Római jog XV. Az ősi és formális szerződések

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Római jog XV. Az ősi és formális szerződések"

Átírás

1 Római jog XV. Az ősi és formális szerződések

2 szerződési kötelmek az ősi jogban Az ősi társadalom egyszerű életviszonyai közt előforduló mindennapi megállapodások a jogi megítélés körén kívül maradtak. Megsértésük nem szerződésszegésként, hanem delictumként került értékelésre. Aki a kölcsönbe, használatba, őrzésre kapott dolgot nem adta vissza a megállapodásnak megfelelően, azt egyszerűen tolvajnak (sikkasztónak) tekintették, s delictum-elkövetőként vonták felelősségre.

3 formális szerződések Valamivel később a meghatározott, ünnepélyes forma volt az, ami a szerződésnek a kötelező erőt megadta. Az ősi, primitív, egymás iránt bizalmatlan emberek között a lekötelezés csak akkor lehetett érvényes, ha az az előírt, hagyományos formában történt, mert ez a forma az, amelyben az ügyleti szándék kétségtelenné, az ügyletből származó joghatások vitán kívülivé válnak. A forma az, amely kötelez, minden más csak puszta szóbeszéd. a) A primitív embereknek egymás közötti forgalmuk lebonyolításánál főként két szerződésre volt szükségük: az adásvételre és a kölcsönre. Mindkettő pénzfizetéssel járt, természetes tehát, hogy a forma is, melyben e szerződések létrejöttek az akkor szokásos nyers ércpénz lemérésével kapcsolatos volt (libripens, valóságos lemérés, tanúk és az ügylet célját megjelölő szóbeli nyilatkozatok). Ezt az egész aktust (gerere per aes et libram) nevezték a régibb források nexumnak (nectere = kötni), később azonban ez a név csak a kölcsönügylet jelölésére korlátozódott.

4 formális szerződések (2) 1. A történetileg legelső forma, melyben a felek akaratmegegyezése jogi (kötelező) formába juthatott a mancipatio volt. Ez eredetileg adásvételi szerződés volt. Később a mancipatio nummo uno, vagyis a készvételből tulajdonátruházó móddá lett ügylet, mely színleges vételként alkalmassá vált a vételár meghitelezésére, ajándékozásra, hozományrendelésre, stb. is.

5 formális szerződések (3) 2. A nexum a librál-ügyletek formaságai között végbemenő kölcsönnyújtás, nyerspénz-kölcsön volt, ahol a pénzt eredetileg az öt tanú és a mérlegtartó előtt lemérlegelték. Egyúttal a kölcsönző ünnepélyes nyilatkozattal kötelezte a kölcsönvevőt a visszafizetésre. A vert pénz behozatala után folyósítását csupán jelezték, színlegessé vált: a beszélő csak megütötte a mérleget egy ércdarabbal, s ezt adta át jelképesen a másiknak. A kölcsönösszeg valóságos lefizetése az ügyleten kívül történt. A nexum hatása az volt, hogy a hitelező a lejáratkor nem fizető adós ellen anélkül, hogy előbb perelnie kellett volna, azonnal manus iniectiot vezethetett, melyet csak a lex Poetelia de nexis (Kr.e ) szüntetett meg. Ettől kezdve a nexum anélkül, hogy kifejezetten eltörölték volna, már a köztársaság korában feledésbe merült.

6 formális szerződések (4) b) A per aes et libram ügyletkötés jó ideig az egyetlen szerződésforma lehetett persze más ügyleteket is kötöttek, de ezeknek még nem volt meg a jogi formájuk és jogi szankciójuk: a perelhetés. A hiányzó jogi szankciót tehát másnemű (vallási, becsületbeli) szankciókkal igyekeztek pótolni. - Az, aki mástól valami ígéretet nyert, az ígéret beváltását azzal igyekezett biztosítani, hogy megeskette az ígérőt arra, hogy teljesíteni fog. - Az, aki dolgát ideiglenesen másra bízta, pl. zálogba, használatra, letétbe adta, az átvevő becsületére (fides) appellált, hogy a dolgot vissza fogja adni. Az eskü és becsületbeli ígéret azonban nem adtak keresetet az ígéret behajtására, hanem csak a vallási érzés és a társadalmi tisztesség őrködött az ilyen kötések felett.

7 a stipulatio c) Mégis az idők folyamán (már a XII. táblás törvényt megelőzőleg) a hajdani eskü alatti ígéretből kialakult egy profán lekötelező ügylet, a stipulatio, melynek a régi szakrális ügylethez való kapcsolatát megőrizte a vallásos színezetű spondere (= ígérni) ige használata, de tisztán jogi lekötelezettséget eredményezett. Ez is formális ügylet, de formája már egyszerűbb = kevésbé körülményes a nexuménál. A stipulatio az ősi jog egyetlen olyan, már a XII táblás törvényben ismert kötelemalapító ügylete, mely jelentőségét megtartotta a később kialakult formátlan szerződések mellett is, részint ezek rendszerét kiegészítve, részint velük konkurálva. Közkedveltségét jelzi, hogy a klasszikus kori jogtudomány mint egyfajta mintaszerződést vette alapul a szerződés általános tanainak kidolgozásához.

8 a stipulatio (2) Eredeti, de lényegét a klasszikus kor végéig megőrző formájában a stipulatio nem más, mint a kötelezettségvállalásnak egy sajátos római módja, melynél a hitelező (stipulator) szóbeli kérdésére a jelenlévő adós (promissor) nyomban élőszóban és a kérdéssel egybehangzóan válaszol. A stipulatio formaszerű szerződés, de más ősi ügyletekkel (mancipatio, in iure cessio) ellentétben itt hiányzik a szorosan előírt szövegű ügyleti formula.

9 a stipulatio alakiságai Az alakiságok csupán a következők: a) Az akaratnyilvánításnak érvényességi feltétele, hogy annak élőszóval kell végbemennie. Ezért mondjuk a stipulatiót verbál-contractusnak, a belőle fakadó kötelmet verborum obligationak. Jel (pl. bólintás) vagy írás nem helyettesítheti a szóbeli kijelentést, ezért süketek, némák a stipulatiot nem használhatják. b) Az élőszóban kinyilvánított szerződési consensusnak nem tetszésszerinti formában, hanem kérdésre adott feleletként kell létrejönnie. sorrendben előbb a hitelező teszi fel a kérdését, mely mint ajánlat a célzott megállapodás teljes tartalmát magában foglalja; ezt követnie kell az adós feleletének: melyben az ajánlatot változtatás nélkül elfogadja, s ezzel az ügyletet perfektté teszi. (A nyilatkozati sorrend megfordítása esetén az ügylet érvénytelen).

10 a stipulatio alakiságai (2) A promissor nem mindig ismétli meg a kérdés tartalmát: egyetlen szóval is válaszolhat, de csupán azzal, ami a kérdésben szerepelt. ba. A stipulatio legősibb formája a római polgárok számára fenntartott sponsio, melynél a felek a kérdésben és a feleletben a spondere ige megfelelő alakját használták (Pl. stipulator: Centum mihi dari spondesne? promissor: Spondeo ). bb. Később, a peregrinusokkal való ügyleti forgalomban megengedték már rokon értelmű igék együttes használatát is (pl. promittisne? promitto; fide iubesne? - fide iubeo; dabisne? - dabo) bc. Sőt a latin mellett olyan idegen nyelvet is, melyet a felek ismernek vagy tolmács segítségével megértenek, feltéve, hogy a kérdés-felelet formát megtartják és a válaszban a kérdőszó ismétlődik meg.

11 a stipulatio alakiságai (3) c) Szükséges az actus continuus, az ügylet folyamatossága, vagyis a válasznak a kérdést azon nyomban kell követnie. Ez a követelmény kizárta a távollévők közti (pl. küldönc útján történő) stipulatiot. A családfő természetesen igénybe vehette a hatalomalatti stipulatorként való közreműködését, mivel ezek szükségképpen neki szereztek. d) A válasznak a kérdéssel nem csupán formai (nyelvi) szempontból, de tartalmilag is egybe kell vágnia. Ezért érvénytelen a stipulatio, ha a válasz a kérdést módosítja, - éspedig nemcsak olyankor, amidőn nincs meg a tárgyazonosság (pl. dabisne Stichum? - dabo Pamphilum), - de akkor is, ha pusztán az egynemű tárgy mennyiségében van eltérés (pl. dabisne decem? - dabo quinque).

