Pénzügyi kéziköny. Útmutató mindennapi pénzügyeidhez

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Pénzügyi kéziköny. Útmutató mindennapi pénzügyeidhez"

Átírás

1 Pénzügyi kéziköny Útmutató mindennapi pénzügyeidhez

2 Előszó Bizonyára ismered a három kismalac meséjét: az első szalmából építette a házát, a második deszkából, a harmadik pedig téglából. Amikor jött a farkas, szétverte a szalmaházat, a malac elmenekült. A deszkaház sem tudott ellenálni a farkasnak, a malacnak menekülnie kellett. A téglaházzal azonban nem tudott elbánni a fenevad, mert nagyon jól meg volt építve. A fabula rendkívül egyszerű, és arra tanít, hogy minden, ami szilárd alapon áll és kemény, kitartó munkával épült, az maradandó és a nehéz helyzetekben megállja a helyét. Ez az igazság érvényes a személyes pénzügyeinkre is. Ha alaposan felkészültél, jöhet akár gazdasági válság is, nem kell félned tőle. Ez a Pénzügyi Kézikönyv pontosan ezzel a céllal íródott: segítséget nyújtani a pénzügyeink helyes kezelésében. Csakis rajtunk múlik boldogulásunk, sikerünk. Mi magyarok mindig is elismertek voltunk alapos munkánkért, jó szakemberekként tartanak számon bennünket világszerte, akik képesek jól dolgozni és pénzt keresni. A kérdés viszont az, hogy mit kezdünk a pénzzel? Mire költjük el? Autóra, TV-re, nyaralásra? Vagy inkább befektetjük? A befektetés szükségszerűségét már fiatalon hangsúlyozni kell, mint a biztonságos jövő zálogát. Fiataljaink gyerekvállalási kedve nagyon alacsony, erre a leggyakoribb érvként az anyagi bizonytalanságot szokták felhozni. Azonban ha a gyerekek már kiskorban megtanulják a pénzkezelés titkait, és korán kezdik az anyagi háttér megteremtését, akkor a későbbiekben nem okoz nekik gondot a családalapítás és a gyerekvállalás. A gyerekáldás örömét nem kell majd korlátozni az anyagiak hiánya miatt, és sokkal többen megismerhetik a nagycsalád leírhatatlan varázsát, szépségét. Fel kell ismerni ugyanakkor, hogy a pénz nem lehet cél, csupán eszköz a kezeinkben céljaink elérése érdekében. A 21. századra sajnos csak a pénzhajsza a jellemző, meg a karrier, és emiatt háttérbe kerülnek olyan értékek, melyek hiánya a társadalom 2

3 szétbomlásához vezetnek: megértés, család, összetartás, közösség, szeretet és hazaszeretet. Fontos felismerni, hogy egymás nélkül elveszünk. Ha magyar a magyarnak nem képes kezet nyújtani, a világ összes pénze sem ment meg bennünket a beolvadástól, megsemmisüléstől. Ha azonban van összefogás, akkor a pénz erős eszköz lehet közös egyéni és nemzeti érdekeink elérésében. Tartsunk hát össze, higyjünk Istenben és teremtsük meg magunknak a szükséges eszközöket a bolgoduláshoz, fennmaradáshoz, gyarapodáshoz! Bitai László Kolozsvár, 2010 február Tartalom Fizess magadnak először!...4 Megtakarítani jó, megtakarítani kell...6 Használd a kamatos kamat erejét Én és a hitel A hitelkártyákról kérdés és válasz a költségvetésedről Ne siess fizetni! Mi a befektetés? Mibe fektessünk? A részvényekről Hogyan indítsd el a vállalkozásod? Vállalkozásod legfontosabb része: az eladás A család és nagycsalád Miként nevelj pénzügyekben jártas gyerekeket? Pénzügyi jótanácsok

4 Fizess magadnak először! A pénzügyeink annyira meghatározzák a mindennapjainkat, hogy bizony sokszor a döntéseinket kizárólag a pénzügyi vetület alapján hozzuk. Spórolni akarsz, hogy jusson erre is meg arra is, de mindenre úgysem fog. Folyamatosan mókuskerékben élsz, amint jön egy kis pénz, úgy el is megy. Újra dolgoznod kell, újra a pénz után loholni, hogy a hónap végén a számlákat kifizesd és mindezt egy életen át, anélkül, hogy választásod lenne. Vajon tényleg nincsen választás? Ez lenne mindenkinek megírva? Nem lehet valahogy mégis egyről a kettőre jutni, és a mókuskerékből kiszabadulni? Mégis, a gazdagok hogyan lettek gazdagok? A kérdések jogosak, és előbb utóbb mindenkiben felmerülnek. A válasz pedig egyszerű: van választás. Igenis, ki lehet jutni a mókuskerékből, csak akarni kell. Ehhez adunk most tanácsot, amit a gazdagok legtöbbje is követ: fizess magadnak először! Hogy mit jelent ez? Hát egyszerűen azt, hogy amint megkapod a fizetésed, először saját magadnak tegyél félre pénzt mondjuk 10%-ot. Ez lesz a te kis pénzed, amit hosszú távú céljaidra szánsz. Ehhez a pénzhez pedig semmilyen körülmény között nem nyúlsz, csakis akkor, amikor befektetésre kerül a sor. Elköltheted részvényekre, kötvényekre, ingatlanra, aranyra vagy más befektetésre, ami pénzt termel neked de semmi másra. Tulajdonképpen úgy kell erre gondolni, mint a jövődre és a családod jövőjére, amit szép lassan építgetsz. A hangyához hasonlóan ezt a műveletet minden hónapban elvégzed, rendszeresen. Jó jó, de mi lesz a számlákkal? kérdezheti valaki. Semmi. A számlákat is kifizeted, de csak miután magadnak fizettél. Miért érdemelne elsőbbséget a telefonszolgáltató a családod jövőjével szemben? Talán a jövőd nem fontosabb, mint az, hogy a kábel TV ki legyen fizetve? Különben is, ott van még a jövedelmed maradék 4

5 90%-a, amit bármire felhasználhatsz, így számlák kifizetésére is. Sokan azt a kifogást találják ki ilyenkor, hogy még a 100% sem elég a mindennapi költségekre. Nos, ezzel nem értek egyet. Ha ugyanis valaki 1000 lejből él meg havonta, akkor meg tud élni 900 lejből is, és 100 lejt nyugodtan félretehet befektetésre. Lehet, hogy nehéznek tűnik először 10%-ot félretenni, de akkor tegyél félre 5%- ot. Vagy ha ez is soknak tűnik, akkor kezdd el szépen 1%-al, majd fokozatosan növeljed azt, hónapról hónapra. A lényeg, hogy megszokjad és rendszeressé váljon a gondolat, a megtakarítás. A dolog nyitja az önfegyelem. A félretett pénzt csak befektetésre költsd el, ami majd biztosítja később a családod és egyben saját jóléted. Így és csakis így szabadulhatsz ki a mókuskerékből. Illetve bocsánat, van még egy mód erre: nyerni a lottón. 5

6 Megtakarítani jó, megtakarítani kell Nagyon sokat változott a világ az utóbbi években. Az ember már csak azt nem tud megvásárolni a boltokban, amit éppen nem akar. A legújabb TV, számítógép, divatos ruhák, autók és számtalan más termék megvásárolható. Sőt, majdnem kötelező a megvásárlásuk, hiszen ha a szomszédnak is van, nekem miért ne lenne? Sajnos ez a mindenáron való vásárlási láz jelen van a társadalom minden rétegében, a maga formájában. De felmerült már valaha a kérdés benned, hogy egyáltalán szükséged van-e erre a sok cuccra? Érdemes ezekre az összes pénzed elkölteni, vagy akár hitelhez folyamodni? Mert ugye szép dolog az Adrián nyaralni, de ha ezt csak hitelből tudod fizetni, akkor évekig törlesztheted az egyheti élmények árát. Ilyen csábító körülmények között a pénz nagyon könnyen kicsúszik a zsebünkből mindenre, és hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ez hosszú távon nem tartható fenn. Nem lehet a végtelenségig többet költeni, mint amennyi pénzünk van. Ha 1000 lej a havi jövedelmem, nem élhetek úgy, mint aki havonta 1500 lejt keres. Hiába az újabb és újabb hitel, azokat is előbb-utóbb törleszteni kell. Ha pedig nyakig eladósodok, akkor életem végéig fizethetek mindent, kamatostól. Jó, de ha 1000 lej jövedelmem van, akkor milyen életmódot folytassak? Hát erre a kérdésre sokan hajlamosak azt válaszolni, hogy természetesen olyan életmódot, amit az 1000 lejből megengedek magamnak. Ez egy téves válasz. Miért? Gondolj bele, ha mindig, minden hónapban, elköltöd a teljes 1000 lejt, mi történik ha egyszer csak munka nélkül maradsz? Miből élsz meg? Hiszen nincsen semmi tartalékod, eddig minden pénzed elköltötted. Igaz, adósságod sincs, mert nem vettél fel hitelt. Vigyük 6

