Budapest,

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest, 2015.04.23."

Átírás

1 4IG NYRT. FELELŐS TÁRSSÁGIRÁNYÍTÁSI ELENTÉS ÉS NYILTKOZT 2014-es üzleti évre Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási jánlások alapján Készítette: 4iG Nyrt. óváhagyta: 4iG Nyrt. Közgyűlése április 23-án Budapest,

2 4iG Nyrt. FT elentés 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság ( és között FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, a továbbiakban Társaság ) Felelős Társaságirányítási jelentése és nyilatkozata a Budapesti Értéktőzsde Zrt. (továbbiakban BÉT ) által november 12-én elfogadott és közzétett Felelős Társaságirányítási jánlások alapján készült, amelyet jelen dokumentum 3. fejezete is tartalmaz. 4iG Nyrt. jelen Felelős Társaságirányítási elentését és Nyilatkozatát az Igazgatóság március 23-án, a Felügyelő Bizottság március 23-án fogadta el. Társaság a Felelős Társaságirányítási elentést és Nyilatkozatot közgyűlési előterjesztésként április 2-án a BÉT, a Magyar Nemzeti Bank, és Társaság saját honlapján tette közzé. I. Felelős Társaságirányítási elentés. Társaság irányítását ellátó szervek leírása 1. z Igazgatóság összetétele tárgyidőszakban, a 2014-es üzleti évben: től ig: Társaság ügyvezetését 5 tagból álló Igazgatóság látta el. z Igazgatóság tagjai megbízásuk lejárta után újraválaszthatók. z Igazgatóság tagjai: Dr. Felső Gábor elnök Eck Ilona Körmöczi Béla Endre Mezey ndrás Tóth Béla Zsolt től ig: i rendes Közgyűlésen az Igazgatóság tagja, Körmöczi Béla Endre lemondott Igazgatósági tagságáról. Közgyűlés új tagot választott Hegedűs udit személyében, január 21-ig tartó határozott időre. Közgyűlés az lapszabályt akként módosította, hogy lehetőség nyílt cégvezető választására. Közgyűlés a Társaság cégvezetőjének Somlyai Gábort választotta meg, határozatlan időre. Társaság ügyvezetését 5 tagból álló Igazgatóság látta el. z Igazgatóság tagjai megbízásuk lejárta után újraválaszthatók. z Igazgatóság tagjai: Dr. Felső Gábor elnök Eck Ilona, vezérigazgató Hegedűs udit Mezey ndrás Tóth Béla Zsolt z Igazgatóság saját tagjai közül egyszerű szótöbbséggel választja meg elnökét. z Igazgatóság választja meg a vezérigazgatót. z Igazgatóság gyakorolja a vezérigazgató felett a munkáltatói jogokat. Ügyrendjét az Igazgatóság maga állapítja meg. z Igazgatóság feladatait és jogait testületként gyakorolja. z Igazgatóság tagjai a Társaság vezető tisztségviselőinek minősülnek. z Igazgatóság, mint a Társaság ügyvezető szerve, képviseli a Társaságot harmadik személyekkel szemben, bíróságok és más hatóságok előtt

3 4iG Nyrt. FT elentés z Igazgatóság június 18. napján döntött Eck Ilona vezérigazgatói mandátumának megszüntetéséről és Somlyai Gábor cégvezető vezérigazgatóvá történő kinevezéséről. z Igazgatóság június 27. napján döntött a Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatának, illetve az Igazgatóság Ügyrendjének módosításáról től: i rendkívüli Közgyűlésen Mezey ndrás és Eck Ilona igazgatósági tagok lemondtak megbízatásukról. Közgyűlés új tagokat választott Fehér István és Dr. Polyák ózsef személyében, október 27-ig tartó határozott időre. Társaság ügyvezetését 5 tagból álló Igazgatóság látja el. z Igazgatóság tagjai megbízásuk lejárta után újraválaszthatók. z Igazgatóság tagjai: Dr. Felső Gábor elnök Fehér István Hegedűs udit Dr. Polyák ózsef Tóth Béla Zsolt 2. z Igazgatóság működése a. z Igazgatóság működése ig z igazgatósági ülések összehívása, előkészítése z Igazgatóság ülését összehívhatja az Igazgatóság elnöke, vagy az Igazgatóság bármely tagja, legalább 6 munkanappal, rendkívüli esetben 4 munkanappal az ülést megelőzően írásban, az ok és cél megjelölésével. z Igazgatóság ülésének összehívására az előző ülés keretében is sor kerülhet, amennyiben minden tag jelen van. meghívóban meg kell jelölni az ülés időpontját, helyét, valamint csatolni kell a napirendet és az előterjesztéseket. z Igazgatóság tagjai további napirendi pontok felvételét is kérhetik, az erre vonatkozó írásbeli javaslatot legkésőbb az Igazgatósági ülés időpontját megelőző negyedik napon tehetik meg. z Igazgatósági ülésen az Igazgatóság tagjai, a Felügyelő Bizottság elnöke, meghívása esetén a könyvvizsgáló, valamint a meghívott további személyek, szakértők személyesen vesznek részt, meghatalmazás útján történő képviseletre nincs lehetőség. z igazgatósági ülés helyszíne - eltérő egyhangú döntés hiányában - a Társaság székhelye. z Igazgatósági ülések megtartására rendkívüli esetben telefon-konferencia beszélgetés útján is mód van, mely ülésen hozott határozatokat az Igazgatóság elnöke -ben küldi körbe a tagoknak jóváhagyás végett, amire a tagok ben 3 munkanapon belül reagálnak. Rendkívüli esetben -ben történő szavazás keretében tartandó ülés lebonyolítására is lehetőség van, amennyiben adott ügyben sürgős határozathozatal szükséges. z Igazgatóság üléseinek rendje - z Igazgatósági ülést az Igazgatóság elnöke, akadályoztatása esetén az igazgatósági tagok által levezető elnöknek megválasztott igazgatósági tag vezeti. - z Igazgatóság határozatait a jelenlévő igazgatósági tagok egyszerű szótöbbséggel hozzák, szavazategyenlőség esetén az Igazgatóság elnökének szavazata dönt

4 4iG Nyrt. FT elentés - z Igazgatóság általában írásbeli előterjesztés alapján hoz határozatot. z előterjesztésnek a kérdés megítéléséhez szükséges minden lényeges információt tartalmaznia kell. - z Igazgatóság napirendjére tűzött előterjesztés elektronikus formában (Word, text, szkennelt dokumentum) készül, amely elektronikus üzenetként ( ) továbbítandó az Igazgatóság tagjai részére. - z Igazgatósági ülésen az előzetesen meghirdetett, illetve utóbb kiegészített napirenden nem szereplő ügy akkor tűzhető napirendre, ha az Igazgatóság tagjainak legalább kétharmada jelen van, és a jelenlévő igazgatósági tagok többsége az új napirendi pont tárgyalása ellen nem tiltakozik. Határozathozatal - z Igazgatósági ülés határozatképes, ha az igazgatósági tagok több mint fele jelen van. z Igazgatósági ülés az összehívás módjától függetlenül határozatképes, ha minden igazgatósági tag megjelent. - z Igazgatóság rendkívüli esetben, elektronikus levélváltás útján, ülés tartása nélkül is jogosult határozatokat hozni (melyet adott esetben telefonkonferencia beszélgetés is megelőzhet). z írásbeli határozatokra vonatkozó javaslatokat az Igazgatóság elnöke küldi meg elektronikus levél ( ) formájában az Igazgatóság tagjai részére, a határozat meghozatalához szükséges írásbeli dokumentumok, előterjesztések rendelkezésre bocsátásával együtt. z Igazgatóság tagjainak három munkanap áll rendelkezésükre szavazatuk közlésére. z igazgatósági tagok szavazatukat elektronikus üzenet ( ) útján kötelesek megküldeni az Igazgatóság elnöke részére. - Ha az igazgatósági tag szavazatát a rendelkezésre álló időn belül nem küldi meg az Igazgatóság elnöke részére, úgy hallgatását a szavazatok összesítésekor tartózkodásnak kell tekinteni. - Ha az igazgatósági tagok több, mint fele szavazatát formájában nem küldi meg az Igazgatóság elnöke részére, az Igazgatóság határozatképtelenségére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. mennyiben valamelyik tag adott kérdés részletes megvitatását szükségesnek tartja, úgy indítványozhatja az Igazgatósági ülés összehívását. - z Igazgatósági ülésekről készült jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell: az ülés helyét és idejét az ülésen résztvevők nevét, az ülés napirendjét, a szóbeli előterjesztések felsorolását, az előterjesztések, javaslatok, hozzászólások lényegét és az egyes napirendi pontok keretében hozott határozatokat, a határozatok számát, az elhangzott külön véleményt, ha annak jegyzőkönyvben történő rögzítését a véleménynyilvánító kéri. - Bármely igazgatósági tag kérésére hozzászólását szó szerint kell jegyzőkönyvben rögzíteni. - jegyzőkönyvet a jegyzőkönyvvezető írja alá és a levezető elnök, valamint egy igazgatósági tag hitelesíti

