A Mandorla kirakása. A Mandorla kirakott állapotban Már öt forgatással is jól összekeverhetjük

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Mandorla kirakása. A Mandorla kirakott állapotban Már öt forgatással is jól összekeverhetjük"

Átírás

1 A Mandorla kirakása A Mandorla egy magyar fejlesztésű forgatós logikai játék, amelyen összesen 19 elem található háromféle színben, az elemeket pedig két kerék forgatásával tudjuk összekeverni. A Mandorlánál az alábbi színezést tekintem kirakott állapotnak: a bal oldali rész zöld, a középső sárga, a jobb oldali kék. Természetesen előfordulhatnak más színezésű változatok is. A Mandorla kirakott állapotban Már öt forgatással is jól összekeverhetjük A továbbiakban J-vel fogom jelölni a jobb oldali kerék forgatását az óramutató szerinti irányba, B- vel a bal oldali kerék forgatását szintén óramutató szerinti irányba. Aposztróf jelöli az óramutatóval ellentétes forgatást. Egy forgatás mindig 120 fokot jelent. Ha egy hosszabb részlépés zárójelben szerepel egy 2-es számmal a végén, akkor a zárójelben lévő részt kétszer ismételjük. Például: B (J B J B')2 B' = B + J B J B' + J B J B' + B', ahol a végén a két egymás utáni B' természetesen ugyanaz, mint egy B. Kirakottból J forgatás után Kirakottból B forgatás után Kirakottból B' J forgatás után Ezen felül nagyelemnek nevezem a középen található, íves rombusz alakú elemet (2 db zöld, 2 db kék, 1 db sárga), kiselemnek pedig a kicsi, mandula formájú elemet (5 db zöld, 5 db kék, 4 db sárga). Nulladik lépés: melyik a bal és melyik a jobb oldal? Nagyon fontos, hogy bár látszólag bármelyik kiselem bárhova kerülhet, ez egyáltalán nincs így. Ezt az alábbi ábra szemlélteti:

2 Az A-gyűrű és a B-gyűrű elemei Az A-val jelölt kiselemek csak az A-val jelölt helyekre kerülhetnek. Ez az A-gyűrű. Ugyanez igaz a B-vel jelölt kiselemekre: egy B-gyűrűhöz tartozó kiselem csak a B-gyűrűn tud mozogni. Vegyük észre, hogy kirakott állapotban négy zöld kiselem van az A-gyűrűn, és mindössze egy a B-gyűrűn. Ezért nem fordulhat elő az, hogy úgy rakjuk ki a játékot, hogy a jobb oldalra kerüljenek a zöld elemek ehhez meg kell fordítanunk magát a játékot. Tehát mielőtt elkezdenénk a tényleges kirakást, figyeljük meg, melyik szín melyik oldalhoz tartozik! A későbbiekben pedig még az is fontos lesz, hogy kettő sárga elem az A-gyűrűhöz, és kettő a B-gyűrűhöz tartozik. Ezt a játékot például meg kell fordítanunk, ha azt akarjuk, hogy kirakott állapotában a bal oldala legyen zöld! Első lépés: a négy szélső zöld kiselem kirakása Ebben a lépésben az a célunk, hogy az A-gyűrűhöz tartozó négy zöld kiselem a helyén legyen. Könnyű lépés, kis próbálgatással kirakható, ezért ennek a megoldását az olvasóra bízom. Vegyük észre, hogy az öt zöld kiselem közül egy B-gyűrűs! Ővele majd a következő lépésben foglalkozunk.

3 Második lépés: az ötödik zöld kiselem A jobb oldali kereket forgatva vigyük az ötödik zöld kiselemet az alábbi pozícók egyikére, majd hajtsuk végre a megadott forgatást. Figyeljük meg, hogy a két állás, és ezért a megoldásul szolgáló forgatások is egymás tükrözöttjei (a kerekek ellentétes irányba forognak, mintha a játék tükörképét néznénk). B' J' B' (J B)2 B J B (J' B')2 B' J' B' J B J B B J B J' B' J' B' Harmadik lépés: a zöld nagyelemek kirakása A következő lépésben a helyükre visszük a zöld nagyelemeket. Amennyiben már van a bal oldalon zöld nagyelem (az ábrán világos színű), az pozíciót vált. Ezek az állások is egymás tükrözöttjei. (B J B' J')2 B (B' J' B J)2 B' B J B' J' B J B' J' B B' J' B J B' J' B J B'

4 Negyedik lépés: a nagyelemek kirakása Ez a lépés egyszerű: forgassuk a jobb oldali kereket úgy, hogy a sárga nagyelem legyen középen. Ha minden igaz, így állunk eddig: Ötödik lépés: az A-gyűrű kirakása Az A-gyűrűn már kiraktunk négy zöld kiselemet, így már csak két sárga egy egy kék kiselem lehet keverve (az összes többi kiselem a B-gyűrűn van). Ezért itt mindössze három állás lehetséges, ebből egy a kirakott A-gyűrű, a másik kettő állás pedig egymás tükrözöttje. ( (B' J B J)2 J )2 J ( (B J' B' J')2 J' )2 J' B' J B J B' J B J' B' J B J B' J B B J' B' J' B J' B' J B J' B' J' B J' B' Hatodik lépés: a B-gyűrű kirakása A cél az, hogy kirakjuk a két B-gyűrűhöz tartozó sárga elemet, mivel ekkor az egész játék kész lesz. Itt csak azt mutatom meg, hogyan lehet a felső sárga kiselemet kirakni. Ha az alsó sárga kiselemet akarjuk a helyére vinni, akkor tükrözzük a megfelelő állást és a hozzá tartozó forgatást, ahogy az a korábbi lépéseknél is előfordult (mintha egy tükröt tartanánk a játék elé, és a tükörképet akarnánk kirakni). Ilyenkor a lépéssor ugyanaz, mint a tükörképnél, csak minden esetben a kereket az ellenkező irányba kell forgatni.

