Páli Szent Vince életének állomásai - Gannes és Folleville

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Páli Szent Vince életének állomásai - Gannes és Folleville"

Átírás

1 Páli Szent Vince életének állomásai - Gannes és Folleville Bibliai elmélkedések Pünkösd A szeretet fája Páli Szent Vince a hitről

2 Nem is olyan rég részt vettem egy lelkigyakorlaton. Fiatalokkal mentünk föl a Mátrába, a cél az elcsöndesedés, önmagunk és bizonyos válaszok megtalálása volt. A hétvége középpontjában Jákob története állt, számomra pedig legfőképp talán annak a megértése, hogy miként is lehet valaki Istentől megáldott életű ősatya úgy, ha az egészet csalással szerezte. Kemény kérdés, hiszen gondoljunk csak bele: Ézsau, a testvére keményen dolgozik, tereli a nyájat, halászik, vadászik, szereti is apja rendesen. Vele szemben áll Jákob, aki bár testi erőben nem, csavaros észjárásával már annál inkább felveszi testvérével a versenyt. Megtörténik a csalás, Jákob megszerzi az áldást, Ézsaunak pedig nem jut semmi. Jogos lenne hát a felháborodásunk: hiszen innentől kezdve Jákob élete szent, problémája egy szál se és felhőtlenül boldog. A gond csak az, hogy bár a mondatom eleje igaz, a vége már erősen kérdéses. Ha elolvassuk Jákob történetének ide vonatkozó részét, észre fogjuk venni, hogy bár megszerezte Isten áldását, az élete közel sem lett annyival könnyebb, mint amit vártunk volna ettől. A történet olvasás közben rájöhetünk arra, hogy bár megáldották, attól az Ő élete még nem lett egyszerű, nem kerülték el a gondok, és nem, hogy könnyebb, de talán még nehezebb is lett az élete. A hétvége során rájöttem arra, hogy Isten áldása az életemen nem azt jelenti, hogy akkor innentől kezdve keresztbe teszem a lábamat, majd pedig, ha valami baj ér szentségelek, hiszen miért is engedhette meg ezt, vagy azt, ha olyan jóságos. Nem. Isten áldása azt jelenti, hogy lehetőségem van arra, hogy megfelelően éljem az életemet. Én megkaptam azt a kegyelmet, hogy amikor épp valami marha nagy butaságot követnék el, valaki rám szól: Nana, nem úgy van az. Ez Isten áldása, a gondviselés, a védelmező, és olykor igen, jutalmazó kéz. Szűcs Péter Hirdetéseink Idén augusztus között tartjuk a Vincés tábort. A téma a Hit lesz, illetve annak három pillére: a Tudás, az Imádság és a Tettek. Részletes információk és jelentkezés: Lipinski Mihály CM atyánál famvinhung@gmail.com Mobil: 30/ Jelentkezési határidő: augusztus 17. 2

3 Gannes és Folleville Ha híres, nagy tiszteletnek örvendő emberekről beszélünk, életüket gyakran egy úthoz hasonlítjuk. Az út fogalma sokféleképpen értelmezhető. Legegyszerűbb földrajzilag. Ma már talán nem is találunk olyan embert, aki egész életét egyetlen helyen éli le. Mozgásban vagyunk, költözünk, változik életünk. Ezek a változások legtöbbször nem egyszerű lakcímváltozások, sokkal inkább életünk egy-egy új szakaszát, új feladatokat, új embereket, új környezetet jelentenek. Ezek pedig hatással vannak ránk. Befolyásolják gondolkodásunkat, mentalitásunkat, lelki életünket. Új sorozatunkban szeretnénk bemutatni kedves Olvasóinknak Páli Szent Vince életútját. Olyan helyeket, ahol élt, tevékenykedett, működött, melyek visszavonhatatlanul életútjának nyomait őrzik. Helyszínek múltjának és jelenének kontrasztba állításával mutatjuk be Szent Vince lelkének nyomait, illetve azok hatásait a helyszínek jelenére. Páli Szt. Vince életében 1617-ban olyan események történtek, melyek egész további szolgálatát meghatározták. Ebben az évben megértette, hogy mit vár tőle az Isten, mindez pedig két szakaszban történt: Gannes-ban és Folleville-ben, valamint kicsit később Châtillon-les- Dombes-ban. Gannes falu de Gondi Margit birtokában volt. Páli Szent Vincét egy haldoklóhoz hívták oda, egy idős emberhez, hogy lássa el őt szentségekkel. Az illető elvégezte a gyónást, meg lett erősítve a betegek kenetével és az Oltáriszentséggel. Ezek után meglátogatta őt de Gondi Margit is. Jelenlétében az idős ember, akit a nép igen rendes embernek tartott megvallatta, hogy elkárhozott volna, ugyanis az előző gyónások alkalmával eltitkolta súlyos bűneit. Ez a vallomás arra indította de Gondi Margitot, hogy beszéljen lelki vezetőjével Páli Szt. Vincével és megossza vele nyugtalanságát. Más problémákat is elmesélt Vincének, melyeket ő maga tapasztalt a szentgyónás elvégzése alkalmánál, pl. azt, hogy a gyóntató pap nem tudta elmondani a feloldozás formuláját. Ez a helyzet a papi képzés gyengeségének volt köszönhető, mely abban is megnyilvánult, hogy a papok nem foglalkoztak hitoktatással, nem tanították meg a híveket arra, hogy miként kell felkészülni a szentségek méltó felvételéhez. Emiatt sokszor az emberek is csak eljátszották a szentgyónást. Páli Szt. Vince válaszolt de Gondi Margit kérésére. Közeledett Szt. Pál apostol megtérésének ünnepe január 25-én a folleville-i templomban tartotta szentbeszédet, melyben bátorította a híveket az életgyónás elvégzésére. Elmagyarázta, hogy hogyan kell rá felkészülni, hogyan kell felkészülni a szentségek méltó felvételére. A szavai megérintették a híveket, a Szentmise után rögtön el is akarták végezni a szentgyónást. Szt. Vince, látván a tömeget, segítséget kért a jezsuitáktól, akik a közel lévő Amiens-ban éltek. Később hasonló beszédeket tartotta a de Gondi család többi birtokán is, de az első beszédet, melyet Páli Szt. Vince mondott a Misszióstársaság Lazaristák alapításának pillanataként is értelmezzük. Így az életgyónás a lazaristák által végzett pasztorációs munka egyik legfontosabb eleme lett. A mai napig Gannes-ban áll a templom, melyben 1940-ben felállították Páli Szt. Vince szobrát. A templom falán látható az akkori szószéket körülvevő rácsnak egy részlete is, valamint egy 3

