondót és a hallgatót. Ha új nevek bukkannak föl, egy ideig megtehetjük, hogy állandó jelzőkkel emlegetjük őket, legalábbis amíg a hallgatók megszokják, hogy kiről van szó (Bush új amerikai elnök mondtuk egy ideig megválasztása után). Magyar neveknél mindig a teljes nevet (tehát ne csak a vezetéknevet) mondjuk. A hírek szövegében sose tegyük hozzá a névhez, hogy úr, mert ez csak megszólításba való. A doktori és egyéb címeket hírekben csak akkor használjuk, ha az adott összefüggésben fontosak. Idézetek. Lehetőleg ne kezdjünk hírt idézettel. Ha idézünk valakit, akkor a hír elején hangozzon el, hogy ki beszél, és csak utána függő beszédben az, hogy mit mondott: A magyar miniszterelnök közölte, hogy.... A bevezetés nélküli idézet különösen, ha érzékeny politikai témáról van szó azt az érzést keltheti a hallgatóban, hogy a mi véleményünket hallja, nem pedig azét a politikusét, aki ténylegesen nyilatkozott. Szokatlan megnyilatkozások esetén idézzünk szó szerint, és erre hívjuk is föl a hallgató figyelmét: XY úgy fogalmazott, hogy idézzük :... Ez egyfajta önvédelem is, mert a politikusok hajlamosak átmagyarázni korábbi nyilatkozataikat. Szóhasználat. Használjunk inkább egyszerű szavakat a bonyolultabbak vagy a ritkábban használatosak helyett. Kerüljük a nehezen kimondható szavakat. Idegen szavak helyett, ha csak lehet, használjunk magyar szavakat. Kerüljük az olyan szavakat, amelyek értékítéletet sugallnak. Lehetőleg kevés jelzőt és sok tényt tegyünk a hírekbe. Hagyjuk ki azokat a jelzőket, amelyek nem tartalmaznak külön információt (például a rendőrökről ne mondjuk külön, hogy kivezényelt, vagy ha a tűzoltók a hírben oltanak, akkor ne mondjuk külön, hogy a riasztott tűzoltók). Hagyjuk el az olyan fölösleges jelzőket, mint például tragikus szerencsétlenség (van-e szerencsés szerencsétlenség?) Valamely párt vagy csoport megjelölésére csak olyan jelzőt használjunk, amelyet az illetők saját maguk elfogadnak. Ha ilyen nincs, akkor a hallgató eligazítására válasszunk olyan, tárgyszerű jelzőket, mint például: kormánypárti, ellenzéki, legnagyobb, a legutóbbi választásokon győztes, az ellenzék vezető erejének számító. Kifejezetten rádiós sajátosság, hogy bizonyos szóösszetételeket nem használunk, mert a szóvégi-szóeleji összecsengés félreértésekre adhat okot. Ilyenek például a kórházba szállíttották (helyette inkább vitték), tegnapi napon (egyszerűen csak tegnap). Hasonlóan, ha két testület összeül és együtt tanácskoznak, akkor az együttes ülés, és nem közös. Az ilyen hibákat, a fogalmazási aknákat és a túl bonyolult mondatokat egyaránt segít elkerülni, ha a hírt hangosan felolvassuk magunknak kiderülhet, hogy mit nem lehet kimondani, és az is, hogy mi az, amit jobb, ha úgy nem mondunk ki. A hírforrások Riporterek (jó esetben szakriporterek). Közvetlen munkatársak, elsődleges információjuk megbízhatónak tekintendő, ők azok, akik a csapatból a helyszínen, a tűz közelében vannak. Természetesen vissza kell kérdeznünk, ha más forrásból (hírtelevíziók, MTI) eltérő tájékoztatást kapunk, de számunkra ők a primér forrás. Helyzetükből fakadóan állandó kapcso-

7 latban kell lenniük azokkal, akik a híreket csinálják vagy érintettek (politikusok, szóvivők, érdekvédelmi csoportok vezetői, rendőrség stb.). A riporterek feladata, hogy hozzák a sztorit, keressék az érdekes eseményeket. Minden szerkesztőségben kell lennie egy házi, a konkurencia miatt csak belső használatra szánt telefonkönyvnek, amely a fontos emberek elérhetőségét tartalmazza. Hírügynökségek, tévé- és rádióadók. A hazai és külföldi hírügynökségekre elő kell fizetni, de például a CNN hírtelevízió is pénzt kér azért, ha képes riportjait felhasználják. Sokszor azonban az is elég, ha az elkészített anyagban a hírben, tudósításban hivatkozunk a hírforrásra. Nemzetközileg elfogadottak a nagy hírügynökségek, miután nagyon szigorú a saját információik belső ellenőrzése is: ezek a teljesség igénye nélkül a Reuters, a DPA, az AFP, az AP. Ugyanakkor a hírügynökségek sem egyformán megbízhatók: itthon a nemzeti hírszolgálati iroda, az MTI rendelkezik a legkiterjedtebb hazai és külföldi tudósítói hálózattal, illetve a fordítással járó késedelemmel és hibaszázalékkal együtt a legtöbb külföldről átvett anyaggal. A tapasztalatok szerint a közelmúltban alapított kisebb magán-hírügynökségek anyagai többnyire használhatók, de szakmailag kevésbé megbízhatók, kevésbé ellenőrzöttek. Tükör. Az előre tudható, bejelentett, tervezett várható eseményeket tartalmazza (napi előzetes, heti tükör stb.). Szakszolgálatok. Kritikus eseteknél érdemes felhívni a rendőrséget, a mentőket, a tűzoltókat (vagy éppen a hegyimentőket, parti őrséget, ahol van ilyen). Megszokott, hogy az ottani ügyeletes nem örül a hívásunknak: olyan eseményről akarunk még többet, pontosabban megtudni, amiről jó eséllyel még ő sem tud eleget nekünk viszont a lehető leggyorsabban tájékoztatnunk kell. Sokszor gát a felelősség felmerülése is: akit felhívtunk, egyeztetni akar a főnökével, ami két-három órás késést is jelenthet közben a közszolgálati rádiónál négy adón félóránként hangoznak el híradások. Ennek a jelentőségét a médiatörvény érvénybe lépése óta egyre inkább felismerik az érintett hatóságok is: a rendőrségnél például elterjedt és működik a sajtóügyeletesek rendszere, már a megyéknél és a nagyobb városi kapitányságoknál is. Ne feledjük: itt is előnyt jelent a jó személyes kapcsolat.) Sajtóközlemények, sajtótájékoztatóra szóló meghívók. Ezeket óvatosan kell kezelni. Az esetek többségében csak a propaganda, az önreklám eszközéül szolgálnak azoknak, akik küldik: ritkán van bennük valódi hírérték. Ha mégis hír készül belőlük, ügyelni kell arra, hogy ne a reklám, hanem a közérdek kapjon hangot. Gyakoriak az olyan meghívók, amelyek a hírszerkesztőhöz futnak be, valójában azonban a (szak)riporterekre tartoznak ezeket értelemszerűen nekik kell továbbítani. Vannak olyanok is, amelyek megérnek valamilyen háttérelemzést, aktuális riportot ezekből hír nem készül, de szintén tovább szoktuk adni. Internet. Új forrás-lehetőséget teremtett az új technika, az internet. Felhasználásának tapasztalatai kettősek. Pozitív, hogy rendkívüli mértékben kiszélesedtek az információhoz jutás lehetőségei. Negatív, hogy a technikai gyorsulás mellett szabályozatlanok, egyúttal csökkentek is a szakmai követelmények. Tehát: az internet bizonyos esetekben jó, vagy akár nélkülözhetetlen hírforrás, de megfelelő szakmai kontroll híján válhat álhírek terjesztésének forrásává is. A döntés a szerkesztő felelőssége. Pozitív hatása vitathatatlan volt, amikor Jugoszláviában, a Milosevics-rendszer utolsó éveiben többször is előfordult, hogy betiltották a B 92 független belgrádi rádióadót: adásait, információit továbbra is el lehetett érni az interneten. A legtipikusabb álhír is az internetről került nyilvánosságra áprilisában az ITAR-TASZSZ hírügynökség közölte, hogy meghalt a szaudi uralkodó. A jelentés kuvait-városi (!) diplomáciai forrásokra hivatkozva adta le, hogy a halálhírt néhány órán belül hivatalosan is be fogják jelenteni Szaud-Arábiában. A hírt a Magyar Rádió nem közölte: a bizonytalan forrás, hivatalos bejelentés hiánya mellett erősítette a kételyt az is, hogy a mértékadó nemzetközi hírforrások (BBC, CNN) sem adták le. A kor kiadott gyorshírt nyilván a megfelelő ellenőrzés után kor cáfolták (MTI 2001.április 9.). Mint kiderült, a téves információ egy honlapról terjedt el. Legfontosabb értékek és célok Ezek az alapelvek magától érthetődőnek tűnnek, mégis érdemes felidézni őket. A hírek szerkesztésének alapelvei: Pontosság. Közzététel, vagyis adás előtt meg kell győződni arról, hogy igaz-e az információ. Általános szabály, hogy minden hírt a rendkívüli eseményeket mindenképpen legalább két, egymástól független forrásnak meg kell erősítenie. Ilyen volt például, amikor rálőttek Orbán Viktor feleségének az autójára: a rendkívüli esemény úgy derült ki, hogy a hidakon, a fővárosból kivezető utakon rendőri ellenőrző posztokat állíttok föl. Erről fülest, értesülést kaptunk valamelyik kollégától: az információt a Miniszterelnöki Hivatal, a rendőrség és a kormányőrség erősítette meg, illetve pontosította, mielőtt az MTI kiadta volna. Kiderült, hogy valójában elrabolták a terepjárót, nem volt benne a miniszterelnök felesége, és a kormányőr lőtt rá a rablóra. A kétes forrásokat ki kell szűrni. Ugyanakkor egyértelműen elfogadjuk, és csak rendkívüli (gyanús) esetben ellenőrizzük külön az MTI anyagait, mert az ellenőrzést a távirati iroda hivatalból elvégzi. Hasonlóképpen kezeljük a saját tudósítóink vagy kollégáink információt. Minden szokásostól eltérő forrást külön jelölünk a hírek fejlécében, saját, belső információként. A hírben magában akkor szoktuk a hírforrást említeni, ha nem egészen vagyunk biztosak annak tartalmában, de leadjuk ezzel némileg a felelősséget is áthárítjuk (például a CNN hírtelevízió úgy értesült... ). Etikai, szerzői jogi okokból indokolt a forrás megnevezése, ha exkluzív információról van szó. Ebben az esetben a forrás közlése nem tekinthető az adott médium reklámozásának. Pártatlanság. Fontos elv és követendő gyakorlat, hogy a híradások, hírműsorok tartsanak egyformán távolságot minden parlamenti párttól és kormányzati intézménytől szemben azzal az időnként hangoztatott elvvel, hogy a közszolgálati médiának minden parlamenti párthoz egyformán közel kell állnia. A hírszerkesztőnek nem szabad saját véleményét, állás-