5 J B' J (B J' B J B' J')2 J' B J' J' B' J' (B J B J' B' J)2 J B J J B' J B J' B J B' J' B J' B J B' J B J' J' B' J' B J B J' B' J B J B J' B' J' B J B J B J' (B' J)2 B' (J' B J B)2 B J' B J' B J (B' J')2 B' (J B J' B)2 B J B J B J' B' J B' J B' J' B J B J' B J B' J' B J' B J B' J' B' J' B' J B J' B J B J' B' J Vegyük észre, hogy mindkét sorban a bal oldalon és a jobb oldalon szereplő lépéssor ugyanaz, csak a J forgatások iránya ellentétes! Készen is vagyunk! Hantos Norbert 2014 január

Játékszabály. Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc. A doboz tartalma:

Játékszabály. Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc. A doboz tartalma: Játékszabály Logikai játék 2 5 fő részére 7 éven felülieknek 1 játszma időtartama kb. 45 perc A doboz tartalma: 75 fakocka (15 15 db öt színből) 5 db kétoldalú játéktábla pontozótábla 5 db pontszám jelölő

Részletesebben

meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D Günzburg licence: FoxMind Games, BV.

meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D Günzburg licence: FoxMind Games, BV. meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 1 szerzôk: Michel & Robert Lyons Játékleírás 2004 Huch&Friends D-89312 Günzburg licence: FoxMind Games, BV. meteformes szabaly 2004/08/31 09:21 Page 2 LOGEO Egy

Részletesebben

44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április 11.

44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY. Megyei forduló április 11. 44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló - 2015. április 11. HETEDIK OSZTÁLY - Javítási útmutató 1. Ki lehet-e tölteni a következő táblázat mezőit pozitív egész számokkal úgy, hogy

Részletesebben

Megoldások 4. osztály

Megoldások 4. osztály Brenyó Mihály Pontszerző Matematikaverseny Megyei döntő 2015. február 14. Megoldások 4. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől,

Részletesebben

Függőleges. Vízszintes

Függőleges. Vízszintes 1. Fejtsd meg a rejtvényt! A főmegfejtés bizonyos karakterei a többi meghatározás egyes betűi alapján lesznek megfejthetőek. A meghatározásokat a lenti táblázatba írd, a megfelelő sorba. (10 pont a meghatározásokért

Részletesebben

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló

III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló III. osztály 1 Orchidea Iskola IV. Matematika verseny 2011/2012 II. forduló 1. Mennyi az eredmény 15+17 15+17 15+17=? A) 28 B) 35 C) 36 D)96 2. Melyik szám van a piramis csúcsán? 42 82 38 A) 168 B) 138

Részletesebben

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök

5.osztály 1.foglalkozás. 5.osztály 2.foglalkozás. hatszögéskörök 5.osztály 1.foglalkozás 5.osztály 2.foglalkozás hatszögéskörök cseresznye A cseresznye zöld száránál az egyeneshez képest 30-at kell fordulni! (30 fokot). A cseresznyék között 60 egység a térköz! Szétszedtem

Részletesebben

JÁTÉK A SÍKON. 4. modul

JÁTÉK A SÍKON. 4. modul Matematika C 4. évfolyam JÁTÉK A SÍKON 4. modul Készítette: KÖVES GABRIELLA Matematika C 4. évfolyam 4. modul JÁTÉK A SÍKON modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok

Részletesebben

46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben

46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben 46. Grósz Erzsébet: A MAGYAR KÁRTYA a fejlesztésben A matematikai készségek kialakítása, és megerősítése a magyar kártya segítségével Kidolgozta: Grósz Erzsébet fejlesztő pedagógus A magyar kártya méltatlanul

Részletesebben

Lapok száma: 1 Oldalarány: A/4 Lépésszám: 58. Szarvasbogár

Lapok száma: 1 Oldalarány: A/4 Lépésszám: 58. Szarvasbogár 1. Egy A/4-es lappal kezdünk. A sarkot hajtsuk oda-vissza. 2. A másik oldalt is tegyük ugyanezt. 3. Az alsó területen is végezzük el az élképzéseket. 4. A felső részt hajtsuk az alsóra. laszlo.papp@openorigami.net

Részletesebben

46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY

46. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY NEGYEDIK OSZTÁLY 6. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY Megyei forduló Javítási útmutató NEGYEDIK OSZTÁLY 1. Írd be az 1, 2, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11 és 12 számokat a kis körökbe úgy, hogy a szomszédos számok különbsége

Részletesebben

Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon. készítette: Szekeres Ferenc

Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon. készítette: Szekeres Ferenc Latin négyzet és SUDOKU a tanítási órákon készítette: Szekeres Ferenc a latin négyzet Leonhard Euler (1707 1783) svájci matematikustól származik eredetileg latin betűket használt szabályai: egy n x n es

Részletesebben

Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival J á t é k s z a b á l y

Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival J á t é k s z a b á l y Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival Játékszabály A JÁTÉK ELŐKÉSZÍTÉSE Az első játék előtt le kell választani a sablonról a zsetonokat és a játékos jelölőket. TÁRSASJÁTÉK 2 4 FŐ RÉSZÉRE JÁTÉKIDŐ KB.

