Hívogató 2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hívogató 2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL"

Átírás

1 Hívogató 2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

2 Hívogató 2010/2011 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával 1

3 Felelős kiadó: Újbudai Pedagógiai Intézet Felelős szerkesztő: Gyurcsó Gyuláné igazgató Munkatársak: Gazdagné Boda Emőke Ruszthi Erika Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Nyomdai munkálatok: OZ 2000 Kft. 2

4 Minden gyerek zseninek születik, de hogy azzá lesz-e, az függ a körülményektől is. (Polgár László) KEDVES SZÜLŐK! Ha megkérdeznék, emlékszünk-e az óvodai jelünkre, vagy a kedvenc óvó nénink nevére, bizonyára mindannyian elérzékenyülve felelnénk és bizony a legtöbben emlékeznénk arra is, milyen jel alá akasztottuk törölközőnket. Az idei év különösen fontos Önöknek, hiszen gyermekük egy új közösség tagja lesz. Tudom, mennyire nehéz feladat ez, hiszen szeretnének neki egészséges, motiváló, biztonságos, szeretetteljes légkört biztosító intézményt választani. Tudom, hogy az óvodakezdés kiemelkedő esemény, jelentős változás a családok életében, ezért ehhez a fontos döntéshez kívánunk segítséget nyújtani kiadványunkkal. Biztosíthatom Önöket, hogy jó gondozók módjára mindent megteszünk annak érdekében, hogy intézményeinkben a gyermekek minőségi környezetben, az életkori és egyéni sajátosságaiknak megfelelően, szakmailag kifogástalan pedagógiai módszerek alkalmazásával nevelkedhessenek. Hívogató című tájékoztatónk segítségével bizonyosan megtalálják azt az óvodát, amely gyermeküknek a második otthona lehet az elkövetkezendő évek során. A kiadvány bemutatja az Újbudán található 23 jól felszerelt, szép környezetben lévő óvodát, amelyekben elhivatott, lelkes, jó felkészültségű óvodapedagógusok várják gyermeküket. Óvodáink sokszínű nevelési programmal biztosítják a gyermekek harmonikus fejlődését, egyéniségük kibontakoztatását. Tevékenységrendszerükben a hangsúlyok eltérőek lehetnek, de minden esetben a gyermek áll munkájuk középpontjában. Válasszanak egyéni igényük és elképzelésük szerint úgy, hogy döntésük három boldog év lehetőségét kínálja gyermeküknek. Kedves Szülők! Fontosnak tartom, hogy személyesen keressék fel a választott óvodát, ismerjék meg az óvodapedagógusokat, tegyék fel nekik kérdéseiket, beszéljenek velük az Önöket foglalkoztató témákról. Remélem, sikerül jó döntést hozniuk. Kívánom, hogy Újbuda Önkormányzata, a választott óvoda és a pedagógusok segítségével váljanak valóra az ideális óvodáról alkotott elképzeléseik, és gyermekeik boldogan töltsék életük első és további éveit intézményeinkben. Budapest, március Molnár Gyula Újbuda polgármestere 3

5 Hívogató Ide bújj, ide bújj hozzám! Zöld barlangra találtam bodzabokor alján. Ha szél fúj, ha esik, Elalszunk itt reggelig leterített szalmán. (Csoóri Sándor) 4

6 KEDVES SZÜLŐK! Az Újbudai Pedagógiai Intézet Újbuda Önkormányzata támogatásával több éve jelenteti meg az újbudai óvodákat bemutató kiadványát a leendő óvodás gyermekek szülei számára. Köszönetet mondok a kiadvány létrehozásában közreműködő valamennyi résztvevőnek: a szerzőknek, a szerkesztőknek, a nyomdai kivitelezést végzőknek, s a közoktatási intézményeket fenntartó önkormányzatunknak. című kiadványunkkal elsősorban az Önök óvodaválasztását szeretnénk segíteni, ugyanakkor szeretnénk bemutatni kerületünk óvodáit, azok nevelési programját. A tájékoztató lapjain megszólaló szakemberek hozzáértő, biztató szavai sok hasznos tanáccsal látják el olvasóinkat. Kiadványunkban választ kaphatnak arra is, hogy mely intézmények és hogyan hivatottak segíteni, támogatni az óvodás gyermekeket, az őket nevelő szülőket és intézményeket, ha szükséges. Kikhez és milyen ügyben, hová kell fordulni? Szeretettel köszöntöm Önöket abból az alkalomból, hogy gyermekük óvodás lesz. A legtöbb kisgyermek számára a családtól, a szülőktől való elválás első lépését jelenti ez az esemény. Minden bizonnyal szeretnék megtalálni az Önök, de legfőképpen a gyermekük számára leginkább megfelelő óvodát és óvodapedagógust. című kiadványunkban megtalálhatják a kerületünkben működő óvodák bemutatkozását, amelyek szolgáltatásait igénybe vehetik. Válasszanak egyéni igényük és nevelési elképzelésük szerint, lehetőleg úgy, hogy döntésük gyermekük számára három varázsos év lehetőségét jelentse. A boldog óvodás évek reményében munkatársaim nevében is - szeretettel köszöntöm gyermeküket és Önöket. Szívből ajánlom figyelmükbe a tájékoztató füzetünkben bemutatkozó valamennyi óvodát, vezetőt, óvodapedagógust. Budapest, március Gyurcsó Gyuláné az Újbudai Pedagógiai Intézet igazgatója 5

7 AZ ÓVODAKEZDÉSRŐL SZAKEMBEREK SZÜLŐKNEK KOVÁCS ANDRÁSNÉ közoktatási szakértő Újbudai Pedagógiai Intézet A kicsi gyermekek növekedésének, emberré válásának vannak olyan állomásai, amelyeket nehéz szívvel élnek meg mindazok, akik felelősséget éreznek irántuk. Óvodai neveléssel foglalkozó szakemberként tudom, hogy ilyen kiemelkedően fontos állomás a családok életében az óvodába lépés időszaka is. Biztosan örömmel és várakozással, ugyanakkor nem kevés izgalommal a szívükben fontolgatják, melyik óvodát válasszák, kire bízzák szemük fényét. Szeretném, ha elhinnék, bárhogyan döntenek, gondoskodó, szeretni tudó és akaró óvónők, dajkák fogadják kicsi gyermekeiket a kerület minden óvodájában. Nagyon fontos, hogy bízzanak abban, a most kezdődő óvodai évek segítőn szolgálják majd gyermekeik fejlődését. Azt is tudniuk kell ugyanakkor, hogy a családi nevelés felülmúlhatatlan értékű, ezért az óvoda a családi nevelés kiegészítője lehet csupán. Az óvodakezdés megkönnyítése érdekében érdemes néhány kérdést átgondolni. Elsőként talán a család reggeli szokásrendjét, mivel az óvodába indulás körülményei jelentősen befolyásolják a gyermekek egész napi életérzését. A reggeli nyugalom, a reggelizést kísérő rövid, de kellemes együttlét a családtagjaival adja meg a gyermek számára azt a biztonságérzetet, ami egész napi jó közérzetének alapja. Az óvodás életkor a játék kora. A gyermekek fejlődését, önmaguk megismerését ez a tevékenységi forma segíti leginkább. Ebben a más tudati állapotban, ami számukra mindennapi örömforrás, próbálgathatják szabadon szárnyaikat, belső késztetéseiket. A jó, vagyis elmélyült játékhoz sok minden más feltétel mellett összefüggő játékidőre is szükség van. Nem mindegy tehát, hogy mikor érkezik a kisgyermek az óvodába, lesz-e elegendő ideje ehhez a fejlődését leginkább szolgáló elfoglaltsághoz? A napirend kialakítása és szokás szintre emelése kiemelkedően fontos feladata ennek az életszakasznak. A sikerhez szülői átgondoltság és következetesség szükséges. Ennek biztosítása nem könnyű feladat. A személyiségbe beépült napirend, annak szabályozó ritmusa, értékekkel telített tartalma sokféle kísértés ellen nyújt tartós védelmet. Érdemes ezért elgondolkodni azon, hogy milyen a családunk életrendje, szokásaink hogyan és mennyire szolgálják a mindennapi óvodába járással gazdagodott új 6

8 élethelyzetet? Legtöbbször csak apró változtatások szükségesek a kiegyensúlyozott mindennapi élethez. Legyenek bátrak, ugyanakkor megfontoltak. Az óvodába kerüléssel sok minden megváltozik a kisgyermek életében. Új kapcsolatai alakulnak, új feladatokkal találkozik, sokféle érzelmi hatás éri. Egy egész életen át ható erőforrás az Önök szülői magatartása. Fogadják érdeklődéssel, nyitott szívvel gyermekük egyre szélesebbre nyíló világát! Legyenek valódi társaik világot felfedező útjukon! Kérdezzék őket élményeikről, beszélgessenek velük, hallgassák őket kitartó türelemmel! Tudniuk kell, hogy a most befektetett energia, a szeretet és a türelem a jövőben hozza meg gyümölcsét. Váljék szokássá a családjukban a mindennapi beszélgetés! Sokat segítenek, egy életen át megtartó kapcsolatot építenek ki így gyermekükkel. Éljék meg örömmel a várakozás időszakát, bízzanak önmagukban, gyermekeikben és leendő nevelő társaikban. Érezzék jól magukat az óvodás évek alatt és kérem, ne feledjék, a gyermekkorban el nem játszott játék később nem pótolható. Újbudai Pedagógiai Intézet 1117 Budapest, Erőmű u. 4. II. emelet Telefon: , SIMON JÁNOSNÉ könyvtáros, pedagógiai előadó Újbudai Pedagógiai Intézet Kovács Andrásné Könyvtárunk, amely a pedagógiai szakkönyvek, tankönyvek beszerzésével, tájékoztatással, könyvtári kölcsönzéssel foglalkozik, rendelkezik azokkal a szakkönyvekkel, könyvekkel, munkafüzetekkel is, amelyek kisgyermekük óvodába lépésekor segíthetik a családokat abban, hogy megismerhessék az óvodában folyó nevelő-oktató munkát, az óvodába kerülő gyermekek életkori jellemzőit, a feltételeket, a játékos fejlesztési lehetőségeket. Megtalálható sok, óvodás gyerekeknek szóló kiadvány, amelyekkel lehetővé válik a gyermekek egyéni képességeinek és készségeinek fejlesztése. Külön szíves figyelmükbe ajánlom azokat az iskola előkészítő munkafüzeteket, amelyek sok ötletet, segítséget adhatnak a szülőknek, s amelyeknek fénymásolására korlátozott mértékben lehetőséget biztosítunk A fenti dokumentumokkal a könyvtárban olvasótermi szolgáltatásként lehet megismerkedni. Mesekönyvek, képeskönyvek nálunk nem találhatók, erre a helyi Szabó Ervin fiókkönyvtárakat ajánlom. Nyitvatartási időnkben készséggel állok az érdeklődő szülők, gyermekek rendelkezésére. A könyvtár nyitvatartási rendje: Hétfő: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Simon Jánosné Újbudai Pedagógiai Intézet 1117 Budapest, Erőmű u. 4. alagsor Telefon: , LENGYELNÉ MOLNÁR ÁGNES igazgató XI. Kerületi Logopédiai Intézet Tisztelt Szülők! Amennyiben gyermekük beszédével kapcsolatban bármilyen problémát észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal intézetünkhöz! A XI. Kerületi Logopédiai Intézet a kerületben lakó, vagy kerületi fenntartású, vagy a XI. kerülettel kötött közoktatási megállapodással rendelkező egyházi, illetve alapítványi nevelési és nevelési-oktatási intézményekbe járó gyerekek logopédiai ellátását biztosítja. Szervezeti és működési feltételeit a XI. Kerületi Önkormányzat biztosítja. Jelenleg 19 logopédus dolgozik a központi intézményben, illetve óvodákban, iskolákban. Munkánkat részmunkaidőben dolgozó pszichológus is segíti. A logopédus munkája: a szűrő, és egyéb kiegészítő vizsgálatok, a tanácsadás és a terápia vezetése. Minden májusban a középső csoportos óvodások artikuláció vizsgálatát, szeptemberben a nagycsoportosok artikuláció és részképesség, valamint az első osztályosok artikuláció szűrését végezzük. Tavasszal kerül sor a nehezen olvasó elsős tanulók olvasásvizsgálatára. A gyerekeket szükség szerint egész évben megvizsgáljuk, előzetes időpont egyeztetés után. A gyermekek logopédiai vizsgálatára, ellátására javaslatot tehet a szülő, a pedagógus, vagy más szakember (pszichológus, orvos, védőnő), jelentkezést azonban csak a szülőtől áll módunkban elfogadni. A logopédiai intézetben igénybe vehető terápiák: 7

9 megkésett beszédfejlődés (3 5 éves korosztály beszédindítása, fejlesztése), enyhe és súlyos pöszeség javítása, nyílt, zárt orrhangzós beszéd terápiája, dadogó gyermekek terápiája, hangképzési zavarok javítása, nagymozgás fejlesztés (Ayres-terápia és szenzomotoros tréning), rajzoló, finommozgások fejlesztése (grafomotoros fejlesztés), az olvasáshoz, íráshoz szükséges részképességek fejlesztése alapozó terápia olvasás-, írászavarok kezelése nyelvlökéses nyelés terápia iskolásoknak. A gyermekek felvétele a beszédhibától és a létszámtól függően egész tanévben folyamatos, de kérjük, hogy a tanév elején minél hamarabb jelezzék igényüket, mert a csoportok betelte után csak előjegyzésbe tudjuk venni a gyermeket. Kéréseikkel, kérdéseikkel, problémáikkal forduljanak bizalommal intézményünkhöz, kollégáinkhoz. Lengyelné Molnár Ágnes XI. Kerületi Logopédiai Intézet 1114 Budapest, Kanizsai u Telefon/fax: Honlap: KISSNÉ TÓTH KATALIN igazgató Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Újbudai Humán Szolgáltató Központ Az Újbudai Humán Szolgáltató Központ változatlan helyen a Bogdánfy u. 7/d sz. alatt (hétköznap óra között) fogadja a kerületi lakosokat. A Családsegítő Szolgálat és a 2005 júliusától Gyermekjóléti Központtá váló Gyermekjóléti Szolgálat egyaránt itt kapott helyet. A Gyermekjóléti Központtá alakulással együtt járt az ellátandó feladatok bővülése is. Ezek a kórházi szociális munka, a készenléti ügyelet, a kapcsolat ügyelet, és az utcai szociális munka működésének kialakítása. Szakképzett munkatársaink - többek között pedagógusok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek, pszichológusok, jogászok nyújtanak segítséget családi konfliktusok, válás, kapcsolattartási, gyermeknevelési, életvezetési, szociális gondok esetében ben intézményünkben a kerületi önkormányzattal és rendőrkapitánysággal, valamint az oktatási intézményekkel együttműködve program indul a napjainkban egyre súlyosabb problémát jelentő gyermek- és fiatalkori agresszió hatékonyabb kezelésére. Feladatunk a bűnmegelőzés és drogprevenció még hatékonyabbá tétele. A Családsegítő Szolgálat a családban jelentkező működési zavarok ellensúlyozására egyéni-, pár-, családterápiát szervez. Családgondozóik ott segítenek, ahol a szülők rossz szociális helyzete, munkanélkülisége, megromlott egészségügyi állapota, megváltozott munkaképessége gondokat okoz ben a Családsegítő Szolgálat feladatai tovább bővültek. Az Önkormányzattal és a Munkaügyi Központtal együttműködve közös célunk a munkához jutás és munkába állás megkönnyítése, az álláskeresés hatékonyabbá tétele, a munkalehetőségek és munkakeresés összehangolása. A szegénység és eladósodás csökkentése érdekében az adósságkezelési tanácsadás, a díjhátralékokkal kapcsolatos ügyintézés, a közüzemi szolgáltatókkal történő kapcsolattartás továbbra is intézményünk egyik alapszolgáltatása. Az Újbudai Humán Szolgáltató Központhoz fordulóknak nyugodt, kulturált környezetet biztosítunk problémáik intézéséhez. Szolgáltatásaink térítésmentesek. Kissné Tóth Katalin Újbudai Humán Szolgáltató Központ 1117 Budapest, Bogdánfy u. 7/D Telefon: Fax: honlap: DR. STÉGER ISTVÁN gyermekorvos Az óvodás korú gyermekek még mindig gyakrabban betegek, mint az iskolások, noha sokkal kedvezőbb helyzetben vannak, mint a bölcsődések, akiknél ha minden tünetet komolyan vennénk, akár ne is járnának közösségbe. Oka ennek, hogy még 4-5 éves korban is a vírusbetegségek leküzdésében fontos ellenanyagokból ezek a gyerekek még mindig csak fele annyival rendelkeznek, mint a nagyobbak. 8

10 Napjainkban a munkahelyi elvárások nem kedveznek a gyermeket nevelő édesanyáknak, hiszen állandóan félteniük kell munkahelyüket, amennyiben gyakran és hosszabban maradnak otthon beteg gyermekükkel. A gyermekorvosnak mégis azt kell ajánlania, hogy leláztalanodás után ne vigyék rögtön vissza a közösségbe a gyermeket, mert éppen az említett aránylagos védtelenségük miatt nagyon hamar újabb betegség áldozatai lehetnek, amely most már szövődményekkel is járhat. Szerencsés az a család, ahol nagyszülő tud vigyázni még a leláztalanodás után pár napig a gyermekre. Mi annyiban segíthetünk, hogy a -tól -ig igazolással még pár napot adhatunk a gyógyuló gyermeknek anélkül, hogy óvodába indulás előtt újra vissza kelljen jönnie a beteg gyermekek közé. Sok szülő nehezen hiszi el, hogy maga az óvoda is sokat tesz a gyermek ellenálló képességének növeléséért, pl. amikor bőven hagyja levegőn ugrálni a gyermekeket olyan türelemmel, amennyi időt mi szülők nem bírnánk ki a szabadban a gyermekünkkel. Nem ekkor fáznak meg, mert a megfázás az rendszerint vírusbetegség, amely bent a szobában sokkal gyorsabban terjed, mint az óvoda kertjében. Mondják, hogy a téli megfázások száma akkor dől el, amikor a szülők megijedve az első hűvösebb napoktól már nem viszik annyit levegőre a kisgyermeküket, mint korábban. Sokat tudna tenni a szülői szolidaritás is, ha az este hányós, hőemelkedéses gyermekünkkel szemben nem táplálnánk hiú reményeket, és nem vinnénk e figyelmeztető tünetek ellenére is másnap az óvodába. A gyermekek a betegségük elején fertőzik legjobban társaikat, az ilyen kezdeti tünetekben szenvedő gyermek a leginkább. Mindezen problémák ellenére az óvodás kor mégis az egyik legboldogabb, leggondtalanabb időszak szülőnek, gyermeknek egyaránt. Segítsük egymást, hogy még inkább az lehessen! pszichológusok team jelleggel dolgoznak együtt a családgondozókkal, a fejlesztőpedagógusokkal és a gyermekpszichiáterrel. A gyerekek életében fontos szerepet tölt be az óvoda. A fejlődés következtében ugyanis a családban egyre intenzívebb, összetettebb érzelmeket élnek át, amelyeket csak részben tudnak kifejezésre juttatni, magukban elrendezni. Az óvoda napi néhány órája olyan érzelmi atmoszféráról gondoskodik, amely nem terheli annyira őket, mint a családi légkör. Új baráti és felnőtt kapcsolatokat lehet létrehozni. Ilyen értelemben az óvoda nem az otthon helyettesítője, hanem az új társas kapcsolatok kialakításának színtere. Más értelemben viszont - pl. a szorongás, az elalvás vagy ébredés körüli problémák megjelenésekor - az anya helyettesítője. A fenti gondolatmenetet követve láthatjuk, hogy optimális esetben sem egyszerű dolog óvodásnak lenni. Ha probléma van a családban, vagy a gyermek fejlődésében, akkor még nehezebb az újabb szerepeket megvalósítani. Mindenféle beilleszkedési, viselkedési zavar esetén a Nevelési Tanácsadó szakembereihez lehet fordulni segítségért. Nem érdemes hosszan reménykedni abban, hogy majd kinövi, érdemes minden problémát, legalább egy konzultáció erejéig szakemberekkel megbeszélni. Dr. Villányi Lenke Újbudai Nevelési Tanácsadó 1117 Budapest, Erőmű u Tel.: , , , Fax: Gazdagréti Nevelési Tanácsadó 1118 Budapest, Rétköz u. 14. Tel.: Dr. Stéger István DR. VILLÁNYI LENKE igazgató XI. Újbudai Nevelési Tanácsadó Nevelési Tanácsadónk a XI. kerületben nyújtja szolgáltatásait. Klienseit az oktatási - nevelési intézmények vonzáskörzetéből fogadja. Alapszolgáltatásaink ingyenesek. Hatósági jogkörünk nincs. A tanácsadóban pszichológiai vizsgálat, gyermekpszichoterápia és fejlesztő, gondozó tevékenység zajlik. A 9

11 ÓVODAI NEVELÉS A JOGSZABÁLYOK TÜKRÉBEN BURJÁNNÉ RAPÁK ANNA vezető főtanácsos Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztály Az alábbiakban néhány, az óvodákat érintő jogszabállyal ismertetem meg Önöket. A közoktatási rendszerrel, így az óvodával is kapcsolatos, alapvető szabályozásokat a közoktatási törvény fogalmazza meg. A hatályban lévő évi LXXIX. közoktatási törvény értelmében az óvoda a magyar közoktatási rendszer szakmailag önálló intézménye. Az óvodai nevelés szakmai, pedagógiai munkájára vonatkozóan az 1996-ban kiadott jelenleg hatályos Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja tartalmaz útmutatásokat, melyhez a jogi alapot a közoktatási törvényben meghatározottak nyújtják. A közoktatási törvény meghatározza, hogy: a gyermek mely életkorától veheti igénybe az óvodai ellátást: 24. (1) Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség - e törvény 6. -ának (2) bekezdésében meghatározottak szerinti kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda felveheti azt a körzetében lakó gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosban, fővárosi kerületben, illetve, ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. a gyermeknek mely életkorától kötelező az óvodai ellátás igénybevétele, mit jelent az óvodakötelezettség: A gyermek ha e törvény másképp nem rendelkezik abban az évben, amelyben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni. (24. (3) bekezdés) A törvény fenti rendelkezései alapján tehát az óvodai nevelés két nagy szakaszra osztható: 1. a szülő által önként igénybe vehető szakaszra; 2. a kötelezően igénybe veendő szakaszra. A gyermekek óvodából való igazolt és igazolatlan hiányzásaival összefüggő szülői és óvodavezetői kötelezettségeket mindkét esetben rendelet szabályozza, mely előírásokat az óvoda házirendje is tartalmazza. Az óvodaköteles gyermekekre vonatkozóan ez az előírás értelemszerűen szigorúbb, hiszen hét napon túli igazolatlan mulasztás esetén az óvoda vezetője minden előzetes felszólítás nélkül köteles a gyermek lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt erről írásban értesíteni. A közoktatási törvény ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy: Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. (24. (2) bekezdés) E törvényi szabályozás a helyi önkormányzatokra ró kötelezettséget, és azt jelenti, hogy a fenntartó önkormányzat nem csak a gyermek ötéves korától köteles gondoskodni az óvodai nevelés megszervezéséről. Újbuda Önkormányzata jelenleg ennek a kötelezettségének 23 óvoda fenntartásával tesz eleget. A fentiekhez kapcsolódóan a közoktatási törvény rendelkezik az óvodai felvétel módjáról, a kötelező óvodai felvételek eseteiről, valamint a gyermekek csoportba való beosztásáról is. A törvény így fogalmaz: Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármikor kérheti. Az újonnan jelentkező gyermekek fogadása az óvodai nevelési évben folyamatosan történik. (65. (1) bekezdés) A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. Az óvoda - beleértve a kijelölt óvodát is - köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki e törvény 24. -ának (3) bekezdése alapján köteles óvodába járni, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (kötelező felvételt biztosító óvoda). A kijelölt óvoda [30. (4) bek.], ha nem látja el a kötelező felvételt biztosító óvoda feladatait, csak helyhiány miatt tagadhatja meg a gyermek felvételét. 10

12 A kötelező felvételt biztosító óvoda - ha a gyermek betöltötte a harmadik életévét - nem tagadhatja meg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, továbbá annak a gyermeknek a felvételét, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 41. -a alapján jogosult a gyermek napközbeni ellátásának igénybevételére, illetve akinek a felvételét a gyámhatóság kezdeményezte. (65. (2) bekezdés) Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az óvodavezető dönt, a szülők és az óvodapedagógusok véleményének figyelembevételével. (65. (3) bekezdés) A kötelező felvételt biztosító óvoda a gyermek lakóhelyén, tartózkodási helyén található körzeti óvoda. A körzetek meghatározását, továbbá az óvoda nyitva tartásának idejét a közoktatási törvény az intézményt fenntartó önkormányzatok kompetenciakörébe utalja: A közoktatási intézményt fenntartó helyi önkormányzat meghatározza és közzéteszi az óvodák, iskolák működési (felvételi) körzetét. Az e körzetben élő gyermekek, tanulók felvételét, átvételét az óvoda, iskola nem tagadhatja meg [65. (2) bek. és 66. (2) bek.]; továbbá - a fővárosi, megyei fejlesztési tervvel összhangban - a pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézmény működési körzetét, valamint az óvoda nyitva tartásának rendjét. (90. (1) bekezdés) A közoktatási törvény az alkotmányos jogok alapján a közoktatásban érintettek számára, - gyermekek, szülők, pedagógusok jogokat és kötelezettségeket állapít meg. A szülők jogai között elsődlegesen fogalmazza meg a szabad intézmény megválasztásának jogát: A szülőt megilleti a nevelési, illetőleg nevelésioktatási intézmény szabad megválasztásának joga. A nevelési, nevelési-oktatási intézmény szabad megválasztásának joga alapján gyermeke adottságainak, képességeinek, érdeklődésének, saját vallási, illetve világnézeti meggyőződésének, nemzeti vagy etnikai hovatartozásának megfelelően választhat óvodát, iskolát, kollégiumot. (13. (1) bekezdés) A törvény értelmében tehát a szülő jogaival élve megválaszthatja az igényeinek megfelelő intézményt, azonban gyermekének felvétele a kiválasztott intézménybe csak abban az esetben lehetséges, ha az intézmény a törvény által számára meghatározott esetekben kötelezettségeit teljesítette, és még szabad óvodai férőhellyel rendelkezik. A törvény meghatározza továbbá: a tankötelezettséggel kapcsolatos tudnivalókat, ezzel összefüggésben azt, hogy a gyermek mely életkoráig vehet részt az óvodai nevelésben. Összhangba hozza az óvodai nevelés időtartamára, az óvodai nevelés szakaszaira és a tankötelezettség beálltára vonatkozó rendelkezéseket: A gyermek, ha eléri az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, legkorábban abban a naptári évben, amelyben a hatodik, legkésőbb amelyben a nyolcadik életévét betölti, tankötelessé válik. A gyermek, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget elérte, abban a naptári évben, amelyben a hatodik életévét május 31. napjáig betölti, megkezdi a tankötelezettség teljesítését. A szülő kérelmére a gyermek megkezdheti a tankötelezettség teljesítését akkor is, ha a hatodik életévét december 31. napjáig tölti be. A tankötelezettség kezdete annál a gyermeknél eshet a nyolcadik életévre, aki augusztus 31. utáni időpontban született. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. (6. (1) bekezdés) A gyermek utoljára abban az évben kezdhet óvodai nevelési évet, amelyben a hetedik életévét betölti. Abban az évben, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti, akkor kezdhet újabb nevelési évet az óvodában, ha augusztus 31. után született, és a nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság javasolja, hogy még egy nevelési évig maradjon az óvodában. A nevelési tanácsadó vagy a szakértői és rehabilitációs bizottság ilyen javaslatot a szülő kérésére és az óvoda nevelőtestületének egyetértésével tehet. A nevelőtestület egyetértését a nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság a gyermek, tanuló vizsgálatának megkezdése előtt szerzi be. A nevelési tanácsadó, illetve a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleményének megküldésével - értesíti a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes jegyzőt, ha javasolja, hogy a gyermek további egy évig óvodai nevelésben vegyen részt. (24. (5) bekezdés) A közoktatási törvény szabályozása azt hivatott szolgálni, hogy minden gyermek személyiségfejlődésének abban a szakaszában kezdhesse meg iskolai tanulmányait, amelyben arra már testileg, lelkileg, és a szocializáció szempontjából is már alkalmassá vált. A gyermek hétéves korában még az óvodában maradhat, ha az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérése azt megkívánja. Ugyanakkor a törvényi szabályozás egyértelművé teszi azt is, hogy a gyermeknek abban az évben, amelyben a nyolcadik életévét betölti, meg kell kezdenie iskolai tanulmányait. Az óvodák szakmai, pedagógiai munkáját az szeptember 1-jén életbe lépett óvodatörténeti jelentőséggel bíró dokumentum, az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja határozza meg, amelyet 2009 végén módosítottak, és amelynek alapján óvodáink pedagógusai is módosították helyi nevelési 11

13 programjukat. Az alapprogram általános érvényű, valamennyi óvodában érvényesítendő elveket, célokat, feladatokat tartalmazza. Nem egy óvodapedagógiát kíván kötelezően érvényre juttatni, hanem a nevelési programok sokféleségének biztosít teret. A dokumentum nagyban hozzájárul a pedagógiai szabadság érvényesüléséhez, épít a magyar és nemzetközi neveléstörténet értékeire, a pedagógiai és pszichológiai kutatások eredményeire. Gyermek- és nevelésközpontú. Az óvodai nevelés célját a gyermekek sokoldalú, harmonikus fejlődésének és a teljes személyiség kibontakoztatásának elősegítésében jelöli meg. Az alapprogramban a társadalmi változásoknak megfelelően az eddigieknél hangsúlyosabbá váltak: az óvodával szembeni elvárások változásait meghatározó, a családi nevelésben bekövetkezett változásokat meghatározó, a sajátos nevelési igényű, a hátrányos helyzetű, valamint a migráns gyermek nevelését és a kompetencia alapú nevelést támogató szemlélet változásait meghatározó elvek. A módosított dokumentum hangsúlyozza a játék, ezen belül a szabad játék fontosságát. Átértékeli a tanulás fogalmát, erősíti az óvoda funkcióját (óvoda iskolásításának tilalma). A módosított alapprogram szerint 2010 szeptemberétől az óvodák pedagógiai munkájában nagyobb figyelmet kell szánni az egészséges életmódra nevelésre, az egészségmegőrzés szokásainak kialakítására, a testi nevelésre, a környezettudatos magatartásra nevelésre. A XI. kerület 23 önkormányzati fenntartású, és egyéb fenntartásban működő óvodái változatos, a gyermekek releváns életkori szükségleteit és a társadalmi elvárásokat messzemenően figyelembe vevő pedagógiai gyakorlatukat kínálják Önöknek. Burjánné Rapák Anna Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztály 1113 Budapest, Zsombolyai u. 4. Telefon: A XI. KERÜLETI ÓVODÁK CÍMJEGYZÉKE ÉS A NYÍLT NAPOK IDŐPONTJAI ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ ÓVODÁK ALBERTFALVA BÜKKÖNY ÓVODA 1116 Bp., Bükköny utca 9/b Bp., Derzsi u. 54. Telefon: (Bükköny u. épület) Telefon: (Derzsi u. épület) Intézményvezető: Khoórné Rápolthy Beáta Nyílt nap, ismerkedés: április EZÜSTFENYŐ ÓVODA 1116 Bp., Ezüstfenyő tér 1. Telefon: Intézményvezető: Balogh Lászlóné Nyílt nap, ismerkedés: telefonon előzetesen egyeztetett időpontban. MONTÁGH IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÓVODAI INTÉZMÉNYEGYSÉG Székhely: 1119 Bp., Fogócska u. 4. Telefon/fax: , Óvoda/telephely: 1116 Bp., Rátz László u Telefon/fax.: Intézményvezető: Schöck Ferencné Óvodavezető: Molnárné Tárkányi Ágota Nyílt nap, ismerkedés: telefonon előzetesen egyeztetett időpontban. PAJKOS ÓVODA 1119 Bp., Pajkos utca 35. Telefon: , fax: Intézményvezető: Csályiné Schön Mária Nyílt nap, ismerkedés: április 7. és óráig. GAZDAGRÉT GAZDAGRÉTI SZIVÁRVÁNY ÓVODA A épület 1118 Bp., Gazdagréti tér 2/a. B épület 1118 Bp., Törökugrató u. 13. Telefon: , , , Intézményvezető: Osváthné Terék Mária Nyílt nap, ismerkedés: előzetes megbeszélés alapján naponta óráig. PITYPANG ÓVODA 1118 Bp., Csíki-hegyek utca 11., Telefon:

Hívogató 2005/2006. Tájékoztató a XI. kerület óvodáiról. XI. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ

Hívogató 2005/2006. Tájékoztató a XI. kerület óvodáiról. XI. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ Hívogató 2005/2006 Tájékoztató a XI. kerület óvodáiról XI. Kerületi Pedagógiai Szolgáltató Központ Hívogató 2005/2006 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára a XI. kerület óvodáiról A XI.

Részletesebben

Hívogató 2011/2012. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról

Hívogató 2011/2012. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Hívogató 2011/2012 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL. Hívogató

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL. Hívogató TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2013/2014 Hívogató 2013/2014 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest Főváros

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés.

TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről. A három éves kortól kötelező óvodai nevelés. Tisztelt Újbudai Szülők! TÁJÉKOZTATÓ a 2015. évi újbudai önkormányzati óvodai felvételekről Az önkormányzat célja a továbbiakban is az, hogy lehetőség szerint valamennyi, valóban a kerületben lakó, kérelmet

Részletesebben

Hívogató 2008/2009. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról

Hívogató 2008/2009. Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Hívogató 2008/2009 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült a Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2012/2013 Hívogató 2012/2013 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest Főváros

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

Az ellátás célja. Az óvodai felvétel. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás.

Az ellátás célja. Az óvodai felvétel. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás. TÁJÉKOZTATÓ AZ ÓVODAI KÖZNEVELÉSRŐL A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján nyújtott alapfokú köznevelési ellátás. Az ellátás célja Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség

Részletesebben

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés

Az óvoda. Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Az óvoda Csernátoni Katalin 2009. május 22. Biztos Kezdet-mentorképzés Magyarországon.. a közoktatásnak három szintje van: - Az (I) iskola előtti nevelés az óvodában folyik. Az óvodai ellátás a gyermek

Részletesebben

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde

Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Kálozi Aranyalma Óvoda és Bölcsőde Az aranyalma a népmesében az újjászületés, a megváltás, valamilyen jó cselekedet jutalma, csodatévő hatása van. Az alma a néphagyományban az egészség, az összetartozás

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. szerint Az intézmény neve: D-B-M Mikrotérségi Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 201948 Az óvoda neve: Eszterlánc óvoda

Részletesebben

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet módosításáról Óvodakötelezettség, óvodai nevelésre való jogosultság 22/2015. (IV. 21.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.)

Részletesebben

2014/2015 2014/2015 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL

2014/2015 2014/2015 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL Hívogató 2014/2015 TÁJÉKOZTATÓ ÚJBUDA ÓVODÁIRÓL 2014/2015 Hívogató 2014/2015 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Az Újbudai Pedagógiai Intézet kiadványa Készült Budapest

Részletesebben

Hívogató. Újbuda óvodáiról

Hívogató. Újbuda óvodáiról Hívogató Tájékoztató Újbuda óvodáiról 2015/2016 Hívogató 2015/2016 Tájékoztató a leendő óvodás gyermekek szülei számára Újbuda óvodáiról Készült Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata támogatásával

Részletesebben

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16.

Napközis Munkaközösség Munkaterve. 2013/2014-es tanév. 2013. szeptember 16. Napközis Munkaközösség Munkaterve 2013/2014-es tanév 2013. szeptember 16. Munkaközösségünk helyzete A Napközis Közösség Munkaterve 2013/2014-es tanév Iskolánkban a szülők igényének megfelelően biztosítjuk

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt öt és fél hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 január-június között végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. A Humán Erőforrás Bizottság 2015. március 23-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592 660. Pf.: 76. fax: 592 676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E l ő t e r j e s

Részletesebben

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként

Szakmai tevékenységünk az elmúlt egy hónapban feladatellátási területenként Beszámoló a Református Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Debreceni Tagintézményének Hajdúnánási Óvodában 2015 januárjában végzett munkájáról Tartalom Rövid bemutatkozás... 3 A Hajdúnánási

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető:

4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: 4., Általános közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23 4.1. Kapcsolat, szervezet, vezető: Óvoda nyitva tartása gyermekek számára: 6.30-17.30 Óvoda nyitva tartása dolgozók számára: 6.00-18.00

Részletesebben

A WALLA JÓZSEF ÓVODA

A WALLA JÓZSEF ÓVODA A WALLA JÓZSEF ÓVODA Mottónk: Ha a jövő évről akarsz gondoskodni, vess magot, ha egy évtizeddel számolsz, ültess fát! Ha terved egy életre szól, embert nevelj! (kínai bölcs mondás) ÓVODÁNK TÖRTÉNETE: Walla

Részletesebben

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint

Közzétételi lista. A Nkt. végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) szerint D-B-M Mikrotérségi Általános Iskola, Gimnázium és Szakiskola, Eszterlánc Óvoda Tagintézménye Dunaföldvár 7020 Dunaföldvár, Jókai u. 5.-7., Tel.: 75/541-559 OM: 201167 Közzétételi lista A Nkt. végrehajtásáról

Részletesebben

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4. A nevelési- oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.)

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9.

I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. I. Kiskunfélegyházi Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálati Konferencia 2008. december 9. az útnak célja van. (Martin Buber) Az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT bemutatása Faltumné Varga Gyöngyi tagintézmény-vezető

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv

Gyermekvédelmi munkaterv DÉVAVÁNYAI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÓVODAI,BÖLCSŐDEI INTÉZMÉNYEGYSÉG 5510 Dévaványa, Eötvös út 2. Telefon/fax: 06-66/483-149 E-mail: devaovik@gmail.com BÖLCSŐDEI Gyermekvédelmi munkaterv Készítette:Diósné

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista

Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista KÖZZÉTÉTELI LISTA Nevelési-oktatási intézményi közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. (1) alapján: 1.) az intézmény felvételi lehetőségéről

Részletesebben

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük

Alapelveink. Legfontosabb értékünk a GYERMEK. A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Alapelveink Legfontosabb értékünk a GYERMEK A gyermekeink érdeke mindenek felett áll! Gyermekeinket különleges gondozásban, védelemben részesítjük Gyermekeink egyéni készségeinek és képességeinek figyelembevételével

Részletesebben

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz

Részletesebben

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS.

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS. HÁZIREND Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. Feladatunknak tekintjük a gyermeki személyiség kibontakoztatását az egyéni képességek

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére ELŐTERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2007. augusztus 07- i rendkívüli ülésére Tárgy: A Reguly Antal Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, valamint a Benedek Elek Napköziotthonos

Részletesebben

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)?

1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? 1. Mit tart az óvoda legfontosabb feladatának (3 választ húzzon alá)? a) a gyermekem sok verset, éneket tanuljon 0 0,0% b) érezze jól magát az óvodában 19 70,4% c) minél többet játsszon 11 40,7% d) barátokat,

Részletesebben

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista

Mandulavirág Óvoda Csopak. :Kossuth u. 26. 8229. : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu. Közzétételi lista :Kossuth u. 26. 8229 : 06-87 / 446-080 E-mail: csopakovoda@chello.hu Közzétételi lista 2014-2015 229/2012 (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról értelmében az

Részletesebben

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013.

NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. NAPKÖZIS MUNKAKÖZÖSSÉGI MUNKATERV 2012/2013. Munkaközösségünk helyzete: 6 napközis csoport működik délutános műszakban. A napközis nevelők munkájába több osztálytanító is bekapcsolódik. Minden napközis

Részletesebben

Óvodások leszünk. Tájékoztató az óvodába készülő gyermekek szüleinek Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016/2017

Óvodások leszünk. Tájékoztató az óvodába készülő gyermekek szüleinek Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016/2017 Óvodások leszünk Tájékoztató az óvodába készülő gyermekek szüleinek Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016/2017 Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Óvodások leszünk 2016/2017 Óvodások

Részletesebben

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Házirend Hatályba lépés időpontja: 2013/2014-es nevelési év Györkőné Molnár Judit intézményvezető BÖLCSŐDEI HÁZIREND A bölcsőde címe: 7940 Szentlőrinc, Liszt F.

Részletesebben

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR

PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR PÁLYÁZAT AZ ALBERTFALVAI ÓVODA BUDAPEST XI. KERÜLET EZÜSTFENYŐ TÉR 1. ÓVODAVEZETŐI ÁLLÁSÁRA ALBERTFALVAI ÓVODA Készítette: Khoórné Rápolthy Beáta Budapest, 2015.05.26. 1 Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda

Részletesebben

BÖLCSÖDEI ÉS ÓVODAI ELLÁTÁS

BÖLCSÖDEI ÉS ÓVODAI ELLÁTÁS BÖLCSÖDEI ÉS ÓVODAI ELLÁTÁS Jegyzet I. A bölcsödei ellátás A bölcsőde olyan szolgáltató intézmény, amely alaptevékenysége keretében napközbeni ellátást nyújt a gyermekek számára. A legfontosabb feladata,

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év

CSOPORTNAPLÓ. a projektszemléletû óvodai élethez.... csoport.../... nevelési év CSOPORTNAPLÓ a projektszemléletû óvodai élethez... csoport.../... nevelési év Tartalom: A csoportnapló törvényi háttere..................................................... 2 A csoportnapló megnyitása

Részletesebben

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG

AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ ÓVODAI NEVELÉS ORSZÁGOS ALAPPROGRAMJÁTÓL AZ EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERVEKIG Kovács Erika Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Az ONOAP jogszabályi környezete

Részletesebben

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: 2012. december 1. MÓDOSÍTÓ OKIRAT 685/2012. (XI.29.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2012.

Részletesebben

Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába

Óvodai beíratás. 2013 évben betölti az 5. életévét és még nem járt óvodába Óvodai beíratás Értesítjük a Tisztelt Szülőket, hogy az óvodai beíratás a zilizi Napközi Otthonos Óvodába a 2013/2014. évi nevelési évre 2013. április 23.- tól május 17.-ig naponta 00 00 8-11 óra között

Részletesebben

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu BEVEZETÉS Az óvodai házirendet az intézményvezető előterjesztése alapján a nevelőtestület

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA

BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA BEMUTATKOZIK A SZENTESI FELSŐPÁRTI ÓVODA A Szentesi Felsőpárti Óvoda öt óvodából áll: Intézményvezető: Geréné Dunaháti-Vas Márta (megbízása: 2013. augusztus 16-tól 2018. augusztus 15-ig szól) Int. vez.

Részletesebben

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján.

Közzétételi lista. A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Közzétételi lista 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 23. alapján Felvételi lehetőségek: A 2011. évi CXC. törvény 49. és a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20. alapján. Az intézmény felvételi körzete: óvodánként

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-11/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. június 21-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Pályázati támogatások

Pályázati támogatások Pályázati támogatások 2011. 2010. 2008. 2007. Időtartam2011. 06. 01. -2011. 10. 31. Eredmény: pedagógiai fejlesztés, családterápia biztosítása; működési kiadásokhoz hozzájárulás Támogatás mértéke: 103.000

Részletesebben

Szervezeti, személyzeti adatok

Szervezeti, személyzeti adatok NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014-2015. NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 107/2015 A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év

Különös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év OZORAI MESEVÁR ÓVODA 7086 OZORA, MÁRTÍROK U. 7. OM. : 202311 ovoda@ozora.hu Telefon: 06-74-498-498 Különös Közzétételi Lista 2015/2016 nevelési év A kormány 229/2012. (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti

Részletesebben

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLATA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Tolna Megyei Önkormányzat Pedagógiai Szakszolgálata Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottsága 7100 Szekszárd, Szent István tér 15-17. Telefon/Fax: (74)510-188. Pf. 217. Ikt.szám:

Részletesebben

Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School. Közzétételi lista. 2014. október 16.

Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School. Közzétételi lista. 2014. október 16. Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School Közzétételi lista 2014. október 16. 1 Tündérkert Óvoda Fairygarden Nursery School nevelési oktatási intézményi Közzétételi listája A kormány 229/2012 (VIII.

Részletesebben

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján.

A táblázat az utolsó két tanévben logopédiai ellátásban részesítettek számát mutatja az intézmények tanév végi statisztikái alapján. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Komplex Óvoda, Általános Iskola Készségfejlesztő Speciális Szakiskola és Szakszolgáltató

Részletesebben

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI

Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI Elérhető pedagógiai szolgáltatások a Szolnok városi Óvodákban Bemutatkozik az EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Kovácsné Bögödi Beáta 2011. 02.28. EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Szolnok Városi Óvodák

Részletesebben

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat

Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat IFJÚSÁGPOLITIKAI KONCEPCIÓJÁNAK Intézkedési terve (2004-2006) A kerületi gyermek és ifjúsági korosztályok fölmérése 1. A fizikai teljesítőképesség, biológiai

Részletesebben

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után

A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után A szakszolgálati ellátás aktuális kérdései a jogszabályváltozás után Szatmáriné Mályi Nóra 2010.11.13. Logopédia Feladata: (Kt. 36.) a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvikommunikációs zavarok javítása,

Részletesebben

Csibi Enikő 2012. április 11.

Csibi Enikő 2012. április 11. A Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői és Rehabilitációs Bizottság és a gyermekvédelem intézményeinek együttműködése A speciális szükségletű gyermekek felzárkóztatása érdekében Csibi Enikő 2012. április

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK AZ ISKOLAVÁLASZTÁS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA

ÁLTALÁNOS ISKOLÁK AZ ISKOLAVÁLASZTÁS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA ÁLTALÁNOS ISKOLÁK AZ ISKOLAVÁLASZTÁS TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁSA Magyarország az Alkotmány X. cikkének (1) bekezdése alapján biztosítja (...) a lehető legmagasabb szintű tudás megszerzése érdekében a tanulás

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon,

KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, KÖZZÉTÉTELI LISTA Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6900 Makó, Vásárhelyi

Részletesebben

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna

Korai fejlesztés és gondozás. Siktárné Aczél Zsuzsanna Korai fejlesztés és gondozás Siktárné Aczél Zsuzsanna A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók OECD kezdeményezésére: A kategória: fogyatékos, B kategória: tanulási, magatartási nehézségeket mutató

Részletesebben

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök

Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó. Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök Pásztó Város Óvodájának Ünnepi és Munka Naptára 2014/2015. nevelési évben jó Időpont Rendezvény, tevékenység Óvodák Felelősök augusztus 2014. 08.26, 08.28. Szülőértekezletek új óvodások szülei részére

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT

koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT Láda Ágnes gyógypedagógus Rajzó Éva konduktor koragyermekkori intervenciós szakemberek 2012.07.24. POMÁZI KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓS KÖZPONT A kicsinyekről való gondoskodás olyan, mint egy gombolyag

Részletesebben

ALBERTFALVAI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM

ALBERTFALVAI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM ALBERTFALVAI ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAM 1 2 Tartalomjegyzék JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 5 AZ ÓVODA JELLEMZŐ ADATAI... 6 1. KÖSZÖNTŐ... 7 2. BEVEZETŐ... 9 2.1. HITVALLÁSUNK... 9 2.2. GYERMEKKÉP... 10 2.3. ÓVODAKÉP...

Részletesebben

H Á Z I R E N D 2 0 1 3.

H Á Z I R E N D 2 0 1 3. Búzaszem Nyugati Óvoda 4400 Nyíregyháza, Búza u. 7-17. sz. Tel./fax: (42) 512-940 Email: buzaszemovi@gmail.com H Á Z I R E N D 2 0 1 3. Nyíregyháza, 2013. március 1. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK 2. AZ ÓVODA NYITVATARTÁSI

Részletesebben

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére

--------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ. ---------- csoport részére --------------------------------------------------------- Óvoda hosszú bélyegzője ÓVODAI CSOPORTNAPLÓ 0kksa09 ---------- csoport részére a 2015/2016-os nevelési évre ---------------------------------------------

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Klebelsberg Intézményfenntartó Központ-189020 Újpesti Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1041 Budapest, Venetiáner u. 26. Tel./fax: 369-3384 E-mail: ujpest@egymi.sulinet.hu

Részletesebben

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége

2. Óvodapedagógusok, pedagógiai asszisztensek iskolai végzettsége, szakképzettsége Különös közzétételi lista A Szeghalmi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde - 1. Óvoda, ainak száma három Tagintézményben: 22 fő A 2011. évi CXC. Törvény 2. számú melléklete értelmében a nevelő- és oktatómunkát

Részletesebben

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.)

Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E. MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) Az Egri Családsegítő Intézet tagintézményeinek H Á Z I R E N D J E MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI KÖZPONT (Eger, Mindszenty G. u. 12.) A házirendben foglaltak biztosítják a Gyermekjóléti Központ szolgáltatásait

Részletesebben

Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT

Társulási ülés 2012. december 11. 10. napirend ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRAT A Jászsági Óvodai Intézménynek, mint a Jászsági Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Köznevelési Intézmény jogutód Intézményének a Jászsági Többcélú Társulás Társulási Tanácsa

Részletesebben

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.

KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online. KIRÁLY-TÓ ÓVODA ÉS BÖLCSÖDE 9330.KAPUVÁR ARANY JÁNOS U. 10/A. Tel:96/241-088 Fax: 96/ 241-088 E-mail: postmaster@kiralytoovoda.t-online.hu SZAKMAI PROGRAM BÖLCSŐDE 2012-2017 Intézményvezető: Bölcsőde szakmai

Részletesebben

A felvétel és az átvétel közös szabályai

A felvétel és az átvétel közös szabályai Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 11/2010. (III. 22.) rendelete az az önkormányzati fenntartású óvodákba történő jelentkezés módjáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Bátai Pitypang Óvoda 7149 Báta, Óvoda u. 4. Tel: 06-74/490-623 e-mail: ovibata@tolna.net honlap: www.pitypangovi.bata.hu

Bátai Pitypang Óvoda 7149 Báta, Óvoda u. 4. Tel: 06-74/490-623 e-mail: ovibata@tolna.net honlap: www.pitypangovi.bata.hu Bátai Pitypang Óvoda 7149 Báta, Óvoda u. 4. Tel: 06-74/490-623 e-mail: ovibata@tolna.net honlap: www.pitypangovi.bata.hu BESZÁMOLÓ A 2013/2014-es NEVELÉSI ÉVRŐL Pedagógiai alapelveink, nevelési értékeink:

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés

Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés Dolgozat címe: Az integráció feltételeinek megvalósulása, inkluzív nevelés KECSKEMÉTI FŐISKOLA TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NYELV ÉS BESZÉDFEJLESZTŐ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS 2011. KONZULENS: DR. MAKAI KATALIN

Részletesebben

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Tájékoztató a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról Kedves leendő első osztályosok, Tisztelt Szülők! Hamarosan első osztályba kell íratniuk

Részletesebben

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin

1. CICA CSOPORT. óvónők. Németh Zoltánné. Tóth Ildikó. dajka. Vilhelmné Vágó Katalin 1. CICA CSOPORT Németh Zoltánné Tóth Ildikó Vilhelmné Vágó Katalin A környezet megismerésére nevelés témáihoz kapcsoljuk a tervezett beszélgetés - és játéktémákat, valamint az ének-zene, vizuális, irodalmi,

Részletesebben

Gyere velem oviba! Oroszlány Város Óvodái 2012

Gyere velem oviba! Oroszlány Város Óvodái 2012 Gyere velem oviba! Oroszlány Város Óvodái 2012 Kedves Szülők! Az óvodába lépés fontos esemény a család számára. Érthető, hogy izgalommal telnek ezek az első napok, hetek, amikor a kisgyermek először válik

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista A lista személyes adatokat nem tartalmaz 2015/16. tanítási év Tanévkezdés: 2015. szeptember 1. A 2015/2016os tanév szeptember elsején, kedden kezdődik. A tanítási napok száma

Részletesebben

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT

ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Továbbképzési és vizsgaközpont ANYANYELVI NEVELÉS AZ ÓVODÁBAN, A MONTESSORI PEDAGÓGIA ESZKÖZRENDSZERÉVEL ZÁRÓDOLGOZAT KONZULENS TANÁR: Dr. Szinger Veronika

Részletesebben

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék.

Óvodai jelentkezési lap 2015/2016. Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Óvodai jelentkezési lap 2015/2016 Alulírott (név), kérem, hogy gyermekem számára 2015.(hó) napjától..óvodában férőhelyet biztosítani szíveskedjék. 1. A

Részletesebben

Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015.

Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015. Mentuszné dr. Terék Irén Heves megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala 2015. Mit jelent a családi napközi? Szolgáltatás. A családi napközi a gyermekjóléti alapellátás része, a gyermekek napközbeni

Részletesebben

BRUNSZVIK TERÉZ BUDAVÁRI ÓVODÁK (1016 Budapest, Nyárs utca 2-4 sz.)

BRUNSZVIK TERÉZ BUDAVÁRI ÓVODÁK (1016 Budapest, Nyárs utca 2-4 sz.) BRUNSZVIK TERÉZ BUDAVÁRI ÓVODÁK (1016 Budapest, Nyárs utca 2-4 sz.) OM: 032334 Közzétételi lista A 2015/2016-os nevelési évre A 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet szerint Budapest, 2016. február 01.

Részletesebben

A BÖLCSŐDE NEVELÉSI-GONDOZÁSI MUNKATERVE

A BÖLCSŐDE NEVELÉSI-GONDOZÁSI MUNKATERVE BAJI NÉMET NEMZETISÉGI ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE DEUTSCHER NATIONALITÄTENKINDERGARTEN UND KINDERKRIPPE WOJ A BÖLCSŐDE NEVELÉSI-GONDOZÁSI MUNKATERVE 1 Munkaterv tartalma Helyzetkép 1. Pedagógiai terv 1.1. Gondozási-nevelési

Részletesebben

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely

Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely 2011.február Győr Tóthné Oláh Katalin NYME RPSZKK Szombathely Pedagógiai munkát segítık rendszere kulturális intézmények gyermekjóléti szolgálat iskola iskola pszichológus civilek szakszolgálatok tehetséggondozó

Részletesebben

HÁZIREND BÓBITA ÓVODA

HÁZIREND BÓBITA ÓVODA HÁZIREND BÓBITA ÓVODA Bóbita Óvoda 1072 Budapest, Akácfa utca 32. Telefon/fax: 06 1 321-3675 Honlap: E-mail: bobitaovi@mail.datanet.hu Az intézmény OM azonosítója: 034361 Készítette és véleményezésre,

Részletesebben

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda

Audi Hungaria Iskola. Audi Hungaria Óvoda Küldetésünk: A gyermek személyiségének fejlesztése családias környezetben Alapítás: 2012-ben az Audi Hungaria Iskola Intézményegységeként Két, 25-25 fős vegyes korosztályú csoport Egész napos felügyelet

Részletesebben

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966

Kaposvári Kodály Zoltán Központi Általános Iskola Kinizsi Lakótelepi Tagiskola 7400 Kaposvár, Búzavirág u. 21. OM:033966 1. A tanév helyi rendje Az iskolai szorgalmi idő Első tanítási nap: 2015. szeptember 01. (kedd) Utolsó tanítási nap: 2016. június 15. (szerda) Ballagás: 2016. június 17. A tanítási napok száma: 181 nap

Részletesebben

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ;

A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; 5. napirendi pont: Előterjesztés A gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok átfogó értékelése a 2014. évről ; Előadó: Domjánné dr. Fehérvári Diána aljegyző A gyermekjóléti szolgáltatás olyan, a gyermek

Részletesebben

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember

NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre. Szeptember NKI Egyesített Óvoda Programterve 2011/12 nevelési évre Szeptember Programok Befogadási terv alapján új gyerekek fogadása, folyamatosan Telephelyvezetői megbeszélés Nevelési Tanácsadó részképesség felmérés

Részletesebben

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére ELŐTERJESZTÉS a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2006. szeptemberi ülésére Tárgy: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Előkészítő Szakiskolája, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Kiskunhalas)

Részletesebben

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24.

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24. Szent Imre Óvoda Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató Székesfehérvár, 2013. január 24. A házirend tartalma Általános információk az óvodáról... 3 A nevelési év rendje... 3 Az intézmény pontos

Részletesebben

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei

A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása. Az együttműködés lehetőségei A gyermekjóléti szolgálatok működésének bemutatása Az együttműködés lehetőségei Gyermekvédelmi rendszer jogi háttere 1997. évi XXXI. Törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 15/1998. (IV.

Részletesebben