Szerzői jogi jogivédelem

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szerzői jogi jogivédelem"

Átírás

1 Szerzői jogi jogivédelem A szerzőszámára minden mindenjog jogfenntartva! Jelen Jelenszellemi szellemiterméket, illetve illetveannak annakrészleteit részleteittilos tilosreprodukálni, adatrendszerben tárolni, tárolni, bármilyen formában részben részbenvagy vagyegészben egészbena szerzőengedélye nélkül nélkülközölni. közölni. A szerzőáltal jelen jelenformában közzétett közzétett szellemi szellemitermékben termékbenszereplőtartalom, tördelési tördelésiforma, grafikai grafikai jelzésrendszer, színezés, színezés, elrendezés és ésminden mindenmás másolyan olyanjellemző, amely amely ebben ebbenaz azajánlatban jelent jelentmeg megelőször először Magyarországon, a szerző szerző jogtulajdona, annak annaka szerzőengedélye nélkül nélkülbármilyen átvétele, átvétele, másolása, felhasználása jogellenes, jogellenes, és ésa felhasználót felelősség terheli. terheli. Ez Ezaa szellemi szellemitermék termékaa szerzői szerzői jogról jogrólszóló szóló1999. évi évilxxxvi. törvény törvény rendelkezései alapján alapjántörvényi törvényivédelem védelemalatt alattáll. áll. Bármely Bármelyjog jogmegsértése esetén eseténa aszerzőanyagi követeléssel és ésegyéb egyébjogi igénnyel igénnyelléphet léphetfel. fel. Berkes Péter szellemi tulajdona minden jog fenntartva!

2 Felejtsd el, amit a szervezetésről tudsz A munkacsoport a FŐSODORBAN

3 A csoport pusztán emberek gyülekezete?

4 Napjaink menedzserének munkája elképzelhetetlen a csoportokkal való foglalkozás nélkül. Ismernie kell az egyén és a csoport közötti összefüggéseket, egymásra gyakorolt kölcsönhatásukat.

5

6 Jó FŐNÖKK vagy jój KOLLEKTÍVA??

7 Fogalom Csoport: Két vagy több, egymással interakcióban álló személy, akik hatással vannak egymásra; Csoport: két vagy több ember együttese, akik között interakció jön létre, közös hiedelmekkel rendelkeznek és magukat az adott csoport tagjának tekintik; A csoport fókuszálja a társas élet jelenségeit, a tagok közötti társas interakció feltételezi a közöttük zajló kommunikációt, egymás észlelését, személyközi kapcsolatokat, közös beállítódottságot, kialakult státuszokat és szerepeket, működési szabályokat.

8 Csoporttípusok Formális A szervezet munkamegosztása alapján jön létre A csoport állandó és zárt Tagsága meghatározott Deklarált működési elvek Informális Egyéni szükségletek, vonzalmak, érdeklődés Változó és nyitott Spontán módon alakul Közös elvek, érdekek alapján állandó kommunikációban alakul a működés

9 A munkacsoport nagysága A csoport teljesítményét meghatározza Wilson (1951) angol szénbánya 2-4 fős csoportokból 40 fős csoportok telj. Növekedés helyett a pszichoszomatikus panaszok szaporodása; A csoportnagyság függ a csoport feladatától; Milyen nagyok a munkacsoportok? empowerment;

10 Törekvések a hatalom megosztására Törekvések a hatalom megosztására Részvételen alapuló (participatív) vezetés; A megengedővezetés; Felhatalmazás (empowerment); Biztos Biztosjárt jártmár márúgy, hogy hogyegy egyperccel perccelzárás záráselőtt valamit valamit feltétlenül venni venniszeretett szeretettvolna. Látta Láttaa boltban boltbanaz azösszes összeseladót, eladót, de deaa bejárat bejáratmár zárva zárvavolt. volt. Hiába Hiábakopogott, oda odasem hederített senki. senki. Ki Kia felelős felelős aa történtekért? A válasz: válasz: a hiba hiba a MENEDZSERBEN van! van! Abban, Abban, ahogy ahogybelesulykolja az azalkalmazottakba, hogy hogya bolt boltnem nemaz azövék. Ha Ha az azeladók eladókaabolt boltgazdáinak érezhették volna volnamagukat, biztosan biztosan kinyílt kinyílt volna volnaaz az az azajtó. ajtó.

11 Csoportjellemzők, nagyság szerint Két fős - Összetartó, konfliktuskerülő Három fős - Helyettesíthetőség, konfliktuskezelés Kiscsoport - Nagycsoport - Kreatív, egyenlőrészvétel biztosítása, felelősség elkenése Mennyiségi munka-megosztás, az összetartást kis csoportok adják, személytelenség

12 A homogenitás kérdése Homogén egyszerű, rutin jellegűfeladatok; Heterogén komplex, kreativitást igénylőfeladatok, ahol a túlzott gyorsaság hátrányos (pl.: 12 dühös ember ); Átlag: Átlag: 89-90% 89-90% 90% 75% 75% alatt alatt a a csoport csoport szétes szétesése se lehet, lehet, 55% 55% --nincs nincscsoport csoport Elméletileg Elméletileg letileg lehetséges lehetséges kölcs kölcsönösségi sségi kapcsolat kapcsolat hány hány %-ka %-ka realizálódott realizálódott CSOPORTKOHÉZIÓ Kölcsönösségi sségi index, kohéziós s index

13 Szociometriai vizsgálat Pár Hármas Zárt négyzet Csillag Lánc Perem Csapat játékosainakj egymáshoz való való viszonya

14 A csoporthoz tartozás előnyei az egyén számára Biztonság, védelem Támogatottság Interakciók lehetősége Fejlődési lehetőség Pozitív pszichés állapot növekvőönbecsülés, pozitív önértékelés Növekvőegyéni hatékonyság

15 A csoportkohézió kialakulása A kohézió megmutatja, hogy a tagok milyen mértékben kötődnek a csoporthoz és kívánnak tagja maradni. (Kohézió: azon erők eredője, amely a csoporttagság fenntartására ösztönöz) Térbeli, fizikai közelség Közös felfogások nézetek, értékrend Közös érdekek, célok Közös gondolkodási rendszer Specifikus szabályzók- csoportnormák - nyújtotta biztonság