Részletesebben

Minden feladat teljes megoldása 7 pont

Minden feladat teljes megoldása 7 pont Postacím: 11 Budapest, Pf. 17. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ 1. nap NEGYEDIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ Minden feladat teljes megoldása 7 pont 1. Hat futó: András, Bence, Csaba,

Részletesebben

FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása

FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása FLAP hajlékonyszárnyú nyílóajtó Szerelési utasítása Verzió: 02/2002 Dátum: 2002. október Fordította: Dvorák László -2 1. ábra. Kézi mûködtetésû flap Rögzítse az (A) helyezõ fülekkel szerelt (igény esetén

Részletesebben

MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK

MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK MATEMATIKA C 6. évfolyam 2. modul TANGRAMOK Készítette: Köves Gabriella MATEMATIKA C 6. ÉVFOLYAM 2. MODUL: TANGRAMOK TANÁRI ÚTMUTATÓ 2 A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A képességfejlesztés fókuszai

Részletesebben

Megoldások IV. osztály

Megoldások IV. osztály Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások IV. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2007. NOVEMBER 24.) 3. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2007. NOVEMBER 24.) 3. osztály 3. osztály Anna, Béla és Csaba összesen 36 diót talált a kertben. Annának és Bélának együtt 27, Bélának és Csabának együtt 19 diója van. Mennyi diót találtak külön-külön a gyerekek? Gondoltam egy kétjegyű

Részletesebben

1. Középpontos tükrözés, középpontos szimmetria 146/1. a) 0; 3; 8; A;B;C; D; E;H; I; M; O; T; U; V; W; X; Y;Z. b) 0; H; I; N; O; S; X; Z

1. Középpontos tükrözés, középpontos szimmetria 146/1. a) 0; 3; 8; A;B;C; D; E;H; I; M; O; T; U; V; W; X; Y;Z. b) 0; H; I; N; O; S; X; Z 146/1 147/2 1. Középpontos tükrözés, középpontos szimmetria a) 0; 3; 8; A;B;C; D; E;H; I; M; O; T; U; V; W; X; Y;Z b) 0; H; I; N; O; S; X; Z c) 0; O; H; I; X; Z a) kőr dáma b) pikk jumbo; kőr dáma.; káró

Részletesebben

Játékok matematikája

Játékok matematikája Játékok matematikája Kártyázzunk véges geometriával Bogya Norbert Bolyai Intézet Eötvös esték & Mat. Műhely, 2016 Bogya Norbert (Bolyai Intézet) Kártyázzunk véges geometriával Eötvös esték, 2016 1 / 1

Részletesebben

Alhambra kertjei. Dirk Henn. Queen Games D Troisdorf, Germany

Alhambra kertjei. Dirk Henn. Queen Games D Troisdorf, Germany Alhambra kertjei http://www.gemklub.hu/ Dirk Henn 2-4 játékos részére Queen Games D-53842 Troisdorf, Germany Narancs-, citrom- és pálmafák, valamint levendulabokrok ültetésével alakítsd ki Alhambra kertjeit.

Részletesebben

Halmazok. A és B különbsége: A \ B. A és B metszete: A. A és B uniója: A

Halmazok. A és B különbsége: A \ B. A és B metszete: A. A és B uniója: A Halmazok Érdekes feladat lehet, amikor bizonyos mennyiségű adatok között keressük az adott tulajdonsággal rendelkezők számát. A következőekben azt szeretném megmutatni, hogy a halmazábrák segítségével,

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? 15 darab ilyen szám van. 5 = 5+0+0 = 4+1+0 = 3+2+0 = 3+1+1=2+2+1 A keresett számok: 500, 401, 410, 104, 140, 302, 320,203,

Részletesebben

LECTIO játékszabályok

LECTIO játékszabályok LECTIO játékszabályok Thomas H. Jung játéka A latin Lectio (ejtsd: lekció) szó jelentése választás. Ebben a játékban az a játékos győz, aki a legjobb döntéseket hozza és elsőként fekteti le összes kövét.

Részletesebben

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ, 1. forduló ÖTÖDIK OSZTÁLY- MEGOLDÁSVÁZLATOK

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ, 1. forduló ÖTÖDIK OSZTÁLY- MEGOLDÁSVÁZLATOK Telefon: 37-8900 Fax: 37-8901 43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ, 1. forduló ÖTÖDIK OSZTÁLY- MEGOLDÁSVÁZLATOK 1. 1. Egy osztási műveletben az osztandó és az osztó összege 89.

Részletesebben

Kártyázzunk véges geometriával

Kártyázzunk véges geometriával Kártyázzunk véges geometriával Bogya Norbert Bolyai Intézet Egyetemi tavasz, 2016 Tartalom Dobble Véges geometria Dobble újratöltve SET Kérdések Hogy tudunk ilyen kártyákat konstruálni? 8 helyett más

Részletesebben

Megoldások III. osztály

Megoldások III. osztály Bolyai Farkas Elméleti Líceum Marosvásárhely, 2015. március 20-22. Megoldások III. osztály 1. Számkeresztrejtvény: Az alábbi keresztrejtvény ábra abban különbözik a hagyományos keresztrejtvényektől, hogy

Részletesebben

Kezdetben csak ezeket a lapkákat használjátok:

Kezdetben csak ezeket a lapkákat használjátok: Ez a füzet a Színvilág gyermekjátékainak leírását tartalmazza. Ezek a játékok felfedik a színek csodálatos világát, ugyanakkor alkalmasak arra is, hogy a kicsiket bevezessék a társasjátékozás örömébe.

Részletesebben

Színes névtáblák. Fimo Kids kiégethető gyurmából

Színes névtáblák. Fimo Kids kiégethető gyurmából Színes névtáblák Fimo Kids kiégethető gyurmából Készítsünk színes, ötletes névtáblákat gyermekünkkel szobájának ajtajára, ajándékkísérőnek. A táblákhoz a Fimo Kids, gyerekkézre tervezett, puha és vidám

Részletesebben

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat

Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat Az iskola Az osztály neme: Kompetenciaalapú mérés 2009/2010. M A T E M A T I K A 9. é v f o l y a m A változat Az iskola bélyegzője: Az MFFPPTI nem járul hozzá a feladatok részben vagy egészben történő

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans)

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Klánok. (Clans) Klánok (Clans) Tervezte: Leo Colovini Kiadja: Winning Moves Deutschland GmbH Leugallee 99 40545 Düsseldorf info@winningmoves.de http://www.winningmoves.de/ 2-4 játékos részére, 10 éves kortól, játékidő

Részletesebben

Stone Age. Style is the goal kiegészítő

Stone Age. Style is the goal kiegészítő Stone Age Style is the goal kiegészítő Előkészületek 1. Tegyük az új játéktáblát az eredetire. 2. A díszeket (10 fog és 5 gyűrű) a vadászmezőre tesszük az étel korongok mellé. 3. A fát az erdőre tesszük.

Részletesebben

Tartozékok. 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100)

Tartozékok. 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100) Tartozékok 4 játéktábla (sárga, vörös, zöld, kék) ezek együtt alkotják a pontsávot (1-100) 5 nagy alattvaló (1-1 minden színben) 5 kis alattvaló (1-1 minden színben) 5 láda 5 100/200-as lapka hátlap Fontos:

Részletesebben

Matematika C 3. évfolyam. Tanagramok. 2. modul. Készítette: Köves Gabriella

Matematika C 3. évfolyam. Tanagramok. 2. modul. Készítette: Köves Gabriella Matematika C 3. évfolyam Tanagramok 2. modul Készítette: Köves Gabriella Matematika C 3. évfolyam 2. modul tanagramok 2 MODULLEÍRÁS A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály A tudatos észlelés, a megfigyelés

Részletesebben

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM

szka102_27 É N É S A V I L Á G Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM szka102_27 É N É S A V I L Á G Séta a vízparton Készítette: Özvegy Judit SZOCIÁLIS, ÉLETVITELI ÉS KÖRNYEZETI KOMPETENCIÁK A 2. ÉVFOLYAM 300 Szociális, életviteli és környezeti kompetenciák Tanári MODULVÁZLAT

Részletesebben

Tartozékok Játékötlet

Tartozékok Játékötlet Tartozékok 1 játéktábla Az Aranysziget Tartozékok Játékötlet Előkészületek 4 kapitánybábu (piros, sárga, zöld, kék) 4 hajóbábu (piros, sárga, zöld, kék) 64 kalózkártya (16-16 piros, sárga, zöld és kék)

Részletesebben

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 3. évfolyam eszközök tánítók részére 1. félév 1. modul 1. melléklet 3. évfolyam tanító/1. DARABSZÁM tíz ház 2-3 kutya 4 regény 1. modul 1. melléklet 3. évfolyam

Részletesebben

Házi feladat. 1. ábra. Mh1 Adagoló henger. Vákum E12 F I O M 2 0 1 2 E10. Mh4 Emelő henger E11 M O I F O. Tolólap E14 E13 E2 E3 E4 F I O M 2 0.

Házi feladat. 1. ábra. Mh1 Adagoló henger. Vákum E12 F I O M 2 0 1 2 E10. Mh4 Emelő henger E11 M O I F O. Tolólap E14 E13 E2 E3 E4 F I O M 2 0. Házi feladat Adott az. ábrán látható korongválogató berendezés. A csőtárba betárolt 6 db korongon lentről fölfele a felirat olvasható kétszer. Ekkor a vályú üres. A feladat az, hogy a korongok kitárolása

Részletesebben

Kedves Kollégák! Kedves Szülõk!

Kedves Kollégák! Kedves Szülõk! Kedves Kollégák! Kedves Szülõk! Az OKOS(K)ODÓ című kiadványunkat elsõsorban Az én matematikám című 1. osztályos tankönyvcsaládhoz készítettük. Természetesen használható más tankönyvek mellé, mert feladatsorai

Részletesebben

Egybevágóság, hasonlóság

Egybevágóság, hasonlóság Egybevágóság, hasonlóság 3.4 Alapfeladat Egybevágóság, hasonlóság 4. feladatcsomag a tükörszimmetria minél többféle tapasztalása; globális látványként megkülönböztetése egyéb szimmetriáktól a vizsgálódás

Részletesebben

Azazel szívcsakra meditációja

Azazel szívcsakra meditációja Azazel szívcsakra meditációja Azazel szívcsakra meditációja azon az elven működik, hogy a főcsakrákat a szívcsakrával összekapcsolja, amely lehetővé teszi az energia áramlást az energiavezetékeken az egész

Részletesebben

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Coloretto

::JÁTÉKLAP:: Társasjáték Portál. Coloretto Coloretto Tervezte: Michael Schacht Kiadja: ABACUSSPIELE Verlags GmbH & Co. KG, 63303 Dreieich info@abacusspiele.de www.abacusspiele.de 3-5 játékos részére, 8 éves kortól, játékidő kb. 30 perc Összefoglaló

Részletesebben

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is!

Írd le, a megoldások gondolatmenetét, indoklását is! 088 Budapest VIII., Bródy Sándor u. 6. Postacím: 4 Budapest, Pf. 76 Telefon: 7-8900 Fa: 7-890 44. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ 05. április. NEGYEDIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

1/50. Teljes indukció 1. Back Close

1/50. Teljes indukció 1. Back Close 1/50 Teljes indukció 1 A teljes indukció talán a legfontosabb bizonyítási módszer a számítástudományban. Teljes indukció elve. Legyen P (n) egy állítás. Tegyük fel, hogy (1) P (0) igaz, (2) minden n N

Részletesebben

Színharmóniák és színkontrasztok

Színharmóniák és színkontrasztok Színharmóniák és színkontrasztok Bizonyos színösszeállításokat harmonikusnak, másokat össze nem illőnek érzünk. A kontrasztjelenségekkel már Goethe (1810) és Hoelzel (1910) is foglalkozott. Végül Hoelzel

Részletesebben

2.7.2.A hét színkontraszt

2.7.2.A hét színkontraszt 2.7.2.A hét színkontraszt Kontrasztról akkor beszélünk, ha két összehasonlítandó színhatás között szembeszökő különbségek, vagy intervallumok állapíthatók meg. Érzékszerveink, csak összehasonlítás útján

Részletesebben

Büntetés katalógus. Rajtfolyosó

Büntetés katalógus. Rajtfolyosó Rajtfolyosó Büntetés katalógus Gokart 1 a rajtfolyosóban: szabályos Kart 2 rajtfolyosót átlépi: nem szabályos 3 másodperc büntetés ha a gokart két kerékkel lápi át, 10 másodperc ha az egész gokart 4 kerékkel

Részletesebben

11. Sorozatok. I. Nulladik ZH-ban láttuk:

11. Sorozatok. I. Nulladik ZH-ban láttuk: 11. Sorozatok I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Egy számtani sorozat harmadik eleme 15, a nyolcadik eleme 30. Mely n természetes számra igaz, hogy a sorozat első n elemének összege 6? A szokásos jelöléseket

Részletesebben

Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás,

Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás, // KURZUS: Matematika II. MODUL: Valószínűség-számítás 16. lecke: Kombinatorika (alapfeladatok) Tananyag: Kiss Béla - Krebsz Anna: Lineáris algebra, többváltozós függvények, valószínűségszámítás, 3.1.

Részletesebben

Fellépők és szerelődobogók 3

Fellépők és szerelődobogók 3 Fellépők és szerelődobogók reppy két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. Rolly két oldalon járható összecsukható fellépő 0. o. reppo két oldalon járható összecsukható fellépő. o. oppy XL összecsukható

Részletesebben

TANÁCSOK A HOSSZÚ ÉLETTARTAM ÉRDEKÉBEN:

TANÁCSOK A HOSSZÚ ÉLETTARTAM ÉRDEKÉBEN: Használati útmutató 2 TANÁCSOK A HOSSZÚ ÉLETTARTAM ÉRDEKÉBEN: A Nautica sportórák vízállóak mégis tudnunk kell ez mit jelent. Visszatérő kérdés az óravásárlók és a sportóra használók világában az órán

Részletesebben

Füzet és taneszköz lista 2015-16-os tanév 1.a

Füzet és taneszköz lista 2015-16-os tanév 1.a 1.a vonalas füzet 14-32 számú négyzetrácsos füzet 27-32 számú 3db sima füzet 80-32 számú 3 csomag (gumis) félfamentes rajzlaptömb A/4 1X(Lizzy card) famentes rajzlaptömb A/4 1X(Lizzy card) rajzlap A/3

Részletesebben

MEGÚJUL A FORINT. Fejlődés és tradíció MAGYAR TÖRVÉNYES FIZETŐESZKÖZÖK. TÁJÉKOZTATÓ forintbankjegyek - biztonsági elemek 2016

MEGÚJUL A FORINT. Fejlődés és tradíció MAGYAR TÖRVÉNYES FIZETŐESZKÖZÖK. TÁJÉKOZTATÓ forintbankjegyek - biztonsági elemek 2016 MEGÚJUL A FORINT MAGYAR TÖRVÉNYES FIZETŐESZKÖZÖK TÁJÉKOZTATÓ forintbankjegyek - biztonsági elemek 2016 2OOO FORINTOS BANKJEGY BIZTONSÁGI SZÁL bal szélén, a vízjelmezőtől balra található a tagolt formájú,

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. TÉMA 2...ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK: Bevezetés, Szállítás és Átvétel. 6...SZÉTSZERELÉSI UTASÍTÁSOK: THERMO-SEAT épületi és Storm légfúvók

TARTALOMJEGYZÉK. TÉMA 2...ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK: Bevezetés, Szállítás és Átvétel. 6...SZÉTSZERELÉSI UTASÍTÁSOK: THERMO-SEAT épületi és Storm légfúvók TARTALOMJEGYZÉK OLDAL TÉMA 2...ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK: Bevezetés, Szállítás és Átvétel 3...ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK: Üzembe helyezés 4...ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK: Teszt és Indító folyamatok 5...ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK:

Részletesebben

TWS fényoszlopok. 1124 Budapest, Bürök u. 29. Tel: 225-3616 Fax: 225-3617 Email: ronsy@ronsystem.hu www.ronsystem.

TWS fényoszlopok. 1124 Budapest, Bürök u. 29. Tel: 225-3616 Fax: 225-3617 Email: ronsy@ronsystem.hu www.ronsystem. TWS fényoszlopok 1124 Budapest, Bürök u. 29. Tel: 225-3616 Fax: 225-3617 Email: ronsy@ronsystem.hu www.ronsystem.hu Tartalomjegyzék Általános leírás Alapegység Folyamatos fényű modul Villogó fényű modul

Részletesebben

Geometriai transzformációk

Geometriai transzformációk Geometriai transzformációk 11 elemi geometriafeladat 10. és DG Matektábor 2016. október 6. Röviden a transzformációkról Tengelyes tükrözés 10. és ( DG Matektábor) Geometriai transzformációk 2016. október

Részletesebben

TÁRSASJÁTÉK. 4. Egy bábut mindenki elhelyez a pontok számolására szolgáló táblán

TÁRSASJÁTÉK. 4. Egy bábut mindenki elhelyez a pontok számolására szolgáló táblán TÁRSASJÁTÉK A játék célja A játék az útonállók, lovagok, földművesek és szerzetesek világába vezet el: Mindegyikőjük célja, gyarapodni, pontokat szerezni. Hogyan? Lovag várat, várost épít, minél nagyobb

Részletesebben

Twister - Egy modern ügyességi játék, ami fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt.

Twister - Egy modern ügyességi játék, ami fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt. Twister Egy modern ügyességi játék, ami fejleszti az egyensúlyérzéket és a mozgáskoordinációt. Készítettem két új társasjátékot eská a családnak. Leírom a játékokat, a megvalósításukat. Az egyik a Twister.

Részletesebben

Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser

Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser Conrad Szaküzlet 1067 Budapest, Teréz krt. 23. Tel: (061) 302-3588 Conrad Vevőszolgálat 1124 Budapest, Jagelló út 30. Tel: (061) 319-0250 Bresser tükrös teleszkópok Rend. sz.: 86 06 08 Általános információk

Részletesebben

A Rubik kocka kirakása (Bővített változat)

A Rubik kocka kirakása (Bővített változat) A Rubik kocka kirakása (Bővített változat) 1.) Fehér kereszt kirakása Ennél a lépésnél megkeressük egymás után a 4 olyan élkockát (élkocka az, aminek csak két színe van), amiben van fehér szín. Ezeket

Részletesebben

x = 1 = ı (imaginárius egység), illetve x 12 = 1 ± 1 4 2

x = 1 = ı (imaginárius egység), illetve x 12 = 1 ± 1 4 2 Komplex számok A valós számok és a számegyenes pontjai között kölcsönösen egyértelmű megfeleltetés létesíthető. A számfogalom a számegyenes pontjainak körében nem bővíthető tovább. A számfogalom bővítését

Részletesebben

Mosogatógép DW12-EFM. Code 0120505536 - 1 -

Mosogatógép DW12-EFM. Code 0120505536 - 1 - Mosogatógép DW12-EFM Code 0120505536-1 - Biztonsági figyelmeztetések Gondosan olvassa el a kezelési útmutatóban szereplő utasításokat, mivel azok fontos információkat tartalmaznak a készülék biztonságos

Részletesebben

Keresd meg a többi lapot, ami szintén 1 tulajdonságban különbözik csak a kitalált laptól! Azokat is rajzold le!

Keresd meg a többi lapot, ami szintén 1 tulajdonságban különbözik csak a kitalált laptól! Azokat is rajzold le! 47. modul 1/A melléklet 2. évfolyam Feladatkártyák tanuló/1. Elrejtettem egy logikai lapot. Ezt kérdezték tőlem: én ezt feleltem:? nem? nem? nem nagy? nem? igen? nem Ha kitaláltad, rajzold le az elrejtett

Részletesebben

Megfelelőségi táblázatok

Megfelelőségi táblázatok Megfelelőségi táblázatok Legnagyobb bútorélzáró kollekció Maximális színazonosság 24 h kiszolgálás ABS élzárók ALU fóliával 2000 HD 29661 ABS alu csiszolt 2003 HD 29930 ABS arany csiszolt 22x0,45mm 22x1mm

Részletesebben

Megoldások 9. osztály

Megoldások 9. osztály XXV. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny Budapest, 2016. március 1115. Megoldások 9. osztály 1. feladat Nevezzünk egy számot prímösszeg nek, ha a tízes számrendszerben felírt szám számjegyeinek összege

Részletesebben

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga

Éti csiga. Fekete csupaszcsiga Kedves Olvasó! Újságunk segítségével nem csak a Vadak Ura kártyajáték kedvelőinek szeretnénk további segítséget, tanácsokat adni, hanem szeretnénk információkat adni ahhoz a természettudományi versenyhez,

Részletesebben

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Döntő versenyfeladatok. 5. évfolyam

VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Döntő versenyfeladatok. 5. évfolyam VI. Robotprogramozó Országos Csapatverseny Döntő versenyfeladatok 5. évfolyam 2015. április 25. A robot portjainak kiosztása: Motorok: B és C Szenzorok: Ütközésérzékelő (Touch): Fényszenzor/színszenzor

Részletesebben

Szegedi Tudományegyetem

Szegedi Tudományegyetem Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula pedagógusképző kar Tanító- és Óvóképző Intézet Óvóképző Szakcsoport Játékpedagógia Készítette: Szikora Andrea (SZAVAIF.SZE) 2014.12.01. Oktató: Dr. Sztanáné dr. Babics

Részletesebben

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003

Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: Telephely kódja: 003 Országos kompetencia mérés Telephelyi jelentés 6.évfolyam : Általános iskola Helvécia-Ballószög Általános Iskola Feketeerdői Általános Iskolája 6034 Helvécia, Korhánközi dülő 1. OM azonosító: 201076 Telephely

Részletesebben

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK

FELADATOK ÉS MEGOLDÁSOK 3. osztály Anna, Béla és Csaba összesen 36 diót talált a kertben. Annának és Bélának együtt 27, Bélának és Csabának együtt 19 diója van. Mennyi diót találtak külön-külön a gyerekek? A 36 dióból 27 Annáé

Részletesebben

ELEKTROMOS ROLLER Termék száma: 2341. Használati leírás. Olvassa el és értse meg a következő leírást.

ELEKTROMOS ROLLER Termék száma: 2341. Használati leírás. Olvassa el és értse meg a következő leírást. ELEKTROMOS ROLLER Termék száma: 2341 Használati leírás Olvassa el és értse meg a következő leírást. Mielőtt hozzákezdene Távolítsa el a csomagolást. Ellenőrizze, hogy minden alkatrész hiánytalan e vagy

Részletesebben

mintásfal 60 40 2 2 mintásfal :m :sz :dbjobbra :dbfel

mintásfal 60 40 2 2 mintásfal :m :sz :dbjobbra :dbfel 6.osztály 1.foglalkozás 6.osztály 2.foglalkozás kocka kockafal :db minta Készítsd el ezt a mintát! A minta hosszú oldala 60 a rövid oldala 40 egység hosszú. A hosszú oldal harmada a négyzet oldala! A háromszög

Részletesebben

MENNYISÉG DEKORÁCIÓS ESZKÖZÖK VÁZÁK VÁZA (fekete, fehér, ezüst, arany) 1001 8 100 Ft VÁZA (piros) 1002 18 200 Ft ÜVEG VÁZA (négyszögletes) 1003 15 200 Ft ÜVEG VÁZA 1004 12 150 Ft ÜVEG VÁZA 1005 2 200 Ft

Részletesebben

Játékötlet. Tartozékok. Előkészületek

Játékötlet. Tartozékok. Előkészületek Játékötlet Ki ne álmodozna arról, hogy a délszaki tengereken legszebb szigetein, Polinézián lakna? Kelj hát útra a maorikkal, könnyű és gyors hajókon járd a tengert, fedezz fel új szigeteket, majd azokat

Részletesebben

Akció! -30. Lime székek. Fair Play fa székek. Színes székek

Akció! -30. Lime székek. Fair Play fa székek. Színes székek Akció! Vásároljon hihetetlenül kedvezményes áron egészen tavaszig csak a Fair Play-től! Ahogy ígértük ebben az évben is a lehető leghatékonyabban szeretnénk segíteni az Önök munkájukat. Rögtön az év elején

Részletesebben

Nitro Rollátor. Használati utasítás. www.gyogyaszat i.h

Nitro Rollátor. Használati utasítás. www.gyogyaszat i.h Nitro Rollátor Használati utasítás www.gyogyaszati.hu MEDIGOR www.gyogyaszat i.h u Rollátor részei 3 1 4 2 6 5 7 12 8 11 10 9 1. Markolat 2. Állítható kormányrúd 3. Foganytyú fényvisszaverõje 4. Fékkar

Részletesebben

Önálló eszköz. Önálló eszköz Más gyártók által gyártott termékek rajza (csak szemléltetésképpen)

Önálló eszköz. Önálló eszköz Más gyártók által gyártott termékek rajza (csak szemléltetésképpen) Mit kérünk a pályázatban: A rendelkezésre álló minták alapján, a funkciók megtartásával, egy egyedi arculatú termékcsalád megtervezését, és a pályázat nyertesétől ezt követően a gyártási szintű tervek

Részletesebben

FLIPPER WINKLER - Nr

FLIPPER WINKLER - Nr FLIPPER WINKLER - Nr. 100622 A flipper már régóta egy klasszikus darab a játékautómaták körében és közkedvelt fiataloknál és időseknél egyaránt. Játékszabályok: Az nyer, aki a 3 golyó lejátszásakor a legtöbbször

Részletesebben

6. Függvények. 1. Az alábbi függvények közül melyik szigorúan monoton növekvő a 0;1 intervallumban?

6. Függvények. 1. Az alábbi függvények közül melyik szigorúan monoton növekvő a 0;1 intervallumban? 6. Függvények I. Nulladik ZH-ban láttuk: 1. Az alábbi függvények közül melyik szigorúan monoton növekvő a 0;1 intervallumban? f x g x cos x h x x ( ) sin x (A) Az f és a h. (B) Mindhárom. (C) Csak az f.

Részletesebben

Összeadó színkeverés

Összeadó színkeverés Többféle fényforrás Beépített meghajtás mindegyik fényforrásban Néhány fényforrásban beépített színvezérlő és dimmer Működtetés egyszerűen 12V-ról Színkeverés kézi vezérlővel Komplex vezérlés a DkLightBus

Részletesebben

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HATODIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ

43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HATODIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 43. ORSZÁGOS TIT KALMÁR LÁSZLÓ MATEMATIKAVERSENY MEGYEI FORDULÓ HATODIK OSZTÁLY JAVÍTÁSI ÚTMUTATÓ 1. Ismerkedj a 100 tulajdonságaival! I.) Állítsd elő a 100-at a,, b, 3, c, 4, d, 5 négyzetszám összegeként!

Részletesebben

VC-619 AKKUMULÁTOROS KÉZI PORSZÍVÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

VC-619 AKKUMULÁTOROS KÉZI PORSZÍVÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ VC-619 AKKUMULÁTOROS KÉZI PORSZÍVÓ HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOM OLDAL Biztonsági figyelmeztetések 2-3 Készülék felépítése, használata 4-7 Akkumulátor töltése 8 Porgyűjtő ürítése 9 Tisztítás, karbantartás

Részletesebben

Robottechnika projektfeladat

Robottechnika projektfeladat Robottechnika projektfeladat Kovács Dániel (G6HEBK) Pethő Ádám (GMQYM2) A feladat leírása 2x2x2-es Rubik kocka megkeverése több lépésben. Célkitűzések A Rubik kockát lehessen forgatni Mindhárom tengelye

Részletesebben

Tanulmányi verseny. Matematika. 4. osztály

Tanulmányi verseny. Matematika. 4. osztály Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tanulmányi verseny Matematika 4. osztály A verseny időpontja: 2016. november 17. Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntünk versenyünkön! Kérlek, figyelmesen olvasd

Részletesebben

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK

ELSŐ OSZTÁLY HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK ELSŐ OSZTÁLY 1 Magyar Matematika Magyar Matematika Magyar 2 Szabad foglalkozás Önálló foglalkozás Kulturális foglalkozás Angol / Szabad foglalkozás Szabad foglalkozás 3 Magyar Testnevelés Magyar Testnevelés

Részletesebben

FEDEZD FEL A DIREKT SZÍNEK EREJÉT

FEDEZD FEL A DIREKT SZÍNEK EREJÉT FEDEZD FEL A DIREKT SZÍNEK EREJÉT FEDEZD FEL A PAUL MITCHELL ÚJ SZÍNVILÁGÁT A POP XG FÉLTARTÓS DIREKT SZÍNEZŐKKEL LILA VÖRÖS RÓZSASZÍN KÉK BORDÓ TÜRKÍZ SÁRGA NARANCS ZÖLD ÁTTETSZŐ ACÉLSZÜRKE ÉJFEKETE VILÁGOSÍTÓ

Részletesebben

SZÖVETEK KORMÁNYKERÉK POLÍROZOTT FEKETE KERETTEL POLÍROZOTT FEKETE KÖZÉPSŐ KERETEK HÁTULRÓL MEGVILÁGÍTOTT MŰSZERCSOPORT

SZÖVETEK KORMÁNYKERÉK POLÍROZOTT FEKETE KERETTEL POLÍROZOTT FEKETE KÖZÉPSŐ KERETEK HÁTULRÓL MEGVILÁGÍTOTT MŰSZERCSOPORT Új Qubo Qubo Újdonságok KÜLSŐ STÍLUS BELSŐ STÍLUS ELSŐ LÖKHÁRÍTÓ CSOMAGTÉRAJTÓ 15" MÉRETŰ KERÉKAGY SAPKÁK GYÉMÁNTHATÁSÚ, BARNÍTOTT 15" MÉRETŰ KÖNNYŰFÉM KERÉKTÁRCSÁK FEKETE CSÍKOK A TETŐN (HA NINCS TETŐSÍN)

