DUNAÚJVÁROSI TEKEBARÁTOK TÖMEGSPORT EGYESÜLET

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "DUNAÚJVÁROSI TEKEBARÁTOK TÖMEGSPORT EGYESÜLET"

Átírás

1 DUNAÚJVÁROSI TEKEBARÁTOK TÖMEGSPORT EGYESÜLET Alapítva: május 15. cím: 2400 Dunaújváros Kossuth Lajos út 5. 4/1. mail: web:

2 2 Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesület Tisztelt Hölgyek, Urak, Sportbarátok! május 15-én megalakult a város első teke tömegsport egyesülete. A 21 alapító tag elhatározta, hogy megpróbál a saját és a közösség eszközeivel a lehető legtöbb segítséget adni a tekét választó tömegsportolók számára. Első sorban a játék lehetőség biztosítása és a hozzá szükséges (anyagi) eszközök megteremtésével. Az Egyesület elfogadott alapszabálya szerinti célok megvalósítása érdekében szeretnénk minél több tekebarátot bevonni az egyesületi munkába. Az egyesületi célok között megtalálható a fiatalokkal, tanulókkal való foglalkozás, tehetségkutatás, utánpótlás nevelés is. Dunaújvárosban az 50-es évek vége, 60-as évek eleje óta beszélhetünk tömegsportszerű tekézésről. A Vidámpark pályáján üzemek, vállalatok csapatai közötti mérkőzésekkel kezdődött az amatőr versenyek sorozata. Lelkes szervezők kitartó munkája nyomán 1961-től már városi bajnokságok szerveződtek. Ezeknek a tömegsport versenyeknek a hatására született meg a versenysport szintű tekézés 1965-ben, mikor megalakult a Vasmű Építők csapata. A 26. Építőipari Vállalat és a Vendéglátó Vállalat támogatásával két automata pálya készült a városban. Itt a versenyzők és igazolt sportolók mellett jutott lehetőség és idő a tömegsportolók és a szórakozni vágyók számára is. Ez az idillinek nevezhető állapot alaposan megváltozott a rendszerváltáskor. A pályák magántulajdonba kerültek, az egyik rövidesen meg is szűnt. A tekesport lehetőségét az önkormányzat teremtette meg azáltal, hogy kibérelte a Béke téren lévő pályát. A versenyek és edzések közötti szabad kapacitás kihasználására id. Czeilinger Mihály és elszánt segítői újjá szervezték és ismét elindították a tömegsport jellegű tekézést a Sport Iroda égisze alatt ből eredeztetjük a mai napig létező amatőr tekeversenyek, rendezvények megszületését. Az évek során számos csapat vett részt a különböző versenyeken. Az ezredforduló táján a városi kispályás labdarúgók után a tekézők rendezték legtöbb csapattal az amatőr bajnokságot Dunaújvárosban. 2

3 3 Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesület Alapjaiban rendült meg a teketömegsport helyzete, mikor az önkormányzat felmondta a tekepálya bérlését. Az önköltségi alapon való sportolás sok csapat számára tette lehetetlenné a részvételt. Megkezdődött a lemorzsolódás. A város Polgármestere, majd a Sport Bizottság nyújtott némi segítséget, amit köszönünk. Kényszer pályára kerültünk. Ezért megalakítottuk a Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesületet. Az egyesület, mint működési forma lehetőséget teremthet arra, hogy pályázatokon való részvétellel, támogatók bevonásával, egyéb források felkutatása segítségével a hagyományokat megőrizzük, sportolási lehetőséget tudjunk biztosítani a tekézni vágyóknak. Mik ezek a hagyományok, amit megőrizni, folytatni szeretnénk? Pár táblázat segítségével bemutatjuk a közel húsz év eseményeit, versenyeit, résztvevőinek számát, a bajnokságok végeredményét. Íme: A teketársadalom igényelte és igényli a sportolási lehetőségeket, amit a helyi adottságoknak megfelelően igénybe is vett. Az említett időszakban a következő versenyeket, versenyszámokat, bajnokságokat írtuk ki, rendeztük meg: Dunaújvárosi Városi Bajnokság; csapat, egyéni és páros versenyekkel, Pentele Kupa; csapat, egyéni, páros versenyekkel, Ezer Éves Pentele Kupa; csapat, egyéni, páros versenyekkel, Szent István Kupa csapat, egyéni, páros versenyekkel, Mikulás Kupa csapat, egyéni, páros versenyekkel, Három Város Tornája; a D. Papír SK rendezésében, Dunaújvárosi, tatabányai és budapesti csapatok részvételével. / évente mind három városban megrendezésre került), Megyei Amatőr Bajnokság mérkőzései, Diák Olimpiák városi- megyei- területi versenyei, Országos Linde Kupa versenyei, Aikido klub nemzetközi teke versenyei ( nemzetközi edzőtábor ideje alatt), Teke-suli öt évfolyamát lebonyolítottuk a Hild Szakközép Iskola tanulóinak bevonásával, utánpótlás nevelés céljából. (34 tanuló tett sikeres vizsgát!) 3

4 Tárgy év Résztvevő csapatok száma Fordulók száma Résztvevő k Száma 6 fő/csapat Mérkőzés szám Egyéni vers. indulók Páros vers. indulók 12-ek egyéni indulók 12-ek páros indulók Párok összesen Összes résztvevő 4 KIMUTATÁS DUNAÚJVÁROSBAN LEBONYOLÍTOTT AMATŐR (TÖMEGSPORT) TEKE VERSENYEKRŐL Városi bajnokságok: csapat, egyéni, páros, 12-ek bajnoksága / /A /B /A /B /A /B /A /B /A /B / / / / /A /A * Össz * Ezer Éves Pentele Kupa néven került megrendezésre A versenyek jegyzőkönyveit megőrizte és feldolgozta: Id. Czeilinger Mihály A Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesület elnökségének tagja. Dunaújváros;

5 Városi bajnokságok: Csapatbajnokságok végeredményei Vigadótér 25 pont Vigadótér 2. DÉSE vegyes 22 pont 2. Campobasso 3. Campobasso 22 pont 3. Március os 3. Főép. 19 pont as Ép.vezetőség 5. D. Papír SK. 10 pont 5. D. Építők amatőr 6. Telefonközpont 8 pont 6. D. Építők tömegsport 7. Guszti 4 pont 7. Asztalos üzem 8. Concordia Taxi 2 pont 8. Fradi 9. D.Papír SK as Főép. vezetőség Oszi SC. 47 pont Vigadótér A 40 pont 2. Hullámzók 42 pont 2. Oszi Golf 38 pont 3. Vigadótér 38 pont 3. Vigadótér B 32 pont 4. Árnyas I. 33 pont 4. Árnyas 31 pont 5. D. Papír SK. 33 pont 5. Oszi Liaz 24 pont 6. Profilengő 32 pont 6. Profilengő 20 pont 7. Dunaferr 32 pont 7. Igyekvők 19 pont 8. Mazda 31 pont 8. D. Papír SK. 19 pont 9. Campobasso 29 pont 9. Meglepetés 18 pont 10. Sereghajtók 14 pont 10. Campobasso 14 pont 11. Árnyas II. 14 pont 11. Tekenők 6 pont 12. Árnyas III. 11 pont 12. Golyószórók 2 pont 13. Tekenők I. 6 pont 14. Tekenők II. 2 pont Minta Bt. 34 pont D.V.S.K. 22 pont A 2. Oszi- Diesel 32 pont B 2. Oszi- Turbó 21 pont 3. Igyekvők 24 pont 3. Szuper Mol TC. 21 pont 4. Árnyas 22 pont es Sz.K.I. 16 pont 5. Profilengő 18 pont 5. D.É.T. SE. Fiúk 16 pont 6. Metall Star Bt. 16 pont 6. Tekenők 8 pont 7. Vigadótér 14 pont 7. Acélmű 6 pont 8. D. Papír SK. 12 pont 8. D.É.T. SE. hölgyek 2 pont 9. Ifjúsági Szervezet 6 pont 10. Meglepetés 2 pont 5

6 Old Boys- Árnyas 32 pont Újvárosi Ép. Lányai 31 pont A 2. Minta Bt. 30 pont B 2. D.V.S.K. 29 pont 3. Vigadótér 25 pont 3. D.É.T. SE. fiúk 29 pont 4. D. Papír SK. 24 pont 4. Hild Szakközép Isk. 22 pont 5. Oszi- Diesel 23 pont 5. Super Mol TC. 21 pont 6. Igyekvők 17 pont 6. Binbik 18 pont 7. Metall Star Bt. 12 pont 7. Acélmű 12 pont 8. Oszi- Turbó 9 pont 8. Bombázók 10 pont 9. Ifjúsági Szervezet 4 pont 9. Ferrobeton RT. 8 pont 10. Meglepetés 4 pont 10. Tekenők 0 pont Oszi- Diesel 30 pont Hullám Pack 28 pont A 2. Old Boys- Árnyas 28 pont B 2. Ifjúsági Szervezet 26 pont 3. Minta Bt. 28 pont 3. Helston 23 pont 4. Igyekvők 26 pont 4. LIREGA 23 pont 5. Vigadótér 17 pont 5. D.V.S.K. 17 pont 6. D. Papír SK. 16 pont 6. D.A.C. 17 pont 7. Metall Star Bt. 16 pont 7. A.B.B. Elektroszervíz 13 pont 8. Meglepetés 9 pont 8. Ferrobeton RT 12 pont 9. Oszi- Turbó 8 pont 9. Pelikán- Kiscsillag 11 pont 10. Acélmű 2 pont 10. Hild Szakközép Isk. 10 pont OJ-Cuki-Csúcs 29 pont Acélmű 39 pont A 2. Árnyas 26 pont B 2. Hullám Pack 32 pont 3. Oszi- Diesel 24 pont 3. Helston 31 pont 4. D. Papír SK. 24 pont 4. D.A.C. 28 pont 5. Igyekvők 23 pont 5. LIREGA 27 pont 6. Vigadótér 20 pont 6. Ferrobeton RT. 24 pont 7. Ifjúsági Szervezet 12 pont 7. T. Astra 24 pont 8. Metall Star Bt. 8 pont 8. Pelikán 17 pont 9. Oszi- Turbó 8 pont 9. A.B.B. Elektroszrvíz 15 pont 10. Meglepetés 6 pont 10. Opel Dunapent 13 pont 11. D.V.S.K. 7 pont 12. Hild Szakközép Isk. 7 pont 6

7 OJ-Cuki-Csúcs 20 pont LIREGA 18 pont A 2. Árnyas A 18 pont B 2. Opel Dunapent 17 pont 3. Oszi- Diesel 18 pont 3. D.A.C. 16 pont 4. Vigadótér 15 pont 4. Amazónok 14 pont 5. D. Papír SK: 14 pont 5. Ferrobeton RT. 13 pont 6. Oszi- Turbó 12 pont 6. Árnyas B 12 pont 7. Metall Star Bt. 10 pont 7. Heelston 11 pont 8. Acélmű 8 pont 8. Panagró Kft. 8 pont 9. Igyekvők 8 pont 9. Hild Szakközép Isk. 8 pont 10. Ifjúsági Szervezet 6 pont 10. T. Astra 7 pont 11. A.B.B. Elektroszerv. 3 pont 11. D. Teke Club 4 pont 12. Gőzhenger 0 pont 12. Pelikán 0 pont év 1. Árnyas 60 pont 10. Gőzhenger 30 pont 2. D. Papír SK. 58 pont 11. Eurószer Kft. 28 pont 3. Oszi- Diesel 56 pont 12. Metall Star Bt. 26 pont 4. OJ-Cuki- Csúcs 54 pont 13. Oszi- Turbó 25 pont 5. D.A.C. 50 pont 14. Fortrend Duna Kft. 24 pont 6. Igyekvők 48 pont 15. Ferrobeton RT. 11 pont 7. Vigadótér 46 pont 16. Panagró Kft. 11 pont 8. Acélmű 39 pont 17. A.B.B. Elekrtószerv. 10 pont 9. Ifjúsági Szervezet 31 pont 18. Hild Szakközép Isk. 5 pont Oszi- Diesel 30 pont Oszi- Diesel 52 pont 2. Vigadótér 24 pont 2. OJ-Cuki-Csúcs 50 pont 3. D. Papír SK: 24 pont 3. D. Papír SK. 50 pont 4. OJ-Cuki-Csúcs 22 pont 4. Gőzhenger 44 pont 5. Gőzhenger 20 pont 5. Igyekvők 39 pont 6. Igyekvők 19 pont 6. Vigadótér 38 pont 7. Eurószer Kft. 18 pont 7. D.A.C. 36 pont 8. Ifjúsági Szervezet 16 pont 8. Eurószer Kft. 35 pont 9. D.A.C. 15 pont 9. Acélmű 32 pont 10. Oszi- Turbó 14 pont 10. Ifjúsági Szervezet 30 pont 11. Acélmű 14 pont 11. Oszi-Turbó 24 pont 12. Panagró Kft. 8 pont 12. Panagró Kft. 22 pont 13. Megver- Teke 8 pont 13. Megver- Teke 12 pont 14. Montőr- 7 Kft. 6 pont 14. Montőr-7 Kft. 7 pont 15. Fortrend Duna Kft. 2 pont 15. Hild Szakközép Isk. 4 pont 16. Hild Szakközép Isk. 0 pont 16. Fortrend Duna Kft. 3 pont 7

