GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "WWW.VISITGYULA.COM GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS"

Átírás

1 GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

2 Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS A török hódoltság után a hatalmas kiterjedésű, Békés vármegye nagyobb részét magában foglaló gyulai uradalmat harruckerni lovag Harruckern János György kapta meg III. Károly király adományaként. A főhadbiztos március 28-án vált az uradalom teljes jogú földesurává, a terület megszerzése után rögtön megkezdte a gyulai kastély felépítését. Az épületet az évszázadok során az egymást váltó főúri családok többször bővítették, átalakították. Az épületegyüttest az 1990-es években fokozatosan kiürítették, 2002-ben a csecsemőotthon is kiköltözött belőle. Azóta az épület üresen állt, ugyanakkor hasznosítására 2006-ban elkészült a megvalósíthatósági tanulmány. A kastély jobb oldali mellékszárnyának, az ún. vigadószárny - nak a felújítása 2004-ben fejeződött be. A kastély főépületének renoválása 2013-ban kezdődött meg, 2015 nyarán pedig megnyitja kapuit városunk legújabb attrakciója a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont. A látogatóközpont tematikája Magyarországon egyedülálló módon nem áll meg a pompás terek, falfestmények és a családtörténet bemutatásánál, hanem végigvezeti a látogatót az arisztokrata világ és a cselédség életének eldugott és alig kutatott területein is. A kiállítási enteriőrökben installációk, érintőképernyős terminálok, animációs pult, monitorok, animációs játékok, bútorrekonstrukciók és korabeli tárgyak segítik a vendéget az élményszerzésben és a tanulásban. Bemutatásra kerül a kastély története, az egyes helyiségek a főúri életforma jellegzetes tereit idézik fel. A megújult Harruckern Weinckheim Almásy-kastélyban számos odaillő adekvát információt, hiteles történetet, anekdotát és legendát hallgathat meg a látogató a kiállítási installációk megtekintése közben. Az osztrák eredetű báró Harruckern, a frank eredetű gróf Wenckheim, valamint a gróf Almásy család itt élő 8 generációjának a bemutatásán túl, tematikus tárlatok idézik fel a királylátogatásokat a kastélyban, a tíz, Gyulán lefegyverzett aradi vértanú emlékét és Albrecht Dürer gyulai kapcsolatait. 2

3 Gyulai vár Gyula város legrégebbi épített öröksége a több mint 600 éves gyulai vár, Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus sík vidéki téglavára. Az 1566-os ostrom után 129 évig állt török uralom alatt. A helyreállított várat és a 2005-ben megnyílt vármúzeumot semmiképpen sem szabad kihagyni egy gyulai kirándulás során. A vármúzeumban 24 kiállító terem mutatja be Gyula város sok száz éves múltját. Az ide látogatók megtekinthetik, hogyan rendezkedtek be őseink várúrként és várúrnőként, miben különbözött a török szandzsákbég hivatali szobája a magyar várúrétól, vagy milyen fegyverekkel harcoltak az elmúlt évszázadok során. A vár számtalan lehetőséget nyújt különböző rendezvények lebonyolítására: az újraszentelt kápolna keresztelők, esküvők; a lovagterem fogadások, konferenciák megrendezésére alkalmas. Városunk legnevesebb kulturális rendezvénye, a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztivál és Shakespeare Fesztivál előadásai a vár udvarán felállított és a vár melletti csónakázótavon kiépített, pazar látványt nyújtó tószínpadon tekinthetők meg. A nyári színház esténként a látványos történelmi dráma, a prózai színház különféle műfajai, az opera, az operett, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a középkori udvari zene, a jazz, a népzene és a néptánc műfajainak előadásaival várja az idelátogató turistákat és a helyieket egyaránt. A Várszínház kamaraterme a nyári szezonon kívül is várja a művészet és kultúra iránt fogékony vendégeket. Információ: Gyulai Vár 5700 Gyula, Várkert 1. Tel.: / info@gyulaivarmuzeum.hu GPS: Szélesség É , Hosszúság K

4 AquaPalota A családi fürdőzés élménytára GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Legújabb nagyberuházása révén végén új, fedett élménykomplexummal a működése első évében már 170 ezer új látogatót fogadó AquaPalotával gazdagodott a Gyulai Várfürdő, így egész évben kiszolgálhatja a családokat, a fiatalokat és azokat, akik elsősorban nem a gyógyvíz miatt látogatnak el a fürdőbe. A több, mint 6000 négyzetméteres létesítményben, közel 900 négyzetméternyi vízfelületen számtalan élményelem sodrófolyosó, álló-, és fekvőmasszázsok, vízesések, buzgárok, nyakzuhanyok, ugrómedence, családi csúszda, fényalagút testcsúszda, a Magyarországon egyedülálló módon felfelé tartó a fel(l)ejtő fánkos csúszda biztosítja a vendégek szórakozását. A gyermekekkel érkezők is kikapcsolódhatnak, mivel a baba- és gyermekmedence nyújtotta élményelemek mellett, korosztályonként elkülönített játszóterek várják a családosokat. Amíg a gyermekek csobbannak, vagy éppen a mélyvízi trambulinon próbálják ki bátorságukat, a felnőttek pihenhetnek a vízibárban, vagy az új szaunavilág nyújtotta élvezeteknek hódolhatnak. A baba-mama sarok az elvonulás nyugalmát biztosítja a gondoskodásra és pihenésre vágyó legapróbbaknak. A szolgáltatások körét gyermekfelügyelettel és animátori szolgálattal bővítette a fürdő. Napsütésben, hóesésben minden nap élményekkel várja minden kedves vendégét Gyula város legnagyobb attrakciója, a Gyulai Várfürdő új, családi élményfürdője, az AquaPalota! Információ: Gyulai Várfürdő Kft Gyula, Várkert u. 2. Tel: / Fax: / info@varfurdo.hu GPS: Szélesség É Hosszúság K

5 Gyulai Várfürdő Az egészség bástyája Az egész évben nyitva tartó, az országban egyedülállóan strand-, élmény- és gyógyfürdő kategóriában is ötcsillagos minősítéssel rendelkező Gyulai Várfürdő az egykori Almásy-kastély 8,5 hektáros természetvédelmi területté nyilvánított parkjában található. Egyedi hangulatú gyógy- és üdülőhely, ahol minden évszakban pihenhetnek és gyógyulhatnak a vendégek, s üdülhetnek a családok és fiatalok. A fürdő vize 1968 óta hivatalosan is gyógyvíz, 1971-ben a fürdő gyógyfürdő minősítést kapott, környékét pedig 1984-ben gyógyhellyé nyilvánították. Az új családi élményfürdővel, az AquaPalotával kibővült Gyulai Várfürdő 21 medencéje között mindenki megtalálja a számára ideálisat. A 72 C-os, 2005 méter mélységből feltörő, alkáli-hidrogénkarbonátos-kloridos gyógyvíz gyógyírként szolgálhat mozgásszervi károsodások, reumás panaszok, helyi idegbántalmak, savas eredetű gyomorproblémák és gyulladásos nőgyógyászati betegségek esetén, emellett sikerrel alkalmazható balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelések során is. A télen-nyáron működő gyógyászaton reumatológus szakorvosi irányítás mellett zajlanak a kezelések. A Castello Wellness és Szaunapark kényeztető szolgáltatásokat nyújt látogatóinak bel és szabadtéri részein egyaránt. Az itt eltöltött időt az üdítő szauna felöntések teszik varázslatossá. A Beauty Masszázs Szalonban 40 féle masszázs közül választhatnak a felfrissülésre vágyók. A legkisebbeket a fürdő Gyermekkuckója csábítja önfeledt szórakozásra. Információ: Gyulai Várfürdő Kft Gyula, Várkert u. 2. Tel: / Fax: / info@varfurdo.hu GPS: Szélesség É Hosszúság K

6 Gyulai Várszínház Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki gótikus téglavárának udvarán és a vár környékén működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc legjobb előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a legnevesebb hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. A Gyulai Várszínház az összművészeti fesztiválon belül 2005 óta rendezi meg a kéthetes Shakespeare Fesztivált július elején. A szervezők célja, hogy legyen Magyarországon egy olyan rangos, nemzetközi Fesztivál, ahova a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg itthonról és külföldről. A főprogramba az éves várszínházi Shakespeare bemutató mellé egy előadást a magyar nyelvterületről, kettőt külföldről hívnak. Más műfajú kísérő programok is színesítik a műsort: reneszánsz zenei koncertek, jazz koncertek, táncelőadások, utcaszínházi előadások, alternatív színházi előadások, színművészeti egyetemisták előadásai, filmvetítések, Shakespeare konferenciák, Shakespeare konyhája gasztronómia, workshopok. GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Információ: Gyulai Várszínház 5700 Gyula, Kossuth u. 13. Tel.: / ; Fax: / Tel.: / gyulaivarszinhaz@t-online.hu GPS: Szélesség É , Hosszúság K

7 Ízzel, lélekkel Gyulán! A Gyulai Kolbász hírnevét mindenki ismeri, köszönhetően az évszázados hagyományoknak és szakértelemnek. Az évek során számos díjnyertes termék készült városunkban. Az ízes kolbász mellé jólesik egy korty pálinka. Az első gyulai pálinkafőzdét Harruckern János György alapította 1731-ben. A helyiek ízes gyümölcsökből főzik a kitűnő, tiszta párlatokat, melyeknek minden egyes cseppjében ott érezhető a gyümölcs lelke. A közel 300 éves hagyomány méltó folytatója a számtalan hazai és nemzetközi díjjal elismert Báró Harruckern Gyulai Pálinka Manufaktúra. A város sokféle étterme között mindenki találhat kedvére valót. A választék a tradicionális magyar különlegességeket kínáló konyhától a modern, nemzetközi gasztronómiáig terjed. A Százéves cukrászda süteményeivel, az Erkel, a Százéves, a Munkácsy és az Arany János tortával az édességek szerelmeseinek kedveskedik. Népszerűek a kézműves bonbonok, közülük is kiemelkedik az országos versenyen első helyezést elért, szilvapálinkával töltött trüffel. A tematikus túraútvonalakat azért hoztuk létre, hogy vendégeink a főbb látnivalók mellett megismerhessék a város gasztronómiáját, hagyományait, természeti értékeit. A helyi termelők meglátogatásával bepillantást nyerhetnek az egyes termékek elkészítésének folyamatába, majd meg is kóstolhatják többek között a Gyulai Faeper Pálinkát, a levendulás nyári piros almadzsemet, a gyulai kolbászt, a virágport vagy az ízesített sajtokat. Tematikus túraútvonalainkról érdeklődjön irodánkban. Információ: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda 5700 Gyula, Kossuth u. 7. Tel: / ; Fax: / info@visitgyula.com GPS: Szélesség É , Hosszúság K

