Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos"

Átírás

1 Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos Kis-Böndi Csinszka (+36 1) Keresztyén Attila KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila TormaA@otpbank.hu Kovács Gyimóti Edit KovacsGyE@otpbank.hu Lovas Szilvia LovasSz@otpbank.hu Pozsgai Gábor PozsgaiG@otpbank.hu Soós Frigyes SoosF@otpbank.hu Szűcs Örkény Ákos SzucsO@otpbank.hu Zölde Zsombor ZoldeZs@otpbank.hu Napi jelentés

2 Összefoglaló Negatív hangulatban indult a hét, az európai tőzsdék többsége gyengült, miközben a tengerentúlon sem volt egyértelműen pozitív a piaci hangulat. Európában a Stoxx600-as index 0,5%-ot csökkent, a mutatót a bankok és az olajkitermelők húzták lefelé. A nyersolaj ára több mint 4%-ot esett azt követően, hogy megjelent, Irak rekord mennyiségű olajat exportált decemberben. Piaci vélemények szerint, míg az Öböl-országok elkötelezettek a kvótacsökkentési megállapodás megtartásában, addig Irak elkötelezettségét illetően kétségek merülhetnek fel. A nap vesztese Európában a bankszektor lett, különösen az olasz bankok estek, az Unicredit 5, az Intesa San Paolo közel 3%-os mínuszban zárt, a milánói MIB-index pedig 1,7%-ot esett. A DAX 0,3, a CAC40 0,5%-kal száll lejjebb hétfőn a bizakodó kezdés ellenére. A német mutatót a Lufthansa húzta le különösen ( 5,8%), illetve a Fresenius egészségügyi szolgáltató esett vissza nagyobb mértékben ( 6,5%) azt követően, hogy az amerikai ügyészség nyomozni kezdett a társaság Egyesült Államokban végzett dialízis-programjával kapcsolatban. A DAX-ot a Volkswagen szárnyalása sem tudta visszahúzni a pozitív tartományba, az autógyártó 4,4%-os pluszban zárta a napot azt követően, hogy közzétette 2016-os értékesítési statisztikáit. Az eladások 2,8%-kal csaknem 6 millió járműre növekedtek, elsősorban a kínai piac közel 30%-os éves növekedésének köszönhetően. Az irányadó európai részvényindexek közül egyedüliként a FTSE emelkedett. Különösen az exportőr vállalatok szerepeltek jól. A brit font hétfőn 10-heti mélypontjára esett Theresa May Brexittel kapcsolatos hétvégi nyilatkozata nyomán. A brit miniszterelnök lényegében meglebegtette az unió egységes piacáról történő kilépést, növelve a hard Brexit esélyét. Már a nyitásban 0,9%-ot, 1,2174-re esett a font a dollárral szemben, a nap végére pedig 1%-os csökkenést mutatott (1,2160). A hazai tőzsdén nagyobb izgalmak nélkül telt el a hétfői nap, a BUX-index csak rövid időszakokra került pénteki záróára fölé. A forgalom elmaradt valamivel az átlagtól, a blue chipek vegyes teljesítményt mutattak. A Richter 0,9%-ot esett, miközben az MTelekom 0,2%-ot gyengült. 15 forintos pluszban zárt a Mol, az OTP pedig 0,6%-os nyereséget könyvelhetett el a tegnapi kereskedésben. A tengerentúlon a Nasdaq indexeit nem számítva csökkentek a részvényindexek. A Dow és az S&P egyaránt 0,4%-os eséssel zárt, a mutatókat elsősorban az energiaszektor húzta le az olajáresés nyomán. Az S&P szektorindexei közül a közművek is jelentős mértékben gyengültek, de alulteljesítő volt még a nem ciklikus fogyasztási, az ingatlan- és a bankszektor is. A legjobb teljesítményt az egészségügy mutatta, erősödtek a gyógyszergyártók, az orvosi eszközgyártók, valamint a biotechnológiai cégek is. Különösen jó napot zárt a technológia, a Nasdaq Composite új történelmi csúcson zárt (5532 pont; +0,2%) és 0,4%-ot emelkedett a Nasdaq100. Különösen jól szerepeltek a félvezetőgyártók: az NVidia árfolyama több mint 4%-kal ugrott meg, az Applied Materials árfolyama 2,3%-ot emelkedett, a Micron Technology-é pedig 1,4%-ot. A Nasdaq biotechnológiai indexe 1,5%-os pluszban zárt, két vállalati felvásárlást is bejelentettek az egészségügyi szektorban. Csökkentek tegnap az állampapír-piaci hozamok, az amerikai 10 éves kötvényhozam 5 bázispontot esett, csakúgy, mint a brit 10 éves kötvényhozam. A hasonló futamidejű spanyol és portugál államkötvények 7, illetve 8 bázispontos hozamcsökkenést mutattak. Ellentétes irányú mozgást lehetett látni a hazai másodlagos állampapírpiacon, az éven túli hozamok 6-13 bázispontot emelkedtek. A biztonságosabb eszközök iránti kereslet növekedése nyomot hagyott a nemesfém piacán is, 1%-ot emelkedett az arany ára, és az év eleje óta már 11%-os pluszban jár a palládium. Erősödik a jen, tegnap a 116-os szint közelébe süllyedt a dollárral szemben, ami 0,8%-os erősödésnek felel meg. A dollár az euróval szemben is kismértékben gyengült, az árfolyam az 1,06-os szint közelébe emelkedett. A török líra ismét mélyrepülésbe kezdett, a hétfői napon 2%-ot veszített értékéből a dollárral szemben. A Moody s hétfői közleménye szerint az általánosan romló üzleti klíma jelentősen rontani fogja a török bankok nem teljesítő hitelállományát és a jövedelmezőséget is. Eközben a török jegybankon Enyhén negatív hangulat a részvénypiacokon Theresa May brit miniszterelnök nyilatkozata alapján a hard Brexit látszik valószínűbbnek, 10-heti mélyponton a font Ismét zuhan a török líra, ez gyengülést hozott a régiós devizapiacon is Vegyesen zártak az ázsiai részvénypiacok, erősödik a jen 2

3 erőteljes a politikai nyomás, hogy ne emeljen kamatot, és a spekulációk szerint a január végi ülésén is csak a szükségesnél kisebb szigorításról dönt a jegybank. A török líra gyengülése nyomott hagyott a régiós devizákon is, 0,5%-ot gyengült a lengyel zloty, és 0,2%-ot a forint az euró ellenében. Ázsia vegyesen zárt, a jen erősödése a dollárral szemben nem kedvez a japán exportőröknek, a Nikkei 0,8%-os csökkenéssel zárt. A Shanghai Composite kismértékben gyengült, miközben a Hang Seng 0,5%-ot emelkedett. Ma árstatisztikák jelentek meg Kínában. A termelői árak a vártnál nagyobb mértékben növekedtek, míg a fogyasztói árak emelkedése elmaradt a piaci várakozásoktól. A japán fogyasztói bizalmi index javulást jelez az előző hónaphoz viszonyítva. Ma nem érkezik fontosabb gazdasági adat az euróövezetből. Az Egyesült Államokban ma NFIB üzleti optimizmus indexet, illetve a nagykereskedelmi készletek novemberi változására vonatkozó statisztikákat közölnek. 3

4 Memo: Magyar Régió Globál NAPI JELENTÉS GLOBÁLIS PIACOK JANUÁR 10. Termék neve Részvény Kötvény Nyersanyag és deviza Záró ár Napi változás (%) YTD (%) Termék neve Hozam Napi változás* YTD* Termék neve Záró ár Napi változás (%) YTD (%) S&P ,9-0,4 1,3 VIX 11,6 2,1-18 WTI 51,96-3,8-3,3 DOW 19887,4-0,4 0,6 US 2Y 1,19-2,4 0 Brent 54,94-3,8-3,3 Nasdaq ,9 0,4 3,3 US 10Y 2,38-4,2-6 Arany 1181,2 0,7 2,6 DAX 11564,0-0,3 0,7 GER 2Y -0,73-0,1 6 Ezüst 16,56 0,5 3,9 CAC ,6-0,5 0,5 GER 10Y 0,29-2,1 8 EUR/USD 1,0572 0,4 0,6 FTSE ,8 0,4 1,3 PT10Y 4,00-5,3 24 EUR/GBP 0,8692 1,4 2,0 FTSE MIB 19360,0-1,7 0,7 IT 10Y 1,91-5,9 9 EUR/NOK 9,0283 0,4-0,6 Stoxx ,7-0,5 0,6 SP 10 1,49-5,3 10 USD/CAD 1,3214-0,2-1,6 - Banks 136,9-1,9 2,1 itraxx 68,8 0,7-5 AUD/USD 0,7352 0,8 1,9 Nikkei ,4-0,8 1,0 JPY 2Y -0,21 0,0-3 USD/JPY 116,01-0,8-0,7 SSEC 3161,7-0,3 1,9 JPY 10Y 0,06 0,0 1 GBP/USD 1,2160-1,0-1,4 RTS 1160,3-1,1 0,7 RUS10 8,14-2,9-3 USD/RUB 60,107 0,9-1,9 WIG ,2 0,5 3,1 POL 10 3,68 0,1 1 EUR/PLN 4,3778 0,6-0,6 PX50 935,7-0,2 1,5 CZ10 0,50 1,0 6 EUR/RON 4,4903-0,3-1,0 BUX 32854,3 0,0 2,7 3 hó DKJ 0, EUR/HUF 308,14 0,4-0,2 OTP 8650,0 0,6 3,0 1 év 0, USD/HUF 291,22-0,1-0,8 MOL 21000,0 0,1 1,8 3 év 0, CHF/HUF 286,96 0,1-0,3 MTelekom 510,0-0,2 2,4 5 év 1, PLN/HUF 70,290-0,2 0,3 Richter 6434,0-0,8 3,6 10 év 3, GBP/HUF 354,08-1,2-2,0 CPI, (év/év, %) Alapkamat 3 hó Bu 0,34 0,0-3,0 HUN GDP (év/év, %) EUR GDP (év/év, %) 2016.nov. 1,1% MNB 0,9% FRA: 2016Q3 2,2% 2016Q3 1,6% 2016 progn. 0,3% FED 0,5-0,75% - 3x6 0,35 1,0 5, progn. 2,1% 2016 progn. 1,6% 2017 progn. 2,4% EKB 0,0% - 9x12 0,52 5,0 10, progn. 3,9% 2017 progn. 1,4% 2018 progn. 2,8% BOE 0,25% CDS 5Y 113,05-2,0-1, progn. 3,1% 2018 progn. 1,5% * A kötvényhozamok esetén a változás százalék helyett bázispontban van kifejezve (kivéve VIX és ITRAXX). 4

5 Dátum Cd. Esemény/adat Időszak Tény Konsz. Előző : 00 DE Ipari termelés (hó/hó, %) nov. 0,4 0,6 0,3 8 : 00 DE Export (hó/hó, %) nov. 3,9 0,5 0,5 8 : 00 DE Import (hó/hó, %) nov. 3,5 0,2 1,3 9 : 00 HU Külkereskedelmi mérleg egyenlege (előzetes, millió euro) nov. 908,0 883,0 891,0 9 : 15 CH Kiskereskedelmi forgalom (év/év, %) nov. 0,9 - -0,5 9 : 30 UK Halifax lakásárak (hó/hó, %) dec. 1,7 0,2 0,2 10 : 30 EZ Sentix befektetői bizalom (pont) jan. 18,2 12,5 10,0 11 : 00 EZ Munkanélküliségi ráta (%) nov. 9,8 9,8 9, : 30 CN Termelői árak (év/év, %) dec. 5,5 4,5 3,3 2 : 30 CN CPI (év/év, %) dec. 2,1 2,3 2,3 2 : 30 CN CPI (hó/hó, %) dec. 0,2 0,3 0,1 6 : 00 JP Fogyasztói bizalmi index dec. 43,1-40,9 7 : 45 CH Munkanélküliségi ráta, igazított (%) dec. 3,3 3,3 3,3 12 : 00 US NFIB Üzleti optimizmus index dec. - 98,4 16 : 00 US Nagykereskedelmi készletek (hó/hó, %) nov. 0,9 0, : 30 UK Ipari termelés (hó/hó, %) nov. 0,7-1,3 11 : 30 PL Kamatdöntő ülés (%) jan. - 1, : 00 RO Ipari termelés (hó/hó, %) nov. - -0,7 8 : 00 DE Nagykereskedelmi árindex (hó/hó, %) dec. - 0,1 9 : 00 HU Ipari termelés (végleges, év/év, %) nov. - 0,6* 11 : 00 EZ Ipari termelés (hó/hó, %) nov. 0,5-0,1 20 : 00 US Szövetségi költségvetés egyenlege (milliárd dollár) dec , : 00 CN Export (év/év, %) dec. -3,5 0,1 3 : 00 CN Import (év/év, %) dec. 2,7 6,7 3 : 00 CN Külkereskedelmi mérleg egyenlege (havi, milliárd dollár) dec. 46,5 44,2 9 : 00 HU Maginfláció (év/év, %) dec. - 1,6 9 : 00 HU Infláció (év/év, %) dec. 1,6 1,1 14 : 30 US Kiskereskedelmi forgalom (hó/hó, %) dec. 0,7 0,1 Forrás: Reuters, OTP Elemzés 5

6 Vezető Elemző Tardos Gergely Elemző Rátkai Orsolya ratkaio@otpbank.hu Jogi nyilatkozat A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen dokumentum a) nem a befektetési elemzés függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült, és b) nem vonatkozik rá a befektetési elemzés terjesztését, közzétételét megelőző ügyletkötésre vonatkozó tilalom. A tájékoztatás nem teljes körű. Jelen tájékoztatás nem minősül ajánlattételnek, ajánlattételi felhívásnak, befektetési tanácsadásnak, befektetésre való ösztönzésnek, jogi-, adó vagy számviteli tanácsadásnak, a benne foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A tájékoztatás a dokumentum készítésének idején irányadó piaci helyzetet tükrözi, azonban az információk csak időleges tájékoztatást nyújtanak, és a piaci viszonyokkal, körülményekkel megváltozhatnak. További információk állhatnak az Önök rendelkezésére, amennyiben ezt az OTP Bank Nyrt.-től igényli. Bár az OTP Bank Nyrt. jóhiszeműen hagyatkozott olyan forrásokra a dokumentum elkészítésekor, amelyeket megbízhatónak gondol, semmilyen szavatosságot, jótállást vagy kötelezettséget nem vállal azért, hogy a dokumentumokban foglalt adatok pontosak és teljesek. A dokumentumban megjelenő vélemények és becslések az OTP Bank Nyrt. dokumentum készítésének idején irányadó megítélésén alapulnak, amely a jövőben külön értesítés nélkül is változhat. Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatja a dokumentum felhasználóit, hogy jogosult a jelen dokumentumban megjelölt kibocsátók által forgalomba hozott pénzügyi eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. A jelen dokumentum semmilyen további elemzés alapjául nem szolgálhat a benne feltüntetett pénzügyi eszközök vonatkozásában. Amennyiben a dokumentum bármely pénzügyi eszköz jövőbeni forgalomba hozatalára utal ez kizárólag indikatív, előzetes és tájékoztatási célokat szolgál, és egy ilyen pénzügyi eszközre vonatkozó elemzés kizárólag azokon a nyilvános információkon alapul, amelyek a vonatkozó tájékoztatóban vagy hirdetményben találhatók. A jelen dokumentumban foglaltak nem jelentik azt, hogy az OTP Bank Nyrt. ügynökként, megbízottként vagy bármely más módon járna el bármely olyan jövőbeni befektető javára vagy nevében, amely a jelen tájékoztatóban meghatározott pénzügyi eszközbe kíván befektetni, és ugyanígy nem felelős az OTP Bank Nyrt. a befektetők által a jelen dokumentum alapján hozott befektetési döntésért, különös tekintettel a befektetés jogszerűsége és alkalmassága (megfelelősége) vonatkozásában. Kérjük, hogy befektetésre, szolgáltatás igénybevételére vonatkozó megalapozott döntés meghozatalát megelőzően az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozó dokumentációt, tájékoztatót, szabályzatokat, szerződési feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassa el, és óvatosan mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatát, a felmerülő díjakat és költségeket, az esetleges veszteség bekövetkezésének lehetőségét, valamint tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi jogszabályokról. A jelen kiadványban foglaltak alapján hozott konkrét egyedi döntések, illetve befektetések kockázatát az ügyfél viseli, az OTP Bank Nyrt-t nem terheli felelősség a befektetési döntések eredményességéért, az ügyfél által kitűzött cél eléréséért. Az adatok, illetve információk a múltra vonatkoznak. A múltbeli adatokból és információkból nem lehetséges a jövőbeni hozamra, változásra, illetőleg teljesítményre vonatkozó megbízható következtetéseket levonni. OTP Bank Nyrt. (cégjegyzékszám: ; székhely: 1051 Budapest, Nádor utca 16.; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina krt. 39.sz. PSZÁF engedélyszám: III/ /2002 és E-III/456/2008, további információk: Minden jog fenntartva, a jelen kiadvány az OTP Bank Nyrt. kizárólagos tulajdonát képezi, ennek további felhasználása, sokszorosítása, terjesztése csak az OTP Bank Nyrt. előzetes írásos engedélyével lehetséges. 6

7 Amennyiben a jelen hírlevelet az OTP Bank Nyrt.-től kapta, akkor az Ön hozzájárulásával juttattuk el Önhöz. A hírlevél küldéséhez való hozzájárulását visszavonhatja a research@otpbank.hu címre küldött elektronikus üzenettel vagy az Elemzési Központ 1051, Budapest Nádor u. 21 címre eljuttatott levélben. Kérjük, hogy mindkét esetben, levelében adja meg a következő adatokat: Név, cím. 7

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés Globális piacok

Napi Jelentés Globális piacok Treasury Sales üzletkötőink Kovácsné Tarsoly Edit +36-1-288-7541 TarsolyE@otpbank.hu Meichl Márton +36-1-288-7543 MeichlM@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Torma Attila

Napi jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kovács Gyimóti Edit Fekete Ákos Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551 MladoniczkiJ@otpbank.hu Fábián Lóránt

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Intézményi csoport. Lakossági csoport. Vállalati csoport

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Sales vezető. Intézményi csoport. Lakossági csoport. Vállalati csoport Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Nagy István Milán +36-1-288-7554

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Fekete Ákos Kovács Gyimóti Edit Treasury Sales üzletkötőink Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Kis-Böndi Csinszka (+36 1) 288 7544 Kisbondics@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó

Napi Jelentés. Treasury Sales üzletkötőink. Kis-Böndi Csinszka Demjén Ottó Treasury Sales üzletkötőink Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Fekete Ákos +36-1-288-7553 FeketeAko@otpbank.hu Keresztyén Attila +36 1 288 7552 KeresztyenA@otpbank.hu Mladoniczki János +36-1-288-7551

Részletesebben

Treasury Sales üzletkötőink

Treasury Sales üzletkötőink Treasury Sales üzletkötőink Sales vezető Demjén Ottó +36-1-288-7558 Otto.Demjen@otpbank.hu Lakossági csoport Csillag Zsigmond +36-1-288-7556 zsigmond.csillag@otpbank. hu Keresztyén Attila +36-1-288-7552