PROGRAMOK MINDKÉT NAPON

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PROGRAMOK MINDKÉT NAPON"

Átírás

1

2 PROGRAMOK MINDKÉT NAPON Kapunyitás Kézműves vásár 10.00, 12.00, 14.00, és Pompeji tárlatvezetés elővételi jeggyel, időpontonként legfeljebb 50 fővel. A kiállítótér korlátozott befogadóképessége miatt a kombinált (Floralia+Pompeji) jegy elővételben történő vásárlását javasoljuk Septimius Severus császár 202. évi látogatása Gorsiumban A császár bevonulása a Familia Gladiatoria, a Legio Leonum Valentiniani, a Savaria Legio és a Legio X Gemina, valamint a Szabad Színház és a Trigonon Együttes közreműködésével a felvonulás végén gladiátorjátékok a színháztérben Kora római csatajelenet Ókori menyegző és Szakvezetés a régészeti park területén és Békétlenek alvilági komédia a színháztérben, Arisztophanész A békák című darabja nyomán, Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa rendezésében, Keller János és Kelemen István színművészek, valamint fehérvári diákszínjátszók és a Szabad Színház művészeinek előadásában Mitológiai arcképcsarnok Rabszolgavásár Késő római csatajelenet Weixelbaum Laura koncertje Kapuzárás

3 AZ ÓKOR VILÁGA HAGYOMÁNYŐRZŐK BEMUTATÓI AZ ÓKOR ÍZEI ISMERETTERJESZTŐ JÁTÉKOK JÁTÉKOS FOGLALKOZÁSOK KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK ÓKORI JÁTÉKOK A RÉGÉSZETBEN ALKALMAZOTT TECHNOLÓGIÁK: QUADROCOPTER- ÉS TALAJRADAR-BEMUTATÓ RÓMAI ÉLETKÉPEK FOTÓSAROK

4 Matuz János BÉKÉTLENEK alvilági komédia Arisztophanész A békák című darabja nyomán MINDKÉT NAPON, ÉS ÓRAKOR Az élő költőkkel elégedetlen Dionüszosz isten a saját ünnepségeihez méltó tragédiaköltőt keresve földi szolgájával, Xantiásszal leszáll az Alvilágba egy halott költőért. Az Alvilágba Perszephoné mama budiján át vezet az út, és odalent arról vitatkoznak a halottak, hogy Euripidész vagy Aiszkhülosz volt-e a nagyobb költő. Kezdetét veszi hát az alvilági költői verseny, amelynek döntőbírája Dionüszosz lesz. Senki nem sejti, hogy a bor és mámor istenének van egy világjobbító terve amelyet csak Perszephoné mama képes megakadályozni. SZEREPLŐK: Keller János Kelemen István Törsök Márta Komlódy Márk Szabó Miklós Bence Kovács Máté Strasszer Domonkos Detre Soma Körmendi Kristóf Jenei Márton Ferenczy Nagy Boglárka ALVILÁGI SZALONZENEKAR: Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar HOLTAK KARA: Megadance Mozgásstúdió ZENE, DALOK: Ferenczy Nagy Boglárka HANGSZERELÉS, ZENEI EFFEKTEK: Hámori János JELMEZ: Budainé Hajdú Mónika SZCENIKUS: Bajkó György KOREOGRÁFUS: Rovó Tamás RENDEZŐ: Matuz János

5 MEGKÖZELÍTÉS AUTÓVAL: Az M7-es autópályáról a szabadbattyáni lejárónál. A parkolás irányított és ingyenes, a gorsiumi nagy parkoló mellett a bekötőút egyik oldalán is lehet parkolni. GPS koordináták: / MENETREND SZERINTI AUTÓBUSZOKKAL: Székesfehérvárról, az autóbusz-pályaudvarról induló, a Tác, Petőfi utcáig közlekedõ járatokkal; Budapestről, a Népligetből induló távolsági autóbuszokkal, fehérvári átszállással. Székesfehérvárról Tác, Petőfi utcáig: 9.30 (csak szombaton), 10.30, (csak szombaton), 12.30, 14.35, Tác, Petőfi utcától Székesfehérvárra: 12.57, 14.57, 16.57, KÜLÖNJÁRATTAL: A Floraliára elővételben belépőt vásárlók részére különjárati autóbusz indul Székesfehérvárról, a Skála parkolóból. A különjárati buszjegy ára: 500 Ft/fő oda-vissza, megvásárolható a Floralia belépővel együtt elővételben a Tourinform Irodában. Az elővételben vásárolt belépőkkel sorban állás nélkül juthatnak be a rendezvényre a résztvevők. A FLORALIA KÜLÖNJÁRAT MENETRENDJE ÁPRILIS , SZOMBAT-VASÁRNAP: Indulás Székesfehérvárról: 9.45, Indulás Tácról: 16.00, 17.30

