NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEMI TANULMÁNYI KÖZPONT ÜGYRENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEMI TANULMÁNYI KÖZPONT ÜGYRENDJE"

Átírás

1 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEMI TANULMÁNYI KÖZPONT ÜGYRENDJE HATÁLYOS: JÚLIUS 1. SOPRON 2015

2 1. Általános rendelkezések (1) Az Egyetemi Tanulmányi Központ a Nyugat-magyarországi Egyetem Kancellári Hivatal önálló szervezeti egysége, amely a nemzeti felsőoktatásról szóló évi CCIV. törvény és az Egyetem SZMSZ-ben, valamint a jelen Ügyrendben rögzítettek szerint, a rendelkezésre bocsátott anyagi és tárgyi eszközökkel gazdálkodva működik az egyetem feladatainak megvalósítása érdekében. (2) Az Egyetemi Tanulmányi Központ tevékenysége során az egyetem valamennyi szervezeti egységével együttműködik. (3) Az Egyetemi Tanulmányi Központ szakmai irányítását az oktatási rektorhelyettes, gazdasági működését a kancellár felügyeli. (4) Az Egyetemi Tanulmányi Központ önálló témaszámokkal rendelkező szervezeti egység, a témaszámokkal az igazgató rendelkezik. 2. Az Egyetemi Tanulmányi Központ adatai (1) Elnevezése: Nyugat-magyarországi Egyetem Egyetemi Tanulmányi Központ (rövidített név: NymE ETK) (2) Elnevezésének idegen nyelvű változatai: angol: University of West Hungary Central Student Office német: Westungarische Universität Zentrales Studentensekretariat (3) Címe: 9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u Az Egyetemi Tanulmányi Központ feladatai (1) Az ETK kezeli és irattárazza az ETK működésével kapcsolatos iratokat, beszerzi a szükséges nyomtatványokat, eszközöket. (2) Az előírásoknak megfelelő nyilvántartást vezet a bélyegzőkről, a szigorú számadású nyomtatványokról, a költségvetési keretekről, az ETK leltári eszközeiről. (3) Vezeti a hallgatók törzskönyveit, nyilvántartja a NymE-n kiadott valamennyi oklevelet, oklevélmellékletet, elkészíti az okleveleket, oklevélmellékleteket, oklevélmásolatokat, másodlatokat, a korábbi hallgatókkal kapcsolatban igazolásokat állít ki, szükség esetén az okleveleket és a leckekönyveket fordíttatja, elkészítteti a doktori okleveleket, tanácsot ad és állást foglal oklevél ügyekben. (4) Az ETK feladata a tanulmányi adminisztráció rendszeresen ismétlődő feladatainak ellátása, ideértve az idegen nyelvű képzésben valamint az Erasmus ösztöndíjban részt vevő hallgatókat is. Az ETK faladata az egyetem képzéseihez tartozó órarendek elkészítése, ezzel összefüggésben az egyetemi tantermek létesítménygazdálkodása. A munkatársak a feladatuk végrehajtásához szükséges mélységben ismerik az ETK ügyviteli tevékenységét. Elsődleges feladatuk az ügyfelek (hallgatók, oktatók, egyéb munkatársak) kiszolgálása, az ı 2

3 ségi körükben lévő hallgatók adatainak rögzítése, ellenőrzése, nyilvántartások vezetése. Munkájukat az igazgató irányításával végzik. (5) Az ETK működésének folyamatábrája (2. sz. melléklet) 4. Az Egyetemi Tanulmányi Központ szervezeti felépítése (1) Az ETK szervezeti felépítése (1. sz. melléklet) a) Személyes Ügyfélszolgálati Csoport A csoport munkatársai az egyetem valamennyi hallgatója számára rövid idő alatt lezárható, elektronikus ügyintézéssel nem kezelhető ügyek intézését végzik. A hosszabb időt igénylő ügyeket a háttériroda csoport intézi, ezen ügyekkel kapcsolatos iratok és adatok átvétele a csoport feladata. A csoport kiemelt feladatrendszere: a1) hallgatói igazolások kiadása a2) diákigazolvány ügyintézés a3) diplomamunka/szakdolgozat ügyintézés (átvétel, regisztrálás, határidőellenőrzés) a4) hallgatói tájékoztatás a megoldandó feladat megfelelő háttérirodához csatolása a5) ügyfélfogadási időn kívül háttérirodai feladatok elvégzése b) Háttérirodai csoport A csoport ellátja az elektronikus tanulmányi rendszer (Neptun) kezelésével, használatával, irányításával kapcsolatos oktatásszervezést segítő feladatokat, biztosítja az adatszolgáltatást az OH, az EMMI, a FIR valamint az egyetem karai és egyéb szervezeti egységei felé. A csoport kiemelt feladatrendszere: b1) Felvételi eljárás feladatai b2) Beiratkozás lebonyolítása b3) Regisztrációs hét feladatai b4) Diákhitel ügyintézés b5) Bursa ösztöndíj ügyintézés b6) Órarendkészítés b7) Teremkezelés, teremgazdálkodás b8) Óranyilvántartó felület kezelése b9) Hallgatói önköltség/költségtérítések ügyintézése b10) Hallgatói egyéb befizetések ügyintézése b11) Számlázás b12) Hallgatói juttatások kezelése b13) Tanulmányi adminisztráció b14) Diplomamunka/szakdolgozat adminisztrációs teendői b15) Oklevél ügyintézés b16) Oklevélmelléklet kiállítás 3

