Otthonunk az Egyház. Egyházközségünk minden tagja számára kívánunk Isten áldásában. új évet! A plébánia száma: 28/

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Otthonunk az Egyház. Egyházközségünk minden tagja számára kívánunk Isten áldásában. új évet! A plébánia száma: 28/610-282"

Átírás

1 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/30/2012 Elektronikus változat Írta: Jászberényiné Szepsi Katalin és Bense Zsuzsa Szállást keresett a Szent Család Pécel egy kisebb körzetében a karácsony előtti hetekben azoknál a házaknál, ahonnan mindenki templomba jár. A megszólítást meglepődve, de többnyire örömmel fogadták az ott lakók. Napjainkban talán legnehezebb dolog időt áldozni, de ajtót nyitni sem könnyű szokatlan vendégeknek. Voltak több helyen, akiknek teljesen ismeretlen volt ez a szokás, de rögtön örömmel igent mondtak, csak utána kértek magyarázatot, eligazítást. A népi ájtatosság hagyománya szerint kilenc befogadó házat kellett találni, hogy útnak indulhasson nyitottabbá tenni az emberek szívét, segíteni lelki készülődésüket karácsony ünnepére. December 15-én este tért be az első házhoz, majd 23-án este az utolsó helyre. A hagyományhoz igazodó beköszöntő és befogadó szavak mellett elhangzottak az ide kapcsolódó énekek, majd egy tized Rózsafüzér imádság következett. Ezután egyszerű vendéglátó falatok mellett kedves ismerkedő beszélgetések zajlottak az egymást egyáltalán nem, vagy csak alig ismerő, de egy templomba járó emberek között. Volt olyan ház, ahol csak ketten voltak jelen ezen az alkalmon, de olyan is, ahol tizenhárman. Egyházközségünk minden tagja számára kívánunk Isten áldásában gazdag, boldog új évet! A plébánia száma: 28/ Címünk: hirlevel.plebania@gmail.com A Szerkesztők! Minden résztvevőnek szép élményt jelentett. 1

2 Közösségünk megalakulása óta végzi ezt az adventi hagyományt, a Szállást keres a Szent családot. Eleinte családról családra vándoroltunk és 9 estén keresztül fogadtuk be egymást otthonainkba. Az ima végeztével forralt boroztunk, beszélgettünk, miközben a gyerekek rendre átalakították az ünnepekre felkészített lakást. Nagyon jó közösségépítő hatása volt. Kicseréltük gondolatainkat, élményeinket, és a decemberre jellemző bacikat is. Az évek során azonban csak érkeztek és érkeztek a gyerekek a közösségbe, így mostanra felnőttekkel gyerekekkel együtt 59-en vagyunk. Ez a szám arra késztetett minket, hogy átgondoljuk, hogyan is tudnánk megfelelő körülmények között végezni az imádságot. Arra jutottunk, hogy idén egy-egy család végzi közösen és így ér körbe a Szent család képe. Így volt idő beszélgetésre, és maximum nyolc gyerekre kellett egyszerre figyelni. :-) A minőségi igény győzött a mennyiség felett. Hasonló választás elé sokszor kerülünk életünkben, és a kísértés nagy, mert hajlunk a látványos, kézzelfogható, megszámlálható dolgoknak nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amivel bírnak. Pedig Jézus tanításai nem azért terjedtek el, mert ötezer embernek prédikált, hanem mert leült a 12-vel enni, mert bement Zakheushoz - volt ideje rá. Az Időtlen belépett az időbe., megszentelve azt. Az Olajfák életébe ezt a tapasztalást hozta el a szállást kereső Szent család. Kedves Testvérek! A ruhagyűjtés után átválogatott ruhaneműk nagy részét Hernádvécsére vittük, és az Élelmiszer Bank keretein belül gyűjtött élelmiszert is ide adtuk. /Egy péceli fiatal testvérünk vett részt ebben a élelmiszergyűjtő munkában!/ Helyi rászoruló családoknak is juttatunk ruhaneműt. A nyári ruhákat pedig a plébánia alagsorába félretettük. v Az egyházközségi élelmiszergyűjtésből /és pénz adományból/, és az adventi vásár bevételének egy részéből /+50.eFt értékben/ 11 nagycsaládnak és 4 egyedülálló testvérünknek készítettünk csomagot és adtuk át még az ünnepek előtt. Az adventi vásár tiszta bevétele kb. 80.eFt volt, ez kiegészül az Erzsébet napi gyűjtésből, a helyi Karitász csoportnak maradó 30.eFt-tal. Ezzel, az élelmiszervásárlás után fennmaradó öszszeggel gazdálkodunk Húsvétig! A vásáron több új ötletet is sikeresen megvalósítottunk, a hagyományos adventi koszorúk, képeslapok és gyertyák mellett, és ebben az évben a Kalendáriumok és naptárak árusítását is mi végeztük, a bevétel is a Karitásznál maradt. Úgy gondoljuk, hogy a vásározás célja maximálisan megvalósul: ötleteinket, kreativitásunkat, munkánkat fek- 2

3 tetjük a portékákba, hogy a bevételből ezután a rászorulókon segíthessünk! Kérjük, reméljük támogatják továbbra is ezt a tevékenységünket! A megmaradt, letisztított adventi koszorú-alapokat szívesen visszavesszük, hogy jövőre is felhasználhassuk! Továbbra is várjuk, jelezzék, ha szegény, rászoruló emberekkel találkoznak környezetükben, ha tudomásukra jut nehézsorsú, éhező gyermek, fűtés nélkül élő család, idős ember! Járjunk nyitott szívvel és látó szemmel és próbáljunk segíteni közösen! Gondoljunk Jézus szavaira: amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Mt, 25,41. Köszönjük nagylelkűségüket! Áldott, Lélekben gazdag, adakozó új esztendőt kívánunk testvéri szeretettel: Szekeresné Ági és a Karitász csoport tagjai! Írta: Kollmann Andrea Pécelen a Szent Erzsébet Katolikus Óvodában- és Iskolában, a Szivárvány Óvodában is tanulnak katolikus hittant a gyermekek. Ezen kívül 14 hittancsoport működik még, amikről be tudok számolni: a Petőfi-és Szemere Iskolában, a Nyitnikék és Gesztenyés Óvodában és a plébánián. Öszszesen 164 gyermek és fiatal iratkozott be ezekbe a csoportokba ebben a tanévben. Ebből elsőáldozásra készül 15 tanuló. A plébániai óvodás csoportba is sok kisgyermek jár vasárnaponként. Izgalommal és örömmel várjuk papok, hitoktatók és szülők a következő tanévet: mivel az első és az 5. osztályban az önkormányzati iskolákban is órarendbe kerül a hitoktatás és/ vagy az erkölcstan óra. Az oktatásügyben ez nagy haladás, mivel méltó helyére kerül a vallásgyakorlás az iskolákban az új közoktatási törvény szerint. Hiszen nem a különórák közé sorolódik így e két fontos tantárgy, olyan időpontban, amikor már bizony sokszor nagyon fáradt gyerekeknek kell hittanórát tartani. A zökkenőmentes tanévkezdés jegyében a péceli önkormányzat már tárgyalásokat kezdeményezett az érintett egyházi vezetőkkel-és képviselőikkel, valamint az önkormányzati oktatási intézmények vezetőivel. Erről majd részletesen a későbbiekben beszámolok. Három ifjúsági csoport van a plébánián. A legidősebbek közül már többen dolgoznak, megházasodtak, két család már gyermeket nevel, és egy fiatal pár most tartotta az eljegyzését. Többen dolgoznak és tanulnak egyszerre. Így eléggé elfoglaltak voltak az adventi és karácsonyi időszakban. A legfiatalabb ifisek (15-18 évesek) csoportja egyre aktívabb és nagyon szívesen töltenek egyre több időt a plébánián. Összetételük: Szemere-és Petőfi Iskolás, Premontrei, Balassi, Pál 3

4 Apostol Gimnázium és a Református Líceumba járó diákok. Csoportjuk most kezd - több évi hittanra járás után közösséggé formálódni. Először visszük őket is hittantáborba a nyáron, és ők lesznek két év után bérmálkozók. Ezért arra gondoltam, hogy ők lennének legtöbben szereplői az idei karácsonyi színdarabnak. Természetesen az idősebb hittanosok és a gitáros énekkar is vállalta a munkát. Nagyon lelkesen készült mindenki a színdarabra, ami reméljük nézőink szerint is jól sikerült. A kis gyufaárus lány c. színdarab aktuális üzenetet hordozott, amivel szerettük volna Karácsony üzenetét átadni a közönségnek. De nemcsak a szereplés ilyenkor a fontos, hanem azok a humorral teli próbák, amik sokat fejlesztik a fiatalok beszédét és kommunikációját, fellépését is. Fontos az az érzés, hogy valamit adhattak, hozzátehettek ahhoz, hogy a Karácsony szép legyen a közösségünkben. A karácsony délutáni betlehemes játék a Szent Erzsébet Iskola tanulóinak előadásában a kisebb gyermekeknek szerez minden évben örömet és élményt. Az éjféli mise csodálatosan emelkedett volt. Az énekkar énekei, a ministránsok-és zsoltárosok jelenléte, a prédikáció amely segített kiemelni és átélni az ünnep lényegét és a fények, a terítők, a virágok és sorolhatnám tovább a sok munkát, mindezektől bensőségessé vált az ünnep. Az adventi, közösségi gyertyagyújtások a szentmisék előtt, jó ötletnek bizonyultak, mert így minden közösség aktívan hozzájárult az ünnep minél teljesebb megéléséhez. Énekkarunk hangversenye december 8-án, majd a karácsonyi koncert is bearanyozta a várakozást. Majd beteljesedett az adventi előkészület a vendég atya lelkigyakorlatával és a szentgyónással. Sok, (néha 6o- 7o) résztvevője volt a rorate miséknek. A szívűnket felkészítettük Jézus befogadására. És ez a célja minden szereplésnek, műsornak az egyházközségünkben. Mert nem igaz az a sokat hajtogatott mondat: a Karácsony családi ünnep. A Karácsony Jézus befogadásának ünnepe, így nemcsak a családoké, hanem mindenkié, aki elfogadja Isten nekünk szánt ajándékát és felfogja Karácsony üzenetét: ISTEN SZERET MINKET. 4

5 Írta:Bense Zsuzsa Bagoly vagyok. Az a típusú embere, aki képtelen időben lefeküdni. Reggel persze legfőbb ellenség az óra. Fel kell kelni, dolgozni kell menni, gyerekek is vannak, zajlik az élet. Általában 6-kor kelek, de csak nyolctól vagyok "ébren". Ez jó, mert nyolcra járok dolgozni. :-) De advent van, roráté - és én is akartam, hogy legyen. Fél hatkor kell kelni. Ez nem jó. De legalább már fél nyolcra magamnál leszek, két kávé kérdése az egész. De nem így van. Már hatkor magamnál vagyok, amikor megszólal az orgona. Éber tudattal szívom magamba a hideg templom illatát, a Biblia szavait. Mintha csak egyedül lennék a templomba és Ő csak hozzám beszélne. pedig sokan vagyunk. A templomból kijövet megszólítok pár embert jöjjenek teázni - és jönnek. A hittanteremben előkészített zsíros kenyér és tea elfogy, a csocsó is pörög, az emberek beszélgetnek. Nem alszom. Ébren vagyok. Közösségben vagyok. Közeledik a naptári év vége, aki még nem rendezte egyházi hozzájárulásának befizetését, megteheti félfogadási időben vagy az újságos asztalon kihelyezett csekkel! Püspök úr kérésére a hozzájárulás összegének megállapításánál -ha módunk van rá- a jövedelmünk 1%-át vegyük figyelembe. Elsővasárnap 4-5 ig szentségimádás lesz a templomban. A katolikus Egyházközösségi jelmezes FARSANGI BÁL február 9-én, szombaton lesz! ÚJ HELYSZÍN: a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola!! A hagyományokhoz híven kérjük akik indíttatást éreznek mások szórakoztatására -, készüljenek produkciókkal, előadási darabokkal max. 10 perc időtartamban! Jegyek január végétől kaphatók majd a misék után! 5

6 6

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7.

H I R D E T É S E I N K november 30 december 7. H I R D E T É S E I N K 2014. november 30 december 7. 1. A jövő heti Baba-Mama klub kivételesen nem kedden, hanem szerdán lesz 10 órától. Ekkor mikulásünnepség lesz, Petkó Tamás atyával. 2. Az Első Szeretet

Részletesebben

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA

A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA IX. évf. 1. szám (100) 2011. December A RÖSZKEI SZENT ANTAL PLÉBÁNIA HAVONTA MEGJELENŐ LAPJA Tartalomból: Miseszándékok 2. old. Részlet: Rainer Maria Rilke: Történetek a Jóistenrıl 3. old. E gy ház kö

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben

Hitéleti alkalmaink a as tanévben Hitéleti alkalmaink a 2017-2018-as tanévben Intézményünk vezérigéje a 2017-2018-as tanévben: "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10)

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2014-2015 Vezess hűségesen, és taníts engem, mert Te vagy szabadító Istenem, mindig Benned reménykedem. (Zsoltárok 25,5) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI ESEMÉNYNAPTÁR Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Máté 22, 37.39) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét,

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Betlehemezés Létavértesen

Betlehemezés Létavértesen A XXVI. Nemzetközi Betlehemes Találkozón Betlehemezés Létavértesen Immáron negyedik éve, a dráma szakköröseimmel november elején elkezdünk készülődni a betlehemezésre. A mi vidékünkre jellemző alföldi

Részletesebben

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról?

Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Mit gondol Ön a kötelezően választható iskolai hitoktatásról? Kutatási eredmények az állami iskolákban hittant tanulók szülei körében 2017.12.13. és 2018 02.06. között a Váci Egyházmegye honlapján elérhető

Részletesebben

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján.

December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A 3. gyertya December 17-én a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján. A gyertyagyújtás sorrendjében a harmadik gyertya színe rózsaszín, mivel a bűnbánatba már egy kis öröm is keveredik,

Részletesebben

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa.

A HITOKTATÁSRÓL. Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. A HITOKTATÁSRÓL Jézus ezt mondta: Engedjétek, és ne akadályozzátok, hogy hozzám jöjjenek a kisgyermekek, mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14) HIT ÉS ERKÖLCSTAN VAGY ERKÖLCSTAN? Az általános iskolai

Részletesebben

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/610-282. Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38 PROGRAMOK Adventben a roráték hétfőn és pénteken reggel 6 órakor lesznek, melyet agapé követ a hittanteremben.

Részletesebben

Adventi időszak az óvodában

Adventi időszak az óvodában 4 2012. január Adventi időszak az óvodában Az advent a karácsonyi előkészületek időszaka. Ez a négy hét az óvodában is számos tevékenységre ad lehetőséget. Először is minden csoport elkészíti a maga adventi

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2.

Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Múzeumi nap 2. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötöves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.9.30. Karácsony fénye Múzeumi nap 2. Múzeumi nap 2. tematika Múzeumi nap helye és ideje:

Részletesebben

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI

ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI ÓVODÁNK ÜNNEPEI RENDEZVÉNYEI Óvodánk a hagyományőrzést, a népi kultúra ápolását egyik legfontosabb feladatának tekinti. Megteremtjük azt a miliőt, amelyben az óvodába lépés első pillanatától a nevelés

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi készülődés Dohóczki Mónika

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

2014 év. Környezettisztasági hét

2014 év. Környezettisztasági hét 2014 év Környezettisztasági hét 2014. 04.10. Évek óta hagyományos program áprilisban a Kőszár-hegymenet, melyet egy takarítási akció előz meg. A környezettisztasági hét célja településünk szebbé tétele,

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR 2014. DECS Hónap Február Rendezvény megnevezése 08. Katolikus bál 15. KISZE báb égetés Alapítványi Ház Rendezvény helyszíne Információ kérhető Telefonszám Alapítvány 20/283-2013 15. Ovis farsang 22. Zenés farsangi

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

Otthonunk az Egyház. Először is a kápolna használata. hogy a szülők a gyermekeikkel. részt tudjanak venni a szentmisén, ha a gyermekekkel

Otthonunk az Egyház. Először is a kápolna használata. hogy a szülők a gyermekeikkel. részt tudjanak venni a szentmisén, ha a gyermekekkel Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 9/23/2012 Elektronikus változat Figyelem! Írta: Dévai Zoltán Szeptember 9-én a közösségvezetők megbeszélésén a kisgyermekes anyukák Először is a

Részletesebben

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1.

Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Múzeumi nap 1. Sárospataki Gyűjtemények mindenkinek TÁMOP 3.2.8.B-12/1-2012-0001 Ötéves fenntartási időszak első éve 2013.10.01-2014.09.30. Adventi zsongás Múzeumi nap 1. Múzeumi nap 1. tematika Múzeumi nap helye és

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR

HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR HITÉLETI, MISSZIÓI ESEMÉNYNAPTÁR 2017-2018 "A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet." (Példabeszédek könyve 9,10) Ebben a tanévben is kérjük Isten segítségét, vezetését

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

A es nevelési év eseménynaptára

A es nevelési év eseménynaptára A 2018-2019-es nevelési év eseménynaptára Dátum Programjaink Augusztus 15-től Augusztus 21. Augusztus 28. Szeptember 2. Szeptember 3. Szeptember 5. Szeptember 6. Szeptember 7. Szeptember 12. Szeptember

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN

ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN ÉVES PROGRAMOK A 2014/2015. TANÉVBEN SZEPTEMBER 1. a 2014/2015-ös tanév első tanítási napja Tankönyvosztás 3-5. Erdei iskola (Tihany) 8. naplók, ellenőrzők, anyakönyvek, adminisztrációs feladatok befejezése

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Adventi szombatok. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Adventi szombatok Az adventi időszak négy hete

Részletesebben

Aki nélkül nem lehetne Karácsony

Aki nélkül nem lehetne Karácsony III. évf. 4. szám 2014. december A Budapest-Nagytétényi Református Egyházközség időszakos kiadványa Aki nélkül nem lehetne Karácsony Bármikor, bárhol végbemehet egy ilyen kérdezz-felelek: - Mi kell a Karácsonyhoz?

Részletesebben

http://webovoda.blogspot.com/

http://webovoda.blogspot.com/ http://webovoda.blogspot.com/ B e t l e h e m e s j á t é k Szereplők: Király, szolga, Mária, József, egy paraszt család (akiknél a betlehemes játszódik), a betlehemet vivők, angyalok, pásztorok. Az egész

Részletesebben

1-es csoport

1-es csoport 1-es csoport 2-es kiscsoport 3-as csoport 4-es csoport Küldetésünk: Feladatunk az evangélikus, keresztény szellemiségű nevelés a gyermekek személyiségének kibontakoztatásával, az érzelmi élet kiteljesítésével,

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám 2010. december Előszó KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának kiadványa Tisztelt Bakonypéterdi Lakosok! Szeretném megköszönni azt az összefogást, amit az elmúlt időszakban tanúsítottak azért, hogy megszépüljön

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

II. János Pál vetélkedő

II. János Pál vetélkedő II. János Pál vetélkedő Hittan forduló Szent Benedek Gimnázium, Budapest 1 Hittan verseny keretében az utcán végigsétálva embereket kérdeztünk meg arról, hogy mi a véleményük a papokról. Több embert megkérdezvén

Részletesebben

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg

KAToLIKUS egyházközségeink F. Alsódabasi KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg KAToLIKUS egyházközségeink F Gyóni KAToLIKUS EgYHÁZKÖZSÉg Szentmiséink Gyónon hétfőnként, szerdánként, péntekenként és szombatonként 18 órakor kezdődnek. A pénteki szentmisék után 1 órás csendes szentségimádást

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon.

1-/A kérdések a beiratkozó tanulóra vonatkoznak. Kérem, hogy az igen, a nem vagy a nem tudom rovatba tett X-szel válaszoljon. S z e n t I m r e K a t o l i k u s Á l t a l á n o s I s k o l a 2 3 0 0 R á c k e v e, S z e n t I s t v á n t é r 2 2. t e l / f a x. 0 6 / 2 4-422- 803 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A 2015/2016 tanév helyi rendje

A 2015/2016 tanév helyi rendje Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Jó Pásztor Óvoda A 2015/2016 tanév helyi rendje Szeptemberi programok Dátum, időpont Esemény, rendezvény Felelős(ök) Szeptember 1. 8 óra Szeptember 2. 16.30 óra

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki.

A 19-20.században terjedt el az adventi koszorú és kalendárium készítése, melyekkel szintén a várakozást fejezték ki. DECEMBER- KARÁCSONY HAVA-ÁLOM HAVA JELES NAPOK December 25. Karácsony December 26. Karácsony NÉPSZOKÁSOK, NÉPI HIEDELMEK ADVENT Advent a kereszténység egyik legfontosabb időszaka: a négy hét alatt a hívek

Részletesebben

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek

Beszámoló a évi ajándékgyűjtésről. 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Beszámoló a 2018. évi ajándékgyűjtésről 9 tonna ajándék külhoni magyar óvodáknak, iskolának, gyermekotthonnak, szórványközösségeknek Tisztelt Igazgató Asszony, Igazgató Úr! Főtisztelendő Plébános Atya!

Részletesebben

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8.

JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS évi RENDEZVÉNYNAPTÁR. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program. Január 8. JANUÁR Január 8. Olvass az osztályodért, olvass a csoportodért! Olvasás népszerűsítő program FEBRUÁR Február 8. Farsangi álarckészítés Alkotóház kicsiknek és nagyoknak Február 13. Szerelemre hangolva ajándékozz

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG)

MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) MIATYÁNK (..., HOGY SZÍVÜNKBEN IS ÉLJEN AZ IMÁDSÁG) Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy Igen? Kérlek, ne zavarj, imádkozom. De te megszólítottál! Én, Téged megszólítottalak? Biztos, hogy nem! Csak imádkozom:

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ

ISB 7. hírlevél. Üdvözöljük Önöket! Fontos információ 2015. 12. 11. Fontos információ Karácsonyi vásár - december 12. szombat Bethlehem - december 17. csütörtök Karácsonyi műsor - december 18. péntek Téli szünet - december 19-2016. január 4. Első tanítási

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Berentei Tündérkert Óvoda KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018. TANÉVRE Az adatokat a kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése

Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Penci Hírek 2016. évi 1. szám január Nyugdíjasok karácsonyi köszöntése Sok évre visszanyúló hagyomány immár az is, hogy a karácsony előtti szombaton meghívást kapnak a hetven éven felüli nyugdíjasok a

Részletesebben

Otthonunk az Egyház. A plébánia száma: 28/ ELHANGZOTT ÉN,

Otthonunk az Egyház. A plébánia száma: 28/ ELHANGZOTT ÉN, Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 11/18/2012 Elektronikus változat ELHANGZOTT 2012.11.11-ÉN, A PÉCELI ANTIÓCHIA KÖZÖSSÉG LELKI NAPJÁN. ÍRTA: BÁLINTNÉ GYÖNGYI Hogyan adhatjuk tovább

Részletesebben

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján

A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/2017. évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján A Tolnai Szent István Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskolája 2016/ évi jelentősebb eseményei az éves munkaterv alapján 1. Tanítási napok szünetek: Tanítási napok száma: A tanítási napok száma

Részletesebben

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 2. számú melléklet Ütemterv, naptári terv Szent György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév 47/2013. (VII. 4.) EMMI rendelet a tanév rendjéről alapján

Részletesebben

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Mucsony Nagyközségi Önkormányzat Hivatalos Folyóirata IX. évfolyam 2. szám 2012. december 21. www.mucsony.hu hivatal@mucsony.hu Boldog Karácsonyi Ünnepeket! Megint itt van a tél és megint eljön a karácsony

Részletesebben

Otthonunk az Egyház. A plébánia száma: 28/610-282

Otthonunk az Egyház. A plébánia száma: 28/610-282 Otthonunk az Egyház Péceli Római Katolikus Egyházközség 11/25/2012 Elektronikus változat ÍRTA: HEGYI PANKA Férjemet és engem régóta vonzott az külföldi tanulás vagy önkéntes szolgálat lehetősége. Már egymagamban

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Szekszárd Belváros

B E S Z Á M O L Ó Szekszárd Belváros B E S Z Á M O L Ó Belváros - 2009 Január 17-én, szombaton este volt az egyházközségi farsangi bál, amely nagyon jól sikerült. 19-én kezdődött az ökumenikus imahét. Február 2-án Gyertyaszentelő Boldogasszony

Részletesebben

ADVENT 2009 PROGRAMTERV

ADVENT 2009 PROGRAMTERV ADVENT 2009 PROGRAMTERV A megvalósítás időpontja: 2009. november 30-december 17. Az ADVENT 2009 programsorozat célja: A minket körülvevő világ kulturális örökségeinek a Szociális, életviteli és környezeti,

Részletesebben

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február

RENDEZVÉNYNAPTÁR Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január. Február RENDEZVÉNYNAPTÁR 2018. Dátum: Rendezvény: Helye: Szervező: Január Február Február 2. Farsangi hagyományok, szokások megismertetése, álarc készítés gyerekeknek Fekete Gólya Ház Bátáért Egyesület Február

Részletesebben

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA, Felhívás! A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2011. december 21-2012. január 2-ig zárva tart. Nyitás 2012. január 3-án. Derecske Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és partnerét

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné HONISMERETI SZAKKÖR Készítette: Rémai Lászlóné Foglalkozás száma: 1-2 A foglalkozás anyaga: Alakuló foglalkozás. A szakkör célja, feladata, kapcsolódás a történelem tantárgyhoz. Anyag és eszközhasználat

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus évi beszámoló évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2015. évi beszámoló 2016. évi munkaterv 2 A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra Január 02. 15. 19. kedd 22. 23. 30. 01. hétfő 06. 16:30 12. Újévi koncert R: Jánossomorjai Fúvós Egyesület tel.: 20/435-8431 www.jfe.hu Megemlékezés a doni áttörés 67. évfordulója alkalmából H: Kalafszky

Részletesebben

Lelkészbeiktatás Piskitelepen

Lelkészbeiktatás Piskitelepen Lelkészbeiktatás Piskitelepen 2016. 11. 22. Munkálkodjon ki-ki a maga helyén Lelkészbeiktatás Piskitelepen Szórványvidéken, a szívós kitartásba kövesedett küzdelemben edzett harangok szebben szólnak. Kiváltképpen

Részletesebben

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok

Munkaterv a évre. Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára. Általános adatok Egységes munkaterv-forma társadalmi szervezetek számára Általános adatok Szervezet neve: Budaörsi Pro Musica Kórusalapítvány Címe: 2040 Budaörs, Szabadság út 134. Levelezési cím: 2040 Budaörs, Víg u.63.

Részletesebben

Szakmai nap. Csákvár,

Szakmai nap. Csákvár, Szakmai nap Csákvár, 2018.03.21. Egy év tapasztalatai a csákvári CSÁO-ban Márton Andrea, szociálpolitikai szakértő Csákvár, 2018.03.21. Előzmény: A Katolikus Szeretetszolgálatot 1950. augusztus 29-én alapította

Részletesebben

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév

Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Komplex instrukciós program munkaterve 2017/2018-as tanév Összeállította: Zubai Etelka Idő Tevékenység Hol? Mikor? Felelős Feltételek Eredmény Augusztus Tanmenetek áttekintése, KIP-es, órák ütemezése.

Részletesebben

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve: Fényképalbum Az interjúalany neve: A fénykép készítésének helye: A fénykép készítésének éve: Szüleim Budapest 1980-as évek Ők a szüleim. Ez a kép már itt készült, Budapesten. Volt egy kicsi lakásuk, és

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben

Hitéleti alkalmaink a es tanévben Hitéleti alkalmaink a 2016-2017-es tanévben Intézményünk vezérigéje a 2016-2017-es tanévben: "Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem" - ígéri Isten

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete december 17-én órakor megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete december 17-én órakor megtartott üléséről Ügyszám: 1/17-36/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ajka Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. december 17-én 15.00 órakor megtartott üléséről Az ülés helye: Városháza, VI. emeleti Fekete

Részletesebben

Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben. Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni,

Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben. Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni, Csanádyné Hajós Zsuzsa: Bizalom az Úristenben Nagyon nehezen tudtam megfogalmazni, hogy a mi életünkben mit jelent az az igen, amit Mária kimondott.7 gyermekes családba nőttem fel legidősebbként, abban

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007.

Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. VARSÁNYI LÁSZLÓNÉ SZOLFÉZS TANSZAKI NAP A VÁCI ZENEISKOLÁBAN Szívet melengetõ délutánt töltöttem el a váci Bartók Béla Zeneiskolában, 2007. március 22-én. A személyes meghíváson kívül egy szép meghívó

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

Szekszárd Belvárosi Plébánia 2008. évi beszámolója

Szekszárd Belvárosi Plébánia 2008. évi beszámolója Szekszárd Belvárosi Plébánia 2008. évi beszámolója Január 12. szombat este volt az egyházközségi farsangi bál, amely nagyon jól sikerült. 21. Megkezdődött az ökumenikus imahét, amelyen Balázsi Zoltán református

Részletesebben

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS

VEGYESCIKK KEReSKEDÉS DERECSKEI PROGRAMFÜZET E-mail:programfuzet@gmail.com 2007. DECEMBER HÓ Közösségi programok Klubok, tanfolyamok Zenés rendezvények Iskolai programok Kiállítás, vásár Színház, mozi Egyházi élet Áldott, Békés

Részletesebben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben

Hitéleti alkalmaink a os tanévben Hitéleti alkalmaink a 2015-2016-os tanévben Intézményünk vezérigéje a 2015-2016-ös tanévben: Urunk, örüljenek és örvendezzenek benned mindazok, akik Téged keresnek. (Zsoltárok 40,17) ~ A tanévet megelőző

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 2. szám - 2014. december Kik az Új Családok? Sokan kérdezik tőlünk mostanában, hogy kik az Új Családok, mi jellemző rájuk, mit tesznek, hogyan élnek? Összegyűjtöttünk néhány

Részletesebben