HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában"

Átírás

1 HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában MOL Nyrt Támogatók: II. körlevél Mecsekérc Zrt A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára hívjuk Önöket, amelyet augusztus között Pécsett tartunk. A találkozók célja 1. Lehetőséget biztosítani arra, hogy a Magyarországon, a szomszédos államokban és a nagyvilágban szétszórtan élő magyar földtudományi szakemberek egymás munkáját megismerhessék és támogathassák. 2. Előmozdítani az egyes szakterületek és régiók közötti együttműködést. 3. Közreműködni az egységes magyar földtudományi terminológia és korszerű oktatási anyagok kidolgozásában. 4. Támogatni szakmai ifjúsági programok szervezését, valamint azokhoz kapcsolódó kiadványok megjelentetését. A évi találkozó célja: bemutatni a földtudományok magyar kutatóinak egykori és mai eredményeit. Az aktuális találkozó az ásványi nyersanyagok kutatásának, kitermelésének és a környezet megóvásának, rekultivációjának megkerülhetetlen harmóniájára kívánja felhívni a figyelmet. Ezek az ismeretek biztosítják a természeti erőforrások jelenlegi hasznosítását és a jövőbeli lehetőségek előrejelzését, a hosszú távú, fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés érdekében. E közös célokat az egyes szekciók sajátos témakörei tovább gazdagítják és konkretizálják.

2 Az eddigi világtalálkozók I. HUNGEO 96, Budapest VII. GEO 2004, Szeged II. GEO 97, Csíksomlyó VIII. HUNGEO 2006, Pécs III. GEO 98, Budapest IX. HUNGEO 2008, Budapest IV. GEO 99, Kelet-Szlovákia és Kárpátalja X. HUNGEO 2010, Szombathely V. HUNGEO, Piliscsaba XI. HUNGEO 2012, Eger VI. GEO 2002, Sopron XII. HUNGEO 2014, Debrecen RENDEZŐ: MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT (MHFT) Társrendezők: Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar Duna-Dráva Nemzeti Parki Igazgatóság (DDNPI) Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság (MFTTT) Magyar Földrajzi Társaság (MFT) Magyar Geofizikusok Egyesülete (MGE) Magyar Hidrológiai Társaság (MHT) Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat (MKBT) Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) Magyar Természettudományi Társulat (MTT) Magyar Tudományos Akadémia, (MTA), X. Földtudományok Osztálya Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület (OMBKE) Felkért fővédnök Dr. Áder János köztársasági elnök Felkért védnökök Lovász László akadémikus, A Magyar Tudományos Akadémia elnöke Kocsis Károly akadémikus, A MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnöke Dr. Páva Zsolt Pécs város polgármestere Dr. Bódis József a Pécsi Tudományegyetem rektora Dr. Gábriel Róbert a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának dékánja A rendezvény tudományos bizottsága Elnök: Dr. Baksa Csaba Titkár: Dr. Cserny Tibor Tagok: Dr. Ádám József Dr. Budai Tamás Csicsák József Dr. Dövényi Zoltán Dr. Dunkel Zoltán Dr. Fancsik Tamás MhFT és a HUNGEO TOP elnöke MhFT főtitkár MTTT elnök PTE és ELTE, professzor Mecsekérc műszaki igazgató PTE, Doktori Iskola vezetője + MFT megbízott MMT elnök MFGI igazgató

3 Dr. Geresdi István PTE, Földrajzi Intézet igazgató Dr. Gombár László MGE megbízott Huszár László OMBKE alelnök Dr. Katona Gábor MBFH főosztályvezető Dr. Leél-Össy Szabolcs MKBT elnök Dr. Lénárt László MHT megbízott Szarka László akadémikus MTA CsFK főigazgató Dr. Tardy János MTT ügyvezető elnök Dr. Unger Zoltán MhFT társelnök Závoczky Szabolcs DDNPI igazgató A rendezvény szervezőbizottsága Elnök: Dr. Baksa Csaba (MhFT) Titkár: Dr. Cserny Tibor (MhFT) Tagok: Dr. Geresdi István (PTE) Dr. Hámos Gábor (MhFT) Hollós András (DDNPI) Dr. Konrád Gyula (PTE, MhFT) Krivánné Horváth Ágnes (MhFT) A konferencia nyelve magyar. Határidők On line jelentkezés (korai regisztráció): március 31. Előadás/poszter kivonat beküldése: április 30. Az előadások/poszterek elfogadása: május 31. Az előadások teljes szövegének beküldése rövid angol nyelvű összefoglalóval: június 30. Részvételi díj befizetése: A magyarországi és külföldi résztvevők számára is a később megküldendő számlán feltüntetett határidőig, de legkésőbb augusztus 7.-ig. Az előadóülések helyszíne Pécsi Tudományegyetem, TTK 7624 Pécs Ifjúság út 6. Áttekintő program Augusztus 16. (szerda) szakmai terepbejárás Pécsett és környékén Tervezett útvonal: Indulás órakor Pécsről, az Egyetem parkolójától Komló (andezitbánya, bányalátogatás, robbantás) Dömör-kapu (séta, panoráma a Karolina külfejtésre és a Széchenyi-aknára) Tettye, Havi-hegyi séta (panoráma, szarmata sekélytengeri mészkő, kilátó, Tettye forrás) séta a Zsolnay Kulturális Negyedben és a Planetárium megtekintése; cca. 18:00 program vége, indulás a belvárosba 17. (csütörtök) plenáris előadások, este fogadás az Egyetem főépületében 18. (péntek) szekció ülések a TTK épületében