7 tovább a gondolatot: mi marad öreg korodra, mikor már nem tudsz dolgozni? A híg állami nyugdíj, ha addig össze nem omlik teljesen az állami nyugdíjpénztár. Tehát akkor jöjjön újra a kérdés: 1000 lej jövedelemmel milyen életmódot folytassak? A válasz pedig: olyan életmódot, mintha a jövedelmem nem 1000 hanem például 850 lej lenne. De mi történik a maradék 150 lejjel? Elveszi valaki? Nem, nem veszi el senki, hanem azt félreteszem, megtakarítom. Az enyém marad, de nem nyúlok hozzá. Ezt te is megteheted. Tulajdonképpen arról van szó, hogy kevesebbet költsél minden hónapban, mint amennyit megkeresel. Nem is olyan nehéz ez, mint amilyennek elsőre tűnik. Egy kicsit jobban oda kell figyelni az igényeidre, a kiadásokra, a szükségletekre. A megtakarítás mindennapivá kell váljon, ami hosszú távon biztonságérzetet teremt a családban. Ha van félretett pénzed, akkor a nehezebb, munkanélküli időszakot is könnyebben vészeled át. Praktikus lépések a megtakarítás elősegítésére: 1. Megtakarítási célok kitűzése: a rövid távú célok esetében ez könnyű, pl. akarsz vásárolni egy új öltönyt. A hosszú távú célok esetében azonban gondosabb odafigyelésre és számolásra van szükség, mint pl. a nyugdíjra való megtakarítás. Azon is kell gondolkozni, hogy a megtakarított pénzt mibe fektessed, hogy a legjobban segítsen a cél elérésében. A célokat mindig fontos leírni (nem csak gondolatban emlegetni őket), és időhöz kötni: pl. 10 év múlva szeretnék vásárolni egy lakást a lányomnak. 2. Számítsd ki mennyit fogsz megtakarítani hetente, havonta, vagy minden fizetéskor. Minden cél érdekében javasolt a megtakarítás egyenletes eloszlása, azaz minden alkalommal ugyanannyit tegyél félre. Ezt a pénzmennyiséget természetesen nagyban meghatározza a cél elérésére kitűzött idő. Próbálj reális célokat kitűzni, hiszen ha 1000 lejes fizetésből havi 600 lejt akarsz megtakarítani 3 éven át, valószínű, hogy nem fog sikerülni. 7

8 3. Kövesd kiadásaidat és csökkentsd őket. A megtakarításod a jövedelmed és a kiadásaid közötti különbség. Mivel kiadásaid fölött nagyobb a befolyásod, bölcs lenne odafigyelni rájuk. Jegyezd le minden kiadásod részletesen, egy hónapon át, egy füzetbe. Ezután ülj le és hosszasan, kritikusan nézd át a kiadásokat. Néhány kiadás csökkentése egyértelmű lesz és könnyű, de nehéz döntéseket is kell hoznod majd. Ilyenkor mindig jusson eszedbe a célod, amit magadnak tűztél ki. 4. Fizess magadnak először. A megtakarítási cél elsődleges kell legyen számodra, ezért ne elégedj meg azzal, hogy annyit takarítasz meg, amennyi megmarad a hónap végén. Ezért nagyon fontos, hogy a megtakarítandó összeget tedd félre a malackába vagy bankba azonnal amint a jövedelmed(fizetésed) megkapod. 5. Tedd félre a váratlan pénzt. Mindenki életében vannak pillanatok, amikor váratlanul pénz köszönt a házhoz (öröklés, régi adósságot visszaadnak, ajándék stb). Ilyenkor az ember hajlamos rögtön az első boltba beszaladni, és elkölteni az egészet, 2-3 napig a mennyországban érezve magát. Mivel azonban váratlan pénzről van szó, amire nincs szükséged a mindennapi megélhetésedhez, nyugodtan félreteheted az összeg legalább 50%-át anélkül, hogy megéreznéd hiányát. Sőt, az erős akaratúak az egészet félre tudják tenni. 6. Fektesd be a pénzt a célnak megfelelően. A megtakarított pénzt ajánlott befektetni, mert csak így tud gyarapodni és segít a célok gyorsabb elérésében. Ha hosszú távú céljaid vannak, akkor érdemesebb hosszú távra befektetni, pl. részvényekbe. A rövid távú célok esetében inkább ajánlott a bankbetét, kötvény ezek rövid lejáratú befektetések. 8

9 Lakástakarékpénztár: a megtakarítás egyik formája Jelenleg Erdélyben 2 bank nyújtja ezt a szolgáltatást: a BCR és a Raiffeisen. A válság előtti időben nem örvendett nagy sikernek, azonban az elmúlt 1-2 évben egyre inkább nagyobb figyelmet kap, mert már nehezebb a klasszikus hitelhez jutni. Hogyan működik ez a termék? Lényege az, hogy általa az állam megpróbálja elősegíteni a takarékoskodást hitelfelvétel előtt, vagy csak egyszerűen a takarékoskodást. Tehát bárkinek lehetősége van egy ilyen számlát nyitni, ahova rendszeresen beteszi a megtakarított pénzét, az állam pedig megjutalmazza ezért úgy, hogy a betett összeget még megtoldja 25%-kal (Magyarországon 30%). Ezenkívül a bank is ad 2-3% kamatot a pénzedre, bár ebből még az adót levonják. Tehát ha egy év alatt beteszel mondjuk 1000 lejt, akkor az év végén lesz neked kb = 1280 lejed (feltételezve, hogy a 3%-ot a teljes összegre számítjuk, mintha az egész mindjárt a legelején került volna a számlára, és az adótól eltekintünk). Ha ezt a takarékoskodást folytatod 4 vagy 5 évig (a megkötött szerződés függvényében), akkor jogosult vagy egy hitelt felvenni viszonylag kedvező kamatlábbal, ami ráadásul rögzítve van a hitel teljes futamideje alatt(általában 5-6%). Ugyanakkor ha nem szeretnél hitelt felvenni, akkor a szerződés végén de nem hamarabb kiveheted a teljes összeget és kedved szerint felhasználhatod. Lássunk egy számítási példát a BCR honlapjáról ( Locuinta PLUS ): Megtakarítás: 5 év 60 hónap x 221 lej= lej Banktól kapott kamat (2%), adózva: 624 lej Állami támogatás: lej 5 év után jogosult vagy 5%-os hitelre(thm 7%): lej A hitelt 5 éven belül fizetheted vissza, vagy hamarabb és összesen lejt adsz vissza. Tehát ha élsz a hitelfelvétellel, akkor rendelkezni fogsz a megtakarított összeggel + banki kamattal + 9

10 állami támogatással + hitellel, ez majdnem lej, amit lakásvásárlásra vagy lakásújításra használhatsz fel. Amennyiben nem akarsz hitelt, akkor megkapod a megtakarított pénzed + kamat + támogatás, és bármire elköltheted. Hasonlítsuk össze ezt egy klasszikus bankbetéttel, mely évi 7%-ot fizet, alkalmazva a kamatos kamat elvét, évi lejes félretett összegre(12 x 221 lej). Ez esetben az 5 év alatt kapott teljes kamat lej, ami adózás után lejre zsugorodik. Ez kb. 36%-kal kevesebb, mint a lakástakarékpénztár esetében. Tehát valamivel jobban megéri az állami támogatásos megtakarítási programot választani, igaz, cserébe le kell mondanunk 5 évig a pénzünkről, hisz csak ennyi idő után jutunk hozzá. Ezen program keretében a gyerekeink számára is lehet takarékoskodni (úgy láttam csak a Raiffeisen banknak van ez az ajánlata), és amikor megnőnek, megkapják a pénzt, amit akár egyetemi oktatásra is használhatnak. Ebben az esetben a takarékossági idő akár 18 év is lehet és szintén jár az évi 25%-os állami támogatás. Nem szabad elfelejteni, hogy az egyetemi oktatás egyre drágább, és egy ilyen hosszútávú spórolással biztosíthatjuk gyerekeink jövőjét. Tehát a program előnyei: Ösztönzi a lakossági takarékoskodást Kedvező és rögzített kamatozású hitelhez lehet jutni A megtakarított összeget bármire fel lehet használni a szerződési idő leteltével, amenyiben nem kell a hitel Akár a gyereked számára is takarékoskodhatsz Figyelembe kell venni ugyanakkor, hogy az állami támogatás minden esetben legfeljebb évi 250 EUR vagy ennek megfelelő lej lehet. Egy nemzet anyagi jólétének egyik legjobb mutatója a megtakarítások aránya, a másik pedig a befektetések mértéke. 10

