HARKÁNYI VENDÉG ősz-tél tavasz 2. szám október

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HARKÁNYI VENDÉG. 2013. ősz-tél 2014. tavasz 2. szám 2013. október"

Átírás

1 HARKÁNYI VENDÉG ősz-tél tavasz 2. szám október

2 Harkányfürdő, egy tradicionális gyógyfürdő, mely egész évben várja Önt! A vendégváró Harkány és vendégszerető lakói 1824 óta, közel kétszáz esztendeje fogadják a településen a gyógyulásra és pihenésre vágyókat. A harkányi gyógyvíz jótékony hatása mellett a kétezer éves szőlőtermő kultúrtáj, a napsütésben gazdag vidék ritka természeti kincsei, a mediterrán hangulatot idéző ördögszántotta Szársomlyó hegy, a Dráva folyó és érintetlen környéke, megannyi csábító vonzerő. A nemes villányi borok, a nyári siklósi várszínházi esték, a hagyományokat életre keltő művészeti, gasztronómiai, kézműves fesztiválok és vásárok, az aktív kikapcsolódás - lovaglás, kocsikázás, bakancsos túrázás, kerékpározás, sétahajózás, vízisportok - feledtetik a hétköznapok gondját, fáradtságát. A VENDÉGVÁRÓ FÜRDŐVÁROS Ötcsillagos gyógyfürdő Az elérhető legtöbb, vagyis öt csillagot kapott a harkányi gyógyfürdő a Magyar Fürdőszövetség 2013 júliusában lezajlott minősítésén. Az eljárás során nem csak a szolgáltatások minőségét, a személyzet felkészültségét és a környezetet is értékelték. A legmagasabb pontszámok eléréséhez például egyedi és attraktív belső parkosítás, érintőképernyős tájékoztató berendezés, saját bakteriológiai labor és élménymedence is szükséges volt, amelyek mind megtalálhatók Harkányban. Fürdővárosi hangulatban A Harkányi Gyógy- és Strandfürdő 13,5 hektáros parkjával az éltető természetet hozza közel hozzánk, a város szívében. A fürdőt övező parkok, ligetek között fogadják a harkányi tradicionális vendéglátók, szállodák, panziók és a harkányi kemping a pihenni vágyókat. Az éttermek és kávéházak, cukrászdák teraszai, a virágzó gránátalmabokrok, leanderek, a szökőkutak csobogása békés szigetet varázsolnak körénk. Harkány és környékének látnivalóit a vállalkozó kedvű vendégek négykerekű koociklivel, és kerékpáron, rolleren, elektromos járgányokon is felfedezhetik. Harkányfürdőt déli határ menti településként lakják, horvátok, szerbek, de talál itt albán fagylaltozót és pékséget is az erre járó. A nemzetiségek egymás mellett élése sajátos pezsgést és nem utolsó sorban gasztronómiai kalandot kínál. Tökéletes kikapcsolódás az egészségért A gyógy- és strandfürdő szolgáltatások mellett az ideérkező gyógyulni és pihenni vágyók számára minden igényt kielégítő ellátást nyújtanak a harkányi szállásadók és vendéglátók. A Dráva Hotel Thermal Resort**** saját medencével, a Thermal Hotel Harkány**** saját gyógyvízzel és gyógyászati részleggel rendelkezik a 23 méteres úszómedencén kívül. A Termál Kemping Harkány egész évben, folyamatos akciókkal várja a Dél-Dunántúlra látogató külföldi és hazai vendégeket, különös tekintettel a családokra és a karaván-mozgalom rajongóira. Wellness kínálattal a legtöbb harkányi szálloda igyekszik a vendégek kedvében járni, a hotelek természetes tartozéka ma már a szauna részleg, pezsgőfürdő, a kényeztető és gyógymasszázsok. A közel 200 éves vendégfogadó múltra visszatekintő Baranya Hotel különleges fény és hangelemekkel kombinált élményzuhanyt kínál, a Hotel Arborétum pedig nem csak a nevében arborétum, hanem ténylegesen a város arborétumának a szívében találjuk. Másokat az Ametiszt Hotel fiatalos, kedves házigazdáinak figyelmessége késztet visszatérésre. Családias, barátságos hotel a város szívében a Xavin Hotel, élményt adó wellness részleggel, központi fekvéssel, nagy parkolóval. A Lidia Hotel Wellness és Étterem a harkányi strand és gyógyfürdő bejáratától 200 méterre, megújult szolgáltatásokkal, mediterrán kertjével várja vendégeit. Harkány turizmusáról nem beszélhetünk úgy, hogy nem említjük meg a több mint 100 magánszálláshelyet. Összkomfortos nyaralóházak széles választékát kínálják a helyiek a családias, otthonos környezetet keresőknek. 3