4 (szombat vasárnap) szakmai terepbejárás a Mecsek hg. tágabb környezetében. Tervezett útvonal: 1. nap: 8:00 Indulás Pécsről, az Egyetem parkolójától Villányi-hegység (volt VIZIG kőfejtő, egy pikkelyhatár feltárása) Beremendi kőfejtő Megbékélés Kápolna Nagyharsány (Szobrosbánya, séta, hideg ebéd a parkban) Mohácsi Nemzeti Emlékhely Villány (Templom-hegyi védett földtani feltárás: ammoniteszes pad, kilátó, kisemlős lelőhely, triász hüllőmaradványok feltárása) Villányi séta borkóstolással. Visszaérkezés Pécsre cca óra. 2. nap: 8:00 Indulás Pécsről, az Egyetem parkolójától Kővágószőlős (Az uránérc-bányászattal kapcsolatos rekultiváció, központi meddőhányó, ókeresztény sírkamra, a rekultivált zagytározó) 11:00 Szigetvár (a vár, Szulejmán emlékmű, régészeti ásatás, belvárosi séta) Szaporca (DDNPI Ős-Dráva bemutató központ). Érkezés Pécsre cca. 16:30 IC indul Budapestre 17:14-kor, a Keleti pályaudvarra érkezik 20:14-kor. A plenáris előadások és szekciók témái Földtan, társadalom- és természetföldrajz, geofizika, bányászat, meteorológia, hidrológia és hidrogeológia, mérnökgeológia, kartográfia, térinformatika, oktatás, környezetés természetvédelem, tudománytörténet A plenáris előadások 20 percesek, a szekció előadások 15 percesek, + öt perc (vita, hozzászólás) Tervezett plenáris előadások Dövényi Zoltán Földtudományi oktatás története a jubiláló Pécsi Egyetemen Lóczy Dénes Tájrehabilitációs lehetőségek a Dráva mentén Konrád Gyula A térség földtana Závoczky Szabolcs Természetvédelem a Mecsekben és a Duna-Dráva Nemzeti Parkban Csicsák József Bányászat és környezetvédelem a Mecsekben Nádor Annamária DARLING nemzetközi geotermikus kutatás a Dél-Pannon régióban Bozó László Légköri szennyezőanyagok terjedésének vizsgálata különböző térskálákon Bárdi László földrajzi téma, előadáscím pontosítás alatt Molnár Ferenc A bányászat és a környezetvédelem harmóniája (európai esettanulmány) Viczián István, A reformáció szerepe a magyar földtudományi nyelv kialakulásában Kercsmár Zsolt Szekciók és szekció felelősök Bányászat Huszár László Geofizika, mérnökgeológia Gombár László Földtan Budai Tamás Hidrológia, hidrogeológia Lénárt László

5 Kartográfia, földmérés, térinformatika Ádám József Környezet- és természetvédelem Tardy János Meteorológia Geresdi István Természet- és társadalomföldrajz Dövényi Zoltán Oktatás, módszertan Unger Zoltán Előadás bejelentés A szekciókhoz kapcsolódóan szóbeli és poszter előadást lehet bejelenteni. Az előadás vagy poszter kivonatát április 30-ig kell megküldeni. Minden szekcióba várjuk a 2014-ben, vagy az azután elfogadott M.Sc. diplomamunkák bemutatását. A beküldött előadásokból zsűri állítja össze a programot. Az előadások elfogadásáról, vagy a poszter előadás bemutatási lehetőségének felajánlásáról a szerzők május 30-ig értesítést kapnak. A HUNGEO 2017 témájához nem kapcsolódó, illetve késve érkező kivonatokat, a Tudományos Bizottság a program összeállításánál nem veszi figyelembe. A konferencia kiadványai Abstractkötet (nyomtatott) Az előadások vagy poszter előadások kivonatát április 30-ig kell megküldeni. A kivonatok sablonja február 21-től letölthető a HUNGEO honlapjáról ( A kivonat terjedelme nem haladhatja meg az 1 oldalt, azonban fekete-fehér ábrát és táblázatot további 1 oldalon tartalmazhat. Az abstractkötetet a konferencia minden résztvevője megkapja, kivéve azok, akik az abstract kötet nélküli regisztrációt választották. Konferencia kötet (elektronikus) A konferencia előadásait elektronikus formában megjelentetjük. Ehhez várjuk max. 4 oldalas terjedelemben az előadások szövegét, angol nyelvű összefoglalóval, színes ábrákkal, június 30.-ig. A cikkek sablonja február 21-től letölthető a HUNGEO honlapjáról ( Kirándulásvezető (nyomtatott) A konferenciához kapcsolódó terepi bejárások kirándulásvezetőjét mindazok megkapják, akik a kirándulások valamelyikén részt vesznek. Beküldési címek Magyarhoni Földtani Társulat HUNGEO 2017, 1255 Budapest Pf cím: mft@mft.t-online.hu (Krivánné H. Ágnes), cserny.tibor@gmail.com (Cserny Tibor) Jelentkezés és a konferencia részvételi díja A HUNGEO 2017 konferenciára a oldalon lévő on-line jelentkezési ív kitöltésével lehet. A regisztráció sikeres, ha arról automatikus visszajelzést kap a regisztrációs felületen megadott címére.

6 Akinek nincs lehetősége az on-line jelentkezésre, keresse telefonon a Társulat titkárságát ( ), ahol a munkatársak felveszik a regisztrációs adatokat. A konferencia részvételi díja három részből tevődik össze: egynapos előkirándulás, kétnapos előadóülés, illetve kétnapos utókirándulás. A korábbi évekhez hasonlóan arra törekedtünk, hogy a költségeket alacsonyan tartsuk. A korai online regisztráció határideje: március 30. Részvételi díjak (ÁFÁ-val) korai regisztráció március 31.-ig késıi regisztráció március aug. 5 között. resztvevı plenáris és plenáris és elıkirándulákirándulákirándulákirándulás utó- elı- utó- szekció fogadás szekció fogadás nap nap MFT tag, aktív MFT tag, nyugdíjas/diák Nem MFT tag, aktív Nem MFT tag, nyugdíjas/diák diák, csak kávészünettel, konferenciacsomag és abstractkötet nélkül Napijegy: ebéddel, kávészünettel, konferenciacsomaggal, abstractkötettel ebéddel, kávészünettel, konferenciacsomag, abstractkötet nélkül Szolgáltatások: Az előkirándulás részvételi díja a buszbérlést a hideg ebédet, a belépőket és a nyomtatott kirándulásvezetőt tartalmazza. A plenáris és szekciónap részvételi díja: az előadásokon való részvételt, a kávészüneteket, a két ebédet, a konferenciacsomagot és a kiadványt tartalmazza, de NEM tartalmazza az augusztus 17.-i fogadás részvételi díját. Ez utóbbit csak azoknak számlázunk ki, akik ezt külön bejelölik az on-line felületen. Az utókirándulás részvételi díja a buszbérlést, egy hideg és egy meleg ebédet, az esti borkóstolót, a belépőket és a nyomtatott kirándulásvezetőt tartalmazza. Az utókirándulás szállását a részvételi díj NEM tartalmazza! Szállás A szállást mindenkinek saját magának kell lefoglalni a kívánt időszakra. Több árkategóriájú szállást ajánlunk, ezek mindegyike kedvezményes árat ajánlott április 30-ig történő foglalásnál. Az árakat, a foglalás linkjét a honlapon találják meg. A foglaláskor minden esetben jelezzék a konferencia nevét: HUNGEO 2017! 1. A Pécsi Tudományegyetem Szántó Kovács János Kollégiuma 2. Makár***,****

7 3. Hotel Laterum***,**** Támogatás A részvételi díjakat megjelenítő táblázatban feltüntetett, a nyugdíjasok és diákok 50%- os támogatásán kívül további támogatást a konferencia részvételi díjából attól függően tudunk adni, ha egy beadandó pályázatunk támogatást nyer. Az on-line jelentkezési felület megjegyzés rovatában lehet a támogatási igényt megjelölni. Annak meglétéről, vagy elmaradásáról mindenkit értesítünk július 20-ig. A szakmai terepbejárások részvételi díját sajnos nem tudjuk támogatni. Hajdú-Moharos József HUNGEO Ifjúsági Díj A HUNGEO 2017 Szervező Bizottsága a konferencián, a 35 évesnél fiatalabb szakember által bemutatott legjobb posztert, illetve a 30 év alatti előadó által bemutatott legjobb előadást Hajdú-Moharos József HUNGEO Ifjúsági Díjjal ismeri el. A díj összege: nettó Ft. Számlázás fizetési / lemondási feltételek A magyarországi és külföldi résztvevőknek a jelentkezési lap beérkezése után díjbekérőt küldünk elektronikusan, amelyen külön tüntetjük fel a konferencia részvételi díját és a fogadás, illetve az utókiránduláshoz tartozó borkóstoló költségét, étkezés címén. Kérés esetén van mód arra, hogy a díjbekérőn csak részvételi díj szerepeljen, de ez esetben az étkezési költségek adótartamával megemelt regisztrációs díjat számítunk. A díjbekérő kiegyenlítése után állítjuk ki az előleg- és végszámlát egyben, amelyet postán megküldünk, illetve a konferencián átadunk. A konferencia részvétel augusztus 7.-e utáni lemondása esetén az előzetesen befizetett részvételi díjat nem áll módunkban visszafizetni! A szervező bizottság címe, elérhetősége Magyarhoni Földtani Társulat (Hungarian Geological Society) H-1015 Budapest, Csalogány u. 12. I. 1. Krivánné Horváth Ágnes mft@mft.t-online.hu Vezetékes telefon: Mobil telefon:

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában Augusztus 16 20. (szerda szombat) Pécs HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA Bányászat és környezet - harmóniában 1. körlevél A magyar földtudományi szakemberek újabb világtalálkozójára

Részletesebben

HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA. Magyar felfedezők és kutatók a természeti erőforrások hasznosításáért

HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA. Magyar felfedezők és kutatók a természeti erőforrások hasznosításáért HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA Magyar felfedezők és kutatók a természeti erőforrások hasznosításáért 1. körlevél http://www.foldtan.hu A magyar földtudományi szakemberek

Részletesebben

HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA

HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA HUNGEO 2014 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XII. TALÁLKOZÓJA Debrecen Augusztus 20 24. (szerda vasárnap) Magyar felfedezők és kutatók a természeti erőforrások hasznosításáért 2. körlevél http://www.foldtan.hu

Részletesebben

Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Budapest, Columbus u Tel: , Fax:

Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Budapest, Columbus u Tel: , Fax: Magyarhoni Földtani Társulat Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Magyar Geofizikusok Egyesülete 1015 Budapest, Csalogány u. 12. I/1. Tel: 36-1-201 91 29 e-mail: mft@mft.tonline.hu 1145 Budapest, Columbus

Részletesebben

Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Budapest, Columbus u Tel: , Fax:

Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Budapest, Columbus u Tel: , Fax: Magyarhoni Földtani Társulat Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Magyar Geofizikusok Egyesülete 1015 Budapest, Csalogány u. 12. I/1. Tel: 36-1-201 91 29 e-mail: mft@mft.tonline.hu 1145 Budapest, Columbus

Részletesebben

MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA

MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA PROGRAM HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA 2017. augusztus 16. (szerda) szakmai terepbejárás Pécsett és környékén augusztus 17. (csütörtök) plenáris előadások, este fogadás

Részletesebben

HUNGEO 2012 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XI. TALÁLKOZÓJA 2012. AUGUSZTUS 20-25, EGER

HUNGEO 2012 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XI. TALÁLKOZÓJA 2012. AUGUSZTUS 20-25, EGER Tudós hazája széles e világ (Eötvös Loránd) HUNGEO 2012 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XI. TALÁLKOZÓJA 2012. AUGUSZTUS 20-25, EGER KORSZERŰ FÖLDTUDOMÁNYI OKTATÁS VERSENYKÉPES GAZDASÁG 1. KÖRLEVÉL, 2012.

Részletesebben

EMBLÉMA HELYE HUNGEO 2010 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK X. TALÁLKOZÓJA SZOMBATHELY

EMBLÉMA HELYE HUNGEO 2010 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK X. TALÁLKOZÓJA SZOMBATHELY Tudós hazája széles e világ (Eötvös Loránd) EMBLÉMA HELYE HUNGEO 2010 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK X. TALÁLKOZÓJA 2010. AUGUSZTUS 14-19. SZOMBATHELY RÉGIÓK - HATÁRMENTISÉG - PEREMTERÜLETEK 1. KÖRLEVÉL

Részletesebben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben

Kerettéma: Modern technológiák a bányamérésben Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Bányamérő Szakcsoportja, a Magyar Bányamérő Alapítvány és a Bányászati Szakosztály Tatabányai Helyi Szervezete nevében tisztelettel meghívjuk Önt és

Részletesebben

MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE május augusztus Letölthető:

MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE május augusztus Letölthető: A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE 2017. május augusztus Letölthető: http://foldtan.hu Kérjük ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át Társulatunknak! Adószámunk: 19815833-2-41 1 A MAGYARHONI FÖLDTANI

Részletesebben

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, 2014. június 5 7. Meghívó Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA Pécs, 2014. június 5 7. 2 0 1 3. á p r i l i s 2 4 2 7. Meghívó MAGYAR Endokrinológiai és anyagcsere TÁRSASÁG XXV. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014

Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 Környezetkímélő talajművelési rendszerek Magyarországon 2014 elmélet és gyakorlat 1. K ö r l e v é l 2014. október 27 28. MTA CSFK Földrajztudományi Intézet Budapest Ezúton szeretnénk meghívni Önt és munkatársait

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN Magyar Könyvtárosok Egyesülete 43. Vándorgyűlése Pécs, 2011. július 14 16. TANULÁS, TUDÁS, MŰVELTSÉG KÖNYVTÁROSOK A JÖVŐ SZOLGÁLATÁBAN JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE március április. Letölthető:

MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE március április. Letölthető: A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE 2017. március április Letölthető: http://foldtan.hu Kérjük ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át Társulatunknak! Adószámunk: 19815833-2-41 1 SZERVEZETI ÉLET

Részletesebben

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN

A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN NTERNATIONAL VISEGRAD FUND CONTINENT-PH Kft. EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR NYÍREGYHÁZA A KÁBÍTÓSZER-FOGYASZTÁS EPIDEMIOLÓGIÁJA ÉS TÁRSADALMI HATÁSAI A VISEGRÁDI NÉGYEK ORSZÁGAIBAN Nemzetközi tudományos konferencia

Részletesebben

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA Tapolca, Hunguest Hotel Pelion 2017. április 20-21. www.conf.hu/mit2017 (elérhető 2017. február 13-tól) Kedves Kollégák! Az idei évben a Magyar Infekciókontroll

Részletesebben

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre

OFKD FELHÍVÁS! A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A XIV. ORSZÁGOS FELSŐOKTATÁSI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁN való részvételre A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, Földrajzi Intézet, Természet- és Környezetföldrajzi Tanszéke 2014. április

Részletesebben

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés 2017. december 5. Vezetőség Miről lesz szó? A vezetőség ezévi tevékenysége Olmütz-i V4 Konferencia A 2018-ki Pécsi Vándorgyűlés előkészítése Tagdíjak, IUSS választás,

Részletesebben

MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE március április. Letölthető:

MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE március április. Letölthető: A MAGYARHONI FÖLDTANI TÁRSULAT HÍRLEVELE 2017. március április Letölthető: http://foldtan.hu Kérjük ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%-át Társulatunknak! Adószámunk: 19815833-2-41 1 SZERVEZETI ÉLET

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE 2018. szeptember 27-29. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a magyar Infektológiai

Részletesebben

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK Kedves Kollégák! Nagy sikerű pécsi kongresszusunk után az idei évben Balatonalmádiba invitáljuk Önöket. A helyszín kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy Balatonalmádi az ország minden szegletéből

Részletesebben

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben a XXXIV. Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrárműszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrárműszaki Bizottsága 2010. február 2-án rendezi meg szokásos évi-, sorrendben

Részletesebben

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése

A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése A Magyar Tüdõgyógyász Társaság Allergológiai és Légzéspathológiai szekciójának tudományos ülése Balatonfüred, 2005. április 28-30 2. értesítés Az értesítõ megjelenését a Boehringer Ingelheim támogatta.

Részletesebben

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest

II. Országos Gyermekpszichoterápiás Konferencia Szorongás és agresszió. 2006. március 10-11. Budapest II. Országos Szorongás és agresszió 1 Tisztelt Kolléganők/Kollégák! Örömmel értesítünk Benneteket, hogy a sikeres kezdet után megrendezzük a II. Országos Konferenciát Szorongás és agresszió címmel. Várjuk

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR 2015. ÁPRILIS 16-17. www.conf.hu/mit2015 KEDVES KOLLÉGÁK! A két évvel ezelőtti nagy sikerű balatonalmádi kongresszusunk után

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA GYŐR ETO PARK HOTEL 2019. október 3-5. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégek! Tisztelettel és szeretettel köszöntjük a Magyar Infektológiai

Részletesebben

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia Nagybánya, 2017. június 29 július 2. X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia 2017 1 A konferencia szervezője

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft

JELENTKEZÉSI LAP. FIZETENDŐ ÖSSZESEN: Ft Ft JELENTKEZÉSI LAP Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. info@regio10.hu I. SZEMÉLYES

Részletesebben

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus

Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, augusztus Matematikát, Fizikát és Informatikát Oktatók 42. Országos Konferenciája (MAFIOK 2018) Kecskemét, 2018. augusztus 27-29. MÁSODIK felhívás Tisztelt Kolléganő/Kolléga! Szeretettel meghívjuk a Matematikát,

Részletesebben

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia

III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY 8600 Siófok, Kandó Kálmán utca 20. Együtt a vasúti erősáramú szakma céljainak megvalósításáért. (www.vasero.hu) III. Városi Közlekedési Áramellátási Konferencia Harkány, 2015.

Részletesebben

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7. A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA PÉCS Hotel Palatinus City Center 2017. OKTÓBER 5-7. Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink! A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli

Részletesebben

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10.

MAGYAR PERINATOLÓGIAI TÁRSASÁG. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. A Magyar Perinatológiai Társaság X. Kongresszusa 2011. október 21-22. Hotel Magyar Király Székesfehérvár, Fő u. 10. MEGHÍVÓ A Kongresszus fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29.

Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa. Balatonvilágos 2010. május 27-29. Magyar Infekciókontroll Egyesület XIV. Kongresszusa Balatonvilágos 2010. május 27-29. Kedves Tagtársak, Barátaink! Az elmúlt 2009. év igazán sikeresnek tekinthető, hiszen több olyan jogi szabályozás is

Részletesebben

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA

SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR 2011. JÚNIUS 2-3 SZÜLÉSZETI ÉS NŐGYÓGYÁSZATI OSZTÁLYVEZETŐK KIBŐVÍTETT BARÁTI TALÁLKOZÓJA SZÉKESFEHÉRVÁR HOTEL MAGYAR KIRÁLY TÁMOGATÓK ASTELLAS PHARMA KFT. BAYER HUNGÁRIA KFT. ELISSO KFT.

Részletesebben

KONFERENCIA FELHÍVÁS

KONFERENCIA FELHÍVÁS KONFERENCIA FELHÍVÁS Őshonos- és Tájfajták - Ökotermékek Egészséges táplálkozás - Vidékfejlesztés A XXI. század mezőgazdasági stratégiái TUDOMÁNYOS KONFERENCIA 2016. október 05-07. Nyíregyházi Egyetem,

Részletesebben

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761

MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION. Postal Address: H 1097 Budapest, Gyáli u. 3/A Telefax: (36-1) 486-2761 MAGYAR TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI TÁRSASÁG HUNGARIAN SOCIETY OF NUTRITION Elnök/President: Prof. dr. Barna Mária Főtitkár/General Secretary: Dr. Rodler Imre Cím/Address: Semmelweis Egyetem Eü. Főiskolai Kar

Részletesebben

Talajtani Vándorgylést

Talajtani Vándorgylést A Magyar Talajtani Társaság, az MTA Talajtani és Agrokémiai Bizottsága és a Nyíregyházi Fiskola Talajtani Vándorgylést rendez Nyíregyházán, 2008. május 28-29-én A Talajtani Vándorgylés témája: Talaj, víz,

Részletesebben

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot,

1. sz. körlevél. Szállodaköltségek: kétágyas szobában: Ft. fogadást és egy kulturális programot, XIII. 1. sz. körlevél Az MTA Nyelvtudományi Bizottságának Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottsága, a veszprémi Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti és Nyelvoktatási Intézete, a Pannon Egyetem Nyelvtudományi

Részletesebben

A nyitórendezvény Párizs

A nyitórendezvény Párizs A nyitórendezvény Párizs 60 ország, 1000 résztvevő (politikusok, tudósok, szakmai szervezetek képviselői, nemzeti képviselők, diákok) Nemzetközi Diákpályázat győztesei Kiállítás, bemutatók, geo-song Párizsi

Részletesebben

Tájtudomány és tájtervezés

Tájtudomány és tájtervezés Tájtudomány és tájtervezés V. Magyar Tájökológiai Konferencia 2012. augusztus 30 - szeptember 1. Nyugat-magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar Sopron II. körlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki

Részletesebben

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának Védnöke: Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Fõiskolai Kar Dr. Pogány Magdolna PhD

Részletesebben

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.)

5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) 5. Vezetéstudományi Konferencia Szervezetek és vezetés Taylor után 104 évvel 1. KÖRLEVÉL (2015. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011. május 27-én hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1.

Részletesebben

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását.

2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg a Kutatási és Fejlesztési Tanácskozását. Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztálya Agrár-Műszaki Bizottság Tisztelt Cím! Kedves Kolléga! Értesítem, hogy az MTA Agrár-Műszaki Bizottsága 2006. január 24-25-én 30. alkalommal rendezi meg

Részletesebben

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. egyben a. XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny

XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA. egyben a. XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny XI. KÁRPÁT-MEDENCEI KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KONFERENCIA egyben a XIII. Szentágothai János Transzdiszciplináris Konferencia és Hallgatói Verseny 2015. május 6-9. Pécs, Magyarország 11th Carpathian Basin Conference

Részletesebben

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat.

Harmadik bejelentés, meghívó, mely részben módosítja a korábbiakat. Česká společnost pro osvětlováni, Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, Slovenska Svetelnotechnická Spolocnost Polski Komitet Oświetleniowy SEP LUMEN V4 V. Konference Vyšegrádských

Részletesebben

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest

IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest IX. Radiológus Asszisztensi Kongresszus 2004. szeptember 3-4., Budapest Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismét eltelt egy év és újra együtt lehetünk, összehozott bennünket a szakma szeretete. A radiológia

Részletesebben

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy

www.ceuco.com 1/5 Hungary ceuco@ceuco.com Vice-President-Márta Hasenauer General Secretary Italy www.ceuco.com 1/5 HUNGARIKUMOK az európai gasztronómiai és borkultúrában PROGRAMOK nap időpont napirend Utazás a szállodákból Villányba. Pincelátogatás a borvidék Aurum díjas borászainak pincészeteiben,

Részletesebben

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT

A Szolnoki Főiskola. 2015. május 29-én. a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A Szolnoki Főiskola 2015. május 29-én a hagyományokat folytatva megrendezi a XXI. NEMZETKÖZI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI DIÁKKONFERENCIÁT A konferenciára várjuk tehetséges főiskolai, egyetemi

Részletesebben

XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás május NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas

XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás május NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas Meghívó XLIII. Halászati Tudományos Tanácskozás 2019. május 29-30. NAIK Halászati Kutatóintézet Szarvas A tanácskozás tervezett tématerületei: Haltermelési technológiák Természetesvízi halgazdálkodás Halfeldolgozás,

Részletesebben

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig

Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, július Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig Magyar Könyvtárosok Egyesülete XLI. Vándorgyűlése Debrecen, 2009. július 9 11. Könyvtárosok a tehetségekért a reformációtól napjainkig JELENTKEZÉSI LAP Név:... Területi szervezet / szekció neve:... MKE

Részletesebben

XX. Nemzetközi Szimpózium

XX. Nemzetközi Szimpózium Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció XX. Nemzetközi Szimpózium Miskolctapolca 2019. szeptember 12-14. Tisztelt Kollégák! A Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekciója

Részletesebben

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28.

Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa. Pécs 2011. május 26-28. Magyar Infekciókontroll Társaság XV. Kongresszusa Pécs 2011. május 26-28. Kedves Tagtársak, Barátaink! Eltelt egy év a balatonvilágosi szakmailag és hangulatilag kiváló kongresszus óta. Sokat dolgoztunk

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október

MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK. Pécs október MAGYAR HUMÁNGENETIKAI TÁRSASÁG XI. KONGRESSZUSA ÉS MÉHES KÁROLY NAPOK Pécs 2016. október 13-15. ELNÖKI KÖSZÖNTŐ Kedves Kolleganők és Kollegák! A Magyar Humángenetikai Társaság 2014-ben Budapesten tartott

Részletesebben

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA augusztus Pécs BÁNYÁSZAT ÉS KÖRNYEZET HARMÓNIÁBAN PLENÁRIS ELŐADÓÜLÉS

HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA augusztus Pécs BÁNYÁSZAT ÉS KÖRNYEZET HARMÓNIÁBAN PLENÁRIS ELŐADÓÜLÉS HUNGEO 2017 MAGYAR FÖLDTUDOMÁNYI SZAKEMBEREK XIII. TALÁLKOZÓJA 2017. augusztus 16 20. Pécs BÁNYÁSZAT ÉS KÖRNYEZET HARMÓNIÁBAN AUGUSZTUS 17. (CSÜTÖRTÖK) PLENÁRIS ELŐADÓÜLÉS Helye: 7624 Pécs, Ifjúság útja

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa Debrecen, 2018. január 24-27. www.mptpszichiatria.hu/mpt2018 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft.

Részletesebben

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály

Tisztelt Kollégák! Baráti üdvözlettel: Dr. Varga Sándor Osztályvezető főorvos VÖK Kórház és Rendelőintézet, Orosháza Gyermekosztály MEGHÍVÓ Tisztelt Kollégák! Nagy örömünkre szolgál, és megtisztelő számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvosok Társasága Dél-magyarországi Decentrumának következő tudományos rendezvényére Gyopárosfürdőn, az

Részletesebben

11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18.

11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. 11. Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia Aggtelek-Jósvafő, 2007. május 15-18. Magyar Barlangi Mentőszolgálat Nemzetközi Barlangtani Únió Barlangi Mentő Bizottsága Honlap: http://www.caverescue.hu/ Céljaink

Részletesebben

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta

FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA. 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta FIATAL TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA TRAUMATOLÓGUSOK 2008. ÉVI FÓRUMA 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel - Máta 2008. október 10-11. Hortobágy Klub Hotel Máta ÉrtesítőÉ R T E S Í T Ô www.asszisztencia.hu

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXII. Vándorgyűlése Győr, 2019. január 23-26. www.mptpszichiatria.hu/mpt2019 Kérjük a jelentkezési lapok minden oldalát kinyomtatni, kitölteni, aláírni

Részletesebben

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március

GEOGRÁFIA 2010 PÉCS. Első Körlevél 2010. március V. Magyar Földrajzi Konferencia VII. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia X. Közép-európai Hatszög Konferencia Első Körlevél 2010. március 2010. november 4-6-án a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézete,

Részletesebben

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ

SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ SZENT ISTVÁN EGYETEM MEZŐGAZDASÁG- ÉS KÖRNYEZETTUDOMÁNYI KAR ÁLLATTENYÉSZTÉS-TUDOMÁNYI INTÉZET GÖDÖLLŐ MEGHÍVÓ a III. Gödöllői Állattenyésztési Tudományos Napokra Tisztelgés Horn Artúr professzor úr szakmai

Részletesebben

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő Budapest, 2012. árpilis 12-13. Támogatók: A játékosok, szervezők és a kilátogató nézők ellátását biztosítja Támogatók: Médiapartnereink: 2 A MAGYAR

Részletesebben

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.)

6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel. 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) 6. Vezetéstudományi Konferencia Menedzsment kihívások Taylor után 105 évvel 1. KÖRLEVÉL (2016. január 13.) Tisztelt Kollégák! 2011-ben hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg Szegeden az 1. Vezetéstudományi

Részletesebben

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA

TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA TERMÉSZET-, MŰSZAKI- ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYOK ALKALMAZÁSA 17. NEMZETKÖZI KONFERENCIA az ELTE Savaria Egyetemi Központ Természettudományi Centrum, a Magyar Meteorológiai Társaság Szombathelyi Csoportja, Gothard

Részletesebben

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való

A részvételi díj tartalmazza: a mindenkori jogszabályokban meghatározott ÁFA összegét, a kétnapos konferencia előadásain való Egy jelentkezési lapon csak egy személy regisztrálhat. Kérjük, olvashatóan, NYOMTATOTT BETŰKKEL töltse ki. BEKÜLDENDŐ: Régió-10 Kft. 6701 Szeged, Pf.: 898. symposiumszeged@regio10.hu MFE tagfelvétel: http://mfe-hda.hu/tagfelvetel/

Részletesebben

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma

Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével. A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma 1 Emlőrák az onkológus és a reumatológus szemével A Magyar Szenológiai Társaság és a Magyar Reumatológusok Egyesülete Közös Tudományos Fóruma Tapolca 2011. május 6-7. MEGHÍVÓ A Malom-tó és a vízimalom

Részletesebben

Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára

Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára MHT-IT HÍRLEVÉL 2014. 1. szám Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára A tartalomból: Meghívó a X. Jubileumi Fiatal Higiénikusok Fórumára 1 Vigyázz, kész, PÉCS! 2 Jelentkezéssel kapcsolatos

Részletesebben

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN

A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A HALADÁS IRÁNYA AZ IDEGSEBÉSZETBEN A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa 2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota Aki nem alkalmaz

Részletesebben

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés MEGHÍVÓ Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 45. Tudományos Ülés és Továbbképzés Makó, Korona Étterem és Konferencia-Központ 2014. március 28-29. 1 Tisztelt Kollégák! Idén 45. alkalommal

Részletesebben

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT

KIÁLLÍTÓI, SZPONZORI ÉS REKLÁMAJÁNLAT AZ MDT REGIONÁLIS KONGRESSZUSA, A CSALÁDORVOSI, RENDEZVÉNY NEVE EDUKÁCIÓS, METABOLIKUS ÉS GENETIKAI MUNKACSOPORT TOVÁBBKÉPZŐ RENDEZVÉNYE HELYSZÍN ETO Park Hotel****, Győr IDŐPONT 2016. november 3-5. RENDEZVÉNY

Részletesebben

AZ IPA TAPOLCAI SZERVEZETE 2013. szeptember 05-től szeptember 09-ig a Hunguest Hotel Pelion **** Tapolca Köztársaság tér 10. szám alatt rendezi meg a 20 éves jubileumi ünnepségét, rendezvényét. A rendezvényre

Részletesebben

XXXVI. Miskolci Nemzetközi. Ásványfesztivál. Miskolc-Egyetemváros, március 3-4. Kiállítások: Dudás László (Tucson, Arizona) hagyatékából

XXXVI. Miskolci Nemzetközi. Ásványfesztivál. Miskolc-Egyetemváros, március 3-4. Kiállítások: Dudás László (Tucson, Arizona) hagyatékából XXXVI. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál Miskolc-Egyetemváros, 208. március 3-4. Fluorit, Orokusu Mine, Namíbia. Kupi László felvétele Kiállítások: Dudás László (Tucson, Arizona) hagyatékából Az év ásványa:

Részletesebben

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia.

Helyszín: Hotel Thermal Esztergom terem, Štúrovo (Párkány), Szlovákia. INTERNATIONAL RESEARCH INSTITUTE s.r.o. Odborárov 1320/46 Komárno 945 01 IČO: 46702172 IČ DPH: SK2023545238 Bank Account: 2925877129/1100 (Tatra banka) IBAN: SK2411000000002925877129 SWIFT: TATRSKBX Kedves

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA MEGHÍVÓ Második Felhívás E-agrárium & E-vidék AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM KONFERENCIA Rendező : Magyar Agrárinformatikai Szövetség - MAGISZ Szent István Egyetem - SZIE Társrendező: Magyar Térinformatikai Társaság

Részletesebben

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám:

Gyula 2011. október 14-15. Gyula. Vezetéknév: Keresztnév: Munkahely: Város: Irányítószám: Utca: Telefon: Fax: E-mail: Orvosi pecsétszám: JELENTKEZÉSI LAP Gyula 2011. október 14-15. Gyula Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: CORACOMP Kft. 5711. Gyula, Szüret u. 12. Tel.: +36-30/337-5801 E-mail: cszabolcs78@t-online.hu

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Az átalakuló, alkalmazkodó mezőgazdaság és vidék XIV. Nemzetközi Tudományos Napok 2014. március 27 28. 1. felhívás Gyöngyös 2013. szeptember 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök

Részletesebben

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Meghívó A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése Kaposvár 2004. november 4-6. A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni.

Részletesebben

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó Kedves Kollégák! Elnök/President: Dr. Molnár Dénes Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó MAGYAR GYERMEKORVOSOK TÁRSASÁGA 2012. ÉVI NAGYGYŰLÉSÉRE 2012. szeptember 06-08. Tapolca, Hotel

Részletesebben

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház

KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház A MAGYAR UROLÓGUSOK TÁRSASÁGÁNAK 2009. ÉVI KONGRESSZUSA KESZTHELY, Balaton Kongresszusi Központ és Színház (8360 Keszthely, Fő tér 3.) 2009. október 1 3. M E G H Í V Ó TISZTELT KOLLÉGANŐ, KOLLÉGÁK! KEDVES

Részletesebben

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE

A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE Audiológiai Balatonfüred, 2012. 49 Vándorgyûlés SE Budapest A MAGYAR FÜL-, ORR-, GÉGE ÉS FEJ-, NYAKSEBÉSZ ORVOSOK EGYESÜLETE AUDIOLÓGIAI SZEKCIÓJÁNAK 49. VÁNDORGYÛLÉSE BALATONFÜRED, 2012. MÁJUS 24 26.

Részletesebben

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára

V. Klinikai Vizsgálati Konferencia és GCP Tanfolyam. Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára és GCP Tanfolyam Tájékoztató és megrendelőlap kiállítók és hirdetők számára Tisztelt Cégvezető! 2019. április 24-26. között Balatonfüreden kerül megrendezésre a Magyarországi Klinikai Vizsgálatszervezők

Részletesebben

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA,

29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, A Magyar Hegesztési Egyesület meghívja Önt és Kollégáit a 29. NEMZETKÖZI HEGESZTÉSI KONFERENCIÁRA, amely a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés, a Magyar Anyagvizsgálók Egyesülete, a

Részletesebben

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat

IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA. Tudományterületek és nyelvhasználat Szaknyelvoktatók és -Kutatók Országos Egyesülete IX. SZAKNYELVI KONFERENCIA Tudományterületek és nyelvhasználat Veszprém, 2009. október 16-17. Védnök: Prof. Dr. Rédey Ákos a Pannon Egyetem rektora A szervezıbizottság

Részletesebben

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN!

VEGYEN ÖN IS RÉSZT A KONFERENCIÁN! MEGHÍVÓ Cégek, gazdasági társaságok és magánszemélyek számára A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖRNYEZETTUDOMÁNYI ÉS MŰSZAKI INTÉZETE között rendezi meg a XV. Országos Felsőoktatási Környezettudományi Diákkonferenciát

Részletesebben

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17.

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET 2013. ÉVI NAGYGYŰLÉSE 2013. november 15-17. Kedves Kolléganők! Kedves Kollégák! A M a g y a r B a l n e o l ó g i a i E g y e s ü l e t e z é v i N a g y g y ű l é s é t Mezőkövesden rendezzük meg 2013. november -1 15 7. k ö z ö t t. S z e r e t

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 2. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia

MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia MEDICINA 2000 XIX. Országos Járóbeteg Szakellátási Konferencia és XIV. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencia Talpon maradunk 2017. szeptember 20-22. Balatonfüred, Füred Hotel Tisztelt Tagtársaink!

Részletesebben

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA

FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A konferencia a Magyar Mérnöki Kamaránál akkreditáció alatt áll FELHÍVÁS a XX. ORSZÁGOS ENERGETIKAI KONFERENCIÁRA A piacnyitás értékelése és aktuális energetikai kérdések Sopron, Hotel Szieszta 2008. október

Részletesebben

A Bírónők Egyesülete Regionális Konferenciát rendez 2011. április 14-16. között Budapesten Európa és a Közel-Kelet térségére kiterjedően

A Bírónők Egyesülete Regionális Konferenciát rendez 2011. április 14-16. között Budapesten Európa és a Közel-Kelet térségére kiterjedően A BÍRÓNŐK EGYESÜLETE (A BÍRÓNŐK NEMZETKÖZI SZERVEZETÉNEK TAGJA) levelezési cím: 1055 Budapest, Markó utca 16. e-mail: bironok.egyesulete@gmail.com web: www.bironokegyesulete.hu A Bírónők Egyesülete Regionális

Részletesebben

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA

II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA II. MEDIÁCIÓS PANORÁMA NEMZETKÖZI KONFERENCIA 2014. szeptember 4-6. Keszthely Szervező: Bírók a Mediációért Egyesület, a GEMME Magyarországi Szekciója Fővédnök: ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL Együttműködő partnerek:

Részletesebben

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójában való részvételre

FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójában való részvételre FELHÍVÁS a XXVIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika Szekciójában való részvételre A rendezvény helyszíne: Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Kar Postacím:

Részletesebben

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc)

FÖLDTUDOMÁNY SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM. Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc) SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS INFORMATIKAI KAR FÖLDTUDOMÁNY Földtudomány alapszak (BSc) Földtudomány mesterszak (MSc) www.ttik.hu/felvi A Földrajzi és Földtudományi Intézet célja olyan

Részletesebben

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA

A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA 2014 A MAGYAR PATOLÓGUSOK TÁRSASÁGA ELNÖKVÁLASZTÓ KÖZGYŰLÉSE ÉS FIATAL PATOLÓGUSOK TALÁLKOZÓJA Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred 2014. október 3-4. MEGHÍVÓ ÉS FELHÍVÁS ÖSSZEFOGLALÓK BENYÚJTÁSÁRA Kedves Kollégák,

Részletesebben

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január

JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, január JELENTKEZÉSI LAP A Magyar Pszichiátriai Társaság XXI. Vándorgyűlése Siófok, 2017. január 26-28. www.mptpszichiatria.hu/mpt2017 Kérjük a jelentkezési lapot az alábbi címre visszaküldeni: Tensi Kft. 1023

Részletesebben

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete

ßz JisztaCtársaság neve, címe és jogi HeCyzete A Miskolci Egyetem Közleménye A sorozat. Bányászat, 67 kötet, (2004) p. 99-103 S E L M E C I Asz

Részletesebben

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN

MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN MÁSODIK TÁJÉKOZTATÓ DEBRECENI EGÉSZSÉGÜGYI MINŐSÉGÜGYI NAPOK 2015. (DEMIN XV.) MINŐSÉG AZ IRÁNYÍTÁSBAN, MINŐSÉG A GYAKORLATBAN A Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet és a Debreceni

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben