NCA jogosultsági és sikerességi arányok (%)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NCA jogosultsági és sikerességi arányok (%)"

Átírás

1 A Komárom-Esztergom megyei civil szervezetek NCA pályázati forrásai A Nemzeti Civil Alapprogram számottevő forrás a Komárom-Esztergom megyei civil szervezetek életében, ezért a megyei civil szolgáltatásfejlesztési koncepciót előkészítő helyzetelemzésnek is tartalmaznia kell az NCA-ra vonatkozó területi adatokat. Jelen összefoglalóban az NCA 2006-os és 2008 adatbázisa alapján mutatjuk be a legfontosabb statisztikai eredményeket. Az első fontos kérdés annak vizsgálata, hogy a szervezetek mekkora része jogosult egyáltalán NCA támogatások igénybevételére ban az ország regisztrált nonprofit szervezetének 89,4 százaléka volt jogosult, ez az arány Komárom-Esztergom megyében alacsonyabb több mint 2 százalékponttal, 87.1 százalék, ami az országban legalacsonyabb arány egyébként. NCA jogosultsági és sikerességi arányok (%) Komárom-Esztergom országos átlag NCA jogosultak aránya Pályázók aránya Pályázati sikeresség Forráslehívás forrás: NCA 2006 A jogosult szervezetek több mint negyede, 29,1 százaléka pályázott 2006-ban a NCA valamely kollégiumához, ez viszont már magasabb, mint az országos átlag majdnem 2 százalékponttal. Miután ez a mutató független a jogosultságtól, azt üzeni számunkra, hogy a megyében működő szervezetek motiváltabbak voltak 2006-ban a részvételre mint az országos átlag. Azon szervezetek száma, akik a megyéből ban NCA pályázatot nyújtottak be 385 volt. Ha idősorosan nézzük az adatokat, 2008-

2 ra ez a szám 212-re csökkent, ami azért igen jelentős visszaesés és azt jelzi, hogy valami komoly probléma van az NCA szervezeti megítélésével a megyében. Azon szervezetek, akik 2006-ban pályáztak az NCA valamely kollégiumához Komárom-Esztergom megyéből, háromnegyedük nyert is valamekkora támogatást. A pályázók átlagosan 3,1 millió forint támogatást igényeltek szervezetenként, s ennek alig negyedét, 890 ezer forintot kaptak. Ám az átlag elfedi a szervezetek mérete közötti különbségeket. Ha az NCA-n nyertes szervezeteket nem a pályázók számához, hanem a megyében bejegyzett nonprofit szervezetek számához viszonyítjuk, akkor egy sajátos, forráslehívási mutatót kapunk. Ennek aránya Komárom-Esztergom megyében 19 százalék volt 2006-ban, ami nagyjából az országos 20 százalékkal megegyező, vagyis minden ötödik civil szervezetek jutott NCA forráshoz a megyében. 350 Pályázó és nyertes szervezetek száma kollégiumonként Komárom-Esztergomban (2006) pályázók száma nyertesek száma NC-KD NCA-CIV NCA-ÖNSZ NCA-NK 7 7 NCA-ORSZ forrás: NCA 2006 A Nemzeti Civil Alapprogram Komárom-Esztergom megyében alapvetően a regionális kollégiumot jelenti, az összes NCA pályázó 81 százaléka csak a regionális kollégiumhoz fordult támogatásért, a szakmai kollégiumokhoz a megyéből összesen 58 szervezet nyújtott be pályázatot. Ezen pályázatok több mint fele sikeres volt, 30 szervezet jutott innen forráshoz. A működési támogatás esetében a regionális kollégiumnál a pályázó szervezetek 78 százalékát támogatták. A kért és kapott

3 támogatás arányát tekintve a regionális kollégium átlagosan a kért összeg harmadát ítélte meg, a szakmai kollégium az igények 14 százalékát támogatta, 246 millió forint igényelt összegre a megye 35 millió forintot kapott. Kért és megítélt támogatási összegek kollégiumonként Fejér megyében (millió Ft, 2006) pályázott összeg nyert összeg NC-KD NCA-CIV NCA-ORSZ NCA-ÖNSZ NCA-NK forrás: NCA 2006 Komárom-Esztergom megye részesedése az Nemzeti Civil Alapprogram támogatásából 2006-ban 178 millió forint volt, ami a teljes kiosztott NCA támogatás összegének 2,6 százaléka, miközben a jogosult szervezeteknek 2,5 százaléka működik a megyében, vagyis Komárom-Esztergom megye civil szervezetinek NCA forrásfelvétele az országos átlagnak megfelelő arányt mutat. A forrásfelvétel az egyes kollégiumokból azonban látványosabb eltéréseket tartalmaz, míg működési támogatások esetében a regionális kollégiumoktól a Közép-dunántúli Regionális Kollégiumon keresztül Komárom-Esztergom megye a források 3,5 százalékához jutott hozzá, addig a Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumnál 1,9 százalékos volt a megye forrásfelvétele. Ezzel megegyező a Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumán keresztüli é jóval elmarad ettől és a Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumán keresztüli forrásfelvétel, az előbbi által osztott támogatás 2,1 az utóbbi által elosztott támogatásnak pedig mindössze 0,4 százaléka (!) érkezett Komárom-Esztergom megyébe 2006-ban.

