PÜNKÖSD Pünkösdre

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PÜNKÖSD 2012. Pünkösdre"

Átírás

1 Plébániánk levele KÖVI SZŰZ MÁRIA PÜNKÖSD 2012 Pünkösdre Gyermekkoromban ami nem volt olyan nagyon régen mindig olyan élénk volt a tavaszi időjárás: a lassú felmelegedés hónapokon át tartott, és eközben szép lassan szűnt az esték hűvössége is. Ez idő alatt az ember szinte felmelegedett a tél hidegségéből a nyár forróságába. Ezzel szemben az utóbbi pár évben gyorsan, hirtelen jött a meleg idő: az egyik nap még hideg van, a másik nap már forróság a természet rendje szinte teljesen felborult! A nyárra fokozatosan felkészítő, lassú tavaszi átmenet hasonlít a legjobban a Szentlélek kegyelmére. A bűn hidegségéből és ridegségéből átvezet minket a Mennyei Atya forró szeretetébe, és a megnyugtató találkozásba. A Szentlélek különleges kegyelme, hogy a kereszteléstől fogva bennünk lakik, és amikor a bérmálkozásban tudatosan mellette döntünk, akkor ajándékaival együtt feltárulnak előttünk mély és intenzív indíttatásai. Nekünk, keresztény embereknek sokszor kellene segítségül hívnunk a Szentlelket, hogy eligazítson minket a világ dolgaiban. De még többször kellene kérnünk, hogy bontsa ki bennünk az istengyermekséget, hogy fejlődjünk az emberségben. Szentéletű Márton Áron püspök atya mondta Csíkszentdomokoson, ahol őt keresztelték: Életem legnagyobb emberi méltóságát ennél a keresztelő kútnál kaptam. A Szentlélek formálja és érleli emberségünket is. Ezért kell foglalkoznunk az ajándékaival (a bölcsességgel, az értelemmel, a tudással, az erősséggel, a jó tanáccsal, a jámborsággal, s az Úrfélelemmel), hiszen azok által leszünk szentebbé. A földi életünk értelme, hogy a különböző helyzeteinkben és életszakaszainkban minél inkább Istenre találjunk. Kibonthatjuk azt a csodálatos ajándékot, amiben hasonlítunk Istenre, hogy örök életünk van. Át kell értékelnünk az értékrendjeinket, a vágyainkat, a terveinket, a mentalitásunkat, és minél jobban törekednünk kell arra, hogy az ég felé vonzódjunk. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy sikereket elsősorban az Istennel való kapcsolatunkban kell elérnünk, és nem a világi elismerésekben. A Szentlélek velünk van és akar minket, mert értékesnek látja a kincseinket és az adottságainkat. Legyen az életünk egy tavaszi felemelkedés, ahol sok szép virágot, illatot és frissességet adhatunk Teremtőnknek. Az életünk jövője, nyara a Szentlélek befogadásától függ! Első közös Pünkösdünk alkalmával a Szentlélekkel való személyes találkozás élményét kívánom minden kedves Testvéremnek, hogy ez által meglássuk életünk valódi célját! Péter atya 1

2 A Szentlélek ajándékai Izaiás próféta, amikor a Messiásról jövendöl, ezt írja: Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke; a tanács és az erősség lelke; a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. A keresztség és a bérmálás által, igaz ránk is, amit János apostol ír evangéliumának elején: Mindannyian az ő (Jézus) teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. (Jn. 1,16) Ha pedig ez így van, akkor ezek az ajándékok, minket is megilletnek, csak ritkán gondolunk rá. A BÖLCSESSÉG megnyitja az értelmünket, hogy Jézusi módon gondolkodjunk, szeressük, ami Istentől van, az evangélium fényével világítja meg az életünket. A tudás egymagában kevés. Az emberi tudomány a lehetségesről szól, a bölcsesség, arról hogy mi az, amit szabad. A tudomány erőssé tesz, a bölcsesség emberré válásunkban segít. Tudomány nélkül az élet elsorvad, de bölcsesség nélkül barbárrá válik. A TUDOMÁNY ajándéka, hogy Istent jobban megismerjük, növekedjünk a jóban, új világot építsünk, az emberiség javát szolgáljuk. Csak, ha megszereted Istent, akkor érted meg Őt. Az isteni tudomány a «mélység» ajándéka a «felszínességgel» szemben; A «létezés» ajándéka a «látszattal» szemben. Jézus ígérete alapján: Az Igazság Lelke elvezet benneteket a teljes igazságra. ÉRTELEM, latinul intus-legere azaz belül, a mélységekben olvasni. Az értelem ajándéka segít imádkozni, reflektálni, meditálni, elmélkedni, elmélyedni. A TANÁCS segít a helyes utat választani, válaszolni Isten hívására, együttműködni Istennel, bekapcsolódni az isteni tervbe. Döntéseink előtt, mérlegelésre van szükségünk. A Szentlélek világosságánál könnyebb megtalálnunk a helyes utat. A LELKI ERŐSSÉG, hogy bátrak lehessünk, megvalljuk hitünket, segítsük az elbátortalanodottakat, legyünk állhatatosak a megpróbáltatásban. Egy lelki író a Szentlelket az edzőhöz hasonlította. Az edző felkészít a fáradságos munkára. Azt mondja a fiuknak: «nincs aranyérem, veríték nélkül». A JÁM- BORSÁG, hogy higgyünk Isten szeretetében, elismerjük, hogy Isten, az egyetlen Isten. Megtanuljunk szeretni, olyanok legyünk, mint a felhangolt zeneszerszám. Olyan, mint a kisgyermek, aki biztonságban érzi magát apja karjaiban, a sötétség beállta után is. AZ ÚR FÉLELME, hogy elismerjük Istent Urunknak, tudva, hogy mi nem vagyunk istenek, a jót tegyük, engedelmeskedjünk Istennek. Isten az Úr, én teremtmény vagyok. Isten a forrás, én a szomjazó. Isten a tenger, én a pohár. Isten az áramlás, én a csermely. Az Úr félelmének ajándéka, arra figyelmeztet, hogy ha fel akarok állni, le kell térdelnem. Mert igaz, hogy semmi vagyok, de Te Uram, aki a minden vagy, átölelsz, és magadhoz emelsz! Kékesi János hitoktató Hogyan ábrázolják a Szentlélek ajándékait? A szentlélek ajándékainak szentírási előképe a hétágú gyertyatartó TUDOD-E? (menóra) és a bölcsesség házának 7 oszlopa (Péld 9,1). Leggyakrabban 7 galambbal ábrázolták a 11. század végétől. Pünkösd-képeken 7 fénysugárként is láthatók. Mi a különbség a kegyelem és a Szentlélek ajándékai között? A teológia megkülönbözteti a Szentlélek ajándékait a kegyelem által belénk öntött erényektől. Az utóbbiak arra képesítenek, hogy az örök élet útját saját elhatározásunkból kövessük, a Szentlélek ajándékai viszont megadják a világos látást és a készséget, amely az embert tanulékonnyá teszik a Szentlélek indításainak követésében. (forrás: Magyar Katolikus Lexikon) 2

3 A Katolikus Egyház egyetemes zsinatai. A magyar zsinat szó, a görög szünodos, illetve az ebből származó latin synodus szóból származik. Ennek alapjelentése az együtt az úton, azaz egy úton menés, vagyis azok együttese, akik valamiben azonosan gondolkoznak, átvitt értelemben tehát 2012: zsinati évforduló Idén ünnepeli a Katolikus Egyház a II. vatikáni zsinat megnyitásának 50. évfordulóját. Ebből az alkalomból több érdekes olvasnivalót is találhatnak az olvasók jelenlegi és következő lapszámunkban. annyit jelent, hogy gyülekezet, gyűlés. A zsinatok (szinódusok) elsősorban (de teológiailag nem feltétlenül csak) püspököknek az összejövetelei; amelyeken megvitatnak egyházi ügyeket, határozatokat hoznak, és előírásokat bocsátanak ki. Ha jogszerűen megvalósul az összegyház képviselete (az összejövetelt a pápa hívja egybe, irányítja és erősíti meg), akkor az ilyen összejövetelt egyetemes zsinatnak nevezzük. Külön teológiai és dogmatörténeti problémát okoz az a tény, hogy ma 21 egyetemes zsinatot tartunk számon, amelyek közül egyeseket régebben nem tekintettek egyetemesnek, másrészt pedig a dogmatika kötelezőnek ismer el olyan zsinatokat, amelyeket a mai napig sem sorolunk az egyetemes zsinatok közé. Ezen kívül régebbi zsinatoknál nem teljesült a törvényesség (fent említett) valamennyi feltétele (a zsinatot nem a pápa hívta össze, vagy nem hagyta jóvá). E kérdésekkel kapcsolatban azt lehet mondani, hogy egy zsinaton egy bizonyos kor Egyházának önfelfogása képviselteti magát, ami a dogmafejlődés és a jogtörténet mértékében bontakozhat ki, illetve változhat. Ha az Egyház későbbi hitfelfogását egy olyan régebbi zsinatban találja meg, amelyet pl. csak a császár hívott össze, vagy amely egyáltalán csak helyi zsinat volt, akkor semmi akadálya sincs annak, hogy ezt a zsinatot egyetemesnek - vagyis mai értelemben vett egyetemes zsinatnak - minősítse, és ma is kötelező érvényét elismerje. Hogy egy régebbi zsinat csakugyan akart-e tévedhetetlen döntéseket hozni, az gyakran csak a forrásokból (a zsinati aktákból), a zsinat általános szándékaiból és a korfelfogásból állapítható meg. Így pl. egy zsinat által előterjesztett szentírás-magyarázat csak akkor lesz kötelező értelmezés, ha a zsinatnak az volt a szándéka, hogy éppenséggel erről az értelmezésről döntsön. Az első hét egyetemes zsinatot az ortodox és a protestáns egyházak többsége elismeri. Ezeken a zsinatokon határozták meg a keresztény hit alapvető igazságait, amelyeket a Hiszekegyben rögzítettek, és amit minden keresztény egyház egyaránt elfogad. Egyetemes zsinatok Mikor Főbb témák Az első hét egyetemes zsinat keleten volt: Nicea, Konstantinápoly, Efezus, Kalkedon városokban Minden keresztény egyház elismeri. Középkori zsinatok: egyetemes zsinat. Nyugaton voltak: Konstantinápoly, Laterán, Lyon, Vienne, Pisa, Konstanz, Bázel-Ferrara-Firenze Újkori zsinatok: egyetemes zsinat Trident Vatikán I. Vatikán II A keresztény hit alapelemei. A hiszekegy Isten, szentháromság, Jézus természete, műve Általában egyházfegyelmi kérdéseket tárgyaltak. Megkísérelték a keletiekkel való egységet, megszüntették a nyugati egyházszakadást Dogma az isteni kinyilatkoztatás továbbadásáról az egyházban, az eredeti bűnről, a megigazulásról és a szentségekről; egyházfegyelmi reform. Protestánsok ellen A hit és a racionalizmus dogmatikai meghatározása; pápai primátus; valamint hit- és erkölcsi dogmák tekintetében ex cathedra pápai tévedhetetlenség. Racionalizmus ellen Tanítás az egyházról és a kinyilatkoztatásról; egyetemes meghívás az életszentségre, az egyház és a világ viszonya, az egyház megújítása. Senkit nem ítéltek el! 3 Kékesi János hitoktató

4 27. vasárnap PÜNKÖSD ÜNNEPE 28. hétfő Karizmák ünnepe MÁJUS JÚNIUS 2. szombat Az esti szentmise után Botos Katalin előadása a plébánián 3. vasárnap SZENTHÁROMSÁG VASÁRNAPJA 8. péntek 24-órás szentségimádás (a pénteki szentmise végétől a szombati litánia kezdetéig) 10. vasárnap KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE ÜNNEPE: ÚRNAPJA hétfő/kedd 16h-től 20h-ig tanév végi gyóntatás 15. péntek JÉZUS SZENT SZÍVE 17. vasárnap TE DEUM 23. szombat Kövi piknik a Hajógyári szigeten 24. vasárnap KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK EMLÉKNAPJA 27. szerda SZENT LÁSZLÓ KIRÁLY ÜNNEPE 28. csütörtök Elsőáldozó tábor kezdete 29. péntek SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK ÜNNEPE JÚLIUS Nyári miserend kezdete. Vasárnapi szentmisék: 8:00h, 11:00h és 19:00h 2. hétfő SARLÓS BOLDOGASSZONY: SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL 3. kedd SZENT TAMÁS APOSTOL ÜNNEPE 8. vasárnap Ifjúsági táborok kezdete 11. szerda SZENT BENEDEK, EURÓPA FŐVÉDŐSZENTJÉNEK ÜNNEPE 15. vasárnap A 8 órai szentmise keretében emlékezünk Lehotay Imre atya halálának 32. évfordulójára 23. hétfő SZENT BRIGITTA, EURÓPA TÁRSVÉDŐSZENTJÉNEK ÜNNEPE 25. szerda SZENT JAKAB APOSTOL ÜNNEPE 4

5 6. hétfő URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA 9. csütörtök SZENT EDIT STEIN ÜNNEPE 10. péntek SZENT LŐRINC DIAKÓNUS 14. kedd Virrasztás Magyarországért AUGUSZTUS 15. szerda NAGYBOLDOGASSZONY ÜNNEPE: SZŰZ MÁRIA MENNYBEVÉTELE Parancsolt ünnep. Ünnepi szentmise reggel 8 és este 18 órakor. 20. hétfő SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE 24. péntek SZENT BERTALAN APOSTOL 26. vasárnap Téli miserend kezdete. Vasárnapi szentmisék: 8:00h, 9:30, 11:00h és 18:00h SZEPTEMBER 2. vasárnap Veni Sancte 3-4. Tanév eleji gyóntatás 7. péntek KASSAI VÉRTANÚK 8. szombat KISBOLDOGASSZONY: SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE Triduum 9. vasárnap Templombúcsúnk ünnepe. Ünnepi szentmise 11 órakor lesz. 10. hétfő Hittanórák kezdete 22. szombat Őszi zarándoklat Kövi Szűz Mária Szentév Mária Szentév Kövi Szűz Mária Mihály atya Máriáról, mint Szentlélekkel Szűz Mária, a Szentlélekre hallgató asszony Ezzel a címmel tartott április 28-án elmélkedést a Kövi Szűz Mária Szentév keretében Vigassy Mihály atya, aki 1980 és 2002 között, tehát több mint 20 éven át volt templomunk plébánosa. 5 eltelt asszonyról beszélt, aki elfogadta a Szentlélek indításait és megszentelő kegyelmét. Mi is megkapjuk a bérmálkozásban a Szentlelket, de vajon jelent-e ez valamit azok számára, akikkel megosztjuk életünket, akik a családunkba, baráti körünkbe tartoznak, vagy munkánk, hobbink, esetleg csupán a véletlen révén kapcsolatba kerülnek velünk. Rohanó életünkben nehéz megőriznünk a Szentlélek kisugárzását, ami olyan sokat jelenthetne a körülöttünk élők számára.

6 A farizeusok igazi arca Nem tudtuk meg Kékesi János felnőtt katekézisén, milyen a farizeusok igazán igazi arca, pedig Jézus példabeszédei volt az ez évi téma. Ezekben a példabeszédekben gyakran feltűnnek a farizeusok, akik sokszor a beszédek megszólítottjai. Jézus nemegyszer éppen az ő tanulságukra mondja a példabeszédeket. Ha Jézus korára vonatkozó kutatásokat veszünk alapul, akkor kiderül, az akkor élő farizeusokhoz egyáltalán nem kötődtek azok a negatív képek, amelyeket ma kapcsolunk e fogalomhoz, ami mint jelző egyszerre fejezi ki a képmutatást, őszintétlenséget, tehát mindenképpen valami álságosat. De Jézus korában egészen mást jelentett, ha valaki farizeus volt. Kétezer évvel ezelőtt azok voltak a farizeusok, akiket bántott népüknek vallási dolgokban való járatlansága, butasága. Ezért arra a nehéz szerepre vállalkoztak, hogy kibékítsék Istennel a róla újból és újból megfeledkezőket. Ezt a gigászi feladatot intenzív tanítási munkával próbálták véghezvinni, ezért is jelentek meg Jézus körül, és figyelték árgus szemekkel, hogy a Názáreti nem éppen véletlenül munkájuk eredményének megsemmisítésén fáradozik-e. Egy szöveg, nem önmagában fejez ki valami maradandó igazságot, hanem mindig függ az olvasótól, a hallgatótól, aki azt értelmezi a saját addig összegyűjtött tudása, tapasztalata alapján. A kép az idők folyamán átértelmeződhet, mivel változnak a befogadók. Jézus úgy állítja a farizeuokat elénk a példabeszédekben, akik törekszenek valamiféle tökéletességre, de mégis hiányzik belőlük valami, amit Jézus elvárna tőlük, és tőlünk is elvár, akik a korabeli farizeusokhoz hasonlóan törekszünk rá, hogy jó hívők, jó keresztények legyünk. Az evangéliumok lejegyzői kiélezték Jézus és a farizeusok közötti ellentétet, mivel mire az első evangélium elkészült, már kiéleződött a zsidó vallást megtartók és a Jézus követésére vállalkozó zsidók között is az ellentét, illetve Szent Pál munkálkodásának köszönhetően nem zsidó környezetben is sokan váltak Jézus tanításainak követőivé. Mára már kizárólag negatív képek kapcsolódnak a farizeus fogalomhoz. Tehát a felnőtt hittanon nem tudtuk meg, milyen a farizeusok igazi arca, de a példabeszédek, például a farizeusról és a vámosról szóló (Lk. 18,9-14), amelyben mindketten felmennek a templomba imádkozni, segítettek, hogy magunkat kicsit jobban megismerjük. Mert melyik szerep is áll közelebb hozzánk ebben a példabeszédben. A vámosé, aki kiszipolyozza az adószedés során a népet? Ha így tesszük fel a kérdést, biztos, hogy nem. Bár az elbeszélő, tehát az evangélista úgy szövi a történetet, hogy a vámossal szimpatizálunk, közben azért mégis ott motoszkál bennünk, hogy valójában a farizeus-szerep áll életünkhöz közelebb, tehát egy olyan emberé, aki megtartja a parancsokat, imádkozik, böjtöl, megfizeti az egyházi adót, talán még többet is áldoz a közösségre. Ebbe a szerepbe beleférhet az is, hogy másokhoz képest magunkat többre tartsuk, mint az a farizeus, aki az idézett példabeszédben így imádkozott: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. (Lk 18,11). De Jézus mégis a vámost állította példaképpé számunkra, aki így imádkozott: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek! (Lk 18,13). Kékesi János a hittanon azzal adta meg számunkra a feloldozást, hogy megállapította, minden emberben mindkét szerep megvan, a farizeusé is és a vámosé is. Még sok mindent mondott erről. Nincs elég hely ebben a kis újságban, hogy leírjam. Akit érdekel, azt ősztől szeretettel várjuk felnőtt hittan csoportunkban. Szénay Márta 6

7 Partfutók és Pottók E két, talán kevésbé ismert állat nevét viseli egy-egy a Köviben működő négy kisközösség közül. A Partfutókat Slezák Cili és Sándor Bence, a Pottókat Steinbach- Dobszay Eszter és Aba Levente vezeti. A Partfutók 9. és 10. évfolyamos középiskolások, tehát évesek, és már hetedik éve tartoznak össze. A Pottók négy éve alakultak, és most évesek. Sándor Bence és Aba Levente válaszolt a kérdéseimre. K: Hogyan jöttek létre ezek a kiscsoportok? V: A kiscsoportok alakításának hagyománya még Mihály atyához és a 80-as évekhez köthető. Mihály atya szerette volna, hogy a hittan mellett a gyerekeknek legyen más találkozási pontjuk is. A csoportok mindig elsőáldozás után indulnak. A két évig tartó felkészítés végén már megjelennek a hittanórákon a leendő csoportvezetők, akik az elsőáldozást követő elsőáldozós táborba is elkísérik a gyerekeket, majd a következő tanévtől vezetik a csoportot. K: Milyen gyakran vannak csoport-összejövetelek? V: Hetente van 2-2,5 órás találkozó; a kisebbeknek rövidebb, a nagyobbaknak már csak azért is hosszabb, mert akik már önállóbbak, sokszor tovább akarnak maradni. Annyira jól érzik magukat, hogy nem akarnak hazamenni. Ezek az összejövetelek nem a plébánián vannak, hanem mindig más családnál. Ez teszi az egészet könnyeddé, barátságossá és meghitté. Az iskola, mint helyszín rideg lenne egy ilyen közösségi programnak, ráadásul oda mindennap kötelező járni. A plébánia már otthonosabb lenne, de a családoknál például általában szőnyegen ülünk körbe. Az is fontos része a családi helyszínválasztásnak, hogy egy nyitottságot képvisel, hiszen beengedjük a másikat oda, ahol élünk. Az elsőre idegen arcok hamar jó barátok ismerős arcává változnak. K: Hogyan zajlanak ezek a találkozások? Az összejöveteleket imádsággal kezdjünk, majd beszélgetés következik, amit általában a vezetők rövid előadása vezet be. A nagyobbaknál a csoporttagok is szoktak eladást tartani. Ennek az is pedagógiai előnye az iskolai kiselőadásokkal szemben, hogy ott az úgynevezett kiselőadást a gyerekek valójában a tanárnak tartják, amire osztályzatot kapnak. Itt a velük egy korosztályú gyerekeknek mesélnek, és osztályzat helyett társaik valóságos figyelmét, érdeklődését kapják cserébe. Az előadások nem olyanok, mint egy hittanóra. A témák is mások, és jobban figyelembe veszik a gyerekek érdeklődését. A nagyobbak már közösen alakítják ki az éves tematikát. A beszélgetés után mindig van játék, közös étkezés. A heti találkozók mellett általában minden hónapban van egy hétvégi program is, többnyire kirándulás, vagy a plébánia valamelyik hétvégi programjába kapcsolódunk be. De az össze program közül a nyári tábor viszi a pálmát. K: Milyen témákat szoktatok megbeszélni? V: Olyan témákat igyekszünk behozni, ami érdekli a csoportot. Például a világvallások, szerzetesrendek, vagy a nagyobbaknál önismereti témák, a hivatás és a hit együttes megélésének lehetősége. Vannak személyesebb témák is. A szexualitás kérdése is sokakat érdekel. Ez például egy olyan téma, amiről sok gyerek se a családban se az iskolában nem tudja megosztani senkivel a kétségeit, kérdéseit. Az ilyen intimebb jellegű témák megbeszélésére külön fiú illetve lány alkalmon kerülhet sor. Ezért is jó, hogy minden csoportnak két vezetője van, egy fiú és egy lány. Az is jó, hogy a csoportvezetők korban viszonylag közel állnak még a csoport tagjaihoz. Tekintély és bizalom a kapcsolat alapja, de a baráti viszony sokat segít a kommunikációban. Sz. M. 7

8 REJTVÉNY Plébániánk levelének előző számában megjelent rejtvény megfejtése: 1) FEL NAGY ÖRÖMRE, MA SZÜLETETT 2) 3300 (Eger irányítószáma) Helyes megfejtést 5-en küldtetek be, a sorsoláson az alábbi eredmény született: I. díjat nyert: Csank Kati II. díjat nyert Rédly Krisztián III. díjat nyert Antók Gergő Köszönjük, hogy velünk játszottatok. Következzen az új rejtvény, amelyet Szakály Józsi készített: Ki a Magyar Katolikus Egyház azon jeles alakja, akiről (többek között) az alábbi három információt tudjuk: 1. a jezsuitáknál tanult 2. nem sokkal a 11-dik születésnapja után püspökké szentelték 3. a rábízott hívek védelmében áldozta fel életét Beküldési határidő: június 29. SMS: +36/30/ v. +36/20/ ; pályázati szelvény az irodába; j.szakaly55@gmail.com Jó fejtörést kívánunk! Migléczi Béla és Szakály Józsi Pályázati szelvény A megoldás: A megfejtő neve: Kövi Szűz Mária Plébánia 1033 Budapest, Szentendrei út Tel./fax: plebania@kovi-maria.hu web: Kövi Szűz Mária Egyházközség: Kövi Szűz Mária Szociális, Karitatív és Ifjúságvédelmi Alapítvány:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET Katolikus EGYHÁZKÖZSÉGEINK F Gyóni Katolikus EGYHÁZKÖZSÉG Miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón) vasárnap 8.30 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón) Szeptember 10-én, hétfőn este 18.30-tól Biblia

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség

AlsódABASi KAToliKUS EgYHÁzközség hit vallás Egyházaink hírei KAToliKUS egyházközségeink F Gyóni KAToliKUS EgYHÁzközség miserend: Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap változatlanul 9.00 (Dabasi-szőlőkben),

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet

Foglakozások ideje: péntekenként 19.00 Karitász csoport Vezetője: Werbőczi Erzsébet Éppen ezért minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy a hitetekben mutassátok meg az igaz emberséget, az igaz emberségben ismeretet, az ismeretben önuralmat, az önuralomban állhatatosságot, az állhatatosságban

Részletesebben

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja

A Körmendi Egyházközség évi tervezett programja A Körmendi Egyházközség 2017. évi tervezett programja Január 3. kedd 18.00 A Karitász csoport összejövetele 5. csütörtök 19.00 Felnőtt katekézis 7. szombat 19.00 A Családcsoport összejövetele 8. vasárnap

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007.

A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. A szentgotthárdi Egyházközség programja 2007. Január Február 6. szombat 9.00 Házáldások 8. hétfő 17.00 Karitász összejövetele 13. szombat 19.30 Egyházközségi farsangi bál 15. hétfő 9.00 Szentségimádás

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZ- SÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET május HIT VALLÁS 2019. május HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Májusban közvetlenül minden esti szentmise után közösen imádkozzuk a Loretói litániát. Ezeket idén az egyházközségünk egységéért

Részletesebben

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs

22-én, hétfőn 17 órától az evangélikus templomban igét hirdet: dr. Tanczik Balázs Katolikus egyházközségeink F Egyházaink hírei Gyóni Katolikus EgyHÁZKÖZSég Hétköznapi szentmiséinket a szokásos időpontokban kezdjük Gyónon: hétfőn, szerdán és pénteken 17 órától, utóbbi után 1 órás csendes

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Dr. Beer Miklós megyéspüspök atya június 1-jén töltötte be 75. életévét. Ez a papi és püspöki nyugdíjkorhatárunk, amikor kötelező

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66

TARTALOMJEGYZÉK. Énekeljünk!... 66 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 6 1. Ismerjük meg egymást!... 8 2. Magyar reformátusok vagyunk... 10 3. Ismerkedés a Bibliával... 12 4. Isten teremtette a világot... 14 5. Isten teremtette az embert... 18 6.

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00 Szeptember 2 vasárnap 9:00 tanévnyitó 9:30 Veni Sancte szentmise az 1-4. évfolyamnak 3 hétfő 1. tanítási nap 14:00-17:30 zeneiskolai beiratkozás régi és új hangszeres növendékeknek helyszín: az általános

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI 2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabasi-szőlők),

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

A test teológiájától a TESTTEO projektig

A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 1/20. A test teológiájától a TESTTEO projektig TESTTEO' 2/20. A TEST TEOLÓGIÁJA II. János Pál pápa összegyűjtött audiencia beszédei 1979. szeptember 5. - 1984. november 28. 129 beszéd szexuális

Részletesebben

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév

Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária. Éves munkaterv, tanév Légy biztos benne, hogy Isten mindig azt adja neked, ami számodra a legjobb. Ward Mária Éves munkaterv, 2018-2019. tanév Dátum Esemény Alsó tagozat Felső tagozat Középiskola Összes tagozat AUGUSZTUS 23.

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink

egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI evangélikus GyüleKezet református egyházközségeink 2019. június hit vallás egyházaink hírei KAtolIKus egyházközségeink F GyónI KAtolIKus egyházközség miserend a nyári időszakban: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (dabas-szőlők),

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Jézus, a tanítómester

Jézus, a tanítómester 9. tanulmány Jézus, a tanítómester május 23 29. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 6:5; Lukács 4:31-37; 6:20-49; 8:19-21, 22-25; 10:25-37 Mindenkit ámulatba ejtett tanítása, mert szavának ereje

Részletesebben

2017. évi programjaink

2017. évi programjaink 2017. évi programjaink Kedves Barátaink! Szeretettel ajánljuk a 2017 lelkigyakorlatos lehetőségeinket. Reméljük, örömet okoz és tudnak választani belőle. Jézus örömével várunk Benneteket: A lelkigyakorlatos

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F gyóni KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉg A gyóni katolikus misék időpontja AugusztusbAn A következőképpen változik, szabadság miatt. augusztus 11-től szeptember 8-ig:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség

egyházaink Hírei református egyházközségeink katolikus egyházközségeink F december hit vallás gyóni katolikus egyházközség 2018. december hit vallás egyházaink Hírei katolikus egyházközségeink F gyóni katolikus egyházközség DeCeMBeri MisereND: A karácsony előtti négy hét az adventi idő egyházunk életében. Készületünk részét

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség

egyházaink HÍrei katolikus egyházközségeink F református egyházközségeink hit vallás GyóNi katolikus egyházközség AlsóDABAsi katolikus egyházközség hit vallás katolikus egyházközségeink F GyóNi katolikus egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek, szombat 17.00 óra vasárnap: Szőlők 9.00 óra, Gyón 11.00 óra Nagyböjt péntekjein 16.15 órától keresztúti

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET szeptember HIT VALLÁS 2019. szeptember HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG A GYÓNI KATOLIKUS PLÉBÁNIA SZEPTEMBER 15-TŐL ÉRVÉ- NYES MISERENDJE: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra,

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2018. december 10. (hétfő) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: 2018/19.

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, 2016. JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! AZ IRGALMASSÁG RENDKÍVÜLI SZENTÉVE Ez év március 13-án, megválasztásának második évfordulóján Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK

Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK Tartalom 1. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS AZ ÉGŐ VÁGY 1. fejezet: A gyülekezetnövekedés és az égő vágy........... 7 2. RÉSZ A GYÜLEKEZETNÖVEKEDÉS ÉS A LAIKUSOK 2. fejezet: Hogyan lehet nagy dolgokat elvégezni

Részletesebben

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57.

HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Tanítók Fekete István Egyesülete Feladási határidő: 2017. január 13. (péntek) HITTAN Postai cím: Harmatcsepp 8500 Pápa, Pf. 57. Forduló: II. Évfolyam: 2. Az iskola kódja: H- A versenyző neve: Elérhető

Részletesebben

Mi a virtuális valóság?

Mi a virtuális valóság? VIRTUÁLIS VALÓSÁG - KERESZTYÉNYSÉG Kol 2,20-23 Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemei számára, miért terhelitek magatokat olyan kötöttségekkel, amelyek csak az e világ szerint élőkre kötelezők:

Részletesebben

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F

KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F EgyházAINk HÍRei GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG Örömünkre, a szőlősi templomunk fűtéskorszerűsítésének eredményeként mostantól a szentmiséinken 17 C van. Az adventtel megkezdődött

Részletesebben

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET

Egyházaink hírei MEGHÍVÓ november. GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. AlsóDABASI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG. GyóNI REFORMÁTUS GyüLEKEZET 2018. november KATOLIKUS egyházközségeink F GyóNI KATOLIKUS EGYHÁZKöZSÉG miserendünk: Novembertől a téli miserend lép életbe. Hétfőn, kedden, pénteken és szombaton 17.00 órakor kezdődik a szentmise. Vasárnap

Részletesebben

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban.

A ránk következő két hétben is gondoljunk imádságban a szabadulni vágyókra a Misszióban. Március 8. (hétfő) Adjuk hálát azokért a nőkért, asszonyokért, lányokért, akik ott vannak életünkben, és sok tekintetben Imádkozzunk, hogy Istenünk kezében azokká formálódhassanak, akiknek Urunk őket elképzelte,

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

KATolikus egyházközségeink F

KATolikus egyházközségeink F 2019. február hit vallás Egyházaink hírei KATolikus egyházközségeink F Gyóni KAToliKUs Egyházközség miserendünk: hétfő, kedd, péntek szombat 18.00 óra (Gyón), vasárnap 9.00 (Dabasi-szőlők), 11.00 (Gyón)

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje szeptemberben

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11. 2. tanulmány A Fiú július 5 11. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Dániel 7:13-14; Máté 11:27; 20:28; 24:30; Lukács 5:17-26; János 8:58 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Vác-Hétkápolna 7/28/ évfolyam 7.

Vác-Hétkápolna 7/28/ évfolyam 7. O Clemens, o Pia, o Dulcis Virgo Maria! Vác-Hétkápolna 7/28/2012 8. évfolyam 7. Liturgia - lelkiség A hívek részvétele a szentmisén 1. A tevékeny részvétel elõmozdítása érdekében gondot kell fordítani

Részletesebben

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Ki és miért Ítélte Jézust halálra? Ki és miért Ítélte Jézust halálra? A kérdés nem oly egyszerű, mint az ember fölületes elgondolás után hiszi, mert az evangéliumirók nem voltak jelen a történteknél, csak másoktól hallották a történet folyamatát

Részletesebben

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP

TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Az aratás és az aratók

Az aratás és az aratók 12. tanulmány Az aratás és az aratók március 15 21. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Máté 9:36-38; Lukács 15; 24:4-53; János 1:40-46; 4:28-30; Apostolok cselekedeti 1:6-8 Abban dicsőíttetik meg az

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*

HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség

Részletesebben

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap 2016.03.27. OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Húsvétvasárnap 2016.03.27. Krisztus Feltámadt! OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43) Abban az időben Péter szólásra nyitotta ajkát, és ezeket mondta: Ti tudjátok, hogy mi minden

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Pozitív intézményi légkör

Pozitív intézményi légkör Pozitív intézményi légkör Mitől más a keresztyén iskola? Írjon le három dolgot, amely ön szerint megkülönbözteti a keresztyén iskolákat más iskoláktól! Ossza meg gondolatait az ön mellett ülővel. A keresztyén

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

Pál származása és elhívása

Pál származása és elhívása 11. tanulmány Szeptember 5 11. Pál származása és elhívása SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:1-22; 26:18; 1Korinthus 15:10; Galata 2:1-17; Filippi 3:6 De az Úr azt mondta neki:

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK

TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK TEMPLOM, KÖZÖS IMÁINK Templomunk-iskolánk nevelési helyszíne Nagy előnye iskolánknak, hogy földrajzilag is közel áll hozzánk fenntartó gyülekezetünk temploma. Hagyományosan minden tanévet itt kezdünk,

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben