Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat évi ÉPÜLET FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZATA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat évi ÉPÜLET FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZATA"

Átírás

1 Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat évi ÉPÜLET FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZATA A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a Képviselő testület 20/2017. (II.23.) számú Kt. határozata alapján évre pályázatot ír ki a kerületi lakóépületek felújítására, amelyhez vissza nem térítendő pénzügyi támogatást biztosít, utófinanszírozás formájában. A évi pályázatra azok a társasházak pályázhatnak, ahol az épületen jelentős felújítási munkákat kívánnak elvégezni. A támogatás célja a kerületi épületek állag megóvása, felújítása, a városképi javítása, különös tekintettel a műemléki jelentőségű területen fekvő valamint az örökségvédelem alatt álló épületekre, az épített értékek megmentése, felújítása és restaurálása. A pályázat feltételei A pályázat benyújtási határideje: április óra. A pályázatot 1 eredeti és 1 másolati példányban kell benyújtani a Budapest Főváros I. kerület Budavári Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájában (1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.) A jelentkezési adatlap az Ügyfélszolgálati Irodában szerezhető be, valamint letölthető a honlap Pályázatok/Műszaki Iroda hivatkozások alatt. A támogatásra csak eddig meg nem valósult munkákkal lehet pályázni. A támogatás mértéke A támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől. A támogatás összege maximum 3 millió forint, azzal, hogy nem haladhatja meg a társasház által igazolt saját forrás összegét és a felújítás összköltség 40 %-át. A saját forrás összegét igazolni kell a társasház bankszámla kivonatával, vagy a hitelfelvétel biztosításáról szóló banki igazolással, vagy a bankkal kötött Kölcsönszerződéssel évben az Épület-felújítási pályázaton támogatható munkák: - a különösen leromlott állapotú, rossz hatást keltő épületek felújítását (homlokzat, nyílászárók cseréje, kapuzat) melyek a városkép javítását, a felújított környezettel való összehangolását segítik elő; - a helyi védelem alatt álló épületek felújítását; - természetesen előnyben részesülnek az életveszély elhárítását szolgáló felújítások, különösen a függőfolyosók és a személyfelvonók felújítása, az elektromos gerinc vezeték cseréje (a lakásig/mérőóráig), az esővíz-elvezető rendszerek felújítása; - továbbra is pályázni lehet lépcsőház és tető felújítására, valamint kémény tetősík feletti részeinek felújítására. Azok a társasházak, akik a korábbi években nem indultak vagy nem nyertek a pályázaton támogatást, évben előnyt élveznek. Homlokzat felújítás esetén: Településképi bejelentést kell tenni a Polgármesteri Hivatal Főépítész Irodájában. amennyiben Műemléki jelentőségű területen van az épület, úgy Örökségvédelmi Igazolást kell kérni a BFKH I. Kerületi Hivatal, Építésügyi és Örökségvédelmi Osztályán (dr. Janotti Judit műemlék-felügyelőnél, 1012 Bp., Logodi u ) 1

2 A pályázatnak tartalmaznia kell: 1) A pályázat benyújtására jogosult a Társasház közös képviselője vagy az intéző bizottság elnöke (a továbbiakban: közös képviselő), vagy az eljáró magánszemély meghatalmazott a tulajdonosok képviseletére: a közös képviselővé választásáról szóló közgyűlési határozat + jelenléti ív másolatai a közös képviselő által hitelesítve; a pályázaton való részvételről szóló döntés közgyűlési határozata + jelenléti ív másolatai a közös képviselő által hitelesítve, amelyben a tulajdonosok a felújítási munkát és a hozzá biztosított pénzügyi forrást megszavazták; közgyűlési döntés + jelenléti ív másolatai a közös képviselő a támogatásról szóló Megállapodás megkötésére történő felhatalmazásáról nyertes pályázat esetén a közös képviselő által hitelesítve. Az 1) pontban felsorolt határozatok mellett: amennyiben az eljáró közös képviselő magánszemély/tulajdonos: a közgyűlési határozatot, amelyben meghatalmazást kapott a tulajdonosoktól a képviseletre. amennyiben az eljáró közös képviselő jogi személy: a közgyűlési határozatok mellett hiteles aláírási címpéldány + a nyilvántartásba vétel igazolása (pl. gazdasági társaságnál: 30 napnál nem régebbi cégkivonat) 2) Banki fedezet-igazolást a saját forrásról, azaz a kiviteli költség 60%-át igazolni kell a társasház bankszámla kivonatával, vagy a hitelfelvétel biztosításáról szóló banki igazolással. 3) A pályázat műszaki tartalma alapján csatolandó dokumentumok (az épületre vonatkozó műszaki adatok, igazolások): a.) Építési engedélyhez kötött munka esetén: - záradékolt építési engedélyezési tervdokumentáció másolata; - jogerős építési engedélyezési határozat másolata. b.) Örökségvédelmi engedély bejelentéséhez kötött tevékenység: - műszaki leírása a jelenlegi állapotnak, a helyreállításhoz szükséges eredeti állapotot ismertető dokumentumokkal (archív terv, képek), műszaki megoldások, valamint a tervezett állapot bemutatása (terv, műszaki leírás). c.) Településképi bejelentéshez kötött tevékenység: - a Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodáról kapott bejelentés tudomásul vételéről szóló igazolás másolata; - műszaki leírása a jelenlegi állapotnak, a helyreállításhoz szükséges eredeti állapotot ismertető dokumentumokkal (archív terv, képek), műszaki megoldások, valamint a tervezett állapot bemutatása (terv, műszaki leírás). d.) Nem építési engedélyhez illetve bejelentéshez kötött tevékenység: - az örökségvédelmi engedélyezési határozat másolata, vagy bejelentés igazolása; - műszaki leírása a jelenlegi állapotnak, a helyreállításhoz szükséges eredeti állapotot ismertető dokumentumokkal (archív terv, képek), műszaki megoldások, valamint a tervezett állapot bemutatása (terv, műszaki leírás). e.) Személyfelvonó felújítás esetén: - A Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) XII. kerületi hivatala Műszaki Engedélyezési és Műszaki Biztonsági Osztály engedélyét és záradékolt terveit. 4) Fotódokumentáció a felújítani kívánt épület, épületrész bemutatása 3-10 db fényképpel a felújítás előtti állapotról. 5) Homlokzat felújítás esetén az épület homlokzatrajza. 2