3 Hotel Ametiszt Wellness kúra Harkányban 5 éjszaka Adja át magát a kényeztetésnek és töltődjön fel az Ametiszt Hotelben! Harkány biztosítja a lehetőséget a nyugalmához, nagy sétákhoz, kirándulásokhoz a jó levegőn. Idilli üdülővárosi hangulat, nyugodt emberek. Az Ametiszt Hotel Harkány a város szívében, a Harkányi Gyógyfürdőtől 250 m-re, egy csendes, nyugodt, új utcában várja Önt mosolygós személyzetével, szolgáltatásaival! Szállás svédasztalos reggelivel 3 fogásos a la carte vacsora Üdvözlőital 5 db jegy a Harkányi Gyógyfürdőbe wellness részleg használattal: szauna, pezsgőfürdő, gőzkabin 6 alkalom masszázs vagy talpmasszázs Buszos kirándulási lehetőség a villányi borvidékre szombaton és szerdán 10:00-12:30 óra között Fürdőköpeny használat Parkolás Induló ár: Ft/fő/5 éjszaka Hotel Ametiszt Harkány 7815 Harkány, Szent István utca T: M: E: info@ametiszthotel.hu Hotel Baranya Pihentető napok a harkányi gyógyvíz jegyében 3 éjszaka Fordítson néhány napot a gyógyulásra, a harkányi Baranya Hotel segít ebben! A csomag tartalmaként lehetősége nyílik a harkányi gyógyvizes ivókúrára! Szállás svédasztalos félpanzióval Harkányi gyógyvíz az ivókúrához Személyenként 2 db belépő a Harkányi Gyógyfürdőbe Személyenként egy alkalommal 25 perces Harkányi gyógy krémes masszázs A wellness szolgáltatások használata (úszómedence nyakzuhannyal, pezsgőmedence, finn szauna, fényterápiás szauna, infrakabin, gőzkabin, Kneipp-taposó, élményzuhany) Fürdőköpeny és szauna törölköző, asztalitenisz, kültéri sakk, játszótér, internet, zárt parkoló és ÁFA Induló ár: Ft/fő/3 éj Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák! Idegenforgalmi adó: 430 Ft/fő/éj (18 éves kortól) Hotel Baranya 7815 Harkány, Bajcsy Zsilinszky utca 5-7. T: F: E: info@baranyahotel.hu Hotel Dráva Dráva Hét 7 éjszaka Testet-lelket melengető masszázs, pihenés a só szobában, csobbanás az élménymedencében. Négycsillagos felpezsdülés a Dráva Hotelben! Szállás Bőséges svédasztalos reggeli Félpanziós vacsora Vendégenként egy 25 perces gyógy masszázs Vendégenként egy 25 perces gyógyvizes kádfürdő A wellness részleg korlátlan használata (finn szauna, infrakabin, gőzkabin, só szoba, pezsgőfürdő, belső wellness medence, fitneszterem) Szabadidős szolgáltatások térítésmentes használata: szabadtéri gyermekjátszótér, asztali tenisz Fürdőköntös használata Szobánként egy parkolóhely, ingyenes korlátlan szélessávú internet csatlakozási lehetőség az egész épületben, ÁFA Induló ár: Ft/fő/7 éj A minimum tartózkodás 2 éjszaka! Az idegenforgalmi adót (430 Ft/fő/éj, 18 éves kortól) az ár nem tartalmazza. Hotel Dráva Thermal Resort 7815 Harkány, Bartók Béla utca 1. T: F: E: hotel@dravahotel.hu Hotel Korona Thermal Wellness és spa csomag 2 éjszaka A felújított, háromcsillagos Hotel Korona Thermal Bauhaus stílusú, műemlék épületével, a Harkányi Gyógyfürdő bejáratával szemben, pihentető környezetben várja minden kedves vendégét wellness csomagjával! Szállás, bőséges svédasztalos reggelivel Háromfogásos, menüválasztásos vacsora Infrakabin és finn szauna a wellness részlegen 1 testmasszázs (20 perces) 1 napos belépő a Harkányi Gyógyfürdőbe Zárt parkoló használata További éjszakák: Ft/fő/éj (szállás félpanziós ellátással) Induló ár: Ft/fő/2 éjszaka Hotel Korona Thermal 7815 Harkány, Bajcsy Zsilinszky utca 3. T F E.info@koronaharkany.hu Hotel Xavin Harka szépségnapok a Xavinban Wellness kezelésekből már jól ismert csokoládémasszázs jótékony hatását egészíti ki a meleg gőz, amelyben a csokoládé mintegy magától ráolvad a testünkre. Finom illata kellemes érzést kelt a bőrön, a benne található kakaóvaj magas antioxidáns tartalma kiváló bőröregedés-gátló. 3 éjszaka szállás Svédasztalos reggeli Büfévacsora (a szálloda telítettségének függvényében) vagy 10 fajta főételből a la carte vacsora 1-1 csokoládé és 1-1 talpreflex maszszázs Szállodánk ajándékaként a fedetten található wellness-részleg használata Fedett normálvizes medence élményelemekkel és nyakzuhannyal Feszített víztükrű maszszázsmedence Épített török aroma- és gőzkabin, finn szauna, jacuzzi-kabin: aroma- és fényterápia, török gőzfürdő használat Fürdőköpeny Internet (WIFI) hozzáférési lehetőség a szobában, szobaszéf, parkolás ÁFA Induló ár: Ft/fő/3 éjszaka Hotel Xavin & Wellness 7815 Harkány, Kossuth Lajos utca 43. T: E: xavin@xavin.hu Komfort Hotel Platán Derűs évek korosztályának csábítása Harkányba 7 éjszaka Nyugdíjasoknak - szerény árakkal, minőségi ellátással! Szállás 7 éjszakára félpanzióval Üdvözlő ital 7 bőséges büféreggeli, 7 kétfogásos vacsora 3 féle főétellel Zárt parkoló használata, wi-fi Kedvezményes fürdőjegy vásárlási lehetőség Kerékpárbérlési lehetőség Relax- és svéd masszázs elismert masszőrrel lehetőség Induló ár: Ft/fő/7 éjszaka (További nyugdíjas kedvezmény 10 % 62 éven felül) A helyi üdülőhelyi díj 430 Ft személyenként szolgáltatási áron felül. Komfort Hotel Platán 7815 Harkány, Bartók Béla utca 15. T: F: M: E: info@hotelplatan.com Wellness ajánlatok 4 5 Wellness ajánlatok

4 HARKÁNYFÜRDŐ A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS Hotel Lídia Üdítő Wellness csomagajánlat 3 éjszaka A Lídia Hotel Wellness egész évben szeretettel várja kedves vendégeit egészségmegőrző, üdítő Wellness ajánlatával! Szállás, bőséges büféasztalos reggelivel 3 fogásos menüválasztásos vacsorával Wellness szolgáltatásaink térítésmentes használata: finn szauna, infra-aroma szauna, pezsgőfürdő (jacuzzi), gőzkabin 1 alkalom gyógyfürdő belépő 1 alkalom testmasszázs Mini fitnesz-terem használat Wireless internet csatlakozási lehetőség (WI-FI) Induló ár: Ft/fő/3 éj + idegenforgalmi adó Hotel Lídia Wellness 7815 Harkány, Kossuth Lajos utca 49. T: F: E: info@lidiahotel.hu Thermal Camping Wellness hétvége 2 éjszaka Wellness hétvége a harkányi Thermal Kemping apartman házban! Kapcsolódjon ki nálunk, kellemes, pihentető környezetben! szállás két éjszakára a választott szállástípusban reggeli személyenként napi wellness használat (fitneszterem, úszó és élménymedence, jacuzzi, só szoba, infraszaunák, gőzkabin, finn szaunák, élményzuhanyok) a szomszédos Dráva Hotel Thermal Resort****- ban 1 vacsora zárt, őrzött parkoló használata korlátlan internet használat. Induló árak: Hotelszoba: Ft/fő/2éj Apartman 2 fős: Ft/fő/2éj Apartman 4 fős: Ft/fő/2éj Apartman-ház 4 fős: Ft/fő/2éj Külön fizetendő: idegenforgalmi adó, 18 év felett: 430 Ft/fő/éjszaka Thermal Camping 7815 Harkány, Bajcsy Zsilinszky utca 6. T: E: thermal@campingharkany.hu Well Hotel Relax csomag 3 éjszaka Szállodánk a modern fiatalos enteriőr mellett biztosítja valamennyi korosztály számára a kellemes, nyugodt kikapcsolódást. Kényelmét lift, és igényesen berendezett szobák biztosítják, amelyek mindegyikéhez fás-, ligetes udvarra néző erkély tartozik. Pihenéséhez válassza relax csomagunkat! 3 éjszakás pihenés standard kétágyas, tusolókabinos szobában Félpanzió bőséges svédasztalos reggelivel Induló ár: Ft/fő/3 éj + idegenforgalmi adó összege: 430 Ft/fő/éj (fizetendő 18 év felett). A sikeres foglaláshoz 20% előleg átutalását kérjük! Well Hotel 7815 Harkány, Bartók Béla utca 2. T: F: M: E: wellhotel@t-online.hu Miért különleges a harkányi gyógyvíz? Az Európában egyedülálló gyógyvíz majd 200 esztendeje jelenleg is átlagosan 62,5 C-os hőmérséklettel tör felszínre méteres mélységből. A Magyar Földtani Intézet 1927-es jelentése szerint: E chemiai elemzési adatokból kitűnik az, hogy a víz a kénes hévizek legkiválóbbjai közé tartozik. A víz, gyógyászati szempontból legjelentősebb alkotórésze a rendkívül magas oxidálható kéntartalma. A víz különlegessége abból adódik, hogy korábban ismeretlen kénvegyületet karbonszulfidot tartalmaz. A föld alól feltörő vízben a karbonszulfid a nyomás alól felszabadulva bomlani kezd és biológiailag igen aktív kénhidrogén gázzá alakul. Ez adja a harkányi hévíz jellegzetes szagát is. A karbonszulfid a bőrön át és belélegezve egyaránt igen aktívan szívódik fel a szervezetben. Izotópos vizsgálatok szerint felszívódása 150-szeres a szulfátokkal szemben. A gyógyvíz jellemző hatásai miatt gyógyfürdő és gyógyító kúra formájában eredményesen alkalmazzák számos betegség, mozgásszervi betegségek gyógyításában, műtét utáni rehabilitációban, valamint emésztőrendszeri, egyes nőgyógyászati és bőrgyógyászati betegségek, különösen a pikkelysömör (psoriasis) kezelésére. A világon még két helyen található hasonló összetételű és hatású gyógyvíz: közülük Európához a Holt-tenger van a legközelebb. Mellékhatás nélkül gyógyulni A harkányi gyógyászati, terápiás kezelések kiinduló alapja a fürdőkúra, de emellett több olyan kezelést is ki kell emelni, mint például az iszappakolás, filteres iszappakolás (az iszapot harkányi gyógyvízzel itatják át), a súlyfürdő, a gyógymasszázsok, gyógytorna valamint az ivókúra. A harkányi kúra javasolt időtartama 2-3 hét, természetesen ennél rövidebb vagy hosszabb idejű kúra igénybevétele is lehetséges. Az egy-vagy többhetes tradicionális harkányi gyógykúra a szakorvosi, általában reumatológus vizsgálattal kezdőik, amit aztán kiváló szakemberek által végzett kezelések igénybevétele követ. A fizio- és balneoterápiás kezelések egyénre szabottak, egymásra épülve fejtik ki hatásukat az egészség megóvására és visszaszerzésére. A gyógyító eljárás lehetővé teszi a mellékhatásmentes gyógyulást, mert a természetközeli terápia a gyógyszerszükségletet jelentősen csökkenti. A harkányi kezelések nem csak pillanatnyi javulást eredményeznek, hanem hónapokra, akár fél évre is, megakadályozzák a fájdalmak és tünetek kiújulását. Wellness ajánlatok 6 7

