Adatbiztonsági összefoglaló második félév

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adatbiztonsági összefoglaló 2005. második félév"

Átírás

1 Adatbiztonsági összefoglaló második félév Az F-Secure Corporation, az IT-biztonsági megoldások egyik vezető szállítója közzétette adatbiztonsági beszámolóját 2005 második félévéről. Az év utolsó hat hónapjában jelentősen visszaestek a hálózati férgekkel végrehajtott tömeges támadások. Mindössze két nagyobb fertőzés történt, melyek közül az első szeptemberben okozott nagyobb károkat, a második pedig novemberben árasztotta el az internetet. A vírusok száma soha nem látott mértékben, hat hónap alatt 110 ezerről körülbelül 150 ezerre emelkedett. A bírósági ítéletek számát tekintve a 2005-ös év nehéz időszak volt a rosszindulatú kódok szerzőinek. Júliusban három huszonéves zsarolót tartóztattak le Oroszországban, miután botnetek segítségével DDos támadásokat (Distributed Denial of Service elosztott túlterheléses támadásokat) hajtottak végre szerencsejáték-oldalak ellen, és 50 ezer dollárt követeltek az oldalak üzemeltetőitől, hogy ne ismételjék meg a támadást. Bár a pénz útja a Karib-szigeteken és Lettországon keresztül vezetett Oroszországba, az Egyesült Királyság rendőrségének sikerült letartóztatnia az elkövetőket. Több más vírusírót is elért a törvény keze: a VBS/Lasku vírus szerzőjét Finnországban, a Peep hátsó ajtó program készítőjét Tajvanban tartóztatták le. A Sasser és a Netsky szerzőjét, Sven Janschent felfüggesztett börtönbüntetésre és harminc óra közmunkára ítélték egy olyan féreg létrehozásáért, amely több millió dolláros kárt okozott. A spam ártalmas az egészségre Néha a rosszindulatú kódok és a levélszemét megfékezéséhez nem csak IT-biztonsági eszközöket használnak. Júliusban meggyilkolták Vardan Kushnirt, az American Language Center (Amerikai Nyelvi Központ) tulajdonosát, aki egyes források szerint megszervezte az orosz történelem legnagyobb spam kampányát. A levélszemét-kampány keretében több mint húszmillió orosz nyelvű felhasználó e- mail címére érkezett kéretlen reklámlevél. (Bár lehetséges, hogy Kushnir meggyilkolása nem áll összefüggésben a spamküldéssel, az mindenesetre biztos, hogy sokan kívánták a halálát ) Az orosz hatóságok jelenleg is vizsgálják a bűnügyet több ezer gyanúsítottjuk van. Az adathalászat nyilvánvalóan megéri Júliusban a Financial Times Deutschland közzétette jelentését, miszerint a német bankok az elmúlt év során 70 millió eurót vesztettek adathalászati csalások miatt, és ez az összeg folyamatosan növekszik. A németországi helyzetből arra következtethetünk, hogy óriási üzlet a phishing. Bár az adathalászat egyre szélesebb körben terjed, a hatóságok is egyre több esetben figyelnek fel ezekre a bűntényekre. Az adathalászok a nagyobb célpontok, mint a Citibank, az ebay, a Paypal és a US Bankhave helyett, inkább kisebb célpontok ellen indítanak támadásokat, mivel kisebb intézmények ügyfelei között nagyobb valószínűséggel lehetnek olyanok, akik válaszolnak az általuk elküldött adathalász ekre.

2 Arra utal néhány jel, hogy a phishing támadások mögött álló szervezetek új célpontokat keresnek. Először az Egyesült Államokra koncentráltak, majd Ausztráliára, később pedig az Egyesült Királyságra. Németországban az adathalász eket német nyelvre fordították, ugyanúgy, ahogy pár hónnappal korábban Dániában tették. Augusztusban nagyszabású támadássorozat indult a svédországi Nordea Sweden az északi-európai országok legnagyobb bankja és egyben a világ egyik legnagyobb internetes bankja ellen. A Nordeánál használt biztonsági rendszer kaparós kártyát használ, ami tartalmazza a következő belépéshez szükséges PIN kódot. Az adathalász ek azt állították, hogy a Nordea új biztonsági előírásokat vezetett be, melyek a Dél-Koreában üzemeltetett megtévesztő vagy a címen érhetők el. A felhasználótól az azonosítószámát, a hozzáférési kódját és a következő kaparós kódot kérték. Függetlenül attól, hogy milyen adatokat adtak meg az ügyfelek, a weboldal hibásnak ítélte a beírt kódot, és kérte a következőt. Valójában az adathalászok minél több kódot igyekeztek szerezni. Általánosságban: szeptemberben az adathalászati próbálkozások száma csökkent, a kéretlen levelek mennyisége azonban növekedett. Az elgépelés veszélyei Az év elején már láttunk arra példát, hogy az internetes bűnözők, hogyan használják ki a honlapok rosszul begépelt címeit. Tavasszal azok a Google felhasználók, akik a honlap címét googkle -ként írták be, egy rosszindulatú kódokkal teli oldalra jutottak. Ősszel egy az elgépeléseket kihasználó még nagyobb támadássorozat indult adatbiztonsági vállalatok ellen, mely során összesen 150 hamis domaint hoztak létre. Az F-Secure többek között a következő hamis címekkel találkozott: www-fsecure.com, wwwf-secure.com, f-secue.com, mesagelabs.com, mcafeeantiviru.com, bitdefneder.com, pestpatorl.com, wwwbullguard.com, pandafirewall.com, sendamil.org és centralcomand.com. Terrortámadások, természeti katasztrófák, visszaélések 2005-ben számos természeti katasztrófa és terrortámadás történt, és a rosszindulatú kódok írói ezen események kapcsán is pénzt akartak kicsalni a segítőkész emberekből júliusában a londoni metrón elkövetett terrortámadás után üzenetekhez csatolt állományként érkezett egy trójai alkalmazás. A ZIP fájl a London Terror Moovie.avi <124 spaces> Checked By Norton Antivirus.exe fájlt tartalmazta. Az F-Secure a trójai alkalmazást SpamTool.Win32.Delf.h néven azonosította, és azonnali frissítést tett közzé.