3 6) Szakértői vélemények, szakhatósági kötelezések (tető és függőfolyosó felújítás esetén fa- és gombaszakértői, statikai szakvélemény). 7) A kivitelező árajánlatát a tervezett felújításról, amely tartalmazza a tételes költségvetést az anyag és a munkadíjakról. A felújítási munka várható költsége magában foglalhatja a kivitelezői költségen kívül, a műszaki ellenőr díját és az építési engedélyezési eljárás költségeit is. 8) Amennyiben a kiviteli munka meghaladja a 4 millió Ft összköltséget, úgy versenyeztetés útján lehet vállalkozásba adni. (Ebben az esetben legalább 3 azonos műszaki tartalmú kivitelezői árajánlatot kell bemutatni.) 9) Azoknál a társasházaknál, ahol a közös képviselő nem a tulajdonostársak közül kerül ki, a beadott pályázat jelentkezési lapját két tulajdonosnak is alá kell írnia. (Intéző Bizottság, Számvizsgáló Bizottság) 10) Pályázati jelentkezési adatlap 2 példányban kitöltve (pályázati felhívás melléklete) A pályázat értékelési szempontjai Az összes körülmény mérlegelése alapján a pályázat támogatására az Épület Felújítási Munkacsoport tesz javaslatot. Ezt követően a nyertes pályázatok jóváhagyása a Képviselő-testület döntése alapján történik. A pályázat elbírálása június 30-ig megtörténik. A nyertes Pályázóval a támogató a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Megállapodást köt. A támogatás mértéke összhangban van a műszaki állapottal, a városképi szempontokkal, valamint a keretgazdálkodás követelményeivel. A pályázat további indoklás nélkül elutasítható: - ha az a kiírás feltételeinek nem felel meg, vagy - ha a pályázónak tartozása van az önkormányzat felé, vagy - ha a pályázó az önkormányzat engedélye nélkül reklámhálót helyezett ki a homlokzaton. Karbantartás illetve beruházás jellegű munka nem támogatható. Amennyiben a tervezett munka elvégzését valamely hatóság határozattal kötelező erővel írja elő, a támogatható munkanemek közül az a munka elsőbbséget élvez. A megítélt önkormányzati felújítási támogatás az épület tulajdonosainak egészét megilleti. Önkormányzati tulajdoni hányad után többlet befizetés, kizárólag akkor alkalmazható, ha a tulajdonosok közgyűlési határozattal rendkívüli befizetésről döntöttek. Ha a társasház a pályázathoz csatolt eredeti kivitelezői árajánlattól eltérő szerződést szeretne kötni, köteles előzetesen a kijelölt Önkormányzati Megbízottal jóváhagyatni. Ha a kivitelezési költség meghaladja az előirányzatot, akkor a többletköltség a pályázót terheli. Ha a kivitelezési költség kevesebb, mint az előirányzat, akkor az önkormányzati támogatás arányosan csökken. A hatályos jogszabályok szerint a felelős műszaki vezető minden engedélyes építkezésen kötelező. A bruttó 1 millió Ft-nál magasabb kiviteli összegű felújítások esetén Névjegyzékbe felvett Műszaki Ellenőrt kell megbízni: homlokzat-felújítás, tető-felújítás és függőfolyosó felújításoknál. A támogatást elnyert Pályázóval a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, mint Támogató Megállapodást köt. A Megállapodást a pályázat eredményéről a kézhezvételt követő 30 napon belül kell a nyertes Pályázónak aláírva visszaküldeni. A Megállapodás tartalmazza a megítélt 3

4 pénzösszeg felhasználásának módját, feltételeit, az ellenőrzés szabályait, és az elszámolás módját. A nyertes pályázókkal kötendő Megállapodás tervezet a pályázati felhívás melléklete. A Megállapodás megkötésének meghiúsulása esetén, a pályázaton elnyert összegre a pályázó a továbbiakban nem tarthat igényt. A támogatás kifizetéséhez (elszámoláshoz) csatolandó dokumentumok: kifizetési kérelem/levél a társasház képviselőjétől (a Társasház bankszámlájának a megjelölésével, amelyre kéri a támogatás utalását) kivitelezési szerződés másolata Névjegyzékbe bejegyzett műszaki ellenőri megbízási szerződése és működési engedélye másolatban. átadás-átvételi jegyzőkönyv másolata a kiviteli munka befejezéséről (aláírva a műszaki ellenőr és az Önkormányzati megbízott által) építési napló másolata (aláírva a műszaki ellenőr és az Önkormányzati megbízott által) hatósági engedélyek (amennyiben szükséges) számlák másolata (aláírva a műszaki ellenőr és az Önkormányzati megbízott által) A támogatás utófinanszírozott, ezért az elnyert vissza nem térítendő támogatás kifizetése az elszámolási dokumentáció benyújtását követően kerül 30 banki napon belül átutalásra, a társasház számlájára. A legkésőbb december 1-ig el kell számolni. Az elszámolási határidő kérelem alapján, indokolt esetben egyszer meghosszabbítható. A halasztási kérelem beérkezési határideje november A határidők elmulasztása esetén a támogatást kifizetésére nincs jogszabályi lehetőség! Információ: A pályázati felhívással kapcsolatban a Polgármesteri Hivatal Műszaki Irodán, Barna Julianna munkatárssal (1014 Budapest, Kapisztrán tér 1. II. em. 206.iroda) konzultációs lehetőség biztosított telefonon ( ) és személyesen ügyfélfogadási időben. Ügyfélfogadási idő: hétfő: , szerda: , péntek: Cím: Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 1. Levelezési cím: 1250 Budapest, Pf barna.julianna@budavar.hu; vagyon@budavar.hu Honlap: Mellékletek: 1. Jelentkezési adatlap 2. Megállapodás minta 3. Az önkormányzati támogatással végzett felújítási munkák lebonyolításának rendje Budapest, március 1. 4

5 Budapest I. kerület Budavári Polgármesteri Hivatal Budapest Kapisztrán tér évi JELENTKEZÉSI ADATLAP a Budapest I. kerületi Épület-felújítási pályázathoz Társasház/épület címe: Adószáma: Lakások/helyiségek száma (db): Önkormányzat tulajdoni hányada (% ): Társasház megalakulásának időpontja: Helyrajzi szám: Az épület építésének időpontja: A Társasház (elkülönített) számla száma: Az épület műemléki védettségű: igen / nem Saját forrás összege:.ft (Számlapénz, hitelből igénybe vehető összeg, egyéb pályázat útján igénybe vehető összegek) Közös képviselő neve: Telefonszám: Postacíme: címe: A felújítási munkanemek megnevezése: Várható költsége: Ft 2 Ft 3 Ft 4 Ft Összköltség.. Ft Várható felújítás kezdési időpontja:...befejezési határidő:.... Fővárosi pályázaton való részvétel: igen - nem Budapest, hó nap Mellékletek (a kiírásnak megfelelően):... Közös Képviselő * * Azoknál az épületeknél, ahol a közös képviselő nem a tulajdonostársak közül került ki, két tulajdonosnak (Intéző Bizottság, Számvizsgáló Bizottság) is alá kell írnia. 5

6 Az önkormányzati támogatással végzett felújítási munkák lebonyolításának rendje 1.) Az épület közgyűlése dönt a felújítási munkáról, annak finanszírozásáról, a lebonyolítás módjáról, közbenső döntéshozó személyéről. 2.) Pályázat beadása a kiírás szerinti tartalommal. 3.) Az Önkormányzat részéről a felújítási munka pénzügyi-műszaki felügyeletével megbízott személy (továbbiakban: Önkormányzati Megbízott) megtekinti az épületet, véleményezi a pályázatot és felügyeli a munkát. 4.) Az Épület Felújítási Munkacsoport javaslata alapján a Képviselő-testület dönt. 5.) Értesítés a Képviselő-testület döntéséről. Megállapodás aláírása. 6.) Kedvező döntés esetén szükséges hatósági engedélyek, tervek, szakvélemények beszerzése. 7.) Az épület műszaki ellenőrének megbízása. A bruttó 1 millió Ft-nál magasabb kiviteli összegű felújítások esetén Névjegyzékbe felvett műszaki ellenőrt kell megbízni: homlokzat, tető felújítás, és függőfolyosó felújításnál. A műszaki ellenőrrel kötendő Megbízási Szerződés minimális tartalmi követelményei: a megbízó és a megbízott pontos megnevezése (név, cím, telefonszám, névjegyzéki szám), a műszaki ellenőr feladatai: építési naplóba szükség szerint bejegyzés, a munkálatok folyamatos ellenőrzése, kapcsolattartás az önkormányzati megbízottal (név, cím, telefonszám), közreműködés az átadás-átvétel lebonyolításában, a számlák kollaudálása, átadás-átvételi jegyzőkönyv felvétele, a megbízó és a megbízott aláírása, dátum. a műszaki ellenőri megbízáshoz csatolni kell a névjegyzékbevétel határozatát. 8.) A Kiviteli szerződés megkötése. A kiviteli munkát - 4 millió Ft kivitelezési költség felett - csak versenyeztetés útján szabad vállalkozásba adni. (Legalább 3 kivitelezői árajánlatot a pályázathoz is be kell csatolni) A kiviteli szerződés megkötése előtt célszerű az önkormányzati megbízottal egyeztetni. Az aláírást követően egy példányt a szerződésből és költségvetésből el kell küldeni a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Műszaki Irodája részére. A Kiviteli szerződés minimális tartalmi követelményei: a megbízó és a megbízott pontos megnevezése (név, cím, telefonszám), a szerződés tárgyának pontos leírása, a vállalási összeg megjelölése az ÁFA feltüntetésével, részszámlázás esetén a fizetés időbeli és összeg szerinti ütemezése, fizetési feltételek (javasoljuk a fizetési határidők megállapításánál a számla kézhezvételétől számított 30 banki napot figyelembe venni, mert az önkormányzati támogatásnak az épület részére történő átutalásához is idő kell), az építési napló, felmérési napló vezetésére vonatkozó előírások, az épület műszaki ellenőrének, a kivitelező helyszíni képviselőjének és az önkormányzati megbízottnak a neve, címe, telefonszáma, munkavédelemre vonatkozó szabályok, vállalási határidő (kezdés, befejezés), kötbér meghatározása, garanciális, szavatossági feltételek, a kivitelezés minőségére vonatkozó előírások, a megbízó és a megbízott aláírása, dátum. 9.) A műszaki ellenőri megbízás (7), a műszaki ellenőr Névjegyzékbe való felvételének igazolása és a kiviteli szerződés (8) elküldése a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Műszaki Irodájába az aláírást követő 10 munkanapon belül. 6

7 10.) A kivitelezés megkezdése és folyamatos végzése. A munkaterület átadásáról, részátadásokról, az elkészült munka átadásáról az Önkormányzati Megbízottat időben értesíteni kell, illetve a részvételt számára lehetővé kell tenni. Rész-átadás és végátadás az átadás-átvételi jegyzőkönyv felvételével történik. (1 példány az önkormányzati megbízott részére biztosítandó). Valamennyi számlát leigazolás után, kifizetés előtt az önkormányzati megbízott részére igazolás céljából be kell mutatni, egy másolati példányt részére át kell adni. 11.) A munka befejezése, átvétele. A támogatás kifizetéséhez az épület Műszaki Ellenőre és az Önkormányzati Megbízott által elfogadott alábbi eredeti vagy hitelesített iratokat szükséges leadni a Műszaki Irodában: aláírt végszámla, számlarészletezés, felmérési napló, átadás-átvételi jegyzőkönyv a lezárt építési napló másolatának benyújtásával kérhető. Szakhatósági engedély köteles felújítás esetében az átvételhez pozitív szakvélemény csatolása is szükséges. A fentiek be nem tartása az elnyert támogatás elvesztését - illetve visszafizetési kötelezettséget vonhat maga után. Budapest, március 1. 7

8 (MINTA) MEGÁLLAPODÁS Épület-felújítási támogatásról amely létrejött egyrészről a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat (1014 Budapest Kapisztrán tér 1., adószám: , törzskönyvi azonosító: , statisztikai számjel: , képviseli: dr. Nagy Gábor Tamás polgármester) mint Támogató, másrészről Társasház/Lakásfenntartó Szövetkezet (cím:., adószáma:, képviseli:.közös képviselő/meghatalmazott magánszemély/az intéző bizottság elnöke), mint Támogatott között alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint: 1. Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a 20/2017. (II.23.) Kt. számú határozat biztosított jogkörében eljárva pályázatot írt ki kerületi társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek felújítási költségeinek támogatására, Épület-felújítási pályázat jogcímen. 2. A Támogatott a pályázati feltételeknek megfelelő, érvényes pályázati dokumentációt nyújtott be. A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete Kt. számú határozatával a Támogatott pályázatát eredményesnek nyilvánította és a Támogatott részére.ft, azaz Forint összegű támogatást ítél meg. 3. A Támogató jelen Megállapodásban foglaltak teljesítése mellett, a felújítási munka befejezését igazoló átadás-átvételi jegyzőkönyve alapján, a Megállapodás 17. pontjában részletezett elszámolási dokumentáció benyújtásától számított 30 banki napon belül utalja át a támogatási összeget a Támogatott által megjelölt számlaszámra. 4. A támogatás összegét a Támogatott kizárólag a Budapest..kerület,..szám alatti,.hrsz.-ú ingatlanon elvégezendő... felújítási munkálatokra használhatja fel. 5. A támogatás típusa vissza nem térítendő, utófinanszírozott támogatás. A Támogató lehetőséget biztosít az elszámolás feltételeinek teljesítése esetén rész-számlák benyújtására és rész-kifizetésekre, a megnyert támogatás összegéig. 6. A támogatás elszámolásának benyújtási határideje: december 1. A határidőn túl benyújtott elszámolások esetében nincs lehetőség a támogatás kifizetésére. A határidőn belüli elszámolást a Támogatott a Megállapodás 17. pontjában részletezett valamennyi melléklet hiánytalan benyújtásával teljesíti. Határidőn túl az elszámolás hiánypótlására nincs lehetőség. 7. Jelen Megállapodással a Támogató részéről a munkálatok ellenőrzése, és sikeres zárása érdekében...(cím:..tel:... ) Önkormányzati Megbízott kerül kijelölésre, akit a Támogatott jelen Megállapodás aláírásával elfogad. 8. Jelen Megállapodás határozott időre jön létre és a felek által a Megállapodásban foglaltak teljesítésével szűnik meg. 9. Amennyiben a munka végzése során a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a teljesítés a 6. pontban meghatározott határidőre nem fog megtörténni, úgy a Támogatott köteles erről a Támogatót értesíteni, és az elszámolásra vonatkozó határidő hosszabbítását írásban kezdeményezni. A hosszabbítási kérelem legkésőbb november ig kell írásban beérkezzen a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájába. A határidőn túl beérkezett halasztási kérelmek elbírálására és a támogatás kifizetésére nincs lehetőség. 8

9 10. A Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a kivitelezéshez szükséges saját erőt, mint a megítélt támogatás és a megvalósításhoz szükséges összeg különbségét, a pályázat megvalósításához biztosítja. Az összköltség emelkedése esetén a támogatás összege nem nő, viszont az összköltség csökkenése esetén a támogatás összege arányosan csökken. 11. A Támogatott kötelezettsége a pályázati felhívásban szereplő engedélyeken túl a munka elvégzéséhez szükséges minden hatósági engedély és hozzájárulás beszerzése. 12. A Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy a munkát az általa benyújtott pályázati dokumentáció részét képező műszaki dokumentációban rögzített tartalommal végzi el. A 7. pontban kijelölt Önkormányzati Megbízott a munkálatok bármelyik fázisában ellenőrzésre jogosult. 13. Amennyiben a munka végzése során a körülményekből arra lehet következtetni, hogy a teljesítés nem a jelen Megállapodásban foglaltaknak megfelelően fog történni, úgy a Támogató a Megállapodást azonnali hatállyal felmondhatja. 14. A Támogatott vállalja, hogy a munkálatok helyszínén lehetőséget biztosít az Önkormányzati Megbízottnak a szemlére, aki a pályázat elbíráláshoz véleményezést készít az Önkormányzat Műszaki Irodája és az Épület Felújítási Munkacsoport részére. Az Önkormányzati Megbízottnak betekintési joga van minden olyan okiratba, amely a Megállapodásban rögzített munkálatok teljesítését érinti. 15. Támogatott kötelezettséget vállal arra, hogy az Önkormányzati Megbízottat folyamatosan tájékoztatja a munkálatokról, a munka befejezésének nyugtázására a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyv készítésének helyszínére meghívja, és az elszámolási dokumentációt aláíratja (számlákat, építési naplót, átadás-átvételi jegyzőkönyvet). 16. A kivitelezés és a beépített anyagok megfelelő minőségéért minden felelősség a Támogatottat terhel. 17. A támogatás az elszámolási dokumentáció alapján kerül kifizetésre. Az elszámolásnak tartalmaznia kell: - kérelem, a társasház számlaszámának feltüntetésével - aláírt számlákat másolatban - vállalkozási szerződés másolatát - számlarészletező másolatát - a befejezést követő műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet - építési naplót aláírva. 18. A számlák kizárólag az adott Társasház címére szólhatnak, valamint a Megállapodásban szereplő, támogatott munkákhoz kapcsolódó építési munkák (szükséges építési anyag és munkadíj), és a kivitelezési munkákhoz szükséges építési engedély szintű tervek készítéséről, a kivitelezési munkák közvetlen költségeiről (kiviteli terv, műszaki ellenőrzés) szólhatnak. 19. A Megállapodás mellékletei: fotódokumentáció az ingatlan felújítás előtti állapotáról, tételes költségvetés a felújítási munkáról, valamint a benyújtott teljes pályázati dokumentáció, amely fizikai értelemben nem kerül csatolásra jelen Megállapodáshoz. 9

10 20. Jelen Megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény vonatkozó rendelkezései az irányadók. Záró rendelkezések: - A jelen Megállapodás hatályba lépésének napja megegyezik a Szerződő Felek közül az utolsóként aláíró aláírásának napjával. - Jelen Megállapodás 3 eredeti példányban készül. - Szerződő Felek jelen Megállapodást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, gondos tanulmányozás és értelmezés után, jóváhagyólag aláírják. Budapest, Budapest, 2017 Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, mint Támogató képviseletében:..társasház, mint Támogatott képviseletében: dr. Nagy Gábor Tamás polgármester közös képviselő 20/2017. (II.23.) számú önkormányzati határozat a évi Épület-felújítási pályázat jóváhagyásáról alapján Pénzügyi ellenjegyzés:. Nagy András Gazdasági Irodavezető Budapest, a 23/2016. (XII.16.) számú önkormányzati rendelet a évi költségvetésről alapján 10

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat évi épület-felújítási pályázata

Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat évi épület-felújítási pályázata Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat 2019. évi épület-felújítási pályázata A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a 2019. évre pályázatot ír ki a kerületi lakóépületek felújítására, amelyhez

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017. PÁLYÁZATI KIÍRÁS Bóly Város Önkormányzata Képviselő-testületének (továbbiakban Kt.) a műemléki és helyi védelem alatt álló építészeti értékek felújításának anyagi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2015

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2015 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2015 Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. E célra a Budapest Főváros Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2016

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MŰEMLÉKI KERET 2016 Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. Budapest Főváros Önkormányzata a

Részletesebben

BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására

BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI ÖNKORMÁNYZAT 2019. évi lakáspályázata üres lakások piaci alapon történő bérbeadására Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat, Pénzügyi, Tulajdonosi és Jogi Bizottsága a Képviselő-testület

Részletesebben

TULAJDONOSI, ELIDEGENITÉSI ÉS LAKÁS BIZOTTSÁGA valamint a V ÁROSFEJLESZTÉSI, MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA

TULAJDONOSI, ELIDEGENITÉSI ÉS LAKÁS BIZOTTSÁGA valamint a V ÁROSFEJLESZTÉSI, MŰEMLÉKVÉDELMI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁGA BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FÖV ÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére V. kerület Önkormányzat Képviselő Belváros-Lipótváros,

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S BELVÁROS- LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak és szövetkezeti formában működő lakóépületek részére adható támogatás elnyerésére 2012. Belváros-Lipótváros

Részletesebben

2. A rendelet hatálya

2. A rendelet hatálya Kiskunhalas Város Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2005.(III.02.) számú rendelete a helyi építészeti védelem alatt álló épületek felújításának támogatásáról Kiskunhalas Város Képviselő-testülete

Részletesebben

MEGÁLLAPODÁS. 6. sz. melléklet

MEGÁLLAPODÁS. 6. sz. melléklet 6. sz. melléklet MEGÁLLAPODÁS mely létrejött egyrészről Budapest Főváros Önkormányzata (1052 Budapest Városház utca 9-11. - adószám: 15735636-2-41; törzskönyvi azonositószám:735638;.statisztikai számjel:15735636-8411-321-01

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TÁRSASHÁZAK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA 2019

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TÁRSASHÁZAK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA 2019 TÁRSASHÁZAK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK FELÚJÍTÁSI PÁLYÁZATA 2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TÁRSASHÁZAK ÉS LAKÁSSZÖVETKEZETEK FELÚJÍTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA 2019 Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015. (IX.25.) önkormányzati rendelete a társasházak magánerős felújításához és a városi közműhálózatok magánerős építéséhez nyerhető pénzügyi támogatásról

Részletesebben

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE MOSONMAGYARÓVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 51/2011.(XII.9.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A MŰEMLÉKI ÉS HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKEK FELÚJÍTÁSÁNAK ANYAGI TÁMOGATÁSÁRÓL Mosonmagyaróvár

Részletesebben

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE

Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2004.(IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a társasházi lakóépületek felújításának, korszerűsítésének támogatásáról Bátonyterenye Város Önkormányzata

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak részére adható támogatás elnyerésére

P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S. BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak részére adható támogatás elnyerésére P Á L Y Á Z A T I K I Í R Á S BELVÁROS-LIPÓTVÁROS BUDAPEST FŐVÁROS V. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL társasházak részére adható támogatás elnyerésére 2008. Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület

Részletesebben

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák AJÁNLATKÉRÉS Bem utca páratlan oldali járda építési munkák Tárgyú eljáráshoz 1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma, e-mail címe: Neve: Répcelak Város Önkormányzata Képviseli: Dr. Németh

Részletesebben

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző

Záró rendelkezések. Dr. Rónaszéki László jegyző Belváros-Lipótváros, Budapest Főváros V. ker. Önkormányzatának 36/2007. (X. 19.) sz. rendelete az egyházak, a társadalmi és civil szervezetek, valamint alapítványok támogatására elkülönített előirányzat

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete. Homlokzati Felújítási Alap létrehozásáról

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 15/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete. Homlokzati Felújítási Alap létrehozásáról MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2015. (V.28.) önkormányzati rendelete Homlokzati Felújítási Alap létrehozásáról (egységes szerkezetben a 21/2016.(X.26.) önkormányzati rendelettel)

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok)

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS S Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja

60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete. I. A támogatás célja 60/2015. (III.26.) határozat 1. melléklete Tiszaújváros Város Önkormányzata pályázatot hirdet lakásszövetkezetek és társasházak részére a lakóépületek energiatakarékosságot célzó beruházásainak 2015. évi

Részletesebben

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás

Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Dunyha program Társasházak energetikai épület-felújítását ösztönző támogatás Szentendre Város Önkormányzata a társasházak energetikai korszerűsítését elősegítendő ösztönző támogatást kíván nyújtani az

Részletesebben

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10.

Nyirád A hirdetőtáblára kifüggesztve: március 9. Levétel napja: március 25. Hatályos: március 10. Nyirád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2016. (III.9.) önkormányzati rendelete a civil szervezeteknek nyújtható önkormányzati támogatásokról Hatályos: 2016. március 10. Nyirád 2016 A hirdetőtáblára

Részletesebben

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta 1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez Pályázati felhívás-minta P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Kazincbarcika város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A felhívás meghirdetésekor rendelkezésre álló keretösszeg a 2015. évben 1.000.000 Ft. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Homlokzat-felújítás támogatására, a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013 (III.28.) önkormányzati rendelete alapján 1. A pályázat célja Nyírbátor Város településképének

Részletesebben

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK

ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI PÁLYÁZATOK 2016 A Fővárosi Önkormányzat anyagi és szakmai támogatásokat nyújthat: a historikus városszövet megtartása érdekében az örökségvédelem alatt álló építészeti értékek értékőrző

Részletesebben

Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2000.(XII.24.) rendelete a lakóház-felújítási támogatásról (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2000.(XII.24.) rendelete a lakóház-felújítási támogatásról (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 0/000.(XII..) rendelete a lakóház-felújítási támogatásról (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Bicskei Barátság Horgász Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 252/2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében közreműködő

Részletesebben

2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS 2016. évi PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az építészeti örökségvédelem alatt álló társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek állagmegóvási munkáinak támogatására, Budapest Főváros Közgyűlése a főváros városképét

Részletesebben

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium

Nemzeti Kulturális Alap. Örökségvédelem Kollégium Nemzeti Kulturális Alap Örökségvédelem Kollégium 2. Téma: Műemlék épületek és építmények állagmegóvásának, részleges, vagy teljes helyreállításának, felújításának, valamint műemlékek elválaszthatatlan

Részletesebben

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14

Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram ZBR-NY/14 A cél, pályázók köre, forrás - Támogatás nyújtása az energiatakarékosság fokozását üvegházhatású gáz kibocsátás csökkentését Pályázók köre: magánszemélyek,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társasház felújítási támogatás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társasház felújítási támogatás 1) TÁMOGATÁS CÉLJA, HÁTTERE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Társasház felújítási támogatás - 2019 Képviselőtestületének a kerületében lévő társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról szóló 41/2014. (XI. 28.) önkormányzati

Részletesebben

Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14

Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram. Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14 Fűtéskorszerűsítés (Kazáncsere) Alprogram Pályázat kódszáma: ZFR-KAZ/14 A cél, pályázók köre, forrás elsődlegesen a klímavédelem CO2 kibocsátás csökkentése hozzájáruljanak az ország klímavédelmi céljaihoz

Részletesebben

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről

Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015. (I. 28.) önkormányzati rendelete az államháztartáson kívüli forrás átadásáról és átvételéről Téglás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 11/2005. (III.10.) számú rendelete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 11/2005. (III.10.) számú rendelete a településkép javítását és védelmét szolgáló Pénzügyi Alapból juttatható támogatás feltételeiről és a pályázati eljárás rendjéről

Részletesebben

ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS TÁJÉKOZTATÓ

ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS TÁJÉKOZTATÓ ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS TÁJÉKOZTATÓ A Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló 42/2015. (XII.22.) Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. A Képviselő-testület 2017. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet

34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet 34/2002. (XII. 19.) Budapest Kőbányai Önkormányzati rendelet a kerületi ingatlanállomány javítása érdekében a társasházak, valamint a lakásszövetkezeti lakóépületek felújításának pénzügyi támogatására

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Nagykarácsony Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014(IX.8.) önkormányzati rendelete Az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról Nagykarácsony Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Budapest Józsefváros Önkormányzatának. a társasházak felújításához nyújtandó önkormányzati támogatásokról

Budapest Józsefváros Önkormányzatának. a társasházak felújításához nyújtandó önkormányzati támogatásokról Budapest Józsefváros Önkormányzatának 34/2003. (VI.16.) ök. sz. rendelete a társasházak felújításához nyújtandó önkormányzati támogatásokról Budapest Józsefváros Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban

Részletesebben

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról

Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010 (V.17.) számú rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Vácduka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló

Részletesebben

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót

- az egyesületben sportolók létszámát, az egyesület tagjainak számát, az előző évben elért eredményeket és a szakmai munkáról szóló beszámolót A Képviselő-testület 2019. évi költségvetésébe tervezett sporttámogatási keretösszeg terhére az alább meghatározott feltételekkel pályázatot ír ki a rétsági sportszervezetek támogatására. Pályázati feltételek:

Részletesebben

Tolna Város Önkormányzata. Pályázati Felhívás és Útmutató

Tolna Város Önkormányzata. Pályázati Felhívás és Útmutató Tolna Város Önkormányzata Pályázati Felhívás és Útmutató Tolna Város Önkormányzatának az építészeti örökség helyi védelméről szóló 6/2005. (III.1.) Ör. rendelete alapján A helyi értékvédelmi rendelettel

Részletesebben

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett:

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS. - a továbbiakban a felek együttes említése esetén: Szerződő Felek között a mai napon és helyen az alábbi feltételek mellett: MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről (székhely: 1042 Budapest, István út 14., statisztikai számjele: 15504005-7511-321-01, adószáma: 15504005-2-41, képviseli: dr. Derce Tamás polgármester), mint

Részletesebben

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra.

A szerződés időtartama: a munkaterület átadásától (várhatóan július 1.) február 28-ig terjedő időtartamra. Szám: M/314/2018 Ügyintéző: Takács Péter Tárgy: MONOSTORAPÁTI 471 hrsz-ú (Monostorapáti, Petőfi u. 123. sz. alatti) orvosi rendelő bővítése, felújítása, akadálymentesítése árajánlat kérése műszaki ellenőri,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az I. kerületben működő köznevelési intézmények szakmai munkájának támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. az I. kerületben működő köznevelési intézmények szakmai munkájának támogatására 10/2018. (IV.11.) KOSB sz. határozat 1. melléklete PÁLYÁZATI FELHÍVÁS az I. kerületben működő köznevelési intézmények szakmai munkájának támogatására A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat a 2018.

Részletesebben

23/2000. (V.9.) sz. önkormányzati rendelete. is - a társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról

23/2000. (V.9.) sz. önkormányzati rendelete. is - a társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról BUDAPEST KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT 23/2000. (V.9.) sz. önkormányzati rendelete a társasházak felújításának pénzügyi támogatásáról Budapest K6bányai Önkormányzat (a továbbiakban : Önkormányzat) Képvisel6-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján Melléklet a 70/2015. (IV. 14.) önkormányzati határozathoz PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kazincbarcika Város Önkormányzata A civil szervezetek pályázati támogatásáról szóló 7/2010. (II. 19.) rendelete alapján 2015.

Részletesebben

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja

1. A rendelet célja és hatálya. 2. A civil szervezetek támogatásának módja Hegymagas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012. (VII. 12.) önkormányzati rendelete a helyi civil szervezetek pénzügyi támogatásának és elszámolásának rendjéről Hegymagas Község Önkormányzatának

Részletesebben

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt

az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt PÁLYÁZATI ADATLAP az önszerveződő közösségek pénzügyi támogatása iránt 1. sz. melléklet 1 Az önszerveződő közösség neve: Az önszerveződő közösség címe: A szervezet jogállása: A szervezet telefon-, faxszám,

Részletesebben

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg.

3. Az önkormányzat a támogatás keretösszegét a város éves költségvetési rendeletében határozza meg. Egységes szerkezetbe a 6/2015. (II. 27.) önkormányzati rendelettel Balatonfűzfő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2014. (IV.22.) önkormányzati rendelete a településképet meghatározó ingatlanok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról Előterjesztés 1. számú melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Dorog Város Önkormányzata Bérlakás Felújítási Alapból történő támogatásról 1. PÁLYÁZAT CÉLJA ÉS HÁTTERE 1.1 Pályázat célja A pályázat alapvető célja

Részletesebben

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani.

A pályázatok benyújtásának határideje: március 17. A pályázatokat papír alapon és elektronikusan is be kell nyújtani. Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2017-ban is támogatni kívánja a településen működő civil szervezeteket és közösségeket, ezért az Önkormányzat 2017. évi költségvetésébe tervezett támogatási

Részletesebben

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről

amely létrejött egyrészről Hajdúnánási Református Egyházközség Székhely: Postacím. Képviseli: mint megbízó (a továbbiakban: Megbízó), másrészről MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS-tervezet Önkormányzati, állami, egyházi, nonprofit fenntartású bentlakásos intézmények korszerűsítése című pályázati felhíváshoz Pályázatírás tárgyában amely létrejött egyrészről Hajdúnánási

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a XVI. kerületi társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek homlokzati hőszigetelésének pénzügyi támogatására

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a XVI. kerületi társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek homlokzati hőszigetelésének pénzügyi támogatására PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a XVI. kerületi társasházi és lakásszövetkezeti lakóépületek homlokzati hőszigetelésének pénzügyi támogatására Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének a XVI.

Részletesebben

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás, amely létrejött Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében Együttműködési Megállapodás, amely létrejött egyrészről a Budapest Főváros Önkormányzata, mint támogató (továbbiakban: Támogató) (cím: 1052 Budapest,

Részletesebben

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre

5./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a február 15-ei képviselő-testületi ülésre Jánossomorja Város Önkormányzata Jegyzőjétől 5./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2017. február 15-ei képviselő-testületi ülésre Tárgy: Előterjesztő: Pályázati felhívás dr. Péntek Tímea jegyző 1 Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

A pályázat benyújtásának határideje: március óra.

A pályázat benyújtásának határideje: március óra. Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete az államháztartáson kívüli forrás átvételéről és átadásáról szóló 21/2015.(VIII.27.) számú önkormányzati rendelete alapján pályázatot ír ki a helyi

Részletesebben

Helyi védelem alatt álló objektumok megóvásának támogatása 2016

Helyi védelem alatt álló objektumok megóvásának támogatása 2016 Pályázati űrlap Helyi védelem alatt álló objektumok megóvásának támogatása 2016 Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének 55/2005. (XI. 17.) Kgy. rendelete 1/a, 1/b mellékletében meghatározott Szeged város

Részletesebben

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról.

Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (II.09.) rendelete a helyi civil szervezetek támogatásáról Preambulum Tahitótfalu Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a közművelődési,

Részletesebben

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara

Építési műszaki ellenőr. Továbbképzés Fejér Megyei Mérnöki Kamara Építési műszaki ellenőr Továbbképzés 2017. Fejér Megyei Mérnöki Kamara Az Építési Műszaki Ellenőr Definíció Feladatai Felelőssége Összeférhetetlenségi szabályok Vonatkozó jogszabályi környezet Definíció

Részletesebben

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45.

Pályázati kiírás. A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. Pályázati kiírás A pályázat címe: Civil pályázat A pályázat kiírója: Isaszeg Város Önkormányzata, 2117 Isaszeg, Rákóczi u. 45. A pályázat célja: isaszegi székhelyű, bejegyzésű civil szervezetek,egyesületek,

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel.

1. Általános rendelkezések. c) 35. (2) bekezdés b) pontja (V2) és 2. sz. melléklete szerinti helyi védettségű épületekre, megtartandó védelemmel. Nagykőrös Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2011. (II. 18.) önkormányzati rendelete az épített örökség helyi értékeinek védelmére adható önkormányzati támogatásról Nagykőrös Városi Önkormányzat

Részletesebben

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött

Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében. Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött Budapest Fővárosi Városrehabilitációs Keret keretében Együttműködési Megállapodás minta, amely létrejött Ügyiratszám: FPH / - /2014 egyrészről a Budapest Főváros Önkormányzata, mint támogató (továbbiakban:

Részletesebben

A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a.

A pályázat keretösszege a tárgyévi költségvetésben meghatározott összeg. A támogatás mértéke a beruházás teljes költségvetésének maximum 30%-a. Pályázati felhívás homlokzat és tetőhéjazat felújítására, valamint zárható lakossági hulladéktároló kialakítására Balatonfűzfő Város Önkormányzata pályázatot ír ki valamennyi, Balatonfűzfő város közigazgatási

Részletesebben

I. Pályázat Sport támogatásra

I. Pályázat Sport támogatásra RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu I. Pályázat Sport támogatásra Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

Kivitelezési szerződés

Kivitelezési szerződés Kivitelezési szerződés amely létrejött egyrészről: részben ERSTE BANK HUNGARY Zrt.által nyújtott kölcsönből, utófinanszírozással... (székhelye:...; cégjegyzékszáma:...,...; statisztikai azonosítója:...;

Részletesebben

Helyi joganyagok - Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 30/2000. (XII oldal (7)1 A lakóház-felújítási pályázaton nem pályázhat az a t

Helyi joganyagok - Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 30/2000. (XII oldal (7)1 A lakóház-felújítási pályázaton nem pályázhat az a t Helyi joganyagok - Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 30/2000. (XII. 2 1. oldal Ferencvárosi Önkormányzat Képviselőtestületének 30/2000. (XII. 24.) sz. rendelete a lakóház-felújítási támogatásról

Részletesebben

A Decs Kulturális, Oktatási és Sport Életének Fejlesztéséért Közalapítvánnyal kötött kölcsönszerződés módosítása

A Decs Kulturális, Oktatási és Sport Életének Fejlesztéséért Közalapítvánnyal kötött kölcsönszerződés módosítása Az előterjesztés száma: 101/2014. A határozati javaslat elfogadásához egyszerű többség szükséges! Decs Nagyközség képviselő-testületének 2014. június 25-én, 18-órakor megtartandó ülésére A Decs Kulturális,

Részletesebben

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete

Kistelek Város Képviselő-testületének rendelete KISTELEK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 38/2006. (XII.20.) RENDELETE AZ EGYESÜLETEKNEK, TÁRSADALMI SZERVEZETEKNEK, ALAPÍTVÁNYOKNAK ÁTADOTT PÉNZESZKÖZÖKRŐL Kistelek Város Képviselő-testülete

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016 1. melléklet PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉPÍTÉSZETI ÉRTÉKVÉDELMI TÁMOGATÁS 2016 Budapest Főváros Közgyűlése 37/2013. (V.10.) számú, Budapest főváros építészeti örökségének fővárosi helyi védelméről szóló rendeletének

Részletesebben

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók

a) szociális ellátás alanyainak életminőség-javítását célzó programok, akciók 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS szociális és egészségügyi keretre Hatvan Város Önkormányzata pályázatot hirdet a hatvani civil szervezetek támogatásáról szóló 15/2011. (IV. 1.) önkormányzati rendelet alapján, a Hatvan

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS)

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. (továbbiakban PMCS) PÁLYÁZATI KIÍRÁS ZIRC VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PÁLYÁZATOT HIRDET A HELYI CIVIL SZERVEZETEK SZÁMÁRA KÜLSŐ PÁLYÁZATO- KON VALÓ INDULÁS TÁMOGATÁSÁRA A pályázat tulajdonosa: A pályázat lebonyolítója:

Részletesebben

Előterjesztés. Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről

Előterjesztés. Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről Előterjesztés Shvoy Lajos Cserkészcsapatért Egyesület támogatási kérelméről 1. előterjesztés száma: 84/2018 2. előterjesztést készítő személy neve: Kollár-Vincze Viktória 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben

A pályázaton nem vehetnek részt:

A pályázaton nem vehetnek részt: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS T Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján

Részletesebben

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből

Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült jegyzőkönyvből BUDAKALÁSZ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 8/2011 K I V O N A T Készült: Budakalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 31-én megtartott rendes nyilvános ülésén készült

Részletesebben

Általános rendelkezések

Általános rendelkezések Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 47/2001. (06. 29.) sz. rendelete az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatásáról

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Almásfüzitő Község Képviselő-testülete pályázatot hirdet civil szervezetek szakmai programjainak támogatására 1. A pályázat célja A pályázat a civil társadalom erősítését, a civil szervezetek