16 A kohéziót erősítőkörülmények A beállítódások és célok azonossága Külsőfenyegetések (a közös sors megvilágítja a kölcsönös függőséget) Csoportméret; kisméretűcsoportok összetartóbbak, mert lehetőség van teljes körűinterakciókra (nagy csoportok esetén a diverzitás nő, a kohézió csökken) Csoportösztönzők növelik, az egyéni ösztönzők csökkentik a kohéziót Személyes preferenciákra építőfeladatkiadás Elkülönítés; izolált csoportok nagyobb összetartást mutatnak, egyedinek és különlegesnek érzik magukat

17 A csoportban nyújtott teljesítményt befolyásoló tényezők Internalizáció - a közös gondolkodási rendszer befogadása A csoport befolyás elfogadására való nyitottság Érdekazonosság felismerése

18 A csoportmunka eredményei Termelékenység Megelégedettség Biztonság Vonzerő, megtartóképesség Tanulás és fejlődés

19 A csoportmunka teljesítményét korlátozó tényezők Idegenkedés a munkától Vezetőtől, szervezettől, elérendő céltól való idegenkedés Munkalehetőség elvesztése Vezetőség felemeli a normákat ezáltal csökkenti a munka során a társas tevékenységre való alkalmat Lassabban dolgozó csoporttagok védelmére irányuló óhaj Általános vélemény, hogy a dolgozóknak meg kell védeni magukat a kizsákmányolásra irányuló vezetői kísérletektől

20 Csoportnormák Normák = a működésre vonatkozó szabályok (írott, íratlan) A normák célja: hasznos eligazítást jelent a tag számára a csoport megértéséhez és felfogásához; azonosítani tudja a helyes és helytelen magatartási formákat;

21 Csoportnormák 5 jellemzője 1. Megjeleníti a csoport strukturális sajátosságait; 2. Szigorúan a magatartásra vonatkozik, nem emberek egyéni gondolataira vagy érzelmeire; az 3. Csak olyan magatartási elemekkel foglalkozik, amit a csoport többsége fontosnak tart; 4. Általában a normák lassan változnak, de kivételes helyzetekben képesek gyorsan fejlődni; 5. Nem minden tagra vonatkoznak (magasabb státuszúak kivételt képezhetnek, új belépőkre szigorú alkalmazkodási kényszer nehezedik);

22 A csoportnormák erősítése vagy változtatása A normák erősítik a célok teljesítését: Mutassuk meg, hogy az egyén és a szervezet céljai alapvetően megegyezők Jutalmazzuk a norma-konform viselkedést Mutassuk meg, hogyan járulnak hozzá a tagok a csoport eredményéhez A követelmények megfogalmazását a tagok végezzék Aki nem alkalmazkodik, azt kizárják A normák ellentétben állnak a menedzseri szándékkal: Köss szövetséget a hasonló felfogású tagokkal Tárgyalj a célokról és a tervekről a szövetségesek bevonásával Ne engedj a követelményekből csak a békesség kedvéért Tarts ki a nézeted mellet a társadalmi nyomás ellenére Nyilvánosan erősítsd az együttműködés fontosságát és jutalmazd

23 Magas teljesítménynormák alapja Az elégedettséget nyújtó munkafeladat A vezetők iránti bizalom, az a hit, hogy a dolgozók jóléte fontos számukra A hit abban, hogy a szervezet céljai értékesek A munkahely biztonsága nő nagyobb teljesítmény esetén Összefüggés érzékelése a csoportteljesítmény és az elégedettséget nyújtó dolgok között

24 Csoportfeladatok megosztása Képesség a feladatok ellátására kicsi nagy Hajlandóság nagy Kudarc Kockázatos Alacsony teljesítmény Siker Forrás: Tosi alapján

25 Szerepkonfliktusok Szerep-kétértelműség: az egyén számára nem világos a vele szemben támasztott elvárás. Személyes szerepkonfliktus: az egyszerre több szerepet is ellátó személy esetében az egyes szerepekkel kapcsolatos elvárások egymással konfliktusban állnak. (résztulajdonos alkalmazott; edző férj /feleség) Szerepvesztés: az egyén szerepét más veszi át. Zavart szerep: az egyén feladatainak ellátásaiba más személy beavatkozik, bizonytalanná téve az egyén szerepének tartalmát

26 Státusz a hierarchiában elfoglalt hely, (jellemzőa felfelé törekvés) Az egyén helye a csoporton belül függ: a szervezetben elfoglalt helytől; megszerzett tekintély; szaktudás; teljesítmény; kulturális színvonal; személyes tulajdonságok; megjelenés; viselkedés;

27 Egészs szséges verseny Mi kell ahhoz, hogy vezetőmaradhass a 21. században? zadban? Destruktív v rivalizálás

28 Csoportok fejlődése Tuckermann szerint Alakulás-Forming Ütközés-Storming Normázás-Norming Teljesítés-Performing Csoporthatékonyság: egy egyadott adottcsoport csoportmilyen milyensikerrel valósítja valósítjameg megcéljait. Új feladat

29 Hogyan csináljuk? Ki, mit, mikor csinál? Ez igen! A TEAM-építés folyamata MEGVALÓSÍTÁS Miért folytassuk? MEGÚJÍTÁS CSÚCSTELJESÍTMÉNY Mit csináljunk? DÖNTÉS INFORMÁCIÓCSERE Ki vagyok én? BIZALOMÉPÍTÉS Miért vagyok itt? ORIENTÁCIÓ

30 Valahányszor elégedetlen vagyok helyzetemmel, igyekszem emlékezetembe idézni a kis Jamie Scottot, aki mindenáron be akart kerülni az iskolai színdarabba. Aznap, mikor a szereposztást kihirdették, tanítás után Jamie büszkeségtől sugárzó arccal szaladt az anyukája elé, s olyasmit mondott, ami örök tanulságul szolgál: ENGEM JELÖLTEK LTEK KI, HOGY TAPSOLJAK ÉS ÉLJENEZZEK! J. Canfield M. V. Hansen: Erőleves a léleknek

31 Szerepek a csapatokban ELŐREMOZDÍTÓ a csoport angyalai HÁTRAMOZDÍTÓ a csoport ördögei

32 Szerepek a csoportokban ELŐREMOZDÍTÓ a csoport angyalai kezdeményező; véleménynyilvánító; kérdező; informátor; szabályalkotó; általánosító; engedelmeskedő;