4 70 60 A megítélt támogatási összeg a kért összeg arányában kollégiumonként (%, 2006) Komárom-Esztergom országos átlag NC-KD NCA-ÖNSZ NCA-CIV NCA-NK NCA-ORSZ forrás: NCA 2006 t 5.0% Komárom-Esztergom megye részaránya az országos támogatásból kollégiumonként 4.0% 3.0% jogosult szervezetek részaránya 2,5 % 2.0% 3.5% 4.5% 1.0% 1.9% 2.1% 0.0% regionálisak 0.4% NCA-ÖNSZ NCA-CIV NCA-NK NCA-ORSZ forrás: NCA 2006 Tágítva a vizsgálati időszakot közötti időszakban 734 támogatási szerződéssel 496 millió forint támogatás érkezett. Ennek az összegnek a 75

5 százaléka a regionális kollégiumtól érkezett, 25 százaléka pedig valamely szakmai programot támogató kollégiumtól. Ez utóbbi összegszerűségében a három évre nézve 126 millió forintot jelentett a megyében. A régióba érkező NCA támogatás 33 százaléka jött Komárom-Esztergom megyébe. Az átlagos szerződéses összeg évenként átlaga között ezer forint, ám az átlag elfedi azt a tényt, hogy a regionális kollégiumtól működési célra kapott támogatások esetében ezer forint, míg a szakmai kollégiumok esetében ezer forint volt az egy szerződésre jutó támogatás összege átlagosan. A megye NCA forrásfelvételét tehát felemás siker jellemzi, mert a szakmai kollégiumokkal meglehetősen kevés támogatási szerződést sikerült kötnie a megye civil szervezeteinek, három év alatt kevesebb, mint százat. A megyében a civil szervezetek között meglévő területi egyenlőtlenségeket jól mutatja, hogy ezen szerződések 33 százalékát a megyeszékhelyen működő szervezetek kötötték, míg az összes működő civil szervezetből pedig mindössze 23 százalék. Ha területileg részletesebben is megnézzük az adatokat, akkor kiderül, hogy a megyébe érkezett működési célú támogatás 42 százalékát Tatabánya szervezetei használták fel. A szakmai programok esetében a megyeszékhely aránya még magasabb, 46 százalék. A támogatási adatok megyei összevetésénél sokkal informatívabb a kistérségi szintű összehasonlítás. A megyében ezer lakosra átlagosan 6 működő nonprofit szervezet jut, ennél magasabb a civil szervezetek aránya a Tatai és az Esztergomi térségben (7) és alacsonyabb a Dorogiban (5). A legtöbb támogatási szerződés a megyeszékhelyet is magában foglaló tatabányai i kistérségben kötötte az NCA, három év alatt 274 támogatási szerződés 222 millió forintot vitt a térségbe. A legkevesebb szerződés között a Kisbéri kistérségben köttetet, mindösszesen 39 támogatás volt, ebben a térségekben lévő településeken az NCAtól három év alatt a 30 millió forintot sem tudták elhozni a civil szervezetek, de Dorogon sem. A nominális összegek mellett reálisabb képet alkothatunk az NCA forrásfelvétel megyén belüli területi egyenlőtlenségéről, ha az összegek és szerződések számát a szervezetek számához viszonyítjuk. Száz NCA jogosult civil szervezetekre a megyében átlagosan 2004-ben 14, 2005-ben ban pedig 14 támogatott szervezet volt, a szerződések száma is hasonló, tekintve, hogy a legtöbb szervezet csak egyetlen (működési célú) szerződést között. Az egy NCA jogosult

6 szervezetre jutó támogatás átlaga között ezer forint között volt. A megyén belül 2004-ben és 2005-ben a megyeszékhelyet nem számítva a legjobb forrásfelvevő kistérség a Tatai volt, az egy jogosult szervezetre jutó támogatás ezer forint volt ban viszont már érezhető a Kisbéri és a Komáromi térségek forrásszerző képességének növekedése, miközben a Tatai erőteljesen gyengült. A leggyengébben teljesítő térségek három év átlagát nézve a Dorogi térség, itt még a 60 ezer forintot sem éri el az egy NCA jogosult szervezetre jutó támogatás évi átlaga. Az ellenkező póluson nem meglepő módon a megyeszékhely áll. Tatabánya mint város között évente átlagosan 228 ezer forinthoz jutott civil szervezetenként az NCA-ból. A régió egészét tekintve míg 2004-ben egyértelműen Tatabánya volt az NCA tekintetében a legsikeresebb város (267 ezer Ft /szervezet), s Székesfehérvár csak a második helyre szorult, addig 2006-ban már Székesfehérvár a legsikeresebb. A két nagyváros NCA forrásfelvevő képessége időben folyamatosan csökkent. Ezzel együtt is azonban a nagyvárosok átlaga bőven felette van a megye átlagának. Az egy NCA szerződésre jutó átlagos támogatás nagysága is igen eltérő a megyén belül, míg a leggyengébb kistérségekben ezer forint az átlagos támogatás, addig a legjobban teljesítő nagyvárosi térségben ennek kétszerese is lehet.

7 Egy jogosult nonprofit szervezetre jutó NCA támogatási összeg ezer forintban Forrásfelvétel összes NCA támogatás ezer Ft Kistérség Dorogi Esztergomi Kisbéri Komáromi Oroszlányi Tatai Tatabányai Komárom- Esztergom megye Közép-Dunántúli régió Ebből: Tatabánya Forrás: Echo Regionális Nonprofit Statisztikai Adattár 2006 Egy szerződésre jutó NCA NCA támogatási szerződések száma támogatás összege ezer forintban Kistérség Dorogi Esztergomi Kisbéri Komáromi Oroszlányi Tatai Tatabányai Komárom- Esztergom megye Közép-Dunántúli régió Ebből: Tatabánya Forrás: Echo Regionális Nonprofit Statisztikai Adattár 2006 Az idei, 2008 évi NCA pályázatokon Komárom-Esztergom megyéből 212 civil szervezet indult, mely szervezetek mindösszesen 500 millió forintot igényeltek. Az átlagos kért támogatás 1,8 millió forint volt. A szervezetek 77 százaléka támogatáshoz jutott, átlagosan 837 ezer forintnyi NCA forrás gazdagítja a Komárom-

