Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-én tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2014. (XII. 19.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-én tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2014. (XII. 19."

Átírás

1 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése december 19-én tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2014. (XII. 19.) Kgy számú HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester /2014. ikt. sz. előterjesztését az önkormányzat évi költségvetésének módosítása tárgyában, és az alábbi határozatot hozta: A közgyűlés a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és az SZTE között, az 556/2013. (XII. 20.) Kgy. sz. határozat alapján megkötött együttműködési megállapodást a határozat melléklete szerint módosítja és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás módosításának aláírására. Felelős: a megállapodás módosításának előkészítéséért a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője, az aláírásért a polgármester. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, az SZTE Zeneművészeti Karának dékánját, valamint a Közgazdasági Irodát jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. k. m. f. Dr. Botka László sk. polgármester Dr. Mózes Ervin sk. címzetes főjegyző A kivonat hiteléül:

2 Együttműködési megállapodás módosítása Amely létrejött Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Dr. Botka László polgármester, cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) továbbiakban: Támogató, másrészről a Szegedi Tudományegyetem (képviseli: Prof. Dr. Szabó Gábor rektor, cím: 6720 Szeged, Dugonics tér 13., adószám: ) továbbiakban Támogatott között az alábbiak szerint: A felek rögzítik, hogy közöttük Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 556/2013. (XII. 20.) Kgy. sz. határozata alapján január 22. napján együttműködési megállapodás jött létre, amelyet az alábbiak szerint módosítanak: 1. Az együttműködési megállapodás I. pontja az alábbiakban módosul: I. A Támogató: A 2015-ös év kivételével naptári évenként bruttó ,- forint azaz Egymillió forint, 2015-ben bruttó ,- azaz Ötszázezer forint támogatást nyújt Támogatottnak, amelyet évente egy összegben, tárgyév április 1-ig átutal a Támogatott Magyar Államkincstárnál vezetett A034 számú számlájára. 2. Az együttműködési megállapodás II. 1. pontja az alábbiakra módosul: II. A Támogatott 1. Feladatai: évben a VI. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, évben a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, évben a X. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, évben a VII. Nemzetközi Bartók Béla Zongoraversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust, évben pedig a XI. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt és a Nyári Művészeti Akadémia és Mesterkurzust rendezi meg. 3. Az együttműködési megállapodás módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, december Dr. Botka László Prof. Dr. Szabó Gábor polgármester rektor

3 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének december 19-én tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2014. (XII. 19.) Kgy számú HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester /2014. ikt. sz. előterjesztését az önkormányzat évi költségvetésének módosítása tárgyában, és az alábbi határozatot hozta: 1. A közgyűlés a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a House of Jazz Kft. között január 22-én kötött, évekre hatályos együttműködési megállapodást a határozat melléklete szerint módosítja, és felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás módosításának aláírására. Határidő: december 31. Felelős: a megállapodás módosításának előkészítéséért a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály vezetője, az aláírásért a polgármester. 2. A közgyűlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a évek költségvetésébe a House of Jazz Kft. támogatását forinttal tervezze be. Határidő: a költségvetés tervezése. Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, továbbá a House of Jazz Kft. ügyvezetőjét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. kmf. dr. Botka László sk. polgármester dr. Mózes Ervin sk. címzetes főjegyző a kivonat hiteléül:

4 /2014. (XII. 19.) Kgy. sz. határozat melléklete Együttműködési megállapodás módosítása Amely létrejött Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata (képviseli: Dr. Botka László polgármester, cím: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10.) továbbiakban: Támogató, másrészről a House of Jazz Kft. (képviseli: Drienyovszki András ügyvezeteő, cím: 2120 Dunakeszi, Eper u. 17., adószám: ) továbbiakban Támogatott között az alábbiak szerint. A felek rögzítik, hogy közöttük Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 556/2013. (XII. 20.) Kgy. sz. határozata alapján január 22. napján együttműködési megállapodás jött létre, amelyet az alábbiak szerint módosítanak: 1. Az együttműködési megállapodás I. 1. pontja január 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosul: "I. A Támogató: 1. Naptári évenként bruttó ,- Ft, azaz tízmillió forint támogatást nyújt Támogatott részére." 2. Az együttműködési megállapodás módosítással nem érintett pontjai változatlan tartalommal hatályban maradnak. Szeged, december Dr. Botka László polgármester Drienyovszki András ügyvezető