8 Harmóniában a természettel GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Gyula város dobogó szíve a Kossuth tér, mely új arcával a helyiek és az idelátogatók kedvence lett. A nagy forgalmat lebonyolító tér rendezvényeinek köszönhetően új központtá nőtte ki magát. A belváros különleges hangulatát a Világóra, a terek szépsége, a parkok zöldje s a vizek csobbanása teszi teljessé, egyedi hátteréül szolgálva a korzó nyáresti nyüzsgésének ben befejeződött a Göndöcskert rehabilitációja és a Béke sugárút egy részének felújítása. A fejlesztésnek köszönhetően vendégeink a város egyik legszebb, védett platán- és gesztenyefasorokkal övezett sétányán juthatnak el Gyula egyik legrégebbi közparkjába, melyet az 1800-as évek végén Göndöcs Benedek, gyulai apátplébános indítványára létesítettek. A város arculatát nagyban meghatározzák természetes vizei, a Gyulát és Gyulavárit elválasztó Fehér-Körös, a három települést érintő Élővízcsatorna és a várost körülölelő tófüzér. Az olyan látnivalók, mint a Várfürdő, a Csigakert, sőt a belváros majdnem egésze új nézőpontból tárul a csatornán csónakázók elé. Különleges természetközeli élményben részesülhet az, aki e vízi úton, a parti fűzfák árnya alól tekinti meg a fák és virágok városát. Az elnevezés nem véletlen, Gyula városa 2013-ban 2007 után másodszor nyerte el a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny fődíját. Ennek megfelelően 2014-ben újra Gyula képviselhette Magyarországot és vehetett át arany minősítést az Európai Virágos Városok és Falvak versenyén. Kitűnő helyszínt biztosítanak a folyópartok azoknak, akiket a városon kívüli háborítatlan, békés természet vonz. Nem is beszélve a horgászat szerelmeseiről, akik igazi paradicsomban találják magukat, ha szenvedélyüknek kívánnak hódolni. A Fehér- és a Fekete-Körös Európa legtisztább vizű folyói közé tartozik. Összefolyásuknál találjuk az akár két keréken is könnyen elérhető Szanazugot, a Fekete-Körös mentén fölfelé haladva pedig a közkedvelt üdülőtelepet, Városerdőt. A Körösök és az Élővízcsatorna mellett közel egy tucat horgásztó várja a pecásokat, köztük a 16 hektáros Munkácsy-tóval, a Wesselényi-tóval és a 2015-től versenytóként működtetett Poklás-csatornával. A strandok mellett vízparti szálláshelyek, vendéglátóhelyek és vízieszköz-bérlési lehetőségek várják azokat, akik a természet lágy ölén tudják csak igazán kipihenni magukat. 8

9 A mozgás öröme Az aktív pihenés kedvelői lóháton, kerékpáron, csónakon vagy gyalogszerrel hódíthatják meg a várost és környékét, élvezhetik a páratlanul tiszta levegőt és az érintetlen természet szépségeit. Gyula számtalan lehetőséget kínál az aktív kikapcsolódásra, hiszen sportolni nem csak a város határán kívül vagy a folyópartokon lehet. A tenisz, a futball, a salakmotorozás, a repülőgép-modellezés, a gokart vagy éppen a kutyás agility kedvelőit is várják a város egyesületei. A Gyula határában működő Sióréti Lovascentrum egész évben várja a lovassportok szerelmeseit, rossz időjárás esetén fedett lovarda biztosítja a szórakozás zavartalanságát. A Gellény Birtok Kalandparkja egyre bővülő számú játékelemmel, paintball pályával, 4,5 hektáros gondozott parkban várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat. A gyerekek és felnőttek alpintechnikai biztosítással, szakképzett animátorokkal próbálhatják ki ügyességüket a magaslati kötélpályán, a canopy pályán és a háromoldalú mászófalon. Legyen tavasz, nyár vagy ősz a város különleges sporteseményekkel várja vendégeit. A legnagyobb népszerűségnek és ismertségnek a 2008 óta, minden év májusában megrendezésre kerülő Fuss a sérült gyermekekért Várfürdő Futás örvend. A sportbarátok akár két keréken vagy görkorcsolyán is teljesíthetik a különböző távokat. A verseny legfontosabb üzenete, hogy minél nagyobb közönség ismerje meg sérült embertársaink mindennapos problémáit. A karitatív célok nagyon fontosak: a nevezési díjak kedvezményezettje az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület. A szabadulós játékok mára meghódították egész Európát, ezeknek a hungarikummá előlépett programoknak egyre nagyobb rajongótábora van, nemcsak itthon, hanem külföldön is. Békés megye első és egyetlen élő szabadulós játéka Gyulán várja az érdeklődőket. A szabaduláshoz rendelkezésre álló 60 perc alatt logikai feladványok, zárak és lakatok állják el az utat, és itt nem az erő, hanem az ész a fontos. 9

10 Híres szülötteink Gyula városnak történelme folyamán sok jeles fia volt. Albrecht Dürer ötvösmester édesapja Ajtósfalváról vándorolt ki, hogy európai mesterútja során új hazában telepedjen le. Gyulán született a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője, Erkel Ferenc. A magyar festészet egyik legnagyobb alakja, Munkácsy Mihály sorsa is e városban dőlt el, Szamossy Elek festő itt ismerte fel tehetségét, és terelte őt művészi pályára. Itt született és nevelkedett Kohán György Kossuth-díjas festő, aki művészi hagyatékát végrendeletében Gyulára hagyta. Szintén városunk híres szülöttei voltak Bay Zoltán és Bródy Imre fizikusok. Bay holdradarja a modern radarcsillagászat kiindulópontja, Bródy a kriptonlámpa feltalálója ben avatták díszpolgárrá Simonyi Imre József Attila-díjas költőt, kinek élete és munkássága ezer szállal kötődik a településhez. GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Kiállítóhelyek Gyulán: Gyulai Vár Erkel Ferenc Emlékház Ladics-Ház Százéves Cukrászda Kohán képtár TájVízHáz Rádiótörténeti kiállítás Gyulavári Kastély Német Nemzetiségi Gyűjtemény Húsipari Történeti Kiállítás 10

11 Vigadó A város híres szülötte, Göndöcs Benedek apát-plébános 1884-ben indítványozta, hogy a Sugár-út (a mai Béke sugárút) nyugati oldalán népkertet létesítsenek, ahol az első népünnepélyt július 27-én este rendezték. Augusztusban már hetente háromszor volt térzene a parkban, a bevételt pedig egy csarnok felépítésére szánták. A színházi előadások, műsoros estek, táncmulatságok számára készült épület 1889-re épült fel az egyik Holt-Körös meder helyén, a mai Göndöcs-kertben. A csarnok Scher Konrád tervei és vezetése alatt épült. Alapkövét augusztus 11-én tették le ünnepélyesen és július 7-én adták át rendeltetésének, ünnepélyes megnyitása előtt Blaha Lujza, a nemzet csalogánya avatta a művészetek otthonává és 1975 között az épület a város művelődési otthona volt, majd 1979-ben a Kohán-hagyaték kapott benne helyet év elejére befejeződött az épület felújítása, melynek keretében az építmény a külső és belső megújulás mellett visszakapta eredeti funkcióját is, és immár újra szórakoztató- és rendezvényközpontként szolgálja Gyula lakosságát és vendégeit. Az épület eredeti pompáját megőrizve, de a modern technikai kívánalmaknak megfelelően kialakítva koncertekkel, irodalmi estekkel, rendszeres táncházakkal, filmvetítésekkel, alkotóműhelyekkel, kiállításokkal, és sok más színes programmal várja minden kedves régi és új látogatóját. Információ: Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft Gyula, Béke sugárút 35. Tel.: / erkelmuvhazgyula@t-online.hu GPS: Szélesség É , Hosszúság K

12 Fesztiválra hangolva GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Gyula egész évben folyamatosan kínálja rendezvényeit az idelátogatóknak és a helyieknek egyaránt. A helyi gasztronómiát mutatja be a Gyulai Kolbász- és Sódarmustra, a Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, kivirágosodik a tavasz a Virágok Vasárnapján. Jótékony célt szolgál a Várfürdő Futás Fuss a sérült gyermekekért, hiszen az ép és fogyatékossággal élő versenyzők együtt segítik nevezésükkel sérült gyermekek gyógykezeléseit. Gyula a kutyás agility sport fővárosa, országos, Európa- és világbajnokságokat szerveznek az agilitysek. A mediterrán köntösbe bújó nyári korzó hangulatát fokozzák a vérpezsdítő ritmusok. A Körös-völgyi Sokadalmon a helyi és környékbeli gazdag és élő népművészetet lehet megismerni. A Gyula Bike Jam alkalmából egy, az országban egyedülálló extrém kerékpáros dirt pályán gyűlnek össze e sport versenyzői és kedvelői egyaránt. A Gyulai Várszínház nyári évada több, mint öt évtizede vonzza nézőit előadásaival a vár udvarába és a Tószínpadra egyaránt. A Várszínház szervezésében, az Összművészeti Fesztiválon belül minden évben megrendezésre kerül az Európa szerte ismert Shakespeare Fesztivál, a Gyulai Vár Jazz Fesztivál és a Vár Blues Fesztivál. A vár autentikus helyszínéül szolgál a Gyulai Végvári Napoknak, mely rendezvény felidézi a város törökkori történelmét a csatajeleneteken, párbajokon, lovagi tornákon keresztül. Enni, inni és vigadni mindig jó! A Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválja a tószínpadon kápráztatja el a folklór kedvelőit. A hideg telet három napon keresztül édesíti meg a Gyulai Méz- és Mézeskalács Nemzetközi Fesztivál. 12