8 Esztergom megyei civil szervezetek ide költségvetését az első félév pályázati alapján, ez mindösszesen 138 millió forintnyi forráslehívást jelent. Ez a forrás döntő részt a regionális kollégiumtól érkezik idén is. A sikeres szakmai program pályázatok száma a megyében továbbra a rendkívül alacsony, az NCA-ÖNSZ pályázatokon 11 pályázatból 3 nyertes volt, a CIV pályázatokon 30-ból 6, a nemzetközi kollégiumnál pedig a 33-ból 10 sikeres pályázattal lett gazdagabb a megye, vagyis a közel 1500 civil szervezet 19 sikeres NCA szakmai programpályázatot készített. Ez a három szakmai kollégiumtól 22 millió forint támogatást jelent Komárom megyének. 250 Pályázók és nyertesek száma 2008-ban kollégiumonként Komárom-Esztergom megyében pályázók száma nyertesek száma NCA-KD NCA-CIV NCA-ÖNSZ NCA-NK 5 4 NCA-ORSZ forrás: NCA 2008 A kollégiumonkénti aránytalanságokat jól mutatja, hogy míg az összes pályázat 71 százaléka a regionális kollégiumhoz ment be a megyéből, addig a nyertes pályázatokból már 87 százalék e kollégium részesedése. A támogatások megoszlása tekintetében a regionális kollégiumtól érkezik idén a megyébe az összes NCA forrás 77 százaléka, s az NCA szakmai pályázatokon keresztül kollégiumonként 6-7 százaléka.

9 Pályázatok és támogatások kollégiumonként Komárom-Esztergommegyében 2008-ban NCA-KD NCA-ÖNSZ NCA-CIV NCA-NK NCA-ORSZ pályázatok megoszlása támogatás megoszlás nyertesek megoszlása % 20% 40% 60% 80% 100% forrás: NCA 2008 Forrásfelvétel összes NCA támogatás ezer Ft 2008 Átlagos támogatás ezer Ft 2008 Pályázatok száma Kistérség 2008 Dorogi Esztergomi Kisbéri Komáromi Oroszlányi Tatai Tatabányai KEM összesen Forrás: Echo Regionális Nonprofit Statisztikai Adattár 2008 A területi egyenlőtlenségek idén is pontosan kimutathatók, pl. a megyébe érkező összes NCA támogatás 39 százaléka a Tatabányai kistérségbe érkezik, míg a pályázatok számából csak 35 százalékban részesedik a megyeszékhelyet is magába foglaló kistérség. Az egy pályázatra jutó átlagos támogatás idén a Komáromi kistérségben a legnagyobb, 575 ezer Ft, míg Tatán 567, Tatabányán pedig 553 ezer Ft, s Dorogon és Kisbéren a 250 ezer forintot sem éri el.

10 A szakmai tudás eloszlását jelzi, hogy a Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiumtól a megyébe érkező támogatatás 32 százaléka a megyeszékhelyen működő civil szervezetekhez érkezett, 31 százaléka pedig Esztergomba ment. A nemzetközi kollégium támogatásából viszont nem a központi térség részesül leginkább, mert Esztergom 28, Komárom és Oroszlány pedig százalékban részesedik. A Civil Önszerveződés, Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumtól jött támogatás három kistérségben jutott egyenlő arányban, Komárom, Tata és Tatabánya, vagyis a koncentráció itt magasabb. A regionális kollégiumnál érződött leginkább a területi arányosság, itt a támogatások 58 százaléka a vidéki térségekbe jutott. Szervezetenként is érdemes megnézni a statisztikai adatokat. Az összes pályázat 30 százalékát, a 20 legaktívabb pályázó készítette el az alábbiak szerint. Beadott NCA pályázatok száma Szervezet neve 2008-ban ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület 8 Majki Népfőiskolai Társaság 6 Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület 5 Dorogi Környezetvédelmi Egyesület 5 Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány 5 Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület 5 Természetes Életmód Alapítvány 5 Gerecse Barlangkutató és Természetvédő Egyesület 4 Tata és Környéke Vendégvárók Céhe Közhasznú Egyesület 4 TIT Komárom-Esztergom Megyei Egyesület 4 Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány 3 Bounce és Twirl Egyesület 3 Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 3 Magyarországi Különleges Mentő és Tűzoltó Közhasznú Egyesület 3 MERI Reintegrációs Egyesület 3 Oroszlányi Rákóczi Szövetség Milleniumi Alapítvány 3 P Art Egylet Kulturális, Oktatási és Sportegyesület 3 PSYCHE KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY 3 Tatabányáért Egyesület Közhasznú Szervezet 3 United Way - Vértes Vidéke Alapítvány 3 A megyében a legaktívabb NCA pályázók nem véletlenül a civil szervezetek fejlesztését, civil szolgáltatások biztosítását (is) végző szervezetek, így az ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület, mely a kistérségi civil multiplikátor hálózatot tagjaként működik, a szervezetfejlesztő Majki Népfőiskolai Társaság, a Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület, az Eurohíd Euro-Kisrégiós

11 Fejlődést Elősegítő Alapítvány. Rajtuk kívül még legalább 5 pályázatot készített a Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület és a Természetes Életmód Alapítvány. A forrásfelvétel tekintetében 16 civil szervezet nyerte a megyébe érkező NCA támogatás 44 százalékát, míg 56 százalékon osztozik további 150 civil szervezet. A legtöbb forrást az ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület nyerte ban az NCA-ból a megyében, 10,4 millió forintot. Ezt követi a Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület, a Majki Népfőiskolai Társaság és az Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány 5-7 millió forint közötti támogatással. 3-4 millió közötti támogatást kapott a Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület és a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom megyei Egyesülete.. Beadott pályázatok száma 2008-ban nyert NCA támogatás (Ft) Szervezet neve ÉLETTÉR Közösség- és Településfejlesztő Egyesület Bázis Gyermek és Ifjúsági Egyesület Majki Népfőiskolai Társaság Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom megyei Egyesülete Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom megyei Szervezete Esztergomi Környezetkultúra Egyesület Utcai Szociális Segítők Egyesülete Esőemberekért Egyesület Hospice Szeretetszolgálat Alapítvány Remédium Alapítvány Oroszlányi Rákóczi Szövetség Milleniumi Alapítvány Dorogi Környezetvédelmi Egyesület Tatabányai Sport Club Komárom-Esztergom Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Legalább 2 millió forintot nyert szervezetek megyei listája október Domokos Tamás, Echo Nonprofit Network tdomokos@echosurvey.hu

Fejér megyei civil szervezetek az NCA 2008 évi pályázatokon

Fejér megyei civil szervezetek az NCA 2008 évi pályázatokon Fejér megyei civil szervezetek az NCA 28 évi pályázatokon A Nemzeti Civil Alapprogram számottevő forrás a fejér megyei civil szervezetek életében, ezért a megyei civil szolgáltatásfejlesztési koncepciót

Részletesebben

Nonprofit Monitor (2009) www.nonprofitmonitor.hu 1. szám, 20-39. oldal ISSN 2062-0861 Ruff Tamás: A civil szektor helyzete a kisbéri kistérségben

Nonprofit Monitor (2009) www.nonprofitmonitor.hu 1. szám, 20-39. oldal ISSN 2062-0861 Ruff Tamás: A civil szektor helyzete a kisbéri kistérségben 1 Nonprofit Monitor (2009) www.nonprofitmonitor.hu 1. szám, 20-39. oldal ISSN 2062-0861 Ruff Tamás: A civil szektor helyzete a kisbéri kistérségben 1. A helyzetfelmérés keretei és célja Alapítványunk,

Részletesebben

Nonprofit Monitor (2010) www.nonprofitmonitor.hu 6. szám, 38-45. oldal ISSN 2062-0861

Nonprofit Monitor (2010) www.nonprofitmonitor.hu 6. szám, 38-45. oldal ISSN 2062-0861 Nonprofit Monitor (00) www.nonprofitmonitor.hu 6. szám, 8-4. oldal ISSN 06-086 Megjelenik a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával Bakos István: A fejlődés útjára lépve - Az Életművész Egyesület példája

Részletesebben

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006

A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MISKOLCI IGAZGATÓSÁGA A KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ VÁLLALKOZÁSOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2006 Miskolc 2008, szeptember Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISBN 978-963-235-195-7

Részletesebben

A 2004-ben megítélt összes támogatás Komárom-Esztergom megyei pályázóknak. Európai Uniós Forrásból megítélt támogatások:

A 2004-ben megítélt összes támogatás Komárom-Esztergom megyei pályázóknak. Európai Uniós Forrásból megítélt támogatások: A 2004-ben megítélt összes támogatás Komárom-Esztergom megyei pályázóknak Európai Uniós Forrásból megítélt támogatások: Az uniós források közül a gazdasági versenyképesség növelését célzó operatív programon

Részletesebben

A civil szervezetek működési környezetének bemutatása a statisztikai adatok tükrében

A civil szervezetek működési környezetének bemutatása a statisztikai adatok tükrében MINISZTERELNÖKSÉG A civil szervezetek működési környezetének bemutatása a statisztikai adatok tükrében Dr. Kisida Tamás Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya Civil szervezetek általános

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal A 2003-ra vonatkozó nonprofit-adatgyűjtés legfontosabb megállapításai A Központi Statisztikai Hivatal 2004-ben, három év után ismét teljes körű adatgyűjtést hajtott végre

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június

Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Civil szervezetek a lakosok szemével, 2008 június Az Echo Survey Szociológiai Kutatóintézet a Helyi Érték - Közép-Dunántúli Civil Szolgáltató Hírlevél felkérésére kutatást végzett Közép-Dunántúl három

Részletesebben

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség 8000. Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28-i ülésére Tárgy: Tájékoztató Közép-Dunántúli régió

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től

Szervezeti változások az építésügyben január 01.-től Szervezeti változások az építésügyben 2013. január 01.-től Feladatellátás 2013. Január 01-től osztott feladatellátás van az építésügyben (első fokú hatóság) - Általános építésügyi hatósági feladatok -

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2007. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2007. július 19. 1 Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint

- 2 - 1. ábra 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatok megoszlása az első helyen megpályázott főügyészség szerint Összefoglaló a 2013. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2013. évi 6. számában megjelent 36 fogalmazói álláshelyre szóló pályázati felhívás

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvi Általános Iskola, Gimnázium és Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium 8000 Székesfehérvár, Koppány u. 2/a Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata

Részletesebben

NCA Közép-dunántúli Regionális Kollégium Összeférhetetlenség év. Érdekeltségi viszony. Civil szervezet címe

NCA Közép-dunántúli Regionális Kollégium Összeférhetetlenség év. Érdekeltségi viszony. Civil szervezet címe Angyal Szabolcs Angyal Szabolcs Angyal Szabolcs Agóra Vidékfejlesztési Alapítvány SZITI Szociális Egyesület SZITI Szociális Egyesület 2887 Ácsteszér, Kossuth u. 11 FEB elnök 00097/11/05 4 000 000 880 000

Részletesebben

Beruházás-statisztika

Beruházás-statisztika OSAP 1576 Beruházás-statisztika Egészségügyi ágazat Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók 2011 Önkormányzatok és önállóan jelentő egészségügyi szolgáltatók beruházási és felújítási

Részletesebben

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében

GYORSELEMZÉS. Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében GYORSELEMZÉS Bérek alakulása a 2016-ban kötött országos bérmegállapodás tükrében A Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére készítettük ezt az elemzést a bérek helyzetének alakulásáról. A szakszervezetek,

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E L N Ö K E VI. 413/2013 E L Ő T E R J E S Z T É S A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2013. november 28-ai ülésére Tárgy: A 2007-2013-as programozási időszak végrehajtási

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló - Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok

Részletesebben

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás

Készült a Helyi demokrácia erősítése Székesfehérváron című Phare program keretében (Phare 2003/ ) május. Készítette: Ruff Tamás A helyi demokrácia helyzete Székesfehérváron Helyi Demokrácia Audit 2. jelentés Az 1998. és 2002. évi önkormányzati választások valamint a 2006. évi parlamenti választások részvételi adatainak elemzése

