Új taggal bővül a bankcsoport

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Új taggal bővül a bankcsoport"

Átírás

1 2004. június AZ OTP BANK ROMÁNIÁBAN Új taggal bővül a bankcsoport A szlovákiai középbank, majd a legnagyobb bolgár lakossági bank megvásárlása után Romániában egy magántulajdonú bank megvásárlásával lép piacra az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. A Banca Comerciala RoBank S.A. (RoBank) 100 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására vonatkozó részvény-adásvételi szerződést április 28-án Bukarestben írták alá az eladó és a vevő képviselői. A dokumentumot a Balli csoport képviseletében Lord Lamont of Lerwick, korábbi brit pénzügyminiszter, a Bayraktar család képviseletében Mustafa Bayraktar írta alá, míg a vevő OTP Bank részéről Dr. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató és Wolf László vezérigazgató-helyettes látta el kézjegyével. A részvény-adásvételi szerződés aláírása kapcsán mind az eladói mind a vevői oldal képviselői elégedettségüket fejezték ki, hogy korrekt tárgyalássorozat után, nemzetközi standardok szerinti, egyben mindkét fél, illetve a RoBank számára előnyös megállapodás született. Lord Lamont of Lerwick kiemelte az 1995-ben alapított RoBank prudens működését, valamint a 14 bankfiókból és három ügynökségből álló országos hálózat jelentőségét. A Romániában működő 38 kereskedelmi bank között méretét tekintve a RoBank a tizenharmadik legnagyobb hitelintézet, mérlegfőösszeg alapján mért piaci részesedése megközelítőleg 1 százalék. Tevékenysége során a romániai hitelintézet elsősorban a vállalati szektorra fókuszált. A vállalati-vállalkozói betétállomány több mint milliárd ROL (28,7 millió EUR), ugyanezen szegmens hitelállománya csaknem milliárd ROL (56,9 millió EUR) volt december 31-én. A lakossági ügyfelek felé 2002-től nyitott a RoBank: a betétállomány az elmúlt időszakban nagyarányú növekedést mutatott, 2003 decemberében a lakossági betétek állománya meghaladta az milliárd ROL-t (31 millió EUR-t). A lakossági hitelezési tevékenységet jelenleg mérsékelt aktivitás jellemzi. Vahid Alaghband elmondta, hogy az OTP Bank nemzetközileg elismert, tőkeerős stratégiai befektető, amely modern lakossági és kereskedelmi banki termékek bevezetésével komoly lendületet adhat a korszerű bankhasználati szokások elterjedésének. Az OTP Bank megjelenése Romániában hozzájárul a romániai pénz- Dr. Csányi Sándor (középen), Wolf László (balra), Lord Lamont of Lerwick (jobbra) a szerződés aláírása kapcsán tartott bukaresti sajtótájékoztatón ügyi szektor fejlődéséhez az ország európai uniós belépését megelőző években. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója Dr. Csányi Sándor köszönetét fejezte ki a korrekt tárgyalás-sorozatért. Elmondta, hogy az OTP Bank külföldi bankakvizíciós stratégiájának megvalósításában is következetes. Értékarányos, korrekt árat fizet az OTP Bank a RoBankért, az ármeghatározás USD-ben történt, alapos elemzések és megtérülési modellszámítások alapján közölte Dr. Csányi Sándor. Ez alkalomból is hangsúlyozta az OTP Bank elnökvezérigazgatója az értékteremtés és az értéknövelés fontosságát, egyben kiemelte az OTP Bank elkötelezettségét a termékés szolgáltatásfejlesztés, az infrastruktúra modernizációja és a bankfiókhálózat bővítése mellett. Szakmai meggyőződésem, hogy hasonlóan Szlovákiához és Bulgáriához az OTP Bank tulajdonosi jelenléte Romániában (folytatás a 2. oldalon) A Banca Comerciala RoBank S.A. pénzügyi adatai december december 31. Saját tőke (millió EUR) 20,3 20,1 Adózott eredmény (millió EUR) 2,0 2,2 Mérlegfőösszeg (millió EUR) 107,1 125,8 ROAE (%) 10,6 11,1 ROAA (%) 2,0 1,9 IFRS szerinti auditált ROL adatok alapján tájékoztató jelleggel EUR-ra konvertált értékek

2 Az OTP Bank konszolidált pénzügyi adatai december 31.* december 31.* Saját tőke (millió EUR) 947, ,03 Adózott eredmény (millió EUR) 250,83 317,66 Mérlegfőösszeg (millió EUR) , ,57 ROAE (%) 30,3 31,1 ROAA (%) 2,36 2, december 31-i MNB 235,9 HUF/EUR árfolyam alapján december 31-i MNB 262,23 HUF/EUR árfolyam alapján *IFRS szerinti auditált adatok (folytatás az 1. oldalról) is jelentős addicionális értéket jelent majd az itt élő és tevékenykedő üzleti partnerek, magánszemélyek, vállalatokvállalkozások számára, egyben hozzájárul Románia és Magyarország gazdaságikereskedelmi kapcsolatainak és együttműködésének erősítéséhez mondta Dr. Csányi Sándor. Az OTP Bank Magyarország legnagyobb bankja, amelyet 2004-ben az amerikai Forbes magazin az árbevétel, a nyereség, a vagyon és a piaci érték alapján a világ 1000 legjobb vállalata közé sorolt. Az OTP Bank részvényeivel nagy forgalom mellett kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén, a Luxemburgi Értéktőzsdén és a londoni SEAQ International-en ben a bankpapír árfolyama forintban az 1995-ös kibocsátási ár több mint 36-szorosa, dollárban több mint 20-szorosa. Az OTP Bank melynek jogelődjét 1949-ben alapították Magyarországon 430 bankfiókot működtet, nemzetközi színvonalú információtechnológiai rendszert alkalmaz, elektronikus (telefonos, mobil- és internetes) banki szolgáltatásai európai összehasonlításban is elismertek. A tulajdonában lévő biztosítótársasággal, alapkezelővel, autófinanszírozó céggel, nyugdíjpénztárakkal, egészségbiztosítóval, jelzálogbankkal a legnagyobb magyarországi pénzügyi vállalatcsoportot alkotja. Az OTP Bankcsoport jövedelmező és hatékony működését, innovativitását és piaci aktivitását rangos nemzetközi szakmai díjakkal is elismerték. Mustafa Ayan, a RoBank elnöke üdvözölte a tranzakciót, amely alapja a RoBank lendületesebb növekedésének a romániai piacon. A RoBank haszonélvezőjévé válik annak, hogy csatlakozik az OTP Bankhoz, amely a régió piacának erős vállalata. A részvény-adásvételi szerződés aláírását követően a tranzakció lezárásának feltétele a hatósági engedélyek beszerzése, amelyre nyár közepéig sor kerülhet. A sikersztori folytatódik Nemzetközi összehasonlításban is imponáló eredményekről számolt be az OTP Bank vezetése a legnagyobb hazai bank éves rendes közgyűlésén. A tulajdonosi fórum résztvevői kilenc napirendi pontot tárgyaltak, egyebek mellett meghallgatták az igazgatóság jelentését a 2003-as év üzleti tevékenységéről, valamint a tájékoztatást az idei üzletpolitikai tervekről. Az elmúlt évet milliárd forintos mérlegfőösszeggel és 102,8 milliárd forintos nyereséggel zárta az OTP Bankcsoport. Magyarország legnagyobb hitelintézete külföldi bankvásárlásai nyomán már három közép-kelet-európai országban, Szlovákiában, Bulgáriában és immár Romániában is jelen van. A konszolidált mérlegfőösszeghez és eredményhez legnagyobb mértékben hozzájáruló anyavállalat nem konszolidált eredményei alapján is sikeres évet tudhat maga mögött. A bank a magyar bankrendszeren belül továbbra is a legnagyobb bank, 2.758,6 milliárd forintos mérlegfőösszege a bankrendszer összes eszközének 20,4%-a, közel kétszerese a sorban utána következő legnagyobb bankénak. A mérlegfőösszeg évi 368 milliárd forintos, 15,4%-os növekedése jelentős, 9,7%-os reálértékű növekedést jelent. A bank forrásainak döntő többségét továbbra is az ügyfelek betétei tették ki. A bank részesedése a bankrendszer összes betétállományából 29,1%, összes hitelállományából 13,3% volt 2003 végén. A bank 100%-os tulajdonában lévő, hitelintézeti tevékenységet végző leányvállalatai piaci részesedését is figyelembe véve, azaz a bankcsoport szintjén mért piaci részesedése a bankrendszer mérlegfőösszegéből 26,2%, betétállományából 32,3%, összes hiteléből 20,9% volt év végén. A bankcsoport a háztartások befektetési jeggyel együtt, egyéb nem hitelintézeti értékpapírok nélkül számított megtakarításainak közel 40%-át kezelte. A bank jövedelmezőségi és hatékonysági mutatói tovább javultak 2003-ban. Ezt a nem kamat jellegű bevételek és az összes bevétel dinamikus, 34,7%-os, illetve 22,6%-os növelésével, illetve a kiadás/bevétel arány jelentős javításával valósította meg. A bank évi eredményéhez hozzájárult a befektetései után kapott közel 8 Mrd Ft osztalékbevétel is. A bank a nyereség abszolút nagysága alapján őrzi vezető helyét a bankok között, adózás előtti eredménye a bankrendszer becsült adózás előtti eredményének több mint 40%-a, az eszközarányos, illetve a tőkearányos jövedelmezőség tekintetében pedig a magyarországi bankok élmezőnyében helyezkedik el. A bank kimagasló teljesítményét részvényeinek kedvező árfolyamalakulása és különböző hazai és nemzetközi elismerések is mutatják ban több neves nemzetközi gazdasági és pénzügyi szaklap, mint a Global Finance, a Euromoney és a The Banker az OTP Bankot választotta a legjobb és egyben a legjobban fejlődő magyarországi banknak, melyek indoklásában szerepel a bank szlovákiai és bulgáriai sikeres akvizíciója. A hazai Figyelő Top 200 kiadvány a nemzetközileg elfogadott sztenderdek és objektíven mért gazdasági mutatószámok (a mérlegfőösszeg növekedés, az adózott eredmény és a saját tőke arányos nyereség) alapján Az év legjobb bankja címet adományozta az OTP Banknak. Az OTP Bank részvényeinek árfolyama 2003-ban 21%-kal forintra emelkedett, miközben a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX egy év alatt 20,3%-kal pontról pontra nőtt. Az OTP részvény árfolyamának emelkedése az elmúlt években jelentősen meghaladta a Budapesti Értéktőzsde részvényeire jellemző értéket. A bank részvényeinek árfolyama 1995 végétől december végéig több mint 28-szorosára emelkedett (52%-os éves átlagos növekedés), míg ugyanezen időszak alatt a BUX index nagyrészt az OTP Banknak köszönhetően alig több mint hatszorosára nőtt (25%-os évi átlagos növekedés). Az üzletpolitikai célok fókuszában továbbra is a biztonságos és korszerű pénzügyi szolgáltatás áll, folyamatos termékfejlesztéssel és minőségi kiszolgálással, országhatárokon belül és immár külföldön is. A bank piaci pozícióra vonatkozó üzleti terveiben szereplő célja a mérlegfőösszeg alapján mért piaci részesedés megőrzése, infláció feletti, a bankrendszeréhez közelítő mértékű mérlegfőösszeg-növekedés elérése. A reálisan tervezhető forrásoldali növekedésből kiindulva a cél 20,9%, vagy ezt meghaladó mérlegfőösszeg alapján mért piaci részesedés elérése 2004-ben, illetve a bank konszolidált mérlegfőösszegének a banki nem konszolidáltnál gyorsabb növelése. A december 31-re megcélzott piaci részesedés eléréséhez szükséges, hogy a banki mérlegfőösszeg növekedés 7,9%-ponttal meghaladja az infláció mértékét, ez nominálisan 404 Mrd Ft-os növekedéssel egyenértékű. A bank 2004 végére megcélzott mérlegfőösszege Mrd Ft. 2 BANKÓ