5 Hol és hogyan gyógyulhat a vendég? Az egészségüket megőrizni valamint a gyógyulni vágyók Harkányban többféle módon is választhatnak kezelést, kúracsomagot. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban (Rehabilitációs Központ) az 1980-as évektől, 280 ágyon évente 4100 beteget ápolnak a harkányi gyógyvíz hatásaira épülő kal. Az elsősorban hazai vendégek mellett mára már egyre jelentősebb a külföldi fekvőbetegek aránya. A Harkányi Gyógyfürdő is rendelkezik önálló, magas színvonalú gyógyászati részleggel, és megfelelően képzett szakemberekkel. Naponta több mint 800 vendég kezelését tudják biztosítani. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a korszerű természetgyógyászati eszközök szakszerű használatára, szükség szerint kombinálva gyógyszeres kezeléssel. Gyógyító partnerek A Dél-dunántúli régió egyetlen önálló gyógyászati részleggel is rendelkező szállodája a Thermal Hotel Harkány **** közvetlenül is fogadja a gyógykezelésre érkező vendégeket. A régióban egyedülálló gyógyprogramot tudnak ajánlati szakorvos irányításával. A gyógyító vizet a hotel saját, külső és belső gyógymedencéiben élvezhetik a vendégek, míg az intimitást és szakszerű kezelések technikai hátterét a melegvizes és gyógyvizes kádfürdők nyújtják. A Dráva Hotel Thermál Resort**** a Gyógyfürdőkórházzal történő együttműködésbe bekapcsolódva szintén berendezkedett pikkelysömörös betegek fogadására, az intimitást biztosító gyógyvizes kádfürdőre és fényterápiára építő kezelésekkel. Más hotelek, szálláshelyek a Gyógyfürdővel és a Gyógyfürdőkórházzal is együttműködve kínálják kúracsomagjaikat, így mindenki kedvére, és pénztárcájára is szabva kombinálhatja a gyógyulást, a pihenéssel, kikapcsolódással. A vendégek tehát a gyógyító szolgáltatásokat több partnernél is igénybe vehetik, teljeskörűen, bármely szálláshelyen szálljanak is meg. A gyógy-szolgáltatások a gyógy-masszázs, víz alatti sugármasszázs, víz alatti torna, örvényfürdő, gyógytorna, iszap és parafinpakolás, mágnes- és lézerterápia, elektromos kezelések legszélesebb körét vehetik igénybe a mozgásszervi kúrára érkezők. A komplex mozgásszervi rehabilitáció - melyet nem csak az idősebb korosztály, de sportolók, mozgásszervi operáción átesettek is igénybe vesznek, állandó rheumatologus szakorvosi és gyógytornász felügyelete mellett folyik. Külön kádfürdő, fényterápia (PUVA kabin) és gyógy-pakolások segítik elő a psoriasisos bőrproblémák gyógyítását, szakorvosi felügyelet mellett. A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórházban mind gyulladásos nőgyógyászati problémák, mind bizonyos gyulladásos eredetű meddőség kezelésére az alábbi terápiákat kombináltan, személyre szabottan alkalmazzák: gyógyvizes kádfürdőkezelések, iszapnadrágkezelés, gyógymasszázs, gyógytorna, női kismedencei és gátizomtorna, különböző szöveti keringést javító eljárások (pl.: biomágnes). A társadalombiztosítási jogviszonnyal rendelkező mozgásszervi és belgyógyászati rehabilitációra szorulókat, akik psoriasisban szenvednek, részben, vagy teljesen OEP-finanszírozás mellett tudják fogadni és gyógyítani. Javasoljuk kedves gyógyvendégeinknek, hogy a korábbi orvosi vizsgálati leleteiket hozzák magukkal, az előzetes állapotfelmérés anyagával együtt. Beutalás, betegfelvétel: Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház fekvőbeteg ellátás előzetes szakorvosi beutalóval járóbeteg ellátás beutaló nélkül, időpont egyeztetéssel Beutalással, elhelyezéssel kapcsolatos ügyintézés: Zsigmony Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház 7815 Harkány, Zsigmondy sétány 1. E.: beutaloinfo@harkanykorhaz.hu hétfő-péntek: 8:00-12:00 mozgásszervi, psoriasis: T.: F.: nőgyógyászat: T.: F.: Harkányi Gyógyés Strandfürdő Rheumatológus szakorvos: T.: /201/204 F.: E.: toronyia@harkanyfurdo.hu Hotel Thermal Harkány Gyógycentrum T.: Harkányi Gyógyfürdőkórház A harkányi gyógyfürdőkórház több évtizedes tapasztalatait és a harkányi gyógyvíz ismert jótékony hatásait felhasználva, teljes körű rehabilitációs, fizio- és balneoterápiás kezeléseket biztosítunk. A harkányi vízen alapuló eljárások hatékonyságát több mint 160 ezer sikeresen gyógyított és kezelt reumatológiai, bőrgyógyászati és nőgyógyászati eset igazolja. A kórházban a mozgásszervi elváltozások szinte minden formája kezelésre kerül. Az alkalmazott speciális módszerekkel akár a műtétet is elkerülheti a beteg. Mindezek jól képzett gyógytornászok és ergoterapeuták által, modern eszközökkel felszerelt új tornatermekben vehetők igénybe. A bőrgyógyászati ellátás fő profilja a pikkelysömörben szenvedő betegek ellátása. A harkányi komplex kezelés különlegessége, hogy gyakorlatilag mellékhatás mentes, illetve a gyógyvíz használattal kombinált kezelés keretében jobban felszívódnak az alkalmazott gyógyszerek, készítmények, így a hatóanyag tartalom akár felére- negyedére is csökkenthető, továbbá a fénykezelés során kisebb összdózisu ultraibolya fény alkalmazása elégséges. A nőgyógyászati kezelési protokollban a gyógyvíz mellett az iszapnadrág, a hasmasszázs, a mágneses Bemer terápia, valamint intimtorna szerepel. Kiemelendő eredményekről számolhatnak be a kismedencei idült gyulladások, öszszenövések, endometriosis, meddőség kezelésében, a nőgyógyászati műtétek utáni rehabilitációban, illetve a változókor okozta rendellenességek esetén. Psoriasis : Szakorvosi vizsgált napi 4 kezelés Szakorvosi kontroll vizsgálat. Kezelések (Psoriasis kúra): 2 x Gyógyvizes fürdő (Gyógyvizes medence vagy Gyógyvizes kádfürdő) + fényterápia + gyógypakolás Kapcsolódó ízületi panaszok esetén (kombinált psoriasis kúra) + heti 2x5 db mozgásszervi kezelés: Gyógytorna (Csoportos vagy egyéni tornatermi és/vagy subaqualis gyógytorna) Iszapkezelés - Gyógymasszázs - Elektroterápia Wellness részleg, szauna használat, kedvezményes belépő a Gyógy és Strandfürdőbe Nőgyógyászati : 1. Meddőség különböző formái 2. Endometriosis 3. Krónikus kismedencei gyulladás/ összenövések / fájdalom 4. Vizelettartás zavarai 5. Nemi szervi kismedencei süllyedések (prolapsus): inkontinenciával, vagy anélkül Szakorvosi vizsgált napi 3 kezelés 1 pihenőnappal Szakorvosi kontroll vizsgálat Kezelések: Kádfürdő - Iszapnadrág - BEMER kismedencei párna - Gyógymasszázs (alhas-gerinc) - Kismedencei gyógytorna - Klinikai pszichológus/ Dietoterápiás tanácsadás: (választható) - Szakorvos által kiválasztott hüvelyi (kocka) pesszárium kezelés Wellness részleg, szauna használat, kedvezményes belépő a Gyógy és Strandfürdőbe Mozgásszervi : 1. Ízületi arthrosisok (váll, könyök kéz, csípő térd, boka) 2. Gerinc-spondylosis, spondylarthrosis, discopathia Szakorvosi vizsgálat napi 3 vagy 4 kezelés, és gyógyyvízes fürdő Szakorvosi kontroll vizsgálat Kezelések: Gyógyvizes fürdő (Gyógyvizes medence vagy Gyógyvizes kádfürdő) Gyógytorna (Csoportos vagy egyéni tornatermi és/vagy subaqualis gyógytorna) Iszapkezelés - Gyógymasszázs Elektroterápia- Súlyfürdő Wellness részleg, szauna használat, kedvezményes belépő a Gyógy és Strandfürdőbe Amennyiben szükséges diagnosztikai vagy laborvizsgálat elvégzése, annak ára külön a helyszínen fizetendő, valamint további kezelések vásárlására is van lehetőség! 8 9