13 VisitGyula Card A tavalyi évben bevezetésre került, számtalan kedvezményes vagy ingyenes szolgáltatást tartalmazó turisztikai kártya segítségével nem csak egy szolgáltatás-csomaghoz, hanem plusz élményekhez is juthat. Ismerje meg a város rejtett értékeit, szerezzen új kulturális élményeket, kóstoljon bele a helyi gasztronómiába és kapcsolódjon ki aktívan! Foglaljon szállást a partnerszálláshelyek valamelyikén, így térítésmentesen juthat hozzá a kedvezménykártyához. Könnyítse meg üdülését, csökkentse költségeit a VisitGyula Card használatával! A VisitGyula Cardról további információkhoz juthat a VisitGyula Card magazinban, a oldalon vagy a gyulai Tourinform irodában. A kedvezményeket felhasználhatja: - a Gyulai Várfürdőben - a Gyulai Várszínházban - kiállítóhelyeken - éttermekben - cukrászdákban - aktív programoknál - szépségápolási szolgáltatásoknál - szórakozási lehetőségeknél Információ: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda 5700 Gyula, Kossuth u. 7. Tel: / ; Fax: / info@visitgyula.com GPS: Szélesség É , Hosszúság K

14 Programok személyre szabva A tematikus túraútvonalak és a garantált programok azért jöttek létre, hogy a Gyulára érkező vendégek a főbb látnivalók mellett megismerhessék a város gasztronómiáját, hagyományait, természeti értékeit. Az évszakonként változó programok körében, többek között főzdetúrára (Gyulai Pálinka Manufaktúra), nagyszalontai, aradi és máriaradnai kirándulásra, idegenvezetős városnézésre invitálják a vendégeket, de a turisták hajókázhatnak a vadregényes Fekete- Körösön, vagy éppen kolbászgyúró túrára indulhatnak a Gyulai Hentesek Hagyományőrző Egyesülete segítségével. Az aktuális kínálatról a város hivatalos turisztikai portálja, a oldal nyújt tájékoztatást. Tematikus útvonalak Városunk múltjának és látnivalóinak megismerését, valamint a tartalmas kikapcsolódást segítik a csoportok, családok, baráti társaságok és érdeklődők számára kínált alábbi programok, amelyek a gyulai Tourinform Irodával előre egyeztetett rugalmas időpontokban, szakképzett idegenvezető közreműködésével vehetők igénybe. GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Gyulai történetek és legendák Múzeumi túra Gyulai templomok Békéscsabai városnézés Információ: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda 5700 Gyula, Kossuth u. 7. Tel: / ; Fax: / info@visitgyula.com GPS: Szélesség É , Hosszúság K

15 Gyulai Húsvét Gyula, Várkert Tel.: április 5. Családi, szórakoztató programok a Húsvét jegyében a Gyulai Vár tövében. A gyerekeket játszó- és alkotóház várja, ahol tojást festhetnek, ünnepi asztali díszt készíthetnek, kipróbálhatják a gólyalábakat és a különböző logikai játékokat. Változatos programokkal várják a családokat. XVI. Nemzetközi Kisüsti Pálinka Fesztivál, Kiállítás és Vásár Gyula, Várkert Tel.: ; szervezoktatkft@gmail.com április Koccintsunk egyszerre, és ürítsük poharainkat a pálinka, mint az egyik legnemesebb hungarikum tiszteletére! Színes vásár, szórakoztató programok, gasztronómiai különlegességek és remek hangulat várja Gyulán. 15

16 XIX. Medivid Agility Kupa és X. Jubileumi ParAgility Kupa Gyula, Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok Tel.: április A rendezvény célja, hogy a versenyt megtekintő nézők közül minél többen megismerjék az Agility és ParAgility sportot. Találkozzanak olyan emberekkel, akik a sérülésüktől függetlenül sohasem adják fel. Hitük és kitartásuk fantasztikus. Példát tudnak mutatni mind a fiatal, mind az idősebb korosztály számára is. GYULA FESZTIVÁLRA HANGOLVA Gyula, Várkert Tel.: felfoldifahaz@t-online.hu VII. Várfürdő Futás Fuss a sérült gyerekekért! május 1-2. Városunkban immár 7. alkalommal kerül megrendezésre karitatív rendezvényünk. Várfürdő futás Fuss a sérült gyermekekért! elnevezésű versenyünk az eddigi hagyományos távok mellett (7km, 21km, váltó futás, gyermek futás) kiegészül maratoni távval és kerékpározással. Futás és kerékpározás útvonala érinti Gyula városának legszebb helyeit illetve érintjük a szomszédos romániai Nagyzerind települést is. 16

17 Gyula, Kossuth tér Tel.: Gyulai Virágok Vasárnapja május 10. A városi programok egyik legszínesebb rendezvénye, amikor virágba borul az egész város egy napra. Virágvásár, virágkülönlegességek széles választékban. Gyulavári Kastély Tel.: daniel.szabo77@gmail.com Gyulavári Napok május Különleges gasztronómiai hétvégén vehet részt, aki ellátogat az 5. Gyulavári Napokra. A családbarát fesztivál alkalmával sport, kulturális, zenés programokkal, vidámparkkal és kirakodó vásárral várják az érdeklődőket. A háromnapos rendezvényen kiemelt szerepet kap az évről-évre hagyományosan megrendezésre kerülő Országos Vadfőzőverseny. 17

18 Múzeumok Éjszakája Gyulai Vár, Ladics Ház, Erkel Emlékház, Kohán-képtár Tel.: június 20. A rendezvény évek óta nagy népszerűségnek örvend, hiszen mi más is lehetne kellemesebb egy forró nyári nap éjszakáján, mint hódolni a történelem, a művészetek és a velük összekapcsolható értékek nyújtotta látványosságoknak. GYULA FESZTIVÁLRA HANGOLVA Gyulai Várszínház 52. évad Összművészeti Fesztivál Gyula, Várszínpad, Tószínpad, más színpadok Tel.: gyulaivarszinhaz@t-online.hu június 26 - augusztus 09. A Várszínház július elejétől augusztus közepéig tartó évadában esténként a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai, az opera, a musical, a balett, a bábszínház, a komolyzene, a jazz, a blues, a népzene, a világzene és a néptánc műfajának legjobb előadásaival várja a látogatókat. Az utóbbi években a legnevesebb hazai művészek mellett világsztárok is fellépnek a Várszínház programjaiban. 18

19 XVI. Körös-völgyi Sokadalom és Határmenti Összművészeti Találkozó Gyula, Várkert Tel.: június A Kárpát-medence egy tájegységének, az Alföldnek értve ez alatt Szolnok, Csongrád, Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar megyét, továbbá a szerbiai Vajdaságnak, Bánságnak és Bácskának, valamint a romániai Arad és Bihar megyének sajátos, soknemzetiségű élő néptánc és népi kézműves kultúrájának találkozása és bemutatása. XI. Shakespeare Fesztivál Gyula, Várszínpad, Tószínpad, más színpadok Tel.: gyulaivarszinhaz@t-online.hu július óta rendezik meg július elején a tíznapos Shakespeare Fesztivált, amellyel a Gyulai Várszínház kilépett a nemzetközi fesztiválok közé. A fesztivál hírnevét többek között az is bizonyítja, hogy világhírű rendezők hozzák el előadásaikat és neves színházak jelentkeznek, hogy produkciójukat bemutassák Gyulán. A tíznapos Shakespeare Fesztivál célja egy olyan rangos nemzetközi fesztivál megteremtése volt, ahova a legjelentősebb Shakespeare előadásokat hívják meg itthonról és külföldről. 19

20 Gyula Bike Jam Kempf-tó, id. Christián László Városi Sporttelep Tel.: július Szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a hazai extrém sport közösség még jobban összekovácsolódjon, hogy a sportág színe-java évrőlévre Gyulán, gyűlhessen össze, és a versenyzők nálunk cseréljenek tapasztalatot egymással. XXIV. Gyulai Vár Jazz Fesztivál GYULA FESZTIVÁLRA HANGOLVA Gyula, Várszínpad, Tószínpad, más színpadok Tel.: gyulaivarszinhaz@t-online.hu július ben rendezték meg az első jazz fesztivált a Gyulai Várszínházban, amelyet azóta minden évben megtartanak július közepének egyik szombatján. Az elmúlt 24 évben több, mint száz koncertet rendeztek a gyulai vár kitűnő akusztikájú, reneszánsz udvarán, amelyeken fellépett már a teljes magyar élvonal, és évente egy világsztárt is vendégül látnak. 20

21 XX. Vár Blues Fesztivál Gyula, Várszínpad, Tószínpad, más színpadok Tel.: július óta rendezik meg a blues fesztivált júliusban a jazz fesztivál másnapján a Gyulai Várszínházban. Jeanne Carroll amerikai énekesnő volt az első külföldi fellépő, akit az évek során több kiváló művész követett, így hallhatták Lord Bishopot, Ron Ringwoodot, Big Daddy Wilsont, Hubert Tubbst és Eric Guitar Davist, de mellettük fellépett már a hazai blues élet színe-java is. A közönség is nagyon megszerette ezt a stílust Gyulán, így a bluesnak itt is komoly rajongótábora alakult ki. Gyulai Végvári Napok Gyulai Vár, Várkert Tel.: erkelmuvhazgyula@t-online.hu július A háromnapos rendezvény felidézi Gyula városának törökkori történelmét, a végvári vitézek és a török hódítók életébe engedve bepillantást. Hagyományőrző egyesületek, csatajelenetek, rabszolgavásár, zenés estek és még sok más színes program várja a múlt iránt érdeklődőket a végvári rendszer egykori erősségének, Gyula várának tövében. 21

22 Gyula, Kétegyházi út, Kempf-tó Tel.: IV. Pocakos Triatlon augusztus 1. A baráti hangulatú megmérettetés egyik legfőbb célja hogy megmozgassák a különböző generációkat, különösen a év közötti korosztály kevesebbet sportoló tagjait, és egy kellemes programmal törjék meg a dolgos hétköznapokat. Az indulóknak nem az idővel, és nem is egymással, hanem csakis önmagukkal kell megküzdeniük, így mindenki győztesként ér a célba. GYULA FESZTIVÁLRA HANGOLVA Minden Magyarok XXI. Nemzetközi Néptáncfesztiválja Gyula, Várkert Tel.: erkelmuvhazgyula@t-online.hu augusztus A régióban egyedülálló fesztivál a magyar népzene és néptánc szép hagyományait ápolva mutatja be a hazai és határon túli magyar táncegyüttesek legjobbjait, külföldi vendégegyüttesek szereplésével kiegészítve. A három nap alatt a koncertek, táncházak, játszóházak és néptáncbemutatók közt minden korosztály megtalálhatja az érdeklődésének megfelelőt. 22

23 XLV. Országos Szenior Úszóbajnokság, Dr. Regele Károly Emlékverseny Gyulai Várfürdő, 50 m-es versenyuszoda Tel.: augusztus Versenyzési lehetőség biztosítása a szenior korosztálynak. A három napos versenyen 50 m-200 m-es számokban, váltókban versenyezhetnek 25 éves kortól a hölgyek, urak. A családi váltókban a nagyszülők - szülők - gyermekek szereplése jó hangulatot biztosít a versenynek. Mindenkit szeretettel várunk. III. Halloween Futás Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok és Gyula belvárosa Tel.: felfoldifahaz@t-online.hu október 31. Angolszász és magyar népszokások felelevenítése (tökfaragás, tökös sütemények versenye) valamint 5 km-es futás a fáklyákkal kivilágított belvárosban. 23

24 Városi Advent Gyula, Harruckern tér Tel.: november 29. Töltse az advent első hétvégéjét Gyula belvárosában, ahol népművészeti- és ajándékvásárral, ünnepi programokkal, közös gyertyagyújtással várjuk! VIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál GYULA FESZTIVÁLRA HANGOLVA Gyula, Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok, Vigadó Tel.: december Egy hosszúhétvégén át számtalan helyszínen csábítjuk a mézédes élvezetekre: méz, mézeskalács, cukrászati különlegességek bemutatása, kóstolása és vására, méhészeti kiállítás és vásár, mézzel készített különleges ételek készítése és kóstolása. 24

25 Kiemelt szálláshelyek Szállásfoglalás és információ: Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. és Tourinform Iroda 5700 Gyula, Kossuth u. 7. Tel: / Fax: / Jelmagyarázat Gyermekbarát szállás GB Igény esetén ellátás kérhető Állatbarát szállás Akadálymentes Wellness/fitness szolgáltatások Beszélt idegen nyelvek SZÉP Kártya elfogadó hely VisitGyula Card kibocsátóhely 25

26 GYULA SZÁLLÁSHELYEK Corso Boutique Hotel**** H-5700 Gyula, Megyeház u. 1. Tel.: Ár: Ft/fő/éj-től Férőhelyek száma: 45 Nyitva tartás: D GB RO E I Klasszikus és modern. Bármely irányzat hívei vagyunk is, Gyula történelmi fürdővárosának szívében mindkettőre rálelhetünk. A Corso Boutique Hotel négycsillagos szállodája húsz szobával standard, superior és lakosztály kategóriával, továbbá wellness-szigettel várja az újszerű dizájn kedvelőit. Ezt a boutique elnevezés is sejteti, mely kategória lényege a trendeken túl a vendégközpontúság. A szálloda mérete így lehetővé teszi, hogy az átlagosnál fokozottabb odafigyeléssel láthassa vendégül az ide látogatókat. Szállodánkból kényelmes, rövid sétával elérhető a gyulai vár, a Várfürdő, a múzeumok, üzletek, éttermek, cukrászdák, szórakozóhelyek. A hotel egyik bejárata a gyulai korzóra nyílik, így vendégeink közvetlenül a nyüzsgő sétálóutcán, az azt megtörő virágos parkokban és hangulatos, szökőkutakban gazdag tereken találják magukat. A szálloda barátságos és családias légkörével, minden igényt kielégítő szolgáltatásaival, valamint segítőkész és kedves személyzetével a gyulai kikapcsolódás kiváló szálláshely választása. Hagyja magát meggyőzni..., nézze át honlapunkat és válogasson kedve szerint csomagajánlataink közül. Szeretettel várjuk! 26

27 Corvin Hotel*** & Wellness Apartmanok H-5700 Gyula, Jókai utca Tel.: Ár: Ft/fő/éj-től Férőhelyek száma: 120 Nyitva tartás: GB I RO A Corvin Hotel Gyula*** & Wellness Apartmanok a város központjában, a romantikus sétány mellett, a Gyulai Várfürdőtől néhány perc sétára helyezkedik el. A családias hangulatú, barátságos szállodában a gyermekeket, a felnőtteket és a nagyszülőket 35 szobával (standard, Káma Szutra szoba, superior, családi mese szobák, a Mozi házunkban 2 légterű superior szobák), Meseházunkban 3 db apartmannal, a szállodában étteremmel és wellness-szolgáltatásokkal várjuk. Nagyméretű, tágas, 2015-ben felújított standard szobáinkban és a 2013-ban elkészült exclusive superior szobáinkban élvezheti a nyugalmas pihenés és romantikus kikapcsolódás örömeit. A hotel wellnessrészlegében kisebb méretű élménymedencében pezsgőfürdőzhet, fáradt izmait masszázsfúvókákkal masszíroztathatja, izzasztó forró szaunázással és olajos, csokoládés, boros masszázsokkal lazulhat el. Az étteremben svédasztalos reggelivel, svédasztalos félpanziós főétkezéssel és a felszolgálók figyelmességével várjuk. 27

28 GYULA SZÁLLÁSHELYEK Elizabeth Hotel**** superior H-5700 Gyula, Vár u. 1. Tel.: Ár: Ft/fő/éj-től Férőhelyek száma: 108 Nyitva tartás: D GB Élvezze Ön is az Elizabeth Hotel****Superior által nyújtott számtalan kényelmi szolgáltatást! A gyulai vár közvetlen szomszédságában, a Várfürdőtől alig 200 méterre elhelyezkedő, század elei hangulatot idéző szálloda igazi oázis mind az üzleti vendégek, mind a pihenni vágyó vendégek számára. Az Elizabeth Hotel 47 elegánsan berendezett szobával, valamint 2 lakosztállyal rendelkezik. A kastélyjellegű szálloda egyik épületét az Almásy-család építette 1905-ben, a másik szárnyat 30 évvel később, 1934-ben adták át. Ebben működött az Erzsébet Szeretetház, melyet a szájhagyomány szerint az Almásy-családnál gyakran vendégeskedő Erzsébet királynéról neveztek el. A szálloda neve is ezt az emléket őrzi. A kulináris élvezeteket a szálloda elsőrangú étterme és bárja biztosítja, melyek teraszáról a gyulai vár csodálatos látványát élvezhetik. A Wellness Centrumunkban megtalálja azt a nyugalmat és számtalan feltöltődési lehetőséget, amelyekre egy hosszú, fáradt nap után testének és lelkének szüksége lehet. 28

29 Hunguest Hotel Erkel***/**** H-5700 Gyula, Várkert u. 1. Tel.: Ár: Ft/fő/éj-től Férőhelyek száma: 616 Nyitva tartás: GB I RO D RU Gyulán egyedülállóan, a szállodából télen-nyáron közvetlen átjárási lehetőség van a Gyulai Várfürdőbe: a vendégek akár egy fürdőköntösben kényelmesen átsétálhatnak a szállodával szomszédos Várfürdőbe. A szálloda négycsillagos Dürer-szárnyában 177 kétágyas standard szoba, 4 Junior lakosztály és 5 várra néző lakosztály található. Háromcsillagos kényelmet nyújt a szálloda Munkácsy-szárnya, ahol 96 kétágyas standard és 25 superior szoba található. A szálloda Orchidea és Nosztalgia éttermében a magyar specialitások mellett a nemzetközi konyha ízeivel, helyi különlegességekkel is megismerkedhetnek a vendégek. A Violin Drinkbárban kávékülönlegességek és kitűnő italok széles választékát kínálják, bemutatva a magyar borvidékek különlegességeit is. A szálloda Harmónia Wellnessének szolgáltatásai között szerepelnek finn és infraszaunák, élményzuhany, élmény-és merülőmedence, sószoba és kondicionálóterem. Rendezvényeinek sikereiről gondoskodunk: a Hunyadi Mátyás termünk és Hunyadi Szalonunk a nagyobb rendezvényeknek, míg 6 szekciótermünk a kisebb összejöveteleknek ad otthont. 29

30 GYULA SZÁLLÁSHELYEK Gyulai Komló Hotel** H-5700 Gyula, Béke sgt. 8. Tel.: Ár: Ft/fő/éj-től Férőhelyek száma: 148 Nyitva tartás: GB RO D Hotelünk a város első szállodájának, az egykori Komló szállónak otthont adó szép szecessziós épületben működik. Gyula egykori legpatinásabb szállodája olyan nagy személyiségeket láthatott vendégül egykor, mint a Magyarországra látogató japán főherceg, Bartók Béla és Kodály Zoltán. A szálloda eredeti épületét 1913-ban Mende Valér tervei alapján építették. A szálloda 2015 májusára teljesen megújul, visszanyeri a századfordulós szecessziós épület eredeti formáját, 37 szoba (melyek közül 18 lakosztály) a hozzájuk kapcsolódó wellness, étterem és kávéház valamint egy shop várja az idelátogató vendégeket. A szálloda ezen túlmenően zárt parkolóval, 80 négyzetméteres fedett grillterasszal várja a kikapcsolódni vágyókat a város szívében. Vendégeink a Gyulai Várfürdőt a belvárosi sétálóutcán keresztül vagy a szálloda saját autóbuszával érhetik el. Autóbuszos és kerékpáros programokat szervezünk Gyulán és környékén. 30

31 Gyulai Idegenforgalmi Egyesület H-5700 Gyula, Kossuth u. 7. Tel.: Ár: Ft/fő/éj-től Férőhelyek száma: Nyitva tartás: D GB E RO RU SRB UK Az immár 20 éves múltra visszatekintő Gyulai Idegenforgalmi Egyesület csokorba fogja Gyula turisztikai piacának résztvevőit. Tagjaink között jelen vannak a legnagyobb szállodák, panziók, apartmanok és egyéni szállásadók, illetve a vendéglátói szektor résztvevői is színesítik a tagságot. Egyesületünk saját honlapján információt nyújt a gyulai szállásadókról, éttermekről, programokról és idegenforgalmi attrakciókról. Gyula vendégváró, barátságos és kiváló adottságokkal rendelkező város, ahol mindenki megtalálhatja az aktív pihenéshez, a gyógyuláshoz, a rekreációhoz vagy éppen a családi nyaraláshoz szükséges szállásokat, szolgáltatásokat, lehetőségeket. Természetesen egyesületünk is szívesen segít Önnek itt tartózkodása megszervezésében, illetve örömmel fogadjuk kérdéseit, kéréseit, javaslatait, véleményét elérhetőségeinken. 31

32 Látnivalók GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Cadeau Bonbon Manufaktúra Gyula, Városház u. 21. Tel: / Dürer Terem Gyula, Kossuth L. u. 17. Tel: / ; / Erkel Ferenc Emlékház Gyula, Apor Vilmos tér 7. Tel: / ; / Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. Gyulai Múzeumok 5700 Gyula, Béke sgt. 35. Tel: / Gyulai Pálinka Manufaktúra Gyula, Sándorhegy 1. Tel: / Gyulavári Kastély Gyula, Széchenyi u. 71. Tel: / Húsipari Történeti Kiállítás Gyula, Kétegyházi út 3/1. Tel: / Kohán Képtár Gyula, Béke sugárút 35. Tel: / ; / Ladics Ház Gyula, Jókai u. 4. Tel: / Német Nemzetiségi Gyűjtemény Gyula, Keleti Schriffert utca 1. Tel: / Rádiótörténeti Múzeum Gyula, Kossuth u. 7. Tel: / Százéves cukrászda Gyula, Erkel tér 1. Tel: / Tanyamúzeum Gyula, Szabadka tanya 32. Tel: / TájVízHáz Gyula, Városház u. 25. Táj- és víztörténeti bemutató, oktató és információs ház a Körös völgyében Tel: Vármúzeum Gyula, Várkert, gótikus téglavárban Tel: /

33 Aktív Csónakázás az Élővíz-csatornán és a Csónakázó tavon 5700 Gyula, Harruckern tér, Várkert Csónakázó-tó Tel: / Bringó Hintó Gyula, Szent Miklós Park (körforgalom) Tel: / DALERD Zrt. Erdészeti Tájékoztatási Központ Gyula, Külterület Tel: / Gokart Gyula, 44. sz. főút mellett Tel: / Gyulai Várfürdő Gyula, Várkert u. 2. Tel: / Kalandpark - Gyula, Bicere utca Tel: / Kerékpárkölcsönzés Gyula, Kossuth u. 7. Tel: / Kincses Bringa Gyula, Városház u. 13. Tel: / Munkácsy Horgász Egyesület Gyula, Eleki út Tel: / Nádas camping Gyula, Szanazug Tel: / Pósteleki Turisztikai Kft. - Póstelek Tel: / Sétahajózás a Körösökön Gyula, Szanazug Tel: / andalgo@t-online.hu Sióréti Szabadidőközpont és Lovas Egyesület - Gyula, Siórét tanya 50. Tel:+36-30/ Steigervald Tanya Gyula, Szabadka tanya 32. Tel: / Városerdei Szabadstrand Gyula, Városerdő Tel: /

34 Vendéglátóhelyek Bodoky Kávéműhely Gyula, Városház u. 1. Tel: / Bols Café Gyula, Kossuth u. 1. Tel: / Family Panzió étterem Gyula, Kossuth u. 13. Tel: / Gusto étterem Gyula, Városház u. 15. Tel: / Halászcsárda Gyula, Szent László u. 3. Tel: / , / Hamburger Bár Gyula, Béke sugárút 1. Tel: / GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Horváth Kert Vendéglő Gyula, Kéthalom u. 12. Tel: / , / Kézműves cukrászda Gyula, Városház u. 21. Tel: / Napsugár Panzió és étterem Gyula, Csabai út 7. Tel: / Öcsi és Fuszek Étterem Gyula, Kossuth u. 8. Tel: / Patrióta Gyulai kisvendéglő Gyula, Kossuth u. 3. Tel: / Skorpió pizzéria Gyula, Jókai u. 17. Tel: / Sörpince étterem Gyula, Kossuth tér 2. Tel: / Surinás cukrászda Gyula, Ernyő u. 4/B. Tel: / Százéves cukrászda Gyula, Erkel tér 1. Tel: / Tölgyfa étterem Gyula, Szőlőskert u. 16. Tel: +66/ Várkert Terasz Gyula, Várkert u. 2. Tel: / Várkonyi Bisztro & Bar Gyula, Kossuth u. 14. Tel: / Venezia pizzéria Gyula, Jókai u. 2. Tel: /

35 Szórakozási lehetőségek 27 s Bisztró és Zeneműhely Gyula, Eszperantó tér 2. Tel: / Bacardi Café Gyula, Dózsa Gy. u. 45. Tel: / Drinkbár Gyula, Bajza u. 5. Galiba Drinkbár és Internet kávézó Gyula, Vásárhelyi Pál u. 3. Tel: / Gyulai Várszínház Kamaraterem - Gyula, Kossuth utca 13. Tel: / Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. - Gyula, Béke sgt. 35. Tel: / Hídfő söröző Gyula, Bodoky u. 1. Tel: / ; / Konkurencia Klub Gyula, Béke sgt. 28. Kalandpince - Gyula, Kossuth utca 7. Tel: / Manuel Cafe Gyula, Eszperantó tér 1. Tel: / Öcsi és Fuszek Pince Gyula, Kossuth u. 8. Tel: / Próbaterem Gyula, Városház u. 1. Tel: / Programok a hét minden napjára - Tourinform iroda - Gyula, Kossuth utca 7. Tel: / Red Hole Music Gyula, Megyeház utca 4-8. Rondella Terasz Gyula, Várkert utca 1. Tel: / Sörbringa Gyula, Várkert Tel:+36-20/ Sörpatika Gyula, Béke sugárút 12. Tel: / Vigadó Gyula, Béke sugárút 35. Tel: /

36 Látnivalók/Sights es Honvédtiszti Emlékhely Memorial Place of Hungarian Army Officers of Várkert 2. Almásy-kastély Almásy Castle Kossuth Lajos utca Cadeau Bonbon Manufaktúra Cadeau Bonbon Manufacture Városház u Erkel Ferenc Emlékház Erkel Ferenc Memorial House Apor tér Gyulai Pálinka Manufaktúra Gyulai Pálinka Manufacture Sándorhegy Gyulai Vár Gyula Fortress Várkert Gyulai Várfürdő Gyula Castle Spa Várkert u Gyulai Várszínház Kamaraterem Castle Theatre chamber hall Kossuth u Gyulavári Kastély Gyulavári Mansion Széchenyi u Húsipari Történeti Kiállítás Meat Trade History Exhibition Kétegyházi út 3/ Kohán Képtár Kohán Gallery Béke sgt KöröspArt Galéria KöröspArt Gallery Bodoky u Ladics-ház Ladics House Jókai u Német Nemzetiségi Gyűjtemény Collection of the German Minority Apor tér Rádiótörténeti Kiállítás Exhibition of Radio History Kossuth u Százéves Cukrászda Hundred-Year-Old Confectionary Erkel tér Tájvízház Landscape, water and bath house history representation Városház u Vigadó Vigadó Béke sgt. 35. Információk/Informations 19. Corso Boutique Hotel**** Megyeház u Corvin Hotel*** & Wellness Apartmanok Jókai u Elizabeth Hotel**** superior Vár u Fogászati szakrendelő Dentist s Surgery Eötvös u Gyulai Idegenforgalmi Egyesület Tourist Association Kossuth u Gyula Taxi Béke sgt. 25. Hunguest Hotel Erkel***/**** Várkert u Id. Christián László Városi Sporttelep Id. Christián László Town Sports Ground Zrínyi tér Mogyoróssy János Városi Könyvtár Mogyoróssy János Town Library Városház u Gyulai Kutlurális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. Cultural and Event Management Nonprofit Ltd. Béke sgt Orvosi rendelők Surgeries medical duties Dob u Piac Town Market Október 6. tér 31. Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok Prohászka Zsolt Town Sports Hall Ajtóssy A. u Térképbolt Map Store Városház u Tourinform Iroda Tourinform Office Kossuth Ügyeleti ellátás-gyermekek részére Basic on-duty care for children Kárpát u Ügyeleti ellátás-felnőttek részére Basic on-duty care for adults Béke sgt. 39.

WWW.VISITGYULA.COM GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

WWW.VISITGYULA.COM GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS WWW.VISITGYULA.COM GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS GYULA A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS 2 Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont A török hódoltság után a Békés vármegye nagyobb részét magában foglaló gyulai uradalmat

Részletesebben

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS

GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS XIV. ORSZÁGOS TDM KONFERENCIA GYULA 2015. DECEMBER 3-4. GYULA, A TÖRTÉNELMI FÜRDŐVÁROS Előadó: Komoróczki Aliz Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető TDM menedzser Köszöntő 2015. december 3. A DESZTINÁCIÓ

Részletesebben

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár

GYULAI LÁTNIVALÓK. Gyulai vár GYULAI LÁTNIVALÓK Az árak és a nyitva tartás a leírásban csak tájékoztató jellegűek, kérlek benneteket, hogy mindig kérjetek friss információt ez ügyben! Gyulai vár A gyulai vár a 15.század első felében

Részletesebben

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja.

Köszöntõ. Felújított fürdõnkben megtalálhat minden olyan szolgáltatást, mely az Ön és családja kikapcsolódását, szórakozását szolgálja. Gyógyfürdõ 2013. Köszöntõ Köszöntjük Önt városunk kiemelkedõ turisztikai szerepet játszó fürdõjében abból az alkalomból, hogy egészségét fürdõkezeléseinkkel kívánja javítani. Köszöntjük Önt is, aki szabadsága

Részletesebben

EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok GYULAI VÁR

EFOP Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok GYULAI VÁR EFOP-5.2.2-17-2017-00066 Tanuló közösségek és társadalmi átalakulás: kelet-közép-európai tapasztalatok GYULAI VÁR TÖRTÉNETE Az elhelyezkedés és az építőanyag ellenére a 16. század második felében Gyula

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. A családias hangulat, munkatársaink vendégszeretete, a kellemes környezet és

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján.

Tájékoztatjuk Kedves vendégeinket, hogy a minibárból történő fogyasztást a konferencia minden kedves vendége egyénileg rendezi a szálloda portáján. II. Számviteli konferencia Helyszín ismertető A Szálloda a Budapest Székesfehérvár vasútvonalon Velence állomástól 150 méterre található. A szálláshely szolgáltatás megrendelése feljogosítja a megrendelőt

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete!

Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Tisztelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben

Részletesebben

Vásároljon Residence élményt ajándékba!

Vásároljon Residence élményt ajándékba! Vásároljon Residence élményt ajándékba! Ajándékozzon pihenést a wellness jegyében mindazon embereknek, akiket szeret, fontosnak, megbecsülendőnek tart! Nincs jobb, mint egy pár napos kényeztetés a stresszes

Részletesebben

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL

FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL FONYÓDI HARCSAFESZTIVÁL 2013. szeptember 6 8. Gasztronómiai és Kulturális Rendezvény 2013. szeptember 06. péntek Helyszín: Kikötő, Szabadtéri színpad 20:00 Románia Magyarország Világbajnoki selejtező mérkőzés

Részletesebben

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat?

Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Hogyan használhatja fel a fenti kuponokat? Ha már tudja, hogy melyik időpont megfelelő Önnek 1. Hívjon minket telefonon a hét minden napján a 06-95-520-630-as számon, ahol munkatársaink várják hívását

Részletesebben

Kedves Fesztivállátogató!

Kedves Fesztivállátogató! Kedves Fesztivállátogató! Szeretettel köszöntjük Önöket a tavaszi fesztiválok megrendezése alkalmából és örömmel invitáljuk programjainkra a siófoki Hajókikötőbe. Reményeink szerint olyan színvonalas programot

Részletesebben

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK

GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK GÁL FERENC FŐISKOLA MEZŐTÚR SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Kollégiumi szálláslehetőség Cím: 5400 Mezőtúr, Petőfi tér 1. (volt főiskola kollégiuma) tel: 06-56-551-000 Szobák és árak: Földszint: 2 db 4 fős szoba (külön

Részletesebben

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére

Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Kedvezményes Üdülés Keszthelyen, Szakszervezeti Tagok és Családtagjaik részére Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt évek során sok szakszervezeti tag és családja részére biztosítottuk szálláshelyünkön a

Részletesebben

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba

II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató. 1. Bejelentkezés, csomagszoba II. Wolters Kluwer Jogi Konferencia - Tájékoztató 1. Bejelentkezés, csomagszoba A Thermal Hotel Visegrád****superior szobáit az érkezés napján 10.00-13.00 óra között lehet átvenni, távozás napján 10.00

Részletesebben

Visszatérő kulturális események:

Visszatérő kulturális események: Visszatérő kulturális események: Magyar Kultúra Napja: Minden év januárjában a Magyar Kultúra napja (január 22.) alkalmából egész hetes programsorozat várja Mezőberény lakosságát és az idelátogatókat.

Részletesebben

Miskolc Pass Turisztikai Kártya

Miskolc Pass Turisztikai Kártya Miskolc Pass Turisztikai Kártya Szerezzen felejthetetlen élményeket a Miskolc Pass turisztikai kártyával! Kényelmesen, külön jegy megvásárlása nélkül, ingyenesen élvezheti 15 attrakció szolgáltatását,

Részletesebben

Szállásaink. Vendégszoba, apartman

Szállásaink. Vendégszoba, apartman Szállásaink Vendégszoba, apartman Az apartmant 2 felnõtt és 1 kisgyermek üdülésére alakítottuk ki. A nyári hõségben légkondícionáló berendezés mûködtethetõ külön térítés mellett. Az apartmanban elérhetõ

Részletesebben

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10.

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. 2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló 2014.12.10. Szakmai beszámoló I. A rendezvény bemutatása A Kalocsai Paprikafesztivál és a Paprikás Ételek Főzőversenye a térség legnagyobb

Részletesebben

Corso Boutique Hotel****

Corso Boutique Hotel**** Corso Boutique Hotel**** 5700 Gyula, Megyeház u. 1. Gyula szívében egy álom valóra vált, amely most Önnek is felkínálja ez álom nyújtotta élmény lehetőségét. Mindaz, amit elvár egy modern, minden igényt

Részletesebben

Tisztelt Szakszervezeti Tag!

Tisztelt Szakszervezeti Tag! Tisztelt Szakszervezeti Tag! Kérem, engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam szállodánk a Két Korona Wellness Hotel ajánlatait. Szállodánk Balatonszárszón az egyik legkedveltebb üdülőövezetben található.

Részletesebben

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában Találkozó: Óváros tér/köd utcai parkoló Időtartam: 2-2,5 óra Ismerkedés Veszprémmel és a várnegyeddel Azoknak ajánljuk, akik előszőr járnak a városban,

Részletesebben

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu

Balatontourist Platán. Panzió. Balaton. H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. www.balatontourist.hu Balatontourist Platán Panzió Balaton 2013 H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. H Balatontourist Platán Panzió H 8621 Zamárdi, Damjanich u. 2/b. Foglalás: Tel.: (36) 84/314-388, (36) 30/758-4575 (36) 30/742-2107

Részletesebben

VISIT GYULA CARD KÉRJE. Kulturális programok Aktív kikapcsolódás. Ajándék AKTIVÁLT VISIT GYULA CARD JÁT SZÁLLÁSADÓJÁNÁL!

VISIT GYULA CARD KÉRJE. Kulturális programok Aktív kikapcsolódás. Ajándék AKTIVÁLT VISIT GYULA CARD JÁT SZÁLLÁSADÓJÁNÁL! VISIT GYULA CARD Kulturális programok Aktív kikapcsolódás Vendéglátóhelyek Szolgáltatások Ajándék KÉRJE AKTIVÁLT VISIT GYULA CARD JÁT SZÁLLÁSADÓJÁNÁL! 2RD2016 CARDKedvezmények VISIT GYULA 2016 MIRE JÓ

Részletesebben

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok

Programajánló. Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta. Meggyfesztivál. XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Eperfesztivál és Tahitótfalui vágta Meggyfesztivál XII. Cseresznye Fesztivál Debreceni Pulykanapok Szigligeti Várjátékok Mezőhegyesi Kanca-és Ménverseny Debreceni Simonyi Napok Eperfesztivál és Tahitótfalui

Részletesebben

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása

A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása A Kompetenciafejlesztés helyszíneinek a bemutatása Közigazgatási szervek munkatársainak kompetenciafejlesztése Árop 2.2.23 Készítette: Szíjgyártó Beáta,Cserép Zsolt, Navracsics Antal, Lakatos Béla az Erzsébet

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1121 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Torino Exkluzív luxusvilla eladó Torinó környékén LEIRÁS

Részletesebben

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS

2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS 2012. ELŐSZEZONI PIHENÉS PIROSKA HOTEL*** BÜK Érvényes: 2012.06. 01 30.között, a hét bármely napján! Ár: 8.126 Ft / fő / éj 2 éjszaka foglalással Ár: 7.460 Ft / fő / éj 3 éjszaka foglalással Szállás kétágyas

Részletesebben

Kedvezményes téli ajánlatok

Kedvezményes téli ajánlatok KISBÉR TOURIST Engedély:R 1068 Utazási Iroda 2870 Kisbér Komáromi u.1. Telefon: 34/352-700 és 06/30/217-8722 Kedvezményes téli ajánlatok Program ajánlat: Szállást kínálunk Budapesten Hotel Rubin****6.450

Részletesebben

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere

a Personal Tours A Kefallinia.hu Partnere A Kefallinia.hu Partnere a Personal Tours A 24. sikeres szezonja elé néző Personal Tours az elmúlt évtizedekben több, mint százezer pihenni vágyó, jelentős részben visszatérő vendéget utaztatott nyaralásukra.

Részletesebben

MÉDIAAJÁNLAT 1. sz. melléklet. Érvényes: december 6-tól, a Médiaajánlat mellékleteként, azzal együtt értelmezve

MÉDIAAJÁNLAT 1. sz. melléklet. Érvényes: december 6-tól, a Médiaajánlat mellékleteként, azzal együtt értelmezve MÉDIAAJÁNLAT 1. sz. melléklet Érvényes: 2016. december 6-tól, a Médiaajánlat mellékleteként, azzal együtt értelmezve Tartalomjegyzék: 1. Gyulai óriásplakát... 2 2. Gyulai hengeroszlop... 3 3. Gyulai hirdetőtábla...

Részletesebben

Varázslatos napok Sárváron

Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron Varázslatos napok Sárváron. Gyönyörködjön a színes őszi természetben,majd frissüljön fel a sárvári EUROPESPA-MED Minőség Díjas Gyógy és Wellness Fürdőben ahol gyógyvíz,élményelemek,csúszdák

Részletesebben

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/ PROGRAMOK 2019. JANUÁR December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Január 23. 18 óra MAGYAR KULTÚRA NAPJA 2019 Szólt az ember Jordán Tamás és Sebő Ferenc József

Részletesebben

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK

KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK KEDVEZMÉNYES BELFÖLDI AJÁNLATAINK Bonnya: Somogy Kertje Üdülőfalu**** Nyári piknik csomag VIII.28-ig 21 800 Ft/fő 2 éjszaka szállás félpanzióval, üdvözlőital, pezsgős bekészítés a szobában, Somogy Kertje

Részletesebben

Kedves gyerekek! A kalandpark

Kedves gyerekek! A kalandpark Kedves gyerekek! Szeretném bemutatni nektek a gyulai GELLÉNY birtokot, ahol a kirándulásunk harmadik napját fogjuk tölteni. Ez a birtok, megfelelő helyszín a tökéletes lakodalomhoz, családi eseményekhez,

Részletesebben

S C.F.

S C.F. Ref. 1219 Lionard Luxury Real Estate Via dei Banchi, 6 - ang. Piazza S. Maria Novella 50123 Firenze Italia Tel. +39 055 0548100 Fax. +39 055 0548150 Trento Antik kastély eladó Trentoban LEIRÁS Az észak-olasz

Részletesebben

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával.

Komplex, egyedi programcsomagokat kínálunk leendő látogatóink számára szórakoztatási lehetőségekkel, családbarát programok biztosításával. Csabai Kolbászház Látvány és élmény! Disznóvágás Kolbászkészítés Csapatépítő programok 2015 januárjától megnyitotta kapuit a Csabai Rendezvényszervező Kft. által üzemeltetett fesztiválház. Fő célunk a

Részletesebben

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása

Robin KalandSziget. Kalandpark tömör bemutatása. 20 kiemelt játék bemutatása Robin KalandSziget Kalandpark tömör bemutatása Hazánk egyik leggyönyörűbb és legkalandosabb vízi világában, a Tisza-tó vadregényes szigetén Magyarországon egyedülálló élménypark épült. Az attrakció célja,

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén

TÉLI VARÁZS CSOMAGÁRAK Kétágyas szoba /Erzsébet szárny / Ft / fő / éj hétköznapokon Ft / fő / éj hétvégén TÉLI VARÁZS ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ Érvényesség: 2017.12.01-2018.02.28 Nem foglalható: 2017.12.22-2018.01.05, 2018.01.19-2018.01.21, 2018.02.08-2018.02.10 Hófedte hegytetők, hosszú erdei séták,

Részletesebben

Bogácsi programok 2014

Bogácsi programok 2014 Bogácsi programok 2014 III. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2014. február 01. Közösségi Ház A III. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település éléskamrájába

Részletesebben

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május

IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, május IV. MIÉNK A VÁR! Országos hagyományőrző és kulturális várfesztivál VAJDAHUNYADVÁR Pünkösd, 2016. május 14 16. Komplex rendezvény 2013-tól A rendezvény 2013-tól évente Pünkösdkor a események harmonikusan

Részletesebben

Konferencia szállás ajánlataink*

Konferencia szállás ajánlataink* Corso Hotel**** Pécs, Koller u. 8, 7626 (Térkép) Konferencia szállás ajánlataink* Egyike azon belvárosi hoteleknek melyek magukénak tudhatják Pécsett a legtöbb, azaz 4 csillagot. A 2010-ben épült Corso

Részletesebben

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR

HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR HUNGUEST VAKÁCIÓ! NYÁR A legjobb nyári üdülési ajánlatokat gyűjtöttük Önöknek egy csokorba. Egy-egy hétvégétől a hosszabb nyaralásig - a választék remek. Családosok, a nap szerelmesei, az egészségükért

Részletesebben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben 2011-ben is bekerült az Igali Gyógyfürdő nyári rendezvénysorozatába a már évek óta hagyományosan megrendezésre kerülő és töretlen sikernek örvendő gyermeknap,

Részletesebben

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014

ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN 2014 ÜDÜLÉSI LEHETŐSÉGEK AZ ELTE SZB SZERVEZÉSÉBEN HÉVÍZ HOTEL PANORÁMA*** (8380 Hévíz, Petőfi u. 9.) ELHELYEZÉS: 2 ágyas classic típusú erkélyes, fürdőszobás szállodai szobában, televízióval, telefonnal, minibárra,

Részletesebben

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN!

CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! CSALÁDI VAKÁCIÓ A HEGYEKBEN ÉS AZ ALFÖLDÖN! Az ajánlatok a 2013.év nyári főszezonban, kiemelt ünnepek kivételével, érvényesek. Elő- és utószezonra más csomagárakat kínálunk! MAGITA HOTEL*** ERDŐBÉNYE /

Részletesebben

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL

ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL ÜDÜLÉS 2007. TÁJÉKOZTATÓ A 2007. ÉVI KEDVEZMÉNYES GYÓGYÜDÜLÉSRŐL Az üdülést igénybe veheti: a Szövetség tagsága, a tagok hozzátartozói (férj, feleség, élettárs és maximum két nem nagykorú unoka), valamint

Részletesebben

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj.

Parkolás: A Kölcsey Központ mélygarázsában, a Hotel Lycium vendégei részére elkülönített parkolóhelyeken Ft/szgk/éj. SZÁLLÁSFOGLALÁS A szervezőiroda vállalja a szállodai szobafoglalások lebonyolítását. Kérjük, pontos igényüket egyértelműen jelöljék be a regisztrációkor. A szállást csak a 2019. május 20-ig beérkezett

Részletesebben

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba

Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba Helyi termékek, tradicionális gasztronómia bevonásának lehetőségei a turisztikai kínálatba DR SZALÓK CSILLA TDM Konferencia I 2015. december 3-4. I Gyula A falusi turizmus helyzete Falusi szálláshelyek

Részletesebben

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK

HÚSVÉT. ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK Érvényes: 2012.április 06 09. ERZSÉBET PARK HOTEL*** PARÁDFÜRDŐ PIROSKA HOTEL*** BÜK HÚSVÉT Messze földön jártam, szép harmatos reggel Aranytündér kútvizéből vizet merítettem. Aranytündér kútvizével öntözgetni járok, olyan szagos, mint a rózsa, gyertek ti is, lányok! ÜNNEPI SZÁLLÁSAJÁNLATOK

Részletesebben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben

Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en. egyedi hangulattal, rendkívül széles. szolgáltatási kínálattal egész évben Az Aqua-Palace vízipalota 15.000 m 2 -en egyedi hangulattal, rendkívül széles szolgáltatási kínálattal egész évben várja a család apraját-nagyját Európa legnagyobb fürdőkomplexumában. A vízipalota közvetlen

Részletesebben

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés

ÉLMÉNYUTALVÁNY. Gyógyulás és Pihenés ÉLMÉNYUTALVÁNY HOTEL FORRÁS*** Zalakaros 4 nap/3 éj szállás 2 fő részére kétágyas erkélyes összkomfortos szoba félpanziós ellátás (büféreggeli és 3-fogásos vacsora) fejenként 4 kezelés gyógyászati részlegünkön

Részletesebben

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap*

Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Mit tudnak a HungaryCard csomagok? Standard Budapesten 2 felnôtt / 1 nap* Belépő a Fővárosi állat- és növénykertbe, 2 főre 25% S 1.250 Ft ebéd a Hotel Benczúr zsolnay éttermében 30% 2.400 Ft Bringóhintózás

Részletesebben

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra

HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra HEGYVIDÉKI NYÁR BELFÖLDÖN 4 7 napos csomagajánlatok a 2012.nyári vakációra MÁTRA - PARÁDFÜRDŐ ERZSÉBET HOTEL*** Érvényes: 2012.07.09-08.17.között, 6 éjszakás foglalással, a hét bármely napján Ár: 9.900

Részletesebben

Laroba Wellness & Tréning Hotel****

Laroba Wellness & Tréning Hotel**** Laroba Wellness & Tréning Hotel**** Budapesttől 1 órányi autóútra, a Balaton északi partján, Balatonalmádi és Balatonfüred között félúton, Alsóörsön található, a parttól mindössze 250 méterre, a szálloda

Részletesebben

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL

A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL A HUNGUEST HOTELEK NYÁRI KÍNÁLATÁBÓL HH RÉPCE***+ BÜKFÜRDŐ Érvényes: 2012.08.17-ig / 2 3 éjszaka foglalással Ár: 11.970 Ft / fő / éjszaka Ár: 10.440 Ft / fő / éjszaka 4 éj foglalással Szállás 2ágyas szobában

Részletesebben

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép,

Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, Gyulai emlék Egy hosszú hétvégét töltöttünk el Gyulán a Corso Hotelben. Gyula nagyon szép, tiszta és turistákkal teli kisváros. Gyönyörűek a belváros szökőkútjai, a vár körüli sétány, ahol a nyári melegben

Részletesebben

VISIT GYULA CARD KÉRJE. Kulturális programok Aktív kikapcsolódás. Ajándék AKTIVÁLT VISIT GYULA CARD JÁT SZÁLLÁSADÓJÁNÁL!

VISIT GYULA CARD KÉRJE. Kulturális programok Aktív kikapcsolódás. Ajándék AKTIVÁLT VISIT GYULA CARD JÁT SZÁLLÁSADÓJÁNÁL! VISIT GYULA CARD 2016 Kulturális programok Aktív kikapcsolódás Vendéglátóhelyek Szolgáltatások Ajándék KÉRJE AKTIVÁLT VISIT GYULA CARD JÁT SZÁLLÁSADÓJÁNÁL! 2RD2016 CARDKedvezmények VISIT GYULA 2016 MIRE

Részletesebben

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó

R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó R E N D E Z V ÉNYH E LY S Z Í N KIA J Á N L Ó 2 0 1 7 Rólunk A Liget Club, Budapest legnagyobb szórakozóhelye, mely 2011 szeptemberében nyitotta meg a kapuit. A klub 5 tánctérrel, 5 különböző zenei stílussal,

Részletesebben

Campus Hotel Debrecen

Campus Hotel Debrecen Campus Hotel Debrecen Kedvezményes ajánlatunk hallgatók és felsőoktatási intézményekben dolgozók részére: Szállás 2 ágyas szobában 4.500 Ft/fő/éj Az ár tartalma: 1 éjszaka szállás, a parkoló használata,

Részletesebben

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2.

BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. BALNEO HOTEL ZSÓRI **** 3400 Mezőkövesd Zsóry-fürdő, Fülemüle u. 2. A Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness szálloda Mezőkövesd üdülőterületén, Zsóryfürdőn található. 134 szobával, minden igényt kielégítő

Részletesebben

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03.

Szobaárak 2015. Kiemelt idôszak: 2015. 04. 02-07.; 05. 01-03.; 05. 22-25.; 10. 23-11. 01.; 12. 24-2016. 01. 03. Árlista 2015 Szobaárak 2015 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon Hétközben Hétvégén * Kétágyas szoba 31 620 34 720 39 060 Egyágyas szoba 23 250 24 800 27 900 Lakosztály 42 470 45 570 49 910 Felnôtt pótágy 9 300

Részletesebben

Kedves Uvaterv -es Vendégeink!

Kedves Uvaterv -es Vendégeink! Kedves Uvaterv -es Vendégeink! A TIHANYI ÜDÜLŐ - a 2012-es évben is várja a pihenni, nyaralni vágyó vendégeket. Az üdülési program lehetőséget ad : - rövidebb, hosszabb időszak, - csak szállás, - szállás

Részletesebben

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK XVI. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Csongrád Megyei Kick- Box Szövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Combat D Sport Klub

Részletesebben

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától.

TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT. Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. TAVASZI & NYÁRI WELLNESS AJÁNLAT Pihenjen és töltődjön fel energiával a Château Béla Kastélyszállóban, távol a mindennapok stresszes világától. Különleges ajánlatunk, amely a következőket tartalmazza:

Részletesebben

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia

Hotel Fürdőház*** - a sóstói harmónia A Sóstói Harmónia Sóstógyógyfürdő gyógyvizéről híres, hangulatos fürdőhely Nyíregyháza központjától alig 6 kilométerre. E varázslatos területen, Magyarország legfiatalabb gyógyhelyének szívében található

Részletesebben

csepeli nyár programajánló július augusztus

csepeli nyár programajánló július augusztus csepeli nyár programajánló 2017. július augusztus FINA Vizes VB (17. Úszó, Műúszó, Műugró, Óriástorony-ugró, Nyílt Vízi Úszó és Vízilabda Világbajnokság) Időpont: 2017. július 14 30. A vízisportokat szeretők

Részletesebben

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén *

Szobaárak 2014. 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Árlista 2014 Szobaárak 2014 Ft/szoba/éj Elô-/Utószezon 2014. 01. 05-06. 12. 2014. 08. 31-12. 24. Hétközben Hétvégén * Fôszezon, kiemelt idôszak** 2014. 06. 13-08. 30. Kétágyas szoba 28 900 31 900 34 900

Részletesebben

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása

Csongrád megyei turisztikai. Lorem ipsum kérdések megvitatása Csongrád megyei turisztikai pályázatok bemutatása, aktuális Lorem ipsum kérdések megvitatása Turisztikai kiírások az Új Széchenyi Terv keretében a Dél-alföldön Kód Pályázat címe Beadott Nyert Cs. M-ben

Részletesebben

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel.

Hunor Hotel Budapest, H-1039 Pünkösdfürdő u.40. Phone: +36 1 243 09 49 Fax: +36 1 244 08 21 info@hunor-hotel.com www.hunor-hotel. Üdvözöljük A Hunor Szálloda Budapest egyik legszebb kerületében Óbudán, Békásmegyeren a Duna-parttól 500 m-re található. 140 kétágyas komfortos klimatizált szobával és tíz apartmannal várja egyéni és csoportos

Részletesebben

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK:

Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Elfogadóhelyek: KORLÁTLAN KEDVEZMÉNYT NYÚJTÓK: Szálláshelyek: Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel**** Nagyerdei park 1. Tel.: 52/514-111, 52/514-183 Cívis Grand Hotel Aranybika**** 4025 Debrecen,

Részletesebben

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK

XVII. KICK-BOX VILÁGKUPA INFORMÁCIÓK INFORMÁCIÓK Verseny információk: A verseny rendezője: Magyar Kick-Box Szakszövetség Tigers Kick- Box és Szabadidő SE Szeged Helyszín: Szeged, Városi Jégpálya Cím: Szeged, Szabadkai út 22. Időpont: 2011.

Részletesebben

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900

Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900 6 900 Makár relax napok 3nap/2éj kétágyas 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 1 fő 2 fő Pótágy Gyerek 45 900 59 400 22 300 14 600 35 700 49 400 22 300 14 600 Hosszabbítás 21 900 28 900 10 900 6 900 17 850 23 900 10 900

Részletesebben

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika

ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y. Wellness és Romantika ÉL M ÉNYUTA L VÁN Y AQUARELL HOTEL **** Cegléd 3 nap/2 éj szállás 2 fő részére félpanziós ellátás (svédasztalos reggeli, svédasztalos vacsora) ajándék 1 üveg pezsgő és gyümölcs bekészítés a szobába késői

Részletesebben

Bogácsi programok 2013

Bogácsi programok 2013 Bogácsi programok 2013 II. Falusi Kamra Mustra és IV. Bogácsi Kocsonyafőző Verseny 2013. február 02. Bükkalja Általános Iskola A II. alkalommal megrendezésre kerülő Falusi Kamra Mustra vendégei több település

Részletesebben

Település adatlap. Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Város: főig, Város: fő fölött,

Település adatlap. Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Város: főig, Város: fő fölött, Település adatlap Település neve:... Kategória: Falu: 2000 főig, Falu: 2000 fő fölött, Népesség:... Megye:... Turisztikai régió:... Polgármester:... Cím:... Telefon:... Zsűrizők neve:............... Összegzés:

Részletesebben

AZ ÖKO-RURÁLIS VENDÉGFOGADÓ HÁZIGAZDÁK EGYESÜLETE/SZÉKELYKEVE BEMUTATKOZÁSA FATOSZ

AZ ÖKO-RURÁLIS VENDÉGFOGADÓ HÁZIGAZDÁK EGYESÜLETE/SZÉKELYKEVE BEMUTATKOZÁSA FATOSZ AZ ÖKO-RURÁLIS VENDÉGFOGADÓ HÁZIGAZDÁK EGYESÜLETE/SZÉKELYKEVE BEMUTATKOZÁSA 2014.03.20-21. FATOSZ Dani Ernő, az Egyesület elnöke DÉDAPÁINK, A BUKOVINAI SZÉKELYEK 1883-BA TELEPÜLTEK LE IDE AZ AL-DUNÁRA.

Részletesebben

Kedves Vendég! Stressz mentes városnézés

Kedves Vendég! Stressz mentes városnézés Kedves Vendég! Végre megérkezett a tavasz! Ha Ön is elfáradt a hosszúra nyúlt, szürke, hideg télben, itt az ideje, hogy visszanyerje a lendületét és családjával közösen feltöltődjön! Mozduljon ki szeretteivel!

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle megvalósításáról

Szakmai beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle megvalósításáról Szakmai beszámoló a 49. Hortobágyi Lovasnapok és Nyeregszemle megvalósításáról Pályázó neve: Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Pályázati azonosító: 7707/00680

Részletesebben

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő

DUNA. A folyó közelsége biztosítja az exkluzív légkört ahely számára. Teraszhelyiségünkben és a 200 fő Rendezvény központ Üdvözöljük A Római-part legújabb gyöngyszeme, ahely, csodálatos dunai panorámával várja kedves vendégeit. Hatalmas kertünkben közvetlenül a folyóparton gyönyörködhet a Dunában egy pohár

Részletesebben

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS***

*CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** 2015 *CSALÁDI NYARALÁS AHOL A GYEREKEK INGYEN VAKÁCIÓZHATNAK* ***2 felnőtt + 2 gyerek (14 éves korig) 2 fő fizet 2 gyermek GRATIS*** CAMPING FIORI*** RABAC - Isztriai félsziget Horvátország 560 km-re Bp-től

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

Györköny szálláshelyek

Györköny szálláshelyek Györköny szálláshelyek Gellérthegyi Lak Györköny-Pincefalu központjában helyezkedik el egy új építésű présház, mely külsőségeiben hagyományos présház jellegű, viszont belső kialakítása lehetővé teszi vendégek

Részletesebben

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS

Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS Révfülöpi Nyár 2008. JÚNIUS 2008. június 14. szombat 18 óra RAFFAY BÉLA szobrászművész kiállításának megnyitója a Tóparti Galériában (Révfülöp, Halász utca 6.). A kiállítást megnyitja: Kancsal Károly,

Részletesebben

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott.

Tavasz Jeles Kaposvár Festők Városa Hangulatfesztivál. A program siketek és hallássérültek számára ajánlott. Kiváló Európai Desztináció European Destinations of Excellence Könnyű elérni nehéz elhagyni! Fókuszban az akadálymentes turizmus 1 A pályázati anyag tartalma a 2012 évben, Kaposváron, a ténylegesen megvalósult

Részletesebben

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD

TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD TÜSKEVÁR PIHENŐHÁZ GYOMAENDRŐD Hétszínvirág-Tüskevár Szolgáltató Nonprofit BT. 5502 Gyomaendrőd, Fő út 67. Telefon:: 70/940-1619 e-mail: hetszinviragtuskevar@upcmail.hu www.hetszinviragbt.webnode.hu Gyomaendrőd

Részletesebben

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja

TANÚSÍTVÁNY. Támogatás célja TANÚSÍTVÁNY Gyula Város Önkormányzata (képviselő-testület, polgármester, bizottságok, részönkormányzat)/polgármesteri Hivatala által 2012. évben nyújtott működési és fejlesztési támogatásokról Az államháztartás

Részletesebben

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA

CSUPOR KERT. Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA PAJTASZÍNHÁZ GALÉRIA CSUPOR KERT Kulturális- és alkotóközpont az Őrségben KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET V I S 1 Z Á K KASZÁS A I KULTURÁLIS HAGYATÉKÖRZO EGYESÜLET TÖRTÉNETÜNK Két évvel később egy újabb vállalkozásba

Részletesebben

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg

Foglalását kérem a piknik@piknik.hu e-mail címen írja meg PIKNIK WELLNESS ÉS KONFERENCIA HOTEL *** & PIKNIK APARTMANOK Siófok, Honvéd u. 73. Szobaáraink 2013: áraink Forintban egy főre, egy éjszakára értendőek Normál kétágyas szobában (2 fő +1 pótágy): 9720 Ft/fő/éj,

Részletesebben

Ajánlataink 2010!!!!!

Ajánlataink 2010!!!!! Ajánlataink 2010!!!!! 2300 Ráckeve, Dömsödi út 1/a Tel.: 06 (24) 523 230, Fax: 06 (24) 523 250 Értékesítés: Tel.: 06 24 523 230, Fax: 06 24 523 250 E-mail: info@wellnesshotel.hu, sales@wellnesshotel.hu

Részletesebben

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Nagyrécse-Galambok kerékpártúra Túra hossza: 39 km Nehézsége: Könnyű Terep: Dombvidék A kerékpártúra Nagyrécsén a Kossuth u és a Petőfi u találkozásánál kezdődik (1). Innen a Kossuth úton a falut északi

Részletesebben

Esküvő brossúra. Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites

Esküvő brossúra. Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites Esküvő brossúra Anna Grand Hotel**** Wine & Vital Ipoly Residence**** - Executive Hotel Suites ANNA GRAND HOTEL Vendégvárás és boldogító igen az Anna-bálok helyszínén, a balatonfüredi Anna Grand Hotel

Részletesebben