3 Szeptemberben a Katrina hurrikán pusztításai után Katrina killed as many as 80 people (a Katrina legalább 80 embert ölt meg) tárgyú ek érkeztek a felhasználók postafiókjaiba. Az üzenet látszólag egy újságcikket tartalmaz, amely a Katrina hurrikán által okozott pusztításról ír, de valójában a nextermest.com weboldalra irányítja az olvasót, amely egy másik honlapról letölti a Trojan- Downloader.JS.Small.bq rosszindulatú kódot. Bot-háború augusztusban Augusztusban az F-Secure adatbiztonsági laboratóriuma az első pillanattól nyomon követte a nemzetközi méretű bot-háborút. Az internetes bűnözőcsoportok közötti rivalizálás azzal kezdődött, hogy megjelent egy olyan vírus, amely a Microsoft frissítőcsomag sebezhetőséget, az MS PnP rést használta ki. A vírus megjelenésével szinte egy időben a CNN-t, a Financial Timest, a The New York Timest és az ABC-t is elérte a fertőzés. A Zotob víruson alapuló támadást más férgek követtek, amelyek egymással vetélkedtek a fertőzött számítógépekért: eltávolították a már meglévő fertőzést, és saját kódjukkal helyettesítették azt. Valójában két csoport küzdött egymással: az IRCBot és a Bozori írói, illetve a Zotobok és más botok szerzői. A széles körben különösen a nemzetközi médiumoknál fennakadásokat okozó vírust megállították az F-Secure jelentése pedig több mint 500 újság címlapján jelent meg másnap. Nem sokkal a fertőzés után két húsz év körüli férfit tartóztattak le a Zotob PnP üggyel kapcsolatban: a marokkói hatóságok Diabl0-t, azaz Farid Essebart, a török hatóságok pedig a Coder fedőnevű Atilla Ekicit. A mobil kártevők elszaporodása Mobil kártevők száma

4 Egyre nagyobb figyelem irányul a mobil kártevőkre, számuk ugyanis idén novemberben átlépte a százas határt. A Symbian eszközökre írott rosszindulatú kódok teszik ki a mobil kártevők legnagyobb részét. A mobilvírusok mennyisége a Symbian eszközök népszerűségét mutatja, hisz ezek a legnagyobb kihívást jelentő célpontok a rosszindulatú kódok szerzői számára. Jelenleg minden Symbian operációs rendszert támadó trójai alkalmazás és féreg engedélyt kér a felhasználótól a rosszindulatú program telepítésére vagy Bluetooth kapcsolat teremtésére. A legtöbb Cabir variáns például folyamatosan próbál Bluetooth kapcsolatot teremteni, még akkor is, ha a felhasználó folyamatosan nemmel válaszol a kérdésekre. Ebbe a felhasználó egy idő után természetesen belefárad, és a kérdésekre igennel felel, aminek aztán súlyos következményei lehetnek. Az F-Secure Mobile Anti-Virus még azelőtt képes volt észlelni és megállítani a mobilkártevők 74 százalékát, hogy adatbázisát frissítette volna. A Commwarrior tovább terjed Van néhány mobil kártevő, amely továbbra is terjed. Ezek közül az egyik a rossz hírű Commwarrior, amely már húsz országba és egészen távoli országokba, például Indiába és Dél-Afrikába is eljutott. Augusztusban az F-Secure észlelte a Doomboot.A nevű Symbian trójai alkalmazást, ami elhelyezi a készüléken a Commwarrior.B kártevőt, és olyan mértékben károsítja a telefont, hogy azt többé nem lehet bekapcsolni. Míg más trójai alkalmazások a Cabir számos különböző variánsait telepítik, a Doomboot.A az első ismert trójai, amely a Commwarriort helyez el a telefonon és e mellett egy vadonatúj technikát is alkalmaz. A Doomboot azért okoz különösen nagy gondot, mert a Doomboot és a Commwarrior együttes hatása rendkívül veszélyes. A Doomboot.A miatt a telefont többé nem lehet bekapcsolni, a Commwarrior pedig olyan mértékű Bluetooth forgalmat bonyolít, hogy a telefon akkumulátora kevesebb, mint egy óra alatt lemerül. Így azoknak a felhasználóknak, akiket a Doomboot.A megfertőz alig egy órájuk marad arra, hogy rájöjjenek, mi történik a készülékükkel, és eltávolítsák a kártevőt. Szeptemberben egy más szempontból említésre sem méltó Symbian trójai, a SymbOS/Cardtrap.A új színt hozott a mobil kártevők palettájára: a Cardtrap.A képes megfertőzni a PC-t is, ha a felhasználó behelyezi a telefon memóriakártyáját egy oylan számítógépbe, amelyen az autorun funkció be van kapcsolva. Amikor a Cardtrap.A Symbian telefont fertőz meg, két Windows férget (Win32/Padobot.Z és Win32/Rays) másol a telefon memóriakártyájára. Az F-Secure Anti-Virus a Padobot.Z és a Rays alkalmazást felismeri és eltávolítja. Vírusok MP3 lejátszókon és játékkonzolokon Augusztus végén elterjedt a hír, hogy vírussal fertőzött MP3 lejátszó került forgalomba. A gyártó, a Creative illetékesei elismerték, hogy Japánban véletlenül csaknem 4000 darab, Windows vírust tartalmazó Zen Neeons MP3 lejátszót szállítottak a kereskedőknek. A lejátszók fájlrendszere egy Wullik.B (más néven Rays.A) féreggel fertőzött fájlt tartalmazott. A féreg azonban nem terjed át a számítógépre, ha a felhasználó nem nyitja meg a fertőzött fájlt.

5 Az MP3 lejátszó botrányt októberben egy Sony Playstation riasztás követte, ugyanis egy magát firmware frissítésnek feltüntető alkalmazásról kiderült, hogy valójában olyan trójai, amely használhatatlanná teszi a PSP-t. Az F-Secure adatbiztonsági laborja az első PSP trójai alkalmazás megjelenése után szinte rögtön jelentéseket kapott a Nintendo DS kézi játékkonzol trójai programjáról. Ez az egyszerű, DSBrick néven ismert trójai kritikus fontosságú memóriaterületeket ír felül, aminek következtében a játékgép nem indul el. Novemberben ismét a Sonytól volt hangos a sajtó, mivel kiderült, hogy néhány Sony BMG zenei CD rootkitet tartalmaz azaz olyan programot, amely képes önmagát és más rosszindulatú programokat, illetve létezésükre utaló bármilyen nyomot eltűntetni a felhasználó elől. A rootkitet maga a vállalat helyezte el a hanghordozókon, hogy betartassa a zenei CD-k másolásvédelmi szabályait. A rootkit, amely a Digital Rights Management (DRM, azaz digitális jogkezelő) szoftveren keresztül rejtetten figyeli az ügyfelek tevékenységét, azonnal feltelepül, amikor a felhasználó beteszi a CD-t egy Windows-alapú számítógépbe, és elfogadja a felhasználási feltételeket. A rootkit a felhasználó tudta nélkül települ fel a számítógépre, és a későbbiekben már nem lehet eltávolítani. A rendszer emellett sebezhetővé is teszi a számítógépet, ugyanis kártevők bejutását lehetővé teszi. Az F-Secure idén márciusban bemutatott BlackLight keresője képes észlelni a Sony DRM rootkit rendszert, és bármilyen más rosszindulatú kódot, amely annak segítségével próbál elrejtőzni. Az év legnagyobb vírustámadása November végén az F-Secure legmagasabb szintű vírusriadót rendelt el egy új Sober variáns miatt, amely aztán az év legnagyobb féreg fertőzését okozta. Internetszolgáltatók a világ minden pontjáról sok millió fertőzött t jelentettek. Az FBI-tól vagy a CIA-től származó leveleknek álcázott üzenetek arra kérték a címzetteket, hogy nyissák meg a Sober.Y férget tartalmazó csatolt állományt. Az első Sober variánst több mint két éve, 2003 októberében észlelték. Az F-Secure kutatói úgy gondolják, hogy a vírus mind a 25 variánsát ugyanaz a valószínűleg német személy készítette. A szerző valószínűleg a régimódi vírusírók közül származik, akik csak hírnévre vágynak, és tetteik mögött nincs pénzügyi indíttatás. Van új a Nap alatt Júniusban az F-Secure kiadta az F-Secure Client Security 6.0 terméket. Az Infoworld a szeptemberi számában megjelent tesztjében az F-Secure megoldását az összes fő versenytárs elé helyezte. Az F-Secure szeptemberben bemutatta legnépszerűbb otthoni szoftvercsomagjának új változatát, az F- Secure Internet Security 2006 terméket, és azóta több mint 42 ezer példányt szállított le a forgalmazóknak Európában. A legújabb verzió számos új szolgáltatást tartalmaz, többek között a BlackLight rootkit kereső technológiát.

6 Szeptemberben az F-Secure mérföldkőhöz ért: 17 évnyi szoftverfejlesztés után elkezdte első hardvertermékének forgalmazását. Az F-Secure Messaging Security Gateway termék egy 1U méretű rackbe szerelhető biztonsági megoldást, ami egy nagyvállalati szintű levelezőszervert kombinál vírusvédelmi, spamszűrő, tartalomszűrő, perimeter tűzfal és biztonságos levelezés funkciókkal.

IV. Számítógépes vírusok és védekezési módszerek

IV. Számítógépes vírusok és védekezési módszerek IV. Számítógépes vírusok és védekezési módszerek Mi is az a VÍRUS? A számítógépes vírusok olyan programok, amelyek képesek önmagukat reprodukálni, s így szaporodni. Hogyan aktiválódnak? program használat

Részletesebben

Számítógépes vírusok. Barta Bettina 12. B

Számítógépes vírusok. Barta Bettina 12. B Számítógépes vírusok Barta Bettina 12. B Vírusok és jellemzőik Fogalma: A számítógépes vírus olyan önmagát sokszorosító program,mely képes saját magát más végrehajtható alkalmazásokban, vagy dokumentumokban

Részletesebben

SZÁMÍTÓGÉPES KÁRTEVŐK (MALWARE)

SZÁMÍTÓGÉPES KÁRTEVŐK (MALWARE) SZÁMÍTÓGÉPES KÁRTEVŐK (MALWARE) Számítógépes kártevők A rosszindulatú számítógépes programokat összefoglalóan kártevőknek (angolul malware, ejtsd melver) nevezzük. A kártevők típusai: Vírusok Férgek Kémprogramok

Részletesebben

AVG. vírusirtó programok

AVG. vírusirtó programok vírusirtó programok leírása 1 TARTALOM AVG AVG Identity Protection 8.5... 3 AVG Anti-Virus 8.5... 4 AVG Anti-Virus+Tűzfal 8.5... 6 AVG Internet Security 8.5... 8 AVG Internet Security Home3 8.5... 10 2

Részletesebben

Vírusok és kártékony programok A vírus fogalma, típusai Vírusirtás Védelem

Vírusok és kártékony programok A vírus fogalma, típusai Vírusirtás Védelem Vírusok és kártékony programok A vírus fogalma, típusai Vírusirtás Védelem A vírus fogalma A vírus önreprodukáló, károkozó program, amely beépül más állományokba Károkozás: Gép feltűnő lelassulása Fájlok

Részletesebben

Mobil vírusirtók. leírása. i-store.hu Szoftver webáruház 2008 1

Mobil vírusirtók. leírása. i-store.hu Szoftver webáruház 2008 1 Mobil vírusirtók leírása 1 TARTALOM BitDefender BitDefender Mobile Security v2...3 ESET Mobile Antivirus...4 F-Secure F-Secure Mobile Anti-Virus...5 Kaspersky Kaspersky Anti-Virus Mobile...6 Symantec Norton

Részletesebben

Vírusok. - önreprodukcióra képes, károkat okozó program

Vírusok. - önreprodukcióra képes, károkat okozó program Vírusok Mi is a vírus? - Számítógép program, már a 60-as években katonai körök foglalkoztak program írással, hogy az ellenség gépeit tönkre tegyék és adatokat megszerezhessenek. - önreprodukcióra képes,

Részletesebben

1982-ben az akkor 15 éves amerikai diák, Rich Skrenta úgy döntött, hogy megvicceli ismerőseit, ezért írt egy programot. A kilencvenes évek közepén,

1982-ben az akkor 15 éves amerikai diák, Rich Skrenta úgy döntött, hogy megvicceli ismerőseit, ezért írt egy programot. A kilencvenes évek közepén, 6. óra Vírusok_1 Mi is a vírus? -Számítógép program, már a 60-as években katonai körök foglalkoztak program írással, hogy az ellenség gépeit tönkre tegyék és adatokat megszerezhessenek. -önreprodukcióra

Részletesebben

Informatikai biztonság alapjai

Informatikai biztonság alapjai Informatikai biztonság alapjai 3. Rosszindulatú programok Pethő Attila 2008/9 II. félév Rosszindulatú programok (malware) fajtái vírusok, férgek, trójaiak, spyware, dishonest adware, crimeware, stb. Vírusok

Részletesebben

Történet. Számítógépes vírusok. Mik a vírusok? A vírusok felépítése

Történet. Számítógépes vírusok. Mik a vírusok? A vírusok felépítése Számítógépes vírusok Történet 70-es években kezdődött programok, melyek olyan utasításokat tartalmaztak, amik szándékosan rongáltak, illetve hibákat okoztak. Teszteljék a számítógép terhelhetőségét Legyen

Részletesebben

Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben. Sicontact Kft. 2007.

Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben. Sicontact Kft. 2007. Az ESET NOD32 program 2.7 verzió bemutatása a FU rootkit felismerése közben Sicontact Kft. 2007. Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát Normál körülmények között a valósidejű védelem már a

Részletesebben

IT hálózat biztonság. A hálózati támadások célpontjai

IT hálózat biztonság. A hálózati támadások célpontjai 6. A hálózati támadások célpontjai Smart TV Számítógépes technológia (4K, wifi, ) Legtöbbször Android operációs rendszerű Wifi, DirectWifi, Bluetooth kapcsolatra képes Átjáróként használható más hálózati

Részletesebben

Informatikai biztonság, IT infrastruktúra

Informatikai biztonság, IT infrastruktúra , IT infrastruktúra Az informatikai biztonság az információk és az informatikai rendszerek védelme a jogosulatlan hozzáféréstől, használattól, változtatástól, megsemmisüléstől. Számos tényező veszélyezteti

Részletesebben

Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben. Börtsök András Projekt vezető. www.nospammail.hu

Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben. Börtsök András Projekt vezető. www.nospammail.hu Integrált spam, vírus, phishing és hálózati védelem az elektronikus levelezésben Börtsök András Projekt vezető www.nospammail.hu Email forgalom 2010 2010. májusában Magyarország az egy főre jutó spamek

Részletesebben

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón.

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Felhasználói kézikönyv A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A Symantec eltávolította a borítót erről a kézikönyvről, hogy csökkentse termékei

Részletesebben

PTA CERT-Hungary Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ

PTA CERT-Hungary Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ Puskás Tivadar Közalapítvány PTA CERT-Hungary Nemzeti Hálózatbiztonsági Központ Adathalászat (phishing) 2012. május Tartalom Bevezető...3 Adathalászat (phishing)...3 Banki és pénzügyi szektor ellen irányuló

Részletesebben

Túlterheléses informatikai támadások hatásai. Gyányi Sándor Óbudai Egyetem Kandó Villamosmérnöki Kar

Túlterheléses informatikai támadások hatásai. Gyányi Sándor Óbudai Egyetem Kandó Villamosmérnöki Kar Túlterheléses informatikai támadások hatásai Gyányi Sándor Óbudai Egyetem Kandó Villamosmérnöki Kar Számítógépes támadások Az internetet használók száma ugrásszerűen növekszik. A kommunikációs hálózatokra

Részletesebben

IRÁNY AZ Internet! Ismeretterjesztő előadás 3. Rész Előadó:Pintér Krisztina etanácsadó. aniszirk@gmail.com

IRÁNY AZ Internet! Ismeretterjesztő előadás 3. Rész Előadó:Pintér Krisztina etanácsadó. aniszirk@gmail.com IRÁNY AZ Internet! Ismeretterjesztő előadás 3. Rész Előadó:Pintér Krisztina etanácsadó aniszirk@gmail.com Bevezető az Internetről A világháló = Internet INTERNET = VÉGTELEN INTERNET = SZABADSÁG INTERNETES

Részletesebben

Egységes és korszerű szemléletmód a vállalati hálózatok védelmében. Kaspersky. OpenSpace. Security

Egységes és korszerű szemléletmód a vállalati hálózatok védelmében. Kaspersky. OpenSpace. Security Egységes és korszerű szemléletmód a vállalati hálózatok védelmében Kaspersky OpenSpace A termékcsalád a minden hálózati végpontot lefedő adatforgalom kínál, amelynek részeként a és teljes körű - beleértve

Részletesebben

A legjobb márkás vírusirtók ingyen

A legjobb márkás vírusirtók ingyen A legjobb márkás vírusirtók ingyen A hamis vírusirtók dömpingje közepette biztonságot jelent, ha márkás antivírust veszünk. Még jobb, ha márkás és ingyen is van. Erre mutatunk néhány példát. A csaló védelmi

Részletesebben

Az internetpiac számokban Trendek 2010-ben

Az internetpiac számokban Trendek 2010-ben Az internetpiac számokban Trendek 2010-ben Mini riport a gemiusranking weboldalak adatai alapján 2011. április. Az internetpiac számokban Trendek 2010-ben A Windows 7 térnyerése, elsősorban a Windows XP

Részletesebben

Internet piaci trendek első félév

Internet piaci trendek első félév Internet piaci trendek 2011. első félév. gemiusranking adatokon alapuló jelentés 2011. augusztus http://rankingcee.com/ Bevezetés Az adatok forrása a Gemius webanalitikai eszköze: a gemiusranking, mely

Részletesebben

Spambiznisz A kéretlen levelek útja a támadótól az áldozatig. Krasznay Csaba Kancellár.hu Kft.

Spambiznisz A kéretlen levelek útja a támadótól az áldozatig. Krasznay Csaba Kancellár.hu Kft. Spambiznisz A kéretlen levelek útja a támadótól az áldozatig Krasznay Csaba Kancellár.hu Kft. Az előadás célja Az eddigi Networkshopokon a kéretlen levelek számos aspektusával foglalkoztak: Jogi kérdések

Részletesebben

NOLLEX Nemzetközi Kft. Magyarországi kizárólagos disztribútor. www.nollex.hu www.webroot.hu

NOLLEX Nemzetközi Kft. Magyarországi kizárólagos disztribútor. www.nollex.hu www.webroot.hu NOLLEX Nemzetközi Kft. Magyarországi kizárólagos disztribútor www.nollex.hu www.webroot.hu A kártevő-probléma Mennyi új kártevő jelenik meg naponta? A Webroot Intelligence Network 100,000+ egyedi kártevőt

Részletesebben

telepítési útmutató K&H Bank Zrt.

telepítési útmutató K&H Bank Zrt. K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. telefon: (06 1) 328 9000 fax: (06 1) 328 9696 Budapest 1851 www.kh.hu bank@kh.hu telepítési útmutató K&H e-bank Budapest, 2015. március 09. K&H e-bank

Részletesebben

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón.

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Felhasználói kézikönyv A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Mindenki másnál több felhasználót védünk a legtöbb online fenyegetéssel szemben. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A

Részletesebben

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb

Részletesebben

GLOBÁLIS KIHÍVÁS, REGIONÁLIS VÁLASZOK

GLOBÁLIS KIHÍVÁS, REGIONÁLIS VÁLASZOK GLOBÁLIS KIHÍVÁS, REGIONÁLIS VÁLASZOK KIBERBIZTONSÁG KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN Berzsenyi Dániel külső munkatárs Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Copyright 2012 The Nielsen Company. Confidential and proprietary.

Részletesebben

Informatika 9. évf. Webböngésző. Internet és kommunikáció II.

Informatika 9. évf. Webböngésző. Internet és kommunikáció II. Informatika 9. évf. Internet és kommunikáció II. 2013. december 9. Készítette: Gráf Tímea Webböngésző Cookie: süti. A felhasználóról szóló információ, amit egy webszerver helyez el a felhasználó számítógépén.

Részletesebben

TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7

TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 TESZ INTERNET ÉS KOMMUNIKÁCIÓ M7 1. FELADAT 1. Továbbküldés esetén milyen előtaggal egészül ki az e-mail tárgysora? Jelölje a helyes választ (válaszokat)! [1 pont] a) From: b) Fw: c) To: d) Vá: 2. Melyik

Részletesebben

Ha van vírusirtó, ez a számítógépes kártevő akkor is megfertőzhet

Ha van vírusirtó, ez a számítógépes kártevő akkor is megfertőzhet Ha van vírusirtó, ez a számítógépes kártevő akkor is megfertőzhet Puskás Zsuzsa 2015-02-04 08:45 [Email] [Nyomtatás] Nagyítás: [+] [-] Egy vírus miatt veszélyben van mindenünk a családi fotóktól a céges

Részletesebben

Protection Service for Business. Az első lépések Windows-számítógépeken

Protection Service for Business. Az első lépések Windows-számítógépeken Protection Service for Business Az első lépések Windows-számítógépeken Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények Támogatott operációs rendszerek Microsoft Windows 7, Windows 8 és Vista Windows-munkaállomások

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2016. FEBRUÁR T A R T A L O M: 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások megelőzése 2. Ajánlások online csalások megelőzésére 1. Gépkocsifeltörések, gépkocsilopások

Részletesebben

F-Secure Biztonsági megoldás. Az első lépések Windows-számítógépeken

F-Secure Biztonsági megoldás. Az első lépések Windows-számítógépeken F-Secure Biztonsági megoldás Az első lépések Windows-számítógépeken Rendszerkövetelmények Rendszerkövetelmények Támogatott operációs rendszerek Microsoft Windows 7, Windows 8 és Vista Windows-munkaállomások

Részletesebben

2015 Cisco Éves Biztonsági Jelentés

2015 Cisco Éves Biztonsági Jelentés 2015 Cisco Éves Biztonsági Jelentés Ács György, Csordás Szilárd IT Biztonsági Konzulens Február 20. Az elmúlt év Az elemzések forrása : TALOS Cisco SIO I00I III0I III00II 0II00II I0I000 0110 00 10I000

Részletesebben

Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása a Vanquish rootkit program segítségével. Sicontact Kft, 2007.

Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása a Vanquish rootkit program segítségével. Sicontact Kft, 2007. Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása a Vanquish rootkit program segítségével Sicontact Kft, 2007. Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát Normál körülmények

Részletesebben

Adatbiztonság és adatvédelem

Adatbiztonság és adatvédelem Adatbiztonság és adatvédelem Avagy, hogyan védhetjük meg adatainkat? Az adat szó fogalma Számítástechnikában számokkal Adatgyőjtés Adatbevitel Adatfeldolgozás Adattárolás Rövidtávon Hosszútávon Önmagában

Részletesebben

MDM Exchange Alapokon AVAGY A MICROSOFT EXCHANGE 2013 MINT AZ MDM KŐBALTÁJA

MDM Exchange Alapokon AVAGY A MICROSOFT EXCHANGE 2013 MINT AZ MDM KŐBALTÁJA MDM Exchange Alapokon AVAGY A MICROSOFT EXCHANGE 2013 MINT AZ MDM KŐBALTÁJA Kiindulási pont - 2003 Exchange 2003 Pocket PC 2003: Vállalati levelezés megjelenítése a mobil telefonok WAP böngészőjében PDA-k

Részletesebben

Vírusmentesítés naplóelemző eszközökkel

Vírusmentesítés naplóelemző eszközökkel Esettanulmány Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület Információvédelem menedzselése LIX. Szakmai fórum Szabó László BalaBit IT Kft. Service Delivery and Training Manager szabo.laszlo@balabit.hu 2014.

Részletesebben

Kétcsatornás autentikáció

Kétcsatornás autentikáció Kétcsatornás autentikáció Az internet banking rendszerek biztonságának aktuális kérdései Gyimesi István, fejlesztési vezető, Cardinal Kft. Az előző részek tartalmából... E-Banking Summit 2012, Cardinal

Részletesebben

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN

INFORMATIKA EGYRE NAGYOBB SZEREPE A KÖNYVELÉSBEN N 1. Informatikai eszközök az irodában PC, Notebook, Szerver A számítógép típusonként az informatikai feladatoknak megfelelően. Nyomtatók, faxok, scannerek, fénymásolók Írásos dokumentum előállító eszközök.

Részletesebben

Így böngésztünk 2011 második félévében

Így böngésztünk 2011 második félévében Így böngésztünk 2011 második félévében gemiusranking adatokon alapuló miniriport May, 2011 Bevezetés Az adatok forrása a Gemius web analitikai eszköze, a gemiustraffic, mely a piacvezető web analitikai

Részletesebben

Az operációs rendszer. Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása

Az operációs rendszer. Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása Az operációs rendszer Az operációs rendszer feladatai, részei, fajtái Az operációs rendszer beállítása Az operációs rendszer feladatai Programok indítása, futtatása Perifériák kezelése Kapcsolat a felhasználóval

Részletesebben

GDPR az EU Általános Adatvédelmi Rendelete - minden vállalkozás életét érintő jogszabály -

GDPR az EU Általános Adatvédelmi Rendelete - minden vállalkozás életét érintő jogszabály - 1 GDPR az EU Általános Adatvédelmi Rendelete - minden vállalkozás életét érintő jogszabály - 2018. február 5. Debrecen Keczán Attila rendszergazda 2 GDPR informatikus szemmel Bemutatkozás Adminisztratív

Részletesebben

Adott egy szervezet, és annak ügyfelei. Nevezzük a szervezetet bank -nak. Az ügyfelek az Interneten keresztül érzékeny információkat, utasításokat

Adott egy szervezet, és annak ügyfelei. Nevezzük a szervezetet bank -nak. Az ügyfelek az Interneten keresztül érzékeny információkat, utasításokat ! # $%&'() Adott egy szervezet, és annak ügyfelei. Nevezzük a szervezetet bank -nak. Az ügyfelek az Interneten keresztül érzékeny információkat, utasításokat küldenek a banknak. A bank valahogy meggyzdik

Részletesebben

Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása az AFX rootkit program segítségével. Sicontact Kft, 2007.

Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása az AFX rootkit program segítségével. Sicontact Kft, 2007. Az ESET NOD32 program 2.7 verzió új Anti-Stealth technológiájának bemutatása az AFX rootkit program segítségével Sicontact Kft, 2007. Előadás vázlat Előadás vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát

Részletesebben

Összefoglaló. Bevezető

Összefoglaló. Bevezető CFA DEFENDER Összefoglaló A billentyűzetfigyelők komoly biztonsági fenyegetést jelentenek, ami rendkívül káros lehet mind a vállalatoknak, mind az egyéni felhasználóknak. A jelenlegi mechanizmusok nem

Részletesebben

Bemutató vázlat. Kikapcsoljuk a valósidejű védelmet, majd feltelepítünk egy rootkitet, melynek segítségével különféle állományokat rejtünk el.

