83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet"

Átírás

1 a mezőgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól A munkavédelemről szóló 993. évi XCIII. törvény. -ában és az illetékekről szóló 990. évi XCIII. törvény 67. -ában foglalt felhatalmazás alapján - a pénzügyminiszterrel egyetértésben - a következőket rendelem el:. () Az. számú melléklet b) oszlopában felsorolt mezőgazdasági, illetve erdészeti erő- vagy munkaet (a továbbiakban: ) - a (2) bekezdésben foglaltak kivételével - csak az a munkavállaló kezelhet, aki arra a re a Pest Megyei Kormányhivatal (a továbbiakban: Kormányhivatal) által kiállított i jogosítvánnyal (a továbbiakban: jogosítvány) rendelkezik. (2) Az () bekezdésben meghatározott jogosítvánnyal nem kell rendelkeznie a) annak, aki jogszabály alapján az adott kezeléséhez előírt nehéz jogosítvánnyal rendelkezik, vagy b) a fakitermelési munka tekintetében annak, aki a Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő állományába tartozik, és a fakitermelésre jogosító belső képzésen vagy kiképzésen részt vett. A jogosítvány alaki és tartalmi követelményeit a 2. számú melléklet tartalmazza. 2. () A jogosítvány annak adható ki, aki a re előírt szakképesítést megszerezte. (2) Az. számú melléklet f) rovatában megjelölt képesítéssel rendelkező személy részére - kérelmére - a jogosítványt ki kell adni. 3. A i jogosítvány jármű vezetésére nem jogosít. 4. () A jogosítvány kiadása iránti kérelem egyénileg vagy csoportosan a Kormányhivatalhoz nyújtható be. (2) A kérelemhez csatolni kell: a) az igénylő által kitöltött adatlapot, b) a jogosultságot igazoló bizonyítvány, oklevél másolatát, c) db (3 x 4 cm méretű) fényképet, d) (4) A jogosítvány kiállítását a sikeres vizsgát tett személy vagy aki a végzettsége szerint erre jogosult, egyénileg igényelheti. Csoportos kérelem esetén a sikeres vizsgát tett személyek részére - megbízásukból - a szakmai vizsgát szervező intézmény igényelheti a jogosítvány kiállítását. (5) Csoportos kérelemhez a (2) bekezdés a), c), pontjában előírtakat, valamint a jogosítvány kiállításának alapjául szolgáló szakmai vizsga törzslapjának hiteles másolatát is csatolni kell. (6) 5. () Ha az igénylő már rendelkezik valamely re (ekre) jogosítvánnyal és további kezeléséhez szükséges jogosultság bejegyzését kéri, a kérelemhez csatolni kell az érvényes i jogosítványt is. E kérelemhez fényképet nem kell mellékelni. (2) Az elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült jogosítványok pótlásának igénylése esetén a 4. ()- bekezdésében meghatározottak szerint kell eljárni. Jogosítvány pótlására kérelem csak egyénileg nyújtható be. 6. () A Kormányhivatal a kérelem beérkezését követően 5 napon belül ellenőrzi, hogy a benyújtott dokumentumok megfelelnek-e az előírásoknak. A hiányzó vagy nem megfelelő dokumentum esetében a kérelmezőt - 5 napos határidő kitűzésével - hiánypótlásra szólítja fel. (2) Új jogosítványba egy eljárás keretében többféle kezelésére vonatkozó jogosultság is bejegyezhető. Meglévő jogosítványba más kezelésére való jogosultság új kérelem alapján jegyezhető be. 7. () A Kormányhivatal a beérkezett kérelmekről, valamint a kiállított és kiküldött jogosítványokról nyilvántartást vezet. A nyilvántartás a kérelmező által kitöltött adatlapon szereplő adatokat, a kérelem (hiánypótlás) beérkezésének időpontját, valamint a kiállított jogosítvány nyilvántartási számát és kiállításának időpontját tartalmazza. (2) Egy kérelmező többféle kezelésére való jogosultságát ugyanazon a nyilvántartási számon kell nyilvántartani. Elveszett, megrongálódott vagy megsemmisült jogosítványok pótlása esetén a jogosítványt új nyilvántartási számon kell kiállítani és nyilvántartani. 8. A jogosítvány a foglalkozásra, illetve munkakörre előírt rendszerességű munkaköri orvosi alkalmassági vélemény alkalmas bejegyzésével együtt érvényes.

