2011. november évf. 2. szám

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "2011. november 17. 7. évf. 2. szám"

Átírás

1 Krétafirka Infózóna Nov. 18. (péntek): Tanítás nélküli munkanap Nov. 22.(kedd) Házi szavalóverseny lesz felsősöknek ősz és tél témában Nov. 24. (csütörtök) Simonyi Zsigmond helyesírási versenyre válogató, házi versenyt szervezünk Nov alsós fogadóóra Nov felsős fogadóóra Nov. 30. Felsős kidobós bajnokság Dec. 03. (szo) Mikulás-futás (Etyeki Futóklub szervezésében) Nánding Eredmények: Október 1-jén számos diáktársunk és tanárunk vett részt a községi Szüreti felvonuláson. Jó mulatság volt, legközelebb még többen gyertek szerepelni vagy akár csak nézelődni! október 23-ára emlékeztünk, az iskolai műsor egyben a községi ünnepség műsora is volt, szervezte: Szegedi Kiss Mónika és Csige Ildikó a 6. a és b osztály közreműködésével Állatok Világnapja rajzverseny zsűrizése, pályázatok kiállítása: Visontai Erika tanárnő és Csizmadia Gábor tanár úr szervezésében, Boros Ilona (mint zsűritag) segítségével került megrendezésre a már hagyománynak számító rajzverseny iskolánk felső tagozatán. I. Bancsó Bettina 7.a II. Szücs Anna 7.b III. Neller Dominika 7.b IV. Péter Laura 6.b V. Remport Balázs 6.b VI. Szabó Veronika 5.a Különdíj: Furcsa Anna Panna (rajz) és Csizmadia Márk (ötletesség) A pályázatra rajzoló gyerekek jutalomból október 27-én egy állatkerti kiránduláson vehettek részt. Felsős kötélhúzó verseny: Október 26-án felsős kötélhúzó versenyt rendezett Szlávik Borbála és Vona Sarolta tanárnők; egy-egy osztályból több csapat is indult osztály I: 6.b 3. csapat II: 6.b 2. csapat III: 5.b 1. csapat és 5.a 1. csapat IV. 6.a 1. csapat V. 6.a 2. csapat VI. 5.b 2. csapat VII. 6.b 1. csapat VIII. 5.a 2. csapat 7-8. osztály I: 7.b 1. csapat II. 8.b 2. csapat III. 8.b 1. csapat IV. 7.b 2. csapat V. 7.a VI. 8.a Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny: Két csapatot indítottunk a Bicskén megrendezett körzeti fordulón. A mi körzetünkbe Fejér megyén kívül a Veszprém megyei diákok is beletartoztak, így kategóriánként több mint 50 csapat mérkőzött egymással! Hatodikosaink (Debreceni Eszter, Maracskó Kata, Seres Botond és Túrós Igor) ebből a 14. helyet érték el, míg ötödikeseink (Orbán Dorina, Vida Zsófia, Szabó Veronika és Balogh Berta) a 40.-ek lettek. Felkészítőik Zvara Zita és Váraljai Sára tanárnők voltak.

2 Sziasztok Diáktársak! Szavaztattunk A mostani számban a szavazás témája: ha nálunk is elterjedne, mennél-e Halloweenozni? Ezek az eredmények születtek. Talán: 1 nem: 7 igen: 101 érvénytelen: 11 Ágesz, Ancseszító Márton-nap Márton-napot mind a népi kultúra, mind a keresztény kalendárium jeles napként tartotta számon. A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított a nap, a félszilajon, vagyis a tavasztól őszig legeltetett, télen pedig istállóban tartott állatok beterelésének hagyományos időpontja volt november 11-e. Ilyenkor a pásztorok kezükben vesszővel végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak. A gazdasági szerepen túl népi hiedelmek is kötődtek az ünnephez: a disznóól tetejébe ágat szúrtak, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ugyanezzel az ággal terelték ki a malacokat. Márton-nap: az ünnep az őszi munkák (szüret, kukoricafosztás) lezárulásával induló és a Katalin-napig tartó kisfarsang idejére esett. Országszerte lakomákat és bálokat rendeztek, ilyenkor kóstolták meg először az újbort és vágták le a libákat, az úgynevezett Márton ludakat. A közhiedelem úgy tartotta, aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog. Az elfogyasztott szárnyasok csontjaiból jósoltak, a fehér és hosszú csont havas telet, míg a barna és rövid csont enyhe telet jelentett. A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. Amennyiben követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11. hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet! A Halloween története: Ha a Halloween kerül szóba, mindenkinek a töklámpások, a sötétség, a jelmezek és a cukor jut az eszébe. Na de miért van Halloween? Mikortól ünneplik ezt? Az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti. Ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet - a Samhain-t, vagyis "a nyár végét" és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. Egy máig fennmaradt hiedelem szerint október utolsó napján a legvékonyabb a választóvonal az élők és a holtak világa között. Az eltávozott lelkek ilyenkor útra kelnek, addig barangolnak, amíg meg nem találják egykori lakhelyüket, és ezen az éjszakán megpróbálnak visszatérni a világba. Már a kelták is védekeztek a biztonságukat veszélyeztető esemény ellen: házaikban eloltották a tüzet, hogy a hideg és barátságtalan tűzhely ne vonzza a hazalátogató szellemeket, és a tökéletes megtévesztés érdekében szellemnek öltözve parádéztak az utcákon, hogy a Gonoszt a végsőkig megzavarják, hogy aztán könnyebben elűzhessék. A legtöbb országban ismerik a Haloween-t. Főleg Amerikában terjedt el, de minden nép ismeri a szokásait, jelentőségét. Hazánkban ezt az ünnepet a mindenszentek váltja fel. Ekkor az emberek kimennek a temetőbe és gyertyákat, mécseseket tesznek a sírokra. Ám a világ változik: napjainkban már Magyarországon is egyre több gyerek jár el házalni. Tankolj fel cukorral, nem tudhatod, hogy nem kopogtat-e be hozzád egy boszorkány! DEszter 2