3 DR. CSÁNYI SÁNDOR: A bankszektor a csatlakozás után Az alábbiakban Dr. Csányi Sándornak, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójának a Figyelő című üzleti és gazdasági hetilapban megjelent írását közöljük. Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz történelmi mérföldkő, egyben táguló lehetőség a gazdaság fejlődéséhez, ezen belül a pénzügyi közvetítő rendszer gyorsabb növekedéséhez. Magyarország részese lehet a négy szabadságjogból adódó előnyöknek, melyek a bővülő kereskedelemben, az erőteljesebb külföldi működőtőke-beáramlásban és a kamat-konvergencia következtében csökkenő hitelköltségekben ölthetnek testet. A lehetőségek és feladatok már körvonalazódtak, s világossá vált: immáron egészen más dimenzióban kell a jövőképről gondolkodni. A korábban csatlakozó országok, többek között Görögország, Spanyolország, Portugália, Finnország tapasztalatainak áttekintése csak korlátozott információbázisul szolgált, hiszen mind az EU, mind az államok vonatkozásában a csatlakozás a maihoz képest lényegesen eltérő gazdasági fejlettség, intézményrendszer, és pénzügyiszektor-szabályozás mellett következett be. Az uniós tagállami státusz várhatóan többféle csatornán keresztül érinti a magyar gazdaság egészét, a pénzügyi rendszert, benne az OTP Bankcsoportot. Hosszú alkalmazkodás JÚNIUS A pénzügyi szektor egésze messze ható alkalmazkodási folyamat elé néz, aminek legalább két oka van. A csatlakozás nyilvánvalóan érinti a pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevők gazdálkodását, a bankcsoport piacait, és ezen keresztül a pénzügyi közvetítőrendszer gazdálkodási feltételeit, lehetőségeit. A csatlakozás másik aspektusa a szabályozási környezet változása. A szerves integráció az európai egységes belső piacba az uniós jogszabályoknak való megfelelést jelenti, ugyanakkor további intézményi reformok eredményeként következik be. A gazdálkodási és a szabályozási feltételeket érintő változások nem választhatók el egymástól, együttesen alkotják azt az intenzív alkalmazkodási kényszert, amely a magyarországi pénzügyi szektor további fejlődését alapvetően meghatározza. A magyar gazdaság számára az uniós csatlakozást követően is kiemelt jelentősége lesz a tőkeimportnak. A fejlettebb európai gazdaságokénál magasabb növekedési ütem csak intenzív tőkeakkumuláció mellett tartható fenn, de meghatározólag hatnak a különféle uniós támogatási formák is. Ha jól tudjuk hasznosítani az uniós támogatásokat, az ottani alapokból érkező források növelhetik a beruházásokat, bővítik az infrastruktúrát, növelik a gazdaság versenyképességét, szélesítik a kis- és középvállalati szektor lehetőségeit, fokozzák ez utóbbi részarányát a gazdaságon belül. A részben uniós támogatással finanszírozott projektek mellé hazai forrású társfinanszírozást kell biztosítani. Ez lehetőséget teremt a hitelintézetek, így az OTP Bank számára is, hogy aktív szerepet vállaljanak a projektek finanszírozásában. Az általános gazdasági fejlődés és az uniós csatlakozás nyomán beinduló fejlesztések, beruházások tehát várakozásaink szerint kedvező üzleti lehetőségeket teremtenek. A pénzügyi közvetítés méreteit jellemző hazai és európai adatok (a közvetítés mélysége, a megtakarítások és a hitelek GDP-hez viszonyított aránya, a jövedelmezőség) összehasonlítása alapján, az elkövetkező években a hazai pénzügyi közvetítés méreteinek növekedése prognosztizálható. Ennek elsősorban a lakossági ügyfélkörben lehet tág tere, tekintettel a bankok között a vállalati ügyfélkörben kialakult erős versenyre és a közvetlen külföldi szolgáltatásoknak ebben az ügyfélkörben már ma is meglévő szerepére. Ezzel együtt a verseny a pénzügyi szolgáltatások többsége terén fokozódhat, szintén főként a lakossági ügyfélkörben, míg a vállalati ügyfélkörben a szolgáltatások színvonalának további minőségi javulását generálhatja. Azt azonban jelenleg nehéz modellezni, hogy a banki marzsnak a verseny élénkülésével összefüggő esetleges csökkenését mennyiben kompenzálja majd a nem kamatjellegű bevételek várható emelkedése. Természetesen, ezeknek a folyamatoknak a sebessége nagyban függ a makrogazdasági fejlődéstől, a reál- és a monetáris szférában végbemenő konvergenciától. Ez utóbbi hatása várhatóan az értékpapírpiacon lesz látványosabb, az euró néhány év múlva esedékes bevezetése előtti időszakban erősödhet a tőkebeáramlás az állampapír- és a részvénypiacon. Elképzelhető, hogy mindezek a piacszerkezet átalakulási folyamatát is gyorsítják, és csökkentik a banki közvetítés súlyát a befektetési szolgáltatók, a biztosítók és nyugdíjpénztárak javára. Ezek a trendek erősíthetik a pénzügyi csoportosodás már ismert folyamatát, és növelhetik az OTP Bankcsoport lehetőségeit. Versenykilátások Fontos kérdés a hazai bankszektor számára, vajon a csatlakozást követően kell-e számítani jelentős számú új szolgáltató megjelenésére. És itt érdemes szólni a szabályozási környezet jövőbeni változásairól. A csatlakozás pillanatától egyetlen potenciálisan nagyhatású szabályozásbeli változás várható: az uniós pénzügyi szolgáltatóknak a hazai piacon történő szabad megjelenést biztosító egységes európai útlevél szabályának életbe lépése, melynek praktikus következménye a bankfióknyitás adminisztratív könnyítése. Ennek a változásnak a középtávú hatásait ma még nehéz pontosan megítélni. Tulajdonképpen már január 1-je óta szabadon alapíthatnak bankfiókot a külföldi pénzintézetek Magyarországon. A hazai hitelintézeti piacon szinte az összes jelentősebb uniós bank jelen van. Meghatározó pozíciókkal rendelkeznek német, olasz, holland, belga és francia pénzintézeti csoportok, képviselteti magát rangosabb amerikai bankkonszern, illetve megtalálhatók ázsiai és orosz pénzintézeti befektetői csoportok leánybankjai is. Tekintettel azonban a hazai gazdaság méretére, sajátos szerkezetére, a piacismeret és a helyi irányítás jelentőségére, a csatlakozást követő néhány évben csekély a valószínűsége a külföldi szolgáltatók tömeges elfiókosodásának. Elképzelhető, hogy új szereplők korlátozott funkcióval bankfiókokon keresztül megjelennek, vagy leányvállalataikat fiókokká alakítják, esetleg közvetlenül szolgáltatnak, amire a vállalati hitelezésben jelenleg is számos példa akad. A határokon átnyúló pénzügyi szolgáltatások mindenekelőtt a határ menti területeken élénkülhetnek, mert a határok mind könnyebb átjárhatósága és a munkaerő mobilitása is ezeken a területeken teremt lehetőségeket a szolgáltatások közvetlen terjesztésére. Ugyancsak a szabályozás változásával függ össze, hogy a betétbiztosítás jelenlegi mértékét a csatlakozáskor uniós szintre, az eddiginél magasabbra kell emelni. Az EU direktíva egységesen 20 ezer euróban határozta meg a biztosítási összeget, bár lehetőséget adott arra, hogy a betéteket ne teljes mértékben biztosítsák, de minimum 90 százalékot így is el kell érnie a fedezettségnek. Az alacsonyabb biztosítási összeg egyébként is versenyhátrányt jelentene a magasabb biztosítást kínáló európai versenytársakkal szemben, ami a megtakarítások egy részének átáramlását vonná maga után. Ugyancsak fel kell készülni az új bázeli előírások 2006-tól várható életbe lépésére, melyek változásokat hoznak a tőkemegfelelési elvekben, így a várható tőkekövetelményekben is, továbbá a felügyeleti hatóságok szerepének erősítését, valamint a banki adatok szélesebb körű nyilvánosságra hozatalát célozzák meg. Az előzetes hatástanulmányok szerint a magyar bankok szavatolótőke-szükséglete a jelenlegi minimumkövetelményekhez viszonyítva 12,2 százalékkal emelkedik. Mivel a háztartásokkal szembeni kitettség kockázati súlyaiban várható változásokat ellensúlyozza a vállalati portfolió hasonló paramétereinek emelkedése, a szavatoló tőke változása elsősorban, az egyébként új elemként megjelenő működési kockázatra képzett tőke változására vezethető vissza. Ennél fontosabb lehet azonban: az új bázeli elvek által felajánlott tőkeszámítási modellek közötti választás lehetősége hatással lehet arra, hogy a szolgáltatók milyen intézményi forma (fiók, leányvállalat, közvetlen szolgáltatás) mellett döntenek. Az uniós csatlakozás távolabbi következményeként az euró bevezetése jelent majd minőségileg új helyzetet a pénzügyi szektor számára. A közös európai pénz bevezetése csökkenti a gazdaság tranzakciós költségeit, megszűnteti az árfolyamkockázatot, változtathat a megtakarítási szokásokon. Intenzívebbé teheti a versenyt, továbbá a bankrendszer integrációjával az európai monetáris rendszerbe, jelentősen kiszélesedik a hazai bankok forrásszerzési lehetősége: gyakorlatilag azonos, vagy közel azonos kondíciók mellett férhetnek majd hozzá pénzügyi forrásokhoz. Hosszabb távon prognosztizálható az európai értékpapírpiac, valamint a nyugdíj- és egészségbiztosítási rendszerek egységesítése, amely további mélyreható változásokat indíthat el az európai pénzügyi szektorban. 3