4 b17) Leckekönyvkezelés b18) Törzskönyv előállítása b19) Kérvénykezelés b20) Átsorolás folyamatának ügyintézése b21) Külföldi hallgatók tanulmányi ügyeinek intézése b22) Erasmus hallgatók tanulmányi ügyeinek intézése (kimenő, bejövő hallgatók tanulmányi adminisztrációja) b23) Igazolások kiadása b24) Tanárképzés speciális feladatai b25) PhD hallgatók tanulmányi ügyeinek intézése b26) Záróvizsga ügyintézés b27) Szakmai gyakorlatok ügyintézése b28) Fogyatékkal élő hallgatók tanulmányi ügyeinek intézése b29) Tantárgyi programok, mintatantervek adminisztrációs feladatai a Neptunban b30) Statisztikák készítése, adatszolgáltatás b31) Szabályzatok készítésében közreműködés b32) Oktatói (+ óraadói) adatnyilvántartás b33) Oktatók, hallgatók naprakész tájékoztatása b34) ETK honlap készítés c) Szabályozási és IT támogató csoport A csoport kiemelt feladatrendszere: c1) az ETK feladatait támogató informatikai rendszerek működtetésének biztosítása c2) új rendszerek bevezetése c3) a rendszerek egységes működésének biztosítása c4) jogosultságok kiosztása (Gólya, Felvi, FIR, stb.) c5) képzési időszakok beállítása - egyetemi szinten c6) a mindenkori szabályozáshoz igazított paraméterek beállítása Neptunban c7) a háttérirodai munka támogatása megfelelő adatbázisok létrehozásával c8) Neptun-szűrések készítése c9) hallgatói pénzügyek kezelésének támogatása 5. Az Egyetemi Tanulmányi Központ vezetése (1) Az ETK önálló szervezeti egység, vezetője nyilvános pályázat útján, a kancellár által kinevezett igazgató. Az igazgató felett a munkáltatói jogot a kancellár gyakorolja. (2) Az igazgató az ETK munkatársaira vonatkozóan a kancellár által átruházott hatáskörben munkáltatói jogkörrel rendelkezik. (3) Az igazgató tanácskozási joggal tagja a Szenátusnak. (4) Az igazgató a jogszabályokban, az egyetemi SZMSZ-ben, valamint jelen Ügyrendben meghatározottak szerint vezeti az ETK-t, és séggel tartozik annak egész működéséért. (5) Az igazgató feladatai: a) javaslatot tesz az ETK költségvetésére; 4

5 b) gondoskodik az ETK-ban megvalósuló feladatok méréséről, és negyedévente beszámolót készít a kancellár számára; c) hatáskörén belül biztosítja az ETK működéséhez szükséges feltételeket; d) kidolgozza és végrehajtja az ETK éves munkatervét és távlati fejlesztési tervét; e) előmozdítja és támogatja az ETK munkatársainak szakmai képzését, továbbképzését; f) önállóan képviseli a szervezeti egységet, a szervezeti egység nevében aláírásra jogosult; g) társintézményekkel történő kapcsolatépítéssel, tapasztalatszerzéssel elősegíti az egyetem tanulmányi adminisztrációjának fejlesztését, az egyetem hazai és nemzetközi elismertségét, h) nyilvántartja a szervezeti egységben dolgozókkal kapcsolatos létszám, munkaügyi adatokat a Gazdálkodási Szabályzat rendelkezései szerint, i) a szervezeti egységben használt bélyegzők naprakész nyilvántartásáért. 6. A vezető helyettesítésének szabályai 1) Az igazgató huzamosabb távolléte esetén, a helyettesítést a Kancellár által kijelölt személy látja el. 7. Záró rendelkezések (1) Jelen ügyrendet a Szenátus a 84/2015. (V. 6.) sz. határozatával fogadta el. Az ügyrend július 1. napján lép hatályba. (2) Jelen ügyrend alapján az ETK szervezetében dolgozó munkatársak kinevezését, munkaköri leírását június 15. napjáig felül kell vizsgálni, és július 1. napjának hatályával ezen ügyrend szerint módosítani. Sopron, május 6. Dr. Dinnyés Álmos kancellár 5