Részletesebben

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete

Pest megye önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete www.pest.hu Pest önálló régióvá válása: a vállalkozások helyzete A vállalkozások számának alakulása, a megszűnő és az új cégek száma, a cégek tevékenységének típusa hatással van az adott terület foglalkoztatási

Részletesebben

TÁMOP Út a munka világába. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja

TÁMOP Út a munka világába. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja TÁMOP 1.1.3. Út a munka világába Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Projekt adatai Időtartam: 2009. 11.01. 2011.10.31. Megvalósításban résztvevők Forrás: 686.632.482 Ft TÁMOP alapszabály érvényes

Részletesebben

2.2.5 Bűnözés. Százezer lakosr a jutó ismer té vált bűncselekmények számának változása 1998 és 2003 között. Jelmagyarázat

2.2.5 Bűnözés. Százezer lakosr a jutó ismer té vált bűncselekmények számának változása 1998 és 2003 között. Jelmagyarázat 2.2.5 Bűnözés A bűnözés területi és típus szerinti, valamint időbeli strukturálódása és alakulása a társadalmigazdasági folyamatok kölcsönhatásának következménye, és egyben a lakosság életkörülményeit,

Részletesebben

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról

Előterjesztés. A Biatorbágyon működő civil szervezetek évi támogatásáról Előterjesztés A Biatorbágyon működő civil szervezetek 2013. évi támogatásáról Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15/2013.(01.31.) Öh. számú határozatával pályázatot írt ki a helyben

Részletesebben

Élettér pályázatok. NCSSZI Pályázat. Pályázati azonosító:ifj-gy-12-b-6661

Élettér pályázatok. NCSSZI Pályázat. Pályázati azonosító:ifj-gy-12-b-6661 Élettér pályázatok 2012. Pályázati azonosító: NEA KK 12 M 0028 Projekt címe: 2012 2013. évi működés biztosítása Projekt kezdete: 2012. 05. 25. Projekt vége: 2013. 03. 20. Kért összeg: 860 320 Önrész összege:

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 2008 1. Számviteli beszámoló

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 2008 1. Számviteli beszámoló KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 2008 1. Számviteli beszámoló A Mérleg és az Eredménykimutatás mellékelve 2. Költségvetési támogatás felhasználása Az egyesület ilyen támogatást

Részletesebben

KKCT pályázatok Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ Projekt címe: Lehár örökség Komáromban. Projekt kezdete:

KKCT pályázatok Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ Projekt címe: Lehár örökség Komáromban. Projekt kezdete: KKCT pályázatok 2013. Pályázati azonosító: NEA NO 13 SZ 0148 Projekt címe: Lehár örökség Komáromban Projekt kezdete: 2013. 06. 01. Projekt vége: 2014. 03. 31. Kért összeg: 4 500 000 Önrész összege: 1 087

Részletesebben

Dunamenti Regionális Népfőiskola Közhasznú Egyesület, a Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége és az Echo Innovációs Műhely

Dunamenti Regionális Népfőiskola Közhasznú Egyesület, a Civil Szervezetek Fejér Megyei Szövetsége és az Echo Innovációs Műhely Proaktív jövő Új j civil stratégi giák k a Közép-dunántúlon Komárom rom-esztergom és s Fejér megye civil szolgáltat ltatásfejlesztési si koncepcióinak inak tervezet 2009. május m 19. Koncepció keletkezése

Részletesebben

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV

NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN I. NEGYEDÉV Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága NÉPMOZGALOM A KÖZÉP-DUNÁNTÚL MEGYÉIBEN 2008. I. NEGYEDÉV Veszprém, 2008. július 18. 1 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 Felelős szerkesztő: Szemes

Részletesebben

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról

Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról Összefoglaló a 2014. évi ügyészségi fogalmazói pályázatról I. A pályázati felhívás és az előszűrés Az Ügyészségi Közlöny 2014. évi 6. számában megjelent 20 ügyészségi fogalmazói álláshelyre szóló pályázati

Részletesebben

NONPROFIT SZERVEZETEK MAGYARORSZÁGON 2007

NONPROFIT SZERVEZETEK MAGYARORSZÁGON 2007 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NONPROFIT SZERVEZETEK MAGYARORSZÁGON 2007 N PROF I T N BUDAPEST, 2009 Központi Statisztikai Hivatal, 2009 ISSN 1218 7194 Felelős szerkesztő: Tokaji Károlyné főosztályvezető

Részletesebben

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS A magyarországi turisztikai régiók vendégforgalma 2002-ben 1 Kiss Kornélia Sulyok Judit kapacitása 2002-ben 2 Magyarországon 3377 kereskedelmi szálláshely mûködött, összesen 77 155 szobával és 335 163

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2012. Hétvezér Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. OM azonosító: 030062. Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: 2012. Hétvezér Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. OM azonosító: 030062. Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2012 Hétvezér Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Hétvezér tér 1. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Hétvezér Általános Iskola (általános iskola) (8000 Székesfehérvár, Hétvezér

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29.

SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás főigazgatói döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek 2011. szeptember 29. SZOCIÁLIS FOGLALKOZTATÁS 2011.évi feladatmutató módosítás i döntés alapján ELFOGADOTT kérelmek Feladatmutatóra jutó támogatás összege Békés Megyei Hajnal István Szociális 1 SZF-SZ-002/2-2010 Békés Megyei

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Tárgy: Döntés a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megyei települések részére megítélt támogatásaihoz kapcsolódó szerződések lezárásáról

Tárgy: Döntés a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megyei települések részére megítélt támogatásaihoz kapcsolódó szerződések lezárásáról Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e VI. 52 /2014 ELŐTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7.-i ülésére Tárgy: Döntés a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megyei

Részletesebben

FIT-jelentés :: Bokodi Móra Ferenc Általános Iskola 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Bokodi Móra Ferenc Általános Iskola 2855 Bokod, Fő utca 27. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2015 Bokodi Móra Ferenc Általános Iskola 2855 Bokod, Fő utca 27. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 002 - Bokodi Móra Ferenc Általános Iskola (általános iskola) (2855 Bokod, Fő

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - Tématerületek és tevékenység típusok-

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - Tématerületek és tevékenység típusok- Rubeus Egyesület Szedervessző 1082 Budapest, Nap u. 3. Tel.: 06-20/669-5629 www.rubeus.hu e-mail: rubeus@rubeus.hu Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - Tématerületek és tevékenység típusok-

Részletesebben

Alba Radar. 11. hullám

Alba Radar. 11. hullám Alba Radar Lakossági közvélemény-kutatási program Székesfehérváron 11. hullám A Videoton labdarúgócsapat megítélése a székesfehérvári lakosok körében 2012. január 25. Készítette: Németh A. Violetta nemetha.violetta@echomail.hu

Részletesebben

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról

Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról Gyorsjelentés a pénzügyi tranzakciós illetékkel és az energiaköltségek alakulásával kapcsolatban készített gazdálkodó szervezeti véleménykutatásról 2013. február 11. Háttér A Fejér Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz viszonyítva

Részletesebben

FIT-jelentés :: Pest Megye Önkormányzata 1052 Budapest, Városház u. 7. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Pest Megye Önkormányzata 1052 Budapest, Városház u. 7. Technikai kód: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2008 1052 Budapest, Városház u. 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A fenntartók eredményeinek összehasonlítása Matematika Az Önökhöz képest szignifikánsan jobban,

Részletesebben

O F. Nonprofit szervezetek Magyarországon, 2006 P R. Központi Statisztikai Hivatal

O F. Nonprofit szervezetek Magyarországon, 2006 P R. Központi Statisztikai Hivatal szervezetek alapítványok egyesületek szövetségek érdekképviseletek közhasznú társaságok egyesülések köztestületek társadalmi szervezetek közalapítványok társas nonprofit szervezetek kamarák hegyközségek

Részletesebben

Táblázatok. 1. A nonprofit szervezetek száma és megoszlása településtípus szerint, 2005

Táblázatok. 1. A nonprofit szervezetek száma és megoszlása településtípus szerint, 2005 TÁBLÁK JEGYZÉKE 1. A nonprofit szervezetek és megoszlása településtípus szerint, 2005 2. A nonprofit szervezetek és megoszlása tevékenységcsoportok szerint, 2005 3. A nonprofit szervezetek és megoszlása

Részletesebben

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata Civil törvény változásai Péteri Község Önkormányzata Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. Törvény A civil szervezetek

Részletesebben

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1

EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 EBI Építésaktivitási Jelentés 2017 Q1 Felpörögtek az építkezések de lesz ennyi kivitelező? Az utóbbi időben a válság éveihez képest bőven ellátták munkával a hazai építőipart a különböző szektorok megrendelői,

Részletesebben

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013)

MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály. A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) MTA KIK Tudománypolitikai és Tudományelemzési Osztály A hazai tudományos kibocsátás regionális megoszlása az MTMT alapján (2007-2013) Projektszám: TÁMOP-4.2.5.A-11/1-2012-0001 A Magyar Tudományos Művek

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében 2015.december december. okt. márc. máj. aug. szept. febr. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2017. DECEMBER Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2017. december 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 8. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2009 8. évfolyam :: Általános iskola Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Gyakorló Általános Iskola 2500 Esztergom, Helischer u. 5. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános

Részletesebben

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program 1a. számú melléklet 21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása 2011. február 1-jétől 2012. március 31-ig terjedő időszakra című program (Ft) Borsodi Jelnyelvi és Kommunikációs Központ Közhasznú Egyesület

Részletesebben

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása

Kompetencia 2012. 6.osztály MATEMATIKA. Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása Kompetencia 2012 6.osztály MATEMATIKA Átlageredmények Az intézmények átlageredményeinek összehasonlítása - a grafikonon a különböző iskolák átlag eredményei követhetők nyomon standardizált képességponthoz

Részletesebben

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés november 27-ei ülésére

Előterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés november 27-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke Előterjesztés 2014. november 27-ei ülésére Tárgy: Személyi javaslatok Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviseletére Előterjesztő: Popovics György, a közgyűlés

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL AZ ORSZÁGGYŰLÉS EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI, 2010. június

BESZÁMOLÓ A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL AZ ORSZÁGGYŰLÉS EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI, 2010. június Közigazgatási és Igazságügyi Miniszter BESZÁMOLÓ A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM 2009. ÉVI TEVÉKENYSÉGÉRŐL AZ ORSZÁGGYŰLÉS EMBERI JOGI, KISEBBSÉGI, CIVIL ÉS VALLÁSÜGYI BIZOTTSÁGA RÉSZÉRE 2010. június Tartalomjegyzék

Részletesebben

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. OM azonosító: Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2008 6. évfolyam :: 8 évfolyamos gimnázium 2500 Esztergom, Mindszenty tér 7. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények A telephelyek átlageredményeinek összehasonlítása Matematika

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2014. Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. OM azonosító: 031815 Telephely kódja: 001

FIT-jelentés :: 2014. Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. OM azonosító: 031815 Telephely kódja: 001 FIT-jelentés :: 2014 6. évfolyam :: Általános iskola Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola 2500 Esztergom, Sugár út 24. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai képzéstípusban a

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Tóth László Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének

Részletesebben

FIT-jelentés :: Ságvári Endre Általános Iskola 2840 Oroszlány, Ságvári Köz 1-3. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Ságvári Endre Általános Iskola 2840 Oroszlány, Ságvári Köz 1-3. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2011 Ságvári Endre Általános Iskola 2840 Oroszlány, Ságvári Köz 1-3. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Ságvári Endre Általános Iskola (általános iskola) (2840 Oroszlány,

Részletesebben

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium

FIT-jelentés :: Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium FIT-jelentés :: 2008 10. évfolyam :: 4 évfolyamos gimnázium Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Eötvös József Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma 2890 Tata, Tanoda tér 5. Matematika Országos

Részletesebben

A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN

A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A DEMOGRÁFIAI MUTATÓK ALAKULÁSA A SZLOVÁK-MAGYAR HATÁRMENTI RÉGIÓBAN A VIZSGÁLT TERÜLET ÉS DEMOGRÁFIAI MUTATÓK A vizsgált terület lehatárolása Az állandó népesség számának alakulása A határ menti régió

Részletesebben

Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7)

Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) Hazai és MTA-részvétel az Európai Unió 7. keretprogramjában (FP7) Tendenciák a 2012 2013. időszakban A 7. kutatási és technológiafejlesztési keretprogram az Európai Unió fő kutatásfinanszírozási eszköze.

Részletesebben

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában.

Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk a hatósági feladatok végrehajtásában. Magyarország szolgálatában a biztonságért! Főigazgató-helyettesi Szervezet Országos Tűzoltósági Fő Az Önkéntes Tűzoltó Egyesületek helye, szerepe a mentő tűzvédelem rendszerében, lehetséges szerepvállalásuk

Részletesebben

NCSSZI 2012 Pályázati azonosító:ifj-gy-12-c-6280 Pályázat címe

NCSSZI 2012 Pályázati azonosító:ifj-gy-12-c-6280 Pályázat címe Kerecsen pályázatok 2013. Pályázati azonosító: NEA UN 13 M 1274 Projekt címe: 2013. évi működési pályázat Projekt kezdete: 2013. 03. 01. Projekt vége: 2014. 02.28. Kért összeg: 300 000 Önrész összege:

Részletesebben

Vállalkozások fejlesztési tervei

Vállalkozások fejlesztési tervei Vállalkozások fejlesztési tervei A 2014-2020-as fejlesztési időszak konkrét pályázati konstrukcióinak kialakítása előtt célszerű felmérni a vállalkozások fejlesztési terveit, a tervezett forrásbevonási

Részletesebben

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli.

A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében augusztus augusztus. okt. nov. szept. júni. júli. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. AUGUSZTUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. augusztus 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási

Részletesebben

Kom-Eg megye

Kom-Eg megye Engedélyezési terv beadásának tervezett Kivitelezés megkezdés Kivitelezés befejezés Kontakt személy Járás Település Nyertes pályázó Közintézményi IH Üzleti IH Lakossági IH határideje tervezett határideje

Részletesebben

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS 2010. I. félévi M U N K A T E R V E 2 2010. február 5. 1. Előterjesztés a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 2010. évi költségvetésének és kötelező előirányzatainak

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye. VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu szám: 02/297-7/2013 E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém

Részletesebben

FIT-jelentés :: Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola 4300 Nyírbátor, Ifjúság u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6.

FIT-jelentés :: Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola 4300 Nyírbátor, Ifjúság u. 2. OM azonosító: Intézményi jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2011 Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola 4300 Nyírbátor, Ifjúság u. 2. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola (8 évfolyamos

Részletesebben

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.

JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1. ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági

Részletesebben

AZ INNOVÁCIÓ FINANSZÍROZÁSÁNAK LOKÁLIS VETÜLETE

AZ INNOVÁCIÓ FINANSZÍROZÁSÁNAK LOKÁLIS VETÜLETE AZ INNOVÁCIÓ FINANSZÍROZÁSÁNAK LOKÁLIS VETÜLETE A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN MOSONMAGYARÓVÁR, 2017. OKTÓBER 20. Dr. Gajzágó Éva Judit Docens,

Részletesebben

MEGYEI SZINTŰ HELYZETÉRTÉKELŐ

MEGYEI SZINTŰ HELYZETÉRTÉKELŐ Készült a Veszprém Megyei Önkormányzat megbízásából VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA MEGYEI SZINTŰ HELYZETÉRTÉKELŐ DOKUMENTUMOK UTÓMUNKÁLATA KERETÉBEN A MEGYEI TERVEZÉSI DOKUMENTUMOKAT MEGALAPOZÓ

Részletesebben

FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában

FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában FIT - jelentés 2011. Kompetenciamérés a SIOK Vak Bottyán János Általános Iskolában 1. Létszámadatok: A 2011-es kompetenciamérésben, a 6.évfolyamosok közül 64, míg a nyolcadik évfolyamosok közül 76 tanuló

Részletesebben

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL

JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL JELENTÉS AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM 217. ÉVI JELENTKEZÉSI ÉS FELVÉTELI ADATAIRÓL ELTE Rektori Kabinet Minőségügyi Iroda 217. november TARTALOMJEGYZÉK 1. Vezetői összefoglaló... 3 2. Országos adatok...

Részletesebben

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon

Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon 2010/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu IV. évfolyam 77. szám 2010. július 6. Ismertté vált közvádas bűncselekmények a Nyugat-Dunántúlon A tartalomból 1 Bevezető 1 Bűnügyi helyzetkép

Részletesebben

FIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8.

FIT-jelentés :: Damjanich János Általános Iskola 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. OM azonosító: Intézményi jelentés. 8. FIT-jelentés :: 2009 2100 Gödöllő, Batthyány u. 32. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - (általános iskola) (2100 Gödöllő, Batthyány u. 32.) Az intézmény létszámadatai a on Tanulók száma A

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2008 Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5008 Szolnok, Gorkij u. 47. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények Az iskolák

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA

KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 81 82 83 8485 86 87 2. számú melléklet a 41/2011. (IX. 23.) önkormányzati rendelethez PÁLYÁZATI ADATLAP KÖZMŰVELŐDÉSI, SPORT ÉS CIVIL SZERVEZETEK PÁLYÁZATAINAK BENYÚJTÁSÁRA 1. Pályázó (közművelődési, sport

Részletesebben

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai szeptember FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat munkanélküli nyilvántartásának fontosabb adatai FOGLALKOZTATÁSI HIVATAL A munkaerőpiaci helyzet alakulása 2004. szeptemberében az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adatai

Részletesebben

Intézményi jelentés. 6. évfolyam

Intézményi jelentés. 6. évfolyam FIT-jelentés :: 2011 Sánta Erzsébet Általános Iskola, Óvoda, Művelődési Ház és Települési Könyvtár 3971 Tiszakarád, Ifjúság u. 14. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Sánta Erzsébet Általános

Részletesebben

FIT-jelentés :: Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. OM azonosító: Intézményi jelentés

FIT-jelentés :: Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. OM azonosító: Intézményi jelentés FIT-jelentés :: 2016 Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium 5100 Jászberény, Rákóczi út 53. Létszámadatok A telephelyek kódtáblázata A 001 - Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium (általános

Részletesebben

Komárom Város településfejlesztési- és településrendezési dokumentumai Partnerségi Egyeztetésének Szabályai

Komárom Város településfejlesztési- és településrendezési dokumentumai Partnerségi Egyeztetésének Szabályai 1. melléklet Komárom Város településfejlesztési- és településrendezési dokumentumai Partnerségi Egyeztetésének Szabályai 1. A polgármester a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési

Részletesebben

KDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. november

KDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. 2013. november A 2007-2013-as programozási időszak végrehajtási tapasztalatai Komárom-Esztergom megyében, különös tekintettel az Operatív Programokhoz kapcsolódó forrásallokációra KDRFÜ Közhasznú Nonprofit Kft. 2013.

Részletesebben

Városi Civil Pályázat 2015. Alapítványok. Igényelt támogatás. Megítélt. Szervezet neve

Városi Civil Pályázat 2015. Alapítványok. Igényelt támogatás. Megítélt. Szervezet neve Városi Civil Pályázat 2015. Alapítványok Szervezet neve Igényelt támogatás Megítélt támogatás Indoklás 1 Apró Léptek Alapítvány 500 000 Ft 350 000 Ft 2 Az emberség erejével - CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány

Részletesebben

Intézményi jelentés. 8. évfolyam

Intézményi jelentés. 8. évfolyam FIT-jelentés :: 2008 Fundamentum Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 9025 Győr, Simor János püspök tér 22. Matematika Országos kompetenciamérés 1 1 Átlageredmények

Részletesebben

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése

A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája 2015-ös évi kompetenciamérésének értékelése 2016. június 10. Készítette: Karenyukné Major Ágnes I. A telephely épületének

Részletesebben

Hétfő,Szerda,Péntek: 9.00-15.00-ig Kedd,Csütörtök: 12.00-18.00-ig

Hétfő,Szerda,Péntek: 9.00-15.00-ig Kedd,Csütörtök: 12.00-18.00-ig FOGLALKOZTATÁSI INFORMÁCIÓS PONTOK (FIP) KÖZÉP-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS MUNKAÜGYI KÖZPONT FEJÉR MEGYE sorszám Címe E-mail cím FIP ügyfélfogadási rendje FIP főbb szolgáltatásainak megnevezése 1 Civil Szervezetek

Részletesebben

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK

POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK POGÁNYI INFORMÁCIÓS NAPOK 2017.03.09-10. Felsőoktatási és Középiskolás Diákközpontú Szellemiségért és Világért Egyesület rendezésében A rendezvényt a Nemzeti Együttműködési Alap - Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása IV. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2004. IV. negyedév 1 Budapest, 2004. február 21. A IV. negyedévben az állampapírpiacon folytatódott a biztosítók és nyugdíjpénztárak több éve tartó folyamatos

Részletesebben

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében

Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, I. félévében Az ügyforgalom alakulása a törvényszékeken, 2017. I. félévében Áttekintés Bemutatásra kerül a törvényszékek ügyforgalmi alakulása 2017. I. félévére vonatkozólag, kiemelve a pozitív változásokat, jelentősebb

Részletesebben

máj dec jan. szept.

máj dec jan. szept. A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN 2018. JÚNIUS Nyilvántartott álláskeresők száma és aránya 2018. június 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztályának

Részletesebben

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Gazdasági mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Gazdasági mutatók

Részletesebben

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot

2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot GDP, 2007 2017 2017-ben Erdély hét megyéjében haladta meg a GDP növekedése az országos átlagot Az uniós csatlakozás utáni időszakban Románia bruttó hazai összterméke nominális lej értéken megduplázódott.

Részletesebben

FIT-jelentés :: KLIK Tatabányai Tankerülete 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6.

FIT-jelentés :: KLIK Tatabányai Tankerülete 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Fenntartói azonosító: Fenntartói jelentés. 6. FIT-jelentés :: 2013 KLIK Tatabányai Tankerülete 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Fenntartói azonosító: 39011654-111000 Létszámadatok Az intézmények kódtáblázata A Tima Endre Általános Iskola (2067 Szárliget,

Részletesebben

FIT-jelentés :: 2009. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola

FIT-jelentés :: 2009. Telephelyi jelentés. 6. évfolyam :: Általános iskola FIT-jelentés :: 2009 6. évfolyam :: Általános iskola Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8000 Székesfehérvár, Óvoda u. 4. Létszámadatok A telephely létszámadatai az általános iskolai

Részletesebben

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola

Telephelyi jelentés. 10. évfolyam :: Szakiskola FIT-jelentés :: 2009 10. évfolyam :: Szakiskola Herman Ottó Kertészeti-, Környezetvédelmi-, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt K. u. 1. Létszámadatok A telephely létszámadatai

Részletesebben

TARTALOM. Ábrajegyzék Táblázatok jegyzéke Bevezetés I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE

TARTALOM. Ábrajegyzék Táblázatok jegyzéke Bevezetés I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE TARTALOM Ábrajegyzék... 11 Táblázatok jegyzéke... 15 Bevezetés... 21 I. FEJEZET A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNETE 1. A régió általános bemutatása... 31 1.1. A soknemzetiség régió... 33 1.2. A gazdaság

Részletesebben

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012

Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 Országos kompetenciamérés eredményeinek kiértékelése 6. és 8. évfolyamokon 2012 A hatodik osztályban 12 tanulóból 11 írta meg az országos kompetenciamérést. Ebből 1 fő SNI-s, 3 fő BTMN-es tanuló. Mentesítést

Részletesebben