A Honor varázslattal ünnepli harmadik születésnapját. Írta: Honor december 16. péntek, 10:18

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Honor varázslattal ünnepli harmadik születésnapját. Írta: Honor december 16. péntek, 10:18"

Átírás

1 A Honor folyamatosan erősíti piaci pozícióját, és sorra mutatja be a digitális generációnak szánt termékeit. A most hároméves gyártó a Honor Magic készülékkel ünnepli születésnapját, amelyben a piaci viszonyok átrendezésére is alkalmas technológiák debütálnak. A Honor három év alatt 74 különböző országban lépett a piacra, és tavaly már 40 millió készüléket szállított le, amelyeknek értékesítéséből 6 milliárd dollárnyi (kb milliárd forintnyi) bevételre tett szert. A márka ugyanakkor mindent megtesz annak érdekében, hogy kifejezze elköteleződését a legújabb technológiák iránt, és biztosítsa felhasználói számára a legjobb okostelefon-élményt. Az új csúcskészülék, a Honor Magic ennek a filozófiának a jegyében született meg, és többévnyi kutatás-fejlesztés eredményét testesíti meg. Varázslatos jövő A készüléket egy négymagos Kirin 950-es processzor hajtja, a megjelenítésről pedig egy 2K felbontású (2560x1440 pixeles), hajlított AMOLED képernyő gondoskodik. A stílusos megjelenést az üvegből készült, lekerekített, 3D váz teszi teljessé. A Honor Magic fő újítása azonban nem a hardverben van, hanem egy sor olyan, mesterséges intelligencián alapuló technológia bemutatásában, amelyek célja, hogy a felhasználók által generált adatokat feldolgozzák és megértsék. Ezek közül az első a WiseScreen szenzor, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosa feloldja a készülék lezárt képernyőjét egyszerűen úgy, hogy felemeli a telefont és rápillant arra. Amikor pedig zsebre teszi, a Honor Magic automatikusan kikapcsolja a képernyőt, és ismét aktiválja a képernyőzárat. A FaceCode intelligens arcfelismerő technológia ezzel egyidejűleg garantálja a teljes diszkréciót azzal, hogy az üzeneteket és az értesítéseket csak a tulajdonos számára teszi láthatóvá. 1 / 6

2 A Honor Magic Live rendszer előre megérzi, hogy a telefon tulajdonosát mi fogja érdekelni, és így izgalmasabbá teszi a mindennapokat a megfelelő újdonságok megjelenítésével. A készülék például elemzi a különböző üzenetküldő alkalmazásokon keresztül lefolytatott beszélgetéseket, és ha azt deríti ki, hogy a tulajdonosát érdeklik a mozifilmek, akkor értesítést jelenít meg a legújabb sikerfilmek bemutatásáról. A Smart Display technológia emellett proaktívan összegyűjti és megjeleníti a praktikus információkat, amelyek segítik a készülék tulajdonosának életét. Így ha az taxit rendel, a Honor Magic leolvassa a rendszámot, és megjeleníti az adatot a képernyőn. (Egyelőre nincs információnk arról, hogy ez mikor lesz Magyarországon is működőképes.) Annak érdekében, hogy az okos funkciók mellett a készülék folyamatos működésre legyen képes, a Honor Magic a Huawei Magic Power gyorstöltő technológiáját használja, amely laboratóriumi körülmények között 10 perc alatt 40 százalékos, 20 perc alatt pedig 70 százalékos töltöttségre tornássza fel az akkumulátort. A Honor Magic megtestesíti az elköteleződésünket a legújabb technológiai innovációk iránt emelte ki a készülék bemutatóján George Zhao, a vállalat elnöke, aki szerint a készülék bemutatásával azt is megüzenték a versenytársaknak, hogy a Honor még tovább fogja növelni piaci részesedését. Rekordeladások A Honor harmadik évének eredményei azt támasztják alá, hogy a gyártó stratégiája sikeres, és jó ötlet volt a digitális generáció megcélzása ban a márka rekordeladásokat produkált a saját kategóriájában. A GfK mérése szerint a francia piacon áprilisban a Honor 50 százalékos piaci részesedésre tett szert az online eladások területén mind a 200 és 250 euró közötti, mind a 300 és 400 euró közötti szegmensben. Svédországban és Finnországban a Honor a 400 és 500 euró közötti szegmensben a legtöbb eladást produkálta, mialatt az orosz piacon szintén e szegmens legkeresettebb márkájává vált. A német és az olasz Amazon piactereken a Honor ezalatt a fekete pénteki kiárusítások legkeresettebb mobilmárkájává lett. A magyar piacon elérhető Honor telefonok legújabb készüléke, a Honor 8 nemcsak megkapó külsejével, de figyelemre méltó tulajdonságaival és funkcióival is kivívta magának a figyelmet. A telefon a hagyományos fekete és fehér szín mellett arany, kék és korlátozott számban rózsaszín változatban is elérhető a Honor hivatalos viszonteladó partnereknél, az Extreme Digital, a Media Markt, a Speed Shop, az emag, az Euronics, a notebook.hu és a First Phone 2 / 6

3 áruházakban, valamint a Telekom és a Telenor szolgáltatóknál. Műszaki adatok Képernyő colos, 2560x1440 pixel felbontású 2K képernyő 16 millió színnel és 577 PPI képpontsűrűséggel - 2K AMOLED curved screen Méret és tömeg - 146,1mm (magasság) x 69,9 mm (szélesség) x 7,8 mm (vastagság) - Megközelítőleg 145 gramm (akkumulátorral együtt) 3 / 6

4 Operációs rendszer - Honor Magic Live (Android 6.0) Processzor - Huawei Kirin 950 nyolcmagos processzor (4x2.3 GHz+4x1.8 GHz) Akkumulátor mah kapacitás (jellemzően) Tárhely - ROM: 64 GB - RAM: 4 GB Kamera - Fő kamera: 12 megapixeles kettős lencse automata fókuszállítással és F 2.2 fényerejű lencsével Fotók maximális felbontása: pixel Videók felbontása: Full HD 1080P, 720P 120 FPS lassított - Előlapi kamera: 8 megapixeles, fix gyújtótávolságú lencse F 2.0 fényerővel 4 / 6

