ÉFOSZ HÍRLEVÉL: június

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "ÉFOSZ HÍRLEVÉL: június"

Átírás

1 ÉFOSZ HÍRLEVÉL: június TARTALOM SZÖVETSÉGI HÍREK VERSENYKÉPESSÉG EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT HÍREK SZABÁLYOZÁS NÉPEGÉSZSÉGÜGY FENNTARTHATÓSÁG PÁLYÁZATOK KÖZELGŐ ESEMÉNYEK SZÖVETSÉGI HÍREK Június 8-án, több mint 100 fő részvételével került megrendezésre konferenciánk az élelmiszerek hozzáadott cukortartalmának csökkentése témájában, Cukorfogyasztás-csökkentés: egészségpolitikai célok és lehetőségek a táplálkozástudomány, az élelmiszerbiztonság, a technológia és a versenyképesség tükrében címmel. A rendezvény célja az volt, hogy az előadók és a résztvevők a lehető legtöbb oldalról körüljárhassák napjaink egyik legaktuálisabb táplálkozástudományi és népegészségügyi kérdését, valamint tájékozódjanak mindazokról a lehetőségekről és kötöttségekről, amelyek a termékfejlesztés gyártói oldalának mozgásterét meghatározzák. Azt reméljük, hogy a csaknem száz fő részvételével lezajlott konferencia megfelelő mélységű háttér-információt biztosított az érintettek számára az Európai Unió által szorgalmazott cukorfogyasztás-csökkentési program hazai megvalósításához. Célunk volt az is, hogy az illetékes döntéshozók és a vállalkozások közös gondolkodását elősegítsük annak érdekében, hogy a kérdés megoldása kapcsán felmerülő lehetőségeket és kihívásokat azonosítsuk, nem utolsó sorban figyelembe véve az élelmiszeripar jelenlegi súlyos versenyképességi problémáit is. A konferencia előadói voltak: Éder Tamás (elnök, ÉFOSZ), Zsigó Róbert (államtitkár, FM), dr. Biró Krisztina (osztályvezető, EMMI), dr. Sarkadi-Nagy Eszter (főosztályvezető, OGYÉI-OÉTI), Kubányi Jolán (elnök, MDOSZ), Szigeti Tamás (igazgató, Wessling Hungary), Benke Anna (szövetségi titkár, MÉSZ), Miklósvári Géza (elnök, MAGYÜSZ), Werli József (szakmai titkár, Pékszövetség), Székely Dóra (MHKSZ) Az elhangzott előadások közül a megjelentetésre engedélyezett prezentációk elérhetőek az ÉFOSZ honlapján az Események menüpont alatt. A szintén június 8-ra tervezett elnökségi ülésünk a határozatképesség várható hiánya miatt elmaradt. Következő elnökségi ülésünket szeptember 7-én, 14:00 órakor tartjuk. Feltétlenül számítunk az elnökségi tagok megjelenésére! második félévtől tagjaink sorában üdvözölhetjük a hazánk legtöbb jelentős tejipari feldolgozó-vállalkozását tömörítő Tejipari Egyesülést. Reméljük, hogy mind az Egyesülés, mind az ÉFOSZ számára hasznos együttműködés veszi kezdetét ezzel a lépéssel. 1 / 10

2 VERSENYKÉPESSÉG Támogatások Az Édességgyártók Szövetsége kiváló szervezésében került sor június 24-én a MAPI közreműködésével az aktuális uniós pályázatokat bemutató rendezvényre, melyre a társszövetségek is meghívást kaptak. Az ÉFOSZ munkatársa részt vett a eseményen, ahol színvonalas, workshop jellegű előadások közt mutatták be az élelmiszeripari vállalkozások számára releváns pályázati felhívásokat az érdeklődőknek. A rendezvényen érintettek számos aktuális, praktikus kérdést, illetve részletet is, amelyre a pályázatokról más szemszögből beszélő illetékesek (pl. FM) nem szoktak kitérni. Az alábbi táblázatban összefoglalva láthatják, hogy mely pályázatokról volt szó részletesen is. KSH adatok A fogyasztói árak májusban átlagosan 0,2%-kal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen időszak alatt jelentős mértékben csökkent az üzemanyagok ára májushoz viszonyítva az elmúlt 12 hónapban az élelmiszerek ára összességében nem változott. Ezen belül a cukor ára 19,7, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 8,9, az étolajé 7,9%-kal nőtt, a sertéshús ára 18,5, a tejé 7,7, a sajté 6,9%-kal csökkent. Ezzel szemben az elmúlt 1 hónapban (2016. áprilishoz viszonyítva) az élelmiszerek ára 0,3%-kal nőtt, ami meghatározóan az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs 3,2%-os drágulásának következménye. E csoport nélkül számítva az élelmiszerek ára 0,1%-kal mérséklődött. A sajt ára 2,3, a tejé 1,1, a kenyéré 0,7%-kal csökkent. 2 / 10

3 forrás: KSH gyorstájékoztatók FAO élelmiszer-árindex A FAO élelmiszerár-indexe (FFPI) az elmúlt hónaphoz képest 2,1%-ot emelkedett és 155,8 ponton zárt május végén. Habár a májusi növekedéssel már zsinórban negyedik hónapja emelkedik az index értéke, még mindig 7%-al alatta marad az egy évvel korábbi időszakhoz. Az indexet alkotó termékcsoportok a növényi olajok kivételével emelkedést mutattak. Kiemelhető a cukor árak emelkedése, a többi termékcsoport mérsékelt javulást mutat. forrás: FAO food price index TTIP: EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás Július között tartják a TTIP tárgyalások 14. körét, ezúttal Brüsszelben. Az Egyesült Királyság EU-ból történő kilépéséről döntő népszavazás (BREXIT) hatásai a TTIP tárgyalásokra még nem láthatóak egyértelműen. Mindazonáltal hazai vonatkozású fejleményről be tudunk számolni a TTIP, és egyéb egyezmények kapcsán. Az Országgyűlés június 14-án elsöprő többséggel elfogadta Az Európai Unió harmadik országokkal kötött kereskedelmi és beruházási megállapodásaival kapcsolatos követelményekről szóló, módosító indítvánnyal bővített egységesített határozati javaslatot. 3 / 10

4 A 178 igennel, mindössze 2 nem ellenében elfogadott Országgyűlési határozat három nagyon fontos dolgot tartalmaz: 1. Kimondja, hogy a Kormány ne támogassa olyan szabadkereskedelmi megállapodás létrejöttét, amely anti-demokratikus vitarendezési eljárást (lásd ISDS első változatait) tartalmaz, továbbá veszélyezteti a környezet- és egészségvédelem, az élelmiszerbiztonság, valamint az emberi jogi, illetve munkajogi garanciák jelenlegi szintjét. 2. Kötelezi a kormányt, hogy a tervezett egyezmények tárgyalásain azt az álláspontot képviselje, hogy az egyezmények hatályba lépéséhez a tagállamok parlamentjének a jóváhagyása legyen szükséges. 3. Az egyezmények előzetesen ne léphessenek életbe mindaddig, amíg valamennyi EU-tagállam nem dönt annak elfogadásáról. Ennek az elfogadott határozatnak európai szinten is nagy jelentősége van, mert ezzel Magyarország erőteljesen letette a voksát amellett, hogy a tárgyalás alatt álló nemzetközi kereskedelmi egyezmények ne tartalmazzák az anti-demokratikus vitarendezési eljárásokat és ne jelentsenek visszalépést a környezet- és egészségvédelem, az emberi jogok és a munkajogok, illetve az élelmiszerbiztonság már elért szintjéhez képest. A tagállamok közül szintén az elsők között foglaltunk állást arról, hogy a közvetlenül választott hazai döntéshozóknak is beleszólásuk kell legyen az ekkora horderejű nemzetközi kereskedelmi egyezmények elfogadásába, és ezek csak akkor léphessenek életbe, ha minden EU-tagállam ratifikálta már az egyezményeket. EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT HÍREK Kormányzati elismerést kapott kezdeményezésünk Az Együtt a Fogyasztókért kezdeményezés több alkalommal és rendezvényen is szóbeli kormányzati elismerést kapott. Az OTÁP 2014 sajtó-nyilvános bemutatójának zárszavában került az elmúlt év pozitív táplálkozáspolitikai lépései között kiemelésre a hazai élelmiszeripar és az ÉFOSZ proaktív hozzáállása és népegészségügyi kezdeményezése (erről a rendezvényről készített beszámolónkat ld. a népegészségügy címszó alatt). A cukorcsökkentésről tartott saját konferenciánkon az összes kormányzati előadó és az MDOSZ elnöke is elismerőleg nyilatkozott a vállalások szerepéről és életre hívásáról. A NETA-ból leírható egészségügyi programok tárgyában tartott kormányzati tájékoztatón szintén pozitív fényben kerültünk feltüntetésre. Cikk jelent meg a vállalásokról a Sport&Move magazinban A szabadidősporttal és életmóddal foglalkozó havilap támogatja kezdeményezésünket, a júniusi számban ennek keretében jelenik meg ez a cikk a vállalásokról. Az együttműködésünk keretében a lap kedvezményes hirdetési feltételeket biztosít az ÉFOSZ tagok számára. A részletekről az Igazgatóság ad további tájékoztatást. A kezdeményezés honlapjára felkerültek az új vállalások (cukorcsökkentés + érzékenységgel rendelkező fogyasztóknak szánt új termékek) A főoldalon új menüpontok alatt kerültek kiemelésre az új vállalások. A korábban a kalóriatartalom csökkentése alatt szereplő cukor-csökkentésre vonatkozó vállalásokat az új vállalás alatt is feltüntettük. Várjuk a további vállalásokat mindkét témában. 4 / 10

5 Figyelemmel az uniós cukorcsökkentési programra is, az idén arra ösztönözzük a kezdeményezéshez már csatlakozott vállalkozásokat is, hogy ahol csak lehetséges tegyenek új, a termékek cukortartalmára vonatkozó vállalásokat, lehetőség szerint fókuszálva a gyerekekre (üdítők, lekvárok, gyümölcskészítmények, tejtermékek, bébiételek, édességek, péksütemények). A vállalások honlapjára továbbra is örömmel töltünk fel a kezdeményezéssel összefüggésbe hozható vállalati megmozdulásokat is (a vállalásokkal kapcsolatos sportesemények, rendezvények, termékfejlesztések stb.). SZABÁLYOZÁS Szennyezőanyagok MCPD-észterek és glycidil észterek: az érintett ágazatokat képviselő szakmai szövetségek és tagvállalatok közreműködésével elkészítettük az ÉFOSZ reaktív álláspontját, melynek lényege a következő: az iparág évek óta szorosan együttműködik a tudománnyal, a jogalkotókkal és a hatóságokkal ebben a témában, a jelenlegi előírásoknak minden termék megfelel, az ipar saját erőfeszítéseinek köszönhetően a kérdéses anyagok egy részéből a fogyasztói bevitel nagysága jelentősen csökkent, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a csökkenés folytatódjék, mert számunkra elsődleges fontosságú a fogyasztók biztonsága. Eddig Olaszországból kaptunk híreket komolyabb visszhangról (pálmazsír tartalmú termékek kitiltása egy üzletláncból). Ugyanakkor az Európai Parlament összes frakcióját képviselő több mint 70 képviselő nyújtott be kérdést a DG SANTÉ vezetőjéhez "a növényi olajok, különösen a pálmaolaj rákkeltő glycidil észter-tartalmának" tárgyában arra vonatkozóan, hogy mit szándékozik tenni a Bizottság a veszély csökkentése érdekében. Az erős politikai támogatottság miatt valószínű, hogy egy elkövetkező plenáris ülésen fogják tárgyalni az ügyet. Hazai sajtó-megjelenést eddig nem láttunk, megkeresést nem kaptunk. Élelmiszerjelölés Tápértékjelölés Franciaországban elfogadtak egy új egészségügyi törvényt, amelyben egy nemzeti tápértékjelölési rendszer alapjait helyezték le. A törvény nem határozza meg, hogy melyik sémát kell alkalmazni, ezt egy rendeletben fogják szabályozni és a kiválasztás egy fogyasztói kutatás lebonyolítása után fog megtörténni. A minisztérium választása a következő négy rendszer fogyasztói tesztelésére esett: 5C (Hercberg-rendszer), a szemafor (traffic light) rendszer, a "fejlesztett GDA/INBÉ" rendszer és a "SENS" nevű rendszer (a Carrefour fejlesztésében). A vizsgálatot várhatóan 2016 harmadik és negyedik negyedévében fogják elvégezni. A végkövetkeztetést várhatóan még ebben az évben meg fogják jelentetni. A Hercberg-rendszert és a Carrefour sémáját a következő hírlevelünkben fogjuk bemutatni. (Emlékeztetőül: az uniós jogszabályok alapján december 13-tól kevés kivétellel minden előrecsomagolt élelmiszeren kötelező lesz a tápérétékjelölés feltüntetése áprilisában hét tagállam érvelt az Agrárminiszterek Tanácsában a brit szemafor rendszer ellen, melyre vonatkozóan 2014 októberében elvileg előzetes uniós kötelezettszegési vizsgálat is megindult. Az Európai Bizottságnak a frontoldali (FOP) tápértékjelölési rendszerekről, ezek közös piacra gyakorolt hatásár és az esetleges harmonizációs javaslatról elvileg 2017 december 31-ig kell jelentést - és esetleg jogszabály tervezetet - készítenie. Globális szinten a Codex Alimentarius valószínűleg egy új útmutató elkészítésére tesz javaslatot 2017 októberében a frontoldali tápértékjelölések témájában.) 5 / 10

6 Hozzáadott cukor a tápértékjelölésben A múlt hónapban ismertettük az erre vonatkozó új amerikai előírásokat. A FoodNavigator június 1-i cikkében arra keresi a választ, hogy az európai fogyasztók számára is hasznos lenne-e a hozzáadott cukrok külön történő feltüntetése. Ízelítő a kérdésre kapott válaszokból: FoodDrinkEurope (Florence Ranson): "Biológiai szempontból az emberi szervezet nem tesz különbséget a hozzáadott és az eleve az összetevők által tartalmazott cukrok között. Emellett analitikai szempontból is problémás a hozzáadott cukrok mennyiségének pontos elválasztása. Az uniós és a WTO Codex Alimentarius szabályozás is össz cukortartalomról beszél. Ha az adott élelmiszer cukrot tartalmaz, akkor az összetevők listája választ ad azok forrására, a tápértékjelölés pedig megadja az élelmiszer által tartalmazott cukrok mennyiségét." Action on Sugar (Kawther Hashem táplálkozástudományi szakértő): "Fontos lenne megkülönböztetni a szabad cukrokat a gyümölcsökben, zöldségekben és tejtermékekben eleve meglévő cukroktól, mert táplálkozásunkban a szabad cukrok fogyasztását kell korlátok között tartani. A szabad cukrok közé tartoznak az élelmiszerekhez adott cukrok, valamint a mézben, szirupokban, gyümölcslevekben és gyümölcs sűrítményekben megtalálható cukrok. Nem soroljuk ugyanakkor ezek közé a tejben, a természetes állapotú gyümölcsökben és zöldségekben található cukrokat. A hozzáadott cukrok egyértelmű jelölése elősegítené a reformulációt és az egészségesebb táplálkozást." További részletek a cikkben. Kötelező származási hely jelölés: francia tervezet Előző hírleveleinkben is említett francia jogszabály-tervezet körül nem csitulnak a politikai viták: a Bizottság azóta a legmagasabb politikai szintre emelte az ügyet. Májusban Dánia, Belgium és Luxemburg írásos véleményben adott hangot a francia tervezettel kapcsolatos erős aggályainak. A döntés húzódik, de az Európai Bizottságnak legkésőbb július 5-ig állást kellene foglalnia az ügyben, ennek elmaradása a francia tervezet hallgatólagos elfogadását jelentené. Közben a többi tagállam sem tétlenkedik: máris hasonló intézkedéseket tervez Románia, Észtország, Portugália és Olaszország is. Júliusi hírlevelünkben ezért visszatérünk az uniós fejleményekre. Mi történik, ha a Bizottság áldását adja a tervezetre és beindul a tagállami jogszabály-gyár? Annak megítélése, hogy milyen hatással lehet ez a kétségtelenül protekcionista jellegű folyamat és egy hasonló tartalmú nemzeti jogszabály a hazánkban működő vállalatokra, korántsem egyértelmű. Az import-termékek visszaszorítása első látásra segíthetné például a válsághelyzetben lévő tej alapanyag-termelők és feldolgozók helyzetét. Ugyanakkor ez az állítás csak akkor állná meg biztosan a helyét, ha a következő feltételek érvényesülnének a hazai piacon: a hazai alapanyag versenyképes áron és minőségben, megfelelő és állandó mennyiségben állna a feldolgozók rendelkezésére (jelenleg nem ez a helyzet), a feldolgozók versenyképes áron tudnának regionális viszonylatban is versenyképes árú és minőségű termékeket előállítani (ennek akadálya pl. az elavult géppark), vagy ezek nem vagy részleges teljesülése esetén a hazai vásárlók valóban hajlandóak lennének adott esetben magasabb árat fizetni az itthon, hazai alapanyagból előállított, alacsonyabb minőségű termékekért. Ugyanakkor természetesen azzal is számolni kellene, hogy az alapanyag és a késztermék export feltételei romlanának más tagállamok hasonló intézkedései miatt! 6 / 10

7 NÉPEGÉSZSÉGÜGY Az OTÁP 2014 eredményeinek hivatalos ismertetésén jártunk Június 2-án ismerkedhetett meg a szakmai közönség az Országos Táplálkozás és Tápláltsági Állapot vizsgálat eredményeivel. Elöljáróban meg kell említeni, hogy a tervezetthez képest a vizsgálat megvalósulási aránya a 857 résztvevővel rendkívül alacsony, mindössze 27 százalék lett (ez azt jelenti, hogy eredetileg négyszer ennyi napló felvételét tervezték a reprezentativitás biztosítása érdekében). Elvileg a vizsgálataik alapján ugyanakkor ezt a felmérést is reprezentatívnak tartják a kor/nem/lakhely adatok alapján. A hazánkban lefolytatott első táplálkozási vizsgálat (1985) még főre terjedt ki, akkoriban a létszám harminc százalékánál laborméréseket is folytattak. Most arra büszkék, hogy a 2009-es vizsgálattal való módszertani stb. egyezések miatt jól összehasonlíthatók az eredmények. Ezúttal az újdonság az volt, hogy a résztvevők lépésszámlalót kaptak, így az általuk végzett testmozgás mennyiségét is felmérték. A NETA termékek fogyasztására is rákérdeztek (ugyanakkor ez utóbbi eredményeit külön nem mutatták be). A férfiak sófogyasztásának minimális csökkenésén kívül, gyakorlatilag nincs olyan a vizsgált táplálkozási szokások között, amelyek ne rosszabbodtak, vagy stagnáltak volna a legutóbbi vizsgálat óta (ami 2009-ben volt). A sófogyasztásban egyébként 1992 óta lineárisan csökkenő tendencia tapasztalható. Szomorú adat, hogy a zöldség-gyümölcs fogyasztás százalékkal csökkent, a rost és a vitamin-bevitel szintén csökkent ennek megfelelően (pedig ezekből az elavult nemzeti ajánlásaink miatt eleve alacsonyabb szintet javasolunk, mint az uniós/régiós értékek). Az energia-bevitelben még mindig a javasoltnál nagyobb százalékban részesednek a zsírok (a szénhidrátok kárára!). A nők esetében ez az arány 2009 óta romlott. A hozzáadott cukorfogyasztásban fele-fele arányban vannak képviselve a feldolgozott élelmiszerekből és az otthoni cukrozásból származó cukrok. Nem lehet egyelőre tudni azt, hogy 2009-ben hogyan alakult ez az arány. A cukorfogyasztás jelenleg a napi energia-bevitel 8-9 százaléka között van (egy pár tizedszázalékot nőtt ez az érték 2009 óta). A WHO ajánlásában ez 10 százalék, puha ajánlásában pedig 5. Ez utóbbit szeretné elérni itthon az egészségügyi kormányzat. A magyaroknak százaléka egyáltalán nem fogyaszt teljes kiőrlésű gabonát. A magyarok jelentős hányada a kívánatosnál jóval kisebb mennyiségű vitamint és ásványi anyagot fogyaszt. Kritikusan alacsony a D-vitamin és a biotin bevitel (a bevitt D-vitamin jelentős része a margarinból származik, ezt az előadó elismerte). A kívánatos 4:1 arányú omega 6/omega 3 bevitel helyett itthon ez az arány 28:1. A népesség igen nagy aránya egyáltalán nem sportol, és ezek nagy része soha életében nem is sportolt (ez utóbbi a férfiak esetében például 44%!). Minél kevesebbet mozog valaki, annál inkább túlsúlyos. Már az átlagos BMI is a túlsúlyos kategóriában van, és az elhízottság tekintetében szignifikáns változás nem történt az előző vizsgálat óta. Az összefoglalóban a fentiek alapján azt állapították meg, hogy újabb intervenciókra és az egészségpolitikai üzenetek hatékonyabb kommunikációjára van szükség, de pozitív példaként emelték ki az ÉFOSZ népegészségügyi kezdeményezését. A testmozgást illetően Martos Éva elmondta, hogy az ipar sokat tesz, ugyanakkor bárcsak a reformuláció is ilyen lendülettel haladna. 7 / 10

8 Végezetül az OGYÉI kommunikációs vezetője bejelentette, hogy ígéretük van arra, hogy a NETAból leírható 10 százalék megvalósítható lesz az OGYÉI egészségügyi programjai megvalósításának segítésével is. Reformulációs törekvések az unióban A holland elnökség alapvetően nem csak a cukorról, hanem általában a termék-reformulációról beszél és fogadtatott el februárban a tagállamokkal egy ún. cselekvési tervet (Roadmap). A cselekvési terv alapján az EPSCO (egészségügyi miniszterek tanácsa) júniusi ülésén, a holland elnökség lezárásaként ún. tanácsi következtetéseket fogadtak el. (Ehhez kapcsolódik a Bizottság cukor-csökkentési keretprogramja is.) A tanácsi következtetések elfogadott dokumentuma elérhető itt októberében már a szlovák elnökség égisze alatt megrendezésre kerül egy konferencia a táplálkozásról és az egészséges életmódról első félévében pedig, a máltai elnökség kiemelt témaként a gyermekek elhízására, ezen belül az erre vonatkozó uniós cselekvési terv megvalósítására szeretne fókuszálni. Brüsszelben az EPSCO (Egészségügyi Miniszterek Tanácsa) elfogadta a reformulációra vonatkozó ún. tanácsi következtetéseket. Ebben lényegében célokat, irányvonalakat jelölnek ki a tagállamok és a Bizottság számára, valamint megfogalmazzák a programok kidolgozásakor figyelembe veendő alapelveket és veszélyeket. Aggodalmukat fejezik ki az uniós lakosság helytelen táplálkozási szokásai és egészsége és elhízottsági szintje kapcsán. Megállapítják, hogy objektív tápértékjelölésre van szükség és a programok sikeréhez kulcsfontosságú az edukáció és a termékfejlesztés (só, telített zsír, hozzáadott cukor és energia-tartalom csökkentés, adagcsökkentés, "healthy should be the easy choice"). Többet kell tenni a mindenki számára hozzáférhető árú tömegtermékek összetételének fejlesztése érdekében is. A fogyasztói elfogadás érdekében a fokozatosság elvét kell követni és külön oda kell figyelni arra, hogy gyermekkorban ne alakuljon ki a magas cukor- és sótartalmú ízek preferenciája. Határokon átívelő megoldásokat kell keresni az élelmiszer-kereskedelem sajátosságai miatt. Segíteni kell a kkv-kat a részvételben, a jó gyakorlatokat terjeszteni kell. A rendszeres és független monitoring biztosítása ugyancsak létfontosságú, ahogy a fogyasztási és a termékek összetételére vonatkozó adatok gyűjtése is. Figyelembe kell venni a vállalatok technológiai lehetőségeit, az élelmiszerbiztonság és a fenntarthatóság követelményeit is. A tagállamoktól azt kéri a szöveg, hogy 2017 végére készítsenek élelmiszer-reformulációs tervet (újat, vagy egy korábbiba integrálva), az érintett piaci szereplőkkel szoros együttműködésben. Ennek az legyen célja, hogy 2020-ra könnyebben hozzáférhetőek legyenek alacsony só-, telített zsír-, hozzáadott cukor-, és energia-tartalmú élelmiszerek. A helyi, hagyományos (benne az eredetvédett) élelmiszereket külön megítélés alá lehet helyezni, pl. azok táplálkozásban betöltött szerepe alapján. A tagállamok legalább kétévente számoljanak be az elért eredményekről, tapasztalatokról a meglévő uniós fórumokon keresztül. Emellett támogassák a technológiai fejlesztéseket és tudományos kutatásokat a témában stb. Uniós cukor-csökkentési program A reformulációs törekvések keretében az uniós kezdeményezésű ismert kötelező cukortartalom-csökkentési program kapcsán az ÉFOSZ háttéranyagot és érvrendszert készített a szövetségek és a tagvállalatok bevonásával, valamint ad hoc munkacsoportot is szervezett a témában, melyhez továbbra is várjuk a csatlakozókat. (A várható uniós 8 / 10

9 keretrendszer részleteiről ld. az ÉFOSZ hírlevél januári, februári, márciusi és áprilismájusi számát, valamint az Európai Bizottság által kiadott dokumentumot). Fontos fejleményként tartjuk számon, hogy Belgiumban az élelmiszeripari, a kereskedelmi szövetség és a kormány június 13-án a következő nemzeti megállapodást írták alá cukorcsökkentés (pontosabban reformuláció) címén: A cél az, hogy 2012 és 2017 között 5 százalékos kalória-csökkentés kerüljön végrehajtásra. A két év között eltelő időszakban elért eredmények alapján, a két szövetség (FEVIA, COMEOS) további vállalásokat tesz a közötti periódusra. A megállapodás ezen kívül termékcsoport specifikus célokat is megjelöl: Cukorral édesített italok: 5 % csökkentés az átlagos cukortartalomban (2020-ra -10 %) Tejtermékek: hozzáadott cukrok 3 %-os csökkentése (2020-ra -8%) Reggelizőpelyhek: 4 % cukor-csökkentés, 5 % rosttartalom növelés, 8,5 % teljes kiőrlésű gabona-tartalom növelés Csokoládé termékek: 2,5 % telített zsír csökkentés Szója italok: 4 % cukor-csökkentés Kekszfélék (biscuits): 3 % telített zsír csökkentés. A margarinok, jégkrémek, snack-ek, sütőipari termékek és egyéb édességek vonatkozásában a szakágazatok vállalták, hogy a termékek összetételét javító, adagjait csökkentő és a fogyasztói kommunikációt javító kezdeményezéseket hoznak létre. Emellett 2016 végére külön munkacsoportok fognak kidolgozni újabb megállapodást a következő termékekre: hústermékek, nektárok, szószok és készételek. További információ (egyelőre francia és holland nyelven) a FEVIA honlapján található itt: Úgy gondoljuk, hogy ezt a megállapodást érdemes szem előtt tartani az ÉFOSZ cukorcsökkentére vonatkozó további álláspontjának nyáron esedékes kidolgozásakor. Spanyolországban az élelmiszeripari szövetség egyeztetéseket folytat a szakmai szervezetekkel, melyek között van olyan, amelynek már van reformulációs együttműködése a kormánnyal. Az Egyesült Királyságban tárgyalások folynak a vállalatok és a kormány között. Norvégiában megállapodást készítenek elő a kormány és az élelmiszeripar között a reformulációról (erről a következő hírlevelünkben számolunk majd részletesen). Lengyelországban szorgalmazzák az uniós "állítások" rendelet módosítását a vállalatok (már meglépett) reformulációs lépéseinek kommunikálhatósága érdekében. FENNTARTHATÓSÁG Útmutató élelmiszer adományozáshoz az élelmiszeripar számára Az Európai Élelmiszerbankok Szövetsége (FEBA), a FoodDrinkEurope és a kereskedőket tömörítő EuroCommerce szövetség június 28-én hozta nyilvánosságra azt az útmutatót, melynek célja az élelmiszeripari, ill. a kereskedelmi szereplők ösztönzése az élelmiszer-adományozásra. Az útmutató az alapoktól kezdve egészen praktikus tanácsokig és jó gyakorlatokig mutatja be az élelmiszer-adományozást, elérhető itt. 9 / 10

10 PÁLYÁZATOK MAMD Az idén is kihirdetésre került a Földművelésügyi Minisztérium pályázati felhívása a évi Magyar Agrárgazdasági Minőség Díj elnyerésére. A pályázatot legkésőbb október óráig beérkezőleg (személyesen vagy postán) 4 példányban kell benyújtani. Részletek az FM honlapján, pályázati kiírás pedig az alábbi linken érhető el. KÖZELGŐ ESEMÉNYEK ANUGA 2017 A június 15-én újjáalakult Agrár Marketing Centrum elkezdte a jövő évi ANUGA 2017 kiállításra ( ) a felkészülést. Ennek jegyében június 29-én tartották az első megbeszélést az érdeklődő vállalkozások és szervezetek számára. Az ÉFOSZ munkatársa is jelen volt a megbeszélésen. A kiállítást szervező Kölnmesse GmbH magyarországi képviselője, Kakuk Márta részletesen ismertette a már elérhető információkat. Ezek, illetve az előző évek rossz tapasztalatai alapján a következő kiállításra új koncepcióval kell készülni a 2017-es kiállításra; - Több mint 7000 kiállító lesz 52 futballpályányi területre elhelyezve, a mottó 10 szakvásár egy fedél alatt, vagyis ez óriási tömeg lesz. - Tematikus pavilonok lesznek, így nincs értelme egy központi magyar standot kialakítani, mert akkor a releváns üzleti partnerek nem fogják megtalálni a magyarokat egy vegyes standon. Fontos lenne, hogy szakáganként legyenek közösségi standok. - Korán kell lefoglalni a helyeket, és erre kötelezettséget is kell vállalni a Kölnmesse felé. Ha későn és bizonytalanul foglal az AMC közösségi helyet, akkor megismétlődik a tavalyi rossz felállás, nem fognak elég és jó helyet kapni a magyarok. - A standok megjelenésére nagyobb hangsúlyt kell fektetni, azért sem tudunk jobb kiállítási helyeket kapni, mert a többi résztvevő színvonalasabban mutatja meg magát szeptember 30-ig van early bird jelentkezési kedvezmény, ami praktikusan a tavalyi teljes árat jelenti, de ugye az AMC-vel folynak a tárgyalások a pontos összegekről. - A tavalyi évi külön és opcionális díjak (media package, reg. díj) helyett idén egyetlen összeg kerül bevezetésre a Köln messe részéről, egy 990 eurós marketing költség, ami mindent fedeez. Egyetértés mutatkozott abban a résztvevők között, hogy legyen a részvételi szándékot megerősítő előlegfizetési kötelezettség a vállalkozások felé, továbbá, hogy az AMC ki fog dolgozni csomagokat a különböző helyigények (csak pult, vagy nagyobb terület, tárgyaló asztallal, stb ) kezelésére. A fejleményekről természetesen tájékoztatjuk tagjainkat. 10 / 10

ÉLELMISZERIPAR A FOGYASZTÓK EGÉSZSÉGÉÉRT TEGYÜNK EGYÜTT ÉRTE!

ÉLELMISZERIPAR A FOGYASZTÓK EGÉSZSÉGÉÉRT TEGYÜNK EGYÜTT ÉRTE! ÉLELMISZERIPAR A FOGYASZTÓK EGÉSZSÉGÉÉRT TEGYÜNK EGYÜTT ÉRTE! Big Food - 2015. szeptember 15. Szöllősi Réka ügyvezető igazgató Email: szollosir@efosz.hu Tel: +36 30 860 2604 Célunk és Felelősségünk Célunk

Részletesebben

Folytatódik az élelmiszerek reformulációja- Uniós cukorcsökkentő program

Folytatódik az élelmiszerek reformulációja- Uniós cukorcsökkentő program Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 VIII. Népegészségügyi Konferencia Budapest, 2017. február 23. Folytatódik az élelmiszerek reformulációja- Uniós cukorcsökkentő program Prof.

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. november 18. (18.11) (OR. en) 16766/11 DENLEG 147 AGRI 795 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. november 14. Címzett: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

MAGYAR ÉDESSÉGGYÁRTÓK SZÖVETSÉGE

MAGYAR ÉDESSÉGGYÁRTÓK SZÖVETSÉGE MAGYAR ÉDESSÉGGYÁRTÓK SZÖVETSÉGE CUKORFOGYASZTÁS-CSÖKKENTÉS WORKSHOP ÉS KONFERENCIA 2016: EGÉSZSÉGPOLITIKAI CÉLOK ÉS LEHETŐSÉGEK A TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNY, AZ ÉLELMISZERBIZTONSÁG, A TECHNOLÓGIA ÉS A VERSENYKÉPESSÉG

Részletesebben

Az ágazat helyzete, tendenciák a gyümölcslé, gyümölcsital és ásványvízfogyasztás alakulásában

Az ágazat helyzete, tendenciák a gyümölcslé, gyümölcsital és ásványvízfogyasztás alakulásában Az ágazat helyzete, tendenciák a gyümölcslé, gyümölcsital és ásványvízfogyasztás alakulásában Bikfalvi Istvánné Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége Zöldség és gyümölcslevek

Részletesebben

ÉFOSZ vállalások Tudásmegosztó nap, 2014.11.27. Buti Sándor Élelmiszeripari igazgatóság Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

ÉFOSZ vállalások Tudásmegosztó nap, 2014.11.27. Buti Sándor Élelmiszeripari igazgatóság Nemzeti Agrárgazdasági Kamara ÉFOSZ vállalások Tudásmegosztó nap, 2014.11.27. Buti Sándor Élelmiszeripari igazgatóság Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége I. Az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége

Részletesebben

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen!

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 VI. Népegészségügyi Konferencia Budapest, 2015. február 25. Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Dr. med.habil Martos Éva

Részletesebben

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek

Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Élelmiszerválaszték nem csak cukorbetegeknek Kovács Ildikó dietetikus Egészséges Magyarországért Egyesület Szívbarát program Diabétesz 2007. Életmód és kezelés Budapest, 2006. június 2. Cukorbetegek étrendje

Részletesebben

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben. Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közétkeztetés a Nemzeti Táplálkozáspolitika Cselekvési Tervben Dr. Biró Krisztina osztályvezető Nemzeti Erőforrás Minisztérium Nemzetközi előzmények (WHO, EU) Európai Elhízás-ellenes Charta WHO Európai

Részletesebben

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL

2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL 2010. FEBRUÁR 11-12., SEVILLA A TANÁCSADÓ FÓRUM NYILATKOZATA AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉSRŐL MI SZEREPEL AZ ÉTLAPON EURÓPÁBAN? AZ ÉLELMISZER-FOGYASZTÁSRÓL SZÓLÓ PÁNEURÓPAI FELMÉRÉS

Részletesebben

L 165 I Hivatalos Lapja

L 165 I Hivatalos Lapja Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.

Részletesebben

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-3/2017. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

A Naponta Kft. beszámolója a vállalások kezdeményezésben vállalt részünk első év végi helyzetéről

A Naponta Kft. beszámolója a vállalások kezdeményezésben vállalt részünk első év végi helyzetéről Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte A Naponta Kft. beszámolója a vállalások kezdeményezésben vállalt részünk első év végi helyzetéről Cégünk 2014 decemberében csatlakozott az ÉFOSZ vállalások kezdeményezéséhez.

Részletesebben

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR 4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100

Részletesebben

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor

OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor OROSZ EMBARGÓ HATÁSA, KÖVETKEZMÉNYEI A MAGYAR ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS ÁGAZATRA. Készítette: Márton Gábor A FELHATALMAZÁSON ALAPULÓ JOGI AKTUS HÁTTERE Oroszország kormánya augusztus 7-én importtilalmat vezetett

Részletesebben

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform

Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Nemzeti Élelmiszer Nyomonkövetési Platform Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető Előzmények 1990- BSE Reformok az Európai Unió élelmiszer politikájában egyik alappillér a

Részletesebben

PUBLIC. 8974/16 pu/pn/kb 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PV/CONS 23 RELEX 402

PUBLIC. 8974/16 pu/pn/kb 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PV/CONS 23 RELEX 402 Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PUBLIC PV/CONS 23 RELEX 402 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. május 13-án Brüsszelben tartott

Részletesebben

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde

Egészséges táplálkozás. Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Egészséges táplálkozás Készítette: Friedrichné Irmai Tünde Szívbarát szivárvány Értelmezési példa A lényeg, hogy húsfélékből napi 2-3 egységet javasolt fogyasztani. 1 egységnyi mennyiségek: 5-10

Részletesebben

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához

A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához 8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400

Részletesebben

Az ágazati marketing lehetőségei

Az ágazati marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 MALOM- ÉS SÜTŐIPAR Végváriné Henter Lilla Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 4. Élıállat és Hús 2009. 17. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. május 18. Élıállat és Hús 2009. 19. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

(EGT-vonatkozású szöveg)

(EGT-vonatkozású szöveg) 2018.7.19. HU L 183/9 A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1018 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. július 18.) az UV-fénnyel kezelt sütőélesztő (Saccharomyces cerevisiae) (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet

Részletesebben

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989. Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989. Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte Együtt a fogyasztókért tegyünk együtt érte Kérdőív az ÉFOSZ kezdeményezéséhez csatlakozott vállalkozások részére A csatlakozási adatlap kitöltésével a csatlakozók kötelezettséget vállaltak arra, hogy minden

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE

Részletesebben

Egészség és versenyképesség: együtt vagy egymás ellen?

Egészség és versenyképesség: együtt vagy egymás ellen? Egészség és versenyképesség: együtt vagy egymás ellen? Folláth Györgyné ügyvezető igazgató és Szöllősi Réka tanácsadó Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége 2012. március 22. A hazai élelmiszerfeldolgozók

Részletesebben

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban

Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.

Részletesebben

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.

Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról. Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)

Részletesebben

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN

A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

A Nestlé Táplálkozás, Egészség, Jóllét stratégiájának megvalósítása és annak tanulságai kis- és közepes méretű élelmiszergyártók számára

A Nestlé Táplálkozás, Egészség, Jóllét stratégiájának megvalósítása és annak tanulságai kis- és közepes méretű élelmiszergyártók számára A Nestlé Táplálkozás, Egészség, Jóllét stratégiájának megvalósítása és annak tanulságai kis- és közepes méretű élelmiszergyártók számára XII. Nemzetközi Táplálkozásmarketing Konferencia - Debrecen, 2016.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Berta Dávid. A népegészségügyi termékadó jellemzői és fejlesztési lehetőségei. 2. rész

Berta Dávid. A népegészségügyi termékadó jellemzői és fejlesztési lehetőségei. 2. rész Berta Dávid A népegészségügyi termékadó jellemzői és fejlesztési lehetőségei 2. rész Cikksorozatunkban a nagy mennyiségben károsnak tekinthető hozzávalókat tartalmazó termékekre kivetett hazai népegészségügyi

Részletesebben

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg)

RENDELETEK. (EGT-vonatkozású szöveg) 2018.7.23. HU L 185/9 RENDELETEK A BIZOTTSÁG (EU) 2018/1032 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE (2018. július 20.) a Schizochytrium sp. mikroalgából nyert olaj (EU) 2015/2283 európai parlamenti és tanácsi rendelet

Részletesebben

5524/17 ADD 1 zv/kn/kk 1 GIP 1B

5524/17 ADD 1 zv/kn/kk 1 GIP 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. február 3. (OR. en) 5524/17 ADD 1 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: PV/CONS 2 AGRI 29 PECHE 26 Az Európai Unió Tanácsának 2017. január 23-án Brüsszelben tartott 3514.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta

A magyar lakosság vitaminbevitelének. Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta A magyar lakosság vitaminbevitelének vizsgálata az OTÁP2014 felmérés alapján Schreiberné Molnár Erzsébet, Bakacs Márta OTÁP felmérés A Központi Statisztikai Hivatal által szervezett Európai Lakossági Egészségfelmérés

Részletesebben

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK

XT 21023/17 hk/ms 1 TFUK Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 22. (OR. en) XT 21023/17 BXT 31 INF 100 API 73 FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága a delegációk Az EUSZ 50. cikke szerinti tárgyalások

Részletesebben

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia

Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás. megelőzése és csökkentése érdekében. NÉB)( Maradék nélkül konferencia Az európai élelmiszeripar tevékenysége az élelmiszer-veszteség és pazarlás megelőzése és csökkentése érdekében NÉB)( Maradék nélkül konferencia 2016. november 18. Szöllősi Réka Élelmiszer-feldolgozók Országos

Részletesebben

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.6.17. COM(2016) 400 final 2016/0186 (COD) Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre szóló uniós

Részletesebben

RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1.

RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1. RASKÓ GYÖRGY MIT ÉR AZ ÉLELMISZER, HA MAGYAR? Újratervezés. GKI üzleti konferencia. 2011 december 1. MI A MAGYAR ÉLELMISZER? A VM már egy éve próbálja megfogalmazni, de még ma sincs rendelet róla A VM

Részletesebben

ÉFOSZ HÍRLEVÉL: július

ÉFOSZ HÍRLEVÉL: július ÉFOSZ HÍRLEVÉL: 2016. július TARTALOM SZÖVETSÉGI HÍREK UNIÓS HÍREK VERSENYKÉPESSÉG KSH adatok FAO élelmiszer-árindex BREXIT TTIP: EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás EGYÜTT A FOGYASZTÓKÉRT HÍREK SZABÁLYOZÁS

Részletesebben

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989

ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE FEDERATION OF HUNGARIAN FOOD INDUSTRIES ALAPÍTVA 1989 KÉRDŐÍV AZ ÉFOSZ NÉPEGÉSZSÉGÜGYI CÉLÚ KEZDEMÉNYEZÉSÉHEZ CSATLAKOZOTT VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE 1. Kérjük, röviden mutassa be, hogy a vállalat miért tartotta fontosnak a kezdeményezéshez történő csatlakozást.

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. november 30. Élıállat és Hús 2009. 47. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető

20 pontos akcióterv. Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 20 pontos akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.14. Az élelmiszeripar helyzete Az élelmiszeripart a Kormány stratégiai ágazattá nyilvánítja. 2015 20 pontos akcióterv

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 5. Élıállat és Hús 2009. 39. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Koncepció. vezető tréning cégeinek

Koncepció. vezető tréning cégeinek 10 10.. Personal Hungary Szakkiállítás 2013. október 9-10 10.. Koncepció Magyarország vezető tréning cégeinek 10. Personal Hungary Magyarország elsőszámú HR Szakkiállítása 78kiállító és 2.105szaklátogató

Részletesebben

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS

PIAC A K I ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. XII. évfolyam/2. szám /5. hét PIACI JELENTÉS PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XII. évfolyam/2. szám.02.09. /5. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés... 1 Ábrák... 2 Táblázatok... 6 Külpiaci információk...

Részletesebben

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004.

Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 2004. Hajdú-Bihar megye külkereskedelme 24. Elemzésünket a Központi Statisztikai Hivatal által rendelkezésre bocsátott, a hajdú-bihar megyei székhelyű vállalkozások összesített export-import adatai alapján készítettük

Részletesebben

NEMZETI ÉLELMISZER NYOMONKÖVETÉSI PLATFORM

NEMZETI ÉLELMISZER NYOMONKÖVETÉSI PLATFORM NEMZETI ÉLELMISZER NYOMONKÖVETÉSI PLATFORM 2016-2017. évi eredmények Krázli Zoltán, Vatai Krisztina GS1 Magyarország Zárókonferencia 2018. január 24. Miről lesz szó? 1. Általános eredmények 2. Ellátási

Részletesebben

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat

Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Szaktanácsadás képzés- előadás programsorozat Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont, 2632 Letkés Dózsa György út 22. IDŐ ELŐADÁS SZAKTANÁCSADÁS KÉPZÉS 2014.09.27 Innováció a helyi gazdaság integrált

Részletesebben

Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék?

Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék? Mit ér a védjegy, ha Magyar Termék? Hol tart most a Magyar Termék védjegyrendszer? Milyen előnyöket nyújt a védjegyhasználat? Benedek Eszter Avramucz Attila MAGYAR TERMÉK Nonprofit Kft. FMCG TOP 2016 Konferencia

Részletesebben

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG,

A BELGA KIRÁLYSÁG, A BOLGÁR KÖZTÁRSASÁG, A CSEH KÖZTÁRSASÁG, A DÁN KIRÁLYSÁG, A NÉMETORSZÁGI SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG, AZ ÉSZT KÖZTÁRSASÁG, ÍRORSZÁG, JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓRÓL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ, AZ EURÓPAI UNIÓ MŰKÖDÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉSHEZ ÉS AZ EURÓPAI ATOMENERGIA-KÖZÖSSÉGET LÉTREHOZÓ SZERZŐDÉSHEZ CSATOLT, AZ ÁTMENETI RENDELKEZÉSEKRŐL SZÓLÓ

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA

VÁLTOZÁSOK A KÖZÉTKEZTETÉSBEN CÍMŰ KONFERENCIA Közétkeztetési rendelet kapcsán felmerülő táplálkozás-egészségügyi feladatok Barnáné Susa Éva dietetikus okleveles táplálkozástudományi szakember Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi

Részletesebben

Az új élelmiszerjelölési rendelet alkalmazásának gyakorlati feladatai

Az új élelmiszerjelölési rendelet alkalmazásának gyakorlati feladatai Az új élelmiszerjelölési rendelet alkalmazásának gyakorlati feladatai Szegedyné Fricz Ágnes, főosztályvezető-helyettes. VM, Élelmiszer-feldolgozási Főosztály AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1169/2011/EU

Részletesebben

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete

Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Földi Kincsek Vására Oktatóközpont Programfüzete Előadás- képzés-szaktanácsadás a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület szervezésében Helyszín: Földi Kincsek Vására Oktatóközpont (2632, Letkés

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 27. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 27. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. március 27. (OR. en) 7690/17 DENLEG 26 AGRI 163 SAN 122 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2017. március 24. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak

Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Megfelelőségi határértékek az étrend-kiegészítőknél Uniós ajánlás a kompetens hatóságoknak Horányi Tamás Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülte Étrend-kiegészítők, gyógyhatású

Részletesebben

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte

XI. évfolyam/10. szám /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS. Magyarország az év elsı két hónapjában növelte PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I XI. évfolyam/10. szám.06.02. /21. hét ÉLİÁLLAT ÉS HÚS Tartalom Piaci jelentés...1 Ábrák...3 Táblázatok...7 Külpiaci információk...9

Részletesebben

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai

A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai A Hagyományok Ízek Régiók (HÍR) védjegyprogram eredményei és fejlesztési irányai Pallóné Dr. Kisérdi Imola osztályvezető HÍR BB elnök FM Eredetvédelmi Főosztály OMÉK - HÍR Gála 2015. szeptember 24. Védjegyek

Részletesebben

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről

Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről Tájékoztató jelentés az élelmiszeripar fejlesztésére irányuló kormányzati intézkedésekről dr. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár 2012. február 6. Élelmiszergazdaság

Részletesebben

20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv

20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv 20 pontos élelmiszerminőségi akcióterv Élelmiszeripari Főosztály Laszlovszky Gábor főosztályvezető 2017.09.12. százalék Sütőipari vállalkozások aggregált értékei az élelmiszeriparban 2016 30,00 25,00 20,00

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS

A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS A társadalmi részvétel rendhagyó formái NYÍLT KORMÁNYZATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Az Együttműködésről Mi is az az OGP? A Nyílt Kormányzati Együttműködés (Open Government Partnership - OGP) egy önkéntes részvételen

Részletesebben

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS

A termékpálya marketing lehetőségei ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS ÉLELMISZERIPARI KÖRKÉP 2016 ALKOHOLOS ITALGYÁRTÁS Az AMC bemutatása 2016. június 15-től a 1259/2016. (VI. 6.) kormányhatározattal létrehozott Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. önálló szervezetként

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?

42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi

Részletesebben

10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B

10451/16 ADD 1 hs/af/ms 1 GIP 1B Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 7. (OR. en) 10451/16 ADD 1 PV/CONS 35 ECOFIN 633 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. június 17-én Luxembourgban tartott 3475. ülése

Részletesebben

Élelmiszervásárlási trendek

Élelmiszervásárlási trendek Élelmiszervásárlási trendek Magyarországon és a régióban Nemzeti Agrárgazdasági Kamara: Élelmiszeripari Körkép 2017 Csillag-Vella Rita GfK 1 Kiskereskedelmi trendek a napi fogyasztási cikkek piacán 2 GfK

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 2. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 2. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2015. június 2. (OR. en) 9533/15 DENLEG 79 AGRI 303 SAN 168 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2015. május 29. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz.

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 20. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 20. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 20. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 10329/17 CODEC 1059 CULT 88 AELE 54 EEE 31 PE 46 TÁJÉKOZTATÓ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága

Részletesebben

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0545/3. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében

HU Egyesülve a sokféleségben HU B8-0545/3. Módosítás. Renate Sommer a PPE képviselőcsoport nevében 9.5.2016 B8-0545/3 3 2 bekezdés 2. hangsúlyozza, hogy 2013. évi Eurobarométer felmérés szerint az uniós fogyasztók 84 %-a szükségesnek tartja a tej származási helyének feltüntetését, akár tejként, akár

Részletesebben

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY

ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY EURÓPAI PARLAMENT 204-209 Plenárisülés-dokumentum.2.204 B8-0000/204 ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY a B8-0000/204. számú szóbeli választ igénylő kérdéshez az eljárási szabályzat 28. cikkének (5) bekezdése

Részletesebben

11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1

11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1 Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 19. (OR. en) 11129/19 PV CONS 41 ECOFIN 702 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. július 9. 11129/19 be/zv/ik 1 TARTALOM

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2011. április 4. Élıállat és Hús hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek. KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek III. EU ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Élelmiszer-szabályozás és fogyasztó védelem az Európai Unióban 148.lecke

Részletesebben

Helena projekt. A projekt célja 12/04/2011. Campden BRI 1

Helena projekt. A projekt célja 12/04/2011. Campden BRI 1 Helena projekt Healthy Lifestyle in Europe by Nutrition in Adolescence A projekt célja A HELENA program EU FP 6-s kutatási program része volt, amely az európai fiatalok étkezési- és fogyasztási szokásainak

Részletesebben

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005.

Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. Az iskolai büfék illetve az ott elhelyezett automaták egészséges táplálkozásba illeszkedő élelmiszerkészítmények kritériumrendszere 2005. 2 A táplálkozástudomány miközben folyamatosan kutatja az egészséget

Részletesebben

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/ Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: ph@kiszombor.hu Üsz.: 22-9/2018. Tárgy: Lakások és helyiségek bérleti díja Mell.: 2 pld. rendelet-tervezet

Részletesebben

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés

kedvező adottságok, de csökkenő termelés kemény korlátok között: időjárás, import, botrányok, feketegazdaság, A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés GfK Custom Research A friss zöldség, gyümölcs vásárlások GfK Hungária / Sánta Zoltán OMÉK 2011 A zöldség- és gyümölcsszektor - Termelés kedvező adottságok, de csökkenő termelés 2 kemény korlátok között:

Részletesebben

A K I. 300 Ft/kg. tonna

A K I. 300 Ft/kg. tonna PIAC Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat A K I V. évfolyam/13. szám 7.12. 25/ BAROMFI Tartalom Piaci jelentés..........1 A vágócsirke piaci, és a csirkehúsok értékesítési árai...

Részletesebben

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:

2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.: 2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2011.2.22. COM(2011) 77 végleges 2008/0028 (COD) A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (6) bekezdése

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 27. (OR. en) 10040/13 DENLEG 47 AGRI 332

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, május 27. (OR. en) 10040/13 DENLEG 47 AGRI 332 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2013. május 27. (OR. en) 10040/13 DENLEG 47 AGRI 332 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2013. május 21. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok. sz.:

Részletesebben

Az EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS. ÖRI ÁGNES Élelmiszeripari mérnök, egészségfejlesztö, UNILEVER

Az EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS. ÖRI ÁGNES Élelmiszeripari mérnök, egészségfejlesztö, UNILEVER Az EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁS A GYÁRTÓ SZEMSZÖGÉBÖL ÖRI ÁGNES Élelmiszeripari mérnök, egészségfejlesztö, UNILEVER EGY CÉLTUDATOS VÁLLALAT AZ UNILEVER 53,3 MILLIÁRD EURÓS ÁRBEVÉTEL 2015-BEN TÖBB MINT TÖBB MINT

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. június 14. Baromfi 2011. 22. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban

A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:

Részletesebben

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok

Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Mi vár a magyar mezőgazdaságra a következő 10 évben? Kormányzati lehetőségek és válaszok Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Földművelésügyi Minisztérium Kecskemét, 2014. június

Részletesebben

T/ számú törvényjavaslat

T/ számú törvényjavaslat MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/19769. számú törvényjavaslat az egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről az Orosz Föderáció közötti partnerség létrehozásáról szóló partnerségi és együttműködési

Részletesebben

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás

IV. ÖKOINDUSTRIA. Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás IV. ÖKOINDUSTRIA Nemzetközi Környezetipari, Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállítás Hírlevél 2015. július A Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége 4. alkalommal rendezi

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK BAROMFI 2011. március 7. 2011. 8. hét Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Thury Eszter thury.eszter@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató Intézet

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. június 29. 2009. 25. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági Kutató

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről

EURÓPAI PARLAMENT Költségvetési Ellenőrző Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Költségvetési Ellenőrző Bizottság 2014/2147(INI) 7.1.2015 VÉLEMÉNYTERVEZET a Költségvetési Ellenőrző Bizottság részéről a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság részére

Részletesebben

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2010. április 19. Élıállat és Hús Élıállat és Hús 2010. 14. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu

Részletesebben

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők körében az élelmiszer-biztonság szempontjából Németh Nikolett Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Bükfürdő, 2016. április 7-8.

Részletesebben

Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád

Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miért is a Magyartarka? 2017 augusztus 11 Bonyhád Miről szeretnénk ma konzultálni A magyartarka szerepének növelési lehetősége a tejfeldolgozásban. Szakosított tejtermelés A szakosított tejtermelésben

Részletesebben

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1.

A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM SZEPTEMBER 1. A MAGYAR PAPRIKA NAPJA MÓRAHALOM 2017. SZEPTEMBER 1. KIÁLLÍTÓI TÁJÉKOZTATÓ Kapcsolat: Kis-Tóth Roland FruitVeB Tel: 06-70-338-9569 E-mail: roland.kis-toth@fruitveb.hu Fax: 06-1-209-1697 www.fruitveb.hu

Részletesebben

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata

MELLÉKLET. a következőhöz: Javaslat A Tanács határozata EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.2. COM(2014) 611 final ANNEX 1 MELLÉKLET Tervezet AZ EGYRÉSZRŐL AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉG ÉS TAGÁLLAMAI, MÁSRÉSZRŐL A SVÁJCI ÁLLAMKÖZÖSSÉG KÖZÖTTI, A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSÁRÓL

Részletesebben