HULLADÉKOK ENERGETIKAI ÉS BIOLÓGIAI HASZNOSÍTÁSA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HULLADÉKOK ENERGETIKAI ÉS BIOLÓGIAI HASZNOSÍTÁSA"

Átírás

1 HULLADÉKOK ENERGETIKAI ÉS BIOLÓGIAI HASZNOSÍTÁSA Biodegradálható műanyag ételhulladékból Tárgyszavak: biodegradáció; műanyag; ételhulladék; SBR; PHA. Jó lehetőség az ételhulladék hasznosítására A műanyagok sok tekintetben átalakították, könnyebbé tették életünket, ugyanakkor azonban biológiailag nem lebontható szerkezetük miatt sok környezetvédelmi gondot is okoztak. Bizonyos alkalmazásokban megfelelő megoldást jelentetnének a biológiailag lebontható polimerek, pl. a poli(hidroxi-alkanoátok) (PHA), amelyek sok tekintetben emlékeztetnek a műanyagokra, de eddig magas áruk miatt csak néhány speciális területen sikerült bevezetni őket. Ismeretes, hogy a PHA vegyületek egyes baktériumok raktározó vegyületei, amelyek akkor képződnek, ha a környezetükben kevés az oxigén, a kén és a foszfát, valamint a kálium, de bőségesen áll rendelkezésre szénforrás. Egyes szennyvízkezelő egységekben kimutatták pl. 3HB (3-hidroxi-butirát) és 3HV (3-hidroxi-valerát) polimerjeinek jelenlétét. A természetben képződő PHA vegyületek főként PHB- (poli(hidroxi-butirát)) és PHV-tartalmúak (poli(hidroxi-valerát)), bár kisebb mennyiségben egyéb komonomerek is előfordulnak. Ha PHB van túlsúlyban, a polimer kristályosabb, merevebb és ridegebb, ha a PHV, akkor lágyabb és rugalmasabb. Az, hogy melyik típus képződik inkább, bizonyos mértékig függ a jelenlévő szénforrás összetételétől is. Általában azt figyelték meg, hogy páros tagszámú szénforrások jelenlétében inkább PHB, páratlan esetében inkább PHV képződik. Dél-Koreában naponta kb tonna szilárd települési hulladék képződik, amelynek összegyűjtéséhez 42 tonna műanyag zsákot használnak. Mivel a polietilén zsák nem degradálódik, megakadályozhatja a benne levő hulladék megfelelő lebomlását is. Ezért a hulladékgyűjtő zsákokat gyakran 30% keményítő és 70% PE felhasználásával készítik. A hulladékáram kb. 26,5%-a ételhulladék, ami napi tonnát jelent. Az ételhulladék víztartalma általában 75 85% és 67 70%-ban biodegradál-

2 ható. Mivel az ételhulladék bomlása során bűzt áraszt, egyre erősebb az igény elkülönült begyűjtésére és hasznosítására deponálás vagy égetés helyett. Ha a fermentált ételhulladékot fel lehetne használni PHA termelésére, két előnyhöz juthatnánk egyszerre: hasznosulna a hulladék egy része, és a keletkező, biológiailag degradálható polimert fel lehetne használni a hulladékgyűjtő zsákok gyártására. Kísérleti anyagok és módszerek A beoltáshoz használt mikrobákat a városi szennyvízfeldolgozóból nyerték, amely a biológiailag hasznosítható tápanyagok eltávolítására szolgál. A mikrobákat egy laboratóriumi, szekvenciálisan szakaszos reaktorba (SBR) vitték át, amelyet olyan tápláltak, amely nátrium-acetátot, nátrium-propionátot, peptont, élesztőextraktumot és ásványi anyagokat tartalmazott (a táptalajok egyéb jellemzőit az 1. táblázat mutatja). Az akklimatizáció után a reaktorokban (az 1. és 2. ábra szerint) kialakították a limitált oxigén és N/P viszonyokat. A fermentált ételhulladékot tartalmazó reaktorban csak a foszforbevitelt korlátozták. A vizsgálatok 20 C-on folytak. Hét reaktorban különböző AN (anaerob), MAA (mikro-aerofil) és AE (aerob) ciklusokat állítottak be. Egy ciklus 6 órás volt (tehát naponta 4 ciklusra került sor), amelyből 30 perc anyagbeáramlás volt, 90 percig tartott az AN vagy az MAA szakasz, 150 percig az AE szakasz, majd 80 perc jutott az ülepítésre és 10 perc a kivonásra. 1. táblázat Az SBR reaktorban alkalmazott és fermentált hulladék táptalaj jellemzői (a ph kivételével mg/l egységben) Komponens Koncentráció fermentált ph 7,2 6,3 Alkalikus jelleg (CaCO 3 ) Illékony zsírsav (VFA) Teljes kémiai oxigénigény (TCOD) Oldható kémiai oxigénigény (SCOD) 679 Teljes szuszpendált szilárd anyag (TSS) 80 Illékony szuszpendált szilárd anyag (VSS) 57 Oldható foszfát (SP) 12,3 1,05 Ammónium-nitrogén (NH 4 -N) 28,8 19

3 AN/AE BNR iszap + tápanyag MAA/AE akklimatizációs periódus (10-15 nap) N-, P- vagy N+P-megvonás P-megvonás fermentált hulladék N-, P- megvonás P-megvonás fermentált hulladék PHA termelési periódus 1. ábra A szekvenciálisan szakaszos reaktor (SBR) működtetési körülményei a PHA-termelés (poli(hidroxi-alkanoát)) során. (A BNR rövidítés jelentése: biológiailag hasznosítható tápanyagok eltávolítására szolgáló szennyvíztisztítási módszer. A többi rövidítés jelentését ld. a szövegben.) Az SBR reaktor térfogata 4 l volt, a hidraulikus retenciós idő 12 óra, a számított szilárd anyag retenciós idő (SRT) 2 és 12 nap között változott. A levegőbevitel a bevitt kémiai oxigénigénynek (COD) mindössze 0,33%-a volt. Az akklimatizáció során tápanyagot juttattak be napig, majd ezután adták hozzá a fermentált élelmiszerhulladékot. Az élelmiszerhulladék fermentációjára használt eljárást a 3. ábra mutatja. A szerves és a szilárd anyag betáplálási árama 9,7 kg COD/m 3 /nap, ill. 6,1 kg illékony szuszpendált szerves anyag (VSS)/m 3 /nap volt. A megőrölt élelmiszer-hulladékot még mielőtt a fermentálóba jutott volna 1:1 arányban szennyvízzel hígították. A fermentáló végtermékét csapvízzel hatvanszorosra hígították és úgy juttatták be az SBR reaktorokba. (Az 1. táblázat az így létrejött, hígított fermentált lé adatait mutatja). Az illékony zsírsavakat gázkromatográfiásan analizálták, illetve mérték a létrejött polimer mennyiségét és összetételét is. PHA-termelés és fermentált ételhulladékkal A PHA-termelést táptalaj esetében AN/AE és MAA/AE ciklusokkal is megpróbálták három különböző megvonási körülmény mel-

4 betáplálás (30 perc) beállás/kivonás (10 perc) SBR AN/MAA (90 perc) ülepítés (80 perc) AE (150 perc) tápanyag a) ciklusidő SBR a mikrobák előkészítése és betáplálása (COD mg/l) akklimatizációs periódus (valószínűleg helyettesíthető fermentált ételhulladékkal) SBR PHA-termelés N- és/vagy P-megvonással tápanyag vagy fermentált ételhulladék b) működési mód 2. ábra A ciklusidő felosztása és a reaktor működési módja a PHA-termelés során lett (N, P és mindkettő megvonása). Az eredményeket a 2. táblázat, valamint a 4. ábra foglalja össze. A N-megvonás a PHA-termelés szempontjából kevésbé mutatkozott hatékonynak, mint a P-megvonás, és az AN/AE kombináció jobbnak bizonyult, mint az MAA/AE ciklus. Az elérhető legjobb kitermelések (a VSS közel 50%-a) az AN/AE ciklus alkalma-

5 zása esetén alakultak ki P-megvonás mellett, az MAA/AE ciklusnál csak 30% VSS körüli kitermeléseket sikerült elérni. motor ételhulladék városi szennyvíz centrifuga koncentrátum + csapvíz (x60) 400 ml : 400 ml SBR-ek PHA-termelésre 800 ml 800 ml FERMENTOR szilárd anyag 3. ábra Az ételhulladék fermentálására használt reaktor működési vázlata 2. táblázat A reaktorok működési jellemzői különböző feltételek mellett Tápanyag Szintetikus Fermentált hulladék Oxigén MAA/AE AN/AE MAA/AE AN/AE Megvonás N P N P N+P P P COD-eltávolítás (%) MLSS (mg/l) PHA (mg/l) PHA/VSS (%) PHB/PHA 0,4 2 0,6 3 0,4 2 0,65 3 (0,9 4 ) 0,66 3 0,74 1 0,77 1 A bejövő anyag illékony zsírsav (VFA) tartalma eltérő volt: 1. 30% acetát és 70% propionát, 2. 36% acetát és 64% propionát, 3. 50% acetát és 50% propionát, % acetát. Rövidítések: AN =anaerob, AE = aerob, MAA = mikro-aerofil, COD = kémiai oxigénigény, MLSS = kevert folyadék illékony szuszpendált szilárd anyag, PHA = poli(hidroxi-alkanoát), VSS = illékony szuszpendált szilárd anyag, PHB = poli(hidroxi-butirát).

6 60 50 akklimatizációs periódus PHA-termelés P-megvonással PHA/MLVSS, % AN/AE MAA/AE működési idő, nap (PHA = poli(hidroxi-alkanoát), MLVSS = kevert folyadékban levő illékony szilárd szuszpendált anyag, AN =anaerob, AE = aerob, MAA = mikro-aerofil). 4. ábra A PHA-tartalom változása P-megvonás esetén ( tápanyag) A fermentált élelmiszer-hulladék oldatban minden bevitt 1 kg VSSből (illékony szuszpendált szilárd anyagból) kb. 0,6 kg SCOD (oldott kémiai oxigénigény) jött létre. A fermentált koncentrátum adatait a 3. táblázat foglalja össze. Látható, hogy az oldható foszfor (SP) jóval kisebb, mint a széntartalom vagy az illékony zsírsav tartalom. Az oldható kémiai oxigénigény (SCOD) mintegy 27%-a illékony zsírsav oxigénigény (VFACOD) volt, ami 40% acetátot, 20% propionátot, 25% butirátot és 15% valerátot tartalmazott. A koncentrátumot az SBR reaktorokhoz történő hozzáadás előtt felhígították, és az 1. táblázat adatai szerint az SCOD értékek összevethetőek voltak a tápanyagéval, amit az akklimatizációs periódus során használtak. Mivel a fermentált élelmiszerhulladék N-tartalma alacsony volt, ezt 19 mg/l-ről 35 mg/l-re növelték, hogy szükségtelenül ne korlátozzák a baktériumok nitrogén-felhasználását. A P-koncentrációt viszont az eredeti, alacsony értéken hagyták, hogy megvalósuljanak a PHA-termelés optimális feltételei. A polimertermelési görbéket fermentált hulladéklé és P-megvonás esetén az 5. ábra mutatja. Az MAA/AE ciklusban gyors emelkedés, de rögtön utána gyors csökkenés lép fel, míg az AN/AE ciklusban lassabb az emelkedés, de nagyobb az elért maximum érték.

7 3. táblázat A fermentált ételhulladékból készült koncentrátum jellemzői (az értékek a ph kivételével mg/l egységben) Paraméter Érték ph 6,4 Alkalikus jelleg (CaCO 3 ) TCOD (teljes kémiai oxigénigény) SCOD (oldható kémiai oxigénigény) VFA (illékony zsírsav) SP (oldható foszfát) 63 NH 4 -N PHA/MLVSS, % akklimatizációs periódus PHA-termelés P-megvonással és fermentált ételhulladék működési idő, napok AN/AE MAA/AE 5. ábra A PHA-tartalom változása P-megvonás esetén (fermentált ételhulladék ). (A rövidítések leírása a 4. ábránál szerepel.) A polimerek kitermelési hatásfoka és összetétele A poli(hidroxi-butirát) (PHB) aránya a teljes poli(hidroxi-alkanoát) (PHA) mennyiségen belül tápanyag esetében 0,4 0,66, fermentált ételhulladék esetében 0,74 0,77 volt. Tiszta acetát szénforrás

8 esetében a PHB/PHA hányad 0,9-ig emelhető, ami a propionát részarányának növelésével csökken. Mivel a fermentált lé több acetátot tartalmazott, nagyobb volt a PHB/PHA hányad is. A jelen körülmények között kapott PHA-kitermelések hasonlóak a szakaszos kísérletekben kapott értékekhez, de az ilyen kvázi-folytonos rendszerekben az akklimatizációs periódus és egyéb körülmények között elképzelhető egy hosszabb kitermelési csúcs jelentkezése is. A kitermelési adatokat a 4. táblázat összegzi. Az akklimatizációs periódus nélkül vett kitermelések mindig jobbak, és kísérletek folynak annak eldöntésére, hogy rövidíthető vagy elhagyható-e az akklimatizációs periódus a folytonos rendszerben. PHA-kitermelés (g PHA megtermelt /g COD alkalmazott ) 4. táblázat Szénforrás Felhasznált MAA/AE AN/AE COD akklimatizációval (+) vagy anélkül ( ) N-megvonás P-megvonás N-megvonás P-megvonás N- és P- megvonás Szintetikus + 0,028 0,088 0,05 0,05 (0,01) 0,08 tápanyag 0,028 0,005 0,05 0,09 (0,05) 0,12 Fermentált + 0,04 0,17 (0,05) ételhulladék 0,086 0,25 (0,07) ( ) 40%-os vagy annál nagyobb PHA-tartalom esetén. A napi tonna ételhulladékból kb. napi tonna a szárazanyag, amiből fermentálással kb. napi tonna SCOD (oldható kémiai oxigénigény) hasznosítható. Ha ennek több mint 40%-a PHA-vá alakítható, az ételhulladék 1 tonnájából mintegy 25 kg PHA nyerhető. Ez naponta 63,5 tonna PHA-t jelent, ami több a mai napi 42 tonnás polietilén-zsák igénynél. A gond az eljárás gazdaságosságával van. A becslés szerint a kinyerési költség nélkül az így előállított PHA ára kb. 5 USD/kg lenne. A kereskedelmileg előállított PHA ára kb. 16 USD/kg, aminek nagyjából a fele a kinyerési költség, tehát a bio-pha ára kb. 13 USD/kg lenne, azaz 1 tonna száraz ételhulladékból kb. 325 USD értékű PHA nyerhető, amely érték nagyobb, mint a hulladékártalmatlanítás költsége (212 USD/tonna). Hosszú távon tehát van remény a hulladék ilyen jelle-

9 gű hasznosítására bár meg kell jegyezni, hogy jelenleg a biodegradálható PE-zsákok készítéséhez használt keményítő ára mindössze 1 USD/kg. Összeállította: Bánhegyiné Dr. Tóth Ágnes Rhu, D. H.; Lee W. H. stb.: = Polyhydroxyalkanoate (PHA) production from waste. = Water Science and Technology, 48. k. 8. sz p Lemos, P. C.; Viana, C. stb.: Effect of carbon source in the formation of polyhydrocyalkanoates (PHA) by a phosphate-accumulation mixed culture. = Enzyme and Microbial Technology, 22. k p Matsuo, T.; Mino, T.; Satoh, H.: Metabolism of organic substances in anaerobic phase of biological phosphate uptake process. = Water Science and Technology, 25. k. 6. sz p Röviden Beruházás lítiumos akkumulátorok újrahasznosítására Lítiumionokkal működő elemek és akkumulátorok újrahasznosítására indítottak 2 millió fontsterling költséggel nemrég Skóciában egy projektet, amely az észak-skóciai Sutherlandban létesülő kutatóbázisán az Egyesült Királyság és Európa megfelelő piacainak számottevő részére kiterjedő kutatási és fejlesztési tevékenységet is folytat. A 2005-ben bevezetendő környezetvédelmi szabályozásnak megfelelően ugyanis az elemek és akkumulátorok kibocsátói, valamint a szállítók fokozott mértékben felelősek lesznek hulladékba kerülő termékeik újrahasznosításáért. Jelenleg a lítiumos elemeket Franciaországba szállítják, ahol minimális mennyiségű anyag újrahasznosítása mellett égetőbe kerülnek. Az új létesítmény az AEA Technology ( igazgatója arra számít, hogy az adott területen meglévő piaci rést kitöltve erőteljes és jövedelmező üzleti tevékenységet folytathatnak majd. A maga nemében (Európa viszonylatában) egyedülálló üzem iránt ugyanis az új környezetvédelmi szabályozás hatályba lépésével várhatóan megnő az érdeklődés. Miután új generációs lítiumos elemek és akkumulátorok fejlesztésével is foglalkoznak, bíznak benne, hogy a skóciai létesítmény hamarosan élenjáró újrahasznosítási objektummá fejlődik. (Reuserecycle, 34. k. 1. sz p. 4.)

kilúgozott anyag kezelése eleveniszapos, membrános tisztítórendszerrel

kilúgozott anyag kezelése eleveniszapos, membrános tisztítórendszerrel VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 4.4 Veszélyes hulladék lerakóból kilúgozott anyag kezelése eleveniszapos, membrános tisztítórendszerrel Tárgyszavak: veszélyes hulladék; hulladéklerakó; kilúgozás; szivárgóvíz;

Részletesebben

az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen Telek Fanni környezetvédelmi előadó

az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen Telek Fanni környezetvédelmi előadó az Északpesti Szennyvíztisztító Telepen Telek Fanni környezetvédelmi előadó Digitális analizátorok és ionszelektív érzékelők Digitális mérések a biológiai rendszerekben: NO 3 N NH 4 N Nitrogén eltávolítás

Részletesebben

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék

Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás. Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Ipari vizek tisztítási lehetőségei rövid összefoglalás Székely Edit BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék Kezelés Fizikai, fizikai-kémiai Biológiai Kémiai Szennyezők típusai Módszerek Előnyök

Részletesebben

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE,

SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, SZENNYVÍZ ISZAP KELETKEZÉSE, ÖSSZETÉTELE, MEZŐGAZDASÁGI FELHASZNÁLÁSRA TÖRTÉNŐ ÁTADÁSA Magyar Károly E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt. SZENNYVÍZ ÖSSZETEVŐI Szennyvíz: olyan emberi használatból származó hulladékvíz,

Részletesebben

Nitrogén- és szénvegyületek átalakulásának követése egy többlépcsős biológiai szennyvízkezelő rendszerben

Nitrogén- és szénvegyületek átalakulásának követése egy többlépcsős biológiai szennyvízkezelő rendszerben Jurecska Judit Laura V. éves, környezettudomány szakos hallgató Nitrogén- és szénvegyületek átalakulásának követése egy többlépcsős biológiai szennyvízkezelő rendszerben Témavezető: Dr. Barkács Katalin,

Részletesebben

Mikrobiális folyamatok energetikai hasznosítása a depóniagáz formájában

Mikrobiális folyamatok energetikai hasznosítása a depóniagáz formájában Mikrobiális folyamatok energetikai hasznosítása a depóniagáz formájában Készítette: Pálur Szabina Gruiz Katalin Környezeti mikrobiológia és biotechnológia c. tárgyához A Hulladékgazdálkodás helyzete Magyarországon

Részletesebben

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK

VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK VÍZGAZDÁLKODÁS ÉS SZENNYVIZEK 3.5 4.2 Szivárgó víz biológiai kezelése Tárgyszavak: hulladéklerakó; hulladékkezelés;aerob; anaerob; kémiai oxigénigény; biológiai oxigénigény; membrán; bioreaktor. A hulladéklerakók

Részletesebben

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei

A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A tisztítandó szennyvíz jellemző paraméterei A Debreceni Szennyvíztisztító telep a kommunális szennyvizeken kívül, időszakosan jelentős mennyiségű, ipari eredetű vizet is fogad. A magas szervesanyag koncentrációjú

Részletesebben

Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN

Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN Hulladékfogadás, együttes rothasztás, biogáz hasznosítás hatékonyságának növelése a DÉL-PESTI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ TELEPEN SZERVES HULLADÉK FELDOLGOZÁS Az EU-s jogszabályok nem teszik lehetővé bizonyos magas

Részletesebben

2. Junior szimpózium 2011. december 9. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A pápai szennyvíztisztító telep szabályozásának sajátosságai

2. Junior szimpózium 2011. december 9. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A pápai szennyvíztisztító telep szabályozásának sajátosságai 2. Junior szimpózium 2011. december 9. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem A pápai szennyvíztisztító telep szabályozásának sajátosságai Történet 1964. üzembe helyezés 1975. húsipari szennyvíz

Részletesebben

Szennyvíziszap dezintegrálási és anaerob lebontási kísérlete. II Ökoenergetika és X. Biomassza Konferencia Lipták Miklós PhD hallgató

Szennyvíziszap dezintegrálási és anaerob lebontási kísérlete. II Ökoenergetika és X. Biomassza Konferencia Lipták Miklós PhD hallgató Szennyvíziszap dezintegrálási és anaerob lebontási kísérlete II Ökoenergetika és X. Biomassza Konferencia Lipták Miklós PhD hallgató Lehetséges alapanyagok Mezőgazdasági melléktermékek Állattenyésztési

Részletesebben

Úszó fedlapok hatásának vizsgálata nem levegőztetett eleveniszapos medencék működésére nagyüzemi helyszíni mérésekkel és matematikai szimulációval

Úszó fedlapok hatásának vizsgálata nem levegőztetett eleveniszapos medencék működésére nagyüzemi helyszíni mérésekkel és matematikai szimulációval Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi Tanszék Úszó fedlapok hatásának vizsgálata nem levegőztetett eleveniszapos medencék működésére nagyüzemi

Részletesebben

TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE

TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE TECHNOLÓGIA SZENNYVÍZISZAPOK TPH TARTALMÁNAK CSÖKKENTÉSÉRE NAGY IMRE VEZÉRIGAZGATÓ CORAX-BIONER ZRT. 2018. JANUÁR 26. A probléma: a hazai szennyvízkezelőkben alkalmazott szennyvízkezelési technológiák

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2012/3. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2012/3. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2012/3. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2012. augusztus - szeptember Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató

Részletesebben

Milyen biológiai okai vannak a biológiai fölösiszap csökkentésnek? Horváth Gábor Szennyvíztechnológus

Milyen biológiai okai vannak a biológiai fölösiszap csökkentésnek? Horváth Gábor Szennyvíztechnológus Milyen biológiai okai vannak a biológiai fölösiszap csökkentésnek? Horváth Gábor Szennyvíztechnológus Fő problémák: Nagy mennyiségű fölösiszap keletkezik a szennyvíztisztító telepeken. Nem hatékony a nitrifikáció

Részletesebben

Megnövelt energiatermelés és hatásos nitrogéneltávolítás lehetőségei a lakossági szennyvíztisztításnál. Dr. Kárpáti Árpád Pannon Egyetem

Megnövelt energiatermelés és hatásos nitrogéneltávolítás lehetőségei a lakossági szennyvíztisztításnál. Dr. Kárpáti Árpád Pannon Egyetem Megnövelt energiatermelés és hatásos nitrogéneltávolítás lehetőségei a lakossági szennyvíztisztításnál Dr. Kárpáti Árpád Pannon Egyetem A szennyvíz energiatartalma Goude, V. G. (2016) Wastewater treatment

Részletesebben

A hazai szennyvíztisztító kapacitás reális felmérésének problémái

A hazai szennyvíztisztító kapacitás reális felmérésének problémái A hazai szennyvíztisztító kapacitás reális felmérésének problémái Kárpáti Árpád Veszprémi Egyetem, 8200 Veszprém, Pf.:158 Összefoglalás A hazai szennyvízgyűjtő és szennyvíztisztító kapacitások reális felmérése

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2013/3. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2013/3. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2013/3. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2013. július - szeptember Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ

Részletesebben

A hulladék, mint megújuló energiaforrás

A hulladék, mint megújuló energiaforrás A hulladék, mint megújuló energiaforrás Dr. Hornyák Margit környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási szakértő c. egyetemi docens Budapest, 2011. december 8. Megújuló energiamennyiség előrejelzés Forrás:

Részletesebben

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei

Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei Tudományos kutatásmódszertani, elemzési és közlési ismeretek modul Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Közgazdasá Adatgyűjtés, mérési alapok, a környezetgazdálkodás fontosabb műszerei KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI

Részletesebben

Innovációs lehetőségek a szennyvíziszap kezelésében

Innovációs lehetőségek a szennyvíziszap kezelésében Innovációs lehetőségek a szennyvíziszap kezelésében Gyalai-Korpos Miklós PANNON Pro Innovációs Kft. www.ppis.hu Budapest, 2018. november 13. Gazdaságos és környezetkímélő szennyvíziszap-kezelés innovatív

Részletesebben

Ivóvíz: kémia

Ivóvíz: kémia Szín (vizuális vizsgálat) MSZ EN ISO 7887:2012 4. fejezet Ammónium MSZ ISO 7150-1:1992 3 320 Nitrit MSZ 1484-13:2009 6.2. szakasz 4 560 Vas MSZ 448-4:1983 2. fejezet (visszavont szabv.) 2 100 Mangán MSZ

Részletesebben

Létesített vizes élőhelyek szerepe a mezőgazdasági eredetű elfolyóvizek kezelésében

Létesített vizes élőhelyek szerepe a mezőgazdasági eredetű elfolyóvizek kezelésében Létesített vizes élőhelyek szerepe a mezőgazdasági eredetű elfolyóvizek kezelésében Kerepeczki Éva és Tóth Flórián NAIK Halászati Kutatóintézet, Szarvas 2017. december 7. A rendszer bemutatása Létesítés:

Részletesebben

Települési szennyvíz tisztítás alapsémája

Települési szennyvíz tisztítás alapsémája Iszapkezelés Települési szennyvíz tisztítás alapsémája Eleveniszapos szennyvíztisztítás Elvi kapcsolás A szennyvíziszap általános összetétele 1. Hasznosítható anyagok Iszapvíz Ásványi anyagok Szerves anyagok

Részletesebben

Eljárás nitrogénben koncentrált szennyviz kezelésére

Eljárás nitrogénben koncentrált szennyviz kezelésére Eljárás nitrogénben koncentrált szennyviz kezelésére Szabadalmi igénypontok l. feljárás nitrogénben koncentrált szennyvíz kezelésére, amely eljárás során ammóniumot nitritekké oxidálunk, ezt követöen pedig

Részletesebben

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL

SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL SZENNYVÍZKEZELÉS NAGYHATÉKONYSÁGÚ OXIDÁCIÓS ELJÁRÁSSAL Kander Dávid Környezettudomány MSc Témavezető: Dr. Barkács Katalin Konzulens: Gombos Erzsébet Tartalom Ferrát tulajdonságainak bemutatása Ferrát optimális

Részletesebben

Hulladék-e a szennyvíziszap? ISZAPHASZNOSÍTÁS EGY ÚJSZERŰ ELJÁRÁSSAL

Hulladék-e a szennyvíziszap? ISZAPHASZNOSÍTÁS EGY ÚJSZERŰ ELJÁRÁSSAL Hulladék-e a szennyvíziszap? ISZAPHASZNOSÍTÁS EGY ÚJSZERŰ ELJÁRÁSSAL Iszapelhelyezési módok az EU-ban (2012) Égetés 15% Egyéb 4% MAGYARORSZÁG Mezőgazdasági felhasználás 9% Hulladék-lerakás 16% Komposzt

Részletesebben

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése

Információtartalom vázlata: Mezőgazdasági hulladékok definíciója. Folyékony, szilárd, iszapszerű mezőgazdasági hulladékok ismertetése 1. Jellemezze és csoportosítsa a mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket eredet és hasznosítási lehetőségek szempontjából, illetve vázolja fel talajra, felszíni-, felszín alatti vizekre és levegőre

Részletesebben

MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS

MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS MŰANYAG HULLADÉK HASZNOSÍTÓ BERENDEZÉS HÍDFŐ-PLUSSZ IPARI,KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Székhely:2112.Veresegyház Ráday u.132/a Tel./Fax: 00 36 28/384-040 E-mail: laszlofulop@vnet.hu Cg.:13-09-091574

Részletesebben

Kis szennyvíztisztítók technológiái - példák

Kis szennyvíztisztítók technológiái - példák MaSzeSz, Lajosmizse 2010. Kis szennyvíztisztítók technológiái - példák Patziger Miklós és Boda János MaSzeSz fólia 1 Tartalom Kis települések szennyvízelvezetésének és -tisztításának lehetıségei Környezetvédelmi

Részletesebben

PANNON Egyetem. A szennyvíztisztítás fajlagos térfogati teljesítményének növelése. Dr. Kárpáti Árpád március 28.

PANNON Egyetem. A szennyvíztisztítás fajlagos térfogati teljesítményének növelése. Dr. Kárpáti Árpád március 28. A szennyvíztisztítás fajlagos térfogati teljesítményének növelése TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1-2011-0089 Projekt megvalósulás időszaka: 2012. 02. 01. - 2014. 03. 31. Főkedvezményezett neve: Pannon Egyetem 8200

Részletesebben

CELLULÓZTARTALMÚ HULLADÉKOK ÉS SZENNYVÍZISZAP KÖZÖS ROTHASZTÁSA

CELLULÓZTARTALMÚ HULLADÉKOK ÉS SZENNYVÍZISZAP KÖZÖS ROTHASZTÁSA CELLULÓZTARTALMÚ HULLADÉKOK ÉS SZENNYVÍZISZAP KÖZÖS ROTHASZTÁSA Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Szalay Gergely technológus mérnök Észak-pesti Szennyvíztisztító Telep Kapacitás: 200 000 m 3 /nap Vízgyűjtő

Részletesebben

Fölösiszap mennyiségének csökkentése ózonnal

Fölösiszap mennyiségének csökkentése ózonnal ProMinent ProLySys eljárás Fölösiszap mennyiségének csökkentése ózonnal Vizkeleti Zsolt értékesítési vezető ProMinent Magyarország Kft. 2015. szeptember 15. Szennyvíztisztító telep ProMinent Cégcsoport

Részletesebben

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba

Újrahasznosítási logisztika. 1. Bevezetés az újrahasznosításba Újrahasznosítási logisztika 1. Bevezetés az újrahasznosításba Nyílt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók Zárt láncú gazdaság Termelési szektor Természeti erőforrások Fogyasztók

Részletesebben

A programban együttm KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS ANYAGGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI IRODA

A programban együttm KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS ANYAGGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI IRODA A programban együttm ttmköd partnerek: KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS ANYAGGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI IRODA A munka idtartama: 32 hónap Kezdete: 2004. Október 15. Vége: 2007. Június 15. Ma:2007. június 15. MOKKA konferencia

Részletesebben

MEMBRÁNKONTAKTOR ALKALMAZÁSA AMMÓNIA IPARI SZENNYVÍZBŐL VALÓ KINYERÉSÉRE

MEMBRÁNKONTAKTOR ALKALMAZÁSA AMMÓNIA IPARI SZENNYVÍZBŐL VALÓ KINYERÉSÉRE MEMBRÁNKONTAKTOR ALKALMAZÁSA AMMÓNIA IPARI SZENNYVÍZBŐL VALÓ MASZESZ Ipari Szennyvíztisztítás Szakmai Nap 2017. November 30 Lakner Gábor Okleveles Környezetmérnök Témavezető: Bélafiné Dr. Bakó Katalin

Részletesebben

Technológiai szennyvizek kezelése

Technológiai szennyvizek kezelése Környezeti innováció és jogszabályi megfelelés Környezeti innováció a BorsodChem Zrt.-nél szennyvíz és technológiai víz kezelési eljárások Klement Tibor EBK főosztályvezető Budapesti Corvinus Egyetem TTMK,

Részletesebben

Természet és környezetvédelem. Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés

Természet és környezetvédelem. Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés Természet és környezetvédelem Hulladékok környezet gyakorolt hatása, hulladékgazdálkodás, -kezelés Szennyvízkezelés Hulladék-kérdés Globális, regionális, lokális probléma A probléma árnyalása Mennyisége

Részletesebben

2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2017. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Vízszintmérés # Hőmérséklet (helyszíni) MSZ 448-2:1967 1. Fajl. el. Vezetőképesség (helyszíni) MSZ EN 27888:1998

Részletesebben

A foglalkozás-egészégügyi orvos munkahigiénés feladatai. Dr.Balogh Sándor PhD c.egyetemi docens

A foglalkozás-egészégügyi orvos munkahigiénés feladatai. Dr.Balogh Sándor PhD c.egyetemi docens A foglalkozás-egészégügyi orvos munkahigiénés feladatai Dr.Balogh Sándor PhD c.egyetemi docens Üzemek telepítése Környezetkárosító hatások kivédése Építkezési típusok Területbeépítés Tájolás Épületek közötti

Részletesebben

Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból

Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Adszorbeálható szerves halogén vegyületek kimutatása környezeti mintákból Turcsán Edit környezettudományi szak Témavezető: Dr. Barkács Katalin adjunktus

Részletesebben

2015. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz)

2015. év. Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Ivóvíz 1/2 o. ivóvíz, forrásvíz, technológiai víz, felszín alatti víz (karszt-, réteg-, talajvíz) Szín (látszólagos) MSZ EN ISO 7887:2012 4. Szag Íz MSZ EN 1622:2007 M:C MSZ EN 1622:2007 M:C Ammónium MSZ

Részletesebben

NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen

NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen NEHÉZFÉMEK ELTÁVOLÍTÁSA IPARI SZENNYVIZEKBŐL Modell kísérletek Cr(VI) alkalmazásával növényi hulladékokból nyert aktív szénen Készítette: Battistig Nóra Környezettudomány mesterszakos hallgató A DOLGOZAT

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2014/2. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2014/2. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2014/2. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2014. április - június Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ

Részletesebben

Iszapkezelés, biogáz előállítás és tisztítás

Iszapkezelés, biogáz előállítás és tisztítás Iszapkezelés, biogáz előállítás és tisztítás Települési szennyvíz tisztítás alapsémája A szennyvíziszap általános összetétele 1. Hasznosítható anyagok Iszapvíz Ásványi anyagok Szerves anyagok Tápanyagok

Részletesebben

Biológiai szennyvíztisztítás

Biológiai szennyvíztisztítás Biológiai szennyvíztisztítás 1. A gyakorlat célja Két azonos össz-reaktortérfogatú és azonos műszennyvízzel egyidejűleg üzemeltetett, bioreaktor elrendezésében azonban eltérő modellrendszeren keresztül

Részletesebben

Kis települések szennyvízkezelésének megoldása az üzemeltetési szempontok figyelembevételével. Böcskey Zsolt műszaki igazgató

Kis települések szennyvízkezelésének megoldása az üzemeltetési szempontok figyelembevételével. Böcskey Zsolt műszaki igazgató Kis települések szennyvízkezelésének megoldása az üzemeltetési szempontok figyelembevételével Böcskey Zsolt műszaki igazgató Témavázlat: Szennyvíztisztításról általánosságban Egyedi szennyvíztisztítók

Részletesebben

Kis szennyvíztisztítók technológiái - példák

Kis szennyvíztisztítók technológiái - példák MaSzeSz, Lajosmizse 2010. Kis tisztítók technológiái - példák Patziger Miklós és Boda János MaSzeSz Tartalom Kis települések elvezetésének és -tisztításának lehetőségei Környezetvédelmi követelmények Kis

Részletesebben

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE

ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE ELKÜLÖNÍTETT BEGYŰJTŐ ÉS KEZELŐ RENDSZEREK KIÉPÍTÉSE, A HASZNOSÍTÁS ELŐSEGÍTÉSE Célok a települési szilárd hulladék 40%-ának hasznosítása 2009ig, 50%-ának hasznosítása 2013 végéig a lerakott hulladék biológiailag

Részletesebben

Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata. Két cellás H-típusú MFC

Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata. Két cellás H-típusú MFC Mikrobiológiai üzemanyagcella Microbial Fuel Cell - MFC Mikrobiológiai üzemanyagcella alapvető folyamatainak vázlata Elektród anyagok Grafit szövet: Grafit lap: A mikrobiológiai üzemanyagcella (Microbial

Részletesebben

A nitrogén eltávolítás javítása a Dunai Finomító szennyvízkezelő üzemében

A nitrogén eltávolítás javítása a Dunai Finomító szennyvízkezelő üzemében SZENNYVÍZTISZTÍTÁS SZAKMAI NAP 2017. november 30. A nitrogén eltávolítás javítása a Dunai Finomító szennyvízkezelő üzemében Keresztényi István MOL Nyrt. Downstream Minőségellenőrzés, Környezet- és Korrózióvédelem

Részletesebben

Vízben oldott antibiotikumok (Fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása

Vízben oldott antibiotikumok (Fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Vízben oldott antibiotikumok (Fluorokinolonok) sugárzással indukált lebontása Doktori beszámoló 1. félév Készítette: Tegze Anna Témavezető: Dr. Takács Erzsébet Tartalomjegyzék Bevezetés: Gyógyszerhatóanyagok

Részletesebben

Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában

Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában Bocskay Balázs tanácsadó Magyar Cementipari Szövetség 2011.11.23. A stratégia alkotás lépései Helyzetfelmérés

Részletesebben

Hazai lépések a szennyvíztisztításban a fenntartható jövőnkért (Hozzászólás Dr. Varga Pál előadásához)

Hazai lépések a szennyvíztisztításban a fenntartható jövőnkért (Hozzászólás Dr. Varga Pál előadásához) Hazai lépések a szennyvíztisztításban a fenntartható jövőnkért (Hozzászólás Dr. Varga Pál előadásához) Dr. Lakatos Gyula ny.egyetemi docens, UNESCO szakértő Debreceni Egyetem, Ökológiai Tanszék, 2015 A

Részletesebben

IPARI ÉS KOMMUNÁLIS SZENNYVIZEK TISZTÍTÁSA

IPARI ÉS KOMMUNÁLIS SZENNYVIZEK TISZTÍTÁSA IPARI ÉS KOMMUNÁLIS SZENNYVIZEK TISZTÍTÁSA A kommunális szennyvíztisztító telepek a következő általában a következő technológiai lépcsőket alkalmazzák: - Elsődleges, vagy mechanikai tisztítás: a szennyvízben

Részletesebben

ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ. Edward Someus, Terra Humana Ltd április

ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ. Edward Someus, Terra Humana Ltd április ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ Új zöld ipari technológia alkalmazása és piaci bevezetése melléktermékekből előállított magas foszfor tartalmú csontszén szilárd fermentációjával (HU09-0114-A2-2016) Edward Someus, Terra

Részletesebben

A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségeinek csökkentése - oxigén beviteli hatékonyság értékelésének módszere

A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségeinek csökkentése - oxigén beviteli hatékonyság értékelésének módszere A szennyvíztisztítás üzemeltetési költségeinek csökkentése - oxigén beviteli hatékonyság értékelésének módszere Gilián Zoltán üzemmérnökség vezető FEJÉRVÍZ Zrt. 1 Áttekintő 1. Alapjellemzés (Székesfehérvár

Részletesebben

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2013 nyilvántartási számú 3 akkreditált státuszhoz

MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH /2013 nyilvántartási számú 3 akkreditált státuszhoz MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (2) a NAH-1-1104/2013 nyilvántartási számú 3 akkreditált státuszhoz A BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. Központi Laboratórium (8200 Veszprém, Pápai út 41.) akkreditált területe

Részletesebben

Biológiai nitrogén- és foszforeltávolítás az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen

Biológiai nitrogén- és foszforeltávolítás az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen Biológiai nitrogén- és foszforeltávolítás az Észak-pesti Szennyvíztisztító Telepen Kassai Zsófia MHT Vándorgyűlés Szeged 2014. 07. 2-4. technológus mérnök Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. Tápanyag-eltávolítási

Részletesebben

Vegyipari és Biomérnöki Műveletek. Szennyvíztisztítási biotechnológia

Vegyipari és Biomérnöki Műveletek. Szennyvíztisztítási biotechnológia Vegyipari és Biomérnöki Műveletek Szennyvíztisztítási biotechnológia http://oktatas.ch.bme.hu/oktatas/konyvek/mezgaz/vebimanager Bakos Vince, Dr. Tardy Gábor Márk (Dr. Jobbágy Andrea ábráival) BME Alkalmazott

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT /2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1051/2012 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Szegedi Vízmű Zrt. Környezetvédelmi osztály (6724 Szeged, Kátay u. 21. és Szeged

Részletesebben

Települési szennyvíz tisztítás alapsémája

Települési szennyvíz tisztítás alapsémája Iszapkezelés Települési szennyvíz tisztítás alapsémája Eleveniszapos szennyvíztisztítás Elvi kapcsolás A szennyvíziszap általános összetétele 1. Hasznosítható anyagok Iszapvíz Ásványi anyagok Szerves anyagok

Részletesebben

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc

Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc Agrár-környezetvédelmi Modul Agrár-környezetvédelem, agrotechnológia KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc A mezőgazdasági eredetű hulladékok égetése. 133.lecke Mezőgazdasági hulladékok, melléktermékek energetikai

Részletesebben

Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata

Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata Korszerű eleveniszapos szennyvízkezelési eljárások, a nitrifikáció hatékonyságának kémiai, mikrobiológiai vizsgálata Készítette: Demeter Erika Környezettudományi szakos hallgató Témavezető: Sütő Péter

Részletesebben

Kőolaj- és élelmiszeripari hulladékok biodegradációja

Kőolaj- és élelmiszeripari hulladékok biodegradációja Kőolaj- és élelmiszeripari hulladékok biodegradációja Kis Ágnes 1,2, Laczi Krisztián, Tengölics Roland 1, Zsíros Szilvia 1, Kovács L. Kornél 1,2, Rákhely Gábor 1,2, Perei Katalin 1 1 Szegedi Tudományegyetem,

Részletesebben

54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi

54 850 01 0010 54 04 Környezetvédelmi A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére

Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Ferrát-technológia alkalmazása biológiailag tisztított szennyvizek kezelésére Gombos Erzsébet Környezettudományi Doktori Iskola II. éves hallgató Témavezető: dr. Záray Gyula Konzulens: dr. Barkács Katalin

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2013/1. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2013/1. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2013/1. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2013. január - március Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ

Részletesebben

Műanyaghulladék menedzsment

Műanyaghulladék menedzsment Műanyaghulladék menedzsment 1. Előadás 2015. IX. 11. Dr. Ronkay Ferenc egyetemi docens Elérhetőség: T. ép. 314. ronkay@pt.bme.hu Ügyintéző: Dobrovszky Károly dobrovszky@pt.bme.hu A bevezető előadás témája

Részletesebben

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH /2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAH-1-1104/2017 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz 1) Az akkreditált szervezet neve és címe: BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. Központi Laboratórium (8200 Veszprém,

Részletesebben

A kisméretű szennyvíztisztító továbbfejlesztése a megújuló energiaforrás előállítása és hasznosítása révén

A kisméretű szennyvíztisztító továbbfejlesztése a megújuló energiaforrás előállítása és hasznosítása révén A kisméretű szennyvíztisztító továbbfejlesztése a megújuló energiaforrás előállítása és hasznosítása révén TET 08 RC SHEN Projekt Varga Terézia junior kutató Dr. Bokányi Ljudmilla egyetemi docens Miskolci

Részletesebben

Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége

Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Több komponensű brikettek: a még hatékonyabb hulladékhasznosítás egy új lehetősége Készítette: az EVEN-PUB Kft. 2014.04.30. Projekt azonosító: DAOP-1.3.1-12-2012-0012 A projekt motivációja: A hazai brikett

Részletesebben

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban

Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Sav bázis egyensúlyok vizes oldatban Disszociációs egyensúlyi állandó HAc H + + Ac - ecetsav disszociációja [H + ] [Ac - ] K sav = [HAc] NH 4 OH NH 4 + + OH - [NH + 4 ] [OH - ] K bázis = [ NH 4 OH] Ammóniumhidroxid

Részletesebben

SZENNYVÍZKEZELŐ TELEP ILIRSKA BISTRICA

SZENNYVÍZKEZELŐ TELEP ILIRSKA BISTRICA SZENNYVÍZKEZELŐ TELEP ILIRSKA BISTRICA Hogyan működik az SBR rendszer (szakaszos betáplálású eleveniszapos szennyvíztisztítás) 1. Mechanikai : tisztítás Az Ilirska Bistrica által termelt szennyvíz egy

Részletesebben

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése

A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése A GEOSAN Kft. célkitűzése a fenntartható fejlődés alapjainak elősegítése 1. A környezet védelemében: Hatékony oltóanyagok biztosítása a környezeti károk helyreállítása érdekében Szennyezett talajok mentesítési

Részletesebben

Biohidrogén előállítása etanol anaerob fermentációjával. A ph szerepe a folyamatban

Biohidrogén előállítása etanol anaerob fermentációjával. A ph szerepe a folyamatban HULLADÉKOK ENERGETIKAI ÉS BIOLÓGIAI HASZNOSÍTÁSA 8.3 Biohidrogén előállítása etanol anaerob fermentációjával. A ph szerepe a folyamatban Tárgyszavak: etanol; fermentáció; folyamat; hidrogén; hulladék;

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2011/1. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2011/1. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2011/1. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2011. szeptember október Készítette: AGROWATT KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ építkezési

Részletesebben

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N),

MSZ 20135: Ft nitrit+nitrát-nitrogén (NO2 - + NO3 - -N), [KCl] -os kivonatból. MSZ 20135: Ft ammónia-nitrogén (NH4 + -N), Az árlista érvényes 2018. január 4-től Laboratóriumi vizsgálatok Talaj VIZSGÁLATI CSOMAGOK Talajtani alapvizsgálati csomag kötöttség, összes só, CaCO 3, humusz, ph Talajtani szűkített vizsgálati csomag

Részletesebben

Európa szintű Hulladékgazdálkodás

Európa szintű Hulladékgazdálkodás Európa szintű Hulladékgazdálkodás Víg András Környezetvédelmi üzletág igazgató Transelektro Rt. Fenntartható Jövő Nyitókonferencia 2005.02.17. urópa színtű hulladékgazdálkodás A kommunális hulladék, mint

Részletesebben

Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft.

Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. Jegyzőkönyv Arundo biogáz termelő képességének vizsgálata Biobyte Kft. 2013.10.25. 2013.11.26. 1 Megrendelő 1. A vizsgálat célja Előzetes egyeztetés alapján az Arundo Cellulóz Farming Kft. megbízásából

Részletesebben

Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése során

Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése során Eötvös Loránd Tudományegyetem Analitikai Kémiai Tanszék Adszorbeálható szerves halogén vegyületek koncentráció változásának vizsgálata kommunális szennyvizek eltérő módszerekkel történő fertőtlenítése

Részletesebben

Vízkémia Víztípusok és s jellemző alkotórészei Vincze Lászlóné dr. főiskolai docens Vk_7 1. Felszíni vizek A környezeti hatásoknak leginkább kitett víztípus Oldott sótartalom kisebb a talaj és mélységi

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2014/1. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2014/1. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2014/1. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2014. január - március Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ

Részletesebben

ALKIL-FENOLOK ÉS ETOXILÁTJAIK ÉLETTANI HATÁSAI, AZONOSÍTÁSUK ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSUK KÖRNYEZETI VÍZMINTÁKBAN

ALKIL-FENOLOK ÉS ETOXILÁTJAIK ÉLETTANI HATÁSAI, AZONOSÍTÁSUK ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSUK KÖRNYEZETI VÍZMINTÁKBAN ALKIL-FENOLOK ÉS ETOXILÁTJAIK ÉLETTANI HATÁSAI, AZONOSÍTÁSUK ÉS MENNYISÉGI MEGHATÁROZÁSUK KÖRNYEZETI VÍZMINTÁKBAN Miről lesz szó? Alkil-fenolok és etoxilátjaik élettani hatásai Alkil-fenolok és etoxilátjaik

Részletesebben

Energetikai célra használt termálvizek felszíni kezelése és elhelyezése, mint a visszasajtolás szükséges és lehetséges alternatívája

Energetikai célra használt termálvizek felszíni kezelése és elhelyezése, mint a visszasajtolás szükséges és lehetséges alternatívája Energetikai célra használt termálvizek felszíni kezelése és elhelyezése, mint a visszasajtolás szükséges és lehetséges alternatívája Dr. Pekár Ferenc ny. főigazgató-helyettes vízökológus Halászati és Öntözési

Részletesebben

A HULLADÉK HULLADÉKOK. Fogyasztásban keletkező hulladékok. Termelésben keletkező. Fogyasztásban keletkező. Hulladékok. Folyékony települési hulladék

A HULLADÉK HULLADÉKOK. Fogyasztásban keletkező hulladékok. Termelésben keletkező. Fogyasztásban keletkező. Hulladékok. Folyékony települési hulladék HULLADÉKOK A HULLADÉK Hulladékok: azok az anyagok és energiák, melyek eredeti használati értéküket elvesztették és a termelési vagy fogyasztási folyamatból kiváltak. Csoportosítás: Halmazállapot (szilárd,

Részletesebben

23/2003. (XII. 29.) KVVM RENDELET A BIOHULLADÉK KEZELÉSÉRŐL ÉS A KOMPOSZTÁLÁS MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEIRŐL

23/2003. (XII. 29.) KVVM RENDELET A BIOHULLADÉK KEZELÉSÉRŐL ÉS A KOMPOSZTÁLÁS MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEIRŐL 23/2003. (XII. 29.) KVVM RENDELET A BIOHULLADÉK KEZELÉSÉRŐL ÉS A KOMPOSZTÁLÁS MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEIRŐL A hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 59. (2) bekezdésének

Részletesebben

Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata

Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata Mikrobiológiai üzemanyagcellák szervesanyag-eliminációs hatékonyságának vizsgálata Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi

Részletesebben

BIM környezetmérnök M.Sc. Biológiai szennyvíztisztítás

BIM környezetmérnök M.Sc. Biológiai szennyvíztisztítás BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék BIM környezetmérnök M.Sc. Biológiai szennyvíztisztítás Dr. Jobbágy

Részletesebben

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek

TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek TALAJVÉDELEM XI. A szennyezőanyagok terjedését, talaj/talajvízbeli viselkedését befolyásoló paraméterek A talajszennyezés csökkenése/csökkentése bekövetkezhet Természetes úton Mesterséges úton (kármentesítés,

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1394/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Délzalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság Laboratórium (8800 Nagykanizsa,

Részletesebben

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz

a NAT /2007 számú akkreditálási ügyirathoz Nemzeti Akkreditáló Testület MELLÉKLET a NAT-1-1183/2007 számú akkreditálási ügyirathoz A GW-Borsodvíz Közüzemi Szolgáltató Kft. Központi Laboratórium (3527 Miskolc, Tömösi u. 2.) akkreditált mûszaki területe

Részletesebben

Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén)

Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén) Gáz halmazállapotú energiahordozók és biohajtóanyagok (biogáz, biohidrogén) Bagi Zoltán 1, Dr. Kovács Kornél 1,2 1 SZTE Biotechnológiai Tanszék 2 MTA Szegedi Biológiai Központ Megújuló energiaforrások

Részletesebben

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2012/4. ütem -

KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM. - AKF2012/4. ütem - KUTATÁS + FEJLESZTÉS PROGRAM - AKF2012/4. ütem - AGROWATT biogáz kutató központ Kecskemét, 2012. október - december Készítette: AGROWATT Nonprofit KFT. 1 Előzmények: Az Agrowatt Kft. biogáz kutató központ

Részletesebben

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

a NAT /2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület RÉSZLETEZÕ OKIRAT a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmû Zrt. Környezet- és Vízminõségvédelmi Osztály Központi Laboratóriumok

Részletesebben

Biológia, biotechnológia Környezetvédelem, szennyvíztisztítás altémakörök

Biológia, biotechnológia Környezetvédelem, szennyvíztisztítás altémakörök BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék Biológia, biotechnológia Környezetvédelem, szennyvíztisztítás altémakörök

Részletesebben

Eleveniszap szervesanyag eltávolítás hatásfokának és pehely morfológiai vizsgálata különböző sókoncentrációk alatt.

Eleveniszap szervesanyag eltávolítás hatásfokának és pehely morfológiai vizsgálata különböző sókoncentrációk alatt. Eleveniszap szervesanyag eltávolítás hatásfokának és pehely morfológiai vizsgálata különböző sókoncentrációk alatt. Szilveszter Szabolcs 1, Máthé István 1, Crognale Silvia 2, Ráduly Botond 1 1 Sapientia

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Testület. MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Testület MÓDOSÍTOTT RÉSZLETEZŐ OKIRAT (1) a NAT-1-1429/2013 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Környezet- és Vízminőségvédelmi Osztály

Részletesebben

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz

Nemzeti Akkreditáló Hatóság. RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH /2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz Nemzeti Akkreditáló Hatóság RÉSZLETEZŐ OKIRAT a NAH-1-1375/2016 nyilvántartási számú akkreditált státuszhoz A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. Központi Vizsgálólaboratórium Somogy megyei Vizsgálólaboratórium

Részletesebben

VÍZTISZTÍTÁS BIOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL. Készítette: Kozma Lujza és Tóth Ádám

VÍZTISZTÍTÁS BIOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL. Készítette: Kozma Lujza és Tóth Ádám VÍZTISZTÍTÁS BIOLÓGIAI MÓDSZEREKKEL Készítette: Kozma Lujza és Tóth Ádám A víztisztítás a mechanikai szennyezıdés eltávolításával kezdıdik ezután a még magas szerves és lebegı anyag tartalmú szennyvizek

Részletesebben