33 Szerepek a csoportokban HÁTRAMOZDÍTÓ a csoport ördögei akadékoskodó; vetélkedő; mindentudó; hírharang;

34 Szerepek a csoportokban Benne és Sheats 27 szerepet azonosított 3 nagyobb faktorba rendezte a csoport előtt álló problémák megoldására irányuló törekvések (a munka irányítása, koordinálása, serkentése); a csoport építése és fenntartása (jó légkör, hangulat kialakítására irányuló tevékenység) egyéni szerepek (nem tudták kategorizálni)

35 Szerepek a csoportokban Mundrack és Farrell 20 szerepet különített el: Kezdeményező; Harmonizáló; Agresszor; Információt adó; Kommunikáló; Akadályozó; Információt kereső; Buzdító; Domináns; Orientáló; Kompromisszumkereső; Irányító; Eljárásokban segítő; Megfigyelő; Érzelmes; Követő; Elismerést kereső; Kritikus; Értékelő; Serkentő;

36 KARIZMATIKUSKARIZMATIKUS VEZETŐ VEZET Vezetőii csoport

37 Tulajdonságelméleti közelítés Stogdill, 1948, Fiedler, Yukl, 1981

38 A vezetők kívánatos tulajdonságai Fayol szerint Testi egészség és életerő; Intelligencia és szellemi frissesség; Erkölcsi vonások - (akaraterő, elszántság, aktivitás, energikusság, kötelességtudás, közérdek iránti elkötelezettség); Magas fokú általános műveltség - (kulturáltság); Vezetési készség (előrelátás, tervezés, szervezés, parancsolás, koordinálás, ellenőrzés); Általános ismeretek valamennyi lényeges funkcióra; Szakmai kompetencia a vállalat tevékenységi körére nézve;

39 Empirikus kutatások: sok száz vezetői tulajdonság, mindössze 5% volt közös a vizsgálatokban; Főfaktorok: Intelligencia; Kezdeményezőkészség; Önbizalom; Madártávlat; KOGNITÍV ERŐFORRÁS-ELMÉLET ha hanincs stressz, akkor a teljesítmény negatívan korrelál a vezetőtapasztalatával; erős erős stresszhelyzetben viszont a teljesítmény az az intelligenciával korrelál negatívan;

40 A sikeres vezetéshez kapcsolódó attributomok (Yukl, 1981) együttműködő eredményességre törekvő domináns (törekszik mások befolyásolására) kitartó Tulajdonságok alkalmazkodóképes helyzetekhez teljesítményorientált különböző Fizikai jellemzők Magas aktivitási szint magasság súly megjelenés Képességek intelligens koncepció alkotás készsége erős kreatív diplomatikus, tapintatos rendelkezik ismeretekkel csoport feladatokról jó szervező döntésképes meggyőző magabiztos jártas a kapcsolatok ápolásában stressztűrő jól kommunikál érzékeny a környezet változásira szívesen vállal felelősséget

41 Tulajdonságelméleti közelítés 1. Intellektuális készségek logikus gondolkodás integrálás elvonatkoztatás 2. Vállalkozói készségek teljesítmény motiváció cselekvőkészség kezdeményezőkészség 3. Szocio-emocionális készségek önkontroll önállóság objektivitás,stabilitás alkalmazkodás 4. Interperszonális készségek önbizalom, bizalom hatóképesség szocializációs k. kommunikációs k.

42 GLOBE (Global Leadership and Organizational Behavior Effectiveness) 59 ország 61 kultúrájában azonos kérdőív kitöltésére kértek középvezetőket, ország 61 kultúrájában azonos kérdőív kitöltésére kértek középvezetőket,2001

43 Újító Újító Tárgyal Tárgyaló Termelési Termelési vezető vezető Célkijel Célkijelölő Koordináló VEZETŐI KOMPETENCIÁK Ellenőrz Ellenőrző Facilitátor tor Mentor

44 Csoportszerepek: Belbin teszt Milyen az ideális vezetői csoport? Henley College: vállalatosdi Apolló-jelenség Vállalatépítő kötelességtudó, kiszámítható és konzervatív. Elnök, koordinátor nyugodt, nagy önbizalma van, féken tartja indulatait; Serkentő túlfeszített, társaságkedvelő, dinamikus; Ötletgyártó egyéni, komolyan gondolkodó, különc ; Helyzetértékelő józan, nehezen befolyásolható, megfontolt; Forrásfeltáró extrovertált, lelkes, kíváncsi, jól kommunikál; Megvalósító pontos, rendes, lelkiismeretes; Csapatjátékos társaságos, barátságos, érzékeny; + SZAKÉRTŐ specifikus tudásanyag;

45 Sikertelen csoportok ÉRTELMI KÉPESSÉG SZEMÉLYISÉG

46 HOGY MI LEGYÜNK A GYŐZTESEK ZTESEK

47 Sikeres csoportok Belbin győztes menedzsercsoportja : Elnök; Egy (de csak egy) erős ötletgyártó; Az értelmi képességek megfelelőelosztása; Eltérőszemélyiségűcsoporttagok; A személyiség és a vállalt felelősség megfelelése; A hiányosságok ellensúlyozása; Hogy mi milegyünk a győztesek!

48 Konformitás és normaképzés a csoportban Konformitás ha valaki a csoport vélt vagy valós nyomásának hatására megváltoztatja a véleményét, viselkedését; Behódolás v. engedelmesség jutalom, vagy büntetés miatt másképp viselkedik; Azonosulás azért viselkedik másképpen, mert szeretne hasonló lenni valakihez; Internalizáció a befolyásoló személy nézeteit, véleményét, értékeit szilárdan beépítjük saját viselkedési mintáinkba;

49 Konformitás és normaképzés a csoportban Muzafer Sherif mozgó fénypont - normateremtési kísérlete; Solomon Asch kísérlete a csoportnyomás hatásáról; Függetlenek: magabiztos, individualista, lelkiismeretfurdalásos; Engedékeny v. konform módúak: viaszember, önmagában bizonytalan, kisebbrendűségi érzéstől gyötört;

50 Konformitás és normaképzés a csoportban Crutchfield a többségi vélemény ismerete; A csoportnormák típusai: (számsor-kiegészítés; csillag-kör; ) teljesítménnyel kapcsolatos; munkahelyi magatartással kapcsolatos; normatív szokások; CSOPORTFEGYELEM CSOPORTMORÁL A JÓ JÓVEZETŐFIGYEL A CSOPORTFOLYAMATOKRA!

51 ITT A VÉGEV!!!

Szerzői jogi jogivédelem

Szerzői jogi jogivédelem Szerzői jogi jogivédelem A szerzőszámára minden mindenjog jogfenntartva! Jelen Jelenszellemi szellemiterméket, illetve illetveannak annakrészleteit részleteittilos tilosreprodukálni, adatrendszerben tárolni,

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Csoportmunka

MENEDZSMENT ALAPJAI Csoportmunka MENEDZSMENT ALAPJAI Csoportmunka Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz 2014.11.19. 1 Esettanulmány Brainstorming = ötletek szabad áramlása Szabályai: Nincs

Részletesebben

Szerzői jogi jogivédelem

Szerzői jogi jogivédelem Szerzői jogi jogivédelem A szerzőszámára minden mindenjog jogfenntartva! Jelen Jelenszellemi szellemiterméket, illetve illetveannak annakrészleteit részleteittilos tilosreprodukálni, adatrendszerben tárolni,

Részletesebben

SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus

SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz - Vezetési stílus Hogyan lesz Ön hatékony vezető? leadership 27 Mi a vezetési

Részletesebben

Szerzői jogi jogivédelem

Szerzői jogi jogivédelem Szerzői jogi jogivédelem A szerzőszámára minden mindenjog jogfenntartva! Jelen Jelenszellemi szellemiterméket, illetve illetveannak annakrészleteit részleteittilos tilosreprodukálni, adatrendszerben tárolni,

Részletesebben

Szerzői jogi jogivédelem

Szerzői jogi jogivédelem Szerzői jogi jogivédelem A szerzőszámára minden mindenjog jogfenntartva! Jelen Jelenszellemi szellemiterméket, illetve illetveannak annakrészleteit részleteittilos tilosreprodukálni, adatrendszerben tárolni,

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Összefoglalás III.

MENEDZSMENT ALAPJAI Összefoglalás III. MENEDZSMENT ALAPJAI Összefoglalás III. Daruka Eszter egyetemi tanársegéd BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2015 ősz 1 3 zárthelyi dolgozat 30-40-30 pont Számonkérések 2015. szept. 29., okt.

Részletesebben

Szerzői jogi védelem

Szerzői jogi védelem Szerzői jogi védelem A szerző számára minden jog fenntartva! Jelen szellemi terméket, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármilyen formában részben vagy egészben a szerző

Részletesebben

SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus

SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus SZERVEZETI VISELKEDÉS Vezetési stílus Dr. Finna Henrietta egyetemi adjunktus BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz 2014.11.04. 1 A nap kérdései Mi a vezetés? Milyen a sikeres vezető?

Részletesebben

Szervezeti magatartás. Dr. Girasek Edmond

Szervezeti magatartás. Dr. Girasek Edmond Szervezeti magatartás Dr. Girasek Edmond Organizational Behavior (OB) Szervezeti magatartás Olyan tudományterület, amely a szervezeteken belüli magatartásra gyakorolt egyéni, csoport- és strukturális hatást

Részletesebben

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás

Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás Oktatók, stratégiák, motiváció tanulás 1 A felnőttképző oktatóval szemben támasztott követelmények 1.Tanácsadó szerep szakmai felkészültség oktatási módszerek ismerete és alkalmazása a tudás átadásának

Részletesebben

Csoportmunka: szerepek, lehetőségek, távlatok

Csoportmunka: szerepek, lehetőségek, távlatok Csoportmunka: szerepek, lehetőségek, távlatok Réti Mónika kutató Kutatási, Elemzési és Értékelési Igazgatóság Iskola- és Módszertanfejlesztő Központ reti.monika@ofi.hu Egyedül nem megy? http://goo.gl/pvhvft

Részletesebben

EDZŐI KONFLIKTUS KEZELÉS

EDZŐI KONFLIKTUS KEZELÉS EDZŐI KONFLIKTUS KEZELÉS Ahogyan a vezető vezet, a hatalom gyakorlásának módja. A vezetés több, mint a hatalom gyakorlása: fontos a személyiség szerepe tanult magatartásforma Vezetési stílust befolyásoló

Részletesebben

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS Szocializáció A gyermekből a társas interakciók révén identitással rendelkező személy, egy társadalom tagja lesz Ebben fontos a család, a kortárscsoportok, az iskola, a munkahelyi,

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus Önmenedzselés, karriertervezés Lehetőségek, technikák Mit értünk karrier alatt? Karrier = gyors, sikeres előmenetel, érvényesülés; Karriert

Részletesebben

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS

SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS SZOCIALIZÁCIÓ - IDENTITÁS Szocializáció Az újszülött gyermekből a társas interakciók révén identitással rendelkező személy, egy adott társadalom tagja lesz Ebben fontos a család, a kortárscsoportok, az

Részletesebben

DISC teszt, milyen a viselkedési stílusa?

DISC teszt, milyen a viselkedési stílusa? DISC teszt, milyen a viselkedési stílusa? A viselkedéstudomány szerint az eredményes emberek, eredményes vezetők, tisztában vannak saját magukkal, ismerik erősségeiket és fejlesztendő területeiket, így

Részletesebben

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával

Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a

Részletesebben

Az egyén és a csoport A szociálpszichológia alapfogalmai. Osváth Viola szeptember. 18

Az egyén és a csoport A szociálpszichológia alapfogalmai. Osváth Viola szeptember. 18 Az egyén és a csoport A szociálpszichológia alapfogalmai Osváth Viola 2012. szeptember. 18 Szociálpszichológia Az egyén és a társadalom kapcsolatát ragadja meg Társas lény Fontos szerepe a társaknak Festinger:

Részletesebben

Hallgatók és vállalkozók vállalkozói kompetenciája

Hallgatók és vállalkozók vállalkozói kompetenciája k és vállalkozók vállalkozói kompetenciája TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Dr. Imreh Szabolcs Dr. Imreh-Tóth Mónika SZTE GTK ÜTI Vállalkozói kompetencia címén azonosított tulajdonságok és készségek (Mihalkovné

Részletesebben

Szerzői jogi védelem

Szerzői jogi védelem Szerzői jogi védelem A szerző számára minden jog fenntartva! Jelen szellemi terméket, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármilyen formában részben vagy egészben a szerző

Részletesebben

Szerzői jogi védelem

Szerzői jogi védelem Szerzői jogi védelem A szerző számára minden jog fenntartva! Jelen szellemi terméket, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármilyen formában részben vagy egészben a szerző

Részletesebben

Vezetői Tudatosság és Változáskezelés

Vezetői Tudatosság és Változáskezelés Vezetői Tudatosság és Változáskezelés AZ ÉRZELMI INTELLIGENCIA SZEREPE A MEGÚJULÁS KATALIZÁLÁSÁBAN Cséffalvay Gábor Creanova Szervezet- és vezetésfejlesztési Kft. A tagja Tartalom Változás Megújulás -

Részletesebben

Szervezeti magatartás. Dr. Girasek Edmond

Szervezeti magatartás. Dr. Girasek Edmond Szervezeti magatartás Dr. Girasek Edmond Organizational Behavior (OB) Szervezeti magatartás Olyan tudományterület, amely a szervezeteken belüli magatartásra gyakorolt egyéni, csoport- és strukturális hatást

Részletesebben

Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan. Szervezeti kultúra

Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan. Szervezeti kultúra Szervezeti kultúra Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Szervezeti kultúra A külső környezet kihívásaira és a belső integráció problémáira minden szervezet kialakít egy csak rá jellemző viselkedést. Ez

Részletesebben

Ha messzebbre láttam mint mások, azért lehetett, mert óriások vállán álltam

Ha messzebbre láttam mint mások, azért lehetett, mert óriások vállán álltam Csoportmunka Csoportmunka Csoportmunka Ha messzebbre láttam mint mások, azért lehetett, mert óriások vállán álltam Nobel-díjakat gyakran kapják csoportok, de amikor egy személyt jelölnek meg akkor is mögötte

Részletesebben

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A

HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A HOGYAN JELEZHETŐ ELŐRE A MUNKATÁRSAK BEVÁLÁSA? A BELSŐ ÉRTÉKELŐ KÖZPONT MÓDSZEREI ÉS S BEVÁLÁSVIZSG SVIZSGÁLATA Budapest, 2010.03.25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Besze Judit BÉK módszergazda. 1/28 BEVÁLÁS

Részletesebben

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28.

A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben. 2013. május 28. LÁNG, PARÁZS, HAMU A kiégés veszélyei és kezelésének lehetőségei az egészségügyben 2013. május 28. A kiégési tünetegyüttes (burnout szindróma) jelensége Technológiából átvett fogalom: az energiaforrás

Részletesebben

UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat

UEFA B. Az edző, sportoló, szülő kapcsolat Az edző, sportoló, szülő kapcsolat A család (szülő)- sportoló kapcsolat A család fogalma: különnemű, legalább két generációhoz tartozó személyek csoportja, amely reprodukálja önmagát. A tagok egymáshoz

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés

MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés MENEDZSMENT ALAPJAI Bevezetés Dr. Gyökér Irén egyetemi docens 2012 ősz Jegyzetek, diasorok - ÜTI honlap http://www.uti.bme.hu/cgibin/hallgato/tantargyak.cgi?detail=true&tantargy_id=15035 Folyamatos számonkérés:

Részletesebben

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév

Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés tanév Sylvester mentálhigiénés, személyiségfejlesztő, Közösségi szolgálat Projekt értékelés 2014-15 tanév Aki másokat felüdít, maga is felüdül ( Példabeszédek 11.25) Amit akaratok, hogy az emberek veletek cselekedjenek,

Részletesebben

A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő

A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A stressz és az érzelmi intelligencia Készítette: Géróné Törzsök Enikő A lelki egészség a WHO szerint Mentális egészség: A jóllét állapota, amelyben az egyén meg tudja valósítani képességeit, meg tud birkózni

Részletesebben

SZERVEZETI VISELKEDÉS

SZERVEZETI VISELKEDÉS SZERVEZETI VISELKEDÉS DR. FINNA HENRIETTA EGYETEMI ADJUNKTUS MENEDZSMENT ÉS VÁLLALATGAZDASÁGTAN TANSZÉK FINNA@MVT.BME.HU Q.A.317. +36-1-463-4010 Meggyőzés és társai 1 http://tinyurl.com/kutatok2016 2 További

Részletesebben

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON

AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON AUTISTA MAJORSÁG VIDÉK ÉS EGYÉNI FEJLESZTÉSI PROJEKTEK MAGYARORSZÁGON KŐVÁRI EDIT VIDÉKFEJLESZTŐ SZOCIÁLIS MUNKÁS, AUTISTÁK ORSZÁGOS SZÖVETÉSÉNEK ELNÖKE SZÜKSÉGLETEK KIELÉGÍTETTSÉGE AUTIZMUSBAN Szint Jól

Részletesebben

- sztereotípiák kezdőknek és haladóknak. a férfi? Az Y kromoszóma irányítja Nincsenek kielégítve a megfelelő

- sztereotípiák kezdőknek és haladóknak. a férfi? Az Y kromoszóma irányítja Nincsenek kielégítve a megfelelő A vezetői nem? Miért rossz vezető - sztereotípiák kezdőknek és haladóknak a nő? a férfi? Piros pontos napok vannak Az Y kromoszóma irányítja Nincsenek kielégítve a megfelelő Nem rendelkezik, megfelelő

Részletesebben

NYME - SEK Némethné Tóth Ágnes

NYME - SEK Némethné Tóth Ágnes A kooperatív technikák típusai (Horváth H. Attila: Kooperatív technikák Altern füzetek) Mozaik módszer Páros mozaik Kereszt mozaik Kerekasztal módszer Csillag módszer Puzzle módszer Pókháló mődszer NYME

Részletesebben

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus

Kommunikáció elmélete és gyakorlata. Zombori Judit, pszichológus Kommunikáció elmélete és gyakorlata Zombori Judit, pszichológus 1 Asszertivitás (Sam R. Lloyd alapján) Jelentése: Pozitívan gondolkodunk Önérvényesítő módon viselkedünk Önbizalmat érzünk 2 Önmagunk és

Részletesebben

A pedagógus mint személyiségfejleszto

A pedagógus mint személyiségfejleszto A pedagógus mint személyiségfejleszto A pedagógus mint személyiségfejleszto zemélyiség: viselkedésnek, a gondolkodásnak és az érzelmeknek az a jellegzetes mintázata, amely meghatározza a személy környezetéhez

Részletesebben

Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke

Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban. c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke Pedagógusszerepek a tehetséggondozásban Szolnok, 2016. ápr. 26. Dr. Polonkai Mária c. egyetemi docens a MTT alelnöke a MATEHETSZ alelnöke Személyiség és szerep közötti viszony Magszerepek - foglalkozási

Részletesebben

VTS ÁLTAL MÉRHETŐ KOMPETENCIÁK

VTS ÁLTAL MÉRHETŐ KOMPETENCIÁK Intelligencia Logikai okfejtés (numerikus, figurális, verbális) Verbális intelligencia Matematikai kompetenciák Vizualizáció Mentális forgatás Memória Rövidtávú memória Hosszútávú memória (figurális és

Részletesebben

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42

Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő. Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő 2/42 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra

Képzés hatékonyságának növelése. felnőttképzést kiegészítő tevékenység. Tematikai vázlat - 16 óra Képzés hatékonyságának növelése felnőttképzést kiegészítő tevékenység Tematikai vázlat - 16 óra A felnőttképzést kiegészítő tevékenység célja:a közfoglalkoztatásból való kivezetés támogatása, a képzés

Részletesebben

A szociálpszichológia tárgya, témakörei

A szociálpszichológia tárgya, témakörei Szociálpszichológia Miskolczi Mária 2012. 03. 29. A szociálpszichológia tárgya, témakörei a társas viselkedést tanulmányozza. Az egyén és a társas környezet kölcsönhatásával foglalkozva vizsgálja és értelmezi,

Részletesebben

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta

MIR. Kompetenciák. Dr. Finna Henrietta MIR Kompetenciák Dr. Finna Henrietta A kompetenciák jelentősége Kiválasztás alapja Munkaköri leírás Munkaköri térkép A kompetencia a szakképzett dolgozótól elvárt ismeretek, személyiségjegyek (készségek,

Részletesebben

Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv)

Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv) Egyéni Fejlesztési Terv (Egyéni Előrehaladási Terv) Mentor neve: Mentor azonosítója: Tanuló neve: Tanuló azonosítója: Az Egyéni Fejlesztési Terv egy folyamatosan változó, a tanuló fejlődését regisztráló,

Részletesebben

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat

2008.01.19. Fővárosi Diákönkormányzati. A Diákakadémia célja. A tanulási folyamat Fővárosi Diákönkormányzati Akadémia Hotel Római, 2008. január 18. A Diákakadémia célja hogy a hallgatók megszerezzék mindazokat az ismereteket, készségeket és attitűdöt, amelyek szükségesek ahhoz, hogy

Részletesebben

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam

Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam Osztályfőnöki 5. - 8. évfolyam 5. évfolyam ök Önismeret 6 Együtt élünk 4 A drog fogalma, hatásai 1 Személyes biztonság: jogaim, kötelességeim 2 Tanulási szokások 5 Szabad felhasználás 4 Összesen: 36 6.

Részletesebben

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-0001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ALTERNATÍV KONFLIKTUSKEZELÉSI MÓDOZATOK BEHOZATALA AZ ÖNKORMÁNYZATI

Részletesebben

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN

AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN A pedagógusképzés átalakításának országos koordinálása, támogatása TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0010 AZ ÖNISMERET ÉS A TÁRSAS KULTÚRA FEJLESZTÉSE PEDAGÓGUSKÉPZÉSBEN KÉT VIDÉKI INTÉZMÉNYBEN Almássy Zsuzsanna

Részletesebben

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés?

Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? És mit ír az újság? Motiváció Mi készteti az embereket a cselekvésre? Hogyan / mivel fokozható ez a késztetés? MOTIVÁCIÓ IRÁNY INTENZITÁS IDŐTARTAM A motiváció alapjai Cselekvéseink alapvető indítékai

Részletesebben

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/

Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/ Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában

Részletesebben

KÖZÖSSÉG ÖNSEGÍTÉS ÖNSEGÍTŐCSOPORTOK

KÖZÖSSÉG ÖNSEGÍTÉS ÖNSEGÍTŐCSOPORTOK Grezsa Ferenc KÖZÖSSÉG ÖNSEGÍTÉS ÖNSEGÍTŐCSOPORTOK (témavázlat) Belső használatra! lelki változást, fejlődést igazán csak a szeretet tud kiváltani bennünk. (Buda) Emberi közösség hiánya egzisztenciális

Részletesebben

Alkalmazott vezetéspszichológia

Alkalmazott vezetéspszichológia Alkalmazott vezetéspszichológia Hámornik Balázs Péter hamornik@erg.bme.hu 2009. november 4. 1 III. SZERVEZETI KULTÚRA TEAM MUNKA 2 1 Mit jelent a szervezeti kultúra specifikusan jellemző érték- és viselkedésminta

Részletesebben

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1.

KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, OKTÓBER 1. KORSZERŰ KOMPETENCIA- ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ OKTATÁSI ÉS KÉPZÉSI MÓDSZEREK KÖNYVTÁRI ALKALMAZÁSA VÁCZY ZSUZSA SZOMBATHELY, 2018. OKTÓBER 1. A KOMPETENCIA ALAPÚ OKTATÁS, KÉPZÉS Az Európai Parlament és Tanács

Részletesebben

Reaching the Lost Generation

Reaching the Lost Generation 2004-1-HU01-KA-200-002376 Erasmus+ projekt (2014-2017) Reaching the Lost Generation Tempus Közalapítvány 2017. december 11. A kulcskompetenciákról szóló 2006. évi uniós ajánlásban a nyolc kulcskompetencia

Részletesebben

1. LÉPÉS A projekt leírása Mutassa be a projektjét vagy önkéntes tevékenységét és a résztvevőit!

1. LÉPÉS A projekt leírása Mutassa be a projektjét vagy önkéntes tevékenységét és a résztvevőit! 1. LÉPÉS A projekt leírása Mutassa be a projektjét vagy önkéntes tevékenységét és a résztvevőit! A folyamat első lépésének fő funkciói: 1. Bemutatni az önkéntes projektet / tevékenységet végiggondolva

Részletesebben

Változtatásvezetés. Dr. Girasek Edmond

Változtatásvezetés. Dr. Girasek Edmond Változtatásvezetés Dr. Girasek Edmond Az anyák megmentője Semmelweis Ignác (1818-1865) Bécs I. számú Szüleszeti Klinika (gazdagabb betegek, szülésnél orvosok orvostanhallgatók boncolás után) II. számú

Részletesebben

INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN

INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN HATÉKONY VEZETÉS INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN D R. F I N N A H E N R I E T T A KELL AZ EQ? VAGY MÁR AZ SEM ELÉG? Társas Kulturális Rejtett Politikai intelligencia 2 AZ EQ ÖSSZETEVŐI Éntudatosság érzelmi

Részletesebben

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai

Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel

Részletesebben

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐI ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2018-2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat

Részletesebben

Navigációs megoldások. www.newscoaching.hu

Navigációs megoldások. www.newscoaching.hu Navigációs megoldások www.newscoaching.hu Kik vagyunk? A modellt 2001 óta fejlesztjük sikeresen világszerte. A Coaching & Training Ltd. 2006-ban alakult, székhelye Lausanne-ban (Svájc) van és kirendeltségei

Részletesebben

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház

Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság. Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Az erőszak kialakulásának transzgenerációs modellje: a destruktív jogosultság Dr. Barát Katalin Szent Rókus Kórház Milyen tényezők játszanak szerepet a család agresszív légkörének kialakulásában / Strauss-

Részletesebben

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ

COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ Ország: Portugália Vállalat: Inovafor Képesítés Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban

Részletesebben

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni

Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni Folyamatok és módszerek Mitől függ az egyes modellek gyakorlati alkalmazhatósága? Dr. (Ph.D) Kópházi Andrea NYME egyetemi docens, egyéni tanácsadó-partner 2014. December 2. Kérdésfelvetések 1. A téma aktualitása,

Részletesebben

III. Az állati kommunikáció

III. Az állati kommunikáció III. Az állati kommunikáció I. Kommunikáció a fajtestvérekkel I. Kommunikáció a fajtestvérekkel 1. Bevezetés I. Kommunikáció a fajtestvérekkel 1. Bevezetés beszélgető állatok? I. Kommunikáció a fajtestvérekkel

Részletesebben

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK

ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER PEDAGÓGIA ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 06. OKTÓBER. tétel Mutassa be a pedagógia fogalmát, célját, tárgyát, feladatát! (Témakör: Általános pedagógia)

Részletesebben

És még néhány apróság

És még néhány apróság (Minarik Ede, Régi idők focija), 1973 És még néhány apróság A kérdés Többen és többször megkérdezték tőlem már a verseny kapcsán, -és azt gondolom most Önök is azt szeretnék leginkább megtudni - hogyan

Részletesebben

Generáció menedzsment. Dr. Finna Henrietta

Generáció menedzsment. Dr. Finna Henrietta Generáció menedzsment Dr. Finna Henrietta Kérdések HR-esként milyen ösztönző módszereket alkalmaznál az Y generáció tagjai esetében? Mennyire jelent megfelelő motiválást az Y generáció számára, ha karrierjük

Részletesebben

Burnout, Segítő Szindróma

Burnout, Segítő Szindróma TÁMOP-5.5.7-08/1-2008-0001 Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ Burnout, Segítő Szindróma Hőhn Ildikó ellátottjogi képviselő. Segítő attitűd és a jogvédő Az attitűd étékelő

Részletesebben

Szakmai tanácskozás. Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése. Salgótarján, 2008 december 16.

Szakmai tanácskozás. Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése. Salgótarján, 2008 december 16. Szakmai tanácskozás Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése Salgótarján, 2008 december 16. Szakmai továbbképzési rendszer fejlesztése Minőségbiztosítás jelentősége a Készítette: Dr. Mikli Éva PTE Szociális

Részletesebben

XX. Országos TDM Konferencia

XX. Országos TDM Konferencia XX. Országos TDM Konferencia Old Lake Golf Club & Hotel**** Tata, 2018. November 28-30. Változás-menedzsment emberi tényező képzés, coaching, kompetencia-fejlesztés A változás-élmény Dr. Ludvigh Károly

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS

GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS GRASSROOTS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS Azok az emberek, akik részt vesznek a Grassroots tevékenységekben. Edzők, tanárok, közösségi vezetők-szervezők, stb. AZ EDZŐ-PEDAGÓGUS jellemzői Szenvedélyes

Részletesebben

Szerzői jogi védelem

Szerzői jogi védelem Szerzői jogi védelem A szerző számára minden jog fenntartva! Jelen szellemi terméket, illetve annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben tárolni, bármilyen formában részben vagy egészben a szerző

Részletesebben

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára

ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára ÁROP-1.A.7-2013 Szervezetfejlesztés a Veszprém Megyei Kormányhivatal számára FLOW és FOLYAMAT vagy FOLYAMAT és FLOW ( kihívások és lehetőségek a közszolgáltatásban dolgozó vezetők előtt ) Orosz Lajos NKE

Részletesebben

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése

Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek. Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Diszpozícionális perspektíva 2.: Szükséglet-, és motívum elméletek Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése Vonások, mint szükségletek és motívumok megközelítése A diszpozíciókat úgy is elképzelhetjük,

Részletesebben

SZERVEZETI VISELKEDÉS Motiváció

SZERVEZETI VISELKEDÉS Motiváció SZERVEZETI VISELKEDÉS Motiváció Dr. Gyökér Irén egyetemi docens BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2014 ősz Motiváció * Mi készteti az embereket cselekvésre? Hogyan fokozható ez a késztetés?

Részletesebben

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK

A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK A KORAI ISKOLAELHAGYÁS MÉRSÉKLÉSÉT TÁMOGATÓ PROGRAMOK K. Nagy Emese EKE, hejőkeresztúri iskola EFOP-3.10.1-17-2017-00001 Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence

Részletesebben

dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka PhD Gyémántcsiszolás felsőfokon

dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka PhD Gyémántcsiszolás felsőfokon dr. Eisingerné dr. Balassa Boglárka PhD Gyémántcsiszolás felsőfokon A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században Tartalom.Mentorálás 2.Kezdeti lépések

Részletesebben

A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2007.

A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2007. A GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSÉNEK EREDMÉNYEI 2007. Veresné dr. Somosi Mariann tanszékvezető egyetemi docens ADOTTSÁGOK 286 EREDMÉNYEK 318 Vezetés 59 (100) Munkatársak irányítása 57 (90)

Részletesebben

KÉPZÉS NEVE: TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata) Készítette: Lábadyné Bacsinszky Emıke

KÉPZÉS NEVE: TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata) Készítette: Lábadyné Bacsinszky Emıke Leonardo da Vinci Kísérleti projekt által továbbfejlesztett Szakmai program KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Pszichológia (A pszichológia elmélete és gyakorlata)

Részletesebben

A bennem rejlő vezető. Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével

A bennem rejlő vezető. Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével A bennem rejlő vezető Eredményes iskolai kultúra kialakítása pedagógusok és diákok életvezetési kompetenciáinak fejlesztésével Mit jelent a vezetés? A vezetés azt jelenti, hogy olyan világosan kommunikáljuk

Részletesebben

Projekt szponzor : siker - felelősség - kompetencia

Projekt szponzor : siker - felelősség - kompetencia Projekt szponzor : siker - felelősség - kompetencia dr. Prónay Gábor 11. Projektmenedzsment a Gazdaságban Fórum 2008. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA figyelem felhívás a projekt tulajdonos/szponzor meghatározó

Részletesebben

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer

Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer Tárgyi tematika és félévi követelményrendszer BCG1102 Szakmai identitás fejlesztése I. (Önismeret) Óraszám: 3 1. hét: foglalkozás kereteinek megbeszélése, bevezető foglalkozás 2.-13. hét: Tömbösített foglalkozások,

Részletesebben

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001

PEDAGÓGUSKÉPZÉS TÁMOGATÁSA TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 A PEDAGÓGUS KOMPETENCIÁK 2014. március 3. Pedagógus kompetenciák a 326/2013. (VIII.31.) kormányrendelet szerint A pedagógiai szintleírások Szerkezete: Általános bevezető Az egyes fokozatok általános jellemzése

Részletesebben

TARTALOM Előszó 1. FEJEZET / A MEGISMERŐ FOLYAMATOK Juhász Márta Laufer László 1.1 Bevezetés 13 1.2 Az érzékelés (szenzáció) 14 1.2.1 Abszolút küszöb 15 1.2.2 Különbségi küszöb 16 1.3 Az észlelés (percepció)

Részletesebben

PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI

PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI PROJEKT MENEDZSMENT ERŐFORRÁS KÉRDÉSEI Dr. Prónay Gábor 2. Távközlési és Informatikai PM Fórum PM DEFINÍCIÓ Költség - minőség - idő - méret C = f (P,T,S ) Rendszer - szervezet - emberek rendszertechnikai

Részletesebben

A fejezet tartalma. Marketing - 3. fejezet: Fogyasztói magatartás meghatározása. Fogyasztói magatartás elmélet és gyakorlat. Fogyasztói magatartás

A fejezet tartalma. Marketing - 3. fejezet: Fogyasztói magatartás meghatározása. Fogyasztói magatartás elmélet és gyakorlat. Fogyasztói magatartás A fejezet tartalma Marketing - 3. fejezet: Fogyasztói magatartás Bauer András Berács József Fogyasztói magatartás Vásárlási folyamat Fogyasztói információ-feldolgozás A fogyasztói magatartást befolyásoló

Részletesebben

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS

MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS MCPE VEZETŐ I ÉS ÜZLETI COACH KÉPZÉS 2019 MIT NYÚJT A KÉPZÉS? Felkészít a vezetői és üzleti coaching belépő szintű alkalmazására A coach szerephez elengedhetetlen szakmai önismeretet és önbizalmat Gyakorlati

Részletesebben

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA

ÁROP KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA ÁROP-2.2.22-2013-2013-001 KÉPZÉS A KONVERGENCIA RÉGIÓKBAN LÉVŐ ÖNKORMÁNYZATOKNAK FENNTARTHATÓ ÖNKORMÁNYZAT E- TANANYAGOKAT BEMUTATÓ KONFERENCIA A szervezeti képességépítés lehetőségei az önkormányzatoknál

Részletesebben

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II.

MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. MENEDZSMENT ALAPJAI Motiváció II. Daruka Eszter egyetemi tanársegéd BME Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék 2016 ősz 2016.10.19. 1 Szociális tanuláselmélet Az emberekben az utánzásra való hajlam

Részletesebben

A pedagógus önértékelő kérdőíve

A pedagógus önértékelő kérdőíve A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0

Részletesebben

PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG

PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG PROFESSZIONÁLIS OKTATÓI TEVÉKENYSÉG KIVÁLÓSÁG PROFIL 2011. június A kiváló szervezetek elérik és fenntartják azt a teljesítményt, mely megfelel a partnereik elvárásainak. Ennek a célnak sikeres elérése

Részletesebben

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program

KKV vezetési és szervezetfejlesztési program A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként

Részletesebben

A FORMÁLIS ÉS INFORMÁLIS SZERVEZETI JELLEMZŐK SZEREPE A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK MAGYARÁZATÁBAN AVAGY A FEKETE DOBOZ ÁTVILÁGÍTÁSI KÍSÉRLETE

A FORMÁLIS ÉS INFORMÁLIS SZERVEZETI JELLEMZŐK SZEREPE A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK MAGYARÁZATÁBAN AVAGY A FEKETE DOBOZ ÁTVILÁGÍTÁSI KÍSÉRLETE A FORMÁLIS ÉS INFORMÁLIS SZERVEZETI JELLEMZŐK SZEREPE A PEDAGÓGIAI HOZZÁADOTT ÉRTÉK MAGYARÁZATÁBAN AVAGY A FEKETE DOBOZ ÁTVILÁGÍTÁSI KÍSÉRLETE Fehérvári Anikó Felvinczi Katalin Schmidt Andrea Magi Anna

Részletesebben

TÁRSAS KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIÁJA avagy viselkedésünk pszichológiai alapjai BMEGT52A010. Dr. Bodnár Gabriella egyetemi docens

TÁRSAS KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIÁJA avagy viselkedésünk pszichológiai alapjai BMEGT52A010. Dr. Bodnár Gabriella egyetemi docens TÁRSAS KAPCSOLATOK PSZICHOLÓGIÁJA avagy viselkedésünk pszichológiai alapjai BMEGT52A010 Dr. Bodnár Gabriella egyetemi docens bodnar@erg.bme.hu Követelmény: Félévközi jegy írásban - ZH sikeres megírása,

Részletesebben

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA

TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA TEHETSÉGBARÁT ISKOLA KONFERENCIA KIEMELKEDŐ KÉPESSÉGŰ PEDAGÓGUSOK, PEDAGÓGIAI TEHETSÉGEK Kovács Edina & Orgoványi- Gajdos Judit A KUTATÁS ELMÉLETI HÁTTERE Tehetséges pedagógus: Tehetség Akadémiai Pedagógiai

Részletesebben

Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor

Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor 5. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2002. április 18. AZ ELŐADÁS CÉLJA néhány

Részletesebben

Csoportok vizsgálata a szervezetekben

Csoportok vizsgálata a szervezetekben Csoportok vizsgálata a szervezetekben A tananyag alcíme Szerző: Dr. Balogh Eszter Lektor: Domschitz Mátyás Bevezető A fejezet célja, hogy megértesse, egy szervezeten belül miért és milyen szempontból van

Részletesebben