Részletesebben

Játék a szavakkal. Ismétléses nélküli kombináció: n különböző elem közül választunk ki k darabot úgy, hogy egy elemet csak egyszer

Játék a szavakkal. Ismétléses nélküli kombináció: n különböző elem közül választunk ki k darabot úgy, hogy egy elemet csak egyszer Játék a szavakkal A következőekben néhány szóképzéssel kapcsolatos feladatot szeretnék bemutatni, melyek során látni fogjuk, hogy egy ábrából hányféleképpen olvashatunk ki egy adott szót, vagy néhány betűből

Részletesebben

XIH-1005(Rev.2) Specifications are subject to change without prior notice.

XIH-1005(Rev.2) Specifications are subject to change without prior notice. - Könnyű megoldás azokra a kritikus problémákra, amelyek felléphetnek a prosztetikus folyamat során - 5 szerszám 1 készletben (Csavar eltávolító / Felépítmény (abutment) Hex eltávolító / Csavarcsap javító

Részletesebben

Családi társasjáték 7-99 éves korig, 2-4 fő részére

Családi társasjáték 7-99 éves korig, 2-4 fő részére j á t é k s z a b á l y Családi társasjáték 7-99 éves korig, 2-4 fő részére Adam Kałuża játéka Piotr Socha rajzaival és grafikai tervével Breki hopp, breki hopp! A békák levélről levélre ugrálnak. Sietnek

Részletesebben

Tükrözés, eltolás, elforgatás. Egybevágó alakzatok

Tükrözés, eltolás, elforgatás. Egybevágó alakzatok Tükrözés, eltolás, elforgatás. Egyevágó alakzatok Tükrözz a megadott tengelyekre! Mindig a tükörképet tükrözd tová! Tükrös vagy trükkös? Jelöld e a tükörtengelyt, ha tükrös a minta! a) ) c) 3. Told el

Részletesebben

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2008. NOVEMBER 22.) 3. osztály

BOLYAI MATEMATIKA CSAPATVERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ SZÓBELI (2008. NOVEMBER 22.) 3. osztály 3. osztály Hány olyan háromjegyű szám létezik, amelyben a számjegyek összege 5? Gyöngyi gyöngyszemeket fűz egy zsinegre. Először 1 pirosat, utána 2 sárgát, aztán 3 zöldet, majd újra 1 piros, 2 sárga és

Részletesebben

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM)

MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) MEGYEI KÉPZŐMŰVÉSZETI VERSENY ALSÓ TAGOZATOS TANULÓK SZÁMÁRA (1-4. ÉVFOLYAM) versenyt hirdet általános iskolai alsó tagozatos tanulók számára. Közreműködők: Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és

Részletesebben

A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása

A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása A MatLap 2011/10. számában megjelent A logikai táblázat módszere című cikk feladatainak a megoldása 1. ajtóin a feliratok a következők: I. szoba: Ebben a szobában hölgy, a másikban tigris van. II. szoba:

Részletesebben

VELUM ÁRJEGYZÉK > 2013

VELUM ÁRJEGYZÉK > 2013 VEU 20121015 ÁJEGYZÉK > 2013 Velum TTOJEGYZÉK TECHIKI IFOÁCIÓK, SZÍITÁK CSOY - EGYEES EEEK GS - EGYEES EEEK - rátét pult belsõ oldala melaminált felülettel GS - EGYEES EEEK - rátét pult belsõ oldala szövet

Részletesebben

KÖZLEKEDÉS LAPBOOK levegőben ------------- -,1 1-1- -1 1 1 - - 1-1- L _I L1 vízen szárazföldön 1 I. J_ 1. _J Ebben a tokban tartsd a járművek kártyáit! Járművek Feladatok: 2-4 oldalakon látható járművek

Részletesebben

VEEDER ROOT 8400 AS SOROZATÚ ELEKTRONIKUS MENETÍRÓ KÉSZÜLÉK KEZELÉSI KÖNYV ÉS GARANCIÁLIS CSEKK FÜZET. számú készülékhez

VEEDER ROOT 8400 AS SOROZATÚ ELEKTRONIKUS MENETÍRÓ KÉSZÜLÉK KEZELÉSI KÖNYV ÉS GARANCIÁLIS CSEKK FÜZET. számú készülékhez 8400 AS SOROZATÚ ELEKTRONIKUS MENETÍRÓ KÉSZÜLÉK KEZELÉSI KÖNYV ÉS GARANCIÁLIS CSEKK FÜZET A számú készülékhez VEEDER ROOT Forgalmazó: szelpo AutoControl Systems Kft. 8000 Székesfehérvár, Budai út 390.

Részletesebben

2015 júliusi (kombinatorika) feladatsor megoldása

2015 júliusi (kombinatorika) feladatsor megoldása 015 júliusi (kombinatorika) feladatsor megoldása 1. Egy 6nx6n-es táblára két játékos felváltva x-es négyzeteket rak, melyek nem fedik egymást. Az veszít, aki már nem tud lépni. a) Legalább hány lépés után

Részletesebben

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2)

18 állat-kártya (9 kutya és 9 macska) 18 akció-kártya (9 különböző típus, mindegyikből 2) Wie Hund und Katz! Chris Baylis játéka 2-6 játékosnak 10 éves kortól Játékötlet A játékosoknak kutyákat és macskákat kell etetniük úgy, hogy élelem-kártyákat tesznek az állatok mellé. Amíg a kutyák a csontokat

Részletesebben