8 foglalását beleszőnie a hírbe, híradásba: vita esetén nem állhat egyik fél mellé sem, vagyis elengedhetetlen a tárgyilagos tájékoztatás. A pártatlanságot a híradások folyamán terjedelemben (műsorpercben) is biztosítani kell, természetesen a hír fontosságának függvényében. Érdektelen, lényegtelen eseményről nem szabad csak azért hírt leadni, hogy arányos legyen a pártok szerepeltetése. Külön szabályok vonatkoznak a választási kampányra. Ezeket általában maguk a pártok egyeztetik egymással, illetve a média vezetőivel. Természetesen sokszor fizikai képtelenség egy négyperces híradáson belül az arányosság biztosítása, tehát a lényeg a hírfolyam (a hírek és híradások egész napos folyamatának) kiegyensúlyozottsága, pártatlansága. A hírekben lehetőleg tartózkodni kell a minősítésektől, kivéve azokat az eseteket, amikor a megértést szolgálják a jelzők: például szélsőséges vallási csoport fegyveresei stb. Kiegyensúlyozottság. Vitában, konfliktushelyzetben mindig meg kell szólaltani a másik (harmadik, negyedik...) felet is. Ez általában csak a hírfolyam egészében biztosítható, de visszautalással érzékeltethetőek az előzmények. A nyilvános vitában minden odatartozó nézetnek helyt kell adnunk, bizonyos időn belül. A hír általában adható akkor is, ha valamelyik felet nem tudjuk elérni. Reagáltatni a következő adásban is lehet. Korrektség. A nyilatkozót (adott esetben riportalanyt) tilos félrevezetni. Például ha csak névtelenül hajlandó nyilatkozni, kötelező a titoktartás, hasonló igény esetén a hang eltorzítása, az arc kitakarása, illetve nem szabad titokban felvenni a beszélgetést. Tilos a mondanivalót úgy szerkeszteni, vágni, hogy az mást sugalljon, mint a nyilatkozó tényleges álláspontjának a lényegét. A szerkesztés nem torzíthatja a nézeteket. Világos fogalmazás. Fontos a pontos fogalmazás, de legalább ennyire fontos a közérthetőség is. Mindig szem előtt kell tartani, hogy ugyanazt az adást széles rétegek hallgatják egyszerre: idősek, fiatalok, képzettek és kevésbé képzettek. A hírszerkesztő dolga, hogy valamennyiük számára egyformán érthetően és tartalmasan megfogalmazza az esemény lényegét. A hír(adás) tárgyszerű műfaj: kerülendők a dramatizáló, szenzációhajhász jelzők, de jó, ha a fogalmazásmód üde, érdekes, változatos, nem hivataloskodó, közel áll a köznapi beszédhez. Szakszerűség. Sok esetben magyarázat kell ahhoz, hogy mindenki megértse, miért fontos és érdekes, ami történt. A hírben ez ritkán lehet több egy mondatnál. Néha azonban előfordul, hogy maga a hír egyetlen mondat (vagyis a lead) a többi háttér, magyarázat. Ebben az esetben sem szabad azonban elfelejteni, hogy ez sem tükrözheti az újságíró magánvéleményét. A szakszerűség abból a szempontból is fontos, hogy ha egy hallgató a saját szakterületén tévedésen vagy pontatlanságon kapja a hírszerkesztőt, akkor a későbbiekben más témákban is feltételezni fogja, hogy az adott médium információi nem megbízhatóak. Ennek elkerülésére a hírekkel komolyan foglalkozó adók szakriportereket foglalkoztatnak, akik nemcsak jó újságírók, de egy-egy szakterületnek (például az egészségügynek, repülésnek vagy éppen a parlamenti visznyoknak) is avatott ismerői. Gyorsaság. A gyorsaság, pontosság és a fontosság szempontjai keresztezik egymást. Általános tapasztalat, hogy bizonyos hírszolgálatok hajlamosak arra, hogy a gyorsaságot tekintsék elsődlegesnek. Ennek eredménye lehet, hogy ellenőrizetlen, vagy valós, de pontatlan információt közölnek legfeljebb később helyesbítenek. Ilyen eset volt, amikor a világrádiók egy része egy amatőr rádiósra hivatkozva (még a nyolcvanas években) közölte, hogy a Perzsa-Arab öböl fölött lelőttek egy nyugati utasszállító gépet. Mint később kiderült, ez nem volt igaz: a szóban forgó légitársaság minden járata utasaival együtt épségben megérkezett. A BBC nem áldozza fel a pontosságot a verseny kedvéért: a legfontosabb szempont a hitelesség, inkább valamivel később, de korrekt információt közöl. Ezt az alapelvet fogadja el a Magyar Rádió is. Az erősödő hírversenyben azonban mindig nagy nyomás nehezedik a mindenkori szerkesztőre, hogy elsőként adjon közre egy információt. Ugyanakkor látni kell, hogy a munka során nincsenek fekete-fehér helyzetek, éppen a felelős szerkesztő feladata az ellentétes szempontok kezelése. Jogszerűség. Látszólag nyilvánvaló követelmény, hogy az újságírónak saját maga és a cég érdekében is ismernie kell és tiszteletben kell tartania saját országa törvényeit, valamint annak az államnak a törvényeit, ahol éppen dolgozik. Egyetlen hitelesnek tartott, komoly adó sem tűri el, hogy a munkatársa törvényt sértsen. Érzékenység. Ez a szempont általában a kisebbségi, illetve bármilyen mássági ügyek kapcsán kerül elő. A fő szabály, hogy tiszteletben kell tartani a kulturális, vallási és egyéb sokféleséget, amely minden társadalomra jellemző. Ugyanez igaz az emberek magánéletére is hacsak a köz ügye másképp nem kívánja. Ennek meghatározása azonban megint csak rendkívül érzékeny kérdés, és embere válogatja, hogy kinek mi fér bele a közügy érdekében kategóriába. Az biztos, hogy a nyugati sajtó sokkal kevésbé hajlamos tekintettel lenni a közszereplők ilyen értelemben vett egyéni érzékenységére, mint a hazai. Fogalmazni mindenképpen úgy kell, hogy szavaink ne sértsék a kisebbségeket, a hátrányos helyzetű embereket, csoportokat. Hatékonyság. A BBC és minden maga iránt igényes adó állandóan magas színvonalú munkát vár el munkatársaitól. Ennek alapja a megfelelő szakmai tapasztalat és rutin ez azonban önmagában soha nem elegendő. A minőségi szerkesztés rendszeres és folyamatos felkészülést igényel. Ennek feltételeit (terhelhetőség, munkaidő, beosztás) a jó menedzsment beépíti a működési rendszerbe. A rendszeres adáson kívüli felkészülés mellett szükséges az alkalmankénti, nagyobb lélegzetű továbbképzések biztosítása is, annak érdekében, hogy a hírek, hírműsorok szolgáltatása ne váljon lélektelen rutinfeladattá. Mindezek az alapelvek azonban csak akkor követhetők, akkor válnak hatásos eszközévé az újságírói munkának, ha a hírszerkesztő egy működő szerkesztőségi rendszerben dolgozhat, ahol megkapja a szükséges szakmai és háttér támogatást munkájához. Ehhez is kell egy csapat, még akkor is, ha maga a szerkesztő formálisan egyedül dolgozik. Bizonyos kérdésekben, ügyek kezelési módjában pedig elkerülhetetlen egy egységes szerkesztőségi álláspont kialakítása, mert az egész intézmény megítélését rontja, ha a szerkesztőség különböző tagjai különböző gyakorlatot követnek.

9 Bolgár György: Beszéljük meg! Magvető Könyvkiadó Kft., Budapest, 2000 Bolgár György közelmúltban megszüntetett, Beszéljük meg! című műsora nyolc év alatt több mint hatszáz adást ért meg, ez idő alatt az ország egyik legnépszerűbb, leghallgatottabb rádióműsoraként tartották számon. A könyv a Beszéljük meg! történetét meséli el, a kulisszatitkok, a bírósági perig vezető viták, de mindenekelőtt a felidézett adásrészletek révén. Fordulatos és tanulságos történet azoknak is, akik hallgatták a műsort, és azoknak is, akik csak hallottak róla.

10 Bolgár György: Megbeszéltük Glória, Budapest, 2005 Népszerű rádióműsorból könyvet csinálni egyszerre hálás és hálátlan feladat. Hálás, mert egy közismert címet nem kell a piacra bevezetni, ráadásul egy sikeres műsornak megvan a maga hálás közönsége, de hálátlan, mert a rádiós beszélgetések műfaja egy az egyben nem tehető át írásban. Mi több azaz kevesebb, ami élőben, az elhangzás pillanatában izgalmas és talán váratlan is volt, utólag, visszaidézve már nem lehet, hogy lejárt lemez. Nincs unalmasabb a tegnapi újságnál, szokták mondani, ám ez nem igaz, mert gyakran előfordul, hogy a műsorban megszólalók is hetekkel vagy hónapokkal korábbi kijelentésekre hivatkoznak, hosszú ideig emlegetik, hogy ki mit és hogyan mondott. Arról nem is szólva, hogy bizonyos megjegyzések, megállapítások utólag, visszatekintve válnak igazán meghökkentővé és izgalmassá. Már akkor ezt mondták az emberek? Jé! Előre tudták, sejtették? Ki hinné? Ha valaki meg akarja tudni, hogyan gondolkodnak az emberek pro és kontra az ország dolgairól, akkor csak bele kell hallgatni a Klubrádió Megbeszéljük című műsorába, vagy el kell olvasni ezt a könyvet, amelyből kiderül, hogy az utca embere (és a rádió hallgatói) átlát a szitán.