Részletesebben

Tájékoztató az Otthon Melege Program önkormányzati támogatásáról

Tájékoztató az Otthon Melege Program önkormányzati támogatásáról Tájékoztató az Otthon Melege Program önkormányzati támogatásáról ZFR-TH/15 Társasházak energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatása Oroszlány, 2015.01. 29. Németh Gábor,

Részletesebben

Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról

Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014. (II.6.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutók önkormányzati támogatásáról Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL ELŐTERJESZTÉS A BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK JÚNIUS 28-AI ÜLÉSÉRE Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL 3525 MISKOLC, Városház tér 1. Telefon: (46) 517-700*, (46) 517-750, (46) 323-600 Telefax: (46) 320-601 http://www.baz.hu elnok@hivatal.baz.hu Iktatószám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására PÁLYÁZATI KIÍRÁS Velencéért Közalapítvány pályázatot hirdet civil szervezetek támogatására Jelen pályázati kiírás részét képezi a Pályázati Adatlap, amely letölthető www.velence.hu oldalon, vagy átvehető

Részletesebben

Módosítás: a) 14/2012. (IV. 26.) 1 b) 28/2012. (IX. 27.) ör. c) 5/2013. (II.28.) ör. d) 26/2014. (IX.12.) ör. e) 5/2015. (II.27.) ör.

Módosítás: a) 14/2012. (IV. 26.) 1 b) 28/2012. (IX. 27.) ör. c) 5/2013. (II.28.) ör. d) 26/2014. (IX.12.) ör. e) 5/2015. (II.27.) ör. Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének 55/2011. (XII. 19.) rendelete a társasházaknak nyújtható felújítási támogatásokról Módosítás: a) 14/2012. (IV. 26.) 1 b) 28/2012.

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS nyilvános pályázati felhívást tesz közzé Vagyontárgy adatai, műszaki állapota: II. III. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ábrahámhegy Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (8256 Ábrahámhegy, Badacsonyi út 13.) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény, valamint az önkormányzat vagyonáról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás. Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi

Részletesebben

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására

BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására BESZERZÉSI FELHÍVÁS- pályázatfigyelési és pályázatírói feladatok ellátására A beszerzési felhívást Zsámbék Város Önkormányzata közzétevő intézmény Címe: 2072 Zsámbék, Rácváros u. 2-4. Email: hivatal@zsambek.hu

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017 A PÁLYÁZAT CÉLJA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017 A PÁLYÁZAT CÉLJA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGVÉDELMI TÁMOGATÁS 2017 Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. (4) bekezdése szerint a Fővárosi Önkormányzat feladata többek között

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására PÁLYÁZATI KIÍRÁS a Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat tulajdonában álló, üres lakások piaci alapon történő bérbeadására A Budavári Önkormányzat a tulajdonában álló 8 db lakás határozott idejű, 5

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől

Sárospatak Város Polgármesterétől Sárospatak Város Polgármesterétől 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu JAVASLAT - a Képviselő-testületnek - a Zemplén Televízió Közhasznú Nonprofit

Részletesebben

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének. 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2012. (V. 04.) önkormányzati rendelete a Budapest XVIII. kerület közigazgatási területén lévő társasházak,

Részletesebben

Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy. Pályázati felhívás

Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy. Pályázati felhívás Budapest I. Kerület Budavári Önkormányzat Víziváros Vár Krisztinaváros Tabán - Gellérthegy Pályázati felhívás A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat nyilvános pályázatot hirdet a tulajdonában lévő

Részletesebben

Értelmező rendelkezések 3.

Értelmező rendelkezések 3. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2019. (IV. 25.) önkormányzati rendelete a Budapest Főváros XVII. kerületében elhelyezkedő társasházak, valamint családi

Részletesebben

DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól

DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól DOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (X.25.) rendelete az önkormányzat pénzügyi támogatásairól Dorog Város Önkormányzati Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól

Részletesebben

NEA működési támogatások (2014)

NEA működési támogatások (2014) NEA működési támogatások (2014) Budapest, 2013. november www.emet.gov.hu Nemzeti Együttműködési Alap Civil szervezetek működési célú támogatása NEA-14-M Alapvető információk Alapkezelő: Emberi Erőforrás

Részletesebben

A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki)

A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázó neve: A pályázó címe: A pályázat sorszáma: (kiíró tölti ki) A pályázat benyújtásának időpontja: (kiíró tölti ki) A pályázat iktatószáma: (kiíró tölti ki) PÁLYÁZATI ADATLAP Paks Város Önkormányzata

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET. a tulajdonát képező PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Makó Város Önkormányzata EGYFORDULÓS, NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET a tulajdonát képező MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 10. SZÁM ALATTI KORONA ÜZLETI SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT I. EMELET, 201-208-AS 51 m 2 ALAPTERÜLETŰ

Részletesebben

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P Siófok Város Önkormányzat által a helyi civil szervezeteknek nyújtható támogatások igénybevételéhez A beérkezés dátuma: (Pályázatot személyesen leadni a Siófoki Közös Önkormányzati

Részletesebben

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra)

Pályázati felhívás. Támogatás igényelhető: (2014-ben megvalósított/megvalósítandó célokra) 1. sz. melléklet Pályázati felhívás Győr Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázatot hirdet pályázati úton támogatott sportszervezetek (kiemelt és nem kiemelt sportágak), valamint utánpótlást-nevelés fejlesztést

Részletesebben

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján A Budakalász, 0184/4 hrsz kivett agyagbánya önkormányzati tulajdonban lévő tó felület értékesítésére KIÍRÓ:

Részletesebben

Előterjesztés Kárpátaljai magyar fiatalok magyarországi üdültetéséhez kapcsolódó adománygyűjtő akció szervezéséről a 2017-es évre

Előterjesztés Kárpátaljai magyar fiatalok magyarországi üdültetéséhez kapcsolódó adománygyűjtő akció szervezéséről a 2017-es évre Előterjesztés Kárpátaljai magyar fiatalok magyarországi üdültetéséhez kapcsolódó adománygyűjtő akció szervezéséről a 2017-es évre 1. előterjesztés száma: 137/2017 2. előterjesztést készítő személy neve:

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Szám: 13253/2013. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére Tisztelt Közgyűlés! A Salgó Vagyon Kft

Részletesebben

Előterjesztés. A Járási Hivatal építésével összefüggő kerítésépítésről és tereprendezésről

Előterjesztés. A Járási Hivatal építésével összefüggő kerítésépítésről és tereprendezésről Előterjesztés A Járási Hivatal építésével összefüggő kerítésépítésről és tereprendezésről 1. előterjesztés száma: 306 /2017 2. előterjesztést készítő személy neve: Fábián Róbert 3. előterjesztést készítésében

Részletesebben