8 D. Papír SK. 51 pont D. Papír SK. 26 pont 2. OJ-Cuki-Csúcs 40 pont 2. Gőzhenger 20 pont 3. Ifjúsági Szervezet 39 pont 3. Oszi- Diesel 18 pont 4. Oszi- Diesel 34 pont 4. OJ-Cuki-Csúcs 17 pont 5. Oszi- Turbó 34 pont 5. D.A.C. 17 pont 6. Gőzhenger 31 pont 6. Oszi- Turbó 16 pont 7. Eurószer Kft. 28 pont 7. Ifjúsági Szervezet A 15 pont 8. D.A.C. 24 pont 8. Família Kft. 14 pont 9. Linde- Gáz 22 pont 9. Linde- Gáz 12 pont 10. Acélmű 20 pont 10. Ifjúsági Szervezet B 10 pont 11. Vigadótér 15 pont 11. Acélmű 8 pont 12. Panagró Kft 14 pont 12. Panagró Kft. 6 pont 13. Megver- Teke 14 pont 13. Megver- Teke 3 pont 14. Hild Szakközép Isk. 0 pont 14. Tekézgetők 0 pont D. Papír SK. 26 pont Oszi-Diesel 28 pont tavasz 2. Gőzhenger 22 pont ősz 2. D.A.C. 26 pont 3. Oszi- Diesel 20 pont 3. Gőzhenger 24 pont 4. D.A.C. 17 pont 4. D. Papír SK. 18 pont 5. Ifjúsági Szervezet A 17 pont 5. Ifjúsági Szervezet A 18 pont Oszi-Turbó 16 pont 6. Oszi- Turbó 18 pont 7. OJ-Cuki-Csúcs 15 pont 7. OJ-Cuki-Csúcs 16 pont 8. Linde- Gáz 14 pont 8. Acélmű 14 pont 9. Família Kft. 12 pont 9. Linde- Gáz 12 pont 10. Ifjúsági Szervezet B 10 pont 10. Megver- Teke 10 pont 11. Panagró Kft. 8 pont 11. Família Kft. 10 pont 12. Acélmű 6 pont 12. Ifjúsági Szervezet B 10 pont 13. Megver- Teke 3 pont 13. Panagró Kft. 4 pont 14. DUFI (Főiskola) 0 pont 14. Meleghengermű 2 pont 15. DUFI 0 pont Éves Pentele Kupa néven került lebonyolításra a városi csapatbajnokság 8

9 Gőzhenger 18 pont D. Építők 12 pont 2. D. Papír SK. 16 pont 2. Gőzhenger 12 pont 3. D. Építők 14 pont 3. D. Papír SK. 10 pont 4. Linde- Gáz 12 pont 4. Gurig- Ászok 8 pont 5. Megver- Teke 8 pont 5. Ifjúsági Szervezet 6 pont 6. Gurig- Ászok 8 pont 6. Linde- Gáz 6 pont 7. Oszi- Turbó 6 pont 7. Megver- Teke 2 pont 8. Ifjúsági Szervezet A 6 pont 8. Bal- Fék 0 pont 9. Ifjúsági Szervezet B 2 pont 10. Bal- Fék 0 pont A Városi Bajnokságok során lebonyolított 12-ek bajnokság végeredményei: Egyéni: Zomi László 356 fa Wittmann Lajos *** 378 fa 2. Krepsz Jánosné 341 fa 2. Kozla Béla 348 fa 3. Dénes Attila 339 fa 3. Ifj. Czeilinger Mihály 347 fa 4. ifj. Czeilinger Mihály 326 fa 4. Id. Czeilinger Mihály 342 fa 5. Kozla Béla 321 fa 5. Barkóczi Ferenc 315 fa 6. Pomázi András 314 fa 6. Fehérvári János 307 fa 7. Varga László 304 fa 7. Pomázi András 306 fa 8. Orha Anna 304 fa 8. Végi I. Zoltán 302 fa 9. Novák Ferenc 300 fa 9. Krepsz Jánosné 301 fa 10. Molnár Gyula 300 fa 10. Molnár Dénes 296 fa 11. Fehérvári János 294 fa 11. Bojér Éva 281 fa 12. Szabó István 294 fa 12. Markó Zoltán 280 fa *** Pálya csúcs: 378 fa /régi: 362 fa/ id.czeilinger Mihály 328 fa Budai László 349 fa 2. Kozla Béla 323 fa 5. hó 2. Badi Mihály 346 fa 3. Orha Anna 320 fa 3. Wittmann Lajos 346 fa 4. Kálmán Tibor 319 fa 4. ifj. Czeilinger Mihály 344 fa 5. Ortó Béla 319 fa 5. Simonyi Gyula 339 fa 6. Balogh Béla 317 fa 6. Márton Árpád 323 fa 7. Krepsz Jánosné 315 fa 7. id. Czeilinger Mihály 319 fa 8. Pajor Gábor 313 fa 8. Szabó Ervin 319 fa 9. Molnár Dénes 301 fa 9. Dénes Attila 306 fa 10. KaracsMátyás 297 fa 10. Molnár Dénes 304 fa 11. Cserna Csaba 289 fa 11. Majorosi Udó 302 fa 12. Varga Andrea 263 fa 12. Pajor Gábor 235 fa 9

10 Budai László 376 fa Pomázi András 357 fa 12.hó 2. Wittmann Lajos 361 fa 2. Simonyi Gyula 346 fa 3. Kozla Béla 353 fa 3. Molnár Dénes 328 fa 4. Simonyi Gyula 349 fa 4. Ortó Béla 313 fa 5. Varga László 343 fa 5. Molnár Gyula 304 fa 6. Majorosi Udó 337 fa 6. Pajor Gábor 301 fa 7. Cserna Csaba 331 fa 7. Szabó István 297 fa 8. Pajor Gábor 323 fa 8. Fekete Károly 294 fa 9. Szaniszló András 321 fa 9. Botka Árpád 288 fa 10. Molnár Dénes 313 fa 10. Kőkuti Ferenc 287 fa 11. Simics István 308 fa 11. Mészáros György 282 fa 12. Molnár Gyula 307 fa 12. Szabó Norbert 259 fa Balogh Béla 346 fa 2. Csepregi István 342 fa 3. Simonyi Gyula 328 fa 4. Dénes Attila 322 fa 5. Barkóczi Ferenc 318 fa 6. Majorosi Udó 317 fa 7. Kozla Béla 309 fa 8. Ortó Béla 301 fa 9. Pomázi András 294 fa 10. Pajor Gábor 280 fa 11. Orha Anna 280 fa 12. Szabó István 270 fa Párosok 12-ek bajnoksága: Dénes Attila Pomázi András 501 fa 2. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 481 fa 3. Pulai József Szabó István 472 fa 4. Orha Anna Zomi László 471 fa 5. Molnár Gyula Varga László 465 fa 6. Simonyi Roland Gyuricska Attila 465 fa 7. Ifj. Czeilinger Mihály Trenka János 464 fa 8. Tóth Gábor Szabó Zoltán 463 fa 9. Majorosi Udó Szaniszló András 459 fa 10. Botka Árpád Fehérvári János 459 fa 11. Hajdók Zoltán Berczeli Károly 457 fa 12. Kollár Imre Kertész Gyula 403 fa 10

11 Márton Árpád Pomázi András 486 fa 2. Markó Zoltán Kovács Árpád 486 fa 3. Ifj. Czeilinger Mihály Trenka János 473 fa 4. Id. Czeilinger Mihály Orha Anna 465 fa 5. Kozla Béla Szabó Ervin 460 fa 6. Wittmann Lajos Barkóczi Ferenc 459 fa 7. Szilárd Andrea Lődi István 420 fa 8. Oszvald István Markó Gabriella 400 fa 9. Barna László Szaniszló András 392 fa 10. Ortó Béla Tagscherer Zoltánné 389 fa 11. Fehérvári János (sérülés) Dénes Attila 239 fa 12. Molnár gyula Varga László (sérülés) 221 fa Id. Czeilinger Mihály Ifj. Czeilinger Mihály 540 fa 2. Orha Anna Molnár Dénes 500 fa 3. Kozla Béla Halász Mihály 476 fa 4. Tóbiásné Krivik Andrea Varga László 471 fa 5. Szaniszló András Mózes Tibor 471 fa 6. Hegedűs Lajos Pajor Gábor 466 fa 7. Balogh Béla Varga Andrea 464 fa 8. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 455 fa 9. Karacs Mátyás Kálmán Tibor 453 fa 10. Ortó Béla Cserna Csaba 449 fa 11. Gönczi István Csepreghy János 410 fa I. 1. Ifj. Czeilinger Mihály Simonyi Gyula 484 fa 2. Wittmann Lajos Kozla Béla 484 fa 3. Budai László Szabó Ervin 480 fa 4. Majorosi Udó Szaniszló András 476 fa 5. Id. Czeilinger Mihály Pigler Lajos 472 fa 6. Kőkuti Ferenc Szabó István 467 fa 7. Budai Orsolya Barkóczi Ferenc 462 fa 8. Pajor Gábor Mészáros György 460 fa 9. Molnár Gyula Varga László 457 fa 10. Ortó Béla Cserna Csaba 454 fa 11. Tőke Andor Ásványi Imre 438 fa 12. Pfeffer József Lődi István 432 fa 11

12 II. 1. Márton Árpád Dénes Attila 532 fa 2. Kőkuti Ferenc Simonyi Gyula 506 fa 3. Ortó Béla Ifj. Czeilinger Mihály 505 fa 4. Wittmann Lajos Kozla Béla 499 fa 5. Budai László Szabó Ervin 494 fa 6. Id. Czeilinger Mihály Zomi László 481 fa 7. Majorosi Udó Majorosi Andreas 467 fa 8. Molnár Gyula Pajor Gábor 458 fa 9. Badi Mihály Molnár Dénes 455 fa 10. Csepreghy Béla Csepregi István 445 fa 11. Barkóczi Ferenc Halász Mihály 439 fa Ortó Béla Simonyi Gyula 504 fa 2. Pomázi András Szalkai István 482 fa 3. Simonyi Roland Szaniszló András 471 fa 4. Botka Árpád Fekete Károly 459 fa 5. Mészáros György Szabó István 454 fa 6. Lődi István Zomi László 448 fa 7. Kőkuti Ferenc Cserna Csaba 439 fa 8. Pajor Gábor Szabó Norbert 422 fa 9. Budai Kata Molnár Gyula 417 fa A Városi Bajnokságok során lebonyolított egyéni bajnokságok végeredményei: (30 induló) (48 részt vevő) 1. Molnár Gyula 320 fa Kovács Sándor 315 fa 2. Fábián István 318 fa Krepsz Jánosné 307 fa 3. Dénes Attila 312 fa Bodri János 307 fa 4. Halász Mihály 312 fa Fehérvári János 304 fa 5. Szabó Gábor 312 fa Szabó Sándor 303 fa 6. Schreiber István 309 fa Fábián István 297 fa 7. Tóbiás János 302 fa Kalapács László 296 fa 8. Bodri János 301 fa Geri Ignác 291 fa 9. Botka Árpád 300 fa Deák István 289 fa 10. Kazinczi Imre 297 fa Kovács Árpád 287 fa 11. Márton Árpád 297 fa Szabó Gábor 287 fa 12. Mihályi Ferenc 290 fa Kozla Béla 286 fa 12

13 Sajtó hír: 13 / Dunaújvárosi Hírlap; szeptember 15./ (59 induló) (68 résztvevő) 1. Fehérvári János 328 fa Dénes Attila 337 fa 2. Pulai József 313 fa Fehérvári János 336 fa 3. Kozla Béla 311 fa Pulai József 334 fa 4. Márton Árpád 305 fa Kincses József 333 fa 5. Juhász Péter 304 fa Bodri János 316 fa 6. Horváth Sándor 302 fa Hajdók Zoltán 313 fa 7. Mezei Lívia 300 fa Fábián István 310 fa 8. Balogh Béla 299 fa Botka Árpád 308 fa 9. Kovács Sándor 298 fa Pomázi András 308 fa 10. Pomázi András 296 fa Molnár Gyula 304 fa 11. Szabó István 293 fa Baranyi Attiláné 302 fa 12. Dénes Attila 293 fa Kovács Imre 300 fa 13

14 (86 induló) (72 résztvevő) 1. Dénes Attila 350 fa Zomi László 349 fa 2. Zomi László 343 fa Pomázi András 342 fa 3. Hajdók Zoltán 332 fa Arany Tibor 338 fa 4. Kehi Zoltán 329 fa Id. Czeilinger Mihály 332 fa 5. Fehérvári János 328 fa Trenka János 328 fa 6. Barkóczi Ferenc 325 fa Molnár Gyula 325 fa 7. Pulai József 323 fa Fábián István 320 fa 8. Kovács Sándor 321 fa Novák Ferenc 319 fa 9. Kincses József 320 fa Markó Gabriella 319 fa 10. Kovács Árpád 320 fa Barkóczi Ferenc 319 fa 11. Nagy Róbert 320 fa Szabó István 316 fa 12. Molnár Gyula 319 fa Szabó Ervin 316 fa ( 91 induló ) (74 résztvevő ) 1. Barkóczi Ferenc 349 fa Ifj. Czeilinger Mihály 362 fa 2. Orha Anna 346 fa Id. Czeilinger Mihály 346 fa 3. Hajdók Zoltán 337 fa Fehérvári János 345 fa 4. Dénes Attila 333 fa Orha Anna 344 fa 5. Id. Czeilinger Mihály 332 fa Barkóczi Ferenc 335 fa 6. Horváth Sándor 330 fa Márton Árpád 331 fa 7. Pomázi András 330 fa Dénes Attila 326 fa 8. Kovács Sándor 328 fa Pribék József 326 fa 9. Molnár Gyula 323 fa Trenka János 325 fa 10. Szabó Emma 322 fa Blanárik János 324 fa 11. Vágó István 320 fa Varga László 321 fa 12. Halász József 319 fa Molnár Gyula 320 fa (86 induló ) ( 44 résztvevő ) 1. Dénes Attila 356 fa Wittmann Lajos 343 fa 2. Krepsz Jánosné 334 fa Pomázi András 337 fa 3. Zomi László 328 fa Fehérvári János 328 fa 4. Fehérvári János 328 fa Kozla Béla 326 fa 5. Pomázi András 328 fa Bojér Éva 326 fa 6. Molnár Gyula 327 fa Markó Zoltán 323 fa 7. Novák Ferenc 326 fa Id. Czeilinger Mihály 320 fa 8. Orha Anna 324 fa Ifj. Czeilinger Mihály 319 fa 9. Kozla Béla 323 fa Krepsz Jánosné 317 fa 10. Varga László 322 fa Barkóczi Ferenc 317 fa 11. Szabó István 318 fa Végi I. Zoltán 311 fa 12. Simonyi Nándor 318 fa Molnár Dénes 310 fa 14

15 (36 induló) (35 résztvevő) 1. Molnár Dénes 338 fa Majorosi Udó 351 fa 2. Id. Czeilinger Mihály 330 fa Budai László 350 fa 3. Ortó Béla 330 fa Wittmann Lajos 344 fa 4. Balogh Béla 326 fa Badi Mihály 340 fa 5. Ifj. Czeilinger Mihály 326 fa Szabó Ervin 331 fa 6. Kálmán Tibor 326 fa Márton Árpád 330 fa 7. Varga László 325 fa Végi I. Zoltán 325 fa 8. Cserna Csaba 322 fa Végi II. Zoltán 323 fa 9. Pajor Gábor 321 fa Id. Czeilinger Mihály 323 fa 10. Varga Andrea 314 fa Ifj. Czeilinger Mihály 317 fa 11. Krepsz Jánosné 312 fa Dénes Attila 316 fa 12. Karacs Mátyás 310 fa Molnár Dénes 313 fa ( 25 induló ) (24 résztvevő ) 1. Varga László 372 fa Szalkai István 342 fa 2. Wittmann Lajos 355 fa Dénes Attila 337 fa 3. Cserna Csaba 355 fa Ortó Béla 335 fa 4. Budai László 351 fa Szabó Norbert 333 fa 5. Majorosi Udó 348 fa Molnár Dénes 333 fa 6. Orha Anna 341 fa Simonyi Gyula 324 fa 7. Simics István 338 fa Varga László 322 fa 8. Molnár Gyula 328 fa Pajor Gábor 320 fa 9. Simonyi Gyula 327 fa Márton Árpád 317 fa 10. Kozla Béla 315 fa Pomázi András 317 fa 11. Id. Czeilinger Mihály 315 fa Szabó István 313 fa 12. Lődi István 310 fa Kőkuti Ferenc 311 fa (28 induló ) ( 29 résztvevő ) 1. Simonyi Gyula 334 fa Budai László 353 fa 2. Dénes Attila 330 fa Kozla Béla 350 fa 3. Simonyi Roland 329 fa Novák Ferenc 339 fa 4. Novák Ferenc 328 fa Simonyi Roland 338 fa 5. Barics Kornél 319 fa Ortó Béla 336 fa 6. Lődi István 317 fa Simonyi Gyula 331 fa 7. Ortó Béla 315 fa Szalkai István 330 fa 8. Márton Árpád 313 fa Molnár Dénes 316 fa 9. Végh Krisztián 311 fa Pomázi András 312 fa 10. Pigler Lajos 311 fa Mózes Tibor 311 fa 11. Balogh Béla 311 fa Budai Kata 309 fa 12. Molnár Dénes 310 fa Barkóczi Ferenc 306 fa 15

16 16 A Városi Bajnokságok során lebonyolított páros bajnokságok végeredményei: Molnár Gyula Varga László 475 fa 2. Fekete Károly Dénes Attila 475 fa 3. Krepsz Jánosné Hosszú Péter 448 fa 4. Bodri János Petró Mihály 447 fa 5. Fehérvári János Fehérvári Ferenc 443 fa 6. Fábián István Kazinczi Imre 425 fa 7. Némethné Gyöngyösi Erzsébet Kovács Attila 424 fa 8. Halász Mihály Barkóczi Ferenc 423 fa 9. Szabó Gábor Pfeffer József 416 fa 10. Béley István Mihályi Ferenc 400 fa 11. Botka Árpád Márton Árpád 396 fa 12. Szokolai Ferenc Horváth Sándor 391 fa Molnár Gyula Varga László 489 fa 2. Pulai József Fehérvári János 460 fa 3. Krepsz Jánosné Szabó Emma 452 fa 4. Béley István Kovács Sándor 443 fa 5. Horváth Sándor Bényei Lajos 441 fa 6. Dénes Attila Fekete Károly 440 fa 7. Hujber Gyula Kozla Béla 432 fa 8. Botka Árpád Fábián István 428 fa 9. Kovács Árpád Szokolai Ferenc 423 fa 10. Bodri János Mihályi Ferenc 413 fa 11. Szabó László Szabó Sándor 412 fa 12. Szabó Gábor Pfeffer József 412 fa Dénes Attila Fehérvári János 459 fa 2. Pulai József Mihályi Ferenc 452 fa 3. Szabó Gábor Varga László 446 fa 4. P. Szabó Ferenc Márton Árpád 432 fa 5. Hujber Gyula Kozla Béla 431 fa 6. Bodor Sándor Kertész Gyula 420 fa 7. Szabó Sándor Horváth Sándor 418 fa 8. Deák István Mezei Lívia 416 fa 9. Fekete Károly Botka Árpád 414 fa 10. Balogh Béla Varga Andrea 414 fa 11. Szabó István Pomázi András 413 fa 12. Kovács Árpád Szokolai Ferenc 399 fa 16

17 Budai László Ifj. Czeilinger Mihály 509 fa 2. Pulai József Bodri János 503 fa 3. Simonyi Gyula Zomi László 494 fa 4. Kovács Bálint Pukli Imre 479 fa 5. Schwager József Kazinczi Imre 475 fa 6. Dénes Attila Fehérvári János 461 fa 7. Szalkai István Balogh Béla 460 fa 8. Vágó István Kovács Imre 459 fa 9. Hujber Gyula Mezei Lívia 449 fa 10. Balogh János Pajor Gábor 447 fa 11. Deák István Szabó György 444 fa 12. Novák Ferenc Bodor Sándor 444 fa Szalkai István Kovács Bálint 543 fa 2. Pulai József Halász József 534 fa 3. Szabó János Trenka János 500 fa 4. Dénes Attila Pomázi András 494 fa 5. Budai Ádám Arany Tibor 491 fa 6. Molnár Gyula Varga László 487 fa 7. Halász Mihály Barkóczi Ferenc 470 fa 8. Fábián István Szabó István 468 fa 9. Bodor Sándor Kertész Gyula 464 fa 10. Kovács Imre Tóth Sándor 463 fa 11. Márton Árpád Fehérvári János 463 fa 12. Bodri János Kovács Sándor 462 fa Dénes Attila Pomázi András 497 fa 2. Orha Anna Markó Gabriella 493 fa 3. Id. Czeilinger Mihály Pulai József 493 fa 4. Arany Tibor Halász József 483 fa 5. Fábián István Fehérvári János 479 fa 6. Molnár Gyula Varga László 477 fa 7. Zomi László Trenka János 476 fa 8. Szaniszló András Kiss Attila 450 fa 9. Novák Ferenc Kollár Imre 449 fa 10. Kovács Árpád Pfeffer József 448 fa 11. Horváth Sándor Kovács Imre 447 fa 12. Ásványi Valéria Mezei Lívia 446 fa 17

18 Schwager József Markó Gabriella 516 fa 2. Fehérvári János Pomázi András 511 fa 3. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 499 fa 4. Orha Anna Szabó Emma 499 fa 5. Szalkai István Kovács Bálint 495 fa 6. Pulai József Id. Czeilinger Mihály 491 fa 7. Deák István Balogh Béla 490 fa 8. Márton Árpád Fekete Károly 487 fa 9. Dénes Attila Kovács Sándor 481 fa 10. Vágó István Halász István 480 fa 11. Halász József Trenka János 479 fa 12. Zomi László Kincses Zsolt 475 fa Wittmann Lajos Barkóczi Ferenc 551 fa 2. Vágó István Trenka János 502 fa 3. Id. Czeilinger Mihály Szabó Emma 494 fa 4. Ifj. Czeilinger Mihály Simics István 493 fa 5. Fehérvári János Pomázi András 482 fa 6. Botka Árpád Fekete Károly 481 fa 7. Pfeffer József Pajor Gábor 475 fa 8. Molnár Gyula Varga László 473 fa 9. Bodor Sándor Novák Ferenc 469 fa 10. Pulai József Halász József 469 fa 11. Molnár Dénes Pigler Lajos 468 fa 12. Végi II. Zoltán Stéhli Róbert 457 fa Orha Anna Zomi László 507 fa 2. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 506 fa 3. Ifj. Czeilinger Mihály Trenka János 497 fa 4. Botka Árpád Fehérvári János 496 fa 5. Pulai József Szabó István 486 fa 6. Simonyi Roland Gyuricska Attila 484 fa 7. Dénes Attila Pomázi András 482 fa 8. Kollár Imre Kertész Gyula 476 fa 9. Molnár Gyula Varga László 474 fa 10. Hajdók Zoltán Berczeli Károly 467 fa 11. Majorosi Udó Szaniszló András 463 fa 12. Id. Czeilinger Mihály Szabó Emma 461 fa 18

19 Ifj. Czeilinger Mihály Trenka János 480 fa 2. Id. Czeilinger Mihály Orha Anna 479 fa 3. Fehérvári János Dénes Attila 473 fa 4. Markó Zoltán Kovács Árpád 471 fa 5. Wittmann Zoltán Barkóczi Ferenc 463 fa 6. Kozla Béla Szabó Ervin 460 fa 7. Végi I. Zoltán Bójér Éva 451 fa 8. Márton Árpád Pomázi András 451 fa 9. Barna László Szaniszló András 447 fa 10. Molnár Gyula Varga László 439 fa 11. Ortó Béla Tagscherer Zoltánné 438 fa 12. Oszvald István Markó Gabriella 433 fa Id. Czeilinger Mihály Ifj. Czeilinger Mihály 543 fa 2. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 476 fa 3. Orha Anna Molnár Dénes 470 fa 4. Karacs Mátyás Kálmán Tibor 468 fa 5. Kozla Béla Halász Mihály 452 fa 6. Balogh Béla Varga Andrea 450 fa 7. Szaniszló András Mózes Tibor 449 fa 8. Tóbiásné Krivik Andrea Varga László 446 fa 9. Végi II. Zoltán Bedák János 444 fa 10. Pajor Gábor Hegedűs Lajos 431 fa 11. Ortó Béla Cserna Csaba 430 fa 12. Szabó István Mészáros György 420 fa I. 1. Budai László Szabó Ervin 509 fa 2. Majorosi Udó Majorosi Andreas 490 fa 3. Barkóczi Ferenc Halász Mihály 485 fa 4. Márton Árpád Dénes Attila 477 fa 5. Badi Mihály Molnár Dénes 476 fa 6. Molnár Gyula Pajor Gábor 476 fa 7. Id. Czeilinger Mihály Zomi László 472 fa 8. Botka Árpád Fekete Károly 469 fa 9. Wittmann Lajos Kozla Béla 468 fa 10. Ortó Béla Ifj. Czeilinger Mihály 466 fa 11. Végi II. Zoltán Bedák János 455 fa 12. Csepreghy Béla Csepregi István 451 fa 19

20 II. 1. Wittmann Lajos Kozla Béla 524 fa 2. Budai László Szabó Ervin 520 fa 3. Ifj. Czeilinger Mihály Simonyi Gyula 501 fa 4. Budai Orsolya Barkóczi Ferenc 489 fa 5. Pajor Gábor Mészáros György 481 fa 6. Orha Anna Molnár Dénes 451 fa 7. Molnár Gyula Varga László 448 fa 8. Id. Czeilinger Mihály Pigler Lajos 445 fa 9. Ortó Béla Cserna Csaba 438 fa 10. Tőke Andor Ásványi Imre 436 fa 11. Majorosi Udó Szaniszló András 403 fa 12. Pfeffer József Lődi István 402 fa Pomázi András Szalkai István 505 fa 2. Márton Árpád Dénes Attila 494 fa 3. Simonyi Roland Szaniszló András 490 fa 4. Kőkuti Ferenc Ifj. Czeilinger Mihály 489 fa 5. Markó Gabriella Lődi István 477 fa 6. Orha Anna Molnár Dénes 466 fa 7. Ortó Béla Simonyi Gyula 465 fa 8. Pajor Gábor Varga László 465 fa 9. Budai Kata Molnár Gyula 455 fa 10. Mészáros György Szabó István 452 fa 11. Zomi László Pigler Lajos 442 fa 12. Botka Árpád Fekete Károly 435 fa Szalkai István Dénes Attila 495 fa 2. Ifj. Czeilinger Mihály Simonyi Roland 493 fa 3. Ortó Béla Simonyi Gyula 492 fa 4. Márton Árpád Pomázi András 489 fa 5. Rauf Pál Csepreghy János 460 fa 6. Balogh Béla Pajor Gábor 456 fa 7. Mózes Tibor Vincze Ferenc 455 fa 8. Tóbiásné Krivik Andrea Végh Krisztián 452 fa 9. Szabó Norbert Szabó István 439 fa 10. Barics Kornél Fekete Károly 436 fa 11. Csepreghy Béla Novák Ferenc 434 fa 12. Karacs Mátyás Kőkuti Ferenc 431 fa 20

21 Ortó Béla Ifj. Czeilinger Mihály 509 fa 2. Budai László Dénes Attila 507 fa 3. Novák Ferenc Szaniszló András 495 fa 4. Kozla Béla Barkóczi Ferenc 481 fa 5. Simonyi Gyula Simonyi Roland 474 fa 6. Csepregi István Újfalusi István 469 fa 7. Márton Árpád Fekete Károly 447 fa 8. Rauf Pál Csepreghy János 425 fa 9. Budai Kata Molnár Dénes 420 fa 10. Tóbiásné Krivik Andrea Lődi István 416 fa 11. Kállai Gábor Maár Tibor 407 fa 12. Varga László Priger Tiborné 372 fa július után a városi bajnokság versenyeit a Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesület rendezi. A versenyek végeredménye megtalálható az egyesület honlapján, melynek címe: későbbiekben: 21