5 4iG Nyrt. FT elentés - z Igazgatóság által megőrzött jegyzőkönyvhöz mellékelni kell a napirendi pontokra vonatkozó írásbeli előterjesztéseket, dokumentumokat. - z iratokat a következő helyeken kell eltárolni: elektronikusan a Társaság szerverén és/vagy. az aláírt dokumentumokat papíron a Társaság irattárában. b. z Igazgatóság működése től z Igazgatóság működésére vonatkozó szabályok a tekintetben módosultak, hogy az Igazgatóság ülésére kifejezetten meghívható személyek köre kiegészült a vezérigazgató, cégvezető személyével. 3. z Igazgatóság és a vezérigazgató közötti felelősség- és feladatmegosztás alakulása a ig: z Igazgatóság hatáskörébe tartozott: Társaság, és a Társaság többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok éves- és 3 éves tervének elfogadása. Társaság rendes és rendkívüli közgyűlésének összehívása. Közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkozó javaslat elkészítése, elfogadása és közgyűlés elé terjesztése. z ügyvezetésre, a Társaság vagyoni helyzetére és üzletpolitikájára vonatkozó jelentés elkészítése és a közgyűlés elé terjesztése. Döntés hitel felvételéről, garancia- és egyéb olyan pénzügyi kötelezettség vállalásáról, ami a szokásos pénzügyi tevékenységtől eltérő. Más társaságban tulajdon(rész) megszerzéséről, bármely befektetésről, vagy a Társaságból való vagyoneladásról, tulajdonosi jogok gyakorlása Társaság bármely más társaságban való tulajdon(rész)ének eladásáról, beleértve szabadalom, védjegy és licenc vételét vagy eladását. z Igazgatóság feladataival összefüggő döntés-előkészítő anyagok elkészítésével kapcsolatos adminisztratív, koordinatív tevékenység, illetve az Igazgatóság tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli feladatok koordinálása jellemzően az igazgatósági tagokra való feladatkijelölés útján. munkáltatói jogokat gyakorló vezető tisztségviselő kijelölése jelölő- és a javadalmazási bizottság kijelölése vezérigazgató választása, hatáskörének, munkaszerződésének és bérezésének meghatározása (munkáltatói jog gyakorlása). vezérigazgató munkaszerződést köt a Társasággal, melyet az Igazgatóság elnöke ír alá. Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása. Társaság tevékenységei felügyeletének az Igazgatóság tagjai közötti szétosztása

6 4iG Nyrt. FT elentés z Igazgatóság jogosult az lapszabály 8. pontjában meghatározott keretek között alaptőke-emelésre. z Igazgatóság jogosult dönteni és ennek megfelelően alapszabályt módosítani a Társaság székhelye, telephelye, fióktelepe és tevékenységi köre tekintetében. Mindazok a döntések, amiket a Gt. vagy az lapszabály nem utal a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe. z Igazgatóság, illetve az Igazgatóság tagjainak felelőssége: - z Igazgatóság tagjai a Társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal, a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. jogszabályok, az lapszabály, a közgyűlés által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségek vétkes megszegésével a Társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felelnek a Társasággal szemben. Társaság felelős azért a kárért, melyet az Igazgatóság tagja e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott. z Igazgatóság tagjai a Társaság ügyeiről szerzett értesüléseiket üzleti titokként kötelesek megőrizni. Társaság jogutód nélküli megszűnése után az Igazgatósággal szembeni kártérítési igényt a jogerős cégbírósági törléstől számított egy éven belül azok a részvényesek érvényesíthetik, akik a Társaság cégbírósági törlésének időpontjában, részvényesi jogviszonyban álltak. kártérítési igényt a részvényes a Társaság megszűnésekor felosztott vagyonból az őt megillető rész arányában érvényesítheti. Gt. 25. (1) bekezdése alapján az lapszabály lehetővé teszi, hogy az Igazgatóság tagjai olyan személyek legyenek, akik a Társaságéval azonos főtevékenységet is végző más gazdálkodó szervezetben vezető tisztségviselői megbízatást látnak el. Gt. 25. (2) bekezdése alapján az lapszabály lehetővé teszi az Igazgatóság tagjai számára, hogy az Igazgatóság tagja és annak közeli hozzátartozója saját nevében vagy javára a gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozó ügyleteket kössön. z Igazgatóság elnökének hatásköre, feladatai: - Összehívja és vezeti az Igazgatóság ülését - Kijelöli az igazgatósági ülésről szóló jegyzőkönyv vezetőjét - Elrendeli a szavazást és megállapítja annak eredményét - Előkészíti a közgyűlés és az igazgatósági ülés napirendjét, valamint előterjeszti a döntésekre vonatkozó javaslatokat. vezérigazgató hatásköre, feladatai: - Társaság munkaszervezetének/operatív tevékenységének irányítását a vezérigazgató látja el. vezérigazgató az ügyek intézését a jogszabályok, az lapszabály, a Szervezeti és Működési Szabályzat, az Igazgatóság ügyrendje, a Közgyűlés és az Igazgatóság határozatai által meghatározott keretek között egyéni felelősséggel végzi. - vezérigazgató saját hatáskörét a Szervezeti és Működési Szabályzat szerint a Társaság operatív tevékenységének irányítása körében annak vezetőire és munkavállalóira munkaköri leírással általánosan vagy eseti rendelkezéssel átruházhatja

7 4iG Nyrt. FT elentés - vezérigazgatót illeti meg a döntési jog minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Közgyűlés vagy az Igazgatóság hatáskörébe. - vezérigazgató gyakorolja a Társasággal munkaviszonyban álló munkavállalók fölött a munkáltatói jogokat. - fentieken túl, a vezérigazgató végrehajtja a hozott határozatokat és döntéseket, irányítja a Társaság tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátását. - vezérigazgató személyét érintő határozatok meghozatalában a vezérigazgató, mint igazgatósági tag szavazati jogát nem gyakorolhatja. b től z Igazgatóság hatáskörébe tartozik: Társaság, és a Társaság többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok éves- és 3 éves tervének elfogadása. Társaság rendes és rendkívüli közgyűlésének összehívása. Közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekre vonatkozó javaslat elkészítése, elfogadása és közgyűlés elé terjesztése. z ügyvezetésre, a Társaság vagyoni helyzetére és üzletpolitikájára vonatkozó jelentés elkészítése és a közgyűlés elé terjesztése. Döntés hitel felvételéről, garancia- és egyéb olyan pénzügyi kötelezettség vállalásáról, ami a szokásos pénzügyi tevékenységtől eltérő. Más társaságban tulajdon(rész) megszerzéséről, bármely befektetésről, vagy a Társaságból való vagyoneladásról, tulajdonosi jogok gyakorlása. Társaság bármely más társaságban való tulajdon(rész)ének eladásáról, beleértve szabadalom, védjegy és licenc vételét vagy eladását. munkáltatói jogokat gyakorló vezető tisztségviselő kijelölése jelölő- és a javadalmazási bizottság kijelölése vezérigazgató választása, hatáskörének, munkaszerződésének és bérezésének meghatározása (munkáltatói jog gyakorlása). vezérigazgató munkaszerződést köt a Társasággal, melyet az Igazgatóság elnöke ír alá. Cégvezető munkaszerződésének, munkaköri feladatainak meghatározása (munkáltatói jog gyakorlása). cégvezető munkaszerződést köt a Társasággal, melyet az Igazgatóság elnöke ír alá. Társaság Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása. Társaság tevékenységei felügyeletének az Igazgatóság tagjai és a cégvezető közötti szétosztása. z Igazgatóság jogosult az lapszabály 8. pontjában meghatározott keretek között alaptőke-emelésre. z Igazgatóság jogosult dönteni és ennek megfelelően alapszabályt módosítani a Társaság székhelye, telephelye, fióktelepe és tevékenységi köre tekintetében. Mindazok a döntések, amiket a Ptk. vagy az lapszabály nem utal a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe

8 4iG Nyrt. FT elentés z Igazgatóság, illetve az Igazgatóság tagjainak felelőssége: - z Igazgatóság tagjai a Társaság ügyvezetését a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján kötelesek ellátni. z Igazgatóság tagjai az ügyvezetési tevékenységük során így a jogszabályok, az lapszabály, a közgyűlés által hozott határozatok, illetve ügyvezetési kötelezettségek vétkes megszegésével a Társaságnak okozott károkért a Ptk-ban foglalt, a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felelnek a Társasággal szemben. Társaság felelős azért a kárért, melyet az Igazgatóság tagja e jogkörében eljárva harmadik személynek okozott. z Igazgatóság tagjai a Társaság ügyeiről szerzett értesüléseiket üzleti titokként kötelesek megőrizni. Társaság jogutód nélküli megszűnése után az Igazgatósággal szembeni kártérítési igényt a jogerős cégbírósági törléstől számított egy éven belül azok a részvényesek érvényesíthetik, akik a Társaság cégbírósági törlésének időpontjában, részvényesi jogviszonyban álltak. kártérítési igényt a részvényes a Társaság megszűnésekor felosztott vagyonból az őt megillető rész arányában érvényesítheti. z lapszabály pontja lehetővé teszi, hogy az Igazgatóság tagjai olyan személyek legyenek, akik a Társaságéval azonos főtevékenységet is végző más gazdálkodó szervezetben vezető tisztségviselői megbízatást látnak el. z lapszabály pontja lehetővé teszi az Igazgatóság tagjai számára, hogy az Igazgatóság tagja és annak közeli hozzátartozója saját nevében vagy javára a gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozó ügyleteket kössön. z Igazgatóság elnökének hatásköre, feladatai Összehívja és vezeti az Igazgatóság ülését Kijelöli az igazgatósági ülésről szóló jegyzőkönyv vezetőjét Elrendeli a szavazást és megállapítja annak eredményét Előkészíti a közgyűlés és az igazgatósági ülés napirendjét, valamint előterjeszti a döntésekre vonatkozó javaslatokat Két Igazgatóság ülés között eljár az igazgatóság nevében. Gyakorolja az alapvető munkáltatói jogokat (munkaviszony keletkeztetés, megszüntetés, juttatások megállapítása) az Igazgatóság tagjai felett. vezérigazgató hatásköre, feladatai Társaság operatív irányítását a vezérigazgató látja el. vezérigazgató az ügyek intézését a jogszabályok, az lapszabály, a Szervezeti és Működési Szabályzat, az Igazgatóság ügyrendje, a Közgyűlés és az Igazgatóság határozatai által meghatározott keretek között egyéni felelősséggel végzi. vezérigazgatót illeti meg a döntési jog minden olyan ügyben, amely nem tartozik a Közgyűlés vagy az Igazgatóság hatáskörébe. vezérigazgató teljes körűen gyakorolja a Társasággal munkaviszonyban álló munkavállalók fölött a munkáltatói jogokat, kivéve az igazgatóság tagjai feletti azon munkáltatói jogokat, melyeket az Igazgatóság elnöke gyakorol. fentieken túl, a vezérigazgató végrehajtja a hozott határozatokat és döntéseket, irányítja a Társaság tevékenységi körébe tartozó feladatok ellátását

9 4iG Nyrt. FT elentés z Igazgatóság feladataival összefüggő döntés-előkészítő anyagok elkészítésével kapcsolatos adminisztratív, koordinatív tevékenység, illetve az Igazgatóság tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli feladatok koordinálása. 4. z Igazgatóság tárgyidőszakban tartott ülései tárgyidőszakban, a 2014-es üzleti évben az Igazgatóság 7 alkalommal ülésezett, és 9 alkalommal elektronikus szavazással hozott határozatot. Mind a 7 Igazgatósági ülés határozatképes volt, melyből 5 ülésen minden tag, míg 2 ülésen 4 tag vett részt. z elektronikus szavazásokon minden tag leadta szavazatát, leszámítva azokat az eseteket, amikor valamelyik tag személyes érintettség okából nem szavazott. 5. Felügyelő Bizottság és annak működése tárgyidőszakban, a 2014-es üzleti évben: től ig: Felügyelő Bizottság öt tagból állt. Felügyelő Bizottság mind az öt tagjának a mandátuma öt évig január 21-ig tart. Felügyelő Bizottság tagjai (a független tagok neve aláhúzással és dőlt betűs nyomtatással van kiemelve): Hegedűs udit elnök dr. Móricz Gáborné tag dr. Boródi Ferenc tag Németh ános tag dr. Némethi Gábor tag től ig: i rendes közgyűlésen Hegedűs udit, a Felügyelő Bizottság független tagja és elnöke bejelentette felügyelő bizottsági tagságáról való lemondását. Közgyűlés Hegedűs udit helyére új felügyelő bizottsági tagot választott Rátkainé Fehér Ágnes személyében. Felügyelő Bizottság mind az öt tagjának a mandátuma január 21-ig tart. Felügyelő Bizottság tagjai napján tartott ülésükön a Felügyelő Bizottság elnökének Rátkainé Fehér Ágnes független tagot választották. Felügyelő Bizottság tagjai (a független tagok neve aláhúzással és dőlt betűs nyomtatással van kiemelve): Rátkainé Fehér Ágnes elnök dr. Móricz Gáborné tag dr. Boródi Ferenc tag Németh ános tag dr. Némethi Gábor tag től:

10 4iG Nyrt. FT elentés i rendkívüli közgyűlésen a Felügyelő Bizottság 4 tagja, dr. Móricz Gáborné, dr. Boródi Ferenc, Németh ános és dr. Némethi Gábor bejelentette felügyelő bizottsági tagságáról való lemondását. Közgyűlés a lemondással érintett tagok helyére új felügyelő bizottsági tagokat választott. Felügyelő Bizottság 4 újonnan megválasztott tagjának a mandátuma október 27-ig tart. Tekintettel arra, hogy Rátkainé Fehér Ágnes napjával lemondott a Felügyelő Bizottságban betöltött elnöki tisztségéről, a Felügyelő Bizottság tagjai napján tartott ülésükön új elnököt választottak. Felügyelő Bizottság tagjai napján a Felügyelő Bizottság elnökének ászberényi Tamás független tagot választották. Felügyelő Bizottság tagjai (a független tagok neve aláhúzással és dőlt betűs nyomtatással van kiemelve): ászberényi Tamás elnök dr. Kishegyi úlia tag dr. Pongor Dániel Gábor tag dr. ndriskáné Ernöházai Ildikó tag Rátkainé Fehér Ágnes tag Felügyelő Bizottság testületként jár el, tagjai közül maga választ elnököt. Felügyelő Bizottság elnöke összehívja és vezeti a Felügyelő Bizottság üléseit, kijelöli a jegyzőkönyvvezetőt, elrendeli a szavazást és megállapítja annak eredményét. Felügyelő Bizottság ülését annak bármely tagja is összehívhatja az ok és cél megjelölésével, ha ez irányú kérését az elnök 8 napon belül nem teljesíti. Felügyelő Bizottság hatásköre kiterjed az alábbiakra: - a Közgyűlés elé terjesztett valamennyi fontosabb jelentés, továbbá az éves beszámoló és az adózott eredmény felhasználásának megvizsgálása és arról jelentés tétele a közgyűlésnek. z osztalékfizetésről és a felelős vállalatirányítási jelentésről szóló előterjesztéseket az Igazgatóság a Felügyelő Bizottság jóváhagyásával tárja a Közgyűlés elé; - a közgyűlést haladéktalanul összehívja abban az esetben, ha törvénybe, az lapszabályba, a Közgyűlés határozataiba ütköző intézkedéseket vagy a Társaság és a részvényesek érdekeit sértő mulasztásokat, avagy visszaéléseket tapasztal; - a Társaság ügyvezetésének felügyelete; - ellátja a törvényben előírt egyéb feladatait. Ügyrendjét a Felügyelő Bizottság maga állapítja meg és a Közgyűlés elé terjeszti jóváhagyásra. Ez alapján: a. Felügyelő Bizottság hatásköre, feladatai - Felügyelő Bizottság a Társaság legfőbb szerve részére ellenőrzi a Társaság ügyvezetését ellátó Igazgatóságot. Felügyelő Bizottság testületként jár el, ugyanakkor az egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. z ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelő bizottsági tag azon jogát, hogy az ellenőrzést

11 4iG Nyrt. FT elentés más, a Felügyelő Bizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze. - Felügyelő Bizottság feladatát, illetve kötelezettségét képezi: a jogszabályok, a Közgyűlés által hozott határozatok és döntések végrehajtásának ellenőrzése; a Társaság gazdálkodásának, a gazdálkodás eredményességének és a Társaság ügyvitele helyességének ellenőrzése; a Társaság legfőbb szerve ülésének napirendjén szereplő valamennyi lényeges üzletpolitikai jelentés és minden olyan előterjesztés vizsgálata, amely előterjesztés a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó ügyre vonatkozik; a Közgyűlés összehívása és a Közgyűlés napirendjére vonatkozó javaslattétel, amennyiben megítélése szerint az Igazgatóság tevékenysége jogszabályba, az lapszabályba, közgyűlési határozatba ütközik, vagy sérti a Társaság vagy a részvényesek érdekeit; rendszeres kapcsolattartás a választott könyvvizsgálóval; az Igazgatóság előzetes egyetértése alapján javaslattétel a Közgyűlésnek a megválasztandó könyvvizsgáló személyére és díjazására; a belső ellenőrzés által végzett vizsgálatok megállapításai és saját tapasztalatai alapján kezdeményezett ajánlások és javaslatok kidolgozása; mindazon egyéb feladatok ellátása, melyeket jogszabály vagy az lapszabály a Felügyelő Bizottság hatáskörébe utal. - számviteli törvény szerinti beszámolóról, és az adózott eredmény felhasználásáról a Közgyűlés csak a Felügyelő Bizottság írásbeli jelentésének birtokában határozhat. Közgyűlés az osztalékfizetésről a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadásával egyidejűleg, az Igazgatóság a Felügyelő Bizottság által előzetesen jóváhagyott javaslatára határozhat. Felügyelő Bizottság jóváhagyása szükséges a felelős társaságirányítási jelentésnek a beszámoló elfogadásával egyidejűleg történő előterjesztéséhez is. - Felügyelő Bizottság előzetes hozzájárulására van szükség olyan szerződés létrejöttéhez, melyet a Társaság az alaptőkéjében 10%-ot elérő, szavazati jogot megtestesítő, névre szóló részvénnyel rendelkező részvényesével vagy annak közeli hozzátartozójával köt. - Felügyelő Bizottság a feladatkörébe tartozó kérdésekkel kapcsolatos írásos jelentéseit a Közgyűlés részére a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelő határidőben, de legalább 15 nappal a Közgyűlés időpontját megelőzően készíti el. - Felügyelő Bizottság feladatainak teljesítése során a vezető tisztségviselőktől, illetve a gazdasági társaság vezető állású munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a Társaság könyveit és iratait ha szükséges, szakértők bevonásával megvizsgálhatja. Felügyelő Bizottság tagjai jogosultak a Közgyűlésen tanácskozási joggal részt venni. b. Felügyelő Bizottság tagjainak jogállása, felelőssége - Felügyelő Bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek a felügyelőbizottsági tevékenységben nincs helye. felügyelőbizottsági tagot e minőségében a Társaság részvényesei, illetve munkáltatója nem utasíthatja

12 4iG Nyrt. FT elentés - Felügyelő Bizottság tagjaira a Gt ban, valamint a Gt. 25. (3) - (5) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi szabályokat megfelelően alkalmazni kell. z összeférhetetlenségre egyebekben az lapszabály pontjai az irányadók. - Tekintettel arra, hogy a Társaság tőzsdén jegyzett részvénytársaság, annak működésére a tőkepiacról szóló évi CXX. tv. (Tpt) előírásai alkalmazandók, a Felügyelő Bizottság tagjai tevékenységüket a Tpt. rendelkezéseit is betartva különös tekintettel a Tpt. 201/B -ban foglalt, a felügyelőbizottsági tagoknak mint bennfentes személyeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felé fennálló esetleges bejelentési kötelezettség teljesítésére végzik. - Felügyelő Bizottság tagjai a Ptk. közös károkozásra vonatkozó szabályai szerint korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a Társasággal szemben a Társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért, ideértve a számviteli törvény szerinti beszámoló, valamint a kapcsolódó üzleti jelentés összeállításával és nyilvánosságra hozatalával összefüggő ellenőrzési kötelezettség megszegését is. z ellenőrzési feladatok megosztása a felügyelőbizottsági tagok jelen pontban részletezett felelősségét nem érinti. - vezető tisztségviselők kötelesek a gazdasági társaság üzleti titkait (Ptk. 81. ) megőrizni. c. Felügyelő Bizottság tárgyidőszakban tartott ülései Felügyelő Bizottság üléséről jegyzőkönyvet vezet. Tárgyidőszakban a Felügyelőbizottság 3 alkalommal ülésezett a tagok hiánytalan részvételével. Felügyelő Bizottság 2 alkalommal hozott írásbeli szavazással határozatot. Felügyelő Bizottság a 2014-es évben a legtöbbször a következő kérdésekben döntött: éves beszámoló, éves üzleti jelentés, konszolidált beszámoló, osztalékfizetésről szóló javaslat, egyéb közgyűlési előterjesztések elfogadása, felügyelő bizottsági elnök megválasztása, lapszabály módosítására, illetve a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt lapszabályra vonatkozó tervezetek elfogadása. 6. z Igazgatóság, a Felügyelő Bizottság és a menedzsment munkájának értékelése, javadalmazás z Igazgatóság a vezetés (Igazgatóság, menedzsment) munkáját folyamatosan értékeli, ezen túlmenően évente egy alkalommal átfogó értékelést is végez. vezető tisztségviselők (vezérigazgató) javadalmazásának kialakult rendszere van. z alapfizetésen felül a vezető tisztségviselő bónuszra jogosult, ha a Társaság tárgyévi és hosszabb távú fejlődése megfelel a céloknak. bónusz az árbevétel fejlődéséhez, az üzleti eredmény alakulásához és az adott üzleti év legfontosabb egyedi feladatainak teljesítéséhez kötődik. z Igazgatóság úgy ítéli meg, hogy a Társaság hosszú távú sikeres működése kifejeződik a részvények árfolyamának kedvező alakulásában is. Így az alkalmazott juttatási rendszer egyben hosszú távon érdekeltté teszi a vezető tisztségviselőket a részvények árfolyamának javításában is. Eck Ilona vezérigazgató munkájának évközi értékelése a vezérigazgató személyében történő változást eredményezte. Egyebekben a vezetés évi munkájának értékelése változást nem eredményezett. 7. z udit Bizottság és annak működése tárgyidőszakban, a 2014-es üzleti évben:

13 4iG Nyrt. FT elentés től ig: z udit Bizottság három tagból állt, akiket a Közgyűlés választott meg január 21-ig tartó időtartamra. z udit Bizottság tagjai: Hegedűs udit elnök dr. Móricz Gáborné tag dr. Némethi Gábor tag től ig: i rendes közgyűlésen Hegedűs udit, az udit Bizottság elnöke bejelentette audit bizottsági elnöki tisztségéről és tagságáról való lemondását. Közgyűlés Hegedűs udit helyére új audit bizottsági tagot választott Rátkainé Fehér Ágnes személyében. Felügyelő Bizottság mind a három tagjának a mandátuma január 21-ig tart. z udit Bizottság tagjai napján tartott ülésükön az udit Bizottság elnökének Rátkainé Fehér Ágnes tagot választották. z udit Bizottság tagjai: Rátkainé Fehér Ágnes elnök dr. Móricz Gáborné tag dr. Némethi Gábor tag től: i rendkívüli közgyűlésen az udit Bizottság 3 tagja, dr. Móricz Gáborné és dr. Némethi Gábor és Rátkainé Fehér Ágnes bejelentette audit bizottsági tagságáról való lemondását. z udit Bizottság újonnan megválasztott tagjainak a mandátuma október 27-ig tart. Tekintettel arra, hogy az udit Bizottság elnöke, Rátkainé Fehér Ágnes napjával lemondott audit bizottsági tagságáról, az udit Bizottság tagjai napján tartott ülésükön új elnököt választottak. Felügyelő Bizottság tagjai napján a Felügyelő Bizottság elnökének ászberényi Tamás tagot választották. z udit Bizottság tagjai: ászberényi Tamás elnök dr. Kishegyi úlia tag dr. Pongor Dániel Gábor tag z udit bizottság hatáskörébe tartozik: - a számviteli törvény szerinti beszámoló véleményezése; javaslattétel a könyvvizsgáló személyére és díjazására; - a könyvvizsgálóval megkötendő szerződés előkészítése, a részvénytársaság képviseletében a szerződés aláírása;

14 4iG Nyrt. FT elentés - a könyvvizsgálóval szembeni szakmai követelmények és összeférhetetlenségi előírások érvényre juttatásának figyelemmel kísérése, a könyvvizsgálóval való együttműködéssel kapcsolatos teendők ellátása, valamint szükség esetén a Felügyelő Bizottság számára intézkedések megtételére való javaslattétel; - a pénzügyi beszámolási rendszer működésének értékelése és javaslattétel a szükséges intézkedések megtételére; - a Felügyelő Bizottság munkájának segítése a pénzügyi beszámolási rendszer megfelelő ellenőrzése érdekében. tárgyidőszakban az udit Bizottság 3 alkalommal ülésezett a tagok hiánytalan részvételével. z udit Bizottság a 2014-es évben leggyakrabban a könyvvizsgáló személyére és díjazására tett javaslat tárgyában döntött. 8. Társaságnál működő egyéb bizottságok Társaságnál működik az Igazgatóság által kijelölt tagokból álló jelölőbizottság és javadalmazási bizottság. jelölőbizottság tárgyévben 2 alkalommal ülésezett, a bizottság tagjai az Igazgatóság egyes tagjai voltak. jelölőbizottság a 2014-es évben az Igazgatóság, Felügyelő Bizottság és udit Bizottság új tagjainak személyére tett javaslatot a Közgyűlés előtt. javadalmazási bizottság tárgyévben 2 alkalommal ülésezett, a bizottság tagjai az Igazgatóság egyes tagjai voltak: javadalmazási bizottság jelölőbizottság a 2014-es évben az Igazgatóság, Felügyelő Bizottság és udit Bizottság új tagjainak díjazására tett javaslatot a Közgyűlés előtt. jelölő- és javadalmazási bizottság október 27. napján összevontan ülésezett. 9. könyvvizsgáló Társaság könyvvizsgálóját (2014. április 24-ét követően állandó könyvvizsgálóját) az udit bizottság javaslata alapján a Közgyűlés választja meg. Közgyűlés 15./2014. (04.24) sz. határozatával a Társaság állandó könyvvizsgálójává három évre a MNTX Könyvvizsgáló és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaságot (székhely: 1034 Budapest, San Marco u. 6-8/a. 1. em. 1., Cg.: , kamarai nyilvántartási sz.: ), ezen belül Czene Győző bejegyzett könyvvizsgáló (an.: Simon Margit, kamarai tagsági sz.: , lakik: 3100 Salgótarján, Béke krt. 42/a.) bejegyzett könyvvizsgálót választotta meg a Társaság könyvvizsgálójának. megbízatás a üzleti év számviteli törvény szerinti beszámolójának elfogadásáig, legkésőbb április 24-ig tart. Társaság könyvvizsgálója a könyvvizsgálathoz nem köthető egyéb szakmai szolgáltatásokat, funkciókat nem lát el. z állandó könyvvizsgáló köteles a számviteli törvény szerinti beszámolóról tárgyaló közgyűlésen részt venni, de távolmaradása a közgyűlés megtartását nem akadályozza. Emellett a könyvvizsgáló a közgyűlés elé terjesztendő minden lényeges üzleti jelentést köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, illetve megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. Ha az állandó könyvvizsgáló a Társaság vagyonának olyan változását észleli, amely veszélyezteti a jogi személlyel szembeni követelések kielégítését vagy ha olyan körülményt észlel, mely a vezető tisztségviselők, vagy a Felügyelő Bizottság tagjainak a törvényben meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles az Igazgatóságnál

15 4iG Nyrt. FT elentés kezdeményezni a közgyűlés döntéshozatalához szükséges intézkedések megtételét. Ha a kezdeményezés nem vezet eredményre, a könyvvizsgáló köteles erről a törvényességi felügyeletet ellátó Cégbíróságot értesíteni. 10. Belső kontrollok, kockázatkezelési eljárások 11. Társaság nyilvánosságra hozatalra vonatkozó alapelvei Társaság a nyilvánosságra hozatal vonatkozásában a tőzsdei szabályok és a hatályos törvények alapján jár el, azaz tárgyidőszakban I. negyedéves, féléves, III. negyedéves és IV. negyedéves jelentés, üzleti éve lezárásával pedig, éves jelentés formájában publikálja eredményeit. Továbbá soron kívüli tájékoztatást tesz közzé, amennyiben a gazdálkodásában beállt vagy beálló változásokra vonatkozó információk jutnak tudomására, amelyek az általa kibocsátott értékpapírok értékét vagy hozamát közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatják, illetve a piaci szereplők számára lényegesek befektetési döntéseik meghozatalakor. Társaság irodáján keresztül folyamatosan kapcsolatot tart a befektetőkkel, rendelkezésre állást biztosít a befektetők kérdéseinek megválaszolására. 12. Társaság irányelvei a bennfentes kereskedelem vonatkozásában bennfentes személyek körét törvény szabályozza. törvény ez irányú előírásának a Társaság nyomatékkal érvényt szerez azzal, hogy azok betartására külön belső utasítással is felhívja az érintettek figyelmét, a kapcsolatos ügyek intézését pedig Társasági irodájának hatáskörébe utalja. Társasági iroda a bennfentes személyek és a kibocsátott értékpapírok adatait a törvényi rendelkezésnek megfelelően a Felügyelet részére évente egyszer kiadja az éves jelentés megküldésével egyidejűleg. 13. Részvényesi jogok, a Közgyűlés lebonyolítása részvényesi jogok gyakorlási módjának áttekintő ismertetése Társaság alaptőkéje én db egyenként forint névértékű, azonos tagsági jogokat megtestesítő dematerializált törzsrészvényből állt, ez a tárgyidőszakban nem változott. Társaság alaptőkéje ,- Ft. részvényest részvénye után osztalékhoz való jog, likvidációs hányadhoz való jog, a közgyűlésen való részvétel és szavazás joga, valamint az lapszabályban meghatározott esetben kisebbségi jogok illetik meg. Társaság Igazgatósága, vagy a tőkepiaci törvény szabályai szerinti megbízottja a részvényekről részvénykönyvet vezet, amely legalább a következőket tartalmazza: - a részvényes, részvényesi meghatalmazott neve (cége); - a részvényes, részvényesi meghatalmazott lakcíme (székhelye); - részvény-fajtánként, illetve részvénysorozatonként a részvényes részvényeinek, ideiglenes részvényeinek darabszáma (tulajdoni részesedésének mértéke). részvénykönyvbe bárki betekinthet. tulajdonosváltozást az értékpapírszámla-vezető vezeti át, ezzel egyidejűleg értesíti a részvénytársaság igazgatóságát vagy annak megbízottját, amely a részvényest ha az eltérően nem rendelkezik a részvénykönyvbe bejegyzi