6 1. sz. melléklet Nyugat-magyarországi Egyetem Egyetemi Tanulmányi Központ szervezeti felépítése 6

7 2. sz. melléklet Az Egyetemi Tanulmányi Központ működésének folyamatai Munkakör Szint Folyamatok Végrehajtó Döntéshozó Közreműködő Informálandó hallgatói igazolások kiadása diákigazolvány ügyintézés felvételi eljárás lebonyolítása regisztrációs hét lebonyolítása tantárgy és kurzusmeghirdetés órarendkészítés teremkezelés hallgatói pénzügyek kezelése tanulmányi adminisztráció diplomamunka/szakdolgozat adminisztráció leckekönyvkezelés oklevél ügyintézés oklevélmelléklet előállítás törzskönyv előállítás kérvénykezelés átsorolás külföldi hallgatók ügyeinek intézése Erasmus ösztöndíjas hallgatók ügyeinek intézése tanárképzés doktori előadó DI ügyeinek intézése záróvizsga ügyintézés szakmai gyakorlatok ügyintézése fogyatékkal élő hallgatók ügyeinek intézése Diákhitel ügyintézés Bursa ösztöndíj ügyintézés neptun oktatói adatnyilvántartás FIR felé neptun óraadó oktatói adatnyilvántartás a FIR felé óranyilvántartó felület kezelése statisztikák készítése adatszolgáltatás 7

8 Munkakör Szint Folyamatok Végrehajtó Döntéshozó Közreműködő Informálandó neptun szabályzatok előkészítése, készítése, aktualizálása hallgatói, oktatói tájékoztatás honlap készítés rendszerek működésének biztosítása neptun új rendszerek bevezetése neptun rendszerek jogosultság kiosztása neptun képzési időszakok beállítása neptun paraméterek beállítása neptun szűrések készítése neptun adatbázisok létrehozása 8

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG ÜGYRENDJE HATÁLYOS: 2015. MÁJUS 6-TÓL SOPRON 2015 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános rendelkezések... 3 2. A Műszaki Igazgatóság adatai... 3 3. A Műszaki Igazgatóság

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEMI INFORMATIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEMI INFORMATIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM AZ EGYETEMI INFORMATIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE HATÁLYOS: 2015. MÁJUS 6-TÓL SOPRON 2015 1. Általános rendelkezések (1) Az Egyetemi Informatikai Központ a Nyugat-magyarországi Egyetem

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A TANULMÁNYI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Jóváhagyta a Szenátus 6/2016 (II. 10) számú határozatával... Felsmann Tamás általános rektorhelyettes 2016. február 10. 1. Általános rendelkezések

Részletesebben

Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ

Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Nyugat-Magyarországi Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 15. sz. melléklete Nyugat-Magyarországi Egyetem Egyetemi Informatikai Központ Szervezeti és Működési Szabályzata SOPRON 2003 1. Az Egyetemi

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 56. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE OKTATÁSI FŐIGAZGATÓSÁG BUDAPEST,

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Tanulmányi Hivatal

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Tanulmányi Hivatal Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Központi Tanulmányi Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzat Elfogadta a BME Szenátusa a 2009.április 27-i ülésén. Hatályba lép 2009. május 1-jén. A BME

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM KÖZLEKEDÉSMÉRNÖKI ÉS JÁRMŰMÉRNÖKI KAR DÉKÁNI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyta a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Tanácsa 2014. december

Részletesebben

Kancellária ügyrendje 12. számú melléklete Oktatási Igazgatóság

Kancellária ügyrendje 12. számú melléklete Oktatási Igazgatóság az 1/2017. (II. 15.) számú kancellári utasítás 1. sz. melléklete Kancellária ügyrendje 12. számú melléklete Oktatási Igazgatóság (1) Az Igazgatóság hivatalos megnevezése, címe, elérhetőségei: Oktatási

Részletesebben

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE

AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA AZ IGAZGATÁSI ÉS HUMÁNPOLITIKAI KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án Az Igazgatási és Humánpolitikai Központ ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A REKTORI HIVATAL ÜGYRENDJE SOPRON 2006 1. Általános rendelkezések (1) A Rektori Hivatal az egyetemen mköd önálló átfogó szervezeti egység, mely ellátja az egyetem igazgatási

Részletesebben

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE

NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK IRODA ÜGYRENDJE Elfogadva: 2011. január 28., hatályos: 2011. január 31. A Nemzetközi Kapcsolatok Iroda (a továbbiakban: NK Iroda) Ügyrendjét a Nyíregyházi Főiskola

Részletesebben

Az Eötvös József Főiskola szervezeti felépítése

Az Eötvös József Főiskola szervezeti felépítése Az Eötvös József Főiskola szervezeti felépítése Rektor SZENÁTUS Kancellár Zsuffa István Szakkollégium Hallgatói Önkormányzat Bizottságok Általános rektorhelyettes Kancellária Gazdasági Igazgatóság Belső

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án A Képzési és Továbbképzési Intézet (a továbbiakban: KTI) ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTŐMÉRNÖKI KAR A DÉKÁNI HIVATAL ÜGYRENDJE Elfogadta a Kari Tanács 2016. október 12-i ülésén. Hatályba lépett: 2016. október 13-án. Tartalomjegyzék Első

Részletesebben

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök

A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE. Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök A Magyar Szakképzési Társaság működésének ÜGYRENDJE Az MSZT elnöksége a 2011. 02. 21-i ülésén megtárgyalta. Jóváhagyta: Szenes György elnök I. Az ügyrend célja Az ügyrend célja, hogy meghatározza az alapszabályban

Részletesebben

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának

A Pécsi Tudományegyetem. Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete. A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának A Pécsi Tudományegyetem Szervezeti és Működési Szabályzatának 39. számú melléklete A Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Levéltárának Szervezeti és Működési Szabályzata Pécs 2007 Preambulum * A Pécsi Tudományegyetem

Részletesebben

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata

Pálmonostora Község Önkormányzat. Polgármesteri Hivatalának. Szervezeti és Működési Szabályzata Pálmonostora Község Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzata 1 Az államháztartás működési rendjéről szóló többször módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rend. 10.. (4)

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA Miskolc, 2012. 3.3. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 375/2012. SZÁMÚ

Részletesebben

1/2016. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS

1/2016. ( ) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 1/2016. (05. 30.) SZ. DÉKÁNI UTASÍTÁS A DÉKÁNHELYETTESEK ÉS A HIVATALVEZETŐ FELADAT- ÉS HATÁSKÖRÉRŐL 1. Az oktatási dékánhelyettes feladat-

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS MŰSZAKI IGAZGATÓSÁG 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 9/A. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KANCELLÁRIA GAZDASÁGI ÉS

Részletesebben

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete

AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM. Szervezeti és Működési Szabályzat. I. kötet. Szervezeti és Működési Rend. 4.s. sz. melléklete AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.s. sz. melléklete AZ ELTE TANÁRKÉPZŐ KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2014.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 7. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL BUDAPEST,

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA PÁLYÁZATI IRODA ÜGYREND

DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA PÁLYÁZATI IRODA ÜGYREND DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA PÁLYÁZATI IRODA ÜGYREND 2015 Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 2 (13). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 82-2014/2015. (2015.04.21.) sz. határozatával egységes szerkezetben

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA Miskolc, 2016. 3.3. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL SZÓLÓ SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK 55/2016. SZÁMÚ

Részletesebben

DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete

DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete DIÓSJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2014. (XII. 13.) számú rendelete Diósjenő Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Szervezeti és Működési Szabályzatáról, valamint ügyfélfogadásának

Részletesebben

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T

T U R I Z M U S, T E R Ü L E T F E J L E S Z T É S I É S I D E G E N N Y E L V I I N T É Z E T Szervezeti és Működési Rend 10. melléklete: Turizmus, Területfejlesztési és Idegen Nyelvi Intézet működési rendje 2012. Beosztás T U R I Z M U S, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE

MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE Miskolc, 2016 8.9. számú Egyetemi Szabályzat MISKOLCI EGYETEM HUMÁNERŐFORRÁS OSZTÁLY ÜGYRENDJE Készült 8 példányban 1. sorszámú, változás átvezetésére

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A GAZDASÁGI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI KÖZPONT GAZDASÁGI IRODÁJÁNAK ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án 1 I. AZ IRODA JOGÁLLÁSA A szervezeti egység

Részletesebben

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL

Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája SZABÁLYZAT A FELSŐOKTATÁSI INFORMÁCIÓS RENDSZERBE TÖRTÉNŐ ADATSZOLGÁLTATÁS RENDJÉRŐL Budapest 2007 1 A Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai

Részletesebben

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E

Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K I N T É Z E T E Szervezeti és Működési Rend 11. melléklete: Üzleti Tudományok Intézete működési rendje 2012. Beosztás Ü Z L E T I T U D O M Á N Y O K S z a b á l y z a t Oldal: 2/8. Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta oktatási

Részletesebben

Az Informatikai Főosztály feladatai

Az Informatikai Főosztály feladatai Az Informatikai Főosztály feladatai 1. Feladat- és hatáskörök A Kormányhivatal SzMSz-ében a Főosztály részére megállapított, jelen Ügyrendben részletezett feladat- és hatáskörök elosztása a következők