5 Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének december 19-én tartott soros (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2014. (XII. 19.) Kgy számú HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta a polgármester /2014. ikt. sz. előterjesztését az önkormányzat évi költségvetésének módosítása tárgyában, és az alábbi határozatot hozta: 1. A közgyűlés jóváhagyja a határozat mellékletét képező, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület között a évekre kötendő közszolgáltatási szerződést. 2. A közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződést aláírja. Felelős: a polgármester. Határidő: december Az önkormányzat az 1. pontban meghatározott célra és időszakra naptári évenként bruttó ,- Ft, azaz kilencmillió forint támogatást nyújt a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület részére. 4. A közgyűlés a polgármester útján utasítja a Közgazdasági Iroda vezetőjét, hogy a évek költségvetésébe a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület támogatását forinttal tervezze be. Határidő: a költségvetés tervezése. Felelős: a Közgazdasági Iroda vezetője 5. A közgyűlés s Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület között január 22-én kötött 4949/2019. ikt. számú szerződést december 31-ei hatállyal megszünteti. Erről a tisztségviselőket, a címzetes főjegyzőt, a Jegyzői Irodát, a Közgazdasági Irodát, a Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztályát, továbbá a MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület elnökét jegyzőkönyvi kivonaton értesíti. kmf. dr. Botka László sk. polgármester dr. Mózes Ervin sk. címzetes főjegyző a kivonat hiteléül:

6 KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS /2014. (XII. 19.) Kgy. sz. határozat melléklete amelyet egyrészről másrészről a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. képviselő: dr. Botka László polgármester a továbbiakban: Önkormányzat MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület székhely: 6724 Szeged, Bakay Nándor u. 8. képviselő: Balog József elnök Nyilvántartási szám: 618/2012 (megyei), 38271/1992 (országos) Előadó-művészeti nyilvántartási szám: ESZ/114 Adószám: a továbbiakban: Szervezet (a továbbiakban együtt: Felek) kötöttek a mai napon, az alábbi feltételekkel: Szerződő Felek rögzítik, hogy - a Szervezet az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló évi CLXXV. törvény szerint közhasznú. - a Szervezet az Előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény (a továbbiakban: Emtv.) vonatkozó rendelkezései alapján az előadó-művészeti államigazgatási szerv által ESZ/114 nyilvántartási számon nyilvántartásba vett, nem állami, illetve nem önkormányzati fenntartású előadó-művészeti szervezet. - a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 7. pontja szerint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok közé tartozik a kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása. - egyetértésben, jelen szerződés aláírásával egyidejűleg a január 22-én kelt együttműködési megállapodásukat megszüntetik. A felek kijelentik, hogy a Szervezet tevékenysége során olyan közfeladatokat/közszolgáltatást lát el, amelyekről a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 13. -a, valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló évi CXL. tv ai értelmében az államnak és a helyi önkormányzatoknak kell gondoskodnia. A fentiekben meghatározott tevékenységek az alábbiak: a) nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés programtámogatás b) kulturális tevékenység színházművészet működtetése zeneművészet működtetése

7 táncművészet működtetése egyéb előadó-művészet működtetése kulturális turizmus c) kulturális örökség megóvása közművelődési színtér, intézmény működtetése d) hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése. A Szervezet alapító okirat szerint meghatározott célja A magyar színházi élet támogatása, a színházi kultúra fejlesztése és minél szélesebb körű terjesztése. Ennek keretében többek között: stúdióprodukciók létrehozása, színházi csoportok, előadások, produkciók teljes menedzsmentje (pályázati anyagok elkészítése, pénzügyi lebonyolítás, a Régi Zsinagóga próba- és bemutatóhelyként való átengedése, az előadás elkészítésével járó költségek egy részének átvállalása; a kész produkció kiajánlása, turnészervezés és -bonyolítás; előadóművészeti szolgáltatás), intézményen kívüli, spontán művészeti akciók létrehozása, támogatása, az elkészült produkciók magyarországi és külföldi előadásának, hazai és külföldi fesztiválokon való részvételének előkészítése, hátterének biztosítása, vendégoktatók, tréning- és mesterkurzus vezetők szegedi, illetve magyarországi fellépésének megszervezése, költségeik fedezése, beavató színházi nevelési program folytatása: tréningekkel, szakmai beszélgetéssel összekötött osztályterem színházi előadások szervezésével, valamint színházi és önismereti képzések, tréningek tartásával részt vesz az informális oktatásban, illetve nevelésben. Az egyesület tevékenysége főleg Dél-Magyarország és Szeged területére terjed ki. Ezen felül a könyvkiadás, színházi előadások és egyéb fellépések megszervezése és lebonyolítása körében az egyesület az egész országra kiterjedő tevékenységet folytat. Az egyesület a kiadói, továbbá művészeti menedzsment tevékenysége körében nemzetközi viszonylatban is tevékenykedik. 2. A szerződés célja 2.1. Az Önkormányzat jelen megállapodást abból a célból köti meg, hogy ezzel biztosítsa és érvényre juttassa a Szervezet általi magas színvonalú művészi teljesítmény nyújtásához, valamint a Szervezetnek a szegedi előadó-művészeti életben betöltendő jelentős szerepéhez - különös tekintettel a magyar nemzeti kulturális identitás és hagyományok őrzése, fejlesztése, valamint a kulturális érték és mintaközvetítés során kifejtett nemzetközi tevékenységére - fűződő közérdeket. E megfontolásból az Önkormányzat közszolgáltatási szerződést köt a Szervezettel a pontokban meghatározott előadó-művészeti szolgáltatások tartós biztosítására A Felek rögzítik, hogy jelen szerződés - az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló évi XCIX. törvény 11. (3) bekezdés a) pontja szerint a Szervezet kiemelt előadó-művészeti szervezetté történő minősítésének egyik előfeltétele. 3. Szervezet által vállalt előadó-művészeti szolgáltatások 3.1. A Szervezet vállalja, hogy tevékenysége során megfelel a legmagasabb szakmai minőség követelményeinek. Ennek érdekében megrendezi a hagyománnyá vált THEALTER fesztivált. Az évente megrendezendő nemzetközi rendezvénysorozatával részt vesz a magyarországi fesztiválminősítési rendszerben, törekedve a kiváló minősítésre. A minőségi szakmai munkához elengedhetetlen műszaki hátteret saját műszaki kiszolgáló személyzettel biztosítja Szervezet a székhelyi művészeti működése során egyaránt gondoskodik prózai, zenei és táncos előadások rendszeres színpadi bemutatásáról.