4 OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR Válaszként a piaci körülmények megváltozására az OTP Egészségpénztár már idén márciusban markáns lépésre szánta el magát: a február végén megtartott Küldöttközgyűlés eldöntötte, hogy az egysé- Az egészségpénztári piac az utóbbi időben drasztikusan megváltozott, az erősebb, többnyire banki vagy biztosítói háttérrel rendelkező pénztárak között kiélezett verseny folyik, miközben az elmúlt év végén alaposan megváltoztak az önkéntes pénztárak működését meghatározó jogszabályok. Az OTP Egészségpénztárba belépők kedvezőbb feltételekkel gondoskodhatnak egészségükről. állapotfelmérő vizsgálatok, illetve azok a szűrővizsgálatok, amelyek az elkerülhető megbetegedések, az egészségi problémák és kockázati tényezők korai felismerésére irányulnak, és amelyeket a társadalombiztosítás nem, vagy csak részben támogat. E vizsgálatokat melyek minden egyéb kritérium teljesítése nélkül, automatikusan preventívnek minősülnek kizárólag Bővülő lehetőség az egészség érdekében ges tagsági díj a korábbi Ft helyett Ft lesz, és a tagsági díj különböző alapok közötti felosztási arányai a pénztártagok számára előnyösen változnak meg. Ennek megfelelően a befizetett tagdíj egységesen 90%-a a pénztártag egyéni számlájára kerül, 9,5%-a szolgál a pénztár működési költségei fedezetére, 0,5% pedig a likviditási tartalékba megy. Mindezek mellett az újonnan belépők eddigi 3 hónapos várakozási ideje két hónapra rövidült. Az azóta eltelt időszak, a taglétszám emelkedésében idén bekövetkezett fellendülés igazolta a megtett lépések helyességét, és a pénztári működés új filozófiáját. Ennek lényege, hogy az OTP Egészségpénztárnak a piacon jól értékesíthető, versenyképes, rugalmas termékkel kell megjelennie május közepén a taglétszám elérte a 23 ezret; míg a pénztár májusi megszületésétől év végéig összesen 11 ezer fő lépett be, addig január 1-jétől május közepéig, alig több mint négy hónap alatt nagyjából ugyanennyi. Ide kívánkozik természetesen, hogy a létszámbővülés javarészt az OTP Bank és a bankcsoport dolgozóinak közreműködésével volt elérhető. Jogszabályi változások A jogszabályi módosulások átvezetése a pénztár belső rendjében meglehetősen összetett feladat, mert az új regulák felfogásukban eltérő megközelítésűek, mint a korábban életben volt előírások. Változott mindenekelőtt a személyi jövedelemadózás rendje. Az összevont adóalap adóját továbbra is csökkenti az adóévben az egyéni egészségszámlára befizetett összeg (beleértve a munkáltatói hozzájárulás adóköteles részét is), valamint az egészségszámlán jóváírt egyéb jövedelemnek minősülő összeg együttes értékének 30 százaléka, ám további 10% adókedvezmény forrása az egyéni egészségszámlán 24 hónapra elkülönített összeg, vagy az úgynevezett Preventív Egészségpénztári Szolgáltatások igénybevétele. Évente adókedvezményként legfeljebb 100 ezer (a 2020 előtt nyugdíjba vonuló pénztártagok részére 130 ezer) forint vehető igénybe, az egyéb kedvezményekkel együtt levonható összes adó felső határa 120 ezer (illetve 150 ezer) forint. A középpontban az Életmódterv Az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló törvény (Öpt) és a hozzá kapcsolódó kormányrendeletek módosításai az egészségpénztári szolgáltatások feltételeit teljesen újraírták. Az új szabályozás bevezetett egy központi fogalmat, az úgynevezett Életmódtervet, amelynek a jövőben kulcsszerepe lesz. Az Életmódterv egy személyes egészségprogram, amelyet a pénztárral szerződött szakorvos állít össze a részletes egészségügyi állapotfelmérő vizsgálatok eredményeire támaszkodva. Az Életmódterv keretében a szakorvos személyre szabott életvezetési javaslatot készít, amely kiterjed a táplálkozásra, a sportra, a gyógyászati szolgáltatásokra, illetve szükség esetén az indokolt kúrák igénybevételére. Az életmódterv tartalmazza az állapotfelmérő beszélgetés és az előírt szűrővizsgálatok adatait, az orvos által esetleg indokoltnak látott további vizsgálatok eredményét, a további ellenőrzésekre vonatkozó javaslatot és egy 2 évre szóló részletes életvezetési kalauzt. Az Életmódterv választóvíz szerepet tölt be a szolgáltatások nyújtásánál. Megléte bizonyos fajta szolgáltatások esetében lehetővé teszi a személyi jövedelemadó kedvezmény 10%-os többletének igénybevételét, hiánya viszont arra vezethet, hogy nem csak egyszerűen nem vehető igénybe a többlet adókedvezmény, hanem a megléte nélkül elköltött összegek az egyéni egészségszámlákról ha az elköltés nem felel meg a pénztár jogszabályi előírásokat követő belső szolgáltatási szabályzatának nem téríthetők meg, sőt akár személyi jövedelemadó kötelesekké is válhatnak. Ennek az oka, hogy az SZJA törvény a pénztári számláról így felhasznált forrásokat egyéb jövedelemnek minősíti, amely után személyi jövedelemadót kell fizetni. Fontos tehát, hogy a pénztártagok figyelmet fordítsanak az Életmódtervre és különös gonddal járjanak el akkor, amikor a szolgáltatásokat igénybe veszik. Az Életmódterv kiemelt szerepe felvetheti az adatkezelés kérdését, ezért hangsúlyozni szükséges, hogy az OTP Egészségpénztár orvosi adatokkal a jövőben sem kíván és nem is fog foglalkozni, sőt, nem csak foglalkozni, de találkozni sem. A tagok egészségi állapotára vonatkozó információk szigorúan azokhoz az orvosokhoz és egészségügyi szervezetekhez kerülnek, akik, illetve amelyek ezen adatok birtokában összeállítják az Életmódtervet, életvezetési javaslatot. A pénztárhoz már csak ez utóbbi elemek jutnak el. A szolgáltatások szerkezete A szolgáltatások három önálló csoportba sorolhatók. A Preventív Szolgáltatás, mint gyűjtőfogalom azokat a teendőket foglalja össze, amelyek lehetővé teszik az egészséges életmód kialakítását és fenntartását, illetve a betegségek elkerülését. Ebbe a körbe tartoznak az Életmódterv elkészítéséhez szükséges egészségügyi a pénztárral szerződött egészségpénztári szolgáltatónál lehet elvégezi, ennek fejében a vizsgálat adókedvezményre jogosít, a díját pedig a pénztár megtéríti. Ha a Preventív Egészségfejlesztési Szolgáltatást az Életmódterv részeként, az előírt egészségprogram alapján veszi igénybe a pénztártag, akkor az Prevenciós Szolgáltatásnak számít, amihez természetesen (+10%) adókedvezmény jár. Ha nem része az Életmódtervnek, akkor egyszerűen Egészségfejlesztési Szolgáltatásról beszélünk, amihez orvosi igazolásra van szükség, illetve ennek hiányában belép az adókötelezettség. (A Pénztár Szolgáltatási Szabályzata természetesen tételesen felsorolja ezeket.) Az Egészségfejlesztési Szolgáltatások csoportjába olyan szolgáltatások tartoznak, amelyek igénybevétele segíti az egészséges életmód kialakítását, a betegségek elkerülését, a gyógyulást, illetve megkönynyíti a megváltozott egészségi állapotú személyek mindennapjait. Ilyenek a járóbeteg-ellátás (például: fogászat, szemészet, allergológia, nőgyógyászat, bőrgyógyászat, ortopédia, reumatológia, ideggyógyászati, sportegészségügyi ellátások stb.), vagy a kórházi fekvőbeteg-ellátás (hotelszolgáltatás és a társadalombiztosítás által nem finanszírozott egészségügyi ellátások). Az egészségpénztári szolgáltatás fejlődéséhez további komoly lökést adhat az OTP Bank vezetésének döntése arról, hogy támogatja az Egészségpénztár elektronikus fizetésre alkalmas kártyájának kibocsátását. Az előkészítő munkák beindultak, és minden remény megvan arra, hogy a kártya augusztus végétől segíteni fogja a pénztártagok kiszolgálását. Ez azért fontos, mert a kártya hovatovább a tagszerzés kizáró kritériuma. Ugyancsak fontos lépés, hogy augusztustól hasonlóan az OTP Magánnyugdíjpénztárhoz az Egészségpénztár tagjai is 1,5%-os kamatkedvezménnyel juthatnak hozzá az A hitelhez. Mindezeket figyelembe véve gyorsan bővülhet az OTP Egészségpénztár tagjainak száma és év végére elérheti a 40 ezer főt. 4 BANKÓ