2 a mezőgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól 9. () Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (2)-. számú melléklet a 83/2003. (VII. 6.) FVM rendelethez Jegyzék azokról a mezőgazdasági és erdészeti ekről, amelyek kezeléséhez i jogosítvány szükséges a) ek Sz. A megnevezése VTSZ szám A jogosítvány megszerzéséhez előírt szakképesítés megnevezése, OKJ száma A kezelésének minősül Szakmai végzettség(ek), amely alapján a jogosítványt - kérelemre - ki kell adni a b c d e f. 37 kw teljesítményhatár feletti traktor (Traktor) Lánctalpas traktor méter feletti vágóasztal szélességű önjáró mezőgazdasági betakarító 4. Meliorációs és földmun (Traktor) (Önjáró betakarító) (Meliorációs és Gépcsoport (erő- és munka) technológiai műveletet végzése, ek Gépcsoport (erő- és munka) technológiai műveletek végzése, ek Betakarítóek beállítása, Meliorációs ek, parképítésnél használa- észmérnök, Okleveles mezőgazdasági mérnök, mérnök, technikus, észtechnikus, Növénytermesztő és növényvédelmi technikus, Parképítő és fenntartó technikus, Okleveles kertészmérnök, Kertészmérnök, Kertész- és növényvédelmi technikus, Vadgazdálkodási technikus, ész, Növénytermesztő ész, szerelő, üzemeltető, javító és karbantartó, javító szaktechnikus, üzemeltető szaktechnikus, Állattartó-telepi ész, Kertészeti ész, Kertépítő és fenntartó, Kertész, Dísznövénykertész, Dísznövénytermesztő szaktechnikus, Meliorációs és parképítő, Vadász, vadtenyésztő, Gazda I., Gazda II. észmérnök, észtechnikus, szerelő, üzemeltető, javító és karbantartó, javító szaktechnikus, üzemeltető szaktechnikus, ész, Növénytermesztő ész, Állattartó-telepi ész, Kertészeti ész, Gazda I., Gazda II. észmérnök, technikus, észtechnikus, ész, Növénytermesztő ész, Kertészeti ész, szerelő, üzemeltető, javító és karbantartó, javító szaktechnikus, üzemeltető szaktechnikus, Gazda I., Gazda II. észmérnök, észtechnikus, Parképítő és fenntartó 2

3 a mezőgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól ka 5. Fejő- és tejfeldolgozó parképítő földmunka) Állattenyésztési (Fejő) Keltető Állattenyésztési (Keltető) rakodó b) Erdészeti ek (Mező- és erdőgazdasági rakodó) tos munka ek kezelése, ek Fejő- és/vagy tejfeldolgozó (csoport) üzemeltetése (indítás, működtetés, leállítás stb.), Keltető (csoport) üzemeltetése (indítás, működtetés, leállítás stb.), Rakodási tevékenység (fel- vagy leterhelés), ek technikus, Tájépítő szaktechnikus, Meliorációs és parképítő, ész. Állattenyésztő (Szarvasmarha-tenyésztő), Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus, Általános állattenyésztő, Állattartó-telepi ész, Gazda I., Gazda II., gazdaasszony I., gazdaaszszony II., Szarvasmarha-tenyésztő szaktechnikus, ész, technikus, észtechnikus, Okleveles agrármérnök, Agrármérnök, észmérnök, Okleveles mezőgazdasági észmérnök. Állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus, Állattenyésztő szakmunkás, Állattenyésztő (baromfi- és kisállattenyésztő). észmérnök, Okleveles erdőmérnök, Erdőmérnök, technikus, észtechnikus, Erdészeti észtechnikus, ész, Erdészeti ész, Növénytermesztő ész, Állattartó-telepi ész. Sz. A megnevezése VTSZ szám A jogosítvány megszerzéséhez előírt szakképesítés megnevezése, OKJ száma A kezelésének minősül Szakmai végzettség(ek), amely alapján a jogosítványt - kérelemre - ki kell adni a b c d e f. Motorfűrész Motorfűrészkezelő Csörlős és markolós közelítő 3. Utánfutós közelítő 4. Gyűrűs kérgező 5. Erdészeti rakodó Közelítő Közelítő Fakitermelési (Mező- és erdőgaz- Okleveles erdőmérnök, Erdőmérnök, Erdésztechnikus, Erdészeti észtechnikus, Erdészeti ész, Erdészeti szakmunkás, Fakitermelő. Erdésztechnikus, Erdészeti észtechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti ész. Erdésztechnikus, Erdészeti észtechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti ész. Erdészeti észtechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti ész. Okleveles erdőmérnök, Erdőmérnök, Erdésztechnikus, Erdészeti észtechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti ész, 3

4 a mezőgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól 6. Aprítóek, a behordó asztal nélküli, kézi adagolású aprítóek kivételével 7. Döntőrakásoló 8. Gallyazódaraboló 9. Sodronykötélpálya dasági rakodó) Fakitermelési Közelítő Közelítő Erdészeti kötélpálya-kezelő Közelítő-kezelő Erdészeti észtechnikus, Erdészeti szakmunkás, Erdészeti ész. Erdészeti észtechnikus. Erdészeti észtechnikus. Erdészeti észtechnikus. 2. számú melléklet a 83/2003. (VII. 6.) FVM rendelethez a) A jogosítvány külső (cím) oldala FÖLDMŰVELÉSÜGYI MINISZTÉRIUM és erdészeti i jogosítvány és erdészeti i jogosítvány b) A jogosítvány belső (borítólapokon levő) oldalai Elülső borítólapon:.../20... a jogosítvány nyilvántartási száma név aki... évben... hónap... napján... helységben született, anyja neve:..., a jogosítványba bejegyzett ek kezelésére jogosult. 3 x 4 cm fénykép P. H. a kiállító szerv vezetője 4