22 Tárgy év Résztvevő csapatok száma Fordulók száma Résztvevő k Száma 6 fő/csapat Mérkőzés szám Egyéni vers. indulók Páros vers. indulók 12-ek egyéni indulók 12-ek páros indulók Párok összesen Összes résztvevő 22 KIMUTATÁS DUNAÚJVÁROSBAN LEBONYOLÍTOTT AMATŐR (TÖMEGSPORT) TEKE VERSENYEKRŐL Pentele Kupa: csapat, egyéni, páros mérkőzések 1992/ / 12/A /B /A /B /A /B /A /B /A /B /A /B / 17/A /B / * április * november Össz * 2007-ben Ezer éves Pentele Kupa néven került megrendezésre A versenyek jegyzőkönyveit megőrizte és feldolgozta: Id. Czeilinger Mihály A Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesület elnökségének tagja. Dunaújváros;

23 Pentele Kupa versenyeinek eredményei: Csapatbajnokságok: Mazda 17 pont Oszi- Golf 40 pont 2. Makk Ász 14 pont 2. Oszi- Liaz 39 pont 3. Vigadótér I. 13 pont 3. Vigadótér 36 pont 4. D. Papír SK. 9 pont 4. Árnyas 27 pont 5. Vigadótér II. 8 pont 5. Profilengő 24 pont 6. Ferrobeton 7 pont 6. D. Papír SK. 23 pont 7. Dunaferr 7 pont 7. Figaró 22 pont 8. Campobasso 7 pont 8. Campobasso 17 pont 9. Csipet Csapat 4 pont 9. Meglepetés 16 pont as Főép. Vez. 2 pont 10. Igyekvők 13 pont 11. Tekenők 4 pont 12. Sörkert Bt. 1 pont Oszi- Diesel 57 pont 9. D.É.T.S.E. 28 pont 2. Minta Bt. 54 pont 10. Campobasso 21 pont 3. Profilengő B 46 pont 11. Ifjúsági Szervezet 18 pont 4. Vigadótér 44 pont 12. Bombázók 15 pont 5. Profilengő A 40 pont 13. Oszi-Turbó 14 pont 6. Árnyas 38 pont 14. Meglepetés 13 pont 7. Igyekvők 34 pont 15. Golyószórók 11 pont 8. D. Papír SK. 34 pont 16. Tekenők 10 pont Minta Bt. 34 pont Meglepetés 28 pont A 2. Oszi- Diesel 32 pont B es Szakm. Képző 20 pont 3. Árnyas 29 pont 3. Binbik 19 pont 4. Vigadótér 19 pont 4. Tekenők 16 pont 5. Igyekvők 18 pont 5. Acélmű 13 pont 6. Metall Star Bt. 16 pont 6. Bombázók 8 pont 7. D. Papír SK. 14 pont 7. Hónalj Szellő 5 pont 8. Ifjúsági Szervezet 8 pont 8. Rácalmás 5 pont 9. Oszi- Turbó 7 pont 10. Super Mol TC. 3 pont 23

24 Old Boys- Árnyas 34 pont Meglepetés 32 pont A 2. Minta Bt. 30 pont B 2. Acélmű 24 pont 3. Oszi- Diesel 25 pont 3. Hellston 24 pont 4. Szörny Ellácskák 19 pont 4. Super Mol TC. 22 pont 5. Vigadótér 18 pont 5. Lirega 20 pont 6. Igyekvők 16 pont 6. Binbik 20 pont 7. Metall Star Bt. 12 pont 7. Hild Szakközép Isk. 14 pont 8. Oszi- Turbó 10 pont 8. Ferrobeton Rt. 10 pont 9. D. Papír SK. 10 pont 9. Bombázók 9 pont 10. Ifjúsági Szervezet 6 pont 10. Tekenők 5 pont Oszi- Diesel 44 pont Lirega 27 pont A 2. Árnyas 37 pont B 2. Dac Lányok 26 pont 3. Oszi- Turbó 31 pont 3. Hellston 26 pont 4. Vigadótér 31 pont 4. Pelikán-Kiscsillag 21 pont 5. D. Papír SK. 27 pont 5. T. Astra 21 pont 6. DAC Nők 25 pont 6. ABB Elektroszervíz 17 pont 7. Igyekvők 20 pont 7. Hild Szakközép Isk. 11 pont 8. Ifjúsági Szervezet 19 pont 8. Ferrobeton RT. 10 pont 9. Metall Star Bt. 17 pont 9. D.V.S.K. 9 pont 10. Meglepetés 16 pont 10. DAC Fiúk 0 pont 11. Minta Bt. 15 pont 12. Acélmű 11 pont 13. Hullám Pack Bt. 2 pont OJ-Cuki Csúcs 37 pont Lirega 33 pont A 2. Árnyas 36 pont B 2. T. Astra 31 pont 3. Oszi- Diesel 34 pont 3. Hellston 31 pont 4. Oszi- Turbó 27 pont 4. Ferrobeton RT. 26 pont 5. Vigadótér 24 pont 5. Opel Dunapent 23 pont 6. D. Papír SK. 21 pont 6. Árnyas B 21 pont 7. Metall Star Bt. 20 pont 7. ABB Elektroszervíz 20 pont 8. Igyekvők 18 pont 8. Amazónok 13 pont 9. Ifjúsági Szervezet 18 pont 9. Hild Szakközép Isk. 10 pont 10. Acélmű 14 pont 10. Panagró Kft. 6 pont 11. Meglepetés 14 pont 11. Pelikán 4 pont 12. Hullám Pack Bt. 1 pont 24

25 Árnyas A 40 pont DAC Fiatalok 30 pont A 2. OJ-Cuki-Csúcs 38 pont B 2. Helsston 28 pont 3. Oszi-Diesel 37 pont 3. Fortrend Duna Kft. 26 pont 4. D. Papír SK. 34 pont 4. Ferrobeton RT. 23 pont 5. Vigadótér 25 pont 5. Lirega 18 pont 6. Igyekvők 19 pont 6. Hild Szakközép Isk. 17 pont 7. Ifjúsági Szervezet 17 pont 7. Euroszer Kft. 12 pont 8. Oszi- Turbó 15 pont 8. Panagró Kft. 9 pont 9. Metall Star Bt. 14 pont 9. D.T.C. 9 pont 10. Acélmű 12 pont 10. Árnyas B 8 pont 11. ABB Elektroszervíz 7 pont 12. Gőzhenger 6 pont D.Papír SK. 60 pont Metall Star Bt. 28 pont 2. Árnyas 55 pont 11. Ifjúsági Szervezet 26 pont 3. Oszi-Diesel 52 pont 12. Oszi-Turbó 18 pont 4. Vigadótér 50 pont 13. Fortrend Duna Kft. 18 pont 5. OJ-Cuki-Csúcs 46 pont 14. Panagró Kft. 18 pont 6. Igyekvők 45 pont 15. Hild Szakközép Isk. 9 pont 7. Gőzhenger 40 pont 16. Megver- Teke 8 pont 8. Acélmű 36 pont 17. Ferrobeton RT. 4 pont 9. Euroszer Kft. 31 pont Oszi- Diesel 42 pont 2. D. Papír SK. 42 pont 3. OJ-Cuki-Csúcs 40 pont 4. Gőzhenger 39 pont 5. Vigadótér 28 pont 6. Igyekvők 25 pont 7. Ifjúsági Szervezet 25 pont 8. Euroszer Kft. 18 pont 9. Acélmű 16 pont 10. Panagró Kft. 14 pont 11. Oszi-Turbó 10 pont 12. Megver- Teke 7 pont 13. Hild Szakközép Isk. 6 pont 25

26 26 EZER ÉVES PENTELE KUPA TAVASZI FORDULÓK EREDMÉNYEI: Oszi- Diesel 26 pont 2. Gőzhenger 22 pont 3. Ifjúsági Szervezet A 20 pont 4. OJ-Cuki-Csúcs 19 pont 5. Oszi- Turbó 17 pont 6. Linde- Gáz 15 pont 7. Família Kft. 14 pont 8. Acélmű 13 pont 9. D. Papír SK. 12 pont 10. Ifjúsági Szervezet B 8 pont 11. Megver- Teke 7 pont 12. Panagró Kft. 4 pont 13. Meleghengermű 4 pont 14. Dufy (Főiskola) 1 pont EZER ÉVES PENTELE KUPA ŐSZI FORDULÓK EREDMÉNYEI: Gőzhenger 22 pont 2. OJ-Cuki-Csúcs 20 pont 3. D. Építők 18 pont 4. D. Papír SK. 14 pont 5. Linde- Gáz 14 pont 6. Oszi- Turbó 12 pont 7. Ifjúsági Szervezet B 10 pont 8. Ifjúsági Szervezet A 9 pont 9. Meleghengermű 7 pont 10. Megver- Teke 4 pont 11. Bal- Fék 2 pont 12. Dufy (Főiskola) 0 pont 26

27 27 PENTELE KUPA EGYÉNI BAJNOKSÁGOK VÉGEREDMÉNYEI: Dénes Attila 333 fa Pulai József 323 fa 37 fő 2. Deák István 322 fa 51 fő 2. Pomázi András 323 fa 3. Fehérvári János 320 fa 3. Kovács Sándor 316 fa 4. Szabó Sándor 303 fa 4. Dénes Attila 315 fa 5. Fekete Károly 303 fa 5. Szabó Gábor 314 fa 6. Bodri János 303 fa 6. Fehérvári János 312 fa 7. Kovács Árpád 301 fa 7. Mihályi Ferenc 312 fa 8. Varga László 300 fa 8. Bodri János 309 fa 9. Tarr István 300 fa 9. Márton Árpád 308 fa 10. Bényei Lajos 296 fa 10. Krepsz Jánosné 307 fa 11. Fábián István 296 fa 11. Pfeffer József 305 fa 12. Hujber Gyula 294 fa 12. Szabó István 303 fa Pulai József 345 fa Arany Tibor 343 fa 65 fő 2. Molnár Gyula 339 fa 62 fő 2. Pomázi András 338 fa 3. Dénes Attila 334 fa 3. Zomi László 336 fa 4. Kerekes Sándor 333 fa 4. Pulai József 335 fa 5. Fekete Károly 328 fa 5. Tóth Attila 333 fa 6. Bodri János 326 fa 6. Novák Ferenc 332 fa 7. Vágó István 325 fa 7. Barkóczi Ferenc 329 fa 8. Márton Árpád 325 fa 8. Márton Árpád 329 fa 9. Kincses József 324 fa 9. Végi I. Zoltán 325 fa 10. Pomázi András 322 fa 10. Budai Ádám 323 fa 11. Zomi László 322 fa 11. Balázs Antal 319 fa 12. Varga László 321 fa 12. Trenka János 316 fa id. Czeilinger Mihály 361 fa Dénes Attila 338 fa 82 fő 2. Pulai József 356 fa 52 fő 2. Fekete Károly 336 fa 3. Dénes Attila 354 fa 3. id. Czeilinger Mihály 333 fa 4. Zomi László 341 fa 4. Molnár Gyula 330 fa 5. Arany Tibor 341 fa 5. Krepsz Jánosné 328 fa 6. Varga László 337 fa 6. Barkóczi Ferenc 325 fa 7. Orha Anna 336 fa 7. Pribék József 325 fa 8. Halász József 336 fa 8. Szabó Emma 323 fa 9. Kovács Imre 323 fa 9. Kollár Imre 319 fa 10. Molnár Gyula 318 fa 10. ifj. Czeilinger Mihály 319 fa 11. Hajdók Zoltán 314 fa 11. Szabó István 318 fa 12. Schwager József 314 fa 12. Varga László 311 fa 27

28 Halász József 359 fa Zomi László 356 fa 75 fő 2. Zomi László 355 fa 65 fő 2. Wittmann Lajos 340 fa 3. ifj. Czeilinger Mihály 351 fa 3. Fehérvári János 337 fa 4. Pulai József 347 fa 4. Bojér Éva 336 fa 5. Markó Zoltán 338 fa 5. Hajdók Zoltán 333 fa 6. Fekete Károly 336 fa 6. Orha Anna 332 fa 7. Hajdók Zoltán 336 fa 7. Barkóczi Ferenc 327 fa 8. Istenes Sándor 336 fa 8. Id. Czeilinger Mihály 324 fa 9. Pomázi András 335 fa 9. ifj. Czeilinger Mihály 322 fa 10. Kozla Béla 327 fa 10. Dénes Attila 319 fa 11. Szilárd Andrea 322 fa 11. Márton Árpád 318 fa 12. Barkóczi Ferenc 310 fa 12. Trenka János 316 fa Botka Árpád 348 fa Wittmann Lajos 362 fa 49 fő 2. Dénes Attila 344 fa 31 fő 2. Badi Mihály 355 fa 3. Orha Anna 335 fa 3. Balogh Béla 339 fa 4. Deák István 329 fa 4. Szabó Ervin 337 fa 5. Tóth Gábor 324 fa 5. Dénes Attila 333 fa 6. id. Czeilinger Mihály 322 fa 6. ifj. Czeilinger Mihály 332 fa 7. Varga László 322 fa 7. id. Czeilinger Mihály 332 fa 8. Pomázi András 319 fa 8. Kálmán Tibor 322 fa 9. Tóbiásné Krivik A. 315 fa 9. Kőkuti Ferenc 321 fa 10. Márton árpád 314 fa 10. Pajor Gábor 319 fa 11. Cserna Csaba 313 fa 11. Molnár Dénes 318 fa 12. Balogh Béla 310 fa 12. Kozla Béla 314 fa PENTELE KUPA PÁROS BAJNOKSÁGOK VÉGEREDMÉNYEI: Mihályi Ferenc Bodri János 478 fa 2. Fehérvári János Dénes Attila 468 fa 3. Pulai József Szabó István 456 fa 4. Fábián István Fekete Károly 446 fa 5. Varga László Kovács Árpád 436 fa 6. Hujber Gyula Kozla Béla 429 fa 7. Botka Árpád Szokolai Ferenc 423 fa 8. Halász Mihály Barkóczi Ferenc 423 fa 9. Szabó Sándor Halász József 410 fa 10. Bélley István Kovács Sándor 407 fa 11. Pfeffer József Szabó Gábor 399 fa 12. Geri Ignác Tarr István 398 fa 28