16 4iG Nyrt. FT elentés Nem gyakorolhatja részvényesi jogait az a részvényes, akinek a neve a részvénykönyvben nem szerepel. Közgyűlés lebonyolításával összefüggő szabályok rövid ismertetése. Társaság legfőbb szerve a Közgyűlés, amely a részvényesek összességéből áll. közgyűlésre szóló meghívót a Társaság hirdetményeire meghatározott módon a tervezett közgyűlést megelőzően legalább 30 nappal az Igazgatóság nyilvánosan közzéteszi. Minden közgyűlési meghívóban és hirdetményben meg kell jelölni a Társaság cégnevét és székhelyét, a Közgyűlés helyét, napját és időpontját, a Közgyűlés napirendjét, valamint a szavazati jog gyakorlásának feltételeit, továbbá a határozatképtelenség miatt megismételt Közgyűlés helyét és időpontját április 24-én elfogadott, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt lapszabály vonatkozó rendelkezései értelmében a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvénnyel összhangban a közgyűlési meghívóban meg kell határozni a közgyűlés megtartásának módját, a napirend kiegészítésére vonatkozó jog gyakorlásának feltételeit, a határozattervezetek és a közgyűlés elé terjesztendő dokumentumok szövege elérhetőségének helyét, a napirend kiegészítésére vonatkozó jog gyakorlásának feltételeit. közzétett napirenden nem szereplő ügyben a Közgyűlés csak akkor hozhat döntést, ha valamennyi részvényes jelen van, és ahhoz egyhangúlag hozzájárulnak. Közgyűlés határozatképes, ha azon a szavazásra jogosító részvények több mint felét képviselő részvényes személyesen, vagy meghatalmazott képviselője útján jelen van. z ilyen képviseletre szóló meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. képviseleti meghatalmazás érvényessége egy közgyűlésre vagy meghatározott időre, de legfeljebb 12 hónapra szól. képviseleti meghatalmazás érvényessége kiterjed a felfüggesztett közgyűlés folytatására és a határozatképtelenség miatt ismételten összehívott közgyűlésre is. mennyiben a Közgyűlés nem határozatképes, úgy a változatlan napirenddel összehívott megismételt közgyűlés esetén legalább tíz napnak kell eltelnie a megismételt közgyűlés összehívása és a megismételt közgyűlés időpontja között, továbbá a nem határozatképes és a megismételt közgyűlés közötti időtartam nem lehet hosszabb, mint huszonegy nap. határozatképtelenség miatt megismételt Közgyűlés az eredeti napirenden szereplő ügyekben a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes. Közgyűlésen tagsági jogait az gyakorolhatja, aki a tulajdonosi megfeleltetés fordulónapján a részvény tulajdonosa. tulajdonosi megfeleltetés fordulónapja kizárólag a közgyűlést megelőző 10. (tizedik) és 5. (ötödik) tőzsdenapok közötti időszakra eshet. szavazás nyílt, és kézfeltartással, és a szavazatok számát feltüntető szavazójegyek felmutatásával történik. Társaság az egy részvény egy szavazat elvet alkalmazza. Közgyűlés levezető elnökét az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság együttes javaslata alapján a jelenlévők közül a Közgyűlés egyszerű szótöbbséggel maga választja. Ugyanez az eljárás irányadó a Közgyűlés levezető elnöke által javasolt szavazatszámlálók, jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv hitelesítője

17 4iG Nyrt. FT elentés választására is, azzal, hogy a közgyűlési jegyzőkönyv hitelesítője csak részvényes, illetve annak képviselője lehet. Közgyűlés levezető elnöke vezeti a tanácskozást a napirend alapján, elrendeli a szavazást és ismerteti annak eredményét, kihirdeti a Közgyűlés határozatait. közgyűlésről jegyzőkönyvet kell vezetni a társasági törvény, illetve április 24. után a Ptk. rendelkezéseinek megtartásával. 14. avadalmazási nyilatkozat fenti leírásban a 4iG Nyrt. átfogó ismertetést nyújt a vállalat(irányítás)i folyamatokról és gyakorlatról. bemutatott funkciók részletes szabályai megtalálhatók az lapszabályban, amely letölthető Társaság internetes honlapjáról ( illetve a BÉT internetes honlapjáról (

18 4iG Nyrt. Közgyűlési előterjesztés: FT nyilatkozat 1. Felelős Társaságirányítási Nyilatkozat FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási jánlásokban foglaltaknak való megfelelésről társaság a Felelős Társaságirányítási elentés részeként az alábbi táblázatok kitöltésével nyilatkozik arról, hogy a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által kiadott Felelős Társaságirányítási jánlások ( FT ) meghatározott pontjaiban megfogalmazott ajánlásokat, javaslatokat saját társaságirányítási gyakorlata során milyen mértékben alkalmazta. z jánlásoknak való megfelelés szintje társaság megjelöli, hogy a vonatkozó ajánlást alkalmazza-e, avagy sem, illetve nemleges válasz esetén rövid tájékoztatást ad arról, hogy milyen okok miatt nem alkalmazta az adott ajánlást z igazgatóság / igazgatótanács gondoskodott arról, hogy a részvényesek a megfelelő időben hozzájussanak a jogaik gyakorlásához szükséges információkhoz társaság az "egy részvény - egy szavazat" elvet alkalmazza társaság biztosítja, hogy a tulajdonosok azonos feltételek teljesítésével vehetnek részt a társaság közgyűlésén társaság közgyűlési napirendi pontjai között csak olyan témák szerepelnek, melynek témáját pontosan meghatározták, leírták. határozati javaslatokban kitértek a felügyelő bizottság javaslatára, valamint a döntés hatásainak részletes magyarázatára napirendi pontokhoz készített részvényesi észrevételeket, kiegészítéseket legkésőbb a közgyűlést két nappal megelőzően közzétették Közgyűlés napirendi pontjaira tett észrevételeket a részvényesek legkésőbb a regisztrációval egyidejűleg megismerhették. napirendi pontokra vonatkozóan megtett írásos észrevételeket a közgyűlést két munkanappal megelőzően közzétették vezető tisztségviselők megválasztása és visszahívása személyenként külön határozattal történt. 17

19 4iG Nyrt. Közgyűlési előterjesztés: FT Nyilatkozat z igazgatóság / igazgatótanács feladatai kiterjednek a pontban foglaltakra z igazgatóság / igazgatótanács előre meghatározott rendszeres gyakorisággal ülést tartott. felügyelő bizottság előre meghatározott rendszeres gyakorisággal ülést tartott. z igazgatóság / igazgatótanács ügyrendje rendelkezik az előre nem tervezhető ülések lebonyolításáról, az elektronikus hírközlő eszközök útján történő döntéshozatalról. felügyelő bizottság ügyrendje rendelkezik az előre nem tervezhető ülések lebonyolításáról, az elektronikus hírközlő eszközök útján történő döntéshozatalról társaság igazgatótanácsában / felügyelő bizottságában elegendő számú független tag van a pártatlanság biztosításához z igazgatótanács / felügyelő bizottság rendszeres időközönként (az éves FT jelentés kapcsán) a függetlenség megerősítését kérte függetlennek tartott tagjaitól társaság honlapján nyilvánosságra hozta az igazgatóság / igazgatótanács és a felügyelő bizottság függetlenségével kapcsolatos irányelveit, az alkalmazott függetlenségi kritériumokat. Társaság a tőzsdei és törvényi előírásokat használja z igazgatóság / igazgatótanács tagja tájékoztatta az igazgatóságot / igazgatótanácsot (felügyelő bizottságot / audit bizottságot), ha a társaság (vagy bármely leányvállalata) ügyletével kapcsolatban neki (vagy más közeli kapcsolatban álló személynek) jelentős személyes érdeke állt fenn testületi és menedzsment tagok (és a velük kapcsolatban álló személyek), valamint a társaság (illetve leányvállalata) között létrejött ügyleteket a társaság általános üzleti gyakorlata szerint, de az általános üzleti gyakorlathoz képest szigorúbb átláthatósági szabályok alapján bonyolították le szerinti, az általános üzleti gyakorlattól eltérő ügyleteket és azok feltételeit elfogadtatták a felügyelő bizottsággal (audit bizottsággal)