Részletesebben

A MISKOLCI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI REGIONÁLIS KÖZPONTJÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A MISKOLCI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI REGIONÁLIS KÖZPONTJÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A MISKOLCI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI REGIONÁLIS KÖZPONTJÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Miskolc, 2014. 1.1.18. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM FELNŐTTKÉPZÉSI REGIONÁLIS KÖZPONTJÁNAK SZERVEZETI

Részletesebben

i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM A ZENEI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. október 15., hatályba lép: 2013. október 17-én Utolsó módosítás: 2016. február 16., hatályba lép: 2016. február 18-án A Zenei Intézet ügyrendjét

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BIO-TECH TUDÁSKÖZPONT

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BIO-TECH TUDÁSKÖZPONT 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 57. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE BIO-TECH TUDÁSKÖZPONT BUDAPEST,

Részletesebben

6. sz. Javaslat a DE Egészségügyi Kar Szervezeti és Működési Rendje módosítására az SZMR Bizottság április 07-i ülésére

6. sz. Javaslat a DE Egészségügyi Kar Szervezeti és Működési Rendje módosítására az SZMR Bizottság április 07-i ülésére 6. sz. Javaslat a DE Egészségügyi Kar Szervezeti és Működési Rendje módosítására az SZMR Bizottság 2010. április 07-i ülésére 1. Az SZMR 1. (2) A Kar székhelyén lévő képzések felsorolásából törlésre kerül:

Részletesebben

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 5. verzió A Budapesti Műszaki Főiskola Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék A BUDAPESTI MŰSZAKI FŐISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A HALLGATÓI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A HALLGATÓI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA A HALLGATÓI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÜGYRENDJE Elfogadva: 2015. február 27., hatályba lép: 2015. március 2-án A Hallgatói Szolgáltató Központ (a továbbiakban: HSZK) ügyrendjét a Nyíregyházi

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend

Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend A Nyugat-magyarországi Egyetem sz. melléklete Nyugat-magyarországi Egyetem Központi Könyvtár Ügyrend 2008 Sopron 3 I. A könyvtár elnevezése, székhelye, címe 1. (1) A könyvtár neve: Nyugat-magyarországi

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE TÜV RHEINLAND EGYETEMI TUDÁSKÖZPONT

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE TÜV RHEINLAND EGYETEMI TUDÁSKÖZPONT 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 11. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE TÜV RHEINLAND EGYETEMI TUDÁSKÖZPONT

Részletesebben

Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND

Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Magyar Elektrotechnikai Egyesület TITKÁRSÁGI ÜGYREND Budapest, 2013. december 17. Összeállította: Ellenjegyezte: Günthner Attila Irodavezető Ángyánné Kiss Zsuzsanna Ellenőrző Bizottság elnök Kovács András

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Javaslat az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár és a Városgondnokság Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására

Részletesebben

TANULMÁNYI ÜGYREND A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Miskolc, 2015.

TANULMÁNYI ÜGYREND A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Miskolc, 2015. TANULMÁNYI ÜGYREND A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA III. KÖTET HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER Miskolc, 2015. 1.3.15. számú Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 8. sz. melléklete AZ EGYETEMI KÖNYVTÁRI SZOLGÁLAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST, 2012.

Részletesebben

i III. HALLGATÓI KÖVETELMÉNYRENDSZER III/2.1. Díjtételek A Szenátus - a HÖK egyetértésével - 2007. június 25-i ülésén, 60.ba/2006/07. számú határozatával támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat

Részletesebben

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 I. A Magyar Vámügyi Szövetség (továbbiakban: Szövetség) adatai Elnevezése: Magyar: Angol: Német: Francia: Magyar Vámügyi Szövetség Hungarian

Részletesebben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata HIVATALOS ÉRTESÍTŐ 2013. évi 57. szám 20401 Az Emberi Erőforrások Minisztériuma irányítása alá tartozó költségvetési szerv alapító okirata Az Oktatási Hivatal Alapító Okirata (a módosításokkal egységes

Részletesebben

Ü-06 MŰSZAKI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÜGYREND

Ü-06 MŰSZAKI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÜGYREND 1. kiadás 0. módosítás 1 (11). oldal A DUNAÚJVÁROSI FŐSIKOLA MŰSZAKI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ÜGYREND 2015 Dunaújváros 1. kiadás 0. módosítás 2 (11). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 101-2014/2015.

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM

A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM A DUNAÚJVÁROSI EGYETEM GAZDASÁGI OSZTÁLY ÜGYRENDJE Dunaújváros 2016 Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 40-2016/2017. (2016.10.25.) határozatával egységes szerkezetben a kancellár tájékoztatását elfogadta

Részletesebben

A Főosztály dolgozói:

A Főosztály dolgozói: NÓGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL KOORDINÁCIÓS ÉS SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY Cím: 3100 Salgótarján, Zemlinszky R. út 9 Levelezési cím: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36 3100 Salgótarján, Pf: 265. Telefon: 06 (32) 620-756

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL BUDAPEST,

Részletesebben

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők)

Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Hallgatók tájékoztatása a 2014/15. tanévi díjtételekről (kiírások és fizetési határidők) Tisztelt Hallgatók! A BGF szenátusa 2014. június 12-én az alábbi határozatot hozta: A BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MÉRNÖKI KAMARA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009. 1 1. Általános rendelkezések: A Szervezeti és Működési Szabályzat (továbbiakban: Szabályzat) rendelkezéseit a tervező-és

Részletesebben

ERDÉSZETI ÉS FAIPARI KUTATÓKÖZPONT ÜGYRENDJE

ERDÉSZETI ÉS FAIPARI KUTATÓKÖZPONT ÜGYRENDJE NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM ERDÉSZETI ÉS FAIPARI KUTATÓKÖZPONT ÜGYRENDJE SOPRON 2016 HATÁLYOS: 2016. 06. 15-TŐL TARTALOMJEGYZÉK Általános rendelkezések... 3 Az Erdészeti és Faipari Kutatóközpont vezetése...

Részletesebben

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata

PTE ÁJK Pályázati Szabályzata PTE ÁJK Pályázati Szabályzata 1. A PTE ÁJK Pályázati Szabályzatának (továbbiakban: Szabályzat) célja összhangban a PTE pályázati rendjéről szóló 4/2007.sz. Rektori Utasítással a PTE ÁJK pályázati aktivitásának

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL BUDAPEST,

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI CENTRUM

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI CENTRUM 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 48. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE KÁRPÁT-MEDENCEI ONLINE OKTATÁSI

Részletesebben

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA MÁTRASZENTIMREI ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. Az Önkormányzati Hivatal alapító okiratának kelte, száma, alapítás időpontja 1./ 10./2002. ( II.13.) sz. Kt. határozatával fogadta

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE

NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE NYÍREGYHÁZI EGYETEM DIÁKIGAZOLVÁNY KEZELÉSÉNEK ELJÁRÁSI RENDJE Elfogadva: 2012. május 22., hatályba lép: 2012. május 24-én Utolsó módosítás: 2016. június 14., hatályba lép: 2016. június 16-án Az oktatási

Részletesebben

A PAF Rektora és Kancellárja által biztosított ügyleti képviseleti jogok 1/5 SZMSZ (2013 november 1.) 2. melléklet

A PAF Rektora és Kancellárja által biztosított ügyleti képviseleti jogok 1/5 SZMSZ (2013 november 1.) 2. melléklet PF a és ja által biztosított ügyleti képviseleti jogok /5 M (203 november.) 2. melléklet B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W JELMGYRÁZT: ILLETÉKESSÉGI

Részletesebben

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TUDOMÁNYOS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS ADATBÁZIS (MTMT) ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. Dunaújváros 2014.

A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA TUDOMÁNYOS PUBLIKÁCIÓS TEVÉKENYSÉGGEL KAPCSOLATOS ADATBÁZIS (MTMT) ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA. Dunaújváros 2014. A DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA ADATBÁZIS (MTMT) ALKALMAZÁSÁNAK SZABÁLYZATA Dunaújváros 2014. 1. kiadás 0. módosítás 2 (11). oldal Dunaújvárosi Főiskola Szenátusa által 1-2014/2015. (2014.10.22.) számú határozatával

Részletesebben

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 -

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 - A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA KÖNYVTÁRÁNAK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 1 - A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szenátusa (a továbbiakban: Szenátus)

Részletesebben

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében:

KOORDINÁCIÓS, HUMÁNPOLITIKAI és SZERVEZÉSI FŐOSZTÁLY. 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: 1. A Koordinációs, Humánpolitikai és Szervezési Főosztály koordinációs feladatai tekintetében: a) Ellátja a Megyei Államigazgatási Kollégium működésével kapcsolatos koordinációs és adminisztrációs feladatokat;

Részletesebben

Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság Szervezeti és Működési Szabályzata 1.) A társaság neve, székhelye, jogállása 1.1.) A társaság neve: Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1.2.)

Részletesebben

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03.

Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Jóváhagyva: 2001. május 03. Központi Sport- és Ifjúsági Egyesület 1146. Budapest, Istvánmezei út 1-3. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2001. május 03. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza

Részletesebben

Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés

Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Szervezeti felépítés 1.1. Kuratórium 1.1.1. Elnöke Dr. Haraszti György 1.1.2. Tagjai Prof. Dr. Haraszti György Tallai Gábor Dr. Róna Tamás Frisch György

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM KANCELLÁR 15/2015. (IV.15.) számú kancellári utasítás a kari működést támogató szervezeti egységek és a kari szolgáltató egységek közalkalmazottai feletti munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjéről A nemzeti felsőoktatásról

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések 1. Általános rendelkezések (1) A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem (a továbbiakban: Egyetem) Szervezeti és Működési Rendjének (a továbbiakban:

Részletesebben

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2.

polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Sárbogárd, Hősök tere 2. 1. A POLGÁRMESTERI HIVATAL BELSŐ SZERVEZETI TAGOZÓDÁSA, FELADATKÖRE Polgármester: Jegyző: Aljegyző: Dr. Sükösd Tamás polgarmester@sarbogard.hu Tel.: 25/520-240, Fax: 25/520-280 Demeterné Dr. Venicz Anita

Részletesebben

I. A HIVATAL FELADATAI

I. A HIVATAL FELADATAI I. A HIVATAL FELADATAI 1. Az Önkormányzat működésével kapcsolatban 1.1. A Hivatal feladatai az Önkormányzat működésével kapcsolatban: a. ellátja a Képviselő-testület és bizottságai működéséhez szükséges

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2007. április 12. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése...3 1. A HTE képviselete...3 2. Titkárság...3 3. Ügyvezető

Részletesebben

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete december 19.-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Dorog Város Képviselő-testülete december 19.-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből Dorog Város Jegyzője 2510 DOROG Bécsi u. 71. Pf:43. Tel:(36) 33 431-299 Fax:(36) 33 431-377 1/16/2003. KIVONAT Dorog Város Képviselő-testülete 2003. december 19.-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből 254/A/2003.(XII.19.)

Részletesebben

Hatályos: év október hó 1. napjától

Hatályos: év október hó 1. napjától HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Óbudai Almáskert Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától Az Óbudai Almáskert Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR

A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM A KÖZPONTI KÖNYVTÁR ÉS LEVÉLTÁR ÜGYRENDJE SOPRON 2015 HATÁLYOS: 2015. MÁJUS 6-TÓL TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rész... 3 II. Központi Könyvtár... 5 A könyvtár elnevezése, székhelye,

Részletesebben

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának feladatai 1.1. Szervezési Osztály 1. A Szervezési Osztály koordinációs feladatai

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL

Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL 4. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 8. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE REKTORI HIVATAL BUDAPEST,

Részletesebben

hatályos:

hatályos: 39/2016. (VIII. 25.) EMMI utasítás az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2015. (VII. 21.) EMMI utasítás módosításáról 1 hatályos: 2016.08.26-2016.08.27

Részletesebben

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI KORMÁNYHIVATAL FÖLDMŰVELÉSÜGYI IGAZGATÓSÁG ÜGYREND A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Szervezeti és Működési Szabályzatának (a továbbiakban: SzMSz) 12. c) pontjában

Részletesebben

EGYETEMI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

EGYETEMI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Szervezeti és Működési Szabályzat I. kötet Szervezeti és Működési Rend 4.d. sz. melléklete AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM EGYETEMI KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Részletesebben

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21.

Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. 2001. június 21. Villamosipari Kereskedők és Gyártók Országos Szakmai Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2001. június 21. 2 TARTALOMJEGYZÉK I./ Szervezeti felépítés 1./ Közgyűlés 2./ Elnökség 3./ Munkaszervezet:

Részletesebben

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE

ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA 1450 Budapest, Pf.:214. Telefon: 1-323-2070 Fax: 1-323-2079 e-mail: meszk@meszk.hu ORSZÁGOS ETIKAI BIZOTTSÁG UGYRENDJE Az Országos Elnökség 3/2015. (01.22.) sz.

Részletesebben

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013..

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés: 2013.. HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Hatályba lépés: 2013.. TARTALOMJEGYZÉK I. A HTE működése... 3 1. A HTE képviselete... 3 2. Titkárság... 3 3. Ügyvezető

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság

Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet. Titkárság Polgármesteri Hivatal ügyrend 1. sz. melléklet Titkárság a tevékenységének társadalmi szintű szervezési és koordinatív támogatásával, adatgyűjtéssel és elemzéssel kapcsolatos, valamint az előkészítő és

Részletesebben

REGIONÁLIS FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSI RENDJE

REGIONÁLIS FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSI RENDJE REGIONÁLIS FELNŐTTKÉPZÉSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT MŰKÖDÉSI RENDJE (Jelen szabályzatot a Szenátus a 69/2016. (XI.16.) sz. határozatával elfogadta) 2016. Oldal 1 / 10 Készítette Ellenőrizte Jóváhagyta Maczkó

Részletesebben

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK

Tanulmányi Tájékoztató. Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK Tanulmányi Tájékoztató Előadó: Németh Péter tanulmányi koordinátor Egyetemi Tanulmányi Központ NYME-SEK Mi kell a beiratkozáshoz? Beiratkozási lap aláírva (2 példány) a TAJ, adókártya, személyi fénymásolata

Részletesebben

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM CSALÁDBARÁT SZOLGÁLTATÓ ÜGYREND

DUNAÚJVÁROSI EGYETEM CSALÁDBARÁT SZOLGÁLTATÓ ÜGYREND DUNAÚJVÁROSI EGYETEM CSALÁDBARÁT SZOLGÁLTATÓ ÜGYREND Dunaújváros 2016 Ü-12 1. kiadás 0. módosítás 2 (7). oldal Dunaújvárosi Egyetem Szenátusa által 50-2016/2017. (2016.11.29.) sz. határozatával egységes

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben

AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben AZ ORSZÁGOS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR ALAPÍTÓ OKIRATA egységes szerkezetben Jelen alapító okirat a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak és a társadalombiztosítás szerveinek állami felügyeletéről

Részletesebben

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat 2.2. sz. Egyetemi Szabályzat A MISKOLCI EGYETEM DOKTORANDUSZ ÖNKORMÁNYZAT ALAPSZABÁLYA A Miskolci Egyetem Szenátusának 379/2012. sz. határozata. - 1 - A Miskolci Egyetem Doktorandusz Önkormányzat Alapszabálya

Részletesebben

2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L

2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L 2/2008. (IV. 24.) számú jegyzői utasítás VISEGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK Ü G Y R E N D J É R Ő L A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE DIGITÁLIS KULTÚRA ÉS HUMÁN TECHNOLÓGIA TUDÁSKÖZPONT

AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE DIGITÁLIS KULTÚRA ÉS HUMÁN TECHNOLÓGIA TUDÁSKÖZPONT 1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 58. függelék AZ ÓBUDAI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI REND KIEGÉSZÍTÉSE DIGITÁLIS KULTÚRA ÉS HUMÁN

Részletesebben

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok

Előterjesztés. a Képviselő-testület részére. Tárgy: A Polgármesteri Hivatal belső szervezeti tagozódásával kapcsolatos módosítási javaslatok Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Alpolgármester A Képviselő-testület nyilvános ülésének anyaga (SZMSZ 17. (1) bek.). Előterjesztés a Képviselő-testület részére Tárgy: A Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA NYÍREGYHÁZA MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLÁN (a Szervezeti és működési szabályzat 8. sz. melléklete) Elfogadva: 2009. május 5., hatályba lép: 2009.

Részletesebben

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM

MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM 1 MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYETEM A KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY ÜGYRENDJE Egységes szerkezetben a Szenátus 29/2015. (VI. 1.) határozata szerinti módosításokkal. 2015. június 1. 2 A Magyar

Részletesebben

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA. az Erasmus Program megvalósításának rendjéről

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA. az Erasmus Program megvalósításának rendjéről Hatály: 2013. 03. 15. - A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM REKTORÁNAK 24/2012. SZÁMÚ UTASÍTÁSA az Erasmus Program megvalósításának rendjéről (EGYSÉGES SZERKEZETBEN AZ 5/2013. SZ. REKTORI UTASÍTÁS EZEN UTASÍTÁST

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Komárom Városi Sportegyesület 2922 Komárom, Stadion út 1. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jóváhagyva: 2009. április 24. 1 A szervezeti és működési szabályzat összefoglalóan tartalmazza az egyesület szerveinek,

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Műegyetemi Tudományos Műhelyek és Tehetséggondozás Iroda (MTMT) Szervezeti és Működési Szabályzat Elfogadta a BME VIK

Részletesebben

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 1. melléklet Szervezeti és Működési Rend 14. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM ÉRDEKEGYEZTETŐ TANÁCSÁNAK SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA BUDAPEST,

Részletesebben

1. A kormánymegbízott

1. A kormánymegbízott 1. A kormánymegbízott 4. (1) A kormánymegbízott a Kormányhivatal vezetőjeként: a) Vezeti a Kormányhivatalt, gyakorolja annak feladat- és hatásköreit; b) Ellátja a költségvetési szerv vezetőjének hatáskörébe

Részletesebben

Szolnoki Főiskola Kistérségi Komplex Szolgáltató Szervezet Szervezeti és Működési Szabályzata TERVEZET 2011.

Szolnoki Főiskola Kistérségi Komplex Szolgáltató Szervezet Szervezeti és Működési Szabályzata TERVEZET 2011. Szolnoki Főiskola Kistérségi Komplex Szolgáltató Szervezet Szervezeti és Működési Szabályzata TERVEZET 2011. 1 Preambulum A Szolnoki Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) Szervezeti és Működési Szabályzata

Részletesebben

PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE

PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PROJEKT MENEDZSMENT ELJÁRÁS RENDJE. A projekt azonosító száma: ÁROP 1.A.2/A-2008-0090 Újfehértó, 2009. január 05. TARTALOM 1. A szervezet feladat- és hatásköre 3. 2. Szervezet

Részletesebben