29 Pulai József Molnár György 491 fa 2. Dénes Attila Fehérvári János 475 fa 3. Varga László Szabó Gábor 462 fa 4. Bodri János Csele István 456 fa 5. Krepsz Jánosné Halász Mihály 441 fa 6. Vágó István Szabó László 438 fa 7. Kovács Árpád Pfeffer József 437 fa 8. Szabó István Fábián István 431 fa 9. Hujber Gyula Kovács Imre 428 fa 10. Iványi Zoltán Berczeli Károly 427 fa 11. Fekete Károly Pomázi András 426 fa 12. Végi I. Zoltán Mihályi Ferenc 422 fa Ifj. Czeilinger Mihály Halász József 508 fa 2. Halász Mihály Barkóczi Ferenc 494 fa 3. Dénes Attila Fehérvári János 483 fa 4. Pulai József Bodri János 477 fa 5. Fekete Károly Pomázi András 474 fa 6. Kovács Imre Zomi László 456 fa 7. Vágó István Tarr István 440 fa 8. Kerekes Sándor Tóth Sándor 439 fa 9. Nagy Róbert Hajdók Zoltán 438 fa 10. Novák Ferenc Kollár Imre 433 fa 11. Molnár Gyula Varga László 329 fa 12. Márton Árpád Botka Árpád 325 fa Arany Tibor Zomi László 517 fa 2. Pulai József Kovács Imre 501 fa 3. Dénes Attila Pomázi András 481 fa 4. Balázs Antal Mauterer Zsolt 466 fa 5. Tarr István Hujber Gyula 459 fa 6. Vágó István Trenka János 459 fa 7. Tóth Attila Budai Ádám 457 fa 8. Orha Anna Baranyai Attiláné 454 fa 9. Halász Mihály Szabó Ervin 452 fa 10. Kiss Ignác Simics István 441 fa 11. Kovács árpád Gál János 441 fa 12. Fábián István Szabó István 438 fa 29

30 Fehérvári János Dénes Attila 479 fa 2. Zomi László Trenka János 478 fa 3. Gyönygyösi Erzsébet Pomázi András 462 fa 4. Botka Árpád Szabó István 455 fa 5. Stéhli Róbert Győrfi Józsefén 453 fa 6. Orha Anna Mezei Lívia 452 fa 7. Vágó István Halász József 450 fa 8. Nagy Róbert Hajdók Zoltán 448 fa 9. Id. Czeilinger Mihály Pulai József 446 fa 10. Bodor Sándor Kollár Imre 446 fa 11. Végi I. Zoltán Bojér Éva 440 fa 12. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 440 fa Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 490 fa 2. Id. Czeilinger Mihály Kovács Imre 474 fa 3. Halász József Trenka János 472 fa 4. Botka Árpád Pomázi András 465 fa 5. Orha Anna Szabó Emma 463 fa 6. Kollár Imre Kertész Gyula 457 fa 7. Molnár Gyula Varga László 451 fa 8. Novák Ferenc Bodor Sándor 441 fa 9. Fehérvári János Dénes Attila 435 fa 10. Vágó István Weisengruber János 432 fa 11. Szabó Sándor Bélley István 429 fa 12. Markó Zoltán Pfeffer József 428 fa Hajdók Zoltán Berczeli Károly 492 fa 2. Id. Czeilinger Mihály Zomi László 490 fa 3. Gyöngyösi Erzsébet Fehérvári János 482 fa 4. Ifj. Czeilinger Mihály Trenka János 476 fa 5. Orha Anna Tóbiásné Krivik Andrea 471 fa 6. Istenes Sándor Liszonyi Zoltán 464 fa 7. Botka Árpád Pomázi András 459 fa 8. Tóth Gábor Szabó Zoltán 456 fa 9. Varga László Molnár Gyula 453 fa 10. Dénes Attila Szabó István 451 fa 11. Blanárik János Pajor Gábor 450 fa 12. Szabó András Karacs Mátyás 446 fa 30

31 Id. Czeilinger Mihály Zomi László 530 fa 2. Wittmann Lajos Halász Mihály 512 fa 3. Istenes Sándor Kálmán Tibor 496 fa 4. Fehérvári János Pomázi András 495 fa 5. Kozla Béla Szabó Ervin 476 fa 6. Botka Árpád Fekete Károly 476 fa 7. Orha Anna Szilárd Andrea 476 fa 8. Tóth Gábor Szabó Zoltán 472 fa 9. Márton Árpád Dénes Attila 467 fa 10. Hajdók Zoltán Berczeli Károly 464 fa 11. Tóbiásné Krivik Andrea Molnár Gyula 461 fa 12. Simonyi Roland Simonyi Nándor 461 fa Berczeli Károly Pajor Gábor 493 fa 2. Hosszú József Varga László 492 fa 3. Wittmann Lajos Kozla Béla 488 fa 4. Tóth Gábor Puskás László 476 fa 5. Márton Árpád Pomázi András 471 fa 6. Orha Anna Molnár Dénes 467 fa 7. Pfeffer József Tóbiásné Krivik Andrea 438 fa 8. Balogh Béla Lődi István 435 fa 9. Balázs Krisztián Bedák János 433 fa 10. Kálmán Tibor Maár Tibor 432 fa 11. Botka Árpád Fekete Károly 418 fa 12. Liszonyi Zoltán Márkus József 411 fa Id. Czeilinger Mihály Ifj. Czeilinger Mihály 511 fa 2. Orha Anna Molnár Dénes 489 fa 3. Kőkuti Ferenc Cserna Csaba 485 fa 4. Botka Árpád Dénes Attila 476 fa 5. Balázs Krisztián Bedák János 476 fa 6. Wittmann Lajos Szabó Ervin 472 fa 7. Kozla Béla Barkóczi Ferenc 469 fa 8. Balogh Béla Lődi István 465 fa 9. Szaniszló András Kálmán Tibor 455 fa 10. Krepsz Jánosné Halász Mihály 445 fa 11. Csepreghy Béla Csepreghy János 444 fa 12. Márton Árpád Fekete Károly 434 fa 31

32 Tárgy év Résztvevő csapatok száma Fordulók száma Résztvevő k Száma 6 fő/csapat Mérkőzés szám Egyéni vers. indulók Páros vers. indulók 12-ek egyéni indulók 12-ek páros indulók Párok összesen Összes résztvevő 32 KIMUTATÁS DUNAÚJVÁROSBAN LEBONYOLÍTOTT AMATŐR (TÖMEGSPORT) TEKE VERSENYEKRŐL Városi Mikulás Kupa : csapat, egyéni, páros versenyek Ø Össz A versenyek jegyzőkönyveit megőrizte és feldolgozta: Id. Czeilinger Mihály A Dunaújvárosi Tekebarátok Tömegsport Egyesület elnökségének tagja. Dunaújváros;

33 33 MIKULÁS KUPA VERSENYEINEK VÉGEREDMÉNYEI: év páros bajnokság: év csapatbajnokság: Makk Ász 888 fa 2. Vigadótér 888 fa 3. Dunaújvárosi Nők 862 fa 4. Köfém Tömegsport 823 fa 5. Campobasso 783 fa 6. Fehérvári Amatőrök 777 fa 7. D. Papír SK. 773 fa 1. Krepsz Jánosné Gyöngyösi Erzsébet 468 fa 2. Kovács Árpád Varga László 468 fa 3. Dénes Attila Fábián István 446 fa 4. Fehérvári János Botka Árpád 442 fa 5. Bodri János Kovács Sándor 438 fa 6. Szabó Gábor Pfeffer József 420 fa 7. Áldott József Müller Kálmán 416 fa 8. Örkényi Tamás Fodor Attila 407 fa 9. Szabó Ervin Barkóczi Ferenc 404 fa 10. Rötler László Garab László 402 fa 11. Fekete Károly Szokolai Ferenc 400 fa 12. Geri Ignác Szabó Sándor 397 fa év egyéni bajnokság: 25 fő 1. Dénes Attila 338 fa 2. Krepsz Jánosné 319 fa 3. Gyöngyösi Erzsébet 315 fa 4. Fábián István 315 fa 5. Varga László 302 fa 6. Fehérvári János 299 fa 7. Rötler László 298 fa 8. Barkóczi Ferenc 295 fa 9. Pulai József 294 fa 10. Fekete Károly 293 fa 11. Bodri János 291 fa 12. Szabó Sándor 289 fa 33

34 év csapatbajnokság: Oszi- Golf 897 fa 2. Vigadótér B 877 fa 3. Vigadótér A 877 fa 4. Árnyas 843 fa 5. Meglepetés 735 fa 6. Oszi- Liaz 708 fa 7. Campobasso 801 fa 8. Golyószórók 780 fa 9. D. Papír SK. 779 fa 10. Igyekvők 777 fa 11. Profilengő 774 fa 12. Tekenők 741 fa év páros bajnokság: 1. Fehérvári János Dénes Attila 471 fa 2. Kovács Sándor Halász József 459 fa 3. Barkóczi Ferenc Halász Mihály 447 fa 4. Molnár Gyula Bodri János 441 fa 5. Végi I. Zoltán Varga Andrea 441 fa 6. Vágó István Hujber Gyula 438 fa 7. Pulai József Varga László 436 fa 8. Márton Árpád Pomázi András 426 fa 9. Bélley István Horváth Ferenc 419 fa 10. Kovács Árpád Szokolai Ferenc 418 fa 11. Botka Árpád Fekete Károly 412 fa 12. Baranyi Attila Baranyi Attiláné 412 fa év egyéni bajnokság: 45 fő 1. Pulai József 332 fa 2. Dénes Attila 330 fa 3. Végi I. Zoltán 312 fa 4. Molnár Gyula 308 fa 5. Novák Ferenc 306 fa 6. Tukora Melinda 305 fa 7. Hajdók Zoltán 305 fa 8. Fehérvári János 301 fa 9. Botka Árpád 301 fa 10. Kovács Imre 299 fa 11. Bodri János 293 fa 12. Márton Árpád 290 fa 34

35 év csapatbajnokság: Vigadótér 908 fa 2. Oszi- Diesel 901 fa 3. Minta Bt. 885 fa 4. Metall Star Bt. 862 fa 5. Igyekvők 848 fa 6. D. Papír SK. 803 fa 7. Oszi- Fakó 780 fa 8. Ifjúsági Szervezet 771 fa 9. D.É.T.S.E. Amatőrök 731 fa 10. Acélmű 665 fa 11. Super Mol T.C. 445 fa év páros bajnokság: 1. Fehérvári János Dénes Attila 471 fa 2. Nagy Róbert Hajdók Zoltán 471 fa 3. Pfeffer József Kovács Árpád 455 fa 4. Molnár Gyula Varga László 453 fa 5. Pulai József Kovács Sándor 450 fa 6. Bodor Sándor Kertész Gyula 447 fa 7. Bodri János Halász József 435 fa 8. Márton Árpád Pomázi András 430 fa 9. Novák Ferenc Kollár Imre 415 fa 10. Prokaj Kálmán Balogh János 407 fa 11. Botka Árpád Fekete Károly 399 fa 12. Halász Mihály Oláh János 396 fa év egyéni bajnokság: 40 fő 1. Pulai József 334 fa 2. Kollár Imre 326 fa 3. Pomázi András 325 fa 4. Molnár Gyula 325 fa 5. Fehérvári János 317 fa 6. Kertész Gyula 315 fa 7. Kiss Ignác 312 fa 8. Bodri János 312 fa 9. Budai Ádám 311 fa 10. Vágó István 310 fa 11. Fekete Károly 307 fa 12. Márton Árpád 304 fa 35

36 1996. év csapatbajnokság: Old Boys- Árnyas 977 fa Metall Star Bt. 870 fa 2. Minta Bt. 957 fa 9. Meglepetés 803 fa 3. Oszi- Turbó 921 fa 10. Agárdi Kőtörők B 779 fa 4. Oszi- Diesel 907 fa 11. Ifjúsági Szervezet 753 fa 5. D. Papír SK. 906 fa 12. Bombázók 737 fa 6. Szfv. Sportkedvelők 894 fa 13. Acélmű 732 fa 7. Vigadótér 882 fa 14. Agárdi Kőtörők A 670 fa év páros bajnokság: 1. Pulai József Id. Czeilinger Mihály 500 fa 2. Arany Tibor Zomi László 496 fa 3. Trenka János Halász József 479 fa 4. Fehérvári János Pomázi András 473 fa 5. Márton Árpád Szabó István 462 fa 6. Gyöngyösi Erzsébet Fekete Károly 459 fa 7. Halász Mihály Barkóczi Ferenc 459 fa 8. Horváth Sándor Kovács Imre 457 fa 9. Fekete János Czímer István 455 fa 10. Krepsz Jánosné Szabó Ervin 447 fa 11. Szabó Gábor Gál József 444 fa 12. Novák Ferenc Kollár Imre 443 fa év egyéni bajnokság: 41 fő 1. id. Czeilinger Mihály 347 fa 2. Fábián István 333 fa 3. Fehérvári János 327 fa 4. Pomázi András 324 fa 5. Zomi László 321 fa 6. Krepsz Jánosné 321 fa 7. Halász József 320 fa 8. Varga László 318 fa 9. Arany Tibor 317 fa 10. Kollár Imre 313 fa 11. Kertész Gyula 308 fa 12. Novák Ferenc 307 fa 36