5 Szenzor: CMOS Videók maximális felbontása: Full HD 1080P - Kameratulajdonságok: széles lencsenyílás, hosszú záridő, professzionális üzemmód, éjszakai mód, beauty mód (fotók és videók egyaránt), panorámafelvétel, HDR, vízjegy, hangjegyzet, gyors felvétel, mosolyérzékelés, hangvezérlés, időzítő, felvétel érintésre, képkorrekció. Multimédia-lejátszás - Audióformátumok: *.mp3, *.mp4, *.3gp, *.wma, *.ogg, *.amr, *.aac, *.flac, *.wav, *.midi, *.ra - Videóformátumok: *.3gp, *.mp4, *.wmv, *.rm, *.rmvb, *. asf - Képformátumok: *.png, *.gif (still image), *.jpg, *.bmp, *.webp. *.wbmp Hálózatok - Első SIM-kártya 4G TD-LTE 4G FDD-LTE 3G WCDMA/TD-SCDMA CDMA 2G GSM - Második SIM-kártya CDMA 2G GSM Kapcsolódás 5 / 6

6 - Wi-Fi b/g/n/ac - Bluetooth BT4.2 - MicroUSB (USB 2.0) - GPS/AGPS/Glonass/BeiDou Navigation Satellite System Érzékelők - Hall-szenzor - Ujjlenyomat-olvasó - Közelségérzékelő - Fényérzékelő - Iránytű - Gyorsulásmérő - Állapotjelző - Giroszkóp Színek - Fekete / Porcelánfehér 6 / 6

Párizs február 7.

Párizs február 7. Az ARCHOS új szintre emeli a káva nélküli kijelző technológiáját 3 új okostelefonnal, 5.5, 5.7 és 6 hüvelykes kompakt formában, 89,99 -s bevezető áron. Párizs - 2018. február 7. szerda - Az ARCHOS Core

Részletesebben

Dupla lencsés kamera ragyogó üvegházban: megérkezett a Honor 8. Írta: Honor augusztus 26. péntek, 10:27

Dupla lencsés kamera ragyogó üvegházban: megérkezett a Honor 8. Írta: Honor augusztus 26. péntek, 10:27 Dupla lencs kamera ragyogó üvegházban: megérkezett a Honor 8 Két évvel ezelőtti bemutatkozása óta a Honor hihetetlen fejlőden ment keresztül: a gyártó eddig több mint 60 millió kzüléket értékesített világszerte.

Részletesebben

PN Megnevezés UPC ARCHOS ACCESS 70 WIFI 16GB EU

PN Megnevezés UPC ARCHOS ACCESS 70 WIFI 16GB EU Az ARCHOS Access 70 Wifi-ben mindent megtalál, ami a tökéletes szórakozáshoz kell. Rendkívül erős, négymagos processzorral szerelt táblagép, mely a legfrissebb operációs rendszerrel érkezik, az Android

Részletesebben

STÍLUS 5 Morern Galm megjelenés ÉLMÉNY 5. FITNESZ 5 beépített Pulzusmérő SEBESSÉG 5. BIZTONSÁG 5 Ujjlenyomatolvasó & IP67

STÍLUS 5 Morern Galm megjelenés ÉLMÉNY 5. FITNESZ 5 beépített Pulzusmérő SEBESSÉG 5. BIZTONSÁG 5 Ujjlenyomatolvasó & IP67 AZ 5 L E G F O N T O S A B B V Á S Á R L Ó I E L Ő N Y : STÍLUS 5 Morern Galm megjelenés ÉLMÉNY 5 16 MP-es kamera fejlett funkciókkal FITNESZ 5 beépített Pulzusmérő SEBESSÉG 5 a leggyorsabb Wi-Fi és LTE

Részletesebben

A Nexus 6P-t ujjlenyomat olvasóval is felszerelte a gyártó, így a Nexus Imprint segítségével a

A Nexus 6P-t ujjlenyomat olvasóval is felszerelte a gyártó, így a Nexus Imprint segítségével a A Huawei és a Google bemutatta San Fransiscóban a Nexus 6P innovatív okostelefont, amely a Google legújabb operációs rendszerét, az Android 6.0 Marshmallow-t futtatja. A Huawei nagy örömére szolgál, hogy

Részletesebben

LowPrice

LowPrice LowPrice 2012-2013 1 Under 7 Termék típusa Tablet PC Képernyő méret 7 " Operációs rendszer Támogatott rendszer Android 2.2 operációs rendszer A Windows XP/2000/98SE/ME Processzor típusa / CPU Cortex A9

Részletesebben

A HUAWEI P10 és P10 Plus emellett precíz 3D arcfelismerő funkciót is kínálnak felhasználóiknak, amely részletgazdagabb azonosítást tesz lehetővé.

A HUAWEI P10 és P10 Plus emellett precíz 3D arcfelismerő funkciót is kínálnak felhasználóiknak, amely részletgazdagabb azonosítást tesz lehetővé. A Huawei a barcelonai Mobile World Congress (MWC) kiállításon bemutatta legújabb prémium okostelefonjait, a Huawei P10-et és P10 Plus-t. Az új zászlóshajó készülékek a Leicával közösen fejlesztett elő-

Részletesebben

Mobilmánia Ebben cikkben Dávid és Tiki telefonját hasonlítjuk össze...