5 A termékfejlesztés újabb állomása: OTP Személyi Kölcsön Innovációs programjának részeként a legnagyobb hazai bank 2004 májusától tovább bővítette a lakossági hiteltermékek körét. A személyi kölcsön bevezetését az ügyfélelvárások, illetve a termékhasználati szokások elemzése alapozta meg. A hitelt igénybe veheti 21. életévét betöltött, legalább 12 hónapos, legfeljebb 2 munkahelyen eltöltött folyamatos munkaviszonnyal rendelkező alkalmazott, valamint nyugdíjas, egyéni vállalkozó, társas vállalkozás tulajdonosa, betéti társaság bel- vagy kültagja és őstermelő. Az egyszeri, nagyobb összegű, alacsony kamatozású, kiszámíthatóan törleszthető hitel az OTP Bank 347 bankfiókjában igényelhető. A szükséges igazolások és feltételek meglétekor hitelbírálati díj felszámítása nélkül a kölcsön összege még aznap jóváírásra kerülhet az ügyfél számláján. Az OTP Személyi Kölcsön felvehető minimum összege 100 ezer, maximuma 5 millió forint, de nem haladhatja meg az igazolt jövedelem tízszeresét. A kölcsön futamideje az ügyfél által 12 és 60 hónap között választható. A jelenlegi éves hitelkamat 100 ezer forinttól 1 millió 600 ezer forintig 21 százalék, 1 millió 600 ezer forinttól 3 millió forintig 20 százalék, 3 millió forinttól 5 millió SZÁRNYALNAK A NEGYEDÉVES SZÁMOK Meglepetéscsomag az OTP-től, Csaknem duplázott az OTP-Csoport, Újabb OTP-s rekordprofit, ilyen címekkel jelentek meg az OTP Bank első negyedéves teljesítményéről beszámoló újságok írásai. A lapok elismerései indokoltak: bár az elemzők megszokták már a hitelintézet negyedévről negyedévre megdőlő rekordjait, ezúttal soha nem látott eredményt produkált a bank és a bankcsoport JÚNIUS forintig 19 százalék. Az OTP Bank beszedési megbízás alapján lakossági bank- vagy folyószámláról vonja le a havi törlesztőrészletet. Ha a törlesztés az OTP Banknál vezetett lakossági folyószámláról történik, a kezelési költség havi 0,19 százalék, minimum havi 550 forint, a folyósítási jutalék pedig 1 százalék, minimum 3500 forint. Ha a törlesztés más banknál vezetett lakossági folyó-, illetve bankszámláról történik, a kezelési költség havi 0,29 százalék, minimum havi 650 forint, míg a folyósítási jutalék 2 százalék, minimum 7000 forint. A fogyasztási típusú hitelek körének bővítése az OTP Bank tervei szerint további állománynövekedést eredményez. A legnagyobb hazai bank lakossági hiteleinek állománya március 31-én 321,5 milliárd forint volt, melyből az előző év hasonló időszakához képesti 40,7 százalékos növekedéssel a fogyasztási hitelek állománya 112,7 milliárd forintot tett ki. A legnagyobb magyarországi bank és egyben legsikeresebb hazai tőzsdei kibocsátó idei első negyedéves gyorsjelentésének eredményei a bank működését sok év óta figyelemmel kísérő elemzőket is meglepték. Az OTP Bank 2004 első negyedévében több mint 35 milliárd forint IFRS (Nemzetközi Számviteli Szabályok) szerinti konszolidált adózás utáni eredményt ért el, ami példátlan, 85%-os növekedést jelent az egy évvel korábbi 19 milliárd forintos eredményhez viszonyítva. A számadat még a legoptimistább elemzői várakozást is több mint 10%-kal múlta felül. A bank adózott eredménye millió forint lett, 96,2%-kal magasabb, mint tavaly március végén. A bank IFRS szerinti mérlegfőösszege 9,9%-kal magasabb, mint március 31-én, így első negyedév során millió forintra növekedett. A konszern mérlegfőösszege március 31-én millió forint volt, 23,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A konszolidált IFRS szerinti eredmény ilyen mértékű bővülésének okai között szerepel a nettó kamatbevétel növekedése: 2004 első negyedévében a bank nettó kamatbevétele 34,4 milliárd forint volt, 30,3%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. Ez 70,2 milliárd forintos kamatbevétel (48,4%-os növekedés) és 35,9 milliárd forintos kamatkiadás (71,1%-os növekedés) eredményeként alakult ki. A nem kamatjellegű bevételek 2004 első negyedévében millió forintot értek el, ami 30,2%-os növekedés egy év alatt. A bank március végén a lakossági forintbetétek 34,7%-át, a lakossági devizabetétek 35,8%-át kezelte. Az OTP Bank saját tőkéje március 31-én 277,2 milliárd forint volt, 26,3%-kal több, mint egy évvel korábban. A március véginél 18,9%-kal magasabb, 1.389,7 milliárd forintos korrigált mérlegfőösszeg alapján a magyar előírások szerint (évközi módszerrel) számított fizetőképességi mutató március 31-én 10,39% volt, ami magasabb a hitelintézeti törvényben meghatározott 8%-os követelménynél. Az első negyedéves előzetes eredményt figyelembe vevő fizetőképességi mutató értéke 11,49% volt. Az OTP Bankcsoport tagjai közül a bulgáriai DSK Csoport, az OTP Jelzálogbank és a Merkantil Csoport érte el a legjobb eredményt. Regionális összehasonlítás A kiemelkedő első negyedéves eredményt publikáló OTP Bank teljesítményét régiós kitekintésben értékelte a Portfolio.hu című internetes lap. Az alábbiakban az elemzés rövidített, szerkesztett változatát közöljük. Az első negyedévben a régió tőzsdei bankjai közül az OTP Bank termelte a legmagasabb nettó eredményt, maga mögé utasítva a BACA-t és az Erstét. Az OTP Bank magasabb eredményt termelt, mint a cseh Komercni és a lengyel Pekao együttvéve. Az eredménynek már a gyorsjelentés publikálása óta tudjuk az okait, így ezzel nem foglalkozunk, de emlékeztetünk arra, hogy valószínűleg ez a hihetetlen rangsor okozta a befektetői optimizmust a bankpapír piacán. A régió összes bankjánál egyébként hatalmas volt az eredménynövekedési dinamika, s igazából csak a Komercni Banka gyorsjelentése okozott csalódást. A régió vezető bankjainak eredménye, meur 1Q03 1Q04 Vált. % OTP Pekao Komercni Erste BACA Bank BPH Éves szinten természetesen már egészes más lesz a nettó eredmény rangsor, az OTP Banknak harcolnia kell a dobogós helyezésért is (jön a PKO). Az Erste adózott eredmény terve 500 millió euró, miközben a BACA adó előtt tervez 750 millió eurót. Ha az eredmény összetételét vizsgáljuk, a bankok esetében a két legmeghatározóbb fedezet termelő tétel a nettó kamatbevétel és a nettó jutalék és díjbevétel már egészen más képet mutat. A nettó kamatbevétel terén az OTP Bank (nagyban köszönhetően egyszeri tételeknek) magasan veri a Pekaot, de jelentősen elmarad a BACA-tól és az Erstétől. Hiába, itt már kijönnek a méretbeli tényezők a két osztrák bank más volumenben hitelez. A nettó jutalék és díjbevétel terén a Pekaot ugyan leheletnyivel sikerült megverni az első negyedévben, de az osztrák konkurenciához képest (az Erste Prágában, a BACA Varsóban is be van vezetve) itt is jelentős az elmaradás. Ezek alapján joggal felmerül a kérdés, hogy honnan van a rekord eredmény? A válasz egyszerű: hatékonyság, adó, alacsony goodwill amortizáció. Költség/bevétel viszonylatban az OTP Bank számít a leghatékonyabb nagybanknak a régióban. Az OTP Bank sokat köszönhet a hatékony költségkontrollnak, amely azonban nagy vonalakban megfelel a régiós trendnek. Az OTP Banknak ezen kívül még sokat segít az alacsony adókulcs, az Erste és a HVB eddig nem volt ilyen szerencsés. Ezen felül az OTP Bank nem kénytelen szembesülni a goodwill amortizáció olyan tengerével, mint például az Erste, amelynek jövő évi eredményét 100 millió euróval dobja meg a IFRS szabályainak módosítása. Összességében az első negyedéves eredmények csak megerősítették, hogy az OTP Bank az egyik, ha nem legjobban pozícionált bank a régióban. Az organikus és az akvizíciós növekedés még tart, a ROE a legjobb a régióban, a költséghatékonyság a legkedvezőbb, ráadásul az OTP Bank még független. Volumenben és regionális lefedettségben még van mit fejlődni, de éppen ezek a tényezők a növekedési lehetőségek motorjai, melyek az OTP Bankot a regionális alapkezelők egyik kedvenc befektetési célpontjává teszik. 5

6 Újabb jelzáloglevél magánbefektetőknek Az OTP Jelzálogbank idén februárban elindított lakossági jelzáloglevél-kibocsátási programja keretében az első négy alkalommal (februárban, márciusban, áprilisban és májusban) az 1 éves futamidejű jelzáloglevelekből összességében több mint 30 milliárd forint értékben jegyeztek a befektetők. Tekintettel a kimagasló befektetői érdeklődésre május 17-étől az OTP Jelzálogbank egy új, 3 éves futamidejű és fix kamatozású jelzáloglevél sorozattal bővítette a termékpalettát. A jelzáloglevelek alapvető paramétereinek kialakítása kifejezetten a lakossági ügyfelek igényei szerint történt: a jegyzés keretében már Ft minimum befektetéssel vásárolhatták meg a jelzálogleveleket a magánbefektetők. Az érdeklődők az OTP Bank teljes értékpapír-forgalmazó bankfiókhálózatában, több mint 200 jegyzési helyen juthattak hozzá az értékpapírokhoz. A jelzáloglevél az egyik legbiztonságosabb értékpapír-befektetés, hiszen a törvényi előírásoknak megfelelően a kibocsátónak mindenkor rendelkezni kell legalább a forgalomban lévő jelzáloglevelek még nem törlesztett névértéke és kamata összegével megegyező fedezettel. Ez a fedezet egyrészt, a kibocsátótól független vagyonellenőr által folyamatosan ellenőrzött, jó minősítésű, többszörös ingatlanfedezettel rendelkező jelzáloghitelekből, másrészt állampapírokból áll. A dematerializált, névre szóló, 3 éves futamidejű jelzáloglevelek 2 héten keresztül május 17-étől május 28-áig voltak jegyezhetők. A jelzáloglevelek aktuális hozamát mindig a jegyzési időszakot megelőző 5. napon határozza meg a kibocsátó. Az OJB2007/I jelzáloglevelek éves kamata 12%, ami a jelenlegi piaci kamatszínvonalat lényegesen meghaladja. A jelzáloglevelek jegyzéskori forgalomba hozatali árfolyama 105,62% volt, ennek megfelelően a 3 éves futamidejű jelzáloglevelek jegyzésekor elérhető éves hozama 9,75% volt. A hároméves futamidő lehetőséget biztosít arra, hogy lejáratig történő megtartás esetén a befektetők már a jegyzéskor három évre rögzítsék a jelenlegi magas hozamot, és ezzel minimalizálják a csökkenő kamatkörnyezetből adódó újra befektetési kockázatot. Azaz, ha például egy év múlva a jelenleginél alacsonyabbak lesznek a kamatok, akkor is a fenti magas hozamot élvezhetik a jelzáloglevelet jegyzett befektetők. A jelzáloglevelet személyesen vagy meghatalmazott útján lehetett jegyezni. A jegyzési időszak lezárását követően a jelzáloglevelek bevezetésre kerültek a Budapesti Értéktőzsdére, tehát másodpiaci forgalomban is lehet értékesíteni, illetve vásárolni ezeket az értékpapírokat. A Budapesti Értéktőzsdén az OTP Bank kétoldalú árat jegyez ezekre a lakossági jelzáloglevelekre is. Társasházi közös képviselők fóruma 2004 A Fővárosi Önkormányzat áprilisban a Budapesti Kongreszszusi Központban megrendezte a Társasházi Közös Képviselők Fórumát, amelyre az összes fővárosi társasház és lakásszövetkezet képviselőjét meghívta. A fórumon a társasházakat és lakásszövetkezeteket érintő témák szerepeltek, valamint a nagy szolgáltató cégek is megjelentek aktuális tájékoztatójukkal. Közel kétezerötszáz képviselő volt jelen az eseményen. Az OTP Bank egyedüli pénzintézeti kiállítóként vett részt a rendezvényen. A program kiadványában, a évi Társasházi Kalauzban tájékoztató jelent meg a bank ALAP és MOZAIK társasházi számlacsomagjának előnyeiről és az OTP Lakástakarék-betét fedezetével igénybe vehető OTP Társasházi Hitelről. Az előtérben felállított kiállítói standon személyes tájékoztatással és reklámanyagokkal álltak a bank munkatársai a résztvevők rendelkezésére. A bank részéről Ljubičič Gábor ügyvezető igazgató (képünkön), az OTP Lakástakarékpénztár részéről pedig Csabai István igazgató-helyettes tartott előadást. A hazai kínálatban egyedülálló hitelkonstrukció ismertetését tetszéssel fogadta a hallgatóság, a közös képviselők érdeklődése is jelezte, hogy piaci igény van az OTP Bank speciális, korszerű termékcsomagjára. 350 MILLIÓ EURÓ ÖSSZEGŰ SZINDIKÁLT HITEL Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank 350 millió euró összegű, többdevizás szindikált hitel felvételéről kötött szerződést. A dokumentumot Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, illetve a hitelező bankok képviselői látták el kézjegyükkel. Az eredetileg 300 millió euró összegűre tervezett, de a túljegyzést követően 350 millió euróra megemelt hitel 5 éves időtartamú és két egyenlő részből áll, egy rulírozó és egy határidős (term loan) hitelből. Az első három évben a hitel mindkét részének kamata EURIBOR+20 bázispont, míg a negyedik és ötödik évben EURIBOR+22.5 bázispont. A hitel az OTP Bank által felvett ez ideig leghosszabb futamidejű, legnagyobb összegű, legkedvezőbb árazású hitel, továbbá a legnagyobb tranzakció, amelyet nem állami tulajdonú, magyarországi pénzügyi intézménynek nyújtottak. A hitel főszervezői és jegyzési garancia vállalói a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank AG és a Sumitomo Mitsui Banking Corporation Europe Limited ( SMBCE ). A hitelszervezés későbbi időszakában főszervezőként csatlakozott az ügylethez az Erste Bank, a K&H Bank és a Sanpaolo IMI. A BNP Paribas, a Citigroup és a SMBCE könyvvezetőként vett részt a szindikálási folyamatban, a hitelszerződés alatti ügynöki szerepet a BNP Paribas tölti be. Az OTP Bankot a Moody s A2 minősítésű, stabil kilátású bankként tartja számon. A hitel felhasználása általános finanszírozási célokra történik. MERKANTIL INGATLANLÍZING AZ OTP BANKCSOPORT TAGJA FELÉPÜLT A JÉGCSILLAG A Merkantil Ingatlan Lízing Rt. (MIL Rt.), ünnepélyes keretek között adta át a főváros III. kerületében felépült Jégcsillag Szolgáltató Központot. A MIL Rt. projekttársasága, valamint a CBA Csoporttag Jégcsillag Invest Ingatlanhasznosító Kft. által aláírt lízingszerződés alapján 9 hónap alatt épült fel a 350 millió forint értékű, 2800 m 2 alapterületű, korszerű élelmiszer áruházat és magas színvonalon kivitelezett irodatereket magában foglaló komplexum. A beruházás fővállalkozója a Betonút Rt., tervezője a Bánlaki Építésziroda Kft. volt, a műszaki ellenőrzést pedig a Kreatív 2000 Kft. végezte. A beruházás sikeres és gyors megvalósításához az önkormányzat és a szakhatóságok közreműködése is jelentős mértékben hozzájárult. A MIL Rt. közép-, és hosszú távú ingatlanfinanszírozásra szakosodott. A lízingkonstrukciók teljes választékát kínálja, pénzügyi lízing és határozott idejű bérlet konstrukcióban értékesíti az általa megvásárolt, vagy felépített ingatlanokat. A jellemzően kereskedelmi, ipari és irodai célú ingatlanok finanszírozásának az alsó összeghatára 100 millió forint. A rugalmas, ügyfelekre szabott konstrukcióknak, a gyors döntési mechanizmusnak, a kiváló szakembereknek, valamint az OTP Bankcsoport által biztosított stabil tulajdonosi háttérnek és szakmai támogatásnak köszönhetően a Merkantil Ingatlan Lízing Rt. kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat kínál. A GE Hungary Rt. nagykanizsai logisztikai központja, a békéscsabai OBI áruház, valamint az Új-MiZo Rt. érlelő- és raktárcsarnoka közelmúltbeli átadását követően a Merkantil Ingatlan Lízing Rt. beruházásában jelenleg a szolnoki ipari parkban az EAGLE OTTAWA Hungary Kft. gyártócsarnoka, Cegléden pedig Aquapark épül. 6 BANKÓ

7 Webhely az európai uniós források kiaknázásához A DirectEurope az első webhely Európában, amely az EU-hoz újonnan csatlakozott országok gazdasági ágazati szereplőit, valamint közigazgatási egységeit segíti az EU strukturális alapjainak megpályázásában. A DirectEurope magyar változata a kormányzat különösen a Nemzeti Fejlesztési Hivatal támogatásával került kialakításra. Létrehozásában közreműködött az OTP Bank, az Oracle Corporation, amely a vállalati szoftverek legnagyobb szállítója a világon, továbbá a Hewlett- Packard, amelynek kínálata az informatikai infrastruktúra, a személyi számítástechnikai és hozzáférési eszközök, a globális szolgáltatások, illetve a képalkotási és nyomtatási megoldások piacait fogja át, valamint a beruházás-tervezéssel foglalkozó professzionális szaktanácsadó cég, a Leadex Magyarország. A webhely jelentős hozzájárulás ahhoz, hogy a magyar gazdaság ágazati szereplői, valamint a közigazgatási egységek és a kapcsolódó intézményrendszereik az európai uniós piac versenyképes szereplőivé válhassanak. Ez az első olyan webhely Európában, amely az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok szervezeteinek nyújt segítséget az EU strukturális alapjainak megpályázásában, különböző online JUNIOR TERVEZŐK Az OTP Bank bankkártya-tervező versenyt hirdetett áprilisban a Junior Plusz korosztály tagjai (14 18 évesek) részére. Nevezni OTP Junior kártyával, a kártyaszám megadásával JÚNIUS szolgáltatások révén. A DirectEurope információval, szakértői háttérrel, célzott termék és megoldás portfolióval igyekszik felkészíteni a vállalkozókat, az önkormányzatokat és a kis- és középvállalatokat az EU strukturális alapjaiból származó támogatások elnyeréséhez szükséges pályázatok sikeres kidolgozására, megkönnyítve és felgyorsítva a színvonalas pályázati anyagok elkészítését. A DirectEurope magyar változata online regisztrálást követően minden érdeklődő szervezet számára ingyen hozzáférhető. A strukturális alapokból elnyerhető támogatások sikeres felhasználása jelentős szerepet játszik az új uniós tagállamok gazdasági növekedésében és fejlődésében. Az EU-pályázatok elkészítése gyakran bonyolult, különösen a kis- és középvállalatok számára, amelyek nem rendelkeznek a sikeres pályázáshoz szükséges szakértelemmel, pénzügyi erőforrásokkal vagy idővel. Az európai uniós támogatások megszerzésére pályázó vállalkozókat, kis- és középvállalatokat, illetve önkormányzatokat ebben segíti a DirectEurope. A sikeres pályázati anyagok elkészítéséhez további támogatásra és információra van szükség. Ennek érdekében a DirectEurope ingyenes online szolgáltatásokkal járul hozzá az eredményes pályázatíráshoz: lehetett a középiskolákban. A fiatalok képeslapokon, plakátokon, Junior Hírlevélben, valamint az OTP Bank Junior honlapján találkozhattak az akcióval. A versenyre több mint 400 pályamű érkezett, melyet szakmai zsűri bírált el. Az első három helyezett (Lázár Edina, Mészáros Dzsenifer és Csepregi Veronika) nyereményül zsebpénzt kapott Junior kártyájára, továbbá eljuthatott Britney Spears budapesti koncertjére. A legjobb pályaműveket az OTP Bank Babér utcai épületében tervezi kiállítani a pénzintézet. A képen a nyertes terv látható. projektötletek hozzárendelésével a megfelelő országos beruházási prioritásokhoz, lépésről-lépésre segítségnyújtással a pályázatok megírásához, továbbá az együttműködésben résztvevő vállalatok szakértőinek hozzájárulásával. A DirectEurope online információelérést, illetve közvetlen kapcsolatot biztosít a megfelelő konzultánsokkal és partnerekkel, ezzel segítve a kis- és középvállalatokat, valamint az önkormányzatokat az eredményes pályázatok gyors elkészítésében. A DirectEurope rendezett formában biztosítja a szükséges információkat, és online módon elérhetővé tesz több eszközt, amelyek a pályázatok kidolgozását, a dokumentumkezelést, a pénzügyi számításokat, az önálló értékelést, továbbá a minőségbiztosítást szolgálják. Az OTP Bankcsoport célja, hogy meghatározó és aktív közreműködőként vegyen részt az európai uniós csatlakozás kapcsán jelentősen megnövekedő, megpályázható közösségi források elérésében, amely egyaránt érinti a gazdaság ágazati szereplőit, a közigazgatási egységeket, valamint a kapcsolódó intézményrendszereket. A DirectEurope az Európai Unióban jelenleg egyedülálló megoldás, egyben jelentős hozzájárulás a magyar gazdaság és közigazgatás szereplői számára ahhoz, hogy az európai uniós piac versenyképes résztvevőivé válhassanak. Ezzel egyidejűleg az OTP Bankcsoport tovább erősítheti meglévő pénzügyi kapcsolatait, egyben megvalósíthatja azok kiterjesztését is. A bankcsoport komplex pénzügyi szerepvállalása átfogja a projekt-előkészítés és megvalósítás valamennyi fázisát. Örömmel fogadtuk azt a törekvést, miszerint a DirectEurope szolgáltatásai hamarosan Szlovákiában is elérhetővé válnak, így a közösségi forrásokból rendelkezésre álló támogatások elnyeréséhez és hasznosításához pénzügyi szolgáltatásaival az OTP Banka Slovensko is hozzájárulhat mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. A DirectEurope szolgáltatásait bárki ingyenesen igénybe veheti. A webhely közvetlenül a címen érhető el, illetve a Nemzeti Fejlesztési Hivatal hivatalos webhelyén (www.nfh.hu) lévő hivatkozással is megtalálható. NEMZETKÖZI SIKEREK Az Emerging Markets, a feltörekvő piacokkal foglalkozó szaklap még a bővítés előtt közzétette az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok legjobb bankjainak listáját. A nemzetközi pénzügyigazdasági körökben jól ismert kiadvány három területen: kereskedelemfinanszírozásban, projektfinanszírozásban és az összesített teljesítményt tekintve is az OTP Bankot helyezte az élre. A vezető befektetési bankoknál és minősítő intézeteknél dolgozó elemzők értékelési szempontjai között szerepelt a pénzügyi teljesítmény, a vezetés minősége és az információtechnológia színvonala. * * * Az árbevétel, a nyereség, a vagyon és a piaci érték alapján rangsorolta a világ vállalatait a Forbes című neves amerikai üzleti magazin. A lap idei kétezres listájának első tíz helyéből hetet amerikai vállalatok foglalnak el, míg a fennmaradó három helyen 2 brit és egy japán cég osztozik. Az idén az OTP Bank is felkerült a listára, sőt mindjárt az első ezer vállalat között, a 994. helyen rangsorolta a legnagyobb magyarországi pénzintézetet a tekintélyes folyóirat. * * * A kelet-közép-európai régióba fektető részvényalapok az elmúlt évtized legnagyobb tőkebeáramlását könyvelhették el az idei év első negyedévében, ami szakértők szerint az EU-bővítés és az emelkedő olajárak számlájára írható. A befektetői érdeklődés élénkülésének meglett az eredménye: a Morgan Stanley regionális mutatója amely az orosz, a lengyel, a magyar és a cseh börzecégeket tartalmazza 33 százalékkal ugrott az év első hónapjaiban, ami közel kilencszerese az MSCI globális index teljesítményének. A térség részvényei közül a legjobb teljesítményt az OTP Bank, a Gazprom és a Jukosz mutatta. (Forrás: Emerging Markets és Világgazdaság) 7