37 1997. év csapatbajnokság: Vigadótér B 953 fa Vigadótér A 825 fa 2. Oszi- Diesel 943 fa 11. Hullám Pack 811 fa 3. Minta Bt. 935 fa 12. Ifjúsági Szervezet 811 fa 4. Oszi- Turbó 931 fa 13. Heelston 802 fa 5. Igyekvők 916 fa 14. D. Papír SK. B 765 fa 6. D. Papír SK. A 900 fa 15. T. Astra 729 fa 7. Árnyas 853 fa 16. ABB. Elektroszervíz 611 fa 8. Acélmű 851 fa 17. Pelikán- Kiscsillag 701 fa 9. Metall Star Bt. 842 fa 18. Ferrobeton Rt. 392 fa év páros bajnokság: 1. Varga László Mezei Lívia 489 fa 2. Ifj. Czeilinger Mihály Horváth Sándor 488 fa 3. Schwager József Markó Gabriella 478 fa 4. Gyöngyösi Erzsébet Szabó István 474 fa 5. Dénes Attila Fekete Károly 473 fa 6. Fehérvári János Pomázi András 469 fa 7. Krepsz Jánosné Barkóczi Ferenc 465 fa 8. Molnár Gyula Gál János 464 fa 9. Halász József Trenka János 459 fa 10. Botka Árpád Márton Árpád 458 fa 11. Id. Czeilinger Mihály Szabó Emma 447 fa 12. Berczeli Károly Hajdók Zoltán 438 fa év egyéni bajnokság: 55 fő 1. Halász József 353 fa 2. Dénes Attila 347 fa 3. Trenka János 346 fa 4. Márton Árpád 341 fa 5. Id. Czeilinger Mihály 340 fa 6. Barkóczi Ferenc 338 fa 7. Bodor Sándor 324 fa 8. Gyöngyösi Erzsébet 322 fa 9. Vágó István 319 fa 10. Krepsz Jánosné 317 fa 11. Fehérvári János 314 fa 12. Szabó István 312 fa 37

57. Balaton Kupa Végeredmények

57. Balaton Kupa Végeredmények 57. Balaton Kupa Végeredmények I. Kategória (Férfi szuperliga, NB I-II-III.) Csapatverseny: Helyezés: Csapat: Ütött fa 2282 fa Kaposvári I. 2247 fa 3. Attala 2225 fa 4. Kaposvári II. 2203 fa 5. 2200 fa

Részletesebben

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely

Kossuth Staféta Futóverseny 2014 Sárospatak - Sátoraljaújhely * 2001-2002 LÁNY EGYÉNI EREDMÉNYEK * * 2001-2002 FIÚ EGYÉNI EREDMÉNYEK * 1 191 Takács Dániel 56:15 4:42 2 104 Behina Bálint Kazinczy Ferenc Általános Iskola 1:01:08 5:06 3 126 György Zsolt Szent Erzsébet

Részletesebben

MACONKA BARÁTAI 13 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA A 4. FORDULÓ UTÁN (117 fő)

MACONKA BARÁTAI 13 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA A 4. FORDULÓ UTÁN (117 fő) MACONKA BARÁTAI 13 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA A FORDULÓ UTÁN (117 fő) IX. TAVASZI MACONKA NEMZETKÖZI KUPA, 20101 I. MACONKAI MAJÁLIS KUPA, 20105.1 XV. TÓPARTI RANDEVÚ KUPA, 20106.29. I. MACONKAI

Részletesebben

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18

Jól kezdték az évet a címvédõk! szeptember 26. hétfõ 17:18 Jól kezdték az évet a címvédõk! 211. szeptember 26. hétfõ 17:18 A bajnoki címvédõk gyõzelmével fejezõdött be az idei Stzeel Nemzeti bajnokság I. fordulójának egyéni versenye, a székesfehérvári Alba Plazaban.

Részletesebben

A páros versenyek végleges eredményei:

A páros versenyek végleges eredményei: 1 12. VEGYTERV SZABADIDŐSPORT TEKEKUPA 8. Lakatos Géza emlékverseny. 2006. augusztus 11 27. Serdülőknek és ifjúságiaknak: 4x30 = 120 vegyesgurítás. Szenioroknak: 4x21 = 84 hármas-taroló gurítás. A páros

Részletesebben

MACONKA BARÁTAI 13 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA A 5. FORDULÓ UTÁN (127 fő)

MACONKA BARÁTAI 13 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA A 5. FORDULÓ UTÁN (127 fő) MACONKA BARÁTAI 13 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA A FORDULÓ UTÁN (127 fő) IX. TAVASZI MACONKA NEMZETKÖZI KUPA, 20101 I. MACONKAI MAJÁLIS KUPA, 20101 XV. TÓPARTI RANDEVÚ KUPA, 20106.29. I. MACONKAI

Részletesebben

SRT Gombás - Sejce Rally 2015 MARB Északi Régió 10.futama

SRT Gombás - Sejce Rally 2015 MARB Északi Régió 10.futama MARB Abszolút Végeredmények 3 4 Riskó Dániel Bartha Nándi 5. Kat Toyota Corolla MARB 0:04:23,96 0 0:04:19,32 0 0:04:15,65 0 0:04:14,25 0 0:04:13,56 0 0:00:00,0 0 0:21:26,74 0:00:04,01 0:00:28,45 4 2 Határ

Részletesebben

I. Debrecen Grappling Bajnokság

I. Debrecen Grappling Bajnokság I. Debrecen Grappling Bajnokság G4 Grappling Liga 2013-2014 4. forduló 2014.03.08 Végeredmény Gi Grappling leányok, nők Ifjúsági1 korosztály 48+ kg. 2 versenyző I. Tóth Anett Gracie Barra Orgovány II.

Részletesebben

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49

15 km Férfi 18 év alatt. 15 km Férfi km Férfi km Férfi 40-49 15 km Férfi 18 év alatt 1 Holló-Szabó Martin 108 0:59:44 0:59:44 2 Csáni Bendegúz 110 1:19:50 1:19:55 3 Varga István 81 1:31:01 1:31:01 15 km Férfi 18-29 1 Oláh Norbert 49 0:57:23 0:57:23 2 Szabó Milán

Részletesebben

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés

GIMNÁZIUM I. Név Osztály Iskola Felkészítő tanár Összesen Helyezés Megjegyzés GIMNÁZIUM I. 1. Kovács András 10. Révai Győr 5 4 7 1 7 24 2. Stelczer Ádám 10. Révai Győr 7 0 3 5 5 20 3. Góger Szabolcs 9. Szent Orsolya Sopron Márk Tímea 7 3 5 0 4 19 4. Szaksz Bence 9. Kazinczy Győr

Részletesebben

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2.

05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu H 65,8482 ko m 2. 05. Dél-Tisza Tagszövetség 2011.Standard Hím kategóriában eredményt elért galambok: 1. Molnár Péter Pál U21 Hu 06-05-27262 H 65,8482 ko 2971136 m 2. Varga K.István U05 HU 09-05-82335 H 157,4612 ko 2618843

Részletesebben

XX. Királyválasztó 2nap összetett

XX. Királyválasztó 2nap összetett XX. Királyválasztó 2nap összetett 1.osztály 1.nap 2.nap össz. 1 3 RAUSCHER Roland 1o. 1 Real Motorcentrum Suzuki 250 1o. 1 1 2 2 1 MEHNERT Martin 1o. 4 Kanizsa MSC KTM 250 1o. 4 2 6 3 40 SZALAY Gergo 1o.

Részletesebben

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11.

46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, november 11. 46. Rajkai-Kerékgyártó Tiszántúli Takarék Emlékverseny Debrecen, 2018. november 11. Női abszolút kategória (5 km) 1. Gulyás Vera DSC-SI 17.45 2. Ferenczi Nikolett DSC-SI 18.41 3. Dobi Lili DSC-SI 18.57

Részletesebben

VI. Tótkomlós Racing Kárai Exclusive Racing Car Service kupáért

VI. Tótkomlós Racing Kárai Exclusive Racing Car Service kupáért kupáért Abszolút Végredmények 1 37 Szabó Balázs HS3 Lada Lada kupa 0:01:52,81 0 0:01:51,81 0 0:01:52,01 0 0:01:50,67 0 0:01:49,67 0 0:00:00,0 0 0:01:52,81 0:07:24,16 2 35 Bacsa Tamás HS2 Lada Lada kupa

Részletesebben

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37

Feladta Horváth Attila. Feladta Beck László. Feladta Kádas Miklós 4 Abszolut hely.: 11 Start: 10:15:30 beérkez 14:44:37 Férfi Kajak 1 1 Abszolut hely.: 4 Start: 10:00:30 beérkez 14:08:57 Rajtszám: 36 Futott idı: 4:08:27 Horváth Attila 2 Abszolut hely.: 5 Start: 10:04:55 beérkez 14:15:08 Rajtszám: 3 Futott idı: 4:10:13 Beck

Részletesebben

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba

Lajszner Attila ESP Egri Spartacus Tájékozódá hiba F16B (6) 5.4 km 210 m 13 ep 1 Pintér Ábel GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 39:16 2 Balogh Bálint GYO Gyöngyösi Tájfutó Klub 43:41 3 Czéh Tamás ESP Egri Spartacus Tájékozódá 47:05 4 Szalóki Dávid 93 ESP Egri

Részletesebben

Westbay - G4S - HM EI Kupa

Westbay - G4S - HM EI Kupa Westbay - G4S - HM EI Kupa 2009. 06. 27-28. BHSE Lőtér, Pongrác út Légpuska 40 lövés, nők: 1. 2. 3. 4. Σ 1. Dalmati Nóra 1978 BHSE 99 97 99 97 392 2. Seffer Kata 1992 BHSE 97 96 95 94 382 3. Szakonyi Gerda

Részletesebben

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró

2012. évi Utánpótlás Országos Bajnokság április 6. Serdülő fiú P Á R O S F Ő T Á B L A. Szabó II. László főbíró P Á R O S F Ő T Á B L A 1. 2.. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 1. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 2. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 0. 1. 2. 11 Majoros János Bence Nyírbátori ASE 12 Tóth Gábor Nyírbátori ASE

Részletesebben

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19

Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata! november 27. vasárnap 22:19 Tovább tart Bezzeg és Ihász sikersorozata!. november 7. vasárnap :9 Magyar Darts Szövetség hivatalos oldala Szombaton új helyszínnel, de régi gyõztesekkel folytatódott a Steel Nemzeti Bajnokság egyéni

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

KakucsRing Kupa évi ponttáblázata. Abszolút sorrend

KakucsRing Kupa évi ponttáblázata. Abszolút sorrend KakucsRing Kupa 2017. évi ponttáblázata I. KakucsRing Kupa 2018 - I. forduló, 2018. 11. 04. MGAMS Kft II. KakucsRing Kupa 2018 - II. forduló, 2018. 12. 02. MGAMS Kft III. KakucsRing Kupa 2018 - III. forduló,

Részletesebben

II. Baranya Autósiskola Minirallye Bajnokság állása

II. Baranya Autósiskola Minirallye Bajnokság állása II. Baranya Autósiskola Minirallye Bajnokság állása Helyezés Versenyző Gépjármű Kategória Összpontszám Abszolút II. FIRE-STOP K. Sik. Önk. Kupa SZLÁ-VEN Kupa Vídia Kupa Grain Kupa Tornyos Kupa Tarr Kupa

Részletesebben

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 )

JÁKI PAPÍR. I. B.osztály Ősz Eredményei XIX. FORDULÓ. Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) SZABADIDŐSPORT SZÖVETSÉG 9700SZOMBATHELY, MARKUSOVSZKY U. 8. 2016. év Zotu Reklám - DPSE 1 : 7 ( 0 : 3 ) Peakfitness - EPCOS 4 : 3 ( 2 : 1 ) Harangláb Söröző - Nyugat Rádió 3 : 6 ( 1 : 1 ) Rács SE - KÖRY-KER

Részletesebben

Ifjúsági fiú páros főtábla

Ifjúsági fiú páros főtábla .... 5.. 7. 8. 9...... 5.. 7. 8. 9...... 5.. 7. 8. 9.... ECSEKI Nándor Budaörsi SC 7 SZUDI Ádám Jászkun Volán Sport Club - (, 7, ) ECSEKI Nándor 8 NAGY Norbert Budaörsi SC 7 SZUDI Ádám - (, -7, 8, ) 9

Részletesebben

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.03.31. 1 NYZCS/14/12289497 SIMON GYULA 4 357,00 520 000 520 000 2 NYZCS/14/12290655 CZUBOR SÁNDORNÉ 3 101,00 450 000 450 000 3 NYZCS/14/12289468 KINCSES GÁBOR FERENC 2 520,00 520 000 520 000

Részletesebben

III. SRT RALLISPRINT 5. forduló: Cered - Tajtilapos

III. SRT RALLISPRINT 5. forduló: Cered - Tajtilapos Abszolút Végeredmények 1 6 Izsák József Simon Nikolett H/6 Mitsubishi EVO VIII. 0:02:24,68 0:02:32,12 0:02:24,51 0:02:29,21 0:02:22,46 0:02:28,54 0:14:41,52 2 16 Oroszki Tamás Rigó Béla H/5 BMW E36 325i

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Pécs, 2005. április 15-17. Hely. Cím Csapatnév 1 Makó Erdei Ferenc Szki. 47,700 47,750 47,250 47,250 47,600 46,400 283,950 2 Sárospatak Református Koll. és Gimn. 47,550 47,250 46,450 46,700 47,150 46,100

Részletesebben

1. Csapat bajnokságok

1. Csapat bajnokságok 1. Csapat bajnokságok NB III csapatbajnokság végeredménye 1993-1994 1 Dreher Sör 30 25 1 4 163 : 77 51 2 Építõk SC 30 19 2 9 152 : 88 40 3 Fõv. Vízmûvek SK 30 18 1 11 134 : 106 37 4 OTIS Felvonó 30 17-13

Részletesebben

MSSZ Országos Bajnokság

MSSZ Országos Bajnokság MSSZ Országos Bajnokság 2015.09.06. vasárnap Fehér út Vers.eng.száma: 361/A/09/01 Felnőtt férfi Hsz. Név Sz.év Egyesület S1 S2 Össz.: 10 9 8 7 OB Juhász Péter dr 1974 Budapesti Mesterlövész 96 96 192 II

Részletesebben

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama

Grepton Cered Rallye Sprint az Inventiva kupáért 2016 MARB Északi Régió 1.futama MARB Abszolút Végeredmények 2 34 Prigyeni Péter Furák Ádám IV. kat. Lada VFTS Lada. P/2 MARB 0:04:43,90 0 0:04:54,20 0 0:04:45,70 0 0:04:51,60 0 0:04:42,60 0 0:00:00,0 0 0:23:58,00 0:00:00,80 0:00:00,80

Részletesebben

Információ: Koch Gábor Ózd Rallysprint 2. Mikolc Rallysprint 3. Salgó Rallysprint PEUGEOT 306 S

Információ: Koch Gábor Ózd Rallysprint 2. Mikolc Rallysprint 3. Salgó Rallysprint PEUGEOT 306 S Információ: Koch Gábor +-0--. Ózd Rallysprint. Mikolc Rallysprint. Salgó Rallysprint... 0 0 RALLYE - ÉSZAKI RÉGIÓ AMATŐR SOROZAT ÁLLÁSA. versenyző. versenyző HATÁR ATTILA LOSONCZI CSABA FERJÁNCZ ANDRÁS

Részletesebben

III. Sajermann Kálmán emlékverseny 2012 eredményei

III. Sajermann Kálmán emlékverseny 2012 eredményei III. Sajermann Kálmán emlékverseny 2012 eredményei Férfi versenyzők Tamasi Antal Egri Nyomda SE 454 151 Takács Zoltán Rákoskerti TBKE 449 140 3. Zelenyák Ferenc Rákoshegyi VSE 447 141 4. Zsíros Péter Egri

Részletesebben

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL 12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL NÉV CÍM 1.TÚRA 2.TÚRA 3.TÚRA 4.TÚRA 1. ÁDÁM BIANKA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 2. ÁDÁM CINTIA BUCSA, JÓZSEF ATTILA U. 2. 3. AUER BRIGITTA BUCSA, KOSSUTH U. 96/B 4. AUER GABRIELLA

Részletesebben

Felnőtt Férfi Tőr Válogató és Előválogató Verseny Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok május 26.