4 kereszt a XVI. századból. Ezen kívül a templomi padok és a keresztkút valószínűleg szintén Páli Szt. Vince idejéből származik. A templom közelében egy kis kápolna is található, melyet a falu lakossága Szűz Máriának építtetett, és a keresztények segítségének szentelte fel. Páli Szt. Vince valószínűsíthetően többször is imádkozott ezen a helyen. A folleville-i templomban is sok emlék maradt, ami már Páli Szt. Vince idejében ott volt. Ezek közül érdemes megemlíteni a gyóntatószéket, a padokat, a keresztkutat, a festményeket, Szt. Jakob szobrát, az ólomüveges ablakokat és a tölgyfából készült szószéket, melyről Szt. Vince az első missziós szentbeszédét mondta. Folleville-ban egy vár is található, mely a de Gondi család tulajdona volt. A várban Páli Szent Vince több alkalommal is megszállt. Pünkösd Vasárnap május 19. Bibliai szövegrészlet: ApCsel 2, 1-13 Amikor az apostolok Jézus Anyjával voltak és ötven nappal Húsvét után együtt imádkoztak, Pünkösd ünnepén megkapták a Szentlélek ajándékát. Ennek az ajándéknak a jele a tűz volt. A Katolikus Egyház Katekizmusa így magyarázza a Szentlélek szimbólumát: Tűz. Míg a víz a Szentlélekben adott élet születését és termékenységét jelezte, a tűz a Szentlélek cselekedeteinek átalakító erejét szimbolizálja. Illés próféta, aki mint tűzvész jött, és szava lángolt, mint az égő kemence (Sir 48,1), imádsága által tüzet hozott le az égből a Kármel-hegyi áldozatra mint a Szentlélek tüzének előképét, mely átalakít mindent, amit megérint. Keresztelő János, aki Illés erejében és 4 lelkében (Lk 1,17) jár az Úr előtt, úgy hirdeti Krisztust, mint aki Szentlélekben és tűzben fog keresztelni (Lk 3,16), abban a Szentlélekben, akiről Jézus mondja később: Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. (Lk 12,49) A Szentlélek lángnyelvek alakjában száll a tanítványokra pünkösd reggelén, és tölti el őket. A lelki hagyomány megtartja a tűz szimbolikáját, mint ami a legjobban kifejezi a Szentlélek működését: Ne oltsátok ki a Lelket (1Tesz 5,19) (KEK 696). A katekizmusi magyarázata megvilágíthatja számunkra, hogy mit jelentett az apostolok számára a Szentlélek ajándéka: Új életet és termékenységet jelentett. Pünkösd ünnepe után teljesen megváltozott az apostolok élete. Erőt kaptak arra, hogy folytassák Jézus művét, beszélje-