Mobilmánia Ebben cikkben Dávid és Tiki telefonját hasonlítjuk össze... Mobilmánia Ebben cikkben Dávid és Tiki telefonját hasonlítjuk össze... Dávid telefonja: Samsung G935F Galaxy S7 EDGE 32/64/128GB 132 000Ft Samsung G935F Galaxy S7 EDGE: -GSM850 /GSM900 /GSM1800 /GSM1900

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. AC adapter 3. Fülhallgató 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél

1. Prestigio MultiPad 2. AC adapter 3. Fülhallgató 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 1. A csomag tartalma HU 1. 2. AC adapter 3. Fülhallgató 4. USB-kábel 5. 6. Garancialevél 2. A készülék bemutatása 1 2 1 2 3 4 5 6 7 Bekapcsoló/újraindító gomb Vol +\ Vol - Micro SD kártya Bővítőhely Micro

Részletesebben

Vodafone Smart Mini 7

Vodafone Smart Mini 7 Vodafone Smart Mini 7 Méretek 121.3x64.4x9.7mm A legjobb ajánlatunk, amellyel a felhasználók alapkészülékükről első okostelefonjukra válthatnak. A legújabb Androidos operációs rendszerrel fut A Vodafone

Részletesebben

ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet

ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet ConCorde tab T10 + BT Billentyüzet Hatékony 1.6 GHz-es dual-core processzor A rendkívül gyors és hatékony kétmagos 1.6 GHz- es processzor lehetővé teszi a tableten telepített alkalmazások optimális használatát.

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

Samsung Galaxy A70 az új generáció igényeire szabva. Írta: Samsung március 26. kedd, 16:39

Samsung Galaxy A70 az új generáció igényeire szabva. Írta: Samsung március 26. kedd, 16:39 A Samsung Galaxy A70 okostelefon a vállalat legújabb innovációival, stílusos kialakítással, nagy méretű Infinity Display kijelzővel, továbbfejlesztett tripla kamerával, erős akkumulátorral és zökkenőmentes

Részletesebben

Budapest, november 12.

Budapest, november 12. Budapest, 2018. november 12. A Vodafone bemutatja a Smart X9-et Ne érd be kevesebbel! Az új Vodafone Smart X9 a Vodafone díjnyertes, csúcskategóriás okostelefonja azoknak, akik többre vágynak. Jobb teljesítmény,

Részletesebben

X-430 MP5 lejátszó HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

X-430 MP5 lejátszó HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ X-430 MP5 lejátszó HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1 Funkciók 4.3 TFT kijelző, 480*272 pixel felbontás Támogatott audio formátumok: MP3, WMA, WAV, FLAC, APE, OGG Bővíthető micro SD kártyával 128MB - 4GB-ig. Támogatott

Részletesebben

Mobiltelefonok HUAWEI P9 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA. Részletek és vásárlás. Részletek és vásárlás. 77 800 Ft

Mobiltelefonok HUAWEI P9 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA. Részletek és vásárlás. Részletek és vásárlás. 77 800 Ft ÖSSZEHASONLÍTÁS ELŐFIZETÉS Új havi díjas előfize 2 év hűségidő az el 5490 Ft/hó - Next S HUAWEI P8 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA HUAWEI P9 LITE + HUAWEI B0 OKOSÓRA SAMSUNG GALAXY A3 2016 HUAWEI P9 ÁR 59 800

Részletesebben

CityTab Supreme 10. Colorovo. táblagép. * modelltől függően elérhető funkció. CT Supreme 10 Win Manual KBD.indd 32 16.07.

CityTab Supreme 10. Colorovo. táblagép. * modelltől függően elérhető funkció. CT Supreme 10 Win Manual KBD.indd 32 16.07. Colorovo CityTab Supreme 10 táblagép * modelltől függően elérhető funkció. 32 CT Supreme 10 Win Manual KBD.indd 32 16.07.2014 14:59 Kezelési utasítás Köszönjük, hogy megvásárolta a Colorovo CityTab Supreme

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Semmiképpen ne próbálkozzon a talbet otthoni javításával, mert az garanciavesztéssel jár. Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék

Részletesebben

LowPrice 2012-2013. LowPrice

LowPrice 2012-2013. LowPrice LowPrice 2012-2013 LowPrice 2012-2013 Micro SD memóriakártyák Kingston microsdhc 8GB Class 4 SDC4/8GB 11$ MicroSDHC 8GB Class 4 SDC4/8GB 11$ Samsung 16GB Class 10 TF Card 22$ Kingston microsdhc 16GB Class

Részletesebben

ÖSSZEHASONLÍTÁS. 39 800-179 800 Ft 59 800-209 800 Ft 59 800-209 800 Ft 89 800-239 800 Ft ELŐFIZETÉS SAMSUNG GALAXY S7 EDGE SAMSUNG GALAXY S6 EDGE

ÖSSZEHASONLÍTÁS. 39 800-179 800 Ft 59 800-209 800 Ft 59 800-209 800 Ft 89 800-239 800 Ft ELŐFIZETÉS SAMSUNG GALAXY S7 EDGE SAMSUNG GALAXY S6 EDGE Nyitóoldal Mobil Otthoni Üzleti Rólunk AKCIÓK KÉSZÜLÉKEK TARIFÁK MOBILINTERNET SEGÍTÜNK BELÉPEK Telekom előfizetéseim ÖSSZEHASONLÍTÁS ELŐFIZETÉS Új havi díjas előfize 2 év hűségidő az el Válassz díjcsomagot

Részletesebben

Közzététel dátuma: Iktatószám: 19124/2017 CPV Kód: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

Közzététel dátuma: Iktatószám: 19124/2017 CPV Kód: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tájékoztató az eljárás eredményéről - Mobiltelefonok beszerzése az EFOP-1.1.2-16-2016-00001 Nő az esély - képzés és foglalkoztatás című projekt részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/4 Beszerzés tárgya:

Részletesebben

4K DVB-T2 / DVB-S2 Android Multimédia Boksz Fly Mouse-Zal

4K DVB-T2 / DVB-S2 Android Multimédia Boksz Fly Mouse-Zal Általános információ Csatlakoztassa ezt a DVB-T2/S2 4K Android streaming box készüléket televíziójához, és nézzen filmeket online, frissítse Facebook-adatlapját, mutassa meg képeit barátainak, vagy szervezzen

Részletesebben

AUDI VBK notebook Belépő kategória. HP 15 notebook

AUDI VBK notebook Belépő kategória. HP 15 notebook AUDI VBK notebook Belépő kategória HP 15 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. Intel Core i3-7100u 15,6 FullHD AG (1920x1080)

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok Klasszikus kialakítás Kedvező vételár Kö yű kezelhetőség Nagyo hosszú üze idő Evolveo EP-500 Mizu BT-60 Mizu BT-180 Nokia 130 SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Kínálatunk

Részletesebben

Dell Inspiron 3567 i3 notebook

Dell Inspiron 3567 i3 notebook AUDI VBK notebook A kategória Dell Inspiron 3567 i3 notebook Kitűnő választás otthoni vagy irodai használatra. Média lejátszáshoz, internetezéshez, munkához ajánljuk. Intel Core i3 2,0 GHz 15,6 FullHD

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok Kö Nagyon hosszú üze idő SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Mizu BT60 Evolveo EP500 yű kezelhetőség Kínálatunk legolcsóbb készüléke 3 db SIM kártya egyidejű kezelése

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 NAVON MIZU BT-60 NAVON MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali

Részletesebben

CityTab Vision. Colorovo. CityTab Vision 7 2.0. táblagép. * modelltől függően elérhető funkció.

CityTab Vision. Colorovo. CityTab Vision 7 2.0. táblagép. * modelltől függően elérhető funkció. Colorovo CityTab Vision 7 2.0 táblagép * modelltől függően elérhető funkció. 50 A készülék kezelési utasítása Köszönjük, hogy megvásárolta a Colorovo CityTab Vision 7 táblagépet. Meg vagyunk győződve arról,

Részletesebben

Adásvételi szerződés keretében okos mobiltelefon készülékek beszerzése

Adásvételi szerződés keretében okos mobiltelefon készülékek beszerzése ÖSSZEGEZÉS AZ AJÁNLATOK ELBÍRÁLÁSÁRÓL a Kbt. 77. (2) bekezdés, illetőleg a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelet 9. melléklete alapján 1. Az Ajánlatkérő neve és címe: Siófok Város Önkormányzata 8600 Siófok,

Részletesebben

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK

NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK NYOMÓGOMBOS KÉSZÜLÉKEK Klasszikus kialakítás Könnyű kezelhetőség Kedvező vételár Kiemelkedően hosszú üzemidő EVOLVEO EP-500 MIZU BT-60 MIZU BT-180 NOKIA 130 SOS gomb egy telefonszám azonnali hívásához

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Standard 8Gb

Használati utasítás Gyerektablet Standard 8Gb Használati utasítás Gyerektablet Standard 8Gb Nem tudunk jogvitába bonyolódni olyan ügyekben, ami a felhasználó félreértéséből vagy a nem rendeltetésszerű használatból ered. Cégünk nem vállal releváns

Részletesebben

Termékjellemzők. Megjegyzések. Támogatott fájlformátumok. Magyar

Termékjellemzők. Megjegyzések. Támogatott fájlformátumok. Magyar Termékjellemzők Magyar 1. Formatervezett design, nagy hatékonyságú ventillátor. 2. LED lámpa élénk színekkel, aminek az élettartama 20000 óra. 3. Elektronikus zoom, egyszerű képméret változtatási lehetőség.

Részletesebben

KÉSZÜLÉK ÁRLISTA. I Kép. Apple iphone 6S Plus 64GB. Apple iphone 6 16GB. Apple iphone 5S 16GB. Apple iphone 6 64GB

KÉSZÜLÉK ÁRLISTA. I  Kép. Apple iphone 6S Plus 64GB. Apple iphone 6 16GB. Apple iphone 5S 16GB. Apple iphone 6 64GB Apple iphone 6 16GB Apple iphone 6 64GB Apple iphone 6 Plus 16GB Apple iphone 6 Plus 64GB Apple iphone 6S 16GB Apple iphone 6S 64GB Apple iphone 6S Plus 16GB Apple iphone 6S Plus 64GB Apple iphone 5S 16GB

Részletesebben

ednet Smart Memory Felhasználói útmutató

ednet Smart Memory Felhasználói útmutató ednet Smart Memory Felhasználói útmutató 31519 iphone vagy ipad készüléked tárhelye ismét betelt? Mi tudjuk a megoldást! Az ednet Smart Memory segítségével, 256 GB MicroSD kártya hozzáadásával egyszerűen

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín

Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Használati utasítás Gyerektablet Maxi rózsaszín Nem tudunk jogvitába bonyolódni olyan ügyekben, ami a felhasználó félreértéséből vagy a nem rendeltetésszerű használatból ered. Cégünk nem vállal releváns

Részletesebben

*Ne használja a készüléket a következő esetekben: túl hideg vagy túl meleg helyen, nedves, poros

*Ne használja a készüléket a következő esetekben: túl hideg vagy túl meleg helyen, nedves, poros MB709C modellhez Ez a használati utasítás fontos figyelmeztetéseket és információkat tartalmaz a helyes használathoz. Figyelmesen olvassa el használat előtt, a balesetek elkerülése végett. Óvintézkedések:

Részletesebben

készülék árlista I Kép Apple iphone 7 Plus 256GB Apple iphone 7 Plus 32GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 6S 32GB

készülék árlista I  Kép Apple iphone 7 Plus 256GB Apple iphone 7 Plus 32GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 6S 32GB 5S 16GB SE 16GB SE 32GB 6S 32GB 7 32GB 7 128GB 7 256GB 7 Plus 32GB 7 Plus 128GB 7 Plus 256GB Listaár 139 990 Ft 159 990 Ft 179 990 Ft 229 990 Ft 259 990 Ft 279 990 Ft 299 990 Ft 289 990 Ft 319 990 Ft 379

Részletesebben

WE Connect: az új üzenetküldő alkalmazásunk már letölthető GooglePlay-ből

WE Connect: az új üzenetküldő alkalmazásunk már letölthető GooglePlay-ből WE Connect: az új üzenetküldő alkalmazásunk már letölthető GooglePlay-ből Bevezettük a WE Connect Android alapú mobil applikációnkat, amivel a WebEye felhasználók előre definiált üzeneteket küldhetnek

Részletesebben

Nyomógombos telefonok

Nyomógombos telefonok Nyomógombos telefonok SOS gomb egy adott telefonszám azonnali hívásához Kínálatunk legolcsóbb készüléke 3 db SIM kártya egyidejű kezelése Nokia 130 Nagyon hosszú üzemidő Mizu BT10 Könnyű kezelhetőség Mizu