6 BELÉPOJEGYEK Floralia Floralia+Pompeji kombinált jegy (csak elővételben) Felnőtt Kedvezményes (nyugdíjas, diák, fogyatékkal élők) Csoportos felnőtt (min. 10 fő): 1000 Csoportos kedvezményes 500 Családi jegy (két felnőtt, 1 vagy 2, 18. életévét be nem töltött gyerek) minden további gyerek éves kor alatt és 70 éves kor felett a belépés ingyenes. A Pompeji vagy Floralia belépőjegy felmutatásával 50%-os kedvezménnyel tekinthető meg a Szent István Király Múzeum összes székesfehérvári kiállítóhelye március 25. és augusztus 20. között. JEGYELOVÉTEL, INFORMÁCIÓ SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM Székesfehérvár, Fő utca 6. Telefon: +3622/ titkarsag@szikm.hu GORSIUM RÉGÉSZETI PARK Tác Gorsium Telefon: +3670/ gorsium@szikm.hu JEGYELOVÉTEL KÜLÖNJÁRATTAL TOURINFORM SZÉKESFEHÉRVÁR Székesfehérvár, Oskola utca 2 4. Telefon: +3622/ szekesfehervar@tourinform.hu A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják. TÁC, GORSIUM facebook.com/gorsiumfloralia

www.szekesfehervar.hu MÁRCIUSI IFJAK MI Léteznek ritka pillanatok. Csillagórák, amelyekben, úgy tűnik, minden lehetséges. 1848. március 15-e ilyen pillanat volt: sodró, tiszta, természetes. Fiatalok vállalták,

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

XII. Őrségi Tökfesztivál

XII. Őrségi Tökfesztivál XII. Őrségi Tökfesztivál 2015. szeptember 25-27. Szeptember 25. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Töktermesztői konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18 00 Egyszer

Részletesebben

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély

Dég, Festetics-kastély Fáj, Fáy-kastély Füzérradvány, Károlyi-kastély Dég, Festetics-kastély Cím: 8131, Dég, Hunyadi út 11. Telefon: +36 25 237 392, +36 20 400 1343 GPS koordináta: 46.8743890851, 18.4340420872 2013. március 29 április 1. (húsvéti hétvége) 10.00 18.00-ig,

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI MÚZEUM UNGARISCHES NATIONALMUSEUM HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM

MAGYAR NEMZETI MÚZEUM UNGARISCHES NATIONALMUSEUM HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM MAGYAR NEMZETI MÚZEUM UNGARISCHES NATIONALMUSEUM HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM 1088 Budapest, VIII. kerület, Múzeum körút 14-16. Post: H-1370 Budapest, Postafiók 364 Telefon: (36) 1 327 7700 e-mail: info@hnm.hu

Részletesebben

Szív a Szívért Alapítvány

Szív a Szívért Alapítvány Szív a Szívért Alapítvány 1138. Budapest, Váci út 163. Kedves Sorstársaink, Hozzátartozók és Vendégeink! Székesfehérvár-Agárd, 2017. június 9-10-11-12.-i (péntek du.-hétfő de.) Orvos- Beteg találkozó rövid

Részletesebben

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 1.1.1. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei forgalmi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre

Részletesebben

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 1.1.1. Szolnoki területi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre u. 15. Levelezési cím:

Részletesebben

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K

N A P O N T A I N D U L Ó B A R L A N G T Ú R Á K BARLANGJAINK LÁTOGATÁSI RENDJE 2013. március 1. - 2013. március 31. között Nyitvatartás: Aggteleken, Vörös-tónál, Jósvafőn és Bódvarákón naponta 8.00 órától 16.00 óráig. Jegykiadás: Aggteleken és Bódvarákón