8 3.3 Szervezet vállalja, hogy május 1. és október 30. között a Régi Zsinagógát befogadószínházként működteti. Ennek keretében évente legalább 50 egész estés, jegybevételes előadást tart, amelynek keretében legalább 7 különböző, az előadó-művészeti hatóság által regisztrált előadó-művészeti szervezetet hív meg (miközben egy befogadott előadás száma nem haladhatja meg az évi befogadott előadásszám 50%-át), és a megvalósítás során legalább 2500 fizető nézőt realizál. Vállalja évente legalább 3 helyi, hazai, illetve nemzetközi (határon túli magyar) koprodukciós partnerrel saját bemutató elkészítését. A fentiek megvalósításával legalább 2 millió Ft bruttó jegybevételt realizál, e mellett a fizető átlagnézőszám aránya a nézőtéri befogadóképességhez képest legalább 60 % lesz Befogadószínházi programja kialakítása során kiemelten kezeli a kortárs, innovatív hazai, határon túli magyar, illetve nemzetközi (elsősorban a dél- és kelet-európai) független színházi, táncszínházi, illetve bábprodukciók, valamint a pályakezdő hazai alkotók bemutatását Évadonként legalább egy, az irányadó oktatási és nevelési koncepció céljaihoz illeszkedő tartalmú gyermek és ifjúsági produkciót mutat be. Kiemelt figyelmet fordít a gyermek- és ifjúsági korosztály színház- és művészetszerető és értő fiatalokká nevelésére. Ennek érdekében folytatja Sorvezető elnevezésű beavató színházi nevelési programját; évente legalább 1 ilyen produkciót mutat be a Régi zsinagógában és legalább 1 osztályterem-színházi előadást tart legalább 4 alkalommal helyi oktatási intézményben Együttműködik a független előadó-művészeti szférával, aktívan részt vesz a szféra érdekvédelmi szakmai szervezete, a Független Előadó-művészeti Szövetség munkájában Együttműködik és folyamatos szakmai kapcsolatot tart fenn a határon túli magyar előadóművészeti szervezetekkel. Ennek során évente legalább 2 határon túli magyar vendégjátékot fogad és évente legalább 1 koprodukciót valósít meg. Vállalja, hogy a koprodukciós partnerekkel együttműködve hazai és európai fesztiválokra juttatja el a koprodukciós előadásokat Gondoskodik a közönségkapcsolatok folyamatos erősítéséről, a kommunikációról, új közönségrétegek kineveléséről. Különös figyelmet fordít az utánpótlásra, ennek keretében: - évente legalább 1, pályakezdő alkotó bemutatkozását segíti (koprodukciós előadás létrehozása és/vagy fellépési lehetőség biztosítása), - évente megrendezi a THEALTER U21 plusz kisfesztivált (közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény művészeti képzésében résztvevő, illetve pályakezdő alkotók bemutatkozási lehetősége), - évente rendez szakmai workshopot a THEALTER fesztivál keretében neves hazai és/vagy külföldi alkotók vezetésével (hazai vagy határon túli magyar közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény művészeti képzésében résztvevők számára) A Felek rögzítik, hogy a pontokkal összefüggésben az alábbi mutatókat határozzák meg: A Szervezet teljesítménymutatói (naptári évenként): a) saját menedzsmentben készülő bemutatók száma: 3, ebből: 2 hazai és 1 nemzetközi/haráron túli b) teljesítendő jegybevételes előadások száma: 50; ennek keretében: a saját produkciók aránya: 15%

9 a stúdió-előadások száma: 45 a gyermek- és ifjúsági előadások száma: 5 c) hazai és határon túli vendégelőadások (tájolás) száma: A szolgáltatások ellátását biztosító feltételek 4.1. Szervezet kijelenti, hogy rendelkezik a pontokban meghatározott szolgáltatások ellátását és folyamatos nyújtását biztosító személyi és tárgyi feltételekkel, valamint a szolgáltatások teljesítéséhez elengedhetetlen, lényeges vagyoni eszközök tulajdonjogával Az Önkormányzat vállalja, hogy a Szervezetnek a pontokban meghatározott szolgáltatások ellátásához évente a költségvetési rendeletében , azaz kilencmillió forint pénzbeli támogatást nyújt. Az önkormányzati támogatás első részlete (50%) minden év április 1-jéig, a második részlet minden év július 15-éig esedékes Szervezet az önkormányzati támogatást előadó-művészeti, tevékenységével összefüggő oktatói, kiadói és promóciós tevékenységre, valamint működési kiadások fedezésére fordíthatja. 5. A Szervezet szolgáltatásokkal összefüggő további kötelezettségei 5.1. A szegedi művészeti, közoktatási, közművelődési és társadalmi, közösségi szervezetekkel való kapcsolatépítési, továbbá az iskolarendszeren belüli és azon kívüli oktatási-nevelési, művészetpedagógiai programhoz, a turisztikai célokhoz való kapcsolódás, a gyermek-, illetve ifjúsági korosztály igényes kultúrára nevelésének gyakorlata körében a Szervezet az alábbi kötelezettségeket vállalja: - közvetlen kapcsolatot tart a közoktatási és közművelődési intézményekkel, melynek keretében az adott évad műsortervéről ezen intézmények részére megfelelő tájékoztatást ad, - alkalmanként speciális előadásokat tart iskolai helyszíneken, - olyan marketing tevékenységet folytat, melynek keretében előadásait, programjait hazai médiumokban széles körben megismerteti, - kiadványaiban, programjaihoz kapcsolódó média-megjelenéseiben törekszik a város minél szélesebb körű bemutatására, - Szegeden kívüli nézők vonzásával célja a vendégéjszakák növelése A kiskorúak egészséges szellemi és lelki fejlődése érdekében a Szervezet saját, vagy vendégelőadásaira vonatkozóan nézőtájékoztatási rendszert köteles alkalmazni. Ennek keretében a Szervezet saját megítélése alapján minden olyan előadást, amely a gyermek vagy ifjúsági korosztályba tartozó nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, vagy amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, a nézők tájékoztatása érdekében ajánlott korhatár-megjelöléssel kell műsorra tűzni. Az ajánlott korhatár-megjelölést az érintett előadások promóciós anyagain (plakát, szórólap) - jól észlelhető módon - fel kell tüntetni. 6. A szerződéskötés feltételei és a teljesítés ellenőrzése 6.1. A Szervezet kijelenti, hogy a közszolgáltatási szerződés megkötésének időpontjában működik A Felek rögzítik, hogy a Szervezet a jelen szerződés aláírásáig az Önkormányzat részére átadta az alábbi dokumentumokat, és a Szervezet a jelen szerződés aláírásával nyilatkozik arról, hogy az e

10 dokumentumokban foglaltak a jelen szerződés aláírásának időpontjában változatlanul fennállnak: a Szervezet létesítő okiratának egyszerű másolata, a Szervezet közhasznúságát igazoló bírósági határozat másolata, az előadó-művészeti államigazgatási szerv által kiadott, a szervezet nyilvántartásba vételéről szóló határozat egyszerű másolata, aláírási címpéldány Az önkormányzati támogatás felhasználásának elszámolására és a beszámolási kötelezettségre az Önkormányzat költségvetésének végrehajtási szabályairól szóló, a támogatás folyósításakor hatályos önkormányzati rendelet, az állami támogatás felhasználásának elszámolására az Emtv ában meghatározottak az irányadók azzal, hogy az abban foglalt határidő előtt 30 nappal tájékoztatja a beszámoló tartalmáról az Önkormányzatot. A szerződésben előírt szakmai feladatok megvalósulásának igazolására az Emtv. 17. (5) bekezdés szerinti művészeti évadbeszámoló szolgál. A Szervezet tudomásul veszi, hogy amennyiben a fentiek szerinti elszámolási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a támogatás teljes összegét, az erre vonatkozó felszólítást követő 15 napon belül köteles visszafizetni, és részére újabb támogatás 3 évig nem folyósítható A Szervezet kötelezi magát arra, hogy az Önkormányzat, illetve az állam által ellenőrzésre jogosított szervezetek és személyek számára lehetővé teszi, hogy azok ellenőrzés céljából a Szervezet nyilvántartásába (számlák, pénztári és bankbizonylatok stb.) betekintsenek. 7. Szerződés létrejötte, szerződésszegés, a szerződés módosítása, felmondása 7.1. Szerződésszegésnek minősül, ha a Szervezet nem látja el a pontokban meghatározott feladatokat. Ez esetben a Felek felülvizsgálják a jelen szerződésben foglalt feltételeket, és javaslatot tehetnek a szerződés módosítására A szerződés felmondására rendkívüli felmondással a Felek részéről kizárólag súlyos szerződésszegés esetén kerülhet sor. Súlyos szerződésszegésnek minősül, ha a Szervezet a vállalt előadásszámnál több, mint 30%-kal kevesebbet teljesít A szerződés módosítását bármelyik fél bármikor kezdeményezheti A Felek vállalják, hogy a jelen szerződés fennállása alatt - tekintettel a jogviszony jelentőségére, valamint a Szervezet működésének zavartalanságára - minden, a szerződésből eredő vita esetén, azt egyeztetéssel kívánják megoldani A Szervezet kötelezi magát, hogy a jelen szerződés teljesítésével összefüggő lényeges körülményben ilyen különösen az adatváltozás, valamint a Szervezet ellen indult csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás, vagy egyéb, a Szervezet megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott eljárás - bekövetkezett minden változást 5 napon belül az Önkormányzatnak írásban bejelent. 8. A szerződés időtartama A Felek a szerződést határozott időre, a január 1-jétől december 31-éig terjedő időszakra kötik, egyúttal rögzítik, hogy legkésőbb augusztus 1-ig tárgyalásokat kezdenek annak meghosszabbításáról.

11 9. Egyéb rendelkezések 9.1. A Szervezet jelen szerződés tárgyát képező szakmai és egyéb kérdésekben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata alpolgármesterével, továbbá a Polgármesteri Hivatal kultúráért, továbbá a pénzügyekért felelős irodájával egyeztet A Szervezet a pontokban meghatározott szolgáltatások kivitelezése során a média megjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, könyveken, az ezekkel kapcsolatos reklám és PR anyagokon - köteles az Önkormányzat teljes nevének, valamint a támogatás tényének kifogástalan nyomdatechnikai kivitelezésben történő megjelentetésére A Szervezet az Önkormányzat nevének feltüntetésére, illetve használatára kizárólag a jelen szerződés hatálya alatt jogosult Jelen szerződésre - melyet a Felek képviselői elolvasás után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, aláírásukkal jóváhagyólag ellátták - egyebekben az Emtv. és a Polgári Törvénykönyv, valamint az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak A jelen szerződés 4 példányban, egymással minden részben azonos tartalommal készült. Szeged, december.... dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata.... Balog József MASZK - Magyarországi Alternatív Színházi Központ, Színházi Szaktevékenységeket Támogató Egyesület

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Közszolgáltatási szerződés megkötése a "PinceSzínház" Közhasznú Nonprofit Művészeti

Részletesebben

FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS

FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. képviseli: dr. Botka László polgármester adószám: 15735629-2-06 mint

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 28688-1/2019. Javaslat a Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal megkötendő fenntartói megállapodás jóváhagyására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS

FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 7621,Pécs Széchenyi tér 1. képviseli: dr. Páva Zsolt polgármester adószám: 15735612202 mint fenntartó

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/3295-46/2014 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Városüzemeltetési

Részletesebben

FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS

FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS FENNTARTÓI MEGÁLLAPODÁS Amely létrejött egyrészről Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye: 6720 Szeged, Széchenyi tér 10. képviseli: dr. Botka László polgármester adószám: 15735629-2-06 mint

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-33/2015 Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási, Szociális

Részletesebben

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás. 1 db Határozati javaslat Előterjesztő: Polgármester Iktatószám: 8476-23/2011. Tárgy: Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodás Melléklet: 1 db Határozati javaslat Készítette: Szociális, Családvédelmi

Részletesebben

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat

Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel. Humán Közszolgáltatási Iroda. 1 db. határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/22879/2014. Tárgy: Megállapodás az ERFO Rehabilitációs Foglalkoztató Nonprofit Kft-vel Készítette: Humán Közszolgáltatási Iroda Melléklet:

Részletesebben

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 5 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások. 5 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/1868-113/2015. Tárgy: Közfoglalkoztatást érintő együttműködési megállapodások Melléklet: 5 db határozati javaslat Véleményezésre megküldve: Foglalkoztatási,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 30407-19/2015. Melléklet: 10 db határozati

Részletesebben

polgármester Iktatószám: 01/ /2010.

polgármester Iktatószám: 01/ /2010. Előterjesztő: polgármester Iktatószám: 01/16546-23/2010. Tárgy: Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Szegedi Tudományegyetem között a fogászati ügyelet tárgyában létrejött jogviszony meghosszabbítása

Részletesebben

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/4749-62/2016. Tárgy: Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797-7/2012.

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Kohári Nándor önkormányzati képviselő Szám:./2013. Tárgy: Halaszthatatlan előterjesztés a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T /2012. (...) Kgy. KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012....... napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Polgármester 01/87213-3/2012

Részletesebben

Dr.iit::: NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. A Közgyűlés. 248/2017.(X.26.) számú. határozata

Dr.iit::: NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. A Közgyűlés. 248/2017.(X.26.) számú. határozata NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 248/2017.(X.26.) számú határozata a Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft.-vel kötendő közszolgáltatási szerződés jóváhagyásáról A Közgyűlés az előterjesztést

Részletesebben

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből KIVONAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2006. június...-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.../2006. (VI....) Kgy. sz. HATÁROZAT Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta Dr. Kozma József alpolgármester

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. Beszámoló a Dr. Vass Miklós Alapítvány számára megállapított támogatás felhasználásáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/213 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Dr. Vass Miklós

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 29774-1/2016. Tárgy: A Szentmihályi Móricz Zsigmond Művelődési Ház igazgatói

Részletesebben

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

4. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 4. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012. (... ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z

2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z 2. K I E G É S Z Í T É S A 12. N A P I R E N D I P O N T H O Z Szeged város foglalkoztatási helyzete, valamint a közfoglalkoztatásról szóló együttműködési megállapodások és egyes ellátási szerződések módosítása

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 10521/2015. Tárgy: A Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörére beérkezett pályázatok

Részletesebben

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz. 3. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2012.( ) Kgy sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. június 30-i ülése 9. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzat és a Tolna Megyei Fejlesztési Ügynökség Nkkft. közötti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged, Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. augusztus 11-én tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Jelen vannak: Dr. Pintér

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. december 10-i ülésére Tárgy: A Magyar Vöröskereszt Veszprém Megyei Szervezetével kötendő ellátási szerződés jóváhagyása Előadó:

Részletesebben

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda.

Habis László Polgármester Dr. Kovács Luca Jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna irodavezető Humán Szolgáltatási Iroda. 303/2016. (VI. 30.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Kulturális és Művészeti Központ alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei

Részletesebben

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011.

alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 01/5370-1/2011. Tárgy: Az Őszidő Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal kötött ellátási

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról

ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány a Megváltozott Fejlődésmenetű Gyermekek Fejlesztéséért szervezettel kötendő együttműködési megállapodásról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/142, 144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Dr. Vass Miklós Alapítvány

Részletesebben

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11.

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Iktatószám: 23924-1/2016. Előadó: dr. Antal Anikó SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály 6720 Szeged, Széchenyi tér 11. Tárgy: A 2016. évi oktatási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ügyvezető igazgató a Színházat egyszemélyi felelős vezetőként irányítja.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az ügyvezető igazgató a Színházat egyszemélyi felelős vezetőként irányítja. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló 2008. évi XCIX. törvény előírásainak megfelelően pályázatot

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 13-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2018. december 13-i ülésére Iktató szám: 232/2018. Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat közszolgáltatási szerződés

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 61094/2014. Tárgy: A Kövér Béla Bábszínház igazgatói munkakörének betöltésére

Részletesebben

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát. Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 9275-4/2013 Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat Somoskőújfalu Község Önkormányzat iskolaépületére vonatkozó használati szerződés megszüntetésére, és az ingatlan Hibó Tamás Művészeti

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik. 5/A. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCv. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város gazdasági alpolgármestere Az előterjesztés tárgya: Sportegyesületek támogatása Iktatószám: 01/12941/2009 Melléklet:

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 10-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET december 10-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 251/2015. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2015. december 10-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az ingyenes könyvtárhasználat

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 3298/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET november 17-i ülésére Budapest Főváros I. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 224/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2016. november 17-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat a Főváros Szabó Ervin

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere. A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése E L Ő T E R J E S Z T É S Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Alpolgármestere Tárgy: A 2013/2014. óvodai nevelési év előkészítése Iktatószám: 38278/2013. Melléklet:

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGyQLÉSÉNEK. 312/2016.(XI.24.) számú. határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. KÖZGyQLÉSÉNEK. 312/2016.(XI.24.) számú. határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGyQLÉSÉNEK 312/2016.(XI.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában működő Nyíregyházi Cantemus Kórus igazgatói (magasabb vezető) álláshelyének

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése 12. sz. napirendi pontja Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Várossal a Mészöly hagyaték kezeléséről kötendő együttműködési

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 25.151 /2016 Javaslat a Megyei Jogú Városok Szövetségével a kárpátaljai magyar családok támogatására megkötött megállapodás módosítására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 735/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a nyilvános könyvtári

Részletesebben

Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda

Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása. Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda Előterjesztő Dr. Solymos László várospolitikai al Iktatószám: 01/17951-2/2009. Tárgy: Szegedi Ősz Idősotthonnal kötött ellátási szerződések módosítása Melléklet: határozati javaslat Készítette: Szociális,

Részletesebben

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására

J a v a s l a t. családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Ikt.szám: 13200-1/2019. J a v a s l a t családi bölcsődék fenntartójával megkötött ellátási szerződés átruházására Tisztelt Közgyűlés! A gyermekek védelméről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtással összefüggő kérdésekről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt Egészségügyi

Részletesebben

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat közalapítványokkal feladat-ellátási szerződések megkötésére

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS. Javaslat közalapítványokkal feladat-ellátási szerződések megkötésére Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának P O L G Á R M E S T E R E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat közalapítványokkal feladat-ellátási szerződések

Részletesebben

Az Egyesület Humánszolgáltatások fejlesztése az ifjúságszakmai szervezeteknél; a felkereső munka

Az Egyesület Humánszolgáltatások fejlesztése az ifjúságszakmai szervezeteknél; a felkereső munka Tisztelt Közgyűlés! Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének 300/2017 (Xll.14.) számú, az Ifjúsági Ház működtetéséről és a 2018. évi ifjúsági feladatok ellátásáról szóló határozata értelmében a Mustárház

Részletesebben

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása

1. A tárgyalandó témakör tárgyilagos és tényszerű bemutatása RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Dabasi Kornélia Előterjesztő: Fodor Rita

Részletesebben

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház

Részletesebben

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Albertirsa Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 21/1999.(X.29.) rendelete, a 16/2004.(IV.30.), az 5/2009. (III.02.), a 22/2017.(IX.29.) és a 7/2019.(III.29.) önkormányzat rendeletekkel egységes

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről

ELŐTERJESZTÉS. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtás évre szóló ellátásiszerződéséről Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/144, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Tisztelt Képviselő-testület! Tisztelt

Részletesebben

Előterjesztés. Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről

Előterjesztés. Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről Előterjesztés Az Országos Mentőszolgálat Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 83/2019. 2. előterjesztést készítő személy neve: Dankó Anikó 3. előterjesztést

Részletesebben

Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc címe:

Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett. Benyújtó neve: Kalmár Ferenc  címe: Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: Kalmár Ferenc E-mail címe: kalmarf1@t-online.hu Kezdeményezés tárgya: Sürgősségi indítvány Leírás: Tisztelt Polgármester Úr! A

Részletesebben

Iktatószám: 01/ /2009. Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, évi támogatási pályázat benyújtása. 1 pld. határozati javaslat

Iktatószám: 01/ /2009. Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, évi támogatási pályázat benyújtása. 1 pld. határozati javaslat Előterjesztő megnevezése: Polgármester Iktatószám: 01/56668-3/2009. Tárgy: Tápéi komp üzemeltetői szerződés módosítása, 2009. évi támogatási pályázat benyújtása Melléklet: 1 pld. határozati javaslat Készítette:

Részletesebben

Felelős: Határidő: 2013. március 14. MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Felelős: Határidő: 2013. március 14. MÓDOSÍTÓ OKIRAT 93/2013. (II.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az előterjesztés mellékleteiben foglaltak szerinti szöveggel elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ módosító

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul: 332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Kosik Dénes Pál és Mihálffy Béla önkormányzati képviselők Az előterjesztés tárgya: Önálló képviselői indítvány: Petőfi Sándor Művelődési

Részletesebben

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 252/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete

Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2015. (XI.20.) önkormányzati rendelete és az ezt módosító 29/2018.(XII.14.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglal szövege Gödöllő Város

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Fenntartói megállapodás megkötése az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS Ikt. sz.: V. 221 /2015., V NYIL VANOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS Ikt. sz.: V. 221 /2015., V NYIL VANOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEIJOGÚ VAROS Ikt. sz.: V. 221 /2015., V. 22212015. ALPOLGÁRMESTERÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Előadó : Túriné Kovács Márta, Tarné Stuber Éva, Varga Tamás, dr. Csernus Ibolya Mell.:

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. február 23i ülésének jegyzőkönyvéből 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése jóváhagyja a Bródy Sándor

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító

Részletesebben

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

Részletesebben

jegyzőkönyv 4/2. számú melléklet

jegyzőkönyv 4/2. számú melléklet jegyzőkönyv 4/2. számú melléklet KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA Alapító Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzata (1082 Budapest, Baross u. 63-67.), a Józsefvárosi Kulturális és

Részletesebben

A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen:

A helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok különösen: XII-354/3722/2012. sz. határozat melléklete KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS Amely létrejött egyrészről Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata (3525 Miskolc, Városház tér 8. képviselője: Dr. Kriza Ákos polgármester)

Részletesebben

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat! Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára

Részletesebben

Kivonat Cibakháza Nagyközség Önkormányzat képviselő-testület május 23. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat Cibakháza Nagyközség Önkormányzat képviselő-testület május 23. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat Cibakháza Nagyközség Önkormányzat képviselő-testület 2012. május 23. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 51/2012. (V.23.)Képviselő-testületi határozata Cibakháza

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat Szám: 50.362/2010. Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Javaslat a Létesítmény és Sport Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójának megválasztására Tisztelt Közgyűlés! Salgótarján

Részletesebben

Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására

Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására 14253287 Salgó Vagyon Kft. Salgótarján SV/4.121-2/2015. Javaslat a Salgótarján, Petőfi út 85. (hrsz.: 923) szám alatti volt általános iskola sportpályájának ingyenes használatba adására Tisztelt Közgyűlés!

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 18-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 18-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 43/2016. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2016. február 18-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat közszolgáltatási szerződés

Részletesebben

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat

Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése. 3 db határozati javaslat Előterjesztő: Dr. Botka László Polgármester Iktatószám: 01/4749-23/2016. Tárgy: Közfoglalkoztatással kapcsolatos együttműködési megállapodások megkötése Melléklet: 3 db határozati javaslat Véleményezésre

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 194. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat gyermekétkeztetéshez kapcsolódó szerződés megszüntetésére E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Részletesebben

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól

Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Város Önkormányzatának 10/2014.(V.29.) önkormányzati rendelete a közművelődési tevékenység helyi feladatairól Szendrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS

POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS ....napirendi pont POLGÁRMESTERI ELŐTERJESZTÉS Tájékoztató a hatályban lévő közérdekű kötelezettségvállalásokról, illetve új közérdekű kötelezettségvállalások szervezéséről Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S. Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének E L Ő T E R J E S Z T É S Előterjesztő: Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 15926/2015. Tárgy: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata igazgatói

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata határozati javaslatok: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és a Gárdonyi Géza Városi Könyvtár intézmények összeolvadásával

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 7-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 7-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közművelődési megállapodás kötése Iktatószám: 5181/2015 A napirend előterjesztője:

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. június 23-i ülésének jegyzőkönyvéből: 121/2011.(VI.23.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának

Részletesebben

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése a muzeális intézményekről,

Részletesebben

KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására.

KIVONAT. 2. felhatalmazza elnökét a határozat mellékletét képező ellátási szerződés aláírására. KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2010. december 16-án megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Horvát Kisebbségi Önkormányzata 2007. március 13-ai rendkívüli üléséről készült jegyzőkönyvéből. 2. Napirendi pont: Támogatási szerződés kötése a Soproni Horvátok

Részletesebben

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához

KIEGÉSZÍTÉS. 11. napirendi pontjához KIEGÉSZÍTÉS a Közgyűlés 2006. május 12-én tartandó ülésének 11. napirendi pontjához a Pályázatok közgyűlési döntést igénylő kérdései című előterjesztéshez Tisztelt Közgyűlés! I.) Tájékoztatás Szeged Megyei

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 23-án tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 23-án tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Közművelődési megállapodás megkötése a Zrínyi klub üzemeltetésére

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Nyílt adatbázisok létrehozása. Művelődési Osztály ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Nagy Sándor alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Smart City koncepció megvalósítása Nyílt adatbázisok létrehozása Iktatószám: 85574/2016

Részletesebben

KÖTELEZETTSÉG VÁLLALÁSI SZERZŐDÉS részletekben történő teljesítéssel. alapítványi férőhely biztosításához

KÖTELEZETTSÉG VÁLLALÁSI SZERZŐDÉS részletekben történő teljesítéssel. alapítványi férőhely biztosításához KÖTELEZETTSÉG VÁLLALÁSI SZERZŐDÉS részletekben történő teljesítéssel alapítványi férőhely biztosításához Mely létrejött egyrészről az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakgimnázium és Általános Iskola

Részletesebben

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási

Tárgy: Az Eperjes és Nagytőke Község Önkormányzataival kötendő óvodai feladatellátási Szentes Város Jegyzőjétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: P-1570/2013 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Az Eperjes

Részletesebben

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/

RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/ RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISEL-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Mária Előterjesztő: RÉTSÁGI

Részletesebben

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére

Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testületének 2014. április 10-i ülésére Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról

Jegyzőkönyvi kivonat DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 33/2014.(III.13.) HATÁROZATA. A városi sportpálya bérbeadásáról Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 13. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

Előterjesztés. Bicske Barátok Egyesülete támogatási kérelméről

Előterjesztés. Bicske Barátok Egyesülete támogatási kérelméről Előterjesztés Bicske Barátok Egyesülete támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 77/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy

Részletesebben

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből K i v o n a t Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Képviselő-testületének 105/2016. (IV.28.) határozata A támogatása óvoda építésére, fejlesztésére

Részletesebben