TANTÁRGYLEÍRÁS. Kommunikációs ismeretek Tantárgy kódja

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANTÁRGYLEÍRÁS. Kommunikációs ismeretek Tantárgy kódja"

Átírás

1 Kommunikációs ismeretek FKF1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2 kollokvium Dr. Mohácsi Márta főiskolai adjunktus, PhD AK A tantárgy célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a kommunikáció folyamatkategóriáiba. A hallgatók megtanulják, hogyan kell érvényesíteni a tárgyalási megállapodásokat és a meggyőző kommunikáció eszközrendszerével képesek lesznek kompromisszum és konfliktuskezelésre. A tantárgy keretein belül a hallgatók megismerik az érveléstechnika eszközrendszerét az egyoldalú vagy kétoldalú- illetve az emocionális vagy racionális érvelés technikáit. Az előadások és a gyakorlatok alkalmával a hallgatók elsajátítják a társadalmi szintű kommunikáció alapelveit. Megismerik a média természetét, a szakmai partnerekkel való együttműködés lehetőségét, a sajtótájékoztató szervezését, a sajtóközlemény írását, az üzleti kapcsolatok építését. A hallgatók betekintést nyernek a közéleti kommunikáció marketingjébe: a kommunikációs stratégia és az üzleti levelezés elkészítésébe. Az előadások alkalmával a hallgatók megismerik a szakmacsoport szerinti felsőoktatási szakképzés szakmai kommunikációját, a gyakorlatok alkalmával pedig annak szakszerű alkalmazását. A tantárgy lehallgatása és a gyakorlatok elvégzése után a hallgatók képesek lesznek az érveléstechnika eszközrendszerével önálló tárgyalási formákat megtervezni, megszervezni és a tárgyalási folyamatban részt venni. Az adott szakmacsoport keretein belül az időtervezés és információátadás technikáit betartva a társadalmi, a közéleti és az üzleti kommunikáció nyilvános és szakmai formáit alkalmazni. A kommunikáció típusai, funkciói, szintjei. A kommunikációkutatás irányzatai. A kommunikáció 7 elméleti alapmodellje. A verbális kommunikáció. A non-verbális kommunikáció. A tárgyalás alapjai. Az érveléstechnika eszközrendszere. Az asszertív kommunikáció. A média természete. A marketingkommunikáció alapjai. A médiakommunikáció eszközrendszere. Dr. Róka Jolán: Kommunikációelméleti alapismeretek. BKF, Bp., ISBN: Hofmeister-Tóth Ágnes Mitev Ariel Zoltán: Üzleti kommunikáció és tárgyalástechnika. Akadémiai Kiadó, Bp, ISBN: Németh Erzsébet: Közszereplés. Osiris Kiadó, Bp., ISBN: Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon. Kossuth Kiadó, Bp , ISBN:

2 Borgulya Ágnes Somogyvári Márta: Kommunikáció az üzleti világban. Akadémiai Kiadó, Bp., ISBN:

3 Szakmai és pénzügyi információ feldolgozási alapismeretek FKF1102 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy Dr. Fodorné Zagyi Orsolya főiskolai adjunktus GI A tantárgy keretei között a hallgatók elsajátítják az alapvető informatikai alapkompetenciákat és mindazokat a pénzügyi, adózási ismereteket, amelyek a gazdasági folyamatok nyilvántartásának főbb lépéseihez szükségesek. A kurzus végére a hallgatók alkalmassá válnak az egyes adónemek aktuális kulcsainak készségszintű alkalmazására, az elektronikus adatbázisok felhasználói szintű használatára. Kialakul a logikus, rendszerben való gondolkodás képessége. Erősödik a felelősségtudat, az önálló, kreatív munkavégzés iránti igény. Az infokommunikációs alkalmazások használatával alkalmassá válnak a gyors, esztétikai igényeknek megfelelő szakmai kommunikációra. Alapvető pénzügyi ismeretek matematikai összefüggéseinek készség szintű ismerete (százalékszámítás, jelenérték, jövőérték). A hagyományos és a modern (elektronikus) számlázás lényege, kapcsolata a bizonylati renddel és fegyelemmel. Az elektronikus kommunikáció főbb formái, és szociális hálók, fórumok, keresés az Interneten. Fájltípusok, ezek konvertálhatósága, kezelésük szoftverekkel. Műveletek fájlokkal. Vágólap használata, a fájltípusok közötti átjárhatóság, integrálhatóságuk. Szövegszerkesztési alapismeretek, dokumentum létrehozása és továbbszerkesztése. Táblázatkezelési alapismeretek, adattáblázatok létrehozása és továbbszerkesztése. Táblázatok adatainak szűrése, származtatott adatok létrehozása meglévő adatokból. A prezentációkészítés alapjai. Grafikonok, ábrák készítése. Pálinkó Éva Szabó Márta: Vállalati pénzügyek. Typotex Kiadó, Bp., ISBN Galó Miklós Kvancz József (szerk.): Gazdasági alapfogalmak. Bessenyei könyvkiadó, Nyh., ISBN Pétery Kristóf: Microsoft Office Excel 2010 Alapok, Mercator Studio, Szentendre, ISBN Pétery Kristóf: Microsoft Office Word 2010 Alapok, Mercator Studio, Szentendre, ISBN Dr. Schneider Ferenc: Internet-Alapok, APC STÚDIÓ, Gyula, ISBN

4 Munkaerő-piaci ismeretek FKF1203 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Kósáné dr. Bilanics Ágnes főiskolai docens, PhD UT A tantárgy ismeretanyagának elsajátításával a hallgatók képesek lesznek a logikus gondolkodásra, a jobb helyzetfelismerésre és a reális helyzetértékelésére a munka világában. Megteremtjük a hiteles kommunikáció és önmenedzselés alapjait, ezáltal segítve a határozott, céltudatos és felelős munkavállalói magatartás kialakulását hallgatóinkban. A hallgató képes lesz a kulturált, udvarias, etikus munkavállalói magatartás tanúsítására és fejlesztésére, ezzel teremtve meg önmaga számára a céltudatos karrier alapjait. A kurzus segítségével megismerkedhetünk az önmenedzselés néhány területével és technikájával, a munkáltatók értékrendjével, munka- és teljesítményelvárásaival A tantárgy oktatása során bemutatjuk a munka és a munkavégzés jellemzőit, a munkaerőpiac működésének alapjait és aktuális igényeit, a munkaerőpiacot, mozgató törvényszerűségeket, munkajogi előírásokat, illetve a gazdálkodó szervezetek humánerőforrás gazdálkodásának legfontosabb követelményeit, területeit és módszereit. Foglalkozunk a munkaerőpiac által legfontosabbnak tartott kompetenciákkal, a motivációval, a kompenzációs és a javadalmazási rendszerekkel, az emberi erőforrás fejlesztésnek a hazai és nemzetközi munkaerő-piaci trendjeivel. A tantárgy célja az ember, mint stratégiai erőforrás munkavégzésének megismerése, motivációinak feltárása, a jó önéletrajz és motivációs levél szempontjainak, a karriertervezés hazai és külföldi vonatkozásainak, illetve a munkavállalás jogi és eljárási szabályainak megismerése az Európai Unióban. Emberi erőforrás menedzsment (szerk.) Hajós L. Berde Cs.: Emberi erőforrás gazdálkodás, Szaktudás kiadó Ház, Bp., ISBN Farkas Ferenc Karolinyi Mártonné László Gyula Poór József: Emberi erőforrás menedzsment kézikönyv, Complex Jogi és Üzleti Kiadó, Bp., ISBN Menedzsment, (Szerk.): Láczay M. Berde Cs., Nyíregyházi Főiskola, Nyh., ISBN Nemeskéri Gyula: Emberi erőforrás fejlesztésének módszertana. Ergofit, Budapest, ISBN Karrier plusz 2011 A hatékony álláskeresés és karrierépítés titkai HVG kiadvány 2011/9.

5 Idegen nyelvi alapszintű ismeretek FKF1104 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy Dr. Veres Ferenc főiskolai tanár, PhD MF A kurzus célja a napjainkban egyre jellemzőbbé váló, nemzetközi színtéren megvalósuló szakmai együttműködést is lehetővé tevő idegen nyelvi ismeretek elsajátítása. A tantárgy keretében a hallgatók tanulmányozott szakmai területük jellegének megfelelően olyan, a gazdaság különböző területeire vonatkozó idegen nyelvi tudásanyagra tesznek szert, amely lehetővé teszi a sikeres szakmai érintkezést, valamint megteremti az alapokat a szakma idegen nyelven elérhető eredményeinek megismeréséhez. A kurzus folyamán a hallgatók elsajátítják a szakma alapfokú idegen nyelvű szakszókincsét, illetve annak különböző élethelyzetekben történő gyakorlati alkalmazási módjait. Az elsajátítandó ismeretek átadása és begyakorlása a szóbeli és írásbeli kommunikációs szituációk és feladattípusok keretében történik. Az ismeretanyag a hagyományos leíró nyelvtanokkal ellentétben a funkcionális megközelítést, azaz a nyelv kommunikatív funkcióját tekinti elsődlegesnek. A kurzus folyamán a hallgatók a kitűzött tananyagot a sikeres kommunikáció feltételeit biztosító idegen nyelvi kompetenciák sokoldalú fejlesztésének figyelembe vételével sajátítják el. Ennek eredményeként a tanulmányozott szaknyelv speciális lexikájának birtokában képesek lesznek szóbeli szituációkban gondolataik megfogalmazására, a beszédpartner közlésének megértésre, adekvát válaszok létrehozására, továbbá írott szakmai szövegek megértésére, írásbeli válaszok alapszintű elkészítésére. Mivel információs társadalmunk sikeres szakmai együttműködésének elengedhetetlen feltételévé vált a szakmai idegen nyelvű szoftverek használata, a kurzus célja azok útmutatás alapján történő kezelői képességének, a kezelőfelületek használatának, a felhasználónak készített leírások és üzenetek megértésének, alkalmazásának alapszintű elsajátíttatása is. John and Liz Soars: New Headway English Course Pre Intermediate Student s Book. Oxford University Press, ISBN: Norman Coe Mark Harrison Ken Paterson: Oxford Angol Nyelvtan, Magyarázatok- Gyakorlatok. Oxford University Press, ISBN: Babári Ernő dr. Babári Ernőné: Der neue Deutschexpress 1-2. Lexika Kiadó. Bp., ISBN: ; ISBN:

6 A. Fearns D. Lévy-Hillerich: Kommunikation in der Wirtschaft.Lehr- und Arbeitsbuch. Goethe Institut Nakladatelstvi Fraus - Cornelsen Verlag. München Plzen Berlin ISBN: Abbadie Ch. Chovelon B. Morsel M. H: L expression francaise écrite et orale, Presse Universitaire, Grenoble, ISBN ; X

7 A nevelés történeti alapjai CGF1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Dr. Pornói Imre CSc. főiskolai tanár SP A hallgatók megismertetése az egyetemes és a magyar nevelés történetének legjelentősebb tényeivel, összefüggéseivel és a családi és kisgyermekkori nevelés történetével. A hallgatók érdeklődésének felkeltése a problématörténeti vizsgálódások iránt. A hallgatók történeti szemléletének megalapozása a pedagógia elméletének és gyakorlatának megismeréséhez. Az egyetemes és a magyar nevelés és iskoláztatás történetének jellemzőinek ismerete. Magyarország legújabb kori történetének és társadalmának kérdésköreinek ismerte A neveléstörténet tárgya, jellege, forrásai. Nevelés az ókorban. Középkor nevelésügye. Humanizmus hatása a nevelés elméletére és gyakorlatára. Reformáció és ellenreformáció. Az újkori nevelés története a XVI-XVIII. században. Az európai család és kisgyermekkor nevelésügye. Az újkori nevelés története a XIX-XX. században. Az elméleti pedagógia főbb irányzatai hazánkban. A reformpedagógia hazai története. Az óvodai nevelés története hazánkban. A pedagógusszerep történeti változásai. Horváth László - Pornói Imre: A nevelés probléma-és intézménytörténete, Krúdy Könyvkiadó. Nyíregyháza p.3.1., 3.2., 3.3., 4.2., 4.2.,4.3., 4.4., 4.5., 4.6., 5.2., 5.3., 5.5., 6.2., 6.4., 6.5., 7.3., 7.4., 7.6., 8.1., 8.2., 8.3., 9.1., 9.2. fejezet, ISBN Horváth László Pornói Imre: Szemelvények a nevelés probléma-és intézménytörténetéből, Krúdy Könyvkiadó. Nyíregyháza p ISBN Neveléstörténeti Szöveggyűjtemény. (Szerk.): Mészáros István Németh András Pukánszky Béla. Osiris Kiadó, Bp., p. ISBN Mészáros István-Németh András Pukánszky Béla: Neveléstörténet, OSIRIS Kiadó KFT. Bp., p. ISBN , 2.1., 2.2., , , 3.3., , , , , , , , , 10.2., fejezet

8 A neveléstudomány értelmezései CGF1102 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Márton Sára Katalin PhD. főiskolai tanár TK A kurzus a tudományelmélet és a tudományfejlődés általános keretei közé helyezve tárgyalja a neveléstudomány kialakulásának és változásának folyamatát, a tudományok rendszerében elfoglalt helyét, sajátosságait. Vizsgálja a neveléstudományi szakterületek belső tagozódását, és az iskolai folyamatok értelmezésében kiemelt szerepet játszó diszciplínák érvényességi körét, alapfogalmi rendszerét, sajátos terminológiáját. Vázolja a nevelés fogalmának változásait, a nevelésről gondolkodás és a pedagógiai cselekvés találkozásainak és ütközőpontjainak problematikáját. Az egyetemes és a magyar nevelés és iskoláztatás történetének jellemzőinek ismerete. A korai nevelés pedagógiai módszereinek elsajátítása és alkalmazása A hallgatók betekintést nyernek a neveléstudomány különböző aspektusú értelmezéseibe, felfogásaiba és ez alapján képessé válnak a pedagógia elméleti paradigmái, különböző szempontú megközelítései közötti tájékozódásra. A hallgatók megismerkednek a neveléstudomány-elmélet évszázadának kiemelkedő hazai és nemzetközi teoretikusai (Weszely Ödön, Imre Sándor, Fináczy Ernő és mások) munkásságával. A fenti szerzők forrásanyagainak áttanulmányozása révén áttekinthetővé válik a neveléstudomány 20. századi fejlődéstörténete, kiteljesedése, megtorpanása, a század fordulójának új fejlődési tendenciái. Brezsnyánszky László- Holik Ildikó: A neveléstudomány értelmezései és alapkérdései., Bessenyei György Kiadó, Nyíregyháza, p. ISBN Bábosik István: Neveléselmélet. Osiris Kiadó, Budapest p. részletek, ISBN Kozma Tamás: Paradigmáink. Iskolakultúra sz p. Zrinszky László: Neveléselmélet, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, p. ISBN

9 Bevezetés a pszichológiába CGF1103 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Margitics Ferenc PhD. főiskolai tanár TK A hallgatók ismerjék meg pszichológia főbb területeit. Ismerjék az általános-, fejlődés-, személyiség- és az alkalmazott lélektanok legalapvetőbb tartalmi összefüggéseit. Ismerjék meg a megismerő folyamatok kognitív felfogását, a személyiség motivációs, akarati és érzelmi jellemzőit. A korosztály igényeinek, szükségleteinek, és az azokra adandó, szakmailag megfelelő, az egészséges testi és szellemi fejlődést, az önállóság kialakulását befolyásoló válaszok, tényezők elsajátítása. A pszichológia rövid története. Önálló tudománnyá válásának előzményei. A pszichológia tudomány főbb területei és irányzatai. Személyiségelméleti alapok. A pszichikus folyamatok jellemzői és fejlődési vonaluk. Az emberi pszichikum működésének és a társas kapcsolatok szerveződésének alapösszefüggései. A megismerő folyamatok (érzékelés, észlelés, emlékezet, képzelet, gondolkodás) jellemzői és kognitív pszichológiai elméletei. Az alapvető motívumok rendszere. A humánspecifikus motívumok. Az akarat. Az érzelmek, az érzelmi intelligencia elméletei. Rita L. Atkinson és mtsi: Pszichológia. Osiris - Századvég Kiadó, Bp , 38-58, p. ISBN Bernáth László Révész György (szerk.): A pszichológia alapjai. Tertia Kiadó, Bp., p. ISBN N. Kollár - Szabó (szerk.):pszichológia pedagógusoknak, Osiris Kiadó, ISBN X Pléh Csaba: A lélektan története. Osiris, Bp ,88-99, , p. ISBN

10 Az emberi fejlődés CGF1104 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) CGF 1103 Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika Phd. főiskolai docens TK A hallgató megismerje a személyiségfejlődés általános kérdéseit, az emberi személyiség alakulását, fejlődését. Ismerje a személyiségfejlődés fontosabb elméleteit. Képet kapjon a kognitív, pszichés fejlődésről, az egyes életkorok fejlődési jellegzetességeiről. A normál fejlődésmenet törvényszerűségeinek felismerésére, az esetleges eltérések családi kontextusban történő értelmezésére és adekvát fejlesztési, nevelési, tanácsadási módszerek meghatározása. A kisgyermekek és a 6-12 évesek fejlődésének pszichológiai sajátosságainak ismeret. A pszichikus fejlődés általános kérdései, a fejlődés szakaszelméletei: Freud pszichoszexuális fejlődéselmélete, Erikson pszichoszociális fejlődéselmélete és Piaget kognitív fejlődéselmélete. Az életkorok pszichológiája: a születés előtti életidő, fejlődés az élet első három évében, óvodáskor, kisiskoláskor, az egész életen át tartó fejlődés. Az értelmi, érzelmi és akarati fejlődés jellegzetességei az egyes életkorokban. Cole, Michael Cole, Sheil. R: Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Bp., p. ISBN Margitics Ferenc: A személyiség fejlődése. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, p. ISBN Margitics Ferenc: A szülői mesterség iskolája. Scolar Kiadó, Bp., p. ISBN Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan, Medicina, Bp., p. ISBN Vajda Zsuzsanna: A gyermek pszichológiai fejlődése. Helikon Kiadó, Bp., p. ISBN

11 Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok CGF1105 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Vassné dr. Figula Erika Phd. főiskolai tanár TK Ismerjék meg a hallgatók az egészséges személyiségfejlődést akadályozó, károsító tényezőket; a csecsemőkorban és kisgyermekkorban kialakuló személyiségfejlődési zavarok típusait, azok kialakulását és okait, leíró szinten. Szerezzenek tájékozottságot a prevenció és a korrekció intézményes lehetőségeiben. A kisgyermekek és a 0-5 évesek fejlődésének pszichológiai sajátosságainak ismeret. Holisztikus szemléletük birtokában a rájuk bízott gyermekek fejlesztési, nevelési, gondozási (szükség esetén ápolási) feladatok ellátásának elsajátítása. A normál fejlődésmenet törvényszerűségeinek felismerésére, az esetleges eltérések családi kontextusban történő értelmezésére és adekvát fejlesztési, nevelési, tanácsadási módszerek meghatározása. Gyermekintézményben a gyermekek állapotának, szükségleteinek megfelelő körülmények és feladatok meghatározása, illetve a csecsemő- és kisgyermek korosztály nevelési, fejlesztési feladatainak ellátása. A család támogatása a gyermek nevelésében, tanácsadói feladatok ellátása a kisgyermekes szülők körében egyéni és csoportos tanácsadás, foglalkozásvezetés formájában A személyiségfejlődési zavarok pszichológiai háttere, jelenségköre és genezise. Az egyéni sérülékenység kialakulása, biológiai és szociális-környezeti faktorai. A pszichés rendellenességek kialakulása és az életkori sajátosságok összefüggése. Életkori krízisek (Erikson) és azok pozitív illetve negatív kimenetele. Károsító társas-környezeti hatások a családban és bölcsödében, óvodában; nevelési hibák. Agresszív és regresszív típusú viselkedési zavarok. A biológiai alapfunkciók zavarai. Szorongásos rendellenességek; a teljesítményszorongás. A kognitív funkciók zavarai. A neurotikus struktúraképződés kezdetei. Bagdy Emőke: Családi szocializáció és személyiségzavarok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 38-46, p., ISBN Murányi - Kovács Endréné - Kabainé Huszka Ildikó: A gyermekkori és a serdülőkori személyiségzavarok pszichológiája. Tankönyvkiadó, Bp., , p. ISBN X

12 Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., , , p. ISBN

13 Egészségtan CGF1106 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Csürke Ildikó (vendégoktató) TK A hallgatók megismertetése az egészséges életmód, környezet kialakításának lehetőségeivel, környezet egészségügyi ismeretek nyújtása, gyakorlatias szemléletű hallgatók képzése. Képesség kialakítása a hallgatókban életmódbeli, életvezetési tanácsok adására a család számára. A közintézményekben a gyermekek számára megfelelő, egészséges, az életkori sajátosságokat is figyelembe vevő tárgyi és személyi feltételek kialakításához, fenntartásához szükséges ismeretek nyújtása. A csecsemő- és kisgyermekkor jellemzőinek, a testi és pszichés események érési, fejlődési jellegzetességeinek és a fejlesztés lehetőségek elsajátítása. A korosztály igényeinek, szükségleteinek, és az azokra adandó, szakmailag megfelelő, az egészséges testi és szellemi fejlődést, az önállóság kialakulását befolyásoló válaszok, tényezők elsajátítása. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. Holisztikus szemléletük birtokában a rájuk bízott gyermekek fejlesztési, nevelési, gondozási (szükség esetén ápolási) feladatok ellátásának elsajátítása. Jó kapcsolat kialakítása és együttműködés a kisgyermekkel, illetve a gyermekeket nevelő családokkal. Gyermekintézményben a gyermekek állapotának, szükségleteinek megfelelő körülmények és feladatok meghatározása, illetve a csecsemő- és kisgyermek korosztály nevelési, fejlesztési feladatainak ellátása. A gyermeki fejlődéshez szükséges környezet, berendezési tárgyak, eszközök, eljárások, illetve digitális adathordozók, elektronikus információs rendszerek célnak megfelelő kiválasztása és alkalmazása. Az egészségkultúra fogalma, elemei, összetevői, Egészségmegőrzés, Az Egészséges Nemzetért Népegészségügyi Program , Az egészséges életvitel, alvás, pihenés. A személyi higiéné fogalma és összetevői, Az egészséges táplálkozás, Öltözködés. A helyes testtartás, testedzés, mozgás, Egészséges életvezetés, önismeret, napirend, hibák az életvezetésben, Az egészséget hátrányosan befolyásoló tényezők. A betegség kialakulása. Természetes gyógymódok. A betegség esetén a teendő. Betegápolás otthon. Beteg a kórházban. Egészségre káros szenvedélyek. Veszélyhelyzetek elhárítása, elsősegélynyújtás alapjai. Sérülések, mérgezések, fájdalommal járó állapotok. A fertőző

14 betegségek közvetett megelőzése. A levegő szennyeződésének hatása az egészségre. A vizek kémiai alkatrészeinek és mikrobatartalmának hatása az egészségre. A talaj szennyeződésének hatása az egészségre. A települések, épületek és lakások egészségtana. A csecsemőhalandóság. Megelőző intézkedések a nő-, az anya- és a csecsemővédelemben. Balázs Péter: Népegészségtan. Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Kar, Bp., , , , p., ISBN x Aszmann Anna: Egészségvédelem a közoktatásban. Országos Gyermekegészség-ügyi Intézet, Bp., , 18-30, 44-50, 61-71, 75-90, , , , p., ISBN Vízvári László: Egészségtan. Műszaki Könyvkiadó, Bp., p., ISBN

15 Beszédművelés CGF1107 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 gyakorlati jegy Imre Rubenné dr. PhD főiskolai tanár, TI A hallgató a beszédművelési alapismeretek elsajátításával képes legyen a helyes köznyelvi norma alkalmazására, ismerje a nyelvi kommunikáció eszközeit a csecsemőkkel és a kisgyermekekkel való bánásmódban. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. A korai nevelés pedagógiai módszereinek elsajátítása és alkalmazása. Hatékony kommunikáció szóban vagy írásban, legalább egy idegen nyelv ismerete az adott nyelvű szakirodalomban való tájékozódás. Megfelelő szociális és kommunikációs képességek. A csecsemők és kisgyermekek beszédének jellemzői. A kiejtési gyakorlatok típusai: légzéstechnikai, hangadás-technikai, artikulációs, gyorsasági, időtartam-, ritmus-, hangsúly-, hanglejtésgyakorlatok, a beszédfolyamat-váltás gyakorlatai, a beszédszünetgyakorlatok, a kiejtéstől eltérő hangkapcsolatok helyes ejtésének gyakorlása, a vers- és prózamondás gyakorlása. Helyes ejtési alapismeretek: a beszédlégzés, a hangindítás, a jól hallhatóság követelményei, a magán- és mássalhangzók képzése. Ejtéshibák, beszédhibák. A magyar hangképzési bázis jellemzői. A mondat- és szövegfonetikai eszközök: a hangszín, a hangfekvés, a hangmagasság, a dallam, a hangerő-terjedelem, a hangsúly, a beszédsebesség, a ritmus, és a szünet. A helyesejtési normákhoz igazodó beszéd gyakorlása: mondókák, kiszámolók, mese-, versmondás gyakorlása. Fercsik Erzsébet: Kommunikáció szóban és írásban. Krónika Nova, Bp p., ISBN Hernádi Sándor: Beszédművelés. Osiris Kiadó, Bp p., ISBN Montágh Imre: Nyelvművesség. A beszéd művészete. Múzsák Közművelődési Kiadó, Bp p.,

16 Filozófia CGF1108 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 kollokvium Dr. Csobó Péter György PhD, főiskolai docens TR A hallgatók ismerkedjenek meg a filozófiatörténet legfontosabb irányzataival, képviselőivel és problémafelvetéseivel a klasszikus görögségtől a XIX. század végéig. Ismerjék meg a gyermekekkel, a gyermeki léttel kapcsolatos filozófikus gondolatok alapvető formáit. A kisgyermekek és a 6-12 évesek fejlődésének pszichológiai sajátosságainak ismeret. Holisztikus szemléletük birtokában a rájuk bízott gyermekek fejlesztési, nevelési, gondozási (szükség esetén ápolási) feladatok ellátásának elsajátítása. A kurzus részét képezik azok az általános filozófiai problémák is, amelyek összefüggésben vannak a mindennapi élet kérdéseivel. A kurzus elvégzése során a hallgatók megismerkednek a filozófiatörténet klasszikus szövegeivel, és elsajátítják azok önálló értelmezését. Ezen kívül legyen lehetőségük arra, hogy esetlegesen a kurzuson szerzett teoretikus ismereteket a saját személyes életükben is alkotó módon használhassák fel. Etienne Gilson: A középkori filozófia szelleme. Bp., Paulus Hungarus, ISBN Hársing László: A filozófia gondolkodás története Thalésztől Gadamerig. Bíbor, Miskolc., ISBN Maria Fürst: Bevezetés a filozófiába. Ikon, Bp., ISBN Steiger Kornél (szerk.): Bevezetés a filozófiába. Szöveggyűjtemény, Holnap Kiadó, Bp., ISBN

17 Etika CGF1109 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 kollokvium Dr. Csobó Péter György PhD, főiskolai docens TR A hallgatók ismerjék meg a csecsemő- és kisgyermeknevelő, ill. társszakmák szakmai etikai szabályait. A modern kor emberének olyan fogódzókra, útmutatókra van szüksége, melyek segítségével meghatározhatja önnön helyzetét, lehetőségeit a társadalomban. Ennek a létbiztonságnak a megadása különösen nélkülözhetetlen a szociális szférában dolgozók számára. A szakma etikai szabályainak elsajátítása. A jogszabályoknak és a szakmai etikai normáknak megfelelően a családokkal és a gyermekkel kapcsolatos személyes adatok és információk kezelése A hallgatók megismerkednek a legfontosabb erkölcsi alapfogalmakkal, és bevezetést kapnak az etikai rendszerek tipológiájába. A modern etikai irányzatok alapszövegein keresztül a hallgatók szembesülnek a metaetika főbb problémáival és a hagyományos erkölcsfilozófiai kérdések relativizálásával (Nietzsche antimoralizmusa, Marx történelmi materializmusa,) Ezenkívül feldolgozásra kerül a XX. század némely releváns erkölcsfilozófiai irányzata (M. Scheler materiális értéketikája, Sartre egzisztencialista etikája). Hans Georg Gadamer: Igazság és módszer. Osiris, Bp., ISBN Hársing László: Az európai etikai gondolkodás. Bíbor, Miskolc, ISBN Hársing László: Bevezetés az etikába. Bíbor, Miskolc, ISBN Nyíri Tamás: Alapvető etika. Szent István Társulat, Bp., ISBN

18 Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGF1201 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Bodnárné dr. Kiss Katalin PhD, főiskolai tanár SP A hallgatók ismerjék meg a társadalmi integráció kereteit, az integrációs folyamatot meghatározó családi szocializáció szubkulturális vonásait, valamint a formális és informális nevelés változásait. Magyarország legújabb kori történetének és társadalmának kérdésköreinek ismerte. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. Sajátítsa el a három év alatti korosztály családon kívüli ellátási formáinak specifikumait, a családi nevelési hatások és a korai személyes kötődés jelentőségét. A szociális ellátórendszer működésének és a szociális professzió alapjainak elsajátítása. Jó kapcsolat kialakítása és együttműködés a kisgyermekkel, illetve a gyermekeket nevelő családokkal. A nevelés és a társadalom kapcsolatának bemutatása neveléselméleti és társadalomelméleti elemzéseken keresztül. Az emberi egzisztencia, a kultúra és a közösség összefüggései, az individualizáció és a szocializáció folyamatának sajátosságai. A család, mint társadalmi kiscsoport, családszociológiai elméletek, családfejlődési modellek. A családi szocializáció szubkulturális vonásai, a kisgyermekek szociális kompetenciáinak fejlesztése. A szocializációs zavarok funkcionális leírása, hátrányos helyzetű, deprivált csoportok újratermelődése. A társadalmi integráció keretei, a formális és az informális nevelés változásai. Az intézményes nevelés társadalmi viszonyai, a társadalmi elvárások változásai és azok hatása a nevelés gyakorlatára. Durkheim, Emil: Nevelés és szociológia. Tankönyvkiadó, Bp., ISBN Kasik László: A szociális kompetenciák fejlesztésének elmélete és gyakorlata Iskolakultúra, 2007/ Kozma Tamás: Bevezetés a nevelésszociológiába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., ISBN

19 Gyermekvédelmi ismeretek CGF1202 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Dr. Pornói Imre CSc, főiskolai tanár SP A hallgatók alkalmazás szinten ismerkedjenek meg a gyermekvédelem intézményes lehetőségeivel. Magyarország legújabb kori történetének és társadalmának kérdésköreinek ismerte. A csecsemő- és kisgyermeknevelői tevékenység jogi és közigazgatási kereteinek, a szakmai adminisztrációs teendőknek az elsajátítása. Sajátítsa el a három év alatti korosztály családon kívüli ellátási formáinak specifikumait, a családi nevelési hatások és a korai személyes kötődés jelentőségét. A szociális ellátórendszer működésének és a szociális professzió alapjainak elsajátítása. A csecsemő és kisgyermek gondozása-nevelése során a napközbeni ellátást segítő más szakemberekkel való együttműködés. A jogszabályoknak és a szakmai etikai normáknak megfelelően a családokkal és a gyermekkel kapcsolatos személyes adatok és információk kezelése. Szakmaközi együttműködési képesség. A hazai és nemzetközi gyermekvédelem: A 20. század második felére jellemző tendenciák. A évi IX. törvény. A gyermekvédelem fogalmi rendszere. Gyermeki és szülői jogok. Gyermekjóléti alapellátások. Gyámügyi tevékenység. Családsegítő szolgálat. Gyermekek átmeneti gondozása. A gyermekek napközbeni ellátására vonatkozó intézmények szerepe, jelentősége. A gyermekvédelmi szakellátás tevékenységrendszere. Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat. Pedagógiai tevékenység a gyermekotthonokban, lakásotthonokban és a. nevelőszülői hálózatban. A bölcsőde, óvoda, iskola szerepe a gyermekvédelem rendszerében. Kézikönyv a gyermekjogi egyezmény alkalmazásához ,2.,3.,4.,6.,9.,12.,13.,18.,20.,23.,24.,26.,28.,30.,31.,39., cikkely Veczkó József: Gyermekvédelem pszichológiai nézőpontból. Társadalmi, család-és gyermekérdekek. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., p.ISBN II. A gyermekvédelem alapfogalmai és intézményei p. XI. Gyermekvédelem és nevelés p.

20 Grosch Mária - Sebestyén Bianka - Dr. Takács Bernadett - Vokony Éva: Gyermekek napközbeni ellátása standardok, irányelvek GYN GYN-B 1. standard: Család-bölcsőde kapcsolat.; GYN-B 4. standard: Nevelés-Gondozás Földes Petra: Gyermekvédelem az iskolában. In: Nevelési kézikönyv nemcsak osztályfőnököknek. OKI Kiadó Dinasztia Tankönyvkiadó, Bp., (447.p.) p. ISBN

21 A csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Margitics Ferenc Phd, főiskolai tanár TK A hallgató megismerje a kötődés elméleteit, a korai kötődési mintákat, a kötődési zavarok hátterét. Ismerje a csecsemőkori és kisgyermekkori kognitív és érzelmi fejlődés ismérveit. Ismerje a játéktevékenység fejlődést az élet első három évében A kisgyermekek és a 6-12 évesek fejlődésének pszichológiai sajátosságainak ismeret. A csecsemő- és kisgyermekkor jellemzőinek, a testi és pszichés események érési, fejlődési jellegzetességeinek és a fejlesztés lehetőségek elsajátítása. A korosztály igényeinek, szükségleteinek, és az azokra adandó, szakmailag megfelelő, az egészséges testi és szellemi fejlődést, az önállóság kialakulását befolyásoló válaszok, tényezők elsajátítása. Sajátítsa el a három év alatti korosztály családon kívüli ellátási formáinak specifikumait, a családi nevelési hatások és a korai személyes kötődés jelentőségét. A kötődés. A kötődés elméletei. A ragaszkodás. A differenciált kötődés. Korai kötődési minták és hatásuk a kötődés további alakulására. Zavarok a kötődés alakulásában: hospitalizmus, anyadepriváció, rejtett érzelmi elhanyagolás. A csecsemőkori fejlődések. Testi és idegrendszeri fejlődés. Helyzet és helyváltoztató mozgás fejlődése. A manipuláció és tárgyi cselekvés fejlődése. Kognitív fejlődés. Érzelmi fejlődés. A kisgyermekkori fejlődések. Testi és idegrendszeri fejlődés. Helyváltoztató mozgás fejlődése. Az eszközhasználat. Kognitív fejlődés. Érzelmi fejlődés. A nyelvi fejlődés. Az éntudat kialakulása. A játéktevékenység fejlődése az élet első három évében. A megzavart fejlődés. 3. Kötelző, ajánlott irodalom (3-5 db): Cole, Michael Cole, S. Rita: Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Bp., 2006, p., ISBN: Margitics Ferenc: A személyiség fejlődése. Krúdy Könyvkiadó, Nyíregyháza, 2008, p., ISBN Margitics Ferenc: A szülői mesterség iskolája. Scolar Kiadó, Bp., 2009, 9-63.p., ISBN

22 A játék pszichológiai alapjai CGF1302 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika PhD, főiskolai docens TK A játékpszichológia főbb elméleti összefüggéseinek bemutatása mellett a hallgatók ismerjék meg bölcsődei, óvodai nevelési folyamat mindennapos játékfajtáit. Ismerjék a játék szerepét, jelentőségét a gyermeki személyiségfejlődésben. A művészeti nevelés (gyermekirodalom, ének-zene, vizuális kultúra), a gyermekfolklór és a játék személyiségfejlesztő hatásának és ezeknek a nevelésifejlesztési célok elérését szolgáló formáinak, módszereinek elsajátítása. A korai nevelés pedagógiai módszereinek elsajátítása és alkalmazása. Az egyéni ellátást biztosító rugalmas, folyamatos napirend megszervezése, biztosítva a játék, az alvás, a szabad levegőn való mozgás és a rekreáció feltételeit. Játékelméletek nézőpontok. A játék biológiai, antropológiai, szociológiai, pszichológiai, pedagógiai problémafelvetései. A játék szerepe az ontogenetikus fejlődésben. A játék eredete. Játék a kora gyermekkori fejlődésben (Winnicott, Bettelheim, Millar, Piaget). Az óvodáskorú gyermekek játéktevékenységének elemzése és értelmezése. Képzelet és valóság. A gyermeki világkép és megjelenítődése a játéktevékenységben. A játékfajták és pszichológiai háttérfolyamatok. Az egyszerű gyakorló játékok osztályozása és fejlődése (Piaget értelmezése nyomán). A szerepjátékok természetrajza. Általános és specifikus jellemzők. Az együttes élmény. Az együttléttől az együttműködésig. Csoportdinamika az óvodai csoportokban (Mérei). A szabályjátékok jelentősége a pszichikus fejlődésben. A szabálytudat és erkölcsi ítéletek a játéktevékenységben. Az iskoláskor küszöbén. Játék és tanulás. Tanulás a játékban; játékos tanulás. Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan Bp., p. ISBN Millar, Susanna : Játékpszichológia. Maecenas, Bp., p. ISBN Takács Bernadett: Gyermek-játék-terápia. OKKER Kiadó, Bp., p. ISBN Winnicott, Doonald Woods: Játszás és valóság. Animula Bp., p. ISBN

23 A család rendszerszemlélete CGF1303 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Dr. Margitics Ferenc PhD, főiskolai tanár TK A hallgató tudja értelmezni a család rendszerszemléletű működését, tekintse át a családi élet-ciklusok, családi krízisek jellemzőit, valamint ismerje a családi működés rendszerszemléletű megközelítéseit. Legyen tájékozott a családi szocializáció funkciózavarainak felismerésében. Ismerje meg a család struktúráját, a családon belüli hatalom alakulásának a tényezőit. Ismerje a család szükségleti fejlődési szintjeit és a különböző családtípusok jellemzőit. Tudja értelmezni a családi konfliktusok és a házassági szerepzavar kedvezőtlen hatását a gyermeki személyiség kibontakozására. Ismerje meg a családi konfliktusok törvényszerűségeit, a családi játszmák jellemzőit. Ismerje a családi zavarok tipológiáját és a jól működő ( éltető ) család jellemzőit. Legyen képes a család működőképességének a feltárására. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. Sajátítsa el a három év alatti korosztály családon kívüli ellátási formáinak specifikumait, a családi nevelési hatások és a korai személyes kötődés jelentőségét. Holisztikus szemléletük birtokában a rájuk bízott gyermekek fejlesztési, nevelési, gondozási (szükség esetén ápolási) feladatok ellátásának elsajátítása. A normál fejlődésmenet törvényszerűségeinek felismerésére, az esetleges eltérések családi kontextusban történő értelmezésére és adekvát fejlesztési, nevelési, tanácsadási módszerek meghatározása. Jó kapcsolat kialakítása és együttműködés a kisgyermekkel, illetve a gyermekeket nevelő családokkal. A család támogatása a gyermek nevelésében, tanácsadói feladatok ellátása a kisgyermekes szülők körében egyéni és csoportos tanácsadás, foglalkozásvezetés formájában. A család fogalma, típusai, rendszerszerű működése. A család, mint sajátos kiscsoport. A családi életciklusok, családi krízisek (normatív és paranormatív krízisek). A család szocializációs funkciói. A család szükségleti fejlődési szintjei. Szabályalkotás a családban. A család struktúrája. Kommunikációs minták és játszmák a családban. Családi konfliktusok, értéktorzulások és hatásaik a gyermeki személyiség kibontakozására. Családi szerepek. A házastársi szerepzavar és hatása a gyermek személyiségfejlődésére. A családi zavarok tipológiája. A család működőképességének a feltárása. Az éltető család

24 Komlósi Piroska (szerk): Családterápiás Olvasókönyv I. Animula, Bp., 1989, 1-56.p., ISBN Virginia, Satir: A család együttélésének művészete. Coincidencia Kiadó, Bp., 1999, p., ISBN Telkes József (szerk): Családgondozói alapismeretek. OPI, 1986, p., ISBN Margitics Ferenc: A szülői mesterség iskolája. Scolar Kiadó, Bp., 2009, p., ISBN

25 A segítő kapcsolat CGF1304 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy Dr. Margitics Ferenc PhD, főiskolai tanár TK A hallgatók szakmai kompetenciájának fejlesztése a támaszt nyújtó és önfeltáró kommunikáció révén. A segítség célja, hogy segítségre nem szoruló, társas kapcsolataiban az erőforrásokat hasznosítani képes, és másoknak erőforrásul szolgáló ember kerüljön ki a professzionális segítség köréből. A családokkal való kapcsolattartás formái és technikái. A tantárgy a segítésről, mint professzióról, és rendszerről igyekszik összefoglalást adni, szemléletet formálni. A személyiségfejlődés kapcsolati oldalának feldolgozásával, a problémák kialakulásának lehetséges gyökereivel, illetve a kivezető utak lehetőségeivel is megismerkedünk. A korosztály igényeinek, szükségleteinek, és az azokra adandó, szakmailag megfelelő, az egészséges testi és szellemi fejlődést, az önállóság kialakulását befolyásoló válaszok, tényezők elsajátítása. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. Holisztikus szemléletük birtokában a rájuk bízott gyermekek fejlesztési, nevelési, gondozási (szükség esetén ápolási) feladatok ellátásának elsajátítása. A normál fejlődésmenet törvényszerűségeinek felismerésére, az esetleges eltérések családi kontextusban történő értelmezésére és adekvát fejlesztési, nevelési tanácsadási módszerek meghatározása. Gyermekintézményben a gyermekek állapotának, szükségleteinek megfelelő körülmények és feladatok meghatározása, illetve a csecsemő- és kisgyermek korosztály nevelési, fejlesztési feladatainak ellátása. Empátia. Alkalmazkodó képesség. A segítő kapcsolat fogalma, formái, jelenségei, eszközei. Segítő beszélgetés, tanácsadás, konzultáció, interjú. A változás és változtatás lehetőségének felismerése és előidézése a segítő kapcsolatban. A problémamegoldás lehetőségei egyénileg és a teamben. Esetmegbeszélés, szupervízió. Krízishelyzetek és kezelésük (a válság, mint kiindulási helyzet, a krízis). Emocionális átélés, érzelmi érettség, az érett személyiség. Bang, Ruth A segítő kapcsolat. Gondolat, Bp., ISBN

26 Berne, Eric: Emberi játszmák. Háttér Kiadó, Bp , p. ISBN H&Goldenberg: Áttekintés a családról. Családterápiás sorozat 19. Animula Kiadó, Bp p. ISBN Ritoókné, Ádám Magda: A tanácsadás pszichológiája (szöv. gyűjt.) Tankönyvkiadó, Bp., kézirat Tringer László: A gyógyító beszélgetés. Medicina Kiadó, Bp , p. ISBN

27 Szakmai önismeret és kompetencia fejlesztés CGF1305 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy Vassné dr. Figula Erika PhD, főiskolai tanár TK A kurzus célja és feladata: a hallgatók felkészítése az eredményes nevelői, oktatói feladatok ellátására a pedagógiai készségek intenzív fejlesztésével, a fejleszthető képességek kialakításával; amely a hallgatók aktivitásával, gyakorlati feladatok megoldásával valósul meg. Megfelelő szakmai identitás kialakítása, a személyes kompetenciák és kompetenciahatárok felismerése, tudatos kezelése, önreflexió képességével. Megfelelő szociális és kommunikációs képességek. Empátia. Egyéni döntéshozatali készség. Személyes felelősségvállalás. Alkalmazkodó képesség. Csoportmunkában való munkavégzés képessége. A tantárgy képességfejlesztési célokat valósít meg. A tantárgy a felsőfokú tanulmányokra való felkészítés jegyében a tanuláshoz szükséges önismeret és képességek fejlesztésére, az önismereti érzékenység és az empátia fejlesztésére fókuszál. A csoportmunka szabályainak megfelelően a gyakorlatok mindig igazodnak a csoporttagok aktuális fejlettségi szintjéhez és a csoportfolyamathoz. A gyakorlatok során fejlődnek a hallgatók általános és speciális pedagógiai képességei, ezen belül kommunikációs, helyzetfelismerő, problémamegoldó, konfliktuskezelő stb. képességük. Ismerkedés, a képzéssel kapcsolatos elvárások tisztázása. A csoportalakítás. Tanulásra vonatkozó önreflexió fejlesztése. A tanulás-módszertani önismeret fejlesztése. Felkészítés a felsőfokú tanulmányokra. Felkészítés az önirányított tanulásra. Tanulási technikák gyakorlása. Önismereti gyakorlatok. A csecsemő és gyermeknevelő-gondozó munkához szükséges személyiségtulajdonságok és fejlesztésük. Empátia-fejlesztő gyakorlatok. A tapasztalatok integrálása. Zárás. Bagdy Emőke-Telkes József : Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. TKK, Bp p. ISBN

28 Carl R. Rogers: Találkozások- a személyközpontú csoport. Edge 2000 Kiadó, Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Bp p. ISBN Rudas János: Javne örökösei. Fejlesztő tréningcsoportok elvek, módszerek, gyakorlatcsomagok. Lélekben Otthon Kiadó, Győr ISBN

29 Szülőkonzultáció és tanácsadás CGF1306 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 gyakorlati jegy Vassné dr. Figula Erika PhD, főiskolai tanár TK A tárgy célja, hogy felkészítse a hallgatókat arra, hogy rájuk bízott gyermekek neveléséhez kapcsolódó problémák esetén a hozzá forduló szülőknek és nevelőknek hatékonyan tudjanak tanácsot adni, ill. korrekt tájékoztatást tudjanak nyújtani a gondjukra bízott gyermekekről. Gyakorolják a szülőkkel, nevelőkkel való együttműködés, tanácsadás módszereit. A kisgyermekes szülők számára legyenek képesek csoportos beszélgetések levezetésére és a kisgyermeknevelést érintő témakörökben. A normál fejlődésmenet törvényszerűségeinek felismerésére, az esetleges eltérések családi kontextusban történő értelmezésére és adekvát fejlesztési, nevelési, tanácsadási módszerek meghatározása. Jó kapcsolat kialakítása és együttműködés a kisgyermekkel, illetve a gyermekeket nevelő családokkal. Szolgáltatások szervezésére a kisgyermekeket nevelő családok, valamint a gyermekgondozáson levő anyák számára. Az ellátásba kerülő gyermek számára a szülővel történő fokozatos beszoktatás folyamatának megszervezése és ezek feltételeinek megteremtése. A család támogatása a gyermek nevelésében, tanácsadói feladatok ellátása a kisgyermekes szülők körében egyéni és csoportos tanácsadás, foglalkozásvezetés formájában. Megfelelő szociális és kommunikációs képességek. Alkalmazkodó képesség. A szülő-gyerek, és a gondozó-gyerek kapcsolat jellegzetességei. Beszélgetésvezetési fogások alkalmazása a felnőttekkel folytatott kommunikációban. Beszélgetésvezetési gyakorlatok, szerepjátékok. Problémadefiníció és megoldáskeresés, a tanácsadás lépései. Tipikus problémák a kisgyermeknevelésben, és azok megoldásának segítése a tanácsadás módszereivel. Esetmegbeszélések, szerepjátékok, a tanácsadási szituáció gyakorlása. Segítő patronáló rendszerek, és azok igénybevétele, együttműködés más szakemberekkel és a szülőkkel. A szülőcsoportok szervezésének és működtetésének gyakorlati feladatai. Tipikus témák a beszélgető szülőcsoportokban, a témák tervezése, felkészülés a beszélgetésvezetésre.

30 Gordon Thomas: Szülői hatékonyság tréning. Gondolat, Bp , p. ISBN Insoo Kim Berg: Konzultáció sokproblémás családokkal. Családterápiás olvasókönyv sorozat V., Animula, Bp , p. ISBN Koltai Mária (szerk.): Család-pszichiátria-terápia. Medicina Könyvkiadó Rt., Bp p. ISBN Ritoókné Ádám Magda: A tanácsadás pszichológiája (szöv. gyűjt.) Tankönyvkiadó, Bp., kézirat

31 Az anyanyelvi nevelés módszertana CGF1401 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 gyakorlati jegy Imre Rubenné dr. PhD, főiskolai tanár TI A tantárgy célja, hogy a hallgatók szerezzenek ismereteket az anyanyelv elsajátításáról, a gyermek beszédének fejlődéséről. Legyenek képesek fejlesztő játékokat tervezni a csecsemők és kisgyermekek beszéd-előkészítéséhez, beszédindításához és beszédfejlesztéséhez. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. A korai nevelés pedagógiai módszereinek elsajátítása és alkalmazása. Hatékony kommunikáció szóban vagy írásban, legalább egy idegen nyelv ismerete az adott nyelvű szakirodalomban való tájékozódás. Megfelelő szociális és kommunikációs képességek. Az anyanyelv elsajátítása. A gyermek beszédprodukciójának és beszédmegértésének fejlődése. Preverbális hangjelenségek. A gőgicsélés fejlődése. Az anyanyelv fejlesztése a gőgicsélés időszakában. A hangjelenségektől a szókezdeményekig (8-15 hónapos kor). Az anyanyelv-fejlesztés további bővítése. A holofrázisoktól a telegrafikus beszédig (12-24 hónapos kor). Beszédfejlesztő játékok 1-2 éves korban. A telegrafikus beszédtől hároméves korig. A nyelv kialakulása alapfokon (3-4 éves kor). Gósy Mária: Beszélgessünk a kisbabával! Nikol Gmk., Bp p., ISBN X Gósy Mária: Pszicholingvisztika. Osiris Kiadó, Bp p., ISBN Lengyel Zsolt: A gyermeknyelv. Gondolat Kiadó, Bp p., ISBN Sugárné Kádár Júlia: A beszédfejlődés útjai. Tankönyvkiadó, Bp p., ISBN X

32 Gyermekirodalom CGF1402 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Kissné dr. Rusvai Julianna PhD, főiskolai docens TI Olyan nevelők képzése, akik ismerik a gyermeki befogadás pszichés mechanizmusát, a befogadás szintjeit, a hatás objektív és szubjektív feltételeit, az olvasásra nevelés módszereit, a népköltészet legjelentősebb műfajait és klasszikus műveit. Az adott korosztály nevelési, gondozási, ápolási, táplálási feladatainak és az egészséges fejlődéshez szükséges higiénés, életmódbeli, kulturális, kommunikációs szokások kialakításának módszertani lehetőségeinek elsajátítása. A művészeti nevelés (gyermekirodalom, ének-zene, vizuális kultúra), a gyermekfolklór és a játék személyiségfejlesztő hatásának és ezeknek a nevelésifejlesztési célok elérését szolgáló formáinak, módszereinek elsajátítása. A gyermekirodalom fogalma, esztétikája. A gyermekirodalom és befogadója, olvasáspszichológiai vonatkozások. A gyermekirodalom történetének áttekintése, a kezdetektől a XIX. század első feléig. A népköltészet és a gyermekirodalom kapcsolatai: a népi gyermekvers fogalma és fajtái, a mondókák típusai, jellemzői. A népmese fajtái, jellemző jegyei; a népmonda és a mítosz. Történeti és műfaji sajátosságok: motívumkincs, vándortémák, típusok. A fabulák morálja. Műelemzési gyakorlatok. Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Corvina, Bp , 48 55, p., ISBN F. Kovács Ferenc: Mondóka, gyermekvers, esztétikum. Tankönyvkiadó, Bp., p., ISBN Komáromi Gabriella (szerk.): Gyermekirodalom. Helikon, Bp., , p., ISBN Ortutay Gyula (szerk.): Magyar folklór. Tankönyvkiadó, Bp., , p., ISBN

CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK

CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ ALAPKÉPZÉSI SZAK 1. Az alapképzési szak megnevezése: csecsemő- és kisgyermeknevelő (Infant and Early Childhood Education) 2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint

Részletesebben

Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék. Nappali képzés. KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév

Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék. Nappali képzés. KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév Pszichológia Intézeti Tanszék Nappali képzés KÖVETELMÉNYEK Differenciált fejlesztés pszichológiája SPB 2301 Meghirdetés féléve 5 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+2 Gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Segítő kapcsolat CGB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 G Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében szóbeli vizsgán szerzik meg a hallgatók

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. 2016/17. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet

KÖVETELMÉNYEK. 2016/17. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 1. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológia Intézeti Tanszék Nappali képzés Bevezetés a pszichológiába TAB 1201

Részletesebben

Tantárgyi követelmény

Tantárgyi követelmény Tantárgyi követelmény Multikulturális nevelés TKM2101 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 2 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr. Kis Katalin főiskolai tanár

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Segítő kapcsolat CB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében szóbeli vizsgán szerzik meg a hallgatók

Részletesebben

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek

Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek Tantátgyi követelmények Család- és nevelésszociológiai alapismeretek CGB1203 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin főiskolai docens A tantárgyfelelős

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Ajánlott részvétel az előadásokon. A félév során egy alkalommal írjanak zárthelyi dolgozatot.

TANTÁRGYLEÍRÁS. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Ajánlott részvétel az előadásokon. A félév során egy alkalommal írjanak zárthelyi dolgozatot. A nevelés történeti alapjai CGB1101 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói Imre főiskolai tanár A hallgatók megismertetése az

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Segítő kapcsolat CGB 1304 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 G Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár A szorgalmi időszak utolsó előtti hetében (május 10.) írásbeli gyakorlati

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. 2015/16. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet

KÖVETELMÉNYEK. 2015/16. tanév 1. félév. Dr. Margitics Ferenc. főiskolai tanár. Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet KÖVETELMÉNYEK 2015/16. tanév 1. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológia Intézeti Tanszék Nappali képzés Tantárgy neve Bevezetés a pszichológiába

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. Kommunikációs ismeretek Tantárgy kódja

TANTÁRGYLEÍRÁS. Kommunikációs ismeretek Tantárgy kódja Kommunikációs ismeretek Tantárgy kódja FKF1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2 kollokvium Dr. Mohácsi Márta főiskolai adjunktus, PhD TKI A tantárgy célja, hogy a

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődési zavarok pszichológiája. Dr. Györgyiné Dr. Harsányi Judit főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődési zavarok pszichológiája. Dr. Györgyiné Dr. Harsányi Judit főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Személyiségfejlődési zavarok pszichológiája INM1013L Meghirdetés féléve 1. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak) Számonkérés módja Gy Tantárgyfelelős neve Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy oktatója:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301L Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Kontakt óraszám (elm.+gyak.) 9 - Tantárgyfelelős neve: Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Tantárgy oktatója: A kurzus

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2012/13. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2012/13. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2012/13. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Pedagógiai szociálpszichológia M 1010 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Szakmai identitás fejlesztése ADM 2323L Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 8 Minősített aláírás Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az kurzus

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Szakmai önismeret és kompetenciafejlesztés CGF1305 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Gyakorlati jegy Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár Tantárgy oktatója APPI

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Évközi tanulmányi követelmények: szemináriumi dolgozat évközi zárthelyi dolgozat

KÖVETELMÉNYEK. Évközi tanulmányi követelmények: szemináriumi dolgozat évközi zárthelyi dolgozat Gyermekvédelmi ismeretek CGB1204 Meghirdetés féléve 3. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 - Dr. Pornói Imre CSc, főiskolai tanár Évközi tanulmányi követelmények: szemináriumi dolgozat évközi zárthelyi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája. Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Csecsemő- és kisgyermekkor pszichológiája CGF1301 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve: Dr. Margitics Ferenc

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Az iskola mentálhigiénéje PSX 1211L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 10 Gyakorlati jegy TK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak első

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szakmai identitás fejlesztése. Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 8. Előfeltétel (tantárgyi kód) -

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szakmai identitás fejlesztése. Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 8. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Szakmai identitás fejlesztése ADM 2323L Konzultációs óraszám 8 Minősített aláírás Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanár Az óra tréning jelleggel zajlik. A kurzus teljesítésének feltétele a foglalkozáson

Részletesebben

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák

TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER. Szemináriumi témák TANTÁRGYI TEMATIKA ÉS FÉLÉVI KÖVETELMÉNYRENDSZER Beszédművelés Tantárgy kódja BTA1102 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + 0+2 gyak.) gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód)

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy oktatója és beosztása Dr. Tóthné Gacsályi Viktória főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Pedagógiai szociálpszichológia TKM1010 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) TKM1001 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár és beosztása Az előadáson való részvétel

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2015/16. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2015/16. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2015/16. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Szóbeli vagy írásbeli kollokvium.

Részletesebben

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak

ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak ZÁRÓVIZSGA TÉMAKÖRÖK 2012/2013. Csecsemő- és kisgyermeknevelő BA szak Összeállította: Dr. Bús Imre főiskolai tanár, szakfelelős Jóváhagyta: Dr. Kurucz Rózsa, intézetigazgató Csecsemő- és kisgyermeknevelő

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+0 K PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2016/17. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc Főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.)

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2014-2015. 1.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Nagy Edit főiskolai docens Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai adjunktus AK Zárthelyi dolgozat írása az

Részletesebben

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33

A tételsor a 27/2016. (IX. 16.) EMMI rendeletben foglalt szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye alapján készült. 2/33 A vizsgafeladat megnevezése: A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység a szakmai és vizsgakövetelmények alapján összeállított, a vizsgázó számára előre kiadott komplex szóbeli tételsor alapján

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása:

TANTÁRGYLEÍRÁS. 1. A tantárgy elsajátításának célja, a kialakítandó kompetenciák leírása: Kommunikációs ismeretek FKF1101 Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+2 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Mohácsi Márta főiskolai adjunktus, PhD Tantárgyfelelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. 2015/16/1. félév. Társadalomismeret alapjai CGB1110 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. 2015/16/1. félév. Társadalomismeret alapjai CGB1110 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. KÖVETELMÉNYEK 2015/16/1. félév Tantárgy neve Társadalomismeret alapjai CGB1110 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve

Részletesebben

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Kisebbségek szociálpszichológiája Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Kisebbségek szociálpszichológiája Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Kisebbségek szociálpszichológiája SPB 2101 Meghirdetés féléve 6 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) SPB 1501 Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár A kollokviummal

Részletesebben

Pedagógia - gyógypedagógia

Pedagógia - gyógypedagógia 2 Pedagógia - gyógypedagógia 1. A pedagógia tudománya. A nevelés fogalma és alapvető jegyei 2. A nevelés szükségessége: a személyiség fejlődését befolyásoló tényezők (öröklés, környezet, nevelés) 3. Érték,

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK /II.

KÖVETELMÉNYEK /II. Multikulturális nevelés etnikai és vallási dimenziói SPF1207 Meghirdetés féléve 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 3 kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné dr. Kiss Katalin Ph.D., főiskolai

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Szociális gondoskodás története B1401L Meghirdetés féléve 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) koll Tantárgyfelelős neve és beosztása Tantárgy oktatója és beosztása A tantárgy elsajátításának célja: Annak

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Szakmai identitás fejlesztése. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK. Szakmai identitás fejlesztése. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár Szakmai identitás fejlesztése TKM1013L Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 6 Minősített aláírás Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár A kurzus tréning jelleggel zajlik. A tréningen való részvétel kötelező.

Részletesebben

39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet. a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet. a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelet a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 1. A felsőoktatási szakképzésben valamennyi felsőoktatási szakképzés közös moduljának jellemzőit az 1.

Részletesebben

SYLLABUS. A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter. Beveztés a pszichológiába

SYLLABUS. A tantárgy típusa DF DD DS DC X II. Tantárgy felépítése (heti óraszám) Szemeszter. Beveztés a pszichológiába SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Bölcsészettudományi Kar - Tanárképző Intézet Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája Tantárgy megnevezése Beveztés a pszichológiába

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgy oktatója és beosztása. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja Segítő rendszerek INM1014,INM1014L Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 gyj. A tereptanárok tekintsék át azokat a segítő rendszereket, melyekkel a szociálpedagógus képzésben résztvevő hallgatók

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens

KÖVETELMÉNYEK. Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom alapján a vizsgaidőszak

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia IV. Tantárgy kódja TAB 1313 Meghirdetés féléve 5. Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 1óra előadás (a teljes évfolyamnak)

Részletesebben

Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológiai Intézeti Tanszék

Nyíregyházi Egyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Intézet Pszichológiai Intézeti Tanszék Csecsemő- és kisgyermeknevelő Alapszak Záróvizsga tételsor B tételsor 1. Ismertesse a gyermekek napközbeni ellátásának formáit 41. -44/D. (Hatályos: 2017.03.28-2017.12.31). (IV.30.) NM rendelet 34. -51.

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Szatmári Ágnes főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Szatmári Ágnes főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Alkalmazott pszichológia MD1005 Meghirdetés féléve 2 Kreditpont: 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve: Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév KÖVETELMÉNYEK 2016-2017. II. félév Tantárgy neve Multikulturális nevelés Tantárgy kódja SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Kreditpont: 3 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Félévi követelmény Kollokvium Előfeltétel

Részletesebben

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Kommunikációs és konfliktuskezelési tréning CB3063 Meghirdetés féléve 5 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 minősített aláírás Előfeltétel (tantárgyi kód) - Spanyol Ágnes tanársegéd-gyakornok SP A tréning

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2014/2015.II.félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2014/2015.II.félév Inkluzív nevelés - attitűdformálás INM2011 Meghirdetés féléve 2. 0+2 Minősített aláírás INM 2010 Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában zajlanak. A minősített aláírás teljesítésének

Részletesebben

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak

SYLLABUS. Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak SYLLABUS I. Intézmény neve Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Kar Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Humán Tudományi Tanszék Szak Az óvodai és elemi oktatás pedagógiája A tantárgy típusa Tantárgy

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium - Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Az óvodai és az elemi okatatás pedagógiája Fejlődéslélektan A tantárgy típusa DF

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék

KÖVETELMÉNYEK 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék 2014/15. tanév 2. félév Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár Pszichológia Intézeti Tanszék Személyiség és egészségpszichológia Tantárgy kódja TKM 1012 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2012/2013.II félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK 2012/2013.II félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja 2012/2013.II félév Segítő kapcsolat CG1031 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium - Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár A félév során 2 zárthelyi dolgozat írásával a kollokviumi

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Szakmai önismeret és kompetenciafejlesztés I.

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve Szakmai önismeret és kompetenciafejlesztés I. KÖVETELMÉNYEK Szakmai önismeret és kompetenciafejlesztés I. TAB1215 Meghirdetés féléve 1 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Minősített aláírás Dr. Margitics Ferenc főiskolai tanár A kurzus tréning jelleggel

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tehetség és szocioemocionális fejlődés Tantárgy kódja. Dr. Margitics Ferenc Tantárgy oktatója

KÖVETELMÉNYEK. Tehetség és szocioemocionális fejlődés Tantárgy kódja. Dr. Margitics Ferenc Tantárgy oktatója Tehetség és szocioemocionális fejlődés PSG1219L Meghirdetés féléve 4 Kreditpont: 4 Konzultációs óraszám 10 kollokvium Dr. Margitics Ferenc Tantárgy oktatója A kollokvium megírása. Tehetséggondozási stratégiák:

Részletesebben

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja

Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens Tantárgyfelelős tanszék kódja Mentálhigiéné INM 1011L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 3 Konzultációs óraszám 9 Kollokvium - Dr. Pauwlik Zsuzsa Orsika főiskolai docens AK Zárthelyi dolgozat írása az előadás és a kötelező irodalom

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK I.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK I.félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2016-2017. 1I.félév Az erőszak pszichológiai kérdései CGB 1309 Meghirdetés féléve 6. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása A gyakorlati jegy teljesítésének feltétele a

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103

KÖVETELMÉNYEK. A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének forrásai) Tantárgy neve: Tantárgy kódja: PDB 1103 Tantárgy kódja: PDB 1103 Kreditpont: 3 Tantárgyfelelős neve és beosztása: Tantárgy oktatója és beosztása: Tantárgy oktatójának elérhetősége: 2230 A nevelés történeti alapjai 3. ( A magyar nevelés történetének

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja

KÖVETELMÉNYEK. A gyermekvédelem intézményrendszere Tantárgy kódja A gyermekvédelem intézményrendszere PDB2123L Meghirdetés féléve 5 Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + 1+0 gyak.) Koll. PDB1006, PDB1009, PDB1204 Tantárgyfelelős neve és beosztása és beosztása A hallgatók

Részletesebben

Tanári mesterszak Család és gyermekvédő szakképzettség Mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) 2011-2012. tanévtől

Tanári mesterszak Család és gyermekvédő szakképzettség Mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) 2011-2012. tanévtől Tanári mesterszak Család és gyermekvédő szakképzettség Mintatanterve ( 5 s, 150 kredit) 2011-2012. tanévtől Család és gyermekvédő diszciplináris mintatanterve (40 kredit) neve Alapozó törzstárgyak (11

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése PDB2304L Meghirdetés féléve 4. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár A kurzus

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK. Jánvári Miriam Ivett főiskolai tanársegéd Tantárgyfelelős tanszék kódja Személyiség és fejlődése II. CG 1036L Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) CG 1035 Dr Margitics Ferenc főiskolai tanár Tantárgy

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Tantárgy neve Anyanyelvi tantárgy-pedagógia III. Tantárgy kódja TAB 1312 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310, TAB 1311 mértéke

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév. Szakmai identitás fejlesztése

KÖVETELMÉNYEK 2012-2013. 1.félév. Szakmai identitás fejlesztése Szakmai identitás fejlesztése ADM 2323L Meghirdetés féléve 3. Kreditpont 2 Konzultációs óraszám 6 Mai Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy teljesítésének

Részletesebben

Tanári mesterszak Inkluzív nevelés szakképzettség mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) tanévtől

Tanári mesterszak Inkluzív nevelés szakképzettség mintatanterve ( 5 féléves, 150 kredit) tanévtől Tanári mesterszak Inkluzív nevelés szakképzettség mintatanterve ( 5 s, 150 kredit) 2009-2010. tanévtől Inkluzív nevelés diszciplináris mintatanterve (40 kredit) Alapozó törzstárgyak (8 kredit) felelős

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév Multikulturális nevelés SPB2102 Meghirdetés féléve 6 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium SPB1621 Tantárgyfelelős neve és beosztása Bodnárné Dr Kis Katalin Bodnárné D r Kis Katalin A Hallgató ismerje

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BAI 0006L A pszichológia fő területei (2018/19/ 1. félév)

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer BAI 0006L A pszichológia fő területei (2018/19/ 1. félév) BAI 0006L A pszichológia fő területei Óraszám: 9 óra/félév Tantárgy felelős: Dr. Pauwlik Zsuzsa főiskolai tanár 1. Konzultáció témakörei 2018. október 12. 13-16. óra Mivel foglalkozik a pszichológia? A

Részletesebben

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only.

Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software http://www.foxitsoftware.com For evaluation only. Képző neve, elvégzett szak Nyelvi játékok a fejlesztés szolgálatában Készítette: Munkácsi Andrea Nyelv és beszédfejlesztő szak levelező tagozat Konzulens:Fehér Éva főiskolai tanársegéd A beszéd maga a

Részletesebben

I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév

I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció. 2008/2009 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR- TÁVOKTATÁSI KÖZPONT COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY- CENTER OF DISTANCE LEARNING BUDAPEST 72. PF.: 35. 1426 / FAX: 06-1-222-4584 : 06-1-469-6672 I. évfolyam TANTÁRGYI

Részletesebben

ÓRATERV KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma

ÓRATERV KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma ÓRATERV 54 761 02 KISGYERMEKGONDOZÓ ÉS NEVELŐ NAPPALI SZAKKÉPESÍTÉSHEZ, A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak heti óraszáma Szakmai követelménymodulok 11499-12 Foglalkoztatás II. 11498-12

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Szakmai önismeret, kompetenciafejlesztés IV. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 0 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Szakmai önismeret, kompetenciafejlesztés IV. Tantárgy kódja Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 0 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak. Szakmai önismeret, kompetenciafejlesztés IV. CG1046 Meghirdetés féléve 4 Kreditpont 0 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 0+2 Minősített aláírás CG1045 Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr. Figula

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja

KÖVETELMÉNYEK TKB1202. Dr. Pornói Imre főiskolai tanár Tantárgyfelelős tanszék kódja A nevelés társadalmi alapjai TKB1202 Meghirdetés féléve 4 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 K Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Márton Sára főiskolai tanár Tantárgyi követelmények Az előadáson

Részletesebben

Filozófia ADB K 2 TR Dr. habil. Kiss Lajos András X. Szociológia I. ADB K 3 AK Dr. Kerülő Judit X

Filozófia ADB K 2 TR Dr. habil. Kiss Lajos András X. Szociológia I. ADB K 3 AK Dr. Kerülő Judit X Andragógia alapképzési szak Specializációk: Művelődésszervező, Személyügyi szervező, Felnőttképzési szervező 2009. szeptemberétől "A" típusú tárgyak felelős felelős oktató neve Előfeltétel Ea. Gy. intézet

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szakterületi gyakorlat. Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám (elm.+gyak.) 2

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. Szakterületi gyakorlat. Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 2 Konzultációs óraszám (elm.+gyak.) 2 Szakterületi gyakorlat INM1000L Meghirdetés féléve 2. Konzultációs óraszám (elm.+gyak.) 2 - Tantárgyfelelős neve és beosztása A megadott szempontok szerinti dolgozat elkészítése és benyújtása. Nincs. Kommunikáció-konfliktuskezelés

Részletesebben

Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor

Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára. A tételsor Záróvizsga tételek az Emberi erőforrás tanácsadó mesterszak hallgatói számára A tételsor 1/A Az emberi erőforrás, mint komplex tudományelméleti probléma. Gáspár L. (2000): 11-20; 71-125. o. 2/A Stratégiai

Részletesebben

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Tanárképző szak

SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Tanárképző szak SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Bölcsészettudományi Kar Tanárképző szak Osztálymenedzsment A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti kommunikáció I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2010/2011 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Általános- és fejlődéslélktan Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Általános- és fejlődéslélktan Tantárgy kódja SPB 2101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Általános- és fejlődéslélktan SPB 2101 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+1 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Almássy Zsuzsanna, főiskolai adjunktus A kollokviummal

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. A jólléti ellátások rendszere. Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.)

KÖVETELMÉNYEK. Tantárgy neve. A jólléti ellátások rendszere. Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) A jólléti ellátások rendszere CSM1003L Meghirdetés féléve 1 Kreditpont 3 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) kollokvium - 1. A hallgatók átfogó ismereteket kapnak a szociológiai és szociálpolitikai alapismeretekről:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II.

KÖVETELMÉNYEK. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II. Anyanyelvi tantárgy-pedagógia II. BTA1113 Meghirdetés féléve 3. Kreditpont: 3 Heti kontaktóraszám (elm.+gyak.) 1+1 Kollokvium Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1310 Az előadáson és a szemináriumokon a részvétel

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK félév. Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár 2015-2016. 1. félév Személyes hatékonyság fejlesztése INM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont: 2 Félévi óraszám (elm.+gyak.) 6 Minősített aláírás A kurzus tréning jelleggel zajlik. A gyakorlati jegy

Részletesebben

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév

Üzleti kommunikáció TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. 2013/2014 I. félév I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti kommunikáció 2013/2014 I. félév 1. sz. táblázat Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Üzleti kommunikáció Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok Tantárgy kódja. Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy oktatója:

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok Tantárgy kódja. Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy oktatója: Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok TAB1204 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak) 2+1 kollokvium Tantárgyfelelős neve Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2016/2017. I. félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár

KÖVETELMÉNYEK 2016/2017. I. félév. Előfeltétel (tantárgyi kód) Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné Dr Figula Erika főiskolai tanár NAPPALI KÖVETELMÉNYEK Inkluzív nevelés - attitűdformálás CGB 2003 Meghirdetés féléve 4,5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Tantárgyfelelős neve és beosztása Az órák tréning jelleggel, tömbösített formában

Részletesebben

Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS

Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS Tantárgyi programok, tantárgy-leírások (család és gyermekvédő tanár) TANTÁRGYLEÍRÁS Társadalomismeret CSM1001 Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 2+0 kollokvium Tantárgyfelelős

Részletesebben

JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről 1.

Részletesebben

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés

SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK. Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés SZAKLEÍRÁSOK, MINTATANTERVEK Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási szakképzés 2014/2015. tanév NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Benedek Elek Pedagógiai Kar Sopron Szociális és ifjúsági munka felsőoktatási

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése

KÖVETELMÉNYEK. A tanárjelölt személyiségfejlesztése A tanárjelölt személyiségfejlesztése TKB1207 Meghirdetés féléve 2. Konzultációs óraszám 6 Gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve és beosztása Vassné dr. Figula Erika, főiskolai tanár API A kurzus tréning

Részletesebben

Pedagógia alapszak mintatanterve

Pedagógia alapszak mintatanterve Pedagógia alapszak mintatanterve "A" típusú tantárgyak Tantágy neve Digitális kommunikáció, távoktatás PDB1000 0 4 G 4 TK Dr. Dráviczki Sándor Filozófia AIB1002 2 0 K 2 FT Dr. Trembeczki István Bevezetés

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Dokumentálás, iratkezelés gyakorlata Tantárgy kódja CGB 1003 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.

KÖVETELMÉNYEK. Dokumentálás, iratkezelés gyakorlata Tantárgy kódja CGB 1003 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak. Tantárgy neve Dokumentálás, iratkezelés gyakorlata Tantárgy kódja CGB 1003 Meghirdetés féléve 3 Kreditpont: 2 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+1 Előfeltétel (tantárgyi kód) CGB 1002 Szána Zsuzsanna

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEK A tantárgy kódja, neve: PDB1702 Az oktatáskutatás módszerei A tantárgy felelőse, beosztása: Dr. Schmercz István főiskolai tanár Heti óraszám (nappali): 0+2 Kredit: 3 Féléves óraszám (levelező): 9 Félévzárás

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok Tantárgy kódja. gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve

KÖVETELMÉNYEK. Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok Tantárgy kódja. gyakorlati jegy Előfeltétel (tantárgyi kód) - Tantárgyfelelős neve Személyiségfejlődés és viselkedési zavarok MH1107 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 5 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak) 16 gyakorlati jegy Tantárgyfelelős neve Vassné Dr. Figula Erika főiskolai tanár Tantárgy

Részletesebben

8 iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe. 2 kollokvium 3. 2 kollokvium 3. 1 gyakorlati jegy 2.

8 iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe. 2 kollokvium 3. 2 kollokvium 3. 1 gyakorlati jegy 2. Pedagógia nappali alapszak Pedagógia alapozó képzés Félév és heti óraszám Számonkérés típusa Kredit 1 2 3 4 5 Bevezetés az oktatás és az iskola világába Bevezetés a tanítás és tanulás társadalmi összefüggéseibe

Részletesebben

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer/2018/ félév

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer/2018/ félév Tantárgy: Esélyegyenlőségi ismeretek Oktató: Bodnárné Dr. Kis Katalin Féléves óraszám:5 Kredit:2kr 1. konzultáció: Az esélyegyenlőség fogalma és európai dimenziói Az esélyegyenlőség társadalmi, közpolitikai

Részletesebben

TANTÁRGYLEÍRÁS. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Ajánlott részvétel az előadásokon. A félév során egy alkalommal írjanak zárthelyi dolgozatot.

TANTÁRGYLEÍRÁS. 3. Évközi tanulmányi követelmények: Ajánlott részvétel az előadásokon. A félév során egy alkalommal írjanak zárthelyi dolgozatot. A nevelés történeti alapjai CGB1101 Meghirdetés féléve 2. Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 1+0 Kollokvium Tantárgyfelelős neve és beosztása Dr. Pornói Imre főiskolai tanár SP A hallgatók megismertetése

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Személyes hatékonyság fejlesztése Tantárgy kódja. Vassné Dr. Figula Erika Tantárgy oktatója és beosztása

KÖVETELMÉNYEK. Személyes hatékonyság fejlesztése Tantárgy kódja. Vassné Dr. Figula Erika Tantárgy oktatója és beosztása Személyes hatékonyság fejlesztése CSM2010L Meghirdetés féléve 1. Kreditpont 2 kontaktóraszám (elm. + gyak.) 6 gyak. jegy Vassné Dr. Figula Erika Tantárgy oktatója és beosztása Harsányiné Petneházi Ágnes

Részletesebben

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA

ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA ELTE TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR NEVELÉSTUDOMÁNYI TANSZÉK A BA SZINTŰ TANÍTÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJA 2006 KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK ÉS TANTÁRGYELEMEIK PSZICHOLÓGIA A TANTÁRGY CÉLJA: A pszichológia oktatása

Részletesebben

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS

BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS BABES BOLYAI TUDOMÁNYEGEYETEM PSZICHOLÓGIA ÉS NEVELÉSTUDOMÁNYOK KAR GYÓGYPEDAGÓGIA SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK 2017 JÚLIUS KÖTELEZŐ TANTÁRGYAK 1. A gyógypedagógia alapfogalmai, elméletei, kapcsolata más tudományokkal

Részletesebben

EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS

EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS EMBERI EROFORRÁSOK FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS KÉPZÉSI ÉS KIMENETI KÖVETELMÉNYEK Az emberi erőforrások miniszterének 39/2012. (XI. 21.) EMMI rendelete a felsőoktatási szakképzések képzési és kimeneti követelményeiről

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK II. félév

KÖVETELMÉNYEK II. félév Spontán érés támogatása, korai fejlesztés FP1207 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont: 4 Konzultációs óraszám 0+15 gyakorlati jegy nincs Tantárgyfelelős neve és beosztása Jeneiné Novák Erzsébet Kojszáné Siska

Részletesebben

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNY

TANTÁRGYI KÖVETELMÉNY 1. Tantárgy megnevezése: NEVELÉSTÖRTÉNET 2. Az évfolyam/szak megnevezése: Mérnöktanár Szak Nappali (egyetemi szint) tagozat I. évfolyam 2. félév 3. A tantárgy oktatásának célja: A neveléstörténet tantárgy

Részletesebben