5 a mezőgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól Hátulsó borítólapon: TUDNIVALÓK A i jogosítvány jármű vezetésére nem jogosít. A i jogosítvány tulajdonosa a pel végzett munka időtartamára köteles magánál tartani, és azt hatósági személy, továbbá a munkáltató, valamint a felügyeleti szervek illetékes képviselőjének felhívására bemutatni. Haladéktalanul be kell mutatni a munkáltató illetékes képviselőjének a jogosítványba tett újabb bejegyzéseket is. Az igazolvány tulajdonosa az előírt időszakos orvosi vizsgálatokon köteles megjelenni. Ennek elmulasztása a i jogosultság megszűnését vonja maga után. c) A jogosítvány 3-6. oldala a jogosítvány tulajdonosának aláírása A) A JOGOSULTSÁGGAL KAPCSOLATOS BEJEGYZÉSEK Gépkezelői jogosultság megszerzésének időpontja:... Az adott rendeltetésű megnevezése:... d) A jogosítvány 7-0. oldala B) ORVOSI ÉRVÉNYESÍTÉS Érvényes:... év... hó...-ig. Orvosi megjegyzések: a kiállító szerv vezetője e) A jogosítvány -2. oldala aláírás C) EGYÉB BEJEGYZÉSEK

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet a mezőgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetéséről és kiadásának szabályairól A munkavédelemről szóló 993. évi XCIII. törvény. -ában és az illetékekről szóló 990. évi XCIII. törvény 67. -ában foglalt

Részletesebben

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet a mezıgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetésérıl és kiadásának szabályairól A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 11. -ában és az illetékekrıl szóló 1990. évi XCIII. törvény 67. -ában

Részletesebben

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet

83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet A jogszabály 2010. április 2. napon hatályos állapota 83/2003. (VII. 16.) FVM rendelet a mezıgazdasági és erdészeti i jogosítvány bevezetésérıl és kiadásának szabályairól A munkavédelemrıl szóló 1993.

Részletesebben

Végzettségi feltételek a fiatal mezőgazdasági termelő számára

Végzettségi feltételek a fiatal mezőgazdasági termelő számára Végzettségi feltételek a fiatal mezőgazdasági termelő számára 1 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet az Országos Képzési Jegyzékről (kivonat) 26 2 8299 02 2 2 01 Állattartó-telepi gépész Szakmunkás 22 2 6131

Részletesebben

Közlemény: a fiatal mezőgazdasági termelői minőség megszerzésével kapcsolatos változásokról

Közlemény: a fiatal mezőgazdasági termelői minőség megszerzésével kapcsolatos változásokról Közlemény: a fiatal mezőgazdasági termelői minőség megszerzésével kapcsolatos változásokról Ezúton értesítjük Önöket, hogy a 23/2007 (IV.17.) FVM rendelet módosítása alapján a fiatal mezőgazdasági termelői

Részletesebben

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján A B C

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján A B C 6. számú szakmai melléklet Mezőgazdasági termeléssel összefüggő ek 1. Elfogadható ek az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján 1. Szakképesítés azonosító száma A B C

Részletesebben

1. számú melléklet. Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések

1. számú melléklet. Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések 1. számú melléklet Mezőgazdasági termeléssel összefüggő ek 1. Elfogadható ek az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján Szakképesítés Megnevezése 1. 26 2 8299 02 2 2 01

Részletesebben

3. melléklet a 62/2013. (VII. 24.) VM rendelethez

3. melléklet a 62/2013. (VII. 24.) VM rendelethez 64814 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 126. szám 3. melléklet a 62/2013. (VII. 24.) VM rendelethez Mezőgazdasági termeléssel összefüggő ek 1. Elfogadható ek az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993.

Részletesebben

Fiatal gazdálkodók támogatása ÚMVP 112.

Fiatal gazdálkodók támogatása ÚMVP 112. Fiatal gazdálkodók támogatása ÚMVP 112. A támogatás célja A fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a félig önellátó gazdaságok szerkezetátalakításához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (...) GKM rendelete. a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (...) GKM rendelete a kereskedelmi szakértői tevékenység engedélyezéséről A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. -a (2) bekezdésének c) pontjában

Részletesebben

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján A B C

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján A B C 5. számú szakmai melléklet Mezőgazdasági termeléssel összefüggő ek 1. Elfogadható ek az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján 1. Szakképesítés azonosító száma A B C

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G H I V A T A L O S L A P J A Budapest, 2004. április 1., csütörtök 40. szám TARTALOMJEGYZÉK 22/2004. (IV. 1.) ESZCSM r. A kiegészítõ vénykezelési díjról............................