Bemutató vázlat. Kikapcsoljuk a valósidejű védelmet, majd feltelepítünk egy rootkitet, melynek segítségével különféle állományokat rejtünk el. Bemutató vázlat Telepítjük a NOD32 2.7-es változatát Normál körülmények között a valósidejű védelem már a 2.5-ös verzió óta képes észlelni a Rootkiteket, még mielőtt azok települhetnének. Kikapcsoljuk

Részletesebben

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2012. MÁJUS

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG 2012. MÁJUS VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HÍRLEVELE 2012. MÁJUS T A R T A L O M: 1. Ajánlások az online csalások megelőzésére 2. Motorkerékpározással kapcsolatos baleset megelőzési tanácsok 1. Ajánlások

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Mindenki másnál több felhasználót védünk a legtöbb online fenyegetéssel szemben. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A Symantec eltávolította a borítót erről a kézikönyvről,

Részletesebben

Az Internet elavult. Gyimesi István fejlesztési vezető Cardinal Számítástechnikai Kft. www.cardinal.hu

Az Internet elavult. Gyimesi István fejlesztési vezető Cardinal Számítástechnikai Kft. www.cardinal.hu Az Internet elavult Gyimesi István fejlesztési vezető Cardinal Számítástechnikai Kft wwwcardinalhu Cardinal Kft 2006 1 Elektronikus elérésre szükség van Internet híján betárcsázós ügyfélprogramok voltak:

Részletesebben

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón.

A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Felhasználói kézikönyv A Gyorstelepítés rövid leírását lásd a hátsó borítón. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A Symantec eltávolította a borítót erről a kézikönyvről, hogy csökkentse termékei

Részletesebben

Kaspersky Lab. vírusirtók leírása. i-store.hu Szoftver webáruház 2008 1

Kaspersky Lab. vírusirtók leírása. i-store.hu Szoftver webáruház 2008 1 vírusirtók leírása 1 TARTALOM Kaspersky Anti-Virus Kaspersky Anti-Virus 2009...3 Kaspersky Anti-Virus 7.0...4 Kaspersky Anti-Virus 6.0...5 Kaspersky Internet Security Kaspersky Internet Security 2009...6

Részletesebben

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam.

Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan váljunk profi felhasználóvá 80 nap alatt, vagy még gyorsabban? Ingyenes e-mail tanfolyam. Hogyan állítsam be az Outlook-ot ingyenes e-mail címhez? 10. lecke Hogyan állítsam be az Outlook-ot, ha

Részletesebben

XSS férgek és vírusok

XSS férgek és vírusok XSS férgek és vírusok 1. Bevezetés: XSS 2. Bevezetés: féreg és vírus különbség 3. Felhasználhatóság 4. Fertőzés, terjeszkedés 5. Proof of Concept 6. Eltávolítás és Védekezés 1. Bevezetés: XSS Ez a paper

Részletesebben

Tájékoztató. Használható segédeszköz: -

Tájékoztató. Használható segédeszköz: - A 12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 481 04 Informatikai rendszergazda Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel

Részletesebben

Oralce kliens installálása Windows Server 2003-ra

Oralce kliens installálása Windows Server 2003-ra Oralce kliens installálása Windows Server 2003-ra Szükséges elofeltétel Szükséges operációs rendszer: Windows 2003 SP1 Oracle kliens verzió: 9.2.0.1.0 (9R2) Valid SQLNet.ORA fájl, amely tartalmazza a céges

Részletesebben

Hardverkarbantartó programok

Hardverkarbantartó programok Hardverkarbantartó programok Operációs rendszerek által kínált eszközök: Partíció-menedzserek Formázási eszközök Felületellenőrző eszközök Töredezettség-mentesítő eszközök S.M.A.R.T HDD-k monitoring eszköze

Részletesebben

TestLine ae01tesztje-01 Minta feladatsor

TestLine ae01tesztje-01 Minta feladatsor Informatikai alapismeretek Melyik nem háttértár? (1 helyes válasz) 1. 1:33 Normál PI SSD HDD Mi a teljes elérési út helyes sorrendje? (1 helyes válasz) 2. 1:54 Normál állományazonosító, mappa-azonosító,

Részletesebben

NYITOTT AJTÓK A FELMÉRÉS RÁMUTATOTT: A NYOMTATÓK VÉDTELENEK A KIBERTÁMADÓKKAL SZEMBEN

NYITOTT AJTÓK A FELMÉRÉS RÁMUTATOTT: A NYOMTATÓK VÉDTELENEK A KIBERTÁMADÓKKAL SZEMBEN SZAKMAI LEÍRÁS NYITOTT AJTÓK A FELMÉRÉS RÁMUTATOTT: A NYOMTATÓK VÉDTELENEK A KIBERTÁMADÓKKAL SZEMBEN Míg az IT-csapatok nagy figyelmet fordítanak a többi végpontra, a vállalati nyomtatók biztonságát gyakran

Részletesebben

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb

Részletesebben

Elektronikus levelek. Az informatikai biztonság alapjai II.

Elektronikus levelek. Az informatikai biztonság alapjai II. Elektronikus levelek Az informatikai biztonság alapjai II. Készítette: Póserné Oláh Valéria poserne.valeria@nik.bmf.hu Miről lesz szó? Elektronikus levelek felépítése egyszerű szövegű levél felépítése

Részletesebben

SZERVIZ 7. a kreatív rendszerprogram. Telepítési dokumentáció Szerviz7 DEMO alkalmazásokhoz. Verzió: 08/ 2010

SZERVIZ 7. a kreatív rendszerprogram. Telepítési dokumentáció Szerviz7 DEMO alkalmazásokhoz. Verzió: 08/ 2010 SZERVIZ 7 a kreatív rendszerprogram Telepítési dokumentáció Szerviz7 DEMO alkalmazásokhoz Verzió: 08/ 2010 3Sz-s Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Postacím és operatív telephely: 1158 Budapest, Jánoshida

Részletesebben

Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban

Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Az infoszféra tudást közvetítő szerepe a mai társadalomban Charaf Hassan Egyetemi docens, BME Tartalom Általános tényadatok Trendek számokban Magyarország: az infoszféra helyzete Az informatikai kutatások

Részletesebben

Syllabus 1.0 Ez a dokumentum részletesen ismerteti az ECDL IT-biztonság modult és megfelelő alapokat ad az elméleti és gyakorlati vizsgához is.

Syllabus 1.0 Ez a dokumentum részletesen ismerteti az ECDL IT-biztonság modult és megfelelő alapokat ad az elméleti és gyakorlati vizsgához is. Syllabus 1.0 Ez a dokumentum részletesen ismerteti az ECDL IT-biztonság modult és megfelelő alapokat ad az elméleti és gyakorlati vizsgához is. A modul célja Az IT-biztonság ECDL modul célja, hogy a vizsgázó

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv Felhasználói kézikönyv Mindenki másnál több felhasználót védünk a legtöbb online fenyegetéssel szemben. Környezetünk védelme mindannyiunk érdeke. A Symantec eltávolította a borítót erről a kézikönyvről,

Részletesebben

TestLine - zsoldosbeatesztje-01 Minta feladatsor

TestLine - zsoldosbeatesztje-01 Minta feladatsor Melyik igaz? (1 helyes válasz) (1 helyes válasz) 1. 1:47 Normál szoftver létrejöttének pillanatától szerzői jogvédelem alatt áll. Le lehet mondani a szerzői jogról szerzői jog eladható Mi a szerepe a fájlnév

Részletesebben

VÉGFELHASZNÁLÓI LICENC SZERZŐDÉS AZ F-PROT ANTIVÍRUS - HOZ

VÉGFELHASZNÁLÓI LICENC SZERZŐDÉS AZ F-PROT ANTIVÍRUS - HOZ VÉGFELHASZNÁLÓI LICENC SZERZŐDÉS AZ F-PROT ANTIVÍRUS - HOZ Ez egy kötelező érvényű -, törvényes szerződés a végfelhasználó ( licenc hasznosító ) és a Frisk Software International ( FSI ) között az F-Prot

Részletesebben

Számítógépes alapismeretek 2.

Számítógépes alapismeretek 2. Számítógépes alapismeretek 2. 1/7 Kitöltő adatai: Név: Osztály: E-mail cím: 2/7 Kérdések: Mire szolgál az asztal? Az ideiglenesen törölt fájlok tárolására. A telepített alkalmazások tárolására. A telepített

Részletesebben

Számítógép kártevők. Számítógép vírusok (szűkebb értelemben) Nem rezidens vírusok. Informatika alapjai-13 Számítógép kártevők 1/6

Számítógép kártevők. Számítógép vírusok (szűkebb értelemben) Nem rezidens vírusok. Informatika alapjai-13 Számítógép kártevők 1/6 Informatika alapjai-13 Számítógép kártevők 1/6 Számítógép kártevők Számítógép vírusok (szűkebb értelemben) A vírus önreprodukáló program, amely saját másolatait egy másik végrehajtható file-ba vagy dokumentumba

Részletesebben

MYSEC TALK SPECIAL SPAMMING BOTNET KLIENS A BONCASZTALON

MYSEC TALK SPECIAL SPAMMING BOTNET KLIENS A BONCASZTALON MYSEC TALK SPECIAL SPAMMING BOTNET KLIENS A BONCASZTALON ELŐADÁS FEJEZETEI BOTNETEK ÁTTEKINTÉSE RENDSZER ÁTTEKINTÉSE LOGELEMZÉS AZ ELSŐ NYOM.. AZ ELSŐ REAKCIÓ, AZUTÁN A MÁSODIK FÁJLOK & FUNKCIÓK LOGELEMZÉS

Részletesebben

ROSSZINDULATÚ SZOFTVEREK VÍRUSOK

ROSSZINDULATÚ SZOFTVEREK VÍRUSOK ROSSZINDULATÚ SZOFTVEREK VÍRUSOK A VÍRUS A számítógépes vírus olyan program, amely saját másolatait helyezi el más, végrehajtható programokban vagy dokumentumokban. Többnyire rosszindulatú, más állományokat

Részletesebben

G Data MasterAdmin 9 0 _ 09 _ 3 1 0 2 _ 2 0 2 0 # r_ e p a P ch e T 1

G Data MasterAdmin 9 0 _ 09 _ 3 1 0 2 _ 2 0 2 0 # r_ e p a P ch e T 1 G Data MasterAdmin TechPaper_#0202_2013_09_09 1 Tartalomjegyzék G Data MasterAdmin... 3 Milyen célja van a G Data MasterAdmin-nak?... 3 Hogyan kell telepíteni a G Data MasterAdmin-t?... 4 Hogyan kell aktiválni

Részletesebben

Üzleti kockázat minimalizálás és a biztonsági menedzsment korszerűsítése McAfee Total Protection for Enterprise-al

Üzleti kockázat minimalizálás és a biztonsági menedzsment korszerűsítése McAfee Total Protection for Enterprise-al Üzleti kockázat minimalizálás és a biztonsági menedzsment korszerűsítése McAfee Total Protection for Enterprise-al Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 2 Végponti biztonsági kihívások... 3 A biztonsági kockázatmenedzsment

Részletesebben

TestLine ae01tesztje-01 Minta feladatsor

TestLine ae01tesztje-01 Minta feladatsor Informatikai alapismeretek z alábbiak közül melyik IKT eszköz? (1 helyes válasz) 1. 1:38 Normál számítógép hangkártya processzor Mi a feladata a tűzfalnak? (1 helyes válasz) 2. 1:56 Normál z operációs

Részletesebben

IT hálózat biztonság. Hálózati támadások

IT hálózat biztonság. Hálózati támadások 5. Hálózati támadások Támadások típusai: Emberek manipulációja (social engineering) Fizikai támadás Hardveres támadás Szoftveres támadás illetve ezek tetszőleges kombinációja 2 A biztonsági tevékenységek

Részletesebben

TestLine - kkvtestnk01tesztje-01 Minta feladatsor

TestLine - kkvtestnk01tesztje-01 Minta feladatsor Informatikai alapismeretek Melyik grafikai szoftver? (1 helyes válasz) 1. 1:34 Normál NVU Photoshop VL felsoroltak közül mi jellemző a WE2-re? (1 helyes válasz) 2. 1:53 Normál komoly felkészültség és szaktudás

Részletesebben

SiteTalk Mobile Alkalmazás

SiteTalk Mobile Alkalmazás SiteTalk Mobile Alkalmazás Kérdések és Válaszok Mobile Dialer Symbian & Windows Version 1.2 Tárcsázó letöltésével kapcsolatos kérdések Támogatja a telefonomat a SiteTalk Mobile szolgáltatás? Mit tegyek,

Részletesebben

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb

Részletesebben

Gyermekeink védelme a nemkívánt internetes tartalmaktól. Avagy hogyan fogjuk a kezüket úgy, hogy ne bilincsnek, hanem segítségnek érezzék

Gyermekeink védelme a nemkívánt internetes tartalmaktól. Avagy hogyan fogjuk a kezüket úgy, hogy ne bilincsnek, hanem segítségnek érezzék Gyermekeink védelme a nemkívánt internetes tartalmaktól Avagy hogyan fogjuk a kezüket úgy, hogy ne bilincsnek, hanem segítségnek érezzék Káros tartalom Nem az a baj, hogy esetleg a gyerek kíváncsi, hanem

Részletesebben

TestLine - kkvtest02tesztje-01 Minta feladatsor

TestLine - kkvtest02tesztje-01 Minta feladatsor Informatikai alaismeretek Melyik grafikai szoftver? (1 helyes válasz) 1. 1:34 Normál NVU VL Photoshop felsoroltakból melyik periféria? (1 helyes válasz) 2. 1:36 Normál Egér RM Processzor Melyik jellemző

Részletesebben

WebEC kliens számítógép telepítése és szükséges feltételek beállítása, az alábbi ellenőrző lista alapján történik.

WebEC kliens számítógép telepítése és szükséges feltételek beállítása, az alábbi ellenőrző lista alapján történik. WebEC kliens számítógép telepítése és szükséges feltételek beállítása, az alábbi ellenőrző lista alapján történik.! Feltétel a helyi tűzfalon engedélyezve legyenek a 2443 és a 6443-as portok. 1. HW/SW

Részletesebben

ECDL Információ és kommunikáció

ECDL Információ és kommunikáció 1. rész: Információ 7.1 Az internet 7.1.1 Fogalmak és szakkifejezések 7.1.2 Biztonsági megfontolások 7.1.3 Első lépések a webböngésző használatában 7.1.4 A beállítások elévégzése 7.1.1.1 Az internet és

Részletesebben

A vírusok Végi András¹, Antal Krisztina¹, Kiss Zsófia¹, Szécsényi Hajnalka¹, Demeter Lehel²

A vírusok Végi András¹, Antal Krisztina¹, Kiss Zsófia¹, Szécsényi Hajnalka¹, Demeter Lehel² A vírusok Végi András¹, Antal Krisztina¹, Kiss Zsófia¹, Szécsényi Hajnalka¹, Demeter Lehel² ¹Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar, ²Babes-Bolyai Tudományegyetem Természettudományi Kar, Kolozsvár

Részletesebben

Felhőalkalmazások a. könyvvizsgálatban

Felhőalkalmazások a. könyvvizsgálatban Felhőalkalmazások a könyvvizsgálatban Bevezetés cloud computing google keresés Nagyjából 247 000 000 találat (0,39 másodperc) Felhő alapú szolgáltatások jellemzője: bárhonnan (ahol Internet elérés biztosított),

Részletesebben

A WEBOLDAL JOGI KÖZLEMÉNYE I. HATÁLY

A   WEBOLDAL JOGI KÖZLEMÉNYE I. HATÁLY 1 A WWW.ARBCONSULTING.HU WEBOLDAL JOGI KÖZLEMÉNYE I.1. A www.arbconsulting.hu weboldal I. HATÁLY Jelen Jogi nyilatkozat (Nyilatkozat) hatálya alá tartozik az ARB Privacy Consulting Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése

Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Elektronikusan hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzése Adobe Reader beállítása és használata a hitelesített PDF dokumentumok ellenőrzéséhez A dokumentáció szabadon tovább terjeszthető, a legfrissebb

Részletesebben

A magyar felnőcek 70%- a esec már a kiberbűnözők csapdájába ÖSSZEFOGLALÁS A MAGYAR KIBERBŰNÖZÉSI HELYZETRŐL

A magyar felnőcek 70%- a esec már a kiberbűnözők csapdájába ÖSSZEFOGLALÁS A MAGYAR KIBERBŰNÖZÉSI HELYZETRŐL A magyar felnőcek 70%- a esec már a kiberbűnözők csapdájába ÖSSZEFOGLALÁS A MAGYAR KIBERBŰNÖZÉSI HELYZETRŐL 1 TARTALOM Tartalom Első rész: A Norton Kiberbűnözési Tanulmány eredményei Diaszám 3 1. A kiberbűnözés

Részletesebben

8. Hálózatbiztonsági alapok. CCNA Discovery 1 8. fejezet Hálózatbiztonsági alapok

8. Hálózatbiztonsági alapok. CCNA Discovery 1 8. fejezet Hálózatbiztonsági alapok 8. Hálózatbiztonsági alapok Tartalom 8.1 A hálózati kommunikáció veszélyei 8.2 Támadási módszerek 8.3 Biztonságpolitika 8.4 Tűzfalak használata A hálózati kommunikáció veszélyei 8.1 A hálózatba való behatolás

Részletesebben

IT-biztonság. 1.1.2 A kiberbűnözés fogalma 1.1.3 A hackelés, a crackelés és az etikus hackelés közötti különbségek

IT-biztonság. 1.1.2 A kiberbűnözés fogalma 1.1.3 A hackelés, a crackelés és az etikus hackelés közötti különbségek IT-biztonság Syllabus 1.0 A syllabus célja Ez a dokumentum részletesen ismerteti az IT-biztonság modult és megfelelő alapokat ad az elméleti és gyakorlati vizsgához is. 2014 ECDL Alapítvány A syllabus

Részletesebben

CodeMeter - A Digitális Jogkezelő

CodeMeter - A Digitális Jogkezelő CodeMeter - A Digitális Jogkezelő Másolásvédelem és Komplett Kereskedelmi Rendszer Digitális Tananyagokhoz CodeMeter a jövő Digitális Jogkezelése Mikola Rezső ügyvezető ig. MrSoft Kft. T: 1-280-8811 -

Részletesebben

McAfee Total Protection for Virtualization

McAfee Total Protection for Virtualization Bizonyított, átfogó védelem virtuális szerverekhez A virtualizációs technológiák tökéletesítik a hardver-felhasználást és csökkentik a költségeket, ugyanakkor új biztonsági kihívásokat jelentenek. A biztonsági

Részletesebben

Mértékegységek a számítástechnikában

Mértékegységek a számítástechnikában Mértékegységek a számítástechnikában BIT legkisebb adattárolási egység Értékei lehetnek: 0,1. Bájt= 8 BIT a számítógép számára egységesen kezelhető legkisebb egység. (Bit,) Bájt, KiloBájt, MegaBájt, GigaBájt,

Részletesebben

MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ

MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ MOBILITÁS VÁLLALATI KÖRNYEZETBEN MEGOLDÁS KONCEPCIÓ 1 Mobil eszközök növekedési trendje 2 A mobil eszközök előnyei Támogatják a mobilitást, könnyű velük utazni, terepen munkát végezni Széles applikáció

Részletesebben

Vírusok a telefonokon. Mikor mások hallgatnak és néznek telefonommal.

Vírusok a telefonokon. Mikor mások hallgatnak és néznek telefonommal. Vírusok a telefonokon Mikor mások hallgatnak és néznek telefonommal. Outline Bevezető Miért az Android? Hogyan támadnak? Hogyan védekezzünk? Esettanulmány: Red October Bevezető Vírus, malware, trójai mi

Részletesebben

CIO BUDAPEST MMXIV.IX.X.

CIO BUDAPEST MMXIV.IX.X. Biztonsági megoldások helye a vállalati rendszerben Hol és mit kell mindenképpen védeni? Bemutatkozás Csizmazia-Darab István Sicontact Kft., az ESET magyarországi képviselete csizmazia.istvan@sicontact.hu

Részletesebben

Informatikai biztonság a kezdetektől napjainkig

Informatikai biztonság a kezdetektől napjainkig Informatikai biztonság a kezdetektől napjainkig Dr. Leitold Ferenc tanszékvezető, egyetemi docens Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar E-közszolgálati Fejlesztési Intézet Információbiztonsági

Részletesebben

Microsoft Windows 7 / Vista / XP / 2000 / Home Server. Rövid útmutató

Microsoft Windows 7 / Vista / XP / 2000 / Home Server. Rövid útmutató Microsoft Windows 7 / Vista / XP / 2000 / Home Server Rövid útmutató Az ESET Smart Security csúcsminőségű védelmet biztosít számítógépének a kártékony kódokkal szemben. A ThreatSense technológián alapuló

Részletesebben