8 QUINTI- LIANUS MONDÁSA 1 A ELEMÉR, BECÉZVE HOSSZÚ IDEIG ZÁRKÓ- ZOTT ÉJFÉLIG TART EGYSZE- RÛ IDEGEN ELÕTAG: SZÉL KÜLSEJÛ ÓRIÁSI NYÁR FELE! TÖRÖK ÚR KALUGA FOLYÓJA FOLT AGY- KÉREG! EMBEREM- LÉKEZET... FEJFEDÕ ÍZELTLÁBÚ NÉPIES NEVE FÉLÓRAI! LÖVÉS AKNAVE- TÕKKEL PÁRATLAN MATINÉ! A TETEJÉRE VAN IDEJE KISFEJSZE 8 SZÁNTÓ- ESZKÖZ KOSÁR ÉRINTÉS- SEL ÉRZÉKEL SZAKÁCS SEGÉDJE ÁBRÁND KI NEM ÁLL ÉRTEKEZ- LET 2 6 TÚL- NYOMÓ RÉSZ ARZÉN JELE VIZBEN HALAD CSÓNAK GERINCE FORDÍTVA: DÍSZ IGEN, NÉMETÜL HOZZÁJUT 4 USA- SZABVÁNY HEVENY ELÕKE- LÕSKÖDÕ DURVA MEG- SZÓLÍTÁS SZIKRA KELTÕ 3 BÓLO- GATNI KEZD! NULLA ZÖM ZÖME! ÍJÁSZ, RÉGIESEN ÉPÜLET 1 MAGYAR AUTÓJEL ÉJFÉL! BÁTYA SZÚRÓ- FEGYVER PENGÉJE 2 12 A Bankó idei hatfordulós pályázatában megjelenő minden egyes keresztrejtvényünk számozott négyzeteinek betűiből alkotott szavakból összeállítható mondat egy, a legnagyobb magyarországi pénzügyi vállalatcsoport fejlődésére utaló megállapítást tartalmaz. A megfejtők a hat szó alapján összeállított mondatot január 23-ig küldhetik be címünkre. Az éves rejtvényt helyesen megfejtők között 50 ezer forint értékű utazási utalványt sorsolunk ki. A keresztrejtvény fősorainak megfejtői között 5 db ajándékcsomagot sorsolunk ki. A júniusi megfejtés beküldésének határideje: július 23. A megfejtéseket a következő címre küldjék: 1051 Budapest, Nádor u. 16. Kommunikációs osztály. Áprilisi rejtvényünk helyes megoldása: Ne legyen gyorsabb a nyelved, mint az eszed! Háromezer forint értékű ajándékcsomagot nyertek: Baráth Tiborné, Budapest, XI. ker.; Lőrincz Ildikó, Gyöngyös; Zsoldos Anikó, Budapest, III. ker.; Lukács Tiborné, Celldömölk; Szamosi Andrea, Szentendre. Az áprilisi LABIRINTUS feladványt helyesen megfejtők közül ötezer forint értékű ajándékcsomagot nyertek: Ivády Elemér, Budapest, I. ker.; Morvai Imre, Gyöngyöshalász; Bogár József, Budapest, XXI. ker. Júniusi feladványunk SKANDI-SZÁMOLÓ. A meghatározás helyén számokat talál. Az üres négyzeteket kell kitöltenie egyjegyű számokkal, amelyek összeadva a megadott értéket adják eredményül. Segítségként az egyik számsort beírtuk. Melyik számsor kerül a színnel jelölt helyre? A megfejtést július 23-ig kérjük eljuttatni a szerkesztőségbe. A helyes megfejtők közül 3 nyertest sorsolunk ki. S K A N D I - S Z Á M O L Ó FONALDAR AB! MAGASLAT ÖTVEN A FELE KÉNYÚR 9 AZ OXIGÉN VEGYJELE KÓRHÁZAT JELEZ NÉMA TANÚ! DAGÁLY RISZÁLNI KEZD! Á FÕÜTÕÉR SZINTÉN UNALMAT KELTÕ A JÓD VEGYJELE ÓRA KEZDETE BANKÓ ÜGYFÉLMAGAZIN Ez a lap ajándék Önnek XII. évfolyam 3. szám, június Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. ügyfeleknek szóló ingyenes kiadványa. Megjelenik kéthavonta. Felelős szerkesztő: Emődi Anna Mária Szerkesztő: Horák Péter Szerkesztőség: 1051 Bp., V., Nádor u. 16. Tel.: Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: OTP Bank Rt. Készült: az Artemis Kft. gondozásában a Kossuth Nyomda Rt.-ben F.v.: Székely Károly elnök-vezérigazgató 8 BANKÓ

FHB FÖLDHITEL- ÉS ÉS JELZÁLOGBANK RT. RT. 2005. évi, IFRS szerint konszolidált beszámoló

FHB FÖLDHITEL- ÉS ÉS JELZÁLOGBANK RT. RT. 2005. évi, IFRS szerint konszolidált beszámoló FHB FÖLDHITEL- ÉS ÉS JELZÁLOGBANK RT. RT. 2005. évi, IFRS szerint konszolidált beszámoló Közgyűlés Közgyűlés 2006. 2006. április április 21. 21. AZ FHB EREDMÉNYE A BANKSZEKTOR TÜKRÉBEN FHB - Mérlegfőösszeg

Részletesebben

I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése

I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése I/4. A bankcsoport konszolidált vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése Az ERSTE Bank Hungary Nyrt. 26. évi konszolidált beszámolója az összevont konszolidált tevékenység összegzését tartalmazza,

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. I. negyedév 1 2007. I. negyedévében az állampapírpiacon kismértékben megnőtt a forgalomban lévő államkötvények piaci értékes állománya. A megfigyelt időszakban

Részletesebben

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap

K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap K&H szikra abszolút hozamú származtatott nyíltvégű alap kereskedelmi kommunikáció 2014. november 2 háttér, piaci trendek 1Q12 2Q12 3Q12 4Q12 1Q13 2Q13 3Q13 4Q13 1Q14 2Q14 3Q14 4Q14 1Q15 2Q15 3Q15 4Q15

Részletesebben

A pénztárak szerepe a magyar bankok stratégiájában

A pénztárak szerepe a magyar bankok stratégiájában 2009.03.17. 10:22 A pénztárak szerepe a magyar bankok stratégiájában Pénztárkonferencia 2006. november 8-9. PSZÁF Előadó: dr. Csányi Sándor Elnök-vezérigazgató OTP Bank Magyarország a lakossági megtakarítási

Részletesebben

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése 4 Az elnök-vezérigazgató üzenete 5 Kiemelt adatok 7 Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban 8 Üzletági jelentések 11 Vezetôi elemzés 25 AVezetés elemzése

Részletesebben

2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5.

2013.06.05. A TakarékBank. és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor. MKVK Pénz és Tőkepiaci Tagozat rendezvénye. Budapest, 2013. június 5. A TakarékBank és a Magyar Takarékszövetkezeti Szektor A TakarékBank tulajdonosi struktúrája megváltozott 2012. december 31. 2013. május 15. 5.07% 0.01% 3.22% 36.05% 55.65% 39.28% Takarékszövetkezetek MFB

Részletesebben

Budapesti Értéktőzsde

Budapesti Értéktőzsde Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság Pénztárak, mint a tőzsdei társaságok tulajdonosai Horváth Zsolt a BÉT vezérigazgatója Gondolkozzunk hosszú távon! A pénztárak természetükből adódóan hosszú távú befektetésekben

Részletesebben

24 Magyarország 125 660

24 Magyarország 125 660 Helyezés Ország GDP (millió USD) Föld 74 699 258 Európai Unió 17 512 109 1 Amerikai Egyesült Államok 16 768 050 2 Kína 9 469 124 3 Japán 4 898 530 4 Németország 3 635 959 5 Franciaország 2 807 306 6 Egyesült

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2007. III. negyedév 1 Budapest, 2007. november 21. 2007. III. negyedévében a hitelviszonyt megtestesítő papírok forgalomban lévő állománya valamennyi piacon

Részletesebben

OTP Bank Rt. 2003. évi Éves Jelentése. Budapest, 2004. április 29.

OTP Bank Rt. 2003. évi Éves Jelentése. Budapest, 2004. április 29. OTP Bank Rt. 2003. évi Éves Jelentése Budapest, 2004. április 29. 2 TARTALOM AZ OTP BANK RT. 2003. ÉVI ÜZLETI JELENTÉSE 4 A FÜGGETLEN KÖNYVVIZSGÁLÓ BESZÁMOLÓJA A 2003. ÉVI ÉVES BESZÁMOLÓ VIZSGÁLATÁNAK

Részletesebben

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban

Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Finanszírozási lehetőségek KKVk részére az energiaszektorban Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. bemutatása Tulajdonos A 2009-ben alapított Bank tulajdonosa 2010 márciusa

Részletesebben

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat

Banki kockázatok. Kockázat. Befektetési kockázat: Likviditási kockázat Bankrendszer II. Banki kockázatok Kockázat A hitelintézet tevékenysége, a tevékenység tárgya alapján eredendően kockázatos Igen nagy, szerteágazó a pénzügyi szolgáltatások eredményét befolyásoló veszélyforrások

Részletesebben

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB

2008 júniusában a kincstári kör hiánya 722,0 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB 2 ában a kincstári kör hiánya 22, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az MNB kiegyenlítési tartalékának feltöltése címen kifizetett 2, milliárd forint. Csökkentette a finanszírozási

Részletesebben

Forintbetét és devizahitel

Forintbetét és devizahitel Új kormányos Régi gondok Üzleti konferencia GKI gazdaságkutató Rt. rendezésében Forintbetét és devizahitel Előadó: Erdei Tamás Elnök-vezérigazgató MKB Budapest, 2004. november 25. 1 Kamatok és infláció

Részletesebben

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató

Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége. Tájékoztató 12. a) sz. melléklet Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Tájékoztató a Pannónia Nyugdíjpénztár 2012-2013. évi tevékenységéről, a Pénztár előtt álló 2013-2014.évi feladatokról

Részletesebben

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. április 28. Vezetői összefoglaló A vezető nyugat-európai börzék pluszban, az amerikai részvényindexek mínuszban zártak tegnap. 300-as szint alá erősödött az euró/forint árfolyam ma reggel.

Részletesebben

II.B. Nem igényelhető lekötött forint- és devizabetétek

II.B. Nem igényelhető lekötött forint- és devizabetétek II.B. igényelhető lekötött forint- és devizabetétek Kondíciós Lista Érvényben: 2008. november 6-tól visszavonásig 1. 2008. november 5. után nem igényelhető forint lekötött betétek 1. 1. Raiffeisen Vegyespáros

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2014. április 2. Vezetői összefoglaló A tegnap megjelent kedvező makrogazdasági adatok következtében pozitív hangulatú volt a kereskedés tegnap a vezető nemzetközi tőzsdéken. A forint árfolyama

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2006. III. negyedév 1 Budapest, 2006. november 21. 2006. szeptember végére a forintban denominált állampapírok piaci értékes állománya átlépte a 10 ezer milliárd

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Vállalati pénzügyek tantárgyból BA alapszak levelező tagozat számára Emberi erőforrások Gazdálkodás

Részletesebben

Az MNB eszköztárának szerepe a külgazdaság fejlesztésében

Az MNB eszköztárának szerepe a külgazdaság fejlesztésében Az MNB eszköztárának szerepe a külgazdaság fejlesztésében Fábián Gergely Igazgató, Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság Magyar Nemzeti Bank 2015. szeptember 4. Az előadás tartalma Az exportáló KKV-k

Részletesebben

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések

INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK. I. Biztosíték nélküli hitelek. II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések INGATLANFEDEZET NÉLKÜLI HITELEK I. Biztosíték nélküli hitelek II. Egyéb hitelek III. THM és egyéb rendelkezések I.1. UniCredit Folyószámlahitel I. Biztosíték nélküli hitelek Akció 1 : Akciós kezelési költség

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

AZ UNICREDIT BANK HUNGARY ZRT. AJÁNLATA SZÁMLAVEZETÉSI ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA. a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara tagjai

AZ UNICREDIT BANK HUNGARY ZRT. AJÁNLATA SZÁMLAVEZETÉSI ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA. a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara tagjai AZ UNICREDIT BANK HUNGARY ZRT. AJÁNLATA SZÁMLAVEZETÉSI ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara tagjai részére Az UniCredit Csoport Az UniCredit Csoport vezető

Részletesebben

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 júniusában 1

KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 júniusában 1 KÖZLEMÉNY A háztartási, a nem pénzügyi vállalati és a bankközi forintkamatokról 2004 ában 1 2004. ban a háztartási szektor folyószámlahiteleinek és fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlábai csökkentek,

Részletesebben

Kérdések és Válaszok. A Budapest Ingatlan Alapok Alapja illikvid IL sorozat létrehozása kapcsán. 2013. szeptember 23

Kérdések és Válaszok. A Budapest Ingatlan Alapok Alapja illikvid IL sorozat létrehozása kapcsán. 2013. szeptember 23 Kérdések és Válaszok A Budapest Ingatlan Alapok Alapja illikvid IL sorozat létrehozása kapcsán 2013. szeptember 23 Mi a különbség az ingatlan- és az értékpapír-befektetések között? Az ingatlanalapok egyik

Részletesebben

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN

Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL HÍREK FEKETÉN-FEHÉREN Big Investment Group 2010.05.26. BIG HÍRLEVÉL Rekord magasságokban a hazai befektetési alapok Újabb csúcsra ért a magyar befektetési alapok vagyona áprilisban, köszönhetően a tavaly nyár óta tartó nettó

Részletesebben

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com

www.bet.hu www.kozzetetelek.hu www.appeninnholding.com Az Appeninn Nyrt. a Tpt. 53. által előírt kötelezettségének megfelelően az alábbiakban közzé teszi a 2013. üzleti évéről szóló Összefoglaló jelentését. KÖZZÉTETT INFORMÁCIÓK 2013. április 12-től a jelentés

Részletesebben

Befektetési Politika Kivonata

Befektetési Politika Kivonata "H O N V É D" Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár 1135 Budapest, Aba utca 4. Tel/Fax: 329-6651, HM 269-77, 268-79, 269-37. www.hnyp.hu Befektetési Politika Kivonata Önkéntes Nyugdíjpénztár A Befektetési Politikát

Részletesebben

I/3. A bank vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése

I/3. A bank vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése I/3. A bank vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetének értékelése 2002-ben is az volt az alapvetõ célkitûzés, hogy a magyarországi piacon bankunk tovább növelje részesedését mind a magán-, mind a vállalati

Részletesebben

A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon

A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon A szövetkezeti hitelintézeti szektor Magyarországon Szabó Levente vezérigazgató Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. A Bankrendszer Jövője a Közép- és Kelet-Európai Régióban Budapest, 2015. szeptember

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2012. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2012. december

Részletesebben

Az önkéntes nyugdíjpénztárak működése és sajátosságai

Az önkéntes nyugdíjpénztárak működése és sajátosságai MOTTÓ: MAGUNK FORMÁLJUK SZERENCSÉNKET, S ÚGY HÍVJUK SORS... Az önkéntes nyugdíjpénztárak működése és sajátosságai Előadók: Hanák Márta ügyvezető Jakab Ilona befektetési kontroller 2015. augusztus 31. TARTALOM

Részletesebben

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait)

(az adatok ezer forintban értendők) *(a konszolidált táblázatok alatt minden esetben dőlt betűvel tüntettük fel a társaság nem konszolidált számait) TR 2014 Szöveges magyarázat a 2014. üzleti évhez: Társaságunk a 2014. év során tőkeerejének növelését tűzte ki fő prioritásként. A kiemelt célok között szerepelt a korábbi bankhitelek saját forrásokkal

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2005. december

Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2005. december Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása I. A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2005. december Az előzetes adatok

Részletesebben

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest 2015 Alap FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Elnevezés angolul Rövid neve Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest 2015

Részletesebben

Vagyonkezelési irányelvek (Befektetési politika tartalmi kivonata) Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár

Vagyonkezelési irányelvek (Befektetési politika tartalmi kivonata) Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár Vagyonkezelési irányelvek (Befektetési politika tartalmi kivonata) Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár 2014. augusztus 1. napjától Az Allianz Hungária Nyugdíjpénztár a befektetések során az egyes

Részletesebben

AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VAGYONKEZELŐJE, AZ OTP ALAPKEZELŐ ZRT. BESZÁMOLÓJA A PÉNZTÁR 2010. ÉVI

AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VAGYONKEZELŐJE, AZ OTP ALAPKEZELŐ ZRT. BESZÁMOLÓJA A PÉNZTÁR 2010. ÉVI AZ OTP EGÉSZSÉGPÉNZTÁR VAGYONKEZELŐJE, AZ OTP ALAPKEZELŐ ZRT. BESZÁMOLÓJA A PÉNZTÁR 2010. ÉVI VAGYONKEZELÉSÉRŐL Dátum: Budapest, 2011. május 20. 1 Az OTP Alapkezelő Zrt. a 2004. november 15. napján kelt

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben

H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI

H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet 9155 Lébény, Fő út 85. H I R D E T M É N Y LÉBÉNY-KUNSZIGET TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAI Hpt. 279.. 15. bekezdés értelmében tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy a hirdetményben

Részletesebben

Lakossági állampapírok

Lakossági állampapírok Lakossági állampapírok Lakossági állampapír Az állampapír a legbiztonságosabb befektetési lehetőség ma Magyarországon, mert a befektetések mögött a hazai pénzügyi piacok legnagyobb és legstabilabb szereplője,

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2013. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap Az Alap rövidített

Részletesebben

Növekedési Hitelprogram agrárvállalkozóknak

Növekedési Hitelprogram agrárvállalkozóknak Növekedési Hitelprogram agrárvállalkozóknak Vidékfejlesztésre 1300 milliárd forint - EU-pályázatok, támogatások, finanszírozás konferencia Plajner Ádám Elemző, Pénzügyi rendszer elemzése igazgatóság Magyar

Részletesebben

Kamat Hozam - Árfolyam

Kamat Hozam - Árfolyam Pénzügyi számítások kamat, hozam Váltó és értékelése 7. hét 2010.10.19. 1 Kamat Hozam - Árfolyam Kamat nem egyenlő a hozammal!! Kamat-Hozam-Árfolyam összefüggés A jelenlegi gyakorlat alatt a pénz időértékének

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2016. első negyedév Budapest, 2016. május 12. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2015.03.31 2015.12.31 2016.03.31 2016.03.31/ 2015.12.31

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet

OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG. (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek. OJB 2009/IX sorozat 001 részlet OTP JELZÁLOGBANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 21.) Végleges Feltételek OJB 2009/IX sorozat 001 részlet minimum 10.000.000 Ft össznévértékű, Budapesti Értéktőzsdére

Részletesebben

Az MNB statisztikai mérlege a 2001. júniusi előzetes adatok alapján

Az MNB statisztikai mérlege a 2001. júniusi előzetes adatok alapján Az MNB statisztikai mérlege a 2001. júniusi előzetes adatok alapján E sajtóközleménytől kezdve a gazdasági szereplők szektorbontása megváltozik, a pénzügyi derivatívák egységesen bruttó piaci értéken,

Részletesebben

OTP Bank Nyrt. Tájékoztató a 2009. évi eredményről. Budapest, 2010. március 2.

OTP Bank Nyrt. Tájékoztató a 2009. évi eredményről. Budapest, 2010. március 2. OTP Bank Nyrt. Tájékoztató a 2009. évi eredményről Budapest, 2010. március 2. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ 1 ÉS RÉSZVÉNY INFORMÁCIÓK Eredménykimutatás millió forintban 2008 2009 Y/Y 2008 4Q 2009 3Q 2009 4Q

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló

ELŐTERJESZTÉS. a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére. 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló ELŐTERJESZTÉS a Budapesti ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Rt. Közgyűlése részére Az ülés időpontja: Az ülés helye: 24. április 26. délelőtt 8,3 óra 2174 Verseg, Fenyőharaszti Kastélyszálló 1. napirendi

Részletesebben

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei gyorsjelentése

Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei gyorsjelentése Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei gyorsjelentése Budapest, 2005. augusztus 8. Az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Részvénytársaság 2005. II. negyedévi tőzsdei

Részletesebben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben

A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben A központi költségvetés és az államadósság finanszírozása 2014-ben Fő kérdések: 1. Az állampapírpiac helyzete és a központi költségvetés finanszírozása 2013-ban. 2. A 2014. évi finanszírozási terv főbb

Részletesebben

A pénzügyi stabilitási statisztikák a növekvő nemzetközi követelmények tükrében 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság

A pénzügyi stabilitási statisztikák a növekvő nemzetközi követelmények tükrében 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság A pénzügyi stabilitási statisztikák a növekvő nemzetközi követelmények tükrében 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság Kis Gábor Magyar Nemzeti Bank Statisztika Monetáris Statisztika vezetője

Részletesebben

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév

FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév FHB Jelzálogbank Nyrt. Időközi vezetőségi beszámoló 2014. első negyedév Budapest, 2014. május 15. I. KONSZOLIDÁLT ÖSSZEFOGLALÓ ADATOK millió forintban 2013.03.31 2013.12.31 2014.03.31 2014.03.31/ 2013.12.31

Részletesebben

A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL

A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL Hirdetmény A RAJKA ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KAMATAIRÓL I. KÖNYVES BETÉTEK: 1. Kamatozó betétek éves kamat Látra szóló betét /lekötés nélkül / 1 % Iskolai betétlap 2,2 % 3 hónapra 1,2 % 6 hónapra 1,1

Részletesebben

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának

A Bizalom Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának BIZALOM Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely:1146 Budapest, Borostyán u. 1/b. Adószám: 18061457-1-42 Bankszámlaszám: K&H Bank 10200964-20221713 Tel./Fax: (06) 1-351-4843 Tel.: (06) 1-351-0372 Honlap: www.bizalompenztar.hu

Részletesebben

MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY

MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY MEGTAKARÍTÁS HIRDETMÉNY Meghirdetve: 2012. december 12. Hatályos: 2012. december 27. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla

Részletesebben

A jelzáloglevél alapú finanszírozás helyzete Magyarországon pénzügyi stabilitási szempontból

A jelzáloglevél alapú finanszírozás helyzete Magyarországon pénzügyi stabilitási szempontból MNB Mûhelytanulmányok 36. 2005 PAPP MÓNIKA A jelzáloglevél alapú finanszírozás helyzete Magyarországon pénzügyi stabilitási szempontból Papp Mónika A jelzáloglevél alapú finanszírozás helyzete Magyarországon

Részletesebben

A megtakarítások jelentősége makrogazdasági szempontból, aktuális pénzügyi stabilitási vonatkozások. Király Júlia, alelnök

A megtakarítások jelentősége makrogazdasági szempontból, aktuális pénzügyi stabilitási vonatkozások. Király Júlia, alelnök A megtakarítások jelentősége makrogazdasági szempontból, aktuális pénzügyi stabilitási vonatkozások Király Júlia, alelnök Mindennapi Pénzügyeink konferencia 212. ius 14. Stabilitás és növekedés: lehet-e

Részletesebben

A Gránit Bank üzleti modellje, szerepe a vállalkozások finanszírozásában

A Gránit Bank üzleti modellje, szerepe a vállalkozások finanszírozásában A Gránit Bank üzleti modellje, szerepe a vállalkozások finanszírozásában Hegedüs Éva Alelnök-vezérigazgató Budapest, 212. szeptember 28. A gazdasági válság már több mint 4 éve tart, amely folyamatos kihívást

Részletesebben

FÉLÉVES JELENTÉS 2011

FÉLÉVES JELENTÉS 2011 FÉLÉVES JELENTÉS 2011 Alapadatok Neve Elnevezés angolul Rövid név Rövid név angolul Budapest Euró Pénzpiaci Alap* Budapest Euro Money Market Investment Fund Budapest Euró Pénzpiaci Alap Budapest Euro Money

Részletesebben

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013

Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Budapest Ingatlan Alapok Alapja FÉLÉVES JELENTÉS 2013 Alapadatok Rövid neve Elnevezés angolul Rövid név angolul Harmonizáció Az alap típusa, fajtája Futamideje Indulás dátuma Az alapcímlet devizaneme Budapest

Részletesebben

A Növekedési Hitelprogram tanulságai és lehetőségei

A Növekedési Hitelprogram tanulságai és lehetőségei A Növekedési Hitelprogram tanulságai és lehetőségei Nagy Márton ügyvezető igazgató Vállalati finanszírozás 214 214. október 29. 1 Tartalom Az NHP eddigi eredményei Az NHP második szakasza folytatódik Az

Részletesebben

MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA

MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA MEGTAKARÍTÁS KONDÍCIÓS LISTA Meghirdetve: 2013. április 08. Hatályos: 2013. április 26. 1 I. Lakossági megtakarítások I.1. Látra szóló számlák I.1.1. Látra szóló számlák kamatozása Mecsek lakossági folyószámla

Részletesebben

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt

2005 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 483,8 milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt 2 első három hónapja során a kincstári kör hiánya 3, milliárd forintot ért el. További finanszírozási igényt jelentett az EU EMOGA alapjából történő folyósítások előfinanszírozása, milliárd forint összegben

Részletesebben

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügy tárgyból

Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet. Beadandó feladat. Pénzügy tárgyból Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Kar Pénzügyi és Számviteli Intézet Beadandó feladat Pénzügy tárgyból Pénzügy MSc. képzés I. évfolyam levelező tagozat számára A Pénzügyi és Számviteli

Részletesebben

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés

Pénzügy menedzsment. Hosszú távú pénzügyi tervezés Pénzügy menedzsment Hosszú távú pénzügyi tervezés Egy vállalat egyszerűsített mérlege és eredménykimutatása 2007-ben és 2008-ban a következőképpen alakult: Egyszerűsített eredménykimutatás (2008) Értékesítés

Részletesebben

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Éves jelentés 2003. OTP JELZÁLOGBANK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (Székhelye: 1052 Budapest, Deák Ferenc utca 7-9.) 1 I. BEVEZETÉS Az OTP Jelzálogbank Rt. szakosított hitelintézetként, részvénytársasági formában,

Részletesebben

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló

csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló csütörtök, 2015. október 1. Vezetői összefoglaló Szerdán mind az európai, mind az amerikai részvényindexek jelentős pluszban zártak, az EKB elnök nyilatkozatának hatására, mely szerint az EKB még tovább

Részletesebben

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai

Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése és pénzügyi kimutatásai (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Az MKB Értékpapír és Befektetési Rt. üzleti jelentése A teljeskörû

Részletesebben

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése

A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése A költségvetési folyamatok néhány aktuális kérdése Baksay Gergely, Magyar Nemzeti Bank KT-MKT - Költségvetési Konferencia 2015. október 13. Az előadás felépítése 1. A GDP-arányos államháztartási hiány

Részletesebben

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. november 11. Vezetői összefoglaló Kedden az európai és amerikai vezető tőzsdeindexek vegyesen zárták a kereskedést, a legnagyobb csökkenés Londonban, a legnagyobb emelkedés Frankfurtban következett

Részletesebben

Egyes választható portfóliókra vonatkozó prudenciális elvárások, befektetési előírások

Egyes választható portfóliókra vonatkozó prudenciális elvárások, befektetési előírások ARANYKOR ORSZÁGOS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR BEFEKTETÉSI POLITIKA (KIVONAT) A Pénztár a Befektetési Politika rendelkezéseit a következő vagyonkezelési irányelvekben rögzíti: A Pénztár elsődleges célja a befektetett

Részletesebben

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról

T/3027. számú törvényjavaslat. a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/3027. számú törvényjavaslat a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény módosításáról Előadó: Dr. Veres János pénzügyminiszter 2007. május 2007.

Részletesebben

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ

TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKPAPÍR ADÁS-VÉTEL MEGÁLLAPODÁSOKHOZ Termék definíció Az Értékpapír adásvételi megállapodás keretében a Bank és az Ügyfél értékpapírra vonatkozó azonnali adásvételi megállapodást kötnek.

Részletesebben

TARTÓS MEGTAKARÍTÁSOK TRENDJE

TARTÓS MEGTAKARÍTÁSOK TRENDJE TARTÓS MEGTAKARÍTÁSOK TRENDJE Kötelező Öngondoskodás Figyelő Heti Válasz Konferencia 2010. november 24. Vízkeleti Sándor I. A háztartások megtakarításai nőni kezdtek 12,0 10,0 8,0 Háztartások nettó finanszírozási

Részletesebben

vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel

vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel vállalkozásfejlesztés pénzügyi eszközökkel K&H üzleti tippek 2015 Kovács Viktor Zoltán K&H KKV Marketing vezető 1 életciklus modell megújuló expanzió érett növekedés növekedő hanyatló induló induló vállalkozások

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló

kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló kedd, 2015. december 1. Vezetői összefoglaló Hétfőn a tengerentúlon estek a tőzsdék, míg a vezető nyugat-európai börzék vegyes teljesítményt mutattak. Kedden reggel a hazai fizetőeszköz erősödött az euróval

Részletesebben

Befektetési Politika Kivonata

Befektetési Politika Kivonata Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár Székhely: 1135 Budapest Aba utca 4. Levelezési cím: 1397 Budapest, Pf.: 528. Befektetési Politika Kivonata A Befektetési Politikát a Honvéd Közszolgálati Önkéntes

Részletesebben

Piaci összehasonlításban az üzemi eredmény továbbra is egyértelműen jobb

Piaci összehasonlításban az üzemi eredmény továbbra is egyértelműen jobb Oberbank / féléves eredmény 2014: A lehető legnagyobb mértékű ismételt eredmény-növekedés! Franz Gasselsberger, az Oberbank vezérigazgatója 2014 első félévére ismételten bankja kiemelkedő fejlődéséről

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló

szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló szerda, 2015. december 2. Vezetői összefoglaló Kedden az európai tőzsdék mínuszban zártak, az amerikai mutatók emelkedtek. Európában az EKB csütörtöki ülésére, az Egyesült Államokban a Fed decemberi tanácskozására

Részletesebben

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. november 30. Vezetői összefoglaló A pénteki kereskedés során az európai tőzsdemutatók vörösben zártak, míg tengerentúlon egyedül a Dow Jones zárt csökkenéssel. Erősödött a forint az euróval

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében

Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében Vállalkozásfinanszírozási lehetőségek Győr- Moson-Sopron megyében Ősze Gábor Termékfelelős, Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 2015. április 16. Tevékenységünk A Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás

Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Fejlesztési források - kicsiknek és nagyoknak Tőke-Hitel-Támogatás Erősségeink Több mint 50 magasan képzett fejlesztési szakértő 700-800 vállalati ügyfél, 150 önkormányzat Több mint 90 Mrd Ft elnyert támogatás

Részletesebben

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló

hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló hétfő, 2015. október 19. Vezetői összefoglaló Pénteken mind az európai, mind az amerikai vezető részvényindexek enyhén pozitív tartományban, fél százalék körüli nyereséggel zártak. Ma reggelre a forint

Részletesebben

Az önkéntes nyugdíjpénztárak szerepe a hazai megtakarítási és nyugdíj-el. előtakarékossági piacon

Az önkéntes nyugdíjpénztárak szerepe a hazai megtakarítási és nyugdíj-el. előtakarékossági piacon MOTTÓ: MAGUNK FORMÁLJUK SZERENCSÉNKET, S ÚGY HÍVJUK SORS... Az önkéntes nyugdíjpénztárak szerepe a hazai megtakarítási és nyugdíj-el előtakarékossági piacon Előadó: dr. Hardy Ilona Előadó: az Aranykor

Részletesebben

A vállalati pénzügyi döntések fajtái

A vállalati pénzügyi döntések fajtái A vállalati pénzügyi döntések fajtái Hosszú távú finanszírozási döntések Befektetett eszközök Forgóeszközök Törzsrészvények Elsőbbségi részvények Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN

SAJTÓKÖZLEMÉNY A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG KEZELÉSE 2010-2011-BEN SAJTÓKÖZLEMÉNY A kormány pénzügypolitikájának középpontjában a hitelesség visszaszerzése áll, és ezt a feladatot a kormány komolyan veszi hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az Államadósság Kezelő

Részletesebben

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló

kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló kedd, 2014. március 25. Vezetői összefoglaló A hétfőn megjelent kedvezőtlen makroadatokra a vezető nyugat-európai és amerikai részvényindexek is eséssel reagáltak. Hétfőn a 313-as szint körül ragadt az

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT.

CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. CIG PANNÓNIA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÓ ZRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2014. MÁSODIK NEGYEDÉV 2014. augusztus 12. 1. Összefoglaló Jelen tájékoztató célja, hogy a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító

Részletesebben

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december

A BÉT ma és holnap. a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei. Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde. 2012. december A BÉT ma és holnap a magyar gazdaság finanszírozási lehetőségei Szécsényi Bálint Alelnök Budapesti Értéktőzsde 2012. december Bankszektor: veszteségek és forráskivonás Bankszektor ROE mutatója % % 30 70

Részletesebben

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ

SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Ingatlan bérbeadás Amennyiben az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem meghaladja az egy millió forintot és így a bérbeadó magánszemély 14%-os egészségügyi hozzájárulás (EHO) fizetésére

Részletesebben

2006. első negyedévi Tőzsdei Gyorsjelentése

2006. első negyedévi Tőzsdei Gyorsjelentése OTP Bank Rt. 2006. első negyedévi Tőzsdei Gyorsjelentése Budapest, 2006. május 15. AZ OTP BANK 2006. ELSŐ NEGYEDÉVI TŐZSDEI GYORSJELENTÉSE Az OTP Bank Rt. 2006. első negyedévi gyorsjelentését a BÉT Bevezetési

Részletesebben

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4.

Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. Miért Románia? Nagyvárad, 2008.április 4. A két ország gazdasági kapcsolatainak alapjai A gazdasági kapcsolatok rendezettek: 1998-tól 2004-ig a CEFTA, azt követően az EU szabályozása hatályos, 2007 január

Részletesebben

Merre tart a gazdaság? Átalakuló ingatlanpiac, az ingatlanszektort leginkább érintő gazdasági kilátások

Merre tart a gazdaság? Átalakuló ingatlanpiac, az ingatlanszektort leginkább érintő gazdasági kilátások Merre tart a gazdaság? Átalakuló ingatlanpiac, az ingatlanszektort leginkább érintő gazdasági kilátások Akar László csoport-vezérigazgató GKI Gazdaságkutató Zrt. NAPI GAZDASÁG INGATLANKONFERENCIA Budapest,

Részletesebben