6 Gyógykúrák Ár Psoriasis kúra 7 napos ( 28 kezelés) Ft 14 napos (56 kezelés) Ft 21 napos ( 84 kezelés) Ft Nőgyógyászati 14 napos (36 kezelés) Ft 21 napos (54 kezelés) Ft 28 napos (72 kezelés) Ft Mozgásszervi Nagy kúra 1 hetes (21 kezelés) Ft 2 hetes ( 42 kezelés) Ft 3 hetes ( 63 kezelés) Ft Szállás lehetőségek Elhelyezés: kétágyas vagy egyágyas szobában Szolgáltatások a Gyógyfürdőkórházban: szállás, teljes panziós ellátás (büfé reggeli, menüválasztásos ebéd, hideg büfé vacsora) Gyógyfürdőkórház (TP-vel) 7 éj éj éj Egyágyas felár, / szoba 7 éj éj éj Gyermekek gyógykezelése a Gyógyfürdőkórházban 14 éves kor alatt nem megoldható! Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház 7815 Harkány, Zsigmondy sétány 1. T.: E.: marketing@harkanykorhaz.hu Harkányi Gyógyfürdő csomag ajánlatai A gyógyfürdő önálló, magas színvonalú gyógyászati részleggel és megfelelően képzett szakemberekkel rendelkezik. Naponta több mint 800 vendég kezelését tudja biztosítani. Minden gyógyulni és kikapcsolódni vágyó kedves vendégünket sok szeretettel várjuk! Nagykúra csomag: 1 hetes: 5x3 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 7 medencefürdő valamint napi 3 kezelés, a kezelések végeztével ellenőrző orvosi vizsgálat, Ft 2 hetes: 10x3 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 14 medencefürdő valamint napi 3 kezelés, a kezelések végeztével ellenőrző orvosi vizsgálat, Ft 3 hetes: 15x3 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 21 medencefürdő valamint napi 3 kezelés, a kezelések végeztével ellenőrző orvosi vizsgálat, Ft Teljes kúra csomag: 1 hetes: 5x4 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 7 medencefürdő valamint napi 4 kezelés, a kezelés végeztével ellenőrző orvosi vizsgálat, Ft A csomagárak tartalmazzák a felsorolt kezeléseket és hetes gyógyfürdő felnőtt belépőt. A szakorvos az alábbi szolgáltatások közül választva írja fel a kezelést: Gyógy masszázs (15 perc) Gyógy masszázs (30 perc) Csoportos gyógytorna (6 fő részére 20 perc) Egyéni gyógytorna (1 fő részére 20 perc) Iszapkezelés (20 perc) Szénsavas fürdő (max. 20 perc) Száraz szénsavas kezelés (max 20 perc) Vízsugármasszázs (10 perc) Lymphdrainage (50 perc) Egyéni víz alatti torna (1 fő részére 20 perc) Csoportos víz alatti torna (5 fő részére 20 perc) Paraffin pakolás Ritex pakolás Kiskúra csomag: 1 hetes: 5x2 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 7 napra medencefürdő valamint napi 2 kezelés, Ft 2 hetes: 10x4 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 14 medencefürdő valamint napi 4 kezelés, a kezelés végeztével ellenőrző orvosi vizsgálat, Ft 2 hetes: 10x2 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 14 medencefürdő valamint napi 2 kezelés, Ft 3 hetes: 15x2 kezelés, szakorvosi vizsgálat után 21 medencefürdő valamint napi 2 kezelés, Ft Harkányi Gyógy-és Strandfürdő 7815 Harkány Kossuth Lajos utca 5. T: E.: info@harkanyfurdo.hu

7 Thermal Hotel Harkány gyógy-és egészségmegőrző csomag ajánlatai Szállodánk gyógyászati részlege állandó orvosi felügyelet mellett képzett szakszemélyzettel magas színvonalú kezeléseket biztosít. Gyógycentrumunkban mindezeket kúracsomagok formájában illetve különálló szolgáltatásként is igénybe veheti. Gyógyászati részlegünk komplex ellátást nyújt mind a szállóvendégeknek, mind a külső vendégek részére egyaránt. A harkányi gyógyvizet szállodánk saját külső és belső gyógymedencéiben is élvezheti. a 37 C-os magas kéntartalmú gyógyvizes medencék a balneoterápia alapját képezik. Keresse csomagajánlatainkat, amelyek tartalmazzák a gyógymedencék használatát! Mozgásszervi gyógykúra A harkányi gyógyvíz kitűnően alkalmas mozgásszervi-, reumatikus- és ízületi betegségek kezelésére. Bőrön át és belélegezve egyaránt nagyon aktívan szívódik fel a négyvegyértékű kénvegyületekkel (szulfátokkal) szemben. A vízben található kén bizonyítottan beépül a porcokba, így segíti azok felépülését. 1, illetve 2 hetes kúra: Napi gyógymedence használat, orvosi vizsgálat, 10, ill. 30 db orvos által előírt kezelés (gyógy masszázs maximum 3, ill. 6 db-, hidroterápia, elektroterápia, FANGO, terápiás laser, gyógytorna) Ft-tól Psoriasis kúra Szállodánk gyógyászati részlegében a pikkelysömörös betegek kezelése a természet közeli fürdőkúra és a klasszikus bőrgyógyászati terápia elemeinek ötvözésével zajlik. Vendégeik 90%-nál eredményes volt a kezelés. A kezelések alapja a harkányi gyógyvíz, melyek során szteroidokat, hormonokat nem használunk. Káros mellékhatások nincsenek. 77, illetve 14, illetve 21 napos kúra: Orvosi vizsgálat, 7, ill. 14, ill. 21 x napi 4 kezelés (kádfürdő+fényterápia, kádfürdő+gyógy pakolás), szükség szerint orvosi kontroll Ft-tól Nőgyógyászati kúracsomag A harkányi gyógyvíz rendkívül hatékony a krónikus nőgyógyászati gyulladások kezelésében. Mindemellett igazoltan bétaendorfin ( boldogsághormon ) fokozó is, ezáltal közvetve pozitív pszichés stressz oldó hatása is számottevő. 3, illetve 4 hetes kúra: Nőgyógyász szakorvosi vizsgálat, a szakorvos által előírt 54, ill. 72 kezelés, szükség szerinti szakorvosi kontroll Ft-tól Áraink tartalmazzák: az orvosi vizsgálatot, az állandó orvosi felügyeletet, a gyógymedence használatát és az orvos által előírt kezeléseket (masszázs, elektroterápia, iszappakolás, lézer, elektromos kád, hidroxeurkád, tangentor, gyógytorna, kádfürdő, iszapnadrág, BEMER kismedencei párna, gyógymasszázs). Gyógykezelését összekötheti szállodai akcióinkkal, négycsillagos kényeztető csomagajánlatainkkal. A szállóvendégeink rendelkezésére áll, igény szerint fél-, vagy teljes panziós ellátás, wellness részlegünk, valamint 23 méteres beltéri úszómedence használata. Hotel Thermal Harkány 7815 Harkány, Járó József utca 1. Gyógycentrum T: Gyógycentrum M: E: balneo@thermalhotelharkany.hu

8 ÉLMÉNYEK KÖZÖTT A pihentető természet A táj, a természet itt igazán közel van az emberhez, a mindennapok része. Az ide érkezők és az itt élők is érzik és megélik nem csupán a víznek, de a tájnak is termékenyítő erejét. Az aktív sportot keresők is találnak kedvükre való terepet a sportoláshoz: a Thermal Hotel Harkány és az egymással szomszédos Dráva Hotel és Termal Kemping teniszpályákkal, homokos strandröplabda pályával várja a vendégeket, de a Strandfürdő területén és a város több pontján is lehetőség van sportolásra. Harkány és környéke ideális kiindulópontja a gyalogos és kerékpáros túráknak. A Villányi hegység lábánál elterülő sík vidék, a vadregényes Drávapart, a Szársomlyó védett természeti kincsei, a Siklósi Vár a Tenkesalján mind - mind kalandra hívnak. Drávaszabolcsból indul drávai hajós kirándulás, Mattyon a lovas tanyán finom ételek, kemencés udvar, állatsimogató és peca tanya is gondoskodnak a változatosságról. A Villányi borvidék pincéi és borgasztronómiai programjai a magyar csúcsborászat és a jellegzetes helyi konyha titkaiba nyújtanak betekintést. Duna-Dráva Nemzeti Park (Igazgatóság) 7625 Pécs,Tettye tér 9. T.: F.: E.: dunadrava@ddnp.kvvm.hu zoldpontpecs@ddnp.kvvm.hu Drávai sétahajózás Tour-Chance Kft Harkány, Táncsics Mihály utca 54/a. T.: Fórizs, Sándor: Molnár, János: E.: info@dravahajo.hu A 45 fős sétahajó állandó kikötője Drávaszabolcs, a Dráva 78-as folyamkilométerénél. Gépkocsival, autóbusszal egyaránt jól megközelíthető és parkolási lehetőség is van. Jelentkezés a fenti telefonszámokon. A sétahajózási idény minden évben április 1-től november 30-ig tart A hajóút a Duna-Dráva Nemzeti Park területén vezet keresztül, csodálatos utazás lehetőségét kínálja a festői Dráva vidékén. Gáti Tanya 7853 Gordisa kültelek (Gordisa és Matty között, volt Lantos tanya) Vadkert-11 Kft Villány, József Attila utca 4. T.: E.: recepcio@gatitanya.hu Siklósi Vár Látogatóközpont Tourinform Siklós 7800 Siklós, Vajda János tér 8. T.: E.: siklos@tourinform.hu Nyitva tartás: kedd-szombat: 9:00-17:00, vasárnap, hétfő: zárva Villány-Siklósi Borút Egyesület 7773 Villány, Deák Ferenc u. 22. T.F.: E.: info@borut.hu Programjai megszervezésében, szállásfoglalásában, kerékpár és koocikli kölcsönzésben segítségére van a Harkányi Turisztikai Egyesület Tourinform Irodája. Tourinform Harkány 7815 Harkány, Kossuth Lajos utca 7. T: E: tourinform@harkany.hu Otevřeno: pondělí pátek: 8:00-16:00 Gasztronómiai kalandok Harkányt és környékét a soknemzetiségű lét, a magyarok, svábok, horvátok, szerbek, bosnyákok, albánok együttélése alakítja, nincs ez másként az asztalunkra kerülő ételekkel sem. A táj halban és vadban gazdag még napjainkban is. A szomszédban elterülő Ormánságban a lakosság a Dráva árterében, az ormák -ra építkezett, a földeket pedig szántóföldként és kertészetként művelésbe vonta. Ki ne hallott volna a vajszlói dinnyéről, de megterem itt a pirospaprika is. A vidéken otthonra lelt a levendula, melyből olajat is készítenek. És ha már olaj, akkor meg kell említenünk az ormánsági olajütőket, akiknél a salátáknak karakteres ízt adó tökmagolaj is megtalálható. Ki tudna elképzelni ínyenc ételeket, házi készítésű sajt, túró nélkül? Ki ne emlékezne még nagymama igazi házi lekvárjára? Vagy a rég elfeledett, mára ismét felkapottá vált, és ezért nehezen beszerezhető húsokra, a szürkemarha, a mangalica semmihez sem fogható, ugyanakkor rendkívül egészséges ételeket adó alapanyagára? Harkányban és környékén ezeket a vendéglősök a helyi őstermelőtől is beszerezhetik. A magyar gasztronómia, s különösen a halés vadételek hangulatos nyári vendéglátóhelye a Szigeti Csárda, egy kis tó közepén, közel a gyógyfürdőhöz, ahol élőzene és táncparkett is színesíti a kínálatot. A siklósi elágazónál, Tenkes-hegy lábánál fekszik a Tenkes Csárda, mely magyaros ízeivel, gazdag kínálatával vonzza még Pécsről is, a hazai ízek kedvelőit. Ha igazán különleges és friss vadételre vágyunk, ne hagyjuk ki a Xavin Hotelt, mely éttermével várja a kirándulókat is. Harkány főutcáján napernyők hűsítő és csalogató árnyékában kínálják magukat az üzletek, éttermek, kávéházak. Jólesik békésen elnyújtózni, a kisvárosi csendben, az időt megállítani, élvezni a pillanat nyújtotta ízeket. A Tourinform iroda szomszédságában fekvő Robinson Étterem már-már kultikus hely, itt a napi menü is ünnep. 14

9 Tudta-e hogy: 1. Harkány neve egy 1323-ból származó dokumentumban bukkant fel először NaghHarkan- ként. 2. Harkány első szállodája 1828-ban épült. 3. A harkányi víz gyógyító hatását véletlenül fedezték fel, amikor egy csatorna ásó munkás azt tapasztalta, hogy megszűnt az addig állandó fájdalom a lábában, amikor napokon át a mocsarat taposva végezte a munkáját. 4. A harkányi gyógyvíz nem csak az ízületi bántalmakat gyógyítja, hanem eredményes nőgyógyászati és bőrgyógyászati betegségek kezelésében is, különösen a meddőség és a pikkelysömör terén. 5. Vizsgálatok bizonyították, hogy a Harkányban kezelt meddő nők 30%-a teherbe esett a gyógyvizes kúra után. 6. Harkány alig néhány kilométerre fekszik a horvát határtól, így a határmenti településen a horvát nyelv, kultúra, gasztronómia, hétköznapi hagyományok élénken jelen vannak. 7. Harkány és térségére a szubmediterrán klíma a jellemző. A napsütéses órák éves száma óra Budapest felől az M6-os autópályán érkezve a szajki lehajtónál, vagy a Pécs centrum lehajtótól az 58-as főúton déli irányban, a lehajtótól 20 km-re. Horvátország EU-s csatlakozásával már ez évtől vízummentesen elérhetővé válik az eszéki reptér, mely mintegy egyórányi autóútra fekszik Harkánytól. Készült a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program támogatásával, a DDOP-2,1,3/B sz. projekt keretében, 2013-ban, példányban, a Harkányi Turisztikai Egyesület gondozásában. Felelős kiadó: Lévai Miklós Szerkesztette: Mészáros Bernadett, Pinczehelyi Sándor Szöveg: Mészáros Bernadett, Pinczehelyi Sándor, Sarkadi Eszter, Székely Zsófia Fotó: Marsalkó Péter Grafikai terv: Pinczehelyi Sándor Nyomdai előkészítés: Pinczehelyi Márk Nyomda: Prospektus Nyomda Kft. Veszprém

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Csomagajánlataink: Wellness akció Harkányban - 2 éjszaka

Csomagajánlataink: Wellness akció Harkányban - 2 éjszaka A kiemelt ünnepekre az ünnepi csomagajánlataink érvényesek: Március 15 : 03.14-03.17 / 3 éj Húsvét : 04.19-04.22 / 3 éj Május 1. : 05.01-05.05 / 4 éj Pünkösd : 06.07-06.10 / 3 éj Mindenszentek : 10.31-11.03

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI

AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI AZ ŐSZ SZÍNEI ÉS ÁRAI HH NAGYERDŐ*** DEBRECEN Érvényes: 2013.10.01 12.22-ig.( kivéve őszi szünet) Ár: 7.245 Ft / fő / éj, a hét bármely napján, min. 2éj foglalással 2 éjszaka szállás félpanzióval (bőséges

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja!

Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! KIKELET SOMOGY KERTJE**** BONNYA Tavasz váró akció Somogy Kertjében Érvényes: 2015.04.30-ig Ha élményekkel teli, aktív kikapcsolódásra vágyik a természet harmóniájában, akkor ezt nálunk megtalálja! 16.065

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR

BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA ANNA MÁRIA VILLA HOTEL BALATONFÖLDVÁR BALATONI VAKÁCIÓ CLUB ALIGA*** - BALATONVILÁGOS-ALIGA A Balaton kapujában Budapesttől csupán 90 km-re található balatonaligai szállás-, és üdülőközpont, melynek 10 hektáros strandja 2 km hosszan nyúlik

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK

PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj, -10% kedvezmény

Részletesebben

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már

A 3 éjszakás csomagajánlat +1 éjszakával történő meghosszabbítása esetén a térítési díj már HÚSVÉT A SZŐLŐSZEM TERMÁLBAN SZÉDÍTŐ KEDVEZMÉNNYEL! Érvényessége: 2013. március 29-április 01. Tartalma: - 3 éjszakai szállás kedvezményesen - elhelyezés szobában vagy apartmanban létszámtól függően -

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén!

Érvényes: 2014. szeptember 1.- december 22. között (kivétel a kiemelt és ünnepi időszakok***), legalább 2 éjszaka foglalása esetén! KIRÁNDULÁS ÖTLETEK HOTEL KITTY***+MISKOLCTAPOLCA A Hotel Kitty, Miskolc-Tapolca ősparkjában, a világhírű és egyedülálló Barlangfürdő bejáratától alig néhány lépésre található. A két bástyaszerű torony

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás:

1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj Ft/fő/éj-től* Leírás: 1. Extra kényeztetés nosztalgia árakon 4nap/3éj 8.167 Ft/fő/éj-től* Mit szólna, ha egy varázsütésre mindenhol akár 2010-es árakon vásárolhatna. Nálunk 09.19 és 12.23 között kedvező csomagajánlatainkkal

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. A családias hangulat, munkatársaink vendégszeretete, a kellemes környezet és

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

Család, szórakozás és pihenés...

Család, szórakozás és pihenés... Család, szórakozás és pihenés... UMAG I VILLAGE SOL GARDEN ISTRA 4* CSALÁDI AJÁNLAT 2015.10.23-11.01. családi szobában 2 felnőtt + 2 gyermek 101 700 Ft/CSALÁD/3 éj félpanzióval családi szoba: két összenyitható

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE

TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE TAVASZI TÚRÁK - TERMÉSZET KEDVELŐK FIGYELMÉBE A tavasz még csak settenkedik a kert alatt, míg megmutatkozik teljes pompájában, az még odébb van. A tulipán, a tulipánfa már mutatja magát, a hegyoldalon

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján

Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján Kedvezmények a Debreceni Egyetem és a Debreceni Gyógyfürdő között létrejött Szerződés alapján A kedvezmények mértéke kiterjed: - Hotel Lycium **** - Aquaticum Termál és Wellness Hotel **** - Aquaticum

Részletesebben

VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK

VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK VALENTIN-NAPI AJÁNLATOK HUNGUEST HOTEL FLÓRA *** EGER Töltsön egy meghitt, romantikus hétvégét szállodánkban 2018. 02.16-18 között Valentin nap alkalmából. Nincs ajándék ötlete? Lepje meg kedvesét egy

Részletesebben

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban)

Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) 2016. január 01. 07:00 Gyógyfürdő (fürdőszolgáltatások) -árjegyzék (Ft-ban) Belépőjegyek 01.01-06.30 és 09.01-12.31 07.01-08.31 Fürdőbelépő 1.900,- 2.300,- Kedvezményes fürdőbelépő (gyerek, diák, nyugdíjas)

Részletesebben

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. (1) A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 16/2014.(XI.13.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2015. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company

15% SERVICE4YOU SZÁLLODÁK KEDVEZMÉNY. Kellemes pihenést kívánunk! Service4You Hotel Management Company SERVICE4YOU SZÁLLODÁK A Service 4 You Hotel Management által üzemeltetett szállodák Magyarország közkedvelt régióiban találhatók. Családbarát szállodáinkban várjuk gyermekekkel érkező vendégeinket, ahol

Részletesebben

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

1.. 3.. A fürdő nyitva tartása az alábbiak szerint alakul: Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2013.(XII.17.) önkormányzati rendelet a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2014.évi megállapításáról. A Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR A legjobb nyári üdülési ajánlatokat gyűjtöttük Önöknek egy csokorba. Egy-egy hétvégétől a hosszabb nyaralásig - a választék remek. Családosok, a nap szerelmesei, az egészségükért

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Négycsillagos Wellness ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUA SPA HOTEL**** Cserkeszőlő 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére standard szobában svédasztalos reggeli svédasztalos vacsora Az Aqua-Spa**** Konferencia és Wellness szállodát méltán nevezhetjük

Részletesebben

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2.

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda Mezőkövesd üdülőterületén, Zsóryfürdőn található. 134 szobával, minden igényt kielégítő

Részletesebben

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek

Érvényes: 2018.március 1. és április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek KIKELET SOMOGY KERTJE ÜDÜLŐFALU BONNYA Érvényes: 2018.március 1. és 2018. április 30. között, csütörtök-szombat éjszaka/kivéve ünnepek A csomag tartalma: szállás kétágyas elhelyezéssel üdvözlőital bőséges

Részletesebben

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010

Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 Echo Residence - All Suite Hotel**** Lakosztály Árak 2010 01.03. 06.25. 06.26. 08.29. 08.30. 12.29. Deluxe 19.000.- 27.500.- 21.000.- Echo 24.000.- 32.500.- 26.000.- Echo Premium felár: (Echo lakosztály

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016

Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 Hunguest Hotel Erkel***/**** árai 2015-2016 NAPI SZOBAÁRAK 1 ÉJ ESETÉN GYULAI ÜDVÖZLET HUF/szoba/éj 2015. 09. 01. - 2016. 04. 01.* Egyágyas szoba 25 700 29 700 26 700 30 700 Kétágyas szoba 39 400 47 400

Részletesebben

Élvezze a hétköznapok nyugalmát! Kőszeg kisvárosa és a környező hegyek csodálatos színekben tündökölnek az őszi hónapokban.

Élvezze a hétköznapok nyugalmát! Kőszeg kisvárosa és a környező hegyek csodálatos színekben tündökölnek az őszi hónapokban. ŐSZI KALANDOZÁSOK IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG Élvezze a hétköznapok nyugalmát! Kőszeg kisvárosa és a környező hegyek csodálatos színekben tündökölnek az őszi hónapokban. Érvényes: 2017.08.27-10.31.min. 3 éj

Részletesebben

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással

Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással PIHENÉS ELŐSZEZONBAN FAMILIA HOTEL*** ZAMÁRDI Érvényes: 2015.04.22-06.12. (kivéve Május 1.,04.30-05.03 és, Pünkösd 05.22-05.25.), min. 4 éj foglalással Szeretne túrázni, vagy kerékpározni? Zamárdiban kiváló

Részletesebben

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj

Gyermekárak: 4 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett: díjmentes 4-14 éves korig: 2 fő teljes fizető mellett, pótágyon 9800 Ft/fő/2 éj NYÁRUTÓ MAGISTERN HOTEL***+ SIÓFOK Érvényes: 2015. 08. 31 2015. 10. 21. között min. 2 éjszaka igénybe vétele esetén. Az akció ára: 6.840,- Ft / fő / éjszaka, félpanzióval A csomagár tartalmazza: szállást

Részletesebben

Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj)

Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj) Napii árak 2015 Áraink Forintban / fő / éj értendők, tartalmazzák az ÁFA-t és a reggelit de nem tartalmazzák az Idegenforgalmi adót! hétköznap (V-Cs éj) hétvége (P-SZ éj) Szállás kétágyas elhelyezéssel

Részletesebben

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére.

Gyógyszolgáltatások. A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Gyógyszolgáltatások A Thermal Hotel Harkány**** a régióban egyedülálló gyógykezeléseket kínál mozgásszervi problémák, megbetegedések kezelésére. Így: Kopásos jellegű ízületi betegségek (Arthrosis) Csípő-

Részletesebben

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni.

Szállást a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Laterum Kollégiumába tud foglalni. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Ajánlataink 2010!!!!!

Ajánlataink 2010!!!!! Ajánlataink 2010!!!!! 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a Tel.: 06 (24) 523 230, Fax: 06 (24) 523 250 Értékesítés: Tel.: 06 24 523 230, Fax: 06 24 523 250 E-mail: info@wellnesshotel.hu, sales@wellnesshotel.hu

Részletesebben

Árlista Érvényes: március 1-től

Árlista Érvényes: március 1-től Árlista Érvényes: 2019. március 1-től 1 1 Fürdőbelépők Fürdőbelépő (hétköznap) 1 00 1 000 240 Nem Nem Nem Fürdőbelépő (hétköznap 18:00-19:45) 950 800 max. 105 Nem Nem Nem Fürdőbelépő bőrgyógyá szati, nőgyógyászati,

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4.

Hotel Makár Sport & Wellness***/**** 7635 Pécs, Középmakár dűlő 4. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2015. július 30-ig beérkezett

Részletesebben

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható.

Hétköznapi álom! 2 éj (1 éjszakai hosszabbítás lehetséges u.a. áron) A csomag kizárólag vasárnapi, hétfői, keddi és szerdai érkezéssel foglalható. Napi ár: Kétágyas standard szoba: 10.900 Ft / fő / éj Egyágyas standard szoba: 11.900 Ft / fő / éj Családi szoba (két kétágyas összenyitható standard szoba): 8.950 Ft / fő / éj Kétágyas standard szoba:

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT

GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT GRAND HOTEL ARANYBIKA RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 RENDEZVÉNY ÉS KONFERENCIAAJÁNLAT 2012 Debrecen szívében, a Nagytemplom szomszédságában található a patinás szálloda. Megközelítés: Debrecen-Budapest

Részletesebben

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet:

9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: , Fax: Internet: 9740 Bük, Termál krt. 2/A. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2017. január 1. és június 15. között BELÉPŐJEGYEK

Részletesebben

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza

1.. (1) A fürdő belépőjegyek és szolgáltatások díjait a rendelet melléklete tartalmazza Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2015.(XII.15.)önkormányzati rendelete a Fürdő belépőjegyek és szolgáltatási díjak 2016. évi megállapításáról.. Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Látogasson el a festői szépségű Balatonhoz és élvezze a kikapcsolódást a Nyugalom Szigetén!

Látogasson el a festői szépségű Balatonhoz és élvezze a kikapcsolódást a Nyugalom Szigetén! 2015-ben megújult szállodánk az FBVSZOSZ minden tagjának 15 % kedvezményt biztosít aktuális téli-, ünnepi- és évkezdő ajánlataiból, valamint a szálloda személyre szabott ajándékutalványaiból! A a Balaton

Részletesebben

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó

Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Trek biciklitúra sorozat és a 2011-es modellek tesztelése Velencei-tó Aktív hétvégére várjuk a sportszerető családokat! Ezt a hétvégét olyan családoknak vagy egyéneknek ajánljuk, akik szeretnének egy sportos

Részletesebben

Konferencia szállás ajánlataink*

Konferencia szállás ajánlataink* Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso

Részletesebben

AMagyar Balneológiai Egyesület 1891-

AMagyar Balneológiai Egyesület 1891- AMagyar Balneológiai Egyesület 1891- ben, 120 évvel ezelõtt tartotta elsõ kongresszusát. Az egyesület fénykorát olyan nevek fémjelezték, mint Tauffer, a Korányiak, Markusovszky és Hõgyes. Idén a kénes

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015.

9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu. 2015. 9740 Bükfürdő, Termál krt. 2. Tel.: 06 94 558 080, Fax: 06 94 358 023 Internet: www.bukfurdo.hu E-mail: marketing@spabuk.hu BÜKI GYÓGYFÜRDŐ ZRT. SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK 2015. január 1-jétől BELÉPŐJEGYEK I.

Részletesebben

Árak: 2014 évre VONATKOZÓ ÁRAINK Hivatalos ár Partneri ár ELŐ ÉS UTÓSZEZON:

Árak: 2014 évre VONATKOZÓ ÁRAINK Hivatalos ár Partneri ár ELŐ ÉS UTÓSZEZON: Dráva Hotel Thermal Resort**** 7815 Harkány, Bartók Béla u. 1. A Dráva Hotel Thermal Resort az európai hírű gyógyfürdőhelyen Harkányban, Magyarország déli részén Pécstől, a 2010-es év kulturális Fővárosától

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ

TAVASZVÁRÓ SALIRIS RESORT HOTEL**** EGERSZALÓK ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ TAVASZVÁRÓ ERZSÉBET PARK HOTEL *** PARÁDFÜRDŐ Érvényes: 2016. február 01. június 15. között (kivéve: kiemelt-és ünnepi időszakok) Ár hétköznap: Ár hétvégén: 7.435 Ft / fő / éj 8.715 Ft / fő / éj Tartalom:

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító.

A szobák felszereltsége: klíma, LCD TV, vezeték nélküli (WIFI) internet, minibár, szobai széf, hajszárító. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28.

Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. Zöld Béka vendégház 4200 Hajdúszoboszló Tessedik S. u. 28. SZOBA ÁRAK: ELŐ ÉS UTÓSZEZONBAN Erkélyes thai szoba 2 fő részére 2013.május 01.- június 01.-ig 2013. augusztus 29.- december 31.-ig 7000 Ft/ éj

Részletesebben

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG

TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG IROTTKŐ HOTEL*** KŐSZEG TÉL HÓ - WELLNESS KAPITÁNY HOTEL*** SÜMEG Érvényes: 2013. február 28-ig Ár: 33.660 Ft / 2 fő / 2 éj /hétköznap Ár: 43.860 Ft / 2 fő / 2 éj / hétvégén Szállás exkluzív berendezésű kétágyas szobában Bőséges

Részletesebben

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság

Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Martfű Termál SPA Strandröplabda Bajnokság Nyílt torna női, férfi és vegyes párosok részére Amatőr versenyzők és szállóvendégek is jelentkezhetnek 2010. július 31.-augusztus 1. (szombat-vasárnap) Versenykiírás

Részletesebben

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI

Horvátország HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI HOTEL LIŠANJ 2* - NOVI VINODOLSKI A hotel közvetlen tengerparton található, közelében postahivatal, bank és benzinkút, a városközpont kb. 10 perc. A kétágyas szobák mindegyikben zuhany/wc, SAT TV, telefon.

Részletesebben

HARKÁNYfürdő A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS

HARKÁNYfürdő A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS HARKÁNYfürdő A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS Baranya aranya: Harkány Földrajzi adottságok Elhelyezkedés A régió központ nagyvárosától Pécstől 25 km-re délre, a horvát határ felé tartó 58-as főútvonal mellett, a Villányi-hegység

Részletesebben

HARKÁNY A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS

HARKÁNY A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS Harkányi Turisztikai Egyesület HARKÁNY A GYÓGYÍTÓ ÖLELÉS Baranya aranya: Harkány Földrajzi adottságok Elhelyezkedés A régió központ nagyvárosától Pécstől 25 km-re délre, a horvát határ felé tartó 58-as

Részletesebben

Foglalható 2013.március 29-április 1 között (péntektől - hétfőig) 2 vagy 3 éjszakára, a következő tartalommal:

Foglalható 2013.március 29-április 1 között (péntektől - hétfőig) 2 vagy 3 éjszakára, a következő tartalommal: Húsvéti nyusziváró: 4 nap 3 éjszaka vagy 3 nap 2 éjszaka az egész családnak. A Húsvét kitűnő alkalom arra, hogy a családdal elutazzunk néhány napra. Hogy miért érdemes egy vidéki kúriát választani úti

Részletesebben

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között

MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között MÁRCIUS 15-I HOSSZÚ HÉTVÉGI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2013.03.14 17. között GRANADA **** KECSKEMÉT Ár: 8.910 Ft / fő / éj, min. 2 éj foglalással Szállás 2 ágyas standard szobában Félpanzió ( svédasztalos

Részletesebben

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , ,

Érvényesség: / min. 2 éj foglalással Nem foglalható: , , TAVASZVÁRÓ Véget érnek a hideg, szürke téli hétköznapok... ébred a gyönyörű természet! Itt az idő, hogy felrázza magát és Családját, hogy feltöltődjön a friss tavaszi időben ERZSÉBET PARK*** HOTEL - PARÁDFÜRDŐ

Részletesebben

Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd

Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd KIKELET SZIESZTA HOTEL *** SOPRON Érvényes: 2017.május 02 június 16-ig, min. 2éjszaka a hét bármely napján/kivéve Pünkösd Ár: 9.690 Ft / fő / éj kerékpáros programmal együtt A szobaárak tartalma: Szállás

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

Pihenés Sárvár szívében

Pihenés Sárvár szívében Pihenés Sárvár szívében 4 nap / 3 éjszaka Érvényes: 2011.01.01. 12.31. Bassiana Hotel és Étterem 9600 Sárvár, Várkerület 29-2. Tel.: 95/521-300 n Fax: 95/323-800 E-mail: info@bassiana.hu Web: www.hotelbassiana.hu

Részletesebben

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20.

superior márc. 1. 20., nov. 22. dec. 20. Hévíz HOTEL EURÓPA FIT Gyógyulás, wellness, családbarát környezet, három generáció számára ideális környezet. Az elmúlt évben látványosan megújult szálloda Hévíz központjában, a világhírű gyógytótól 400

Részletesebben

Business csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről!

Business csomagok. Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai élmények Már csak 1,5 órányira Budapestről! M6 Business csomagok Rendezvényhelyszín, komplex bor-, wellness, és gasztronómiai

Részletesebben

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó.

Az árak nem tartalmazzák az idegenforgalmi adót, amely 450.- Ft /fő /éj, 18 éven felülieknek. Parkolási díj: 1.200 Ft /éj /autó. VAKÁCIÓ Hegyvidéki ajánlatok HOTEL KITTY***+ MISKOLC-TAPOLCA Érvényes: 2016. június 20- augusztus 28. közötti időszakban, min.2éj foglalással Ár: 11.050 Ft / fő / éj, min. 3 éj foglalással 8.910 Ft / fő

Részletesebben

CSOMAGOK 2011. H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49. Tel: +36-84-506-840 Fax: +36-84-506-839 E-mail: info@hotel-residence.hu Web: www.hotel-residence.

CSOMAGOK 2011. H-8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 49. Tel: +36-84-506-840 Fax: +36-84-506-839 E-mail: info@hotel-residence.hu Web: www.hotel-residence. CSOMAGOK 2011 Residence Relax Hétvége (2 éj) 1 Illóolajos Aromaterápia masszázs 30 1 Talp Diagnosztika 30 Ár: Elő/Utószezon: 45.640 Ft/fő, Középszezon: 47.640 Ft/fő, Főszezon: 50.640 Ft/fő, Kiemelt ünnepi

Részletesebben

Birdland Golf & SPA Resort*****

Birdland Golf & SPA Resort***** Birdland Golf & SPA Resort***** Csomagajánlatok 2010 Birdland Romantik A csomagajánlat érvényes 2010. december 23-ig 2 éjszaka szállás Comfort View típusú kétágyas szobában 1 Félpanziós büfévacsora az

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

8.775 Ft / fő / éj standard 2ágyas szoba 10.800 Ft / fő / éj erdőre néző erkélyes szoba

8.775 Ft / fő / éj standard 2ágyas szoba 10.800 Ft / fő / éj erdőre néző erkélyes szoba Wellness november-december 2015. SZALAJKA LIGET ****Hotel Szilvásvárad Csomag: Cserélje le a szürke hétköznapokat Foglalható időpont: 2015. augusztus 24 december 24. között, minimum 3 éjszakától (kivéve

Részletesebben

ŐSZIKÉK PIROSKA HOTEL**** BÜK Ft/fő/ 3 éj Standard kétágyas szobában

ŐSZIKÉK PIROSKA HOTEL**** BÜK Ft/fő/ 3 éj Standard kétágyas szobában ŐSZIKÉK SENIOR AJÁNLATOK Érvényes: 2016. december 23-ig, hétköznap (vasárnap és péntek között), minimum 3 éj foglalással, kivéve kiemelt- és ünnepi időszakokban. PIROSKA HOTEL**** BÜK Ára: 28.220 Ft/fő/

Részletesebben

2017. JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS

2017. JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS 2017. JANUÁR - FEBRUÁR - MÁRCIUS HÉTVÉGEKEN! ÉRVÉNYES : 2017. JANUÁR 02.- MÁRCIUS 13-IG, MIN. 2 ÉJ FOGLALÁSSAL KAPITÁNY HOTEL**** SÜMEG Ár összesen: 60.860 Ft / 2 fő / 2éjszaka Tartalom: Szállás kétágyas,

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST SPA & WELLNESS KÖZPONT

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST SPA & WELLNESS KÖZPONT CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST SPA & WELLNESS KÖZPONT Egyszerre van itt jelen a nyugalom és a mozgás, a csend és a társasági élet, a fiatalosan vidám és a klasszikus, a modern és az angolosan konzervatív.

Részletesebben

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne.

SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK. Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u A kongresszus helyszíne. SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Hunguest Hotel Forrás****SUPERIOR Gyógy- és Wellness Szálloda 6726 Szeged, Szent-Györgyi Albert u.16-24. A kongresszus helyszíne. A légkondicionált szálloda 196 szobája között kétágyas

Részletesebben

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz

Alföldi. Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ. Ahol magad is legendára találsz Alföldi %egendárium Legendás Túracsomag HAJDÚSZOBOSZLÓ Ahol magad is legendára találsz Hajdúszoboszló, mint Legendás Helyszín bemutatása: Hajdúszoboszló az Alföld északkeleti részén, a Tiszántúlon fekvő

Részletesebben