11 Bolgár György: Klub, rádió, média, őrület 168 Óra, december 7., o. Hogy megy az idő! Csak mintha visszafelé menne. Öt éve már, hogy elindult az új Klubrádió, amely a korábbi közlekedési rádióból átváltott kereskedelmi alapon működő, mégis közszolgálati jellegű és tartalmú adóvá, éppen egy olyan időszakban, amikor közeledvén a választásokhoz megint nyakig benne voltunk egy sokadik médiaháborúban. Aztán nem sokkal később, 2002 tavaszán győzött a szocialista-szabaddemokrata-koalíció, amitől az ember a médiaviszonyok tisztulását (is) várta, most meg a tisztulás helyett nemhogy a médiában, de az egész közéletben háború van. És még jó, hogy e háború az utcákon csak pillanatokra lángolt föl. A történelem kerekét nem lehet viszszaforgatni? Ugyan már! Lehet, és sokan mély meggyőződéssel meg is teszik. Amikor 2002 legelején az akkori közszolgálati rádióban megszüntették betelefonálós műsoromat, még senkinek - se megszólaló hallgatónak, se közéleti szereplőnek, se magát demokratának valló politikusnak nem jutott eszébe, hogy az árpádsávos zászlót nemzeti jelképként emlegesse. Ma ellenben hasonló klubrádiós műsoromban (amelyet mellesleg balliberális elfogultsággal vádolnak) egymástól veszik át a telefonkagylót (egyelőre kisebbségben) azok, akik semmi kivetnivalót nem találnak sem az árpádsávos zászlókban, sem abban, hogy a zászlót Fidesz-gyűléseken, sőt kongresszuson lengetik, de például abban sem, hogy valaki fideszes önkormányzati képviselő létére náci egyenruhákat gyűjt. Mint ahogy például az ismert, vezető fideszes politikus sem hajlandó a műsorban nyilatkozva megérteni: attól, hogy az Árpád-házi királyok egy része ilyen zászlót használt, a mostani lelkes jelképgyártásnak és -használatnak nem az az üzenete, hogy visszaültessék a trónra a kihalt Árpád-házat, vagy hogy az éppenséggel vörös zászlót használó Szent István gazdag hagyományát ápolják. Bevallom, tele voltam naivitással, amikor 2002 januárjában úgy és abban a reményben csatlakoztam az egy hónappal korábban átalakult Klubrádióhoz, hogy akkor majd ott kicsiben megcsinálhatjuk az informatív, érvelő, vitázó, kiegyensúlyozott közszolgálati rádiót, ha nem is köz-, hát legalább kereskedelmi szolgálatban. Mert igaz ugyan, hogy megcsináltuk, sőt szűkösebb lehetőségeink ellenére jóval informatívabbak és kiegyensúlyozottabbak voltunk, mint a közrádió, mégis azonnal a balliberális oldalra szorított bennünket nemcsak a jobboldal, hanem (engem) meglepő módon maga a hallgatóság is. Félreértés ne essék, baloldali és liberális világnézetemet nyíltan és nyugodtan vállalom, sőt egy kereskedelmi rádióban, ahol például a betelefonálók nemritkán a véleményemet kérdezik, el is mondhatom, mégis eleinte azt gondoltam, igazi közszolgálati média híján egy kereskedelmi rádió is tud majd magyar BBC-ként működni. Ám pillanatok alatt kiderült, hogy amint a rádiózásban (és a tévézésben) is több szereplő léphet a pályára, a közönség ugyanúgy választ közülük, mint az írott sajtóban. És ez a választás determinál. A jelentős részben baloldali és liberális hallgató rögtön elvárta és azóta is elvárja, hogy a rádiója ebben a hangnemben szóljon hozzá. Úgyhogy ebből a szempontból akár meg is érteném a jobboldali sajtót. Hiszen a jobbos közönség egy része nyilván szomjazza, megköveteli az ellentmondást nem tűrő, baloldalt gyalázó hangot. Nem állítom, hogy ez kizárólag jobbos tulajdonság: klubrádiós műsorvezetőként gyakran megkapom a velem szimpatizáló hallgatóktól, hogy miért vagyok kíváncsi a fideszes politikus véleményére, hiszen azt már sok helyen amúgy is hallhatták, nem érdekli őket. Vagy hogy miért engedem annyit beszélni a jobboldali nézeteket valló hallgatót, amikor ez nem az ő rádiója? Amire egyrészt az szokott lenni a válaszom, hogy jobboldali betelefonálóból nálunk kevesebb van, ezért nekik is igyekszem esélyt adni, másrészt és ez a fontosabb az ellentétes oldalak, nézetek és világnézetek ütköztetésének azért van értelme, mert ez a műsor és ez a rádió a magyar valóságot akarja megmutatni. Balostul, jobbostul, mindenestül. Az újságírás, rádió- és tévéműsor-készítés célja a valóság feltárása, bemutatása, elemzése, értékelése kell hogy legyen, nem egyfajta (akármilyen helyesnek is gondolt) vélemény ismételgetése, sulykolása. A magam bizonyára meglévő elfogultságaival igenis erre törekszem, ugyanakkor a másik oldalon nyomát sem látom, hogy a sajtó munkásai megpróbálnának valamennyire ellenállni a rájuk nehezedő nyomásnak. Éppen ellenkezőleg: ráerősítenek, gyakran ők hergelik, tüzelik, heccelik olvasóikat és nézőiket, olyanokat mondanak ki nagy nyilvánosság előtt, amiket a vérmes közönség legföljebb csak nevét nem vállalva mer leírni az internetes fórumokon. Fegyverként használják a médiát. Lőnek, szúrnak, sebeznek vele. Olyan harci eszközként, amellyel nemcsak a nekik szimpatikus politikát támogatják vagy szolgálják, még csak nem is egyszerűen annak hatalomra juttatására törekszenek, hanem amellyel a szemben álló politikai oldalt és az így-úgy hozzáköthető médiát örökre száműzni akarják az egész magyar közéletből. Ilyen (alaphangon antidemokratikus) körülmények között ott tartunk, hogy a bal- és liberális, illetve a jobboldali sajtó hangadó emberei egyszerűen nem vitázhatnak, nem ülhetnek le egymással, még sokkal kevésbé, mint a politikai élet szereplői. Nincs legkisebb közös nevező, nincs szinte egyetlen, közösen elfogadott vagy azonosan értelmezhető érték, és nincs a legminimálisabb személyes tisztelet sem (hiszen jobboldalról éppenséggel a legszemélyeskedőbb, mindennapos durvaság van). Ott tartunk, hogy úgy látszik: még a köztársasági elnök sem képes más kategóriákban gondolkodni, mint a végtelenül hamis és hazug, sematikus felosztásban. Abban, hogy a médiában létezik egy magát az alkotmányon kívülre helyező jobboldali szélsőség (amely mellesleg meg akarja dönteni a polgári demokráciát, faji alapon uszít, embereket szándékosan megfélemlít). Ám ezzel szemben áll egy másik szélsőség amely ugyan teljes mértékben a fennálló demokratikus rendszer pártján van : a balliberális sajtó. Holott az éles véleményalkotás még nem egyenlő a szélsőségességgel, a demokráciaellenességgel, és nem egyenlő az emberi méltóság megsértésével. Úgyhogy baloldali és liberális mértéket adó sajtó igenis létezik, ráadásul nem sokban különbözik a hasonló nyugatitól, ugyanakkor a jobbolda-

12 lon legalábbis a hangadók közül szinte mindenki elvesztette a mértéket. Pontosabban van mérték, de ezt a mértéket a minél durvább, minél gyalázkodóbb, minél nagyobb sokkot, döbbenetet vagy éppen dühöt kiváltó megállapítások adják. Több robbanófejes szavak röpködnek a levegőben, és csak idő kérdése, mikor robbannak. A baloldali és liberális sajtó kétségbeesetten igyekszik betartani a szakma szabályait (nem állítom, hogy mindig sikerül), de a jobboldali média szélsőségesei (akik sajnos a jobboldal főáramában vannak, nem a szélén) egyre nagyobb bombákat és robbanótölteteket gyártanak. Már ez is elviselhetetlen, de semmi ahhoz képest, amit a sorozatos robbanások fognak okozni. Fegyverzetcsökkentési, leszerelési tárgyalásoknak semmi esélyük. Amíg a jobboldal politikai vezére az ellenfél politikai megsemmisítésére törekszik, a vele együtt gyakran megjelenő szélsőséges publicista sem adhatja alább. És amíg a vezénylő tábornok a parlamenten kívülről döntené meg a parlamenti többséget, a lelkes tévétudósító is forradalmárokat vizionál a szélsőséges rendbontókban. Robbanás előtti zaj van. Akkora, hogy már talán nem is hallani, mit mondok.