3 Kedves alsó tagozatosok! Ti rajzoltátok! November elsejére gondolva szellemes témát adtunk nektek: halloween-i hangulatot kellett ábrázolnotok. Úgy láttuk, tetszett nektek is a téma, hiszen rengeteg rajzot küldtetek be. Az alábbiak értek el szerintünk helyezést: I. Kovács Valéria 3.b II. Kovács Eszter 3.a III. Viczena Renáta 3.a A csillámporos technikáért különdíjas Kovács Valéria és Viczena Renáta közös munkája: Gratulálunk! Ancseszító Könyvajánló: Író: Nógrádi Gábor Pete Pite A tizenegy éves Pete Péter arra ébred, hogy nem fér el az ágyán. A takarója alól két szőrös láb lóg ki, a keze nagy, a hangja mély. A könyv arról szól, hogy Pete Péter, azaz Pite átváltozik egy éjszaka alatt felnőtté és pont olyan lesz, mint az apukája, Pete Ádám. Ádám viszont reggel azt látja, hogy olyan, mint a fia. Így, mivel nem tehetnek mást, Pite jár dolgozni az apukája helyett a tévéstúdióba, és nem nagyon megy neki. Pete Ádám meg iskolába jár és nagyon sok jó jegyet hoz. Ez nagyon fura a tanároknak és az osztálytársaknak, mert Pite eredetileg nem jó tanuló. Egyszóval szerepet cserélnek. Nagyon jó és izgalmas könyv! Peprocisz Ritmusvonal: Most Selena Gomezt fogom nektek bemutatni ben született Texasban. Láthattátok már a tévében is, hisz színészként szerepelt: Hercegnő védelmi program, Waverly Place varázslói, de a színpadon is megmutatta tehetségét szeptember 29-én megjelent Selena első szólóalbuma Kiss & Tell címmel, amelyben a The Scene is közreműködött. A CD-nek azért lett ez a címe, mert Selena édesanyjának a kedvenc dala az albumról a Kiss & Tell. Jó számai: Love You Like a Love You, Naturally, Tell me, Who Says. More Ágesz 3

4 Filmajánló: Apád, anyád idejöjjön Rendezte: Nancy Meyers Főszereplő: Lindsay Lohan, aki mindkét ikerpárt alakítja Alapmű: A két Lotti A két lány, Annie és Hallie találkoznak egy vívótáborban, ahol erős bárbajt vívnak, míg Annie győz. Ezután konfliktus alakul ki köztük, és csak azon jár az eszük, hogyan fogjanak ki a másikon. Ezért elküldik őket a szégyenkunyhóba. Itt rájönnek, hogy ikertestvérek. A tábor végére kiderítik, hogy szüleik már akkor elváltak, amikor ők még pici gyerekek voltak, így hát még nem találkozhattak. Azt is kifundálják, helyet cserélnek, mintha Annie Hallie lenne, Hallie pedig Annie. Ezután még sok dolgot véghezvisznek ketten, hogy újra egy család lehessenek. Ancseszító Gasztrosarok 30 dkg sonka (nem füstölt) vaj 2 dl tejszín 4 ömlesztett sajt fokhagyma 1 db kukoricakonzerv tészta Sajtos tejszínes tészta Elkészítés: A 30 dkg sonkát egy kis vajon megpirítom. Ezután beleöntöm a 2 dl tejszínt, majd hozzáadom az ömlesztett sajtot. Megvárom, míg felmelegszik a szósz, majd ízlés szerint adok hozzá fokhagymát, egy csipetnyi borsot és legvégül a kukoricakonzervet. Ehhez már csak tésztát kell főzni (hosszú tészta), s készen is van a csodálatos és egyszerű vacsora! Katinka Talált Tárgyak: - lila baseball sapi - narancssárga karóra - egy pár kék kesztyű - rózsaszín fülvédő Miss Zseni 4

5 Bigyó Furcsa, de igaz! Kínában ma már több ember él, mint 150 éve az egész földön. A zsákmányt üldöző gepárd a levegőben is képes irányt váltani. A fehérfejű rétisas fészke akár 1800 kilogramm is lehet. A kacsacsőrű emlős tojással szaporodik, tehát nem emlős. A méheknek öt szemük van. A tigrisnek a bőse is csíkos, nem csak a szőre. Az ámbrásceteknek van a legnehezebb agyuk a földön. A Rubik-kockával kombinációt lehet kirakni. A hernyónak több izma van, mint az embernek. A legnagyobb kép, melyet Rubik-kockával raktak ki, a kockából kirakott remekmű: Michelangelo: Ádám teremtése. Aranyköpések: Átmegyek öt percre a szomszédba, keverd meg félóránként a levest! Az alkohol nem válasz, de legalább elfelejted a kérdést. Eddig buta voltam, de vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot. Elmentem lángososnak. Végre egy zsíros állás! Ha véghez viszed a lehetetlent, a főnököd felveszi a napi teendőid közé Emlékszem az idei nyárra;- egy szép keddi napra esett. DEszter Peprocisz Biológia sarok: Lovak A ló (Equus caballus) az emlősök (Mammalia) osztályának a páratlanujjú patások (Perissodactyla) rendjéhez, ezen belül a lófélék (Equidae) családjához tartozó faj. Ma már csak háziasított vagy háziasítottból visszavadult formáiban ismert. Legközelebbi rokona a vadló (Equus ferus). Egyes nézetek szerint a ló és a vadló egyazon faj, az Equus ferus eltérő alfajai. A ló háziasítása nagyjából 4000 évvel ezelőtt, Közép-Ázsiában kezdődött. A nomád lótartók hamarosan rájöttek, hogy lovon szállíthatják felszerelésüket, elkezdték tehát málhás lovakként használni őket. Nyugat- és Közép-Európában körülbelül 700 óta, a vaskortól használják a lovat hátas állatként. Egy átlagos hátasló súlya kilogramm. Az igavonásra használt társaik ennél lényegesen nehezebbek, a fríz ló például elérheti az egy tonnát is. A pónik súlya egy mázsa (100 kg) körül mozog. A lovaglás egy haladó lovon végzett mozgástevékenység: a ló irányítása, egyensúlyozás és együttes ritmikus mozgás. Korábban elterjedt közlekedési mód volt, a mai világban már többen csak kedvtelésből, hagyományőrzés vagy sport céljából űzik. Ez utóbbinak komoly hagyománnyal rendelkező versenyeket rendeznek és számos lovassportág terjedt el. A lovaglás rendkívül élménydús tevékenység, amely a test összes izmát megmozgatja, a lovas lelkére is hat, és folyamatos koncentrációt igényel. A kikapcsolódás mellett a lovaglás remekül használható terápiás célokra is, a fizikai és szellemi állapot javítása révén rendkívül pozitív hatással van a gyermekek fejlődésére, számos területen alkalmazható (autizmus, fogyatékkal élők, hiperaktivitás, szorongás, mozgáskoordináció és koncentrációképesség javítása). Saját véleményem: Szerintem a lovak nagyon szépek. Én is szeretek lovagolni. A lovon ülni nagyon jó és nagyon felszabadít. Miss Zseni 5

6 Humor - Ki az abszolút bátor? - Aki egyszerre veszi be az altatót és a hashajtót! - Mi az abszolút ciki? - Ha egy temetésen csak te vagy fekvő helyzetben, a többiek pedig mind állnak! - Ki az abszolút bizalmatlan? - Aki minden kézfogás után megszámolja, hogy megvannak-e még az ujjai. Az etióp iskolaorvos méri az etióp gyerekek súlyát: - Hm, ez igen, 40 kiló! Kérem a következő osztályt! Szőke nő a kollegájának: - Laci, hogy kell kinyitni a pénztárgépet? - Nyomd meg a C-t! - Lacccccci, hogy kell kinyitni? - Mi volt ma az iskolában, kisfiam? - Anya, ma én voltam az egyetlen, aki jelentkezett, amikor a tanító néni kérdést tett fel! - Nagyon ügyes vagy Pistike! És mi volt a kérdés? - Ki törte be az ablakot? Az apuka megkérdi kisfiától: - Nem vette észre a tanító néni, hogy én segítettem a házi feladat megoldásában? - Nem. - Na és mit mondott a megoldásodra? - Azt, hogy napról napra hülyébb leszek. - Anyu! Nagyon fáj a torkom, meg a hasam is! - Ó, te szegény! Miből is írtok ma dolgozatot? - Miért büdös a pók? -??? - Mert nyolc hónalja van. - Mi a különbség a légy és az elefánt között? - Az, hogy az elefánt tudja magát a fülével legyezni, de a légy nem tudja magát a fülével elefántolni. Mosópor reklám: - Nézze milyen ragyogóan fehér lett ez az ing! - Szép, szép de nekem kockásan jobban tetszett... - Hogy hívják Csák Máté három fiát? -??? - A két törvényes: Chuck Berry és Chuck Norris. Az egy törvénytelen gyermek Nemcsák Károly! - Képzeld, megvertem egy sakk bajnokot és egy pingpong bajnokot is! - Az lehetetlen! - De igaz. A sakk bajnokot pingpongban, a pingpong bajnokot meg sakkban vertem meg. Botyogó, DEszter, Nánding, Katinka KRÉTAFIRKA TEAM Infózóna Réthelyi Nándor Ti rajzoltátok Juhász Anna, szerkesztők Szavaztattunk Rádics Sarolt, Hargitai Ágnes, Juhász Anna Könyvajánló Palotai Petra Filmajánló Juhász Anna Humor Seres Botond, Debreceni Eszter, Réthelyi Nándor, Szabó Katica Bigyó Debreceni Eszter, Palotai Petra Gasztrosarok Maracskó Kata Biológia Sarok Stierbach Dzsenifer Talált tárgyak Stierbach Dzsenifer Ritmusvonal Hargitai Ágnes Halloween - Debreceni Eszter Márton-nap - Stierbach Dzsenifer Közreműködött: Seres Botond 6 Kedves Olvasónk! Észrevételeddel, olvasói leveleddel megtalálsz minket szerdánként, 15:00 órától az informatika teremben. Firkálunk és várunk! Felelős szerkesztő: Zvara Zita Kiadja: Magyar-kút ÁMK Német Nemzetiségi Általános Iskola

2011. március 11. 6.évf. 6.szám

2011. március 11. 6.évf. 6.szám Krétafirka Infózóna március 11., péntek: 3. órában március 15-i iskolai ünnepség lesz március 14. hétfő, munkaszüneti nap, ledolgozzuk márc. 19-én, szombaton, hétfői órarenddel. március 21. Tanulói adatlapok

Részletesebben

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP

2018 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 2018 Szeptember 27 28 29 30 31 01 02 03 04 05 06 07 08 09 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap Szülői értekezlet az első osztályos szülőknek 17 h Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra

Részletesebben

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap

2017 Szeptember HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 2017 Szeptember 28 29 30 31 01 02 03 8.00 Évnyitó a Sportcsarnokban Schultüte Első tanítási nap 04 05 06 07 08 09 10 Szülői értekezlet 1. évf. 17 óra Szülői értekezlet 2-4. évf. 17 óra Szülői értekezlet

Részletesebben

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév Dátum szept. 01. szombat szept. 02. vasárnap szept. 03. hétfő szept. 04. kedd szept. 05. szerda szept. 06. csütörtök szept. 07. péntek szept. 08. szombat szept. 09. vasárnap szept. 10. hétfő szept. 11.

Részletesebben

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP. Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek. Német Nemzetiségi kirándulás 2016 szeptember 01 02 03 04 Tanévnyitó ünnepély Schultüte Elsős szülői értekezletek 8.b Tanulmányi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi 05 06 07 08 09 10 11 Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi Német Nemzetiségi

Részletesebben

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata. 1. 8.b csapata. 3. 5.a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7.

2. 6.b csapata 3. 5.b csapata. 1. 8.b csapata. 3. 5.a csapata. Lányok 7.o-8.o.: 1. 8.a csapata 2. 7.a 1. csapata 3. 8.b csapata, 7. Krétafirka Infózóna November 13. péntek: 16 órától műsor, majd hagyományos Márton-napi lampionos felvonulás! Nov. 9. Fogadóóra alsó tagozatnak 17:00-19:00-ig Nov. 10. Fogadóóra felső tagozatnak 17:00-19:00-ig

Részletesebben

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember

Eseménynaptár 2013-14-es tanév Augusztus. Szeptember Augusztus 27-28-én 9-11 Gólyatábor az elsősöknek Szeptember 2.( hétfő) 8 00 Évnyitó ünnepély 4. 17 00 Szülői értekezletek 1. osztály 5. 17 00 18 00 Szülői értekezletek 4. osztály Lovaglós szülői ért. 5.6.

Részletesebben

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el.

2017. április 22-én iskolánk 6.a osztályos tanulója Szittya Marcell a Mozaik Országos angol tanulmányi versenyen 5. helyezést ért el. Természetismereti verseny Iskolánk tanulói 2017. május 28-án, a Műszaki Egyetemen megrendezett Herman Ottó országos természetismereti verseny döntőjén vettek részt. Eredményeik: Nagy Ádám (4.c) 3. hely

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS

ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY ÁPRILIS ALSÓ TAGOZATOS ANGOL NYELVŰ SZAVALÓVERSENY 2018. ÁPRILIS 25. Ladányi Jázmin 1.b I. 1. évfolyam Kerezsi Flóra 1.a II. 1. évfolyam Vanyorek Levente 1.b III. 1. évfolyam Soltészné Szörfi Anikó Zimmermanné

Részletesebben

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje

2013/14. tanév Versenynaptás és a tanév rendje Dátum: Nap: Óra: Esemény: Szeptember 2. hétfő 8:00 Tanévnyitó ünnepély, első osztályosok fogadása 9. hétfő 17:00 Alsó tagozatos szülői értekezlet 10. kedd 17:00 Felső tagozatos szülői értekezlet 13. péntek

Részletesebben

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l.

5.b S. Tóth Marcell országos fordulóba továbbjutott 5.b Kovács Bertalan országos fordulóba továbbjutott 4.a Horváth Kristóf megyei l. Kiemelkedő verseny eredmények az elmúlt fél évben Titok Arany János országos verseny 8.a. Papp Marcell 3.hely Nagyné Molnár Sarolta 5.a. Osváth Bálint 7.hely Guzslovánné B. Judit 5.b. Kovács Bertalan 7.hely

Részletesebben

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés

Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi verseny DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI. megyei 10. helyezés DOBAI ESZTER MOLNÁR HELGA CSEH NOÉMI Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi megyei 10. helyezés BOROS NÓRA MENSCHIK IVETT DEMJÉN BOGLÁRKA Jeles napok, tanösvények megyei környezetvédelmi megyei7.

Részletesebben

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015

Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 Az Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola eseménynaptára 2014-2015 2014. SZEPTEMBER 1. h. 8.00 Tanévnyitó, szülői ért. 1. osztályok, (pótbeiratkozás műv. isk.)

Részletesebben

Szaktárgyi versenyek eredményei 2012/2013

Szaktárgyi versenyek eredményei 2012/2013 Szaktárgyi versenyek eredményei 2012/2013 név osztály eredmény Agg Laura 7.a Albrecht Eszter 4.c Bolyai matematika csapatverseny megyei 1., országos 10. Alapműveleti matematikaverseny megyei 2. Zrínyi

Részletesebben

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda

b) utolsó tanítási nap június 15. péntek ballagás tanévzáró : június 20. szerda TANÉV RENDJE Tanítás nélküli munkanapok 1. szept.29. őszi nevelési értekezlet szépkorúak napja 2. dec.22. péntek ig. szünet 3. február 5. félévi értekezlet 4. ápr. 4. tavaszi nevelési ért. 5. ápr. 21.

Részletesebben

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ

ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ ORSZÁGOS NÉMET NYELVI TANULMÁNYI VERSENY ISKOLAI FORDULÓ 2017. 01. 12. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Káposzta Bence 7.b I. 7-8. évfolyam Bütösi Lili 7.b II. 7-8. évfolyam Kocsis Ildikó

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2018/2019. TANÉV ESEMÉNYEI S Z E P T E M B E R 3 H Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Tankönyvosztás Szülői értekezlet - Széchenyi Művészetis szülői értekezlet 4 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet 19

Részletesebben

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.)

szeptember 7. hétfő 17.00 óra SZM szülői, DÖK választás 7.30 óra (2-8. évf.) időpont nap program, határidős feladat augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) augusztus 26. szerda Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 27. csütörtök Gólyatábor 8.00-11.00 óra augusztus 28. péntek Gólyatábor

Részletesebben

A tanév helyi rendje

A tanév helyi rendje A tanév helyi rendje 2017/2018. tanév 1. A tanév rendje: 1.2. szorgalmi idő: 2017. szeptember 1-től 2018. június 15-ig a tényleges tanítási napok száma: 180 +6 tanítás nélküli munkanap I. félév: 2018.

