Kutatási jelentés (dr. Kádár András Kristóf, ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Kutatási jelentés (dr. Kádár András Kristóf, ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság)"

Átírás

1 A KIRENDELT VÉDİI TEVÉKENYSÉG FORMÁLIS MINİSÉGELLENİRZÉSÉNEK LEHETİSÉGEI Kutatási jelentés (dr. Kádár András Kristóf, ügyvéd, Magyar Helsinki Bizottság) 1. A minıségellenırzés szükségessége 1.1. A védelem hatékonyságának követelményére vonatkozó nemzetközi- és alkotmányjogi háttér A nehéz anyagi helyzetben lévı terheltek jogi segítséghez való hozzájutása a büntetı eljárásjog egyik fontos garanciális kérdése. A rászorulók ingyenes és kellıképpen hatékony védelmének biztosítása állami kötelezettség, amely a nemzetközi jogban gyökerezik, illetve levezethetı az Alkotmány megfelelı szakaszaiból. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának cikke mellett az Európai Emberi Jogi Egyezmény 2 6. cikkének 3(c) pontja is kimondja: minden bőncselekménnyel gyanúsított személynek joga van arra, hogy személyesen, vagy az általa választott védı segítségével védekezhessék, és ha nem állanak rendelkezésére eszközök védı díjazására, amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet. E rendelkezést az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a hatékonyság követelményével egészítette ki, amikor az Artico kontra Olaszország ügyben leszögezte, az állam a puszta kirendeléssel nem teljesíti az Egyezményben foglalt kötelezettségét a kirendelt védı tevékenységének hatékonynak kell lennie. Noha a Kamasinski kontra Ausztria ügyben 3 az EJEB finomította álláspontját, kimondva, hogy az állam nem tehetı felelıssé a kirendelt védı tevékenységének valamennyi hiányosságáért, egyértelmővé tette azt is, hogy amennyiben a kirendelt védı nyilvánvalóan nem látja el feladatát, vagy mulasztását megfelelıen a hatóságok tudomására hozzák, akkor megállapítható az állam felelıssége. Arra nézve, hogy milyen költségekkel jár, amennyiben az EJEB megállapítja valamely állam felelısségét a fenti cikk megsértéséért, a Czekalla kontra Portugália eset 4 nyújt iránymutatást. Az ügyben a kérelmezınek kirendelt védı nem szabályszerően nyújtott be fellebbezést a kérelmezıre kiszabott ítélet ellen, ezért a fellebbezést a másodfokú portugál bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította. Az EJEB megállapította a 6. cikk (3)(c) pontjának sérelmét, és a Portugál államot Euró kártérítés és Euró költség (azaz összesen körülbelül forint) megfizetésére kötelezte. A hatékonyság követelménye nem csak az EJEB esetjogában jelenik meg, hanem az Európai Uniós jogalkotásban is. Az Európai Bizottság által az egyes büntetıeljárási jogok közösségi szintő biztosításának tárgyában május 3-án elıterjesztett kerethatározat-javaslat évi 8. törvényerejő rendelet az Egyesült Nemzetek Közgyőlése XXI. ülésszakán, december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kihirdetésérıl 2 Az emberi jogok és az alapvetı szabadságok védelmérıl szóló, Rómában, november 4-én kelt Egyezmény, lásd: évi XXXI. tv /82, Judgment of 19/12/ /97, Judgment of 10/10/ A kerethatározatok az elérendı célokat illetıen minden címzett tagállamra kötelezıek, azonban a forma és az eszközök megválasztását a nemzeti hatóságokra hagyják. A Javaslat magyar szövegét lásd: 1

2 (Javaslat) 4. cikke a jogi segítségnyújtás hatékonyságának biztosítására való kötelezettség címet viseli, és kimondja: a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy léteznek olyan mechanizmusok, amelyek lehetıvé teszik a kirendelt védı más védıvel való felváltását, amennyiben az általa nyújtott segítség nem hatékony. A Javaslat indokolása külön felhívja rá a figyelmet, hogy mivel a terhelt nem minden esetben képes a védelem hatékonyságának megítélésére, a Tagállamok felelıssége, hogy ennek ellenırzésére megfelelı rendszert hozzanak létre. A rendszer minıségének biztosítása nyilvánvalóan szükségessé teszi annak értékelését is. A Javaslat 15. cikke szerint a tagállamok kötelessége, hogy elısegítsék a rendszer figyelemmel kíséréséhez és értékeléséhez szükséges információk győjtését. A javaslatból egyes tagállamok ellenállása miatt nem született kerethatározat, ugyanakkor a Bizottság nem vette le a témát a napirendrıl, és jelenleg is folyik egy új tervezet elıkészítése. Nem kell azonban feltétlenül a nemzetközi egyezményekhez, vagy a közösségi joghoz fordulni, amennyiben azt kívánjuk bizonyítani, hogy a magyar államnak kötelezettsége áll fenn egy megfelelıen hatékony büntetıjogi segítségnyújtási rendszer létrehozására és mőködtetésére. E kötelezettség szintén levezethetı olyan alkotmányos alapjogokból, mint a jogbiztonság követelménye, 6 a bíróság elıtti egyenlıség elve, 7 valamint a védelemhez való jog. 8 6/1998. (III. 11.) számú határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a védelemhez való jog érvényesülésének tényleges hatékonysága a büntetıeljárási rendszer alkotmányosságának elengedhetetlen feltétele: A védelemhez való joggal, illetve annak korlátozhatóságával [...] az Alkotmánybíróság már a 25/1991. (V. 18.) AB határozatban [a továbbiakban: Abh.] foglalkozott [...]. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság nem elégedett meg azzal, hogy a védelemhez való jog formálisan biztosítva legyen, hanem egyrészt annak hatékony érvényesülését követelte meg, másrészt kifejezetten kiterjesztette ezt a jogot a terhelt és a védı megfelelı felkészülésére, jogaik gyakorlására. [...] A védelemhez való jog hatékonyságának jelentıségét más esetben is elismerte az Alkotmánybíróság A jelenlegi rendszer hatékonyságára vonatkozó adatok Amennyiben áttekintjük a magyar kirendelt védıi rendszer mőködésére vonatkozó empirikus kutatásokat, illetve számba vesszük a rendszer szereplıinek általános tapasztalatait, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy Magyarország e téren jelenleg valójában nem teljesíti a fenti nemzetközi jogi és alkotmányos kötelezettségeit. Olyan problémáról van szó, amelynek gyökerei a rendszerváltás elıttre nyúlnak vissza, amint azt egy 1988-ban, a Fıvárosi Fıügyészségen lefolytatott, 130 véletlenszerően kiválasztott, egyterheltes ügyre kiterjedı vizsgálat eredményei is mutatják. 10 A 130 ügybıl 70 kirendeléses volt. A 70 kirendelt védı közül 55 a nyomozás során egyáltalán semmit nem tett, és a fennmaradó 15 közül is 11 csupán az iratismertetésre ment el. Minthogy közülük is csak hat vett részt az iratismertetésen a gyanúsítottal azonos idıpontban, s csupán egyetlen egy a 6 A Magyar Köztársaság Alkotmánya, évi XX. törvény (Alkotmány), 2. (1) bek. 7 Alkotmány, 57. (1) bek. 8 Alkotmány, 57. (3) bek. 9 Kiemelések a szerzıtıl 10 Tóth Mihály: Nyomozás és védelem (A fal lehet üveg is). In: Magyar Jog, évi 3. szám, o. 2

3 gyanúsított korábbi kihallgatásán, alaposnak tőnt az a feltevés, hogy a kirendelt védık alig tizede találkozott egyáltalán nyomozási cselekményen a védencével. Ezzel szemben a 60 meghatalmazásos ügy mintegy négyötödében a védı részt vett a kihallgatásokon, több mint egyharmaduk különbözı indítványokat is tett. Amint arra az állampolgári jogok országgyőlési biztosának 1996-ban lefolytatott vizsgálata rámutatott, a kirendelt védıvel rendelkezı elızetes letartóztatottak helyzetének problémáira a rendszerváltás sem hozott megoldást. A vizsgálat eredményei szerint Zala megyében például az elızetes letartóztatást megelızı bírói meghallgatáson túli nyomozati cselekményen a kirendelt védı csak kivételesen jelent meg. 11 A tanúkihallgatáson az eseteknek mindössze 18,7 százalékában vett részt kirendelt védı. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tizennyolc vizsgált ügybıl csupán háromban volt jelen az eljárási cselekményeknél a kirendelt védı. Pest megyében tizenkét fogvatartott közül öt nem is ismerte kirendelt védıjét. 12 A vizsgálatról készült jelentés keserően szögezte le: igazságszolgáltató rendszerünkön belül a kirendelt védı eljárása nem véd a hatósági túlkapásokkal és tévedésekkel szemben 13 Fenyvesi Csaba ben folytatott empirikus kutatást a védık tevékenységével kapcsolatban. A vizsgálat 1273 akta elemzésén és bírákkal, ügyészekkel, ügyvédekkel, rendırökkel, elızetes letartóztatottakkal valamint elítéltekkel felvett interjúkon alapult. Az alábbiakban idézzük a különbözı csoportok véleményét a kirendelt védıi rendszerrel kapcsolatban: Bírák: Javarészük lényeges különbséget lát a két védıforma [azaz a meghatalmazott és kirendelt védı] tevékenysége között a meghatalmazottak javára. 14 Ügyészek: Határozottan a meghatalmazott védıket tartják jobbnak, aktívabbnak, felkészültebbnek. [...A] kirendelt védıi intézményt egyharmaduk [tartja] megfelelınek. 15 Ügyvédek: Abban teljesen egyetértenek [ ], hogy a meghatalmazott védık munkája jobb minıségő, mint a kirendelt védıké. [ ] Ebbıl következıen a többség nem tartja jónak magát a kirendelt védı intézményét sem. 16 Rendırök: A rendırök úgyszintén (85 %) különbséget látnak a meghatalmazott és kirendelt védık munkája között, elıbbiek lényegesen aktívabban, jobban képviselik ügyfelük érdekeit. 17 A Magyar Helsinki Bizottság által 2003 folyamán lefolytatott, 500 elızetes letartóztatottal készült kérdıíves interjún alapuló kutatás azt mutatta, hogy míg a meghatalmazott védık 40 százaléka kapcsolatba lép védencével legkésıbb az elsı kihallgatás megkezdéséig, addig a kirendelt védık esetében ez az arány csupán 24 százalék. Mivel ennek a védın kívül álló okai is lehetnek (például a hatóság által megküldött értesítés késedelmes volta), beszédesebb az az adat, mely szerint azokban az ügyekben, ahol még nem került sor az elsı tárgyalásra (tehát a kirendelt védınek még nem volt megjelenési kötelezettsége), 5 százalék volt a meghatalmazott védıvel rendelkezı azon fogvatartottak aránya, akik a lekérdezés idıpontjáig 11 A kirendelt védıvel nem rendelkezı fogvatartott személyek védelemhez való jogának érvényesülése a büntetıeljárás nyomozási szakaszában. Az állampolgári jogok országgyőlési biztosának jelentése (A továbbiakban: Ombudsmani jelentés) 7. o. 12 Ombudsmani jelentés, 17. és 22. o. 13 Ombudsmani jelentés, 32. o. 14 Fenyvesi, Csaba: A védıügyvéd: a védı büntetıeljárási szerepérıl és jogállásáról. Dialóg Campus Kiadó, 2002, Budapest Pécs, (továbbiakban: Fenyvesi) o. 15 Fenyvesi, 120. o. 16 Fenyvesi, 122. o. 17 Fenyvesi, 126. o. 3

4 még egyáltalán nem kerültek kapcsolatba védıjükkel, szemben a kirendelt védıvel rendelkezık 31 százalékával. Ez azt jelenti, hogy majd minden harmadik rászoruló fogvatartott kénytelen volt nélkülözni a hathatós ügyvédi segítséget az ellene folyó eljárás nyomozati szakában. Volt olyan megkérdezett, akit egy éves elızetes letartóztatásának ideje alatt még egyetlen egyszer sem keresett fel kirendelt védıje. 18 A kérdıíves kutatás a kirendelt védıi rendszer mőködésének további gyengeségeire is rámutatott, elsısorban a védıi aktivitással összefüggésben. Szemben a meghatalmazott ügyvéd által védett terheltek közel 70%-ával, a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek kevesebb mint harmada mondta, hogy védıje részt vett valamilyen nyomozati cselekményen. Ráadásul az eljárási cselekményen való részvétel sem mindig garancia arra, hogy a védı érdemi tevékenységet fejt ki: több megkérdezett állította, hogy kirendelt védıje egy szót sem szólt a kihallgatás vagy tárgyalás során, egyikük pedig egyenesen arról számolt be, hogy amikor kirendelt védıjét felelısségre vonta tárgyalótermi passzivitásáért, az azt válaszolta, hogy nem fog leállni vitatkozni a bíróval. 19 A témában a legfrissebb kutatás az Országos Rendır-fıkapitányság Bőnügyi Osztályának 2006-os vizsgálata, amely a rendırség 23 területi nyomozó hatósága a megyei és budapesti rendır-fıkapitányságok, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Autópálya Rendırség és a Repülıtéri Biztonsági Szolgálat által két hónapra (2006 júniusára és júliusára) vonatkozóan elvégzett célzott adatgyőjtés eredményeit dolgozta fel (továbbiakban: ORFK vizsgálat). 20 Az ORFK vizsgálat szerint a fogvatartás miatt foganatosított kirendelések vonatkozásában országosan jóval több azoknak az ügyeknek a száma, amelyeknél a kirendelt védı nem jelenik meg a védence elsı kihallgatásán, mint amelyeknél jelen van. Azt is kijelenthetjük azonban, hogy az értékek 4,54% (Komárom) és 77 % (Csongrád) között szóródnak, így az adatokból tendenciaszerő megállapításokat tenni nem lehetséges. Az mindenesetre leszögezhetı, hogy a területi nyomozó hatóságok közül 14-ben 50% alatti a kirendelt védı részvétele a fogvatartott gyanúsított elsı kihallgatásán, míg 9-ben 50%, vagy afölötti. 21 Az ORFK vizsgálat adatai alapján egyébként országosan 35% az átlag, tehát a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek közel kétharmadának elsı kihallgatására védı távollétében kerül sor. A megjelenésen túli érdemi védıi munka tekintetében az ORFK vizsgálat szerint általános [rendıri] tapasztalat [...], hogy a kirendelt védık hatékonysága, tevékenységük színvonala jobbára alatta marad a meghatalmazott védıkének. Ez utóbbiak nagyobb gyakorisággal jelennek meg az eljárási cselekményeken és indítványtételi jogukkal is gyakrabban élnek, mint a kirendelt védık. Bár egyes megyei fıkapitányságok szerint nincs érdemi különbség a kirendelt és a meghatalmazott védık között, mások, így például Pest megye tapasztalatai szerint a kirendelt védık több esetben nem jelennek meg az idıben telefaxon, postai úton, esetleg telefonon küldött értesítésben megjelölt idıpontban, egyéb elfoglaltságra hivatkozva. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye arról számolt be, hogy megyeszékhelyi szerveik kisebb különbséget látnak a kétféle védıtípus között, míg a kisebb települések meglátása szerint a 18 Kádár András Kristóf: A vétkesség vélelme: sérelmes bánásmód és védıi tevékenység az elızetes letartóztatásban lévı terheltek ellen folyó eljárásokban. Magyar Helsinki Bizottság, 2004, Budapest. (Továbbiakban: A vétkesség vélelme) o. 19 A vétkesség vélelme, 141. o. 20 A vizsgálat eredményeit bemutatja: Szabó Zsolt - Szomor Sándor: Fegyveregyenlıség. In: Rendészeti szemle, 2007/3. szám, o. (továbbiakban: Fegyveregyenlıség) 21 Fegyveregyenlıség, 35. o. 4

5 büntetıeljárás nyomozati szakában a kirendelt védık érdemi munkát gyakorlatilag nem végeznek. 22 Látjuk tehát, hogy az empirikus vizsgálatok szerint mind a nyomozati szak során tapasztalható jelenlét, mind az aktivitás tekintetében jelentıs deficittel küzd a magyar kirendelt védıi rendszer, hatékonynak tehát egyáltalán nem tőnik a rendelkezésre álló adatok alapján A magyar kirendelt védıi rendszer hatékonysági deficitjének okairól A fenti ismertetett problémák okai többrétőek. A legkézenfekvıbb és leggyakrabban hangoztatott bírálat a kirendelt védıi díjazásra vonatkozik. Gondot jelent ebben a körben, hogy a közelmúlt kedvezı jogszabályi változásai ellenére a vonatkozó rendelkezések továbbra sem teszik lehetıvé bizonyos tevékenységek díjazását, így például nem jár óradíj a beadványszerkesztésért, valamint a szabadlábon védekezı terhelttel való kapcsolattartásért. A legkényesebb kérdés természetesen nem ez, hanem az óradíj összege. A hatályos szabályozás értelmében a kirendelt védıi óradíj forint (+ÁFA), a fogva tartott terhelttel való konzultációért ennek a fele illeti a védıt. A védıt erre irányuló indítványára a büntetıügy iratainak tanulmányozásáért minden megkezdett 100 oldal irat után a kirendelt ügyvédi óradíj összege, de ügyenként összesen legfeljebb a kirendelt ügyvédi óradíj harmincszorosának megfelelı összegő munkadíj illeti meg. A szakma álláspontja szerint a piaci áraktól messze elmaradó díjazás az elsıdleges oka annak, hogy a nyomozati szakban (amikor a védı jelenléte nem kötelezı) a kirendelt védık túlnyomó része nem fejt ki érdemi (vagy esetenként bármilyen) tevékenységet annak ellenére, hogy a magyar büntetıeljárási rendszer jellegzetességeibıl adódóan a nyomozás kulcsfontosságú a büntetıjogi felelısség megállapításának szempontjából, és a nyomozati szakban elkövetett mulasztásokat a késıbbiekben már igen nehéz orvosolni. A díjazás mellett gyakran és indokoltan hangoztatott panasz a megfelelı infrastrukturális feltételek hiánya. A fogva lévı terhelt és a kirendelt védı közötti kapcsolattartást hátráltató tényezı például azt, hogy a fogvatartást foganatosító megyei büntetés-végrehajtási intézetek akár 100 kilométerre is lehetnek az eljárás helyétıl, ahol az ügyvéd irodája található, ráadásul mivel némely intézetben egyetlen ügyvédi beszélı helyiség van, elıfordulhat, hogy az odautazó védı órákig tartó várakozás után végül nem is tud beszélni védencével. Ugyancsak problémaként jelentkezik, hogy jelenleg egyetlen büntetés-végrehajtási intézetben sincs mód arra, hogy a védı kezdeményezzen telefonos kapcsolatot fogva tartott ügyfelével. 23 Számunkra azonban úgy tőnik, hogy az alapvetı problémák nem csupán az alacsony díjazásban, és az infrastrukturális feltételek tagadhatatlan elégtelenségében, hanem elsısorban a rendszer mőködtetésével kapcsolatos feladatok és felelısségek szerkezetének inkoherenciájában, töredezettségében is gyökereznek. A rászorulóknak nyújtott hatékony védelem rendszerszintő biztosításához négy alapvetı funkció megfelelı ellátására van szükség: 1) kirendelt védık biztosítása azokban az esetekben, amikor kötelezı vagy egyébként szükséges (kirendelési funkció); 2) a kirendelt 22 Fegyveregyenlıség, 36. o. 23 Lásd például: Bánáti János: Szabadságkorlátozások. In: Fundamentum , 2. sz. (továbbiakban: Szabadságkorlátozások), o. 5

6 védıi tevékenység minıségének ellenırzése (egyéni minıségbiztosítás); 3) a rendszer egészének figyelemmel kísérése és értékelése (általános minıségbiztosítás), 4) a rendszer költségvetésének megtervezése és végrehajtása (költségvetési funkció). Ahhoz viszont, hogy e funkciók ellátása valóban kielégítı legyen, arra van szükség, hogy vagy ugyanaz a szervezet legyen felelıs valamennyiért, vagy pedig olyan szervezetek osszák meg egymás között a feladatokat, amelyek érdekeltek a rendszer zökkenımentes mőködésében. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy az egyes funkciók ellátásával kapcsolatban milyen problémák merülnek fel, különös figyelmet fordítva a kirendelési funkció tényleges gyakorlatára, és az ezáltal felvetett kérdésekre Kirendelési funkció Mind a konkrét terhelt egyéni szemszögébıl, mind pedig a rendszer egészének szempontjából kulcsfontosságú kérdés, hogy ki kapja egy adott ügyben a kirendelést. A védı kirendelése, azaz a konkrét ügyben eljárni köteles konkrét ügyvéd kiválasztása a rendszer legfontosabb funkciója, minden további funkció alapja és egyben célja is. Az ügyvédekrıl szóló évi XI. tv. (Ütv.) 35. -a szerint az ügyvédi kamara jegyzéket vezet a kirendelhetı ügyvédekrıl. Az Ütv. [...] nem tartalmaz útmutatást a jegyzék összeállítására, mindössze azt a kötelezettséget rója a kamarára, hogy a névjegyzéknek biztosítania kell a büntetıeljárás zavartalan menetét. A kamarák élnek is ezzel a»szabadsággal«, és többféle módszert alkalmaznak a jegyzék összeállításánál. A legáltalánosabb módszer, hogy a névjegyzékbe a kamarába bejegyzett összes ügyvédet felveszik. Néhány kamarában az így elkészített névjegyzékben külön megjelölik azoknak a nevét, akik kifejezetten kérik, hogy számukra a hatóság biztosítson kirendeléseket. A nagyobb létszámú kamaráknál és néhány megyeszékhelyen ahol arányosan a legtöbb ügyvéd van lehet azt a megoldást választani, hogy önkéntes jelentkezés alapján állítják össze a pártfogó ügyvédi, illetve a büntetı kirendelési listát. 24 Ebbıl a jegyzékbıl azonban a Be. értelmében 25 az a szerv (bíróság, ügyész, nyomozó hatóság) választ védıt a terhelt számára, amelye elıtt az eljárás folyamatban van. Ez azt jelenti, hogy a nyomozati szakban a védı kirendelésének (kiválasztásának) funkciója a nyomozó hatóság, azaz egy olyan szerv kezében van, amely eljárási helyzeténél fogva nem érdekelt az igazán hatékony ügyvédi munkában. Amennyiben eltekintünk a magyar büntetıeljárási hagyományoktól, és megpróbáljuk friss szemmel nézni a helyzetet, tulajdonképpen teljességgel érthetetlen: miként lehetséges az hogy a védelmet a vád választja ki. Az alatt ismertetett kutatási eredmények azt mutatják, hogy ennek a strukturális problémának rendkívül komoly gyakorlati következményei vannak, e tény ugyanis minden 24 Szabadságkorlátozások, 52. o. A kamarák e téren követett gyakorlatának megítélése sem mentes a vitáktól. A Helsinki Bizottság Büntetıjogi Segítségnyújtási Programjának november 30 december 1-én tartott Zárókonferenciáján az egyik résztvevı ügyvéd kifejtette: azzal, hogy a Budapesti Ügyvédi Kamara lehetıvé teszi a tagok számára, hogy bizonyos összeg megfizetésével megválthassák magukat a kirendelések alól, nehéz helyzetbe hozza a kirendeléseket ellátó kollégákat, mivel a nagyszámú kirendelés nem teszi lehetıvé, hogy valamennyi ügyben valamennyi eljárási cselekményen megjelenjenek. Ugyanezen a konferencián egy másik résztvevı viszont arra mutatott rá, hogy a büntetıjogban nem jártas ügyvédek mentesülésének lehetısége üdvözlendı, mivel ha ık látják el a terhelt védelmét, az bizonyosan formális lesz. 25 Be. 48. (1) 6

7 valószínőség szerint nem független a kirendelt védık megjelenésével kapcsolatos rendkívül kedvezıtlen adatoktól. A nyomozó hatóság alapvetıen kétféleképpen érheti el, hogy a védı ne legyen jelen a nyomozati cselekményeken, különös tekintettel a sokszor sorsdöntı elsı kihallgatásra. Az egyik kézenfekvı lehetıség a védı értesítése. A Be. tartalmaz néhány olyan rendelkezést, amely azt hivatott biztosítani, hogy a kirendelt védı lehetıség szerint megjelenhessen az elsı kihallgatáson, ezek azonban a gyakorlatban nem mindig érvényesülnek. A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védıt választhat, illetıleg védı kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védı részvétele kötelezı, és a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védıt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védıt rendel ki. Ezek a figyelmeztetések gyakorlatilag a kihallgatás megkezdése után hangzanak el, és az nincs elıírva, hogy a kihallgatást fel kell függeszteni abból a célból, hogy az akár nyomban kirendelt védı meg is érkezhessen. A különösen kiszolgáltatott helyzetben lévı fogva tartott terheltekre nézve a Be. többletgaranciákat is tartalmaz, amikor kimondja, hogy az ilyen személyek esetén a védıt legkésıbb a terhelt elsı kihallgatásáig kell kirendelni. E jogszabályi rendelkezésnek nyilvánvalóan az a célja, hogy a kihallgatás lehetıség szerint védıi jelenlét mellett történjék. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a nyomozó hatóság a szabályt formálisan betartva, ám gyakorlatilag kiüresítve azt sokszor olyan idıben értesíti a védıt, hogy annak már a legnagyobb lelkiismeretesség mellett se lehessen esélye a kihallgatáson részt venni. Maga az ORFK vizsgálat is arra a következtetésre jutott, hogy vannak olyan területek, ahol a kirendelés idıszerősége hagy kívánnivalókat maga után. Az ún. azonnalos ügyekben, amikor az elkövetı pl. tettenérést követıen kerül elıállításra, a 23-ból 16 területi nyomozó hatóság minimálisan egy órát biztosít a védı kirendelése, értesítése és a kihallgatás megkezdése között. Ez az idı 11 nyomozóhatóságnál esetenként a kirendelt védı tartózkodási helye és a nyomozó hatóság hivatali helyisége közötti távolságot, a napszakot stb. figyelembe véve a több órát is eléri. Valamennyi hatóság egységes a tekintetben, hogy a kirendelı határozatot és az értesítést rövid úton (telefaxon, illetıleg telefonon) közlik a védıvel és amennyiben az ügyvéd jelzi részvételi szándékát, a nyomozási cselekmény idıpontját minden esetben rugalmasan tervezik annak érdekében, hogy a védı jelen lehessen. Mindössze Somogy megye számolt be arról, hogy a kihallgatás elıtt átlagosan 30 perccel történik meg az értesítés, ami a megye méretét, településszerkezetét is figyelembe véve nem feltétlenül elegendı idı a megjelenésre. 26 A másik talán még aggasztóbb lehetıség, hogy a nyomozó hatóság részérıl eljáró személy olyan védıt választ a kamarai listáról, akirıl tudja, hogy nem túl agilis, nem terjeszt elı bizonyítási indítványokat, esetleg meg sem jelenik az eljárási cselekményeken. Ezzel a kérdéssel összefügg a rendırséghez települt ügyvédek problémája. Az ORFK vizsgálat tanulsága szerint a fıvárosban tizenkét kerületi kapitányság rendszeresen ugyanazokat az ügyvédeket rendeli ki, akik jobbára önálló irodát már nem fenntartó nyugdíjas ügyvédek. Elınyük, hogy a nap bármely szakában elérhetık és vállalják is a kirendelést. Jellemzı még a pályakezdı, fiatal jogászok jelentkezése, akik praxisuk megalapozása, illetıleg a gyakorlatszerzés érdekében jelentkeznek kirendelt védıi feladatokra. Bács-Kiskun 26 Fegyveregyenlıség, 35. o. 7

8 megyében néhány ügyvédrıl elmondható, hogy rendıri szervhez»települt«, praxisát a kirendelésekbıl tartja fenn, de ez nem jellemzı. Komáromban a helyzet bár nem egységes, de vannak olyan ügyvédek, akik elsısorban kirendelésre alapozzák praxisukat. 27 Az ORFK vizsgálat során a megkérdezett szervek azt az általános véleményt fogalmazták meg, hogy a nyomozó hatóságok azokat az ügyvédeket részesítik elınyben a kirendeléseknél, akikre mindig, mindenkor bizton számíthatnak a kirendelés elvállalásában és a megjelenésben. 28 Ezt nyilvánvalóan cáfolja ugyanezen vizsgálatnak a kirendelt védık megjelenési hajlandóságával kapcsolatos eredménye (emlékeztetıül: a 23 területi nyomozó hatóság közül 14-ben 50% alatti a kirendelt védı részvétele a fogvatartott gyanúsított elsı kihallgatásán): ha valóban olyan ügyvédeket rendelnének ki a nyomozó hatóságok, akik az esetek nagy részében megjelennek, a számszerő eredmények nem lehetnének ennyire rosszak. Az ORFK vizsgálat fıvárosi tapasztalatait megerısíti annak a közérdekő adatkérésnek az eredménye is, amelyet a Helsinki Bizottság intézett a BRFK-hoz és a kerületi kapitányságokhoz. A kérés arra irányult, hogy a rendıri szervek az illetékességükbe és hatáskörükbe tartozó eljárásokban 2007 folyamán név szerint kiket rendeltek ki védıként és melyik ügyvédet hány alkalommal. A megkeresésnek hat kapitányság tett eleget. (A többi rendıri szerv ellen a Bizottság keresetet indított közérdekő adatok kiadása iránt, amelyet elsı fokon megnyert.) A válaszokból az a kép bontakozott ki, hogy szinte minden rendıri szervnél van olyan védı, aki az ügyek túlnyomó részét megkapja. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy a két legtöbbet foglalkoztatott ügyvédet az egyes kapitányságok az ügyek hány százalékában rendelik ki. 1. Tábla: Kirendelések ügyvédek közötti megoszlása, 2007-ben Kapitányság Éves ügyszám (kirendelés) Legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd által vitt ügyek az összes kirendelés Két legtöbbet foglalkoztatott ügyvéd által vitt ügyek az összes kirendelés százalékában százalékában I. kerület 83 55% 69% V. kerület % 82% XVII. kerület % 68% XVIII. kerület % 70% XX és XXIII % 67% kerület XXII. kerület % 41% A táblázatból kiderül, hogy míg a XXII. Kerületi kapitányság 2007-ben viszonylag kiegyensúlyozott kirendelési gyakorlatot folytatott, addig a többi kapitányságon két ügyvéd viszi el a kirendelések több mint kétharmadát, van olyan rendıri szerv, ahol több mint 80%-át. Az azonos védık gyakori kirendelése felveti azt a rendszerszintő aggályt is, hogy amennyiben egy védı elsıdlegesen az ugyanattól a rendıri szervtıl érkezı kirendelésekre alapozza a praxisát (és így a megélhetését), tud-e kellı határozottsággal fellépni a terhelt érdekében azzal a vizsgálóval szemben, akitıl anyagilag tulajdonképpen függı helyzetben van? És még ha ez a helyzet nem is befolyásolja egy ügyvéd munkáját, szintén felmerül a kérdés, hogy nem kezdi-e ki egy ilyen konstrukció azt az ügyféli bizalmat, amely a hatékony védıi munka 27 Fegyveregyenlıség, 39. o. 28 Fegyveregyenlıség, 39. o. 8

9 szempontjából elengedhetetlen. Ez a helyzet lehet az egyik oka annak, hogy a Helsinki Bizottság 2003-as kutatása során a megkérdezett egyes terheltekben az a benyomás alakult ki, hogy a kirendelt védık valójában az ıket kirendelı nyomozó hatóságnak dolgoznak, és csak abban érdekeltek, hogy védencüket rábírják a beismerésre. 29 A fent felvetett problémák jól mutatják, hogy olyan strukturális problémáról van szó, amelynek megoldása a rendszer radikális reformját, azaz a kirendelési funkció más szerv kezébe helyezését teszi szükségessé, annak érdekében, hogy a nyomozó hatóság (és a vádhatóság) az elıtte folyamatban lévı ügyekben csak jelezze a kirendelés szükségességét, a tényleges kirendelést, azaz a kirendelt védı kiválasztását és értesítését azonban az eljárásban semmilyen formában nem érdekelt szerv hajtsa végre Egyéni minıségbiztosítás Egyéni minıségbiztosítás alatt a konkrét ügyekben eljáró ügyvéd konkrét védıi tevékenységének vizsgálatát értjük. A probléma lényege e vonatkozásban, hogy míg a meghatalmazott védık esetében az ügyfél legalábbis elvileg ellenırzést gyakorol az ügyvéd tevékenysége felett, (hiszen ha elégedetlen, felmondja a megbízási szerzıdést, és keres mást), 30 addig a kirendelt védı esetében ilyesfajta közvetlen kontroll-mechanizmus nem létezik. Sajátos háromoldalú jogviszony alakul ki, amelyben nem az ügyfél biztosítja a díjazást, az a szereplı azonban, amely az ügyvédnek fizet, egyrészt nem rendelkezik rálátással az ügyvédi munkára, másrészt az ügyvédi függetlenség elvénél fogva nem is gyakorolhat arra ráhatást. Az egyéni minıségbiztosítási funkciót közvetett módon, fegyelmi jogkörükön keresztül jelenleg az ügyvédi kamaráknak kellene ellátniuk. A kamara fegyelmi eljárást folytat azokkal az ügyvédekkel szemben, akik az ügyvédi tevékenység gyakorlásából eredı, jogszabályban, illetve az etikai szabályzatban meghatározott kötelességüket vétkesen megszegik. 31 E kötelezettségek körébe esnek a Be. vonatkozó rendelkezései (pl. az, amely szerint a védı köteles a terhelttel a kapcsolatot késedelem nélkül felvenni 32 ), valamint a kirendelt védıként való eljárás egyéb szakmai szabályai is, különös tekintettel az ügyvédi etikai kódex 33 8/4 pontjára, amely szerint a kirendelés átvételét követıen haladéktalanul jelentkezni kell a kirendelı hatóságnál, tájékoztatást kell kérni, és haladéktalanul kezdeményezni kell az elızetes letartóztatásban lévı ügyféllel a személyes kapcsolat felvételét. Amint a fent idézett kutatási eredményekbıl, kitőnik, a kirendelt védık jelentıs részét felelısségre lehetne vonni a két fenti szabály megsértéséért. Ennek ellenére az ilyen jellegő fegyelmi eljárások igen ritkák, aminek elsısorban ismét strukturális oka van. 29 A vétkesség vélelme, o. 30 Arra is rá kell mutatni persze, hogy a meghatalmazott védık tevékenységének minıségellenırzése sem mentes a problémáktól. Elvileg az ügyfél ellenırzést gyakorol a védıjének teljesítménye felett, azonban ez nem ilyen egyszerő a gyakorlatban, hiszen az ügyfelek ritkán képesek pontosan megítélni a védı tevékenységét. Ráadásul ez a fajta kontroll csak akkor gyakorolható érdemben, ha a terheltnek elegendı pénze van arra, hogy a már kifizetett összegektıl függetlenül meg tudjon bízni egy másik ügyvédet. Mivel az ügyvédi díjakat gyakran elıre kifizetik, sok terhelt valójában nem képes már lecserélni a meghatalmazott védıt. 31 Ütv., (1) a) 33 8/1999. (III. 22.) MÜK (Magyar Ügyvédi Kamara) szabályzat az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól 9

10 A nyomozati szakban elsısorban a nyomozó hatóság és a terhelt van abban a helyzetben, hogy az ilyesfajta mulasztásokat a kamarának jelezhetné. Ez azonban különbözı okokból sem az egyiktıl, sem a másiktól nem várható. Amint azt fent jeleztük, a nyomozó hatóság alapvetıen nem érdekelt a hatékony ügyvédi munkában, ezért nyilvánvalóan nem fogja jelezni, ha a védı nem látja el megfelelıen a munkát. A terhelt helyzete bonyolultabb. Azok a terheltek, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy védıt hatalmazzanak meg, általában a szegény, iskolázatlan rétegekbıl kerülnek ki, érdekérvényesítı képességük is alacsony. Ráadásul a terheltnek nincs alanyi joga új védı kirendelésének kérésére. Az ügyvédi törvény szerint a hatóság a kirendelt ügyvédet a kirendelés alól felmentheti, ha a terhelt alapos okkal kéri a felmentését. 34 A Be. gyakorlatilag megismétli ezt a szabályt, amikor kimondja: a védı kirendelése ellen nincs helye jogorvoslatnak, de a terhelt indokoltan más védı kirendelését kérheti. A kérelemrıl az a bíróság, ügyész, illetıleg nyomozó hatóság dönt, amely elıtt az eljárás folyik. 35 Elıállhat tehát az a helyzet, hogy a terhelt új védı kirendelését kéri, azonban a hatóság e kérésnek nem tesz eleget, a terhelt tehát olyan védıvel kénytelen folytatni az eljárást, akit bepanaszolt, akivel szemben fellépett a hatóság elıtt. Az is érthetı, hogy a terheltnek adott esetben elegendı az ellene folyó eljárás, nem kíván újabb frontot nyitni. Összességében tehát nem csodálkozhatunk, hogy azok a terheltek, akik esetleg tisztában is vannak ezen jogukkal, nem kockáztatják meg a panasztételt. Ennek eredményeként a tényleges egyéni minıségbiztosítás hiányzik a magyar rendszerbıl. A bírói szak vonatkozásában hivatkozunk a Helsinki Bizottság 2003-as konferenciájának egyik bíró résztvevıje által mondottakra, miszerint a bírák kollegiális viszonyban vannak az ügyvédekkel, ezért aggályosnak éreznék, ha fegyelmi panaszt kellene tenniük a munkáját hanyagul végzı védı ellen. Legfeljebb annyit tehetnek, hogy soha többé nem rendelik ki azt az ügyvédet, akivel kapcsolatban negatív tapasztalatuk van Az általános minıségbiztosítási funkció Az általános minıségbiztosítás a rendszer egészének figyelemmel kísérését, a rendszer mőködésére vonatkozó adatok szisztematikus győjtését és elemzését, a rendszer mőködésének értékelését jelenti. Noha ez a funkció tenné lehetıvé, hogy megítélhetı legyen: egészében betölti-e a kirendelt védıi rendszer azt a szerepet, amelynek érdekében mőködtetik (tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jog biztosítása a valamilyen okból kiszolgáltatott helyzetben lévé terheltek számára), ezt a feladatot jelenleg egyetlen szerv sem látja el Magyarországon. Sem az ügyvédi kamarákban, sem az Igazságügyi Minisztériumban, sem az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban nem állnak rendelkezésre koherens adatok a kirendelt védık által vitt ügyek számát, eredményességét, arányait tekintve. Egyik szervnél sem végeztek átfogó vizsgálatokat a rendszer hatékonyságának tárgyában, és jelenleg egyik szervnél sem léteznek olyan intézményesített mechanizmusok, amelyeknek célja, hogy a kirendelt védıi intézmény mőködését nyomon kövesse és értékelje. 36 Amennyiben végül az 1.1. alatt említett kerethatározat-tervezethez hasonló tartalmú norma lép hatályba, úgy az összefüggésben reformra fogja kényszeríteni Magyarországot. A tervezet 34 Ütv., 34. (3) 35 Be., 48. (5) 36 Az adathiányos állapotot jól szemlélteti, hogy a Magyar Ügyvédi Kamara nem tudott arra nézve adatot szolgáltatni, hogy a 2007-ben lefolytatott 448 fegyelmi ügybıl hány érintett kirendelt védıt, és ezek közül hányban állapították meg a szakmai szabályok megszegését. 10

11 ugyanis a tagállamok kötelességévé tette volna, hogy győjtsék a büntetıjogi segítségnyújtó rendszer figyelemmel kíséréséhez és értékeléséhez szükséges információkat, ezen belül különbözı statisztikai adatokat A költségvetési funkció A kirendelt védıi rendszer költségvetésével kapcsolatos funkciók esetében sem beszélhetünk átgondolt szisztémáról. A kirendelt védık díjazására és költségeik megtérítésére vonatkozó részletes szabályokat az igazságügyi és rendészeti miniszter határozza meg, a díj nagyságát pedig az Országgyőlés. Azoknak a szerveknek tehát, amelyek a rendszer költségvetésérıl döntenek, nincsenek eszközeik a pénzükért nyújtott szolgáltatás minıségének ellenırzésére, míg annak a szervnek (az ügyvédi kamarának), amely a rendszer mőködtetésével kapcsolatban jelenleg a legtöbb funkciót ellátja, csak korlátozott beleszólása van a költségvetési kérdésekbe. 37 Ehhez adódik, hogy egyes eljárási szakaszokban a tényleges kifizetéseket is más és más szerv teljesíti, ezért például nem létezik a nyomozati, ügyészi és bírósági szakot is felölelı összesített kimutatás az egy adott évben kirendelt védıi díjakra és költségekre kifizetett összegrıl. Még az egyes szerveken belül sem áll rendelkezésre könnyen kezelhetı, naprakész kimutatás az általuk kirendelt védık számára teljesített kifizetésekrıl: a díjak és az úti-, szállás- és ellátási költségek szétszálazása közel lehetetlen. Ráadásul önmagában még ezeknek az összegeknek az ismerete sem lenne elégséges, hiszen az állam csak a személyes költségmentességben részesülı (valamint a felmentett) terheltek kirendelt védelmének költségeit állja, az összes többi esetben csupán elılegezi a költségeket, amelyeket a bőnügyi költség részeként a terheltnek elvileg vissza kell fizetnie. Arra nézve azonban végképp nincs kimutatás, hogy mennyi elılegezett költség folyik vissza ilyen módon. Így a rendszer összköltségvetésérıl valójában nem tudunk semmit, az gyakorlatilag teljességgel tervezhetetlen. 2. Javaslatok a kirendelt védıi rendszer strukturális problémáinak megoldására 2004 és 2007 között végrehajtott Büntetıjogi Segítségnyújtási programjának keretében a Magyar Helsinki Bizottság megfogalmazott néhány a jelenlegi kutatás alapjául is szolgáló javaslatot a fent vázolt problémák megoldására. Ezeket foglaljuk össze röviden az alábbiakban Kirendelési funkció A Bizottság kulcsfontosságúnak tartja, hogy a kirendelt védı kiválasztásának funkciója a nyomozóhatóságtól függetlenül valósuljon meg. Elgondolásunk szerint a kialakítandó rendszer központi szervezete az Igazságügyi Hivatal lenne, amelynek jogi segítségnyújtó szolgálata a védık kirendelésérıl is gondoskodna. Az ügyvédeket az Igazságügyi Hivatal osztaná be 3, 6 vagy 12 hónapra elıre, az adott megyében foganatosított kirendelések átlagos számának valamint a megyei ügyvédi kamara taglétszámának megfelelıen. A hivatal 24 órás ügyeleti szolgálatot tartana fenn, az ügyvédek pedig vállalnák, hogy ügyeleti napjukon elérhetık lesznek. A hivatal olyan elıre meghatározott algoritmus alapján rendelné ki ıket, amely biztosítja a kirendelések egyenletes elosztását. 37 A Magyar Ügyvédi Kamara elnöke tagja az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak, mely elıkészíti és benyújtja a kormányhoz a bírósági fejezetre vonatkozó költségvetési javaslatot (ez a fejezet tartalmazza a jogi segítségnyújtásra fordítandó összeg egy részét is). 11

12 Ha ez az optimálisnak tetszı eljárási rend egyelıre finanszírozhatatlan, átmeneti megoldást egy olyan rendszer jelenthet, amelyben a kirendelés továbbra is a nyomozó hatóság feladata, azonban a kirendelendı védı személyének meghatározása nem a hatóság diszkrécióján múlik, hanem egy az elızı bekezdésben leírt elıre meghatározott rend szerint alakul. Az ügyvédeket ebben a rendszerben is a megyei Igazságügyi Hivatal, vagy esetleg az ügyvédi kamara osztaná be, és a rendszer a fentebb leírt módon mőködne. (Hollandiában is hasonló megoldást alkalmaznak. Itt a jogi segítségnyújtó központok 3 vagy 6 hónapra elıre állapítják meg az ügyeleti kötelezettséget. Az ügyeletes ügyvédnek attól függıen, hogy az öt központ melyikéhez tartozik vagy készenlétben kell állnia abból a célból, hogy ıt a nyomozó hatóság telefonon vagy faxon értesíthesse, ha eljárási cselekményre kerül sor, vagy pedig 3 óránként be kell telefonálnia a kapitányságra, hogy megkérdezze, nem szükséges-e a megjelenése. A holland rendszernek sajátossága az is, hogy a terhelt a jogi segítı ügyvédek közül maga választhat védıt. Ez azt jelenti, hogy az ügyeletes ügyvédnek meg kell jelennie a nyomozó hatóságnál, el kell látnia a terhelt védelmét, amennyiben azonban a terhelt más védıt választ a listából, úgy azt a védıt az ügyeletes ügyvédnek a lehetı leghamarabb értesítenie kell.) A program zárókonferenciáján felvetıdött, hogy a nyomozó hatóság általi kirendeléshez hasonló strukturális problémát vet fel a felszámoló és a vagyonfelügyelı kijelölése a felszámolási- és a csıdeljárásban, ahol mivel adott esetben jelentıs pénzekrıl és gazdasági érdekekrıl lehet szó rendszerszinten kell biztosítani nem csupán elfogulatlanságot, hanem annak látszatát is. Ennek érdekében a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet úgy rendelkezik, hogy a felszámolási és a csıdeljárásban az ideiglenes vagyonfelügyelı, a felszámoló és a vagyonfelügyelı kijelölése számítógépes program felhasználásával történik. A program véletlenszerően határozza meg a felszámoló, illetve vagyonfelügyelı személyét. A kirendelt védı kiválasztása is történhet hasonló módon, a megfelelı számítógépes program pedig már rendelkezésre áll, némi módosítással bizonyosan a kirendelésekre is alkalmassá lehetne tenni. A kirendelési funkcióhoz kapcsolódik az a felvetés is, hogy az értesítés szabályait szintén módosítani kellene, ugyanis amennyiben akár az Igazságügyi Hivatal, akár a nyomozó hatóság a jelenlegi gyakorlatnak megfelelıen faxon küld értesítést, az éjszakai és hétvégi kihallgatások valószínőleg továbbra is védıi jelenlét nélkül zajlanának, hiszen az ügyvédektıl ügyeleti napján sem várható el, hogy 24 órán keresztül az irodájukban tartózkodjanak. Ezért a kirendelı számára elı kellene írni, hogy telefonon is kapcsolatba lépjen a védıvel, amennyiben a nyomozó hatóság sürgısen kívánja foganatosítani a kihallgatást. Annak érdekében, hogy megteremthetı legyen az egyensúly a terhelt védelemhez való joga és a bőnüldözési érdek között, elfogadhatónak az a rendırségi javaslat, hogy a nyomozó hatóság a védı értesítése és a kihallgatás megkezdése között betartandó, elıre meghatározott idıintervallum elteltével megkezdhesse a kihallgatást, feltéve, hogy ez az intervallum realisztikus. Ez azt jelenti, hogy településtıl és idıponttól függıen különbözı lehet a kötelezıen betartandó idıköz, amelynek meghatározása így országos szintő adatgyőjtést igényel Minıségbiztosítási funkció A kirendelt védıi tevékenység realisztikus minıségbiztosítása megítélésünk szerint egy háromszintő rendszerrel lenne megoldható. 12

13 Az elsı szintet egy formális vizsgálat jelentené, amelyet a büntetıjogi terület beható ismerete nélkül is el lehet végezni. Ez a vizsgálat befejezett ügyekben annak megállapítására irányulna, hogy a kirendelt védı megjelent-e mindazon eljárási cselekményeken, vagy túlnyomó részükön (kihallgatás, szembesítés, iratismertetés, tárgyalás), amelyeken részvételét a törvény lehetıvé teszi. Ezt a vizsgálatot az Igazságügyi Hivatal munkatársai is elvégezhetnék. A második szintet egy, az Igazságügyi Hivatal mellé telepített, vagy ügyvédi kamarák által mőködtetett, de mindenképpen ügyvédekbıl álló szakmai kuratórium tevékenysége jelentené, amely a védıi tevékenység érdemi vizsgálatát végezné rendszeres idıközönként. A Programban részt vevı egyik ügyvéd a következı megoldást vetette fel a vizsgálat lebonyolításával kapcsolatban: A vizsgálat alá vont ügyvéd megjelölhetne egy meghatározott számú ügyet, melyben, mint védı járt el, illetve ugyanennyi ügyet választhatna a vizsgálatot végzı szervezet, vagy kuratórium. Ezen [befejezett] ügyek alapján készülhetne egy minısítés. [...] Az ügyvédi függetlenség és titok sérthetetlenségét a megfelelıen kialakított és jogszabályi felhatalmazással rendelkezı testület biztosíthatná. Amennyiben a kuratórium a védıi tevékenységét nem ítéli kielégítınek, az ügyvéd törölhetı lenne a kirendelhetı ügyvédek listájáról. Ez nyilván csak abban az esetben lenne kellıképpen elrettentı hatású szankció, ha meghatalmazáson alapuló büntetı védelmet is csak a kirendelhetı védık listáján szereplı ügyvédek láthatnának el. Az ügyvédi kamarák fegyelmi jogköre ebben a rendszerben egyfajta harmadik szintet jelentene a kirívó mulasztások esetére. A fenti három szint olyan módon kapcsolódna össze, hogy amennyiben a vizsgálat során az Igazságügyi Hivatal arra a következtetésre jut, hogy egy ügyvéd az eljárási cselekmények nagy részét elmulasztotta, és helyettesítésérıl sem gondoskodott, kezdeményezhetné a kuratórium vizsgálatát, vagy szélsıséges esetekben fegyelmi panaszt tehetne a kamaránál. E jog a kuratóriumot is megilletné. Fontos lépést jelentene az általános minıségbiztosítási funkció megoldása felé, ha a kirendeléseket és a kifizetéseket, valamint az ügyvédi jelenlét formális ellenırzését az Igazságügyi Hivatal végezné. Ebben az esetben lehetségessé válna egy olyan adatbázis létrehozása, amelybıl könnyőszerrel megállapítható volna a kirendeléses ügyek száma, költsége és az is, hogy az ügyek nagy részében megjelennek-e a védık a nyomozati szakban Költségvetési funkció Az elsıdlegesen érvényesítendı alapelv ebben a vonatkozásban az, hogy minden, a kirendelt védıi tevékenységgel összefüggı kifizetést egyetlen szervezetnek kellene teljesítenie. A jelenlegi szisztéma (amelyben a védıknek az eljárás szakaszától függıen más és más szerv fizet) kizárja, hogy a rendszer mőködésének tényleges költségeirıl megfelelı adatokhoz lehessen jutni. Az egységes kifizetıhely lehetne az Igazságügyi Hivatal. A jelenlegi rendszer, amelyben a hatóságok igazolják a védıi tevékenységgel töltött órák számát, nem teljesen kielégítı megoldás, hiszen nem biztosít lehetıséget bizonyos tevékenységek (felkészülés, beadványszerkesztés, fogva nem tartott terhelttel való konzultáció) díjazására. 13

14 Két lehetséges megoldás kínálkozik e probléma kiküszöbölésére. Az elsı a holland rendszer, amelynek lényege, hogy esettípusonként meghatároznak egy óraszámot, és bizonyos, a rendes ügymenetbe nem tartozó tevékenységekért (pl. 60 kilométert meghaladó utazás) további órák számolhatók el. Fontos eleme a rendszernek, hogy amennyiben egy ügyre az ügyvéd az elıre meghatározott óraszám háromszorosánál többet fordítja, kérheti a tételes, óradíjas elszámolást. Egy olyan, különbözı bőncselekményekre vonatkozó tipológia felállítása, amelynek alapján átalánydíjat lehetne megállapítani minden egyes esettípusra, kiterjedt adatgyőjtést és feldolgozást tenne szükségessé, amelynek alapjául a kirendelt védı részvétele mellett folyt és már lezárult esetek aktái szolgálhatnának. Elképzelhetı azonban, hogy a szakmai körök tiltakoznának az átalánydíjas rendszer ellen. Egy másik megoldás az óradíjas és az átalánydíjas rendszer vegyítése lehetne. Az eljárási cselekményeken való részvétel továbbra is a hatóságok igazolása alapján lenne kifizethetı, míg az adott ügy lezárása után a védı átalányösszeget kérhetne az ily módon ki nem fizetett többlettevékenységeiért (felkészülés, beadványszerkesztés). Ha az Igazságügyi Hivatalnak kétségei támadnak az összeg megalapozottságát illetıen, megkövetelhetné, hogy az ügyvéd iratokkal támassza alá kifizetési igényét. Arra való tekintettel, hogy egyes költségeket nagyon nehéz tételesen kimutatni (például egy ügyvédi iroda telefonköltségének hány százaléka merült fel egy hónapban egy adott üggyel kapcsolatosan), az átalánydíjas megoldás a költségek elszámolására is jobbnak mutatkozik. A Budapesti Ügyvédi Kamara és a BRFK által kötött megállapodás alapján az óradíjakon alapuló 30%-os költségátalány elfogadhatónak tőnik. 3.1 A kutatás alapvetı célja 3. A Helsinki Bizottság iratkutatásának rövid leírása A jelen kutatás voltaképpen a fenti 2. pontban ismertetett javaslat-csomag egyik elemének, a kirendelt védıi tevékenység minıségbiztosításában elsı szintet jelentı formális vizsgálatnak a tesztelésére szolgált. Amint fent írtuk, szemben a megbízási jogviszonnyal, ahol fıszabály szerint az rendelkezik közvetlen tapasztalatokkal az ügyvédi tevékenység minıségérıl, aki a munkadíjat fizeti és akinek, amennyiben elégedetlen, módjában áll a megbízást megszüntetni, a kirendelésnél az ügyfél elkülönül mind a díjat fizetı (elılegezı), mind pedig az ügyvéd személyérıl döntı szervtıl. Az ügyvéd személyérıl döntı, majd a kirendelést visszavonni és más védıt kijelölni jogosult szervek (nyomozó hatóság, ügyész, bíróság) eljárási pozíciójától és szerepétıl ugyanakkor valójában idegen a terhelt érdekei (nem jogai!) felett való ırködés, a díjat fizetı entitás (végsı soron az állam, hiszen a büntetıeljárásban részt vevı szervek csak adminisztrálják a kifizetéseket) pedig a jelenlegi rendszerben semmilyen rálátással nem bír arra, hogy milyen szolgáltatást kap (illetve a terhelt milyen szolgáltatást kap) a kifizetett összegekért cserébe. Azt talán egyetlen ügyvéd sem vitatja, hogy annak, aki fizet, joga van tudni, mire költi a pénzét, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a konkrét ügyekben kifejtett védıi tevékenység 14

15 mélyreható, érdemi állami vizsgálata, ellenırzése, jelentıs problémákat vethet fel az ügyvédi függetlenség szempontjából. E konfliktus feloldására született az a fenti (2.2 pontban megfogalmazott) javaslat, hogy a minıségbiztosításhoz szükséges ellenırzés váljon két részre: egy formális vizsgálatra, amely a konkrét eljárás beható ismerete és értékelése nélkül, csak kvantitatív ismérvekre alapulva dolgozza fel a már befejezett ügyeket, és egy érdemi vizsgálatra, amely sokkal kevesebb ügyre kiterjedıen egy ügyvédekbıl álló grémium végez el a bírák értékeléséhez hasonlóan. A formális vizsgálatot (amely a védıi jelenlétet és alapszinten az aktivitást értékeli) a titoktartásra vonatkozó megfelelı törvényi szabályozás megalkotása után végezhetnék az Igazságügyi Hivatal munkatársai anélkül, hogy az az ügyvédi függetlenséget veszélyeztetné. Úgy véljük, ilyen mértékő és mélységő ellenırzést a kirendelt védıknek el kell tőrniük attól, akitıl a díjazást kapják (tehát az államtól), illetve ilyen mértékő és mélységő ellenırzésre az állam köteles is, amennyiben komolyan veszi, hogy a rászoruló terhelteknek a védelmet nem csak formálisan, hanem ténylegesen, megfelelı hatékonysággal kell biztosítania. A kutatással ennek megfelelıen az volt a célunk, hogy kidolgozzunk egy, a lezárt ügyek formális vizsgálatára alkalmas kérdıívet (a majdani állami monitorozás eszközét), majd 150 lezárt büntetıügy aktáinak elemzése során ki is próbáljuk: nyerhetı-e a kérdıív segítségével értékelhetı információ a védıi tevékenységet illetıen. Ugyanakkor nem szerettük volna kiaknázatlanul hagyni azt a lehetıséget, hogy kutatási engedélyt kaptunk 150 lezárt büntetıügy iratainak feldolgozására, ezért a kutatást kiterjesztettük olyan kérdésekre is, amelyek egy jövıbeli minıségbiztosítási rendszernek bizonyosan nem képeznék részét. Ezek a kérdések elsısorban arra keresnek választ, hogy az ügyvédi aktivitásnak vannak-e kimutatható hozadékai. Igazolható-e statisztikai eszközökkel, hogy ha egy ügyvéd az eljárási cselekmények nagy részén jelen van, él a büntetıeljárási kódex adta jogosítványaival, akkor az hatással van a bírói magatartásra, az ügy kimenetelére, az elızetes letartóztatás hosszára, és így tovább. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy mivel egy ügy kimenetelét számos tényezı befolyásolja, egyértelmő és egyenes összefüggéseket statisztikai eszközökkel nem lehet kimutatni, de kíváncsiak voltunk, hogy akár tendencia-szinten kimutatható-e a védı tevékenységének az eljárásra gyakorolt befolyása. 3.2 Módszertan Tekintettel arra, hogy a vizsgálat célja elsıdlegesen nem a kirendelt védıi rendszer mőködésének empirikus vizsgálata volt, hanem a kérdıíves ügyfeldolgozás, mint lehetséges minıségellenırzési módszer tesztelése, nem törekedtünk reprezentatív mintavételre. A folyamatról elıre tudni lehetett, hogy bonyolult lesz, hiszen számos változót, lehetséges kimenetet kell figyelembe venni és elıre beépíteni a kérdıívbe: például csak abban a tekintetben, hogy milyen kirendelt vagy meghatalmazott védıje van a terheltnek nyolc lehetséges változatot azonosítottunk ) Ugyanaz a kirendelt védı végig; 2) ugyanaz a meghatalmazott végig; 3) egymást követıen több kirendelt védı; 4) több meghatalmazott védı egymást követıen; 5) több meghatalmazott védı párhuzamosan; 6) elıször kirendelt védı(k), késıbb meghatalmazott védı(k); 7) elıször meghatalmazott védı(k), késıbb kirendelt 15

16 Ezért igyekeztünk viszonylag egyszerő ügyeket választani, mégpedig olyanokat, amelyekben a védıi munkának (például a minısítéssel kapcsolatos jogi érvelés terén) kiemelt jelentısége lehet. Így esett a választás olyan, egyterheltes ügyekre, amelyek január 1. és december 31. között fejezıdtek be az Ítélıtáblákon emberölés alapesete emberölés minısített esete gondatlanságból elkövetett emberölés életveszélyt okozó testi sértés halált okozó testi sértés miatt. Az idıbeli és pénzügyi korlátok miatt azokat a megyei bíróságokat választottuk ki a vizsgálatra, ahol viszonylag nagy számú, a fenti feltételeknek megfelelı ügy iratai találhatók, így ugyanis viszonylag kevés utazással megoldható volt a kívánt számú irat feldolgozása, minthogy pedig a cél eredendıen sem egy reprezentatív mintán végzett felmérés volt, hanem egy módszer tesztelése nem okozott gondot, hogy a helyi különbségek az eredményeket némileg torzíthatják. A vizsgálatban végül 152 ügy iratait dolgoztuk fel, ezek területi megoszlása az alábbi volt. 9% 7% 8% 36% 9% 10% 8% 13% Fıvárosi Bíróság Pest Megyei Bíróság Komárom-Esztergom M. B. Fejér Megyei B. Csongrád Megyei B. Bács-Kiskun Megyei B. BAZ Megyei B. Hajdú-Bihar Megyei B. Az ügyek vádirati minısítés szerinti megoszlása a következıképpen alakult. védı(k); 8) ugyanaz a védı elıbb kirendelés, késıbb meghatalmazás alapján; 9) ugyanaz a védı elıbb meghatalmazás, késıbb kirendelés alapján. Lásd a mellékelt kérdıív 7. kérdését. 16

17 28% 3% 49% 3% 17% emberölés alapesete gondatlanságból elkövetett emberölés halált okozó testi sértés emberölés minısített esete(i) éspedig: életveszélyt okozó testi sértés 4. A kutatás eredményei 4.1. Általános adatok Abból a szempontból, hogy a védelmet kirendelt, vagy meghatalmazott védı látta el, azon 150 ügy vonatkozásában, amelyre nézve e kérés tekintetében értékelhetı választ kaptunk, az alábbi megoszlás bontakozott ki. 2. Tábla: A védı az eljárás során: Elemszám % Ugyanaz a kirendelt végig Ugyanaz a meghatalmazott végig 12 8 Egymást követıen több kirendelt védı Több meghatalmazott védı egymást követıen 8 5 Elıször kirendelt védı(k), késıbb meghatalmazott védı(k) Elıször meghatalmazott védı(k), késıbb kirendelt védı(k) 3 2 Ugyanaz a védı elıbb meghatalmazott, majd kirendelés 2 1 Egyéb 1 1 Összesen Az esetek összesen 42%-ában kapcsolódott be meghatalmazott védı az eljárás valamelyik szakaszában, ami azt jelenti, hogy ezeknek a rendkívül súlyos bőncselekmények miatt lefolyt eljárásoknak több mint a felében a terhelt nem akart vagy tudott ügyvédet fogadni. Viszonylag nagy gyakorisággal (az ügyek 32%-ában) fordult elı, hogy több kirendelt védı váltotta egymást az eljárás során, aminek elsıdlegesen valószínőleg az az oka, hogy amikor az ítélıtábla elé kerültek az ügyek, a székhelyen kívüli eljárás elkerülése érdekében más védıt rendeltek ki a másodfokon eljáró bíróságok. Arra nézve a vizsgálatban nem keletkezett adat, 17

18 hogy ez az elsıfokon eljárt védık kérésére történt, vagy a táblák preferálták azokat az ügyvédeket, akiket esetleg korábbi ügyekbıl már ismertek. Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy azon ügyek számához képest, amelyekben kirendelt védı váltásra került sor, nem elhanyagolható azon esetek aránya sem, amikor a terhelt kérésére rendel ki az éppen eljáró hatóság új védıt. Összesen 48 esetben járt el az általunk vizsgált ügyben több kirendelt védı egymás után, ehhez képest 16 esetben (tehát több mint ezen ügyek negyedében) fordult elı, hogy a terhelt másik védı kirendelését kérte (13 esetben erre egyszer, három esetben pedig többször került sor). Érdekes módon ez leggyakrabban nem a nyomozati szakban, hanem elsısorban a bírósági szakban fordul elı, ahol pedig a védıi jelenlét kötelezı: nyomozati szakban összesen 7, ügyészi szakban 3, bírósági szakban viszont 16 ilyen kérést terjesztettek elı a vizsgált ügyek terheltjei (bizonyos eljárásokban többször és különbözı eljárási szakaszokban is). Egy lehetséges magyarázat erre, hogy a büntetıeljárásban járatlan terhelt (márpedig a vizsgált ügytípusokban viszonylag gyakran elıfordulnak ilyenek) számára nem világos sem a nyomozati szak jelentısége, sem az, hogy a védıjének milyen (kapcsolatfelvételi, megjelenési) kötelezettségei vannak ebben a fázisban. Amikor azonban a bíróság elıtt tapasztal inaktivitást, észbe kap, és él azzal a jogával, hogy másik védı kirendelését kérje. A hatóságok egyébként a vizsgált ügyekben mind a 13 esetben, ahol csupán egyszer kérte a terhelt új védı kirendelését, biztosítottak új védıt, míg abban a három esetben, ahol a terhet többször is elıterjesztett ilyen igényt, az egyik esetben minden alkalommal teljesítették a kérést, a másik két esetben viszont volt rá példa, hogy nem Védıi jelenlét A kirendelt védıkkel szemben talán a leggyakrabban felmerülı bírálat, hogy a nyomozati szakban, ahol jelenlétük nem kötelezı, az eljárási cselekményeknek csak tört részén vesznek részt. Noha a megjelenés önmagában még nyilvánvalóan nem garancia a magas színvonalú védıi munkára, nem kétséges, hogy a védı jelenléte garanciális jelentıséggel bír a terhelti jogok betartása szempontjából. Ráadásul amennyiben a védı rendszeresen nem jelenik meg az eljárási cselekményeken, nyilvánvalóan nem teljesítheti azt a Be ában elıírt kötelezettségét, amely elıírja, hogy minden törvényes védekezési eszközt és módot kellı idıben felhasználjon. Erre való tekintettel a vizsgálatban nagy hangsúlyt fektettünk a védıi jelenlét kérdésére Védıi jelenlét a nyomozati szakban A kulcsfontosságú elsı kihallgatás vonatkozásában az eddigi empirikus kutatásokkal összhangban tapasztaltuk, hogy a meghatalmazott védık sokkal nagyobb arányban vannak jelen: a kirendelt védıvel rendelkezı terheltek elsı kihallgatásán az esetek 16%-ában vett részt a védı, a jelöltje vagy helyettes, míg ugyanez az arány a meghatalmazott védıknél 63% volt. Minthogy az alatt ismertetett okoknál fogva a távolmaradás nem mindig róható fel az ügyvédnek, vizsgáltuk az elsı kihallgatásról való értesítés és a megjelenés összefüggéseit is. Úgy tőnik, hogy a meghatalmazott védık esetében a hatóság nagyobb gondot fordít az 18

19 értesítés idıszerőségére (vagy nagyobb hajlandóságot mutat a védı bevárására), mint a kirendeléses esetekben. Azokban az esetekben, ahol az aktában találtunk adatot az értesítés idıpontjára vonatkozóan, az alábbiak szerint alakult az értesítések megoszlása. 3. Tábla: Mennyi idıvel az elsı kihallgatás elıtt értesítették a védıt a kihallgatásról? Kirendelt Meghatalmazott szám % szám % 1 óránál kevesebb óra óránál több Nem értesítették elıre Összesen Bár a meghatalmazott védıkre vonatkozó adatok a kis elemszám miatt nem igazán értékelhetık, látszik, hogy a kirendelt védıknél rendkívül nagy a késedelmes értesítések aránya, sıt az értesítés teljes elmulasztásáé sem elhanyagolható. Ha ehhez viszonyítjuk a megjelenések arányát, akkor a kirendelt védıi teljesítmény nem is tőnik annyira kifogásolhatónak. (Igaz ugyanakkor, hogy nagyon sok ügyben nem találtunk az aktában utalást az értesítés idıpontjára. Amennyiben megvalósul a minıségellenırzési rendszer, ezen a gyakorlaton változtatni kell: nem csak azért, mert nyilvánvalóan nem kérhetı számon a védın a távolmaradás, amennyiben csak röviddel a kihallgatás elıtt értesítik, hanem azért is, mert olyan védelmi jogosítvány csorbítását jelenti ez a gyakorlat, amely adott esetben a kihallgatáson tett vallomásnak a bizonyítékok körébıl való kirekesztését is indokolttá teheti.) Az értesítés és a megjelenés korrelációját vizsgálva arra jutottunk, hogy az értesítés és a kihallgatás közötti egy óra jelenti azt a lélektani határt, amelynél kevesebb esetén a védık gyakorlatilag nem jelennek meg. Az 1-5 órás, illetve az 5 óránál nagyobb intervallum között nem volt számottevı különbség a megjelenési hajlandóságban: mindkét intervallumban a kirendelt védık kb. 40%-a jelent meg. 4. Tábla: Az értesítési idı és a megjelenés összefüggése (%) Védı Védı nem Értesítési idı jelen volt volt jelen Összesen 1 óránál kevesebb (N=21) óra (N=13) óránál több (N=5) Nem értesítették (N=11) elıre Összesen (N=50) Az elsı kihallgatás jelentıségét nyilvánvalóan az adja, hogy amennyiben a terhelt itt beismerı vallomást tesz, védelmi stratégiáját már csak nagyon szők keretek között módosíthatja. Ezért megvizsgáltuk azt, hogy a védıi jelen- vagy távollét milyen összefüggésben áll a vallomástételi hajlandósággal és a beismerésekkel. 5. Tábla: Tett-e vallomást a terhelt az elsı kihallgatáson? (kirendelt védı) (%) Tett vallomást Nem tett vallomást Részlegesen tett vallomást Összesen 19

20 Ha jelen volt a védı vagy jelölt, helyettese (N=18) Ha nem volt jelen (N=92) 91 5 Összesen (N=110) Tábla: Tett-e vallomást a terhelt az elsı kihallgatáson? (meghatalmazott védı) (%) Tett vallomást Nem tett Részlegesen Összesen vallomást tett vallomást Ha jelen volt a védı vagy jelölt, helyettese (N=12) Ha nem volt jelen (N=7) Összesen (N=19) Érdekes módon sem a meghatalmazott, sem a kirendelt védıknél nem mutatkozik statisztikailag szignifikáns különbség a vallomástételi hajlandóságban a védıi jelen- és távollét függvényében, ugyanakkor a kirendelt védıvel és a meghatalmazott védıvel rendelkezı terhetek egymáshoz viszonyított vallomástételi hajlandósága jelentıs differenciát mutat. A védı jelenlétében kihallgatott, kirendelt védıvel rendelkezı terhelteknek 83%-a tett teljes körő vallomást, a védı távollétében meghallgatott, kirendelt védı által védett terhelteknél ez az arány 91%-os volt, míg az összesített átlag 89%. Úgy tőnik tehát, hogy a védıi jelenlét ezt a kérdést nem befolyásolja. A meghatalmazott védıvel rendelkezı terhelteknél más számokat látunk: a védı jelenlétében csupán a terheltek 50%-a tesz teljes körő vallomást, 33% megtagadja a vallomástételt, 17% pedig csak részlegesen tesz vallomást. A különbség (bár a meghatalmazotti elemszám nagyon kicsi) azt sugallja, hogy a meghatalmazott védık nagyobb arányban tanácsolják védenceiknek, hogy az eljárás ezen fázisában éljenek a hallgatás jogával, illetve differenciáltabb stratégiát alakítanak ki (lásd a részleges vallomástételek arányát). A meghatalmazott védı távollétében sem nı a vallomástételi hajlandóság. A meghatalmazott védı távollétében maghallgatott terhelteknek 57%-a tagadta meg a vallomástételt, aminek az lehet az oka, hogy azoknak van meghatalmazott védıjük, akik vagy már álltak korábban eljárás alatt, vagy iskolázottabb, tehetısebb rétegekbıl kerülnek ki így mindkét esetben nagyobb eséllyel vannak tisztában a hallgatás elınyeivel az eljárás ezen szakaszában. Azoknál, akik tettek vallomást, megvizsgáltuk a beismerések arányát és összefüggését a védı jelenlétével és a védelem jellegével. 7. Tábla: Beismerte-e a cselekményt a terhelt az elsı kihallgatáson? (kirendelt védı) (%) Beismerte Nem ismerte Részlegesen Összesen be ismerte be Jelen volt a védı vagy 100 jelölt, helyettese (N=15) Nem volt jelen (N=88)

Védtelenül. Javaslat a magyar kirendelt védői rendszer reformjára

Védtelenül. Javaslat a magyar kirendelt védői rendszer reformjára Védtelenül Javaslat a magyar kirendelt védői rendszer reformjára Kádár András Kristóf I Tóth Balázs I Vavró István Védtelenül Javaslat a magyar kirendelt védői rendszer reformjára N H C Budapest, 2007

Részletesebben

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A BÜNTETJOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI PROGRAMRÓL. Budapest, 2004.

A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A BÜNTETJOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI PROGRAMRÓL. Budapest, 2004. A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG TÁJÉKOZTATÓJA A BÜNTETJOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁSI PROGRAMRÓL Budapest, 2004. Mirl szól a Büntetjogi Segítségnyújtási Program? A Büntetjogi Segítségnyújtási Program keretében a Magyar

Részletesebben

1. A projekt háttere: a kirendelt védői rendszer strukturális problémái 1.1. A jelenlegi kirendelt védői rendszer hatékonyságára vonatkozó adatok 1.2.

1. A projekt háttere: a kirendelt védői rendszer strukturális problémái 1.1. A jelenlegi kirendelt védői rendszer hatékonyságára vonatkozó adatok 1.2. A Lépések egy átlátható kirendelt védői rendszer irányába projekt dr. Kádár András Kristóf társelnök Magyar Helsinki Bizottság 2012. február 24. 1. A projekt háttere: a kirendelt védői rendszer strukturális

Részletesebben

Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl

Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl A Ket. módosításának lényegesebb elemei: A 2008. évi CXI. Tv. módosította a Ket-et. Ezt

Részletesebben

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü

Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 2. oldal (3) Útiköltségként azon költség téríthető meg, amely az ü Magyar joganyagok - 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet - a pártfogó ügyvéd, az ügygond 1. oldal 32/2017. (XII. 27.) IM rendelet a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható

Részletesebben

2012. évi C. törvény. A tevékeny megbánás

2012. évi C. törvény. A tevékeny megbánás A büntetı ügyekben alkalmazható közvetítıi eljárással kapcsolatos jogszabályok Kötelezı tananyag: 2012. évi C. törvény a Büntetı Törvénykönyvrıl A tevékeny megbánás 29. (1) Nem büntethetı, aki az élet,

Részletesebben

A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata

A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata A Munkaügyi Közvetítıi és Döntıbírói Szolgálat Szervezeti, Mőködési és Eljárási Szabályzata (az Országos Érdekegyeztetı Tanács 2008. július 04. jóváhagyta) 1. / A szervezet megnevezése: Munkaügyi Közvetítıi

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 8.2.2012 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (20/2012) Tárgy: a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának a közérdeklıdésre számot tartó jogalanyok jog szerinti könyvvizsgálatára

Részletesebben

I. A TÖRVÉNYJAVASLATHOZ

I. A TÖRVÉNYJAVASLATHOZ Az Eötvös Károly Intézet véleménye az elektronikus közszolgáltatásról szóló T/6767. számú törvényjavaslatról és az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról Az alábbi szakvélemény a vizsgált rendelkezéseket

Részletesebben

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE

BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE BÜNTETİ HATÁROZATOK SZERKESZTÉSE Ügyészi határozatok a nyomozásban Dr. Friedmanszky Zoltán fıügyészségi ügyész Büntetı határozatok szerkesztése I. A büntetı határozatok fogalma II. A határozatok csoportosítása

Részletesebben

Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében

Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Gyermekek a hatósági eljárásokban Elemzés az országgyőlési biztos vizsgálatai tükrében Az állampolgári jogok országgyőlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény (Obtv.) az országgyőlési biztost a hatóságok,

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-071-018/2009. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a KiK Textil és Non-Food Korlátolt Felelısségő Társaság (Budapest) eljárás alá vont ellen fogyasztókkal szembeni tisztességtelen

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.546/2010/6. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. K. Sz. jogtanácsos által képviselt OTP Bank Nyrt. (Budapest) felperesnek a dr. László Ildikó Katalin

Részletesebben

Fenyvesi Csaba A kirendelt védıi intézmény problematikája 1[1]

Fenyvesi Csaba A kirendelt védıi intézmény problematikája 1[1] Fenyvesi Csaba A kirendelt védıi intézmény problematikája 1[1] Az általam 1998/1999ben folytatott és napjainkban összegzett empirikus kutatás 2[2] csakúgy mint Nagy Zsolté is világosan jelzi (lásd részletesebben

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-1/2008/77. sz. A Gazdasági Versenyhivatal eljáró versenytanácsa a Magyar Ingatlanszövetség (Budapest) eljárás alá vont vállalkozás ellen versenykorlátozó megállapodás tilalma

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2.Mf.20.939/2009/3. A Magyar Köztársaság nevében! A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság Független Rendır Szakszervezet. által képviselt. felperesnek

Részletesebben

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ J A V A S L A T

3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ J A V A S L A T SÁROSPATAK VÁROS JEGYZİJÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/513-273 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T a Képviselı-testületnek rendjérıl szóló 8/2013. (IV.03.)

Részletesebben

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban

14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12

Részletesebben

Plenárisülés-dokumentum. 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS

Plenárisülés-dokumentum. 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Plenárisülés-dokumentum 10.9.2014 cor01 HELYESBÍTÉS az Európai Parlament által 2014. április 17-én a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló,

Részletesebben

A L A P S Z A B Á L Y

A L A P S Z A B Á L Y ALAPSZABÁLY Alulírottak elhatároztuk, hogy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 12. (1) bekezdésében, a közhasznú szervezetekrıl szóló 1997. évi CLVI törvényben foglalt követelményeknek, valamint

Részletesebben

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ SZMSZ 8. számú melléklet A Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szabályzata a szabálytalanságok kezelésének eljárásáról Hatályos: 2007. április 1. Jóváhagyom:

Részletesebben

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás

A tárgyalást megelızı szakasz. elıadás A tárgyalást megelızı szakasz Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Az elsıfokú eljárás szakaszai 1. A tárgyalást megelızı szakasz (a keresetlevél benyújtásától a perindítás hatályának

Részletesebben

JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615

JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÉSZREVÉTELEI az Aarhusi Egyezmény 10.

Részletesebben

A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában

A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában 1 dr. Czeglédy Csaba A kötelező jogi védelem gyakorlati problémái a büntetőeljárás nyomozati szakában A joggyakorlat alapján a kötelező védelem esetén a védő kirendelésének elmulasztása a terhelt jogainak

Részletesebben

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! í t é l e t e t : I n d o k o l á s :

A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! í t é l e t e t : I n d o k o l á s : Fıvárosi Bíróság 18.K.31.677/2010/3. A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G N E V É B E N! A Fıvárosi Bíróság a dr. Ócsai József ügyvéd által képviselt Magyar Telekom Távközlési Zrt. (Budapest) felperesnek,

Részletesebben

T. Pest Megyei Bíróság! keresetlevél

T. Pest Megyei Bíróság! keresetlevél T. Pest Megyei Bíróság! keresetlevél a Tavirózsa Környezet- és Természetvédı Egyesület (Székhely: 2112 Veresegyház, Köves u. 14., Lev. cím: 2112 Veresegyház, Huba u. 43.) felperesnek az Országos Környezetvédelmi,

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot.

A Közbeszerzési Döntıbizottság (a továbbiakban: Döntıbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T - ot. Ikt.sz.: D.100/14/2012. KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG KÖZBESZERZÉSI DÖNTİBIZOTTSÁG 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf.: 166. Tel.: 06-1/882-8594, fax: 06-1/882-8593 E-mail: dontobizottsag@kt.hu A Közbeszerzési

Részletesebben

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek

Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Társadalomtudományi Doktori Iskola Kovács Gábor Önkormányzati kötvénykibocsátások Magyarországon: tapasztalatok és lehetıségek Doktori értekezés- tervezet Konzulens:

Részletesebben

visszaigazolására szolgáló dokumentumokat és egyéb bizonylatokat, amelyeket a Felek egymás között kicseréltek vagy kicserélésre kerülnek. 1.

visszaigazolására szolgáló dokumentumokat és egyéb bizonylatokat, amelyeket a Felek egymás között kicseréltek vagy kicserélésre kerülnek. 1. BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2010. január hó 21-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: A CIB Bank Zrt.-vel kötött keretszerzıdés A közgyőlés 17 igen,

Részletesebben

SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara

SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara SWISSCHAM HUNGARY Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara A l a p s z a b á l y 2012. május 24. 2012. május 24. 1 Preambulum A svájci-magyar kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében 1990.

Részletesebben

A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogásról

A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogásról A bírósági eljárás elhúzódása miatti kifogásról 1.) A jogintézmény bevezetésének indoka A 2006.évi XIX. tv. a bírói kar jelentıs részének komoly elvi és gyakorlati aggályai ellenére bevezette a bírósági

Részletesebben

33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról

33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról 33/2009. (X. 20.) EüM rendelet az orvostechnikai eszközök klinikai vizsgálatáról Az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény 247. (2) bekezdés k) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - az egészségügyi

Részletesebben

A hatékony védelemhez való jog és a joghoz való hozzájutás az Európai Unióban

A hatékony védelemhez való jog és a joghoz való hozzájutás az Európai Unióban A hatékony védelemhez való jog és a joghoz való hozzájutás az Európai Unióban Országjelentés Magyarország (Közremőködık: Iván Júlia, Kádár András Kristóf, Moldova Zsófia, Novoszádek Nóra, Tóth Balázs)

Részletesebben

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl

Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl Nyilvános jelentés a FIDESZ KDNP által javasolt öt alkotmánybíró-jelöltrıl A Jelentést készítették ez Eötvös Károly Közpolitikai Intézet és a Társaság a Szabadságjogokért munkatársai: Hegyi Szabolcs Hüttl

Részletesebben

TÁMOP 1.3.1 07/1-2008-0002 A FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT FEJLESZTÉSE AZ INTEGRÁLT MUNKAÜGYI ÉS SZOCIÁLIS RENDSZER RÉSZEKÉNT

TÁMOP 1.3.1 07/1-2008-0002 A FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT FEJLESZTÉSE AZ INTEGRÁLT MUNKAÜGYI ÉS SZOCIÁLIS RENDSZER RÉSZEKÉNT TÁMOP 1.3.1 07/1-2008-0002 A FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT FEJLESZTÉSE AZ INTEGRÁLT MUNKAÜGYI ÉS SZOCIÁLIS RENDSZER RÉSZEKÉNT 1.1.5 Szolgáltatási akkreditáció modellezése alprojekt Záró tanulmány 2011. 11.

Részletesebben

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig

Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig Kollokviumi kérdések büntetőeljárási jogból 2011/12-es tanévtől visszavonásig A 1. A büntetőeljárás és a büntetőeljárási jog (alapfogalmak, feladatok) 2. A büntetőeljárási jog forrásai és hatálya 3. A

Részletesebben

A kábítószer-élvezıket érintı elterelési módok ügyészi tapasztalatai

A kábítószer-élvezıket érintı elterelési módok ügyészi tapasztalatai 1 A kábítószer-élvezıket érintı elterelési módok ügyészi tapasztalatai A büntetıeljárási törvény a közvetítıi eljárás alkalmazhatóságát, az elıírt feltételek fennállása esetén három bőncselekményi kör

Részletesebben

MÓDOSÍTÁS HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2170(INI) Jelentéstervezet Diana Wallis (PE v02-00)

MÓDOSÍTÁS HU Egyesülve a sokféleségben HU 2009/2170(INI) Jelentéstervezet Diana Wallis (PE v02-00) EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 12.1.2012 2009/2170(INI) MÓDOSÍTÁS 1-20 Jelentéstervezet Diana Wallis (PE469.99.v02-00) a Bizottságnak szóló ajánlásokkal a szerzıdésen kívüli kötelmi viszonyokra

Részletesebben

s z o l g á l t a t á s i i r o d a

s z o l g á l t a t á s i i r o d a s z o l g á l t a t á s i i r o d a Ügyszám: Vj-162/2006/006. A Gazdasági Versenyhivatal a Dr. Kézdi Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. K. A.) által képviselt Fıvárosi Közterületi Parkolási Társulás eljárás

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fıvárosi Ítélıtábla 2.Kf.27.042/2011/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a Kajtár Takács Hegymegi-Barakonyi Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda (ügyintézı: dr. H.-B. Z. ügyvéd) által

Részletesebben

11.6.2010 A7-0109/ 001-249. MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság

11.6.2010 A7-0109/ 001-249. MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság 11.6.2010 A7-0109/ 001-249 MÓDOSÍTÁSOK 001-249 elıterjesztette: Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság Jelentés Renate Sommer A fogyasztók élelmiszerekkel kapcsolatos tájékoztatása

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu)

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2009. december 8. 17024/1/09 REV 1 (hu) CO EUR-PREP 3 JAI 896 POLGEN 229 FELJEGYZÉS Küldi: az elnökség Címzett: az Általános Ügyek Tanácsa / az Európai Tanács Elızı dok.

Részletesebben

Castrum Noster Lovagrend. Kulturális Közhasznú Egyesület. módosított, egységes szerkezető. Alapszabálya

Castrum Noster Lovagrend. Kulturális Közhasznú Egyesület. módosított, egységes szerkezető. Alapszabálya Castrum Noster Lovagrend Kulturális Közhasznú Egyesület módosított, egységes szerkezető Alapszabálya A Castrum Noster Lovagrend Kulturális Közhasznú Egyesület alapszabályát a következıkben állapítja meg:

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

7. Pályázhat-e az újra, aki már korábban életjáradéki szerzıdést kötött a Magyar Állammal?

7. Pályázhat-e az újra, aki már korábban életjáradéki szerzıdést kötött a Magyar Állammal? Gyakori Kérdések és Válaszok 1. Hol kapható részletes felvilágosítás a programmal kapcsolatosan? A Magyar Nemzeti Vagyonkezelı Zrt. (MNV Zrt.) felajánlandó termıföld fekvése szerinti megyei területi irodáin,

Részletesebben

A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban

A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban A GVH álláspontja az OTP lakáscélú jelzáloghitelek piacán vállalt kötelezettségeivel kapcsolatban A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt napokban több forrásból észlelte, hogy az OTP Bank Nyrt. lakáshitel

Részletesebben

Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének. 9/2007. (XI. 05.) rendelete. Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról

Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének. 9/2007. (XI. 05.) rendelete. Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról Csemı Község Önkormányzata Képviselıtestületének 9/2007. (XI. 05.) rendelete Csemı Község Önkormányzatának Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról A Magyar Köztársaság Országgyőlése a többpártrendszerő jogállam,

Részletesebben

MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A BANKSZÁMLÁK VEZETÉSÉRİL, A BETÉTGYŐJTÉSRİL ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL

MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A BANKSZÁMLÁK VEZETÉSÉRİL, A BETÉTGYŐJTÉSRİL ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL MKB BANK ZRT. ÜZLETSZABÁLYZATA A BANKSZÁMLÁK VEZETÉSÉRİL, A BETÉTGYŐJTÉSRİL ÉS A KAPCSOLÓDÓ SZOLGÁLTATÁSOKRÓL Budapest, 2012. június 1. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 6 1. Az Üzletszabályzat

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Fıvárosi Ítélıtábla 2. Kf. 27. 441/2010/5. szám A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! A Fıvárosi Ítélıtábla a dr. E. M. vezetı jogtanácsos által képviselt Telenor Magyarország Zrt. (korábbi neve: Pannon GSM Távközlési

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZİ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRİL

ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZİ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRİL ÚTMUTATÓ A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI SZAKOS HALLGATÓK KÖTELEZİ SZAKMAI GYAKORLATÁNAK TELJESÍTÉSI RENDJÉRİL 1. (1) A szakmai gyakorlat célja, hogy az igazságügyi

Részletesebben

Ügyszám:JNO-715/1/2010. I. A panasz

Ügyszám:JNO-715/1/2010. I. A panasz JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40. Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA Nagymányok-Kismányok-Váralja-Hidas

Részletesebben

Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére

Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére Közbeszerzési Útmutató Pályázók/kedvezményezettek részére Közbeszerzési kötelezettség A támogatás megítélése esetén a Projekt megvalósításába bevonandó kivitelezıt, szállítót, tanácsadót, szolgáltatót,

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-12/2006/84. A Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Nyrt. (Budapest) (a továbbiakban: OTP Bank) ellen fogyasztói döntések

Részletesebben

Ügyszám: JNO-429- /2010 Tárgy: Ügyféli jogok. dr. Fazekas Sándor részére Miniszter. Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest Kossuth Lajos tér 11.

Ügyszám: JNO-429- /2010 Tárgy: Ügyféli jogok. dr. Fazekas Sándor részére Miniszter. Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest Kossuth Lajos tér 11. JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK IRODÁJA Ügyszám: JNO-429- /2010 Tárgy: Ügyféli jogok dr. Fazekas Sándor részére Miniszter Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest Kossuth Lajos tér 11. 1055 Tisztelt

Részletesebben

1998. évi XIX. törvény. a büntetıeljárásról A SZAKVÉLEMÉNY. A szakértı alkalmazása

1998. évi XIX. törvény. a büntetıeljárásról A SZAKVÉLEMÉNY. A szakértı alkalmazása 1998. évi XIX. törvény a büntetıeljárásról A SZAKVÉLEMÉNY A szakértı alkalmazása 99. (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértıt kell alkalmazni.

Részletesebben

A minıségirányítási program 6. sz. melléklete

A minıségirányítási program 6. sz. melléklete Erzsébet Királyné Szolgáltató és Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakiskola 1203 Budapest, Kossuth Lajos u. 35. Tel.: 283-0203 Fax:283-0203/117 Postacím: 1725 Budapest, Pf. 84 www.sisy.hu A KÖZALKALMAZOTTAK

Részletesebben

SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET

SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET SZEGVÁR ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET NYILVÁNOSSÁGRA HOZATALI TÁJÉKOZTATÓJA A 2013. PÉNZÜGYI ÉVRE 2014. június A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet a Hitelintézetek nyilvánosságra hozatali követelményének

Részletesebben

KORSZERÛSÍTÔ SZÁNDÉK, KÍSÉRTÔ MÚLT

KORSZERÛSÍTÔ SZÁNDÉK, KÍSÉRTÔ MÚLT Kádár András Kristóf Kôszeg Ferenc M. Tóth Balázs KORSZERÛSÍTÔ SZÁNDÉK, KÍSÉRTÔ MÚLT A MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG VÉLEMÉNYE A KÉSZÜLÔ BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI KÓDEXRÔL Régóta esedékes munkát végzett el az

Részletesebben

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl

A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: május 24-tıl A MAGYAR AKTUÁRIUS TÁRSASÁG SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA Érvényes: 2002. május 24-tıl 1. SZAVAZÁSI KÉRDÉSEK Szavazati joggal a Magyar Aktuárius Társaság (továbbiakban Társaság vagy MAT) tagjai és

Részletesebben

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ...

Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás HATÁROZAT ... ... Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás...... HATÁROZAT Szám: 7/2009. (III.16.) BTT határozat Tárgy: A Bakonyi Szakképzés-szervezési Társulás Társulási Tanács Közbeszerzési szabályzatának elfogadása A Bakonyi

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Körösladány Város 2010 évi közbiztonsági helyzetérıl

B E S Z Á M O L Ó Körösladány Város 2010 évi közbiztonsági helyzetérıl Száma: 04070/565-26/2011. ált. R E N D İ R K A P I T Á N Y S Á G S Z E G H A L O M 5520, Szeghalom Kossuth tér 1., PF:3 tel/fax: +36/66/371-555 Jóváhagyom: Szalai Zoltán r. alezredes kapitányságvezetı

Részletesebben

Oktatási Bizottság 2014-2015. évi Ügyvédiskola beszámoló tesztkérdések. Budapesti Ügyvédi Kamara

Oktatási Bizottság 2014-2015. évi Ügyvédiskola beszámoló tesztkérdések. Budapesti Ügyvédi Kamara 1 Büntetı ügyben ellenérték fejében védelmet ki láthat el? a) kizárólag ügyvéd b) bárki c) közeli hozzátartozó 2 Az ügyvéd ellenérték fejében foglalkozhat-e ingatlanközvetítéssel? c) csak engedéllyel 3

Részletesebben

A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA

A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A P É C S I Í T É LİTÁBLA POLGÁRI KOLLÉGIUMA A Pécsi Ítélıtábla Polgári Kollégiumának 3/2006.(06.02.) számú kollégiumi véleménye az egyszerősített felszámolás vitás kérdéseirıl I. A felszámoló az egyszerősített

Részletesebben

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYE

Európai Gazdasági és Szociális Bizottság. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYE Európai Gazdasági és Szociális Bizottság TEN/445 Az uniós közlekedéspolitikák szociális szempontjai Brüsszel, 2011. június 15. Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VÉLEMÉNYE Az uniós politikák hatása

Részletesebben

Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban

Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban Az ügyvédek szerepe a bírósági közvetítıi eljárásban Az ügyvédekrıl szóló tv. 1. -a kimondja, hogy az ügyvéd közremőködik abban, hogy az ellenérdekő felek a jogvitájukat megegyezéssel intézzék el. Az ügyvédek

Részletesebben

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május

Gulyás Emese. Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1. 2010. május Gulyás Emese Nem látják át, és nem veszik igénybe a fogyasztóvédelmi intézményrendszert a magyarok 1 2010. május A közvélemény-kutatás a Tudatos Vásárlók Egyesülete, az Új Magyarország Fejlesztési Terv

Részletesebben

I. Fejezet Általános rendelkezések Az önkormányzat és jelképei

I. Fejezet Általános rendelkezések Az önkormányzat és jelképei BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 7/1995. (III. 3.) számú r e n d e l e t e BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK ÉS SZERVEINEK SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRÓL /*: A rendelet

Részletesebben

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei

Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei Kollányi Bence: Miért nem használ internetet? A World Internet Project 2006-os felmérésének eredményei A World Internet Project magyarországi kutatása országos reprezentatív minta segítségével készül.

Részletesebben

EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ALAPI POLGÁRİR EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1, Az egyesület neve: Alapi Polgárır Egyesület Rövidített neve: Székhelye, levelezési címe: Mőködési területe: A P E Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0158/4. Módosítás

HU Egyesülve a sokféleségben HU A8-0158/4. Módosítás 3.6.2015 A8-0158/4 4 16 preambulumbekezdés (16) Annak érdekében, hogy a részvényeseknek tényleges beleszólásuk legyen a javadalmazási politikába, biztosítani kell számukra a jogot arra, hogy a vállalkozás

Részletesebben

A TÁRGYALÁS ELİKÉSZÍTÉSE

A TÁRGYALÁS ELİKÉSZÍTÉSE A TÁRGYALÁS ELİKÉSZÍTÉSE A tárgyalás elıkészítésének helye a büntetıeljárásban A tárgyalás elıkészítésének jelentısége elızetes kontroll technikai elıkészítés Ki dönthet? a tanács elnöke (elsısorban jogkérdések,

Részletesebben

1994. évi LIII. törvény. a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET ALAPVETİ RENDELKEZÉSEK

1994. évi LIII. törvény. a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET ALAPVETİ RENDELKEZÉSEK 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS ELJÁRÁSI SZABÁLYOK I. FEJEZET ALAPVETİ RENDELKEZÉSEK A törvény alkalmazási köre 1. A bíróságok és a jogvitát eldöntı más szervek határozatait,

Részletesebben

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. 04. 01.

ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. 04. 01. Egyesített Óvodai Intézmény 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14. : 52-273-180; fax: 52-273-181 e-mail: egyovig@netform.hu ESÉLYEGYENLİSÉGI TERV 2009. 04. 01. Tartalomjegyzék BEVEZETİ RENDELKEZÉSEK 3 I.

Részletesebben

Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén

Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Mottó: Felelısségteljes élet és cselekvés a munkahelyeken (Fıcze Lajos) Munkavédelmi helyzet a Vegyipari Ágazati Párbeszéd Bizottság területén Vegyipari Ágazati Párbeszédbizottság Budapest 2009. május

Részletesebben

(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart.

(4) 5 A gyermek átmeneti gondozása az annak alapjául szolgálók fennállásáig, de legfeljebb 12 hónapig tart. Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2000. (I. 30.) számú rendelete a gyermekek átmeneti gondozása keretében megvalósítandó helyettes szülıi tevékenységrıl 1 (az idıközbeni módosításokkal

Részletesebben

Szabálytalanságok kezelése

Szabálytalanságok kezelése II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár A folyamatba épített, elızetes és utólagos vezetıi ellenırzés (FEUVE) szabályzatához kapcsolódó Szabálytalanságok kezelése (SZMSZ melléklet) Jóváhagyta: -.... Jóváhagyás

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. V. Fejezet Club operatív irányításának eszközrendszere. Fejezet Képviseleti jogosultság, aláírási jog, utalványozási jogkör,

TARTALOMJEGYZÉK. V. Fejezet Club operatív irányításának eszközrendszere. Fejezet Képviseleti jogosultság, aláírási jog, utalványozási jogkör, TARTALOMJEGYZÉK I. Fejezet Általános rendelkezések II. III IV. Fejezet Tagsági jogviszony Fejezet A Club szervezeti felépítése Fejezet Felelısségi Rendszer V. Fejezet Club operatív irányításának eszközrendszere

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-139-044/2009. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a dr. G. Sz. J. ügyvéd (Dr. Giró Szász és Társa Ügyvédi Iroda) által képviselt Lyoness Hungary Kft. (Budapest) és Lyoness

Részletesebben

Az uniós repülıtereken a földi kiszolgálás körébe tartozó szolgáltatások és a 96/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezése ***I

Az uniós repülıtereken a földi kiszolgálás körébe tartozó szolgáltatások és a 96/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezése ***I P7_TA-PROV(2013)0116 Az uniós repülıtereken a földi kiszolgálás körébe tartozó szolgáltatások és a 96/67/EK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezése ***I Az Európai Parlament 2013. április 16-i jogalkotási

Részletesebben

1/2011. (IV.4.) BK vélemény

1/2011. (IV.4.) BK vélemény FŐVÁROSI ÍTÉLŐTÁBLA BÜNTETŐ KOLLÉGIUMÁNAK VEZETŐJE 1055 Budapest V., Markó utca 16. Telefon: 268-4813 1/2011. (IV.4.) BK vélemény Amennyiben a bíróság elrendeli a tanú személyi adatainak a zárt kezelését,

Részletesebben

Rab Henriett: 1. A foglalkoztatáspolitikai eszközök szabályozásának változása napjainkban

Rab Henriett: 1. A foglalkoztatáspolitikai eszközök szabályozásának változása napjainkban Rab Henriett: 1 A foglalkoztatáspolitikai eszközök szabályozásának változása napjainkban Bevezetés A piacgazdaság viszonyai között a munkaerı-kereslet és-kínálat viszonyai általában nincsenek összhangban

Részletesebben

V E R S E N Y T A N Á C S

V E R S E N Y T A N Á C S V E R S E N Y T A N Á C S Vj-134/2006/060. A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda (ügyintézı ügyvéd: dr. K. L.) által képviselt E.ON Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt.

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE

KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 15.6.2011 KÖZLEMÉNY A KÉPVISELİK RÉSZÉRE (49/2011) Tárgy: Az Olasz Köztársaság szenátusának indokolással ellátott véleménye a házassági vagyonjogi rendszerekkel

Részletesebben

Bír í ós ó ági g i n e n mpe p res e lj l á j rások Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s

Bír í ós ó ági g i n e n mpe p res e lj l á j rások Dr. r P ri r b i ul u a l L ász s ló e y g e y t e e t m e i m i do d ce c n e s Bírósági nemperes eljárások Polgári eljárásjog elıadás Dr. Pribula László egyetemi docens Nemperes eljárás fogalma 1. A magánjogi jogviszonyokat érintı, az igazságszolgáltatás megvalósítása vagy a tények,

Részletesebben

(módosításokkal egységes szerkezetben)

(módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzata Képviselı-testületének 4/2008. (IV. 3.) számú rendelete a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról (módosításokkal egységes szerkezetben) A szociális

Részletesebben

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS REFORMJA A magyarországi igazságszolgáltatás hatékony, számonkérhetı és átlátható mőködését elısegítı program Összefoglalás e-mail: info@transparency.hu A rendelkezésünkre álló tudományos

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM VAGYONKEZELÉSI SZABÁLYZATA 2010. SZEGED Szegedi Tudományegyetem Vagyonkezelési Szabályzata 2 TARTALOMJEGYZÉK PREAMBULUM... 4 I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 I.1. A szabályzat

Részletesebben

Választottbíróság Eljárási Szabályzata

Választottbíróság Eljárási Szabályzata A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Választottbíróság Eljárási Szabályzata 2008. január 1. További tájékoztatásért forduljon a Választottbíróság Titkárságához. 1055 Budapest, Kossuth

Részletesebben

a Kormány részére az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról Budapest, 2009. szeptember

a Kormány részére az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról Budapest, 2009. szeptember FÖLDMŐVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTER IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTER Ügyiratszám: 29422/4/2009. ELİTERJESZTÉS a Kormány részére az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény módosításáról

Részletesebben

HÁTTÉRANYAG A FÜGGETLEN RENDÉSZETI PANASZTESTÜLET ELJÁRÁSÁRÓL TARTOTT ELŐADÁSHOZ

HÁTTÉRANYAG A FÜGGETLEN RENDÉSZETI PANASZTESTÜLET ELJÁRÁSÁRÓL TARTOTT ELŐADÁSHOZ HÁTTÉRANYAG A FÜGGETLEN RENDÉSZETI PANASZTESTÜLET ELJÁRÁSÁRÓL TARTOTT ELŐADÁSHOZ dr. Kádár András Kristóf 1. Pozitív változások a panaszeljárás szabályozásában Az Rtv. 92-93. -ában szabályozott és jelenleg

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSÉNEK NEMZETISÉGI, ÜGYRENDI ÉS ELLENİRZÉSI BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt.sz.: I. 240-10/2012. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-808

Részletesebben

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az egyesület neve: Szöllısi József Rádióklub. Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Berkes ltp. 40. Mőködési területe: a Magyar Köztársaság területe. Az egyesület önkormányzati

Részletesebben

MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIR

MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIR MEGJEGYZÉSEK A DÍJFIZETÉSI RENDSZERBE BEVONT ÚTHÁLÓZAT KITERJESZTÉSÉNEK ELVEIRİL SZÓLÓ ELİTERJESZTÉS SZÖVEGÉHEZ ÉS TARTALMÁHOZ 1 Fleischer Tamás 2 BEVEZETÉS A jelzett Elıterjesztés a következı érdemi részekbıl

Részletesebben

2006. évi XCIV. törvény. a tőz elleni védekezésrıl, a mőszaki mentésrıl és a tőzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról

2006. évi XCIV. törvény. a tőz elleni védekezésrıl, a mőszaki mentésrıl és a tőzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény módosításáról Mi változott a tőzvédelmi törvényben, 2006-ban? A 2006. évi XCIV. törvény több ponton módosította az 1996. évi XXXI. Törvényt. A változások és az eredeti szöveg egymás melletti vizsgálata és a hozzá főzött

Részletesebben

Minıségirányítás a legfıbb ellenırzı intézmények számára

Minıségirányítás a legfıbb ellenırzı intézmények számára ISSAI 40 A legfıbb ellenırzı intézmények nemzetközi standardjait (ISSAI) a Legfıbb Ellenırzı Intézmények Nemzetközi Szervezete (INTOSAI) adja ki. További információ: www.issai.org Minıségirányítás a legfıbb

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM A vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 197-06 Bevezetés a jogtudományba A vizsgarészhez rendelt vizsgafeladat megnevezése: A jogi alapfogalmak, a közigazgatási

Részletesebben

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez

Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Új távlatok az európai alapjogvédelemben - az EU csatlakozása az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez Szalayné Sándor Erzsébet PTE ÁJK Nemzetközi- és Európajogi Tanszék Európa Központ Szeged, 2010. november

Részletesebben

KLENNER ZOLTÁN MENEDÉKJOG ÉS BIZTONSÁGI KOCKÁZAT

KLENNER ZOLTÁN MENEDÉKJOG ÉS BIZTONSÁGI KOCKÁZAT KLENNER ZOLTÁN MENEDÉKJOG ÉS BIZTONSÁGI KOCKÁZAT A biztonságról és biztonsági kockázatokról a menedékjoggal, illetve a hazánkba érkezı- és az utóbbi években jelentısen megnövekedett számú menedékkérıvel

Részletesebben

A f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás

A f ize tési i m egh g a h gy g ásos o e lj l á j rás A fizetési meghagyásos eljárás Polgári eljárásjog elıadás Fogalma A közjegyzı hatáskörébe tartozó nemperes eljárás; amely során a jogosult által elıterjesztett kérelemre a közjegyzı feltételesen marasztalja

Részletesebben

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA

BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;

Részletesebben