13 Terestyéni Tamás: Vizsgálat a Vasárnapi Újság című rádióműsorról Médiakutató, 2003/1. sz. (tavasz) o. A közszolgálati Magyar Rádió egyik legvitatottabb műsora, a Vasárnapi Újság című politikai magazin. Az alábbi írás a 2001 novemberében és decemberében sugárzott kilenc adás alapján készült tartalomelemzés eredményeit ismerteti. Elsősorban azt vizsgálja, milyen értékeket, üzeneteket képvisel a Vasárnapi Újság, és milyen módszerekkel közvetíti azokat. 1. Elöljáróban Az alábbi írás egy olyan tartalomelemzésnek az eredményeit ismerteti meg az olvasókkal, amelyet a szerző 2002 elején az ORTT megbízásából készített azzal a céllal, hogy adalékokat szolgáltasson annak a kérdésnek az eldöntéséhez, vajon megalapozottak-e a Vasárnapi Újság című rádióműsorral kapcsolatban az akkortájt legalábbis sűrűn megfogalmazódó fenntartások, kifogások. Bár a vizsgálat lezárulta óta közel egy esztendő telt el, megállapításaink közreadását több tényező is nyomatékosan indokolja. Az elemzés a maga idejében nem kapott nyilvánosságot (állítólag az ORTT a választások idején nem látta volna célszerűnek egy olyan anyag publikálását, amely az egyébként is kiélezett politikai harcokban további konfrontációkat gerjeszthetett volna), holott feltehető, hogy a médiapolitikusokat és a médiakutatókat, de általában mindenkit, akit érdekelnek a média ügyei, ma is erősen foglalkoztatja a közszolgálati rádiónak ez a produkciója. A műsor az időközben lezajlott események (kormányváltás, főszerkesztői vezetőcsere, változások a közszolgálati csatornák kuratóriumaiban és az ORTT-ben, önkormányzati választások) ellenére változatlanul a hazai jobboldalikonzervatív nézetek egyik legfőbb fóruma a közszolgálati médiában. A Vasárnapi Újság -ra külön felhívja a figyelmet az a körülmény, hogy a magyar jobboldali-konzervatív politizálás vezéralakja, Orbán Viktor (a vizsgált adások elhangzásának és elemzésének idején Magyarország miniszterelnöke) mintegy a bizalmát, szellemi-ideológiai azonosulását és támogatását kifejezve többször is megszólalt műsorban. A Vasárnapi Újság több mint egy évtizede vasárnaponként reggel hat és fél kilenc között a Magyar Rádió Kossuth adóján jelentkező politikai magazinműsor. Szerkezete hosszú ideje változatlan. A zenei szignál és a hat órai hírek után figyelemfelhívó tartalomismertetés, majd Vasárnapi kalendárium címmel történeti összeállítás hallható több évtizeddel, akár száz évvel korábbi híradásokból. Ezután kezdődik a műsor tartalmi lényegét adó interjúk, riportok, tudósítások, jegyzetek, könyvismertetések sora. Egy-egy adásban átlagosan hét-nyolc ilyen műsoregység hangzik el. Az egyes műsoregységek között a mindenkori műsorvezető mond rövidebb-hosszabb összekötő, felvezető szövegeket. Nem ritka azonban, hogy ezek a szövegek tartalmukat és terjedelmüket tekintve önálló műsoregységnek, rádiós publicisztikának (jegyzetnek) hatnak. Minden adásban jelentkezik Mondom néktek címmel egyházi rovat, amelyben a történelmi keresztény egyházak személyiségei, papok, lelkészek szólalnak meg és küldenek vallási intelmeket, üzeneteket a hallgatóságnak. Hét és nyolc órakor ismét hírek hallhatók, a rövid hírcsomag előtt azonban minden adásban egy hosszabb jegyzet hangzik el. Az általunk vizsgált adásokban ezeket egy kivételével Lovas István készítette és olvasta fel. A nyolc órai hírek után Kárpátmedencei krónika címmel közel félórás összeállítás következik olyan riportokból, interjúkból, tudósításokból, amelyek a szomszédos országokban élő magyarokkal foglalkoznak. Végül az adás utolsó perceiben hallgatói véleményekből és hozzászólásokból válogatnak a szerkesztők. Az egyes műsoregységek között többnyire komolyzenei részletek csendülnek fel, de az alkalomtól függően egyházi vagy népzene is elhangzik. Elemzésünk a műsornak a 2001 novemberében és decemberében sugárzott kilenc adását vizsgálta. Ebben az időszakban a műsor vezető szerkesztője (főszerkesztője) Haeffler András volt, a műsorvezetői feladatokat a vezető szerkesztő mellett Stifner Gábor, Ulbrich András, Kardos Katalin és Földvári Gábor látták el. Dolgozatunk első felében a műsor egyes adásainak részletes bemutatása olvasható időrendben, azzal a célszerű egyszerűsítéssel, hogy a Kárpát-medencei krónika című összeállítással és a hallgatói véleményekkel külön nem foglalkozunk, mert ezek hosszadalmas ismertetése már nem sokat tehetne hozzá az előzményekhez. Előrebocsátjuk, hogy az adások, illetve a műsoregységek leírásában csak a fontosabb témák és a hangsúlyosabb állítások jelzésére szorítkozunk, lehetőség szerint olyan formában, amely a tömörítés ellenére is visszaidézi a megszólalók és a műsorvezetők eredeti szóhasználatát és stílusát. Úgy véljük, kommentárokra nincs szükség a részletek magukért beszélnek. (Talán nem is szükséges, mindenesetre a félreértések elkerülése végett felhívjuk a figyelmet arra, hogy a tartalmi kivonatokban említett aktualitásokat a műsor elhangzásának időbeli kontextusára, tehát az akkori eseményekre, az akkori közszereplőkre, az akkori politikai elrendeződésre kell vonatkoztatni.) A dolgozat második fele értékelő jelleggel az általánosítható tanulságokat foglalja össze. 2. A műsor vizsgált adásainak rövid ismertetése november 4. Ezen a napon a műsor teljes egészében az 1956-os forradalomra való emlékezés jegyében telt. A műsorvezető Stifner Gábor azzal indított, hogy 45 éve ágyúszóra ébredtünk, és az ekkor újrakezdődött kommunista rendszernek tudható be, hogy most rosszabb az életünk, mint amilyen lehetett volna. A műsor riportjai, tudósításai között az ötvenhatos megemlé-

14 kezésekkel kapcsolatos információk voltak hallhatók, és ez alkalommal a szokásos Vasárnapi kalendárium is a forradalom egykori híreiből válogatott. Az első összeállításban Bőzsöny Ferenc és a Magyar Rádió akkori bemondói emlékeztek az intézmény forradalom alatti működésére. Az események tanúitól hiteles történeti beszámolót kaphattak a hallgatók. Ezután interjú következett egy idős férfival (Dobos Lajos?) 1, aki Juta dombi kiskatonaként 22 évesen esett áldozatául a forradalom utáni megtorlásoknak. Halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, hosszú évekig raboskodott. Mint elmondta, elveszett az egész élete. Megkeseredett ember lett, de nem kíván bosszút állni. A harmadik interjúban Tóth Zoltán, az 1956-os Miskolci Munkástanács tagja beszélt. Meghurcolták, letartóztatták, a fogság után nem kapott munkát, ahol lehet, megalázták. Úgy látja, hogy az egykori megtorlók fényesen élnek, elmaradt a felelősségre vonás, jobban megy nekik, mint a becsületes magyar embereknek. Véleményét azzal zárja, hogy nagyobb megbecsülésben kellene részesíteni az egyszerű szabadságharcosokat. Pongrácz Gergely volt a következő megszólaló. Arról nyilatkozott, hogy Kiskunmajsán 56-os múzeumot létesít. Tulajdonképpen Budapesten látott volna szívesen egy ilyen intézményt, de véleménye szerint a mostani polgármester mellett ez aligha valósulhatna meg. Élesen támadja a baloldali ellenzéket: az MSZP ki akarja sajátítani 56-ot; a Heti Hetes, az RTL Klub sértő hangon beszél a nemzeti oldalról; Horn Gyula nem röstellt megjelenni a 301-es parcellánál a szabadságharcosok és a meghurcoltak megemlékezésén; a volt kommunisták között vannak a legnagyobb kapitalisták; nem a reformkommunisták csinálták a forradalmat, mi nem megreformálni, hanem megszüntetni akartuk a kommunizmust; még mindig nem született ítélet a sortüzek ügyében. Egy erdélyi magyar publicista Mojszesz Márton emlékét idézi fel, aki diákként átszökött Romániából Magyarországra, hogy segítsen a forradalmároknak ben a román hatóságok forradalmi versei miatt kirúgták az egyetemről, meghurcolták, fizikailag megkínozták, később pedig csak alantas munkát kaphatott. A politikai terror elleni tiltakozásul a brassói pártbizottság előtt benzinnel leöntötte és felgyújtotta magát. Sérüléseibe három hónap múlva belehalt. Ezután összeállítás következik a műegyetemi fiatalság forradalmi szerepéről. Megszólal Pálinkás József oktatási miniszter, majd Vajna Zoltán, a Műegyetemi 56-os Alapítvány elnöke arról beszél, hogy ma is sokan a baloldali sajtó hatása alatt állnak, és nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a történtekről. Hasonló mondandója van a Rákóczi Szövetség elnökének is. Az emberek félrevezetettségének illusztrálására rövid interjúk hangzanak el, amelyekből az tűnik ki, hogy sokan még mindig a Kádár-rendszer hívei. Négy kérdezett közül csupán egy nyilatkozott elítélően a kommunista múltról: utálja Kádárt, még mindig pozícióban ülnek a régi elvtársak, nem kérnek bocsánatot a bűneikért. Tóth Ilonára emlékezett Pokorni Zoltán és Dávid Ibolya, majd egy volt csoporttárs egyetemi professzor, végül pedig Boross Péter. A forradalom mártírjának személyiségét felidéző megemlékezés szavaiba a riporternő beleszövi, hogy a 301-es parcellánál tartott gyászünnepségen az MSZP is megjelent, anélkül hogy bocsánatot kért volna a megtorlásokért. Csapody Miklós főszereplésével összeállítás hangzott el arról, hogyan működött a kádári elnyomó rendszer: nem volt lehetőség politikai tevékenységre, csak az MSZMP-ben, besúgók figyelték az embereket, az értelmiség meg volt félemlítve. A törvények azonban ma is védik a besúgók és a beszervezők személyiségi jogait, és az ellenzék is védelmet nyújt nekik. Lovas István jegyzete arra hívta fel a figyelmet, hogy a jobboldal nemcsak Magyarországon, de Nyugat-Európában is egyre erősebb. Korábban az MSZP és az SZDSZ zavartalanul uralkodhatott, de változnak az idők, a jobboldal megtalálta a hangját a balliberális média terrorjával szemben is, bár folyamatosan támadják, antiszemitizmussal és rasszizmussal vádolják. A Kárpát-medencei krónikában is a forradalom, illetve a megemlékezés volt a fő téma. Végül reklámnak is beillő ismertetés hangzott el Kiszely Gábornak a kommunista államvédelmi szervek tevékenységét vizsgáló könyvéről, aztán hallgatói reagálásokkal zárult a műsor. Ezeknek a leggyakoribb motívuma az volt, hogy nem valósult meg az igazi rendszerváltás, nem történt bocsánatkérés a kommunista utódpárt részéről, MSZP-s gyilkosok jelentek meg a 301-es parcellánál november 11. Ulbrich András műsorvezető Szent Márton napi köszöntőjében arra emlékeztet, hogy a világ tele van agresszióval, háborúval: szeptember 11-i merénylet New Yorkban, harcok Afganisztánban, Izraelben; ma nagyon kellene Szent Márton védelme. A Holt-tengeri tekercsek ügyével indulnak a riportok. Egy teológus professzor és Hajdú Demeter Dénes közíró úgy tudja, hogy a Vatikán esetleg átértékelni és átírni készül a Szentírást, nem utolsósorban Vermes Géza a Londonban élő, keresztény hitről zsidó hitre visszatért ókortörténész ügyködésének köszönhetően. Szerintük Vermes (akinek zsidó kötődése erős hangsúlyt kap a műsorban) azon a torz állásponton van, hogy a mai keresztény egyházak nem Jézus egyházai; ezzel nyilvánvalóan a kereszténység alapjait kezdi ki, és a Vatikánt is megkísérli befolyásával félrevezetni. Győrfi László új, immár 16. könyvének ismertetése. A mű, amely az Aki megszökött a halál elől címet viseli, a szerző szándéka szerint nem kis részben személyesen is megélt történelmi tények szépirodalmi formában való előadása az os magyar forradalomról. Győrfi kissé meg van sértődve, mert a nemzeti oldal lapjai nem reagáltak munkájára, az általa álliberálisnak nevezett többi laptól meg egyébként sem várna semmit. A könyvismertetést tudósítás követi a miskolci 301-es parcelláról. A műsorban keserű hangvételű riport hangzik el az egyik kivégzett lányával, akinek szintén sokat kellett szenvednie a Kádár-rendszer alatt. A következő epizód azzal foglalkozik, hogy még mindig lehet találkozni kommunista önkényuralmi jelképekkel. Doboz református lelkésze a helyi állapotok ellen tiltakozva levelet írt arról, hogy a kormánynak kötelessége lenne fel- 1 A férfi utóneve többszöri meghallgatás után sem volt egyértelműen kivehető.

15 számolni a kifogásolt önkényuralmi jelképeket. Jogértelmezési tehetetlenséget emleget, és arra utal, hogy a kommunista önkényuralmi jelképek ügye akkor lesz lezárva, ha a baloldal végleg eltűnik. Az ötödik műsoregység Karsai József újabb közéleti szerepléseit tárgyalja, nyomatékkal kiemelve, hogy a búzaégető útban van az MSZP felé. A Földművelésügyi Minisztérium részéről úgy kommentálják Karsai megnyilatkozásait, hogy azok agrárszakmai köntösbe bújtatott politikai akciók. Ezen a ponton a műsorvezető Ulbrich András kisebb jegyzetet szúr közbe a gyakori templomrongálásokról, a Regnum Marianum keresztjének helyreállítása kapcsán azzal a végkövetkeztetéssel zárva szavait, hogy a kereszt a barbár vandalizmus ellenére is mindig újra felragyog. A hatodik műsoregység figyelmének középpontjában az a hír áll, hogy az MSZP szerint a köztisztviselői esküből ki kell venni az Isten engem úgy segéljen fogadalmat, mert olyan hitéleti elkötelezettséget sugall, amely sérti a világnézeti semlegesség elvét. A Fidesz-MPP képviselője (Perlaki Jenő) határozottan védi a magyar hagyományban meggyökeresedett eskűszöveget. Ezután az előbbiekhez kapcsolódóan a műsorvezető röviden kitér arra, hogy egy SZDSZ-es képviselő hagyománytipró módon új himnusz írását kezdeményezte volna, továbbá hogy az MSZP egy vetélkedőszerű politikai totóban Orbán Viktor miniszterelnöknek Sztálinnal és Hitlerrel való összehasonlítását sugallta a játék részvevőinek. Ezt követően a kormánykoalíció által kialakított népesedési modellről hallható egy rövidebb interjú, amelyben Baranyi Károly a Fidesz-MPP, illetve a Nemzeti Pedagógus Műhely képviseletében arról beszél, hogy mit is jelentene és milyen előnyökkel járhatna a nagyszülők javára az unokák részéről majdan megtehető adófelajánlás, amelyet a kormánykoalíció javasol. Itt ismét megszólal a műsorvezető, és hangsúlyosan dicséri a kormány családprogramját. Témájában szorosan kapcsolódik az előzményekhez a következő összeállítás is a magyar asszonyszervezetek szövetségéről. A hallgatók megtudják, hogy nem feminista szélsőségesekről van szó, hanem olyan asszonyokról, akik tenni akarnak a családok védelméért és a népesedéscsökkenés megállításáért. Csath Magdolna hangsúlyozza a fellépést a szavak kifordítása, a megtévesztés, valamint a klónozás ellen. Ezután hosszabb interjú hangzik el Mikola István egészségügyi miniszterrel a kórházak helyzetéről, a tervezett reformlépésekről, az egészségügyi magánosítás lehetőségeiről. Lovas István jegyzete arra tér vissza, hogy a 301-es parcellánál tartott megemlékezésnél kifütyülték Kovács Istvánt, Demszky Gábort és Mécs Imrét. Úgy véli, az egykori 56-os halálraítélt Mécs Imre azt kapta, amit megérdemelt azért, hogy a balliberálisokkal, a posztkommunistákkal közösködött: a mútbéli tett nem lehet mentség, a lényeg az életút iránya. Lovas még arra is tesz egy burkolt célzást, hogy Mécs mintegy Júdás-pénzként magas képviselői fizetést kapott november 18. Stifner Gábor műsorvezető elöljáróban a státustörvénnyel kapcsolatos fejleményeket kommentálja: a román sajtó teljesen hisztérikus, végő soron az a bajuk, hogy a magyarok nem akarnak Erdélyből kivándorolni. Az első interjúalany Bakai Kornél történész professzor, aki Attila hun uralkodó dicséretét zengi, igen messze elrugaszkodva a (tudományosan) sztenderdnek tekinthető felfogástól. A professzor szerint Attila volt az európai egység gondolatának első kezdeményezője. Ünnepelni kellene születésének napját; neve benne van a nemzetközi tudatban ; minden ellenkező állítással szemben Catalaunumnál nem csatát vesztett, hanem fényesen győzött. Megtámadta Rómát, ott is győzelemre állt, de végül megkegyelmezett a városnak, mert a híresztelésekkel ellentétben egyáltalán nem volt barbár, hanem egyistenhívő; manapság nem kellene elfojtani a hun-magyar szálak emlegetését, hiszen maga Árpád és a magyar krónikák is tőle eredeztették a magyarokat; óriási személyiség volt, hatalmas birodalmat épített Koreától az Atlantióceánig, amely nem gonosz birodalom volt, hanem egyetemes emberi. Attila nem kapja meg a méltó helyét a magyar történetírásban; ezt jól mutatja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia dühe által szerkesztett História és a Soros által támogatott Rubicon mindent kétségbe von Attilával kapcsolatban. Miért nincsenek Magyarországon szobrai, emlékművei ennek a rendkívüli történelmi személyiségnek? Pályázati felhívás kell, hogy végre foglalkozzanak vele. A második összeállítás a cigányság felemelését szolgáló oktatási támogatásokról szól. Farkas Gabriella, a Nemzeti Etnikai és Kisebbségi Hivatal tanácsadója és Baranyi Károly (Fidesz-MPP) elmondja, hogy megteremtődött a tehetséges cigány gyerekek oktatásának támogatását célzó program, ösztöndíjak kínálkoznak cigány fiatalok számára, és már tapasztalható is, hogy a cigányok körében emelkedett a tanulás presztízse. Közben egy roma lány elmeséli, hogy továbbtanulását nem tudta volna finanszírozni, most viszont a támogatásnak köszönhetően egyetemi előkészítő tanfolyamra járhat. A következő riport a népegészségi kormányprogrammal foglalkozott. Jávor Andrástól megtudhatták a hallgatók, hogy a magyarországi népesség egészségi állapota igen rossz; a Horn-Kuncze-kormány csak rontott a helyzeten, bár támaszkodhatott volna a nagy tekintélyű Kertai professzor szaktudására és tapasztalatára; most végre változni látszik a helyzet, mert a polgári kormánynak köszönhetően megszületett az egészségfejlesztés ígéretes programja. A műsorvezető mintegy alátámasztva az imént hallottakat, néhány mondatban külön is hangsúlyozta, hogy a kormány minden téren kiváló eredményt ért el az elmúlt négy évben. A számítógépes hálón tapasztalható agresszió és bűnözés vagy inkább az internetre is átterjedő politikai szembenállás volt a témája a negyedik összeállításnak. Politikai hackerek feltörik és tönkreteszik az ideológiai okokból nekik nem tetsző honlapokat és portálokat, például a Nemnemsoha honlap szerzői panaszolják, hogy számítógépes politikai kalózok támadják őket.

16 Ezután Kőrösi Imre nyilatkozott a rendszerváltásról szóló kritikájának harmadik részéről, amelynek Így ítélkeztek ti a címe, és főképpen az igazságszolgáltatásról és a bűnüldözésről szól. A szerző szerint Magyarországon eluralkodott a szervezett bűnözés: nincsenek megfelelő súlyú és elriasztó ítéletek, az igazán nagy és kiterjedt bűnözés feltáratlan maradt, hiszen a privatizációban és a bankkonszolidációban végrehajtott visszaéléseket elhallgatták; ami a pénzcsinálással függ össze, az mind bűnözés. A hatodik műsoregységben Grespik Lászlót kérdezték a Medgyessy Péter ellen a Gresham-palota eladásával kapcsolatban a Magyar Demokrata és a Magyar Nemzet hasábjain megfogalmazott vádakról. Grespik úgy nyilatkozott, hogy nem sokat tud mondani, csak azt, hogy ha a szocialista városatyák pénzt kaptak Medgyessytől, akkor egyértelműen bűntény történt. Saját hatáskörben azonban nem sokat tehet, csak azt állapíthatja meg, hogy az ügy mindenképpen sérti az erkölcsi érzéket. A műsorvezető azzal zárta az interjút, hogy Medgyessynek felajánlották a reagálás lehetőségét, ő azonban ezzel nem kívánt élni. Lovas István ez alkalommal az ATV Sajtóklubja általa vezetett adásának megszűnését kommentálta. Úgy tapasztalja, hogy folyamatos támadásnak van kitéve elsősorban az Élet és Irodalomban amely szerinte Soros lapja olyan újságíroktól, mint Meggyesi Gusztáv és Seres László, aki a Szombatnak 2 is munkatársa. Nyugat-Európában Bayer Zsolt nem kényszerült volna arra, hogy kemény dolgokat mondjon, de ott nem is fordulhatott volna elő, hogy egy pufajkás lekurvaanyázza a kormányt, és ehhez jött még az is, hogy a kifütyült Mécs Imre csőcseléknek nevezte az 56-os áldozatokról megemlékezőket. Az ATV arra az MSZP-s fenyegetésre függesztette fel Bayer Zsoltot, hogy feljelentik a csatornát az ORTT-nél. Az ATV-t nyomta az MSZP, de főleg az SZDSZ, még inkább a Mazsihisz és Izrael, a nagykövetasszonyán keresztül. A balliberálisok akkor lettek idegesek, amikor a pénteki Lovas-csapat egyre nagyobb nézettséget ért el, a hétfőiek pedig lemaradtak november 25. Az ezúttal Haeffler András főszerkesztő vezette műsor első interjúja a november 11-i adásnak a Holt-tengeri tekercsekkel foglalkozó beszélgetésére reagált. Szabó Ferenc jezsuita teológus némileg kiigazította a két héttel korábban elhangzottakat. Mindenekelőtt leszögezte, hogy a Vatikán sohasem akadályozta a tekercsekkel kapcsolatos kutatásokat, majd megvédte Vermes Gézát, akit mértékadó és tisztességes tudósnak tart, bár nem feltétlenül ért egyet vele. Nyomatékosan kiemelte, hogy szó sincs a Szentírás megváltoztatásáról, különösen nem az Újszövetségéről; a tekercsek egyébként is kizárólag ószövetségi vonatkozásúak. A második beszélgetésben Kiszely István antropológus egy olyan nemzetközi kutatásról számolt be, amely DNSvizsgálatok alapján arra a következtetésre jutott, hogy a magyarságnak etnikailag semmi köze a finnugorokhoz. A nemzetközi kutatásba magyar résztvevőt is kerestek, azonban a Magyar Tudományos Akadémia nem vállalta az együttműködést, mert Kiszely szerint még mindig ragaszkodik a finnugor rokonság téveszméjéhez. A történeti rokonság kérdésében már a Habsburgok is hazudtak, de most bebizonyosodott, hogy a magyar őstörténet genetikailag Belső-Ázsia népeire vezethető vissza. Úgy látja, nem történt meg a rendszerváltás a történetírásban és a nemzettudatban, pedig a magyar nép története páratlan sikertörténet. Olyan kultúránk van, mint egyetlen más népnek sem. Ezt mutatja, hogy míg Shakespeare műveit ma már csak szótárral lehet olvasni, a jóval régebbi Ómagyar Mária-siralom ma is olvasható, vagy hogy a magyar tündér és sárkány szavaknak nincs megfelelőjük más nyelvekben. Nem hagyták, hogy kiderítse Petőfiről az igazságot; Pintér Sándor belügyminiszter akadályozza, hogy elvégezze a bizonyító sírfeltárásokat. harmadik műsoregység arról tudósít, hogy a szabadkai Nyitott távlatok nevű szervezet konferenciáján megalakult az 56-os műhely, amely egyebek között annak a kérdésnek a kutatását is feladatául tűzte ki, hogy mi lett a sorsa a forradalom után Jugoszláviába menekült húszezer magyarnak. A beszámolók szerint a menekülteket üldözték, miután Tito behódolt a Szovjetuniónak. A következő riport a Kádár János Baráti Társaság kazincbarcikai szervezetéhez kalauzol. Többnyire idős emberek szólalnak meg, akik ma is a kádári sablonokat fújják az 1956-os forradalomról, például olyasmit, hogy nyugati diverzánsok szervezték és közbűntényesek hajtották végre. Rendületlenül azon a véleményen vannak, hogy a Kádár-rendszer jobb volt, mint a mai. Az ötödik interjú elején Schiller László, az Új Baloldal vezetője arról beszél, hogy az igazi baloldaliságot ők képviselik, azonban Medgyessy Péter tisztázatlan sötét ügyei miatt rájuk is gyanú vetül. Ezért kérik a titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, hogy hozza nyilvánosságra a Medgyessy múltjával kapcsolatos adatokat. Majd ifjabb Hegedűs Lóránt elmondja, hogy a MIÉP is hasonló kéréssel fordult Demeter Ervinhez, ugyanis Medgyessy, akit a 301-es parcellánál kifütyültek, érintett az ügynöktörvényben. Bár ez egyszer már kiderült, mégse mondott le. Ezért most nyilvánosságra kellene hozni, hogy beépített tiszt volt. Akkor nem takarózhatna tovább, hiába is próbálnák az MSZP pr-emberei tisztára mosni. Ebben az adásban a Mondom néktek egyházi-vallási rovatban Tőkés László kapott szót. Mondanivalója azonban nem tisztán vallási tartalmú volt. Azt fejtegette, hogy a kompromisszumok önfeladást jelentenek a nemzetidegen eszmékkel, a pluralizmus eltévelyedéseivel szemben. A másság uralkodó liberális felfogásában a vallás is csak egy nézet a sokféle más nézet között. Ez azonban nem állja meg a helyét, a vallás nem magánügy, isten igéje nem egy tetszőlegesen választott dolog, hanem olyan örök igazság, amelyet kötelességünk hirdetni. 2 A Szombat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület folyóirata a szerk.

17 A következő műsoregység a kábítószer elleni harc jegyében arról tudósított, hogy az Északi Támpont Egyesület egy olyan számítógépes játékot népszerűsít, amely fontos hozzájárulást jelent a drogok elleni küzdelemhez. A játék ugyanis úgy működik, hogy használóját megerősíti egy jó döntés a kábítószer visszautasítása meghozatalában. Ezután arról hallhatott egy összeállítást a műsor közönsége, hogy léteznek olyan energiafelhasználási módszerek, amelyekkel akár 30 százalékos spórolás is elérhető, majd arra a témára tért át az adás, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat a működőképesség határára érkezett. Kitűnt, hogy ebben az ügyben is éles politikai szembenállások mutatkoznak. Az SZDSZ-es és MSZP-s önkormányzati vezetők (Aba Botond és Vajda Pál) azzal magyarázzák a gondokat, hogy a városvezetéssel szemben ellenséges kormányzat nem ad megfelelő nagyságú állami támogatást, a polgári frakció szerint viszont éppen a balliberális városvezetés tette tönkre a BKV-t, és a költségvetés azért csökken, mert saját céljaira csoportosítja át a pénzt. Cigánykérdés cigányúton című könyve kapcsán Franka Tibor a zámolyi romák gyilkossági ügyéről és kivándorlásáról beszél. Úgy véli, hogy a balliberális pártok és a cigányvezetők kioktatták a bűnös cigányokat, hogyan bújhatnak ki a törvény és a büntetés alól. A franciák súlyos hibát követtek el a befogadással, de most maguk is láthatják, hogy milyen hitvány népségnek kedveztek: a cigányok Franciaországban sem dolgoznak, hanem Magyarországról viszik a segélyt. A médián keresztül Magyarországot ebben az ügyben meghurcolták, igaztalanul vádolták. Hiába van jobboldali kormány, a jobboldali emberek és újságírók félre vannak tolva. Lovas István jegyzete arról szólt, hogy a közvélemény-kutatások egyre rosszabb képet mutatnak a baloldalról és egyre jobbat a jobboldalról. Ez persze ingerli a médiát, amelynek túlnyomó hányada az SZDSZ-hez kötődik; fő témájuk a gyűlölet és a szélsőség. Eközben a rendőrség a médiatálibok füttyére táncol, a sajtó tematizálóit őrzi és védi, soraiban sokan a kormány ellen kampányolnak, de a választások után más lesz a helyzet december 2. Mackó Mária adventi éneke után úgy indult az adás, hogy Földvári Géza műsorvezető az adventi időszak kezdete kapcsán a szeretetről beszélt. Közben élesen bírálta a (baloldali) sajtót, mert nincs benne szeretet, csak gyűlölet, és a sárdobálóknak, az egykori megtorlóknak és elvbarátaiknak kedvez, azoknak, akiket a 301-es parcellánál kifütyültek. Az első műsoregység a salgótarjáni sortűzre, a 131 áldozatra emlékezett. Megszólalt néhány túlélő is. Szavaikból kiderült, hogy mind a mai napig félnek, mert a posztkommunista erők még mindig itt vannak. A második interjú is az 1956-os forradalomhoz, illetve a leverését követő megtorláshoz kapcsolódott: Juhász Borbála, a Pázmány Péter Egyetem történésze azokat a kutatásait ismertette, amelyeket az 1956-os nőkről, a budapesti nőtüntetésről folytat. A következő tudósítás Tápiószentmártonba vezetett, ahol sokak szerint csodálatos gyógyulások történnek a környéken tapasztalható sugárzásnak köszönhetően. A Kincsem lovaspark tulajdonosa elmondta, hogy itt találták a híres szkíta kincseket, itt állt Attila palotája, itt született Kincsem is, a sokszor győztes versenyló. Gyógyító sugárzás van a környéken, különösen a magmakisugárzás erős és jótékony, mert itt vékony a földkéreg; ez a sugárzás mindenféle betegségre jó, amit egy megszólaló természetgyógyász is megerősített, miközben a riporter elbeszélése szerint egy férfi éppen műszerrel mérte a sugárzást. Betegek is megszólaltak, dicsérték a kedvező sugárhatást. A helyi körzeti orvos szerint is sok a pozitív jelzés, igaz ugyan, hogy eddig orvosi vizsgálat semmilyen gyógysugárzás jelenlétét nem igazolta. Forrásvíz is van a környéken; a polgármester úgy véli, hogy erre gyógyturizmust lehetne építeni. Idegenforgalmi vonzerőt gyakorolhatna, hogy 1923-ban itt találták a szkíta kincseket; esetleg újjá lehetne építeni Attila palotáját. Mindenesetre mint kiderült tudományos vizsgálat eddig semmilyen sugárzást nem észlelt. Ezután a műsorvezető mondott néhány mondatot arról, nem lehet csodálkozni, hogy a 301-es parcellánál kifütyülték az ott megjelent megtorlókat, majd egy Csíkszeredai tudósítás hangzott el a román nemzeti ünnep körülményeiről. A magyarok körében félelem uralkodott; attól tartottak, bekövetkezhet ugyanaz, ami tíz éve volt Marosvásárhelyen. A következő interjúban idős Hegedűs Lóránt református püspök törvénytelennek minősítette, ahogy a zsinat a fia ügyével foglalkozott. Nem látja véletlennek a zsinati eseményeket, mert a református egyházban nem történt meg az átvilágítás; volt besúgók ülnek a soraikban, a becsületes lelkészek el vannak hallgattatva; minden a Népszabadság, a Magyar Hírlap és a 168 óra nyomására történik. Ezt a témát fűzte tovább Seszták Ágnes, a Magyar Demokrata című lap főszerkesztő-helyettese is: a 168 óra botrányos fotója csak azért jelenthetett meg idős Hegedűs Lórántról, mert minden a baloldaliak kezében van, akik a jobboldal lejáratása céljából szabad teret engednek néhány százaléknyi ateista perverz provokációjának. Még mindig a sajtó összefüggésében maradva a Kontroll csoport munkáját (amelyet a műsorvezető közvéleménykutatásnak nevezett) mutatta be Horváth Réka szóvivő. Öntelt magabiztossággal mesélte, hogy korrekt tájékoztatást szeretnének, ezért végzik tartalomelemzéseiket, szigorúan szem előtt tartva az objektivitás és a tényszerűség követelményeit. Kutatásaik meggyőzően kimutatták, hogy az Axel Springer tulajdonában lévő (vidéki) lapoknál erős baloldali elfogultság érvényesül. Hamarosan országos szervezetet építenek ki, és a teljes sajtópalettát vizsgálják majd. Következőként Bayer Zsolt reagált az ATV Sajtóklub pénteki adásának megszűnésére. Kijelentette, hogy nagy vihart kavart véleményét az MSZP-sekről fenntartja, legföljebb úgy fogalmazna, hogy sokan közülük gyilkosok, hazaárulók. Elmesélte, hogy egyik nagyapja a vészkorszak idején mentette a zsidókat, egyikük később mégis feljelentette, de aztán sokan igazolták, hogy nagyapja nagyon rendes ember volt. Megtudhattuk, hogy Bayer Zsolt frissen elkészült könyvének bemutatását a Libri könyvterjesztő nem vállalta, amit a szerző elsősorban a cég tulajdonosának számlájára ír. Az

18 Osiris Kiadó viszont vállalja a bemutatást, amit a kiadó egyik vezetője, Bácskai István a műsorban meg is erősített, mondván, hogy az Osiris nem politizál, hanem könyvpiaci érdekeit tartja szem előtt. Lovas István jegyzete az Európai Unióval, illetve Magyarország uniós csatlakozásának kérdésével foglalkozott. Úgy látja, hogy az EU-s csatlakozásról itthon nincs közvéleménykutatás, bezzeg Nyugaton számos vizsgálat van, és az derül ki belőlük, hogy ott már egyáltalán nem lelkesednek az unió bővítésért. A többség nem támogatja, ezért 2010 előtt biztosan nem is lesz felvétel. Tulajdonképpen nyilvánvaló, hogy nem kellünk az EU-nak. Vajon kiknek az érdeke, hogy erről itthon nincs tájékoztatás? Baljós felhők gyülekeznek azok feje felett, akik szerint az EU-n kívül nincs élet, hiszen a szocialista felfogású Brüsszel a felvétel halogatásával a jelenlegi (azaz az Orbán-) kormányt segíti, még ha ezt egyáltalán nem is akarja december 9. Mackó Mária adventi éneke után Kardos Katalin műsorvezető a szegények javára végzett gyűjtések, a rászorultaknak nyújtott segítség fontosságáról beszélt. Az emelkedett stílusú figyelemfelhívás azonban végül oda kanyarodott ki, hogy vannak, akik még a beteg gyerekeknek szánt vöröskeresztes adományozást is csalásra használják, mások meg durván megsértik a polgárok érzéseit, ahogy például az MSZP tette, amikor halottak címére is küldött kampánylevelet. Elsőnek egy csikszeredai tudósítást hallhatott a közönség azokról az ünnepségekről, amelyeket Romániában tartottak Erdély odacsatolásának ott nemzeti ünnepnek számító évfordulóján. György Attila író, újságíró provokatívnak minősítette az ünneplést. Szendi Zoltán városi képviselő elmondta, hogy a magyarok nem ünnepeltek, hiszen úgy érzik, a román közéletben nincs sok dolog, amin örvendezhetnének. Az RMDSZ egyik vezető politikusa arról számolt be, hogy folyamatos támadásokat érzékel a magyarok ellen. Ehhez kapcsolódóan egy interjúban Nagy(?) László(?) 3 a román magyarellenesség gyökereiről beszélt. A románokról köztudott, hogy a jellemtelenség, a megbízhatatlanság a legfőbb tulajdonságuk, és erre még büszkék is, mert szerintük az ellenséges környezetben épp ezek a tulajdonságok segítették és segítik a románság megmaradását; nem európai gondolkodásúak; fel akarják támasztani a kisantantot, és igyekeznek élénkíteni az orosz ortodoxiával való kapcsolatot. A státustörvényt, amellyel szemben sem a NATO, sem az EU támogatására nem számíthatnak, éppen azért ellenzik, mert látják, hogy kihúzza a talajt a magyarellenesség lába alól. A határokon kívüli magyarok ügyével foglalkozott a harmadik műsoregység is. Ez egy szlovákiai tudósítás volt, amely az ottani önkormányzati választások kilátásait vizsgálta. Két magyar megyei jelölt szólalt meg, annak fontosságát hangsúlyozva, hogy a magyaroknak el kell menniük szavazni, mert csak így juttathatják érvényre akaratukat. A negyedik műsoregység azt a fejleményt járta körül, hogy egymilliárd forint támogatást kapott az Illyés Alapítvány, és ennek köszönhetően az intézmény kuratóriuma úgy látja, hogy jelentős technikai fejlesztések történhetnek, és közszolgálati együttműködések alakulhatnak ki. A következő összeállítás Miskolcon készült a nagy hírű helyi gimnázium elnevezéséről. Indítása előtt a műsorvezető mintegy felvezetésként kitért arra, hogy 1956-ban a forradalom eseményeinek Miskolcon is sok áldozata volt. Mindkét oldalnak van emlékműve, de kikívánkozik a kérdés: mindenkinek egyformán jár az emlékmű? A hóhér hogyan lehet áldozat? Felvetődött a városban, hogy a gimnáziumot, amely most Földes Ferenc nevét viseli, inkább Széchenyi Istvánról kellene elnevezni. A tudósításból kiderült, hogy senki sem tudja, ki volt Földes Ferenc, és miért éppen őróla nevezték el a jeles intézményt. Az egyik diák egyenesen úgy nyilatkozott, hogy Földes valami kommunista volt. Széchenyi nevét a kérdezettek mindenképpen méltóbbnak találnák. Ezután a rendőrség szóvivőjével készült tájékoztató beszélgetés hangzott el a lakásmaffia elleni küzdelemről és az úgynevezett kaptárcsoport megalakulásáról. A szóvivő szerint a lakáspiacon az segíti a szélhámosok, csalók és egyéb bűnözők működését, hogy a lakásprivatizációban az emberek között eluralkodott az a nyugati hatás, hogy mindenképpen magántulajdont kell szerezni. Még elhangzott egy rövidebb tudósítás a Kecskemét városában végbemenő látványos fejlődésről, majd Lovas István következett. Elmondta, hogy az ATV pénteki Sajtóklubról hozott döntését nem fogadta el, és mindaddig nem kíván ebben a műsorban szerepelni, amíg Bayer Zsolttal együtt mind a négyen nem kerülhetnek vissza a képernyőre. A kialakult helyzet okát abban látja, hogy a jobboldaliak szemben a baloldaliakkal bátran kimondják és vállalják a véleményüket. Szó esett arról, hogy a Libri visszautasította Bayer Zsolt könyvének bemutatóját, az Osiris viszont segített. Ez azért is fontos, mert a jobboldalnak nincsen pénze promócióra és reklámra, a baloldal azonban már egyre nyugtalanabb, mert érzi, hogy kezd megszűnni a monopóliuma ezen a téren is. Végül Lovas arról beszélt, hogy az USA budapesti nagykövete antiszemitizmust és rasszizmust emlegetve súlyosan rágalmazó kijelentéseket tett Magyarországról és kormányáról december 16. Stifner Gábor advent harmadik vasárnapján arra emlékezett és emlékeztetett, hogy az ország javára oly sokat tevékenykedett Batthyány család ezeréves. A műsorvezető külön is kiemelte Batthyány Strattman Lászlónak, a szegények orvosának munkásságát. Mackó Mária adventi éneke után az interjúk és riportok sora Salamon Konráddal indult, aki az 1918 és 1920 közötti nemzeti önpusztításról írt könyvet. Művének lényegét abban foglalta össze, hogy Károlyi Mihály nem érzett és nem tanúsított igazi felelősséget az ország sorsáért, ezért várta polgárháborús helyzet Trianont; jött Kun Béla és a kommün, és nem 3 A név többszöri meghallgatással sem volt egyértelműen kivehető.

19 volt megfelelő kvalitású magyar tárgyaló fél a béketárgyalásokon; aztán a vörösterror kiprovokálta a fehérterrort. Az elmúlt negyven év nem szállt el nyomtalanul, a nemzettudat meggyengült, főleg a határokon kívül, amit világosan jelez, hogy Szlovákiában és Romániában a magyarok tömegesen nem mennek el szavazni. Erősíteni kell a nemzeti gondolkodást, de higgadtan, szélsőségek nélkül. A következő összeállítás Sinkovits Imre emlékét idézte két róla megjelent könyv kapcsán. Ezután Egyház az ateista államban című, frissen megjelent könyvéről adott ismertetést Gereben Ágnes. A történész összefoglalta a szovjet egyházellenesség lényegét, legfontosabb tényeit és következményeit. A Gereben Ágnes által mondottakhoz szorosan kapcsolódott a következő interjú, amelyben Tőkéczki László történész-politológus az 1945 utáni magyar egyházpolitikáról, a kommunista időszak vallás- és egyházüldözéséről beszélt. Ismét könyvismertetés következett: Csath Magdolna emelt ki néhány gondolatot a Kiút a globalizációs zsákutcából című művéből. Többek között arra mutatott rá, hogy a rendkívüli hatalmú globális média lelki oldalról végzi el azt a munkát, amit a globális gazdaság az anyagiakban. Az Európai Uniót is globális struktúrának tekinti, amelyben a fogyasztok, tehát vagyok mentalitás uralkodik a gondolkodom, tehát vagyok helyett. A globalizációval szemben lokalizációval kell védeni a helyi, a nemzeti érdekeket. Nem lehet megtiltani a külföldi cégek megjelenését, de ki kell(ene) kötni, hogy a magyar cégekkel azonos feltételek között működjenek, ne kapjanak adómentességet. Ha nem akarjuk, hogy idegen ügyek erőltetődjenek ránk, támogatni kell a hazai kis- és középvállalkozásokat. A nemzeti konzervatív könyvkiadás helyzete volt a témája annak az interjúnak, amely Veres Károly békéscsabai jobboldali-konzervatív könyvkiadóval készült. A műsor vendége antiszemita húrokat is megpendítve arról panaszkodott, hogy kevés a nemzeti-konzervatív irodalom, aminek az az oka, hogy a nemzeti-konzervatív érzelműek nemzetietlen baloldali görgeteggel állnak szemben; például a közelmúltban, amikor egy baloldali kiadóhoz küldött rendelésére nem reagáltak, és ezért reklamált, kioktatták, hogy ő csak egy goj ; lám, a magyar emberrel mindent meg lehet tenni; vajon kap-e támogatást a nemzeti oldal. A támogatások alapvetően a Népszabadságnak mennek, pedig az kap eleget a Bertelsmanntól; Bakai Kornélt és Kiszely Istvánt nem ismeri el és nem méltányolja a Magyar Tudományos Akadémia, amely azt akarja elhitetni, hogy halászó nép voltunk; a Püski-kiadványoknak nincs terük, a magyarságeredet témája el van fojtva, így aztán a tanárok, a pedagógusok is nemzetellenessé válnak; a nagy kiadókban régi bolsevikok ülnek és vezetnek. Lovas István szokásos jegyzetében ez alkalommal Nancy Goodman Brinkernek budapesti USA budapesti nagykövetasszonyának azzal a megállapításával foglalkozott, hogy antiszemita jelenségek tapasztalhatók Magyarországon. Úgy véli, hogy a nagykövetasszony a teljes politikai elitre sarat dob, miközben nem sikerült antiszemita kijelentésekre rámutatni; más nagykövet nem venné magának a bátorságot, hogy ilyen durván beavatkozzon a belügyeinkbe. Aztán a Süddeutsche Zeitung egyik cikkére hivatkozik, amely azt írta, hogy az SZDSZ a zsidó értelmiség pártja, és a legtöbb antiszemita egy felmérés szerint az MSZP-ben van. Szó esik a jegyzetben izraeli agresszióról, a kurdok elnyomásáról, és arról, hogy az USA Izraelt és a törököket támogatja. Lovas szerint világszerte erősödik az antiszemitizmus, de Magyarországról ilyen összefüggésben sohasem esik szó; arról bezzeg a nagykövetasszony említést sem tett, hogy a magyar kisebbség milyen sanyarú helyzetben él a szomszédos országokban december 23. Mackó Mária adventi éneke után Ulbrich András műsorvezető Karácsony ünnepéről, az ünnep bensőségességéről, szépségéről beszélt Babits-, Pilinszky-, Dzsida-idézetek kíséretében. Közben felidézte a közelmúlt szomorú eseményeit, az évi ostromot, az 1950-es évek elnyomását, az 1956-os forradalom utáni megtorlás éveit, majd azzal zárta szavait, hogy bár a múlt meghatározó és kitörölhetetlen, a jövőre is gondolni kell: 2002 tavaszán a jövőről döntünk, arról, hogy ki képvisel hitelesebben bennünket. Az első interjúban az Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára nyilatkozott a hazai kábítószerhelyzetről és a tárca drogellenes programjáról. Ehhez a témához szorosan kapcsolódva Dr. Őry Ajándok természetgyógyász egy olyan hathetes akupunktúrás kúra kedvező hatásait ecsetelte, amely ha nem is örökre, de hosszú időre képes leszoktatni a drogfüggőket a kábítószer használatáról. Az ingyenes kúra egy budapesti katolikus plébánián is elérhető. Véleménye szerint a kábítószernek éppúgy mint a pénz uralmának való ellenállásban a belső béke és a szeretet segít leginkább, különösen Karácsonykor. Tudósítás következett egy Fóton rendezett kiállításról, amelyen családnélküli gyermekek alkotásai voltak láthatók. A megszólalók szerint a kiállítás megrendítően dokumentálta a családnélküli nevelkedés szomorúságát, a fájdalmas nyomokat és a gyerekek szeretetéhségét. A műsorvezetőnek az emberi felelősségről szóló átvezetését követően Olasz Ferenc beszélt Mindörökkön mindörökké című könyvéről. Mondanivalójának (és könyvének) lényege, hogy rossz világban élünk, törtetőkkel, percemberekkel körülvéve; nincs meditáció, nincs törődés a lelkiekkel; elvették tőlünk az ünnepeket és ezzel a hétköznapokat is; fizetett, bujtatott reklámok zúdulnak ránk; csak a hit segít. A Mondom néktek egyházi rovatban a katolikus, az evangélikus és a református egyház képviseletében most hárman (Kerényi Lajos, Iccés János és Tőkés László) beszéltek a karácsonyi ünnepről. Tőkés László mint máskor is politikai szálakat szőtt az egyházi-vallási témába: 56-ra emlékezünk, a globális terrortól féltjük a gyermekeinket, apokaliptikus világban várjuk az Urat. Maros megyei cigányokkal ismerkedhettek meg a hallgatók a következő műsorrészben. A cigány riportalanyok elmondták, hogy magyarnak vallják magukat, és feltétlenül kérik a magyarigazolványt, hogy magyarságukat dokumentálni is tudják.

20 Ezután egy tudósítás a Hagyományok Háza nevű kulturális intézményt mutatta be. A nyugati széllel jövő világ nem kedvez a tradícióknak, ezért is nagy jelentőségű, hogy létrejött a Hagyományok Háza, egy olyan nemzeti szakintézmény, amely összegyűjti, rendszerezi, megőrzi és a széles közönségnek is bemutatja a Kárpát-medence néprajzát, az itteni kultúra sokszínűségét. Az előző évi tiszai árvízre, a védekezésre, majd a helyreállításra emlékezett vissza Bakondi György. Megszólalt az egyik új ház tulajdonosa is. Meghatottan mesélte, hogy sohasem gondolta volna, különösen nem az árvízi romokat látva, hogy valaha ilyen szép háza lesz. Ebben az adásban Lovas István helyett Bencsik András olvasta fel jegyzetét, amely leginkább a magyar nemzet rendkívüliségéről és mostani felíveléséről szólt. Olyan megállapításokat lehetett hallani, hogy egyetlen más nyelv sem tud úgy beszélni, mint a magyar, mert a magyar nyelv és irodalom sugározza a szeretetet és a szépséget; 1994-ben visszatért a rabság, aztán a rabtartókból kocsmárosok lettek; de eljött a magyar feltámadás, a megcsonkolt nemzet magához tért, és a tavaszi választásokon tovább erősödhet december 30. Az év utolsó adását Haeffler András főszerkesztő vezette. Bevezetőjében személyes hangvételű emlékezéssel búcsúzott az óesztendőtől: ő, akit kibombáztak a liberális-szocialista Híradóból, ebben az évben érezte először, hogy kezd teret nyerni a magyar szellemiség; sok jobboldali győzelem született; valami végre megváltozott, valami elindult. A műsor ezúttal nem új beszélgetéseket közölt, hanem az év korábbi adásaiból válogatott. A választás elsőként egy olyan interjúra esett, amelyben Raffay Ernő történész Trianonról beszélt. Magyarországot Trianonnal történelmi sérelem érte; a történelmi jog a mi oldalunkon van, mert Magyarország aránytalanul és méltatlanul nagyot veszített; a Magyar Tudományos Akadémia szemlélete azonban csorbítja a történelmi jogot; ha mindig a finnugor hagyományt hangsúlyozzák, akkor korlátozzák a kutatás szabadságát. A riporter felveti a multinacionális, globális kultúra és a nemzethalál témakörét, amelyet aztán Raffay nagy lendülettel részletesen is boncolgat: idegenek számára épülnek a lakóparkok, plázák; idegen kézben van a termőföld; Budapesten különösen erős az idegen befolyás; nekünk az egész Kárpát-medencében kell gondolkodnunk, ehhez kell érveket kidolgoznunk; a körülöttünk hömpölygő globalizmussal szemben a területileg, etnikailag, politikailag egységes Kárpát-medencében tudja elképzelni a jövőt. A másodiknak kiemelt összeállítás a kedvezménytörvénnyel és a szomszédos országokban tapasztalt fogadtatásával foglalkozott, kiemelve, hogy román részről meglehetősen ellenségesen fogadták, de a balliberális oldalon itthon is akadtak ellenzői. A harmadik műsoregység a Szentkorona Nagyboldogasszony-napi esztergomi útját idézte fel, a megszólaltatott riportalanyok szavain keresztül lelkesültséget (megható esemény, csodálatos élmény, mit számít, mibe kerül, a lényeg, hogy gyönyörű), a polgári kormányzás iránti hálát (reméljük, sokáig tudjuk ezt a rendszert élvezni), felfokozott magyarságélményt kínálva (érezhettük Szent István király nagyságát). Itt Haeffler András, mintegy a szerkesztőség nevében, beiktatott egy rövidebb jegyzetet arról, hogy a műsorban rendszerint nincs jelen a másik (azaz a balliberális) oldal. Ennek nem az az oka, hogy a Vasárnapi Újság ne akarná megszólaltatni, ne engedné szóhoz jutni a másik felet, hanem az, hogy a másik oldal képviselői nem reagálnak a megkeresésekre, nem hajlandók a műsorban szerepelni, mert nekik a tények nem számítanak, csakis a gyűlölködés, a minél rosszabb, annál jobb mentalitás vezeti őket. A következő újrajátszott beszélgetésben Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök az egyházi átvilágításról és más kérdésekről nyilatkozott. Úgy véli, a katolikus papság körében nem lenne indokolt az átvilágítás; Bulányi Györgynek 4 és másoknak a vádjai hamisak, hiszen néhány békepap eltévelyedése miatt nem lehet a papság egészét megbélyegezni; látni kell, hogy a kommunista időkben sokszor csak kompromisszumok árán lehetett az egyházat megtartani; a szélsőliberális irányzattal szemben a legfőbb ellenvetése, hogy kiemeli a kontextusból és ezáltal meghamisítja, kiforgatja a szavait, és nem hajlandó elfogadni a törvények szabályozta rendet. A jó szándékú liberalizmus és a szélsőliberalizmus között olyan a viszony, mint egy ház és egy felgyújtott ház között. Ezután egy Wittner Máriával készült interjút sugárzott újra a Vasárnapi Újság. Az 56-os forradalom utáni megtorlás először halálra ítélt, majd hosszú évekre bebörtönzött áldozata megkeseredetten és indulatosan támadja a baloldalt: vádoljuk a szocialista köntösbe bújt hóhérokat; amikor a valós vádak ellen tiltakozott az MSZP és az SZDSZ, akkor valójában a pufajkások, a gyilkosok és parlamenti támogatóik sértettségének adtak hangot; közelednek a választások, nem véletlen tehát, hogy felerősödött azok hangja, akik felelősek 56-ért; az MSZP és az SZDSZ megalázta az országot, csak azért lehetnek még mindig a hatalomban, mert nem volt nagytakarítás, de most már ki lehet mondani a magyar parlamentben az igazságot; most újra harcban áll Magyarország, itt vannak azok, akik a dollárzsákba dugták a fejüket; a barikádnak most is két oldala van, a túloldalon állóknak bocsánatot kell kérniük; át kell értékelni a történelmet, elég volt a csalásból és hazugságból. Csurka Istvánnal egy olyan interjút idézett fel a műsor, amely a MIÉP-et ért sajtókritikákra reagált igen éles hangnemben: elég volt a balliberális sajtó támadásaiból, ezek az orgánumok egy kis csoport érdekeit képviselik; ezek a kizsákmányolók, a privatizálók, a volt partizánszövetségesek utódai, akik a rendes magyar emberek ellen vannak; elég volt abból a hangból, hogy mocskos gojok; csak egyetérteni lehet ifjú Hegedűs Lóránt felszólításával: rekeszd ki őket, mielőtt 4 Bulányi György katolikus pap, az egyházi átvilágítás és a katolikus megújhodás egyik szorgalmazója, akit a pártállam idején egyháza az Állami Egyházügyi Hivatallal karöltve megfosztott hivatása gyakorlásától a szerk.