20 4iG Nyrt. Közgyűlési előterjesztés: FT Nyilatkozat testületi tag tájékoztatta a felügyelő bizottságot / audit bizottságot (jelölőbizottságot), ha nem a cégcsoporthoz tartozó társaságnál kapott testületi tagságra, menedzsment tagságra vonatkozó felkérést z igazgatóság / igazgatótanács kialakította a társaságon belüli információáramlásra, a bennfentes információk kezelésére vonatkozó irányelveit, és felügyelte ezek betartását. z igazgatóság / igazgatótanács kialakította a bennfentes személyek értékpapír kereskedésére vonatkozó irányelveit, és felügyelte ezek betartását z igazgatóság / igazgatótanács javadalmazási irányelveket fogalmazott meg az igazgatóság / igazgatótanács, a felügyelő bizottság és a menedzsment munkájának értékelésére és javadalmazására vonatkozóan. felügyelő bizottság véleményezte a javadalmazási irányelveket. z igazgatóság / igazgatótanács és a felügyelő bizottság javadalmazására vonatkozó elveket és azok változásait a Közgyűlés külön napirendi pontban hagyta jóvá z igazgatóság / igazgatótanács az adott üzleti év vonatkozásában értékelte saját munkáját felügyelő bizottság az adott üzleti év vonatkozásában értékelte saját munkáját z igazgatóság / igazgatótanács hatáskörébe tartozik a menedzsment teljesítményének ellenőrzése és javadalmazásának megállapítása. menedzsment tagokat illető, a szokásostól eltérő juttatások kereteit és ezek változásait a Közgyűlés külön napirendi pontban hagyta jóvá. Társaság nem kínál a szokásostól eltérő juttatásokat részvény alapú javadalmazási konstrukciók elveit a Közgyűlés jóváhagyta. Nincs ilyen javadalmazási konstrukció a Társaságnál

21 4iG Nyrt. Közgyűlési előterjesztés: FT Nyilatkozat részvény alapú javadalmazási konstrukciókkal kapcsolatos közgyűlési döntést megelőzően a részvényesek részletes tájékoztatást kaptak (legalább a pontban foglaltak szerint) Nincs ilyen javadalmazási konstrukció a Társaságnál társaság a avadalmazási nyilatkozatot elkészítette, és a Közgyűlés elé terjesztette. avadalmazási nyilatkozat tartalmazza az igazgatóság / igazgatótanács, a felügyelő bizottság, és a menedzsment egyes tagjainak díjazását z igazgatóság / igazgatótanács, vagy az általa működtetett bizottság felelős a társaság teljes kockázatkezelésének felügyeletéért és irányításáért. z igazgatóság / igazgatótanács meghatározott rendszerességgel tájékozódik a kockázatkezelési eljárások hatékonyságáról. z igazgatóság / igazgatótanács megtette a szükséges lépéseket a főbb kockázati területek azonosítása érdekében z igazgatóság / igazgatótanács megfogalmazta a belső kontrollok rendszerével kapcsolatos elveket. belső kontrollok menedzsment által kialakított rendszere biztosítja a társaság tevékenységét érintő kockázatok kezelését, a társaság célkitűzéseinek elérését belső kontrollok rendszerének kialakításánál az igazgatóság / igazgatótanács figyelembe vette a pontokban szereplő szempontokat menedzsment feladata és felelőssége a belső kontrollok rendszerének kialakítása és fenntartása társaság kialakított egy független belső ellenőrzési funkciót, mely az audit bizottságnak / felügyelő bizottságnak tartozik beszámolási kötelezettséggel. belső audit csoport legalább egyszer beszámolt az audit bizottságnak / felügyelő bizottságnak a kockázatkezelés, a belső kontroll mechanizmusok és a társaságirányítási funkciók működéséről

22 4iG Nyrt. Közgyűlési előterjesztés: FT Nyilatkozat belső ellenőrzési tevékenységet az audit bizottság / felügyelő bizottság megbízása alapján a belső ellenőrzés hajtja végre. belső ellenőrzés szervezetileg elkülönül az operatív vezetést végző menedzsmenttől belső audit tervet az audit bizottság javaslata alapján az igazgatóság / igazgatótanács (felügyelő bizottság) hagyta jóvá z igazgatóság / igazgatótanács elkészítette jelentését a részvényesek számára a belső kontrollok működéséről. z igazgatóság / igazgatótanács kidolgozta a belső kontrollok működéséről készített jelentések fogadásával, feldolgozásával, és saját jelentésének elkészítésével kapcsolatos eljárásait z igazgatóság / igazgatótanács beazonosította a belső kontrollok rendszerének lényeges hiányosságát, s felülvizsgálta és átértékelte az ezzel kapcsolatos tevékenységeket z igazgatóság / igazgatótanács, a felügyelő bizottság és az audit bizottság minden esetben értesítést kapott arról, ha a könyvvizsgálónak adott megbízás jellegénél fogva jelentős ráfordítást jelenthet, érdekütközést idézhet elő, vagy bármilyen más módon lényeges hatással lehet az üzletmenetre z igazgatóság / igazgatótanács tájékoztatta a felügyelő bizottságot arról, hogy a társaság működését lényegesen befolyásoló eseménnyel kapcsolatban bízta meg a könyvvizsgálatot ellátó gazdálkodó szervezetet, illetve külső szakértőt. z igazgatóság / igazgatótanács határozatában előzetesen rögzítette, hogy milyen események tekinthetőek olyannak, mely jelentősen befolyásolják a táraság működését társaság honlapján nyilvánosságra hozta az audit bizottságra delegált feladatokat, a bizottság célkitűzéseit, ügyrendjét, összetételét (a tagok nevének, rövid életrajzának és kinevezése idejének feltüntetésével) társaság honlapján nyilvánosságra hozta a jelölőbizottságra delegált feladatokat, a bizottság célkitűzéseit, ügyrendjét, összetételét (a tagok nevének, rövid életrajzának és kinevezése idejének feltüntetésével)

Felügyelő Bizottságának Ügyrendje

Felügyelő Bizottságának Ügyrendje A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felügyelő Bizottságának Ügyrendje 2013. 03. 25. 1/8 A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E HATÁLYOS 2010. SZEPTEMBER 14. NAPJÁTÓL AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

Részletesebben

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Hatályos: 2010. október 26. napjától AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ

Részletesebben

Budapest,

Budapest, 4IG NYRT. FELELŐS TÁRSSÁGIRÁNYÍTÁSI ELENTÉS ÉS NYILTKOZT 2015-ös üzleti évre Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási jánlások alapján Készítette: 4iG Nyrt. óváhagyta: 4iG

Részletesebben

FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND

FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND TrophyResort Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 2038 Sóskút, Petőfi Sándor utca 39., cégjegyzékszám: 13-10-041236) ("Társaság") 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 A

Részletesebben

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft ügyvezetője Ózd Város

Részletesebben

a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján

a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján A 4IG NYRT. 2016. ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉSE ÉS NYILATKOZATA a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján Készítette: 4iG Nyrt.

Részletesebben

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről 2. számú melléklet FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről A társaság a Felelős Társaságirányítási Jelentés részeként az alábbi táblázatok kitöltésével

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. közgyűlési határozatai Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság közgyűlési határozatai A Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Ecseri út 14-16.)

Részletesebben

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felügyelő

Részletesebben

A Felügyelő Bizottság feladatai

A Felügyelő Bizottság feladatai I. A Felügyelő Bizottság feladatai A Felügyelő Bizottság feladata a Társaság ügyvezetésének ellenőrzése, munkájának szakmai támogatása, a tulajdonos érdekeinek védelme. Ennek érdekében ellenőrzi a társaság

Részletesebben

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Előterjesztő: Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. ügyvezető-főszerkesztője Ózd, 2016. április 28. Ózd

Részletesebben

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE 2015. március 24. A MOL Magyar Olaj- és

Részletesebben

a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján

a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján A 4IG NYRT. 2017. ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉSE ÉS NYILATKOZATA a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján Készítette: 4iG Nyrt.

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje I. A Javadalmazási Bizottság jogállása A Javadalmazási Bizottság az Igazgatóság által létrehozott, folyamatos működésű bizottság, mely segíti a vezérigazgató

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYTÁSI NYILATKOZAT a 2009-es üzleti évre vonatkozóan

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYTÁSI NYILATKOZAT a 2009-es üzleti évre vonatkozóan Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYTÁSI NYILATKOZAT a 2009-es üzleti évre vonatkozóan A 1.1.1 Az igazgatóság gondoskodott arról, hogy a részvényesek a megfelelő időben hozzájussanak

Részletesebben

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint

2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott éves rendes közgyűlésén. Jelen vannak: a részvényesek és meghívottak a mellékelt jelenléti ív szerint Jegyzőkönyv mely felvételre került a Graphisoft Park SE Európai Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) (H-1031 Budapest, Graphisoft park 1., Záhony u. 7.) 2007. április 19. napján 10.30 órakor megtartott

Részletesebben

NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Felelős Társaságirányítási Jelentés

NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Felelős Társaságirányítási Jelentés NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felelős Társaságirányítási elentés A NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság

Részletesebben

NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások alapján

NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások alapján NYILATKOZAT a vállalatirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások alapján A Budapesti Elektromos Művek Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatótanácsának ügyrendje

A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatótanácsának ügyrendje A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Igazgatótanácsának ügyrendje A Plotinus Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: "Társaság") Igazgatótanácsának (a továbbiakban:

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Felelős Társaságirányítási elentés A NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) Igazgatótanácsa a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Felelős Társaságirányítási

Részletesebben

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának módosítására

Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának módosítására Javaslat az OTP Bank Nyrt. Alapszabályának módosítására A javaslatok összefoglalása A módosítási javaslatok az Alapszabály alább felsorolt témaköreit érintik: Módosítási javaslatok... 2 1. A szabályozott

Részletesebben

NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Felelős Társaságirányítási Jelentés

NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság. Felelős Társaságirányítási Jelentés NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felelős Társaságirányítási elentés A NORDTELEKOM Távközlési Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság

Részletesebben

Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. Felügyelő bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. Felügyelő bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere 461. számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Szivárvány Nonprofit Kft. Felügyelő bizottsága Ügyrendjének

Részletesebben

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése

A Kartonpack Nyrt évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A Kartonpack Nyrt. 2017. évi gazdálkodási adatainak közgyűlési előterjesztése A KARTONPACK Dobozipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: Debrecen, Galamb u. 11. cégjegyzékszáma: 09-10-000030)

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉSE 2011. ÁPRILIS

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉSE 2011. ÁPRILIS A KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉSE 2011. ÁPRILIS A Társaság Igazgatósága a részeként nyilatkozik arról, hogy a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által kiadott Felelős Társaságirányítási

Részletesebben

TR Investment Nyrt. Felelős Társaságirányítási Jelentés (TR Investment Nyrt.)

TR Investment Nyrt. Felelős Társaságirányítási Jelentés (TR Investment Nyrt.) Felelős Társaságirányítási Jelentés (TR Investment Nyrt.) A TR Investment Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) Igazgatótanácsa a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Felelős Társaságirányítási

Részletesebben

Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapszabály. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta

Részletesebben

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

FREESOFT NYRT. FELELŐS TÁRSSÁGIRÁNYÍTÁSI ELENTÉS ÉS NYILTKOZT 2012-es üzleti évre Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítás

FREESOFT NYRT. FELELŐS TÁRSSÁGIRÁNYÍTÁSI ELENTÉS ÉS NYILTKOZT 2012-es üzleti évre Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítás FREESOFT NYRT. IGZGTÓSÁGÁNK 3. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERESZTÉSE a 2013. április 25-én tartandó éves rendes közgyűlésre Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság által elfogadott FELELŐS TÁRSSÁGIRÁNYÍTÁSI ELENTÉS ÉS

Részletesebben

8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály

8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. Alapszabály 8. számú melléklet a 2006. évi V. törvényhez A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott alapítók (részvényesek), a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény

Részletesebben

4iG Nyrt. Jegyzőkönyv

4iG Nyrt. Jegyzőkönyv Jegyzőkönyv a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban: Társaság) rendkívüli közgyűléséről 2014. október 27. Helyszín: 1037 Budapest, Montevideo u. 8. (a Társaság székhelye), Balaton tárgyaló

Részletesebben

a 2014-es évről Összefoglalás

a 2014-es évről Összefoglalás Felelős Társaságirányítási Nyilatkozat a 2014-es évről Összefoglalás A Norbi Update Lowcarb Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7/C.) működése során folyamatosan betartja a

Részletesebben

FT jelentés A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan űködő Részvénytársaság (továbbiakban Társaság ) Felelős Társaság

FT jelentés A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan űködő Részvénytársaság (továbbiakban Társaság ) Felelős Társaság FREESOFT NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS ÉS NYILATKOZAT 2011-es üzleti évre Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján Készítette: FreeSoft Nyrt.

Részletesebben

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje Az FHB Jelzálogbank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje (Az Audit Bizottság működésére vonatkozó rendelkezésekkel egységes szerkezetben) Budapest, 2014. április 28. 1. Általános rendelkezés A Felügyelő

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság

Felelős Társaságirányítási Jelentés Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság Felelős Társaságirányítási Jelentés 2016 Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság (1031 Budapest, Záhony utca 7., Cg.:01-20-000002, a továbbiakban: Társaság ) a Budapest Értéktőzsde

Részletesebben

Készítette: FreeSoft Nyrt.

Készítette: FreeSoft Nyrt. FREESOFT NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS ÉS NYILATKOZAT Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett i Ajánlások alapján Készítette: FreeSoft Nyrt. Jóváhagyta: FreeSoft Nyrt. Igazgatósága és Közgyűlése

Részletesebben

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere

/í/(7. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere ~l:~). számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyásáról

Részletesebben

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA. 1. A társaság neve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) A ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ALAPSZABÁLYMINTÁJA Alapszabály Alulírott részvényesek, szerződésminta 1 alkalmazásával, a következők szerint állapítják meg az alábbi zártkörűen működő részvénytársaság

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 1) Közgyűlési tisztségviselők (Szavazatszámláló Bizottság és jegyzőkönyv-hitelesítő) megválasztása

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. 1) Közgyűlési tisztségviselők (Szavazatszámláló Bizottság és jegyzőkönyv-hitelesítő) megválasztása KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: ALTERA Nyrt., székhelye: 1068 - Budapest, Benczúr u. 43. II/3., nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

FREESOFT NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK 3. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSE a 2011. április 19-én tartandó éves rendes közgyűlésre Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság által elfogadott FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS

Részletesebben

FT jelentés A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan űködő Részvénytársaság (továbbiakban Társaság ) Felelős Társaság

FT jelentés A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan űködő Részvénytársaság (továbbiakban Társaság ) Felelős Társaság FREESOFT NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK 3. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSE a 2010. április 15.-én tartandó éves rendes közgyűlésre Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság által elfogadott FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK. Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK. Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai 1047 Budapest, Baross utca 91-95. telefon: 399-5500 fax: 399-5599 press@synergon.hu www.synergon.hu SORONKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK Az Igazgatótanács és az Audit Bizottság határozatai A

Részletesebben

FT jelentés A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan űködő Részvénytársaság (továbbiakban Társaság ) Felelős Társaság

FT jelentés A FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyilvánosan űködő Részvénytársaság (továbbiakban Társaság ) Felelős Társaság FREESOFT NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS ÉS NYILATKOZAT 2009-es üzleti évre Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások alapján Készítette: FreeSoft Nyrt.

Részletesebben

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje I. A Számvizsgáló Bizottság és tagjai 1. Az IPA Magyar Szekció (a továbbiakban: Magyar Szekció) Számvizsgáló Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság)

Részletesebben

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

J A V A S L A T. az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására J A V A S L A T az ÓZDINVEST Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására Ózd, 2015. október 29. Előterjesztő: ÓZDINVEST Kft ügyvezetője Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015. július

Részletesebben

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL

Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Cégjegyzékszáma: Fővárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV A TÁRSASÁG 2011. 04. 18-I ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Készült: Az ELSŐ HAZAI ENERGIA-PORTFOLIÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ (a továbbiakban röviden:

Részletesebben

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. ÜGYREND Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út 168-178. Alapítva: 2006. január 12. Tartalomjegyzék 1. A Felügyelő Bizottság működése...3 1.1.

Részletesebben

Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról

Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról Előterjesztés a Bicskei Egészségügyi Központ Szolgáltató Nonprofit Kft. felügyelőbizottsága ügyrendjének jóváhagyásáról 1. előterjesztés száma: 266/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Molnár Enikő

Részletesebben

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2012.

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2012. HATTÁROZATI JAVASLAT A 4. NAPIRENDI PONTHOZ NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2012.) alapján Az OPIMUS GROUP

Részletesebben

Dr.~ztián jegyző. Lf :U. szám ú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Dr.~ztián jegyző. Lf :U. szám ú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere. I. Tartalmi összefoglaló Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Lf :U. szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a KŐKERT Kőbányai Non-profit Közhasznú Kft. Felügyelőbizottsága

Részletesebben

A KONZUM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK JELENTÉSE A 2015. ÉVI FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL

A KONZUM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK JELENTÉSE A 2015. ÉVI FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL A KONZUM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK JELENTÉSE A 2015. ÉVI FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL Pécs, 2016. április 04. Az Igazgatóság jelentése a 2015. évi Felelős Társaságirányítási Gyakorlatról A KONZUM

Részletesebben

A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Jelen ügyrend meghatározza az Őrmester Vagyonvédelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelye: H-1142 Budapest, Ógyalla tér 8-9. (a továbbiakban: Társaság) 2013. február

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS 2012. üzleti évre Jóváhagyta: Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. közgyűlése 2013. április 29-én. A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt.

Részletesebben

A MAGYAR TELEKOM TáVKÖZLÉSI NYILVáNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTáRSASáG AUDIT BIZOTTSáGáNAK ÜGYRENDJE

A MAGYAR TELEKOM TáVKÖZLÉSI NYILVáNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTáRSASáG AUDIT BIZOTTSáGáNAK ÜGYRENDJE A MAGYAR TELEKOM TáVKÖZLÉSI NYILVáNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTáRSASáG AUDIT BIZOTTSáGáNAK ÜGYRENDJE 1. STÁTUSZ, CÉL ÉS SZEREP 1.1. A Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság

Részletesebben

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat)

( darab igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozott határozat) Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1131 Budapest, Babér utca 1-5., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX.

Részletesebben

Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felelős Társaságirányítási jelentés - készült a 2014. éves rendes beszámolóval egy időben A Plotinus Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (Társaság)

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket.

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1138 Budapest, Váci út 175., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Felelős Társaságirányítási Jelentés Synergon Informatikai Rendszereket Tervező és Kivitelező Nyilvános Részvénytársaság (Synergon Informatika Nyrt.) és leányvállalatai Felelős Társaságirányítási Jelentés 2015 04 08 Synergon Informatika Nyrt.

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv JEGYZŐKÖNYV AZ ÁLLAMI NYOMDA NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 2007. MÁRCIUS 30-I ÉVES RENDES KÖZGYŰLÉSÉRŐL Közgyűlés helye: Corinthia Aquincum Hotel (1036 Budapest, Árpád fejedelem útja 94.) Közgyűlés

Részletesebben

Az igazgatóság a közgyűlést az alábbi napirenddel hívja össze: Társaság évre vonatkozó, az EU által befogadott

Az igazgatóság a közgyűlést az alábbi napirenddel hívja össze: Társaság évre vonatkozó, az EU által befogadott KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ HIRDETMÉNYE A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (székhelye: 1033 Budapest, Flórián tér 1.; a továbbiakban: Társaság ) igazgatósága értesíti a Tisztelt Részvényeseket, hogy a Társaság

Részletesebben

FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS

FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS EGIS GYÓGYSZERGYÁR NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS 2009/2010 2011. január 26. 2009/2010 Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a Társaság ) a

Részletesebben

Felelős Társaságirányítási Jelentés a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelően

Felelős Társaságirányítási Jelentés a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelően PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Felelős Társaságirányítási Jelentés a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelően PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsa A PannErgy Nyrt.

Részletesebben

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek.

A szavazás során az egyes szavazati arányok három tizedesjegyig kerekítésre kerültek. A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2012. április 27. napján megtartott, a 2011. üzleti évet lezáró éves rendes Közgyűlésén elfogadott közgyűlési határozatok A PannErgy Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK kivonat a WABERER S INTERNATIONAL Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1239 Budapest, Nagykőrösi út 351.) 2018. április 16-án 14:06 órai kezdettel a Lurdy Konferencia-

Részletesebben

Készítette: FreeSoft Nyrt. Jóváhagyta: FreeSoft Nyrt. Igazgatósága. Budapest, 2009.04.07.

Készítette: FreeSoft Nyrt. Jóváhagyta: FreeSoft Nyrt. Igazgatósága. Budapest, 2009.04.07. FREESOFT NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSE a 2009. április 22.-én tartandó éves rendes közgyűlésre IGAZGATÓSÁG ÁLTAL ELFOGADOTT FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS ÉS NYILATKOZAT 2008-as

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2012. április 19. napján megtartott éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja a tőkepiac szereplőit, hogy a Társaság

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Felügyelőbizottságának Ügyrendje

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Felügyelőbizottságának Ügyrendje A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Felügyelőbizottságának Ügyrendje A 2018. április 27. napján hatályba lépett változásokkal egységes szerkezetben I. A Felügyelőbizottság státusza, szerepe A Polgári Törvénykönyvről

Részletesebben

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló

K Ö Z Z É T É T E L. A üzleti évre vonatkozó, és a számviteli törvény szerinti éves beszámoló K Ö Z Z É T É T E L A FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési nyilvánosan működő Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) Igazgatósága, a 2015. március 25. napján

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje

Az OTP Bank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje Az OTP Bank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje 1. A Felügyelő Bizottság jogállása A Felügyelő Bizottság a Közgyűlés által megválasztott testületként ellenőrzi a Társaság ügyvezetését és üzletvitelét,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére

ELŐTERJESZTÉS. Az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére ELŐTERJESZTÉS 2015. április 30. napján tartandó 2015. évi rendes Közgyűlésére 1. napirendi pont Tárgy: Az Igazgatótanács jelentése a 2014. évi üzleti tevékenységről Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyilvánosan

Részletesebben

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25.

FreeSoft Nyrt. Jegyzőkönyv 2013.04.25. Jegyzőkönyv a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Nyrt. 2013. éves rendes közgyűléséről 2013. április 25. Helyszín: Időpont: Jelen vannak: Közgyűlés módja: Közgyűlés: 1037 Budapest,

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV

KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV amely készült a Cg. 16-10-001759 számon bejegyzett EXTERNET Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (5000 Szolnok, Szapáry út 18.) 2010. április

Részletesebben

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2008.

NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2008. NYILATKOZAT a társaságirányítási gyakorlatról a Budapesti Értéktőzsde Zrt. által közzétett Felelős Társaságirányítási Ajánlások (2008.) alapján A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Részletesebben

PannErgy. PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsa

PannErgy. PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsa PannErgy Nyilvánosan Mûködõ Részvénytársaság Felelõs Társaságirányítási Jelentés a Budapesti Értéktõzsde Felelõs Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelõen PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsa A PannErgy Nyrt.

Részletesebben

A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai

A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Közgyűlési határozatai A Shopline-webáruház Internetes Kereskedelmi Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1097 Budapest,

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. Közgyűlés időpontja: 2013. április 29, hétfő 10.00 14.00 Közgyűlés helye: Mirage Fashion Hotel, 1068 Budapest, Dózsa György út 88.

KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ. Közgyűlés időpontja: 2013. április 29, hétfő 10.00 14.00 Közgyűlés helye: Mirage Fashion Hotel, 1068 Budapest, Dózsa György út 88. KÖZGYŰLÉSI MEGHÍVÓ Az ALTERA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (rövid név: ALTERA Nyrt., székhelye: 1068 Budapest, Benczúr u. 43. II/3., nyilvántartásba vette a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága

Részletesebben

FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYTÁSI JELENTÉS a 2010-es üzleti évre vonatkozóan a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelően

FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYTÁSI JELENTÉS a 2010-es üzleti évre vonatkozóan a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelően Bookline.hu Internetes Kereskedelmi Nyrt. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYTÁSI JELENTÉS a 2010-es üzleti évre vonatkozóan a Budapesti Értéktőzsde Felelős Társaságirányítási Ajánlásainak megfelelően A Bookline.hu

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Felügyelőbizottságának Ügyrendje

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Felügyelőbizottságának Ügyrendje A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. Felügyelőbizottságának Ügyrendje I. A Felügyelőbizottság státusza, szerepe A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk. ), valamint a biztosítókról

Részletesebben

JELENTÉSE FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL

JELENTÉSE FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL A KONZUM NYRT. IGAZGATÓSÁGÁNAK JELENTÉSE A 2007. ÉVI FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL Pécs, 2008. április 11. Az Igazgatóság jelentése a 2007. évi Felelős Társaságirányítási Gyakorlatról A Budapesti

Részletesebben

FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS - a Budapesti Értéktőzsde ajánlásainak megfelelően -

FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS - a Budapesti Értéktőzsde ajánlásainak megfelelően - FUSO Ecosystem Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS - a Budapesti Értéktőzsde ajánlásainak megfelelően - 1. BEVEZETŐ A fuso alkalmazás egy forradalmian új felhasználó

Részletesebben

Közgyűlési határozatok

Közgyűlési határozatok Közgyűlési határozatok kivonat a Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság székhelyén (1013 Budapest, Krisztina krt. 55.) 2017. április 7. napján de. 11.04 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

A SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK INTEGRÁCIÓS SZERVEZETE

A SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK INTEGRÁCIÓS SZERVEZETE A SZÖVETKEZETI HITELINTÉZETEK INTEGRÁCIÓS SZERVEZETE SZERVEZETIRÁNYÍTÁSI ALAPELVEI A Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (a továbbiakban: Integrációs Szervezet) a szövetkezeti hitelintézetek

Részletesebben

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok

RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS. a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok RENDKÍVÜLI TÁJÉKOZTATÁS a DUNA HOUSE HOLDING Nyrt. 2018. április 20. napján tartott éves rendes közgyűlésén hozott határozatok A DUNA HOUSE HOLDING Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1016 Budapest,

Részletesebben

Rába Járműipari Holding Nyrt.

Rába Járműipari Holding Nyrt. Rába Járműipari Holding Nyrt. A RÁBA JÁRMŰIPARI HOLDING NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Felügyelő Bizottságának Ügyrendje (A módosításokkal egységes szerkezetben) 2013. március 20. Az Ügyrendet a társaság

Részletesebben

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * *

határozati javaslatait részvények és szavazati jogok számára vonatkozó összesítéseket. * * * Az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhely: 1055 Budapest, Honvéd u. 20/A., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045985) ( Társaság ) Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a FORRÁS Vagyonkezelési és Befektetési Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.; cégjegyzékszáma: 01-10-043872) 2005. május 17. napjának 10 órájára meghirdetett,

Részletesebben

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány Kuratórium Ügyrendje TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 2. A KURATÓRIUM ÖSSZETÉTELE... 3 3. A KURATÓRIUM TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI... 3 4.

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS 2014. üzleti évre Jóváhagyta: Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. közgyűlése 2015. június 22-én. A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt.

Részletesebben

KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYILATKOZAT FELELŐS VÁLLALAIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL

KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYILATKOZAT FELELŐS VÁLLALAIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL KONZUM KERESKEDELMI ÉS IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NYILATKOZAT A FELELŐS VÁLLALAIRÁNYÍTÁSI GYAKORLATRÓL a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság által közzétett Felelős Vállalatirányítási Ajánlások (2003. 12.

Részletesebben

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE Nyt. szám: /2012 1. számú példány NYUGÁLLOMÁNYÚ LÉGVÉDELMI TÜZÉREK BAJTÁRSI EGYESÜLETE ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE NAGYOROSZI 2012. 1. BEVEZETŐ (1) A Nyugállományú Légvédelmi Tüzérek Bajtársi Egyesülete

Részletesebben

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje Az FHB Jelzálogbank Nyrt. Felügyelő Bizottságának ügyrendje (Az Audit Bizottság működésére vonatkozó rendelkezésekkel egységes szerkezetben) Budapest, 2015. november 9. 1. Általános rendelkezés A Felügyelő

Részletesebben

KÖZLEMÉNY. Az Auditbizottság véleménye: Az Auditbizottság a Társaság számvitelről szóló évi C. törvény előírásaival összhangban készített 2018.

KÖZLEMÉNY. Az Auditbizottság véleménye: Az Auditbizottság a Társaság számvitelről szóló évi C. törvény előírásaival összhangban készített 2018. KÖZLEMÉNY A MEGAKRÁN Kereskedelmi és Szolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8060 Mór, Nemes u. 23.; cégjegyzékét vezeti a Székesfehérvári Törvényszék Cégbírósága, Cg.: 07-10-001492; a továbbiakban:

Részletesebben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai Budapest, 2016. április 29. A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 2016. április 29. napján megtartott megismételt éves rendes közgyűlésének határozatai A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. ( Társaság ) tájékoztatja

Részletesebben

A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE

A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE A Vasutasok Szakszervezete Felügyelő Bizottságának ÜGYRENDJE 1. Általános rendelkezések A Vasutasok Szakszervezete ( a továbbiakban: VSZ) XVIII. Kongresszusán 2015. 05.16-án megválasztott Felügyelő Bizottság

Részletesebben

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről;

HIRDETMÉNY. 1) Az Igazgatóság éves beszámolója a Társaság évi tevékenységéről; HIRDETMÉNY A BUDAPEST Hitel és Fejlesztési Bank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (székhelye: 1138 Budapest, Váci út 188.) Igazgatósága értesíti Tisztelt Részvényeseit, hogy 2007. április 25. napjára

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE Debrecen 2016. február 9. Tartalomjegyzék 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 2 2. A KONZISZTÓRIUM MŰKÖDÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK... 2 3. A KONZISZTÓRIUM

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS 2015. üzleti évre Jóváhagyta: Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. közgyűlése 2016. április 25-én A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt.

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. FELELŐS TÁRSASÁGIRÁNYÍTÁSI JELENTÉS 2014. üzleti évre Jóváhagyja: Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. közgyűlése 2015. június 22-én. A Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt.

Részletesebben