caracalla 20 F ü r d ő s z o b a é s Ko n y h a k atalógus

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "caracalla 20 F ü r d ő s z o b a é s Ko n y h a k atalógus"

Átírás

1 caracalla 20 F ü r d ő s z o b a é s Ko n y h a k atalógus

2 Kedves Olvasó! A Caracalla Fürdőszoba Stúdió 20 éve alakult az eleinte kis családi vállalkozás mára a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. A Caracalla évről évre egyre több neves olasz és német beszállító céggel került partneri kapcsolatba, és mára a piac szinte összes kiemelt szereplőjének termékeit forgalmazza. Néhány évvel a fürdőszoba-stúdió megalakulását követte a Caracalla Konyhastúdió is, mely egyedi igényekre szabva valósít meg minden, a konyhával kapcsolatos vásárlói igényt. Az elmúlt két évtized alatt a cég töretlenül fejlődött, alapértékeink azonban változatlanok maradtak: a minőség iránti elkötelezettség és a szakértő, ámde barátságos hangulat, ami a cég szezonról szezonra megújuló Dohány utcai üzletében fogadja a vásárlókat és a partnereket. A Caracalla 2012/13 évi katalógussal szeretnénk bemutatni az általunk forgalmazott főbb márkákat, illetve a legfrissebb trendeket, segítve így az Önök választását a tökéletes fürdőszoba, illetve konyha kialakításában. St.Trop, Design by Philippe Starck TARTALOM Fürdő Burkolat 6 Szaniter 28 Csaptelep 54 Szerelvény 66 Kiegészítő 76 Konyha Bútorok 80 Háztartási gépek 90 Munkapult 92 Kiegészítők 94 Csapok 98 Mosogatótálca 100 Tervezés Tervezés 104 Partnerek 105 Tisztelettel: Csurgó Ágnes tulajdonos, ügyvezető ST.TROP GŐZZUHANY. WELLNESS A LEGJOBB FORMÁJÁBAN. A katalógusban található képeket a gyártók biztosították. Az árak tájékoztató jellegűek, az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Design: Elekes Réka Nyomás: Crewprint Kft., 2012 Fotó: Darabos György Szaniterkerámiák, fürdőszobabútorok, fürdőkádak, zuhanytálcák, wellnestermékek és kiegészítők: bármiről is legyen szó, ami az életet a fürdőben egy kicsit is szebbé teszi, megtalálható a Duravitnál. További információk: DURAVIT AG, Magyarországi Képviselet, B Solymár, Panoráma u.30. Tel: , Fax: ,

3 Fürdő Burkolat Szaniter Csaptelep Szerelvény Kiegészítő Agrob Buchtal 6 Castelvetro 8 Impronta 10 Jasba 12 Mirage 14 Mutina 15 Panaria 16 SICIS 18 Steuler 20 Villeroy & Boch 22 Poesia 24 Kährs 26 Nextep 27 Alape 28 Artceram 29 Duravit 30 Duscholux 34 Hüppe 35 Flaminia 36 HSK 38 Kaldewei 40 Keramag 44 Laufen 46 Roca 48 Jika 49 Mastella 50 Villeroy & Boch 52 Axor 54 Hansgrohe 55 Dornbracht 56 Grohe 58 Steinberg 60 Villeroy & Boch 62 Fantini 64 Webert 65 ACO 66 Caleido 67 Cordivari 68 Geberit 70 Schell 72 Runtal 74 Emco

4 Design, funkcionalitás, kreativitás 1. Emotion csempe 30x60 cm, Ft-tól/m 2 ; dekorelem 30x60 cm, Ft/db; padló 60x60 cm, Ft-tól/m 2 2. Inside-Out, Cita dekor 20x60 cm, Ft/db 3. Pasado padlólap 30x60 cm, 45x45 cm, 45x90 cm, Ft-tól/m 2 ; falicsempe 25x75 cm, Ft-tól/m 2 ; dekor 25x75 cm, Ft/db; dekor 5x75 cm, 9000 Ft-tól/db 4. Patina padlólap 30x120 cm, Ft/m 2 ; 60x120 cm, Ft/m 2 ; dekor 30x120 cm, Ft/db 5. Lino padlólap 45x90 cm, Ft/m 2 ; falicsempe 25x44 cm és 30x90 cm, 8740 Ft-tól/m 2 ; dekor 9,8x44 cm és 9,8x90 cm, 3480 Ft-tól/db A már ismert német minőség a maga letisztult stílusában. A kifinomult eleganciát sugalló felső kategóriás burkolatok számtalan szín- és méretvilága teret ad a kreativitásnak, amit tükröz a designvilág legnívósabb elismerése is, a most már évről évre elnyert piros pont a Red Dot. Idén az Emotion széria érdemelte ki ezt a díjat, követve a tavalyi győztes Xeno -t. A több mint egy évtizede használt Hydrotect bevonat biztosítja a burkolatokon az antibakteriális felületet, illetve a könnyebb tisztántarthatóságot, beleértve a vízkő okozta szennyeződéseket

5 Innováció és zöld szemlélet 1. Flag padlólap 50,2x50,2 cm, 33,3x50,2 cm, Ft/m 2 ; dekor 30x50 cm, Ft/db 2 2. Veins padlólap 60x60 cm, Ft/m 2 3. Veins padlólap 30x60 cm, Ft/m 2 4. StudiosEvo padlólap 80x80 cm, Ft/m 5. Veins padlólap 60x60 cm, Ft/m 2 ; dekor 60x60 cm, Ft/db 2 6. Abbazie padlólap 50,2x50,2 cm, Ft/m 7. Flag padlólap 33,3x33,3 cm, 16,4x16,4 cm, Ft/m 2 ; 33,3x33,3 cm dekor 4200 Ft/db A Castelvetro cég 1971 óta kínál csempéket és kültéri padlókat. Innovatív technikai eljárásainak köszönhetően jelentős sikereket könyvelhet el a közép- és felső kategóriás burkolatok piacán. A vállalat folyamatosan figyelemmel kíséri és követi a legújabb életmódtrendeket, s ezekhez alkalmazkodva burkolatai mintegy második bőrként ölelik körbe az otthon tereit. Mindeközben a növekvő és egyre exkluzívabb igényeket úgy elégíti ki, hogy nem feledkezik meg a környezet védelméről sem. A cég számos díjjal büszkélkedhet a fenntartható fejlődést célzó erőfeszítéseiért

6 1. Onice D padlólap 48,5x48,5 cm, Ft/m 2 ; csempe 30,5x72,5 cm, Ft/m 2 ; mozaik 30,5x30,5 cm, Ft/m 2 ; dekor 30,5x72,5 cm, Ft/m 2 ; bordűr Ft-tól/db 2. I Marmi di Impronta padlólap 34x34 cm, Ft/m 2 ; csempe 34x56 cm, Ft/m 2 ; mozaik 34x56 cm, Ft/m 2 ; bordűr 2910 Ft-tól/db 3. Onice D padlólap 32,5x32,5 cm, Ft/m 2 ; csempe 30,5x72,5 cm, Ft/m 2 ; mozaik Ft-tól/m 2 ; bordűr 2x72,5 cm, Ft/db 4. Ecclettica padlólap 30,5x30,5 cm, Ft/m 2 ; csempe 30,5x72,5 cm, Ft/m 2 ; dekor 30,5x30,5 cm, Ft/db 5. Onice D padlólap 49,5x49,5 cm, Ft/m 2 ; dekor 25x56 cm, Ft/m 2 ; bordűr 8,5x25 cm, 5560 Ft/db; lezáró dekor 5x25 cm, 6670 Ft/db 6. Marmo D padlólap 50x50 cm, Ft/m 2 ; tozetto 7,3x7,3 cm, 2240 Ft/db; csempe 25x56 cm, Ft/m 2 ; bordűr 3,5x25 cm, 5340 Ft/db 7. Mineral D padlólap 60x60 cm, Ft/m 2 ; csempe 20x60 cm, Ft/m 2 ; dekor 30x60 cm, Ft/m 2 Kifinomult stílus A dinamikusan fejlődő Impronta cég az Italgraniti-csoport részeként hagyományosan elegáns, kifinomult stílusú, prémiumkategóriás, lakótéri és üzlethelyiségekbe való csempéket és padlóburkolatokat kínál, immár több mint 35 éve. A csoport a szektor egyik legfejlettebb technológiájával rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy a környezetet maximálisan kímélő eljárásokkal fejlesszenek ki olyan termékeket, melyek messze megelőzik, majd meghatározzák a trendeket, illetve szín- és formavilágukkal, minőségükkel és tartósságukkal tökéletesen tükrözik a Made in Italy szemléletet

7 Luxus & Design 2 1. Atelier mozaik 2x6 cm, Ft/m 2. Atelier mozaik 1x1 cm, Ft/m 2 ; pillangó dekor, Ft/db 3. Natural Glamour mozaikkép 126,4x126,4 cm, Ft/db 4. Atelier padlólap 30x60 cm, Ft/m 2 ; csempe 20x60 cm, 9680 Ft/m 2 ; mozaik 2x2 cm, Ft-tól/m 2 ; dekor 20x60 cm, Ft/m 2 ; 2 5. Atelier mozaik 1x1 cm, Ft/m Magasra teszi a mércét a piacvezető kerámiamozaikokat gyártó német cég, a Jasba. Nívós designercsapata a legújabb trendek szerint diktálja a divatot, ékszerdobozzá varázsolva ezáltal a fürdőszobákat vagy wellnesstereket. Aligha lehetne nélküle igazán egyedi megoldásokat létrehozni, hiszen óriási színválasztékával, normál mázas, illetve csúszásmentes változataival ezek a prémiumkategóriás termékek minden helyiségben a tökéletes megoldást nyújtják. Akinek ez is kevés lenne, a burkolatok felületei az anyavállalat Agrob Buchtaltól jól ismert Hydrotect bevonattal vannak ellátva, biztosítva ezzel többek között az antibakteriális hatást

8 Inspiráció olasz módra A kevesebb több Az olasz Mirage Granito Ceramico gyár magas minőségű és esztétikai igényű gres porcelán burkolólapokat gyárt. A gyár folyamatosan beruház az új technológiák kutatásába, több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, melynek eredménye egy magas műszaki paraméterekkel rendelkező termék, amely mind a közületi, mind a lakossági igényeket teljes mértékben kielégíti. Termékválasztékában megtalálhatóak a hagyományos kőfelületektől kezdve a minimál stílusú lapokon keresztül a legkülönlegesebb hatszögletű gres lapok is. A gyár termékei teljes körűen rendelkeznek az ECOLABEL környezetvédelmi bizonyítvánnyal, és megfelelnek a LEED kész épület minősítés követelményeinek. 1. Atelier 30x120 cm dekor Ft/db 2. Heritage dekor 20x20 cm, 1200 Ft/db 3. Nolita padlólap 60x60 cm, Fttól/m 2 ; dekor 60x60 cm, Ft/db 4. Atelier Tattoo B dekor 30x120 cm, Ft/db 5. Heritage Hive Mix padlólap, Ft/m 2 6. Nolita padlólap 60x60 cm, Ft-tól/m 2 1. Bas-relief, Patchwork relief bianco 18x54 cm, Ft/m 2 2. Pico padlólap up red 60x60 cm, Ft-tól/m 2 ; csempe red dots blanc 60x60 cm, Ft-tól/m 2 3. Ceramica grigio medio 5,3x19,8 cm, Ft/m 2 4. Folded padlólap 60x60 cm, Ft/m 2 5. Bas-relief, gerland relief nero 18x54 cm, Ft/m 2 A számtalan díjat nyert, különleges, nemritkán meglepő textúráiról ismert fal- és padlóburkolatokat kínáló olasz Mutina cég hitvallása szerint a legnagyobb sikerek mindig a körülmények összjátékának köszönhetők, és egy történet vége egyben egy új történet kezdete is. Így volt ez az ő esetükben is: a vállalat életében 2006-ban új időszámítás kezdődött. Harmincévnyi tapasztalattal a hátuk mögött új útra léptek, a végletekig letisztult design és színvilág, a művészi kidolgozás, a legmagasabb minőség, a szinte az alapanyag határait feszegető kísérletezés, a burkolatot önálló belsőépítészeti elemként kezelő szemlélet útjára mindezt az örök érvényű a kevesebb több mondás jegyében

9 Hagyomány és modernitás 1. Doghe 0.3 Rovere Natural padlólap 20x200 cm, Ft/m 2 ; 20x150 cm, Ft/m 2 ; 20x100 cm, Ft/m 2 ; Aisthesis 0.3 Cacao padlólap 100x100 cm, Ft/m 2 ; 50x100 cm, Ft/m 2 2. Experience 0.3 padlólap 100x300 cm, Ft/m 2 ; 50x100 cm dekor, Ft/m 2 ; mozaik 25x25 cm, Ft/m 2 3. Aisthesis 0.3 padlólap 50x100 cm, Ft/m 2 ; dekor 50x100 cm, Ft/db 4. Doghe 0.3 padlólap 20x200 cm, Ft/m 2 ; 20x150 cm, Ft/m 2 5. La Pierre padlólap 30x60 cm, Ft-tól/m 2 ; 60,3x60,3 cm, Ft-tól/m 2 ; 75x75 cm, Ft-tól/m 2 ; Muretto mozaik 15x78 cm, 3600 Ft/db; Damier Nuit 30x60 cm dekor, Ft/db A több mint 35 éves múltra visszatekintő Panaria cég olyan prémiumminőségű csempéket és kültéri padlóburkolatokat kínál, melyek belsőépítészeti elemekként működve képesek hatni érzékeinken kívül az érzelmeinkre is, így lehetővé teszik legmerészebb álmaink megvalósítását. Termékeik kifinomultak, eredetiek, kiválóan ötvözik a designt a funkcionalitással, az ősi kerámiakészítő hagyományokat a legmodernebb technológiával és a legújabb irányzatokkal. Egyedi igényekhez igazodva egyedi megoldásokat kínálnak

10 Művészi mozaik Árak egyedi ajánlat alapján. Az idén 25 éves gyár a történelmi múltból a jelenkorba helyezi át a mozaik műfaját, és teszi mindezt Ravennában. A SICIS termékei iránt az érdeklődés egyre fokozódik, így a mozaik reneszánszát éli. Érezhető és tapintható a különbség. A SICIS mozaik jóval többet tud és ad, mint versenytársai. Számos különleges ötlet manifesztálódott már az olasz cég történetében: művészi mozaikdekorációk, melyek minden egyes elemét kézzel vágják, ismétlődésmentes pixeles ábrák, a carrarai márvány és a muranói üveg kombinálása, 192 színből álló tükörmozaik-portfólió, és még sorolhatnánk, de helyette inkább meghívjuk Önt, látogasson el hozzánk!

11 Kreativitás és design 1. Bongo Bongo! padlólap 33x33 cm, Ft/m 2 ; csempe 25x33 cm, 8270 Ft/m 2 ; dekor 25x33 cm, 3750 Ft-tól/db 2. Bongo Bongo! csempe 25x33 cm, Ft/m 2 ; dekor 25x33 cm, 5140 Ft-tól/db 3. Louis & Ella padlólap 33x33 cm, Ft/m 2 ; csempe 25x33 cm, 8270 Ft/m 2 ; dekor 25x33 cm, 3750 Ft-tól/db 4. Sceno padló 50x50 cm, Ft/m 2 ; csempe 25x70 cm, Ft-tól/m Fold It csempe 25x50 cm, Ft/m 6. Twister dekor 20x40 cm, 8840 Ft/db 7. Organic Sense csempe 25x70 cm, Ft/m 2 ; dekor 25x70 cm, Ft/m 2 A német Steuler cég közel száz éve készít burkolólapokat. A hosszú évek során megszerzett tudás segítségével számos új eljárást dolgoztak ki, melyek révén Európa egyik legmodernebb csempegyártójává léptek elő. A kreatív megoldásairól ismert cég termékei kiváló minőségük és tartósságuk mellett elsősorban a legújabb divatot követő, exkluzív designjukról híresek. Ígéretük szerint a jövőben is, ahogy eddig, számos meglepetéssel fognak még előrukkolni. Idén például a friss dzsungelmotívumokkal operáló Bongo Bongo! termékcsaláddal kápráztatnak el, vagy a háromdimenziós élményt nyújtó, formabontó és trenddiktáló Fold it fürdőszobai, illetve lakótéri vonallal hatnak érzékeinkre

12 Időtálló stílus 1. Rich History dekor 25x50 cm, Ft/db 2. Rich History dekor 30x60 cm, Ft/db 3. Urban Spirit padlólap 30x60 cm, Ft/m 2 ; dekor 30x60 cm, Ft-tól/m 2 4. La Diva csempe 30x90 cm, Ft-tól/m 2 ; dekor 30x90 cm, Ft/db; bordűrök 6010 Ft-tól/db 2 5. Rich History padlólap 30x30 cm, Ft/m 6. East End 30x60 cm, Ft/m 2 ; 15x60 cm, Ft/m 2 ; 7,5x60 cm, Ft/m 2 ; dekor 30x60 cm, Ft/m 2 A német Villeroy & Boch cég a világ egyik legjelentősebb vállalata, mely mintegy 260 éves múltra tekint vissza. Az egykori kerámiakészítő üzem a 21. századra nemzetközi életmódmárkává nőtte ki magát, mely több mint bármelyik másik prémiummárka, mivel mélyen az európai kultúrában gyökerezik. A cég termékskálája rendkívül széles, a csaptelepektől a porcelánárun át egészen a konyhai-fürdőszobai szaniterekig, valamint a letisztult, rusztikus vagy akár extravagáns kül- és beltéri burkolatokig minden szegmenst lefed. A Villeroy & Boch burkolatok klasszikus eleganciát és időtálló stílust kölcsönöznek bármilyen lakótérnek

13 Extravagáns üvegtégla 1. Artico Collection, Raspberry+Black+Satin, 24,6x11,6x5,3 cm, Ft-tól/db 2. Classic Collection, Amber+Silver+Neutral+White 24,6x11,6x5,3 cm, Ft-tól/db, 24,6x5,3x5,3 cm, 9760 Ft-tól/db 3. Classic Collection, Bubble 24,6x11,6x5,3 cm, Ft/db 4. Herbarium Collection 24,6x11,6x5,3 cm, Ft/db és Artico Collection, Buble Viridian 24,6x11,6x5,3 cm, Ft/db A 21. században a muranói üvegkészítés hagyományaira építve a Poesia gyár modern felfogásában újjászületett az üvegtégla. Az új koncepció társítja a nemes anyagokat, a finom színeket, kiemelve a klasszikus formákat. Az üveg varázslatos módon ötvöz ellentétes tulajdonságokat; egyrészt áttetsző, légies, törékeny, már-már csipkeszerű, másrészről tömör, kemény, sőt akár golyóálló ha a Poesia üvegtégláiról beszélünk. Eredeti megjelenésével egy új, izgalmas belsőépítészeti elem, mely tökéletes megoldás azoknak, akik kedvelik az extravagáns, ugyanakkor elegáns egyedi megoldásokat

14 Ökopadló svéd módra A 150 éves múltra visszatekintő Kährs Európa egyik legnagyobb fapadlógyártó cége, egyben az egyik legrégebbi is innováció terén pedig az élvonalba tartozik. Valódi fából készült padlói az egész világon megtalálhatók otthonokban, szállodákban, koncerttermekben és irodákban egyaránt. Termékei olyan tartósak, hogy több generációt is kiszolgálnak, ezzel is óvják a természetet, ezenkívül nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lehető leginkább környezetkímélő módon állítsák elő őket. A Kährs padlók felülete könnyedén tisztán tartható erős kemikáliák használata nélkül is. A vállalat célja, hogy egyre nagyobb választékot biztosítson, hogy padlói még tovább tartsanak, és még egyszerűbben összeszerelhetők legyenek. 1. American Naturals, Dió Atlanta, 1 lamellás City, 1800x130x15 mm, Ft/m 2 2. Sand Kollekció, Tölgy portofino, 2 lamellás Town, 2423x200x15 mm, Ft/m 2 3. Heritage Collection, Tölgy Plantaget, 1 lamellás Country Classic, 2420x187x15mm, Ft/m 2 4. Spirit Kollekció, Tölgy Arctic, 1 lamellás, 1200x125x10,2 mm, Ft/m 2 1. Sabbia Avorio 45x45 cm, Ft/m 2 2. Treccie Mogano giglio, 30x60 cm, Ft/m 2 3. Caimano 60x60 cm, Ft/m 2 Bőrburkolat exkluzív környezethez A Nextep fal- és padlóburkolatok felöltöztetik a környezetüket eleganciával: melegség, a lágy felület érzete, a bőr természetessége átalakítják a helyet egy jóléti, meleg hatású helyszínné, megajándékozva a tulajdonosukat egy egyedi esztétikai látvánnyal és egy igazán puha érintéssel. Könnyen tisztítható, víz- és olajlepergető, tűzálló, hangszigetelő; egy teljesen új lehetőség a padló- és falburkolásban. A bőrfelület kopásálló, megbízható és biztos, mert a legmagasabb szintű bőrkikészítés hagyományai szerint készül. A bőrlapok 8 színben és 7 felülettel rendelhetőek. Hordozóanyaguk gres lap vagy pvc lehet, hogy a burkolat mindig legmegfelelőbb módon igazodjon az adott projekt körülményeihez

15 Forma és funkció Az 1896-ban alapított német Alape cég prémiumkategóriás szanitermegoldásairól ismert. A hagyományokat mélyen tisztelő Alape gyártott a világon először beépített, valamint fürdőszobaszekrénnyel kombinált mosdótálcát, ma pedig letisztult designjáról és fürdőszobai fa-, illetve acéltermékeiről híres. A vállalat hitvallása, hogy a minőség nem ismer kompromisszumot a termékcsaládokat hosszú évek óta a design és az építészet terén is elismert három díjnyertes partnerrel közösen tervezik. Az Alape szaniterek látványvilágának lényege, hogy kapcsolatot teremtenek forma és funkció között, ugyanakkor hűen tükrözik a tulajdonos ízlésvilágát és életmódját, továbbá tökéletesen idomulnak a helyiség építészeti megoldásaihoz. 1. AB.KF 857 CRYSTALINE mosdó 85,5x45,7x70 cm, Ft 2. WP. INSERT 5 mosdó zárt szekrénnyel, Ft; SP.300C1 tükör világítással, Ft 3. AB.ME 750 METAPHOR mosdó 75x35,5x11 cm, Ft 4. EB.TA 700 U mosdó, fehér, 69,4x38,1 cm, Ft; TP. pult, fekete csiszolt üveg, Ft 1. Hall szabadon álló mosdó 60x40 cm, fehér, Ft-tól 2. La Fontana fali-wc fehér, színes betéttel, soft close tetővel, Ft-tól; falibidé fehér, színes betéttel, Ft-tól; mosdó fehér, színes betéttel 55x45 cm, Ft-tól 3. Light szabadon álló mosdó, Ft 4. Spoon 60 mosdó 60x27 cm, Ft-tól 5. Jazz JZ13 szabadon álló mosdó 60x48 cm, Ft-tól 6. Cup szabadon álló mosdó 70x50 cm, Ft-tól Lenyűgöző tervezés Ambíció, újító szellemiség, kiváló minőség, a hagyományos formáktól eltérő, eredeti kollekciók ezek az irányelvek az Artceram hajtómotorjai. Az Artceram nagy hangsúlyt fektet a kutatás-fejlesztésre, melynek köszönhetően kollekcióival hatást gyakorol a nemzetközi designra és a trendek alakulására. A fürdőszoba éke a mosdó, mely a tér leghangsúlyosabb és leglátványosabb eleme, ezért különösen nagy figyelmet fordít széles mosdóválasztékára. Kínálatában számos komplett designkollekció is megtalálható: modern, klasszikus, neoklasszikus, sőt a kortárs stílus a pop-art is

16 Leben im Bad 1. Onto variábilis mosdópult 120 cm beépíthető mosdóval, Ft-tól; tükör világítással, Ft-tól; fiókos polc 3 fiókkal, Ft-tól; Onto szabadon álló kád 140x80 cm, burkolattal Ft-tól 2. Esplanade mosdó alsószekrénnyel, Ft-tól; tükör világítással, Ft-tól; Esplanade kád, Ft-tól 3. Delos tükör, Ft-tól; Delos magas szekrény, Ft-tól; Vero mosdó, Ft; Delos mosdópult, Ft; Delos kétfiókos alsószekrény, Ft-tól 4. Starck 1 mosdó 47x47 cm, Ft; Starck mosdó alá építhető alsószekrény két fiókkal, Ft-tól; Starck tükör világítással, Ft-tól A Duravit AG gyökerei a fekete-erdei Hornbergben erednek. Itt alapított Georg Friedrich Horn 1817-ben csaknem 200 évvel ezelőtt egy kis céget, mely elsősorban agyagedényeket készített. Mára a vállalat a szaniterágazat egyik legdinamikusabb cégcsoportjaként szaniterkerámiákat, fürdőszobabútorokat, fürdőkádakat és zuhanytálcákat, hidromasszázsés wellnessrendszereket, Dusch WC-ülőkéket, konyhai kerámiamosogatókat és kiegészítőket fejleszt és gyárt

17 1. Starck 2 fali-wc+ülőke, Ft; falibidé, Ft; mosdó 47,5 cm, Ft; gurulós szekrény, Ft; mosdópult, Ft-tól 2. SensoWash WC-ülőke, Ft-tól; New Darling fali-wc, Ft-tól 3. Nahho lebegő kád előlappal 201x100 cm, Ft-tól 4. Foster mosdó 49,5x35 cm, Ft; Delos mosdópult törölközőtartóval, Ft-tól 5. Starck 2 fali-wc+tető, Ft; Starck 2 ráültethető mosdó 55x47 cm, Ft; OpenSpace zuhanykabin, Ft-tól; DuraPlan zuhanytálca, Ft-tól; Starck mosdó alá építhető alsószekrény 2 fiókkal, Ft-tól; Starck tükör világítással, Ft-tól Az Élet a fürdőben szlogen jelzi a cégfilozófiát, mely olyan jelentős designerekkel való együttműködésben tükröződik, mint Philippe Starck, EOOS, Phoenix Design, Sieger Design, Sergei Tchoban vagy Matteo Thun. Az eredmény innovatív fejlesztések, melyeknél a Duravit új mérföldkövet állít különböző pénzügyi lehetőségekre és életstílusra. Ennél a vállalat nemcsak a designtermékek ötletkovácsának a szerepét tölti be, hanem a fókuszt az életminőséget emelő élményfürdők komplett kialakítására is helyezi

18 A spa-élmény luxusa A svájci központú Duscholux cég a 60-as években kezdett hagyományos zuhanykabinokat kínálni, mára pedig a világ egyik vezető zuhanykabin-, zuhanytálcaés fürdőkádgyártó vállalatává nőtte ki magát. Termékeik a legkifinomultabb, legmodernebb technológiával, tökéletes minőségű alapanyagokból készülnek, s a letisztult formavilágot képviselik. Segítségükkel megteremthetjük álmaink fürdőszobáját, hogy otthonunkban is hamisítatlan wellnessélményben lehessen részünk nap mint nap. 1. Duscho Free Cube élménykabin, Ft 2. Free Cube beépített zuhanycsaptelep 3. Free Senses zuhanyfal, Ft-tól 4. Free Base padlószintbe süllyesztett zuhanytálca, Ft-tól 5. Collection 3 zuhanykabin, Ft-tól 1. Studio Paris Elegance, oldalelemhez záródó nyílóajtó fülkébe, Ft-tól 2. Studio Berlin Pure, Walk In modell 1, króm Orient dekor, Ft-tól Design Pure oldalelemhez záródó nyílóajtó, Ft-tól Design Pure zuhanykabin, nyílóajtó és nyílóajtó fix résszel, Ft-tól A nyugalom szigete A HÜPPE német zuhanykabinok egyet jelentenek a minőséggel, kiváló teljesítménnyel és az innovációval. A HÜPPE termékek az 1960-as évek óta nagy szerepet játszottak a modern fürdőszobák megjelenésében, és ez a trend azóta is folyamatos. A két alapvető designirányvonal szerint formatervezett ELEGANCE, illetve PURE zuhanykabinok számtalan kombinációt rejtenek magukban. A HÜPPE széles választéka méretben, modellben, színben és üvegben biztosítja az egyediséget fürdőszobájában

19 Ahol az eredetiség alapkövetelmény 1. Roll mosdó 44 cm, Ft; Fontana kád zuhannyal, Ft 2. Doppio Zero mosdó, Ft; Noke fali mosdócsaptelep, Ft 3. Volo fali-wc tetővel, Ft; Volo falibidé, Ft; Volo mosdó, Ft; mosdóállvány, Ft 4. Boll mosdó, Ft; One fali mosdócsaptelep, Ft 5. Como mosdótál, Ft; Noke fali mosdócsaptelep, Ft A több mint 50 éve alapított olasz Flaminia cég fürdőszobai szanitereket, kiegészítőket és bútorokat kínál, és minden egyes darabot a mai napig Olaszországban készítenek, garantáltan Made in Italy minőségben. A 90-es években, a megújulás jegyében, elkezdtek neves nemzetközi designerekkel együttműködni, s a közös munka eredményeképpen új irányzatot és szemléletet honosítottak meg. Eszerint a fürdőszoba nem egyszerű kiszolgálóhelyiség többé, hanem a lakás középpontja, intim lakott tér, amelynek minden részlete figyelemre méltó kidolgozást és tervezést érdemel. Termékeik formavilága mindenki számára azonnal befogadható, mégis teljesen újszerű esztétikai élményt ígér

20 A német minőség 1. Walk In Lavida üveg frontelem 2 mozgatható oldalelemmel, zuhanypanellel, Ft-tól 2. K2 tolóajtó oldalfallal, Ft-tól 3. Walk In Atelier üvegfront két oldalfallal 90x100x30 cm, középen mattított üveggel, Ft-tól 4. Atelier 2 részes tolóajtó oldalfallal 120x80x200 cm, Ft-tól 5. Premium Softcube sarokbelépő 90x90 cm, Ft-tól, Softcube zuhanypanel fehér üvegfronttal Ft A mai napig családi tulajdonban lévő vállalat mára Németország második legnagyobb zuhanykabingyártójává nőtte ki magát. A zuhanyok világának specialistájaként a konzekvens fejlődés, a kimagasló minőség és a kiváló ár-érték arány mellett kötelezték el magukat. Saját üveggyártásuknak köszönhetően gyorsan, rugalmasan tudnak reagálni a legkülönbözőbb vevői igényekre. Termékskálájuk nemcsak a zuhanykabinokra terjed ki, hanem a fürdőszobában megtalálható más berendezési tárgyakra is. A HSK zuhanykabinok legfőbb vonzereje az elegáns designban, letisztult vonalvezetésben és a funkcionálisan kidolgozott részletekben rejlik

21 Garantált tartósság, csodálatos design 1. Conoduo szabadon álló kád burkolattal, lábbal, lava black matt színben, Ft; zománcfelületű le- és túlfolyó, Ft; Conoflat zuhanytálca lava black matt színben, Ft-tól; ESR szintbe építő keret, Ft; ESR lefolyó, Ft 2. Bassino kád lábbal, szabadon álló burkolattal, fehér színben 200x100 cm, Ft 3. Puro kád le- és túlfolyóval, Ft-tól 4. Centro Duo Oval kád burkolattal, lábbal, Ft-tól 5. Asymmetric Duo kád lábbal és zománcfelületű Comfort Level le- és túlfolyóval, Ft A Franz Kaldewei GmbH & Co. KG a fürdőkádak és zuhanytálcák területén piacvezető gyártó Németországban és Európában. A Kaldewei cég immár negyedik generációja 1918 óta foglalkozik az acél és az üvegzománc nyersanyagokból egy új anyag, az üvegzománcozott acél termékek gyártásával. Így sikerült megalkotni azt a kapcsolatot, mely a Kaldewei minőséget és tartósságot biztosítja. Minden Kaldewei kád és zuhanytálca egyedülálló anyagból készül: a 3,5 mm-es Kaldewei acél-üvegzománcból. Ez az anyagvastagság stabilitást, szilárdságot és tartósságot biztosít mindezt 30 évig garantáltan

22 1. Conoflat zuhanytálca matt színben, Ft; ESR II szintbe építő keret, Ft; speciális lefolyó, Ft-tól 2. Super Plus zuhanytálca, Ft-tól; ESR szintbe építő keret, Ft 3. Superplan zuhanytálca, Ft-tól; ESR II szintbe építő keret, Ft 4. Superplan XXL 1 zuhanytálca, Ft-tól; ESR II szintbe építő keret, Ft-tól 5. Super Plus zuhanytálca, Ft-tól; ESR II szintbe építő keret, Ft; lefolyó, zománcfelületű, Ft A Kaldewei kizárólag a vesztfáliai Ahlenben gyártja a termékeit, melyeket az egész világra exportál. Eredeti Made in Germany. A következetes környezetvédelmi elkötelezettség, az igényes design és az értékes minőség mellett, a Kaldewei gyártásának egyik sarkalatos pontja. Az acéllal és az üvegzománccal kizárólag természetes, újrahasznosítható nyersanyagok kerülnek felhasználásra. A Kaldewei híres formatervezési díjakban gazdag múltra tekinthet vissza. Különösen a formatervezett minőség és a térnyerés együttélése számít évek óta kitűnő innovációnak. Csaknem 60 elnyert formatervezési díjjal a Kaldewei cég ma a világ egyik legtöbbször díjazott fürdőkádgyártója. 300 MODELL, 3,5 MM VASTAGSÁG, 30 ÉV GARANCIA

23 Maradandó értékek 1. My Day mosdótál, túlfolyó nélküli, Ft; alsószekrény, fiókos, fehér színben, Ft 2. My Day mosdótál, Ft; alsószekrény, fiókos, Ft; tükör led világítással, Ft; kád lefolyógarnitúrával, 170x75 cm, Ft-tól 3. Silk mosdó, Ft; mosdópult, Ft; alsószekrény, fiókos, Ft; tükör világítással, Ft 4. Icon XS mosdó, Ft; Icon XS alsószekrény, Ft; Icon XS oldalszekrény, Ft A minőségi, különlegesen tartós termékeiről, víztakarékos megoldásairól és megbízhatóságáról híres német Keramag cég fürdőszobai szanitereket kínál immár több mint száz éve. Szokatlanul hosszú idő ez az üzlet világában. Titkuk csupán annyi, hogy újra és újra alkalmazkodni tudtak az állandóan változó fogyasztói igényekhez, és szilárdan elkötelezték magukat a folyamatos fejlesztés filozófiája mellett. Kiváló minőségű, tartós, higiénikus és könnyedén tisztán tartható termékeik e négy jellemzője a biztonság érzetével ajándékozza meg a vásárlót az első pillanattól kezdve. Velük hosszú távra tervezhetünk

24 Kényelem és praktikum 1. Palace mosdó 180 cm, törölközőtartóval, Ft; kerámiapolc 180 cm, Ft; Curve Prime mosdócsaptelep, Ft; Palace fali-wc tetővel, Ft; Solution szabadon álló kád 190x90 cm, Ft; zuhanytálca szifonnal, 160x90 cm, Ft 2. Pro új mosdó, dupla, Ft; alsószekrény, Ft 3. Pro Bowl mosdótál, Ft; mosdópult szekrénnyel, Ft-tól; tükör világítással, Ft-tól; félmagas szekrény, Ft-tól; gurulós szekrény, Ft-tól 4. Living City mosdó, Ft 5. Palace Új álló wc tetővel, Ft-tól; Palace Új álló bidé, Ft 6. Pro Bowl mosdótál, Ft Immár 120 éve, hogy a csendes kis svájci faluban, Laufenben megalakult az a cég, amely egyszerű kerámiaműhelyből a világ egyik vezető fürdőszobai szaniter-bútor gyártójává nőtte ki magát. E sikertörténet mögött olyan tipikus svájci erények állnak, mint a megbízhatóság, a hagyományok tisztelete, a tapasztalat és a magas minőségű kézműves kidolgozás. Ez utóbbit dicséri a Laufen kizárólag Európában készülő designerdarabjainak újító formavilága, különleges felületkezelése és egyedi méretválasztéka. Fejlesztés és technológia terén is az élen járnak: termékeik könnyen tisztán tarthatók, víztakarékos megoldásokat kínálnak, gyönyörűvé, praktikussá és kényelmessé varázsolják a fürdőszobát

A tökéletes fürdőszoba nem csak álom. Váltsa valóra három stílusvilágunk segítségével!

A tökéletes fürdőszoba nem csak álom. Váltsa valóra három stílusvilágunk segítségével! A tökéletes fürdőszoba nem csak álom. Váltsa valóra három stílusvilágunk segítségével! Tervezze meg tökéletes fürdőszobáját az Avantgarde, Modern, vagy a Classic termékcsalád segítségével. Hosszú idő telt

Részletesebben

Mosdók. 2 arányú, magas minőségű és megbízható termékeket kínálnak Önnek!

Mosdók. 2 arányú, magas minőségű és megbízható termékeket kínálnak Önnek! SZANITER KATALÓGUS Az újház Centrum közel 20 éve kiemelkedő szereplője a magyar építőanyag kereskedelemnek. Meghatározó, magyar tulajdonú, országos építőanyag kereskedelmi hálózatként széles választékkal

Részletesebben

dizájn Geberit Monolith szaniter szerelőmodulok Geberit Kft. Office Garden II. Budapest Alíz utca

dizájn Geberit Monolith szaniter szerelőmodulok Geberit Kft. Office Garden II. Budapest Alíz utca Geberit Kft. Office Garden II. Budapest Alíz utca 2. 1117 T: 06 1 204 4187 F: 06 1 204 4190 sales.hu@geberit.com www.geberit.hu Újragondolt fürdőszoba dizájn Geberit Monolith szaniter szerelőmodulok HU/12.11

Részletesebben

KLUDI E2. Tiszta vonalak művészete

KLUDI E2. Tiszta vonalak művészete egykaros mosdócsap NA 15 492970575 KLUDI E2 Tiszta vonalak művészete A gondosan kidolgozott kar minden alkalommal megragadja a tekintetet egy működtető egység egyedülállóan légies megjelenéssel. Finom

Részletesebben

A városi sikk. Axor Citterio M 3

A városi sikk. Axor Citterio M 3 A városi sikk. Axor Citterio M 3 4 Axor Citterio M Egy könnyed séta a bevásárlóutcában. Egy látogatás a múzeumban. Egy eszpresszó a főtéren. Aktív, teljes élet az iroda, a kávézó és a loft között. Milánó,

Részletesebben

Milano Bútorszakvásár 2010. április

Milano Bútorszakvásár 2010. április Milano Bútorszakvásár 2010. április Milano Salone de Mobili a világ legnagyobb bútor szakvására. Ahogy a parfümök és a divat világában a francia termékek világhírűek és trendmutatók, a bútorok és szaniterek

Részletesebben

Avantgarde 120 (balos) AVANTGARDE

Avantgarde 120 (balos) AVANTGARDE 2011 AVANTGARDE Avantgarde 120 (balos) Az Avantgarde bútor kényelmes használatát a mosdó mellett lévő pult és a BLUM csillapított fiókok biztosítják. A tükörbe rejtett neonvilágítás megfelelő fényerőt

Részletesebben

bútor plus rex K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre

bútor plus rex K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre BÚTORKATALÓGUS 2010-2011 K O N Y H A L A K Á S I R O D A Ü Z L E T Bútorok méretre Elegancia Senio Ez az egyik legnépszerűbb konyhatípusunk, mert független divattól és a látványos megjelenése mellett örök

Részletesebben

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet!

Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! Képzeljen el egy világító falat, ami érintéssel irányítható, akár egy tablet! A természetes hangulatvilágítást kínál a falak, a padló és más felszínek kivilágításával. Az egyedi technológia olyan interaktív

Részletesebben

Starck Classic Egykaros, magasított mosdócsaptelep DN15 pulton álló mosdótálakhoz, króm

Starck Classic Egykaros, magasított mosdócsaptelep DN15 pulton álló mosdótálakhoz, króm Cikkszám Termék megnevezése Nettó listaár 01800180 ibox universal alaptest DN15/DN20 37 575 Ft 01850180 ibox universal alaptest elzárószeleppel 46 845 Ft 02024000 Menetes csatlakozó DN20/DN15, 1 205 Ft

Részletesebben

[ egyéniség ] [ stílus ] [ funkció ]

[ egyéniség ] [ stílus ] [ funkció ] [ egyéniség ] [ stílus ] [ funkció ] www.baltex.hu [ egyéniség ] [ stílus ] [ funkció ] Ez a három szó az, amely az elmúlt több mint 10 esztendôben meghatározta a Baltex Burkolólapok tevékenységét. Egyéniség:

Részletesebben

Minden lehetséges. Üdítően különböző, feltűnően sokoldalú. O.novo az első osztályú kerámia és a Frame to Frame, a teljes bútor koncepció.

Minden lehetséges. Üdítően különböző, feltűnően sokoldalú. O.novo az első osztályú kerámia és a Frame to Frame, a teljes bútor koncepció. Új lehetőségek tere Új árbelépő kategória: O.novo + Frame to Frame. Változatosság, nem monotonitás. Színek, nem egyhangúság. Dekorok, nem egyöntetűség. z elmúlt időszakig léteztek korlátok, ma, a 360 ORNGE

Részletesebben

Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai.

Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. Harmonikus színkombinációk. Szebb életterek. CombiColours a BLANCO színes mosogatóközpontjai. 555_10_Farbbroschuere_HU.indd 1 17.11.2010 15:24:16 Uhr Kreatív megoldásokat kínálunk. BLANCO CombiColours

Részletesebben

Axor Montreux. Az újra megtalált idő.

Axor Montreux. Az újra megtalált idő. Axor Montreux Az újra megtalált idő. XX. század eleje: miközben Hans Grohe a fekete-erdei Schiltachban megalapítja cégét, Európa a boldog békeidők virágkorát éli: mindenütt emelkedett hangulat uralkodik,

Részletesebben

Axor Massaud. Axor Massaud 1

Axor Massaud. Axor Massaud 1 Axor Massaud Axor Massaud 1 2 Axor Massaud Természet ihlette forma Axor Massaud 3 4 Axor Massaud A fürdőszobában magunk mögött hagyjuk a hétköznapokat. Élvezzük az értékes, személyes pillanatokat. Ritkán

Részletesebben

Bevezető. Ön a TBoss Kft. fürdőszoba katalógusát tartja a kezében.

Bevezető. Ön a TBoss Kft. fürdőszoba katalógusát tartja a kezében. Bevezető Ön a TBoss Kft. fürdőszoba katalógusát tartja a kezében. A TBoss Kft. a Bianka fürdőszobabútorok hivatalos gyártója és forgalmazója. Cégünk 2000-es megalakulása óta azon dolgozik, hogy minél szélesebb

Részletesebben

KATALÓGUS 2014/15. www.hsk.hu

KATALÓGUS 2014/15. www.hsk.hu KATALÓGUS 2014/15 www.hsk.hu ÜDVÖZÖLJÜK A HSK Zuhanykabinok világában! A HSK hazája Németországban, Sauerland régió szívében található. Ez a közkedvelt üdülőrégió a szaniteripar számos tradicionális vállalatának

Részletesebben

Ideal Standard-Vidima AD Kereskedelmi Képviselete Magyarország

Ideal Standard-Vidima AD Kereskedelmi Képviselete Magyarország Ideal Standard-Vidima AD Kereskedelmi Képviselete Magyarország Iroda: 1117 Budapest, Fehérvári út 80. Tel.: +36 1 371 07 24 Fax: +36 1 371 07 25 officebudapest@idealstandard.com www.ideal-standard.hu Az

Részletesebben

new 1109 n esig ic d h p ra hyp t & g ra p g ce to n oh p co g in nnla m po th a b

new 1109 n esig ic d h p ra hyp t & g ra p g ce to n oh p co g in nnla m po th a b newcomer 9 2 011 newcomer 9 2011 06 12 20 axor Starck axor Starck ShowerCollection Az Axor Starck kollekció egy új mosdócsapteleppel, három fejzuhannyal és egy kádtöltővel egészült ki. axor Bouroullec

Részletesebben

Geberit nyomólapok és öblítőtartályok. Személyre szabott design

Geberit nyomólapok és öblítőtartályok. Személyre szabott design Geberit nyomólapok és öblítőtartályok Személyre szabott design A stílusos megjelenés titka a harmóniában rejlik. Olyan nyomólap, amely tökéletesen illeszthető bármilyen környezethez. Tökéletes az utolsó

Részletesebben

Fürdőszoba DESIGN. XXI. századi technológia és sokszínű design

Fürdőszoba DESIGN. XXI. századi technológia és sokszínű design Fürdőszoba DESIGN Design: A formatervezés elveinek kiterjesztése a lakás egészére. A lakásban felhasznált összes építészeti forma, anyag, szín, berendezési tárgy, kiegészítő stb. harmonikus egységének

Részletesebben

Ragyogó, új ötletek Lakberendezési trendek igényeseknek

Ragyogó, új ötletek Lakberendezési trendek igényeseknek Ragyogó, új ötletek Lakberendezési trendek igényeseknek 2 5065_5012_W_102 2x5065/26, 1x5012/04, 1x5065/42, 1x5065/41, 3x5012/02, 1x9965/0001, 1x5065/38, 1x5012/08, 2x5065/28, 2x001/86, 2x5000/14, 1x5065/27,

Részletesebben

Mészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001

Mészkő mozaikok. Antique Quadratique. Antique Quadratique J-001 Mészkő mozaikok A IV. század végén a mozaik fő díszítőelemként jelent meg az építészetben. A padlót és a falakat apró, színes márványkockák díszítették, melyek szépséget és vidámságot vittek a mindennapokba.

Részletesebben

Konyha bútortervezés. Villanyszerelés. Burkolás

Konyha bútortervezés. Villanyszerelés. Burkolás Konyha bútortervezés Villanyszerelés Át kell gondolni, hogy mennyi konnektorra lesz szükség, mennyi háztartási gép lesz használatban, például kávéfőző, mikró, hűtő, turmix, kenyérpirító stb. A konyhabútor

Részletesebben

KLUDI. Konyhai. csaptelepek FELÜLETEK MÉRETEK. Kludi GmbH & Co. KG Postfach 25 60 58685 Menden Am Vogelsang 31 33 58706 Menden Németország

KLUDI. Konyhai. csaptelepek FELÜLETEK MÉRETEK. Kludi GmbH & Co. KG Postfach 25 60 58685 Menden Am Vogelsang 31 33 58706 Menden Németország KLUDI Konyhai csaptelepek < FELÜLETEK MÉRETEK Kludi GmbH & Co. KG Postfach 25 60 58685 Menden Am Vogelsang 31 33 58706 Menden Németország Tel +49 (0)2373 904-0 Fax +49 (0)2373 904-465 info@kludi.de www.kludi.com

Részletesebben

Classic 105 fürdőszobabútor-összeállítás

Classic 105 fürdőszobabútor-összeállítás Fürdőszobabútorok 2010 Classic család Classic család Classic 105* 1020/190/1040 mm C105-20-AD- Classic 105 alsó 1055/335/880 mm C105-10-AD Classic 85* 850/190/1040 mm C085-20-AD- Classic 85 alsó 875/335/880

Részletesebben

Nova Pro kategóriájában a legjobb

Nova Pro kategóriájában a legjobb kategóriájában a legjobb A Nova Pro termékcsalád újdonság, mely a sokéves bestsellert az 1993-tól megvásárolható Nova és Nova Top termékcsaládot váltja fel, melyekből megjelenésük óta több mint 8,7 millió

Részletesebben

Grohe Start Eco 23 264 000 Grohe Start Eco mosdó csaptelep, húzórudas leeresztő garnitúrával 15 080 Ft

Grohe Start Eco 23 264 000 Grohe Start Eco mosdó csaptelep, húzórudas leeresztő garnitúrával 15 080 Ft AKCIÓS ÁRLISTA Az árak bruttó akciós árak. Érvényes : 2013.05.01. 2013.08.31. ill. visszavonásig. Grohe Start Eco 23 264 000 Grohe Start Eco mosdó csaptelep, húzórudas leeresztő garnitúrával 15 080 Ft

Részletesebben

Minőség, kiváló áron MINŐSÉGI ALAPANYAGOK KEDVEZŐ ÁR/ÉRTÉK ARÁNY MADE IN EU. Kádak, kiegészítok, zuhanykabin, csaptelepek

Minőség, kiváló áron MINŐSÉGI ALAPANYAGOK KEDVEZŐ ÁR/ÉRTÉK ARÁNY MADE IN EU. Kádak, kiegészítok, zuhanykabin, csaptelepek 2011 Minőség, kiváló áron MADE IN EU MINŐSÉGI ALAPANYAGOK Kádak, kiegészítok, zuhanykabin, csaptelepek Minőség, kiváló áron Mollyegyenes kád 150x70, 160x70, 170x70 ANTIBAK- TERIÁLIS FELÜLET 2011-ES MODELL

Részletesebben

Amediterrán világ illata, látványa, ízei rabul ejtenek. Érezzük bôrünkön a

Amediterrán világ illata, látványa, ízei rabul ejtenek. Érezzük bôrünkön a Amediterrán világ illata, látványa, ízei rabul ejtenek. Érezzük bôrünkön a forróságot, Provance buja levendula illatát. Ezer emlék férkôzik lelkünkbe a mediterrán szót hallva. A délies hangulathoz életérzés

Részletesebben

Vezetõi irodabútor program

Vezetõi irodabútor program exclusive vezetõi irodabútor katalógus Vezetõi irodabútor program Ez a terület megköveteli a rendkívüli igényességet és minõséget. Vezetõi irodabútor családjainkat a precíz megmunkálás, tartós, jó minõségû

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Kiegészítő magyarázatok, leírások, ábrák 2. Íves zuhanykabinok 3-11. Szögletes zuhanykabinok 12-26

Tartalomjegyzék. Kiegészítő magyarázatok, leírások, ábrák 2. Íves zuhanykabinok 3-11. Szögletes zuhanykabinok 12-26 Tartalomjegyzék Kiegészítő magyarázatok, leírások, ábrák 2 Íves zuhanykabinok 3-11 Szögletes zuhanykabinok 12-26 Síkfalra szerelhető (háromfalas) és négy oldalról zárt (négyfalas) zuhanykabinok 27-40 Zuhanyajtók

Részletesebben

AJTÓ-ABLAK betétek ART-GLASS KATALÓGUS KATALÓGUSAINK. Tiffanyi üveg fólia és üveg festészet

AJTÓ-ABLAK betétek ART-GLASS KATALÓGUS KATALÓGUSAINK. Tiffanyi üveg fólia és üveg festészet 20 1 PEMARIN MP.Kft. AJTÓ-ABLAK betétek ART-GLASS KATALÓGUS Tiffanyi üveg fólia és üveg festészet KATALÓGUSAINK Ajtó-ablak betét 2.rész Tiffany virág minták Tiffany állat minták Tiffany táj képek Széljegyzet

Részletesebben

Tökéletes harmóniában

Tökéletes harmóniában Geberit Kft. Tökéletes harmóniában Budapest Alíz u. 2. 1117 T: 06 1 204 4187 F: 06 1 204 4190 sales.hu@geberit.com www.geberit.hu HU/2015 Geberit Kft. Geberit WC-működtető nyomólapok és Geberit öblítésvezérlők

Részletesebben

ÉRVÉNYES 2 013. december 31.-ig!

ÉRVÉNYES 2 013. december 31.-ig! VARIOGLASS VARIOGLASS és termékek kizárólagos magyarországi forgalmazója: 2013 GLAMAR Kft. 2040 Budaörs, Gyár u. 2. Tel./fax: 06 23 880 957, 959 Faxserver: 06 23 998 625 email: info@varioglass.hu web:

Részletesebben

CERSAIE 2010. - Bologna

CERSAIE 2010. - Bologna CERSAIE 2010. - Bologna A Roca négy vadonatúj szanitercsaláddal jelent meg a kiállításon. Ezek: The Gap, Tiber, Tipo és a Record. A bemutató többi részét a 2010-ben már legyártott újdonságai: a Khroma,

Részletesebben

FÜRDŐSZOBA A NYUGALOM SZIGETE RELAXÁCIÓ FELTÖLTŐDÉS FUNKCIÓ

FÜRDŐSZOBA A NYUGALOM SZIGETE RELAXÁCIÓ FELTÖLTŐDÉS FUNKCIÓ FÜRDŐSZOBA A NYUGALOM SZIGETE Az otthon egy rejtett szigete, ahol zavartalanul magunk lehetünk, távol a rohanástól, feladatoktól, és a sűrű hétköznapoktól. FÜRDŐSZOBA A NYUGALOM SZIGETE Az otthon egy rejtett

Részletesebben

EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK:

EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK: EGYEDI BURKOLÁSI MEGOLDÁSOK: Kőintarzia, természetes kövek, vagy extra méretű greslapok, illesztési hézag (fuga) nélküli szabásával. AZ ELKÉPZELÉSTŐL - A MEGVALÓSÍTÁSIG: 1. A megrendelő által kiválasztott

Részletesebben

Geberit vizelderendszer. Minden igénynek megfelel

Geberit vizelderendszer. Minden igénynek megfelel Geberit vizelderendszer Minden igénynek megfelel Előnyök egy kézből A Geberit vizelderendszert rugalmasság jellemzi: tökéletes megoldást nyújt bármely kívánság vagy építési helyzet esetén. A teljes körű

Részletesebben

Hazai gyártású igényes bababútor, még ikerbabák szobájának berendezésére is! Ördög Nóra ajánlásával!

Hazai gyártású igényes bababútor, még ikerbabák szobájának berendezésére is! Ördög Nóra ajánlásával! Hazai gyártású igényes bababútor, még ikerbabák szobájának berendezésére is! Ördög Nóra ajánlásával! mikor megtudtam, hogy ikerlányaim születnek, nem volt kérdés, hogy cégünk fogja készíteni a bútorukat,

Részletesebben

A HANSA kiállítása igazán ütős volt. A zenére koreografált, különböző színű vízsugarakat kibocsátó zuhanyfejek mágnesként vonzották a látogatókat.

A HANSA kiállítása igazán ütős volt. A zenére koreografált, különböző színű vízsugarakat kibocsátó zuhanyfejek mágnesként vonzották a látogatókat. Frankfurt, ISH szubjektíven Szerző: Bodor Éva lakberendező A HANSA-GEBERIT pályázat helyezettjeként alkalmam nyílt ellátogatni a frankfurti ISH kiállításra, amely a szaniter kiállítások körében olyan helyet

Részletesebben

Válasszon csapteleppel ellátott mosdót, és a mosdó árából jelentős kedvezményt adunk!

Válasszon csapteleppel ellátott mosdót, és a mosdó árából jelentős kedvezményt adunk! Csomag kedvezményes áron Szerelje fel fürdőszobáját kedvezményesen. Összeállítottunk Önöknek csomagokat rendkívül kedvező áron. Válasszon csapteleppel ellátott mosdót, és a mosdó árából jelentős kedvezményt

Részletesebben

Belsőépítészet. Praktikus beépített szekrények

Belsőépítészet. Praktikus beépített szekrények Belsőépítészet Praktikus beépített szekrények A beépített, azaz a méretre gyártott bútorok kiemelkedő és töretlen népszerűsége az utóbbi évtizedben a praktikumot, azaz az ötletességet és a helytakarékosságot

Részletesebben

Csak a fantázia szab határt...

Csak a fantázia szab határt... Csak a fantázia szab határt... 2014/1. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak Különleges színfurnérozott MDF lapok Csomós tölgy fűrészelt felülettel Csomómentes tölgy fűrészelt

Részletesebben

Hansgrohe ComfortZone teszt Válasszuk ki a megfelelő csaptelep minden egyes mosdótálhoz.

Hansgrohe ComfortZone teszt Válasszuk ki a megfelelő csaptelep minden egyes mosdótálhoz. Hansgrohe ComfortZone teszt Válasszuk ki a megfelelő csaptelep minden egyes mosdótálhoz. Kicsapódó víz okozta foltok? Ennek oka, hogy a mosdócsaptelep és a mosdótál nem illik össze talán találkozott már

Részletesebben

ZUHANY PROGRAM ZUHANYRENDSZEREK 7 KÉZIZUHANYOK 14 ZUHANYFEJEK 18 ZUHANYSZETTEK 21 ZUHANYRUDAK 22 ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK 23

ZUHANY PROGRAM ZUHANYRENDSZEREK 7 KÉZIZUHANYOK 14 ZUHANYFEJEK 18 ZUHANYSZETTEK 21 ZUHANYRUDAK 22 ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK 23 ZUHANY PROGRAM ZUHANYRENDSZEREK 7 KÉZIZUHANYOK 14 ZUHANYFEJEK 18 ZUHANYSZETTEK 21 ZUHANYRUDAK 22 ZUHANY KIEGÉSZÍTŐK 23 Teka ZUHANY PROGRAM Universe rendszer Állítható vízkőmentes masszázs fejek Nagy vízátbocsátású

Részletesebben

SAJTÓ KÖZLEMÉNY. A klasszikus elegancia új neve: GROHE Grandera. Koncepció, inspiráció, design

SAJTÓ KÖZLEMÉNY. A klasszikus elegancia új neve: GROHE Grandera. Koncepció, inspiráció, design SAJTÓ KÖZLEMÉNY A klasszikus elegancia új neve: GROHE Grandera Koncepció, inspiráció, design Időt álló minőség. Modern, mindennapi életünkben is a tradícionális értékek teszik élhetővé életünket és a hagyományos

Részletesebben

RENDKÍVÜLI A K C I ÓK

RENDKÍVÜLI A K C I ÓK RENDKÍVÜLI A K C I ÓK GROHE EUROSMART mosogatócsaptelep (33281001) + FRANKE ETN614 egymedencés csepptálcás mosogató, szifonnal KOLO 56x48 cm beépíthető mosdó (21856) + GROHE Concetto mosdócsaptelep (32204)

Részletesebben

Egy igazán jó megoldás számodra

Egy igazán jó megoldás számodra Portfólió Egy igazán jó megoldás számodra A BN Office Solution tapasztalt szakértője az irodai belső terek komplett berendezése területén. Legfőbb erősségünk az ügyfeleink teljes körű kiszolgálása, a konzultációktól

Részletesebben

HSK - Zuhanykabinok. Zuhanytálcák. Zuhanyrendszerek. Árlista 2010

HSK - Zuhanykabinok. Zuhanytálcák. Zuhanyrendszerek. Árlista 2010 HSK - Zuhanykabinok Zuhanytálcák Árlista 2010 Zuhanyrendszerek Tartalomjegyzék: Favorit Imperial Premium Softcube Prima Style 4-5. oldal 2. oldal 1. oldal 2. oldal 3. oldal Top Walk in free Zuhanypanel

Részletesebben

BN Office Solution. Egy igazán jó megoldás számodra

BN Office Solution. Egy igazán jó megoldás számodra Portfólió BN Office Solution Egy igazán jó megoldás számodra A BN Office Solution tapasztalt szakértője az irodai belső terek komplett berendezése területén. Legfőbb erősségünk az ügyfeleink teljes körű

Részletesebben

Az Ön kezében van a döntés, milyen zuhanyélményt szeretne: ha feljebb állítja be a zuhanypanelt, a vízcseppek lágyan gyöngyöznek a bőrén, ha

Az Ön kezében van a döntés, milyen zuhanyélményt szeretne: ha feljebb állítja be a zuhanypanelt, a vízcseppek lágyan gyöngyöznek a bőrén, ha Zuhanypanel Lift 2 Az Ön kezében van a döntés, milyen zuhanyélményt szeretne: ha feljebb állítja be a zuhanypanelt, a vízcseppek lágyan gyöngyöznek a bőrén, ha közelebb, akkor érezni fogja, amint a víz

Részletesebben

10.1.1/1 Mosdó csaptelep - automata leeresztõvel. 10.3.1/1 Bidet csaptelep - automata leeresztõvel. 10.6.1/1 Álló mosogató csaptelep

10.1.1/1 Mosdó csaptelep - automata leeresztõvel. 10.3.1/1 Bidet csaptelep - automata leeresztõvel. 10.6.1/1 Álló mosogató csaptelep Trió zero 10.1.1/1 Mosdó csaptelep - automata leeresztõvel 10.3.1/1 Bidet csaptelep - automata leeresztõvel 10.6.1/1 Álló mosogató csaptelep 10.7.1/1 Fali mosogató csaptelep 10.4.1/1 Zuhany csaptelep -

Részletesebben

Beltéri ajtó katalógus

Beltéri ajtó katalógus Beltéri ajtó katalógus Milyen legyen az Ön ajtaja? Kivitelezési lehetőségek Laminált ajtó Laminált tele ajtó - Solid Laminált intarziás ajtó - Unit Laminált fémintarziás ajtó - Linea Laminált többszínű

Részletesebben

TARTALOM. ... és a vízből élmény születik. Zuhanypanelek

TARTALOM. ... és a vízből élmény születik. Zuhanypanelek TARTALOM... és a vízből élmény születik. A fürdőszoba nem csupán szaniterek és burkolólapok összessége, hanem az a hely, ahol egy fárasztó nap után ellazulhat egy aromaterápiás hidromasszázs kádban, ahol

Részletesebben

Világszínvonalú komfort

Világszínvonalú komfort Lederland Áruház MaxCity 2045 Törökbálint Tópark u. 1/A +36-23-530-454 Világszínvonalú komfort EDITIONS WWW.LEDERLAND.HU WWW.NATUZZIEDITIONS.COM olasz stílus 2015 EDITIONS Olasz stílus Világszínvonalú

Részletesebben

TERMÉKKATALÓGUS 2015. FÜRD!SZOBA Fürd!szobafelszerelés. Kiegészít!k KONYHA

TERMÉKKATALÓGUS 2015. FÜRD!SZOBA Fürd!szobafelszerelés. Kiegészít!k KONYHA 2015 TERMÉKKATALÓGUS 2015 FÜRDSZOBA Fürdszobafelszerelés Kiegészítk KONYHA [www.deante.pl] Cynia elegáns, klasszikus forma CYNIA MOSDÓ CSAPTELEP Ár: 14 900 Ft kód: BCY 021M CYNIA KÁD CSAPTELEP Ár: 21 900

Részletesebben

J A G A K N O C K O N W O O D

J A G A K N O C K O N W O O D J A G A K N O C K O N W O O D Kivételes, formabontó, konfrontáló. A KNOCKONWOOD a legelső fűtőtest fából. A gyönyörűen kivitelezett, egyszerű, mégis elegáns, tartós burkolat a legjobb minőségű furnérból

Részletesebben

Mosdók és Kádak 2013/1

Mosdók és Kádak 2013/1 Mosdók és Kádak 2013/1 és termékek kizárólagos magyarországi forgalmazója: Glamar Kft. 2040 Budaörs, Gyár u. 2. Tel.: 06 23 880 957 06 23 880 959 Fax: 06 23 998 625 www.glamar.hu www.varioglass.hu Design

Részletesebben

Teka Magyarország Zrt TEKA árlista

Teka Magyarország Zrt TEKA árlista ZUHANY-PROGRAM Zuhanyrendszer Universe Pro 7 790027200 53900 Ft Zuhanyrendszer Universe Plus 7 790026800 99900 Ft Zuhanyrendszer Universe Cuadro 7 7900264 77900 Ft Zuhanyrendszer Universe SPA 9 7900263

Részletesebben

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu

Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Construction Automotive Industry ÉLET A SZABADBAN RELAZZO. A TERASZ. www.rehau.hu Ma még álombeli terasz, holnap élettér az ötlettől a kész teraszig Olyan teraszra vágyom, amely illik hozzám és az életstílusomhoz.

Részletesebben

KONSZIGNÁCIÓS TÁBLÁZAT

KONSZIGNÁCIÓS TÁBLÁZAT sorszám megnevezés gyártó modell KONSZIGNÁCIÓS TÁBLÁZAT befoglaló méret (cm) 1 szekrény egyedi tervezés 300x60x280 Egger bútorlap anyag szín db helység, narancs, kék 1 előszoba 2 + Logus90 base 3-as keret

Részletesebben

Mosdók. 2 arányú, magas minőségű és megbízható termékeket kínálnak Önnek!

Mosdók. 2 arányú, magas minőségű és megbízható termékeket kínálnak Önnek! SZANITER KATALÓGUS Az újház Centrum közel 20 éve kiemelkedő szereplője a magyar építőanyag kereskedelemnek. Meghatározó, magyar tulajdonú, országos építőanyag kereskedelmi hálózatként széles választékkal

Részletesebben

Sanglass Kabin Kft. Kényelmes otthon az Ön fürdőszobájában.

Sanglass Kabin Kft. Kényelmes otthon az Ön fürdőszobájában. 2015/2016 Cégünk a Sanglass Kabin Kft. hosszú múltra visszatekintő magyar tulajdonú gyártó, kis- és nagykereskedelmi vállalkozás. Két fő tevékenysége által vált országosan ismertté, melyek közül kiemelkedik

Részletesebben

KoskiDekor Elegáns és stabil

KoskiDekor Elegáns és stabil Csak a fantázia szab határt... 2016/2. szám Belsőépítészeti tervezőknek, kivitelezőknek és bútorgyártóknak KoskiDekor Elegáns és stabil Dekoratív, mutatós nyír rétegelt lemez, színes, áttetsző, a fa erezetességét

Részletesebben

A N D R O M E D A A N D R O M E D A. Fejtámla Klasszikus előlap 170, 180 cm Klasszikus oldallap 80 cm Kapaszkodó 1.

A N D R O M E D A A N D R O M E D A. Fejtámla Klasszikus előlap 170, 180 cm Klasszikus oldallap 80 cm Kapaszkodó 1. F Ü R D Ő K Á D A K Nagy lépést tettünk a tetőtől talpig Alföldibe öltöztetett fürdőszoba felé azzal, hogy immár a fürdőkádak tekintetében is kínálunk Alföldi minőséget. A Premio, Standard és Eko kategóriák

Részletesebben

A L U M Í N I U M R E N D S Z E R E K

A L U M Í N I U M R E N D S Z E R E K A L U M Í N I U M R E N D S Z E R E K A FENSTHERM SCHÜCO alumínium szerkezetek a legkülönbözôbb elvárásoknak képesek megfelelni, a bejárati portálok és függönyfalak elônyei az építészek és a felhasználók

Részletesebben

Innovatív vízelvezetés. Geberit zuhany szerelőelemek falba rejtett lefolyóval

Innovatív vízelvezetés. Geberit zuhany szerelőelemek falba rejtett lefolyóval Innovatív vízelvezetés Geberit zuhany szerelőelemek falba rejtett lefolyóval Különösebb ördöngösség nélkül, egyszerűen beszerelhető Rengeteg időt takaríthat meg, kompromisszumok nélkül A zuhany szerelőelem

Részletesebben

CSAPOK FÜZETE. Közössegi, vandalbiztos, viztakarekos, higienikus, nagy igenybevetelre tervezett.

CSAPOK FÜZETE. Közössegi, vandalbiztos, viztakarekos, higienikus, nagy igenybevetelre tervezett. Kft CSAPOK FÜZETE Közössegi, vandalbiztos, viztakarekos, higienikus, nagy igenybevetelre tervezett. 2045 Törökbálint, TT Ipartelep. Tel: (1) 371-3000 (20) 381-3000 Fax: (1) 371-3009 posta@gyurma.hu www.gyurma.hu

Részletesebben

Megszokott minőség kedvező áron. Geberit Basic család

Megszokott minőség kedvező áron. Geberit Basic család Megszokott minőség kedvező áron Geberit Basic család Geberit Basic szerelőelemek *Figyelem: A BASIC termékcsalád WC és vizelde szerelőelemei kizárólag Delta nyomólapokkal és Basic vizelde vezérlésekkel

Részletesebben

KLUDI AMBA. Bársonyos szépség

KLUDI AMBA. Bársonyos szépség Bársonyos szépség Új Visszafogott mégis feltűnő Igazi szépség: ez a KLUDI AMBA. Elegáns, harmonikus kontúrok egyesülnek sima, lekerekített felületekkel. A víz rendkívül lágyan folyik alá; minden érintése

Részletesebben

tudjuk miért, tudjuk hogyan

tudjuk miért, tudjuk hogyan tudjuk miért, tudjuk hogyan ZUHANYKABINOK / ZUHANYTÁLCÁK / KÁDAK HIDROMASSZÁZS RENDSZEREK Érvényes: 009. július 1-től Ajánlott fogyasztói árak, az ÁFA-t tartalmazzák! Termékeinket speciálisan a DIY (Do

Részletesebben

J A G A S T R A D A. A Low-H 2 O technológia néhány jellemző tulajdonsága:

J A G A S T R A D A. A Low-H 2 O technológia néhány jellemző tulajdonsága: J A G A S T R A D A A sima előlap és az erős felső rács vízszintes vonalai adják a STRADA szemet gyönyörködtető megjelenését. A robosztus, egyszerű és mégis elegáns burkolat a Low-H 2 O technológiát takarja.

Részletesebben

ambiente Élvezze a látványt az ambiente stílus tanulmányozása közben!

ambiente Élvezze a látványt az ambiente stílus tanulmányozása közben! 56 I 57 Ideális a tradicionális épületekhez Az ambiente ablakok klasszikus formavilága és tradicionális designja meghatározza az épület architektúráját. Az elismert Internorm ablakrendszerek kiemelik otthonának

Részletesebben

Classic 105 tükrös felső elem, spot világítással C105-20-AD- 1020/190/1040mm. antik dió (AD) 58 200 Ft

Classic 105 tükrös felső elem, spot világítással C105-20-AD- 1020/190/1040mm. antik dió (AD) 58 200 Ft Classic család 85 105 Classic 85 tükrös, spot C085-20-AD- 850/190/1040mm 54 300 Ft Classic 105 tükrös, spot C105-20-AD- 1020/190/1040mm 58 200 Ft Classic 85 alsószekrény C085-10-AD 875/335/880mm 101 000

Részletesebben

realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek

realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm Mûanyag nyílászáró rendszerek realtherm több mint egy ablak! Realtherm Kft. közel 10 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött végzi tevékenységét a műanyag nyílászáró gyártás területén. Célunk,

Részletesebben

NAGY ELLENÁLLÁSÚ RUGALMAS PADLÓK PANELES KIVITELBEN MEGKÖZELÍTŐLEG 70% KVARCOT ÉS TERMÉSZETES ÁSVÁNYOKAT TARTALMAZ A LEGJOBB KOPÁCSÁLLÓSÁG

NAGY ELLENÁLLÁSÚ RUGALMAS PADLÓK PANELES KIVITELBEN MEGKÖZELÍTŐLEG 70% KVARCOT ÉS TERMÉSZETES ÁSVÁNYOKAT TARTALMAZ A LEGJOBB KOPÁCSÁLLÓSÁG NAGY ELLENÁLLÁSÚ RUGALMAS PADLÓK PANELES KIVITELBEN MEGKÖZELÍTŐLEG 70% KVARCOT ÉS TERMÉSZETES ÁSVÁNYOKAT TARTALMAZ A LEGJOBB KOPÁCSÁLLÓSÁG T TÖMÖRÍTÉSE 600T NYOMÁS ALATT KEMÉNYEBB MINT A BETON - SOKKAL

Részletesebben

Választék katalógusa. Fürdőszobák

Választék katalógusa. Fürdőszobák 12 Választék katalógusa Fürdőszobák A Roca márka Barcelónában született 1917.-ben, mint családi vállalkozás Compania Roca Radiátortest S. A. név alatt, amely öntvény radiátorok és vízmelegítők gyártásával

Részletesebben

Lindab Rainline. Lindab Rainline. Lindab Ereszcsatorna rendszer. Adjon a házának új arculatot!

Lindab Rainline. Lindab Rainline. Lindab Ereszcsatorna rendszer. Adjon a házának új arculatot! Lindab Rainline Lindab Ereszcsatorna rendszer Adjon a házának új arculatot! A sokszínű rendszer Miért ne választhatna sötétbordó csatornát fehér homlokzathoz? Miért ne szerelhetne fel exkluzív rézvöröset

Részletesebben

2012. április 27. 13:49 Timar Gigi kulcsszavak: fürdő, kicsi fürdő, lakberendezés, takarékos fürdő

2012. április 27. 13:49 Timar Gigi kulcsszavak: fürdő, kicsi fürdő, lakberendezés, takarékos fürdő 2012. április 27. 13:49 Timar Gigi kulcsszavak: fürdő, kicsi fürdő, lakberendezés, takarékos fürdő KIS FÜRDŐ Nagy a család, de kicsi a fürdő? Ha öt embernek közülük négyen nők kell használnia egy nem túl

Részletesebben

KATALÓGUS 2011/12 ZUHANYKABINOK ZUHANYRENDSZEREK ZUHANYTÁLCÁK TÜKRÖS SZEKRÉNYEK

KATALÓGUS 2011/12 ZUHANYKABINOK ZUHANYRENDSZEREK ZUHANYTÁLCÁK TÜKRÖS SZEKRÉNYEK KATALÓGUS 2011/12 ZUHANYKABINOK ZUHANYRENDSZEREK ZUHANYTÁLCÁK TÜKRÖS SZEKRÉNYEK 1 ÜDVÖZÖLJÜK A HSK ZUHANYKABINOK VILÁGÁBAN! A HSK hazája Németországban, Sauerland régió szívében található. Ez a közkedvelt

Részletesebben

info@noralex.hu www.noralex.hu AMAZONAS f ü r d ő s z o b a b ú t o r o k

info@noralex.hu www.noralex.hu AMAZONAS f ü r d ő s z o b a b ú t o r o k AMAZONAS f ü r d ő s z o b a b ú t o r o k Kedves Vásárló! Örülök, hogy a kezében tartja katalógusunkat. Az alábbiakban szeretnék egy kis segítséget nyújtani a döntéséhez. Cégünk több mint 14 éve gyárt

Részletesebben

exkluzív zuhanylefolyók E-MAIL: MEDOTRADE@MEDOTRADE.HU WEB: WWW.MEDOTRADE.HU... A fotókat készítette: Stampok Anita

exkluzív zuhanylefolyók E-MAIL: MEDOTRADE@MEDOTRADE.HU WEB: WWW.MEDOTRADE.HU... A fotókat készítette: Stampok Anita exkluzív zuhanylefolyók E-MAIL: MEDOTRADE@MEDOTRADE.HU WEB: WWW.MEDOTRADE.HU... A fotókat készítette: Stampok Anita exkluzív zuhanylefolyók MEDO Köszönti Önt a Medo Trade Kft. Cégünk egyedi és modern fürdőszobák

Részletesebben

J A G A P L A Y. Fali kivitel 72-féle méret Színes kivitel színválaszték: JAGA színskála alapján 30 év garancia a fűtőelemre

J A G A P L A Y. Fali kivitel 72-féle méret Színes kivitel színválaszték: JAGA színskála alapján 30 év garancia a fűtőelemre J A G A P L A Y Játékos meleg, színes komfort A Low-H 2 O technológiát takaró, biztonságot nyújtó, festett MDF burkolat a finoman lekerekített éleivel és vibráló színeivel derűs hangulatot visz a gyerekszobába,

Részletesebben

wedi a lényegre térhet! A lehetőség szabadsága - profiktól profiknak wedi GmbH Kolpingstra e 52-54 Æ 48282 Emsdetten Postfach 1139 Æ 48269 Emsdetten

wedi a lényegre térhet! A lehetőség szabadsága - profiktól profiknak wedi GmbH Kolpingstra e 52-54 Æ 48282 Emsdetten Postfach 1139 Æ 48269 Emsdetten A -vel wedi a lényegre térhet! Forgalmazó: Gyártó: R. W. Bautech Hungary Kft. 1117 Budapest, Hengermalom utca 47/A. Tel.: (1) 371-2737 Fax: (1) 371-2747 e-mail: info@rwbautech.hu www.rwbautech.hu wedi

Részletesebben

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása.

A történet elindult. A Pannon Papír megalakulása. IRODAI MEGOLDÁSOK Történetünk A Pannon Papírt 2005-ben magyarországi magánszemélyek alapították győri székhellyel, többéves papír-írószer kereskedelmi tapasztalattal. A régi kereskedők szakmai elkötelezettsége

Részletesebben

Mind színben és stílusban hozzá tervezett kiegészítőkkel, a fürdőszoba a lakás ékkövévé válik.

Mind színben és stílusban hozzá tervezett kiegészítőkkel, a fürdőszoba a lakás ékkövévé válik. VINTAGE= Neobarokk stílus A VINTAGE kollekció a modern kor szellemében tervezetett és alkotott család, 2014-ben egy formai fejlesztéseknek köszönhetően még finomabb, és kecsesebb formavilágú családdá fejlesztett

Részletesebben

M E L I N A 2 0 1 1 1

M E L I N A 2 0 1 1 1 M E L I N A 2 0 1 1 1 M E L I N A Mindenben a harmóniát keresem, ezért kötöttem békét a természettel is. Nem láncolom magam kivágásra ítélt fákhoz, nem járom a háborgó tengert bálnavadász hajókat üldözve,

Részletesebben

Prémiumkert Várnegyed

Prémiumkert Várnegyed Prémiumkert Várnegyed érték és elegancia Plombatech M I S K O L C Az épület, ahogy elképzeltük... a Prémiumkert Várnegyed létrehozásával mindenképpen szeret nénk megfelelni egy olyan értékszemléletnek,

Részletesebben

4 *paqplj#bmymx-* Axor Citterio M Fürdőszoba tervezése

4 *paqplj#bmymx-* Axor Citterio M Fürdőszoba tervezése Hungary Hansgrohe Kft Forgách utca 11-13. H -1139 Budapest Tel. +36 1 2369090 Fax +36 1 2369098 info@hansgrohe.hu www.hansgrohe.hu Axor Citterio M Fürdőszoba tervezése Hu - Axor Citterio M fürdőszoba variációk

Részletesebben

J A G A L I N E A P L U S

J A G A L I N E A P L U S J A G A L I N E A P L U S Karcsú, mint egy topmodell. A LINEA PLUS sima előlapja, diszkrét, stílusos burkolata rejtve tartja a gyors és energiatakarékos Low- H 2 O fűtőelemet, esztétikusan elfedi a csöveket

Részletesebben

bevezető Egy új élmény küszöbén A szépség és esztétikum iránti rajongás ott rejtőzik mindannyiunkban. Meghatározza életünket és döntéseinket.

bevezető Egy új élmény küszöbén A szépség és esztétikum iránti rajongás ott rejtőzik mindannyiunkban. Meghatározza életünket és döntéseinket. bevezető Egy új élmény küszöbén A szépség és esztétikum iránti rajongás ott rejtőzik mindannyiunkban. Meghatározza életünket és döntéseinket. E filozófia mentén készülnek a Hofstädter beltéri ajtói is,

Részletesebben

2Együtt élünk. Üdvözöljük az Ariston világában!

2Együtt élünk. Üdvözöljük az Ariston világában! Az Ariston filozófiája egyszerű: a mindennapi élet részévé válni azáltal, hogy gondoskodik Önről. Egyszerűségükben és kifinomultságukban utolérhetetlen stílusú háztartási gépeket kínálunk Önnek, így téve

Részletesebben

Fontos választás. Ragaszkodjon elképzeléseihez!

Fontos választás. Ragaszkodjon elképzeléseihez! Fontos választás Ragaszkodjon elképzeléseihez! 1 Ez nem csak egy fürdőszoba. Ez az Ön fürdőszobája! Kiválasztja a burkolatokat, melyek tükrözik a stílusát. Nem hajlandó kompromisszumot kötni a mosdócsaptelep

Részletesebben

HÜPPE Studio Paris fali zsanér króm/fehér. HÜPPE Studio Paris fogantyú króm/króm. HÜPPE Studio Paris ajtó zsanér króm/króm

HÜPPE Studio Paris fali zsanér króm/fehér. HÜPPE Studio Paris fogantyú króm/króm. HÜPPE Studio Paris ajtó zsanér króm/króm HÜPPE Studio Paris Inspirációm forrása > Hüppe Studio Paris Az egyéni ötletek és az első osztályú kézműves munka páratlan eredménnyé kovácsolódnak össze: ez a HÜPPE Studio Paris. Az egyenes vonalú design

Részletesebben

belsőépítésze feladat

belsőépítésze feladat belsőépítésze feladat Tervezési feladat: Belsőépítészeti koncepcióterv kialakítása és rajzi megjelenítése. (a feladathoz mellékeltük az ügyfél igényeit, az alaprajzot, és a jelenlegi lakás fotóit ill.

Részletesebben

A cég. Anyag tulajdonságok

A cég. Anyag tulajdonságok katalógus A cég A Schock 20 éve nemzetközileg is vezetõ gyártója az általa kifejlesztett gránit mosogatónak. A cég saját márkájú termékeinek gyártásán felül, néhány más vezetõ konyhabútor és nemesacél

Részletesebben

Mosogatók. Rozsdamentes acél mosogatók. Érvényes: október 3-tól visszavonásig, vagy a készlet erejéig.

Mosogatók. Rozsdamentes acél mosogatók.  Érvényes: október 3-tól visszavonásig, vagy a készlet erejéig. Mosogatók Rozsdamentes acél mosogatók www.foresteu.com Érvényes: 2016. október 3-tól visszavonásig, vagy a készlet erejéig. Beépíthető rozsdamentes acél mosogatók A konyha lelke a mosogató. Itt indul el

Részletesebben

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság

Tejes megújulás, még nagyobb szabadság Tejes megújulás, még nagyobb szabadság A Xenon az új TATA Pick up, egyszerûen csodálatos! A kiváló minõségû, nagy teljesítményû, rendkívül takarékos turbódízel common rail 2.2 Dicor motor, lenyûgözõ egyedi,

Részletesebben

tudjuk miért, tudjuk hogyan

tudjuk miért, tudjuk hogyan tudjuk miért, tudjuk hogyan ZUHANYKABINOK / ZUHANYTÁLCÁK / KÁDAK HIDROMASSZÁZS RENDSZEREK Érvényes: 2010. április 1-től Ajánlott fogyasztói árak, az ÁFA-t tartalmazzák! MAGYARÁZAT - AZ EGYSZERŰBB TÁJÉKOZÓDÁS

Részletesebben