Adásidő. Mindennek megvan az órája. Tűzoltóautó Bonchidának. Borsó és levendula. Öngondoskodó családok. II. évfolyam II. szám 2012.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Adásidő. Mindennek megvan az órája. Tűzoltóautó Bonchidának. Borsó és levendula. Öngondoskodó családok. II. évfolyam II. szám 2012."

Átírás

1 Adásidő A Katolikus Egyház Hivatalos Segélyszervezetének lapja II. évfolyam II. szám Pünkösd Ingyenes Mindennek megvan az órája Tűzoltóautó Bonchidának Borsó és levendula Öngondoskodó családok

2 Szervezetünk idén is szervez tábort önkéntesei és munkatársai részére. Az aktív idősödés és a nemzedékek közötti szolidaritás évében megrendezésre kerülő tábor célja a karitászmunkában részt vevő önkéntesek ismereteinek bővítése, tapasztalatcseréje az ország más területén élő munkatársakkal, a szeretetszolgálati tevékenység hatékonyabbá tétele. A tábort augusztus 6. és 10. között a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpontban tartjuk. A táborban résztvevők a karitászmunkához kapcsolódó előadásokat hallgathatnak meg, kiscsoportos beszélgetésben oszthatják meg egymással gondolataikat, kérdéseiket, tapasztalataikat. A szakmai fejlődést célzó tevékenységek mellett lelki programok (szentmise, taizéi imaóra), kézműves foglalkozások, közösségi játékok, éneklés és filmvetítés színesíti majd a tábori napirendet. Jelentkezési feltételek A táborba olyan jelentkezőket várunk, akik előző évi táborainkban nem vettek részt, legalább fél éve végeznek önkéntes tevékenységet (vagy munkatársak) a Karitásznál és emellett vállalják, hogy a teljes táborban részt vesznek, és azt követően legalább egy évig önkéntes munkát végeznek egy karitászcsoportban. Jelentkezés módja Kitöltött jelentkezési lap és plébánosi/karitász csoportvezetői ajánlás elküldése címünkre: 1519 Budapest, Pf Ft részvételi hozzájárulás befizetése átutalással a Katolikus Karitász számú bankszámlájára (Közlemény: TÁBOR) Jelentkezési határidő: június 15. A tábor egy főre vetített költsége közel Ft, ebből a részvételi hozzájáruláson felüli összeget a Katolikus Karitász saját forrásból, vissza nem térítendő támogatásként biztosítja a jelentkezési feltételeknek eleget tevő résztvevőknek. A tábor ideje alatt a szervezők szállást és napi háromszori étkezést biztosítanak. A helyszínre történő utazás költségei a résztvevőt terhelik. További információ, jelentkezési lap és ajánlás kizárólag az illetékes egyházmegyei igazgatóknál kérhető. Adásidő 04

3 Állhatatosság, becsület, segítés Tűzoltóautó Bonchidának Segélyszervezetünk röviddel a tűzoltók védőszentjének, Szent Flóriánnak ünnepe előtt, tűzoltóautót ajándékozott az erdélyi Bonchida nagyközség lakosságának. Az értékes ajándékot április 20-án, Dr. Forgách József a karitász országos igazgatóhelyettese és Klaus Höhn a Katolikus Karitász németországi megbízottja adta át a Kolozsvártól 30 km-re északkeletre fekvő nagyközség polgármesterének, képviselő-testületének és az átadó ünnepségre nagy számban összegyűlt lakosságnak. A tűzoltóautót eredetileg a németországi Hohenroth község ajándékozta a Katolikus Karitásznak, amely látva az erdélyi magyar települések tűzoltóságának nehéz helyzetét úgy döntött, hogy a német adományozó által minden szempontból kifogástalan állapotba helyezett gépjárművet Bonchida nagyközségnek ajándékozza. A világ tűzoltói május 4-ét, Flórián napját, a Szent személye előtti főhajtással tartják nyilván. A III. században élt szentre, akinek életpéldája napjainkban is a lánglovagok hivatásának és munkájának lényege: állhatatosság, becsület és embertársaik megsegítése. 130 tonna szeretet A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett idei nagyböjti élelmiszergyűjtési akció során rekordmennyiségű adomány gyűlt össze hazánk templomaiban. Az egyházmegyék plébániái az egyhetes akció során összesen több mint 130 tonna élelmiszert gyűjtöttek össze a rászorulók számára. Az adományokat a plébániák karitászcsoportjai osztották szét a családok közt. A fennmaradó adományokat, amelyeket a plébániák nem tudtak felhasználni, az egyházmegyei karitászközpontokba szállították, és ott központilag osztották szét további nehéz sorban lévő családoknak. Hálásan köszönjük mindazoknak, akik önzetlen adományaikkal segítették a családokat! Adásidő 3

4 Egyházmegyék Debrecen Nyíregyháza 2011-es élményterápia A 2011-es dévai gyermeküdültetés a június 22-én este Nyíregyházán, a Cantemus Ifjúsági Vegyeskar hangversenyével kezdődött. A Szent Ferenc Alapítványt bemutató nagyszalontai gyermekek három hétig élvezték a nyíregyházi befogadó szülők szeretetét. Július 10-ét követően, Nyíregyháza és Nagykálló jószívű karitászosai után, Ajak és Kisvárda befogadó szülei is magukhoz ölelhették a Déváról, Szovátáról, Petrozsényból, Csíkszeredából hozzájuk érkezett gyermekeiket. Meglátogatták az állatparkot, a falumúzeumot, fürdőket és egy számítógépes játszóházat is. A Nyíregyházán és Nagykállóban vendégeskedőknek Sóstóhegyen rendeztünk egy csodás délutánt. Az Emmausz Együttes lelkesített bennünket vidám énekével, majd sorjátékok következtek. A jól kifáradt gyermekeket bográcsgulyással és finom süteménnyel kínálták meg a sóstóhegyi és orosi karitászcsoport tagjai. Hétfőn reggel indultunk a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei kirándulásunkra. Napkoron az Erdei Iskolát és a karitászcsoport vendégszeretetét ismerhettük meg. Máriapócson a görögkatolikus parókia vendégei voltunk. A Szűzanya szeretetéhez érintésnyi távolságba kerültünk. Nyírbátorban a Krucsay oltárt és a két templomot összekötő szoborparkot vettük szemügyre. A polgármester asszony köszöntötte a gyermekeket, majd kiadós ebéddel vendégeltek meg a karitászosok. Szatmárcsekén a Kölcsey Ferenc Emlékműve előtt énekeltük el a Himnuszt. Túristvándiban a vízimalmot láthattuk és fagyiztunk. Csütörtökön este a bizalom útján hálát adtunk családjainkért. Az éjszakai séta a focipályán ért véget, ahol a mécsesek között vonultunk be a 15 méteres körbe. Az Efezusi levél intelmeit, Tobit Tóbiásnak mondott tanácsait és a 128-as zsoltárt meghallgatva gyertyát gyújtottunk családjainkért. Azért, amelyben élünk, azért, amelyikben mi leszünk a családfők. A nagy lampiont a Szent Ferenc Alapítványért és az őket támogató családokért engedtük a magasba. Másnap felkészültünk a családok fogadására. Gergelyiugornyán este 6-kor Szakács Péter atya mutatott be hálaadó szentmisét a gyermekekért és segítőikért. Ő az első két táborban, 2004 és 2005 nyarán segített táboroztatni az akkori kis vendégeinket. A gyermekek a tábortűz fényénél szép verses, zenés műsort mutattak be, és a szalonnasütés után könnyes szemmel búcsúztak el a vendéglátóiktól. Az est meglepetése a Képmás Zenekar koncertje volt. Szombaton mielőtt visszaindultak a gyermekek Dévára, Nyíregyházán megálltunk, ahol az Igrice Egyesület vendégeiként Sóstóhegyen kisvonatoztunk, dodzsemeztünk, gumi csúszdáztunk, körhintáztunk. Móré Mihály, a sóstóhegyi karitászcsoport vezetője kísérte a gyermekeket haza. Vitte a Kelet Karitász Alapítvány 300 ezer forintos támogatását. A két hét tömény szeretet, igazi élményterápia volt. Köszönet az egyházközségeknek, a 48 karitászcsoportnak, közülük is a befogadó és segítő csoportoknak: Teréz Anya Egyesület (Nyíregyháza), Munkás Szent József (Sóstóhegy), Szent Kristóf (Nagykálló), Páduai Szent Antal Alapítvány (Kisvárda), Szent Erzsébet (Ajak), Szent Erzsébet (Napkor), a tábor étkezési alapanyagait biztosító karitászcsoportoknak, valamint a sok-sok jóakaratú támogatónknak. Gégény Béla élményfelelős Böjte Csaba testér Nagykállóban A Szent Kristóf Karitászcsoport meghívására április 23-án meglátogatta a nagykállói híveket és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeit befogadó családokat, karitász munkatársakat Böjte Csaba testvér. A városba érkezve Vitai László apát, kanonok, plébános köszöntötte a vendéget, majd a karitász munkatársakkal folytatott kötetlen beszélgetést a hittanteremben. Bemutatta a vele utazó, Déván 13 évet töltő, most pedig nevelőként segítő Guran Carmen Michaelát, és egy önkéntes segítőt, aki Győrből jött kipróbálni magát a gyermeknevelésben. A zsúfolásig megtelt templomban ujjongó lelkületű hálaadó szentmisében köszönte meg Csaba testvér az egyházközség és a karitász befogadó és segítő szeretetét, aminek jele az is, hogy örömmel jönnek a gyermekei a nyíregyházi táborba. Rövid búcsúzkodás után indultunk Nyíregyházára, ahol a görögkatolikus püspökség 100 éves évfordulóját ünneplő közösség várta a díszvendéget. Köszönjük, hogy vagy Csaba testvér és Isten segítsen utadon! Ha egy kicsit mi is segíthetünk, hála érte a Mennyei Atyának. Gégény Béla igazgató Adásidő 4

5 Dévai gyermekek Magyarországon A Debrecen Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász 10 éve tart kapcsolatot a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Gyermekotthonaival. Így hívtunk meg 2004-ben először 22 dévai gyermeket Nyíregyházára. Ezt követően minden évben több gyermeket láttunk vendégül, 2011-ben 39 gyermek élvezte vendégszeretetünket. Idén is várunk 40 gyermeket kísérőikkel együtt, akiket Nyíregyháza, Kisvárda, Ajak és Nagykálló családjai fogadnak majd. Reméljük, egyre többen lesznek, akik vallják, hogy jobb adni, mint kapni! Köszönjük a nagylelkű támogatásokat! Isten fizesse meg jótevőink segítségét! A dévai gyermekotthon rövid története 1992-ben Erdélyben, a határainktól alig 160 kilométerre fekvő Déva városában Böjte Csaba ferences szerzetes az elhagyott, romos dévai kolostorból új otthont teremtett az árva gyermekek számára. A lakók számának gyarapodásával a szomszédos panelházakból nevelőcsaládok otthonát, a kolostorból iskolát alakítottak ki. Áldozatos munkájukkal, támogatóik adományainak és munkájának segítségével intézményeket alapítottak Erdély-szerte: gyermekvédelmi központok működnek 22 helyszínen, kollégiumok Déván, Kolozsváron, 25 különböző városban napközi otthonok, kismama otthon Árkoson és Élet Háza Csobánkán. Az árva, félárva vagy szegény gyermekek megsegítésében követendő és támogatandó Böjte Csaba atya és a ferences rend tevékenysége. Eddigi támogatóink: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata; Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat; Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Plébánia, Nyíregyháza; Római Katolikus Egyházközség, Vásárosnamény Gergelyiugornya; napkori vállalkozók, pedagógusok, a Római Katolikus Egyházközség és a karitászcsoport; Római Katolikus Egyházközség és karitászcsoport Kisvárda; kisvárdai Református Gyülekezet ifjúsági csoportja, Szent László Gimnázium és Szakközépiskola, Kisvárda; Római Katolikus Egyházközség és karitászcsoport Ajak; Munkás Szent József Karitászcsoport, Sóstóhegy; Szív Karitászcsoport, Tiszagyulaháza; Római Katolikus Egyházközség és Karitász Alapítvány, Rakamaz; Római Katolikus Egyházközség és Karitász, Nagykálló; CANTEMUS Kóruscsalád, Szabó Dénes Kossuth-díjas és Szabó Soma karnagyok vezetésével; Szabolcs Volán Rt., Nyíregyháza; Sóstói Fürdőigazgatóság, Nyíregyháza; a Debrecen Nyíregyházi Egyházmegye plébániái és 51 plébániai karitászcsoportja; valamint 800 önkéntes karitász munkatársa és soksok adományozónk. A Debrecen Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, a Kelet Karitász Alapítvány és a nyíregyházi Teréz Anya Egyesület tisztelettel meghívja Önt a Déván és környékén a Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonaiban élő gyermekek üdültetését és segítését támogató jótékonysági estre, július 1-jén, vasárnap este 19 órára, a Magyarok Nagyasszonya Társ-székesegyházba (Nyíregyháza Kossuth tér 4.). PROGRAM: Bemutatkoznak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekei A Cantemus Fiú Kar hangversenye vezényel: Szabó Soma karnagy Jótékonysági est! Pénzbeli adományát a Kelet Karitász Alapítvány csekkjén DÉVA megjelöléssel fizetheti be. Támogatását számlánkra is átutalhatja vagy a Karitász Boltban (Nyíregyháza, Zrínyi u. 2.) személyesen átadhatja, illetve támogatását az előadás helyszínén is köszönettel fogadjuk. Adásidő 5

6 Egyházmegyék Eger 2012 A karitász éve az Egri Főegyházmegyében A szeretetszolgálat kézzelfogható jelei teszik hitelessé a világ szemében az egyház igehirdetését A 80 éves Katolikus Karitász a katolikus egyház hivatalos segélyszerve, a keresztény humanizmus egyik legszebb megvalósulása. Olyan értékeket hordoz egyházunkban, amelyeket a Krisztus iránti elkötelezett szeretet hat át. Nagy szükség van az Egri Főegyházmegyében is arra, hogy minden egyházközségben megalakuljanak a karitász csoportok, a meglévők pedig megerősödjenek. (Részlet Dr. Ternyák Csaba érsek úr újévi körleveléből) Érsek Úr az Egri Főegyházmegyében ebben az évben a karitász évét hirdette meg. Májusban főegyházmegyei karitász találkozót szerveznek. Mit szeretnének elérni ezzel a tematikus évvel? Ez évi célkitűzésünk az Egri Főegyházmegyében, hogy az egyházközségeinkben már működő karitászcsoportokat megerősítsük missziós elkötelezettségükben. Még jobban tudatosítaniuk kell, hogy a karitász a Katolikus Egyház hivatalos segélyszerve, tehát amikor valaki a karitászban tevékenykedik, akkor azt az egyház nevében teszi. ( ) Sok egyházközségben vannak már karitász önkéntesek, más egyházközségekben viszont még csak most szerveződnek ezek a közösségek. ( ) Amikor a segítő szeretet fontosságát hangsúlyozzuk, akkor persze nem csak a katasztrófák idején nyújtott segítségre kell gondolnunk, hanem a hétköznapi élet számos területét át kell fognunk. Van, akinek az a segítség, ha bevásárolunk neki, míg másnak tüzelőre vagy gyógyszerre van szüksége. Nyitott szemmel járva fel kell fedeznünk, hogy kik az igazi rászorulók. Ez sokszor nem könnyű feladat, hiszen vannak, akik roszszul értelmezett szerénységből akkor sem kérnek, ha egyébként nagyon is rászorulnának, míg mások esetleg a felebaráti szeretet vámszedőiként viselkednek. A karitászmunkatársakat képezni kell arra, hogy e kettő között könnyen és biztosan különbséget tudjanak tenni. Mindenesetre az egyháznak úgy kell működnie, mint egy élő szervezetnek, ahol az egyik tagnak gondja van a másikra. A karitász éve során mindenkinek keresnie kell magában a választ arra a kérdésre: mi az, amit én tehetek a másik emberért? A fiatalokat hogyan tudják bevonni ebbe a munkába? Sokuknak az a tapasztalata, hogy inkább az idősebbek végzik ezt a munkát a plébániákon. Ez sok helyen így van, de ezen szeretnénk változtatni. A Karitász Junior nevű szervezetünk feladata, hogy a gyerekeket ránevelje arra, hogy a keresztény ember nem önmagáért él. Az életünknek nem lehet az egyetlen célja, hogy mi magunk boldogok legyünk. Szeretnénk elvezetni őket arra a tapasztalatra, amit Szent Erzsébettől tanultunk: ha boldogok akartok lenni, tegyetek boldoggá másokat. Ez a nevelés része az iskolai programjainknak is. Csupán példaként említem, hogy a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban és a Fráter György Katolikus Gimnáziumban is vannak ilyen programok. Ennek részeként a fiatalok egy bizonyos óraszámban részt vesznek a beteglátogatásban, a hospice-programban, bevásárolnak, takarítanak az idős, rászoruló embereknek. Többi iskoláink is átveszik ezeket a pozitív tapasztalatokat. A karitász már megjelent mind a 19 oktatási-nevelési intézményünkben. Sokan gondolják úgy, hogy az igehirdetés a papok dolga, a laikusok inkább az egyéb munkákban például a karitatív tevékenységben vehetnek részt. Valóban így van ez? Nem, ez így túlzottan leegyszerűsített. Igaz ugyan, hogy ez a zsinat előtti világkép még nem teljesen a múlté, de látjuk, hogy jelentős számban vannak már olyan világiak, akik kiveszik a részüket az igehirdetésben akolitusként, lelkipásztori kisegítőként vagy éppen úgy, mint hitoktatók. Ők teológiai képzést kaptak és szolgálatukban szavaikkal, életükkel is tanúságot tesznek a hitükről. Tudjuk, hogy ez valójában minden megkeresztelt embernek kötelessége. ( ) Másrészt pedig a papok sem csak az igehirdetéssel foglalkoznak. Nézzük például a mi egyházmegyénkben Árvai Ferenc atya példáját, aki az Egri Főegyházmegyei Karitász igazgatója és három plébánia vezetője. Emellett járja az egyházmegyét, hogy a Karitász munkáját megismertesse, hogy segítse az új csoportok beindítását. Az árvíz során pedig ő maga is ott dolgozott a gátakon. De eszembe jutnak más fiatal papjaim is, akik ugyanezt tették. Amikor pedig a közelmúltban egri iskolánk egyik épületében ideiglenes 20 ágyas melegedőt nyitottunk a hajléktalanoknak, a kispapok is kivették részüket a hajléktalanokkal való foglalkozásból. Ternyák Csaba egri érsekkel a Magyar Kurír beszélgetett Adásidő 6

7 Krízishelyzetben jól jön a segítség A nagyböjti tartós élelmiszergyűjtést követően a karitászcsoportok segélycsomagokat osztottak településeinken a rászoruló családoknak. Pétervásárán 87 nehéz sorsú család kapott élelmiszercsomagot a napokban a lelkes karitász önkéntesek közreműködésével. Vilmány településen 180 zsák burgonyát osztottak szét a szegénységben élő családok között. Az egri Karitász Központban egymásnak adják a kilincset a segítséget kérők, óriási jelentősége van a krízisprogramnak. A Sátoraljaúlyhelyi Fegyház és Börtön fogvatartottainak adománya Immár második alkalommal gyűjtöttek a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön fogvatartottai tartós élelmiszert a Karitász számára. Nagy jelentőségű számunkra ez a hír, több mint gesztus! Azokról a konzervekről mondtak le és ajánlották fel a fogvatartottak, amit a személyes ellátásukra kaptak. Köszönjük az intézet parancsnokának, Rózsahegyi Tamás bv. alezredes úrnak, hogy lehetővé tette ezt a gyűjtést és Ft. Hajdú Miklós börtönlelkész atyának a kezdeményezést és a kivitelezést! 546 család kapcsolódott a vetőmag programhoz Áprilisban és május elején 546 család kapott vetőmagot az Egri Főegyházmegyei Karitásztól Kerecsend, Ónod és Szendrőlád településeken, hogy kertjeikben megtermelhessék családjaik számára a szükséges zöldségeket. Az országos központ 300 szerszámmal támogatta a programot. Az akció 1,5 millió forint értékű segítséget jelentett a kerteket művelő családoknak. A csomagokban többek között vetőburgonya, bab, borsó, répa, petrezselyem, saláta, cékla, uborka, kukorica magvak és dughagyma volt, amelynek szétosztását az önkormányzat felmérése alapján végezte a Karitász. A vetőmag program célja, hogy a rászoruló családoknak segítséget nyújtsanak az öngondoskodás felé vezető úton: a család megtermeli magának az alapvető zöldségeket. A programhoz önként csatlakozó családokkal támogatói szerződést kötött a Karitász, amiben a családok vállalták a növények gondozását, és a következő évre a vetőmagot is már önmaguknak fogják biztosítani. Szervezetünk az önkormányzatokkal összefogva folyamatosan ellenőrzi és nyomon követi a növények gondozását. Az első bejárás alkalmával örömmel lehetett látni a vetés eredményét, a sorjázó borsó, kukorica, hagyma veteményeket. Caritas Party Service a biztonságos szórakozásért Az egri RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálaton belül működő party service a fiatalok biztonságos szórakozását segíti elő azzal, hogy a szórakozóhelyeken megjelenve a drogok ártalmaira hívja fel a figyelmet. Aki már a drogok és az alkohol hatása alá került, azokat elsősegélyben részesítik és csökkentik a szervezetbe került bódító szerek ártalmait. Rendszeresen járnak munkatársaink az Egrix Club-ba, az Egri Főiskolai Napok és a Miskolci Egyetemi Napok rendezvényein is ott voltak. Nyáron nagyon sok fiatal fogyaszt alkoholt a szabad ég alatt parkokban, ezért Mobil Party Service programot is szervezünk, megkeresve a fiatalokat, akik közül sokan még az általános iskolai életkorban is keresik a bódulatot. Üzemeltető: az Egri Karitász Központ Tel:06-30/ CSALÁDOK! PLÉBÁNIÁK! ISKOLÁK! A Mátra szívében, Galyatető szomszédságában, és 4 ágyas, fürdőszobás elhelyezés. Saját konyhás éttermünkben étlapos és menü étkezés, tűzrakó hely, pinceklub, szauna. Családoknak és közösségeknek! AJÁNLATUNK ISKOLÁKNAK PLÉBÁNIÁKNAK 40 főre TELJES ELLÁTÁSSAL (szállás és 3x étkezés) 2 napra/40 fő: 3.500Ft/fő/nap Tábor(5nap/40fő):2.900 Ft/fő/nap LELKIGYAKORLATOKRA KÜLÖN KEDVEZMÉNY! Stella Üdülő..., ahol a test és a lélek is pihenhet! Adásidő 7

8 Egyházmegyék Esztergom Budapest Szalvátor Nővérek Kongregációja és világméretű karitatív tevékenységei A kongregációt Johann Baptist Jordan és Therese von Wüllenweber alapította 1888-ban, a Róma melletti Tivoliban. Mindkettőjüket megérintette a kor (XVIII. század) vallási ínsége: milyen kevesen ismerik és szeretik Jézust. Élt bennük a vágy, hogy az emberek számára megnyissák a hit mélységeit, és mindenkivel megismertessék az emberszerető Isten jóságát. Jordán atya elképzelése az volt, hogy ebbe a munkába sokakat bevonjon. Papok és világiak, férfiak és nők, családok és gyerekek helyet találtak, találnak Jordán atya tervében. Célja az volt, hogy az egyházi és társadalmi életet megújítsa. Már akkor felismerte, hogy ebben a munkában mindenkinek együtt kell dolgoznia. A rend sajátossága az egyetemesség, mind az eszközöket, mind a tagokat és működési területeket tekintve. Nyitott minden nép és nemzet felé. Jordán atya egyetlen célt tűzött ki a nővérek elé: mindenkivel megismertetni Jézus Krisztust, a világ Üdvözítőjét. Mindenhol, minden eszközt, amit a szeretet sugall, használjanak fel. Az alapítás után két évvel 1890-ben már három missziós nővért küldtek Indiába. A kongregáció nemsokára Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában és Afrikában is elterjedt. Ma világszerte 1200 nővér él 30 országban óta egy fiatalabb nővérekből álló nemzetközi közösség kezdte el munkáját Magyarországon, sok-sok új és a mai kor kihívásaira válaszoló apostoli tevékenységgel. Szeretnék a rend nemzetközi karitatív tevékenységéből néhány érdekes dolgot röviden kiemelni. Ázsia A Fülöp-szigeteken a nővérek kezdeményezésére egy Gyermek-ügyvéd program indult el. Manilában és környékén a szegénynegyedekben több mint 12 millió ember él. Az erőszak, a kriminalitás mindennapi életük része. Az emberek 80%- a napi 600 forintból kell, hogy megéljen. A nők és a gyermekek keveset tudnak jogaikról. A Szalvátor nővérek létrehoztak egy programot, aminek célja, hogy segítsék azokat a fiatalokat, akik a szegénység és erőszak áldozatai. Tudjuk, hogy az áldozatok először is megnémulnak, nem mernek beszélni senkivel. A nővérek ügyvédek segítségével próbálják meg felvilágosítani a gyerekeket a jogaikról és önértékelésüket erősíteni. Ami ebben a projektben egyedülálló, hogy ezt nem felnőttek, hanem gyerekek teszik. A gyerekek jogaiért kiálló háromezer személyből kétezer maga is gyermek vagy fiatalkorú, akiket külön képzésben részesítenek. A feladatuk, hogy felhívják a társaik figyelmét: van segítség. Legtöbbször nekik sikerül egy tapasztalt segítőhöz, pszichológushoz, szociális munkáshoz irányítani őket. Srí Lankában fontos a szolidaritás kifejezése az évtizedek óta tartó szingaléz és tamil polgárháború áldozataival, Pakisztánban pedig a keresztények erősítése és támogatása a legfőbb feladatuk a nővéreknek. Többen mennek Jordániába dolgozni Srí Lankából, hogy pénzt keressenek családjuknak. Sokszor elveszik a papírjaikat, kihasználják őket. Két nővér jelenleg Jordániában él, hogy ezeket a nőket és anyákat segítsék a papírok beszerzésében, hogy ha kell, ismét haza tudjanak menni. A szökőár után a magyar Karitász csoportjának segítettek az ottani nővérek. Afrika Kongó, Afrika ásványi kincsekben egyik leggazdagabb országa, és mégis az egyik legszegényebb: a tanárok könyvek nélkül tanítanak, egy gyereknek talán egy füzete és egy tolla van, az osztályokba sokszor nem férnek el, van, aki az ablak alatt ül téglákon, hogy valamit halljon a tanításból. A legközelebbi nagyobb város, ahol bevásárolhatnak, 700 km-re van, az emberek orvoshoz ritkán jutnak, a betegeket sokszor biciklire teszik és napokig mennek velük. Adásidő 8

9 A Szalvátor nővérek az őserdőben egy élelmezési-egészségügyi centrumot hoztak létre. Itt az alultáplált gyermekeknek segítenek, az édesanyákat felvilágosítják az egészséges életre nevelésről, a tisztaság fontosságáról és hogy hogyan küzdhetnek hatásosabban az AIDS, hasmenés, malária ellen. A gyermekeket oltásokban részesítik, naponta gyermeket látnak el. Ezen kívül beszélnek a családtervezésről és várandós nők tanácsadásával is foglalkoznak. A centrum eredményes munkáját mutatja, hogy az utóbbi években visszaesett a gyermekhalálozások száma. Adományokból sikerült egy kis laboratóriumot berendezni, ahol a legszükségesebb laborvizsgálatokat (pl. malária, tífusz, nemi betegségek) el tudják végezni. Eddig a nővérek nagyon jó eredményeket értek el, és ennek köszönhetően az emberek, ill. a nők bizalma is egyre nagyobb a központ iránt. Európa Az emberkereskedelem teljes felszámolása szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Nehézséget jelent az elszállított egyének útvonalának lekövetése, mivel gyakran több országon keresztül, több közlekedési útvonalat is igénybe véve jutnak el az áldozatok a célországokba. A nyugateurópai országok közül főként Franciaország tartozik az elsődleges célpontok közé, de az emberkereskedelem terjedését, szervezeti hálózatának növekedését mutatja, hogy ma már Közép-Európa is érintett. Mivel ez a világon a harmadik legjövedelmezőbb pénzszerzési forma, az összes kontinensen jelen lévő szervezetet alkot és jól kiépített korrupciós rendszerrel működik. A hálózatba bekerült emberek nem csak prostitúcióra vannak rákényszerítve (bár ez a leggyakoribb), hanem koldulásra és egyfajta házi cselédségre is. Fontos belátnunk, hogy elsősorban apró lépésekkel tudjuk akadályozni a szervezet munkáját, hiszen akkora hálózatról van szó, melynek felszámolása hosszú éveket vehet igénybe. Ausztriában erre a célra már megszületett egy több szervezetet összefogó egyházi kezdeményezés és közösen próbálnak segíteni az áldozatokon. Az elsődleges célok közé tartozik az ún. védett házak létrehozása (német példa alapján), ahova a felkutatott és a segítséget elfogadó áldozatokat menekítenék, nem csak anyagi, hanem lelki, orvosi és jogi segítséget is nyújtva. A Szalvátor nővérek bécsi munkája ezeket a területeket célozza. Ha szeretnének többet megtudni, keressék fel honlapjukat: Egyházmegyei karitász lelkigyakorlat A Szent Erzsébet Karitász minden évben Máriabesnyőn tartja nagyböjti lelkigyakorlatát önkéntes munkatársai számára. Idén március 18. és 21. között zajlottak a lelki programok, a nyitó szentmisét Székely János püspök tartotta. Hollai Antal esperes, plébános, a napok lelki vezetője, XVI. Benedek pápa Hit kapuja c. dokumentumát elemezte a Hit Éve kapcsán, Écsy Gábor atya, országos és egyházmegyei karitászigazgató pedig beszámolt a Caritas Europa főtitkárával folytatott megbeszéléseikről. A Máriabesnyői Lelkigyakorlatos Ház ma már szinte fogalom. Az épület korábban a Szalvátor rend noviciátusa volt, többször találkozhattunk a lelkigyakorlatok idején is a nővérekkel a folyosón, a kápolnában. Viszont kevesen ismerjük, ismertük nemzetközi segítő tevékenységüket. A lelkigyakorlat előadója Moser Erika szalvátor tartományfőnöknő rövid összefoglalója a bal oldalon olvasható. A világnak Krisztus kell! Rózsafüzér ima-zarándoklat A Szent Erzsébet Karitász Központ Bajóti Régió munkatársai ebben az évben is ima-zarándoklatot szerveztek a Kárpát-medencében élő családokért, karitász önkéntesekért, egyházi közösségekért, papokért, betegekért és népünk lelki megújulásáért. A csoportok május 12-én az esztergomi Szent Anna-templomból Pokriva László plébános atya szavaival indultak, majd a Kis-Duna parton imádkozva vonultak a Szentgyörgymezői templomhoz, ahol Fehérvári Lajos plébános atya hálaadó szentmisét mutatott be a zarándoklat szándékára. Adásidő 9

10 Egyházmegyék Kalocsa Karitász Baján A bajai karitász rövid története A szervezett karitász-szolgálat előzményei Baján az 1990-es évek első feléig nyúlnak vissza. Nagyházi Sándor plébános atya maga mellé gyűjtötte, majd csoportba fogta össze a bajai templomok, plébániák hívő közösségeiből azokat, akik hivatást éreztek a karitász keretei között az önkéntes munkára. A bajai karitászcsoport os megalakulásakor a plébános úr Dóra Katalint kérte föl a kb. 15 tagú csoport vezetésére. Emellett a plébánia épületében közösségi helyiséget biztosított a csoport taggyűlései számára és lehetővé tette az összegyűjtött adományok raktározását is a plébánia hátsó épületrészében. A következő plébános, Tajdina József működése alatt szépen kibontakozott a karitászcsoport három alapvető területen: a rászorulók, nélkülözők élelmiszer-, ruha- és bútor-adományokkal történő megsegítésével. Ez a három segélyezési-támogatási forma azóta is a tevékenység gerincét képezi. A 2000-es években kibontakozó nemzetközi gazdasági és pénzügyi válság hatásai a bajai kistérségben is egyre inkább érezhetővé váltak. A karitászcsoport érzékelve a rászorulók, nélkülözők számának emelkedését és helyzetük mind rosszabbra fordulását megpróbálta átszervezni, szélesíteni és még hatékonyabbá tenni tevékenységét. Így került sor 2009 nyarán a szolgálat átköltöztetésére a csoport munkáját egyre jobban elismerő és értékelő városvezetés jóvoltából a Tóth Kálmán utca 19. szám alatti épület udvarába, ahol tágasabb módon lehetett kialakítani az iroda- és gyülekező szobát, a jótékonysági turkálót és az ingyenesen elvihető ruhaadományok tárolását. Ugyancsak 2009-ben, Tajdina József plébános úr halálát követően a Szent József Plébánia frissen kinevezett plébánosa, Fekete Szabolcs vette át az akkor már 6 éve B. Szabó Lászlóné Valéria vezetése alatt álló csoport papi felügyeletét és irányítását. A karitász-szolgálat és a nyilvánosság A plébánia karitászcsoportja, amely mára már közel 30 fős önkéntes tagsággal, több mint 10 tiszteletbeli taggal, egyre bővülő ifjúsági szekcióval büszkélkedhet, a hét első három napján fogadja a rászorulókat ügyfélszolgálati helyiségében, telefonszámán pedig a hét minden napján (munkaidőben) telefon-ügyeletet tart. A csoport sokrétű tevékenységéről rendszeresen tudósítanak a bajai médiumok (televízió, rádió, helyi újság, városi internetes honlap), amelyek egyúttal az adománygyűjtésekkel és segélyakciókkal kapcsolatos felhívásokat és közleményeket is közzéteszik. Tavaly ősz óta a világhálón a Facebook oldalon is megtalálható a szolgálat. Baja város vezetése az elmúlt években többször és többféle módon is kifejezte elismerését és nagyrabecsülését a szolgálattal kapcsolatban. Elsősorban azzal segítette a szeretetszolgálatot, hogy térítésmentesen bocsátotta a csoport rendelkezésére a jelenlegi központi ügyfélszolgálati helyiségeket, illetve a nagymennyiségű bútor- és ruhaadományok raktározása céljából a város külterületén található egykori laktanya két nagyobb termét. Másodsorban a karitászcsoport, illetve vezetői és tagsága három ízben is magas szintű városi kitüntetésben részesültek. A Szent József Plébánia intézményes hátterén keresztül a karitászcsoport igénybe tudta venni a városi pályázati lehetőségeket és forrásokat is tevékenységének segítése és bővítése céljából. A konkrét segélyprogramokban történő szoros együttműködésen túl az is a városvezetés támogatását jelzi, hogy a helyi tömegtájékoztatási eszközökben való megjelenési lehetőséget is biztosítja évek óta a bajai karitásznak, amely időközben egyre több városi szintű programnak és rendezvénynek is társszervezőjévé vált. Köszönet illeti az isteni Gondviselés után a bajai karitászcsoport vezetőit, önkénteseit, tagjait, tiszteletbeli tagjait és azokat a papokat, akik a szolgálat munkáját irányították, irányítják, segítették, segítik. Köszönet illeti mindazokat is, akik adományukkal, munkájukkal vagy együttműködésükkel lehetővé tették és teszik a szolgálat munkáját. Fekete Szabolcs plébános, a bajai karitász lelki vezetője Adásidő 10

11 Egyházmegyék Kaposvár A Nagyatádi Karitászcsoport 1991 őszén plébánosunk, Dr. Kisnemes János esperes úr felhívással fordult a nagyatádi hívekhez: csatlakozzanak a Püspöki Konferencia által 1990-ben felújított Magyar Karitászhoz, mint az egyház szociális lelkipásztori tevékenységének hivatalos szervezetéhez. A felhívásra sokan jelentkeztek november 6-án 35 fővel megalakult karitászcsoportunk, amely a karácsonyvárás szellemében kezdte meg munkáját. Lelki vezetője azóta is Dr. Kisnemes János esperes úr, aki munkánkat összefogja. A csoportot a kezdet kezdetén nagy feladat várta ben a szomszédos Jugoszláviában polgárháború tört ki. Városunkba több ezer menekült érkezett, köztük több idős, beteg, és gyermekes család. Évekig segítettünk, ruhát, gyógyszert, gyümölcsöt vittünk és osztottunk a földönfutóvá vált embereknek. Nagyon hálásak voltak mindezért és életre szóló barátságok szövődtek. Odafigyelünk az éhező gyermekek iskolai étkeztetésének megoldására, a téli hónapokban felkeressük a hajléktalanokat, meleg ruhákkal, ágyneművel, cipővel és száraz élelmiszerekkel segítünk. Megállapodást kötöttünk a Kaposvári Büntetés Végrehajtási Intézettel, ide felső ruházatot szállítottunk és szállítunk további igény esetén is. A Nagyatádi Átmeneti Anyaotthon lakói gyermeküket egyedül nevelő anyák, akiket folyamatosan segítünk ágyneművel, gyermekruhával, játékkal és könyvekkel. A 2011-es év a családok éve volt: a jegyeseket, házaspárokat megfelelő tanácsadásban és segítségnyújtásban részesítettük, hiszen a világot csak az örömteli családi élet tudná megújítani. Kitartóan és nagy odafigyeléssel kell munkálkodnunk, hogy a családok egységben maradhassanak, mert sajnos a Gonosz is munkálkodik egyfolytában. A 2012-es évben, a Hit évében a fiatalok körében fontos feladatunk hangsúlyozni számunkra a felelősségérzést, a kölcsönös szeretet, a vallási élet, az ima fontosságát. Imacsoportjaink, a Szent Mónika közösségünk kimondottan az édesanyákért és a családokért imádkozik. Szeretetszolgálatunk a kórházi betegeket is folyamatosan látogatja, elbeszélgetünk, vigasztaljuk őket és imádkozunk velük. Heti egy alkalommal a kórház kápolnájában, szentmisében részesülhetnek a járóbetegek. A fekvőbetegekhez Esperes úr viszi az Oltáriszentséget. Részt vettünk a 72 óra kompromiszszum nélkül segítő akcióban. Bár ezt leginkább a fiataloknak hirdették meg, mi is sikeresen teljesítettük az akciót óta részt veszünk az Egymillió csillag a szegényekért programban. Itt megtapasztalhattuk azt, hogy olyan emberek is szívesen adnak adományt, akiknek nem lehet könnyű az élete, de a segítő szándék őket sem hagyta el. Az összegyűlt adományból sok szegény emberen tudtunk segíteni. Az eltelt 21 év alatt megnőttek a feladatok és elmondhatjuk, hogy sikeresen nőttünk velük együtt mi is. Sajnos, az állandó létszám ma már csak 17 fő. Ennek ellenére voltak és vannak olyan vállalások, amelyeket megalakulásunktól fogva teljesítünk: minden év húsvétja és karácsonya előtti vasárnapon az Idősek miséjére beszállítjuk azokat az időseket, betegeket, akik nem tudnak templomba jönni, mikulás csomagot készítünk a gyerekek számára, amely bensőséges ünnepléssel kerül kiosztásra. Plébániánk búcsúnapján, Szent Kereszt Felmagasztalása ünnepén minden évben különböző témájú kiállítást rendezünk. Szent Erzsébet napján összejön a csoport közös névnapot ünnepelni. Együttműködünk az önkormányzattal, a családsegítő hálózattal és civil szervezetekkel, hogy mindig megfelelő segítséget kapjanak a rászorultak. Karitászcsoportunkban mindenki teszi a maga dolgát úgy, hogy a saját élethelyzetének megfelelő legyen. Arra törekszünk, hogy lelkileg folyamatosan táplálkozzunk és gazdagodjunk. Szervezetünk az összefogás erejével tud konkrét segítséget nyújtani. Szeretetszolgálatot végző, imádkozó közösség vagyunk. Szünet nélkül teszszük a feladatunkat és megköszönjük a Jóistennek, hogy ilyen hosszú idő óta erőt és lehetőséget ad ehhez a munkához. Kéri Imréné és Vida Zoltánné Adásidő 11

12 Egyházmegyék Pécs Színdarab és vajaskenyér Sokszínű segítségnyújtás Szociális munka a Lánc utcai egységben A Karitász Lánc utcai egységében 2011 nyarán kezdtük meg a munkát. Hajléktalanoknak és rászoruló családoknak osztottunk ruhát a hét több napján, amit rászorultság esetén szerény élelmiszercsomaggal is ki tudtunk egészíteni. Vidéki önkormányzatoknak és karitászcsoportoknak is juttatunk ruhát, cipőt, ágyneműt, gyermekruhát, játékot és segítséget nyújtottunk a hazai bútor felajánlások közvetítésében is. Az ősz beálltával reggelente hajléktalanok részére forró teát és vajas kenyeret osztottunk. Német támogatóink jóvoltából több alkalommal süteménnyel is gazdagítottuk a vendéglátást, az ünnepek során sonkával és almával is kiegészítettük ezt. Később beszélgetések is kialakultak a napi hírekről, nehézségeikről, örömeikről. Megtisztelő, hogy bizalmuk kialakulásával bepillantást nyerhettünk életük bensőséges eseményeibe, érzéseikbe is. Megtapasztalva Teréz anya gondolatát: A világon tengernyi a kín, de munkánkkal egy cseppet könnyíthettünk rajta. Élelmiszersegély osztása a Pécsi Egyházmegyében A 2012-es évben folytatódik az EU-s élelmiszersegély osztása a pécsi karitásznál, amelyet 2007-ben 50 településsel indítottuk el. Számuk a mai napra már a duplájára emelkedett, s egyre több település kéri felvételét a listára ben két alkalommal 7400 rászoruló családot tudtunk támogatni. A kiosztott élelmiszer mennyisége 170 tonna volt. Sajnos, ez a mennyiség 2012-ben kevesebb lesz, de remélem, hogy a családok ennek a mennyiségnek is örülni fognak, hiszen ha csak néhány napra is enyhíteni tudunk a szegénységen, már tettünk valamit. Igaz Béláné P. Gizella Barta Edit és Péterfia Zoltán Húsvét a rácsok mögött A Baranya Megyei Büntetésvégre-hajtási Intézet fiatalkorú fogvatartottjainak több csoportja is készült műsorral. Egy színdarab, pár vers, valamint egy misztériumjáték került a színpadra. A jó hangulatú próbák közösséggé érlelték a fogvatartottakat és a történetek többszöri átélése közelebb hozta hozzájuk a mondanivalót is. Nagypéntek reggelén megtelt az előadóhely. Fellépőink izgalma tapintható volt. A református istentisztelet alapozta meg a húsvéti hangulatot. Majd a Húsvét a zárkában című színdarabot mutatták be, amelyben a vicces mondatok között mély tartalom húzódott meg. A misztériumjáték Jézus feltámadása utáni életképeket jelenített meg. Az üres sír döbbenete után az emmauszi tanítványok története Jézussal, majd Tamás találkozása a Mesterrel következett, végül a csodálatos halfogás felelevenítése zárta a műsort. Az előadás sikereként elmondható, hogy a feltámadás öröme mosolyként jelent meg a nézők arcán remélhetőleg megkönnyítve a bent töltött ünnepet. Péterfia Zoltán Hírek röviden Április 14-én közösségi napon vett rész a frissen alakult szentdénesi karitászcsoport. A több falura szóló programon a házigazda szentdénesiek vendéglátásukkal, színes kulturális programjukkal magasra tették a mércét. Jó volt bepillantani egy alakuló közösség életébe és öröm volt együtt ünnepelni velük. Emilio Peretti úr Rómából látogatott el hozzánk, s hozta az ottani karitász üdvözletét. Az április 21-én lezajlott látogatáson cserekapcsolatok kiépítése is szóba került. Május 9-én a Lenau-házban került sor prof. dr. Goják János előadására, melynek témája Mindszenty József életútja. Az előadás aktualitását Mindszenty József bíboros boldoggáavatásáért május 5-én tartott esztergomi mise és országos könyörgő imádság adta. Immár hagyományosan, május 12-én egyházmegyei gyalogos zarándoklat indult Pécsről a baranyai kegyhelyre, Máriagyűdre. A zarándoklaton a karitász mikrobuszával teljesít szolgálatot. Pécs nyugati városrészének óvodái kapták azt több tonnányi óvodai bútort, mely az ausztriai Pöchlarnból érkezett hozzánk. Reméljük, hogy a jó minőségű bútorokkal igazi örömet szerezhettünk. Adásidő 12

13 Egyházmegyék Szeged Csanád Kifogyhatatlan ötletek A kunszentmártoni csoport működése Csoportunk célul tűzte ki a magányos idősek felkarolását és a nagycsaládosok segítését. A megfogalmazott feladatokat jobbára sikerült is az elmúlt évben teljesítenünk, de látnunk kell, hogy ennek a munkának soha se lesz vége. Sokan fordulnak hozzánk gondjaikkal, és mi megpróbálunk erőnkhöz, lehetőségünkhöz mérten melléjük állni. Az idős emberekkel beszélgetünk, meghallgatjuk őket, együtt imádkozunk velük, ha igénylik, megszervezzük eljutásukat a templomba. Vannak tagjaink, akik rendszeresen látogatják őket, apróbb bevásárlásokat, háztartási munkákat is elvégeznek. Igyekszünk a rászoruló családokat jobban megismerni, ezért környezettanulmányt készítünk, felmérjük igényeiket, lehetőségeiket. Ruhaosztásra egy-egy családot kéthavonta egyszer hívtunk meg, így elkerültük a tumultust. Természetesen ezen kívül is adtunk a rászorulóknak, főleg a gyerekeknek ruhát, ha annak szükségét láttuk. Több családnak tudtunk biztosítani bútort és lakberendezési tárgyakat. Nagyobb adományosztásra évente kétszer: húsvét, illetve karácsony előtt kerítettünk sort. Ilyenkor főleg tartós élelmiszert, magunk készítette száraz tésztát, apró ajándékot tettünk a csomagokba. Központi forrásból idén 15 nagycsalád kapott Ft értékben vásárlási utalványt a beiskolázási terhek enyhítésére. A kiválasztás legfontosabb szempontja az volt, hogy legalább három iskolás korú gyermek legyen a családban, ahol a szülők munkanélküliek. Elhatároztuk, hogy a működésünkhöz szükséges anyagiak jó részét mi magunk teremtjük elő amellett, hogy felajánlásokat is szép számmal fogadunk. Néhány üzletbe például kihelyeztünk pénzadománygyűjtő üvegeket, amikbe lassan, de biztosan gyűlik az apró. Egy asztalos tagunk segítségével festett kereszteket készítettünk, nagy sikert aratva a hívek között. Az értük kapott összeget is a segélyezésre tudtuk fordítani. A keresztekből ajándékoztunk a Szent Anna Katolikus Óvoda minden csoportjának is. A templom melletti levendula ágyás termését nyáron learattuk. Kis textil tasakokat töltöttünk meg az illatos virággal molyirtónak, illatosítónak. Támogatóinknak ajándékoztuk, de elfogadtunk értük adományt is. A kiosztásra már nem való ruhákat feldaraboltuk, belőlük székpárnákat készítettünk (óvodásaink már használják őket), de későbbi terveink között szerepel a rongyszőnyegkészítés is, amelyhez szükségünk lenne megfelelő helyiségre. Az idén szeretnénk munkába állítani a takács szövőszéket, csoporton belül tanfolyamot indítunk a kezeléséről. Az Egymillió csillag akcióban az elmúlt évben először vettünk részt. A piacon, a templom mellett, az általános iskolában és egy hangverseny keretében hívtuk fel a figyelmet a szolidaritásra. Jó visszhangja volt, bár leginkább azok adakoztak, akik maguk is szerényen élnek. Ősszel több száz darabból álló könyvadományt juttattunk ki Erdélybe, főként az iskolában leselejtezett tankönyveket, egyéb könyveket mentettük meg a bezúzástól. Havonta egyszer tartunk megbeszélést, amikor beszámolunk az eltelt időszak munkáiról, tapasztalatairól, és felosztjuk a ránk váró feladatokat. Jó, hogy minden tevékenységünket együtt végezzük, közben jókat beszélgetünk. Ez nekünk is felüdülés, gyógyír, mert több magányos társunk is van. Összejöveteleinket ima foglalja keretbe, és ha úgy adódik, utána közösen veszünk részt szentségimádáson, szentmisén. Fontos, hogy Isten áldása legyen munkánkon. Adásidő 13

14 Egyházmegyék Székesfehérvár 4M tanácsadó iroda Továbbra is rendelkezésre áll a megváltozott munkaképességű embertársaink számára megnyitott ún. 4M tanácsadó iroda. (4M = Megoldás Munkáltatóknak, Megváltozott munkaképességű Munkavállalóknak). Az eredendően Nagy-Britanniából hozott módszert a megváltozott munkaképességű emberek számára, a Zala megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, mint gesztor szervezet indította el még 2002-ben. Azóta is egységes szakmai és hálózati irányítással dolgozik együtt a civil és állami szféra szinte az ország egész területén. Jelenleg 13 megyében, 20 helyszínen, 15 megvalósító non-profit szervezetnél 46 fő 4M tanácsadó dolgozik a 4M szolgáltatás hálózati formájában. Székesfehérváron a Karitász 2006 augusztusában kapcsolódott be ebbe a munkába. A 4M szolgáltatás célja a megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő, inaktív személyek foglalkoztathatóságának elősegítése, elsősorban a nyílt munkaerő-piacon való elhelyezkedésüket illetően. A szolgáltatás a megmaradt képességeikre épít és személyre szabott ügyintézést jelent. További cél egy elfogadóbb, befogadó társadalmi környezet kialakítása is, egy társadalmi szemléletváltás elindítása, hogy a nálunk korábban mostohán kezelt célcsoport esélyegyenlőségét előmozdítsuk. A feladat a gazdaságilag inaktív személyek visszatérését megszervezni a nyílt munkaerőpiacra, akiknek az OOSZI minősítése legalább 50%- ban megváltozott munkaképességet mutat, vagy az ORSZI/NRSZH minősítése szerint legalább 40%-os egészségkárosodást szenvedtek, vagy 2012-től kezdődően legfeljebb 60%-os egészségi állapotot regisztráltak náluk. A 4M szolgáltatás alapját képezi ügyfelek igényeinek, készségeinek, lehetőségeinek minél alaposabb megismerése, mivel erre épülnek a további együttműködés elemei. A 4M tanácsadóktól segítséget kaphatnak az álláskeresésben, önéletrajzuk megírásában, állásinterjúkra való felkészülésben, érdeklődési irányaik feltárásában, motivációjuk felébresztésében akár tréningek formájában, próbatesztek megírásában is, valamint szükség esetén elkísérik ügyfeleiket a felvételi tájékoztatóra, illetve állásinterjúkra. Az utóbbi két évben megélénkült a munkáltatók érdeklődése a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása iránt. Bizalommal fordulnak a 4M tanácsadókhoz segítségért, mivel minden esetben megbízható információt kapnak az aktuális jogszabályok értelmezésével, változásaival kapcsolatban, illetve hasznos támpontokhoz jutnak a megváltozott munkaképességű emberek számára alkalmas munkaköri paraméterek megfogalmazásában is. A 4M szolgáltatás folyamatosan bővülő adatbázissal áll a munkáltatók rendelkezésére a toborzás, valamint a szűrés során is. Nagy jelentőséggel bír a számukra, hogy a kiválasztás folyamata náluk jelentősen egyszerűsödik, mivel a közvetített ügyfelek képességeire és a betöltendő munkakör elvárásaira alapozott előszűrés már a 4M irodában megtörténik. A hatékony munka egyik alapfeltétele a megváltozott munkaképességű emberek érdekvédelmi szervezeteivel, valamint állami szervekkel való szoros kapcsolattartás. További nagy előnye a 4M szolgáltatásnak, hogy a résztvevőknek biztosítja az utókövetés lehetőségét. Ebben a folyamatban a 4M tanácsadók a munkáltatónak és a munkavállalónak egyaránt rendelkezésére állnak az elhelyezkedés után felmerült kérdések, problémák tisztázásában, megoldásában. A megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásának előnyei: Egyértelmű gazdasági haszon mutatkozik a munkanélküliség csökkenésében, valamint ezzel együtt megteremti a társadalmi integráció és re-integráció lehetőségét. A megváltozott munkaképességű személyek munkaviszonyhoz, jövedelemhez jutnak, ezáltal a háztartások, családok anyagi terhei, esetleges elmaradásai csökkenthetők a munkavállalással szerzett rendszeres jövedelem révén, így kevésbé lesznek rákényszerülve segélyek igénybevételére. Mindezek alapján a 4M program résztvevői számára szegregációjuk megszűnése, életkörülményeik, életminőségük javulása várható. A székesfehérvári 4M iroda eredményei számokban kifejezve augusztus 1. és április 30. között: bevonások száma: 627 fő; elhelyezettek száma az elsődleges munkaerőpiacon: 263 fő; elhelyezettek száma célszervezeteknél: 28; képzésbe kerülés: 22. -karig- Adásidő 14

15 A borsó útja Sokat számít egy intézmény életében, hogy hol helyezkedik el és milyen a környezete. A Székesfehérváron immár több mint két éve működő Szent Kristóf Ház Fogyatékkal Élők Nappali Intézménye ezen a téren csak hálát adhat. Kertvárosi övezetben, a Sóstó Természetvédelmi Terület szomszédságában igen sok lehetőség akad az idő hasznos, tartalmas eltöltésére. Mi, az intézmény munkatársai igyekszünk is ezeket kiaknázni. Már az első közös tavaszon kialakítottunk egy kisebb konyhakertet az udvaron. Vettünk paradicsom és paprika palántákat, mely már a piacjárás miatt is élmény volt a hozzánk járó fiataloknak. Velük együtt ültettük el ezeket, és igaz, hogy körülbelül mindegyikőjükre csak egy-egy palánta jutott, de részesei lehettek a közös munkának, csak úgy, mint a gyümölcsének. Tavaly tavasszal előbb kezdtünk hozzá a kerti munkához, így már a veteményezés is nagyobb teret kapott. Elszórtuk a sárgarépa, zeller, saláta, cukkini magjait éppúgy, mint a címben szereplő borsóét. Csoportunk minden tagja vetett valamilyen zöldséget. Ki kellett igazítani egy kicsit a munkájukat, mert az arányok nem mindig voltak megfelelőek, de akkor is sikerként könyveltük el, amikor a növények kibújtak a föld alól. A kerti munkálatok során nagyon türelmesek voltak a fiatalok, amikor várták, hogy ők következzenek. Ezt a műveletet nagyobb kedvvel csinálták, mint részesei lehettek a közös munkának, csak úgy, mint a gyümölcsének következő alkalommal a gazolást. Teltek a napok, hetek, hónapok és kertünk szépen gazdagodott. Gondoskodásunknak köszönhetően beértek a zöldségek. A borsó is szép kövér hüvelyekkel várta, hogy leszedjük. Nagyon ügyesek voltak a fiatalok a szüret során. Látszott, hogy többen segítettek már ilyen munkában a családjuknak is. Beosztottuk a feladatokat. Többen szedték a borsót, volt, aki begyűjtötte tőlük a termést, és volt, aki a komposztra hordta a csupaszon maradt borsó töveket. A borsó felhasználását is közösen végeztük el. Együtt pucoltuk a fiatalokkal és közben megvitattuk, milyen sokféle ételt lehet elkészíteni belőle. A borsófőzelék, borsóleves mellett előkerült a rizi-bizi és a franciasaláta ötlete is. Mivel ebédet rendelünk az intézményünkbe, egyik munkatársam javaslatára borsós-sonkás muffint készítettünk a maradék borsóból, már ami nem a fiatalok gyomrában landolt a pucolás közben. A közös sütés-főzést mindig nagyon élvezik. Ebben az esetben is ügyelünk arra, hogy mindenki kivegye a részét az alkotásból. Volt, aki a mérleget kezelte, másik a tálba öntötte bele a hozzávalókat és volt, aki keverte a masszát. Mindenki máshogy, de képességeihez mérten a legtöbbet adta hozzá a csapatmunkához. Az eredményt együtt élveztük, igazán finom lett. Idén ismét nő a borsó és a többi zöldség is a veteményesünkben. Az újhagyma és a saláta miatt már rendeztünk uzsonnára zsíroskenyér party-t, és várjuk a nyarat, hogy ismét valami ízletest alkothassunk azokból a pici zöld gömbökből is. Miklós Eszter Lángoló szeretet a Katolikus Karitász 80 éve A veszprémi karitász igazgatója, Zagyva Richárd szerkesztésében megjelent monografikus jellegű könyv melynek összeállítását a szerző megelőző kutatómunkája során felszínre került történelmi értékű dokumentumokkal, fényképekkel, feljegyzésekkel illusztrálta összefoglalja a Katolikus Karitász intézményes történetét, bepillantást nyújt annak meghatározó, megrázó pillanataiba, a megalakulás időszakába, a kommunista diktatúra alatti hangtalan szeretet évtizedeibe, majd újjáalakulásának örömteli perceibe a rendszerváltozás éveiben, s bemutatja az azóta eltelt időszakban a szervezet kibontakozását, nemzetközi nyitását. Jubileumi kiadványunk megvásárolható az egyházmegyei karitász központokban. A könyv kedvezményes ára: 600,-Ft. LÁNGOLÓ SZERETET A KATOLIKUS KARITÁSZ ÉVE Adásidő 15

16 Egyházmegyék Vác Verjetek gyökeret a Szeretetben! Részletek Árvai Ferenc előadásából, április 14-én az Irgalmasság Konferencián Vácott A Jóistennek néha sajátos humora van. Amikor az apostolok körbevették az Urat és tudakozódtak nála, hogy milyen lesz a világ vége, az Úr Jézus elmondta: az utolsó ítéletkor azt fogják tőletek megkérdezni, hogy éhes voltam és adtatok-e ennem? Ruhátlan voltam kaptam-e ruhát? Vándor voltam befogadtatok-e? Beteg voltam, rab voltam meglátogattatok-e? Azt hiszem, lefagyott a mosoly az emberek arcáról. Sokat gondolkodtam azon, hogy a Jóisten miért ezeket fogja számon kérni rajtunk, és a következőket ókumuláltam ki: Isten jónak teremtette a világot. Harmóniában élt az emberrel és a természettel. Csakhogy az ember az értelme mellé kapott szabad akaratot is, és rájött arra, hogy azzal, amit kapott a Jóistentől, nemcsak élni lehet, hanem vissza is lehet élni. És az ember megteremtette magának a szegénységet, a nélkülözést, a könnyet, a kirekesztettséget, a társadalmi rétegződést; önzésből, irigységből, bosszúállásból és még sorolhatnám. És mit adott nekünk az Úr Jézus, aki a Messiásként jött el? Átadta azt az üzenetet, hogy a Mennyei Atya, aki jónak teremtette a világot, azt kéri tőlünk, hogy állítsuk helyre ezt a jónak teremtett világot. Vagyis a legfontosabb feladatunk legyen, hogy az irgalmasság testi cselekedeteit gyakoroljuk. Váltsuk valóra! Tegyétek újra jóvá a világot az irgalmasság cselekedeteivel, olyannak amilyennek alkottam! Ez az értelme és a magyarázata annak, amit az Úr Jézus az utolsó ítéletről mondott. Jézus volt az első kommunista! - mondta egyszer egy atya az 50-es években, amikor az ÁVÓ-ra bevitték. Szegényt meg is verték érte. Pedig valóban az Úr Jézus volt az, aki azokat a társadalmi gátakat és akadályokat eltörölte, amelyeket mi emberek gyártottunk. És amikor az apostoloknak már nem volt ideje a szeretetszolgálatban tevékenykedni, nem azt mondták, hogy hagyjuk a rongyosokat, mert fontosabb az igehirdetés, hanem létrehozták az első karitászt: a diakónusi rendet. Az egyház minden korban feladatának tartotta azt, hogy ne csak az Isten igéjét hirdesse, hanem gyakoroljuk a felebaráti szeretetet, a Krisztustól tanult szeretetet is. Árpád-házi Szent Erzsébetet, ugye, nem kell bemutatnunk? Az első kórházakat, ispotályokat az egyház hozza létre, szerzetesi és lovagrendek születnek, amelyeknek ez a feladata. Hazánkban a szervezett karitász 1931-ben jött létre. Mi volt akkor? Gazdasági világválság. Mint most. Az egyház mindig felismeri azt, hogy lépni kell. Ha nem tesszük meg, nem teljesítjük az Egyház küldetését. Jelenleg 700 településen önkéntessel vagyunk jelen. A Katolikus Karitászról nekem az a képem, hogy olyanok vagyunk, mint egy mozaik: apró színes kövekből áll. Ezek a kis kövek önmagukban nem olyan szépek, de együtt jól mutatnak és elérik a hatásukat. Amikor árvíz volt a borsodi térségben, s 5400 családot elárasztottak a folyók, az egyik újságíró megkérdezte tőlem, hogy: atya, hány katolikus családon segítettek? Mondtam, hogy nem tudom. Miért nem tudja? Mert nem kérdeztük meg. Mert számunkra egy ember nem katolikus, protestáns vagy ateista, hanem rászoruló, katasztrófa által sújtott, elhagyatott. A Karitásznak sok munkaterülete van. Az első ilyen az idősek és a betegek gondozása. Segítjük a családokat, a hajléktalanokat, munkanélkülieket, szenvedélybetegeket. Erre van egy külön intézményünk: a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat. Testi, szellemi fogyatékos testvéreinken is segíteni kell. A mi keresztjeinket is hordozzák, saját betegségük keresztjében. Magyarországon a legnagyobb nemzeti kisebbség a roma közösség. Ezzel kapcsolatban nagyon sokan pesszimisták, nekem viszont gyönyörű élményeim vannak a roma testvérekkel. A cigány emberek, ha jól motiválják őket, hajlandók dolgozni. Szendrőládon, amelyet nemrég elmosott az árvíz, a lakosok nagy része roma származású. Az árvíz után megjelent a katolikus karitász, együtt építettük újra a falut, úgy, hogy ott építési vállalkozó nem dolgozott. Amikor október 4-én jött a vörösiszap-áradat Devecserben, kik voltak az elsők, akik felhív- Adásidő 16

17 tak engem, hogy mennénk mi most az atyának segíteni? A szendrőládi roma emberek. És ezzel ők beírták magukat Devecser történelmébe. A menekültek, bevándorlók segítését szintén feladatunknak érezzük. De ugyanúgy ide tartoznak a tanyavilágban élő emberek, akik szintén támogatásra szorulnak. Krízissegély programunkkal egzisztenciális válságba került családokat támogatunk, élelmiszerrel, gyógyszerrel, tűzifával, lakberendezési tárgyakkal. Közüzemi tartozások, kilakoltatás, ezekre mindre van a katolikus karitásznak megoldása, amivel a lehetőségeihez mérten próbál és akar is segíteni. Öngondoskodó háztartások: ez a program a Váci Egyházmegyében már elindult, ennek nyomán nálunk, az Egri Főegyházmegyében is osztottunk vetőmagot olyan szegény családoknak, akik otthon vannak egész nap, mert egyébként munkanélküliek. Van egy mondás, miszerint ne halat, hanem hálót adjunk. Ez a közmondás ma nem jó. Ki kell egészítenünk: ne csak hálót, hanem halat is! Azért kell a hal, mert nagyon sok az éhező ember. Nap mint nap ilyen helyzetekkel találkozunk. Van egy új kezdeményezésünk: a karitász az iskolában, iskola a karitászban. Drogprevencióval járjuk az iskolát, hiszen a kábítószer ma óriási veszély. A szülők, nagyszülők nem tudják, hogy gyermekük mire költi el a hétvégére kapott pénzt. A karitász party-szerviz szolgálatot én úgy szoktam megfogalmazni, hogy bemegyünk az oroszlán barlangjába. Vagyis ahol a gyerekek szórakoznak, mi ott vagyunk, próbálunk rájuk vigyázni. Tervünk a Karitász Junior. Ez egy új ifjúsági mozgalom lenne, ahol a gyerekeket is bevonnánk a karitászba. Minden gyerek alapvetően segítőkész és jó szándékú. Az lenne a célunk, hogy a gyerekekben megőrizzük ezt felnőttkorukig. A szeretetet nem lehet soha elég korán elkezdeni, és tettekre váltani. Caritas Christi urget nos Krisztus szeretete sürget bennünket! Kikelet a püspökhatvani határban Földet adott át kerti művelésre huszonnyolc roma családnak március 28-án Püspökhatvan önkormányzata, ezzel is segítve a rászorulókat a megélhetésben. A vetéshez szükséges vetőmagokat az új művelőknek és további hét, összesen harmincöt családnak a Katolikus Karitász és a Váci Egyházmegyei Karitász biztosította. Az önkormányzat által egy évi használatra átadott föld területe családonként 250 négyzetméter. A falu belterületén levő, kereskedelmi szempontból jelenleg értéktelen építési telkeket hasznosítják így mondta el Bátyi József polgármester. A településvezető hozzátette: amennyiben az akció sikeresnek bizonyul, az önkormányzat fontolóra veszi, hogy a Püspökhatvan határában található szántóföld egy részét is kiadják művelésre a rászorulóknak. A Katolikus Karitász támogatásával a területileg illetékes Váci Egyházmegyei Karitász a családok átlagos szükségletét figyelembe véve szerezte be és porciózta ki a kertek megműveléséhez szükséges veteményeket: sárgarépát, petrezselymet, paszternákot, borsót, babot, vörös- és fokhagymát, valamint burgonyát. Gyurcsán Csabáné, a váci karitász vezetője a helyszínen a sajtó képviselőinek kiemelte: az egyházmegye és Beer Miklós megyéspüspök évek óta megkülönböztetett figyelmet szentel a szegényeknek. Ezen belül a cigánypasztoráció részének tekintik a nehéz sorsú romák anyagi megsegítését. A püspökhatvani akciónak már több előzménye is volt: tavaly például Vanyarcon tíz rászoruló család jutott így földhöz, munkához és élelemhez. Idén Püspökhatvan után Valkón segítenek meg tíz roma családot, a már említett Vanyarcon pedig újabb ötven család kapja meg ezt a lehetőséget. A családok a nekik jutott parcellán rögtön hozzá is láttak a munkához. Az újságíróknak többen elmondták: ez lesz az egyetlen lehetőségük a munkára a közeljövőben. Az ipar helyben és a környéken megszűnt vagy csődbe ment, ugyanígy a körzet földjeit művelő mezőgazdasági szövetkezet is. Országosan is szinte lehetetlen munkát találni nem is beszélve a szinte megfizethetetlen tömegközlekedésről. Így ez a kert jelenti nekik annak lehetőségét, hogy a szülők elfoglaltságot találjanak, a család pedig friss zöldséghez, burgonyához jusson. Magyar Bertalan Adásidő 17

18 Egyházmegyék Veszprém Összefogás Veszprémben Együtt a cukorbetegség ellen Megelőzés, tájékoztatás és felismerés. Ezek a fő céljai annak a kezdődő együttműködésnek, amely a Katolikus Karitász, az egyházmegyei Karitász központok, a Di-Care Zrt. és a Devecser és Térsége Cukorbetegek Egyesülete között indult el. Közös célkitűzés volt az egészségügy területén egy olyan karitatív tevékenység elindítása, amely segíthet a rászorulók egészségi állapotának ellenőrzésében, az esetleges korábban fel nem ismert cukorbetegség kiderítésében. Az együttműködés során rendezvényeken ingyenes vércukormérés és a diabetes megelőzésével, veszélyeivel kapcsolatos tájékoztatás zajlik. Ennek a kezdődő együttműködésnek első programja Veszprémben a főegyházmegyei Karitász központjában volt. A rendezvényen részt vett Tímár Béla, a Di-Care Zrt. vezérigazgatója és Ármai Károly a Devecser és térsége Cukorbetegek Egyesületének elnöke is. A programon egy a cukorbetegségről szóló tájékoztatás és kisfilm bemutatása után minden résztvevő ingyenes vércukormérésen vett részt. A vendégek nagy érdeklődést mutattak a lehetőség iránt, és örömmel vették az ingyenes vércukormérést is, mivel általában az emberek ezt ritkán ellenőrzik. Több Karitász tag is részt vett a rendezvényen, akik szeretnék, ha saját településeiken is megszervezhetnék ezt a programot. Bízunk benne, hogy az ország sok pontján meg tudjuk valósítani ezt a hasznos egészségügyi ismeretterjesztő rendezvényt. Megújult a Veszprém Főegyházmegyei Karitász honlapja A Veszprém Főegyházmegyei Karitász új honlapja már hónapok óta folyamatosan frissülő hírekkel, videókkal, képekkel, riportokkal várja a Karitász tagokat, és minden érdeklődőt. Aki szeretne többet megtudni a Karitászról, önkéntességről, a helyi eseményekről, esetleg belehallgatni a Karitász tagok vallomásaiba, megtekinteni érdekes képeket, videókat, vagy csupán többet megtudni a karitász önzetlen munkájáról, látogasson el honlapunkra: Koronás segítség Ünnepélyesen forgalomba helyezték a kelet-balatoni régió hét önkormányzatának kezdeményezésével létrejövő balatoni koronát, mint pénzhelyettesítő utalványt. Balatonalmádi, Balatonfüred, Litér, Nemesvámos, Tihany, Várpalota és Veszprém települések a helyi gazdaság védelmének érdekében bocsátották útjára az új térségi fizetőeszközt, amelyet hivatalosan Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes használt először március végén a veszprémi megyeházán megrendezett ünnepélyes programon. A rendezvény végén Porga Gyula polgármester a Veszprém Főegyházmegyei Karitász részére ajánlotta fel jótékony célra az általa Balatoni Koronából vásárolt színházjegyeket, amelyeket a Karitász az általa patronált rászoruló diákoknak adott át. Adásidő 18

19 Vásárlás és jótékonyság egy helyen Karitászbolt a rászorulókért A veszprémi Várban sétálva olvashatjuk a rózsaszín Karitász épület kapuján a Veszprém Főegyházmegyei Karitász tábla mellett a Karitászbolt kiírást. Sokan nem tudják hová tenni magukban a kifejezést. Egyesek úgy gondolják, hogy itt is a Karitász ingyenes ruhaosztása folyik a rászorulók, hajléktalanok számára. Mások azt hiszik, hogy az országban egyre terjedő adományboltokhoz hasonlóan ide bárki hozhat felajánlott használt tárgyakat, bútorokat, ruhákat, amit aztán mások minimális áron megvásárolhatnak. S bár mindkét megállapításnak van alapja, az igazság egészen más. A Veszprémben működő Karitászboltban nem a helyiek által felajánlott ruhaneműt árulnak, hanem főként német és olasz ruhaneműkkel, és egyéb használati tárgyakkal várja a vásárlókat. A boltban kellemes hangulatban vásárolhatnak kilós és beárazott árukészletből az érdeklődők. A folyamatosan frissülő választék és a jó minőség, és a szeretettel teli lelkület egyaránt jó érzéssel tölti el az ide betérőket. Aki itt vásárol, az egyben a rászorulók támogatásához is hozzájárul, mivel a bolt a bevételéből a Karitász a jótékonysági programjait működteti, és segíti a rászoruló családokat. Lángoló szeretet a Mária Rádióban A Mária Rádió veszprémi stúdiója heti rendszerességgel készít kb. fél órás műsort a Karitászról, különös tekintettel a Veszprémi Főegyházmegye aktualitásaira. A péntekenként 17 és 18 óra között hallható műsort riportok, karitatív történetek, hírek és a szolgáló szeretet szentjeiről szóló összeállítások színesítik. Legyünk érzékenyebbek a körülöttünk élő szegények gondjaira, halljuk meg a szeretet hangjait! Hallgassuk együtt a Mária Rádió Karitász műsorát! A szeretetből új élet fakad Márciusban a Duna TV-n induló új, Önkéntesség című riportmagazin első adásban a műsor bemutatta a Katolikus Karitász devecseri csoportjának újjáalakulását. A Veszprém megyei településen a október 4-i vörösiszap-katasztrófa után szűnt meg a helyi önkéntesekből álló csoport, miután nyolc tagjuk egy része maga is károsulttá vált. A katasztrófa utáni elhárításban akkor más településről érkező karitásztagok és a Katolikus Karitász segített rajtuk és más károsult családokon. Akkor ők szorultak segítségre, most már újra rajtuk a sor, ahogy az egyik Karitász tag is mondta. Fodor János plébános atya szerint a 14 taggal újjá alakult Devecseri Karitász szerveződése is mutatja, hogy a közösség tovább tud lépni az elmúlt időszakban megélteken. A karitász önkéntesek eddig vetőmagvakat zöldség és virág magvakat osztottak szét azok számára, akik az iszapkatasztrófában érintettek voltak. Emellett már a nagyböjti élelmiszergyűjtésben is segítettek március első felében. Devecserben tehát ismét megmutatkozott, hogy minden áldozatból és szeretetből új élet tud fakadni. A devecseri karitászcsoport további terveihez, munkájához sok erőt kívánunk és az Úr áldását kérjük. Adásidő 19

20 Egyházmegyék Szombathely Közös munka a jövőért Éljünk szertelenül! A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata által, április 27-én a Savaria Plázában került megrendezésre a tanév során elkezdett drogprevenciós program zárásaként az Éljünk Szertelenül! című rendezvény, melyet dr. Takácsné dr. Tenki Mária tanácsnokasszony nyitott meg. Ezt követően a RÉV Szolgálat intézményvezetője, Ráczné Korom Krisztina köszöntötte a megjelenteket. A serdülők szerhasználatáról közvetlen hangvételű előadást tartott Dr. Szemelyácz János addiktológus, amelyet nagy érdeklődéssel hallgattak a fiatalok. A West Balkán tragédiáját színvonalas formában a Drog A rt Színpad rendezésében láthattuk. Az oldott szórakozásról az Újvilág Utca (The Note) gondoskodott, az estét pedig a Magashegyi Underground zenekar egy pörgős koncerttel zárta. Az előadások alatt Információs Pontok működtek, melyeket számos érdeklődő tekintett meg, illetve próbálhatta ki a Bűnmegelőzési Osztály tájékoztató anyagát különösen nagy sikerrel a részeges szemüveget, a Mentőszolgálat ambubabáját, a LOGO és a RÉV játékos feladatait. Az önkénteseink áldozatos munkáján kívül programunk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet közreműködésével valósulhatott meg. A jó hangulatú rendezvényen közel 250 fiatal vett részt és töltötte szertelenül ezt az estét. Szombathelyi Egyházmegyei Karitász RÉV Szenvedélybeteg -segítő Szolgálata munkatársai Faültetés Kemenespálfán Tavaly nyáron 40 új munkahelyet teremtett Kemenespálfán a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász. Akkor, a Kríziskamra Projekt részeként avatták fel a Szent Pál Szociális Központot, amelyben Kemenespálfán, Bobán, Izsákfán, Nemeskocson, Köcskön és Egyházashetyén élő, megváltozott munkaképességűek kezdhettek dolgozni. A Szociális Központot egy lerobbant, 15 éve üresen álló iskolaépületben alakították ki. Az intézményhez egy parlagon lévő kert is tartozott, amit szerettek volna hasznosítani. A kert első részében szépen megmunkált konyhakert van. A borsó, a hagyma már zöldellik benne, folytatásában pedig minta gyümölcskertet alakít ki a Karitász. Április 13-án, 10 órakor, püspöki szentmisével vette kezdetét a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Kemenespálfai intézményében megrendezett gyümölcsfa és gyógynövényültetés. A szentmisét követően közösen sétáltak át a résztvevők a Szent Pál Szociális Központba, ahol Dr. Veres András megyéspüspök megáldotta a közel 160 db gyümölcsfát, a fekete illetve piros ribizli bokrokat, továbbá a csipkebogyó csemetéket, majd elültette az első névre szóló szilvafát: egy veres szilvát. Olyan ősi fajtát, amely már a 16. századi jegyzékekben is szerepel. Tuczainé Régvári Marietta igazgató asszony invitálta a meghívott vendégeket, hogy vegyenek részt a növények elültetésében. A nem éppen kerti munkához való ruházat ellenére sokan gumicsizmát húztak az öltönyt illetve a kosztümöt kiegészítve. Szeretnék, ha ez egy fajtabemutató kert is lenne: az első termések leszedésével a gyümölcsök sokféle felhasználását is szeretnék bemutatni, akár lekvárként, szörpként vagy épp aszalványként. A tavalyi évben adományba kapott 70 kiló szilvából az intézményben dolgozók már készítettek lekvárt, melyeket értékesítettek. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász célja a föld adta lehetőségek újra kiaknázása a régi bevált, de sajnos elfeledett ősi gyümölcsfák viszszatelepítésével a vidékre. Napjainkban, amikor egyik pillanatról a másikra válnak munkanélkülivé emberek, ki kell használni a környezetünkbe lévő földterületeket. Itt az intézménybe dolgozók megtanulják a fák gondozását, szaporítását és remélhetőleg a vállalkozó kedvűek otthonukban is alkalmazzák a tanultakat. A mintakert terményeit Szombathelyen, a Püspökvár mellett hamarosan nyíló bioboltban lehet majd megvásárolni. Kontics Viktória Szombathelyi Egyházmegyei Karitász sajtóreferense Adásidő 20

Szöveges beszámoló. 1. A közhasznú szervezet bemutatása:

Szöveges beszámoló. 1. A közhasznú szervezet bemutatása: Szöveges beszámoló 1. A közhasznú szervezet bemutatása: A Fejér Megyei Bíróság az Alba Caritas Hungarica alapítványt, a Pk.61255/ 1992. számú bírósági határozattal jegyezte be, és mint kiemelkedően közhasznú

Részletesebben

Szöveges beszámoló. 1. A közhasznú szervezet bemutatása:

Szöveges beszámoló. 1. A közhasznú szervezet bemutatása: Szöveges beszámoló 1. A közhasznú szervezet bemutatása: A Fejér Megyei Bíróság az Alba Caritas Hungarica alapítványt, a Pk.61255/ 1992. számú bírósági határozattal jegyezte be, és mint kiemelkedően közhasznú

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2014. évi beszámoló 2015. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest), Kik a ferencesek? A Ferences Rend 800 éve van jelen a társadalom szolgálatában. Ismert és elismert közösség Magyarországon és világszerte. A Rend elsődleges feladata az evangelizáció, ez ugyanakkor különböző

Részletesebben

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória

A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében. Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória A Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület szerepe a társadalmi integráció elérésében Készítette: Bergmann Károly Áron Kócziánné Szalai Teréz Vajda Viktória Figyelj Rám! Közhasznú Egyesület bemutatása A Figyelj

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2013. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv

Szent György Lovagrend Soproni Priorátus. 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv Szent György Lovagrend Soproni Priorátus 2013. évi beszámoló 2014. évi munkaterv A Soproni Priorátus Szervezeti felépítése Priorátusunk a Győr-Moson-Sopron megyei nagypriorátus része Címe: H-9400 Sopron,

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2012. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned

JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned JEZU, UFAM TOBIE - Jézusom, bízom Benned Iskolánk felsős énekkara és gregorián kórusa az őszi szünetben (2014.10.24 10.30-ig) egy hetet töltött Lengyelországban a prezentációs nővérek által fenntartott

Részletesebben

Küldetés Alapítvány BÉKÉS, Teleki u. 39. Adószám: 19057464-2-04 VII. Tartalmi beszámoló közhasznú tevékenységéről VII. TARTALMI BESZÁMOLÓ TÁRGYÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL 2010. év Alapítványunk évek óta

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2010. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404

Cím: 2600 Vác, Rákóczi út 36. weboldal: www.boldogceferinoalapitvany.hu e-mail: eselyreferens@boldogceferinoalapitvany.hu telefon: +36208231404 Célcsoportjaink közé soroljuk mindazon embereket és csoportokat, akik a hátrányos helyzetükből adódóan, vagy az egyenlő bánásmódban is rögzített védett tulajdonságaik miatt perifériára szorultak. Feladatunknak

Részletesebben

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL

A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL A NYÍRTELEKI SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT NAGYCSERKESZ KÖZSÉG ELLÁTÁSI HELYÉNEK BESZÁMOLÓJA 2014. ÉVBEN VÉGZETT FELADATOKRÓL Tartalom Az intézmény tevékenysége Szakmai egység, személyi

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája

Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája Szivárvány Óvoda Toldi Tagóvodája 2007-2008-as nevelési év értékelése Készítette: Ceglédiné Csősz Erzsébet Tagintézmény vezető 1 Gyermeklétszám: 2007. évi statisztika szerint: 21 fő, köztük: 10 fiú, 11

Részletesebben

Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET. működéséről

Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET. működéséről Beszámoló A GONDVISELÉS SEGÉLYSZERVEZET működéséről A Segélyszervezettel kapcsolatos fontosabb adatok, információk Székhely 1055 Budapest, Alkotmány u. 12. Jogi forma egyesület Jelleg közhasznú Alakulás

Részletesebben

Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász Tartalmi beszámoló 2012. év

Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász Tartalmi beszámoló 2012. év Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász Tartalmi beszámoló 2012. év A Pécs Egyházmegyei Katolikus Karitász szervezi és összefogja a területén működő 41 karitász csoport munkáját. A szociális tevékenységei

Részletesebben

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló. Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának. 2013. évi tevékenységéről Beszámoló Medgyesbodzás Község Önkormányzat tanyagondnoki szolgálatának 2013. évi tevékenységéről A tanyagondnoki szolgáltatás célja a hátrányos helyzetű, szolgáltatáshiányos egyéb belterületi lakott hely,

Részletesebben

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről

Beszámoló. a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának. 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről Beszámoló a Szekszárd Megyei Jogú Város Humánszolgáltató Központ Gyermekjóléti Központjának 2014. évben Szálka községben végzett tevékenységéről A beszámoló a 149/1997. (IX.10.) Kormányrendelet 10. számú

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés 2006

Közhasznúsági jelentés 2006 Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Közhasznúsági jelentés 2006 Nyíregyháza, 2007-04-02 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület számviteli beszámolója 3. Kimutatás a

Részletesebben

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a többször módosított 1990. évi LXV. tv. 16.. / 1 / bekezdésében

Részletesebben

Hajléktalanok. Az utca emberei

Hajléktalanok. Az utca emberei Hajléktalanok Az utca emberei Hajléktalanok Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok.

Részletesebben

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló 2009. évről Egyesületünk 2005. október 27 én alakult szülői kezdeményezésre. Célja: Tápiószecsőn és a környező Tápió vidék - Kistérségben értelmi vagy testi

Részletesebben

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről

A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Számviteli beszámoló A Kaszap István Alapítvány Közhasznúsági Jelentése a 2009-es esztendőről Kaszap István Alapítvány Költségvetési támogatás felhasználása Tárgyévben Alapítványunk nem részesült költségvetési

Részletesebben

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is. E nap idén április 13-ára esik. Ekkor a szentmiséken világszerte

Részletesebben

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02.

Albert Schweitzer. Hajléktalanellátás Országos Konferenciája 2014. Balatonföldvár, 2014. augusztus 28-29. 2014.09.02. Balatonföldvár, 2014. augusztus 29. "Időt kell szakítanod embertársaidra, tégy valamit másokért, ha még oly apróságot is - valamit, amiért fizetséget nem kapsz, csupán a kitüntető érzést, hogy megtehetted."

Részletesebben

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai:

a László Mária tanító néni adventi koszorú készítő délutánja: a Fancsali Adélka-Leilla tanító néni karácsonyi és húsvéti kézműves délutánjai: KAPCSOLATAINK Számomra minden kisgyermek csoda. És mindegy, hogy szép vagy eláll a kisfüle, mindegy, hogy csillagszemű vagy kancsal egy picit kisgyermek, tehát csoda. Esendő és kiszolgáltatott. Óvjuk és

Részletesebben

J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné

J Ó GYAKORLATOK. Előadó: Kósa Gyuláné J Ó GYAKORLATOK A CSALÁDSEGÍTÉS TERÜLETÉN Előadó: Kósa Gyuláné Bevezetés A családsegítés célja Jelzőrendszer ő Ellátandó célcsoportok jellemzői Jellemző probléma területek Igénybevétel Alapelvek, Szociális

Részletesebben

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen

Beszámoló. a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Beszámoló a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat szakmai tevékenységéről, Röjtökmuzsaj településen Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek

Részletesebben

Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról

Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Beszámoló a Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat 2012. évi munkájáról Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Körjegyzősége 7562 Segesd Szabadság tér 1. Tisztelt Képviselő Testület! A gyermekek védelméről

Részletesebben

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét,

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT. kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, IIDddd A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete elnöke és alelnöke a KASZ MUNKAVÁLLALÓKÉRT kitüntetésben részesítette Müller Jánosnét, a Nógrádker Zrt. Szakszervezeti Bizottságának titkárát, a KASZ

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2009. évi tevékenységéről Az Értetek Veletek Fogyatékosokért Közhasznú Alapítvány 2006 óta támogatja a fogyatékos fiatal felnőtteket.

Részletesebben

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30.

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása. 2014. Január 30. Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása 2014. Január 30. Bemutatkozás A Stratégia alkotás előzményei Felmérés a lelkészek körében: - a kérdőívet 2012. december és 2013.

Részletesebben

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület

Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület Nagykanizsai Civil Kerekasztal Egyesület A szervezet célja A Dél-Zalai civil szektor tevékenységének, érdekvédelmének, forrásteremtésének és környezetvédelmi,- karitatív akcióinak koordinálása. Térségfejlesztési

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 3. szám Kedves Olvasó! A hosszúra nyúlt hideg idő után végre élvezhetjük a tavaszt. Áprilisban nemcsak a Húsvétra készülünk kínálatunkkal, de már anyák napjára is, hiszen május

Részletesebben

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31.

Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. Fehérvár Travel Közhasznú Alapítvány a Rászorulókért Elnöki beszámoló 2011. január 1. 2011. december 31. "Lemondani a feleslegről akkor, amikor másoknak a szükséges hiányzik: nem jótett, hanem kötelesség."

Részletesebben

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok

Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok Ellátók, kezel k, elterelést végz k, ingyenesen hívható telefonos szolgálatok BUDAPEST DROGOPLEX AMBULANCIA Cím: 1152 Budapest, Arany János utca 73. Telefon: (1) 306-2584 Fogadás: hétf -péntek 9-15 KÉK

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei

TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei TÁMOP 5.3.1 Munkába lépés Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület projektjének eredményei Társadalmi Megújulás Operatív Program Első lépés alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében!

Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében! Köszöntöm Önöket! a FONAVITA Nonprofit Kft. nevében! A FONAVITA Nonprofit Kft. 2008-ban jött létre azzal a céllal, hogy a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló tevékenységek támogatásával

Részletesebben

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA Mi legyek, ha nagy leszek? pályaválasztási nyílt nap 2013. január 22. A program az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alap és Civil Támogatások Igazgatósága támogatásával valósul meg.

Részletesebben

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag. Bonifert Zoltán 44 év vállalkozó 21 éve élek Tahiban, feleségem Kollár Edit. 2 lányom van, 18 és 14 évesek. 23 éve vagyok vállalkozó. Bonifert Zoltánné Kollár Edit 43 év védőnő Korábban még nem volt képviselőtestületi

Részletesebben

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21.

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Önkéntesség és tapasztalatok az egyházi ifjúsági szervezetekben Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Gábor Miklós, Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány MKPK Ifjúsági

Részletesebben

Napcsoda Hatvanban 2015

Napcsoda Hatvanban 2015 Beszámoló a Civil Alap öntevékeny, önszerveződő közösségeket támogató keret pályázatához Napcsoda Hatvanban 2015 A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány által szervezett Ezerszínű Világ című 10. Jubileumi

Részletesebben

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére

Mezőkövesdi Református Gyülekezet Presbiteri Gyűlés. Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Javaslatok a Mezőkövesdi Református Gyülekezet 2012. évére Állandó alkalmaink jelenleg Istentisztelet Vasárnap de. 10.30-kor, Úrvacsorás Istentisztelet de.11:00-kor Istentisztelettel egy időben gyermek

Részletesebben

Gyulafehérvári Caritas Ludescher László

Gyulafehérvári Caritas Ludescher László Gyulafehérvári Caritas Ludescher László Szervezeti bemutató Gyulafehérvári Caritas......26 éve a közösség érdekében...679 munkatárs...789 önkéntes...több mint 35.000 gondozott... 7 megyében jelen, 123

Részletesebben

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs

Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata. Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadó: Perkáta Nagyközség Önkormányzata Felelős kiadó: Somogyi Balázs Kiadási év, 2014 A perkátai Győry-kastély parkja fenntartható hasznosítása Győry kastély és Perkáta Perkáta település Fejér megyében

Részletesebben

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények

A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények 13. sz. melléklet A koncepció felülvizsgálatának folyamatában érintett személyek, szervek és intézmények Sorszám A szervezet neve Tevékenysége Önkormányzati szervek 1. Polgármester Részvétel a döntés-előkészítési,

Részletesebben

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember

Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember Beszámoló a Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat működéséről 2010. szeptember A beszámoló főbb tartalmi pontjai: I. A Herend Környéki Önkormányzatok Családsegítő és Gyermekjóléti

Részletesebben

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője!

Csajági Református Általános Iskola. Hited és tudásod hazád jövője! Csajági Református Általános Iskola Hited és tudásod hazád jövője! A falu és az iskola elhelyezkedése, története: - Csajág Veszprém megye délkeleti csücskében, a Séd, a Sió és a Balaton által közrefogott

Részletesebben

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása

IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása IX. Országos Tranzitfoglalkoztatási Konferencia A hátrányos helyzetűek képzését, foglalkoztatását középpontba állító jó gyakorlatok bemutatása Munkába Lépés egy TÁMOP 5.3.1 projekt pszicho-szociális és

Részletesebben

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu

Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Salva Vita Alapítvány 1081 Bp. Népszínház u. 17. www.salvavita.hu info@salvavita.hu Küldetésünk A Salva Vita Alapítvány célja az értelmi sérült emberek önálló életvitelének és társadalmi beilleszkedésének

Részletesebben

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015

Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 Gyermekvédelmi munkaterv 2014 2015 A Tervezést segítő Dokumentumok: 2011. évi törvény a nemzeti köznevelésről 2010. évi LXIII. törvény a közoktatási törvény módosításáról 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet

Részletesebben

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről

POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY. 2012. évről POGÁNYÉRT ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. évről Pogány, 2013. február 20. 2 Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. A Pogányért Alapítvány Számviteli beszámolója 3. Kimutatás a költségvetési támogatás

Részletesebben

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013

Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 Fordulópont Program TÁMOP-5.3.8.A3-12/1-2012-0013 ELŐZMÉNYEK A DDRFK PROGRAMTAPASZTALATAI OFA programok: Újra Dolgozom Program (tartós munkanélkülieknek) Roma referensi, Lépésről-lépésre Program (roma

Részletesebben

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10

2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 HÍRLEVÉL 2014/I. 2014-BEN IS LEHETŐSÉG VAN KREDITPONTSZERZŐ TANFOLYAMAINKON TÖRTÉNŐ RÉSZVÉTELRE A TÁMOP-5.4.10 kiemelt projekt keretében az idén is indulnak térítésmentes, a továbbképzési kötelezettség

Részletesebben

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása Helyszín: Nick Ideje: 2014. szeptember 20. 10.00 óra Szeptember 20-án ismét egy kedves meghívásnak

Részletesebben

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban

Helyszín, időpont: A találkozót 2000. november 10.-11.-ig rendezzük meg Szegeden a Dugonics András Piarista Gimnáziumban "Konferencia a civilszervezetek és az iskolák együttműködési lehetőségeiről " avagy Kiegészítés vagy kompenzáció? címmel A program célja: Az iskolákkal folytatott sikeres együttműködésünk tapasztalatai

Részletesebben

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél

Hírlevél. Gyerekesély Program. Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház. 2013. Iv.Hírlevél Hírlevél Patapoklosi Biztos Kezdet Gyerekház 2013. Iv.Hírlevél Gyerekházunk napi szinten nyitva áll a családok számára, valamint folyamatosan próbálja programokkal, jeles napok megünneplésével színesíteni

Részletesebben

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10

Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/10 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai

Diákok a közösség szolgálatában - önkéntes program bevezetése a KLIK TOLNA MEGYEI középiskoláiban Pályázat adatai Tartalom A pályázat célja... 3 A pályázat részcéljai... 3 Az intézmények által vállalt megvalósítandó tevékenységek (fotók)... 3 SZTÁRAI MIHÁLY GIMNÁZIUM... 3 Székhely Intézmény... 4 Bezerédj István Szakképző

Részletesebben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT NAPLÓJA Tanuló neve: Oktatási azonosító: Születési hely, idő: Anyja születéskori neve: Tanuló neve: Osztálya:.. Mit nevezünk iskolai közösségi szolgálatnak? Az iskolai közösségi szolgálat

Részletesebben

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon

Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata Önkéntes hálózat kialakítása az áldozatsegítésben, az önkéntes munka jellemzői Magyarországon Dr. Tóth Zsófia, áldozatsegítő szakreferens,

Részletesebben

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM

SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM 9/14/2009 9:10:00 AM SEGÍTHETÜNK! Alapitvany-Fuzet_2009_05.indd 1 9/14/2009 9:10:00 AM WWW.DGY.HU ADÓSZÁM: 18356076-1-03 BANKSZÁMLASZÁM: 10400621-06201821-00000000 H-6200 KISKŐRÖS, MEZŐ U. 16. H-1094 BUDAPEST, ANGYAL UTCA

Részletesebben

A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31.

A 4M program magyarországi. gi gyakorlata. Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ. 2006. január 31. A 4M program magyarországi gi gyakorlata Deák Ferenc Zala Megyei Munkaügyi Központ 2006. január 31. Magyarországi gi helyzetkép Foglalkoztatási arány: ~57 % Munkanélküliségi ráta: kisebb EU átlagnál Inaktivitási

Részletesebben

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele

Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele Az Amerikai Ház Alapítvány elnökének levele 2012. január 31. Kedves Barátaim! 2011-ben jelentősen bővítettük és diverzifikáltuk magyarországi karitatív tevékenységünket. A Magyar Vöröskereszt részére leszállított,

Részletesebben

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre

1.2. a munkáltatónak az esélyegyenlőség biztosítására vonatkozó, az adott évre KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ FEHÉR BOT ALAPÍTVÁNY 4087 HAJDÚDOROG, NÁNÁSI u. 4. ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az alapítvány a Munka Törvénykönyve 70/A. (1) és (2.) bekezdései alapján 2007. évre az alábbi ESÉLYEGYENLŐSÉGI

Részletesebben

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4.

Bemutatkozik a BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. BLUE OCEAN PROMOTION KFT. SZÉKHELY 1222 BUDAPEST GYÁR U. 15. Bemutatkozik a IRODA 1055 BUDAPEST BAJCSY-ZSILINSZKY U. 76. I. EMELET 4. TELEFON +36 1 / 424 82 58 E-MAIL INFO@BOPRO.HU WEBOLDAL WWW.BOPRO.HU

Részletesebben

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28.

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány. 1039 Budapest, József Attila u. 28. KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány 1039 Budapest, József Attila u. 28. 2010. évi Közhasznúsági jelentése Budapest, 2011. május. 12. Theisz Gábor elnök - 1 - A KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013.

GYERMEKVÉDELMI ÉVES MUNKATERV 2012 2013. Körösladányi Általános Művelődési Központ Zöldág Napköziotthonos Óvodája és Bölcsődéje 5516 Körösladány, Arany János utca 7. E-mail: klovoda@fuzestv.hu; zoldagovi@gmail.com / Web: www.amkkorosladany.hu

Részletesebben

Képek a Gondozási Központ életéből

Képek a Gondozási Központ életéből 2010. május 5 Képek a Gondozási Központ életéből Várják az ebédet! Mini ló - mini lovas A gyerekek táncoltak az időseknek A Népdalkör Anyák Napi műsora MEGHÍVÓ Tisztelettel meghívjuk Önt 2010. május 30-án

Részletesebben

2. A hitoktatás struktúrája

2. A hitoktatás struktúrája 2. A hitoktatás struktúrája II. A hitoktatás mai helyzetelemzése A Római Katolikus Egyház szervezeti felépítését - struktúráját, mint minden intézmény esetében a szervezet célja határozza meg. A cél a

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLlÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? 2 Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL

TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL TE HOGY VAGY? AZ UNICEF MAGYAR BIZOTTSÁG JELENTÉSE A MAGYAR GYEREKEK JÓLLÉTÉRŐL 2012 1 Miről szól az UNICEF gyermekjólléti jelentése, és mi a célunk vele? Te is kíváncsi vagy, hogyan élnek ma Magyarországon

Részletesebben

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete

Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete Biharkeresztes Város Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2007. (II. 1.) BVKt rendelete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény helyi végrehajtásáról I. Rész Biharkeresztes

Részletesebben

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL

2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL 2000. ÉVI II. TÖRVÉNY A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ SZERETETSZOLGÁLATÁRÓL PREAMBULUM A szeretetszolgálat az anyaszentegyháznak, a hitre jutott emberek önkéntes közösségének hálaáldozata (Róm 12,1;

Részletesebben

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2014. november 14. Születésnapi rendezvény Fazekas Lajos fazekas népi iparművész,

Részletesebben

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt

IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-2009-0012 azonosítószámú, Nyitott kapcsolatok! című projekt IKCS MUNKACSOPORT CSELEKVÉSI FELADATTERVE TÁMOP 3.3.3-08/2-, Nyitott kapcsolatok! című projekt Intervallum: január 1. május 31. Készítette:,, Dátum: január 07. Célok A cél indoklása Tervezett ek* Felelős*

Részletesebben

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése. Három nap veled A jászkiséri Csete Balázs Általános Iskola a Három nap veled elnevezésű pályázatot immár második éve nyeri meg. A 2007-2008-as tanévben az Egri Gyakorló Általános Iskola diákjaival tölthettünk

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

1. oldal, összesen: 21

1. oldal, összesen: 21 KMR-101 KMR-102 KMR-103 KMR-104 KMR-105 KMR-106 KMR-107 KMR-108 KMR-109 Misszió Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Szociális Gondozó Központ 1194 Budapest, Viola utca 30. Dankó u. 11. 2030 Érd,

Részletesebben

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen

Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány. Debreceni Egyetem Orvos-és Egészségtudományi Centrum Debrecen 2015 06 01-ig szerződött partnereink AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvány Alapítvány a Gyermeksportért Szeged Állatbarát Alapítvány Anóka Eszter Városi Könyvtár Nagyhalász Apagy község önkormányzata

Részletesebben

2013. Szeged, 2014.május 13.

2013. Szeged, 2014.május 13. Soroptimist Club Szeged Közhasznúsági beszámoló 2013. Szeged, 2014.május 13. A szervezet alapadatai: eve: Soroptimist Club Szeged Képviselő: Baranyi Irén Székhely/ Levelezési cím: 6721 Szeged, Pusztaszeri

Részletesebben

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban

MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban MIGRATION AID az elmúlt hónapok számokban ÉS ELOSZLÁSA NEMZETISÉG SZERINT Ellátott személyek száma Budapesten júliusban és augusztusban 1 600/nap, azaz 111 600 fő Keleti pályaudvar: 800 fő/nap júliusban,

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT

HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT HÍRLEVÉL 2012. SZEPTEMBER-OKTÓBER FŐVÁROSI MÓDSZERTANI GYERMEKVÉDELMI SZAKSZOLGÁLAT Tartalom ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK SZAKSZOLGÁLAT ERDÉLYBEN ÖNKÉNTESEK A SZAKSZOLGÁLATNÁL ŐSZI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEK

Részletesebben

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL

NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL NŐI KARRIER KORHATÁR NÉLKÜL Ferenczi Andrea elnök Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség elnökségi tag Older Women Network Europe AZ ÖREGEDÉS MŰVÉSZETE Nyíregyházi Gerontológiai Napok IV. Nemzetközi Konferencia

Részletesebben

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről

a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről Közhasznúsági Jelentés a SZENT IMRE ÖRÖKSÉGE IFJÚSÁGI ÉS SZOCIÁLIS ALAPÍTVÁNY 2006. évi működéséről 1, Számviteli beszámoló Az alapítvány 2006. évben gazdálkodásáról a számviteli törvény szerinti egyéb

Részletesebben

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének. 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Képviselő-testületének 58/2010. (XII. 17.) önkormányzati rendelete 1 a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális szolgáltatásokról, azok igénybevételéről, valamint

Részletesebben

Mennyire szolidáris a magyar?

Mennyire szolidáris a magyar? Mennyire szolidáris a magyar? Kiket és milyen módon támogat és támogatna Magyarország lakossága itthon és külföldön? Kutatási eredmények 2013. szeptember 4. 1 A kutatás háttere: Eurobarometer 2012: a magyarok

Részletesebben

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA

CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA CIVIL MUNKAKÖZVETÍTŐ IRODA KÖZÖSEN A MEGVÁLTOZOTT MUNKAKÉPESSÉGŰEKÉRT BEFOGADÓ MUNKAHELYEK, BEFOGADÓ ÖNKORMÁNYZATOK című, TÁMOP 2.4.2/B-09/2-2009-0002 sz. azonosító számú program BEMUTATÁSA A projekt az

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Zetelakán jártunk Aki járt már Derekegyház testvértelepülésén Zetelakán az bizonyára igen kellemes tapasztalatokat szerzett az

Részletesebben

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzata működéséről

Tájékoztató a Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzata működéséről Komárom-Esztergom Megyei Németek Önkormányzata Selbstverwaltung der Deutschen des Komitates Komorn-Gran Székhely/Sitz: Elnök/Vorsitzende: 2800 Tatabánya, Fő tér 4. Waldmann-né Baudentisztl Éva Tel/Fax:

Részletesebben

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció

GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció GYEREVISSZA fórum- és képzés kommunikáció Megjelenések Mantra Communication 2013. július 11. Kommunikáció Két körben zajlott a kommunikáció június hónapban. Június első hetében sajtóközleményt adtunk ki

Részletesebben

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT

NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT NAGYMAROS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GONDOZÁSI KÖZPONT 2013. ÉVI MUNKATERVE Intézményi dokumentumok aktualizálása - megbízási szerződések - Vállalkozói szerződések - Helyettesítési rend - Szabadságolási terv

Részletesebben

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tevékenységének gyermekvédelmi vonatkozásai Gesztelyi Tamás Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum A Debreceni KEF bemutatása KEF szakmai fórum 2003. óta működik Debrecenben

Részletesebben