Részletesebben

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete

Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter.... /2006. (..) ÖTM rendelete Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter... /2006. (..) ÖTM rendelete ingatlan-értékbecslés területén az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők elindításához nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések

Mezőgazdasági termeléssel összefüggő szakképesítések MAGYAR KÖZLÖNY 24. évi 51. szám 4837 1. melléklet az./24. (..) VM rendelethez 1. melléklet a 34/24. (IV. 4.) VM rendelethez Mezőgazdasági termeléssel összefüggő ek 1. Elfogadható ek az Országos Képzési

Részletesebben

5/a. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez

5/a. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez 5/a. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet az Országos Képzési Jegyzékrıl (kivonat) 26 2 8299 02 2 2 01 Állattartó-telepi gépész 22 2 6131 06 1 0 01 Állattenyésztı

Részletesebben

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről

354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet. a munkabiztonsági szakértői tevékenységről 354/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet a munkabiztonsági szakértői tevékenységről A Kormány a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (2) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az

Részletesebben

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján A B C

1. Elfogadható szakképesítések az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján A B C 6. számú szakmai melléklet Mezőgazdasági termeléssel összefüggő ek 1. Elfogadható ek az Országos Képzési Jegyzékről szóló 7/1993. (XII. 30.) MüM rendelet alapján 1. Szakképesítés azonosító száma A B C

Részletesebben

2. Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

2. Ez a rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök 11720 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 103. szám A Kormány 186/2014. (VII. 25.) Korm. rendelete a föld tulajdonjogának átruházását, vagy a föld tulajdonjogát érintő más írásba foglalt jogügyletet tartalmazó

Részletesebben

3. Az állami sportinformációs rendszerről szóló 166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet módosítása

3. Az állami sportinformációs rendszerről szóló 166/2004. (V. 21.) Korm. rendelet módosítása M G Y R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 220. szám 88117 (11) Ha a támogatott szervezet a 2011 2012-es vagy a 2012 2013-as támogatási időszakban módosított vagy új sportfejlesztési program megvalósítására vált

Részletesebben

A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás:

A járművezetésre jogosító okmányok kiadására, cseréjére és pótlására irányuló eljárás kérelemre indul! Ügyleírás: KÖZLEKEDÉSI ÜGYEK: Vezetői engedélyek kiadásával kapcsolatos hatósági ügyek: Vezetői engedély csere Amennyiben a vezetői engedély lejárt, betelt, megrongálódott, vagy új kategóriát szerzett valamint ha

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 57/2013. (VI. 29.) VM rendelete az egyes földügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A vidékfejlesztési miniszter 57/2013. (VI. 29.) VM rendelete az egyes földügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 110. szám 63129 A vidékfejlesztési miniszter 57/2013. (VI. 29.) VM rendelete az egyes földügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. alcím, valamint az 1.

Részletesebben

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása

1. A kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet módosítása A Kormány 420/2016. (XII. 14.) Korm. rendelete a kormányablakokról szóló 515/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet és a mezőgazdasági őstermelői igazolványról szóló 436/2015. (XII. 28.) Korm. rendelet módosításáról

Részletesebben

../2006. (. ) BM rendelet

../2006. (. ) BM rendelet ../2006. (. ) BM rendelet a belügyminiszter ágazati irányítása alá tartozó igazságügyi szakértői szakterületeken az igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú

Részletesebben

A tervezet előterjesztője

A tervezet előterjesztője Jelen előterjesztés csak tervezet, amelynek közigazgatási egyeztetése folyamatban van. A minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak, ezért

Részletesebben

Név: Alapnyilvántartási szám:

Név: Alapnyilvántartási szám: EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Működési nyilvántartás Orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok Kérelem Felhívjuk szíves figyelmét, hogy csak a hiánytalanul

Részletesebben

FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS SZAKKÉPZÉSI NÉVJEGYZÉK RÉSZÉT KÉPEZŐ VIZSGAELNÖKI ÉS VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKBE. történő jelentkezésre

FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS SZAKKÉPZÉSI NÉVJEGYZÉK RÉSZÉT KÉPEZŐ VIZSGAELNÖKI ÉS VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKBE. történő jelentkezésre FELHÍVÁS AZ ORSZÁGOS SZAKKÉPZÉSI NÉVJEGYZÉK RÉSZÉT KÉPEZŐ VIZSGAELNÖKI ÉS VIZSGABIZOTTSÁGI NÉVJEGYZÉKBE történő jelentkezésre A szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.) 15. (2) bekezdése

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet. Fogalommeghatározások 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Jávorka Sándor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium 2890. Tata, Új út 19. Tel/Fax.: 34/ 587-580 E-mail: javorka@javorka-tata.sulinet.hu Internet cím: www.javorka-tata.sulinet.hu

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI

AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI AZ EGÉSZSÉGÜGYI TÖRVÉNY RENDELKEZÉSEI 1997. évi CLIV. Törvény az egészségügyről Itt az egészségügyet részletesen szabályozó törvényből két területet emelünk ki, az egészségügyi szolgáltatások szakmai követelményeire

Részletesebben

2 Személyi igazolvány ügyek - Személyazonosító igazolvány, amennyiben azzal az ügyfél rendelkezik. - Érvényes útlevél, vagy kártya formátumú vezetői e

2 Személyi igazolvány ügyek - Személyazonosító igazolvány, amennyiben azzal az ügyfél rendelkezik. - Érvényes útlevél, vagy kártya formátumú vezetői e Tájékoztató Okmányirodai ügyintézéssel kapcsolatos legfőbb tudnivalókról Útlevél ügyek - személyazonosító igazolvány (SZIG hiányában kártya típusú vezetői engedély/állampolgársági bizonyítvány/, érvényes