Felnőtt Férfi Tőr Válogató és Előválogató Verseny Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok május 26. Felnőtt Férfi Tőr Válogató és Előválogató Verseny Főbíró: Szetey András Számítógépes főbíró: Szigetvári Andrea Budakalász Versenybírók: Bényei Erik Törekvés Deli Dóra BHSE Hári Máté FTC Káli András Budakalász

Részletesebben

II. Senior és U 23-as Magyar Sárkányhajó Bajnokság

II. Senior és U 23-as Magyar Sárkányhajó Bajnokság II. Senior és U 23-as Magyar Sárkányhajó Bajnokság JEGYZŐKÖNYV Premier válogató szétlövés U8 outrigger válogató Grand Senior női outrigger keretfeltöltő 203.05.24-26. PÉNTEK VÉGEREDMÉNYEK Helyezés 2 Premier

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

53. OPTTTT-Budapest Eredmények A2 (turista) kategória Helyezés Csapat Csapattagok ep.hiba idő hiba elmélet hiba Összesen 1. MTDSC6 Mánik Ágnes; Varga Tibor 50 20 38 108 2. MTDSC 2 Lukács László; Lukácsné Nagy Zsuzsanna; Lukács Henrietta

Részletesebben

KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI

KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI KÖZPONTI GYÚJTÁSÚ PISZTOLY 20 LÖVÉS FELNŐTT FÉRFI Név Szül. év Klub Keszthely Nagykanizs a Pécs Zeg. Összesen: Szabó Béla 1962 PLE Zeg 192 189 192 0 573 Lindenlaub Roland 1977 PVLK Pécs 187 190 180 0 557

Részletesebben

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya

Felkészültségi Próba Pétervására - Laktanya Abszolút Végeredmények 1. 56 Köböl Ferenc Kovács Palika V. Mitsubishi L.EVO 6 SK 0:02:22,78 0 0:02:30,89 0 0:02:23,50 0 0:02:38,14 0 0:00:00,0 0:00:00,0 0:02:38,14 0:07:17,17 2. 14 Milan Macik II. Suzuki

Részletesebben

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált.

Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: Lány: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola. 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Eredmények: 3 km-es távon: 1996-ban és utána születetek: 1. hely Fózer Tímea Gyóni Géza Ált. Iskola 2. hely Hende Helga Gyóni Géza Ált. Iskola 3. hely Ritka Viktória Kossuth Lajos Ált. Iskola 1. hely Pap

Részletesebben

Ifjúsági fiú páros főtábla

Ifjúsági fiú páros főtábla ...... 7. 8. 9........ 7. 8. 9........ 7. 8. 9.... BÖHM Gábor TURRIS SE Sopron KOVÁCS Gábor BVSC-Zugló - (8, -,, ) BÖHM Gábor SABJÁN Gergely Komló Sport Kft. KOVÁCS Gábor - (,, ) FARAGÓ Barnabás Komló

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009.

Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. Magyar Erőemelő Szövetség Férfi erőemelő ranglista 2009. 56 kg 1. Krakter Erik 1991 Barcsi VSE 54,45 160,0 100,0 180,0 440,0 411,86 2009.11.28 29. ob '09 x 2. Kálé Csaba 1978 Família 54,95 135,0 82,5 152,5

Részletesebben

II. Tamás József Teke Emlék verseny Amatőr Férfi egyéni eredmények: 1. Horváth Zoltán 529 fa (191) Kinizsi 2. Cseresnyés József 522 fa (175) Zuhatag

II. Tamás József Teke Emlék verseny Amatőr Férfi egyéni eredmények: 1. Horváth Zoltán 529 fa (191) Kinizsi 2. Cseresnyés József 522 fa (175) Zuhatag II. Tamás József Teke Emlék verseny Amatőr Férfi egyéni eredmények: 1. Horváth Zoltán 529 fa (191) Kinizsi 2. Cseresnyés József 522 fa (175) Zuhatag 3. Németh Sándor 520 fa (162) Paks 4. Hercegfalvi József

Részletesebben

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés Élelmiszer- és vegyiáru eladó Tervezett létszám: 12 fő Süveges Attila 10. B 1 felvéve Földvári Beáta 10. B 2 felvéve Vadász Brigitta 10. B 3 felvéve Kun Ibolya 10. B 4 felvéve Baktai Vivien 10. B 5 felvéve

Részletesebben

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 "Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Otthon Melege Program ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) alprogram Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése dátuma: 2015.04.28. 1 KZCS/14/12193524 MAKAI RÓBERT 649 986 8530 649 986 2 KZCS/14/12193363 PAUSITS ERIKA 643 204 7480 643 204 3 KZCS/14/12193462 VIDA JÁNOS 650 000 7280,4 650 000 4 KZCS/14/12193486 MILÁVECZ

Részletesebben

2015. Évi Magyar Amatőr Rally Bajnokság Észak "Nyugati" régió futamai

2015. Évi Magyar Amatőr Rally Bajnokság Észak Nyugati régió futamai 0. Évi Magyar Amatőr Rally Bajnokság Észak "Nyugati" régió futamai I. 0.0.0 II. 0.0. III. 0.0. IV. 0.0.0 V. 0..0 Északi Régió - Nyugat Északi Régió - Nyugat Északi Régió - Nyugat Északi Régió - Nyugat

Részletesebben

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám:

Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 34 582 08 KŐMŰVES ÉS HIDEGBURKOLÓ 2017. 05. 18 06. 09. Vizsgázó osztály: 11/3 Vizsgaazonosító szám: 130509 1. Csík Tamás Gábor 2. Rostás Erik Adrián 3. Szegő Adorján József 34 582 04 FESTŐ, MÁZOLÓ, TAPÉTÁZÓ

Részletesebben

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács 2012. évi bírólista Név Minősítés Város 1 Ajtai Péter AIBA Budapest 2 Babai Sándor II. osztályú Tatabánya 3 Becsey Károly AIBA Szeged 4 Bende Szabolcs II. osztályú Hódmezővásárhely 5 Benda Tivadar Ö. Nemzeti

Részletesebben

Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló:

Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: Spider Boulder Kupa 2012 I. forduló: 1. Farkas Tamás 4313,179 2. Kucsera Bálint 2345,124 3. Zengő Márk 1445,124 4. Komjáti Zoltán 1382,624 5. Lupis Dániel 1345,124 6. Kovács Gergely 1215,957 7. Róth Barnabás

Részletesebben

FIÚ. l. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. l. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2009. október 08. Budapest, XIII. Tüzér utca Honvéd pálya FIÚ l. korcsoport 1996. január

Részletesebben

nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 10:00 Helyezés Rajtszám Egyesület Csapat Név Idő 1 4 Palics Evezős Klub A Rind Roland (

nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 10:00 Helyezés Rajtszám Egyesület Csapat Név Idő 1 4 Palics Evezős Klub A Rind Roland ( Kalocsai Duna Kupa Jegyzőkönyv 2018.08.161. nap 1/1 FT 1x 1000m Döntő 10:00 1 4 Palics Evezős Klub A Rind Roland (2004.01.03) 01:00,00 2 5 Danubius Nemzeti Hajós Egylet B Balog Csaba Roland (2004.02.15

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 8 kategória, 57 nevezés ) Leány ifjúsági kategória ( 7 nevezés ): I. Morvai Tímea ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas ) II. Hegedűs Éva ( Tatami Centrum Ju-Jitsu Klub

Részletesebben

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv

Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv Zen Bu Kan Kempo Eger Kupa jegyzőkönyv 103 fő versenyző (86 felnőtt, 17 junior) 24 egyesület Ács László Bakos Balázs (Gazdagréti Kempo HE) Barabás Béla (Agacu ZBKKSE) Balla Tamás Bognár Levente (Tatabánya

Részletesebben

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) 2008/2009-es tanév Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.) Iskolánk tanulói az országos döntőben az alábbi eredményeket érték el. Fliszár Tímea (12.B osztály)

Részletesebben

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni Hajdú-Bihar Debrecen 2009.05.15. 1 Mogyorósi Dávid 94 Püspökladány Püspökladány 882 12,40-530 - 64,48-9,10-02:12.00 2 Kiss Ádám 95 Debrecen Kazinczy

Részletesebben

MACONKA BARÁTAI 14 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY AZ ÁLLÁS A MÁSODIK FORDULÓ UTÁN (Σ

MACONKA BARÁTAI 14 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY AZ ÁLLÁS A MÁSODIK FORDULÓ UTÁN (Σ MACONKA BARÁTAI 14 SZUPERKUPA ÖSSZETETT VERSENY AZ ÁLLÁS A MÁSODIK FORDULÓ UTÁN (Σ 095 fő) X. TAVASZI MACONKA NEMZETKÖZI KUPA, 20101 II. MACONKAI MAJÁLIS NEMZETKÖZI KUPA, 201010. FEEDER/FENEKEZŐ (Σ 51

Részletesebben

9. Győr-Lipót Futóverseny

9. Győr-Lipót Futóverseny 1 101 Balázs Levente 1985 16-39 éves 01:39:00 00:00:00 1 1 2 197 Németh Gábor 1984 16-39 éves 01:42:42 00:03:42 2 2 3 232 Takács László 1968 50-59 éves 01:42:44 00:03:44 3 1 4 287 Kollár Barna 1982 16-39

Részletesebben

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny

XI. Kecskemét Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny ZÁRÓ JEGYZŐKÖNYV 2005.11.26 2.oldal 1.Jurandori versenyszám (61 nevezés) Jurandori Mini Fiú (6 nevezés) I. Mintál Erik Halasi Harcművész Egyesület II. Náder Ákos Hetényegyházi Ju-Jitsu Klub III. Buda Szabolcs

Részletesebben

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK

Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Név Magyar Erőemelő Szövetség Női, Férfi Fekvenyomó Csapatbajnokság, Tab, 2010. május 1-2. NEVEZÉSEK - FÉRFIAK Szül. év Iskola Legjobb eredménye - 56 kg 1. Böröczky Péter 1990 Pannonia Power SE 140,0 2.

Részletesebben

Eredménylista Erdővidék

Eredménylista Erdővidék Osztály: I. 1. Baló Ágnes Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 148 2. Veres Zsombor Baló Judit Benedek Elek Gimnázium Nagybacon 133 3. Árpa Csilla-Izabella Benkő Tímea-Emília Kriza János Gimnázium

Részletesebben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben

A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben A Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola tanulóinak tanulmányi-, sport- és egyéb versenyeken való szereplése a 2018/19-es tanévben Sportági-, Kor- Részt- Hetanulmányi- csoport, vevők lye- Versenyző tanulók

Részletesebben

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014

CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 CSONTOS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2014 június 6-án, a Bugaci Lőtéren tartotta meg a hagyományos Csontos István Lövész Emlékversenyt a KEFAG Zrt. és az Egyesület közös szervezésében.

Részletesebben

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub

V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal. Jurandori Maxi Fiú (7 nevezés) I. Vartek Mátyás Lágymányosi Ju-Jitsu Klub V. Hetény Kupa Országos Ju-Jitsu Verseny 2004.04.24 1.oldal 1.Jurandori versenyszám (54 nevezés) Jurandori Mini Fiú (7 nevezés) I. Halmagyi Viktor II. Kisling Zénó III. Vígh Péter IV. Petővári Nicola Jurandori

Részletesebben

LIZARDS-2009-KUPA TSE november 15. Veszprém EREDMÉYEK

LIZARDS-2009-KUPA TSE november 15. Veszprém  EREDMÉYEK EREDMÉYEK Csoportbeosztás: I. korcsoport fiú, II. korcsoport leány: Káptalanfa "A" - Közös fenntartású és Üzemeltetésű Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (Bardon Bence, Ignácz Rajmond, Kiss Csongor,

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás június 1.