Részletesebben

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között

B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között B A R L A N G J A I N K L Á T O G A T Á S I R E N D J E 2014. január 1. - 2014. március 31. között Jegyváltás Nyitva tartás Jegykiadás (a feltüntetett árak bruttó árak,27% áfát tartalmaznak) A program

Részletesebben

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás

Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Adjunk többet, mint amibe kerül! A Magyar Turizmus Kártya (Hungary Card), mint béren kívüli juttatás Amiről szó lesz: Mit tud a Hungary Card? Hogyan lehet hozzájutni és mennyibe kerül? Miért kedvező a

Részletesebben

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok Biharkeresztes 2013. Őszi Kulturális Programok Szeptember havi programok ITTHON VAGY MAGYARORSZÁG, SZERETLEK Szüreti Felvonulás és Bál Időpont: 2013. szeptember 28. 14.00 óra Helyszín: Városi Sportcsarnok

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai

A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai 1 KNYKK Zrt. Tatabánya, Csaba u. 19. A KNYKK Zrt. Üzletszabályzata 9. módosításának változásai Üzletszabályzat 19. oldal II. CÍM 3. Fejezet 3.4. pontból Üzletszabályzat 48. oldal B/RÉSZ I. Fejezet 1. pontból

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS

RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS RENDEZVÉNYNAPTÁR - ÁCS 2014. JANUÁR 01.01. Újévi koncert Városi Sportcsarnok, Ritmus művészeti 01.15. Ökumenikus istentisztelet - Szeretetvendégség 01.18. Magyar Kultúra Napja Légy jó mindhalálig c. musical,

Részletesebben

4/2009. számú körlevél

4/2009. számú körlevél 4/2009. számú körlevél Szlovénia(2000) GyöngyvirágTermészetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http:/gyongyvirag.atw.hu Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy a fogadóóráink

Részletesebben

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége

2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 2-es számú Függelék: Autóbusz-állomások, és más utasforgalmi helyek elérhetősége 1.1.1. Szolnoki területi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre u. 15. Levelezési cím:

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

2011. évi rendezvénynaptár

2011. évi rendezvénynaptár 2011. évi rendezvénynaptár JANUÁR 12. Doni megemlékezés 21. Magyar Kultúra Napja 22. Német Nemzetiségi Nap 28. FEBRUÁR 1. Meseszínház - Kabóca Bábszínház 11. 12. Valentin napi party Kultúrház 26. Farsangi

Részletesebben

JÁTÉKSZABÁLYZAT. P O N T N e k e d! 1. Szervező: DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 4025 Debrecen, Salétrom u. 3.

JÁTÉKSZABÁLYZAT. P O N T N e k e d! 1. Szervező: DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 4025 Debrecen, Salétrom u. 3. JÁTÉKSZABÁLYZAT P O N T N e k e d! I. A Játék szervezője, időtartama 1. Szervező: DKV Debreceni Közlekedési Zrt., 4025 Debrecen, Salétrom u. 3. 2. A játék időtartama: a) A III./1. pontban meghatározott

Részletesebben

3-as számú Függelék: Jegy- és Bérletárusító helyek elérhetőségei A Jegy- és Bérletárusító helyeken a forint a fizetőeszköz.

3-as számú Függelék: Jegy- és Bérletárusító helyek elérhetőségei A Jegy- és Bérletárusító helyeken a forint a fizetőeszköz. 3-as számú Függelék: Jegy- és Bérletárusító helyek elérhetőségei A Jegy- és Bérletárusító helyeken a forint a fizetőeszköz. 1.1.1. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei forgalmi igazgatóság 1.1.1.1. Szolnoki Autóbusz-állomás,

Részletesebben

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak:

Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció. Csomagárak: Tisza Corner Hotel, Szeged - 2=3 Akció szállás 3 éjre fürdőszobás szobában Svédasztalos reggeli Wifi internet parkolás hotel zárt parkolójában a 3. éjszakát grátisz biztosítjuk! Csomagárak: 6.500.-Ft helyett

Részletesebben

XI. Őrségi Tökfesztivál

XI. Őrségi Tökfesztivál XI. Őrségi Tökfesztivál 2014. szeptember 26-28. Szeptember 26. (péntek) Őriszentpéter 10 00 Fókuszban a töktermesztés, konferencia Helyszín: Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, Siskaszer 26/A Nagyrákos 18

Részletesebben

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1. Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz 2018. április 28.- május 1. Nemrég a Keszthelyi hegységben túráztunk, az egyik kilátóból szépen látszott a 2018. évi Tour majális túra színtere, a Tapolcai medence a

Részletesebben

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít!

Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy a belépőjegy egyszeri belépésre jogosít! VESZPRÉMI ÁLLATKERT BELÉPŐJEGY ÁRAK (Érvényes: 2018. március 14-től a visszavonásig)* Forrás: veszpzoo.hu EGYÉNI FT Gyermek (3-18 éves korig) Kisgyermek (3 éves kor alatt) Diák (18 éves kor felett) 2100Ft

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28-i ülésére Tárgy: A megyei múzeumi szervezethez tartozó múzeumok nyitvatartási rendjérıl, belépıjegy

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testületnek - Sárospatak Város Termálfürdő és Campingben január 1-től alkalmazandó díjtételekről.

ELŐTERJESZTÉS. - a Képviselő-testületnek - Sárospatak Város Termálfürdő és Campingben január 1-től alkalmazandó díjtételekről. SÁROSPATAK VÁROS TERMÁLFÜRDŐ ÉS CAMPING VEZETŐJÉTŐL Sárospatak, Határ u. 2/b. Tel.: 20/989-3919 H-3950 ------------------------------------------------------- ELŐTERJESZTÉS - a Képviselő-testületnek -

Részletesebben

A Herman Ottó Múzeum március 1. napjától érvényes díjszabása. Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépület

A Herman Ottó Múzeum március 1. napjától érvényes díjszabása. Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépület A Herman Ottó Múzeum 2019. március 1. napjától érvényes díjszabása Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépület 2800 Ft/fő 1400 Ft/fő 1400 Ft/fő 2600 Ft/fő Csoportos belépő diákok és nyugdíjasok számára (15 fő

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország

Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország 2013. július 12-14. Visegrádon, az élő középkor városában rendezik meg három évtizede Magyarország egyik legnagyobb nyári szabadtéri történelmi fesztiválját, a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. A 3

Részletesebben

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt,

MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR. 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, Múzeumok Éjszakája 2015. június 20. MODEM ÉS BALTAZÁR DEZSŐ TÉR 16.30 o Kirakat Art Tárlatvezetése a Modemben berendezett Kirakat Tárlat előtt, utána indulás a város vmely kirakatában elhelyezett művekhez

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, 2015. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, 2015. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában Kunfehértó Polgármesteréről E l ő t e r j e s z t é s az önkormányzati, 2015. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában (Képviselő-testület 2015. február 11-i ülésére) Kunfehértó Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Derecskei Zenei Esték

Derecskei Zenei Esték MÁJUS 1. (szombat) 10.00 óra Majális Helyszín: Sárostói Sportpálya Az idén elõször lehetõség lesz támogatói jegy vásárlására is, mellyel a rendezvényt támogathatják. Az támogatói jegy ára 550 Ft. Egy támogatói

Részletesebben

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 3/2012. (11.24.) önkormányzati rendelete

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 3/2012. (11.24.) önkormányzati rendelete NYíREGYHÁZA MEGYEI JOG Ú VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 3/2012. (11.24.) önkormányzati rendelete az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződés és a helyi

Részletesebben

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés

11:00-12:00 Élőképes Krónika - Játékos, interaktív idegenvezetés 2011. AUGUSZTUS 05. - PÉNTEK 19:30 órától Augusztus 6-i Közönségcsalogató Történelmi Kavalkád programismertető ízelítője 2011. AUGUSZTUS 06. - SZOMBAT 10:00 órától Lovagok kitelepülése, harcművészeti bemutatók,

Részletesebben

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Generációváltás 25 éves a Szín-Tér Egyesület MEGHÍVÓ Székesfehérvár 2016. 11. 12. MEGHÍVÓ a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra. Időpontja:

Részletesebben

MEGEMLÉKEZÉSEK Május 19./csütörtök 14 óra Fehérvár Katonái Helyszín: Székesfehérvár, Alba Plaza előtti terület Május 19./csütörtök 19 óra Fehérvár köszönti katonáit Honvédelem Napja Helyszín: Vörösmarty

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN 2012. MÁJUS 1. Program 10 - A Bocskai István Ált. Isk. és AMI fúvószenekarának és majorette csoportjának bemutatója - Bocskai István

Részletesebben

Értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy szeptember 1-jétől (szombattól) Újhartyán térségében az alábbi menetrendi változások lépnek életbe:

Értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy szeptember 1-jétől (szombattól) Újhartyán térségében az alábbi menetrendi változások lépnek életbe: MENETRENDI VÁLTOZÁS Érvényes: 2018. szeptember 1-jétől Érintett vonal: 591 595 610 642 Értesítjük tisztelt Utasainkat, hogy 2018. szeptember 1-jétől (szombattól) Újhartyán térségében az alábbi menetrendi

Részletesebben

Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10.

Pannonhalmi Borvidék Márton napi pincejárás 2013. november 09-10. Márton nap apropóján újra pincejárást szervezünk a Pannonhalmi Borvidéken! November 9-én és 10-én a borvidék 9 borásza, borászata várja szeretettel a borkedvelő közönséget! A Pannonhalmi Borvidék mintegy

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és aktuális programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi kalendárium 2011.április 16. Februárban útjára indítottunk

Részletesebben

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése

Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése 38 38A 238 278 279 280 938 Megújul Szigetszentmiklós közösségi közlekedése Új, korszerű, égszínkék, alacsonypadlós buszok Új, közvetlen járatok Sűrűbb közlekedés éjjel-nappal 2014. augusztus 23-ától átalakul

Részletesebben

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda

Városi iskola IDŐPONT: június 14., szerda Városi iskola IDŐPONT: 2017. június 14., szerda HELYSZÍN: Székesfehérvár UTAZÁS: Ø 2 db autóbusszal Ø indulás (a gimnázium elől): egyik busz: 6.15 (1-es, 3-as, 5-ös csoportok) másik busz: 7.00 (2-es, 4-es,

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ

BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ BARLANGTÚRÁK BARLANGTÚRA TÍPUSA A TÚRA INDULÁSI IDŐPONTJA ÁRA JELENTKEZÉS, INFORMÁCIÓ Aggteleki rövidtúra (1 óra/1 km) Vörös-tói túra (2 óra/2,3 km) Hosszútúra (kb. 5 óra/7 km) Retek-ági speciális túra

Részletesebben

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó

WeekwndBus. www.weekendbus.hu. Autó 2015.Junius 6.. Helyszín 2141 Csömör, Major út 7-9. (Csömör Sportcsarnok) A versenyközpontot a Sportcsarnok és környezetében alakítjuk ki, a futamokat onnan indítjuk. Megközelítés BKV Az Örs vezér teréről

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

Kyo.Hungária SE. I. Debrecen-Kyo Kupa versenykiírása évi Országos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior Kyokushin Kata és Kumite Verseny

Kyo.Hungária SE. I. Debrecen-Kyo Kupa versenykiírása évi Országos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior Kyokushin Kata és Kumite Verseny Kyo.Hungária SE I. Debrecen-Kyo Kupa versenykiírása 2012. évi Országos Gyermek, Serdülő, Ifjúsági, Junior Kyokushin Kata és Kumite Verseny A verseny célja: Tehetségek felkutatása, tehetséggondozás, A barátság

Részletesebben

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ NYITVA TARTÁS Az Uszoda nyitva tartása: Hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitva tartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll. Hétvégén

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN

DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN DÁTUM NAP PROGRAM SZERVEZŐ HELYSZÍN Dátum hét napja Program Szervező Helyszín 2019.02.7 Csütörtök Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül 2019.02.8 Péntek Világjárók Hátizsákkal Vietnámtól Mexikóig 2019.02.14.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 204107/00166 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Keszthely városában 15

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában

E l ő t e r j e s z t é s. az önkormányzati, évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában Kunfehértó Polgármesteréről E l ő t e r j e s z t é s az önkormányzati, 2014. évre vonatkozó árak-díjak megállapítása tárgyában (Képviselő-testület 2014. február 13-i ülésére) Kunfehértó Község Képviselő-testülete

Részletesebben

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény A Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata először érkezik

Részletesebben

augusztus 2-9. közötti időszakra

augusztus 2-9. közötti időszakra Programajánló Egerbe és környékére az augusztus 2-9. közötti időszakra 37 C 38 C 39 C 35 C 36 C 32 C 32 C 26 C aug 2. aug 3. aug 4. aug 5. aug 6. aug 7. aug 8. aug 9. szerda csütörtök péntek szombat vasárnap

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14.

XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI július 7-14. XVIII. N E M Z E T K Ö Z I N É P M Ű V É S Z E T I T Á B O R P R OGRAMJAI 2013. július 7-14. A hét eseményei: 2013. július 7. vasárnap 10,00 Tábornyitó istentisztelet a református templomban - Közreműködnek:

Részletesebben

Állandó programok Zalakaroson és környékén

Állandó programok Zalakaroson és környékén Állandó programok Zalakaroson és környékén A programok május 1-től szeptember 30-ig kerülnek megrendezésre. A programokra a jelentkezés a programot megelőző napig lehetséges. Időpont Nap Hétfő Kedd Szerda

Részletesebben

Személyszállítás, számítási feladatok. Készítette: Szűcs Tamás

Személyszállítás, számítási feladatok. Készítette: Szűcs Tamás Személyszállítás, számítási feladatok Készítette: Szűcs Tamás 2015 Útmutató: Elvira 2015 Elvira 2016 Számítások I. Az ELVIRA* segítségével egészítse ki a hiányzó részeket! Egy négytagú család 2016. január

Részletesebben

Monor város évi I. féléves programtervezete

Monor város évi I. féléves programtervezete Rendezvény időpontja: 2018. január 8. 2018. január 12. 18:00 Rendezvény megnevezése: megnyitója Magócsi Ildikó fotóművész Újévi operett 2018. január 13. Jégvirágtól Borvirágig forralt boros túra 2018.

Részletesebben

II. Vasvári Pál Általános Iskolai Tagintézmény Újfehértó, Kökény u. 22. Helyiség Terület (m2) Bérleti díj (áfá-val)

II. Vasvári Pál Általános Iskolai Tagintézmény Újfehértó, Kökény u. 22. Helyiség Terület (m2) Bérleti díj (áfá-val) 1. számú melléklet a 7/2015. (I. 28.) számú határozathoz Az önkormányzat tulajdonában lévő helyiségek valamint a Városi Sportlétesítmény (4244. Újfehértó, Vasvári Pál utca 15.) bérleti díjai 2015. február

Részletesebben

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ

BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ BÓKAY (PARK) USZODA ÉS STRANDFÜRDŐ NYITVATARTÁS Az Uszoda nyitvatartása: Hétköznap: 6:00 21:00 A teljes nyitvatartási idő alatt legalább egy szabad sáv a lakosság számára rendelkezésre áll. Hétvégén és

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megközelíthetősége tömegközlekedéssel

A Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark megközelíthetősége tömegközlekedéssel A Körösvölgyi megközelíthetősége tömegközlekedéssel A i autóbusz ról szeri Volán járatokkal érdemes eljutni a Körösvölgyi és Állatparkhoz legközelebb eső buszmegállóhoz, mely a 44-es főúton található.

Részletesebben

Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok.

Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok. MVM KONCERTEK Minden kedves barátomnak, munkatársamnak, kedves közönségünknek nagyon boldog, sikerekben és maradandó zenei élményekben is gazdag új évet kívánok. Szívélyes üdvözlettel: Jakobi László Következő

Részletesebben

A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai

A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai A JÁSZKUN VOLÁN Zrt. székhelye, utaskiszolgáló létesítményei, elérhetőségei és szolgáltatásai 1. Jászkun Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhelye: Cím: 5000 Szolnok, Nagysándor

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

6/2010. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te.

6/2010. számú körlevél. Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07. http://www.gyongyvirag-te. 6/2010. számú körlevél Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ 2010. november 4. (csütörtök) Fél évszázad legszebb magyar

Részletesebben

VIII. VÁROSI SPORTLÉTESÍTMÉNY DÍJAI (Újfehértó Vasvári Pál út 15.) 1. Tanuszoda. Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft. ÁFÁ-val

VIII. VÁROSI SPORTLÉTESÍTMÉNY DÍJAI (Újfehértó Vasvári Pál út 15.) 1. Tanuszoda. Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft. ÁFÁ-val Újfehértói VIII. VÁROSI SPORTLÉTESÍTMÉNY DÍJAI (Újfehértó Vasvári Pál út 15.) 1. Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft. ÁFÁ-val Nem újfehértói Iskolai hétköznap: 15:30-20:00 óráig, Egyéb napokon 08:00-20:00

Részletesebben

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai

Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai MÓRA FERENC VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS MÚZEUM SZENTGOTTHÁRD Országos Könyvtári Napok 2014. október 13-20. A szentgotthárdi Móra Könyvtár programjai Program: Versek és dalok a barátságról Alcím: Óvodás foglalkozás

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 218/2016. (XI. 30.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 218/2016. (XI. 30.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30. Nem

Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30. Nem 2. melléklet a 218/2016. (XI. 30.) számú határozathoz Tanuszoda Iskolai hétköznap 08:00-15:30 Ft ÁFA-val Iskolai hétköznap: 15:30-20:00 óráig, Egyéb napokon: 08:00-20:00 óráig. Ft ÁFA-val Nem Újfehértói

Részletesebben

IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK KIEMELT AJÁNLAT! Április 16./szombat Október 2./vasárnap Csók István Életmű Kiállítás Bálványok és démonok I. Csók István halálának 50. évfordulója alkalmából rendezett életmű-kiállításon

Részletesebben

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv)

1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) 1/2010. számú körlevél (2010. Január februári túraterv) Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület 8000 Székesfehérvár, Budai út 52. Asz.: 18482571-1-07 http://www.gyongyvirag-te.hu/ Figyelem: A túrák előtt

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének november 28-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ

I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ Debrecen - Erdőspuszta 2010. szeptember 18. szombat I. HAJDÚ DIÁKTURISZTIKAI TALÁLKOZÓ 2010. szeptember 18. szombat A Magyar Diáksport Szövetség és a Hajdú-Bihar Megyei

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE / Székesfehérvári Nemes Nagy Ágnes Kollégium 8000 Székesfehérvár Gyümölcs u. 13. Tel: 22-500-231 Fax: 22-500-290 ESEMÉNYNAPTÁR A 2016-2017-ES TANÉVRE Készítette: Nyikusné Tatai Szilvia igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Magyar Állami Népi Együttes 2009. évi előadási statisztikája

A Magyar Állami Népi Együttes 2009. évi előadási statisztikája A Magyar Állami Népi Együttes 2009. évi előadási statisztikája A 2009. évben az alábbi műsorokat forgalmaztuk: Az örök Kalotaszeg Bartók-trilógia I. rész: Kincses Felvidék Bartók-trilógia II. rész: Labirintus

Részletesebben

2015. évi rendezvénytervezet

2015. évi rendezvénytervezet 2015. évi rendezvénytervezet Időpont Esemény megnevezése Rendező Helyszín Jan. 11. 9 óra Megemlékezés a Malenkij robot -ról JANUÁR Zebegény (a települések összevont Jan. 22. 14 óra Magyar Kultúra Napja

Részletesebben

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira Ideje: 2017. szeptember 29 - október 13. Programszervező

Részletesebben

Zámbori Soma egyéni vállalkozó

Zámbori Soma egyéni vállalkozó Kimutatás a 85/2010. (III. 25.) Korm. rendelet alapján. A Honvédelmi Minisztérium által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű ek. 1 2 3 tárgya kapcsolódóan narrátori tevékenység biztosítása

Részletesebben

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje

VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intelligencia közvetítõje 2008. Szptmbr Fotó: Rékasi Attila Közösségi programok KLUBOK, szakkörök ISKOLAI PROGRAMOK VÁROSI KÖNYVTÁR SZÍNHÁZ, MOZI EGYHÁZI ÉLET VÁSÁRI&VÁSÁRI A pénzügyi intlligncia közvtítõj Félórás lmzés a pénzügyi

Részletesebben

Kisarculati kézikönyv

Kisarculati kézikönyv Petőfi Sándor Művelődési Ház Csömör Kisarculati kézikönyv Készítette: Hermányos Mária tervezőgrafikus Készítés ideje: 2013. január - április A-MariArt Grafikai Stúdió Kft. H 2141 Csömör, Rákóczi utca 18.

Részletesebben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2015. (I. 28.) számú h a t á r o z a t a ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1. I. fejezet Általános rendelkezések

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1. I. fejezet Általános rendelkezések Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének 16/2003. (IV.11.) önkormányzati rendelete az Egerszeg Kártyáról 1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alkotmány 44/A. (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése

VERSENYKIÍRÁS. A évi WKF egyéni és csapat Kata és Kumite magyar bajnoki címek és az utánpótlás bajnoki címek eldöntése VERSENYKIÍRÁS A verseny megnevezése: XVIII. Nyílt WKF Egyéni Súlycsoportos és Csapat Karate Magyar Bajnokság (Gyermek, Ifjúsági, Kadet, Junior, U21 és Felnőtt) III. WKF Para Karate Bajnokság VIII. Nyílt

Részletesebben

Zámbori Soma egyéni vállalkozó

Zámbori Soma egyéni vállalkozó Kimutatás a 85/2010. (III. 25.) Korm. rendelet alapján. A Honvédelmi Minisztérium által kötött, a nettó ötmillió forintot el nem érő értékű ek. A A tárgya partner A A A A nettó 1 A 1432/2014. (VII.31.)

Részletesebben

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/ A programjai 2017. 2017. január 16. Tücsök Peti zenés interaktív gyermekműsora 2017. január 23 február 14. Vasutas Galéria FISAIC fotókiállítás, megnyitó: január 23. 2017. január 27. Tabán Táncegyüttes

Részletesebben

TRIATLON UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG PÉCS 2019

TRIATLON UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG PÉCS 2019 TRIATLON UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG PÉCS 2019 TRIATLON UTÁNPÓTLÁS ÉS VÁLTÓ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG PÉCS 2019 VERSENYKIÍRÁS Helyszín Versenyközpont címe: Central Wakeboard Park - 7632 Pécs, Tüskésréti-tó(Faiskola

Részletesebben

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele. 49. hét december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Hírlevele 49. hét 2017. december 3. vasárnap 16 óra Művészetek Palotája Kultúrpart-advent Kárpát-medencei folklór és kortárs költészet sok-sok zenével minden

Részletesebben

1. Árak. Belépőjegyek. Kedvezményes (diák, 60 éves kor felett, pedagógus) 1500 Ft/fő 900 Ft/fő 700 Ft/fő Ingyenes

1. Árak. Belépőjegyek. Kedvezményes (diák, 60 éves kor felett, pedagógus) 1500 Ft/fő 900 Ft/fő 700 Ft/fő Ingyenes 1. Árak Belépőek Látogatóközpont (kiállítás, Hagyományos gazdálkodás tanösvény, major) Major (Hagyományos gazdálkodás tanösvény, major, játszótér) Szaporca látogatóközpont (Szaporca község Szaporca major

Részletesebben

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról

Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról Összefoglaló a Nagyjaink: Csukás István Meséi Alkotói Pályázatról A verseny megrendezésének időpontja: 2019. 03. 05. rendező intézményének neve: szervezőjének neve, beosztása: Kerekes Gábor Imre, Művész

Részletesebben

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november

Részletesebben

PROGRAMOK SZOMBAT. 07.00-08.00 Főzőverseny regisztráció. Kóstolójegyet lehet vásárolni az információs sátornál! Érdemes sietni.

PROGRAMOK SZOMBAT. 07.00-08.00 Főzőverseny regisztráció. Kóstolójegyet lehet vásárolni az információs sátornál! Érdemes sietni. PROGRAMOK SZOMBAT 07.00-08.00 Főzőverseny regisztráció Kóstolójegyet lehet vásárolni az információs sátornál! Érdemes sietni. 11.00-11.15 Megnyitó ünnepség 11.15-11.45 Bükkszentkereszt kincsei 11.45-12.00

Részletesebben