11 Használd a kamatos kamat erejét "A világ legnagyobb matematikai felfedezése a kamatos kamat" mondta Albert Einstein. Elgondolkodtál már miért van az, hogy egyesek annyira meggazdagodnak, míg mások alig élnek egyik napról a másikra? Miért van, hogy egyesek, akik keresete aránylag szerény, ugyanakkor látszólag képesek egy biztonságos, nyugalmas életet élni és megtakarítani, míg mások, akik jóval többet keresnek, mindig pénztelenek? Valószínű, hogy sokszor elmélkedtél már ezen te is, anélkül, hogy választ találtál volna. Pedig egyszerű: egyes emberek jártasabbak a pénzügyekben, és jól ismerik a pénzügyi eszközöket, amiket folyamatosan a maguk javára használnak ki. A gazdag emberek jobban ismerik a pénz világát, míg a szegények nemcsak, hogy nem ismerik azt, de nem is akarják megismerni azokat az eszközöket, amelyek a meggazdagodáshoz vezetnek. Az egyik legerősebb ilyen eszköz a kamatos kamat, valamint a 72-es szabály. A kamatos kamat egy olyan valami, ami dolgozhat érted, de ellened is. Eme eszköz valós erejét akkor lehet igazán meglátni, ha alkalmazod a személyes pénzügyi terveidben. A jobb megértés érdekében nézzünk 2 példát. Az alábbi ábra megmutatja a kamatos kamat erejét, azaz mi történik lej befektetéssel 30 év alatt, különböző hozamok mellett. A feltétel az, hogy minden év végén a teljes összeget (eredeti összeg + kamat) visszafektetjük. Vajon a kamatos kamat elve érvényesül az ingatlanok esetében is? Az ingatlanbefektetésnél mi a "kamat"? Hát a részvények esetében? 11

12 Míg 10 év után a hozamok közötti különbség nem szembeötlő, 30 év után óriási különbségeket észlelhetünk. 30 év után, az eredeti lejed 6%-os hozammal kb lejre nő meg, viszont 12%- os hozam mellett az eredeti befektetés majdnem lejre duzzad. Te melyiket választanád a nyugdíjadra? A et vagy a et? A hozam mértéke óriási különbséget jelent. A kamatos kamat ereje jobban segít elérni pénzügyi céljaid mint gondolnád. Lássunk egy másik példát, ahol a kamatos kamat ereje látható. Szeretnél lejt lejjé változtatni? Amikor gyereked születik, nyissál neki egy befektési számlát, évi 500 lej hozzájárulással (kevesebb, mint havi 50 lej), amit 67 évig rendszeresen fizetsz (ami összesen lejt tesz ki), 10%-os hozam mellett. Ebben az esetben mire a gyereked nyugdíjba menne(67 évesen), a befektetés értéke megközelíti a 4 milliót. Ha viszont csak akkor kezdenéd el amikor a gyereked 21 éves lesz, a befektetés értéke csupán lej lenne! A 10%-os hozamot a példa kedvéért vettük, hosszú távon reálisabb 6-8%-os hozammal számolni. Ennek ellenére, a számok aránya és a működési elvek ugyanazok, függetlenül a hozam mértékétől. Alapvető tehát tudni, hogy miként működik a pénz, a kamatos kamat pedig létfontosságú a személyes pénzügyi terved megalkotásához, és ahhoz, hogy a pénzügyi terved kielégítse a 12

13 jövőbeni szükségleteid. Neked milyen a jelenlegi pénzügyi terved? Elegendő lesz a gyerekek oktatására? Nyugodt életet biztosít majd? Ne felejts feltenni magadnak ilyen és hasonló kérdéseket amikor a pénzügyi tervedet készíted. Elsőrendű fontosságot adsz a mai megtakarításoknak, amelyek majd a jővőd biztosítják? A halogatás többe kerül, mint gondolnád. A pénzügyi terv és a kamatos kamat ereje megmutatja majd, hogy minél később kezdesz megtakarítani, annál többet kell megtakarítani, hogy céljaid elérhesd. Készen állsz elindulni az anyagi jólét útján, amely biztosítja saját és családod pénzügyi sikerét? A legjobb ha már ma gondoskodsz a gyerekeid jővőjéről, és nem halogatod ezt addig, amíg megnőnek. Tartsd szem előtt az alábbiakat: A kamatos kamat gyorsabban nő, mint az egyszerű kamat Kezdj el korán megtakarítani, hogy a kamatos kamatot kihasználd Minél gyakoribb a kamatos kamat számolása (pl. naponta), annál jobb A kamatos kamatot lehet számolni évente, havonta vagy naponta is. Minél gyakrabban számolják, annál gyorsabban nő a pénz. Tegyük fel, hogy beteszel lejt egy olyan számlára, amely 10%-os kamatot fizet. Amennyiben nem fektetsz be újabb összeget, a számlád a következőképpen fog kinézni 10 év elteltével: lej, évente számítva a kamatos kamatot lej, havonta számítva a kamatos kamatot lej, naponta számítva a kamatos kamatot Mi a 72-es szabály? Ez egy egyszerű, mindenki által érthető szabály, amely a következő 2 kérdésre ad gyors választ: 1.Mennyi idő alatt kétszereződik meg a befektetésed egy adott hozam mellett? 13

14 2.Mekkora hozam szükséges ahhoz, hogy adott időn belül megkétszereződjön a befektetésed? Számítási példa 1: Befektetek 1000 lejt, és szeretném, ha 3 év alatt megkettőzödne. Milyen évi hozammal kell befektessem? Válasz: 72 / 3 = 24% Számítási példa 2: Befektetek évi 15%-al 1000 lejt. Hány év alatt kettőzödik meg? Válasz: 72 / 15 = 4.8 év A 72-es szabály, ugyanúgy mint a kamatos kamat, hasznos eszköz lehet e kezedben a pénzügyeid irányítására. Húszonévesek: tudom, hogy a nyugdíj még messzinek tűnik, és inkább a hitelek törlesztése érdekel, de jegyezd meg ezt, mert fontos: erőltesd meg magad, és fektess be az öregkorodra! Egy kicsit fog fájni az elején, de nem sokáig. Miután megszokod, már magától fog menni, a hangsúly pedig nem az összegen van, hanem a rendszerességen. Ha most elkezded, és évi 500 lejt teszel félre, nyugodt életed lesz a későbbiekben, és a családvállalás sem jelent majd gondot. Soha ne próbáld meggyőzni magad, hogy a mulasztást bepótolhatod későbbi megtakarításokkal, mert nem leszel képes rá. Lassacskán olyan életvitelt alakítasz ki, amely felemészti a teljes jövedelmed, és egyre nehezebben fogsz tudni megtakarítani. Ne éld fel a jövődet, mert az túl fontos számodra. A megtakarítást kezdd korán, kezdd azonnal! 14

15 Én és a hitel Kedves olvasó, nem tudom észrevetted-e, hogy az elmúlt néhány évben főként a 2008-as gazdasági nehézségek beköszönte után egyre többen panaszkodnak a nehéz anyagi körülményeikről. Csökkenő jövedelemről, növekvő költségekről beszélnek. Sokan veszítették el a lakásukat is, és állami segítségre szorulnak, mert nincs ahol lakjanak. Sajnos nagyon sokszor a nehéz anyagi helyzet mögött egy valamikori rosszul meghozott hitelkérelmi döntés áll. Sokaknak keseríti meg az életét egy olyan hitel, amit akkor vettek fel a banktól, amikor minden szép volt és jó, ráadásul olyasmire, amire nem kellett volna. Pénzügyi szempontból nagy hibának tekinthetők az új autó vásárlására, valamint nyaralásra felvett hitelek. Az új autó nagyon hamar sokat veszít az értékéből, és egyre inkább elértéktelenedik, míg a felvett hitelt hónapról hónapra fizetni kell, kamatostul. Nem ritka az az eset, mikor az autó néhány év múlva alig ér valamit, de a hitelből még jócskán van mit fizetni. A hitelből való nyaralásról pedig röviden csak annyit, hogy talán jó lenne elgondolkodni a következő kérdésen: vajon tényleg megéri 2 hétig jól érezzük magunkat, majd pedig évekig fizetni az árát - kamatostul? Ez a kérdés különben más fogyasztási célból (TV, számítógép) felvett hitel esetében is megállja a helyét. Mindezek alapján talán nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon fontos tisztázni a hitelhez való viszonyunkat. Az első lépés talán ott kezdődik, hogy tisztázzuk, mit tudunk megengedni magunknak, és mit nem. Egyesek hajlamosak ugyanis megvenni hitelből mindazt, amit egyébként nem tudnának. Ilyenkor a legegyszerűbb feltenni magadnak a kérdést: ha a bank nem adna semmiféle hitelt, megvenném-e magamnak ezt a dolgot? 15

16 A másik, amit tisztázni kell, az a vásárlás indítéka. Csak azért, mert a szomszédnak, barátnak, rokonomnak is van egy fekete BMWje/plazma TV-je még nem elég indok arra, hogy én is vegyek egyet magamnak. Vásárláskor el kell kerülni a hiúságot és praktikusnak kell lenni. Csak olyasmit szabad megvásárolni, amire tényleg szükség van, és ha lehet, azt sem hitelből. Jöhet a kérdés: akkor van-e egyáltalán olyan eset, amikor indokolt a hitel felvétele? A válasz természetesen igen, bár nincs túl sok ilyen eset. Lássuk őket alább. Lakásvásárlás egy fiatal párnak laknia kell valahol, ezért ilyenkor talán nem a pénzügyi, hanem a családalapítási szempontok az elsődlegesek. Amennyiben a megspórolt pénz (ennek mindenképpen lennie kell) nem elég, lakáshitelhez lehet folyamodni. Vészhelyzet pl. beszakadt a ház teteje, és ázik a lakás. Vagy hirtelen beüt egy betegség, műtét, baleset, stb. Bár javasolt ilyen jellegű kiadást a vésztartalékodból fizetni, amennyiben ilyen nincs, marad a banki hitel (mindenképpen kerüld az uzsorásokat!). Ha van egy jól kiforrott üzleti terved - a hangsúly itt a jól kiforrott -on van. Feltétlenül tudnod kell, hogy mit csinálsz, és nem amolyan kísérletezős vállalkozásról kell szó legyen. Tehát ha vállalkozni akarsz, ismered jól az üzleti modellt (láttad már, dolgoztál a szakmában, jártas vagy benne), segíthet egy hitel a beinduláshoz. A fenti három eseten kívül nem tudom ajánlani a hitelt senkinek. Még a tanulmányi hitellel kapcsolatban is vannak fenntartásaim, és csak utolsó megoldásként ajánlom a tanulmányköltségek fedezéséhez. Az USA-ban például sokan annyira eladósódtak egyetemi éveik alatt, hogy sok évvel az egyetem után sem tudtak zöld ágra vergődni. Szerintem elsősorban a szülő feladata a tanulmányokat fizetni. Ha ez nem lehetséges, akkor egyetem elkezdése előtt inkább dolgozzon a fiatal 1-2 évet, hogy gyűjtsön pénzt a várható kiadásokra. Nem biztos, hogy elég, de annyival kevesebb diákhitelre lesz szüksége. 16

17 Ha már hitelhez folyamodsz, lehetőleg kövesd az alábbi tanácsokat: Olyan pénznemben kérd a hitelt, amilyenben a jövedelmed is kapod. Ezáltal elkerülöd az árfolyamkockázatot, amivel hosszú távon mindenképp komolyan számolni kell Ne hitelezd agyon magad! Ez azt jelenti, hogy ne haladd meg a biztonságos hitelterhelési szintet, ami a nettó jövedelmed 30%-a. E fölé menni kockázatos, ne feledd, hogy még élni is kell valamiből Ha lehetőséged van, próbálj meg előtörleszteni, akármilyen kis összeget is. Hosszú távú hiteleknél sok kamatköltséget megspórolsz így, amit később kifizetnél. Talán jó lenne tisztázni, hogy legyen-e megtakarított pénzed amíg hiteled van, vagy inkább minden félretett pénzt használj előtörlesztésre? Nos, arra kell gondolj, a hiteled teljes visszafizetése évekbe is telhet, ezalatt pedig különböző nem várt kiadásokkal is szembesülhetsz. Ha olyankor nincs félretett pénzed(mert mindent a hitel előtörlesztésére fordítottál), akkor újabb gyors kölcsönre lesz szükséged, mégpedig gyorsan. A gyors hitelek általában drágák, ezért a legjobb, ha rendelkezel megtakarított pénzzel, hogy az ilyet elkerüld. Hogy mennyi legyen a megtakarított pénzed? Annyi, hogy legalább 2-3 havi kiadásod fedezésére legyen elegendő. Mit tegyél, ha már nem tudod fizetni a hitelrészleteket? Megeshet, hogy az anyagi helyzetedben romlás következett be amióta a hitelt felvetted(pl. megszűnt a munkahelyed), és gondjaid adódnak a törlesztéssel. Ilyen esetben az ajánlott tennivalók: - Rögtön felülvizsgálni az összes kiadást, csökkenteni ahol lehet - Azonnal felhívni a bankot, elmagyarázni a helyzetet. Ha szükség, átütemezést kell kérni. A bankot folyamatosan tájékoztatni kell a helyzetről, mert így megértőbbek és 17

18 jobban próbálnak segíteni. Nekik sem érdekük a jelzálogba tett lakást elvenni, hanem inkább az, hogy az ügyfél valahogy fizesse vissza a hitelt, még ha átütemezve is - Új jövedelemforrások után kell nézni. Ha a régi szakmádban nem találsz munkát, fontold meg egy új szakma megtanulását. Olyan nincs, hogy az én koromban már hova tanuljak vagy úgysem fog ez menni egyszerűen nem szabad a negatív gondolatokkal foglalkozni, hanem határozottan cselekedni kell. A hitelkártyákról A hitelkártya elterjedése aránylag gyorsan történt a magyarság körében(is). A gyors pénz lehetősége nagyon csábító, és kevesen tudnak neki ellenállni legyen szó bármilyen kiadásról: hétvégi bevásárlás, külföldi nyaralás vagy ház felújítása. Egy dolgot azonban minden hitelkártyát igénylő hajlamos szem elől téveszteni: a pénzt vissza is kell majd adni, méghozzá kamatostul. A legtöbb hitelkártya ajánlata csábító. Mivel a bankok tudják, hogy az emberek sehogy nem mennének bele egy évi 25-30%-os hitelbe, érdekes megfogalmazásokhoz folyamodnak. Azt mondják, hogy nem kell kamatot fizetni, ha pl. 1 hónapon belül visszafizeted az elhasznált pénzt. Erre pedig az ügyfélnek mi jut az eszébe? Használom ingyen a bank pénzét 1 hónapig, a hónap végén pedig szépen visszafizetem és kész. Ha viszont elbeszélgetünk a hitelkártya tulajdonosaival, rájövünk, hogy a legtöbben nem tudják visszaadni a hónap végén a pénzt, és kénytelenek a magas kamatot is fizetni az elhasznált összegre. 18

19 Hitelkártya vagy betéti kártya? A különbség a kettő között az, hogy az elsővel a bank pénzét költöd(hitelt kapsz a banktól), míg a másodikkal a saját, meglévő pénzedhez férhetsz hozzá (tehát ha nincs pénz a számládon, nem költesz). Egyre nyilvánvalóbb, hogy nem ugyanazzal az érzéssel költjük a bank pénzét, mint a saját pénzünket. Igaz ez még akkor is, ha a bank pénze természetesen a mi pénzünk, hiszen a hitelt törleszteni kell, a mi pénzünkből. Mindezek mellett kialakult az igény nálunk is arra, hogy váratlan, az előre nem tervezett, nagyobb összegű kiadásainkat gyorsan, könnyen hitellel fedezzük, és erre a hitelkártya kiválóan alkalmas. Kérdés: miként oldjam meg be nem tervezett költségeim, ha nincs hitelkártyám? Válasz: Mindig legyen vésztartalékod, kimondottan vészhelyzetekre. A vésztartalékot nem egyből (így nehéz), hanem idővel hozd létre, havonta félretéve egy bizonyos összeget pl.30 lejt. Hitelkártyát nem csak magánszemélyeknek, hanem cégeknek is szoktak kibocsátani a bankok. A kártyakibocsátók általában szigorúbban ellenőrzik a hitelkártya kibocsátását, mint az egyéb bankkártyákét, hiszen az előbbi esetben körültekintően kell vizsgálni a kártyaigénylő hitelképességét. A vizsgálat a bekért okmányok alapján, objektív kritériumok alapján történik. Miért kínálnak hitelkártyatermékeket a bankok? A bankok alapvetően természetesen a kamatból származó profitszerzés érdekében bocsátanak ki hitelkártyát. Nem elhanyagolható szempont az ügyfélkör bővítése sem, illetve a magas minőségi követelményeket kielégítő, presztízsértékű termékek iránti igény kielégítése. Például majdnem minden bank ajánl a magas jövedelmű ügyfeleinek Arany, Platina vagy más hasonló nevű hitelkártyát, 19

20 ami a kiváltságosság érzését hivatott elhitetni az ügyféllel. Az ilyen kártyákhoz általában különféle beépített szolgáltatások járnak, mint például élet- és egészségügyi biztosítás a külföldi utazások alatt, külföldi reptereken található fogadócsarnokokban való tartozkodás és ingyenes fogyasztás, bizonyos szállodaláncoknál elérhető kedvezmények, kereskedelmi diszkontok és hasonló kedvezmények. Ezek jól hangzanak, de mint említettem, csak magas jövedelmű ügyfelek számára bocsátják ki őket (minimum havi 1000 euró) és az ilyen kártyákért évi lejes fentartási költséget kell fizetni a banknak, a használattól függetlenül. Igaz, akinek sok pénze van, annak vonzóak lehetnek ezek a termékek. Az ő esetükben státusszimbólum is lehet egy ilyen drága kártya. A hitelkártya egyik előnye az, hogy sok külföldi helyen csak hitelkártyával lehet fizetni (pl. szállodákban), betéti kártyával nem. A másik előnye pedig, hogy boltban vásárolt dolgok fizetésekor könnyedén használható, díjmentesen. Ilyenkor is van illeték, viszont azt a bolt/áruház fizeti ki a banknak, így a vásárlónak nem kell semmilyen illetéket fizetnie. A hitelkártyák viszonylag kockázatos terméknek számítanak a bankok számára, hiszen fedezet nélkül adnak hitelt az ügyfélnek. Ezt a kockázatot úgy próbálják csökkenteni, hogy az igénylés elbírálása szigorú és következetes adósminősítési rendszer alapján zajlik. Ezenkívül naprakészen figyelik a kártyahasználatot, és a tartozás alakulását ez lehetővé teszi a gyors beavatkozást, ha szükséges. Tehát akinek hitelkártyája van és használja, azt a bank állandóan figyeli: egyrészt, hogy igényeit kielégítse, másrészt azért, hogy a hiteltartozás visszaszerzése soha ne legyen kétséges. Mekkora hitelt ad a bank a hitelkártyánkra? A jövedelmünk alapján a bank megítél számunkra egy hitelkeretet,ez általában a havi nettó keresetünk két-háromszorosa. Ha megbíznak az ügyfélben, akkor még ennél is többet adhatnak. Az összeget kamatmentesen használhatjuk vásárlásra, ha a következő hónapban visszafizetjünk (pl. következő hónap 25.-ig). Ezért reklámozzák úgy a hitelkártyát, hogy akár 55 napig kamatmentesen használhatjuk a bank pénzét. 20

Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés

Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés A takarékosságot eszköznek tekintsd arra, hogy mindig független légy az emberektől, ami tisztességed megóvásának nélkülözhetetlenebb feltétele, mintsem hinnéd.

Részletesebben

Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták

Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták Fordította: Czimbalmos Árpád Magyar Gazdag Papa Klub www.richdadclub.hu www.magyargazdagpapaklub.hu Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz

Részletesebben

Hetedik lecke A hitel

Hetedik lecke A hitel Hetedik lecke A hitel A pénz, a gazdagság, az egészség, a betegség, a testsúly mind eredmény. Okok és okozatok világában élünk. A hitel előnyei A szükséges dolgok most megvásárolhatók Csökkenti a készpénz

Részletesebben

Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában

Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában Kiből lehet milliomos? Körséta a befektetések világában Szalay György szakértő Pannon Egyetem Veszprém 2015. október 12. 1 2 Pénzügyi pozíció az egyes életszakaszokban Több megtakarítás, mint adósság Egyszerű

Részletesebben

Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó?

Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó? Hogyan legyek tudatos pénzügyi fogyasztó? Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség A program a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával valósul meg. 2015. március Pénzügyi

Részletesebben

A türelem dollárt terem! Befektetés alapozó. Tartalomjegyzék

A türelem dollárt terem! Befektetés alapozó. Tartalomjegyzék A türelem dollárt terem! Befektetés alapozó Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 Magas hozamú befektetés... 3 Én alkalmazom az OKOSAN szabályt... 7 Amit Én ajánlok!... 8 Horváth Tamás (Bighori) oldal 1 Bevezetés

Részletesebben

A vállalati pénzügyi döntések fajtái

A vállalati pénzügyi döntések fajtái A vállalati pénzügyi döntések fajtái Hosszú távú finanszírozási döntések Befektetett eszközök Forgóeszközök Törzsrészvények Elsőbbségi részvények Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek

Részletesebben

GYAKORLÓ FELADATOK 1. A pénz időértéke I. rész (megoldott) Fizetés egy év múlva

GYAKORLÓ FELADATOK 1. A pénz időértéke I. rész (megoldott) Fizetés egy év múlva . Jelenérték (PV, NPV), jövő érték (FV) Számítsa ki az alábbi pénzáramok jelen és jövőértékét. Az A,B,C ajánlatok három külön esetet jelentenek. 0% kamatlábat használjon minden lejáratra. Jövőértéket a.

Részletesebben

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása

1. Lecke: Bevezetés és a folyamat. elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása 1. Lecke: Bevezetés és a folyamat elindítása Gratulálok a döntésedhez! Kalló Melinda vagyok és üdvözöllek az első leckén! Ez egy kicsit rendhagyó tanítás lesz,

Részletesebben

Tájékoztató és bemutatkozó prezentáció

Tájékoztató és bemutatkozó prezentáció Tájékoztató és bemutatkozó prezentáció Forgalmazó: Gratum Zártkörűen Működő Részvénytársaság Cím: 1138 Budapest, Népfürdő utca 22. Cégjegyzék szám: 01-10-047531 Adószám: 24119968-2-41 Értékpapír számlavezető

Részletesebben

nyugdíjbiztosítás Hosszú távú nyugdíjcélok, Szeretné megalapozni jövője anyagi biztonságát?

nyugdíjbiztosítás Hosszú távú nyugdíjcélok, Szeretné megalapozni jövője anyagi biztonságát? Hosszú távú nyugdíjcélok, nyugdíjbiztosítás Szeretné megalapozni jövője anyagi biztonságát? Kezdjen megtakarítani mielőbb, hogy a nyugdíjas évek alatt a pénzügyi kérdések ne okozhassanak problémát! ÖNGONDOSKODÁS

Részletesebben

KÉRDİÍV. A Raiffeisen Bank Zrt. 2007. évi CXXXVIII. törvényben foglalt tájékozódási kötelezettsége alapján, ügyfelei

KÉRDİÍV. A Raiffeisen Bank Zrt. 2007. évi CXXXVIII. törvényben foglalt tájékozódási kötelezettsége alapján, ügyfelei KÉRDİÍV Ügyfél neve:... Számlaszáma (bankszámlaszám vagy értékpapír számlaszám):.......... Adóazonosító jele:........... Állandó lakcím:.. Ügyfél MIFID alapbesorolása: LAKOSSÁGI A Raiffeisen Bank Zrt.

Részletesebben

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna?

Nem? Mennyivel lett volna könnyebb, jobb az élete, ha segítettek volna? Kedves Szülő! A munkafüzet célja, hogy segítsen Önnek pontosan látni gyermeke jövőjét. Pénzügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy azok a szülők, akik tervet készítenek gyermekeik életkezdésére, sokkal

Részletesebben

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő.

Mielőtt befektetne. Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Mielőtt befektetne Egy kecsegtető befektetési ajánlat nem mindig kifizetődő. Tanulmányozza át tájékoztató füzetünket, készüljön fel körültekintően döntésére, mielőtt befektetne! BEFEKTETÉSEK 9 Milyen kérdésekben

Részletesebben

A boldog felhasználó

A boldog felhasználó A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás

Részletesebben

nyugdíjbiztosítás Hosszú távú nyugdíjcélok,

nyugdíjbiztosítás Hosszú távú nyugdíjcélok, Hosszú távú nyugdíjcélok, nyugdíjbiztosítás Alapozza meg nyugdíjas éveit! Kezdjen megtakarítani mielőbb, hogy a gondtalan évek alatt az anyagi kérdések se okozhassanak problémát! ÖNGONDOSKODÁS 22 Milyen

Részletesebben

Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés

Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés Tizedik lecke Megtakarítás és befektetés Tanári útmutató A takarékosságot eszköznek tekintsd arra, hogy mindig független légy az emberektől, ami tisztességed megóvásának nélkülözhetetlenebb feltétele,

Részletesebben

17 stratégia a biztonsági pénztartalék képzéséhez, és miért kritikusan fontos ez?

17 stratégia a biztonsági pénztartalék képzéséhez, és miért kritikusan fontos ez? 1 / 5 2013.05.13. 11:12 A közösségről Bemutatkozás Kapcsolat Partnereink Kezdőlap Blog Cikkek Videók Idézetek Fórum Jótékonyság Jelentkezz a csapatunkba! Címlap» Cikkek 17 stratégia a biztonsági pénztartalék

Részletesebben

Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek

Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek Pénzügyek egyszer űű en, minde nn kinek Ferenczi Gábor Tartalomjegyzék: A közgazdasági, pénzügyi törvényekről3 Megtakarítás, befektetés, biztosítás, hitel3 Megtakarítások3 Befektetések4 Biztosítás5 Fogalmak:6

Részletesebben

kötvényekről EXTRA Egy percben a

kötvényekről EXTRA Egy percben a EXTRA Egy percben a kötvényekről Szeretne befektetni? A befektetések egyik lehetséges formája a kötvény. Tudjon meg többet a kötvényekről! Olvassa el tájékoztatónkat! BEFEKTETÉSEK kérdésekben segít ez

Részletesebben

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program

Finanszírozó partnerünk az: 1 Fiat Hitelcsere Program A Fiat Magyarország úgy döntött, hogy pénzügyi erőforrásainak egy részét inkább arra fordítja, hogy segítsen azoknak, akik svájci frank hitellel vásároltak autót és a nem várt árfolyam növekedés miatt,

Részletesebben

Válságkalauz. Családi költségvetés: hitelek, megtakarítások. www.valsagkalauz.hu

Válságkalauz. Családi költségvetés: hitelek, megtakarítások. www.valsagkalauz.hu Válságkalauz Családi költségvetés: hitelek, megtakarítások Tartalom Családi költségvetés Családi takarékosság vagy 3 3 Hitelek Hitelfelvétel Emelt összegű diákhitel a rászorulóknak Mindenkit érhet baleset

Részletesebben

www.perfectofx.com Az Új Generációs Befektetés

www.perfectofx.com Az Új Generációs Befektetés www.perfectofx.com Az Új Generációs Befektetés Mi mozgatja életünket? Mik azok az alapvető gondolatok, amelyek a mindennapok során motiválnak bennünket? Mit tudunk tenni annak érdekében, hogy könnyebben

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,638 HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 8 180 498 608 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

MEGTAKARÍTÁSI SZOKÁSOK AZ ERSTE BANK EGYES PIACAIN

MEGTAKARÍTÁSI SZOKÁSOK AZ ERSTE BANK EGYES PIACAIN MEGTAKARÍTÁSI SZOKÁSOK AZ ERSTE BANK EGYES PIACAIN reprezentatív felmérés a 1 év feletti lakosság körében (Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna) 11. augusztus Főbb megállapítások 1 A

Részletesebben

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek!

Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! Céljaim 2014-re, hogy még sikeresebb legyek! A mai dátum:... FONTOS! Szánj erre a gyakorlatra elég időt! Legalább fél órára, de lehet, hogy egy órára is szükséged lesz. Adj magadnak időt, hogy tényleg

Részletesebben

Mikroökonómia gyakorlás. 11. Tőkepiac. Igaz-hamis állítások. Kiegészítős feladatok

Mikroökonómia gyakorlás. 11. Tőkepiac. Igaz-hamis állítások. Kiegészítős feladatok 11. Tőkepiac Igaz-hamis állítások 1. Egy jövőbeni hozam jelenértéke annál kisebb, minél alacsonyabb a kamatláb. 2. Mindenképpen érdemes megvalósítani azt a beruházást, ahol a bevételek jelenértéke meghaladja

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Vállalati pénzügyek tantárgyból BA alapszak levelező tagozat számára Emberi erőforrások Gazdálkodás

Részletesebben

kockázatai A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások

kockázatai A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások A befektetési egységekhez kötött életbiztosítások kockázatai Mennyiben jelenthet megoldást befektetési/megtakarítási céljai elérésére, nyugdíjas évei, illetve gyermekei anyagi biztonságára nézve a befektetési

Részletesebben

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod

Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Ebből a tortából most Te is vághatsz magadnak egy szeletet [SPEC1]! Egy nagyon egyszerű módszer - avagy hogyan egészítheted ki a jövedelmedet anélkül, hogy bármit is el kellene adnod Kedves [SPEC1]! Először

Részletesebben

Több mint hitvallás. Tanácsadó egy életre

Több mint hitvallás. Tanácsadó egy életre mint hitvallás Tanácsadó egy életre mint munka A Money&More nem egy pénzügyi tanácsadó cég a sok közül. Nevünkben a More azt jelenti: több, valódi, profi és érthető útmutatás a pénzügyek világában. Tanácsadói

Részletesebben

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés Pénzügy menedzsment Hosszú távú pénzügyi tervezés Egy vállalat egyszerűsített mérlege és eredménykimutatása 2007-ben és 2008-ban a következőképpen alakult: Egyszerűsített eredménykimutatás (2008) Értékesítés

Részletesebben

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték

VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték VILÁG VÁLSÁG Az Isteni színjáték Horváth Zoltán Cashflow Mérnök Gazdasági világválság: hisztéria vagy valóság Nos, itt ülünk egy gazdasági világválságnak nevezett helyzet kellős közepén, és a legrosszabb

Részletesebben

Útmutató a Lakástakarék szerződéskötést megelőző igényfelméréshez és az Egyszerűsített termékválasztó segítségével történő ügyfél-tájékoztatáshoz

Útmutató a Lakástakarék szerződéskötést megelőző igényfelméréshez és az Egyszerűsített termékválasztó segítségével történő ügyfél-tájékoztatáshoz Útmutató a Lakástakarék szerződéskötést megelőző igényfelméréshez és az Egyszerűsített termékválasztó segítségével történő ügyfél-tájékoztatáshoz A táblázat használata előtt néhány kérdéssel célszerű az

Részletesebben

Hogyan fizetünk? A készpénz és más eszközök használata

Hogyan fizetünk? A készpénz és más eszközök használata Hogyan fizetünk? A készpénz és más eszközök használata Feladat az osztálynak Párosítsátok az A oszlopban lévı szórészleteket a B oszlopban lévıkkel úgy, hogy értelmes szavakat kapjatok! A oszlop + B oszlop

Részletesebben

Vállalkozási finanszírozás kollokvium

Vállalkozási finanszírozás kollokvium Harsányi János Főiskola Gazdaságtudományok tanszék Vállalkozási finanszírozás kollokvium Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 47 55 pont jeles 38 46 pont jó 29 37 pont közepes 20 28

Részletesebben

Kategóriák Fedezeti követelmények

Kategóriák Fedezeti követelmények 1 Válasszon kedvére a világ 20 különböző tőzsdéjét leképező 6.000 különböző CFD közül. Az elérhető tőkeáttétel akár 10-szeres is lehet. Long és short pozíció nyitására egyaránt van lehetőség, akár napon

Részletesebben

III.1/A. Alkalmassági teszt adatlap. - lakossági ügyfelek részére -

III.1/A. Alkalmassági teszt adatlap. - lakossági ügyfelek részére - III.1/A. Alkalmassági teszt adatlap - lakossági ügyfelek részére - ALKALMASSÁGI TESZT CÉLJA A Diófa Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1027 Budapest, Kacsa u. 15-23. VI. em... 1/1.,

Részletesebben

Mi történik akkor, ha a hiteles elhalálozik? Mi lesz a hitelével? A hiteltartozást az örökösök megöröklik, azaz nekik kell teljesíteni.

Mi történik akkor, ha a hiteles elhalálozik? Mi lesz a hitelével? A hiteltartozást az örökösök megöröklik, azaz nekik kell teljesíteni. Mik azok a forrásköltségek pontosan, amire hivatkozva emelik a bankok a kamatokat, miközben a pl. svájci frank kamatok csökkennek? Az árfolyamveszteség pedig az enyém. A hitelintézetek önállóan határozzák

Részletesebben

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok

A befektetési eszközalap portfolió teljesítményét bemutató grafikonok PÉNZPIACI befektetési eszközalap portfólió Benchmark: RMAX Típus: Rövid lejáratú állampapír Árfolyam 1,657HUF/egység Valuta HUF Portfolió nagysága 7 625 768 268 HUF Kockázati besorolás: alacsony A bemutatott

Részletesebben

A NASGO 2014.02.12.-én indult el világhódító útjára.

A NASGO 2014.02.12.-én indult el világhódító útjára. Termék: NASGO virtuális tőzsdei stratégiai kereskedési szoftver. NASGO interneten elérhető egyedülálló tőzsdei kereskedő program. Működése megegyezik az igazi tőzsdén alkalmazott eljárásokkal és alkalmazott

Részletesebben

Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor?

Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Hitelkiváltás Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Az alábbi táblázatban megtalálod azokat a költségeket, melyeket

Részletesebben

Meghívó nyílt napra. Kedves Meghívottam!

Meghívó nyílt napra. Kedves Meghívottam! Kedves Meghívottam! Meghívó nyílt napra Szeretettel meghívunk egy olyan nyílt napra, ahol a jövő biztosítékáról lesz szó, az ARANYRÓL. Gondoskodás önmagunkról, gyermekeinkről, a jövőről. Azért küldünk

Részletesebben

Valódi céljaim megtalálása

Valódi céljaim megtalálása Munkalap: Valódi céljaim megtalálása Dátum:... - 2. oldal - A most következő feladat elvégzésével megtalálhatod valódi CÉLJAIDAT. Kérlek, mielőtt hozzáfognál, feltétlenül olvasd el a tanfolyam 5. levelét.

Részletesebben

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz.

És bizony: Ha az emberek nincsenek valami hatalmas és kemény kontroll alatt, felfalják egymást. Ez nem igaz. Van egy hamis adat. Íme: Az igazság fáj. Hídvégi Róbert Ez nem igaz. Persze van egy dolog, ami miatt igaznak tűnik. De nem az. Hogyan is használható? 1. Amitől jól érzed magad, abban igazság van 2. Ha

Részletesebben

HVP gyakorló példák (2015-2016-1)

HVP gyakorló példák (2015-2016-1) HVP gyakorló példák (2015-2016-1) 1. Ön egy biztosítóval 12 éves járadékszerződést akar kötni. A biztosító ajánlata úgy szól, hogy 12 éven keresztül minden év végén egy meghatározott fix összeget kap,

Részletesebben

Lakossági megtakarítások, és az ehhez kapcsolódó banki és befektetési termékek

Lakossági megtakarítások, és az ehhez kapcsolódó banki és befektetési termékek Lakossági megtakarítások, és az ehhez kapcsolódó banki és befektetési termékek NYITRAI GYŐZŐ Igazgató OTP Bank Nyrt. 1 Milyen célból takarítunk meg? Biztonság Vésztartalék Létbiztonság fenntartása Reálérték

Részletesebben

KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV

KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV KORRUPCIÓELLENES POLITIKA ÉS MEGFELELÉSI KÉZIKÖNYV Coca-Cola Hellenic Bottling Company A.G. Turmstrasse 26, CH-6300, Zug, Switzerland T +41 41 726 01

Részletesebben

Kamat Hozam - Árfolyam

Kamat Hozam - Árfolyam Pénzügyi számítások kamat, hozam Váltó és értékelése 7. hét 2010.10.19. 1 Kamat Hozam - Árfolyam Kamat nem egyenlő a hozammal!! Kamat-Hozam-Árfolyam összefüggés A jelenlegi gyakorlat alatt a pénz időértékének

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Számvitel és pénzgazdálkodás KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Értékpapírok II. 66. lecke Csekk Fogalma: a csekk kibocsátója

Részletesebben

Pénzügy feladatok 1. feladat Feladat: 2. feladat Feladat: 3. feladat 4. feladat 5. feladat Feladat: 6. feladat

Pénzügy feladatok 1. feladat Feladat: 2. feladat Feladat: 3. feladat 4. feladat 5. feladat Feladat: 6. feladat Pénzügy feladatok 1. feladat Egy vállalkozás devizaszámláján 25.000 GBP található, amelyet a vállalkozás USD-re szeretne átváltani. A vállalkozás számlavezető bankja az alábbi árfolyamokat jegyzi: 366,2495

Részletesebben

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások

Részletesebben

árubemutatók kockázatai

árubemutatók kockázatai Az árubemutatók kockázatai Ön is kapott már meghívót kellemes buszos utazásra ingyenebéddel egybekötve? Esetleg azzal hívták Önt telefonon, hogy nyert egy utazást? Sok esetben teljesen más a megkeresések

Részletesebben

Alaphang tréning 2. rész - Családreform

Alaphang tréning 2. rész - Családreform Alaphang tréning 2. rész - Családreform Munkafüzet 2. Alaphang tréning 2. Családreform 2. rész Ideje másképp látni a világot és a gyereked 2. lecke Mintamókus 2. 1. Eszközök és az ő forrásuk azaz kinek

Részletesebben

AEGON. Vitál Életbiztosítás

AEGON. Vitál Életbiztosítás AEGON Vitál Életbiztosítás A felelősségteljes gondoskodás családról való gondoskodás A család mindennél fontosabb A család mindennapi örömeink forrása, ezért mindannyiunk számára óriási kincs, amelyről

Részletesebben

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok

Jelentés 2009. január QUAESTOR Befektetési Alapok Jelentés 2009. január Befektetési Alapok Alapok Jelentés 2009. január Aranytallér Vegyes Alap Ajánlás: Magyarországi kötvény- és részvénypiaci eszközökbe fektet. Kiegyensúlyozott vegyes alapunk közepes

Részletesebben

Első lecke A döntéshozatal

Első lecke A döntéshozatal Első lecke A döntéshozatal Tanári útmutató Te döntöd el, úgy gondolkozol-e, hogy segítsd önmagadat a boldogulásban és a sikerességben, vagy ezzel ellentétesen. Naponta hozunk döntéseket életünk különféle

Részletesebben

Pénzügyi számítások. 7. előadás. Vállalati pénzügyi döntések MAI ÓRA ANYAGA. Mérleg. Rózsa Andrea Csorba László FINANSZÍROZÁS MÓDJA

Pénzügyi számítások. 7. előadás. Vállalati pénzügyi döntések MAI ÓRA ANYAGA. Mérleg. Rózsa Andrea Csorba László FINANSZÍROZÁS MÓDJA Pénzügyi számítások 7. előadás Rózsa Andrea Csorba László Vállalati pénzügyi döntések Hosszú távú döntések Típusai Tőke-beruházási döntések Feladatai - projektek kiválasztása - finanszírozás módja - osztalékfizetés

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügytan I. tárgyból

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügytan I. tárgyból Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Pénzügytan I. tárgyból Közgazdász gazdálkodási alap levelező, GAM alap és kieg. levelező képzés

Részletesebben

Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor?

Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Üdülővásárlási hitel Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Az alábbi táblázatban megtalálod azokat a költségeket,

Részletesebben

Pénzügytan szigorlat

Pénzügytan szigorlat GF KVIFK Gazdaságtudományi Intézet Pénzügy szakcsoport Pénzügytan szigorlat 8 32 36 pont jeles 27,5 31,5 pont jó 23 27 pont közepes 18,5 22,5 pont elégséges 18 pont elégtelen Név:. Elért pont:. soport:.

Részletesebben

Ügynöki felelősség az értékesítésben. Bánfalvi László Otthon Centrum Hitel Center

Ügynöki felelősség az értékesítésben. Bánfalvi László Otthon Centrum Hitel Center Ügynöki felelősség az értékesítésben Bánfalvi László Otthon Centrum Hitel Center PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁS KÖZVETÍTÉSE FÜGGŐ Közvetítő: ha egynek dolgozik, vagy többnek de nem versengő FÜGGETLEN közvetítő:

Részletesebben

Vállalkozási finanszírozás kollokvium

Vállalkozási finanszírozás kollokvium Harsányi János Főiskola Gazdaságtudományok tanszék Vállalkozási finanszírozás kollokvium Név: soport: Tagozat: Elért pont: Érdemjegy: Javította: 47 55 pont jeles 38 46 pont jó 29 37 pont közepes 20 28

Részletesebben

Gyermekem támogatása. Novum Életbiztosítás

Gyermekem támogatása. Novum Életbiztosítás Gyermekem támogatása Novum Életbiztosítás Ma egy biztosítás, holnap gyermeke jövőjének záloga Minden szülő arra vágyik, hogy megadhassa gyerme - kének mindazt a támogatást, amellyel hozzásegítheti céljai

Részletesebben

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást?

Webáruház elemzés. Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Webáruház elemzés Miért hoztuk létre ezt a szolgáltatást? Tudatos e-kereskedelem (üzleti terv tervezés profi kivitelezés / mérés tesztelés elemzés optimalizálás) Internetes vásárlás támogatása, népszerűsítése,

Részletesebben

lakáscélú előtakarékosság Tervezzen előre Lakásvásárlást tervez? Szeretné segíteni gyermekei otthonteremtését? Korszerűsítené meglévő házát, lakását?

lakáscélú előtakarékosság Tervezzen előre Lakásvásárlást tervez? Szeretné segíteni gyermekei otthonteremtését? Korszerűsítené meglévő házát, lakását? Tervezzen előre lakáscélú előtakarékosság Lakásvásárlást tervez? Szeretné segíteni gyermekei otthonteremtését? Korszerűsítené meglévő házát, lakását? A megtakarítások mellett állami támogatáshoz is juthat,

Részletesebben

használata és kockázatai A hitelkártya Ön is kapott már bankjától kecsegtető hitelkártyaajánlatot? Esetleg rendelkezik is hitelkártyával?

használata és kockázatai A hitelkártya Ön is kapott már bankjától kecsegtető hitelkártyaajánlatot? Esetleg rendelkezik is hitelkártyával? A hitelkártya használata és kockázatai Ön is kapott már bankjától kecsegtető hitelkártyaajánlatot? Esetleg rendelkezik is hitelkártyával? Érdemes átgondolnia, mikor és mire használja ezeket a fizetőeszközöket,

Részletesebben

II.B. Nem igényelhető lekötött forint- és devizabetétek

II.B. Nem igényelhető lekötött forint- és devizabetétek II.B. igényelhető lekötött forint- és devizabetétek Kondíciós Lista Érvényben: 2008. november 6-tól visszavonásig 1. 2008. november 5. után nem igényelhető forint lekötött betétek 1. 1. Raiffeisen Vegyespáros

Részletesebben

TARTÓS MEGTAKARÍTÁSOK TRENDJE

TARTÓS MEGTAKARÍTÁSOK TRENDJE TARTÓS MEGTAKARÍTÁSOK TRENDJE Kötelező Öngondoskodás Figyelő Heti Válasz Konferencia 2010. november 24. Vízkeleti Sándor I. A háztartások megtakarításai nőni kezdtek 12,0 10,0 8,0 Háztartások nettó finanszírozási

Részletesebben

Szabad felhasználású jelzáloghitel

Szabad felhasználású jelzáloghitel Szabad felhasználású jelzáloghitel Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Az alábbi táblázatban megtalálod azokat

Részletesebben

III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET

III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET III. PÉNZPOLITIKA ÉS PÉNZELMÉLET A pénz felhasználása gazdaságpolitikai szolgálatra részben feltételezte, részben maga után vonta a pénznek a gazdaságban betöltött szerepével kapcsolatos elméleti nézetek

Részletesebben

Ref. Ares(2015)1989921-11/05/2015. Útmutató a közösségi. finanszírozáshoz. Útmutató kis- és középvállalkozások számára

Ref. Ares(2015)1989921-11/05/2015. Útmutató a közösségi. finanszírozáshoz. Útmutató kis- és középvállalkozások számára Ref. Ares(2015)1989921-11/05/2015 Útmutató a közösségi finanszírozáshoz Útmutató kis- és középvállalkozások számára Tartalomjegyzék Mit értünk közösségi finanszírozás alatt? 4 - A közösségi finanszírozás

Részletesebben

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM!

KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! KÖNNYEN KI TUDOD MONDANI? NEM! A következő kérdőív azt méri fel, hogy mennyire tudsz másoknak nemet mondani, mennyire vagy képes kiállni a neked fontosnak tartott dolgok mellett akkor is, ha ez éppen mások

Részletesebben

Különleges helyzetek

Különleges helyzetek Különleges helyzetek Jövedelem nélküli idõszak Egy személy vagy család számára ez az idõszak a legnehezebb. Ha azonban alkalmazod életedben a témáról tanultakat, akkor nagy valószínûséggel ilyen helyzetbe

Részletesebben

Ahány színre festheti otthonát, a Fundamenta lakásszámla annyi féle megoldást kínál lakáscéljaira!

Ahány színre festheti otthonát, a Fundamenta lakásszámla annyi féle megoldást kínál lakáscéljaira! Partnertájékoztató 1. Általános információk Megtakarítási- és hiteltermékek Ahány színre festheti otthonát, a Fundamenta lakásszámla annyi féle megoldást kínál lakáscéljaira! Életünk talán legnagyobb és

Részletesebben

A változás szabadsága I.

A változás szabadsága I. Hollenda Zsolt A változás szabadsága I. www.tudatossag.hu www.tokeleteselet.hu Munkafüzet Tartalomjegyzék Miért vagyunk itt?... 3 Megéri változtatni?... 4 Sosem késő... 5 Sorsunk a saját kezünkben van!...

Részletesebben

Bankválasztó. Válasszon testreszabottan! Az Ön bankszámlája valóban azt nyújtja Önnek, amire igazán szüksége van?

Bankválasztó. Válasszon testreszabottan! Az Ön bankszámlája valóban azt nyújtja Önnek, amire igazán szüksége van? Válasszon testreszabottan! Bankválasztó Az Ön bankszámlája valóban azt nyújtja Önnek, amire igazán szüksége van? Tanulmányozza át tájékoztatónkat, és válassza ki bankját, bankszámláját tudatosan! ERRE

Részletesebben

Milyen gyorsan, és milyen hatékonyan fogod elérni céljaidat, legyen szó akár. 1. előléptetésről, 2. saját vállalkozás indításáról, vagy

Milyen gyorsan, és milyen hatékonyan fogod elérni céljaidat, legyen szó akár. 1. előléptetésről, 2. saját vállalkozás indításáról, vagy Milyen gyorsan, és milyen hatékonyan fogod elérni céljaidat, legyen szó akár 1. előléptetésről, 2. saját vállalkozás indításáról, vagy 3. már létező vállalkozásod felfuttatásáról? Boér Tamás www.sikertervezes.com

Részletesebben

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel

Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel Jó befektetési lehetőség kell? - Ebben van minden, amit keresel 2014.11.18 14:17 Árgyelán Ágnes A jelenlegi hozamsivatagban különösen felértékelődik egy-egy jó befektetési lehetőség. A pénzpiaci- és kötvényalapok

Részletesebben

Az első lépés a csúcshódításhoz

Az első lépés a csúcshódításhoz Az első lépés a csúcshódításhoz Akinek nincs célja, arra van kárhoztatva, hogy annak dolgozzon, akinek van. kattints az alábbi lehetőségekre a navigáláshoz: [Szupernő Program honlap] [Tartalomjegyzék]

Részletesebben

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője

Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest. Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője Könyvelői Klub 2012. november 26. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okleveles könyvvizsgáló-adószakértő, a Könyvelői Klub szakmai vezetője ÖNKÖLTSÉGSZÁMÍTÁS, LELTÁROZÁS Leltár A számviteli törvény

Részletesebben

Vállalati pénzügyek alapjai. Befektetési döntések - Részvények értékelése

Vállalati pénzügyek alapjai. Befektetési döntések - Részvények értékelése BME Pénzügyek Tanszék Vállalati pénzügyek alapjai Befektetési döntések - Előadó: Deliné Pálinkó Éva Részvény A részvény jellemzői Részvényt, részvénytársaságok alapításakor vagy alaptőke emelésekor kibocsátott

Részletesebben

III.1./B. Alkalmassági teszt adatlap. - szakmai ügyfelek és elfogadható partnerek részére -

III.1./B. Alkalmassági teszt adatlap. - szakmai ügyfelek és elfogadható partnerek részére - III.1./B. Alkalmassági teszt adatlap - szakmai ügyfelek és elfogadható partnerek részére - ALKALMASSÁGI TESZT CÉLJA A Diófa Alapkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhelye: 1027 Budapest, Kacsa

Részletesebben

5 Forward és Futures Árazás. Options, Futures, and Other Derivatives, 8th Edition, Copyright John C. Hull 2012 1

5 Forward és Futures Árazás. Options, Futures, and Other Derivatives, 8th Edition, Copyright John C. Hull 2012 1 5 Forward és Futures Árazás 1 Fogyasztási vs beruházási javak Beruházási célú javak (pl. arany, ezüst, ingatlan, műkincsek, stb.) Fogyasztási javak (pl. ércek, nyersfémek, olaj, kőszén, fél sertés, stb.)

Részletesebben

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos):

4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): 4. Az au pair és a párkapcsolatok ( a fejezet, mely határozottan tanulságos): A kiutazásban ludas pasijainkról itt írunk, nem a szexben! Két külön dolog, ugyanis nekik nem sok közük volt a mi kinti életünkhöz,

Részletesebben

Pénzügyi szolgáltatások és döntések Minta-vizsgasor

Pénzügyi szolgáltatások és döntések Minta-vizsgasor Pénzügyi szolgáltatások és döntések Minta-vizsgasor 1. Válassza ki az alábbi felsorolásból a portfólió likviditásának jellemzőit! a) A portfólió likviditása a kockázati mérőszámok segítségével számszerűsíthető.

Részletesebben

Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010

Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010 Pénzpiac 12. évfolyam Kereskedelmi bankok pénzteremtése Pethő Irén 2010 Pénzteremtés A pénzteremtés alapvető módja a hitelnyújtás. Ha egy vállalat a termelését bővíteni akarja, akkor hitelt vesz fel. A

Részletesebben

Vállalati pénzügyi döntések Finanszírozási döntések

Vállalati pénzügyi döntések Finanszírozási döntések BME Pénzügyek Tanszék Vállalati pénzügyi döntések Finanszírozási döntések Előadó: Deliné Pálinkó Éva Beruházásgazdaságossági számítások alkalmazásának elemei Tőkeköltségvetés - a pénzáramok meghatározása

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ DEVIZAÁRFOLYAMHOZ KÖTÖTT ÁTLAGÁRAS STRUKTURÁLT BEFEKTETÉSEKRŐL

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ DEVIZAÁRFOLYAMHOZ KÖTÖTT ÁTLAGÁRAS STRUKTURÁLT BEFEKTETÉSEKRŐL TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ DEVIZAÁRFOLYAMHOZ KÖTÖTT ÁTLAGÁRAS STRUKTURÁLT BEFEKTETÉSEKRŐL Termékleírás A devizaárfolyamhoz kötött átlagáras strukturált befektetés egy indexált befektetési forma, amely befektetés

Részletesebben

Megtakarítási program az Ön által választott célra. Regnum Életbiztosítás

Megtakarítási program az Ön által választott célra. Regnum Életbiztosítás Megtakarítási program az Ön által választott célra Regnum Életbiztosítás Akár évi 130 000 Ft értékű adókedvezménnyel! Rendszeres megtakarítással a biztos jövőért Céljaink megvalósítása jelentős kiadással

Részletesebben

Hol vannak a bajok? Pénzügyi felmérés gyerekpénzügyekről

Hol vannak a bajok? Pénzügyi felmérés gyerekpénzügyekről Hol vannak a bajok? Pénzügyi felmérés gyerekpénzügyekről A felmérés készült: 2009. május. A felmérést kéréseire válaszadók száma: 5300 fő A felmérést készítette: Csodasuli Kft. www.csodasuli.hu A kérdőív

Részletesebben

Reálszisztéma Csoport

Reálszisztéma Csoport Reálszisztéma Csoport Értékpapír-forgalmazó és Befektető Zrt. 1053 Budapest, Kossuth L. u. 4 - Városház u. 1. Befektetési Alapkezelő Zrt. Autó Buda Toyota márkakereskedés Autó Buda Lexus márkakereskedés

Részletesebben

Mire kell figyelni a bérlés előtt?

Mire kell figyelni a bérlés előtt? Külföldi nyaralásaik során sokan választják azt a megoldást a helyi látnivalók és nevezetességek megtekintéséhez, hogy gépkocsit bérlenek a tömegközlekedés használata helyett. Ennek előnye, hogy kényelmesebb,

Részletesebben

Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet. Treasury termékei és szolgáltatásai. Lakossági Ügyfelek részére

Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet. Treasury termékei és szolgáltatásai. Lakossági Ügyfelek részére Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet Treasury termékei és szolgáltatásai Lakossági Ügyfelek részére 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Befektetési szolgáltatások és termékek... 3 1.1 Portfoliókezelés... 3 2. Pénz-és

Részletesebben

Deviza-forrás Finanszírozó Hitelfelvevő

Deviza-forrás Finanszírozó Hitelfelvevő Miért érdemes kölcsön felvételkor deviza alapú kölcsönt igényelni? Hazánk lakossági hitelállományának túlnyomó része devizaalapú kölcsönökből áll. Ennek oka, hogy a külföldi fizetőeszközben nyilvántartott

Részletesebben

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI

K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI K&H BIZTOSÍTÓ ZRT. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS FELTÉTELEI 2009. augusztus 14. K&H EURÓ HOZAMLÁNC BEFEKTETÉSI EGYSÉGHEZ KÖTÖTT (UNIT LINKED) ÉLETBIZTOSÍTÁSI

Részletesebben