Ablakszerker Crossfutás június 1. Ablakszerker Crossfutás 2008. június 1. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. GERLEI MÁTÉ 1996 175 22:49 2. SOLYMOSI DÁNIEL 1995 166 24:04 3. Schmidt Balázs 1994 184 25:53 4. Bottka

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után - végeredmény H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Suki István Team Zero 42 2 Csordás Ádám FIDO 39 3 Begala Tamás Welding 34 4 Boldog Péter Nesztor Autó 30 4 Nagy Csaba

Részletesebben

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Licensz Idő Hátrány Rövid U13 Fiú

Helyezés Rajtszám Név Egyesület Licensz Idő Hátrány Rövid U13 Fiú Rövid U13 Fiú 1 R12 VARGA Marcell Tamási MTB SC H14 R0755 02:49:30 00:00:00 2 R56 BOGDÁN Balázs 03:32:30 00:43:00 Rövid U15 Lány 1 R22 KENYO Petra 03:08:05 00:00:00 Rövid U15 Fiú 1 R10 SZEDELI Viktor Tamási

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt

A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt A IV. osztály góllövőlistája 30 forduló után H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Szekeres Tibor Besenyszög 43 2 Nagy Csaba Kovács Tüzép 42 3 Drotter Zsolt Grande Szanda 41 4 Szabó Csaba Kornéliusz 40 5 Szelindi

Részletesebben

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény

I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény I. Veszprém Grappling Bajnokság 2013 január 19. Végeredmény Gi Grappling nők Gi Grappling Női 3 versenyző I. Kuti Veronika Titánok HKSE Bocfölde II. Greffer Kinga Marcali Városi SZSE III. Gáspár Lívia

Részletesebben

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után

Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után Yonex Nagydíj ranglisták a 6. forduló után -35 női egyéni toll labda 1. Szuchovszky Evelyn 30 pont 2. Vida Alexandra 22 pont 3. Jung Ágnes 16 pont -35 férfi egyéni toll labda 1. Tóth Richárd 106 pont 2.

Részletesebben

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter gyermek fiú EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY Helyezés Pontszám Csapat Edző 1 34,25 Magvasi Marcell BHSE Reszeli Tamás 2 33,75 Gollob Ádám BHSE Reszeli Tamás 3 33,05 Vizlendvai Máté Hevesi DSE Nagykanizsa Vizlendvai

Részletesebben

Futapest Biatorbágy Crossfutás április 14.

Futapest Biatorbágy Crossfutás április 14. Futapest Biatorbágy Crossfutás 2007. április 14. Végeredmény 5,8 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. PÁPAI MÁRTON 1995 485 23:00 2. PÁPAI GERGELY 1993 486 23:41 3. BEM NORBERT 1995 487 28:28

Részletesebben

Versenyeredmények tanév I. félév

Versenyeredmények tanév I. félév Versenyeredmények 2017-2018. tanév I. félév Tanuló neve Oszt./csop. Verseny megnevezése Iskolai Megyei/ Területi/ Régiós Országos/ Nemzetközi Eredmény Halász Alexa I. kcs. 25. Farsang Kupa Mezőberény x

Részletesebben

A választók névjegyzéke

A választók névjegyzéke A választók névjegyzéke 1. Czikhardt Gyula 41. Fekete Lídia 81. Tarcsi Béla 2. Egyházy Béla 42. Csizmadia Zoltán 82. Tarcsi Béláné 3. Egyházy Sarolta 43. Ifj. Csizmadia Zoltán 83. Kovács Gáspárné 4. Ifj.

Részletesebben

Hely. Név Autó Azon. I. II. III. IV. V. VI. Össz.

Hely. Név Autó Azon. I. II. III. IV. V. VI. Össz. KakucsRing Kupa 2017. évi ponttáblázata I. KakucsRing Kupa 2018 - I. forduló, 2018. 11. 04. MGAMS Kft II. KakucsRing Kupa 2018 - II. forduló, 2018. 12. 02. MGAMS Kft III. KakucsRing Kupa 2018 - III. forduló,

Részletesebben

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord

Hely. Rajtszám Atléta Sz. év Egyesület Sorrend Eredmény Rekord EREDMÉNYEK Férfi 10 km utcai futás Döntő 13:05 1. nap 1 010 Farkas Dárius Ádám 1991 BEAC 41 30:20 PB 2 019 Juhász Balázs 1996 DSC-SI 10 30:27 PB 3 023 Koszár Zsolt 1986 SYN FIT SZTG 42 30:35 SB 4 026 Kovács

Részletesebben

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK

XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK XV. FUTABONY - MAGAS ISTVÁN EMLÉKVERSENY 2014 EREDMÉNYEK Óvodások H. Név Sz. év Város Óvoda 1 Baranyai Levente 2008 Abony Szivárvány Óvoda 2 Ferenczy Dániel 2008 Abony Pingvines Óvoda 3 Juhász Hanna 2008

Részletesebben

Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló:

Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló: Edelrid Boulder Kupa 2013 I. forduló: Név Pontszám 1. Kucsera Bálint 2518,246 2. Komjáti Zoltán 2030,746 3. Kovács Gergely 1948,802 4. Barabás Gábor 1534,913 5. Gyenes Balázs 1459,913 6. Kucsera Lenke

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY FIÚ LEÁNYZÓ

MINI FIÚ MINI LÁNY FIÚ LEÁNYZÓ MINI FIÚ 1. Ifj. Cseresznyés Ferenc Kerecsényi László I.E. 567 2. Vartnal Botond Miskolci H.I.E. 449 3. Nagy Kristóf Botond EVO 443 4. Marsa Benjámin EVO 411 5. Ifj. Andirkó Zsolt Kerecsen I.E. 307 6.

Részletesebben

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth

A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth A IV. osztály góllövőlistájának végeredménye H. NÉV CSAPAT GÓLOK SZÁMA 1 Fodor Artúr Törökszentmiklósiak 61 2 Drotter Zsolt Grande Szanda 33 3 Tóth Norbert Trakció 31 4 Szelindi Ádám Népsport 28 5 Gombos

Részletesebben

# Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

# Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés 1 VEREBÉLYI Zoltán 29 ARK 6 8520 1534 1527 1460 1347 5868 100.00 1. osztály 2 HEGEDŰS László 1309 ARK 34 35289 1524 1360 1291 1282 5457 93.00 1. osztály 3 LAURINYECZ Sándor 1538 BCSABA. 26 26591 1456 1339

Részletesebben

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012.

Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Nagykőrös Országos Levelező Verseny Döntő helyezések 2011/2012. Tantárgy Évf. Helyezés Neve Város/Iskola neve Bibliaismeret 2. I. Czagány Lotti Mezőcsát, Dr. Enyedy Andor Ref.Ált.Isk. II. Szabó Petra Mezőcsát,

Részletesebben

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03

EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03 Rendező: Angyalföldi Polgári Lövész Egylet EREDMÉNYJEGYZÉK APLE KUPA I. forduló 031/B-02/03 Helyszín:Bp. XIII. Tahi út 9-11. Időpont: 2019. 02. 17. 1 2 3 4 5 6 X Ö. Légpuska 60 lövés, felnőtt nő: 1. Bánki

Részletesebben

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2011/2012 tanév Makó, március 31 - április 1. V-VI. korcsoport B kategória fiú csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Nagykőrös Toldi M. Élelm. Ip. Középisk. 45,150 2 44,450 2 47,450 1 46,500 1 45,200 3 43,100 4 271,850 2 Nyíregyháza Eötvös J. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. 46,000 1 43,850 4 45,200 3 44,400

Részletesebben

Felnıtt egyéni. Pontszámok. I. csoport. Ifj. NagyA. Laczkó Balázs. Seremet Szilárd. Tyukodi György. Koszta Zoltán. Bottyán Zoltán

Felnıtt egyéni. Pontszámok. I. csoport. Ifj. NagyA. Laczkó Balázs. Seremet Szilárd. Tyukodi György. Koszta Zoltán. Bottyán Zoltán Felnıtt egyéni I. csoport Seremet Szilárd Tyukodi György Bottyán Zoltán Farkas Gábor Laczkó Balázs Koszta Zoltán Ifj. NagyA Kiss Levente Kiss Ádám Seremet Szilárd 3/1 1/1 6/1 7/0 2/3 3/0 2/0 3/1 Tyukodi

Részletesebben

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA

ORFŰMAD TRIATLON FESZTIVÁL 2016 RÖVIDTÁV ÉS KÖZÉPTÁVÚ AMATŐR KUPA Triatlon rövid férfi -29 (7) 1 120 Molnár Máté 90 2:00:24 0:00 2 163 Mészáros Ádám 88 2:05:56 +5:31 3 131 Péter Balázs 91 2:10:18 +9:53 4 105 Kresz Péter Pál 0 2:35:43 +35:18 5 156 Czibolya Csaba 88 2:57:05

Részletesebben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben

Légpisztoly 20, serdülő fiú csapatok OB Nyíregyházi PLE Bodnár Géza Leszkoven Dániel Kósa Dávid Hód PLE Molnár Ben Serdülők Országos Bajnoksága Budapest, Mexikói út - 2005. december 10. Légpisztoly 20, serdülő lányok 1 Herendi Réka 1992 Pécs VLK 73 69 142 2 Fedor Zsófia 1993 Nyíregyházi PLE 69 71 140 3 Mokos Nikoletta

Részletesebben

Ablakszerker Crossfutás november 26.

Ablakszerker Crossfutás november 26. Ablakszerker Crossfutás 2011. november 26. Végeredmény 5,1 KM Gyerek 1. Okuma Levente 2000 101 21:20 2. Romvári Bence 1997 109 21:39 3. Cseri Bettina 1999 103 23:04 4. Horváth Karolina Helga 2002 102 23:05

Részletesebben

Összevont páros főtábla

Összevont páros főtábla .. 66 BARI Csaba 67 PÁLOSI Balázs / Összevont páros főtábla.. 5. 6. 7. 8. / 8 SULTISZ Péter Hatvani Asztalitenisz SE 6 TELEKES Flórián Hatvani Asztalitenisz SE 6 KOVÁCS Richárd Ausztria 7 ZACHAR Márk Zoltán

Részletesebben

Budapest Páros~ és Egyéni női és férfi Bajnoksága

Budapest Páros~ és Egyéni női és férfi Bajnoksága 1981 Női páros: Női egyéni: 1 Budapest Páros~ és Egyéni női és férfi Bajnoksága Szilassyné 408 Sallainé 443 Burányi K. 426 Pete Lné 392 Feketéné 413 Holczerné 402 Máté É. 440 Spanner 370 Szeneri 394 Decsi

Részletesebben

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK

MEGYE II. NYUGATI CSOPORT 28. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 28. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ FELNŐTT EREDMÉNYEK 30. FORDULÓ U-19-ES EREDMÉNYEK Magyar Labdarúgó Szövetség Tolna Megyei Igazgatósága Telefonok: 74/511-123 7100 Szekszárd, Keselyűsi u 3. 74/511-124 E-mail: tolnalsz@enternet.hu Fax: 74/412-857 Honlap cím: www.tolnalsz.hu 29/2010-2011

Részletesebben

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés )

Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Jurandori ( egyéni bemutató, 7 kategória, 78 nevezés ) Leány gyermek kategória ( 7 nevezés ): I. Hol Anett ( Ju-Jitsu Klub Hetényegyháza ) II. Munkácsi Kitti ( Darányi Dojo Ju-Jitsu Klub Kiskunhalas )

Részletesebben

NÉV MEGYE KAT. I. PÁLYA II. PÁLYA III. ÖSSZ.

NÉV MEGYE KAT. I. PÁLYA II. PÁLYA III. ÖSSZ. Bács-Kiskun - Jász-Nagykun-Szolnok megyei Barátság Kupa XX. forduló eredményei /Tiszakécske 2019.05.26/ III. NÉV MEGYE KAT. I. PÁLYA II. PÁLYA PÁLYA Összes 79. Szarka József Bács-Kiskun Senior 24 24 21

Részletesebben

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK

2009/2010. TANÉV ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESÍTÉSE I. VIZSGADÍJAK Név Osztály Vizsga Összeg 1. Pelyvás Lívia 11. C Német közép C 21 300 Ft 2. Farkas Gergı 12. A Angol alap C 14 200 Ft 3. Nemes Norbert Ferenc 12. B Angol közép C 21 300 Ft 4. Szabó Éva 12. B Angol közép

Részletesebben

Futapest Crossfutás Csömör december 12.

Futapest Crossfutás Csömör december 12. Futapest Crossfutás Csömör 2010. december 12. Végeredmény 4 KM Gyerek Absz.hely Név Szül.év Rajtszám Idö 1. Gerlei Máté 1996 307 18:05 2. Sütö Zsombor Soma 1997 287 18:31 3. Szabó Csenge 2000 284 19:39

Részletesebben

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0

Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 Automatică și informatică aplicată, A0 Automatika és alkalmazott informatika, A0 carnet concurs 1 Bokor I. Botond-István 42 8.90 A0 S0 I0 A1 S1 I1 2 Zoltáni I.-Z. István 87 8.52 A0 A1 M0 M1 3 Gabor A.

Részletesebben

ÁMK AKT

ÁMK AKT 2011 BABITS KUPA I II Ö ANGOL ÖSSZES ELÉRHETŐ 50 20 70 1 Dénes András Karinthy Frigyes ÁMK. 48 19 67 2 Hegedűs Bernadett Karinthy Frigyes ÁMK. 43 19 62 3 Csonki Daniella Karinthy Frigyes ÁMK. 41 19 60

Részletesebben

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007

Bohóchal Tanévzáró Verseny Rajtlista Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 Versenyszám:1. 33m lány hátúszás 2010, 2009, 2008, 2007 2010 2009 2007 1. pálya Ludvig Laura Benedek Virág Bagaméri Panni Mezősi Panni Njus Kriszti Veiszer Kata Csenge 2. pálya Kovács Rafaéla Katona Viktória

Részletesebben

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés

MVK 2012 I. Kategória # Név MRSZ Klub Szám Össz. Sz1. Sz2. Sz3. Sz4. Négy % Minősítés MVK 2012 I. Kategória # 1 SZABÓ József 779 ARK 17 19453 1393 1382 1325 1308 5408 100.00 1.osztály 2 FÖLDI Zoltán 3235 ARK 19 18232 1445 1323 1321 1125 5214 96.41 1.osztály 3 VEREBÉLYI Zoltán 29 MÁV 6 7064

Részletesebben

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények

8. Győr-Lipót futóverseny Egyéni abszolút eredmények 1 1 408 BALÁZS Levente Férfi 1985 16-39 éves 00:35:07 01:11:13 01:37:38 2 2 546 TAKÁCS László Férfi 1968 40-49 éves 00:39:13 01:19:01 01:47:30 3 3 529 SCHWARTZ-NAGY Attila Férfi 1987 16-39 éves 00:37:44

Részletesebben