5 nek Jézusról és így megmutathassák az embereknek a Szentlélekben megvalósuló, új életük felé vezető utat. Így gyarapodott Jézus nyája, az új tagok számára pedig megújult életük bizonyítéka Szt. Péter beszéde még aznap bekövetkezett. A Szentlélek átalakító erejének olyan hatása volt, mint amikor egy fém darabot a tűzbe helyeznek. Még a legdrágább fémeket is, még az aranyat, ezüstöt is megtisztítja a tűz, és formálhatóvá teszi azokat. A Szentlélek segítséget nyújtott az apostoloknak abban, hogy Jézusra hasonlíthassanak mindenben a tanításában, az erényekben, az áldozatvállalás készségében. A Szentlélek, mint az isteni szeretet lángja arra indította az apostolokat, hogy ezt a lángot elvigyék máshová is, hogy más emberek is részesülhessenek annak átalakító erejében. A Szentlélek bátorította az apostolokat a tanúságtételre és érthetővé tette a tanításukat megkapták ugyanis a nyelvek adományát. De biztosan a hallgatókban is munkálkodott képessé tette őket az örömhír befogadására. A elkövetkező századok során sokan megtapasztalták a Szentlélek működését. Közöttük volt Marillac Szt. Lujza is, aki június 4-én, Pünkösd vasárnap részesült a különös kegyelemben, melyet egyszerűen csak Fénynek nevezett. Az év elején lelki válságot élte át. Azon kívül, hogy a férje beteg volt, még azt is gondolta, hogy el fogja hagyni őt. A fia miatt is sokat szenvedett. De egy nap teljesen megváltozott az élete, ettől fogva másképpen tekintett a nehézségekre. Ez a változás vezetett ahhoz, hogy Páli Szt. Vincében megtalálta lelki vezetőjét és az ő segítségével elkezdett jobban bízni az isteni gondviselésben. Elhitte, hogy az őt érő megpróbáltatásokat az Isten nem büntetésként adja, elhitte, hogy Isten szereti őt. Erőt kapott a férje ápolásához és ahhoz, hogy vele maradjon a haláláig. Később megtalálta helyét és hivatását az Egyházban is Páli Szt. Vincével együtt megalapította az Irgalmas nővéreket, folyamatosan látogatta az irgalmas egyesületeket, képezte a nővéreket. Pünkösd ünneplése alkalom arra, hogy mi is: kérjük a Szentlélek fényét, kérjük, hogy alakítson át minket Jézus képmására, hogy új teremtménnyé váljuk; jobban bízzuk abban, hogy a Szentlélek által Jézus megerősít minket küldetésünk teljesítésében; higgyük, hogy kapunk erőt a tanúságtételhez, ahhoz, hogy érthetően és világosan hirdessük Jézust. Ima a Szentlélek hét ajándékáért Szentlélek Úristen, áraszd reánk a mai napon hét ajándékodat! Bölcsesség Lelke! Gyújts bennünk világosságot, hogy az egy szükségest szemünk elől soha el ne vétsük, hogy a földi élet eseményeit az örök igazságok fényében ítéljük meg, és a múló javak használatában örök szempontok vezessenek! Értelem Lelke! Tárd fel előttünk a kinyilatkoztatott igazságok értelmét. Adj az igazságok megértésén felül érzéket is Egyházad szelleme iránt, és őrizz meg a hitben való eltévedéstől! Jó tanács Lelke! Add, hogy meglássuk mindenben és kövessük Isten akaratát! Erősség Lelke! Add nekünk erőt a kísértésben, béketűrést a szenvedésben, állhatatosságot a bűn elleni harcban, és lendületes odaadást hivatásunk követésében! Istenfélelem Lelke! Önts belénk szent tiszteletet az isteni Fölség és az Ő kegyelmei iránt! 5

6 Tudomány Lelke! Mélyítsd el bennünk a megismerést, hogy tudjuk, mit miért kell hinnünk, képesíts az Úr igazságainak hirdetésére és megvédelmezésére! Jámborság Lelke! Alakítsd ki bennünk Krisztust! Alakíts minket isteni finomságoddal, hogy gyermeki egyszerűséggel, összeszedettséggel és komolysággal, szent örömmel és kedvességgel és az Isten fiainak szabadságával tegyünk bizonyságot az Evangéliumról Páli Szt. Vince mindig is nagy hangsúlyt fektetett a bűnbánat és kiengesztelődés szentségének kiszolgáltatására. Az életgyónást mely már előtte is ismert volt az egyházban különösen fontosnak tartotta. A Misszióstársaság Lazaristák alapítása során szintén jelen volt az életgyónás. Az alapítást követően a lazaristák minden népmisszió alkalmával törekedtek arra, hogy az emberek elvégezzék. Hasonlóképpen tettek az Irgalmas nővérek és a világiak az Irgalmasság Társulatának tagjai is, akik a betegek, rabok és szegények látogatását, segítését végezték. Az életgyónást elvégzők száma megmutatta, hogy a misszió mennyire hatásos volt. Mi az életgyónás? Gyónás egész életünkről, a hosszabb idő alatt elkövetett bűnökről. Az életgyónás mindegyik, vagy néhány előző gyónás megismétlése. Az életgyónás lehet: szükséges, hasznos, káros. Mikor végezhető el az életgyónás? Az életgyónás szükséges, amikor a gyónó meg van győződve, hogy bizonyos gyónásai érvénytelenek, vagy szentségtőrök voltak. A gyónás érvénytelen, ha a papnak nincsen hatalma a feloldazáshoz, illetve amikor nem mondta helyesen a feloldozás formuláját. A gyónás a gyónó hibájából is lehet érvénytelen: halálos bűn, vagy azok számának eltitkolása, halálos bűnök kitalálása, a lelkiismeretvizsgálat hiánya, bánat és javulás szándékának hiánya, a megtérés őszinte szándékának hiánya, szándékoson kereste a süket, alvó, vagy eszméletlen papot. Ha a gyónó meg van győződve a gyónás érvénytelenségéről, meg kell vallania minden halálos bűnt az 6 érvénytelen időszakból. Az életgyónás akkor is hasznos, ha az elvégzett gyónások érvényesek voltak: amikor a gyónó szeretne új életet kezdeni, az egész életéről szóló döntés előtt, megtérés, vagy életkörülményeinek változása előtt (pl.: házasságkötés, szerzetesrendbe, szemináriumba való belépés, örök fogadalom, pappá szentelés előtt), népmissziók és lelkigyakorlat alkalmával. Az életgyónás nem ajánlott: skrupulánsok esetében, mert lelki problémáikat elmélyítheti, vagy új nehézségeket okozhat. Hogyan készüljünk az életgyónásra? Amikor az életgyónás még nem volt kötelező, csak a halálos és az olyan bűnöket kellett megvallani, melyek különösen megterhelték a lelkiismeretet. Loyolai Szt. Ignác ugyanakkor azt javasolta, hogy a lelkiismeretvizsgálat alkalmával érdemes azzal kezdeni, hogy hálát adunk azokért a javakért, melyeket az Úrtól kaptunk. A hálaadást követően kérés következik a bűnök felismeréséért. A bűnök felismerésének alapja, melyeket gondolattal, szóval és cselekedettel elkövethet az ember: Isten tízparancsolata, egyházi parancsolatok, az Egyház aktuális tanítása elleni cselekedetek, életállapot elleni kötelességek, Szentlélek sugallatai elleni cselekedetek.

7 A SZERETET FÁJA A templomudvarnak egyik sarkában öreg száraz fa állt. Rég kivágták volna, de minden tavasszal megjelenik az ágán egy gyönyörű virág. A templom falai között az idő folyamán több plébános is megfordult, gondozták a kertet. Mindegyik ki akarta vágni a fát, de valamiért megkegyelmeztek neki. Egy nagyon öreg pap szolgált ott a sok fiatal között. Szerette mindenki. Ha az idejük engedte, ebédkor mindig elmondott egy történetet. Leginkább a kis fa történetét hallgatták szívesen. Új pap érkezett, meghallotta a történetet és arra gondolt, hogy Bernát atya nagy kitaláló, ilyen babonaság nincs, de éjjel mégis a fáról álmodott. Reggel felkereste Bernát atyát, kérem, mesélje már el nekem is azt a történetet. Ez megtörtént? Igaz, Még sok évvel ezelőtt. Fiatal káplán koromban ide helyeztek és körülbelül öt évet szolgáltam itt. Nagyon sok emberrel találkoztam az évek során. Úgy éreztem, szeretnek itt a hívek. Az egyik talán jobban. Sok idő telt el, amikor észrevettem Először nem reagáltam rá, de látnom kellett nap, mint nap, menynyire vonzódik hozzám. Én pap vagyok! erős kísértésnek ellenálltam még a legelején. Ekkor ő lépett, felhívott telefonon, hogy szeretne látni. Én visszautasítottam kedvesen, de megértette. Aztán csak telt az idő. Minden reggel mentem a kertbe, szerettem a fákat, virágokat, én is ültettem néhányat. Egy reggel ott találtam a nőt, gyomlálta a kert egyik sarkát. Amikor meglátott, felegyenesedett, akkor láttam először az arcát közelről. Tudtam, tőlem idősebb volt, pici szája, arca sima, egyetlen ránc se volt rajta. Mintha a Jóisten ott felejtette volna az ötvenes-hatvanas éveiben. Most is emlékszem, nagyon csinos volt. A nő rám nézett a bánatos szemével és azt mondta: fát ültetek ide, a szeretet fáját. Jó, hát csak ültesse. Másnap, amikor kimentem a kertbe, meglepetten láttam, valóban ott, ahol állt a nő, volt egy csodálatos fa. Tele volt valamilyen ismeretlen virággal. Minden reggel korán keltem, látni akartam a nőt, de nem találkoztam vele. Aztán el is felejtettem, volt elég dolgom Reggel, amikor locsoltam a kertet, a kis fát is megöntöztem, de úgy látszott, a fácska nem örül a víznek, mert mindennap rosszabbul nézett ki. A levelei lehullottak egy reggelre, az összes virágai pedig elhervadtak, szinte egyszerre. Tanácstalan voltam, mivel a kertnek egy gyönyörű színfoltja lett az idő folyamán. Egy napon újra eljött a nő. Épp csak felébredtem, kinéztem az ablakon, ami a kertre nézett ott volt a nő. Úgy láttam, belekapaszkodott a fába. Gyorsan felöltöztem, és lesiettem a kertbe. Még a szó utolsó foszlányait hallottam. Istenem, vegyél magadhoz, nem szeret itt senki! Láttam, hogy rázza a zokogás. Közelebb mentem, meg akartam vigasztalni, ekkor rám nézett, az arca maszatos volt a sírástól és feldúlt. Maga megmenthetett volna, de azt sem tudja, mi a szeretet, pedig pap, ugye? Megdöbbenve néztem rá, nem számítottam ilyen beszédre. Simogatásra emeltem a kezem, ő hátrált elkésett ezzel is, mondta még szipogva. Most már elmegyek, többé nem fog rólam hallani, aztán elfelejthet, ha tud, mert itt hagyom a fámat, hogy örökké emlékeztesse a szeretetre. Azóta se felejtettem el. Hát, ennyi mondta az öreg pap. Megbánta, atyám? Igen! Miért száradt el akkor a fa? Nem száradt el, örökké él, amíg szeretet van az emberekben. Tudja fiam, a legdrágább ajándék, ami drágább még az aranynál is, amit ember adhat vagy kaphat az a Szeretet Nagyné Zólyomi Katalin vincés testvérünk évek óta a Szeretetszolgálat tagja, önkéntes segítő. A miskolci Szent Margit csoport vezetője. Aktív, csoportját összefogja, sok programot szervez a tagok számára. A rábízott feladatokat mindig pontosan elvégzi, lelkiismeretes Vincés. Mindenki szereti. Több ilyen és hasonló novellát írt már. Vincés Hírmondó A Vincés Család kulturális lapja Kiadja: Szent Vince Kollégium és Szakkollégium 2081 Piliscsaba, Templom tér 14. famvinhung@gmail.com Felelős kiadó: Lipinski Mihály CM Alapító főszerkesztő: Szűcs Péter Fotók: Archivum Az újság korábbi számai elérhetőek a oldalon 7

8 V H K Sze Cs P Szo V H K Sze Cs P Szo április 1. Húsvéthétfő 2. Kedd Húsvét nyolcadában 3. Szerda Húsvét nyolcadában 4. Csütörtök Húsvét nyolcadában 5. Péntek Húsvét nyolcadában 6. Szombat Húsvét nyolcadában 7. Húsvét 2. vasárnapja - az isteni irgalmasság vasárnapja 8. Urunk születésének hírüladásának főünnepe (Gyümölcsoltó Boldogasszony) 11. Szt. Szaniszló püspök és vértanú emléknapja 14. Húsvét 3. vasárnapja 21. Húsvét 4. vasárnapja 23. Szt. Adalbert püspök és vértanú emléknapja 25. Szt. Márk evangélista ünnepe 26. Páli Szt. Vince ereklyének átvitelének emléknapja 28. Húsvét 5. vasárnapja 29. Sienai Szt. Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentjének ünnepe május 1. Szt. József a munkás emléknapja 2. Szt. Atanáz püspök és egyháztanító emléknapja 3. Szt. Fülöp és Szt. Jakab apostolok ünnepe 5. Húsvét 6. vasárnapja 7. B. Gizella emléknapja 12. Urunk mennybemenetelének főünnepe 19. Pünkösdvasárnap 20. Pünkösdhétfő Következik évközi 7. hét 23. B. Apor Vilmos püspök és vértanú emléknapja Thouret Szt. Johanna Antida szűz emléknapja 24. Szűz Mária, a keresztények segítségének emléknapja 26. Szentháromság vasárnapja 30. B. Marta Wiecka szűz emléknapja június V H K Sze Cs P Szo Szt. Jusztinusz vértanú emléknapja 2. Krisztus Szent Testének és Vérének főünnepe (Úrnapja) 3. Lwanga Szt. Károly és társai vértanúk emléknapja 5. Szt. Bonifác püspök és vértanú emléknapja 7. Jézus Szentséges Szívének főünnepe 8. A Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen Szívének emléknapja 9. Évközi 10. vasárnap 11. Szt. Barnabás apostol emléknapja 13. Páduai Szt. Antal áldozópap és egyháztanító emléknapja 15. Árpád-házi Boldog Jolán szerzetesnő emléknapja 16. Évközi 11. vasárnap 21. Gonzága Szt. Alajos szerzetes emléknapja 23. Évközi 12. vasárnap 24. Keresztelő Szt. János születésének főünnepe 26. Fontaine B. Mária Magdolna és társai szüzek és vértanúk emléknapja 27. Szt. László király ünnepe 28. Szt. Iréneusz püspök és vértanú emléknapja 29. Szt. Péter és Szt. Pál apostolok főünnepe 30. Évközi 13. vasárnap

Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek

Elküldött engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek 1 V Szűz Mária, Isten Anyja (Újév) - főünnep 2 H Nagy Szt. Vazul és Naziánzi Szt. Gergely püspökök és egyháztanítók 3 K 4 Sze Bayley Seton Szt. Erzsébet Anna 5 Cs 6 P Urunk megjelenése (Vízkereszt) - főünnep

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János

Szentmisenapló. név. osztály. Boldog Brenner János Szentmisenapló 2018 2019 Boldog Brenner János név osztály Boldog Brenner János életrajza Brenner János Szombathelyen született 1931. december 27-én, egy háromgyermekes család második fiúgyermekeként. János

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. NOVEMBER 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink:

SZENT ANNA PLÉBÁNIA. Állandó programjaink: Munkaterv 2018 1 Állandó programjaink: Mise a Karitászért: minden hónap utolsó keddje 7 órakor Mise a papi, szerzetesi hivatásokért: minden hónap első péntekén 18 órakor Mise a Rózsafüzér-társulatért:

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2018. JÚLIUS 30. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Szeptember Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17.

JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. 2018. ápr.22. húsvét 4. vasárnapja 17. JÉZUS A JÓ PÁSZTOR, MINT EGY GYÓGYSZERÉSZ Húsvét 4. vasárnapján Jézusról, mindannyiunk jóságos pásztoráról hallunk. Ezen a vasárnapon papi és szerzetesi hivatásokért

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2017. DECEMBER 29. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Január Szentmisék és szertartások rendje közösségi imaéletünk

Részletesebben

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján

Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján Foucauld atyáért adtak hálát halála 100. évfordulóján 2016. november 13. vasárnap 13:00 Boldog Charles de Foucauld halálának 100. évfordulójáról emlékeztek meg a budapesti Páli Szent Vinceplébániatemplomban

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért január 18-tól, Árpádházi Szent Margit napjától október 1-ig, Lisieux-i Kis Szent Teréz ünnepéig A másik Kis Szent Terézhez mondott ima mellett készült egy komolyabb

Részletesebben

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44 A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira

Részletesebben

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... Pasarét, 2014. március 23. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László Lekció: Malakiás 3,1-6 Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr... ELJÖN AZ ÚR Imádkozzunk! Dicsőítünk

Részletesebben

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak.

A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban felolvastak. Magyar honlap a Hit éve eseményeivel A püspöki kar körlevele a hit évének megnyitójára A püspöki kar körlevelet tett közzé a hit évének kezdete alkalmából, amelyet október 14-én, vasárnap minden templomban

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA AZ ÁLTALÁNOS RÓMAI NAPTÁRBAN MÁJUS Pünkösd vasárnapját követő hétfő (Pünkösdhétfő) A Boldogságos Szűz Mária, az Egyház Anyja Emléknap A MISEKÖNYVBEN (898-900.

Részletesebben

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11

A Ko m á r o m i. 2016. f e b r u á r 7. IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 2016. f e b r u á r 7. A Ko m á r o m i plébánia hírlevele IV/6. szám Iz 6,1-2a.3-8; 1Kor 15,1-11; Lk 5,1-11 Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam. Sokféleképpen lehet látni az Urat: látomásban,

Részletesebben

Egyházközségi hírlevél

Egyházközségi hírlevél HAVAS BOLDOGASSZONY PLÉBÁNIA 2019. JANUÁR 31. Egyházközségi hírlevél Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja Ministránsok és cserkészek Férfiszövetség, Rózsafüzértársulat és a Keresztény édesanyák

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

2015. március 1. Varga László Ottó

2015. március 1. Varga László Ottó 2015. március 1. Varga László Ottó 2Kor 4:6 Isten ugyanis, aki ezt mondta: "Sötétségből világosság ragyogjon fel", ő gyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ

TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ TERÉZ MISSZIÓ A GYERMEK JÉZUSRÓL NEVEZETT SZENT TERÉZ IMAMISSZIÓ A Teréz Missziót megalapító és ma is vezető BRUNO THÉVENIN Atya tanúságtétele: Ezzel a tanúságtétellel szeretném elmondani, hogy mikor és

Részletesebben

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj! E L Ő S Z Ó XVI. Benedek pápa a II. Vatikáni Zsinat megnyitásának 50. évfordulója alkalmából a 2012. október 11. és 2013. november 24., Krisztus király ünnepe közötti időszakra meghirdette a hit évét,

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz

Életfa. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // A régi székely himnusz Életfa // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója // Magyar Vonat Csíksomlyón A régi székely himnusz Hej, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben légy

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE II. évfolyam 11. szám 2009. november Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága. Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! 1 A NÉP RÉSZVÉTELÉVEL BEMUTATOTT MISE RENDJE BEVEZETŐ SZERTARTÁS Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. NÉP: Ámen. A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,

Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, 1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..

Részletesebben

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály

Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: osztály Bódi Mária Magdolna élete, boldoggá avatási eljárása Felső tagozat: 6-12. osztály 1. Mit jelent a boldoggá avatás (latinul: beatificatio) és a szentté avatás (canonisatio)? 2. a, Ki volt Bódi Mária Magdolna?

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára. HITTAN - ANYAG ÖSSZEFOGLALÁSA BÉRMÁLKOZÓK RÉSZÉRE 2016. 1. Ki az Isten? Az egész világ Ura és a mi Mennyei Atyánk 2. Hány személy az Isten? Az Isten három Személy: Atya, Fiú, Szentlélek. 3. Mit jelent

Részletesebben

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE 6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE gyülekezeti (vasárnap délelőtti) istentiszteleten felépítés BEVEZETÉS (BEJELENTÉS, IMÁDSÁG) RÖVID IGEHIRDETÉS HÁZASTÁRSAK MEGÁLDÁSA 67 A házasság megáldásának emlékünnepe

Részletesebben

2018. jún.3. Úrnapja 22.

2018. jún.3. Úrnapja 22. 2018. jún.3. Úrnapja 22. VASÁRNAPI ÜZENET KÉT SZÖVETSÉG Úrnapján idén a két legfontosabb szövetség szentírási szakaszait hallottuk: Mózes vérrel hinti meg a népet, mely megígéri, hogy megtartja Isten rendeléseit,

Részletesebben

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) Szepesy László Pasarét, 2014. február 09. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Szepesy László HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS Alapige: Malakiás 2,13-16 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könnyhullatással, sírással

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

Bérmálási vizsgakérdések

Bérmálási vizsgakérdések 1 Bérmálási vizsgakérdések 1. Miért bérmálkozol? Hogy a Szentlélek ajándékát elnyerjem. 2. Mire képesít a Szentlélek a bérmálkozásban? Hogy felnőtt keresztény legyek, vagyis saját akaratomból Jézus tanítványa

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

A bűnbocsánat szentsége

A bűnbocsánat szentsége A bűnbocsánat szentsége 1 A keresztségben Isten gyermekei lettünk visszakaptuk mindazt, amit az ember az eredeti bűnnel elvesztett: a szentség lehetőségét. De természetünk gyenge és törékeny, állandóan

Részletesebben

Megújult az egyházközségi honlap

Megújult az egyházközségi honlap LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL XIV. évfolyam 3. szám 2014. március Megújult az egyházközségi honlap Amint a templomi hirdetésekben már hírül adtuk, megújult a plébánia honlapja. A

Részletesebben

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3. 10. tanulmány Jézus Jeruzsálemben május 28 június 3. SZOMBAT DÉLUTÁN e HETI TANULMÁNYUNK: Zakariás 9:9; Máté 21:1-46; 22:1-15; Apostolok cselekedetei 6:7; Róma 4:13-16; Jelenések 14:7-12 Sohasem olvastátok

Részletesebben

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT

KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT KÖZÉP-MAGYARORSZÁG, DÉL-DUNAMENTI ISTENI IRGALMASSÁG ÉS A BÉKE KIRÁLYNőJE IMACSOPORT 2014 AZ ISTENI IRGALMASSÁG ÜZENETEI "Az Egyháznak a legfontosabb teendői között kell számon tartania, hogy hirdesse

Részletesebben

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia

HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia HIRDETÉSEK Szent Anna Plébánia 2015.12.27. Szent Család vasárnapja Egyházközségi programok A hét ünnepei, szentjei hétfő: Aprószentek péntek: Szűz Mária, Istenanyja vasárnap: karácsony 2. vasárnapja 31,

Részletesebben

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia. 2011. március megjelenik évente néhányszor Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia 2011. március megjelenik évente néhányszor CSALÁDI LELKINAP Apák napja (és márciusban)? Idei lelkinapunk egy kicsit másképp - családi lelkinap : - egy házaspár fogja tartani:

Részletesebben

Úton - Páli Szent Vince életének állomásai: A tanulás évei. XVI. Benedek pápa üzenete a béke világnapjára. A csodásérem szimbolikája

Úton - Páli Szent Vince életének állomásai: A tanulás évei. XVI. Benedek pápa üzenete a béke világnapjára. A csodásérem szimbolikája Úton - Páli Szent Vince életének állomásai: A tanulás évei XVI. Benedek pápa üzenete a béke világnapjára A csodásérem szimbolikája Amikor átölel a csend - Nagyné Zólyomi Katalin novellája Hosszabb hallgatás

Részletesebben

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36.

2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. 2018. szept.23. évközi 25. vas. 36. KÉT KERÉKEN KÖVETSÉGBEN A VATIKÁNBAN "Hogyan hallja hát őket mindegyikünk a saját anyanyelvén?" (ApCsel 2:8) 1 cél, 2 kerék, 5 püspök, 6 ország, 40 nap, 300 település,

Részletesebben

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Kezdés 8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ Olyannyira fontos téma a szolgálatra nevelés, hogy talán ezzel kellett volna kezdeni az egész sorozatot. A szolgálat az egyik leghatékonyabb gyógyír a mai tévútra

Részletesebben

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember. MÉGIS Alapíttatott azzal a céllal, hogy közösségünk erısödjön, egymásnak ily módon is lelki támaszt nyújthassunk és a mindenkori eseményekrıl hírt adjunk. HAVAZÁS Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak

Részletesebben

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10. Pasarét, 2014. április 18. (nagypéntek) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu Horváth Géza VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT Lekció: Márk 10. Alapige: Márk 10,45 Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak,

Részletesebben

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS

Isten halott? SZEVERÉNYI JÁNOS SZEVERÉNYI JÁNOS Isten halott? Azokra való tekintettel adtam előadásomnak ezt a címet, akik mernek kérdezni, akik fenntartják maguk és embertársaik számára a kételkedés jogát, kockázatát, gyötrelmét és

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

Hogyan jött létre a kiállítás?

Hogyan jött létre a kiállítás? Mindannyian szívesen foglalkozunk valamivel, vagy éppen gyűjtünk valamit. Árus-Kovács Gábor katolikus plébánosunk miseruhákat gyűjt, melyből a tavasz folyamán kiállítást rendeztek Balatonalmádiban. Az

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT!

Az Úrnapot követő péntek, az XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! XXVII. ÉVFOLYAM, 6. (316.) SZÁM, 2016. JÚNIUS EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS! ENGESZTELJÜK JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉT! Az Úrnapot követő péntek, az egyházi év utolsó változó ünnepe a Szent Szív, számunkra

Részletesebben

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros. 2008. 03. 21. Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Újpest-Belsőváros 2008. 03. 21. Nagypéntek Loránt Gábor KERESZTREFESZÍTÉS Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56 Miután kigúnyolták mármint Jézust levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és

Részletesebben

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN 1 IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden

Részletesebben

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. PPEK 879 Gyermekimák Gyermekimák mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában. Bővebb felvilágosításért és a könyvtárral kapcsolatos legfrissebb

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés

Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés Református Pedagógiai Intézet Bibliai szemléletű szervezetfejlesztés dr. Szalai Zsolt 2018. április 13. 1 Tartalom Látás és küldetés meghatározásának fontosság A minket körülvevő valóság megértése Képességeink

Részletesebben

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor

Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor Pasarét, 2007. április 7. Földvári Tibor NAGYSZOMBAT AZ ÚR AKARATA SZERINT Ézs 53, 9-12 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot,

Részletesebben

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1.

Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. SZENT BAZIL OKTATÁSI KÖZPONT HAJDÚDOROG Ady E. u. 23-27. Általános Iskola Hajdúdorog Petőfi tér 1. LELKIPÁSZTORI PROGRAM 2009/2010 Munkaterv a tanévre: Augusztus 24-25. 9.oo - Pedagógusok lelkigyakorlata

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

nk és s Istennek? megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett A húsvh svét értéke nekünk nk és s Istennek? Mit jelent a húsvét az átlagember számára? Generated by Foxit PDF Creator Foxit Software

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része Kislányként sok álmom volt. Embereknek szerettem volna segíteni, különösen idős, magányos embereknek. Arrol

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria! Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

1. Vers az elsőáldozási szentmisében

1. Vers az elsőáldozási szentmisében 1. Vers az elsőáldozási szentmisében A szentmise elején, miután a pap a hívőket köszöntötte, a gyerekek az oltár előtti lépcsőre állnak abban a sorrendben, ahogyan az egyes versszakokat mondják. A hitoktató

Részletesebben

938. szám 2013. május 19.

938. szám 2013. május 19. A SZEGED-FELSŐVÁROSI SZENT MIKLÓS PLÉBÁNIA LAPJA 938. szám 2013. május 19. Pünkösdvasárnap Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek ApCsel 2,1-11 Amikor elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták

6 Tiszták, hősök, szentek. Apostolok és evangélisták 6 Tiszták, hősök, szentek Apostolok és evangélisták 2013 Jézus a Péter nevet adta neki, ami kősziklát jelent ( 2 ) Szent Péter apostol Főünnepe: június 29. Simon néven született a Genezáreti-tó partján

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció 2014. Március 16. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció II/11. szám Íme a totális kommunikáció! A tanítványok minden érzékszervükkel vesznek

Részletesebben

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET Istenem, jöjj segítségemre! Uram, segíts meg engem! Dicsıség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben most és mindörökké. Amen. HIMNUSZ 2 SZENT BERNÁT

Részletesebben

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ 2015. DECEMBER 31. Január 10-én-én, a Regina Mudi-templom ovis miséjén a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola 3.a osztályos tanulói egy rövid jelenettel szerepeltek.

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje októberben. Egyházközség Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje októberben

Részletesebben

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám.

Az elsõ. 2012. május 20. 9. évf. 5. szám. 9. évf. 5. szám. 2012. május 20. Az elsõ Az elsõ egyben az egyetlen is. Elsõbõl nincsen több, ezért életünk során végig egyben egyetlen is marad, ami meghatározza életünket. A házasság is családdá csak

Részletesebben

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM

TORNYOSPÁLCAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÁLDÁS REFORMÁTUS DIAKÓNIAI KÖZPONT IDŐSEK NAPPALI ELLÁTÁSA PROGRAMFÜZET 2015/5. SZÁM 19.hét május4-8. Május hónap - tervezett programok Hétfő Anyáknapi köszöntő Mónika,Flórián Kedd Egészségmegőrző nap Györgyi,Gotthárd Szerda Piac Ívett,Frida Csütörtök Kéz és körömápolás Gizella,Bendegúz

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben