DÍJKIOSZTÁS FORGATÓKÖNYVE XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok május 4-6.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DÍJKIOSZTÁS FORGATÓKÖNYVE XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok május 4-6."

Átírás

1 DÍJKIOSZTÁS FORGATÓKÖNYVE XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok május A kiállítás szervezői rendhagyó módon először a mai napon 80 éves Lelkes Istvánt szeretnék köszönteni. Lelkes István művészcsaládban született 1937-ben, szülei festőművészek voltak, négy testvére képző- és iparművész. A Magyar Képzőművészeti Főiskola festő-murális szakán végzett 1961-ben, azóta Hódmezővásárhelyen él. Különböző területeken tevékenykedik: egyaránt alkot a festészet, a grafika, az illusztráció és a környezettervezés területén. Több könyvet illusztrált, természettudományos cikkeket írt, szépirodalmi munkásságot is folytat. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hódmezővásárhelyi Csoportjának tagjaés egykori elnökeként témavilágát jórészt a természetből meríti. Szenvedélyes madár- és természetfotós. Rajzot és művészettörténetet tanított általános iskolában, gimnáziumban és főiskolán ben egyik alapítója, és azóta meghatározó alakja a vásárhelyi lovassportnak. Több évtizeden keresztül lovasversenyek szívesen foglalkoztatott verseny- és bemondó bírója. A lovak szerelmese. Bábáskodott az Alföldi Állattenyésztési Napok létrehozásánál, jelentős szerepe van a kiállítás arculatának kialakításában. 24 év óta nélkülözhetetlen segítője a kiállításnak. Rendkívüli műveltsége, az állattenyésztési hagyományok és a népi kultúra ismerőjeként a közönség által szívesen hallgatott bemondója és műsorvezetője a különböző lovasbemutatóknak. Ma is fiatalos lendületével, egyedi humorával és megjelenésével már-már ikonikus alakja a rendezvénynek. A szervezők és a magyar állattenyésztők nevében köszöntjük 80. születésnapján!

2 2 1. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben egy személy részére ítéli oda a Horn Artúr díjat. Ebben az elismerésben idén prof. dr. Szabó Ferenc részesül. A kitüntetett laudációját dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója ismerteti. prof dr. Szabó Ferenc 1949-ben parasztcsaládban született Nagyberényben. Mezőgazdasági technikumot végzett Kaposváron. Keszthelyen a Georgikonon szerzett 1973-ban kitüntetéses agrármérnök diplomát. Az egyetem után termelőszövetkezetben volt gyakornok, majd állattenyésztési ágazatvezető ben került Keszthelyre, az agrártudományi egyetemre, ahol bejárta az oktatói ranglétrát óta egyetemi tanár ben kandidátusi, 1995-ben akadémiai doktori, majd még ugyanebben az évben habilitált doktor fokozatot szerzett. 1992/93-ban egy évet tudományos ösztöndíjasként dolgozott az USA-ban található Clay Centerben, ami a világ legjelentősebb húsmarha-tenyésztési kutatóintézete. Alma materében 2011-ig dolgozott. Volt tanszékvezető, intézetigazgató, szakvezető, dékánhelyettes, dékán, az Agrártudományi Centrum elnöke, doktori iskola vezető től a Nyugat Magyarországi Egyetem Állattudományi Intézetének professzora, amely intézmény ma már a győri központú Széchenyi István Egyetemhez tartozik. Szűkebb kutatási területe a húsmarha fajták populációgenetikai vizsgálata, e mellett a húsmarha-tenyésztés szinte valamennyi területével kapcsolatban kiemelkedő tudományos munkát fejtett ki. Több mint négy évtizedes egyetemi oktatói pályafutása során elsősorban általános állattenyésztéssel és szarvasmarhatenyésztéssel kapcsolatos tárgyakat oktatott. Számos tudományos és szakmai testület tagja, ill. vezetője, így pl óta a Magyar Agrártudományi Egyesület Állattenyésztők Társasága, 2001-től a Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete és 2008-tól az MTA Állatnemesítési, Állattenyésztési és Takarmányozási Szakbizottságának elnöke. Számos sikeres szakmai konferenciát szervezett, ezek között kiemelkednek az 1996 és 2009 között Keszthelyen évente megrendezett országos húsmarha-tenyésztési tanácskozások. Kétszáznál több tudományos közleménye, ugyanennyi népszerűsítő cikke jelent meg. Mintegy 150 előadást tartott magyar mellett angol nyelven a világ számos országában tudományos és szakmai rendezvényeken. Hét tan-, és szakkönyvet írt, ill. szerkesztett, továbbá számos nagy kutatási projektet vezetett. Munkái közül a legtöbbet olvasott és idézett, a szakterület bibliájának is tartott, többszörös nívódíjas Húsmarhatenyésztés című tankönyv. Szabó Ferenc nemcsak a tudományos és oktatói tevékenységével vívott ki tiszteletet és elismerést magának, hanem iskolateremtő munkásságával, valamint a gyakorlattal való folyamatos és nagyon aktív kapcsolatával ben Csukás Zoltán díjat, 2014-ben Guba Sándor díjat kapott, valamint ő volt 2014-ben az Év Agrárembere állattenyésztési kategória győztese. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Történeti Szakbizottsága ajánlása alapján a MÁSz elnöksége 2017-ben Szabó Ferenc professzornak adományozza a Horn Artúr díjat. A díjat átadja: Farkas Sándor, a MÁSZ elnöke és Dr Wagenhoffer Zsombor MÁSz ügyvezető igazgatója

3 3 2. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége minden évben elismerésben részesíti a kiállításon legszínvonalasabban bemutatkozó tenyésztő szervezetet. A díjat ez évben a Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége érdemelte ki a húsmarha fajták kiemelkedő színvonalon történő bemutatásáért. A díjat átadja: Farkas Sándor, a MÁSZ elnöke és Dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója. 3. A Magyar Állattenyésztők Szövetsége összevont tenyésztési nagydíját a Kiállításon legeredményesebben szereplő Abaúji Papp Charolais Kft., Alsóvadász kapja. A díjat átadja: Farkas Sándor, a MÁSZ elnöke és Dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója.

4 JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉS DÍJAI 4 A tenyészállat kiállítás díjainak átadása előtt adjuk át a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 10 éves jubileuma alkalmából alapított id. Tóth Imre vándordíjat. A vándordíj egy márványlapra helyezett ezüst gyümölcsöstál, amelyet néhai Tóth Imre miniszteri különdíjként kapott az évi Országos Mezőgazdasági Kiállításon a juhtenyésztésben elért eredményeiért és a bemutatott tenyészállatokért. A díj egy évig ahhoz a juhtenyésztő szakemberhez kerül, aki a juhtörzskönyvezés területén hosszú időn át kiemelkedő tevékenységet végzett. A díjjal nak megfelelő pénzjutalom jár. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség elnöksége a díjat idén Juhász Pálnak, a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség tenyésztési elnökhelyettesének ítélte oda, aki több évtizede dolgozik a juhtenyésztés és törzskönyvezés területén. A díjat dr. Tóth Imre és felesége adja át. A kiállításon a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség 40 tenyésztője 63 juh és kecske tenyészállat csoportban mutatja be a Szövetség tenyésztési programjában szereplő 14 juhfajtát és egy kecskefajtát. A bíráló bizottság a díjakat a következő tenyésztőknek ítélte oda fajtánként és korcsoportonként. A díjakat., és a Hód Mezőgazda Zrt. képviseletében Antal Gábor, vezérigazgató, a Szövetség különdíjait dr. Horn Péter, a Szövetség elnöke adja át. Harmadik díjat kapott: Kozmér László, Szajk Ónodi-Szűcs Kft., Balmazújváros Szabó Ákos, Vésztő Szirovicza-Dani Gyöngyi Julianna, Makó Vadainé Györfi Mária, Karcag charollais jerke csoportjáért ile de france növendékkos csoportjáért magyar merinó növendékkos csoportjáért suffolk jerke csoportjáért suffolk jerke csoportjáért Második díjat kapott: Anipharma-A Kft., Békéscsaba Hajnal János, Ballószög Hulyák István, Kisgyőr Sisák Imre, Békéssámson német húsmerinó jerke és német húsmerinó növendékkos csoportjáért suffolk jerke csoportjáért ile de france növendékkos csoportjáért charollais jerke csoportjáért

5 Első díjat kapott: 5 Gyulavári Tamás, Tarnaméra Harangi Sándor dr., Hajdúszoboszló Holló Mátyás, Uszód és második díjat kapott Első díjat kapott: Papp József Kft., Mezőhegyes Sebők Mihály, Törtel és harmadik díjat kapott Első díjat kapott: Vad Andrea, Hódmezővásárhely és második díjat kapott és harmadik díjat kapott német húsmerinó jerke csoportjáért ile de france jerke csoportjáért berrichon növendékkos csoportjáért berrichon jerke csoportjáért cigája jerke csoportjáért német feketefejű anya csoportjáért német húsmerinó anya csoportjáért ile de france jerke csoportjáért és berrichon jerke csoportjáért berrichon anya csoportjáért berrichon növendékkos csoportjáért A kiállítás nagydíját Vad Andrea hódmezővásárhelyi tenyésztő érdemelte ki ile de france és berrichon tenyészállataiért. Különdíjat kaptak: A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség juhtenyésztési különdíját Holló Mátyás, Uszód kapta a kiállításon bemutatott berrichon és magyar merinó tenyészállataiért. A Merinó Szakbizottság különdíját Sebők Mihály törteli magántenyésztő kapta magyar merinó csoportjaiért. A Húsjuh Szakbizottság különdíját az Anipharma-A Kft., Békéscsaba kapta a kiállításon bemutatott német húsmerinó tenyészállataiért. A Tej Szakbizottság különdíját Bévárdi Ádám, Dunapataj kapta a kiállításon bemutatott lacaune csoportjáért. Az Őshonos Szakbizottság különdíját a Papp József Kft., Mezőhegyes kapta a kiállított cigája csoportjáért. Tóth Árpád iparművész, Sárbogárd különdíját egy gravírozott RÉVÉSZ bicskát Dani János makói tenyésztőnek ítélte a bírálóbizottság. Szintén Tóth Árpád iparművész, Sárbogárd különdíját egy gravírozott RÉVÉSZ bicskát Szabó Ákos vésztői tenyésztőnek ítélte a bírálóbizottság A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Kar különdíját Szirovicza-Dani Györgyi Juliánna kiskunfélegyházi tenyésztő kapta a suffolk jerkéiért. A díjat átadja: dr. Monostori Tamás a SzTE Mg. Kar dékán helyettese.

6 Az AnimaXx-Premium Kft. 3 db különdíjat ajánlott fel egyenként Ft értékben a Kft. termékeiből. A különdíj 2 db MaXx Energie és 2 db MaXx original energia-, vitamin és ásványianyag nyalótömb, valamint Sahara Dry és Top Dry alompor. Az egyik díjat kapja Harangi Sándor dr. Hajdúszoboszló A másik díjat kapja Hajnal János, Kecskemét A harmadik díjat kapja Anipharma-A Kft., Békéscsaba A díjat átadják: Szász Anett, Molnár Helén, Molnár Bettina. A Cargill Takarmány Zrt. különdíjban részesíti Holló Mátyás uszódi tenyésztőt a kiállítás legszebb növendék kosának tenyésztőjét és tulajdonosát. A díj 1 raklap (980 kg) Purina Bárány Max indító takarmánykeverék Ft értékben. A díjat átadja: Pálfi Csaba, Purina disztribúció igazgató Az Inter Agrár Kft. különdíjat ajánlott fel Bévárdi Ádám dunapataji tenyésztő részére a kiállításon bemutatott tenyészállataiért. A díj: 125 kg Lammomel bárány tejpótló A díjat átadja: Csánkné Pozbai Orsolya, borjú szaktanácsadó Az Inter Agrár Kft. különdíjat ajánlott fel a ifj. Sebők Mihály törteli tenyésztő részére a kiállításon bemutatott tenyészállataiért. A díj 125 kg Lammomel bárány tejpótló A díjat átadja: Csánkné Pozbai Orsolya, borjú szaktanácsadó A Groupama Biztosító Zrt. Mezőgazdasági igazgatósága különdíjat ad át Holló Mátyás uszódi tenyésztő részére a színvonalas tenyésztői munkája elismeréseként. A különdíj egy páros belépő a Groupama Aréna Sky Boxába egy futball mérkőzés megtekintésére Ft értékben. 6 Aszódi János, az Új Mezőgazdasági Magazin szerkesztő producere különdíjat ajánlott fel Vad Andrea hódmezővásárhelyi tenyésztőnek a kiállításon bemutatott ile de france és berrichon tenyészállataiért, amelyekkel a kiállítás juhtenyésztési nagydíját is megkapta. A díj egy forgatási nap a díjazott gazdaságában, illetve 6 7 perces adásidő keretében bemutatkozási lehetőség az Új Mezőgazdasági Magazin című tévéműsorban. A díjat átadja: Aszódi János, szerkesztő-producer KÖSZÖNJÜK ÉS GRATULÁLUNK A RÉSZTVEVŐKNEK!

7 SZARVASMARHATENYÉSZTÉS DÍJAI 7 A Magyar Szarvasmarha Tenyésztők Szövetsége 1999-ben Csukás Zoltán professzor emlékére díjat alapított, melyet minden évben az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjkiosztó ünnepségén adnak át. A díj amely bronz emlékplakett, díszoklevél és 500 eurónak megfelelő pénzösszeg odaítéléséről kuratórium dönt. A díjat ez évben szakmai tevékenységének és életpályájának elismeréseként dr. Békési Gyula érdemelte ki. dr. Békési Gyula 1930-ban született Hernádnémeti községben. Az elemi iskola után a Sátoraljaújhelyi Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd 1955-ben a gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett mezőgazdasági mérnöki oklevelet. A Szerencsi Cukorgyár Célgazdaságban helyezkedett el ben a Taktaközi Állami Gazdaság lett a jogutód, ahol üzemegység vezetői, majd kerületvezetői beosztásban dolgozott ben a Léhi ÁG igazgatójának nevezték ki, amely beosztást 1992-es nyugdíjazásáig töltötte be. A Léhi ÁG-hoz az 1970-es évek közepén egy szintén a Csereháton gazdálkodó - ÁG-ot illetve más gazdaságok kerületi egységeit csatolták. Így a Léhi ÁG területe, állatállománya megháromszorozódott. Az évi kormányrendelet tette lehetővé 67 db charolais szűz üsző vásárlását külföldről. Ezzel indult el a fajta magyarországi meghonosítása és elterjedése. A Francia Charolais Szövetség Elnökének pártfogásával és a hazai szakemberek hozzáértésével, olyan szintre sikerült emelniük a fajta tenyésztését, fajta-átalakító keresztezésben való részvételét, hogy a 80-as évek első felére közel db húshasznosítású tehénnel ezen belül, hereford és charolais törzsállománnyal rendelkeztek. Tenyésztési eredményeiket külföldön is elismerték, felvételt nyertek a Charolais Világszövetségbe ban a Charolais Világkongresszus alelnökévé, 1987-ben elnökévé választották ban nagy elismerés mellett hazánk rendezte a Charolais Világkongresszust és megalakították a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületét. Tevékenységét a Magyar Fajtaminősítő Tanács a charolais szarvasmarha magyarországi honosítójaként - Béres Pállal együtt - ismerte el. Néhány húshasznosítású szarvasmarhafajta és fajtakonstrukció összehasonlító értékelése című doktori értekezésével 1981-ben a Debreceni Agrártudományi Egyetemen elnyerte a mezőgazdasági doktori címet. Nyugdíjazása évében, ben - mint az ÁGOK Juhtenyésztő Szakbizottságának elnöke kezdeményezte a Juh Terméktanács megalakítását, melynek szervezésében tevőlegesen részt vett, és a törvényes elfogadása után 2007-ig ügyvezető igazgatója volt. A Magyar Mezőgazdaság szaklap mellékleteként megjelenő Magyar Juhászat szerkesztő bizottságának tagja, társszerzője a Dr. Mucsi Imre szerkesztésében évben megjelent Juhtenyésztés és tartás című könyvnek. A Juh Terméktanácsban végzett munkája elismeréseként a mezőgazdasági kormányzat Újhelyi díjjal tüntette ki. Nyugdíjas éveiben még társszerzője volt a dr. Tőzsér János által szerkesztett Charolais fajta és magyarországi tenyésztése című könyvnek. Gratulálunk a kitüntetéshez! A díjat átadja Baranyai Sándor, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége elnöke.

8 KONCENTRÁLT TEJŰ FAJTÁK 8 A Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete 5 egyeddel jelent meg a kiállításon. II. helyezett a 1202-es kat. számú Bogyó jersey tehén. A díjat kapja: Tejgazdaság Kft., Balmazújváros I. helyezett: a 1205-ös kat. számú Basa jersey tehén. A díjat kapja: Középtiszai Mg. Zrt., Kenderes-Bánhalma Különdíj 1. A Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztő Egyesülete különdíjat ajánlott fel a jersey fajta tenyésztésében elért eredményéért a Euro-Tours Bt. részére. A díjat átadja: Dr. Béri Béla, az egyesület ügyvezetője 2. A Pro-Feed Kft. különdíjat ajánlott fel a koncentrált tejű fajták első helyezettjének. A díj életre szóló DIAMOND V XP fermentált takarmány kiegészítő csomag. A díjat kapja: Középtiszai Mg. Zrt., Kenderes-Bánhalma A díjat átadja: Szőke Orsolya, szarvasmarha specialista

9 9 HOLSTEIN-FRÍZ FAJTA DÍJAI Holstein-fríz szűz üsző I/1. kategória Harmadik helyezettje 112 Szegfű Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt. Második helyezettje 109 Cédrus Tenyésztő és tulajdonos: Agroméra Zrt. Érsekvadkert Első helyezettje 103 Begónia Tenyésztő és tulajdonos: Milkmen Földesi Tejtermelő Kft., Paks Holstein-fríz szűz üsző I/2. kategória Harmadik helyezettje 117 Cili Tenyésztő és tulajdonos: Agroméra Zrt. Érsekvadkert Második helyezettje 119 Pipacs Tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., Bóly a Bonafarm csoport tagja Első helyezettje: 127 Kenéz Tenyésztő és tulajdonos: For-Milk Kft., Telekgerendás Holstein-fríz szűz üsző II. kategória Harmadik helyezettje 202 Zsombor Tenyésztő és tulajdonos: Bicskei Mg Zrt., Etyek-Ödön major Második helyezettje 207 Vadász Tenyésztő és tulajdonos: Pálhalmai Agrospeciál Kft., Dunaújváros Első helyezettje: 203 Tarka Tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. Holstein-fríz vemhes üsző III. kategória Harmadik helyezettje 300 Ráró Tenyésztő és tulajdonos: Bos-Frucht Agrárszövetkezet, Kazsok Második helyezettje 302 Borjádi Sára Golden Dreams Tenyésztő és tulajdonos: Borjádi Mg. Zrt. Első helyezettje 305 Éva Tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. Holstein-fríz tehén IV. kategória Harmadik helyezettje 403 Bella Tenyésztő és tulajdonos: Geo-Milk Kft., Sárospatak

10 Második helyezettje 412 Flóra Tenyésztő és tulajdonos: Kasz-Farm Kft., Derecske 10 Első helyezettje 402 Andrea Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt. Holstein-fríz tehén V. kategória Harmadik helyezettje 506 Réka Tenyésztő és tulajdonos: Bicskei Mg Zrt., Etyek-Ödön major Második helyezettje 503 Margó Tenyésztő és tulajdonos: Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely Első helyezettje 510 Arany Tenyésztő és tulajdonos: For-Milk Kft., Telekgerendás Holstein-fríz tehén VI. kategória Harmadik helyezettje 606 Roló Tenyésztő és tulajdonos: Pálhalmai Agrospeciál Kft., Dunaújváros Második helyezettje 604 Hunor Tenyésztő és tulajdonos: Bicskei Mg Zrt., Etyek-Ödön major Első helyezettje 610 Rámás Tenyésztő és tulajdonos: Agronómia Kft., Deszk Holstein-fríz tehén VII. kategória Harmadik helyezettje 716 Karola Tenyésztő és tulajdonos: Agárdi Farm Kft., Seregélyes Második helyezettje 712 Éva Tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. Első helyezettje 713 Lujza Tenyésztő és tulajdonos: Solum Zrt., Komárom Holstein-fríz tehén VIII. kategória Harmadik helyezettje 809 Szilvi Tenyésztő, tulajdonos: Multiton Kft., Miskolc Második helyezettje 804 Sellő Tenyésztő: Sereg-Tej Kft., Seregélyes Tulajdonos: Bovintej Kft., Gecse Első helyezettje: 806 Sári Tenyésztő és tulajdonos: Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt.

11 11 Holstein-fríz tehén IX. és X. kategória Harmadik helyezettje 1002 Banán Tulajdonos: Pusztavámi Tejszövetkezet Zrt. Második helyezettje 908 Darázs Tenyésztő és tulajdonos: Agárdi Farm Kft., Seregélyes Első helyezettje: 907 Pörge Tenyésztő és tulajdonos: Makói Hagymakertész Kft. A csapatverseny harmadik helyezettje a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt. második helyezettje a For Milk Kft. Telekgerendás első helyezettje az Agárdi-Farm Kft., Seregélyes A legszebb holstein-fríz nőivarú egyedek összevetése alapján a kiállítás nagydíját 713 Lujza nyerte, tenyésztője és tulajdonosa: Solum Zrt., Komárom. A kiállítás szarvasmarha-tenyésztési nagydíját átadja: Baranyai Sándor, a Szarvasmarha Tenyésztők Szövetségének elnöke

12 12 A kimagasló termelési és tenyésztési eredményeket felmutató gazdaságok tenyésztést irányító szakemberei közül évente egy alkalommal, egy személy részére az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon AZ ÉV TENYÉSZTŐJE címet adományozza a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete. Nyakas András szeptember 24-én született Hajdúnánáson. Mezőgazdasági technikus minősítést szerzett a nagy múltú Pallagon. Több mint 20 éve foglalkozik tejtermeléssel. A Nyakas család mára már a környék meghatározó szarvasmarha telepével rendelkezik. A folyamatosan növekvő, ma már közel 2000 tehénlétszámmal rendelkező telep laktációs termelési átlaga évről-évre dinamikus fejlődést mutat. Az elmúlt évben elérte a kg-ot. Nyakas András munkavégzését, a rend és a precizitás jellemzi melyet az alkalmazottaktól is elvár. Tenyészete rendszeresen helyszínéül szolgál szakmai rendezvényeknek és teret enged külföldi látogató csoportok fogadásának is. Tulajdonosként messzemenőkig támogatja a kiállításokon való megjelenést. Részt vesz az ivadékvizsgálati programban, minden tehenének van küllemi bírálata, tenyészete Minősített Üzem védjeggyel rendelkezik. A telepen ez idáig hat aranytörzskönyves tehén került felavatásra. A gazdaság napi 55 ezer kilogramm tejet termel. Nyakas András a mai napon családi program miatt nem tud részt venni a kiállításon, ezért a díjat a Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete Közgyűlésén vette át. Gratulálunk a kitüntetettnek!

13 A Holstein-Fríz Tenyésztők Egyesületének különdíjai A kiállítás legszebb tőgyű tehenének tenyésztője részére. A díjat kapja a Hód-Mezőgazda Zrt., Hódmezővásárhely az 503 Margó nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Kőrösi Zsolt tenyésztésvezető, küllemi bíráló, HFTE 2. Az összetett pontverseny kiírásának eleget tevő, legeredményesebben szereplő tenyészet részére. A díjat kapja a For Milk Kft., Telekgerendás., aki a kiírás alapján 54,5 pontot szerzett. A díjat átadja: Kőrösi Zsolt tenyésztésvezető, küllemi bíráló, HFTE 3. A kiállítás Junior Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft, a 305 Éva nevű vemhes üsző bemutatásáért. A díjat átadja: Jakab Lajos területi igazgató, küllemi bíráló, HFTE 4. A kiállítás Junior Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft., Paks, 103 Begónia nevű szűz üsző bemutatásáért. A díjat átadja: Jakab Lajos területi igazgató, küllemi bíráló, HFTE 5. A kiállítás Intermediate Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Solum Zrt., Komárom 713 Lujza nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Sebők Tamás területi igazgató, küllemi bíráló, HFTE 6. A kiállítás Intermediate Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft., a 712 Éva nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Jakab Lajos területi igazgató, küllemi bíráló, HFTE 7. A kiállítás Senior Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Makói Hagymakertész Kft., a 907 Pörge nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Harsányi Sándor, területi igazgató, küllemi bíráló, HFTE 8. A kiállítás Senior Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapja az Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., a 806 Sári nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Harsányi Sándor, területi igazgató, küllemi bíráló, HFTE 9. A csapatverseny győztes tenyészete részére a tenyésztőszervezet 2017-ben Andrássy István díjat alapított. A díjat kapja az Agárdi Farm Kft., Seregélyes A díjat átadja: Andrássy Balázs

14 A kiállítás Reserve Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft., a 712 Éva nevű tehén bemutatásáért. Pénzjutalom: Ft A díjat és a pénzjutalmat átadja: Kőrösi Zsolt tenyésztésvezető, HFTE 11. A kiállítás Grand Champion tenyészállata részére. A díjat kapja a Solum Zrt., Komárom a 713 Lujza nevű tehén bemutatásáért. Pénzjutalom: Ft A díjat és a pénzjutalmat átadja: Kiss Ferenc elnök, HFTE 12. A áprilisi tenyészértékbecslés eredményei alapján a legeredményesebb tenyészbika tulajdonosának vándorserleget ajánl fel az egyesület SL Wingate tulajdonosa: Génbank-Semex Magyarország Kft. A díjat átadja: Kőrösi Zsolt, tenyésztésvezető, HFTE 13. A BOS-GENETIC Kft. különdíjat ajánl fel a holstein-fríz vemhes üsző osztály győztes egyedének tenyésztője, a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. részére. A díj értéke Ft, mely levásárolható a Bos-Genetic kínálatából. A díjat átadja: dr. Monostori István, ügyvezető igazgató 14. Az INTERBOS Kft., különdíjat ad át a 5. kategória győztes tenyésztője részére. A díj a plakett mellett 10 adag a jelenleg az egyik legkurrensebb, QUANTUM nevű bika sperma Ft értékben. A díjat kapja:. For Milk Kft., Telekgerendás A díjat átadja: Soósné Kapitány Mária, ügyvezető igazgató 15. A HOLSTEIN-GENETIKA Kft., különdíjat ajánlott fel a Junior Champion tenyészállat tenyésztője részére. A díj 10 adag szexált Supersire sperma Ft értékben. A díjat kapja a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. a 305 Éva vemhes üsző bemutatásáért. A díjat átadja: Akác Balázs, ügyvezető 16. A HOLSTEIN-GENETIKA Kft., különdíjat ajánlott fel a Legszebb tőgyű tehén tenyésztője részére. A díj 10 adag normál Supersire sperma Ft értékben. A díjat kapja a Hód-Mezőgazda Zt., Hódmezővásárhely az 503 Margó tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Akác Balázs, ügyvezető 17. Az Alta Genetics Hungary Kft Ft összegű szaporítóanyaggal és egy festménnyel, mely Pócz Dániel alkotása díjazza a Senior Champion állat tenyésztőjét. A díjat kapja a Makói Hagymakertész Kft., a 907 Pörge nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Babai Zoltán, ügyvezető igazgató 18. A Génbank-Semex Magyarország Kft. különdíja a nemzeti holstein nagydíjas tenyészállat tenyésztője részére. A díj Ft értékű holstein-fríz szaporítóanyag, valamint 1 db ET-7 típusú spermatároló konténer Ft értékben. A díjat kapja Solum Zrt., Komárom a 713 Lujza nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Veres Zoltán ügyvezető és Szögi Szilvia

15 Az Ecolab Hygiene Kft. 3 db különdíjat ajánlott fel egyenként Ft értékben, ami egy hordó INCIMAXX AQUA-SD ivóvíz fertőtlenítő és tisztító vegyszer. Az egyik díjat a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft., a 2. kategória győztese kapja. A második díjat For Milk Kft., Telekgerendás, az 5. kategória győztese kapja. A harmadik díjat a Solum Zrt., Komárom, a 7. kategória győztese kapja. A díjat átadja: Molnár Helén, Molnár Bettina, dr. Formanek Zoltán, üzletágvezető és Kiss Attila. 20. Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. különdíjat ajánlott fel 7. kategória győztes tehén tenyésztőjének. A díj Ft értékű szaporítóanyag az ÁT. Kft. hazai kínálatából. A díjat kapja: Solum Zrt., Komárom A díjat átadja: Kövesdi Zsolt, ügyvezető igazgató. 21. Az Inter-Mix Kft. a CRI szaporítóanyagok hazai importőre különdíjat ajánlott fel a szűz üsző I. kategória győztes tenyésztőjének. A díj 5 vödör FARM-O-SAN REDIAR nevű takarmány kiegészítő készítmény Ft értékben, ami segíti az emésztési problémákban szenvedő borjak víz- és elektrolit egyensúlyának visszaállítását. A díjat kapja a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft., Paks a 103 Begónia nevű szűz üsző bemutatásáért. A díjat átadja: Szőke Zsolt, ügyvezető 22. Az Inter-Mix Kft. CRI szaporítóanyagok hazai importőre különdíjat ajánlott fel a 4. kategória győztes tenyésztőjének. A díj 25 adag TROY szarvasmarha szaporítóanyag Ft értékben. A díjat kapja a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., a 402 Andrea nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Szőke Zsolt, ügyvezető 23. Az Inter-Mix Kft. a CRI szaporítóanyagok hazai importőre különdíjat ajánlott fel a 8. kategória győztes tenyésztőjének. A díj 200 kg DAIRY PILOT takarmánykiegészítő Ft értékben. A díjat kapja a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., a 806 Sári nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Szőke Zsolt, ügyvezető 24. Az Inter Agrár Kft. különdíjat ajánlott fel a IV. kategória győztese részére. A díj: 250 kg Nukamel Performer borjú tejpótló A díjat kapja a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., a 402 Andrea nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Csánkné Pozbai Orsolya, borjú szaktanácsadó 25. Az Inter Agrár Kft. különdíjat ajánlott fel a V. kategória győztese részére. A díj: 250 kg Nukamel Yellow borjú tejpótló A díjat kapja: For Milk Kft., Telekgerendás az 510 Arany nevű tehén bemutatásáért. A díjat átadja: Csánkné Pozbai Orsolya, borjú szaktanácsadó

16 26. Az Axiál Kft. különdíjat ajánlott fel a csapatverseny győztesének, aki ebben az évben az Agárdi Farm Kft., Seregélyes. A díj 1 db magas nyomású mosóberendezés. A díjat átadja: Pintér Zsolt, ügyvezető igazgató 27. A Breed Invest Kft. az INTERMIZZO olaszországi mesterséges termékenyítő vállalkozás kizárólagos magyarországi képviselője különdíjat ajánlott fel a nagydíjas (Grand Champion) tenyészállat tenyésztője részére. A díj a tenyésztő állományából szabadon kiválasztott nőivarú egyedek genomikus tenyészértékének megállapítása Olaszországban az INTERMIZZO támogatásával. A kupon értéke Ft. A díjat kapja: a Solum Zrt., Komárom A díjat átadja: Andrássy Balázs és Balogh Mihály ügyvezetők. 28. A Breed Invest Kft. különdíjat ajánlott a Reserve Champion tenyészállat tenyésztője részére. A díj Ft értékű szaporítóanyag olaszország legmagasabb küllemi genomikus tenyészértékével rendelkező tenyészbikájától, SNOWBIZ M CHILTON-tól. A díjat kapja: a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. A díjat átadja: Andrássy Balázs és Balogh Mihály ügyvezetők. 29. A Pro-Feed Kft. különdíjat ajánlott fel a nagydíjas holstein-fríz tehén tenyésztője részére. A díj életreszóló DIAMOND V XP fermentált takarmány kiegészítő csomag. A díjat kapja: a Solum Zrt., Komárom A díjat átadja: Szőke Orsolya, szarvasmarha specialista 30. A Pro-Feed Kft. ezen kívül szintén DIAMOND V XP fermentált takarmány kiegészítő csomagot ajánlott fel valamennyi holstein-fríz kategória győztese részére. A díj átadása érdekében Szőke Orsolya a mai nap folyamán személyesen fogja felkeresni a kategória győzteseket. 31. A SANO Kft. különdíjat ajánlott fel a 9. kategória győztese részére. A díj Ft Értékű termék utalvány. A díjat kapja: a Makói Hagymakertész Kft. A díjat átadja: Csorba Zsolt, ügyvezető 32. A Cargill Takarmány Zrt. különdíjat ajánlott fel az 1. kategória győztese részére. A díjat kapja a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft., Paks A díj 1 raklap (980 kg) Herdbuilder borjú indító takarmánykeverék Ft értékben. A díjat átadja a Cargill Takarmány Zrt. képviseletében Bárány Péter, szarvasmarha ágazat igazgató. 33. A Cargill Takarmány Zrt. különdíjat ajánlott fel az 6. kategória győztese részére. A díjat kapja az Agronómia Kft., Deszk A díj Cargill tejelő tehén takarmány Ft értékben. A díjat átadja a Cargill Takarmány Zrt. képviseletében Bárány Péter, szarvasmarha ágazat igazgató A Groupama Biztosító Zrt. Mezőgazdasági igazgatósága különdíjat ad át az 1. kategória győztesének a For Milk Kft., Telekgerendás részére a színvonalas tenyésztői munkája elismeréseként. A különdíj egy páros belépő a Groupama Aréna Sky Boxába egy futball mérkőzés megtekintésére Ft értékben. A díjat átadja: Baranyi Szabolcs, Mezőgazdasági üzleti igazgató

17 A Groupama Biztosító Zrt. Mezőgazdasági igazgatósága különdíjat ad át az 4. kategória győztesének, a Biharnagybajomi Dózsa Agrár Zrt., részére a színvonalas tenyésztői munkája elismeréseként. A különdíj egy páros belépő a Groupama Aréna Sky Boxába egy futball mérkőzés megtekintésére Ft értékben. A díjat átadja: Baranyi Szabolcs, Mezőgazdasági üzleti igazgató 36. A Ceva-Phylaxia Zrt. különdíjat ajánlott fel a Hód-Mezőgazda Zrt. tejelő állománya részére. A díj: 20 üveg EPRECIS injekció. A díjat átadja: Dr. Szigeti István területi képviselő. 37. A Magyar Mezőgazdaság Kft. különdíjat ajánlott fel. Az elismerést idén a precíziós állattartásban élenjáró gazdálkodó tenyészet a Szolum Zrt., Komárom kapja. A díj: 1 db tablet és egy általa kiválasztott digitális lap előfizetés A díjat átadja: Sári Enikő, ügyvezető igazgató

18 18 BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI Az ország minden tájáról 14 kiállító 50 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott csoportokat Prof. Dr. Mihók Sándor, Bögréné Bodrogi Gabriella, Látits Miklós és Dr. Benk Ákos értékelte. 4 fajtacsoportban összesen 10 kategóriadíj, valamint 2 különdíj és 1 Nagydíj került kiosztásra. 1. A tojótípusú tyúk fajtacsoportban: III. hely: HARCO szülőpár Bábolna Tetra Kft., Bábolna II. hely: HARCO Bábolna Tetra Kft., Bábolna I. hely: TETRA SL LL Bábolna Tetra Kft., Bábolna 2. Őshonos Tyúk fajtacsoport: III. hely: KENDERMAGOS ERDÉLYI KOPASZNYAKÚ TYÚK csoportjával a Szegedi Tudományegyetem Tangazdaság Kft., Hódmezővásárhely II. hely: SÁRGA MAGYAR TYÚK csoportjával a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi kar., Mosonmagyaróvár I. hely: KENDERMAGOS MAGYAR TYÚK csoportjával a Szegedi Tudományegyetem Tangazdaság Kft., Hódmezővásárhely 3. Egyéb őshonos és régen honosult baromfi fajták: III. hely: BRONZPULYKA - Haszonállat Génmegőrzési Központ, Gödöllő II. helyezett: GYÖNGYTYÚK - Haszonállat Génmegőrzési Központ, Gödöllő I. helyezett: GYÖNGYTYÚK Nagy Andrásné, Mártély 4. Kacsa fajtacsoport: I. helyezett: PEKINGI KACSA Orvia Magyarország Kft., Sükösd A bíráló bizottság egybehangzó véleménye szerint, a baromfi kiállítás NAGYDÍJÁT az Integrál Group Kft., Jászszentlászló kapja a lúd és kacsafajtáknál a termelési folyamat szemléletes bemutatásáért. A kiállítás baromfitenyésztési nagydíját átadja: dr. Mihók Sándor

19 19 KÜLÖNDÍJ A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar 2014 évben a baromfitenyésztés területén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási, továbbá fajta nemesítési és fajta fenntartási tevékenység elismerésére Sófalvy Ferenc Vándordíjat alapított. A vándordíj egy gránit kocka talapzaton álló bronz körplasztika, mely egy kendermagos kakast ábrázol. A vándordíj mellett minden kitüntetett egy 10 cm átmérőjű bronz plakettet is kap, mely néhai Sófalvy Ferenc arcképét ábrázolja. A díj alapító okirat szerinti odaítéléséről három tagú kuratórium dönt. A kitüntetett személy neve: Barta Ildikó Kitüntetett munkahelye: Haszonállat Génmegőrző Központ, Gödöllő Barta Ildikó a magyar őshonos baromfifélék génmegőrzésének meghatározó személyisége. Nemzeti elkötelezettségét, a gazdálkodás ősi formáinak tiszteletét és régi, hagyományos haszonállatfajtáink szeretetét gyermekként kapta és tanulta szüleitől, nagyszüleitől Nagybányán, a Partium és Erdély határán és a Nyárád mentén, a Székelyföldön ban szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát a Kolozsvári Agrártudományi Egyetemen. Ezt követően Románia egyik legnagyobb húsbaromfi telepének vezetőjeként bár kényszerűségből kitűnő gyakorlati és irányítási ismeretekre tett szert. Az 1989-es romániai forradalom Barta Ildikó és kisfia, Roland életében is új helyzetet teremtett: Magyarországra költöztek. Diplomáját 1990-ben honosította a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen től dolgozik a Haszonállat-génmegőrzési Központban és jogelődjénél, a Kisállattenyésztési Kutatóintézetben. Kiemelkedő szerepet vállalt a régi magyar baromfifajták KÁTKI-ban létrehozott in situ génbankjának kialakításában és fenntartásában az 1990-es évek elejétől. Közben, 1998-ban, baromfi- és kisállattenyésztő szakmérnöki oklevelet szerzett a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Karán. Kiemelkedő gyakorlati tenyésztői feladatainak ellátása mellett Barta Ildikó nevét számos hazai és nemzetközi tudományos publikáció, szakcikk és könyv társ-szerzőjeként is ismerhetjük. A HáGK génbanki tenyésztésvezetőjeként és a régi magyar baromfifajták tenyésztésére ben létrejött Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesületének (MGE) elnökségi tagjaként a hazai őshonos baromfi tenyésztésszervezés irányítója, és a többi régi haszonállatfajtára is kiterjedő, Géngyűrűként ismert Kárpát-medencei génmentési program egyik fő szervezője. A díjat átadja: dr. Monostori Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar dékánhelyettes, valamint özvegy dr. Sófalvy Ferencné. 2. A Szegedi Tudományegyetem Mg. Főiskolai Kar Hódmezővásárhely különdíját kapja Gallicoop Zrt. a kiállított pulykacsoportért és a marketing tevékenységéért. A díjat átadja: dr. Monostori Tamás, SZTE Mg. Kar dékánhelyettes 3. A Cargill Takarmány Zrt. különdíjban részesíti az Integrál-Group Kft.-t a bemutatott tenyészállataiért. A díj 1 raklap (980 kg) Purina UNI Broiler indító takarmánykeverék Ft értékben. A díjat átadja: Pálfi Csaba, Purina disztribúció igazgató

20 20 HÚSHASZNÚ SZARVASMARHA DÍJAI A XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállításán 28 tenyészet 126 állatával jelent meg. A charolais tenyészállatok bírálatát a francia Fabien Gaudet, a limousin tenyészállatok bírálatát a francia Gerard Menard, Olivier Rambert, a blonde d aquitaine tenyészállatok bírálatát a francia Frederic Plante, Patrik Sazy és Damien Blanc, a magyartarka tenyészállatok bírálatát Vágó Barnabás küllemi bíráló végezte. MAGYARTARKA A Magyartarka fajtában két hasznosítású típusban történt bírálat. Kettőshasznú magyartarka vemhes üsző valamint húshasznú vemhes üsző és anyatehén borjával kategóriában vezettek fel tenyészállatokat. A bírálat során 17 egyed került felvezetésre. A bírálatot Vágó Barnabás a Magyartarka Tenyésztők Egyesületének hivatalos küllemi bírálója végezte. Kettőshasznú vemhes üsző kategória: III. helyezett : 1103 kat. számú Fáni, Tenyésztője és tulajdonosa : Hajdúböszörményi Béke Mg Kft Hajdúböszörmény II. helyezett : 1105 kat. számú Lya Tenyésztője és tulajdonosa : Petőfi Mg Szövetkezet, Kocsér I. helyezett : 1104 kat számú Jácint Tenyésztője és tulajdonosa : Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt, Táplánszentkereszt Húshasznú vemhes üsző kategória : III. helyezett : 1419 kat. számú Emese, Tenyésztője és tulajdonosa : Derecske Petőfi Mg Kft, Derecske II. helyezett : 1420 kat. számú Elza Tenyésztője és tulajdonosa : Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt, Táplánszentkereszt I. helyezett : 1418 kat számú Pepe Tenyésztője és tulajdonosa : Derecske Petőfi Mg Kft, Derecske Anyatehén Borjával kategória: III. helyezett : 1427 kat számú Róza Tenyésztője és tulajdonosa : Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt, Táplánszentkereszt II. helyezett : 1429 kat számú Tercsi Tenyésztője és tulajdonosa : Petőfi Szövetkezet, Kocsér I. helyezett : 1424 kat számú Luna Tenyésztője és tulajdonosa : Derecske Petőfi Mg Kft, Derecske Magyartarka Tenyésztői Nagydíj : I. helyezett : 1424 kat számú Luna Tenyésztője és tulajdonosa : Derecske Petőfi Mg Kft, Derecske

21 21 Különdíj: 1. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel a Hajdúböszörményi Béke Mezőgazdasági Kft részére a bemutatott kettőshasznú magyartarka tehénért. Átadja: Dr. Füller Imre Ügyvezető Igazgató 2. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel az Őrségi nemzeti park Igazgatóságának a kiállításon bemutatott legnagyobb életteljesítményű magyartarka tehénért. Átadja: Dr. Húth Balázs Tenyésztés és Marketing-vezető 3. A Magyartarka Tenyésztők Egyesülete különdíjat ajánlott fel a Nagyvázsonyi Mg Kftnek a kiállításon való színvonalas megjelenéséért. Átadja: Vágó Barnabás Küllemi Bíráló 4. A Pro-Feed Kft. különdíjat ajánlott fel az első helyezett magyartarka vemhes üsző tenyésztője részére. A díj életreszóló DIAMOND V XP fermentált takarmány kiegészítő csomag. A díjat kapja: Húshasznú Szarvasmarhatenyésztő Bt, Táplánszentkereszt A díjat átadja: Szőke Orsolya, szarvasmarha specialista 5. A Génbank-Semex Mo. Kft. különdíjat ajánlott fel a legszebb magyartarka tenyészállat tenyésztője részére. A díj Ft értékű szaporítóanyag az aktuális magyartarka ajánlatból, valamint 1 db ET-7 típusú spermatároló konténer Ft értékben. A díjat kapja: Derecske Petőfi Mg. Kft. A díjat átadja: Veres Zoltán ügyvezető és Juhász Zoltán kereskedelmi igazgató 6. A Cargill Takarmány Zrt. különdíjat ajánlott fel a Petőfi Szövetkezet, Kocsér részére. A díj 1 raklap (980 kg) borjú indító takarrmány keverék Ft értékben. A díjat átadja a Cargill Takarmány Zrt. képviseletében Bárány Péter, szarvasmarha ágazat igazgató.

22 A Charolais fajta bírálati eredményei: 22 Abaúji Papp Charolais Kft. alsóvadászi tenyészet harmadik helyezést ért el az 1333 kat. sz. charolais vemhes üszőjével, harmadik helyezést ért el az 1351 kat. sz. borjas tehenével, második helyezést ért el az 1314 kat. sz. charolais éves üszőjével, második helyezést ért el az 1367 kat. sz. 1 éves bikájával, második helyezést ért el az 1375 kat sz. felnőtt tenyészbikájával, első helyezést ért el az 1315 kat. sz. charolais éves üszőjével, első helyezést ért el az 1332 kat. sz. charolais vemhes üszőjével, első helyezést ért el az 1348 kat. sz. charolais borjas tehenével, első helyezést ért el az 1342 kat. sz. charolais vemhes tehenével. Charolais Kft. lajosmizsei tenyészet harmadik helyezést ért el az 1363 kat. sz. charolais 1 éves bikájával, második helyezést ért el az 1370 kat. sz. charolais 3 éves bikájával, első helyezést ért el az 1372 kat. sz. charolais 3 éves bikájával, első helyezést ért el az 1377 kat. sz. charolais felnőtt tenyészbikájával. Charolais Farm Kft. akasztói tenyésztő harmadik helyezést ért el az 1369 kat. sz. charolais 3 éves bikájával, második helyezést ért el az 1320 kat. sz. charolais kétéves üszőjével. Hegyalja Bos Kft. bekecsi tenyésztő második helyezést ért el az 1340 kat. sz. charolais vemhes tehenével, második helyezést ért el az 1347 kat. sz. charolais borjas tehenével. Hordeum 2000 Kft. léhi tenyésztő harmadik helyezést ért el az 1316 kat. sz. charolais éves üszőjével, második helyezést ért el az 1328 kat. sz. charolais vemhes üszőjével. Néma Kft. akasztói tenyésztő harmadik helyezést ért el az 1376 kat. sz. charolais felnőtt tenyészbikájával. NPK Charolais Farm Kft. kecskeméti tenyészet első helyezést ért el az 1360 kat. sz. charolais 1 éves bikájával, első helyezést ért el az 1329 kat. sz. charolais kétéves üszőjével. Puszta 2013 Kft. akasztói tenyésztő harmadik helyezést ért el az 1323 kat. sz. charolais kétéves üszőjével. Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. szerencsi tenyészet harmadik helyezést ért el az 1339 kat. sz. charolais vemhes tehenével. A limousin fajta összetett versenyében a hímivarú kategória harmadik helyezettje az 1401-es kat. számú limousin tenyészbika, tenyésztője és tulajdonos Juhászné Major Tímea, Hajdúszoboszló. Ugyanezen kategória második helyezettje az 1393-as kat. számú fiatal limousin tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa Mozsgai József, Sellye. Az összetett verseny első helyezettje a tenyészbika kategóriában és egyben a limousin fajta győztese az 1399-es kat. számú felnőtt limousin bika, tenyésztője Gyöngysziget Kft., Nagybaracska, tulajdonosa Mozsgai József, Sellye. A limousin fajta összetett, nőivarú versenyében harmadik helyezést ért el az 1383-as kat. számú limousin vemhes üsző, tenyésztője és tulajdonosa Lovasberényi Agrár Kft., Lovasberény. Ugyanezen kategória második helyezettje a 2801-es használati számú limousin embrió donor tehén, tenyésztője és tulajdonosa Gyöngysziget Kft., Nagybaracska.

23 23 Az összetett verseny első helyezettje az 1381-es kat. számú limousin üsző, tulajdonosa és tenyésztője Imár Bt., Balatonalmádi. A blonde d aquitaine fajta összetett versenyében a hímivarú kategória harmadik helyezettje az 1416-os kat. számú blonde d aquitaine fiatal tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa a Határőr Zrt., Babócsa. A hímivarú kategória második helyezettje a 1415-ös kat. számú fiatal tenyészbika, tenyésztője és tulajdonosa Határőr Zrt., Babócsa. Első helyezést ért el a kategóriában a 1414-es kat. számú felnőtt tenyészbika tenyésztő és tulajdonos Gábor-Major Kft., Martonvásár. A blonde d aquitaine fajta összetett versenyében a nőivarú kategória harmadik helyezettje a 1403-as kat. számú blonde d aquitaine üsző, tenyésztője és tulajdonosa az Alkotmány-Agro Mg. Zrt., Nagykanizsa. A nőivarú kategória második helyezettje a 1410-es kat. számú blonde d aquitaine tehén, tenyésztője és tulajdonosa Dörögdi Mező Kft., Taliándörögd. Első helyezést ért el a kategóriában és ezzel fajtagyőztes lett a 1411-es kat. számú tehén, tenyésztője és tulajdonosa Dörögdi Mező Kft., Taliándörögd. Egyéb húsmarha Harmadik helyezett Lukács Lili mindszentgodisai tenyésztő Murray grey fajtájú tenyészüszője benutatásáért. Harmadik helyezett az Angus Kft., Adony Red Angus fajtájú éves tenyészüszője bemutatásáért. Második helyezett a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága magyar szürke tenyészbikájuk és borjas tehenük bemutatásáért. Második helyezett Keller András Lullai Vörös Angus tenyésztő éves üszői bemutatásáért. Első helyezett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága a bemutatott magyar szürke tenyészbikájáért és borjas teheneiért. Első helyezett Szilágyi János karcagi tenyésztő a kiállításon felvezetett és bemutatott fehérkék- belga tenyészbikájáért. A XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon bemutatott húshasznú fajtagyőztes tenyészállatok összevetése alapján a tenyésztési nagydíjat Mozsgai József magántenyésztő kapta Sellyéről, a 1399-es kat. számú limousin tenyészbikájáért. A díjat átadja: Gerard Menard küllemi bíráló.

24 24 KÜLÖNDÍJAK 1. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete fődíjat adományoz az egyesület pontversenyében legmagasabb pontszámot elért Abaúji Papp Charolais Kft-nek. A díjat átadja Fabien Gaudet (ejtsd: fábien godé), francia tenyésztő, versenyünk bírója. 2. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete különdíjat, valamint az egyesületi import szaporítóanyag-depóból szabadon választható 10 adag szaporítóanyagot adományoz az Abaúji Papp Charolais Kft-nek az 1342-es katalógusszámú vemhes tehenéért, mely elnyerte a legszebb nőivarú charolais tenyészállat, majd az összevetést követően a legszebb charolais tenyészállat címet. A díjat átadja Fabien Gaudet (ejtsd: fábien godé), francia tenyésztő, versenyünk bírója. 3. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete különdíjat, valamint az egyesületi import szaporítóanyag-depóból szabadon választható 10 adag szaporítóanyagot adományoz az NPK Charolais Farm Kft-nek a 1360-as katalógusszámú 1 éves tenyészbikájáért, mely elnyerte a legszebb hímivarú charolais állat címet. A díjat átadja Stéphane Billoux (ejtsd: sztefan bilu), a francia Herd Book Charolais vezető küllemi bírálója. 4. A francia Herd Book Charolais különdíjat adományoz az Abaúji Papp Charolais Kft-nek az 1342-es katalógusszámú vemhes tehenéért, mely elnyerte a legszebb nőivarú charolais tenyészállat, majd az összevetést követően a legszebb charolais tenyészállat címet. A díjat átadja Fabien Gaudet (ejtsd: fábien godé), francia tenyésztő, versenyünk bírója. 5. A francia Herd Book Charolais különdíjat adományoz az NPK Charolais Farm Kft-nek a 1360-as katalógusszámú 1 éves tenyészbikájáért, mely elnyerte a legszebb hímivarú charolais állat címet. A díjat átadja Stéphane Billoux (ejtsd: sztefan bilu), a francia Herd Book Charolais vezető küllemi bírálója. 6. A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 2011-ben ARANYTÖRZSKÖNYV-et alapított, kiemelkedő életteljesítményű, minimum 8 indexelt ellés alapján elért legalább 110 %-os átlagos választási indexű tehenek számára. Az okleveleket átadja Bujdosó Márton, az MCTE elnöke. Az aranytörzskönyvbe való bekerülést igazoló díszoklevelet az Abaúji Papp Charolais Kft-nek a 3980, 4122, 4295 és 4342 használati számú tehenei érdemelték ki. Anka István 0505-ös és 0606-os használati számú tehenei érdemelték ki az aranytörzskönyvbe való bekerülést igazoló díszoklevelet. A Charolais Kft es, 2748-as és 440-es használati számú tehenei 69-es, 70-es és 71-es regisztrációs számmal kerültek be az Aranytörzskönyvbe. A Hordeum 2000 Kft és 4240 használati számú tehenei érdemelték ki az aranytörzskönyvbe való bekerülést igazoló díszoklevelet. A Szerencsi Mg. Zrt-nek a 3745-ös és 5526-os használati számú tehenei kerültek be az Aranytörzskönyvbe.

25 25 A Limousin és Blonde d Aquitaine Tenyésztők Egyesületének különdíjai következnek: 7. A legjobb limousin üsző különdíját kapja az Imár Bt., Balatonalmádi, a kiállításon bemutatott 1381-es kat. számú növendék üsző kategóriában nyert első helyezésért. A díjat átadja: Juhász Ferenc az egyesület elnöke. 8. Limousin tehén különdíjban részesül a Gyöngysziget Kft., Nagybaracska, a kiállításon bemutatott 2801-es használati számú embrió donor tehenéért. A díjat átadja: Juhász Ferenc az egyesület elnöke. 9. A fiatal tenyészbika különdíját limousin fajtában Mozsgai József kapja Sellyéről, a kiállításon bemutatott 1393-as kat. számú fiatal tenyészbika kategóriában nyert első helyezésért. A díjat átadja: Juhász Ferenc az egyesület elnöke. 10. A felnőtt tenyészbika különdíját limousin fajtában ismét Mozsgai József-nek adhatjuk át a kiállításon bemutatott 1399-es kat. számú felnőtt tenyészbika első helyezésért. A díjat átadja: Juhász Ferenc az egyesület elnöke. 11. A legjobb Blonde d Aquitaine üsző különdíját kapja Alkotmány Agro Zrt., a kiállításon bemutatott 1404-es kat. számú fiatal üszőéért. A díjat átadja: Fréderic Plante küllemi bíró. 12. A legjobb Blonde d Aquitaine tehén különdíját kapja a Dörögdi Mező Kft., Taliándörögdről a kiállításon bemutatott 1411-es kat. számú tehenéért. A díjat átadja: Patrick Sazy küllemi bíró. 13. A legjobb Blonde d Aquitaine tenyészbika különdíját kapja Gábormajor Kft., Martonvásár, a kiállításon bemutatott 1414-es kat. számú felnőtt tenyészbika első helyezéséért. A díjat átadja: Damien Blanc küllemi bíró. 14. A fiatal Blonde d Aquitaine tenyészbika különdíját kapja Határőr Zrt., Babócsa a kiállításon bemutatott 1415-ös kat. számú fiatal tenyészbikájáért. A díjat átadja: Damien Blanc küllemi bíró. 15. Az Országos Mesterséges Termékenyítő Zrt. különdíjat ajánlott fel a Lovasberényi Agrár Kft-nek, a kiállításon színvonalasan felkészített és bemutatott limousin üszőiért. A díjat átadja az OMT Zrt. megbízásából: Szűcs Márton az egyesület ügyvezetője. 16. Az Impavidus Trade Zrt. különdíjat ajánlott fel a Juhászné Major Tímeának a kiállításon színvonalasan felkészített és bemutatott limousin tenyészállataiért. A díjat átadja: Szabó Tamás szaktanácsadó. 17. Az AnimaXx-Premium Kft. 3 db különdíjat ajánlott fel egyenként Ft értékben a Kft. termékeiből. A különdíj 2 db MaXx Energie és 2 db MaXx original energia-, vitamin és ásványianyag nyalótömb, valamint Sahara Dry és Top Dry alompor. Az egyik díjat kapja az Abaúji Papp Charolais Kft., Alsóvadász. A másik díjat kapja NPK Charolais Farm Kft., Kecskemét. A harmadik díjat kapja JMK Kft., Hajdúszoboszló. A díjat átadják: Szász Anett, Molnár Helén, Molnár Bettina.

26 A Francia Limousin Tenyésztők Egyesülete különdíját kapja Mozsgai József magántenyésztő a kiállításon a legjobb limousin egyed bemutatásáért. A díjat átadja: Gerard Menard küllemi bíró. 19. Az Interlim különdíjat ajánlott fel limousin fajtában az Imár Bt., Balatonalmádi részére a tenyészállatainak színvonalas felkészítéséért és bemutatásáért. A díjat átadja: Olivier Rambert küllemi bíró. 20. A Pro-Feed Kft. különdíjat ajánlott fel a charolais fajta első helyezett vemhes üsző tenyésztője részére. A díj életreszóló DIAMOND V XP fermentált takarmány kiegészítő csomag. A díjat kapja: az Abaúji Papp Charolais Kft., Alsóvadász. A díjat átadja: Szőke Orsolya, szarvasmarha specialista 21. A Cargill Takarmány Zrt. különdíjat ajánlott fel a Hegyalja-Bos Kft., Bekecs részére a színvonalasan kiállított tenyészállat csoportjaiért. A díj 1 raklap (980 kg) borjú indító takarrmány keverék Ft értékben. A díjat átadja a Cargill Takarmány Zrt. képviseletében Bárány Péter, szarvasmarha ágazat igazgató. 22. A Groupama Biztosító Zrt. Mezőgazdasági igazgatósága különdíjat ad át a Puszta 2013 Kft., Akasztó részére a színvonalas tenyésztői munkája elismeréseként. A különdíj egy páros belépő a Groupama Aréna Sky Boxába egy futball mérkőzés megtekintésére Ft értékben. A díjat átadja: Baranyi Szabolcs, Mezőgazdasági üzleti igazgató

XXIV. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI NAPOK XXXIII. SZENT GYÖRGY NAPI JUHÁSZTALÁLKOZÓ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MÁJUS 4-6. JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉS DÍJAI

XXIV. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI NAPOK XXXIII. SZENT GYÖRGY NAPI JUHÁSZTALÁLKOZÓ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MÁJUS 4-6. JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉS DÍJAI XXIV. ALFÖLDI ÁLLATTENYÉSZTÉSI NAPOK XXXIII. SZENT GYÖRGY NAPI JUHÁSZTALÁLKOZÓ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY 2017. MÁJUS 4-6. JUH- ÉS KECSKETENYÉSZTÉS DÍJAI A tenyészállat kiállítás díjainak átadása előtt adtuk át

Részletesebben

78. OMÉK Budapest, szeptember

78. OMÉK Budapest, szeptember 78. OMÉK Budapest, 2017. szeptember 20-24. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség hagyományosan Szent Mihály nap táján adja át tenyésztési és tenyésztésszervezési díjait azoknak a juhtenyésztőknek,

Részletesebben

Második díjat nyert a BI 902-es katalógus számú a Hortobágyi Nonprofit Kft Fácán nevű bivaly ökre

Második díjat nyert a BI 902-es katalógus számú a Hortobágyi Nonprofit Kft Fácán nevű bivaly ökre ŐSHONOS FAJTÁK DÍJAI: Első díjat nyert MSz 521-es katalógus számú a Hortobágyi Nonprofit Kft Dóra nevű szürkemarha anyatehene Első díjat nyert a KB 331-es katalógus számú a Polyán Egyesület Zsuzsi nevű

Részletesebben

Elismert tenyésztők a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon

Elismert tenyésztők a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon Elismert tenyésztők a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon A díjkiosztón a kiállítás szervezői rendhagyó módon a magyar állattenyésztők nevében először a 80 éves Lelkes Istvánt köszöntötték.

Részletesebben

Tenyésztési és szakmai elismerések Az év Tenyészbikája

Tenyésztési és szakmai elismerések Az év Tenyészbikája Az év Tenyészbikája Az év Tenyészbikája cím kitüntetettje 2016 tenyészértékbecsléseinek eredményei alapján: 23245 HAH Justino-ET Tulajdonosa a Génbank-Semex Mo. Kft., Mezőhegyes Ezüstkanna díj 2016. évben

Részletesebben

22. Alföldi Állattenyésztési Napok, 2015: állattenyésztői díjak

22. Alföldi Állattenyésztési Napok, 2015: állattenyésztői díjak 22. Alföldi Állattenyésztési Napok, 2015: állattenyésztői díjak BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI Az ország minden tájáról 18 kiállító 54 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott csoportokat

Részletesebben

XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2014. április 25 27. A BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI

XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2014. április 25 27. A BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2014. április 25 27. 1 A BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI Az ország minden tájáról 14 kiállító 52 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott

Részletesebben

25 év a magyartarka tenyésztésben

25 év a magyartarka tenyésztésben 25 év a magyartarka tenyésztésben Regionális közgyűlések 2014. február 25. - március 6. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Az egyesület megalakulása és főbb állomásai 1989. június 16. Bonyhád, megalakult

Részletesebben

A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjazott tenyésztői

A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjazott tenyésztői A XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok díjazott tenyésztői A Magyar Állattenyésztők Szövetsége Horn Artúr-díját ebben az évben Egyed Béla kapta. Mint méltatásában elhangzott, az 1949-ben Hódmezővásárhelyen

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Budapest Kőrösi Zsolt HFTE

Szakmai beszámoló. Budapest Kőrösi Zsolt HFTE Szakmai beszámoló Budapest Kőrösi Zsolt HFTE Küldöttgyűlés 2016. Regionális rendezvények 5 helyszínen Május 4. Budapest Küldöttgyűlés Egyesülete 2 000 Tehénlétszám-tenyészetek alakulása 1000 000 900 800

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2011. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2011. február 28. - március 9. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben

DÍJKIOSZTÁS XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezıgazda Napok 2012. május 11 13. BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI KÜLÖNDÍJ

DÍJKIOSZTÁS XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezıgazda Napok 2012. május 11 13. BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI KÜLÖNDÍJ DÍJKIOSZTÁS XIX. Alföldi Állattenyésztési és Mezıgazda Napok 2012. május 11 13. BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI Az ország minden tájáról 20 kiállító 60 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2011. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2011. február 28. - március 9. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben

BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI

BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI Az ország minden tájáról 20 kiállító 63 kiállított csoporttal, illetve hibriddel vett részt. A bemutatott csoportokat Prof. Dr. Mihók Sándor vezetésével egy szakértői zsűri értékelte.

Részletesebben

DÍJKIOSZTÁS FORGATÓKÖNYVE XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2013. április 26 28. BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI

DÍJKIOSZTÁS FORGATÓKÖNYVE XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2013. április 26 28. BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI DÍJKIOSZTÁS FORGATÓKÖNYVE XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2013. április 26 28. 1 BAROMFITENYÉSZTÉS DÍJAI Az ország minden tájáról 15 kiállító 58 kiállított csoporttal, illetve hibriddel

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2009. évi tevékenységéről Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma II. körzet Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér,

Részletesebben

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN. Dr. WAGENHOFFER ZSOMBOR ügyvezető igazgató

IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN. Dr. WAGENHOFFER ZSOMBOR ügyvezető igazgató IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK A HÚSMARHATENYÉSZTÉSBEN Dr. WAGENHOFFER ZSOMBOR ügyvezető igazgató wzsombor@t-online.hu Globális kérdések Marhahús fogyasztás alakulása Összességében növekszik a világban Fejlett országokban

Részletesebben

A legjobbak ünnepe Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (

A legjobbak ünnepe Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál ( A nyúltenyésztés díjai Az ANAS Mezőgazdasági Szövetkezet vezetője, Szalay Attila vette át a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács nyúltenyésztői nagydíját. A Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2012. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2013. február 28. - március 9. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben

A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10.

A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10. A 21. Szentlőrinci Gazdanapok díjazottjainak listája 2014. augusztus 8-10. Szentlőrinc A 21. Szentlőrinci Gazdanapok kiállítási nagydíjai ÉLELMISZERIPARI MEZŐGÉP KIÁLLÍTÁSI MEZŐGAZDASÁGI Olajüt ő Szociális

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2014. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2015. február 24. - március 13. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2016. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2017. február 21. - március 2. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben

Dr. Orosz Szilvia Takarmányozási Igazgató ÁT Kft., Takarmányozási Igazgatóság

Dr. Orosz Szilvia Takarmányozási Igazgató ÁT Kft., Takarmányozási Igazgatóság Dr. Orosz Szilvia Takarmányozási Igazgató ÁT Kft., Takarmányozási Igazgatóság címzetes egyetemi docens Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Takarmányozástani Tanszék Tanulmányok:

Részletesebben

Az OMÉK állattenyésztési díjai

Az OMÉK állattenyésztési díjai A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesu lete 13 kansu ldővel, 13 kocasüldő csoporttal, egy malacos kocával és egy nagysúlyú, összesen 54 sertéssel vett részt a kiállításon. A tenyészállatok bírálatát

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2015. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2015. február 23. - március 4. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben

Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon. Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége

Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon. Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége Tenyésztés-szervezés jövője Magyarországon Dr Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató Magyar Állattenyésztők Szövetsége Év Agrárembere ÁLLATTENYÉSZTÉS kategóriában: Dr Füller Imre Korszakváltás zajlik a

Részletesebben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben

Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Fajták és tartásmódok a mennyiségi és a minőségi szemléletű állattenyésztésben Szalay István Kisállattenyésztési Kutatóintézet és Génmegőrzési Koordinációs Központ Magyar Kisállatnemesítők Génmegőrző Egyesülete

Részletesebben

Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület

Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Eseményekben gazdag évet zárt a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület Az Egyesület életében 2017. évben három kiadvány is megjelent, amely a tenyésztőket szakmai információkkal látja el. Ezek

Részletesebben

Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László

Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László A minisztérium feladatai a védett őshonos állatfajták megőrzésével és genetikai fenntartásával kapcsolatban Mangalica tanácskozás Debrecen 2014. Augusztus 18. Dr. Radnóczi László Jogi szabályozás -az

Részletesebben

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI

RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI RÉGI FAJTA ÚJ ERÉNYEKKEL A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS EREDMÉNYEI Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Tarka Marhafesztivál Bonyhád 2012. augusztus 10-11. A fajta szerepe a hazai mezőgazdaságban A

Részletesebben

Prof. Dr. Maróti Mihály ( )

Prof. Dr. Maróti Mihály ( ) Prof. Dr. Maróti Mihály (1917-2009) DR. MARÓTI MIHÁLY EMLÉKÜLÉS 2017. április 21. BUDAPEST Szervezők: Magyar Növény-Mikroszaporítók Egyesülete Szent István Egyetem, Kertészettudományi Kar, Dísznövénytermesztési

Részletesebben

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY M E G H Í V Ó A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁJÁRA 2014. december 3. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KAR Tudományos Diákköri Tanácsa

Részletesebben

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen,

Lokális cselekvés. Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, Lokális cselekvés Előadó: Hegedűs Imre Készítették: Fehér Viktória és Glaszhütter Anett Debrecen, 2011. 05.27. Felvezető: Tiboldi Lajos Név: Ica Apja neve: 15548 SAPHIR-ET Eredményei: 2009 Hódmezővásárhelyi

Részletesebben

Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztk Egyesülete

Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztk Egyesülete SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok: - Név: Dr. Bene Szabolcs Albin - Lakcím: 8649 Balatonberény, Ady E. u. 45. - Telefonszám: +36306333278 - E-mail: bene-sz@georgikon.hu - Születési hely, id: Marcali,

Részletesebben

Az őshonos magyar baromfifajták visszajuttatása természetes élőhelyükre. (Faluprogram) 2012. év. A program háttere

Az őshonos magyar baromfifajták visszajuttatása természetes élőhelyükre. (Faluprogram) 2012. év. A program háttere A program háttere Az őshonos magyar baromfifajták visszajuttatása természetes élőhelyükre (Faluprogram) 2012. év Az intenzív szemléletű baromfiipar elterjedésével a régi, tradicionális baromfifajták eltűntek

Részletesebben

PEST MEGYEI DIÁKOLIMPIA 2014. EREDMÉNYJEGYZÉK Százhalombatta, Dunafüredi út 3. Versenynaptári szám: 385/C-10/07 2014.10.11

PEST MEGYEI DIÁKOLIMPIA 2014. EREDMÉNYJEGYZÉK Százhalombatta, Dunafüredi út 3. Versenynaptári szám: 385/C-10/07 2014.10.11 PEST MEGYEI DIÁKOLIMPIA 2014. EREDMÉNYJEGYZÉK Százhalombatta, Dunafüredi út 3. Versenynaptári szám: 385/C-10/07 2014.10.11 légpuska 20, "A" kat. leány I. Fábián Fanni 2000 Arany János Ált. Isk. Százhalombatta

Részletesebben

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács

PTE MIK Vezetői Értekezlet PTE MIK Kari Tanács PTE MIK SZMSZ. 5. sz. melléklet Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Kitüntetési Szabályzata Véleményezte: Jóváhagyta: PTE MIK Vezetői Értekezlet 2019.04.09. PTE MIK Kari Tanács 2019.04.16.

Részletesebben

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat

3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat 3. Auriga Erdei Futóverseny sorozat hatodik forduló 2016.07.03 Leány 1.6km 1. Fekete Flóra 3 6:18 SZVSI SE1 / 1, 10 2. Takó Lilla 6 6:20 Szolnok SE1 / 2, 7 3. Auerbach Anita 1 7:37 Szolnok SE1 / 3, 5 4.

Részletesebben

M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25.

M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA. MOSONMAGYARÓVÁR november 25. M E G H Í V Ó TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA MOSONMAGYARÓVÁR 2013. november 25. A Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, Mosonmagyaróvár Tudományos Diákköri Tanácsa tisztelettel

Részletesebben

TERÜLETI ELHELYEZKEDÉS

TERÜLETI ELHELYEZKEDÉS TERÜLETI ELHELYEZKEDÉS Bonafarm Csoport mezőgazdasági cégei növény- és vetőmagtermeléssel feldolgozással, sertés-, baromfi tenyésztéssel, tejtermeléssel, haltenyésztéssel, takarmányt gyártással, logisztikai

Részletesebben

Állattenyésztők érdekeinek képviselete

Állattenyésztők érdekeinek képviselete Állattenyésztők érdekeinek képviselete A Magyar Állattenyésztők Szövetsége tagszervezetein keresztül felöleli a hazai sertés, szarvasmarha, ló, juh, kecske, méh és őshonos állatfajok tenyésztőit és tartóit,

Részletesebben

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS!

GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! GAZDA ÁLLATTARTÁS II. 13. JELLEMEZZE A FELSOROLT SZARVASMARHA FAJTÁK SZÁRMAZÁSÁT, KÜLLEMÉT, BELSŐ ÉRTÉKMÉRŐIT ÉS HASZNOSÍTÁSÁTÁS! Magyar szürke szarvasmarha Magyar szürke szarvasmarha Őshonos magyar fajta

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 2013. február 26. március 8. 19300 Bonyhádi Érmes

Részletesebben

XXIV. FARMER-EXPO, DEBRECEN

XXIV. FARMER-EXPO, DEBRECEN 15. augusztus 21. Név: Fábián István Cég: Berettyómenti Mg. Zrt., Esztár Neve: VAKSI Száma: 3187729632 Katalógus szám: HF-T 264 16 17 Elért pontszám (I-V.): 93 Köridő: 0:02:16mp. Büntetőpont: 0mp. 1 p.=

Részletesebben

Termékkatalógus 2011 Május

Termékkatalógus 2011 Május Termékkatalógus 2011 Május 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 HÚSHASZNÚ AJÁNLATUNK CHAROLAIS * Kplsz Név apa x anyai nagyapa Gyarapodás STV-ben STV gyarapodási index Élősúly termelés Élősúly termelés index Izomfejlettség

Részletesebben

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP

A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP A MAGYARTARKA TENYÉSZTÉS AKTUÁLIS HELYZETE, JÖVŐKÉP Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Regionális közgyűlések 27755 Vasvári Nadap Tyson 2018. február 27- március

Részletesebben

A genetikai korlátok és lehetőségek a juhágazatban. Dr. Jávor András Dr. Oláh János

A genetikai korlátok és lehetőségek a juhágazatban. Dr. Jávor András Dr. Oláh János A genetikai korlátok és lehetőségek a juhágazatban Dr. Jávor András Dr. Oláh János A juhtenyésztés jelenlegi helyzete I. 806.000 anyajuh (2016. június) a tervezett létszámnak, amely még mindig kevesebb

Részletesebben

A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE

A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE REGIONÁLIS SZAKMAI NAP Szikszó, 2018. október 10. A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE TEVÉKENYSÉGE, TENYÉSZTÉSI PROGRAMJA VÁRHATÓ VÁLTOZÁSAI Dr. Domokos Zoltán ügyvezető A MAGYAR CHAROLAIS TENYÉSZTŐK

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS Dobrovitz József 2009 NÉGYESFOGATHAJTÁS LEGEREDMÉNYESEBB HAJTÓINK A Magyar Lovassport kétségkívül legeredményesebb szakága évtizedek óta a fogathajtóké, hisz sikert sikerre halmoztak az egykori szövetségi

Részletesebben

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport

EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport EMELT SZINTŰ ANGOL TANULMÁNYI TERÜLET 1. vizsgacsoport 2014. FEBRUÁR 19- én (szerdán) ANGOL NYELVBŐL FELVÉTELIZŐK BEOSZTÁSA 12 óra 30 perc Mészáros Emma 12 óra 30 perc Hajdu Dominik 12 óra 30 perc Herczeg-

Részletesebben

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA

LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA Limousin tenyészüszők választási mutatóinak vizsgálata 1 () LIMOUSIN TENYÉSZÜSZŐK VÁLASZTÁSI MUTATÓINAK VIZSGÁLATA KOVÁCS A. 1 -BÁDER E. 1 - MIHÁLYFI I. 2 -GYÖRKÖS I. 3 1 Nyugat-Magyarországi Egyetem Mezőgazdaság-

Részletesebben

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat

32/2004. (IV. 19.) OGY határozat 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat a védett őshonos vagy veszélyeztetett, magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról1 A magyar nép történetéből ismert,

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

habilitált doktor (22/1999)

habilitált doktor (22/1999) SZEMÉLYI ADATOK KOVÁCSNÉ DR. GAÁL Katalin 9200 Mosonmagyaróvár, Várallyai u. 35. Magyarország +36 96 566 613 +36 20 5153591 gaal@mtk.nyme.hu gaalkati48@gmail.com Születési datum: 1948. 08.28. MUNKAKÖR

Részletesebben

Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM augusztus 28.

Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM augusztus 28. Vadászati, Halászati, Természetjáró Szakvásár Debrecen M E G H Í V Ó KELET-MAGYARORSZÁGI VADGAZDÁLKODÁSI FÓRUM 2009. augusztus 28. Helyszín: DEBRECENI EGYETEM Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma DEBRECEN,

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Zsinórban ötödször nagydíj: a juhtenyésztés élvonalában

Zsinórban ötödször nagydíj: a juhtenyésztés élvonalában A Vad Andrea-Barna Miklós házaspár közvetlen környezetéből is megkapja a méltó elismerést. Ráadásul távolabbról is, más állattenyésztési kiállítások is sikert hoztak számukra. A díjak mögött rengeteg kiállított,

Részletesebben

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete

Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Munkabeszámoló az Egyesület 2018. évi tevékenységéről REGIONÁLIS KÖZGYŰLÉS 2019. március 5. - március 21. Dr. Füller Imre ügyvezető igazgató Régiók tenyészetszáma és tehénlétszáma

Részletesebben

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma

Közlekedésgépész első forduló. Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma 1. Ódor István Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 87 2. Bogár Dániel Zalaegerszegi SZC Munkácsy Mihály és Zalaegerszeg 85 3. Nagy Levente Békéscsaba 84 4. Rácz Marcell Zalaegerszegi SZC

Részletesebben

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés Fekete Zoltán ügyvezető igazgató Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 n.n. titkárságvezető Budapest (1) 238-4858 (1) 238-4859 Nagy Attila IIR vezető,

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

A KETTŐSHASZNOSÍTÁS NEM ZSÁKUTCA VÁLASZOK A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA

A KETTŐSHASZNOSÍTÁS NEM ZSÁKUTCA VÁLASZOK A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA A KETTŐSHASZNOSÍTÁS NEM ZSÁKUTCA VÁLASZOK A JÖVŐ KIHÍVÁSAIRA Dr. HÚTH Balázs tenyésztés- és marketingvezető Magyartarka Tenyésztők Egyesülete Magyartarka Szakmai Nap 22168 Kocséri Hortobágy Hofgut 2017.

Részletesebben

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni

Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány Fittségi felmérés 2011. június 3. Budapest, Margitszigeti Atlétikai Centrum III. korcsoport fiú egyéni III. korcsoport fiú egyéni összetett - 30 m 1. Jónás Máté 1998-10-23 Miskolc, Szilágyi Dezső Általános Iskola 4.80 2. Tóth Ádám 1998-07-24 Püspökladány, Petőfi Sándor Általános Iskola 4.81 3. Tricskó Patrik

Részletesebben

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

VIII. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2007.04.28 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (52 nevezés) Jurandori Mini Fiú (5 nevezés) I. Dinnyés Roland TATAMI CENTRUM Hetényi dojo II. Göbölyös Márk III. Göbölyös Ákos IV. Dobos István Jurandori Mini

Részletesebben

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői A kötetben szereplő tanulmányok szerzői Dr. Barzó Tímea, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Államés Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék, Miskolc Dr. Barta Judit, egyetemi docens, Miskolci Egyetem, Állam-

Részletesebben

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A TENYÉSZTÉSSZERVEZÉS Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 A tenyésztési hatóság felülvizsgálati tevékenysége Előadás áttekintése Az állattenyésztési törvény és a különböző

Részletesebben

Dr. Orosz Szilvia Takarmányozási Igazgató ÁT Kft., Takarmányozási Igazgatóság

Dr. Orosz Szilvia Takarmányozási Igazgató ÁT Kft., Takarmányozási Igazgatóság Dr. Orosz Szilvia Takarmányozási Igazgató ÁT Kft., Takarmányozási Igazgatóság címzetes egyetemi docens Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Takarmányozástani Tanszék Tanulmányok:

Részletesebben

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tiszteletbeli tanára címet adományozta Dr. Kovácsy Zsombor, a Jogi Továbbképző Intézet oktatója részére. EGYETEMI ÉS KARI KITÜNTETÉSBEN, ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLŐK NÉVSORA (2015) I. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon, illetve a Karért hosszú időn át végzett kiemelkedően színvonalas tevékenységének egyetemi

Részletesebben

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések

1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési programhoz kapcsolódó meg nem felelések 4B. számú melléklet: Az egyes fajták tenyésztési program előírásainak meg nem felelése a súlyosság és tartósság szempontjából az ellenőri megállapítások elvégzéséhez 1. Magyar szürke szarvasmarha tenyésztési

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

1. Ajka és Környéke Méhész Egyesület 200 000 Ft Ajka. 2. Alföldi Faiskolások Egyesülete 300 000 Ft Kecskemét

1. Ajka és Környéke Méhész Egyesület 200 000 Ft Ajka. 2. Alföldi Faiskolások Egyesülete 300 000 Ft Kecskemét sorszá m szervezet neve megítélt támogatás Székhely (megvalósítás helye) 1. Ajka és Környéke Méhész 200 000 Ft Ajka 2. Alföldi Faiskolások e 300 000 Ft Kecskemét 3. Aranyhomok Kistérségfejlesztési 200

Részletesebben

JELMAGYARÁZAT közepes kiváló. A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található

JELMAGYARÁZAT közepes kiváló. A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található JELMAGYARÁZAT Genomikai pontok: 1 gyenge 2 3 4 5 közepes 9 1 kiváló A referenciaállomány minőségi osztálya, amelyben az érték található 11 (1+) A referenciaállomány legjobb 5%-ban található az érték 12

Részletesebben

LEGHOSSZABB EGYETEMI TANÍTÁSI ÓRA SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS REKORDKÍSÉRLETE

LEGHOSSZABB EGYETEMI TANÍTÁSI ÓRA SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS REKORDKÍSÉRLETE LEGHOSSZABB EGYETEMI TANÍTÁSI ÓRA SZARVASMARHA-TENYÉSZTÉS REKORDKÍSÉRLETE 2008 GÖDÖLLŐ 1. A rekordkísérlet hivatalos megnevezése: A leghosszabb egyetemi tanítási óra 2. A rekordkísérlet jogtulajdonosa:

Részletesebben

20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY

20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY 20 éves a LÁNYI RÓBERT EMLÉKALAPÍTVÁNY 1999. augusztus 20-án, villámcsapás következtében a Dunakeszi repülőterén elhunyt fiúnk emlékére alapított Lányi Róbert Emlékalapítvány (továbbiakban Alapítvány)

Részletesebben

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja Az MTA Szegedi Akadémiai Bizottság, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék és Régészeti Tanszék szervezésében BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19.

JEGYZŐKÖNYV Berettyóújfalu,2011.márc.19. 100m fiú gyorsúszás - 1.versenyszám 1. Molnár Bálint 2002 Debreceni Sportiskola 1:20,10 2. Sándor Benedek 2002 Debreceni Sportiskola 1:24,00 3. Szabó Róbert 2002 Herpály SE 1:31,30 4. Nagy Dávid 2002 Herpály

Részletesebben

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg)

dvscboxing 1 arany: Bernáth László (40 kg) 3 bronz: Bernáth Richárd (38,5 kg), Rézmûves Richárd (48 kg), Rézmûves Ramón (59 kg) Diákolimpia Szerzõ zoli 2007. július 28. FOLYAMATOSAN FRISSÜLÕ OLDAL, 2004-IG VISSZAMENÕ DVSC-EREDMÉNYEKKEL FIÚ serdülõ, korábban kadet és junior országos versenyek Serdülõ és junior utánpótlás olimpia

Részletesebben

Dr. Kovács Attila Zoltán. Publikációs jegyzék

Dr. Kovács Attila Zoltán. Publikációs jegyzék Név: Beosztás: Dr. Kovács Attila Zoltán egyetemi docens Publikációs jegyzék ( 1.) Bíró, P. - Kovács, A. - Perényi, M.: A garda (Pelecus cultratus L.) populációdinamikája és tápláléka a Balatonban. 217-231.

Részletesebben

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend

Hajdú-Bihar Megyei Sakk Csapatbajnokság 2012/2013 erősorrend 1. Püspökladányi MÁV Sakk Klub 1 Egri Laszlo Jr. HUN 703397 2127 23618 vendég 2 Egri Laszlo HUN 707619 2128 2269 3 Szathmari Gabor HUN 718785 1984 2284 4 Hegedus Sandor HUN 727210 1795 8781 5 Keseru Tibor

Részletesebben

129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet

129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet 129/2004. (VIII. 25.) FVM rendelet a tenyészállat, illetve szaporítóanyag behozatalának és kivitelének szakmai előírásairól Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) 49.

Részletesebben

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16.

VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, április 16. VI. Csongrád Megyei Fafúvós Verseny eredményei Szentes, 2019. április 16. OBOA I. KORCSOPORT I. helyezés, Nagydíj: Bubor Sári I. helyezés: Kovács Eszter II. helyezés: Korsós Katalin felkészítő tanár: Krupiczerné

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58

Koleszárikné Németh Beáta K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 10.6 km; 1900-2010; nő 10.6 km; 1900-2010; férfi 1 Radics Anna 1985 K114 49:52 1 Galamb Csaba 1994 K103 40:40 2 1977 K115 54:22 2 Turkevi-Nagy Dávid 2000 K102 40:58 3 Fekete-Péntek Szilvia 1983 K109 54:37

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult.

A korábban őshonosok közé sorolt magyar (parlagi) kecske onnan kiszorult. Dr. Böő István: Őshonos nevezéktan változás Milyen gondolatokat ébreszt, milyen érzelmeket válthat ki az emberben egy tekintélyt parancsoló szürke marha gulya vagy egy békésen legelésző, nyugalmat árasztó

Részletesebben

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye ok Név Iskola Pontszám 1 Horváth Bálint 49 2 Matos Lilla 48 3 Demjén Balázs Ádám 47 4 Matos Bence 47 5 Ubrea Roland 6 Krizsna Szabolcs

Részletesebben

Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz

Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz Kitöltési útmutató a D4401-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kifizetési kérelem Főlaphoz A nyomtatványon az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László

TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László TUDOMÁNYOS ÉLETRAJZ Dr. Garbai László 1944-ben Újvidéken született. 1967-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki és mérnöktanári oklevelet szerzett. 1967-től 1987-ig az Energiagazdálkodási Intézet

Részletesebben

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János

1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő. Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János 1994-ben végzett IV. a Gépjárműtechnikai szerelő Igazgató: Németi Lajos Osztályfőnök: Komiszár János Idézet: Élj az idővel hát: fürgén elindulnak az évek, s nem jön olyan jó több, mint ami már oda van

Részletesebben

16. SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TALÁLKOZÓ. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE ÉS IDŐPONTJA Hotel Visegrád, 2025 Visegrád, Rév u. 15. 2010. október 29-30.

16. SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TALÁLKOZÓ. A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE ÉS IDŐPONTJA Hotel Visegrád, 2025 Visegrád, Rév u. 15. 2010. október 29-30. 6. SZAPORODÁSBIOLÓGIAI TALÁLKOZÓ A szaporodást befolyásoló endogén és exogén faktorok A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE ÉS IDŐPONTJA Hotel Visegrád, 05 Visegrád, Rév u. 5. 00. október 9-30. A RENDEZVÉNY SZAKMAI SZERVEZŐJE

Részletesebben

Opponensi vélemény. A téma aktualitása:

Opponensi vélemény. A téma aktualitása: Opponensi vélemény Kiss Balázs: Kettős hasznosítású magyar tarka növendék bikák teljesítményvizsgálata, hústermelő képessége és húsminőségi tulajdonságai című doktori (PhD) értekezésről A Pannon Egyetem

Részletesebben

Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz

Kitöltési útmutató. a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Kitöltési útmutató a D4405-01 Őshonos állatfajták megőrzése Kiesés-pótlás Alapadatok betétlaphoz Ez a formanyomtatvány szolgál a védett őshonos és a veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták megőrzése

Részletesebben

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN

ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN ISMÉT ÁTTÖRŐ EREDMÉNY A LIMAGRAIN SILÓKONFERENCIÁN A Limagrain Central Europe SE Magyarországi Fióktelepe hagyomány teremtő célzattal, másodszor rendezte meg silókonferenciáját október 16.- án Herceghalomban

Részletesebben

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT Nyugdíj iránti igényt az alábbi járási hivatalnál illetve ha a jogszerző már nyugellátásban részesült a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál kell előterjeszteni. Nemzetközi nyugdíjügyekben

Részletesebben

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi

Futakeszi. 10 km nemenkénti eredménylista. Férfi 1 1027 FAZEKAS Attila 1970 00:38:34 00:38:20 3:50 min/km 1 Szenior (40 év felett) 1 +00:00:00 2 1068 KÖVÉR Balázs 1976 00:40:33 00:40:19 4:01 min/km 2 Szenior (40 év felett) 2 +00:01:59 3 1079 MAZUG Zsolt

Részletesebben

Március végi és áprilisi versenyeredményeink

Március végi és áprilisi versenyeredményeink Március végi és áprilisi versenyeredményeink A budapesti Béres Ferenc Országos Népdal és Zsoltáréneklő Versenyen Matuska Luca (1.b) ezüst, Matuska Villő (4.b) arany, Győrffy Virág (5.b) bronz, Németh Virginia

Részletesebben