Részletesebben

51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet

51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet 51/2009. (IV. 16.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. - mezőgazdasági termelőszervezethez, illetve újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezeteket

TÁJÉKOZTATÓ. - mezőgazdasági termelőszervezethez, illetve újonnan alapított mezőgazdasági termelőszervezeteket TÁJÉKOZTATÓ Megjelent a 38/2014. (II. 24.) Korm. rendelet a földművesekről, a mezőgazdasági termelőszervezetekről, valamint a mezőgazdasági üzemközpontokról vezetett nyilvántartás részletes szabályairól

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter./2007. ( ) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a növénytermesztés és kertészet korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes

Részletesebben

A LIPPAI JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN. Nyíregyházán és Tiszabercelen egyaránt,

A LIPPAI JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN. Nyíregyházán és Tiszabercelen egyaránt, A LIPPAI JÁNOS MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN BEISKOLÁZÁSI NYÍLT NAPOT RENDEZÜNK 2016. október 19-én 8:30 tól kezdődően és 2016. november 15-én 8:30 tól kezdődően Nyíregyházán és Tiszabercelen egyaránt,

Részletesebben

Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Szakterület

Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Szakterület 1119 Budapest, Fehérvári út 89-95. www.nak.hu Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Szakterület MEGJELENT a földművelésügyi miniszter 73/2015. (XI. 6.) FM rendelete a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadói

Részletesebben

Bizonyítványnyomtatványok kezelési, bizonyítvány, bizonyítványmásodlat kiállítási és kiadási szabályzata 2014. április

Bizonyítványnyomtatványok kezelési, bizonyítvány, bizonyítványmásodlat kiállítási és kiadási szabályzata 2014. április Kétegyházai Mezőgazdasági Szakközép Iskola és Kollégium Kétegyháza, Gyulai u. 6. 5741 Pf. 4 Tel./fax: 66/250-331, 66/550-215 E-mail: ketegyhazisuli@gmail.com OM-azonosító: 202735 Bizonyítványnyomtatványok

Részletesebben

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet

144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet 144/2008. (XI. 7.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI MINŐSÉG MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEIRŐL. I. Általános tudnivalók

TÁJÉKOZTATÓ A FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI MINŐSÉG MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEIRŐL. I. Általános tudnivalók TÁJÉKOZTATÓ A FIATAL MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐI MINŐSÉG I. Általános tudnivalók MEGSZERZÉSÉNEK FELTÉTELEIRŐL A fiatal mezőgazdasági termelői minőséget a Vidékfejlesztési Minisztérium Irányító Hatósága (a továbbiakban:

Részletesebben

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi.

Szakmagyakorlási tevékenységet a szakterülete szerint hatáskörrel rendelkező területi szakmai kamara engedélyezi. A TELEPÜLÉSTERVEZÉSI ÉS AZ ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI TERVEZÉSI VALAMI T AZ ÉPÍTÉSÜGYI MŰSZAKI SZAKÉRTŐI JOGOSULTSÁG SZABÁLYAIRÓL [104/2006. (IV. 28.) KORM. RE DELET] A rendelet hatálya az alábbi szakmagykorlási

Részletesebben

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki

Kelt:. a kérelmező aláírása A területi kamara előzetes észrevételei, közlendői (szakcsoport véleménye): A mérnöki kamara tölti ki A mérnöki kamara tölti ki Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TERVEZŐI, ILL. SZAKÉRTŐI ENGEDÉLY MEGADÁSÁRA, VAGY MEGHOSSZABBÍTÁSÁRA Név:.....................................................................................

Részletesebben

Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások

Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ózd Városi Polgármesteri Hivatal Hatósági Osztály 3600 Ózd, Városház tér 1. Tel.: 48/574-100, Fax: 48/574-180 Vezetői engedéllyel kapcsolatos hatósági eljárások Ügyfélfogadás: hétfő: 8.00-12.00 és 13.00-16.00

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról

A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról 1. számú melléklet A nemzeti fejlesztési miniszter 21/2014. (IV. 18.) NFM rendelete a helyi közösségi közlekedés támogatásáról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról

TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium Levelező Tagozata 9400 Sopron, Szent György u. 9. Pf. 26. TÁJÉKOZTATÓ a levelező oktatásról Iskolánk az Erdészeti és vadgazdálkodási technikus (OKJ:

Részletesebben

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról

7/2014. (I. 31.) BM rendelet. a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról 7/2014. (I. 31.) BM rendelet a megyei önkormányzati tartalékból nyújtott támogatásokról és a rendkívüli önkormányzati támogatásokról A Magyarország 2014. évi központi költségvetéséről szóló 2013. évi CCXXX.

Részletesebben

Kitöltési útmutató. szaktanácsadói névjegyzékbe történő. új regisztrációhoz

Kitöltési útmutató. szaktanácsadói névjegyzékbe történő. új regisztrációhoz Kitöltési útmutató szaktanácsadói névjegyzékbe történő új regisztrációhoz 1 Tartalom Új regisztráció lépései:... 4 A regisztráció sikeres befejezése:... 7 Adatmódosítás... 9 Hiánypótlás... 11 Kérdések

Részletesebben

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye

Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása. Bács-Kiskun Megye Komplex szakmai vizsga szervezésére engedéllyel rendelkező intézmények nyilvántartása Agiosz Oktató Kereskedelmi és Szolgáltató Betéti Társaság Bács-Kiskun Megye intézmény szakképesítés engedély neve székhelye

Részletesebben

Szabóky Adolf. Általános és Szakképző Iskola BIZONYÍTVÁNYNYOMTATVÁNYOK KEZELÉSI, BIZONYÍTVÁNY, BIZONYÍTVÁNYMÁSODLAT KIÁLLÍTÁSI ÉS KIADÁSI SZABÁLYZATA

Szabóky Adolf. Általános és Szakképző Iskola BIZONYÍTVÁNYNYOMTATVÁNYOK KEZELÉSI, BIZONYÍTVÁNY, BIZONYÍTVÁNYMÁSODLAT KIÁLLÍTÁSI ÉS KIADÁSI SZABÁLYZATA Szabóky Adolf Általános és Szakképző Iskola OM 200768 BIZONYÍTVÁNYNYOMTATVÁNYOK KEZELÉSI, SZÉNÁSY ZOLTÁN INTÉZMÉNYVEZETŐ 2016. SZEPTEMBER 14. 1. Jogszabályi háttér az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.

Részletesebben

A nemzeti f ejlesztési és gazdasági m iniszter 30/20 09. (XI. 26.) NFGM rend elete a gázszerelõk enged élyezésérõl és nyilvántartásáról

A nemzeti f ejlesztési és gazdasági m iniszter 30/20 09. (XI. 26.) NFGM rend elete a gázszerelõk enged élyezésérõl és nyilvántartásáról A nemzeti f ejlesztési és gazdasági m iniszter 0/20 09. (XI. 26.) NFGM rend elete a gázszerelõk enged élyezésérõl és nyilvántartásáról A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. tör vény 1. (2) bekezdés 2.

Részletesebben

1. Ügy megnevezése, tárgya. 2. Eljáró hatóság megnevezése, postai és elektronikus címe, telefon- és telefax száma, ügyfélfogadás rendje, ügyintéző

1. Ügy megnevezése, tárgya. 2. Eljáró hatóság megnevezése, postai és elektronikus címe, telefon- és telefax száma, ügyfélfogadás rendje, ügyintéző 1. Ügy megnevezése, tárgya A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. tv. 56. -60/C. alapján

Részletesebben

Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül.

Az eljárás az ügyfél kérelmére indul az okmányirodában. okmányirodában készül. Gépjármű vezetői engedélyekkel kapcsolatos eljárások Ki kaphat vezetői engedélyt? 1. Magyar állampolgár, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye Magyarországon van. 2. Az Európai Gazdasági Térség

Részletesebben

Tájékoztató a külföldi felhasználásra szánt okiratok hitelesítésének rendjéről

Tájékoztató a külföldi felhasználásra szánt okiratok hitelesítésének rendjéről Tájékoztató a külföldi felhasználásra szánt okiratok hitelesítésének rendjéről Amennyiben a magyar bíróságok vagy más hatóságok által kiállított okirat külföldi államban kerül felhasználásra, az okiratot

Részletesebben

2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2012/2013. tanév. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2012/2013. tanév A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szakközépiskola Tantárgy Magyar nyelv és irodalom Történelem Társadalomismeret,

Részletesebben

Név: Alapnyilvántartási szám:

Név: Alapnyilvántartási szám: EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Működési nyilvántartás Orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, klinikai szakpszichológusok Kérelem Felhívjuk szíves figyelmét, hogy csak a hiánytalanul

Részletesebben

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító:

NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: A díjak megfizetésének összesítése: A kérelem elbírálási díja Ft; Az engedélyek díja Ft leróva NKH.. Regionális Igazgatósága Iktatószám: Cím: Telefonszám: Személyi azonosító: ÁRUFUVAROZÓI ENGEDÉLY, KÖZÖSSÉGI

Részletesebben

Gyakran ismételt kérdések

Gyakran ismételt kérdések Gyakran ismételt kérdések Fiatal Gazda pályázat 2015 Hogyan zajlik a pályázás? Felkészülés: Az ügyfeleinknek át kell gondolniuk milyen tevékenységet folytatnának, ami megfelel a pályázat előírásainak.

Részletesebben

53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól

53/2005. (XI. 10.) BM rendelet. a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól 53/2005. (XI. 10.) BM rendelet a tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről és a szakvizsga részletes szabályairól A tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról

Részletesebben

34/2014. (IV. 4.) VM rendelet

34/2014. (IV. 4.) VM rendelet 1. oldal 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2014. évben igényelhető támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

- aktív tagja a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara 1135 B u d a p e s t, Szegedi út 37-39. Telefon: 00-(36)-1-220-5690 FAX: 00-(36)-1-220-8921. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

Részletesebben

63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet

63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet 63/2007. (VII. 13.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet

Részletesebben

A KÉPZÉSI KÖR ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓGÉP KEZELŐJE (EMELŐGÉPKEZELŐ (KIVÉVE TARGONCA))

A KÉPZÉSI KÖR ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓGÉP KEZELŐJE (EMELŐGÉPKEZELŐ (KIVÉVE TARGONCA)) A KÉPZÉSI KÖR ÉPÍTŐ- ÉS ANYAGMOZGATÓGÉP KEZELŐJE (EMELŐGÉPKEZELŐ (KIVÉVE TARGONCA)) 1. Nyilvántartásba vételi szám: E-000676/2014/A002 Megnevezése: Emelőgépkezelő OKJ: 32 582 02 8 általános iskolai végzettség,

Részletesebben

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról

Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról 1 Tájékoztató a jogszabályi kötelezettségen alapuló könyvvizsgálói tevékenység végzéséhez szükséges igazolásról A Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységről, valamint a könyvvizsgálói

Részletesebben

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:...

Név:... Kamarai tagsági nyilvántartási szám: Lakás címe:... Értesítési cím (ha nem azonos a lakáscímmel):... Napközbeni telefon:... A mérnöki kamara tölti ki Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara Debrecen, Arany János u. 45. Iktatás kelte: Iktató neve: Iktató szám: KÉRELEM A MÉRNÖKI KAMARA ÁLTAL ADHATÓ TELEPÜLÉSTERVEZÉSI, ÉPÍTÉSZETI-MŰSZAKI

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 59. szám 5453 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

Részletesebben

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen

ujjnyomat adására állandó jelleggel fizikailag képtelen ujjnyomat adására átmenetileg fizikailag képtelen ZALA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NAGYKANIZSAI JÁRÁSI HIVATALA KORMÁNYABLAK OSZTÁLY Ügy megnevezése és ismertetése: Útlevél kiállítása Az eljáró ügyintéző az arcképmás, aláírás, és ujjnyomat felvételezését a

Részletesebben

Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók

Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Az IKSZT kifizetési kérelmekkel kapcsolatos általános tudnivalók Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési

Részletesebben

1. Értelmezõ rendelkezések

1. Értelmezõ rendelkezések 11978 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2012. évi 75. szám A vidékfejlesztési miniszter 57/2012. (VI. 21.) VM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezõgazdasági termelõk indulásához

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNY ÜGYINTÉZÉSÉHEZ Személyazonosító igazolvány igénylése 14. életév betöltése után 18 éves kor betöltéséig Személyazonosító igazolvány igénylése 14. életévet be nem

Részletesebben

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete

MUNKAANYAG A MINISZTER ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /... (..) FVM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt géppark fejlesztéséhez és korszerűsítéséhez nyújtandó

Részletesebben

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete

A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. /2010. ( ) FVM rendelete A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter /2010. ( ) FVM rendelete az erdészeti hatósági eljárásban fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékéről és megfizetésének részletes szabályairól Az erdőről,

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE. a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 62/2012. (IV. 27.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 59. szám 5453 V. A Kormány tagjainak rendeletei A Miniszterelnökséget vezető miniszter 24/2015. (IV. 28.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály-szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2014.IV.7.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNNYAL KAPCSOLATOS ÜGYINTÉZÉS

SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNNYAL KAPCSOLATOS ÜGYINTÉZÉS SZEMÉLYAZONOSÍTÓ IGAZOLVÁNNYAL KAPCSOLATOS ÜGYINTÉZÉS Hatáskörrel rendelkező szerv megnevezése: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskemét Járási Hivatala Okmányirodai Osztály Illetékességi terület: országos

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 59. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 59. szám MAGYAR KÖZLÖNY 59. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. április 28., kedd Tartalomjegyzék 3/2015. (IV. 28.) NMHH rendelet A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyes eljárásainak igazgatási szolgáltatási

Részletesebben

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról

SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a Szerencs Kártyáról SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2010. (III. 18.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a Szerencs Kártyáról Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje

A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottságának ügyrendje 1. A Nyíregyházi Főiskola Elismerési Bizottsága a Szenátus által létrehozott, jogi személyiséggel nem rendelkező, döntéshozó testület. 2. Az ügyviteli-ügyintézési

Részletesebben

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 77. szám 16899

M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 77. szám 16899 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 77. szám 16899 A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 69/2010. (V. 13.) FVM rendelete az Európai Mezõgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az erdészeti célra használt

Részletesebben

12/2004. (II. 13.) GKM rendelet

12/2004. (II. 13.) GKM rendelet 12/20. (II. 13.) GKM rendelet a földgázellátásban műszaki biztonsági szempontból jelentős munkakörök betöltéséhez szükséges szakmai képesítésről és gyakorlatról A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII.

Részletesebben

113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak

113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet. A támogatás célja. Fogalmak 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről A mezőgazdasági,

Részletesebben

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról

56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról 56/2008. (IV. 25.) FVM rendelet az állati hulla elszállítási és ártalmatlanítási költségeinek támogatásáról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez

Részletesebben

Magyar joganyagok - 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági 1.

Magyar joganyagok - 34/2014. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági 1. Magyar joganyagok - 34/24. (IV. 4.) VM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági 1. oldal termelők in 34/24. (IV. 4.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

A tesztüzemi rendszer adatbázisa alapján kialakított SFH értékek listája

A tesztüzemi rendszer adatbázisa alapján kialakított SFH értékek listája 1. számú melléklet a 127/2007. (X. 29.) FVM rendelethez 1. számú melléklet a 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelethez A tesztüzemi rendszer adatbázisa alapján kialakított SFH értékek listája A magyarországi

Részletesebben

Jelentkezési lap mestervizsgához

Jelentkezési lap mestervizsgához /4 Jelentkezési kód:... Kérem, hogy... szakmában /OKJ száma is/ mestervizsgára bocsátani szíveskedjenek. Név:... Lakcím:... Telefon: / - mobil: / - E-mail:... Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara -

Részletesebben

V. A Kormány tagjainak rendeletei

V. A Kormány tagjainak rendeletei 64804 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 126. szám V. A Kormány tagjainak rendeletei A vidékfejlesztési miniszter 62/2013. (VII. 24.) VM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti

Részletesebben

A felelős személyre vonatkozó képesítési előírások

A felelős személyre vonatkozó képesítési előírások 1. számú melléklet a 348/2006. (XII. 23.) Korm. rendelethez A felelős személyre vonatkozó képesítési előírások Felelős személy lehet, aki az alábbi egyetemi vagy főiskolai végzettségek valamelyikével és

Részletesebben

Ingatlan-nyilvántartási kérelem I.

Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. Ingatlan-nyilvántartási kérelem I. IKTATÓ BÉLYEGZŐ HELYE A vékony vonallal bekeretezett rovatokat a kérelmező vagy a nevében eljáró képviselő tölti ki. A kérelem kitöltésével kapcsolatban a kérelmező/

Részletesebben

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról

96/2015. (XII. 23.) FM rendelet. a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról 96/2015. (XII. 23.) FM rendelet a tejtermelőknek nyújtható ideiglenes rendkívüli támogatásról A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó

Részletesebben

139/2008. (X. 22.) FVM rendelet

139/2008. (X. 22.) FVM rendelet 1 139/2008. (X. 22.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program I. és II. intézkedéscsoportjához kapcsolódó képzések tárgyában nyújtandó

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 63. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 63. szám MAGYAR KÖZLÖNY 63. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2015. május 6., szerda Tartalomjegyzék 26/2015. (V. 6.) MvM rendelet Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek beszerzéséhez

Részletesebben

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013. létszám Bács-Kiskun Segéd gát- és csatornaőr Akkreditált 166 1 488 105 Bács-Kiskun Erdőművelő OKJ 31 623 01 0100 21 02 216 578 66 Bács-Kiskun Fakitermelő OKJ 31 623 01 0100 31 03 250 287 31 Bács-Kiskun

Részletesebben

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP

MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Címzett: Kérjük, ne töltse ki! A jelentkezés kódszáma:. Szakma azonosító száma:.... MESTERVIZSGA JELENTKEZÉSI LAP Tisztelt Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara! Kérem, hogy.. szakmában a

Részletesebben

Tartózkodási engedély kérelem keresőtevékenység folytatása céljából

Tartózkodási engedély kérelem keresőtevékenység folytatása céljából BEVÁNDORLÁSI ÉS ÁLLAMPOLGÁRSÁGI HIVATAL Tartózkodási kérelem keresőtevékenység folytatása céljából Kérelmet átvevő hatóság: Gépi ügyszám: Kérelem adatbevitelét végző szerv: Tartózkodási kiadása első alkalommal

Részletesebben

Pályázati felhívás. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, az a személy, aki

Pályázati felhívás. A pályázatok elbírálásánál előnyben részesül, az a személy, aki Pályázati felhívás A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Elnöksége pályázatot hirdet megyei Szakmai vizsgabizottsági tagi névjegyzékébe történő felvételre 1. A pályázati kiírás célja:

Részletesebben

XV. Nukleáris Technikai Szimpózium december Hullán Szabolcs

XV. Nukleáris Technikai Szimpózium december Hullán Szabolcs A 184/2016 (VII.13.) Korm. rendelet (Az Atv. hatálya alá tartozó építményekkel, létesítményekkel kapcsolatos műszaki szakértői, tervezői, műszaki ellenőri és felelős műszaki vezetői szakmagyakorlásra alkalmasság

Részletesebben

62/2013. (VII. 24.) VM rendelet

62/2013. (VII. 24.) VM rendelet 62/2013. (VII. 24.) VM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a kertészeti gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez a 2013. évben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

Részletesebben

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 2. 5

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 2. 5 Budapest Főváros XV kerület Rákospalota-Pestújhely-Újpalota Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2011 (II1) 1 önkormányzati rendelete a nyelvvizsga megszerzésének támogatásáról a 3/2011 (II18) 2 önkormányzati

Részletesebben

Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról

Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról Kunsziget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2011. (IX.30.) önkormányzati rendelete a helyi lakásfelújítási támogatásáról Kunsziget Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben