BÚCSÚZIK A 8. OSZTÁLY

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BÚCSÚZIK A 8. OSZTÁLY"

Átírás

1 iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca június 3. évf. 6. szám BÚCSÚZIK A GYÖRGYI NÉNI TAMÁS STELLA HAJNI JÁCINT EMESE RICSI VIKI ZOLI ANNA 8. OSZTÁLY CSILLA

2 AZ UTOLSÓ KÖZÖS OSZTÁLYKIRÁNDULÁS /CSÚCSHEGY/ A SZALONNASÜTÉS KARAOKE BARÁTNŐK KÉSZÜL A BOGRÁCSOS ZSUZSA NÉNIÉK IS MEGLÁTOGATTAK ALKALMI ZENEKAR Ez a csúcshegyi pihenőház valóban egy CSÚCS HELY. Jó volt itt szórakozni, játszani, önfeledten együtt lenni. Jobban megismertük egymást, és az egészen biztos, hogy a ballagó nyolcadikosok, még sokáig fognak emlékezni erre a három napra. ITT TALÁLKOZUNK 5 ÉV MÚLVA! 2

3 AZ ELMÚLT KILENC ÉV Talán furcsán hangzik, de már 9 évet jártam ebbe az iskolába, hiszen az előkészítő tagozatot is itt végeztem. Sokat tanultam, számtalan tapasztalatot szereztem az évek folyamán. Marika néni, és Györgyi néni voltak az osztályfőnökeim. Ez idő alatt 23 tanártól sajátíthattam el ismereteket. A sok kedves emlék közül az osztálykirándulásokra, az állatkerti látogatásokra, a skanzenre, a visegrádi túrákra emlékszem igen szívesen. A csúcshegyi 3 napos kirándulásokat szerettem a legjobban. Itt Marika nénivel jártunk először másodikos korunkban. Ilyenkor mi főztünk, hegyet másztunk, fociztunk, hóvirágot szedtünk. A közösen eltöltött szép estékre kiváltképpen szívesen emlékezem. Az idén azt is megbeszéltük, hogy az 5 éves osztálytalálkozónkat is itt szeretnénk megtartani. Jó volt ebbe az iskolába járni. Talán illő, hogy a búcsú pillanatában az osztálytársaim nevében is megköszönjem azt a törődést, szeretetet, melyet tanárainktól, illetve az intézmény munkatársaitól kaptam, - kapunk. Mező Tamás 8. osztály Tamás az iskola által alapított ÉLET VIRÁGA díj idei kitüntetettje. A FÖLD NAPJÁN AGYAGFÖLD FÖLD AGYAGBÓL SZALAG KERÜLT A KIS FÁRA 3

4 ANYÁK NAPJÁN A SPECIÁLIS CSOPORTBAN (A csodák között élünk!) A SZEREPLŐK Mint az Auchan áruház igazgatójától megtudtuk, már több éves jó kapcsolat fűzi az áruház vezetését intézményünkhöz. Mint az igazgató úr elmondta, ezt a hagyományt még elődjétől örökölte, és ő sem kívánt rajta változtatni. Rendszeresen támogatják intézményünk különböző rendezvényeit. Ez az alkalom is az említett támogatási formákhoz tartozik, amikor a FŐLD NAPJÁN facsemetéket kapott intézményünk, igazgatói beültetéssel. Azt is megtudhattuk, hogy az áruházban tolószékkel közlekedő alkalmazottat is foglalkoztatnak, tehát nyitottak a sérült, korlátozott képességű emberek problémái iránt. Beszéltünk arról, hogy a jövőben a kapcsolatépítésünk kiterjedhetne tanulói látogatásokra is. Ennek eredményeként, az áruházban művelhető szakmákat is jobban megismernék a gyerekek. CSAK EGY PUSZI.? KÖSZÖNJÜK AUCHAN! 4 MÉG ISTVÁN BÁCSI IS MEGHATÓDOTT!

5 FONESZ ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG EREDMÉNYEK: Túros Kata: magasurás 1. hely (120 cm) kislabda hajítás 2. hely (35m) 300 m síkfutás 1. hely (57,78mp) Oláh Lajos: 800 m síkfutás, 2. hely (2perc 48,49mp) Turu Zsolt: 100 m síkfutás, 3. hely (?) Lakatos Ádám: magasugrás, 2. hely (125) Iskolánkat képviselte még: Mező Tamás (400m) Rási Viktória (100, 200) Surányi Sándor (400m) Perényi Márk (800m) TURU ZSOLT III. Minden 1. helyezett a saját versenyszámában megy június 3-6-ig Zánkára az országos bajnokságra. LAKATOS ÁDÁM II. Turos Kata 2 arany és 1 ezüst érmet szerzett a versenyen. 5 VIKI VERSENY KÖZBEN

6 CSABI A KAPOSVÁR VIP VENDÉGE VOLT MEGÉRKEZÉS Maróti Béla, Szarvas Csaba, Grúz Tamás Szarvas Csaba iskolánk tanulója az interneten vette fel a kapcsolatot a Kaposvár csapatával, pontosabban Prukner László edzővel. A csapat meghívta Csabát az Újpest Kaposvár mérkőzésre. A meccset így a VIP páholyból nézhette végig és még az öltözőben is találkozhatott a játékosokkal. MADARAK ÉS FÁK NAPJA SZÁLL A DAL ÚT KÖZBEN A MAGDA FORRÁSNÁL JÁRTUNK 6 KETTESBEN

7 A KIHÍVÁS NAPJÁN A LEGÉNYKE, A SEPRŐ ÉS A LABDA PÁRHARCA AZ UTÓLSÓ INSTRUKCIÓ MARIKA NÉNITŐL 3:2 A TANÁROK JAVÁRA MEGY A POHÁR VÍZZEL, ZENÉRE A NAGYOK UTÁN SZABADON A NAGY VISSZAVÁGÓ Az előző tanévben a hagyományos tanár diák mérkőzésen a diákok győztek. Idén a szerencse a tanárok csapatának kedvezett, és 5:3 arányban megérdemelten verték meg a diákok válogatottját. HAJRÁ! Jövőre újult erővel folytatjuk!!! 7

8 HEGYHÁT FŐVÁROSI KULTURÁLIS SZEMLE ZSÓFI NÉNI ÉS KIS ZENEKARA AZ ISKOLA NÉPITÁNC CSOPORTJA Egy mondat a zsűri értékeléséből: Kár, hogy nincs gyémánt diploma, mert akkor azt Ti kapnátok! Gratulálunk! BÜSZKÉN AZ OKLEVÉLLEL VANESSZA ÁTVESZI AZ OKLEVELÉT EREDMÉNYEINK: Horváth Vanessza (próza) arany; Siklósi Mira (vers) arany; Foglalkoztató III. (zene) bronz; Purzás Patrik (mese) arany IV. oszt. (tavaszváró játékok) bronz GRATULÁLUNK A VERSENYZŐKNEK! BOLDOGAN A DÍJ ÁTVÉTELE UTÁN A kiadásért felel: Faragóné Bircsák Márta az intézmény igazgatója Szerkesztő: Dombóvári Péter Terjesztő és kapcsolattartó: Íjjas Péterné 8

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD!

iskolai híradó MÁR A KAPUBAN VÁRTA AZ ISKOLÁBA ÉRKEZŐKETA MIKULÁS MI VAN, HA NEM SZERET? DE NEHÉZ ELHINNI, HOGY MINDENT TUD! iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. február 5. évf. 5. 5 szám

Részletesebben

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11.

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2009. december 3.évf. 3.szám ARANYSEPRŐ DÍJ ISMERKEDÉS

Részletesebben

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám

B Ú C S Ú Z U N K. iskolai híradó június 5. évf. 7. szám iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola,Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2012. június 5. évf. 7. szám B Ú

Részletesebben

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 www.szelloegymi.hu 2011. június 5. évf. 3. szám BÚCSÚZUNK!

Részletesebben

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11.

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2011. március 5. évf. 1. szám A MUNKÁCSY KIÁLLÍTÁSON

Részletesebben

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11.

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2010. december 4. évf. 2. szám ISTEN HOZOTT TAMARA!

Részletesebben

FIÚ. l. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. l. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2009. október 08. Budapest, XIII. Tüzér utca Honvéd pálya FIÚ l. korcsoport 1996. január

Részletesebben

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK

Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK SPORTEREDMÉNYEK TANAK 2013/2014. tanév Atlétika 2013. 10. 03. Pécs PVSK Tordai Miklós I. helyezett 100 m síkfutás I. helyezett 200 m síkfutás I. helyezett Hegedűs Péter II. helyezett magasugrás I. helyezett

Részletesebben

EREDMÉNYEINK. 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG. - II. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E.

EREDMÉNYEINK. 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG. - II. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E. EREDMÉNYEINK 2012/2013 tanév KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG Felfénylő szavak Szavalóverseny Regionális Döntő Iregszemcse - I. helyezés Benczenleitner Tárkány É/2. cs. Felkészítő: Friedrich-Mészáros E. - I. helyezés

Részletesebben

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI 2014-2015-ÖS TANÉV EREDMÉNYEI Horvát nyelv, kulturális élet A tanévet megelőző nyári programok: 1) 2014.Június 22-29.- Pag (Horvátország)- Horvát nyelvi tábor 6 tanuló vett részt az egy hetes horvátországi

Részletesebben

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek

IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa. Önkormányzati hírek Benei Hírmondó IX. évfolyam I. szám 2011. március Ladánybene Polgármesteri Hivatalának Információs Kiadványa Önkormányzati hírek Az önkormányzat képviselő-testülete 2011. február 14-én testületi ülést

Részletesebben

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának Október első napján Énekel az iskola, elnevezésű programmal emlékeztünk meg a zenei világnapról. Elsősorban Bodoki Györgyné Betti néni volt segítségünkre ebben, ő volt az, aki megénekeltette az iskola

Részletesebben

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek

FIÚ. I. korcsoport január 1. és utána születettek JEGYZŐKÖNYV A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó iskolák tanulóinak atlétikai bajnokságáról 2008. október 07. Budapest, XIII. Tüzér u. Honvéd pálya FIÚ I. korcsoport 1995. január

Részletesebben

.a Széchenyi iskoláról

.a Széchenyi iskoláról Negyedikesek írták....a Széchenyi iskoláról 7 éves koromban, szüleimmel azért választottuk ezt az iskolát, mert itt német nyelvet lehet tanulni. Én már óvodás korom óta tanulom a németet, így ragaszkodtunk

Részletesebben

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I.

Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában. 2016/2017-es tanév I. félév. Alsó tagozat. I. Versenyeredmények a Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában 2016/2017-es tanév I. félév Alsó tagozat I. évfolyam Első évfolyamos tanulóink két versenyen vettek részt az első félévben

Részletesebben

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016

SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 SPORT TEHETSÉGPROGRAM 2016 ORSZÁGOS ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÉS TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY VERSENYKIÍRÁS Verseny rendezője és szakmai megvalósítója Helyszín, időpont Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport

Részletesebben

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 14. TeSzedd!

Részletesebben

Aranyosok Arany-hete

Aranyosok Arany-hete Aranyosok Arany-hete Arany János születésének 197. évfordulója alkalmából március másodikától egy teljes tanítási héten keresztül változatos programokon idéztük meg iskolánk névadójának szellemét, tudtunk

Részletesebben

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola

Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Rendezvénynaptár 2014-2015. Pestújhelyi Általános Iskola Hónap szeptember Önkormányzati rendezvények 19. Műsorszámos részvétel a Pestújhelyi Emlék tér emléktábla avatásán Kiemelt iskolai rendezvények 1.

Részletesebben

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló

SPORTEREDMÉNYEK. Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló SPORTEREDMÉNYEK Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei Futóverseny 52. Kovács András Megyei Atlétika 100 m síkfutás 1. Ács Tamás Országos

Részletesebben

Szeptemberi októberi programok

Szeptemberi októberi programok Szeptemberi októberi programok Szeptember 17 én, 18 án iskolánkban papírgyűjtés volt. A felsőtagozat összesen 5623 kg papírt gyűjtött. A tavalyi évben többet gyűjtöttünk. Reméljük a következő tanévben

Részletesebben

A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE

A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE A 2012/2013-ES TANÉV KERÜLETI DIÁKOLIMPIAI VERSENYENYNAPTÁRÁNAK TERVEZETE LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2012. szeptember 11, 12, 13, 18, 19, 20, 25, 26, 27 Kezdési

Részletesebben

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap

Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap EREDMÉNYEK Férfi Mezei futás Időfutam Felnőtt férfi Szuper Liga 14:20 1. nap 1 Gregor László 1992 Békéscsabai AC 17 17:45 2 Minczér Albert 1986 VEDAC 10 17:58 3 Pápai Márton 1995 DSC-SI 4 18:09 4 Kazi

Részletesebben

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő

Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny. Kecskemét Városi Döntő Lánchíd Darvas Kupa Terematlétika Verseny Kecskemét Városi Döntő 2012. 02. 04. 60 m-es síkfutás Molnár Ivett 1997. KARC 8:14 I. Fricska Zoé 1997. KARC 8:21 II. Varga Fanni 1998. KARC 8:66 III. Gálig Emese

Részletesebben

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8

Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 Beköszöntő 5 Névadónkról 6 Miért éppen Dankó Pista? 6 Történeti visszapillantás avagy Közös Kincs és Dankó Pista Biriben 8 2004 az alapítás éve 8 2005/2006-os tanév az első bővülés 9 2006/2007 a tanulói

Részletesebben

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban

Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Sikeres asztalitenisz-pályázatok eredményei iskolánkban Iskolánkban két pályázati lehetőség kihasználásának köszönhetően elindult, és egyre nagyobb népszerűségnek örvend, egyre sikeresebb az asztalitenisz

Részletesebben

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek

Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat es tanév - II. félév Iskolai versenyek Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola Tanulmányi versenyeredmények felső tagozat 2014-15-es tanév - II. félév Iskolai versenyek Angol versmondó háziverseny: 5-. évf.: 1.Kollin Sára 5.b 1.Rózsa Noémi 5.b

Részletesebben

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése

2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése 2005 legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékelése Gúta város önkormányzatának sportbizottsága a 2006 os év januári ülésén határozatot hozott a 2005 - ös év legjobb sportolóinak, csapatainak kiértékeléséről.

Részletesebben

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban

Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban Vogel Márk a Nemzetközi Gyermek Atlétika Versenyen Varsóban 60 méteres síkfutásban I. helyezést ért el. Időeredménye: 8,58 mp. Márk a magyar válogatott tagjaként utazott Lengyelországba. Paulínyi Jenő

Részletesebben

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2012/2013-as tanév) Készítette: Ökomunkacsoport Kis Bálint Általános Iskola Ökomunkaterv Készítette: Ökomunkacsoport Szeptember - Osztályok őszi túrái - gyalogtúrák, kerékpártúrák - buszos kirándulások Ökomunkaterv Szeptember 21. Európai Mobilitási

Részletesebben

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével

AMPLIFON - Országos Atlétikai Bajnokság Hallássérült diákok részvételével 100 m III. kcs. Fiú 1 Hatházi Hunor NH. Bp. 12,32 1 16 2 Korotki Dániel Eger 12,44 2 15 3 Kéri Dávid Debrecen 12,55 3 14 4 Csontó Ádám Eger 12,61 4 13 5 Pap Attila Bp. Siketek 12,77 5 12 6 Orsós Gábor

Részletesebben

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében

XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Á G F A L V I K R Ó N I K A XV. évfolyam 9. szám Ágfalva Önkormányzatának tájékoztatója 2014. SZEPTEMBER XII. 2014. Az egészség és sport jegyében Versenykiírás Az eddig megrendezett futófesztiválok sikere

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév

TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév TANULMÁNYI VERSENYEK 2010/2011. tanév Bolyai János természettudományi, matematika és informatika csapatverseny: 1.helyezett: 8.c Eőry Gergely matek 2. hely Horváth Kristóf matek Hiczkó Dániel inform. 3.

Részletesebben

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen

Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen NEFMI ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA HIVATALOS LAPJA Hírek Mindennapok Programok Irodalom Érdekességek Sport Rejtvény Kultúra Aktuális Magazin Botfai Angyalok Lapja Havonta Élethűen 2011. május www.zegispeci.hu

Részletesebben

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete

A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete A 2016/2017-os tanév Testnevelés és Sport tervezete LABDARÚGÁS Őszi fordulók ( II. III. IV. korcsoportos fiúk részére) Ideje: 2016. szeptember 9.-október 10. Kezdési időpont: 14 00 Helye: Vajda Résztvevő

Részletesebben

Diákolimpia II korcsoport Leány Párbajtõr

Diákolimpia II korcsoport Leány Párbajtõr page 1/1 Fencers (all, structured order - 35 fencers) name and first name MÉSZÁROS Róza MÁTHÉ Csenge SZABÓ Luca VARGA Lili CSEH Ida Katinka GÕGH Wanda KISS Dóra LAKATOS Vanessza PETÕ Natália NAGY Sára

Részletesebben

Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015

Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015 Magyar Versenyeredmények Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona 2014/2015 Csapat: Baló Anna 11.B Csatári Anna Szücs Nikolett Szalai Dóra Történelem Szabó Magda irodalmi-történelmi emlékverseny

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Résztvevő egyetemek: Eötvös Lóránd Tudományegyetem /ELTE/ Óbudai Egyetem. Indulók: ffi női összesen

VERSENYJEGYZŐKÖNYV. Résztvevő egyetemek: Eötvös Lóránd Tudományegyetem /ELTE/ Óbudai Egyetem. Indulók: ffi női összesen VERSENYJEGYZŐKÖNYV Készült 2016.április 29-én a BME atlétikai sportlétesítményében rendezett UNIVESRITAS SPORTPONT Budapesti Egyetemi Főiskolai Atlétikai Bajnokság tavaszi fordulójáról. Résztvevő egyetemek:

Részletesebben

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010

Természettudományi munkaközösség. Versenyeredmények 2009/2010 Természettudományi munkaközösség Versenyeredmények 2009/2010 Természetfotó pályázat Őszi forduló I. helyezés: Szabó Fanni 7.b Ködbe burkolózva II. helyezés: Batki Viktória 8.e Fénysugár III. helyezés:

Részletesebben

V. korcsoport. Fiú ( ):

V. korcsoport. Fiú ( ): HAJDÚ-BIHAR MEGYEI FOGYATÉKOS SPORTOLÓK SZÖVETSÉGE 4032 Debrecen, Oláh Gábor u. 5. Lev. cím:4024 Debrecen, Piac u. 71. Tel.: 0670/370-4737 E-mail: hafoszov@hafoszov.ehc.hu Fogyatékos tanulók nevelését,

Részletesebben

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK

Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Megmérettetések 65 Tanulmányi versenyek I. ORSZÁGOS ÉS FŐVÁROSI VERSENYEK Országos középiskolai tanulmányi verseny Biológia Tallós Zsófia 12. C 27. hely tanára: Babay-Bognár Krisztina Szép magyar beszéd

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4 08/2-0067

TÁMOP-3.1.4 08/2-0067 TÁMOP-3.1.4 08/2-0067 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés - innovatív intézményekben Hajnóczy Napok 2012 - SOKSZÍNŰ EURÓPA, HATÁRTALANUL A PROGRAM RÖVID BEMUTATÁSA A Hajnóczy Napok tartalmi-módszertani

Részletesebben

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára

VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT. Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára VERSENYKIÍRÁS AZ OKTATÁSI HIVATAL ÁLTAL TÁMOGATOTT Tiszán innen, Dunán túl - Országos Népdaléneklési Verseny az általános- és középiskolások számára FŐVÁROSI FORDULÓ A verseny pedagógiai célja: a tehetséggondozás,

Részletesebben

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11.

iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2009.november 3. évf. 2. szám MEGÜNNEPELTÜK A 35 ÉVET

Részletesebben

Vers-és prózamondó verseny 5-8. évf. eredménye. Pappas Timon 5. próza Jósvai Mária Dr. Béres József Általános Iskola - Kiserdı

Vers-és prózamondó verseny 5-8. évf. eredménye. Pappas Timon 5. próza Jósvai Mária Dr. Béres József Általános Iskola - Kiserdı Vers-és prózamondó verseny 5- évf. eredménye A tanuló neve Évfolyam Kategória Felkészítı pedagógus Intézmény neve Helyezés Pappas Timon próza Jósvai Mária Dr. Béres József - Kiserdı Lendvai Máté próza

Részletesebben

Exclusive képek csak az IRKA-FIRKA magazinban!

Exclusive képek csak az IRKA-FIRKA magazinban! Exclusive képek csak az IRKA-FIRKA magazinban! Hiába a hideg ősz, költőző madarak mind elvonultak már, Balassi Gimnáziumot október elsején mégis ellepték a gólyák. Hagyomány már, hogy minden évben,a nyolcadikosok

Részletesebben

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula

Városi Városi Kispályás Labdarúgó Verseny, Szlovák Kupa 3.helyezés 11 fő 8. 5 fő Danyis János Kovács Richárd Gyulafalvi Máté Csaba Máté József Gyula Verseny eredmények: Iskolai Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny iskolai fordulója 8. 4 fő Magyar Beatrix Naszvadi Regina Greguss Beatrix Klaudia Duhaj Bernadett 7.b 1 fő Kukuják Martina(80%

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2016/2017. tanév Készítette: munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Öko Munkacsoport Koordinátor Kovácsné Lébényi

Részletesebben

Testületi ülésen történt

Testületi ülésen történt 2015. JÚNIUS Címlapsztori főcíme A tartalomból: Önkormányzati hírek Iskolai és óvodai hírek Visszatekintő Díszpolgár-jelöltek Falunapok Veterán gépjármű találkozó Anyakönyvi hírek, Felhívás társadalmi

Részletesebben

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető

Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre. Készítette: Móczár Tiborné Munkaközösség vezető Szabadidős Munkaközösség éves programterve a 2014/2015. nevelési évre Készítette: Munkaközösség vezető Éves programjaink, ünnepeink, megemlékezések, hagyományok, zöldnapok, szabadidős tevékenységek Munkaközösség

Részletesebben

Sporteredmények 2011/2012

Sporteredmények 2011/2012 Sporteredmények 2011/2012 Időpont Szeptember 22-24. Verseny megnevezése Tiszaligeti Napok Eredmény Résztvevők 4. hely Lány csapat: 12.D;; Hegyi Réka 12.A;;; Horváth Zsófia 10.B; Graff 11.C; Gazdag Zsófia

Részletesebben

Öko Munkacsoport Munkaterve

Öko Munkacsoport Munkaterve DOMBÓVÁRI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA 036268 Öko Munkacsoport Munkaterve 2015/2016. tanév Készítette: Dorn Judit munkacsoport koordinátor Az Öko Munkacsoport tagjai: Dorn Judit Öko Munkacsoport Koordinátor

Részletesebben

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf.

Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Mesevetélkedő a könyvtárban a Népmese napján Károlyi napok versenyei: Károlyi vetélkedők 1-3. évf. Kazinczy felolvasó verseny 2-4. évf. Énekverseny 1-4. évf. Bolyai Matematika Csapatverseny 3-4. évf. Bolyai

Részletesebben

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3)

Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA. Bronz pontok (3) Rangsor Egyesület Wadokai Magyar Bajnokság 1. forduló EGYESÜLETI PONTTÁBLA Arany pontok (10) Ezüst pontok (6) Bronz pontok (3) 4. hely pontok (1) Összpontszám 1 I.C. TATAMI 140 120 57 15 332 2 NÓVA 110

Részletesebben

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár 2013-2014 A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai Ebben a tanévben gyermekszervezetünk feladatait nagyrészt az Kultúra és művészetek köré tervezi.

Részletesebben

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről

Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről A verseny Összefoglaló a Törd a fejed! óvodai matematikai versenyről megrendezésének időpontja: 2017. 03.24. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Református Általános Iskola, és Bölcsőde szervezőjének

Részletesebben

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY 2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ III. korcsoport - FIÚ EGYÉNI (1995-1996) Hely Név Szül Település Iskola Megye 48 Horváth Ákos 1995 Püspökladány Ált. Isk., Előkészítő Szakiskola, AMI,

Részletesebben

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola

Pápai Weöres Sándor Általános Iskola Eredményeink Országos eredményeink tanévenként 2013/2014. Kovács Dorottya 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 1.hely Németh Gréta 8.b Tollaslabda Diákolimpia Döntõ 2.hely Kovács Mirtill 6.b Tollaslabda Diákolimpia

Részletesebben

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG

KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG 1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:

Részletesebben

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket!

Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! Köszöntjük a városi olvasópályázat díjátadóján megjelent kedves vendégeinket! 2015. 04. 22. Olvasmányok: 1. évf.: Benedek Elek: Szélike királykisasszony/ Zolnainé Lovas Emma 2. évf.: Tersánszky Józsi Jenő:

Részletesebben

BALLAGÁS ÉS TANÉVZÁRÓ 2012. Zene: Ballagási dalok a gyülekező és a bevonulás alatt

BALLAGÁS ÉS TANÉVZÁRÓ 2012. Zene: Ballagási dalok a gyülekező és a bevonulás alatt BALLAGÁS ÉS TANÉVZÁRÓ 2012 Zene: Ballagási dalok a gyülekező és a bevonulás alatt Szeretettel köszöntöm a ballagási és tanévzáró ünnepélyünkön a kedves szülőket, rokonokat, nevelőinket és diáktársaimat!

Részletesebben

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban

JuGáWi 7.A. Férfi Kézilabda Világbajnokság. Női Kézilabda Európa Bajnokság. Adventi műsor. Mit is ünnepelünk karácsonykor? Mikulás-buli az osztályban JuGáWi 7.A 2010. december-2011. január Női Kézilabda Európa Bajnokság Amiről szó van az újságban: Rövidpályás Úszó Világbajnokság Férfi Kézilabda Világbajnokság Adventi műsor Mikulás-buli az osztályban

Részletesebben

Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény

Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Mosonmagyaróvári Éltes Mátyás Általános Iskola, Óvoda, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Eseménynaptár 2016/2017 SZEPTEMBER 01. Tanévnyitó ünnepély 1. tanítási

Részletesebben

LEGJOBB SPORTEREDMÉNYEINK Felkészít tanár: 1997-ben: Benedek Ferenc 1998-tól: Kereszturi László Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997.

LEGJOBB SPORTEREDMÉNYEINK Felkészít tanár: 1997-ben: Benedek Ferenc 1998-tól: Kereszturi László Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. LEGJOBB SPORTEREDMÉNYEINK Felkészít tanár: 1997-ben: Benedek Ferenc 1998-tól: Kereszturi László Id pont Verseny megnevezése Helyezés Tanuló 1997. Megyei Mezei Futóverseny 3. Kovács András Országos Mezei

Részletesebben

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE

ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE ATLÉTIKAI VILÁGNAP OLIMPIAI REMÉNYSÉGEK VERSENYE IX. TISZAÚJVÁROS NEMZETKÖZI ATLÉTIKAI VERSENYE A verseny rendezője: Tiszaújvárosi Sport Club, MASZ, a NUPI és az IAAF támogatásával. A verseny célja: Az

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

Érd utol a BAU Százlábút! Tavaszi Gyermek Atlétikai Pályaverseny

Érd utol a BAU Százlábút! Tavaszi Gyermek Atlétikai Pályaverseny Érd utol a BAU Százlábút! Tavaszi Gyermek Atlétikai Pályaverseny 7 iskola válogatott csapatával az Eötvös Általános Iskolában Orosháza, 2010. május 4. Rendez : Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai Club Résztvev

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint

SPORTVERSENYEK 2011 / Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár. csapat Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint SPORTVERSENYEK 2011 / 2012. Városi versenyek Helyezés Tanuló neve Oszt. Felkészítő tanár Mezei futás - 600 m I X Nagygyörgy Henrik Kovács Bence Nagy Bálint - 1500 m VI IX. XII XI fiú Molnár Ferenc Kunsági

Részletesebben

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról

Összefoglaló a Református Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról Összefoglaló a Középiskolák Országos Röplabda Bajnokságáról A verseny megrendezésének időpontja: 2017. 03.31 04.01. rendező intézményének neve: Debreceni Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona szervezőjének

Részletesebben

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ

MINI FIÚ MINI LÁNY. 1. Tóth Szandra Emese Kende Baranta Balogh Bernadett Abasár HE FIÚ MINI FIÚ 1. Marsa Márk EVO 429+1 10 2. Nagy Kristóf Botond Ecséd 429 8 3. Fazekas Levente Egyéni (Szarvas) 312 6 4. Gombola Bence Egyéni (Sárisáp) 267 4 5. Tresó Balázs Csaba EVO 251 2 6. Fazekas Bence

Részletesebben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben

Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben Az alsó tagozat versenyeredményei a 2014/15-ös tanévben 1/6 I. Tanulmányi versenyek 1. MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai szavalóverseny 3-4. osztály 2. helyezés : Nagy Gréta 3.a és Győri Barnabás 3.a 3.

Részletesebben

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév

Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Versenyeredmények 2010/2011-es tanév Leány röplabda, fiú kézilabda Fiú kézilabda V. kcs. megyei II. hely VI. kcs. megyei II. hely Leány röplabda Diákolimpia Diákolimpia 5. osztály megyei 7. hely városi

Részletesebben

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája

A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája A XIII. Jedlik Ányos Fizikaverseny Országos Döntőjének rövid krónikája 1999-től kezdődően 13. alkalommal rendeztük meg a Jedlik Ányos fizikaversenyt, nyíregyházi országos döntővel. A 13 év alatt kb. 21

Részletesebben

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus

UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam. FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus UEFA Grassroots C edzőképzés kiegészítő tanfolyam FOGYATÉKOSOK A LABDARÚGÁSBAN Baranya István UEFA Pro, pszichológus FOGYATÉKOSSÁGRÓL ÁLTALÁBAN A fogyatékosságot meghatározhatjuk: - orvosi, - társadalmi,

Részletesebben

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák!

Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda 4493. Tiszakanyár, Fő út 23. Tisztelt Igazgató Nő/Úr! Kedves Nyelvtanár Kollégák! A Felső- Szabolcsi Iskolaszövetség angol nyelvi szóbeli versenye

Részletesebben

A verseny fő díját, a Németh István vándorserleget Szűcs Valdó 100m-en elért 10,7 mp-es teljesítménnyel nyerte.

A verseny fő díját, a Németh István vándorserleget Szűcs Valdó 100m-en elért 10,7 mp-es teljesítménnyel nyerte. Esős idővel köszöntött be az atlétikai szezon. Az Euro-Geo Kupa Zalaegerszeg város nyílt bajnokságát végül 5 nyugat-dunántúli sportegyesület atlétái részvételével mégis sikerült megrendeznie a Zalaszám-Zalaegerszegi

Részletesebben

Balatoni József. Jocó bácsi világa

Balatoni József. Jocó bácsi világa Balatoni József Jocó bácsi világa ELŐSZÓ Egy nagy vágyam teljesült azzal, hogy most ezeket a sorokat olvasod kedves Olvasó. Ennek két oka is van: egyrészt mert megjelent az első könyvem, másrészt mert

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye

Hallássérültek Országos Atlétikai Versenye 60 m Fiú I. kcs. 1 81 Turó József Eger 8,20 2 82 Farkas Gusztáv Eger 8,40 3 65 Bogdán László Kaposvár 8,50 4 33 Papp Balázs Bp. Siketek 8,80 5 6 2 Tóth József Debrecen 9,10 5 6 114 Rigó Marcell NH. Bp.

Részletesebben

Hallássérültek Országos Atlétikai Bajnoksága 2012. június 8. Margitsziget

Hallássérültek Országos Atlétikai Bajnoksága 2012. június 8. Margitsziget 60 m fiú I. kcs. 1 66 Orsós József Kaposvár 8,70 2 81 Rontó Tamás Eger 8,79 3 98 Végh Kornél Sopron 9,25 4 82 Pukti László Eger 9,50 5 114 Kis Szabolcs NH. Bp. 9,68 6 113 Antal Dániel NH. Bp. 9,72 7 33

Részletesebben

Tartalom OLVASÓINK KÖSZÖNTÉSE. Bemutató tanítás. A skanzenben jártunk. Vendégünk volt a Mikulás. 6. old. Karácsonyra készülünk old.

Tartalom OLVASÓINK KÖSZÖNTÉSE. Bemutató tanítás. A skanzenben jártunk. Vendégünk volt a Mikulás. 6. old. Karácsonyra készülünk old. iskolai híradó Budapest III. kerületi Önkormányzat Óvoda, Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény III. Szellő utca 9-11. 1035 2008. december 1 évf. 1 szám OLVASÓINK KÖSZÖNTÉSE

Részletesebben

Rátz Ottó Vörös Dávid nemzetközi III. hely

Rátz Ottó Vörös Dávid nemzetközi III. hely Beszámoló a 2015/2016-os tanév tanulmányi versenyeiről Rábatamási, 2016. június 10. TANULMÁNYI VERSENYEK verseny neve tantárgy tanár Mozaik földrajz Rátz Ottó Vörös Dávid online IV. Nemzetközi Benedek

Részletesebben

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A

ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A ATLÉTIKAI DIÁKOLIMPIA TÖBBPRÓBA ÉS EGYÉNI MEGYEI BAJNOKSÁGAINAK V E R S E N Y K I Í R Á S A II-III-IV. korcsoport 1. A bajnokság célja: A megyebajnoki cím eldöntése. Versenyalkalom biztosítása a 2000-2001-2002-2003-2004-2005-ben

Részletesebben

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa.

2011. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. A 2010/2011-es tanév II. félévében és a 2011/2012-es tanév I. félévében is várta az elsősöket a színházi előadások világa. 2010. március 17-én: Szabad Ötletek Színháza Misi Mókus kalandjai Főhősünk, Misi

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág: KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Zeneművészeti ág: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

LELÁTÓ. Salzburgban jártunk. A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu

LELÁTÓ. Salzburgban jártunk. A II. Kerület UFC információs magazinja. Wwww.keruletufc.hu LELÁTÓ Wwww.keruletufc.hu A II. Kerület UFC információs magazinja Salzburgban jártunk 2012.ajúnius Tartalom 2012. Június-Július Búcsú Harmati Balázs összefoglalója Szépen csillogó bronz Dobogóra léphetett

Részletesebben

Móricz Zsigmond Általános Iskola (4400 Nyíregyháza, Virág u. 65.) versenyeredményei a 2012/2013-as tanévben

Móricz Zsigmond Általános Iskola (4400 Nyíregyháza, Virág u. 65.) versenyeredményei a 2012/2013-as tanévben versenyeredményei a 2012/2013as tanévben Móricz Zsigmond Általános Iskola (Nyíregyháza, 4400, Virág u. 65.) versenyeredményei a 2012/2013as tanévben verseny megnevezése rangja helyezés tanuló neve MATEMATIKA

Részletesebben

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009

Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 Felsős Diákönkormányzat 2008/2009 A DÖK fő céljai ebben a tanévben a következők: - Az alsós programok és a felsős DÖK munkáját lehetőség szerint összehangolni, együttműködni az önkormányzat ifjúsági irodájával.

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VI korcsoport Nagykáta, április iskola, 117 versenyző 1. 9. 10. 11. V. korcsoport Fiú csapat (11) Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Seres Gyula Zsolt, Tamás Patrik Farkas Lilla, Molnár Gergő, Székely Mátyás Erdős Renátó, Sampei Alex, Suki József Becskereki

Részletesebben

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez

KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA. a Képviselő-testülethez KARÁCSONY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA IGAZGATÓJA 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 6. /Fax: (54) 531 008 E-mail: muvhfold@t-online.hu Iktatószám: /2013. 13. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez

Részletesebben

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL!

Palatábla 2015. április május. Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! Palatábla VELÜNK TÖRTÉNT- RÓLUNK SZÓL! 1 Versenyeredmények Tanítványaink közül többen is részt vettek a tavaszi tanulmányi versenyeken, amelyeket komoly felkészülés előzött meg. Költészetnapi szavalóverseny:

Részletesebben

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság

X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság X. IJKA Nyílt Országos Karate Stílus Bajnokság Oroszlány, 2015. október 10. Hivatalos E r e d m é n y j e g y z é k KATA 6-7 éves lány kata 1. Pál Alexandra Budoka SE, Edző: Pál Tibor 2. Németh Júlia Jánossomorjai

Részletesebben

Andrássy Gyula Szakközépiskola

Andrássy Gyula Szakközépiskola 2011 2015 Meghívó Andrássy Gyula Szakközépiskola A Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola ÉRETTSÉGIZŐ ÉVFOLYAMA 2015. április 30-án 17.00 órakor búcsúzik iskolájától A ballagási ünnepélyre szeretettel

Részletesebben

Versenyek 2012 I. negyedév

Versenyek 2012 I. negyedév Versenyek 2012 I. negyedév 1. A Polgárőrség Biztonságos közlekedés című rajzpályázata (2012. 03.09.) 1.helyezett: Takács Kitti 4.s Különdíj: Kerek Martina és Tóth Szelina 4.s Felkészítő tanáruk: Némethné

Részletesebben

A Haza és haladás vetélkedő döntője

A Haza és haladás vetélkedő döntője A Haza és haladás vetélkedő döntője 2013. május 27. Debrecen Részletek az előzetes feladatokból A megnyitó A csapatok munka közben Nézzük, kit rejt a léggömb? A zsűri a feladatok értékelése közben, nagy

Részletesebben

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens ÖREGLAK KÖZSÉG 2010. ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERVE Készítette: Buzsáki Mónika Készült a 2009. november 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésre 2010. évi Közművelődési munkaterv 2 Öreglak község 2010.

Részletesebben

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG

SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG SOMOGY MEGYEI DIÁKSPORT SZÖVETSÉG A Somogy Megyei Diáksport Szövetség Elnöksége és a Fogyatékkal Élők Somogy Megyei Sportszövetség köszöntötte a 2009-2010-es tanév diákolimpia országos döntőkön kiemelkedő

Részletesebben

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység

Projektnapló. Kárpátalja 2013. Előkészítő tevékenység Projektnapló Előkészítő tevékenység A Kardos László Általános Iskola diákjaiként nagyon megörültünk, mikor tanév végén meghallottuk a jó hírt: pályázati munkánk sikeresnek bizonyult a Bethlen Gábor Alapkezelő

Részletesebben