Részletesebben

2017. augusztus. Készülék árlista

2017. augusztus. Készülék árlista 2017. augusztus Készülék árlista 1 / 13 Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Érvényesség: 2017. 08. 01-től 08. 31-ig, illetve

Részletesebben

készülék árlista I Kép Apple iphone 7 Plus 256GB Apple iphone 7 Plus 32GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 6S 32GB

készülék árlista I  Kép Apple iphone 7 Plus 256GB Apple iphone 7 Plus 32GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 6S 32GB 5S 16GB SE 16GB SE 32GB 6S 32GB 7 32GB 7 128GB 7 256GB 7 Plus 32GB 7 Plus 128GB 7 Plus 256GB Listaár 139 990 Ft 159 990 Ft 179 990 Ft 229 990 Ft 259 990 Ft 279 990 Ft 299 990 Ft 289 990 Ft 319 990 Ft 379

Részletesebben

Netfone Telecom Kft. Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13

Netfone Telecom Kft. Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Készülék árlista 2017. szeptember 1 / 13 Időszakos mobiltelefon akció.2 Mobiltelefon ajánló..3 Teljes mobiltelefon lista.8 Táblagép és hálózati eszköz lista 13 Érvényesség: 2017. 09. 01-től 09. 30-ig,

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Maxi

Használati utasítás Gyerektablet Maxi Használati utasítás Gyerektablet Maxi Az adatvesztés megelőzése érdekében javasoljuk, hogy rendszeresen mentse le az adatokat számítógépére. Nem tudunk jogvitába bonyolódni olyan ügyekben, ami a felhasználó

Részletesebben

Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv. Modell: Sárga-Fekete Fekete. Termék Szerkezete

Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv. Modell: Sárga-Fekete Fekete. Termék Szerkezete Full HD Hobby Napszemüveg Kamera Felhasználói kézikönyv Modell: Sárga-Fekete Fekete Termék Szerkezete Termék Jellemzői 1. Nagy felbontású 720P/1080P Felbontás: 1280*720P/1920*1080P, 8 Mega Pixel 2. Videó

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 1. Csomag tartalma 1. 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 2. A készülék áttekintése 1 2 9 3 4 5 6 7 8 10 11 12 13 14 HU - 1 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10

Részletesebben

Leica Geosystems. Építőipari Viszonteladói Nap

Leica Geosystems. Építőipari Viszonteladói Nap Leica Geosystems Építőipari Viszonteladói Nap 13:30-14:00 Érkezés és vendégfogadás 14:00-14:45 Leica Disto - előnyök & értékek 14:45-14:55 Rövid szünet 14:55-15:40 Disto alkalmazások és csomagok 15:40-16:00

Részletesebben

készülék árlista I Kép Apple iphone 5S 16GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 7 256GB Apple iphone 7 32GB

készülék árlista I  Kép Apple iphone 5S 16GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 7 256GB Apple iphone 7 32GB Apple iphone 5S 16GB Apple iphone SE 16GB Apple iphone SE 64GB Apple iphone 6S 16GB Apple iphone 6S 32GB Apple iphone 6S 64GB Apple iphone 7 32GB Apple iphone 7 128GB Apple iphone 7 256GB Listaár 139 990

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2015. október 9-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre! Az árlistában szereplő készülékjellemzőket

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2015. augusztus 3-tól a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az

Részletesebben

Sajtóközlemény Azonnali közlésre Budapest, 2012. május 17. Haladó szintű fényképezőgép kezdő áron Megjelent a Sony alfa sorozat legkisebb tagja

Sajtóközlemény Azonnali közlésre Budapest, 2012. május 17. Haladó szintű fényképezőgép kezdő áron Megjelent a Sony alfa sorozat legkisebb tagja Sajtóközlemény Azonnali közlésre Budapest, 2012. május 17. Haladó szintű fényképezőgép kezdő áron Megjelent a Sony alfa sorozat legkisebb tagja Mostantól még egyszerűbb belépni a profi fotózás világába.

Részletesebben

KÉSZÜLÉK ÁRLISTA. I Kép. Apple iphone 7 32GB** Apple iphone 5S 16GB. Apple iphone 7 128GB** Apple iphone SE 16GB

KÉSZÜLÉK ÁRLISTA. I  Kép. Apple iphone 7 32GB** Apple iphone 5S 16GB. Apple iphone 7 128GB** Apple iphone SE 16GB Apple iphone 5S 16GB Apple iphone SE 16GB Apple iphone SE 64GB Apple iphone 6 64GB Apple iphone 6S 16GB Apple iphone 6S 64GB Apple iphone 6S Plus 64GB Apple iphone 7 32GB** Apple iphone 7 128GB** Listaár

Részletesebben

SJ5000 Felhasználói útmutató

SJ5000 Felhasználói útmutató SJ5000 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4, B u d a p e s t M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

Technológiai jellemzők

Technológiai jellemzők True 1.3 Mega Pixel Auto-Focus Webcam Genius büszkén mutatja be a Slim 1322Af-et, az új, innovative webkamerát. Plusz autofókusz lencsével rendelkezik, éles, tiszta minőségű és valósidejű képeket biztosít.

Részletesebben

http://www.samsung.com/hu/consumer/mobile-phone/mobile-phones/tab...

http://www.samsung.com/hu/consumer/mobile-phone/mobile-phones/tab... 1 / 6 2012.02.09. 13:35 Nyomtatható verzió Oldal nyomtatása Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép Samsung Galaxy Tab 8.9 GT-P7300 Áttekintés TULAJDONSÁGOK SPECIFIKÁCIÓ GALÉRIA R01 R0101 hu 01016800 GT-P7300UWAORG

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2014. október 31-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az

Részletesebben

SJ4000 Felhasználói útmutató

SJ4000 Felhasználói útmutató SJ4000 Felhasználói útmutató Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje az

Részletesebben

LENOVO OKOSTELEFON ÁRLISTA

LENOVO OKOSTELEFON ÁRLISTA LENOVO OKOSTELEFON ÁRLISTA LENOVO ROCSTAR A319 DUAL SIM KÁRTYAFÜGGETLEN OKOSTELEFON Wireless LAN - 3G - kártya független - SMS, MMS, Email, Instant Messaging - gyorsulásmérő, közelség érzékelő - 2 SIM

Részletesebben

E PM2 1442 Kit Vörös. Jó megjelenés. Még jobb fotók. Műszaki adatok. Típus. Szenzor. Képprocesszor. Szűrő

E PM2 1442 Kit Vörös. Jó megjelenés. Még jobb fotók. Műszaki adatok. Típus. Szenzor. Képprocesszor. Szűrő E PM2 1442 Kit Vörös Új generációs 16 megapixeles LiveMos szenzor Max. 25,600 ISO érzékenység FAST AF + Érintésvezérlés Beépített 2-tengelyű stabilizátor TruePic VI képfeldolgozó processzor Ultra nagysebességű

Részletesebben

UPC. készülékkatalógus szám. tel.: 1221 vagy A tájékoztatás nem teljes körű.

UPC. készülékkatalógus szám. tel.: 1221 vagy   A tájékoztatás nem teljes körű. UPC 2018. 1. szám készülékkatalógus tel.: 1221 vagy www.upc.hu A tájékoztatás nem teljes körű. kiemelt ajánlatok y7 Prime 5,99 HD-kijelző 13+2 MP hát- és 8 MP előlapi kamera két SIM-kártya kezelése octa-core

Részletesebben

Alcor IQ 935R Táblagép. Üzembehelyezési útmutató

Alcor IQ 935R Táblagép. Üzembehelyezési útmutató Alcor IQ 935R Táblagép Üzembehelyezési útmutató Bevezető Köszönjük, hogy készülékünket választotta! Ahhoz hogy a készüléket sokáig megelégedéssel használhassa, kérjük olvassa el az alábbi információkat,

Részletesebben

Nyomtatható verzió. Samsung Galaxy Tab. Platform. Oldal nyomtatása. Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép. GT-P1000 Rating

Nyomtatható verzió. Samsung Galaxy Tab. Platform. Oldal nyomtatása. Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép. GT-P1000 Rating 1 / 7 2012.02.09. 15:47 Nyomtatható verzió Oldal nyomtatása Nyitóoldal Mobiltelefonok Táblagép Samsung Galaxy Tab GT-P1000 Rating Áttekintés TULAJDONSÁGOK SPECIFIKÁCIÓ GALÉRIA R01 R0101 hu 01016800 BGT-P1000

Részletesebben

FULL HD 1080P AUTÓS KAMERARENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

FULL HD 1080P AUTÓS KAMERARENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ FULL HD 1080P AUTÓS KAMERARENDSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ Ez a nagy felbontású digitális HD minőségű kamerarendszer a legújabb fejlsztésekkel készült. Hagyományos HD kamera és autós kamerarendszernénk is

Részletesebben

Netfone Telecom Kft. Kiemelt akció...2. Mobiltelefon ajánló...3. Okostelefonok ios...8. Okostelefonok Android Nyomógombos telefonok.

Netfone Telecom Kft. Kiemelt akció...2. Mobiltelefon ajánló...3. Okostelefonok ios...8. Okostelefonok Android Nyomógombos telefonok. Készülék árlista 2019. július 1 / 18 Kiemelt akció...2 Mobiltelefon ajánló....3 Okostelefonok ios...8 Okostelefonok Android....10 Nyomógombos telefonok. 16 Táblagépek és hálózati eszközök..17 Kiegészítők....

Részletesebben

ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon

ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon Megnevezés Kép Leírás Listaár Alcatel Kedvezményes többi díjcsomag ár Kedvezményes kolátlan csomag ár Alcatel

Részletesebben

Megnevezés Leírás Megjegyzés Irodai PC

Megnevezés Leírás Megjegyzés Irodai PC 1 Irodai PC Közepes PC 1 Közepes PC 2 Processzor: Intel Core i5; memória: 4 GB; merevlemez: 500GB HDD; optikai meghajtó: DVD-ROM; USB 3.0; billentyűzet; HUN; MS SMS client; SAMI client. Processzor: Intel

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/7 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/7 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Tájékoztató az eljárás eredményéről - Mobiltelefonok beszerzése az EFOP-1.3.2-16-2016-00001 Felzárkózási mentorhálózat fejlesztése című projekt részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/7 Eljárást megindító

Részletesebben

100 900 Ft 145 900 Ft 170 900 Ft 170 900 Ft 200 900 Ft 200 900 Ft 230 900 Ft

100 900 Ft 145 900 Ft 170 900 Ft 170 900 Ft 200 900 Ft 200 900 Ft 230 900 Ft Apple iphone 5s Apple iphone 6 Apple iphone 6 64 GB Apple iphone 6s Apple iphone 6s 64 GB Apple iphone 6s Plus Apple iphone 6s Plus 64 GB Biztosítási kategória L L L L L L L 170 900 Ft 219 900 Ft 254 900

Részletesebben

DELL Vostro MONET14SKL1605_011_UBU-11

DELL Vostro MONET14SKL1605_011_UBU-11 DELL Vostro 5459 - MONET14SKL1605_011_UBU-11 (MONET14SKL1605_011_UBU-11) Bruttó ár: 204.990 Ft Termékcsalád: Vostro Termékvonal: Dell Notebook / Dell Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor:

Részletesebben

A Huawei MateBook 14 tízpontos, opcionális érintőképernyővel rendelkezik. A gyártó One. MWC 2019: Megérkeztek a Huawei legújabb notebookjai

A Huawei MateBook 14 tízpontos, opcionális érintőképernyővel rendelkezik. A gyártó One. MWC 2019: Megérkeztek a Huawei legújabb notebookjai Három új notebookot mutatott be a barcelonai MWC (Mobile World Congress) kiállításon a Huawei. A Matebook 13 és a MateBook 14 minden eddiginél nagyobb kijelzővel és élethű színekkel érkezik. A notebookok

Részletesebben

Vodafone készülék árlista ügyfeleink részére

Vodafone készülék árlista ügyfeleink részére Vodafone készülék árlista ügyfeleink részére A fenti árak nettó árak! Érvényes: 2013. április 22-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, a tartozékokat is! Az árlistában szereplő

Részletesebben

Apple. 4,7 LED-backlit IPS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core,

Apple. 4,7 LED-backlit IPS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core, készülék árlista iphone 6 16GB - space gray iphone 6 64GB - gold Apple 4,7 LED-backlit PS LCD, capacitive touchscreen, 750 x 1334 pixels, ios 8, upgradable to ios 8.1.1, Dual-Core, 16 GB/1 GB RAM, Kamera:

Részletesebben

BlackBerry készülékek

BlackBerry készülékek BlackBerry készülékek IPsound + Hordja irodáját a zsebében! Ugrásszerûen megnövelheti saját és munkatársai munkájának hatékonyságát! Az értékesítôk azonnal értesülhetnek az új akvizíciós lehetôségekrôl,

Részletesebben

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató

2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron. Kezelési útmutató 2015 myphone. Minden jog fenntartva. myphone Iron Kezelési útmutató Technikai specifikáció: RAM Memória: 1GB Dual Core Cortex A7 1.3GHz processzor 3,5 kapacitív érintőkijelző 320 x 480 px felbontással

Részletesebben

SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato

SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato SJ4000 WIFI Felhaszna lo i u tmutato Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak közelébe, mint például mágnes és elektromos motor. Kerülje

Részletesebben

Készülék típusa ÁR. Ezüst, kék és narancssárga színekben értékesítjük.

Készülék típusa ÁR. Ezüst, kék és narancssárga színekben értékesítjük. LG GS 290 Frekvenciasáv: 850/900/1800/1900 Teljes belső memória: 40MB Memóriakártya típusa: MicroSD Súly (gramm):89 Kijelző felbontása és színei: 240x400, 262k Érintőképernyő: 3" teljes érintőkijelző MMS,

Részletesebben

E PM1 1442 Kit Barna. Lélegzetelállító fotók stílusosan. Műszaki adatok. Típus. Szenzor. Képprocesszor. Szűrő

E PM1 1442 Kit Barna. Lélegzetelállító fotók stílusosan. Műszaki adatok. Típus. Szenzor. Képprocesszor. Szűrő E PM1 1442 Kit Barna Extrém nagysebességű kontraszt AF Live Guide vezérlés fotók és videofelvételek beállításához, tökéletesen intuitívan és egyszerűen használható felhasználói felületen Nagyteljesítményű

Részletesebben

Toshiba Satellite L50-C-15E (PSKWTE-00N008HU)

Toshiba Satellite L50-C-15E (PSKWTE-00N008HU) Toshiba Satellite L50-C-15E (PSKWTE-00N008HU) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Termékvonal2: Processzor: Processzor jellemző: Memória mérete: Memória bővíthetőség: Memória típusa: Háttértár mérete: Háttértár

Részletesebben

A készülék bemutatása:

A készülék bemutatása: A készülék bemutatása: Ez a termék egy autós adatrögzítő kamera. Beépített infravörös fény, dupla lencsés digitális kamera, két különböző lencsével segít a tökéletesebb vizuális élményt megteremteni. Ez

Részletesebben

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény

1. Prestigio MultiPad 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. Rövid használati útmutató 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 1. Csomag tartalma 1. 2. Tápadapter 3. Hordozótok 4. USB-kábel 5. 6. Garancialevél 7. Jogi és biztonsági közlemény 2. A készülék áttekintése 15 16 3 4 5 6 1 2 13 14 10 9 8 11 12 7 HU - 1 1 2 3 4 5 6 7

Részletesebben

Letisztultság és pontos vezérlés gyönyörű videofelvételek

Letisztultság és pontos vezérlés gyönyörű videofelvételek Új Lumix G- Lumix GH2 A LUMIX GH2 készülék sikerére alapozva fejlesztettük tovább a LUMIX G termékcsalád újabb tagját, amely a professzionális videofilm készítést még magasabb szintre emeli hordozható

Részletesebben

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you

Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére. Vodafone Power to you Vodafone készülék árlista kiemelt ügyfeleink részére Vodafone Power to you Érvényes: 2014. június 2-től a készlet erejéig. Kérjük, mindent írjanak rá a megrendelésre, beleértve a tartozékokat is! Az árlistában

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Mini

Használati utasítás Gyerektablet Mini Használati utasítás Gyerektablet Mini Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék jó minőségű biztonságos gyerekeknek ajánlott tablet, olyan funkciókkal, mint a szülői felügyelet,

Részletesebben

HD 1080P Headset-stílusú hordható. kamera. felhasználói kézikönyv

HD 1080P Headset-stílusú hordható. kamera. felhasználói kézikönyv HD 1080P Headset-stílusú hordható kamera felhasználói kézikönyv 1. Bekapcsolás /Indítás /Megállítás 2. Mód 3. Lencse 4. MIC 5. Jelző fény 6. USB/Áram port 7. TF kártyanyílás Első rész: Bemutatás Ez a termék

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 1 5 3, B u d a p e s t B o c s k a i u. 8 Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket erősen mágneses tárgyak

Részletesebben

Lenovo Ideapad G E301PAHV

Lenovo Ideapad G E301PAHV Lenovo Ideapad G50-45 - 80E301PAHV (80E301PAHV) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Lenovo Notebook / Lenovo Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: AMD Quad-Core Processzor jellemző: A4-6210 1,80GHz

Részletesebben

Mini DV Használati útmutató

Mini DV Használati útmutató Mini DV Használati útmutató Készülék leírása 1: Akasztó furat 2: Bekapcsoló 3: Mód 4:Klipsz 5:Micro SD 6:Tartó 7: Mini USB 8: Kamera 9:Felvétel 10: Státusz indikátor 11: Mikrofon Tartozékok 12: Állvány

Részletesebben

PROMOPACK. Kombináljon kedvére! Vezetékösszekötő, installációs és sorkapocs csomagok. 2012. április 16 - június 1.

PROMOPACK. Kombináljon kedvére! Vezetékösszekötő, installációs és sorkapocs csomagok. 2012. április 16 - június 1. PROMOPACK 2012. április 16 - június 1. Vezetékösszekötő, installációs és sorkapocs csomagok Kombináljon kedvére! Weidmüller Kereskedelmi Kft. 1097 Budapest, Gubacsi út 6. Tel.: +36 1 382 7700 Fax: +36

Részletesebben

ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon, érvényes: 2016.01.05-től

ExtraMobil kedvezményes készülékvásárlási árlista, megrendelés a www.extramobil.hu weboldalon, érvényes: 2016.01.05-től Alcatel nem nem Alcatel OT-2004C, fekete Alcatel ALCATEL OT-2004C; SINGLE SIM; N/A; N/A; 2.4"; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete;? év Hamarosan 22 990 HUF 18 102 HUF 15 990 HUF

Részletesebben

Használati utasítás Gyerektablet Pro

Használati utasítás Gyerektablet Pro Használati utasítás Gyerektablet Pro Semmiképpen ne próbálkozzon a talbet otthoni javításával, mert az garanciavesztéssel jár. Bevezető: Nagyon köszönjük, hogy termékünket választotta! A készülék jó minőségű

Részletesebben

Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig.

Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig. Érvényesség: 2018. 08. 01-től visszavonásig, illetve a készlet erejéig. Az árlistában feltüntetett képek illusztrációk, a megvásárolt termékek ezektől eltérhetnek! Nagyobb mennyiség rendelése esetén a

Részletesebben

SJM10 Felhasználói útmutató

SJM10 Felhasználói útmutató SJM10 Felhasználói útmutató E l e c t r o p o i n t K f t., 1 0 4 4 B u d a p e s t, M e g y e r i ú t 1 1 6. F s z. 1. Oldal 1 Figyelmeztetés 1. Ez egy érzékeny termék, ne ejtse el. 2. Ne tegye a terméket

Részletesebben

Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig.

Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig. Érvényesség: 2018. 03. 01-től visszavonásig, illetve a készlet erejéig. Az árlistában feltüntetett képek illusztrációk, a megvásárolt termékek ezektől eltérhetnek! Nagyobb mennyiség rendelése esetén a

Részletesebben

T76GPS/T76GPS TV GOCLEVER TAB HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ WWW.GOCLEVER.COM LÁTOGASSON EL WEBOLDALUNKRA

T76GPS/T76GPS TV GOCLEVER TAB HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ WWW.GOCLEVER.COM LÁTOGASSON EL WEBOLDALUNKRA GOCLEVER TAB T76GPS/T76GPS TV HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ LÁTOGASSON EL WEBOLDALUNKRA WWW.GOCLEVER.COM Kérjük, hogy olvassa el a használati útmutatót, mielőtt használatba veszi a készüléket. Bevezetés Köszönetnyilvánítás

Részletesebben

Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig.

Érvényesség: től visszavonásig, illetve a készlet erejéig. Érvényesség: 2018. 09. 01-től visszavonásig, illetve a készlet erejéig. Az árlistában feltüntetett képek illusztrációk, a megvásárolt termékek ezektől eltérhetnek! Nagyobb mennyiség rendelése esetén a

Részletesebben

Bruttó ár: 0 Ft. Háttértár mérete: Háttértár típusa: Lemez meghajtó: Kijelző méret: LED háttérvilágítás, 16:9 képarány

Bruttó ár: 0 Ft. Háttértár mérete: Háttértár típusa: Lemez meghajtó: Kijelző méret: LED háttérvilágítás, 16:9 képarány ASUS X302UJ-FN021D (X302UJ-FN021D) Bruttó ár: 0 Ft Termékvonal: Asus Notebook / Asus Laptop Termékvonal2: Notebook / Laptop Processzor: Intel Core i5 Processzor jellemző: i5-6200u / 2,30GHz - 2,80GHz /

Részletesebben

Alcatel. Alcatel ALCATEL OT-2004C; SINGLE SIM; N/A; N/A; 2.4 ; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete; 1 év ASUS

Alcatel. Alcatel ALCATEL OT-2004C; SINGLE SIM; N/A; N/A; 2.4 ; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete; 1 év ASUS KészüLéK árlista Alcatel Alcatel OT-2004C, fekete Alcatel ALCATEL OT-2004C; SNGLE SM; N/A; N/A; 2.4 ; QVGA (240x320) TN; 2 MP (FF); 8 MB; 8 MB; 1000 mah; Fekete; 1 év 22 990 HUF 15 990 HUF 13 990 HUF ASUS

Részletesebben

Óvintézkedések... 4. A doboz tartalma... 5. Eszköz specifikáció... 6. Alapfunkciók és tulajdonságok:... 7. Ki/Be kapcsolás... 7. Újraindítás...

Óvintézkedések... 4. A doboz tartalma... 5. Eszköz specifikáció... 6. Alapfunkciók és tulajdonságok:... 7. Ki/Be kapcsolás... 7. Újraindítás... 1 Tartalomjegyzék Óvintézkedések... 4 A doboz tartalma... 5 Eszköz specifikáció... 6 Alapfunkciók és tulajdonságok:... 7 Ki/Be kapcsolás... 7 Újraindítás... 9 Töltés... 10 Asztal... 10 Alap funkciók...

Részletesebben

124 900 Ft 144 900 Ft 169 900 Ft 169 900 Ft 199 900 Ft 169 900 Ft 199 900 Ft 199 900 Ft

124 900 Ft 144 900 Ft 169 900 Ft 169 900 Ft 199 900 Ft 169 900 Ft 199 900 Ft 199 900 Ft Apple iphone 5s 16 GB 16 GB 64 GB Plus 16 GB Plus 64 GB s 16 GB s 64 GB s Plus 16 GB Biztosítási kategória L L L L L L L L 210 900 Ft 219 900 Ft 254 900 Ft 252 900 Ft 288 900 Ft 249 900 Ft 289 900 Ft 289

Részletesebben

ConCorde FHD-1100S HD Médialejátszó

ConCorde FHD-1100S HD Médialejátszó ConCorde FHD-1100S HD Médialejátszó Felhasználói kézikönyv Bevezetõ Az Ön által megvásárolt HD media lejátszója a következõ fájl formátumokat támogatja: Video: H.264, AVI MP4 RM MPEG RMVB VOB MOV DAT,

Részletesebben