12 a stipulatio alakiságai (4) A stipulatio alakiságai bármennyire szigorúknak tűnnek is, alapjában véve rendkívül egyszerűk, így megtartásuk a laikus számára sem jelentett különösebb nehézséget. 1. az alaki szigor a forgalmi biztonságot volt hivatva szolgálni mindenek előtt óvatosságra, a szerződés tartalmának pontos megfogalmazására ösztönözte a feleket. 2. a formaszerű kérdés-felelet aktusa továbbá élesen elhatárolja időben is a megelőző alkudozásoknak és a szerződés véglegesülésének a fázisait, 3. az egybehangzás követelménye nyilvánvalóvá teszi a consensus létrejöttét, 4. az együttes jelenlét pedig csökkenti a félreértés veszélyét, ami távollévők között könnyebben előadódhat.

13 a stipulatio alakiságai (5) A posztklasszikus jogban az ügylet alaki szigora enyhült, de ennek eredményeként a stipulatio is fokozatosan deformálódott. 1. már a kései klasszikusok érvényesnek tekintették a stipulatiot, ha a felelet a kérdést csak részben fedte. (pl. ötre érvényes, ha a kérdésben tíz, a feleletben öt foglaltatik) 2. majd később elesett a kérdő-felelő szavak azonosságának követelménye is, 3. Leo császár 472. évi constitucioja azután a kérdés-felelet forma követelményét általános érvénnyel véglegesen elvetette, hacsak a felek bármiképp kifejezésre juttatták egyező akaratukat.

14 cautio Tanuk jelenléte nem szerepelt a stipulatio alakiságai között, ez tehát nem volt érvényességi feltétel, a bizonyítás céljából a felek alkalmazhattak tanukat, de szokásosabb volt a végbement stipulatioról okiratot, ún. cautiot készíteni. 1. Amennyiben a felek ilyet kiállítottak, vélelem (praesumptio iuris) szólt amellett, hogy a benne foglaltak az előírt formaságok között élőszóban is elhangzottak. Ezt a vélelmet azonban az adós ellenbizonyítással megdönthette. 2. A posztklasszikus jogban szigorodtak a cautioval szembeni ellenbizonyítás lehetőségei is, így ha az együttesen jelenlévő felek a stipulatioról okiratot vettek fel, ezzel szemben nem lehetett bizonyítani a kérdező-felelő forma mellőzését, e követelmény megtartása mellett tehát most már megdönthetetlen vélelem (praesumptio iuris et de iure) szólt. 3. Még tovább lépett Justinianus, amidőn kimondta, hogy nem csupán a kérdőfelelő forma elmaradását nem lehet felhozni az okirat ellenében, de az együttes jelenlét hiányát is csak akkor, ha a fél igazolni tudja, hogy az okirat keltének egész napján távol volt a kiállítás helyéről. A folyamat eredményeként a stipulatio gyakorlatilag írásbeli kötelezvénnyé, adóslevéllé (saját váltóvá) alakult át.

15 a stipulatioból fakadó kötelem A stipulatioból eredő verborum obligatio egyoldalú kötelem: a stipulator hitelező, a promissor adós. Harmadik javára vagy terhére kötött stipulatio érvénytelen. Hatalomalattiak és rabszolgák azonban a családfő javára közvetlenül szereznek követelést harmadik személyekkel szemben. Szemben más szerződésekkel, melyek tipizált tárgyúak (típusszerződések), a stipulatioval bármely szolgáltatás érvényesen felvállalható. Ez azt jelenti, hogy a római jog a stipulatioval, feltéve hogy annak alakiságait a felek megtartották, eljutott a szerződési típusszabadság modernjogi elvének megvalósításához.

16 a stipulatio tárgya - keresete A stipulatio tárgya lehet A. certum, ha az adós felvállalt kötelezettsége abban áll, hogy - meghatározott pénzösszeg (certa pecunia), - helyettesíthető dolgok meghatározott mennyisége (certa quantitas), - illetőleg valamely egyedileg megjelölt dolog (certa res) civiljogi tulajdonjogát ruházza át a hitelezőre. A hitelező keresete ennek megfelelően a kötelem tárgyától függően: - condictio certae creditae pecuniae, - condictio triticaria, illetőleg - condictio certae rei.

17 a stipulatio tárgya - keresete (2) B. minden más esetben a szolgáltatás incertum, így ha az adós kötelezettsége egy dolog birtokának adott célra történő átengedésére, idegen dologbeli jog alapítására, valamilyen fizikai vagy szellemi tevékenységre (facere), meghatározott magatartástól való tartózkodásra (non facere) irányul. A hitelező keresete ilyenkor a condictio incerti, más néven actio incerti ex stipulatu.

18 a stipulatio tárgya (3) - kötelezettség A verborum obligatio mindenkor stricti iuris természetű, az adós tehát csak azzal tartozik, amire ígéretet tett. Nemteljesítés esetén a) certum szolgáltatásnál, mivel a marasztalás terjedelme szorosan meg van határozva: a bíró csupán az ígért pénzösszegre, illetőleg az egyéb dolog pénzbeli egyenértékére marasztalhat, b) incertum szolgáltatásnál a pénzbeli egyenérték közelebbi meghatározása a condemnatio quidquid dare facere oportet kitétele alapján a bíró feladata, kártérítés azonban itt sem jön figyelembe. A szolgáltatás utólagos lehetetlenülése esetén, mely természetesen csupán a certa res és az incertum tárgyú stipulationál jöhet szóba, az adós vétkességére tekintet nélkül akkor felel, ha tevőleges magatartásával ő maga hiúsította meg a teljesítést ( per eum stat quominus solvatur ), amikor is a kötelem megöröködik ( obligatio perpetuatur ), vagyis az adós szolgáltatási kötelezettsége a lehetetlenülés ellenére fennmarad.

19 clausula doli A promissor tárgyi alapú felelőssége módosul, ha a felek a stipulatioba egy külön záradékot (ún. clausula doli) iktatnak, melyben az adós kijelenti, hogy - a szerződéskötéskor nem forog fenn nála csalárdság (dolus malus), - továbbá ígéri, hogy ettől a jövőben, a teljesítéskor is tartózkodni fog ( dolum malum abesse afuturumque esse ). Az adós felelősségét ilyenkor a bonae fidei szerződések mércéje szerint ítélték meg.

20 a stipulatio causaja A stipulatioval való kötelezettségvállalás természetesen mindig meghatározott célból (pl. kölcsön, ajándék, hozomány stb.) történik. Ezt az ügyleti célt, az ún. causat (causa stipulationis), ha akarják, a felek belefoglalhatják az ügyletbe, de mellőzhetik is. előbbi esetben a stipulatio kauzális ügylet, az utóbbiban absztrakt (kauzátlan, értsd: causat elhallgató) ügylet. Az absztrakt stipulationak is van tehát causaja a valóságban, s ha ez meghiúsult vagy be sem következett, az adós exceptio dolit hozhat fel a stipulatio alapján indított kereset ellen.

21 a stipulatio causaja (2) A kifogási lehetőség leggyakoribb esete az, amikor az adós a felveendő kölcsönösszeg visszafizetésére stipulatioban előre kötelezte magát, melyet azonban a valóságban nem kapott meg. Az adós ilyenkor exceptio non numeratae pecuniaevel védekezhetett, mellyel szemben a pénz leolvasásának bizonyítása a stipulatort terhelte. A justinianusi jogban a promissor egy querela non numeratae pecuniae nevű keresettel magát a stipulatiot is megtámadhatta, erre azonban Justinianus akárcsak az exceptiora előbb 5, majd 2 évi határidőt szabott.

22 a stipulatio alkalmazásai A stipulatio a római jog általános kötelemalapító ügylete, mely előnyös tulajdonságai folytán alkalmas volt A) mind önálló szerződéses kötelmek megalapítására, B) mind pedig a formátlan szerződésekhez kapcsolódó külön kötelezettségek felvállalására. Aa) Önálló alkalmazásában a stipulatio elsődleges rendeltetése, hogy kitöltse a tipizált formátlan szerződési rendszer hézagait. A felek ui. stipulatio útján olyan tartalmú megállapodásokat is jogérvényesen megköthetnek, melyek formátlan szerződésként nem állnának meg (pl. a vegyes típusú ill. atipikus szerződések, formátlan ajándék- ill. hozományígéret, stb.).

23 a stipulatio alkalmazásai (2) Ab) A stipulationak azonban nem csupán hézagkitöltő szerepe van a formátlan szerződéstípusok mellett, hanem konkurál is azokkal. A feleknek szabadságukban áll a formátlanul is érvényes megállapodást a stipulatio alakiságai szerint megkötni. A létrejött kötelem ilyenkor természetesen stricti iuris jellegű lesz. A kétoldalú szerződéseknél pedig két kölcsönös stipulatiora van szükség. (A stipulatios formába öntött adásvételi, vagy bérleti megállapodásból nem egyetlen kétoldalú bonae fidei, hanem két egyoldalú stricti iuris kötelem keletkezik).

24 a stipulatio alkalmazásai (3) B) A római jogban általában csak a nagyobb garanciát nyújtó stipulatioval vállalhatók fel a formátlan szerződések mellett is olyan mellék-megállapodások, melyek - az adós szempontjából többletterhet jelentenek, pl. kamatkikötés kölcsönnél, jog- és kellékszavatosság kikötése adásvételnél (egy ideig), kötbérkikötés, kölcsönös kötelezettségvállalások az örökös és a részhagyományos között, stb., - vagy másvalaki kötelezettségéért való felelősségvállalásban állnak (kezesség), - illetőleg egy már fennálló kötelemről való utólagos rendelkezést tartalmaznak (delegatio, novatio).

25 verbál-contractusok egyoldalú nyilatkozattal A stipulatio mellett kivételesen az adós egyoldalú formaszerű nyilatkozatával is létrejöhet verborum obligatio. Ennek a klasszikus jogban két esete ismeretes: a) dotis dictio - a nő, a nő felmenője vagy adósa részéről tett hozományígéret a férjnek. (A nő adósa az ígéretet a nő alakszerűtlen utasítása alapján teszi.) Amióta II. Theodosius a formátlan hozományígéretet is kötelezővé tette pactum legitimumként, a dotis dictio jelentőségét vesztette.

26 verbál-contractusok egyoldalú nyilatkozattal (2) b) iurata promissio operarum (iusiurandum liberti): a felszabadított rabszolga esküvel megerősített ígérete patronusa felé a teljesítendő operae artificialesra nézve. Az eskü alatti ígéretet az előzetesen kialkudott szolgáltatásokra még a felszabadítás előtt vették ki a rabszolgától, ami önmagában is kötelező volt, de a libertus a felszabadítás után tartozott az esküt és az ígéretet nyomban megismételni, s ezt a felszabadítás feltételének tekintették. Mindkét (a, b) esetben szerződésről van szó, mert bár a hitelező részéről sem kérdés, sem elfogadási nyilatkozat nem hangzik el, a hitelező (férj, patronus) hallgatólagos beleegyezése mégis fennforog, hiszen a javára tett adósi (nő, libertus) ígéretnek az ő jelenlétében kell elhangoznia.

27 a litterál-contractus Egyoldalú pénzkötelem megalapítható oly módon is, hogy kölcsönös megállapodásuk alapján a felek a létrehozandó követelést előbb fiktív bevételként, majd ezt követően nyomban fiktív kiadásként egymás házi könyveibe párhuzamosan bevezetik. Az ekként létrejött kötelem a könyvtartozás (litterarum obligatio).

28 házikönyvek Az intézmény kialakulásához az alapot a házikönyvek vezetésének szokása szolgáltatta a kései köztársaság korában, mely feltételezhetően görög hatásra honosodott meg Rómában. A módosabb polgárok vagyoni műveleteikről különböző nyilvántartásokat vezettek, 1. melyek közül a libellus familiae (patrimonii) lényegében véve nem volt más, mint vagyonleltár (aktívák és passzívák). 2. bevételeiket, kiadásaikat előbb az adversaria nevű naplóba jegyezték fel, majd ebből vagyonuk minden változását, feltehetőleg havonta, átkönyvelték a CODEX ACCEPTI ET EXPENSIbe, úgy hogy vagyonuk mindenkori állapotáról tájékozódni tudtak. 3. kamatozó kintlévőségeik nyilvántartására szolgált a kalendarium, melybe a kamatra kihelyezett pénzösszegeket és a kamathatáridőket jegyezték fel. 4. a bankárok (argentarii) ezek mellett még egy külön codex rationumot is vezettek, mely lényegében véve a bankforgalmat tükröző főkönyv volt az ügyfelek folyószámláinak vezetésére.

29 a könyvtartozás (nomen transscripticium) A házikönyvek közül a codex accepti et expensi jutott szerephez a litterál-contractus kialakulásánál. 1. Ha a hitelező valamely létező követelését (nomen) a maga könyvébe kiadásként (expensum) bevezette, az ilyen bejegyzés nem jelentett új aktívát, hanem csupán egy bizonyos jogalapból (pl. kölcsönnyújtásból) előállott követelés nyilvántartására és bizonyítására szolgált. 2. De az ilyen bejegyzés alkalmas volt az eredeti követelés átalakítására is: A művelet oly módon megy végbe, hogy a hitelező egy őt valamely jogalapon (pl. vételárként, bérként, társas viszonyból) megillető követelést a maga házikönyvébe, természetesen adósa beleegyezésével, fiktív bevételként, egyszersmind fiktív kiadásként bevezeti. Mivel a kötelemalapítás lényegében véve átírás (transscriptio), a létrejött követelés neve nomen transscripticium.

30 transscriptio a re in personam A transscriptio, melyet Gaius a litterál-contractus egyedüli eseteként említ, arra szolgált, hogy egy más jogalapon fennálló tartozást könyvtartozássá változtasson át és ezáltal azt eredeti keletkezési alapjától függetlenítse. A transscriptionak két alkalmazásával találkozunk: a) transscriptio a re in personam: a hitelező az adós terhére könyveli el kiadásként azt az összeget, mellyel neki az valamely jogalapból kifolyólag már amúgy is tartozik, egyszersmind bevételként is, mintha a régi jogalapon járó követelést megkapta volna. Hasonló bejegyzések történtek megfordított értelemben az adós könyvébe. A transscriptio itt újító hatású, akárcsak a novatio, amennyiben a régi jogalapon nyugvó kötelmet könyvtartozássá alakítja át.

31 transcriptio a re in personam (Gaius tartozik százzal bérösszeg fejében Seiusnak) Seius Gaius Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Gaiustól bér fejében 100 Seiusnak bér fejében 100 Gaiusnak 100 Seiustól 100

32 transscriptio a persona in personam b) transscriptio a persona in personam: a hitelező a más tartozását átvállalni kész új adósának könyvtartozásaként könyveli el azt az összeget, mellyel neki régi adósa valamely jogviszonyból kifolyólag tartozik. A hitelező itt azt jegyzi be, mintha a követelést a régi adóstól megkapta, az új adósnak pedig kiadta volna. Ugyanakkor a két adós könyvébe is hasonló értelmű bejegyzések kerültek. A régi adós kötelezettsége alól szabadul, a transscriptio eredménye tehát a tartozásátvállalás, ha azonban a régi adós tartozása nem könyvtartozás volt, egyúttal nováló hatása is van.

33 transcriptio a persona in personam Titius át akarja vállalni Gaius tartozását, amellyel Gaius lakbér fejében tartozik Seiusnak Gaius Seius Titius Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Seiusnak bér fejében 100 Gaiustól bér fejében 100 Titiusnak 100 Seiustól 100

34 expensilatio c) A codex accepti et expensibe történő bejegyzés új autonóm kötelem létrehozására is alkalmazható. A kötelemfakasztó tény ilyenkor az expensilatio, azaz a fiktív kiadásként való elkönyvelés. Eredendően új kötelem létesül, ha a felek vele pl. egy peresíthetetlen, tehát jogilag nem létező követelést (pl. formátlan ajándék- illetőleg hozományígéretet) tesznek peresíthetővé oly módon, hogy azt eleve könyvtartozásként hozzák létre. Itt tehát nem egy fennálló követelés átalakításáról, hanem egy teljesen új, absztrakt kötelem létesítéséről van szó.

35 expensilatio Seius Gaius Kiadás Bevétel Kiadás Bevétel Gaiusnak 100 Seiustól 100

36 litteris nomen transcripticium expensilatio transcriptio a re in personam transcriptio a persona in personam

37 kései formák A litterál-contractusból egyoldalú stricti iuris kötelem keletkezik, mely mindenkor összegszerűen meghatározott pénzre (certa pecunia) szól. Keresete ennek megfelelően a condictio certae creditae pecuniae. A klasszikus korban a házikönyvek vezetése kiment a gyakorlatból, és vele együtt feledésbe ment a római litterál-contractus is. Mint elavult intézményt, Justinianus mellőzte, s a reá vonatkozó szövegeket vagy nem vette fel a kompilációba vagy átalakította. Mégis létezett a hellenisztikus gyakorlatból átvéve: 1. chirographum - az adós egyoldalú írásbeli kötelezettség-vállalása, mely az irat átadásával alapítja meg a kötelmet. 2. syngrapha - a két fél aláírásával létrejövő absztrakt írásbeli szerződés.

38 a stricti iuris kötelem általában A stricti iuris kötelmek kivétel nélkül egyoldalúak, vagyis bennük csak az egyik fél van adósként szolgáltatásra kötelezve a másikkal, mint hitelezővel szemben. (Megfordítva azonban nem valamennyi egyoldalú kötelem stricti iuris jellegű is egyúttal.) A kötelem stricti iuris természete két vonatkozásban, egyfelől a kötelezettség terjedelme, másfelől a szolgáltatásért való felelősség tekintetében nyilvánul meg:

39 a kötelezettség terjedelme a) A stricti iuris kötelmek tipikus tárgya valamely certum: - meghatározott pénzösszeg (certa pecunia), - más helyettesíthető dolgok meghatározott mennyisége (certum genus, certa quantitas), - vagy pedig valamely egyedileg meghatározott dolog (certa res). Ilyenkor az adós kötelezettségének terjedelme szorosan körül van határolva: az első esetben a marasztalás csak a tartozott összegre szólhat, a másik kettőnél is csupán a tartozott dolog pénzbeli egyenértékére. Kártérítés, késedelmi kamat nem jön figyelembe!! Ritkábban incertum a stricti iuris kötelem tárgya, ha ti. az adósi kötelezettség valaminek tevése vagy nemtevése (facere). A szolgáltatási kötelezettség terjedelme eredetileg itt is szorosan tapadt a kötelező ügylet elhangzott szóbeli formulájához, a klasszikus jog azonban ezekre már a bonae fidei kötelmek szabályait alkalmazta.

40 a szolgáltatásért való felelősség b) A stricti iuris kötelmek többnyire generikusak (a litterarum obligatio és a kölcsönkötelem mindig, a stipulatios és a gazdagodási kötelem gyakran), amikor is a szolgáltatás lehetetlenülése egyáltalán nem jöhet szóba, így az adósi felelősség kérdésének nincs értelme. A specifikus szolgáltatás (certa res, facere) utólagos lehetetlenné válásáért éspedig vétkességétől függetlenül az adós akkor felel, ha tevőleges magatartásával hiúsította meg a szolgáltatást (az ígért rabszolgát megölte, felszabadította, eladta, igásállatot agyonhajszolta) illetőleg facere szolgáltatásért a klasszikus jogtól fogva akkor is, ha azt vétkes mulasztásával (hanyagságból, feledékenységből) hiúsította meg.

41 keresetek A stricti iuris kötelmek közös keresetei a condictiok, melyek absztraktul fogalmazott intentioja nem árulja el a kötelem keletkezésének jogalapját (causaját), köztük tehát csak a kereset tárgya szerint van különbség: a) condictio certae (creditae) pecuniae: ha a kötelem tárgya meghatározott pénzösszeg; ilyenkor a formula arra utasítja a bírót, hogy a követelés fennállása esetén az intentioban szereplő összegre marasztaljon; b) condictio triticaria: amidőn a kötelem tárgya valamely certum genus, certa quantitas, vagyis nem pénzbeni helyettesíthető dolgok meghatározott mennyisége; c) condictio certae rei: ha a kötelem tárgya valamely egyedileg megjelölt dolog (Stichus rabszolga, fundus Cornelianus); d) condictio incerti: az előbbieknél később kialakult kereset arra az esetre, amidőn a szolgáltatás valaminek tevése illetőleg nemtevése (facere, non facere), tehát egy incertum.

42 stricti iuris kötelem Olyankor, amidőn az intentioban nem fix pénzösszeg szerepel, a condemnatio quanti ea res est fordulata arra hívja fel a bírót, hogy az intentiobeli szolgáltatás pénzbeli egyenértékére (tehát nem kártérítésre) marasztalja a pervesztes adóst. Stricti iuris kötelem keletkezik valamennyi alakszerű szerződésből, tehát a stipulatioból és a litterál-contractusból, valamint a formátlan szerződések közül a KÖLCSÖNből, a szerződésen kívüli kötelemlétesítő tények közül pedig a jogalap nélküli gazdagodásból, néhány praetori pactumból: tartozáselismerés receptum argentarii.

Római jog XV szerződési kötelmek az ősi jogban. Az ősi és formális szerződések. formális szerződések. formális szerződések (2)

Római jog XV szerződési kötelmek az ősi jogban. Az ősi és formális szerződések. formális szerződések. formális szerződések (2) Római jog XV. Az ősi és formális szerződések szerződési kötelmek az ősi jogban Az ősi társadalom egyszerű életviszonyai közt előforduló mindennapi megállapodások a jogi megítélés körén kívül maradtak.

Részletesebben

Római jog XV. Az ősi és formális szerződések

Római jog XV. Az ősi és formális szerződések Római jog XV. Az ősi és formális szerződések szerződési kötelmek az ősi jogban Az ősi t{rsadalom egyszerű életviszonyai közt előforduló mindennapi meg{llapod{sok a jogi megítélés körén kívül maradtak.

Részletesebben

Római jog levelező III. Kötelmek szerződésekből

Római jog levelező III. Kötelmek szerződésekből Római jog levelező III. Kötelmek szerződésekből a kötelemlétesítő tények Justinianus négy csoportba osztotta a kötelemlétesítő tényeket: a szerződés (contractus) és a jogellenes cselekmény (maleficium)

Részletesebben

Római jog XIII. Delegatio A szerződések közös szabályai

Római jog XIII. Delegatio A szerződések közös szabályai Római jog XIII. Delegatio A szerződések közös szabályai A H 1 H a delegatio obligandi A delegatio obligandi (kötelemátvállalás) esetén nem a teljesítésre, hanem a kötelezettség elvállalására ill. a követelés

Részletesebben

Római jog XIX. 2012.11.26.

Római jog XIX. 2012.11.26. Római jog XIX. A tulajdon szerzésmódjai II. dolgok egyesülése különböző személyek tulajdonában lévő dolgok egyesülése egy összetett dologgá akkor idéz elő tulajdonváltozást, ha a kapcsolat Az ERŐS EGYESÜLÉS

Részletesebben

Római jog XVI. 2012.04.15. a reálszerződések. Reálszerződések. a kölcsönszerződés. a kölcsön (mutuum) a kölcsönszerződés (3) a kölcsönszerződés (2)

Római jog XVI. 2012.04.15. a reálszerződések. Reálszerződések. a kölcsönszerződés. a kölcsön (mutuum) a kölcsönszerződés (3) a kölcsönszerződés (2) Római jog XVI. Reálszerződések a reálszerződések A FORMÁTLAN megállapodások egyes típusai kétféle módon lettek contractusként elismerve: reál-contractusként vagy konszenzuál-contractusként. A reál-contractusok

Részletesebben

Római jog XVI. Reálszerződések

Római jog XVI. Reálszerződések Római jog XVI. Reálszerződések a reálszerződések A FORMÁTLAN megállapodások egyes típusai kétféle módon lettek contractusként elismerve: reál-contractusként vagy konszenzuál-contractusként. A reál-contractusok

Részletesebben

16. gyakorlat. Kötelmi jog

16. gyakorlat. Kötelmi jog 16. gyakorlat Kötelmi jog 1. jogeset Egy filius familias tartozott Titiusnak. Tartozása biztosítására kezest adott. Titius végrendeletében a filius familiast örökösévé nevezte. Amikor meghalt, a pater

Részletesebben

Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés

Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés Ptk. rendszere: Kötelmek szerződések általános egyes szerződések teljesítésének különös szabályai. Pénztartozás teljesítése kötelem és szerződés esetén. A kötelem tárgya: a szolgáltatás mint magatartás.

Részletesebben

Római jog XX. A tulajdon szerzésmódjai II.

Római jog XX. A tulajdon szerzésmódjai II. Római jog XX. A tulajdon szerzésmódjai II. dolgok egyesülése különböző személyek tulajdonában lévő dolgok egyesülése egy összetett dologgá akkor idéz elő tulajdonváltozást, ha a kapcsolat ún. erős egyesülés,

Részletesebben

Római jog XIX. A konszenzuál-szerződések (3) Peresíthető pactumok

Római jog XIX. A konszenzuál-szerződések (3) Peresíthető pactumok Római jog XIX. A konszenzuál-szerződések (3) Peresíthető pactumok a megbízás (mandatum) A megbízás (mandatum) az a konszenzuális szerződés, melyben az egyik fél (a megbízott: mandatarius) a másik fél (a

Részletesebben

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja.

ítéletet: A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és a felperes keresetét elutasítja. . M A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2.) által képviselt szám alatti ) felperesnek - Klincsik

Részletesebben

Római jog XII. A kötelem megszűnése, megújítása, átruházása

Római jog XII. A kötelem megszűnése, megújítása, átruházása Római jog XII. A kötelem megszűnése, megújítása, átruházása a teljesítés A teljesítés, mint a kötelemmegszűnés felek által privilegizált formája ipso iure megszünteti a kötelmet, ha a teljesítés megfelel

Részletesebben

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei:

KÖTELMI JOG Hatodik Könyv. A kötelmek keletkezhetnek. Kik között jön létre a kötelem? KÖTELEM ELÉVÜL. A kötelmi jogviszony jellegzetességei: KÖTELMI JOG Hatodik Könyv Kötelem: kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére. MIRE IRÁNYULHAT? valamely dolog adására, tevékenységre, tevékenységtől

Részletesebben

16. gyakorlat jogeset

16. gyakorlat jogeset 1. jogeset 16. gyakorlat Kötelmi jog Egy filius familias tartozott Titiusnak. Tartozása biztosítására kezest adott. Titius végrendeletében a filius familiast örökösévé nevezte. Amikor meghalt, a pater

Részletesebben

A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése

A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése A kötelmi jog közös szabályai II. A kötelem teljesítése A KÖTELEM TELJESÍTÉSE 6:34. [A teljesítés általános szabálya] A szolgáltatást a kötelem tartalmának megfelelően kell teljesíteni. A teljesítés fogalma

Részletesebben

Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések

Miskolczi Bodnár Péter. Fogyasztói szerződések Miskolczi Bodnár Péter Fogyasztói szerződések P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kereskedelmi Jogi és Pénzügyi

Részletesebben

(3) A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet.

(3) A vak, az írástudatlan, továbbá az, aki olvasásra vagy nevének aláírására képtelen állapotban van, írásbeli magánvégrendeletet nem tehet. 586. (1) Tartási szerződés alapján az egyik fél köteles a másik felet megfelelően eltartani. Tartási szerződést kötelezettként jogi személy is köthet. (2) A tartási szerződést írásban kell megkötni. (3)

Részletesebben

Szerzõdések az építõiparban

Szerzõdések az építõiparban Szerzõdések az építõiparban Dr. Telek Zoltán Copyright 1996-2001 Dale Carnegie & Associates, Inc. 1 Mi a polgári jogi szerzõdés? Kötelezettség és jogosultság keletkezése Szolgáltatás ellenszolgáltatás

Részletesebben

2014. szeptember 22.

2014. szeptember 22. 2014. szeptember 22. I. Alanytalan kötelmek elszámolási helyzet alvagyonok között pl. közös vagyon megosztása II. Szolgáltatási kötelezettség hiánya beszámítás III. Igényhelyzet hiánya naturális obligációk

Részletesebben

KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség)

KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség) OTP BANK Nyrt. Szerződésszám: Előadó: KEZESSÉGVÁLLALÁSI MEGÁLLAPODÁS (készfizető kezesség) amely létrejött egyrészről az OTP BANK NYRT., (székhely: 1051 Budapest, Nádor u. 16., nyilvántartásba vette a

Részletesebben

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog

BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK. Vagyonjog dologi jog + kötelmi jog ÉPÍTÉSI JOG BUDAPESTI MÛSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR ÉPÍTÉSKIVITELEZÉSI ÉS SZERVEZÉSI TANSZÉK DR. LŐRINCZ ÉVA SZERZŐDÉSJOGI ALAPISMERETEK A KÖTELMI JOG statikus Vagyonjog dologi

Részletesebben

MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a

MIRE VONATKOZIK? Szerződés értelmezése. AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a AZ EGYESÜLT NEMZETEK EGYEZMÉNYE AZ ÁRUK NEMZETKÖZI ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSEIRŐL és a magyar adás-vétel szabályozása (Ptk.) 1987. évi 20. tvr. az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről

Részletesebben

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I.

SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. SZERZŐDÉSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ I. A szerződési jog anyagának földolgozása Szerződési jog általános rész I. Szerződési jog általános rész II. Szerződési jog különös rész: egyes szerződéstípusok A mai előadás:

Részletesebben

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI

A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI A RÉSZVÉNY-ELŐÁLLÍTÁS JOGI KÉRDÉSEI ÉS AZ ÚJ PTK. RÉSZVÉNYEKRE VONATKOZÓ ÚJ RENDELKEZÉSEI DR. TOMORI ERIKA CODEX NAPOK 2014 VÁLTOZIK-E AZ ÉRTÉKPAPÍR

Részletesebben

A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea

A házasság vagyonjogi kérdései. 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A házasság vagyonjogi kérdései 2012. május 5. Dr. Kenderes Andrea A törvényes házastársi vagyonközösségi rendszer: Csjt. 27. Csjt. 28. Házassági vagyonjogi rendszer: VEGYES RENDSZER Házastársak közös vagyona

Részletesebben

Római jog XVIII. Konszenzuálszerződések (2)

Római jog XVIII. Konszenzuálszerződések (2) Római jog XVIII. Konszenzuálszerződések (2) a dologbérlet (locatio conductio rei) I. A bérleti szerződésben a bérbeadó (locator rei) egy elhasználhatatlan dolog időleges használatának, s ha a dolog gyümölcsöző,

Részletesebben

GÉPJÁRMŰ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS (magánszemély)

GÉPJÁRMŰ ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS (magánszemély) (magánszemély) A jogügylet jellege: visszterhes. A hatálybalépés időpontja:... Az okirat létrejött az alulírott helyen és időben az 1. pontban meghatározott felek között a 2. pontban meghatározott gépjármű

Részletesebben

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám

ítéletet: A Kaposvári Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2.PÍ /2016/6. szám 2.PÍ.21.046/2016/6. szám A Kaposvári Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Csuka Zoltán ügyvéd (7400 Kaposvár, Csokonai u. 2. III/18.) által képviselt szám alatti lakos felperesnek - dr. Fábián Bernadett

Részletesebben

Új Polgári Törvénykönyv. Hatodik könyv XX. Cím A hitel- és számlaszerződések

Új Polgári Törvénykönyv. Hatodik könyv XX. Cím A hitel- és számlaszerződések Új Polgári Törvénykönyv Hatodik könyv XX. Cím A hitel- és számlaszerződések XX. Cím A hitel- és számlaszerződések hitelszerződés kölcsönszerződés betétszerződés folyószámla-szerződés fizetésiszámla-szerződés

Részletesebben

Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása

Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása Ingyenes ügyletek számviteli elszámolása Előadó: Vadász Iván Budapest, 2016. november 18. Tartalom: Ingyenesség fogalma Számviteli változások Időbeli elhatárolások Térítés nélkül átadott eszközök Tartozásátvállalás

Részletesebben

2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1

2014. Kereskedelmi szerződések joga 1. Bevezetés A legfontosabb változások áttekintése 1 Kereskedelmi szerződések sek joga 1. MSC 2014 Az új Polgári Törvénykönyv a szerződések jogát érintő legfontosabb változásai. Kötelmi jogi alapok dr. Verebics János, PhD egyetemi 1 Bevezetés A legfontosabb

Részletesebben

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is

A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is A szó jelentése szerteágazó, még jogi értelemben is Polgári jogi felelősség Tágabb értelemben hasonlítható a kénytetőséghez, a jogilag szoríthatósághoz (Grosschmid) Szűkebb értelemben: jogellenesen (kivételesen

Részletesebben

Római jog IX. A formuláris eljárás (2)

Római jog IX. A formuláris eljárás (2) Római jog IX. A formuláris eljárás (2) a formuláris eljárás menete (1) Formula-minta az edictumban Tényállás I. in iure szakasz (a praetor előtt) - editio + postulatio actionem - interrogatio in iure (előfeltételek

Részletesebben

Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről

Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről A Lakiteleki Takarékszövetkezet 013/2014. számú saját szabályzata Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről Hatálybalépés időpontja: 2014. október 16. Tartalomjegyzék 1. Az Üzletszabályzat tárgya,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2016. november 29 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN Lakossági ügyfelek részére I. Alapkondíciók THM1 2 THM2 2 Sberbank a munkahelyen programban igénylő munkavállalók

Részletesebben

Oldal 1 / 5 MEGÁLLAPODÁS

Oldal 1 / 5 MEGÁLLAPODÁS MEGÁLLAPODÁS tőkekivonás alapján teljesítendő kifizetés nem pénzbeli vagyoni juttatással követelés átruházásával történő teljesítéséről, és a követelés engedményezéséről Regionális Fejlesztési Zártkörűen

Részletesebben

Római jog XIV. A szerződések közös szabályai 2.

Római jog XIV. A szerződések közös szabályai 2. Római jog XIV. A szerződések közös szabályai 2. a belső akarat-elhatározás hibái 2. A felek közti consensust nem zárja ki, így nem eredményezi a szerződés semmisségét sem, ha a felet ügyletkötésre nem

Részletesebben

Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok)

Civilisztika II. elővizsga kérdéssor. Első előadás (Korlátolt dologi jogok) Civilisztika II. elővizsga kérdéssor Első előadás 09. 07. (Korlátolt dologi jogok) 1. Mik azok a korlátolt dologi jogok; hogyan viszonyulnak a többi dologi joghoz? 2. Hogyan jöhet létre és kit illet meg

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2019. április 08 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank). Árgarancia akció:

Részletesebben

Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban

Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban Új Ptk. mire figyeljünk a napi gyakorlatban 2 0 1 4. J Ú N I U S 1 2. D R. H A R K A Ö D Ö N Joganyagok 2013. évi V. törvény (Új Ptk.) 2013. évi CLXXVII. Törvény (Új Ptké.) 2013. évi CCLII. Törvény egyes

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank).

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank). Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2019. július 04 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban: a Bank). Árgarancia akció:

Részletesebben

Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2008. (XII. 4.) kollégiumi véleménye 1 a biztosítéki célú vételi jog egyes kérdéseiről

Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2008. (XII. 4.) kollégiumi véleménye 1 a biztosítéki célú vételi jog egyes kérdéseiről Szegedi Ítélőtábla Polgári Kollégium 1/2008. (XII. 4.) kollégiumi véleménye 1 a biztosítéki célú vételi jog egyes kérdéseiről I. A biztosítéki (fiduciárius) célból vételi jogot létesítő megállapodás önmagában

Részletesebben

URÁNIA ZÁLOGHITEL ZRT. KÉZIZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT PÉNZKÖLCSÖNNYÚJTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

URÁNIA ZÁLOGHITEL ZRT. KÉZIZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT PÉNZKÖLCSÖNNYÚJTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK URÁNIA ZÁLOGHITEL ZRT. KÉZIZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT PÉNZKÖLCSÖNNYÚJTÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK 1. A KÉZIZÁLOGJOGGAL BIZTOSÍTOTT PÉNZKÖLCSÖN NYÚJTÁSÁRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK HATÁLYA

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2017. május 22 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban: a Bank). Árgarancia akció:

Részletesebben

1. számú nyilatkozat

1. számú nyilatkozat 1. számú nyilatkozat cégjegyzékszám:.) a... (a továbbiakban: ) 1. Büntetőjogi felelősségem tudatában akként nyilatkozom, hogy: (a) nek Budapest Főváros Önkormányzatával szemben nincs három hónapnál régebben

Részletesebben

T/ számú. törvényjavaslat. egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról

T/ számú. törvényjavaslat. egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/12368. számú törvényjavaslat egyes törvényeknek az önálló zálogjoggal összefüggő módosításáról Előadó: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2016. október 1 2016. évi

Részletesebben

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS

Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel Ingatlan jelzálogjoggal biztosított INGATLANVÁSÁRLÁSI KÖLCSÖNSZERZŐDÉS Szerződésszám: Szerződés tervezet amely a Hitelező kötelező erejű ajánlatát tartalmazza,

Részletesebben

Római jog XVI. Reálszerződések

Római jog XVI. Reálszerződések Római jog XVI. Reálszerződések a re{lszerződések A form{tlan meg{llapod{sok egyes típusai kétféle módon lettek contractusként elismerve: re{l-contractusként vagy konszenzu{l-contractusként. A re{l-contractusok

Részletesebben

Római jog XVIII. A tulajdonszerzés módjai I.

Római jog XVIII. A tulajdonszerzés módjai I. Római jog XVIII. A tulajdonszerzés módjai I. quiritar tulajdon A római tulajdon (dominium ex iure Quiritium) létrejöttéhez három feltétel együttes megléte volt szükséges, melyek valamelyikének hiánya sajátos

Részletesebben

ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK

ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK ALANYVÁLTOZÁSRA IRÁNYULÓ SZERZŐDÉSEK; BIZTOSÍTÉKI SZERZŐDÉSEK; HITEL- ÉS SZÁMLASZERZŐDÉSEK DR. GÁRDOS PÉTER HVG-ORAC SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN BUDAPEST 2014. NOVEMBER 25. SZERZŐDÉSEK AZ ÚJ PTK. ALAPJÁN

Részletesebben

Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok

Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok Előadó: Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa Ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2013. június 17. Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások engedményezés jótállás

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2015. november 16 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN Lakossági ügyfelek részére I. Alapkondíciók Sberbank a munkahelyen programban igénylő munkavállalók részére

Részletesebben

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei

INTER-TRADE Kft. AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei AZ INTER-TRADE KFT Általános Szerződési Feltételei 1.. Általános szabályok Az INTER-TRADE KFT minden magyarországi értékesítésére jelen feltételek alkalmazandók, függetlenül az értékesítendő árutól, illetve

Részletesebben

ÓVADÉKI SZERZŐDÉS. (2) [..] (székhely: [..]; cégjegyzékszám: Cg. [..]; statisztikai számjel: [..]; képviseli: [..]) (a továbbiakban Adós )

ÓVADÉKI SZERZŐDÉS. (2) [..] (székhely: [..]; cégjegyzékszám: Cg. [..]; statisztikai számjel: [..]; képviseli: [..]) (a továbbiakban Adós ) ÓVADÉKI SZERZŐDÉS amely létrejött [..] napján a (1) Korona Közraktár Zrt. (székhely: 1054 Budapest, Vértanúk tere 1. I/1.; cégjegyzékszám: Cg.01-10-046370; statisztikai számjel: 14750698-5210-114-01, képviseli:

Részletesebben

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A/1. A POLGÁRI JOG ÉS A CSALÁDJOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG Az alábbi jogszabályok átfogó ismerete szükséges: - a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.), -

Részletesebben

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok. kölcsön kiváltására és szabad. felhasználásra

SZEMÉLYI KÖLCSÖN. Lakossági ügyfelek részére. I. Alapkondíciók. Kölcsöncélok. kölcsön kiváltására és szabad. felhasználásra Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2017. augusztus 16 -tól/től visszavonásig SZEMÉLYI KÖLCSÖN A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban: a Bank). Árgarancia akció:

Részletesebben

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat

Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Allianz Hungária Nyugdíjpénztár Tagi Kölcsön Szabályzat Ezen szabályzat továbbadása az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár írásos engedélye nélkül nem megengedett. TARTALOMJEGYZÉK 1 A SZABÁLYZAT CÉLJA...3

Részletesebben

ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK

ÉRVÉNYTELENSÉG MEGTÁMADÁSI OKOK ÉRVÉNYTELENSÉG DR. BARZÓ TÍMEA PHD EGYETEMI DOCENS, ÜGYVÉD EGÉSZSÉGÜGYI SZAKJOGÁSZ MISKOLCI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR POLGÁRI JOGI TANSZÉK 2014. 1 ALAPVETÉSEK FELEK CÉLJA: Kölcsönös és egybehangzó

Részletesebben

INTRUM JUSTITIA KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZAT KÖVETELÉSKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE (FOGYASZTÓI ÜZLETÁG)

INTRUM JUSTITIA KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZAT KÖVETELÉSKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE (FOGYASZTÓI ÜZLETÁG) INTRUM JUSTITIA KÖVETELÉSKEZELŐ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÜZLETSZABÁLYZAT KÖVETELÉSKEZELÉSI TEVÉKENYSÉGRE (FOGYASZTÓI ÜZLETÁG) 7/2015. (XI.01.) 1. A Szerződés tárgya A Megbízott kötelezettséget

Részletesebben

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám

BÉRLETI SZERZŐDÉS. Eszköz neve, típusa Mennyiség Gyártási szám Szerződés száma: BÉRLETI SZERZŐDÉS A szerződő Felek: Bérbe adó: Cím: Adószám: Cégbejegyzés száma: Telefon/fax: a továbbiakban Bérbe adó valamint, valamint Bérlő: Cím: Posta cím: Számlavezető

Részletesebben

Római jog IX. a perrendek fejlődése. A formuláris eljárás (1)

Római jog IX. a perrendek fejlődése. A formuláris eljárás (1) a perrendek fejlődése Kr. VIII. sz. 0 Öh. Kr.e.451 Kr.u. 389 L.a. Kr.e. 150 Kr.e.17 Form. Kr.e. 242 Kr.e. 150 Kr.u. 342 Római jog IX. A formuláris eljárás (1) E.cog. a régi civiljog szerint a felek meghallgatása

Részletesebben

Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)

Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10) Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2018. szeptember 03 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön

Részletesebben

Az új Polgári Törvénykönyv igen érthetően

Az új Polgári Törvénykönyv igen érthetően Az új Polgári Törvénykönyv igen érthetően A VÉGRENDELET - A jelenlegi Törvénykönyvben található és az új Törvénykönyv 1034-1085 cikkei szabályozza; - Egy egyoldalú, személyes és visszavonható okirat, amely

Részletesebben

Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám:

Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám: Iktatószám: Kölcsönszám: Hitelszámla száma: CB határozatszám: K Ö L C S Ö N S Z E R ZŐDÉS egységes területalapú támogatás és ahhoz kapcsolódó kiegészítő nemzeti támogatás megelőlegezésére A szerződő felek

Részletesebben

Kereskedelmi ügynöki szerzõdés

Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Kereskedelmi ügynöki szerzõdés Amely létrejött egyrészrõl a POINTERNET-DB Elektronikus Kereskedelmi Kft. (székhely: 1029 Budapest, Ördögárok u. 142., cégjegyzékszám: Cg. 01-09-685342, adószám: 11961143-2-41,

Részletesebben

Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10)

Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön (OTK 10) Lakossági Hitelek kondíciói Érvényes: 2017. szeptember 01 -tól/től visszavonásig Korábban értékesített Három vagy többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása mellett nyújtott lakáscélú kölcsön

Részletesebben

Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok)

Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) Biztosítéki konstrukciók megítélése hitelkockázati fedezetként történő elismerhetőség szempontjából ( közvetett-közvetlen biztosítékok) I. TÉNYÁLLÁS A Bank állásfoglalás iránti kérelmében foglalt tényállás

Részletesebben

Tájékoztató a Porsche Bank Zrt-nél elérhető fizetéskönnyítési lehetőségekről kölcsön- és pénzügyi lízingszerződésekre

Tájékoztató a Porsche Bank Zrt-nél elérhető fizetéskönnyítési lehetőségekről kölcsön- és pénzügyi lízingszerződésekre Tájékoztató a Porsche Bank Zrt-nél elérhető fizetéskönnyítési lehetőségekről kölcsön- és pénzügyi lízingszerződésekre Tisztelt Ügyfelünk! Kérjük, engedje meg, hogy tájékoztassuk Bankunk által kínált fizetéskönnyítő

Részletesebben

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK

JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK Lakossági Hitelek kondíciói Hatályos: 2019. július 01 -tól/től visszavonásig JELZÁLOGLEVÉL KAMATTÁMOGATÁS MELLETT NYÚJTOTT LAKÁSCÉLÚ KÖLCSÖNÖK A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi

Részletesebben

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA 1 a 69/2016. (IV. 29.) határozat 1. melléklete ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 2. SZÁMÚ MÓDOSÍTÁSA melyet megkötöttek egyrészről: Kazincbarcika Város Önkormányzata (székhely: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4., adószám:

Részletesebben

Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra

Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra Új kockázatok és lehetőségek az Általános Szerződési Feltételek alkalmazása során, különös tekintettel az új Ptk.-ra Dr. Balázs Tamás irodavezető ügyvéd, egyetemi adjunktus Dr. Balogh Mónika jogász, ügyvédjelölt

Részletesebben

2007. évi CXXVII. törvény. az általános forgalmi adóról

2007. évi CXXVII. törvény. az általános forgalmi adóról 2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról Az Országgyűlés - figyelemmel az államháztartás feladatainak ellátásához szükséges állandó, nem konjunktúraérzékeny és értékálló bevétel biztosítására,

Részletesebben

Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről

Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről A Lakiteleki Takarékszövetkezet 013/2014. számú saját szabályzata Üzletszabályzat a garanciák vállalásának rendjéről Hatálybalépés időpontja: 2014. október 16. Tartalomjegyzék 1. Az Üzletszabályzat tárgya,

Részletesebben

ítéletet: A bíróság tájékoztatja a peres feleket, hogyelőterjesztett alapján a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálása kérhető.

ítéletet: A bíróság tájékoztatja a peres feleket, hogyelőterjesztett alapján a fellebbezés tárgyaláson kívüli elbírálása kérhető. A fxji(jjmfn1ljmo ELEKTRONfKUS ALÁÍRÁSSAL LÁ ITA fl: ORSZÁGOS BiRÓSÁGI HIVATAL Kaposvári Járásbíróság 1O.P.20.827/2017/29/II.szám ítéletet: A bíróság felperes keresetét elutasítja. Megállapítja, hogy a

Részletesebben

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata

AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet 3346 Bélapátfalva, Május 1. u. 2/a. 3/9. Lakossági Devizahitelezés Üzletszabályzata TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1. 1. Alkalmazási kör... 3 2. A

Részletesebben

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből

Fábián Ferenc. Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből Fábián Ferenc Előadásvázlatok a kötelmi jog általános része köréből P a t r o c i n i u m - k i a d v á n y B e t h l e n - s o r o z a t Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári

Részletesebben

501. AZ OBLIGATIO FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA

501. AZ OBLIGATIO FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA RÓMAI JOG - V. RÉSZ, KÖTELMI JOG (68 TÉTEL) 1/98 501. AZ OBLIGATIO FOGALMA ÉS KIALAKULÁSA [MINIMUM TÉTEL XXX.] I. A KÖTELEM FOGALMA - kötelem: obligatio - definíciók (3): 1) PAULUS: - A kötelmek lényege

Részletesebben

Kúria mint felülvizsgálati bíróság

Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.V.21.986/2014/3. Kúria mint felülvizsgálati bíróság A Kúria a Hámori és Soltész Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Soltész Beatrix ügyvéd) által képviselt felperesnek a személyesen eljáró alperes ellen

Részletesebben

14. gyakorlat. Öröklési jog, kötelmi jog

14. gyakorlat. Öröklési jog, kötelmi jog 14. gyakorlat Öröklési jog, kötelmi jog 1. jogeset Egy rabszolga felfedte ura gyilkosát és ezért jutalomképpen a praetor szabaddá nyilvánította. Az így fölszabadított teljesen egyedülálló volt, rokonok

Részletesebben

A. Melléklet. Keretszerződés. Keretszerződés

A. Melléklet. Keretszerződés. Keretszerződés A. Melléklet Keretszerződés Keretszerződés Hatályos: 2014. június 13. napjától, az ezt követően megkötött szerződések esetében, míg az ezt megelőzően megkötött szerződések esetében 2014. július 14. napjától.

Részletesebben

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/9396. számú törvényjavaslat a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény betétbiztosítást érintő módosításáról Előadó: Dr. Veres János

Részletesebben

Római jog XIV. A házasság

Római jog XIV. A házasság Római jog XIV. A házasság a házassági fajták Mint a római jog általában, úgy a római házassági jog is alapjában véve csupán a római polgárokra vonatkozott Csak polgárok (illetve conubiummal, ius conubiival

Részletesebben

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat:

2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására 3. Ajánlat: 2.1. számú melléklet FELOLVASÓLAP (önálló ajánlattétel esetén) 1. Ajánlattevő: Név: Székhely: Telefon: Fax: E-mail: 2. Ajánlattétel tárgya: Hitel nyújtása a Józsefvárosi Önkormányzat számára váltó átalakítására

Részletesebben

Letéti Szerződés a(z)... számú hitelügylethez

Letéti Szerződés a(z)... számú hitelügylethez Letéti Szerződés a(z)... számú hitelügylethez amely létrejött egyrészről Fundamenta-Lakáskassza Zrt. székhelye: 1052 Budapest, Váci utca 19-21., cg.: 01-10-043304) továbbiakban mint Letevő vagy Hitelező

Részletesebben

PIACI KAMATOZÁSÚ LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGKÖLCSÖNÖK. I. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönök

PIACI KAMATOZÁSÚ LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGKÖLCSÖNÖK. I. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönök Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2018. szeptember 10 -tól/től visszavonásig PIACI KAMATOZÁSÚ LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGKÖLCSÖNÖK A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 1-3.; a továbbiakban:

Részletesebben

Vételi jogot biztosító szerződés

Vételi jogot biztosító szerződés Vételi jogot biztosító szerződés ingatlanra Vételi jogot biztosító szerződés amely létrejött egyrészről családi és utónév: születési családi és utónév:. születési hely és idő:.. anyja neve:... lakcím:....

Részletesebben

A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései

A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai. 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései 1 A gazdasági élet szerződései A szerződések általános szabályai 1. A kötelem és a szerződés fogalmi kérdései Az áruk, szolgáltatások iránti igényt a gazdaság szereplői érdekeiknek megfelelően, azok által

Részletesebben

Személyi azonosító okmány száma/cg

Személyi azonosító okmány száma/cg Egyenletes törlesztésű, zárt végű, fix kamatozású, forint alapú pénzügyi lízingszerződés kárbiztosítás nélkül 1 amely létrejött egyrészről Lízingbevevő neve Készfizető kezes neve/cégneve, aki készfizető

Részletesebben

A kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete

A kis értékű követelések európai eljárása. A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete A kis értékű követelések európai eljárása A Parlament és a Tanács 861/2007/EK Rendelete Célja: - a hozzáférés megkönnyítése - a jogviták rendezésének egyszerűsítése, gyorsítása - az ítéletek elismerésének

Részletesebben

Római jog XI. A kötelmek biztosítékai (2)

Római jog XI. A kötelmek biztosítékai (2) Római jog XI. A kötelmek biztosítékai (2) a zálogjog tartalma A zálogjog funkciója kettős: a követelés biztosítása, a követelés kielégítése. Ennek megfelelően alakulnak a záloghitelező jogai: a) a zálogtárgy

Részletesebben

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 209/2014.(X.30.) számú határozata

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 209/2014.(X.30.) számú határozata NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 209/2014.(X.30.) számú határozata a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. "Sóstó 2015/A" kötvényének átstrukturálásáról A Közgyűlés az előterjesztést megtárgyalta, és jóváhagyta

Részletesebben

Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok

Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok Ha nem fizet a vevő Szerződéses biztosítékok Előadó: Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa Ügyvéd, adótanácsadó Budapest, 2013. szeptember 17. Az előadás képei letölthetőek: www.adko.hu Előadások engedményezés jótállás

Részletesebben

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG

A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG A/1. A POLGÁRI JOG ÉS CSALÁDI JOG TÉTELEK ÉS AZ ELSAJÁTÍTANDÓ JOGANYAG A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény

Részletesebben

PIACI KAMATOZÁSÚ LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGKÖLCSÖNÖK. I. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönök

PIACI KAMATOZÁSÚ LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGKÖLCSÖNÖK. I. Referencia-kamatlábhoz kötött kamatozású kölcsönök Lakossági ek kondíciói Érvényes: 2017. július 10 -tól/től visszavonásig PIACI KAMATOZÁSÚ LAKÁSCÉLÚ JELZÁLOGKÖLCSÖNÖK A hitelező a Sberbank Magyarország Zrt. (1088 Budapest, Rákóczi út 7.; a továbbiakban:

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:.../2015. 12. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Területi-

Részletesebben

Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe adásra

Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi kölcsönbe adásra Értékpapírkölcsön-keretszerződés a Takarék Alapkezelő Zrt. általi amely létrejött egyrészről a Takarék Alapkezelő Zrt. (székhely: 1122 Budapest, Pethényi köz 10., cégjegyzékszám: Cg.01-10-045577, adószám:

Részletesebben

Dokumentumlista a megtakarítás kifizetéséhez és lakáskölcsön igényléséhez

Dokumentumlista a megtakarítás kifizetéséhez és lakáskölcsön igényléséhez Dokumentumlista a megtakarítás kifizetéséhez és lakáskölcsön igényléséhez A megtakarítás kifizetéséhez, illetve a kifizetést követő lakáscél igazoláshoz szükséges dokumentumok lakáscélonként Általános

Részletesebben

Nemzetközi magánjog 2.

Nemzetközi magánjog 2. Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék Nemzetközi magánjog 2. Knapp László knapplaszlo@freemail.hu Tananyag Vörös Imre: A nemzetközi gazdasági

Részletesebben