Részletesebben

Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019.

Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Tanulmányi és sport eredmények 2018/2019. Iskola neve: Lázár Vilmos Általános Iskola NÉV Oszt. Verseny megnevezése Kategória Főv./Orsz. Helyezés Felkészítő neve Biró Barna 8. KERÜLETI MEZEI FUTÓVERSENY

Részletesebben

SZEPTEMBER

SZEPTEMBER AUGUSZTUS 1. hétfő 2. kedd 3. szerda 4. csütörtök 5. péntek 6. szombat 7. vasárnap 8. hétfő 9. kedd 10. szerda 11. csütörtök 12. péntek 13. szombat 14. vasárnap 15. hétfő 16. kedd 17. szerda 18. csütörtök

Részletesebben

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs

Megyei versenyek. A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Megyei versenyek A verseny megnevezése Elért helyezés Tanuló neve Osztály Felkészítő tanár 1. Nyerges Tamás, Sajtos Olivér, Torgyik Éva, Wenczel Balázs Bolyai Matematika Csapatverseny 6. 19. 12. 14. 15.

Részletesebben

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár

Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné. Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Kiss Hunor 1.a 1. 1. Gál Csabáné TUDÁSBAJNOKSÁG MEGYEI DÖNTŐ - ANYANYELV Fónagy-Árva Péter 2.a 18. 2. Nagy Levente 2.b 26. 2. Bodnárné Bali Krisztina TUDÁSBAJNOKSÁG

Részletesebben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam DIÁKVILÁG Kedves Olvasók! Az áprilisi iskolai eredményekről szeretnék Önöknek beszámolni. A matematika helyi verseny eredménye a következő: 2. évfolyam 1. Vigh-Molnár Rudolf felk. nev: Laskovicsné Ágoston

Részletesebben

A környék legjobb sulija

A környék legjobb sulija A környék legjobb sulija Szerintem minden diák egyetért velem, ha azt mondom, hogy egy jó suliban rengeteg a program. Persze az még jobb lenne, ha a gyerekeknek kellene tanítania a tanárokat, de ezt sajnos

Részletesebben

5. A tanév tervezett ütemterve

5. A tanév tervezett ütemterve 5. A tanév tervezett ütemterve A 2011/2012. tanév rendje A tanév első tanítási napja iskola művészeti iskola A tanév utolsó tanítási napja iskola - művészeti iskola Az első félév vége Az első félévi értesítő

Részletesebben

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

AUGUSZTUS SZEPTEMBER 2017/2018-as tanév munkaterve Időpontok Programok AUGUSZTUS 2017.08.22. Javító vizsga 2017.08.28. Tankönyvosztás 2017.09. 01. 08.00 2017.09.04. 16:30 2017.09.13-14. 14.00-17.00-ig 2017.09.15-ig SZEPTEMBER

Részletesebben

Felsős versenyeredmények as tanév. I. félév

Felsős versenyeredmények as tanév. I. félév Verseny megnevezése MEGYEI Lilla Téri Általános Iskola angol Listening verseny Csapókerti Általános Iskola idegen nyelvű versés prózamondó verseny Felsős versenyeredmények 2017-18-as tanév I. félév Helyezés

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben

Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Versenyek és eredmények a 2014/2015-ös tanévben Országos helyezések Megyei és területi helyezések 1-15-ig Városi helyezések 1-5-ig Házi helyezések 1-3-ig Egyéni eredmények Tantárgy Forduló A verseny megnevezése

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN

VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN VERSENYEREDMÉNYEK A 2009-2010-ES TANÉVBEN "BRODARICS TERÜLETI ANYANYELVI VERSENY 13. hely: Balogh Zita (4.o) Felkészítő tanár: Horváth Ildikó 2. hely: Merzay Csenge(5.o) 2. hely: Péterffy Orsolya (5.o)

Részletesebben

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II.

ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM Beregszász II. ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM csapatverseny Kárpátalján - megyei döntő 2017.05. 08.-09. Beregszász Gerőcs Roland Bálint 7.b Simon Bence 7.b Balogh Nóra 8.b Danó Ádám 8.b Kocsis Simon Márk 8.b Nagy Levente 8.b

Részletesebben

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő

ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI KCS LÁNY Név Osztály Helyezés Korcsoport Testnevelő ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG EGYÉNI 2019.04.03 3.KCS LÁNY Nagy Helga 5.b I. 3. Csikós László Ispán Réka Panna 6.a II. 3. Bene Krisztián ATLÉTIKA KÖRZETI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG

Részletesebben

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll. Program Időpont Felelős Tanévnyitó ünnepély szept. 3. 8 00 1. osztály, Szőcei Renáta,

Részletesebben

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről

Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Beszámoló a Zrínyi Ilona Általános Iskola (Egercsehi) tanulói számára megrendezett angol nyelvi versenyről Az iskola tanulói számára meghirdetett nyelvi verseny iskolánk nagy részét érintette, az első

Részletesebben

Programtervezet Angol nyelvi verseny

Programtervezet Angol nyelvi verseny Programtervezet Angol nyelvi verseny Alsós nyelvi verseny 2014. november 24. 14:00 angol nyelvi verseny írásbeli forduló 2014. december 12. 14:00 angol nyelvi verseny szóbeli forduló 3 csoportban (3 2

Részletesebben

A as tanév versenyeredményei

A as tanév versenyeredményei A 2017-2018-as tanév eredményei szövegértő 2.o. Borbély Levente IV. szövegértő 3.o. Kovács Zita Kinga I. Tóth Sára felsős helyesírási Gyenes Alexandra IX. Rojtos Klára Vikár Csilla Napsugár IV. Marton

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV VERSENYEREDMÉNYEK 2013-14., 1. FÉLÉV (EREDMÉNYHIRDETÉS: 2013. december 21., szombat) REGIONÁLIS VERSENYEREMÉNYEINK A Széna Téri Általános Iskola és a Kedvenc rejtvényújság szerkesztősége által 3-8. évfolyamos

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Eseménynaptár os tanév. Szeptember

Bocskai István Magyar Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. Eseménynaptár os tanév. Szeptember 1. 6-12-ig 7. 8. 15. Szeptember Első tanítási nap Szülői ért. összevont is az 1. évf.-on Szülői ért. összevont is az 5. évf.-on Német erdei iskola 3.-4. oszt. Szülői értekezletek a 2. évfolyamnak Szülői

Részletesebben

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév

Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Versenyeredmények 2013-2014-es tanév Gárdonyi Géza területi matematikaverseny (Ács) A versenyen évfolyamonként egy-egy tanuló vett részt. 4. évfolyam Nagy Adél 6. évfolyam Kocsis Anett 8. évfolyam Kelemen

Részletesebben

A korosztályból induló. Tanuló neve járási, országos) tanulók száma

A korosztályból induló. Tanuló neve járási, országos) tanulók száma neve 2018. nov. 9. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei 17 39 csapat Gyémánt Nimród, Hűse Lili, Karai Zolt Ungerné Fekete Mónika 2018. nov. On-lion angol nyelvi verseny országos 16 6 Sugár vince 8 Túri

Részletesebben

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály

Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve. 1-4 osztály Név. Osztály Verseny megnevezés Helyezés Felkészítő tanár neve 1-4 osztály Magyar nyelv és irodalom műveltségi terület Magyar nyelv és irodalom Czuczor Gidai Zsófia 2.b XIII.Országos Versmondó verseny

Részletesebben

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna a Bálint Sándor Tagiskolában Versenyeredmények 2015-2016. A verseny, pályázat elnevezése Szint Eredmény Tanuló Osztály Felkészítő tanár területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

Részletesebben

2013. április 12. 8.évf. 7.szám

2013. április 12. 8.évf. 7.szám Krétafirka Infózóna ápr.16-án a holokauszt áldozatairól emlékezünk meg ápr. 16. (17:00-19:00): fogadóóra a felső tagozaton csákvári helytörténeti vetélkedő; internetes; ápr.10-20., majd május18. döntő

Részletesebben

felkészítők (tanár neve)

felkészítők (tanár neve) VERSENYEREDMÉNYEK - SPORT A Debreceni Bolyai János Általános Iskola és AMI 2019. március - április Verseny szintje, időpontja, helyszíne (helyi, városi, megyei) Résztvevők (név, osztály) felkészítők (tanár

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE Török Dorina, Horváth Csenge, Csizmadia Virág, Erlitz Rebeka 7.c megyei 13. Bolyai Matematikai Csapatverseny Varga Judit, Erős Valentin, Pásztor Balázs, Szilágyi Gábor

Részletesebben

időpont nap hét program, határidős feladat felelős óralátogatások

időpont nap hét program, határidős feladat felelős óralátogatások időpont nap hét program, határidős feladat felelős óralátogatások augusztus 22. augusztus 23. augusztus 24. hétfő Alakuló értekezlet 9 óra Krählingné augusztus 25. kedd Pótvizsga (7.b, 6.b) Kohonicz augusztus

Részletesebben

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula Verseny eredmények: Iskolai Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulója 8. 4 fő Magyar Beatrix Naszvadi Regina Greguss Beatrix Klaudia Duhaj Bernadett 7.b 1 fő Kukuják Martina(80%

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Honismereti Tanulmányi Verseny

Honismereti Tanulmányi Verseny Honismereti Tanulmányi Verseny A háromfordulós versenyben a tanulóknak fordulónként 19 feladatot kellett megoldaniuk egyénileg interneten. A 38 nevezett tanulónk közül 10 diák megoldásai lettek hibátlanok:

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve

A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve A Csömöri Mátyás Király Általános Iskola munkaterve Szeptember 1. 1. csütörtök A hét 8.00 Tanévnyitó ünnepély. Első tanítási nap: 1. 3 óra; 2-8. 4 óra. Szülői értekezlet 1. évfolyam. 2. 2. péntek ----

Részletesebben

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?

MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm

Részletesebben

******************************************************************

****************************************************************** Els évfolyam 1. szám 2015. szeptember-október ****************************************************************** Ismét itt az iskolaújság! Újból létrejött a Lila Suli diáklapja! A közremköd fszerkesztk,

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

I. III. Bene Krisztián

I. III. Bene Krisztián SULI-SÁRKÁNYOK XI. Tiszaújvárosi nyílt területi Iskolai Sárkányhajó Bajnokság 2017. 06. 07. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár Antal Gergő Sirokai Szilárd Somogyi Dorka Szilágyi Alexandra Gerhát

Részletesebben

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015.

A tanév tervezett ütemterve. A 2014/2015. tanév rendje. művészeti iskola. 2014.október 27-től október 31-ig 2014. december 22-től 2015. A tanév tervezett ütemterve A 2014/2015. tanév rendje A tanév első tanítási napja általános iskola művészeti iskola 2014. szeptember 1. A tanév utolsó tanítási napja általános iskola művészeti iskola Az

Részletesebben

V EGYÉNI ÖSSZETETT

V EGYÉNI ÖSSZETETT ATLÉTIKA TÖBBPRÓBA 2. KORCSOPORT MEGYEI DÖNTŐ MISKOLC 2018.05.07. LÁNY CSAPAT Ispán Panna Réka 5.a Nagy Helga 4.b Filep Zóra 4.b Molnár Teodóra 4.a Farkas Panka 4.a Szabó Hanna 4.a V. 2. testnevelő Bene

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE Kecskeméti Széchenyivárosi Általános Iskola Móra Ferenc Általános Iskolája 6000. Kecskemét, Forradalom u. 1. Tel.: 76/488-762 Fax.:76/508-309 E-mail: moraisk@keszeiskola.hu ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A 2017/2018. tanév rendje

A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanév rendje A 2017/2018. tanévben a szorgalmi idő első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek) és utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma: 180 nap. A szorgalmi

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE O K T Ó B E R

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE O K T Ó B E R S Z E P T E M B E R 1 K Tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap 7 H Szülői értekezlet - Széchenyi Szülői közösségi értekezlet 8 K Szülői értekezlet Pattantyús Művészetis szülői értekezlet Szülői közösségi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Tóvárosi Általános Iskola

Tóvárosi Általános Iskola Tóvárosi Általános Iskola 2009/2010-es tanév munkaterve A tantestület 2009. augusztus 31-én tartott értekezletén elfogadta. Pokrovenszki László igazgató 2009/2010-es tanév rendje A tanév 2009. szeptember

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői

Munkaterv 2015/2016. Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői Dátum Idő Program szeptember 1. 8:00 Évnyitó szeptember 1. 16:30 Zeneiskolai szülői szeptember 2. Tűzvédelmi oktatás szeptember 2. 16:30 Szülői ért. szeptember 3. 14:00 Hip-hop bemutató szeptember 4. Szakköri

Részletesebben

Iskolánk tanulói a 2015/2016-os tanévben az alábbi szép eredémyeket érték el az OKTV versenyeken!

Iskolánk tanulói a 2015/2016-os tanévben az alábbi szép eredémyeket érték el az OKTV versenyeken! Iskolánk tanulói a 2015/2016-os tanévben az alábbi szép eredémyeket érték el az OKTV versenyeken! Gratulálunk az eredményekhez a diákoknak valamint a felkészítő tanároknak egyaránt! OKTV spanyol nyelv

Részletesebben

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre! Sikerek 2013/2014: Iskolánkban nagyon népszerű a Bendegúz Levelezős Verseny. Az idén is több diákunk jutott el a Tatán megrendezett megyei fordulóba, ahonnan nagyon szép helyezésekkel tértek haza. Bencz

Részletesebben

A 2018/2019. tanév rendje

A 2018/2019. tanév rendje A 2018/2019. tanév rendje A tanév, a szorgalmi idő (tanítási év) A 2018/2019. tanévben a tanítási év első tanítási napja 2018. szeptember 3. (hétfő) és utolsó tanítási napja 2019. június 14. (péntek).

Részletesebben

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el.

Diákvilág. A foglalkozás megrendezését a múzeum a TÁMOP 3.2.11/10-1/2010-0236-os pályázaton nyerte el. Diákvilág Kedves Olvasó! 2012. március 13-án, 21 felső tagozatos tanuló részt vett a Koszta József Múzeum Kézzel-lábbal a múzeumban című múzeumpedagógiai foglalkozásán, amelyet az 1848. március 15-i forradalom

Részletesebben

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő

2014. november. Beled Város Önkormányzatának hírei. Születésnapi köszöntő 2014. november Beled Város Önkormányzatának hírei Születésnapi köszöntő A napokban köszöntöttük Seregély Bálintnét 90.születésnapja alkalmából. Otthonában kerestük fel Irma nénit Dr. Gál László jegyző

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE

A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE A Nagykőrösi Kolping Katolikus Általános Iskola RENDEZVÉNYTERVE 2015-2016. Készítette: Zsilka-Fekésházi Zsuzsa 1. 1. Tanévnyitó szentmise, első tanítási nap tantestület Érintettek köre 2. 1. HHH tevékenység

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a

Részletesebben

MATEKGURU CSAPATVERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ

MATEKGURU CSAPATVERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ Csehovics Marcell Fónagy-Árva Zsófia Ispán Gergely János Kovács Veronika MATEKGURU CSAPATVERSENY KÁRPÁT-MEDENCEI DÖNTŐ Név oszt. helyezés Kategória felkészítő tanár 2.a 8. 2. évfolyam Csernikné Nagy Mária

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

Lezárul a német házi verseny 7-8. évfolyamon. Az alábbi tanulók utazhatnak ki Remshaldenbe, egy hetes tanulmányi kirándulásra:

Lezárul a német házi verseny 7-8. évfolyamon. Az alábbi tanulók utazhatnak ki Remshaldenbe, egy hetes tanulmányi kirándulásra: Krétafirka Infózóna Eredmények: Március 12. Nemzeti ünnep Iskolai ünnepély Március 15. - Nemzeti ünnep Községi ünnepély Nyílt nap a leendő első osztályos szülők számára március 18-án Március 19. Irodalmi

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam

Tanmenetek leadása a munkaközösség vezetőknek Szülői értekezlet 3. évfolyam DÓZSA ÉVES ÜTEMTERV 2015-2016. TANÉV Augusztus 24. H 8 00 Alakuló értekezlet; Bakony Gaszt. tájékoztató 25. K Munkaközösségi foglalkozások mk.vezetők 16 00 Tantestületi kirándulás Töllné H. Erika 26. Sze

Részletesebben

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1.

Utolsó tanítási nap: június 14. péntek Első félév vége: január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása: február 1. 5. A tanév helyi rendje Tanítási napok száma: 181 Első tanítási nap: 2018. szeptember 3. hétfő Utolsó tanítási nap: 2019. június 14. péntek Első félév vége: 2019. január 25. péntek Félévi értesítők kiosztása:

Részletesebben

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE

AVASTETŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2012/2013. TANÉV MUNKATERVE S Z E P T E M B E R 1 Szo 2 V 3 H Tanévnyitó ünnepély 4 K Szülői értekezlet az első évfolyamosok részére Pattantyús, Széchenyi 5 Sze 6 Cs 7 P 8 Sz 9 V 10 H Szülői értekezlet - Széchenyi 11 K Szülői értekezlet

Részletesebben

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny

Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága november 05. szombat 11: 00 Debrecen Nagyerdő. U11 korosztály csapatverseny Sport XXI. Kelet Magyarországi Régió Mezei Bajnoksága neve Versenyző neve Szül Helyezés Összpontszám Hemrich Milán 2007 1 Rozs András 2007 3 Szűcs Petra 2007 4 Mezei Dániel 2008 5 Bodor Tamás 2008 6 Szűcs

Részletesebben

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE AUGUSZTUS 22. alakuló értekezlet 22-23. DIFER mérés 23-31. munkaközösségi szakmai programok, tantermek dekorálása 25. szakmai továbbképzés: Lovasberény 29. tankönyvek átvétele

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben

Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Országos fordulók helyezései Megyei és területi fordulók helyezései 1-15 Városi fordulók helyezései 1-5 Házi fordulók helyezései 1-3 Egyéni eredmények: Versenyek és eredmények a 2018/2019-es tanévben Tantárgy

Részletesebben

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018. IDŐ MUNKATERVI PROGRAMOK SZERVEZÉSI KOORDINÁTOR VIII. 22. 9:00 VII. 23. 9:00 VIII.22.- 31. VIII. 24. VIII. 28. 8:00-17:00 VIII. 29. 8:00-17:00

Részletesebben

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve

Kossuth Lajos Evangélikus. Általános Iskola ÉS. 2014/2015. munkaterve Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2014/2015. munkaterve 1 2014/2015. tanév helyi rendje és munkaterve A tanév szorgalmi rendje: 2014.szeptember 1.(hétfő) - 2015. június

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal

2012. szeptember 1. 1 / 15 oldal Andó Szabolcs Hétfő Kedd Szerda Csütörtök Péntek 6 13:00 angol C2 2 angol C2 2 tesi Sz6 angol C2 2 tesi P6 7 13:55 informatika csibe TTI 2 TTI 2 8 14:50 informatika csibe Árky Emilia Anna Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Bonifert Domonkos matematika verseny I. forduló feladatai és kor szülői értekezletek 1. és 5. évfolyam

Bonifert Domonkos matematika verseny I. forduló feladatai és kor szülői értekezletek 1. és 5. évfolyam időpont esemény 09. 01. 8.00 óra évnyitó 09.01. Bonifert Domonkos matematika verseny I. forduló feladatai 09. 02. 17 és 17.30-kor szülői értekezletek 1. és 5. évfolyam 09. 05. 17 és 17 30 szülői értekezletek

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév Bolyai János természettudományi, matematika és informatika csapatverseny: 1.helyezett: 8.c Eőry Gergely matek 2. hely Horváth Kristóf matek Hiczkó Dániel inform. 3.

Részletesebben

hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat összesen 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért. 2. 3. - felsős matematika szintfelmérő

hétfő kedd szerda csütörtök péntek szombat összesen 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért. 2. 3. - felsős matematika szintfelmérő SZEPTEMBER (22) 1. - évnyitó, 3 of. óra - nevelőtest. ért. 2. 3. - felsős matematika szintfelmérő 4. 5. 6. A - szülői értekezlet, 1. és 5. o. - szülői értekezlet 7. - szülői értekezlet 6-7- 8. osztályok

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. TANÉV FELSŐ TAGOZAT

VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. TANÉV FELSŐ TAGOZAT VERSENYEREDMÉNYEK 2016/2017. TANÉV FELSŐ TAGOZAT Verseny Tanuló neve Osztály MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Vers- és prózamondó (vers 5-6.o.) Dankovics Dorina 6.c 1. 5. Bartha Zsófia 5.d 2. Ölyüs Virág 6.d 3.

Részletesebben

12,5 II. III. összes helyezési pont. Sprint- Szlalom váltó. Végső helyezés. 800 akadály. Csapatok. Hármasugrás Vetés Távolugrás Hajítás Spintváltó

12,5 II. III. összes helyezési pont. Sprint- Szlalom váltó. Végső helyezés. 800 akadály. Csapatok. Hármasugrás Vetés Távolugrás Hajítás Spintváltó Verseny időja: 2017.április 22. Csapatok Hármasugrás Vetés Távolugrás Hajítás Spint helyezési Végső helyezés DSC-SI NYSC "A" NYSC "B" eredmény 02:12,6 21 20 31 21 01:40,8 03:50,4 szám 1 1 2 2 1 2 2 eredmény

Részletesebben

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály

Versenyeredmények FELSŐ. Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny november 09. Helyezés Név Osztály Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny 2018. november 09. 11. 13. Barta Levente Balázs Isztolyka Bence Svorcz Álmos Ulicska Ferenc Milán Horváth Izabella Salat Anna Zsófia Tóth Emese Éva Tóth Vince Balogh Balázs

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Budapest XXI. kerületi Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben