Jogszabály- és szabványváltozások: január

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jogszabály- és szabványváltozások: január"

Átírás

1 Jogszabály- és szabványváltozások: január JOGSZABÁLYOK 1/2017. (I. 3.) NFM rendelet a központi hivatalokat és minisztériumi háttérintézményeket érintő szervezeti átalakításokkal összefüggésben egyes közlekedési és energetikai tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. Megjelent: MK 2017/1. (I. 3.) - Hatályos: , , Egyéb más jogszabályok mellett az alább felsoroltakban is aktualizálták az illetékes hatóságok, hivatalok megnevezését, illetve néhány esetben kisebb feladat-pontosítások történtek. 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről. 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról. 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről. 17/1993. (VII. 1.) KHVM rendelet az egyes veszélyes tevékenységek biztonsági követelményeiről szóló szabályzatok kiadásáról. 18/1997. (X. 11.) KHVM KTM együttes rendelet a repülőterek környezetében létesítendő zajgátló védőövezetek kijelölésének, hasznosításának és megszüntetésének részletes műszaki szabályairól. 18/1998. (VII. 3.) KHVM rendelet az Országos Vasúti Szabályzat II. kötetének kiadásáról. 13/2001. (IV. 10.) KöViM rendelet a belvízi utakon közlekedő úszólétesítmények hajózásra alkalmassága és megfelelősége feltételeiről, az üzemképesség vizsgálatáról és tanúsításáról. 8/2002. (I. 30.) KöViM rendelet a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó képzésének, vizsgáztatásának szabályairól és díjairól. 21/2002. (XI. 8.) GKM ESzCsM együttes rendelet a hajózási egészségi alkalmasság feltételeiről és vizsgálati rendjéről. 72/2003. (X. 29.) GKM rendelet a Feszültség Alatti Munkavégzés Biztonsági Szabályzatának kiadásáról. 41/2004. (IV. 7.) GKM rendelet a közúti járművezetők pályaalkalmassági vizsgálatáról.. 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet a közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának részletes szabályairól. 75/2005. (IX. 29.) GKM KvVM együttes rendelet a nem közúti mozgó gépekbe építendő belső égésű motorok gáznemű és részecskékből álló szennyezőanyag-kibocsátásának korlátozásáról. 40/2006. (VI. 26.) GKM rendelet a vasútbiztonsági tanúsítványra, a biztonsági engedélyre, a biztonságirányítási rendszerekre, a biztonsági jelentésre, valamint az egyes hatósági engedélyezési eljárásokra vonatkozó részletes szabályokról. 40/2009. (VIII. 31.) KHEM rendelet a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelőés rakodógépek kezelőinek képzéséről és vizsgáztatásáról. 77/2009. (XII. 15.) KHEM IRM KvVM együttes rendelet a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól. 11/2010. (III. 4.) KHEM rendelet a radioaktív anyagok nyilvántartásának és ellenőrzésének rendjéről, valamint a kapcsolódó adatszolgáltatásról. 51/2013. (IX. 6.) NFM rendelet a radioaktív anyagok szállításáról, fuvarozásáról és csomagolásáról.

2 2 Emlékeztető a korábban megjelent és ismertetett, de jén hatálybalépő jogszabályokról. 288/2016. (IX. 22.) Korm. rendelet a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendelet, valamint a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet módosításáról. Megjelent: MK 2016/143. (IX. 22.) - Hatályos: A polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló 173/2011. (VIII. 24.) Korm. rendeletet illető változások a következők. Az Értelmező rendelkezésekben egy új fogalmat (méretarányos helyszínrajz) vezettek be, egy másik esetében (védőterület) a védőterület méretét a korábbitól eltérően pontosan meghatározták. A pirotechnikai termék gyártásának, megsemmisítésének, vizsgálatának, forgalmazásának, kiállításának, tárolásának, valamint felhasználásának szabályait pontosították. Így pl. az engedélyezési eljárás közös szabályai akként változtak, hogy a bejelentésköteles pirotechnikai tevékenységet elektronikus úton kell bejelenteni. A hatóság a bejelentésköteles pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyekben a hivatalos iratokat elektronikusan kézbesíti. - Az engedélyezése vonatkozó kérelmet a módosított 3. mellékletben meghatározott tartalommal kell benyújtani. A kérelem elbírálása során az engedélyező hatóság beszerzi az építésügyi hatóság által az érintett létesítmény tekintetében kiadott engedélyét és azt az eljárása során figyelembe veszi. A 288/2016. (IX. 22.) Korm. rendelet ( Módr.) hatálybalépését megelőzően az átmeneti és kézi tárolóhelyekre kiadott tárolási engedélyeket, ha azok nem felelnek a Módr.-tel megállapított követelményeknek, a hatóság a Módr. hatálybalépését követő hat hónap elteltével vonhatja vissza. A 4. mellékletet illetően (A polgári célú pirotechnikai termékek felhasználásával, valamint a felhasználáshoz szükséges segédeszközök használatával kapcsolatos biztonsági szabályzatról), a 3. pont (Pirotechnikai termékek beszerzése, előkészítése, telepítése, működtetése és teendők rendkívüli eseménynél) 3.19-es alpontja változott, ami kiegészült a pirotechnikai termékek szerelésében közreműködőre vonatkozó szabályokkal. Figyelemfelhívások: A munkavédelmi hatóság hírei én. Az NGM Munkavédelmi Főosztályának tájékoztatása az Európai Bizottság munkavédelmi irányelvek tagállami átültetésével kapcsolatos közleményéről. Az Európai Bizottság előzetes, rövid közleménye a munkahelyi biztonságról és egészségvédelemről szóló európai keretirányelv és a 24 egyedi irányelv tagállami átültetése kapcsán adott 5 éves jelentés, és ugyanezen témában a szociális partnerek és egyéb érdekeltek által adott jelentés értékeléséről - letöltés. Az NGM Munkavédelmi Főosztályánal tájékoztatása - a Munkavédelmi Bizottság december 12-i plenáris üléséről án. Tájékoztatás a Munkavédelmi Bizottság december 12-i plenáris üléséről.

3 3 Az NGM Munkavédelmi Főosztályának tájékoztatása - a norvég munkavédelmi hatóság és a közlekedési ágazat szociális partnereinek kampányáról án. Norvégia munkavédelmi hatósága, valamint a szociális partnerek a közlekedési ágazatban kampányt indítottak a norvég utakon közlekedő külföldi tehergépjármű sofőrök munkakörülményeinek javítása, ezáltal biztonságosabbá tétele érdekében. Norvégia határain naponta több mint háromezer tehergépjármű halad át, amelyek legtöbbje Kelet- Európából érkezik. A külföldi sofőrök nincsenek hozzászokva Norvégia területi adottságaiból és éghajlatából adódó útviszonyokhoz, melynek következtében háromszor nagyobb az esélye annak, hogy közlekedési baleset részesei lesznek. Ezek a gépjárművezetők általában alulfizetettek, mert nincsenek tisztában azokkal a jogokkal, amelyek megilletik őket, ha Norvégia területén végeznek munkát. A norvég hatóság megpróbált párbeszédet kialakítani a külföldi sofőrökkel, ez azonban nem volt eredményes. Így nem maradt más választásuk, mint szólni az édesanyjuknak A Mama bemutatja kampány keretében készített figyelemfelhívó rövidfilm Lukasz és édesanyja, Anna szereplésével a weboldalon magyar felirattal is megtekinthető. A honlapon emellett alapvető információk olvashatók a minimálbérre és napidíjra való jogosultságról, a gumiabroncsra és hóláncra vonatkozó követelményekről, a menetidőről és a pihenőidőről, az úthasználati díjakról, a szükséges hivatalos okmányokról, valamint a norvég vezetési viszonyokkal kapcsolatos tudnivalókról. Az NGM Munkafelügyeleti Főosztályának felhívása a hidegben történő munkavégzés veszélyeivel kapcsolatban án. A felhívás letöltése. Január 2017 OSHmail 175 Az Európai Munkavédelmi Ügynökség ingyenes hírlevele Megjelent: Az Ügynökségről a Facebookon is olvashatsz. KIEMELT ESEMÉNYEK 20/01/2017 Biztonságosabb és egészségesebb munkahelyet minden életkorban! íme az eredmények! Milyen biztonsági és egészségügyi kihívásokkal néz szembe az idősödő munkaerő az EU-ban? Hogyan kezelhetjük ezeket szakpolitikák, programok és stratégiák révén?

4 4 Ha kíváncsi a válaszra, olvassa el az EU-OSHA projektjének eredményeit, amelynek témája: Biztonságosabb és egészségesebb munkahelyet minden életkorban!. A főbb eredmények intuitív és felhasználóbarát megtekintéséhez használja interaktív, többnyelvű vizualizációs eszközünket, amely interaktív kezelőfelületekkel és ábrákkal segíti az információk közötti gyors eligazodást. Az egyes országokról és témákról részletesebben is olvashat a projektjelentésekben, áttekintésekben, esettanulmányokban és tájékoztatókban. Olvassa el a sajtóközleményt Vizualizációs eszköz Összes kiadvány megtekintése 10/01/2017 The European Commission launches new initiative to improve health and safety of workers The European Commission is taking action to promote occupational safety and health in the EU. Building on past efforts, the Commission's new initiative aims to better protect workers against work-related cancer, to help businesses, in particular SME's and micro-enterprises, in their efforts to comply with the existing legislative framework, and to put a bigger focus on results and less on paperwork. Learn more SZABVÁNYVÁLTOZÁSOK Munkavédelem Munkaeszköz, gép, veszélyes anyag, vegyipar, biológiai veszély, sugárvédelem MSZ EN ISO :2017 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 1. rész: A rögzített feljáró kiválasztása és hozzáférésének általános követelményei (angol nyelvű, a magyar MSZ EN ISO :2002 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 1. rész: Két szint közötti helyhez kötött feljáró kiválasztása c. szabvány helyett). MSZ EN ISO :2017 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 2. rész: Kezelőállások és kezelőhidak (angol nyelvű, az azonos című magyar MSZ EN ISO :2002 helyett) MSZ EN ISO :2017 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 3. rész: Lépcsők, lépcsőfokos létrák és védőkorlátok (angol nyelvű, az azonos című magyar MSZ EN ISO :2002 helyett) MSZ EN ISO :2017 Gépek biztonsága. Gépi berendezések helyhez kötött feljárói. 4. rész: Rögzített létrák (angol nyelvű, az azonos című magyar MSZ EN ISO :2005 helyett) Fémipar, kazán, nyomástartó edény, gázpalack, hőtechnika, energiatermelés, kőolaj- és gázipar, bányászat MSZ EN :2017 Nem fűtött nyomástartó edények. 1. rész: Általános követelmények Villamos munkák, berendezések, eszközök

5 5 MSZ HD :2013 Kisfeszültségű villamos berendezések rész: Különleges berendezésekre vagy helyekre vonatkozó követelmények. Szabadtéri világítóberendezések II. Tűzvédelem, katasztrófavédelem MSZ EN 671-1:2013 Beépített tűzoltó berendezések. Tömlőberendezések. 1. rész: Tömlődob alaktartó tömlővel MSZ EN 671-2:2013 Beépített tűzoltó berendezések. Tömlőberendezések. 2. rész: Falitűzcsap-szekrények lapostömlővel III. Környezetvédelem MSZ EN :2014 Hulladék elektromos és elektronikus berendezések (WEEE) gyűjtési, logisztikai és kezelési követelményei. 1. rész: Általános kezelési követelmények Tájékoztatás a februári szabványváltozásokról MSZ EN 764-1:2015+A1:2017 Nyomástartó berendezések. 1. rész: Szakszótár MSZ EN 50492:2017 Alapszabvány az elektromágneses térerősség emberi expozícióra vonatkozó helyszíni mérésére a bázisállomások környezetében MSZ EN :2017 Villamos hegesztőberendezés. Az elektromágneses terek (0 Hz 300 GHz) emberi expozíciójával összefüggő korlátozások felmérése. 2. rész: Ívhegesztő berendezés MSZ EN ISO 14004:2016 Környezetközpontú irányítási rendszerek. Általános irányelvek a bevezetéshez MSZ EN ISO 15858:2017 UV-C eszközök. Biztonsági információ. Megengedett expozíció az emberi szervezetre

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre

Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre Fejér Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelősége alaptevékenysége, feladat- és hatásköre A Fejér Megyei Kormányhivatal, így a Közlekedési Felügyelőség SZMSZ-ének hatályos szövegét a 3/2013. (I.8.)

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2012. (.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2012. (.) NFM rendelete a járási (fővárosi kerületi) hivatalok kialakításával, a körzetközponti jegyzői hatáskörök és a többcélú kistérségi társulások megszűnésével összefüggésben

Részletesebben

a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás

a 7. alcím tekintetében a légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 74. (1) bekezdés p) pontjában kapott felhatalmazás MAGYAR KÖZLÖNY 2014. évi 39. szám 3965 A nemzeti fejlesztési miniszter 12/2014. (III. 14.) NFM rendelete egyes miniszteri rendeleteknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról

Részletesebben

Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar. KE/32-01 Szabványok és környezetvédelmi jogszabályok felügyelete

Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar. KE/32-01 Szabványok és környezetvédelmi jogszabályok felügyelete Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centrum Mezőgazdaságtudományi Kar KE/32-01 (Jogi és egyéb követelmények. A megfelelőség kiértékelése) 1. kiadás Hatályba léptetve: 2015. március 12. Készítette:

Részletesebben

KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉG

KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉG KÖZLEKEDÉSI FELÜGYELŐSÉG Tartalomjegyzék Gyalogos átkelőhelyek kijelölése... 2 Közúti járművezetők utánképzése... 3 Közúti járművezetők vizsgáztatása... 4 Az egyes járművezetői kategóriák vizsgája alóli

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások 2015. október

Jogszabály- és szabványváltozások 2015. október Jogszabály- és szabványváltozások 2015. október A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 292/2015. (X. 8.) Korm. rendelet a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendelet módosításáról.

Részletesebben

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA

A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA A GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM 2008. I. FÉLÉVI JOGALKOTÁSI PROGRAMJA Törvények A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról A veszélyes és mérgező anyagok tengeri szállításával

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. május

Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. május Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. május JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 146/2014. (V. 5.) Korm. rendelet a felvonókról, mozgólépcsőkről

Részletesebben

Jogszabályok listája

Jogszabályok listája Kiadás száma 03 Kiadás dátuma: 2018.07.10. Oldal 1/8. KÖRNYEZETVÉDELEM 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól 83/1997. (IX.26.) OGY határozat a Nemzeti Környezetvédelmi Programról

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2015. január

Jogszabályváltozások 2015. január Jogszabályváltozások 2015. január MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről 2012. évi XC. törvény a kéményseprő-ipari közszolgáltatásról 2012. évi II. törvény

Részletesebben

Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf

Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf A sugárvédelmi hatósági feladatok átvételével kapcsolatos feladatok és kihívások Fichtinger Gyula, Horváth Kristóf Országos Atomenergia Hivatal 2015.04.21. Sugárvédelmi hatósági feladatok átvétele 1 Tartalom

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok Tanúsítványok, k, kijelölések, bejelentések, egyéb A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány /

Részletesebben

16/2010. (IV. 28.) NFGM rendelet

16/2010. (IV. 28.) NFGM rendelet Hatály: 2010.XII.1. - 2015.V.31. 1. oldal 16/2010. (IV. 28.) NFGM rendelet a termékek megfelelőségének értékeléséhez kapcsolódó egyes ipari és kereskedelmi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról Az

Részletesebben

RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19.

RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19. RADIOAKTÍV ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁNAK ENGEDÉLYEZÉSE hatósági fórum OAH székház, 2016.szeptember 19. a szállításra vonatkozó sugárvédelmi programmal szemben támasztott elvárások, a sugárvédelmi szempontok egységes

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. rendelete. egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

A nemzeti fejlesztési miniszter. rendelete. egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról A nemzeti fejlesztési miniszter /2016. ( ) NFM rendelete egyes közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek ásáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdés b) pont 12. alpontjában

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ

MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK A KÖZÚTI FORGALOMBAN - GÖDÖLLŐ - GÖDÖLLŐ 2011. MÁRCIUS 24. Fontosabb jogszabályok FONTOSABB JOGSZABÁLYOK 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól 5/1990.(IV.12.) KöHÉM (ER) rendelet a közúti járművek

Részletesebben

.Munka és közlekedésbiztonsági tevékenysége 2013. február 1.

.Munka és közlekedésbiztonsági tevékenysége 2013. február 1. Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Gépesítési Intézet 2100 Gödöllő Tessedik Sámuel u.4..munka és közlekedésbiztonsági tevékenysége 2013. február 1. 1 Mikor biztonságos egy gép, berendezés? Egy

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám MAGYAR KÖZLÖNY 1. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2017. január 3., kedd Tartalomjegyzék 1/2017. (I. 3.) FM rendelet Az új élelmiszerek és új élelmiszer-összetevők forgalomba hozataláról 2 1/2017. (I.

Részletesebben

1/6 Jogszabályok jegyzéke

1/6 Jogszabályok jegyzéke Munkavédelem és munkabiztonság CD 1/6 1 Útmutató a magyar jogrendszer hierarchiájához a munkavédelemre vonatkozó előírások kapcsán Magyarország alaptörvénye (Alkotmány) Törvények 1952. III. törvény a polgári

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: január

Jogszabály- és szabványváltozások: január Jogszabály- és szabványváltozások: 2018. január JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A változások közül az alábbi jogszabályok emelhetők ki: Az emberi erőforrások minisztere 1/2018. (I. 12.) EMMI rendelete

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány / / kijelölés / bejelentés / egyéb jogosultság alapjául

Részletesebben

Jogszabályváltozások 2014. szeptember

Jogszabályváltozások 2014. szeptember Jogszabályváltozások 2014. szeptember MUNKAVÉDELEM Módosított jogszabályok: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről Módosítva:2014.09.05

Részletesebben

A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája

A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája Horváth Zsolt Csaba elnök 1 I. A Nemzeti Közlekedési Hatóság első évének értékelése II. A Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiája 2 1 Szervezeti átalakítás 2007.

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához

Ügyféltájékoztató. pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához Ügyféltájékoztató pirotechnikai termék tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához Tájékoztatóban szereplő ÁNYK űrlap Témacsoport: Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés Azonosító RI-0111

Részletesebben

felülvizsg lvizsgálatalata

felülvizsg lvizsgálatalata Tűzoltó készülékek forgalmazása, karbantartása, tűzoltt zoltó vízforrások felülvizsg lvizsgálatalata Tűzvédelmi szolgáltat ltatók k szakmai továbbk bbképzése 2013. június 5-6. 5 Szabados László tű. őrnagy

Részletesebben

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30

Környezetvédelmi jogszabályok listája JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA TÉMAKÖR: 1 / 30 JELENLEG HATÁLYOS KÖRNYEZETVÉDELMI JOGSZABÁLYOK LISTÁJA 2011. TÉMAKÖR: 1 / 30 Hulladékgazdálkodás Levegővédelem Termékdíj Természetvédelem Vízvédelem, vízgazdálkodás Zaj- és rezgésvédelem 2 / 30 TÖRVÉNYEK

Részletesebben

BEMUTATKOZÁS CÉGISMERTETŐ

BEMUTATKOZÁS CÉGISMERTETŐ BEMUTATKOZÁS CÉGISMERTETŐ CÉGISMERTETŐ Fő célul tűztük ki, hogy segítsünk a cégeknek, vállalkozásoknak eligazodni a környezetvédelmi, munkavédelmi, tűzvédelmi, ADR és energetikai szabályozás bonyolult

Részletesebben

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV

VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV VESZÉLYES ÁRU ÉVKÖNYV 2011 MAGYARORSZÁG Készült: A Biztonsági Tanácsadók Nemzetközi Szakmai Egyesülete szakértői szerkesztésében 2012. TARTALOMJEGYZÉK oldal Bevezető, Tartalomjegyzék 5-16 I. JOGSZABÁLYI

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: szeptember

Jogszabály- és szabványváltozások: szeptember Jogszabály- és szabványváltozások: 2016. szeptember JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 33/2016. (IX. 8.) NGM rendelet a munkavédelemről szóló 1993.

Részletesebben

A felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 108/2001. (XII. 23.) FVM- GM együttes rendelet

A felvonók biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról szóló 108/2001. (XII. 23.) FVM- GM együttes rendelet 3/2003. (GK. 3.) GKM közlemény a műszaki termékek megfelelőségét vizsgáló, ellenőrző és tanúsító szervezetek kijelölésének részletes szabályairól szóló, a 26/2001. (X. 4.) GM rendelettel módosított 4/1999.

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások október

Jogszabály- és szabványváltozások október Jogszabály- és szabványváltozások - 2014. október JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 2014. évi XLI. törvény egyes közszolgáltatási tárgyú törvények

Részletesebben

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között

A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! között 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A tűzvédelmi bírságok rendszere A kötelezően bírságolandó tételek sorszámát színes háttérrel emeltük ki! 2016.01.01-2016.02.14. között 2016.02.15-től Tűzvédelmi szabálytalanság Tűzvédelmi

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: március

Jogszabály- és szabványváltozások: március Jogszabály- és szabványváltozások: 2016. március JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 69/2016. (III. 31.) Korm. rendelet az állami hulladékgazdálkodási

Részletesebben

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok

2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE. Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 2. AZ NMH (OMMF) MŰKÖDÉSÉVEL ÉS A MUNKAVÉDELEMMEL ÖSSZEFÜGGŐ JOGSZABÁLYOK JEGYZÉKE Az OMMF működésével kapcsolatos fontosabb jogszabályok 1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről. 1996. évi LXXV. törvény

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. január

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. január Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. január JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbi emelhető ki: 2/2015. (I. 20.) NFM rendelet a Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszűnésével

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÉS A MINISZTÉRIUM ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Gazdasági és Közlekedési Minisztérium GKM/ /2007 az ipari szakterületek körébe tartozó, továbbá az egyes épületnek nem minősülő építményekre (sajátos építményfajtákra) vonatkozó önálló műszaki szakértői

Részletesebben

a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyagés kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható

a közúti gépjárművek, az egyes mezőgazdasági, erdészeti és halászati erőgépek üzemanyagés kenőanyag-fogyasztásának igazolás nélkül elszámolható HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁSI HIVATAL MŰSZAKI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS FOGYASZTÓVÉDELMI FŐOSZTÁLYA TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ ÁGAZATI JOGSZABÁLYOK Törvények: a közúti

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter..../2012. (...) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter..../2012. (...) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter.../2012. (...) NFM rendelete az energiapolitikáért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőségértékelő

Részletesebben

A műszaki vizsgálatról

A műszaki vizsgálatról A műszaki vizsgálatról A Nemzeti Közlekedési Hatóság a kormány kijelölése alapján felelős többek között a közúti járművek műszaki megvizsgálásáért is. A járművek műszaki megvizsgálásáról rendelkező jogszabályok

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány / / kijelölés / bejelentés / egyéb jogosultság alapjául

Részletesebben

A HAJÓZÁS HATÓSÁGI ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT

A HAJÓZÁS HATÓSÁGI ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT A HAJÓZÁS HATÓSÁGI Nemzeti Közlekedési Hatóság ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT Bellyei Csaba Hajózási Hatósági Főosztály A HAJÓZÁS HATÓSÁGI ÜGYEI AZ NFM KERETEI KÖZÖTT 382/2016. (XII. 2.) Korm. Rendelet a

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYAR KÖZLÖNY 151. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2019. szeptember 10., kedd Tartalomjegyzék 219/2019. (IX. 10.) Korm. rendelet A mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003.

Részletesebben

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 1 GAZDASÁGI ÉS KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM Iktatószám: GKM/ /../2007. A gazdasági és közlekedési miniszter, valamint a környezetvédelmi és vízügyi miniszter /2007.(...) GKM- KvVM együttes rendelete a nem

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány / / kijelölés / bejelentés / egyéb jogosultság alapjául

Részletesebben

RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI

RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI RADIOKATÍV SUGÁRFORRÁSOK SZÁLLÍTÁSÁNAK BIZTONSÁGI FELTÉTELEI Povázsai Sándor r. alezredes Országos Rendőr-főkapitányság Budapest, 2010. 09. 21-22. Rövid áttekintés Jogi szabályozás helyzete Engedélyezési

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány / / kijelölés / bejelentés / egyéb jogosultság alapjául

Részletesebben

EHS modul rendszer. Király Lajos, Zoltek, EHS vezető

EHS modul rendszer. Király Lajos, Zoltek, EHS vezető EHS modul rendszer Király Lajos, Zoltek, EHS vezető Munkavédelem Tűzvédelem Környezetvédelem Robbanásbiztonság-technika menetrendje Ex owner s engineer Robbanásbiztonságtechnika Általános ipari megfelelés

Részletesebben

Ügyféltájékoztató. Tájékoztatóban szereplő ÁNYK űrlap Témacsoport: Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés

Ügyféltájékoztató. Tájékoztatóban szereplő ÁNYK űrlap Témacsoport: Pirotechnikai tevékenységgel összefüggő ügyintézés Ügyféltájékoztató a pirotechnikai termék forgalmazásához, illetve állandó vagy kézi tárolóhelyen történő tárolásához szükséges engedélykérelem benyújtásához Tájékoztatóban szereplő ÁNYK űrlap Témacsoport:

Részletesebben

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság

Hatósági ellenőrzés. Tűzvédelmi szabálytalanság Hatósági ellenőrzés szabálytalanság legkisebb legnagyobb 1. előírás megszegése, ha az tüzet idézett elő 100 000 1 000 000 2. szabály megszegése, ha az tüzet idézett elő és az oltási 200 000 3 000 000 tevékenységben

Részletesebben

ÖNJÁRÓ MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBE BEÉPÍTETT KOMPRESSZIÓ GYÚJTÁSÚ MOTOROK SZENNYEZŐANYAG-KIBOCSÁTÁSA

ÖNJÁRÓ MEZŐGAZDASÁGI GÉPEKBE BEÉPÍTETT KOMPRESSZIÓ GYÚJTÁSÚ MOTOROK SZENNYEZŐANYAG-KIBOCSÁTÁSA 2014. Február 1 1 ELŐADÁS TARTALMA 1. Előadás tárgya 2. Motorok szennyezőanyag-kibocsátását korlátozó jogszabályok 3. Gyártási és forgalomba helyezési határidők, szennyezőanyag kibocsátás határértékek

Részletesebben

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke

A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke A Magyar Közlönyben megjelent joganyag tartalomjegyzéke 20 augusztusban megjelent csökkentett joganyag (Alaptörvény módosításai, törvények, kormányek, PSZÁF, MNB, NMHH MEKH és miniszteri, ek). *jelöltek

Részletesebben

VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok

VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok VII. Lakiteleki Tűzvédelmi Szakmai Napok Járművekbe épített tűzjelző- és tűzoltó berendezések Karbantartási, üzemeltetési tapasztalatok Előadó: Garai Tamás Tűzvédelmi mérnök Tűzjelző berendezés tervező

Részletesebben

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok

TÜV Rheinland InterCert Kft. Tanúsítványok, akkreditációk, kijelölések, bejelentések, egyéb jogosultságok Tanúsítványok, k, kijelölések, bejelentések, egyéb A TÜV Rheinland InterCert Kft-nek, mint bejelentett szervezetnek (notified body) az Európai Bizottság által adott azonosítószáma: 1008 A tanúsítvány /

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: április

Jogszabály- és szabványváltozások: április Jogszabály- és szabványváltozások: 2017. április A változások közül az alábbi jogszabály emelhető ki: Változások: 88/2017. (IV. 10.) Korm. rendelet a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. szeptember

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. szeptember Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. szeptember JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 52/2015. (IX. 18.) NFM rendelet a Veszélyes Áruk Nemzetközi

Részletesebben

NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA. FOLYAMATOK (a kötelező alkalmazástól - a kötelező alkalmazásig)

NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA. FOLYAMATOK (a kötelező alkalmazástól - a kötelező alkalmazásig) NEMZETKÖZI ZI ÚTÜGYI KONFERENCIA 17. Útépítési Akadémia, Budapest 2009. október 16. Az együttműködés erősítése az útügyben 15 éves a Magyar Útügyi Társaság A tervezési előírások érvényesülése a hatóság

Részletesebben

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala >>>1145 Budapest, Pétervárad utca 2. SZMSZ BUDAPEST FŐVÁROS XIV. KERÜLET ZUGLÓ ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATALA Városépítési Osztály

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2013. ( ) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2013. ( ) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter /2013. ( ) NFM rendelete az aláírási címpéldány és cégkivonat csatolására vonatkozó egyszerűsítéssel összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. alcím tekintetében

Részletesebben

Akkreditációk / Kijelölések

Akkreditációk / Kijelölések Kijelölő Szervezet (és a jogosult) Rendszertanúsítások Minőség DIN EN ISO 9001: 2000 ISO/TS 16949 (QS 9000 / VDA 6,1) MSZ EN ISO 9001: 2001 MSZ EN 729 szerint 119/2004. (IX.30.) GKM rendelettel módosított

Részletesebben

1/ Ismertesse az egyéni vállalkozásról szóló 1990.évi V. törvény hatályát! Ki jogosult egyéni vállalkozás alapítására?

1/ Ismertesse az egyéni vállalkozásról szóló 1990.évi V. törvény hatályát! Ki jogosult egyéni vállalkozás alapítására? 2 1/ Ismertesse az egyéni vállalkozásról szóló 1990.évi V. törvény hatályát! Ki jogosult egyéni vállalkozás alapítására? 2/ Ismertesse a vállalkozói igazolvány kérelmére vonatkozó előírásokat, eljárásokat,

Részletesebben

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT

ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT C S Ó K A B O S C H C A R S E R V I C E 7781, LIPPÓ Ifjúság u. 21. Telefon: +3669/377-091 Csóka István: +3630/594-8550 Munkafelvétel: +3630/629-5711 E-mail: csoka.auto@gmail.com ADATVÉDELMI ÉS ADATKEZELÉSI

Részletesebben

218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról

218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet az egyes szabálysértésekről 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet a lakáscélú állami támogatásokról 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatokról 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről

Részletesebben

8/2012. (II. 15.) NFM rendelet A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet módosításáról

8/2012. (II. 15.) NFM rendelet A vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet módosításáról A munkavédelmet érintő 2012.-benhatályba lépett, vagy módosult jogszabályok. 2012. JANUÁR MK 2. (január 6.) 2012. évi I. törvény A munka törvénykönyvéről 2012. évi II. törvény A szabálysértésekről, a szabálysértési

Részletesebben

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja

Munkahelyi egészség és biztonság. helyi programja Munkahelyi egészség és biztonság tantárgy helyi programja Készült a tantárgy központi programja alapján 2013. A tantárgy tanításának célja: A tanuló általános felkészítése az egészséget nem veszélyeztető

Részletesebben

Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból

Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból Osztályozó és javító vizsga formája és követelményei Munkahelyi egészség és biztonságtantárgyból A vizsga formája: Írásbeli vizsga. A vizsga időtartama: 60 perc A vizsga leírása: A vizsgázó feladatlapot

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. február

Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. február Jogszabály- és szabványváltozások - 2015. február JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 14/2015. (II. 10.) Korm. rendelet a fluortartalmú üvegházhatású

Részletesebben

Közúti pályák (BMEKOEAA213)

Közúti pályák (BMEKOEAA213) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék Közúti pályák (BMEKOEAA213) Út- és Vasútügyi Műszaki Előírások Dr. Juhász János egyetemi docens A műszaki szabályozás

Részletesebben

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok

A Projekt Igazgatóságon alkalmazott rendeletek és jogszabályok A Projekt Igazgatóságon alkalmazott ek és jogszabályok SOR- SZÁM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. NYILV. SZÁM MEGNEVEZÉS FELLELHETŐSÉG 1959. évi IV. törvény 1988. évi I. törvény 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

This is to certify that the Quality Management System of

This is to certify that the Quality Management System of This is to certify that the Quality Management System of OT Industries-DKG Machine Manufacturing Co. Ltd. H-8800 Nagykanizsa, Vár út 9. Hungary applicable to Design, manufacture, repair of oil and gas

Részletesebben

3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása

3., A gépek biztonsági követelményei és megfelelőségének tanúsítása Munkavédelem jogi és eljárási ismeretei II. Ellenőrző kérdések 2012 1., A munkavédelem általános követelményei. - a munkavédelmi szabályok betarthatósága - a követelmények megválthatóságának elve - a megfelelőség

Részletesebben

Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében

Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelem helyzete Magyarországon a hatósági munka tükrében Dr. H. Nagy Judit főosztályvezető NMH MMI Munkavédelmi Főosztály A bekövetkezett balesetek időpontja 25000 20000

Részletesebben

Jogszabályváltozás 2013. július hó

Jogszabályváltozás 2013. július hó MUNKAVÉDELEM, TŰZVÉDELEM Módosított jogszabályok: Jogszabályváltozás 2013. július hó 2012. évi CLXVI. törvény a létfontosságú rendszerek és létesítmények azonosításáról, kijelöléséről és védelméről 2011.

Részletesebben

Új megközelítésű irányelvek CE jelölés kisfesz. berendezések, gépek, EMC, mérőműszerek, gázkészülékek, egyéni védőeszközök stb

Új megközelítésű irányelvek CE jelölés kisfesz. berendezések, gépek, EMC, mérőműszerek, gázkészülékek, egyéni védőeszközök stb Horizontális jogszabályok Termék-specifikus jogszabályok Általános termékbiztonság Termékfelelősség Akkreditálás és piacfelügyelet rendelete Új megközelítésű irányelvek CE jelölés kisfesz. berendezések,

Részletesebben

A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása

A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása Ket képzés ÁROP-2009/2.2.7. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg A közúti közlekedésről szóló törvény módosítása A közúti közlekedésről szóló

Részletesebben

Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével

Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével Fontosabb légügyi jogszabályok és egyéb jogforrások gyűjteménye a nemzetközi egyezmények kivételével Törvények 1995. évi XCVII. törvény a légiközlekedésről, egységes szerkezetben a végrehajtásról szóló

Részletesebben

2006 A VEGYI ANYAGOK SZABÁLYOZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ TÖRVÉNYI ESZKÖZÖK - NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK. 4.2.6. Táblázat / 1. Biztosított források 2

2006 A VEGYI ANYAGOK SZABÁLYOZÁSÁVAL FOGLALKOZÓ TÖRVÉNYI ESZKÖZÖK - NEMZETKÖZI SZERZŐDÉSEK. 4.2.6. Táblázat / 1. Biztosított források 2 4.2.6. Táblázat / 1. 1. 1998. évi L. törvény az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében a kábítószerek és pszichotrop anyagok tiltott forgalmazása elleni, 1988. december 20-án, Bécsben kelt Egyezmény 2.

Részletesebben

Minisztériumi elvárások

Minisztériumi elvárások Minisztériumi elvárások Vagyongazdálkodási konferencia, Magyar Közút NZrt. Mátraháza, 2017. május 9. Thoroczkay Zsolt főosztályvezető NFM Közúti Infrastruktúra Fejlesztési Főosztály Minisztériumi elvárások

Részletesebben

A Kormány /2017. ( ) Korm. rendelete a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról

A Kormány /2017. ( ) Korm. rendelete a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról 1. melléklet a JEF/ / 2017-NFM számú előterjesztéshez A Kormány /2017. ( ) Korm. rendelete a közúti közlekedésre vonatkozó közigazgatási hatósági ügyekben alkalmazandó kiegészítő eljárási szabályokról

Részletesebben

1. A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet módosítása

1. A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet módosítása 17852 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2015. évi 105. szám A nemzeti fejlesztési miniszter 44/2015. (VII. 20.) NFM rendelete a gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX.

Részletesebben

Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet

Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet Jogszabály változás alkalmazása: 8/2018 (VIII.17.) ITM rendelet Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztály (MMFF) Műszaki Felügyeleti Osztály (MFO) Jarabek Péter, műszaki biztonsági referens (jarabek.peter@bfkh.gov.hu)

Részletesebben

Tájékoztató. 1. A nem közúti mozgó gépekbe, mobil berendezésekbe beépített vagy beépítendő belső égésű motorok teljesítményének meghatározása.

Tájékoztató. 1. A nem közúti mozgó gépekbe, mobil berendezésekbe beépített vagy beépítendő belső égésű motorok teljesítményének meghatározása. Tájékoztató A mezőgazdasági gépeket gyártók és forgalmazók részére A mezőgazdasági gépkatalógusba bejelentett illetve bejelentésre kerülő, belsőégésű motorral rendelkező, traktorok, önjáró mezőgazdasági

Részletesebben

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. augusztus

Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. augusztus Jogszabály- és szabványváltozások: 2015. augusztus JOGSZABÁLYVÁLTOZÁSOK, Figyelemfelhívások A jogszabályváltozások közül az alábbiak emelhetők ki: 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet a veszélyes hulladékkal

Részletesebben

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről

Törvények évi a munkavédelemről szóló évi XCIII. törvény évi LXXXIV. az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről Törvények 2007. évi a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. CLXI. módosításáról 2007. évi CXXVI. egyes adóek módosításáról 2007. évi LXXXIV. a rehabilitációs járadékról 2006. évi XCVII. az egészségügyben

Részletesebben

A mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok, valamint az MKEH szerepe és feladatai a gáziparban

A mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok, valamint az MKEH szerepe és feladatai a gáziparban A mérésügyi és műszaki biztonsági hatóságok, valamint az MKEH szerepe és feladatai a gáziparban DUNAGÁZ SZAKMAI NAP 2013. Dobogókő Störk Imre szakmai tanácsadó MKEH Piacfelügyeleti és Műszaki Felügyeleti

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.11.29. COM(2016) 745 final 2016/0368 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az 1101/89/EGK rendelet, a 2888/2000/EK rendelet és a 685/2001/EK rendelet

Részletesebben

AZ ITM vállalkozási szerződései

AZ ITM vállalkozási szerződései SECTOR Hungary 1992 Biztonsági Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület QUALISOFT Számítástechnikai

Részletesebben

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1

2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1 2008. évi LXXVI. Törvény a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény módosításáról1 1. (1) A vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 2. -ának (3) bekezdése

Részletesebben

Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető

Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés-üzemeltető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Törvények. Kormányrendeletek

Törvények. Kormányrendeletek Törvények 1996. évi XXXI. törvény a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról 1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemről. 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés

Részletesebben

Magyarország-Budapest: Személy- vagy áruszállításra szolgáló hajók és hasonló vízi járművek 2015/S 159-291889

Magyarország-Budapest: Személy- vagy áruszállításra szolgáló hajók és hasonló vízi járművek 2015/S 159-291889 1/8 Ez a hirdetmény a TED weboldalán: http://ted.europa.eu/udl?uri=ted:notice:291889-2015:text:hu:html Magyarország-Budapest: Személy- vagy áruszállításra szolgáló hajók és hasonló vízi járművek 2015/S

Részletesebben

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 1

Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 1 Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatója a tűzvédelmi szakvizsga törzsanyagáról 1 A tűzvédelmi szakvizsgára kötelezett foglalkozási ágakról, munkakörökről, a tűzvédelmi szakvizsgával összefüggő

Részletesebben

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról

A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány 277/2016. (IX. 15.) Korm. rendelete a szélerőművekre vonatkozó szabályok módosításáról A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. (1) bekezdés

Részletesebben

Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója 2014. Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója. Huszka Péter

Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója 2014. Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója. Huszka Péter Kárpát-medencei Kisvasutak XX. Találkozója 2014. Február 5. Az új vasúti törvény koncepciója Huszka Péter A keretek 2014. évi.. törvény A vasúti közlekedésről Kötelezően át kell ültetni: az egységes európai

Részletesebben

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási. (2013. április 7-tõl hatályos szöveg)

4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási. (2013. április 7-tõl hatályos szöveg) 4/2006. (II. 16.) GKM rendelet a Nemzeti Akkreditáló Testület eljárásaiért fizetendõ igazgatási szolgáltatási díjakról (2013. április 7-tõl hatályos szöveg) A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetérõl,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( )

A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE ( ) EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.5.18. C(2018) 2473 final A BIZOTTSÁG (EU).../... FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ RENDELETE (2018.5.18.) az (EU) 2016/1628 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nem közúti

Részletesebben

a Bizottság december 18-i 1408/2013/EU rendelete az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban

a Bizottság december 18-i 1408/2013/EU rendelete az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL A HEVES MEGYEI KORMÁNYHIVATAL EGRI JÁRÁSI HIVATAL FOGLALKOZTATÁSI CSALÁDTÁMOGATÁSI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI FŐOSZTÁLYA TEVÉKENYSÉGÉRE VONATKOZÓ ALAPVETŐ ÁGAZATI JOGSZABÁLYOK

Részletesebben

A kisvasutakat érintı jogszabályok, részvétel a jogalkotásban

A kisvasutakat érintı jogszabályok, részvétel a jogalkotásban A kisvasutakat érintı jogszabályok, részvétel a jogalkotásban dr. Huszka Péter Szabályozási referens Vasúti Szabályozási Osztály 2012 február 15. Korábbi jogi környezet: A vasúti közlekedésrıl szóló 2005.

Részletesebben

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra

MunkaKalauz. Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi gyakorlati megoldásokról és módszerekről. MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi MI AZ A MUNKAVÉDELEM? Információs brossúra Szeged, 2013. MunkaKalauz Tájékoztató és Információs Tudástár munkavédelmi Minden társadalomban különleges

Részletesebben

Tavaszi hatósági kerekasztal

Tavaszi hatósági kerekasztal Tavaszi hatósági kerekasztal A veszélyes üzemek és a nukleáris biztonság szakterület Mesics Zoltán tűzoltó alezredes mb. főosztályvezető Budapest, 2017. március 21. Veszélyes üzemek szakterület Főbb feladatok,

Részletesebben

a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról

a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról 83/2005. (X. 11.) GKM rendelet a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet módosításáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. (3) bekezdése b) pontjának

Részletesebben