termelt villamos energia 0,5%-át állítják elő megújuló energiaforrásból és optimista becslések szerint sem érheti el az 5%-ot 2010-re.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "termelt villamos energia 0,5%-át állítják elő megújuló energiaforrásból és optimista becslések szerint sem érheti el az 5%-ot 2010-re."

Átírás

1 A GKM honlapjáról: Megújuló energiaforrások helyzete az EU-ban és Magyarországon készítette: Bohoczky Ferenc vezető-főtanácsos Az EU-hoz való csatlakozási szándékunk és az ehhez elvárt megújuló energiaforrás felhasználási részarány, a Kyotoban a Klímaváltozási Keretegyezményben vállalt CO2 egyenérték csökkentés szükségessé teszi a megújuló energiaforrások hasznosításának hathatós emelését. A megújuló energiaforrások kedvező tulajdonsága, hogy környezetszennyező hatásuk a fosszilis energiahordozókhoz képest lényegesen kisebb. Az üvegház gázok kibocsátása következtében egyre növekvő veszélyként fenyegető klímaváltozás megelőzésére ezért fontos eszközként kínálkozik a megújulók növekvő felhasználása. Az Európai Parlament által elfogadott határozatok, illetve a folyamatban lévő javaslatok, direktíva tervezetek mind azt a célt szolgálják, hogy a megújuló energia források felhasználása jelentősen növekedjen és a környezet szennyezésének mértéke csökkenjen. A megújulók középtávú felhasználása szempontjából irányadónak tekinthető az 1997 novemberében az EU Bizottság által kiadott Energia a Jövőért Megújuló energiaforrások c. "Fehér Könyv", mely elismeri, hogy a megújuló energiaforrások használatának re az EU-ban kívánt 12 %- os értékre - növelése kizárólag piaci alapokon nem biztosítható az összenergia felhasználáson belül, ezért támogatási lehetőségeket biztosít a megújuló energiaforrások elterjedésének segítése érdekében. Az EU elvárások a csatlakozni szándékozó országok esetében hasonlóak a saját terveikkel. Az összes energiafelhasználáson belül a megújuló energiaforrások arányát 2010-re a jelenlegi 6%-ról 12%-ra kell növelni. Ez ma Magyarországon 3,6% és az energiapolitikai elvárása ennek megduplázása 2010-re. 2001/77/EK Irányelv Az Európai Parlament és Tanács szeptember 27-én fogadta el a 2001/77/EK Irányelvet a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energiának a belső villamosenergia-piacon történő támogatásáról. A 2001/77/EC direktíva előírja az EU15 tagállamai számára, hogy 2010-re a jelenlegi 13,9%-os EU átlag helyett, összesen 22,1%-os részesedése legyen a megújuló energiaforrásból termelt villamos energiának. A következő tíz évre tagállami szintre is lebontották az elérni kívánt célt. Pl. Ausztria villamos energia termelésének 78,1%-a, Svédországénak 60%-a, Spanyolországénak 29,4%-a, Németországénak 12,5%-a, Luxemburgénak 5,7%-a kell, hogy megújuló forrásból keletkezzen. Magyarországon a jelenleg

2 termelt villamos energia 0,5%-át állítják elő megújuló energiaforrásból és optimista becslések szerint sem érheti el az 5%-ot 2010-re. A dokumentum szerint a Közösségben (EU tagállamaiban) a megújuló energiaforrások kiaknázása elmarad a lehetőségektől és a Közösség felismeri a megújuló energiaforrások támogatások elsődleges szükségességét. A megújulók hasznosítása nem csak a környezetvédelemhez és a fenntartható fejlődéshez járul hozzá, hanem ösztönzi a helyi munkahelyteremtést, biztonságosabbá teszi az energiaellátást, lehetővé teszi az ENSZ éghajlatváltozásról szóló keretegyezményéhez csatolt Kyotói Jegyzőkönyvben foglalt célkitűzések gyorsabb megvalósulását és kedvezően hat a társadalmi kohézióra. Az Irányelv kötelezi a tagállamokat olyan nemzeti célelőirányzatok elkészítésére, amelyben, az országok az adottságaikhoz igazodva növelik a megújuló energiaforrásokból előállított villamos energia középtávú piaci részarányát. Az Irányelv külön foglalkozik a fogalmak tisztázásával. Ez nagyon fontos a számonkérési periódusban. Így nem lehet eltérő módon értelmezni a vállalások teljesítését. Pl. a megújulókból előállított villamos energia" a kizárólag megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművek által előállított villamos energiát, valamint a hagyományos energiaforrásokat is hasznosító vegyes erőművek által előállított villamos energia megújuló energiaforrásokból előállított részét (a bevitt tüzelőanyagok hőértékének arányában) jelenti. A biomassza" a mezőgazdaságból, erdőgazdálkodásból és az ehhez kapcsolódó iparágakból származó termékek, hulladékok és maradékanyagok (a növényi és állati eredetűeket is beleértve) biológiailag lebontható részét, valamint az ipari és települési hulladékbiológiailag lebontható részét jelenti. A hulladékhasznosítás (szemétégetés) csak akkor számolható el a megújuló energiaforrások támogatási rendszerében, ha az megfelel a hulladékgazdálkodás hatályos közösségi jogszabályainak, azaz a szelektív, az elkülönített gyűjtés előírásainak. A megújuló energiaforrások" a nem fosszilis megújuló energiaforrásokat (szél-, nap-, geotermikus-, hullám-, árapály-, víz-, biomassza-energia, hulladék-lerakóhelyeken és szennyvíztisztító telepeken keletkező gázok, biogázok energiája) jelenti. Az Irányelv külön foglalkozik a fogalmak tisztázásával. Ez nagyon fontosnak tartják a számonkérési periódusban. Így nem lehet eltérő módon értelmezni a vállalások teljesítését. Pl. a megújulókból előállított villamos energia" a kizárólag megújuló energiaforrásokat hasznosító erőművek által előállított villamos energiát, valamint a hagyományos energiaforrásokat is hasznosító vegyes erőművek által előállított villamos energia megújuló energiaforrásokból előállított részét (a bevitt tüzelőanyagok hőértékének arányában) jelenti. A biomassza" a mezőgazdaságból, erdőgazdálkodásból és az ehhez kapcsolódó iparágakból származó termékek, hulladékok és maradékanyagok (a növényi és állati eredetűeket is beleértve)

3 biológiailag lebontható részét, valamint az ipari és települési hulladék biológiailag lebontható részét jelenti. A hulladékhasznosítás (szemétégetés) csak akkor számolható el a megújuló energiaforrások támogatási rendszerében, ha az megfelel a hulladékgazdálkodás hatályos közösségi jogszabályainak, azaz a szelektív, az elkülönített gyűjtés előírásainak. A megújuló energiaforrások" a nem fosszilis megújuló energiaforrásokat (szél-, nap-, geotermikus-, hullám-, árapály-, víz-, biomassza-energia, hulladék-lerakóhelyeken és szennyvíztisztító telepeken keletkező gázok, biogázok energiája) jelenti. Általában az EU irányelvek nem támogatják a kivételezettséget, a piaci feltételektől való eltérést. Ez esetben, ettől az elvtől eltérve, a vállalások elérése érdekében a tagállamokban különböző szintű támogatási rendszereket alkalmazhatnak az állami hatóságok a villamos energia-termelők közvetlen, vagy közvetett támogatására. Ilyenek a zöld tanúsítványok, a beruházási támogatások, az adómentesség, az adókedvezmények, az adó visszatérítés, vagy a közvetlen ártámogatás. Meg kell tartani a befektetői bizalmat a rendszerek megfelelő működésének szavatolásával. Az irányelv alapján meg kell teremteni a megújuló energiaforrások piacának jogszabályi kereteit. A csatlakozni kívánó országok megnyilt/megnyíló - villamos energia piac rendszerét hozzá kell igazítani az EU-s elvárásokhoz. A 2001/77/EK Irányelv alapján viszont nincs megkötve a kezük a megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia támogathatóságával kapcsolatban. Az országok adottságai szerint lehet a támogatásokat kidolgozni 1/2 Következő>> Második rész Feladataink Az EU tagságra váró országok is számítottak arra, hogy a direktíva hatályát értelemszerűen ki kívánják terjeszteni a jelölt országokra. Várható volt, hogy a DG TREN által kidolgoztatott, a csatlakozni kívánó országokban 2010-re elérendő megújuló villamos energia termelésre meghatározott értékeket amelynek figyelembe kellene venni az illető ország megújulóból termelhető villamos energia lehetőségeit - előzetes egyeztetésre leosztják. Az egyeztetések után az eredetileg leosztott 11,5 %-ot sikerült egy reális, azaz még ha nem is könnyen, de - teljesíthető értékre csökkenteni és ez 3,6 %. A 2010-es várható villamos energia fogyasztást alapul véve, 1600 GWh villamos energiát kell megújul alapon termelni. Magyarországon 2001-ben a villamos energia felhasználás 39,5 TWh volt, melyből a statisztika szerint a megújulóból termelt áram 300 GWh. Így a megújulóból termelt áram aránya a bruttó felhasználáson belül 0,8 %. Ez a szám azonban tartalmazza a budapesti szemétégető-műben termelt 112 GWh áramot is, ami

4 viszont nem felel meg az EU által támasztott előírások szerinti megújuló áram kategóriájának. A megújuló energiaforrásokból származó villamos energia termelésének bővítése nem csak a beruházási költségek meglététől függ. Komoly műszaki, technikai problémákat kell megoldani és a megújuló energiaforrás lehetőség hiánya is fenn áll. Mindannyian tudjuk, hogy sem vízenergia, sem szélenergia, sem pedig geotermikus energia alapon nem lehet jelentős növekedést elérni. Példának okáért 150 darab kulcsi méretű (600 kw teljesítményű) szélturbina letelepítésével lehetne megduplázni a jelenlegi 0,5 %-ot, vagy egy 50 MW villamos teljesítményű - az EU előírásainak eleget tevő - szemétégető mű a 2010-ben elvárt megújuló áramtermelés 20 %-át tudná fedezni. Még 1-2 kisebb méretű geotermikus erőmű sem oldaná meg a problémát, nem is szólva a fotovillamos áramtermelésről. A jelenlegi meglévő kapacitások által termelt áramot is figyelembe véve a következő területeken lehet növelni a megújuló energiaforrásokból származó villamos energia termelését, úgy, hogy további termelő kapacitásokat létesítünk 2010-ig. Először a kisebbeket vesszük figyelembe, majd megnézzük, hogy a biomassza amiből a legtöbb van - milyen mértékben hasznosítható. A napenergia áramtermelésre alkalmas, fotovillamos panelek segítségével. Ez ma Magyarországon az előállítás magas költsége miatt csak a távközlés, a hírközlés (autópályák melletti segélykérő telefonok, stb) alkalmazza kismértékben. Jelenleg mintegy 60 TWh kisfeszültségű áramtermelés van. Áramszolgáltatói hálózatra szerződéses kapcsolatban nincs fotovillamos áramtermelés. Több kisebb fotovillamos egység telepítésével - mintegy 1 MW kapacitás kiépítése alig 2-3 GWh áram termelhető. A meglévő vízerőművek (Kisköre, Tiszalök, Kesznyéten) beépített kapacitása 37,5 MW, a kihasználás évi átlag kapacitása 20 MW körül van, a kis vízerőművek (Ikervár, Nyugati törpék, Gibárt, Felsődobsza, Keleti törpék) évi átlagkapacitása 1,8 MW ben az összes vízerőműben termelt villamos energia 0,186 TWh. Vízenergia területén előre lépési lehetőség a kis vízerőművek felújítás utáni újraindítása, illetve újak építése mellett, az erőművek hűtőrendszeri elfolyó, már hasznosított vizének energia célú tovább hasznosítása területén lehetséges. Ezekkel a jelenlegi vízenergián alapuló áramtermelést 30 %-kal lehetne növelni (56 GWh). A növekedés jelenlegi legnagyobb akadálya nem az áram átvételi ára, hanem az engedélyezés körüli huzavona, pedig ahol már működtek ilyen kis erőművek van arra tapasztalat, hogy milyen környezet és természetbarát ez az energiatermelés. Külön elemzés alá kell vetni esetlegesen a nagyobb folyókra telepíthető

5 árvízvédelmi feladatokat is ellátó vízenergia hasznosítási rendszerek megépítésének lehetőségeit. A szélenergia hasznosítása kezdeti szakaszban van év végéig négy villamos energia termelésére alkalmas szélturbina készült el (Kulcs, Inota, Mosonszolnok) és teljesen környezetbarát módon termelik az áramot. Teljes évi üzemidővel számolva évente ~ 4 millió kwh áramot termelhetnek. Jelenleg több szélerőmű beruházása van engedélyeztetés alatt. Számítások alapján MW teljesítmény tartományba lehet szélerőmű parkokat létesíteni. Minden szélerőmű, vagy szélerőmű park telepítésnél figyelembe kell venni, hogy a hálózatra kapcsolódás vagy szélcsend miatti leválás nem okoz e műszaki, ellátási problémát. A termelhető villamos energia évente GWh. A Budapesti Szemétégető-műben földgáz támasztóláng segítségével égetik el a válogatatlan kommunális hulladékot. A termelt hőt a távhőszolgáltatás veszi át, a termelt áramot, 112,5 GWh-t az áramszolgáltató vásárolja meg. A már említett válogatott hulladék égetésére alkalmas öt darab, az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben rögzített regionális - összesen 50 MW villamos kapacitású - hulladékégető erőművek áramtermelése elérheti a 400 GWh-t is évente. Jelenleg Magyarországon nincs geotermikus alapú áramtermelés. Szakértői vizsgálatok szerint az adottságok meglennének, de a bizonytalansági tényezők miatt a kockázati és vállalkozói tőke csak államilag garantált feltételek esetén hajlandó befektetni. A geotermikus alapú villamos energia termelése 2010-re évente elérheti a GWh-t. Az EU-s elvárások és előírások miatt a kommunális és állattartási szennyvizek tisztítása előtérbe kerül és folyamatosan épülnek a szennyvíz-tisztító telepek. A tisztítási folyamatban az anaerob rohasztás következtében keletkező metán tartalmú biogáz alkalmas az energetikai hasznosításra, áramtermelésre. Jelenleg 7,6 GWh áram termelése és hasznosítása történik biogáz alapon. A 2010-ig megépítendő szennyvíztisztító rendszerekre további biogáz termelő és hasznosító berendezések telepíthetők és ezzel legalább 50 GWh áram termelése valósítható meg. Az előzőekben felsorolt hasznosítási folyamatok eredményeként évente GWh megújuló energiaforrás alapú villamos energia állítható elő. A szükséges eszközök, berendezések, infrastruktúra kalkulált beruházási igénye Mrd Ft. Ami a megújulókból maradt, az a biomassza áramtermelésre való hasznosíthatósága. Az utóbbi időben elindult egy kedvező irányba mutató folyamat ben Szigetváron 2 MW, Mátészalkán 5 MW teljesítményű faaprítékkal üzemelő kazánt telepítettek a távhőellátás biztosítására, Papkesziben 5 MW-t üzemi energia előállítására. Szentlőrincen tervezés alatt van a távfűtés olajról biomassza alapúra

6 való átállítása. Körmenden 5 MW, Szombathelyen 7 MW-os kazán-beruházások előkészítés alatt állnak a távfűtés bővítése érdekében. Az Európai Parlament és Tanács szeptember 27-én elfogadott (2001/77/EK) irányelve, az új villamos energia törvény megújuló energiát támogató passzusai (Magyarországon a villamos energiáról szóló évi CX. törvény szerint kötelező az átvétele és emeltszintű az átvételi ára) és a környezetvédelmi előírások szigorodása arra késztethették az erőműveket, hogy vizsgálják annak lehetőségét, hogy a jelenlegi szénbázisú, környezetszennyező tüzelésről részben, vagy teljes egészében átálljanak faalapú, hulladékalapú tüzelőanyagra. Az AES Borsodi Erőműben (Kazincbarcika) fabázisra alakítják át a meglévő széntüzelésű erőmű egy részét. Jelenleg a kísérleti folyamatnál tartanak ben t biomasszát, 302 TJ hőértékben hasznosítottak és az így előállított villamos energia 16,9 GWh. A Bakonyi Erőmű Rt Ajkai Erőműben szintén elkezdődtek az apríték tüzelési kísérletek. Itt 21 TJ hőértékű tüzelőanyagból 1,4 GWh megújuló energiaforrás alapú áramot állítottak elő. Ezeken a helyeken a kedvező tapasztalatok alapján idén is folytatják a biomassza alapú áramtermelést. Pécsett az erőműben tervezési, előkészítési fázisban van 150 MW hő és 49,9 MW villamos teljesítmény biztosításának faalapú megoldása. Ennek működtetéséhez, az átalakítás után évente 380 et faalapú biomassza biztosítása szükséges. Összességében az EU elvárás teljesítéséhez mintegy 1-1,3 millió tonna biomassza szükséges, melynek egy jelentős része a meglévő erdőkből kitermelhető, de ha nem, akkor mintegy százezer hektáron az EU csatlakozás után a gabonatermő területekből ugaroltatásra ítélt termőföld egy részén - nevelt fásszárú, gyors növekedésű energiaültetvényből biztosítható. Ennek eltüzeléséhez és belőle villamos energia termelés megvalósításához további beruházásokra van szükség. Energetikai növénytermesztés Mint már említésre került Magyarországon a legnagyobb előre lépési lehetőség a megújuló energiaforrások között a biomassza hasznosítás, ezen belül az energetikai növénytermesztés területén van. Az EU csatlakozás következtében felszabaduló élelmiszeripari növénytermesztési területeken nagymennyiségű energetikai célú (nem élelmiszer célú) növénytermesztés valósítható meg. Az energetikai növénytermesztés különböző hasznosítási módjai lehetnek a már említett és a távfűtésben már alkalmazott faapríték létrehozását biztosító rövid vágásfordulójú fás szárú növények termeltetése mellett; az évenkénti betakarítású, közvetlenül tüzelésre felhasználható száraz biomasszák (magkender, különböző fűfélék, nádféleségek, stb);

7 az olajmag termelésére alkalmas növények (repce, napraforgó, stb.), melyekből metilészterezéssel a gázolaj kiváltására alkalmas biodízel állítható elő, vagy metilészterezés nélkül tüzelőberendezésben hőenergia előállításra felhasználni; a termelhető gabona féleségek, kukorica, burgonya, különféle répák, melyekből folyékony üzemanyag, vagy üzemanyag adalék, azaz etilalkohol állítható elő. A bioetanol benzin oktánszám javító adalékként etil-tercier-butil-éter (ETBE) formájában keverhető a benzinbe, a jelenleg alkalmazott metil-tercier-butil-éter (MTBE) kiváltására. Az etanolt (víztelenített finomszeszt) több meglévő üzem képes előállítani, kisebb pótlólagos beruházás segítségével, illetve jövedéki adó 0 %-ra csökkentésével, de vannak új beruházásra vonatkozó kezdeményezések is. A bio-üzemanyagok elterjedését segítheti az Európai Parlamentnek és Tanácsnak a közúti közlekedésben használt alternatív üzemanyagokról a bio-üzemanyagok használatát előmozdító intézkedésekről szóló irányelv javaslata a COM (2002) 508 final melynek célja, hogy 2005 végéig 2 %, 2010-ig 5,75 %-os aránya teljesítve legyen. Az Irányelvet március 12-én az Európai Parlament és Tanács elfogadta. A 2001/0266 CNS direktíva javaslat szerint lehetőséget kell biztosítania bioüzemanyag tartalmú ásványolajokra, illetve bioüzemanyagokra vonatkozó fogyasztási adó csökkentésére. Az EU támogatási politikájában jelentős szerepet szán a megújuló energiaforrások hasznosításának és ezen belül a mezőgazdasági élelmiszer termelésből kieső földterületek energia ültetvény célú hasznosításának. Összefoglalás Magyarországon jelenleg lassan de növekszik a megújuló energiaforrások aránya. Az eddig elért eredmények ellenére nagyon sok a tennivaló, hogy a kitűzött célt, a megújuló energiaforrások hasznosításának megduplázását, ezen belül pedig a megújulóból termelt villamos energia termelés meg hétszerezését el tudjuk érni. Ha tovább kívánunk lépni, akkor a helyi adottságokat figyelembe véve kell alkalmazni az EU-ban használt és elfogadott támogatási elveket. Az EU támogatási lehetőségeinek kiaknázása, az állam által adott vissza nem térítendő támogatások mellett a vállalkozói tőke bevonására is szükség van és az utóbbi, csak úgy működik, ha az áram átvételi árából a beruházott tőke, az egyéb tőkebefektetések megtérülési idején belül, vagy a körül térül meg. A hazai támogatási programok beindítása mellett minden lehetőséget meg kell ragadni, hogy már a társulás előtt is, de a társulást követően még inkább részesüljön Magyarország is azokból az EU támogatásokból, amelyek segítségével a megújuló energiákra vonatkozó célkitűzések megvalósíthatók. Hosszú távon a megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia kérdésének rendezését a zöld bizonyítvány és a CO2 kvóta rendszer fogja EU- és piac konform módon biztosítani.

Megújuló energiaforrások helyzete az EU-ban és Magyarországon

Megújuló energiaforrások helyzete az EU-ban és Magyarországon Megújuló energiaforrások helyzete az EU-ban és Magyarországon készítette: Bohoczky Ferenc vezető-főtanácsos Forrás: gkm.hu Az EU-hoz való csatlakozási szándékunk és az ehhez elvárt megújuló energiaforrás

Részletesebben

Bohoczky Ferenc. Gazdasági. zlekedési

Bohoczky Ferenc. Gazdasági. zlekedési Energiapolitika, energiatakarékoss kosság, megújul juló energia források Bohoczky Ferenc vezető főtan tanácsos Gazdasági és s Közleked K zlekedési Minisztérium Az energiapolitika Ellátásbiztonság, vezérelvei

Részletesebben

Megújuló energia források magyarországi felhasználása, energiatakarékossági helyzetkép

Megújuló energia források magyarországi felhasználása, energiatakarékossági helyzetkép Megújuló energia források magyarországi felhasználása, energiatakarékossági helyzetkép Bohoczky Ferenc vezeto fotanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Megújuló energiaforrások szükségessége Magyar

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS MAGYARORSZÁGI STRATÉGIÁJA

A MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS MAGYARORSZÁGI STRATÉGIÁJA A MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ FELHASZNÁLÁS MAGYARORSZÁGI STRATÉGIÁJA Dr. Szerdahelyi György Főosztályvezető-helyettes Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Megújuló energiahordozó felhasználás növelés szükségességének

Részletesebben

Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály

Megnyitó. Markó Csaba. KvVM Környezetgazdasági Főosztály Megnyitó Markó Csaba KvVM Környezetgazdasági Főosztály Biogáz szerves trágyából és települési szilárd hulladékból IMSYS 2007. szeptember 5. Budapest Biogáz - megújuló energia Mi kell ahhoz, hogy a megújuló

Részletesebben

A8-0392/286. Adina-Ioana Vălean a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében

A8-0392/286. Adina-Ioana Vălean a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében 10.1.2018 A8-0392/286 286 63 a preambulumbekezdés (új) (63a) A fejlett bioüzemanyag-fajták várhatóan fontos szerepet játszanak majd a légi közlekedés üvegházhatásúgázkibocsátásának csökkentésében, ezért

Részletesebben

Zöldenergia szerepe a gazdaságban

Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldenergia szerepe a gazdaságban Zöldakadémia Nádudvar 2009 május 8 dr.tóth József Összefüggések Zöld energiák Alternatív Energia Alternatív energia - a természeti jelenségek kölcsönhatásából kinyerhető

Részletesebben

A megújuló energiahordozók szerepe

A megújuló energiahordozók szerepe Magyar Energia Szimpózium MESZ 2013 Budapest A megújuló energiahordozók szerepe dr Szilágyi Zsombor okl. gázmérnök c. egyetemi docens Az ország energia felhasználása 2008 2009 2010 2011 2012 PJ 1126,4

Részletesebben

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon

Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Megújuló energia projektek finanszírozása Magyarországon Energia Másképp III., Heti Válasz Konferencia 2011. március 24. Dr. Németh Miklós, ügyvezető igazgató Projektfinanszírozási Igazgatóság OTP Bank

Részletesebben

A NEMZETI MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ STRATÉGIA. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium

A NEMZETI MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ STRATÉGIA. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium A NEMZETI MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ STRATÉGIA Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Az energiapolitika alapjai ELLÁTÁSBIZTONSÁG-POLITIKAI ELVÁRÁSOK GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS MINIMÁLIS KÖLTSÉG ELVE KÖRNYEZETVÉDELEM

Részletesebben

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban

Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Villamos hálózati csatlakozás lehetőségei itthon, és az EU-ban Molnár Ágnes Mannvit Budapest Regionális Workshop Climate Action and renewable package Az Európai Parlament 2009-ben elfogadta a megújuló

Részletesebben

Dr. Szerdahelyi György Főosztályvezető helyettes

Dr. Szerdahelyi György Főosztályvezető helyettes ENERGIAPOLITIKA, ENERGIATAKARÉKOSSÁGI STRATÉGIA Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Dr. Szerdahelyi György Főosztályvezető helyettes Az energiapolitika vezérelvei Ellátásbiztonság Legkisebb költség,

Részletesebben

A biomassza rövid története:

A biomassza rövid története: A biomassza A biomassza rövid története: A biomassza volt az emberiség leginkább használt energiaforrása egészen az ipari forradalomig. Még ma sem egyértelmű, hogy a növekvő jólét miatt indult be drámaian

Részletesebben

Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola

Németország környezetvédelme. Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Németország környezetvédelme Készítették: Bede Gréta, Horváth Regina, Mazzone Claudia, Szabó Eszter Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola Törvényi háttér 2004-ben felváltotta elődjét a megújuló energia

Részletesebben

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon

A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon A megújuló energia termelés helyzete Magyarországon Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest, 2016.

Részletesebben

NCST és a NAPENERGIA

NCST és a NAPENERGIA SZIE Egyetemi Klímatanács SZENT ISTVÁN EGYETEM NCST és a NAPENERGIA Tóth László ACRUX http://klimatanacs.szie.hu TARTALOM 1.Napenergia potenciál 2.A lehetséges megoldások 3.Termikus és PV rendszerek 4.Nagyrendszerek,

Részletesebben

Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon

Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Klímapolitika és a megújuló energia használata Magyarországon Dióssy László Szakállamtitkár, c. egyetemi docens Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Enterprise Europe Network Nemzetközi Üzletember

Részletesebben

Megújuló energiaforrások jövője Magyarországon. Budapest, 2008. május 28. Erőművekkel a klímakatasztrófa megelőzéséért. Budapest, 2008. május 28.

Megújuló energiaforrások jövője Magyarországon. Budapest, 2008. május 28. Erőművekkel a klímakatasztrófa megelőzéséért. Budapest, 2008. május 28. Megújuló energiaforrások jövője Magyarországon Bohoczky Ferenc ny. vezető főtanácsos az MTA Megújuló Albizottság tagja Budapest, 2008. május 28. Budapest, 2008. május 28. Erőművekkel a klímakatasztrófa

Részletesebben

Megújuló energiaforrásokra alapozott energiaellátás növelése a fenntartható fejlődés érdekében

Megújuló energiaforrásokra alapozott energiaellátás növelése a fenntartható fejlődés érdekében Megújuló energiaforrásokra alapozott energiaellátás növelése a fenntartható fejlődés érdekében Dr. Csoknyai Istvánné Vezető főtanácsos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Budapest, 2007. november

Részletesebben

Magyar László Környezettudomány MSc. Témavezető: Takács-Sánta András PhD

Magyar László Környezettudomány MSc. Témavezető: Takács-Sánta András PhD Magyar László Környezettudomány MSc Témavezető: Takács-Sánta András PhD Két kutatás: Güssing-modell tanulmányozása mélyinterjúk Mintaterület Bevált, működő, megújuló energiákra épülő rendszer Bicskei járás

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6

TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 TARTALOMJEGYZÉK 1. KÖTET I. FEJLESZTÉSI STRATÉGIA... 6 II. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY ÉS TÉRKÖRNYEZETE (NÖVÉNYI ÉS ÁLLATI BIOMASSZA)... 8 1. Jogszabályi háttér ismertetése... 8 1.1. Bevezetés... 8 1.2. Nemzetközi

Részletesebben

A mezőgazdaságra alapozott energiatermelés fejlesztési irányai és műszaki lehetőségei. Bácskai István

A mezőgazdaságra alapozott energiatermelés fejlesztési irányai és műszaki lehetőségei. Bácskai István A mezőgazdaságra alapozott energiatermelés fejlesztési irányai és műszaki lehetőségei Bácskai István Kutatási osztályvezető Bioenergetikai osztály 1 Tartalom Témakör aktualitása Nemzetközi E-körkép Hazai

Részletesebben

A megújuló energiaforrások környezeti hatásai

A megújuló energiaforrások környezeti hatásai A megújuló energiaforrások környezeti hatásai Dr. Nemes Csaba Főosztályvezető Környezetmegőrzési és Fejlesztési Főosztály Vidékfejlesztési Minisztérium Budapest, 2011. május 10.. Az energiapolitikai alappillérek

Részletesebben

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében

Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében 2012.09.20. A legnagyobb mennyiségű égetésre alkalmas anyagot a Mechanika-i Biológia-i Hulladék tartalmazza (rövidítve

Részletesebben

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN. Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök

A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN. Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök A MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOK LEHETSÉGES SZEREPE A LOKÁLIS HŐELLÁTÁSBAN Németh István Okl. gépészmérnök Energetikai szakmérnök TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS ÖSSZEFOGLALÓ ADATAI Mértékegység 1990 1995 2000 2001 2002

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉS KEOP-2012-4.10.0./C

MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉS KEOP-2012-4.10.0./C MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ VILLAMOS ENERGIA, KAPCSOLT HŐ ÉS VILLAMOS ENERGIA, VALAMINT BIOMETÁN TERMELÉS KEOP-2012-4.10.0./C A pályázati felhívás kiemelt célkitűzése ösztönözni a decentralizált, környezetbarát

Részletesebben

Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában

Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában Stratégia és fejlesztési lehetőségek a biológiailag lebomló hulladékok energetikai hasznosításában Bocskay Balázs tanácsadó Magyar Cementipari Szövetség 2011.11.23. A stratégia alkotás lépései Helyzetfelmérés

Részletesebben

MAGYARORSZÁG ENERGIAPOLITIKÁBAN KÜLÖNÖS S TEKINTETTEL A

MAGYARORSZÁG ENERGIAPOLITIKÁBAN KÜLÖNÖS S TEKINTETTEL A AZ EURÓPAI UNIÓ ÉS MAGYARORSZÁG ENERGIAPOLITIKÁJA KÜLÖNÖS S TEKINTETTEL A MEGÚJUL JULÓ ENERGIAFORRÁSOKRA OTKA Workshop ME, GázmG zmérnöki Tanszék 2004. november 4. készült a OTKA T046224 kutatási projekt

Részletesebben

FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA

FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA FA ENERGETIKAI HASZNOSÍTÁSÁNAK VESZÉLYEI A MAGYAR FAIPARRA Miért kell a címben szereplő témáról beszélni? Ezen érdekek összehangolásával kell megfelelő állami szabályokat hozni. Most úgy tűnik, hogy ezen

Részletesebben

Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében

Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében Megújuló energiaforrások hasznosításának növelése a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében Dr. Csoknyai Istvánné Vezető főtanácsos Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 2008. február 26-i Geotermia

Részletesebben

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz

Részletesebben

Energetikai pályázatok 2012/13

Energetikai pályázatok 2012/13 Energetikai pályázatok 2012/13 Összefoglaló A Környezet és Energia Operatív Program keretében 2012/13-ban 8 új pályázat konstrukció jelenik meg. A pályázatok célja az energiahatékonyság és az energiatakarékosság

Részletesebben

Magyarország megújuló energia stratégiai céljainak bemutatása és a megújuló energia termelés helyezte

Magyarország megújuló energia stratégiai céljainak bemutatása és a megújuló energia termelés helyezte Magyarország megújuló energia stratégiai céljainak bemutatása és a megújuló energia termelés helyezte Szabó Zsolt fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár

Részletesebben

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17.

Varga Katalin zöld energia szakértő. VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest, március 17. Megújuló energetikai helyzetkép különös tekintettel a hazai napenergia-statisztikákra Varga Katalin zöld energia szakértő VII. Napenergia-hasznosítás az Épületgépészetben Konferencia és Kiállítás Budapest,

Részletesebben

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft

Hatékony energiafelhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek Kohéziós Alap támogatás Költségvetés kb. 42 md Ft Környezetvédelemi és Energetikai fejlesztések támogatási lehetőségei 2007-13 KEOP Energia prioritások Megújuló energiaforrás felhasználás Vállalkozási és önkormányzati projektek ERFA alapú támogatás KMR

Részletesebben

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások

A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások A tanyás térségekben elérhető megújuló energiaforrások Romvári Róbert tervezési referens Magyar Tanyákért Programiroda NAKVI Tanyavilág 2020 Szentkirály, 2015. 03. 11. Amiről szó lesz 1. Megújuló energiaforrások

Részletesebben

A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba

A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba A biometán előállítása és betáplálása a földgázhálózatba Dr. Kovács Attila - Fuchsz Máté Első Magyar Biogáz Kft. 2011. 1. április 13. XIX. Dunagáz Szakmai Napok, Visegrád Mottó: Amikor kivágjátok az utolsó

Részletesebben

Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei

Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége Hulladékból Tüzelőanyag Előállítás Gyakorlata Budapest 2016 Energianövények, biomassza energetikai felhasználásának lehetőségei Dr. Lengyel Antal főiskolai

Részletesebben

Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! Tervezzük együtt a jövőt! gondolkodj globálisan - cselekedj lokálisan CÉLOK jövedelemforrások, munkahelyek biztosítása az egymásra épülő zöld gazdaság hálózati keretein belül, megújuló energiaforrásokra

Részletesebben

2008-2009. tanév tavaszi félév. Hazánk energiagazdálkodása, és villamosenergia-ipara. Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu

2008-2009. tanév tavaszi félév. Hazánk energiagazdálkodása, és villamosenergia-ipara. Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza 2008-2009. tanév tavaszi félév Hazánk energiagazdálkodása, és villamosenergia-ipara Ballabás Gábor bagi@ludens.elte.hu Forrás: GKM Alapkérdések a XXI. század

Részletesebben

Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán

Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Energiatárolás szerepe a jövő hálózatán Horváth Dániel 60. MEE Vándorgyűlés, Mátraháza 1. OLDAL Tartalom 1 2 3 Európai körkép Energiatárolás fontossága Decentralizált energiatárolás az elosztóhálózat oldaláról

Részletesebben

A hulladékégetés jövője Magyarországon. Hulladékhasznosító erőmű megépíthetősége Székesfehérváron.

A hulladékégetés jövője Magyarországon. Hulladékhasznosító erőmű megépíthetősége Székesfehérváron. A hulladékégetés jövője Magyarországon. Hulladékhasznosító erőmű megépíthetősége Székesfehérváron. Sámson László Hulladékkezelési igazgató Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Hulladékhasznosító Mű HULLADÉKBÓL

Részletesebben

Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében

Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében Új biomassza erőmű - és kiszolgáló ültetvények - helyének meghatározása térinformatikai módszerekkel az Inno Energy KIC keretében Dr. Ladányi Richard - Chrabák Péter - Kiss Levente Bay Zoltán Alkalmazott

Részletesebben

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás

Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Megújulóenergia-hasznosítás és a METÁR-szabályozás Tóth Tamás főosztályvezető Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Magyar Energia Szimpózium 2016 Budapest, 2016. szeptember 22. Az előadás vázlata

Részletesebben

Energiatakarékossági szemlélet kialakítása

Energiatakarékossági szemlélet kialakítása Energiatakarékossági szemlélet kialakítása Nógrád megye energetikai lehetőségei Megújuló energiák Mottónk: A korlátozott készletekkel való takarékosság a jövő generációja iránti felelősségteljes kötelességünk.

Részletesebben

Európa szintű Hulladékgazdálkodás

Európa szintű Hulladékgazdálkodás Európa szintű Hulladékgazdálkodás Víg András Környezetvédelmi üzletág igazgató Transelektro Rt. Fenntartható Jövő Nyitókonferencia 2005.02.17. urópa színtű hulladékgazdálkodás A kommunális hulladék, mint

Részletesebben

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató

A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon. 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató A napenergia hasznosítás támogatásának helyzete és fejlesztési tervei Magyarországon 2009. Március 16. Rajnai Attila Ügyvezetı igazgató Energia Központ Nonprofit Kft. bemutatása Megnevezés : Energia Központ

Részletesebben

Budapest, november 25.

Budapest, november 25. A forrásoldal és a fogyasztás egyensúlyának megteremtése (energiatakarékosság és megújuló energiaforrás felhasználás) Bohoczky Ferenc ny. vezető főtanácsos az MTA Megújul juló Albizottság g tagja Budapest,

Részletesebben

Bioüzemanyag-szabályozás változásának hatásai

Bioüzemanyag-szabályozás változásának hatásai Bioüzemanyag-szabályozás változásának hatásai Juhász Anikó - Potori Norbert Budapest, 2017. október 25. Bioüzemanyag-termelés uniós jogszabályi háttere Európai Parlament és Tanács 2009/28/EK irányelve

Részletesebben

Zöld tanúsítvány - egy támogatási mechanizmus az elektromos energia előállítására a megújuló energiaforrásokból

Zöld tanúsítvány - egy támogatási mechanizmus az elektromos energia előállítására a megújuló energiaforrásokból Zöld tanúsítvány - egy támogatási mechanizmus az elektromos energia előállítására a megújuló energiaforrásokból Maria Rugina cikke ICEMENBERG, Romania A zöld tanúsítvány rendszer egy olyan támogatási mechanizmust

Részletesebben

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök

Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás. Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök Energiatermelés, erőművek, hatékonyság, károsanyag kibocsátás Dr. Tóth László egyetemi tanár klímatanács elnök TARTALOM Energia hordozók, energia nyerés (rendelkezésre állás, várható trendek) Energia termelés

Részletesebben

K+F lehet bármi szerepe?

K+F lehet bármi szerepe? Olaj kitermelés, millió hordó/nap K+F lehet bármi szerepe? 100 90 80 70 60 50 40 Olajhozam-csúcs szcenáriók 30 20 10 0 2000 2020 Bizonytalanság: Az előrejelzések bizonytalanságának oka az olaj kitermelési

Részletesebben

Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012

Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012 Elemzés a megújuló energia ágazatról - Visegrádi négyek és Románia 2012 2012. január info@trinitinfo.hu www.trinitinfo.hu Tartalomjegyzék 1. Vezetői összefoglaló...5 2. A megújuló energiaforrások helyzete

Részletesebben

HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B

HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B HELYI HŐ, ÉS HŰTÉSI IGÉNY KIELÉGÍTÉSE MEGÚJULÓ ENERGIAFORRÁSOKKAL KEOP-4.1.0-B Jelen pályázat célja: ösztönözni a decentralizált, környezetbarát megújuló energiaforrást hasznosító rendszerek elterjedését.

Részletesebben

Megújuló energia források magyarországi felhasználása

Megújuló energia források magyarországi felhasználása Megújuló energia források magyarországi felhasználása Bohoczky Ferenc vezető főtanácsos Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Energiapolitikai jogszabályok 21/1993. (IV. 9.) O.Gy. hat. az energiapolitika

Részletesebben

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül

Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Széndioxid-többlet és atomenergia nélkül Javaslat a készülő energiapolitikai stratégiához Domina Kristóf 2007 A Paksi Atomerőmű jelentette kockázatok, illetve az általa okozott károk negyven éves szovjet

Részletesebben

A HAZAI MEGÚJULÓ ENERGIA SZABÁLYOZÁS KRITIKÁJA

A HAZAI MEGÚJULÓ ENERGIA SZABÁLYOZÁS KRITIKÁJA A HAZAI MEGÚJULÓ ENERGIA SZABÁLYOZÁS KRITIKÁJA Kaderják Péter Budapesti Corvinus Egyetem 2009 április 2. 2 MI INDOKOLHATJA A MEGÚJULÓ SZABÁLYOZÁST? Szennyezés elkerülés Legjobb megoldás: szennyező adóztatása

Részletesebben

Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus

Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus Megújuló energiák szerepe a villamos hálózatok energia összetételének tisztítása érdekében Dr. Tóth László DSc - SZIE professor emeritus 2017. Október 19. 1 NAPJAINK GLOBÁLIS KIHÍVÁSAI: (közel sem a teljeség

Részletesebben

Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép

Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép Megújuló energetikai és energiahatékonysági helyzetkép Országos Önkormányzati és Közigazgatási Konferencia 2014 Előadó: Hizó Ferenc Zöldgazdaság fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért

Részletesebben

Megújuló energia, biomassza hasznosítás

Megújuló energia, biomassza hasznosítás Technológia és termék fejlesztés, megújuló energia Megújuló energia, biomassza hasznosítás Budapest, 2016.09.20. Víg András TechnovaCont kft. Megújuló energia Megújuló energiaforrások alatt azokat az energiahordozókat

Részletesebben

A megújuló források szerepe a hatékonyan működő villamosenergia-rendszerben

A megújuló források szerepe a hatékonyan működő villamosenergia-rendszerben A megújuló források szerepe a hatékonyan működő villamosenergia-rendszerben Dr. Tombor Antal elnök-vezérigazgató MAVIR Rt. GTTSz Budapest, 25. szeptember 2. 1 Nagy ellátórendszerek A megújuló forrásoknak

Részletesebben

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások

Távhőszolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások szolgáltatás és fogyasztóközeli megújuló energiaforrások Pécs, 2010. szeptember 14. Győri Csaba műszaki igazgatóhelyettes Németh András üzemviteli mérnök helyett/mellett megújuló energia Megújuló Energia

Részletesebben

Tóth László A megújuló energiaforrások időszer ű kérdései Fenntartható Jöv ő Konferencia Dunaújváros 2006. május 3. 1

Tóth László A megújuló energiaforrások időszer ű kérdései Fenntartható Jöv ő Konferencia Dunaújváros 2006. május 3. 1 Tóth LászlL szló A megújul juló energiaforrások időszer szerű kérdései Fenntartható Jövő Konferencia Dunaújv jváros 2006. május m 3. 1 Bevezetés Célok Források: alapvető művek Internet: www.lap.hu www.zoldtech.hu

Részletesebben

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13.

Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése. Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Közép-Magyarországi Operatív Program Megújuló energiahordozó-felhasználás növelése Kódszám: KMOP-3.3.3-13. Támogatható tevékenységek köre I. Megújuló energia alapú villamosenergia-, kapcsolt hő- és villamosenergia-,

Részletesebben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben

Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben Kapcsolt energia termelés, megújulók és a KÁT a távhőben A múlt EU Távlatok, lehetőségek, feladatok A múlt Kapcsolt energia termelés előnyei, hátrányai 2 30-45 % -al kevesebb primerenergia felhasználás

Részletesebben

2014. Év. rendeletére, és 2012/27/EK irányelvére Teljesítés határideje 2015.04.30

2014. Év. rendeletére, és 2012/27/EK irányelvére Teljesítés határideje 2015.04.30 Adatszolgáltatásra vonatkozó adatai Adatszolgáltatás címe Energiafelhasználási beszámoló Adatszolgáltatás száma OSAP 1335a Adatszolgáltatás időszaka 2014. Év Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

Részletesebben

Hulladék Energetikai Hasznosítása M. Belkacemi

Hulladék Energetikai Hasznosítása M. Belkacemi Hulladék Energetikai Hasznosítása M. Belkacemi 1 Törvényi Háttér a hulladék Energetikai Hasznosítás terén az EU-ban (European Union) 2007 2008 2 Az 5 lépcsős Hulladék Gazdálkodás Hierarchiája Megelőzés

Részletesebben

GEOTERMIKUS ER M LÉTESÍTÉSÉNEK LEHET SÉGEI MAGYARORSZÁGON MGtE workshop, Szegvár 2005. június 9.

GEOTERMIKUS ER M LÉTESÍTÉSÉNEK LEHET SÉGEI MAGYARORSZÁGON MGtE workshop, Szegvár 2005. június 9. GEOTERMIKUS ER M LÉTESÍTÉSÉNEK LEHET SÉGEI MAGYARORSZÁGON MGtE workshop, Szegvár 2005. június 9. Geotermikus er m magyarországi létesítésének kulcs témakörei Kapcsolódás globális energiapolitikai folyamatokhoz

Részletesebben

A biomassza képződés alapja: a fotoszintézis. Up hill csoda (egyszerűből bonyolult) Alacsony energia-hatékonyság (1 to 2%)

A biomassza képződés alapja: a fotoszintézis. Up hill csoda (egyszerűből bonyolult) Alacsony energia-hatékonyság (1 to 2%) A biomassza képződés alapja: a fotoszintézis Up hill csoda (egyszerűből bonyolult) Alacsony energia-hatékonyság (1 to 2%) Megújulók-Biomassza Def.: A mezőgazdaságból, erdőgazdálkodásból és ezekhez a tevékenységekhez

Részletesebben

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök

Hulladékból Energia Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékból Energia 2012.10.26. Helyszín: Csíksomlyó Előadó: Major László Klaszter Elnök Hulladékok szerepe az energiatermelésben; mintaprojekt kezdeményezése a Kárpát-medencében. A legnagyobb mennyiségű

Részletesebben

Decentralizált megújuló alapú villamos energiatermelés helyzete és feladatai Magyarországon

Decentralizált megújuló alapú villamos energiatermelés helyzete és feladatai Magyarországon Intelligens Energiarendszerek 2007 Budapest, 2007. november 27. Decentralizált megújuló alapú villamos energiatermelés helyzete és feladatai Magyarországon Popovics Attila ETE Települési Energiagazdálkodási

Részletesebben

ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ (Közlekedési szektor) Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/C Adatszolgáltatás időszaka

ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ (Közlekedési szektor) Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/C Adatszolgáltatás időszaka Adatszolgáltatásra vonatkozó adatai Adatszolgáltatás címe ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ (Közlekedési szektor) Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/C Adatszolgáltatás időszaka 2014. Év Az adatszolgáltatás

Részletesebben

2014 (éves) Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8. (2) bekezdése alapján és a Adatszolgáltatás jogcíme

2014 (éves) Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény 8. (2) bekezdése alapján és a Adatszolgáltatás jogcíme Adatszolgáltatásra vonatkozó adatai Adatszolgáltatás címe ENERGIAFELHASZNÁLÁSI BESZÁMOLÓ Adatszolgáltatás száma OSAP 1335/B Adatszolgáltatás időszaka 2014 (éves) Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló

Részletesebben

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ

MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ MEGÚJULÓ ENERGIA MÓDSZERTAN CSG STANDARD 1.1-VERZIÓ 1 1. DEFINÍCIÓK Emissziós faktor: egységnyi elfogyasztott tüzelőanyag, megtermelt villamosenergia, stb. mekkora mennyiségű ÜHG (üvegházhatású gáz) kibocsátással

Részletesebben

MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS Mezőgazdasági bizottsága Az Országgyűlés /2005. ( ) OGY határozata (javaslat) az alternatív energiahordozók elterjesztésének haték

MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS Mezőgazdasági bizottsága Az Országgyűlés /2005. ( ) OGY határozata (javaslat) az alternatív energiahordozók elterjesztésének haték MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS Mezögazdasági bizottsága 99y0145 Hivattrhr ~~4-1)6450, é. z005 {AJ 17. Bizottsági önálló indítvány DR. SZILI KATALIN asszonynak az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Asszony!

Részletesebben

ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország. Energiatermelése és felhasználása. Dr. Pátzay György 1. Magyarország energiagazdálkodása

ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország. Energiatermelése és felhasználása. Dr. Pátzay György 1. Magyarország energiagazdálkodása ENERGIATERMELÉS 3. Magyarország Energiatermelése és felhasználása Dr. Pátzay György 1 Magyarország energiagazdálkodása Magyarország energiagazdálkodását az utóbbi évtizedekben az jellemezte, hogy a hazai

Részletesebben

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17.

2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. 2010. MEGÚJULÓ ENERGIA ALAPÚ TÉRSÉGFEJLESZTÉS 2010.02.17. Kedves Pályázó! Ezúton szeretném Önöket értesíteni az alábbi pályázati lehetőségről. Amennyiben a megküldött pályázati anyag illeszkedik az Önök

Részletesebben

Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül

Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül Pályázati lehetőségek vállalkozások számára a KEOP keretein belül 2010. február1. KEOP-2009-4.2.0/A: Helyi hő és hűtési igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal A konstrukció ösztönözni és támogatni

Részletesebben

Megújuló energia, megtérülő befektetés

Megújuló energia, megtérülő befektetés Megújuló energia, megtérülő befektetés A megújuló energiaforrás fogalma Olyan energiaforrás, amely természeti folyamatok során folyamatosan rendelkezésre áll, vagy újratermelődik (napenergia, szélenergia,

Részletesebben

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Aktuális KEOP pályázatok, várható kiírások ismertetése Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat melléklete 1331/2012.(IX.07.) Korm. Határozat

Részletesebben

A JÖVŐ ENERGIÁJA MEGÚJULÓ ENERGIA

A JÖVŐ ENERGIÁJA MEGÚJULÓ ENERGIA PANNON PELLET Kft. A JÖVŐ ENERGIÁJA MEGÚJULÓ ENERGIA PUSZTAMAGYARÓD 2008-04-04 MEGÚJULÓ-ENERGIA POLITIKA, FEJLESZTÉSI IRÁNYOK ÉS TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉGEK Dr. Németh Imre államtitkár Miniszterelnöki Hivatal

Részletesebben

Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29

Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Környezet és Energia Operatív Program Várható energetikai fejlesztési lehetőségek 2012-ben Nyíregyháza, 2012.11.29 Mi várható 2012-ben? 1331/2012. (IX. 7.) Kormányhatározat alapján Operatív programok közötti

Részletesebben

Éves energetikai szakreferensi jelentés év

Éves energetikai szakreferensi jelentés év Éves energetikai szakreferensi jelentés 2018. év Készítette: Terbete Consulting Kft. szakreferensi névjegyzéki jelölés: ESZSZ-56/2019 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 1 Vezetői összefoglaló... 2 Energiafelhasználás...

Részletesebben

A szélenergia termelés hazai lehetőségei. Dr. Kádár Péter peter.kadar@powerconsult.hu

A szélenergia termelés hazai lehetőségei. Dr. Kádár Péter peter.kadar@powerconsult.hu A szélenergia termelés hazai lehetőségei Dr. Kádár Péter peter.kadar@powerconsult.hu 2008. dec. 31-i állapot (forrás www.mszet.hu) Energia másképp 2009.04.02. 2 Hány darab erőmű torony képvisel 1000 MW

Részletesebben

Megújuló energia szabályozás és helyzetkép, különös tekintettel a biogáz-szektorra Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes

Megújuló energia szabályozás és helyzetkép, különös tekintettel a biogáz-szektorra Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes Megújuló energia szabályozás és helyzetkép, különös tekintettel a biogáz-szektorra Dr. Grabner Péter Energetikáért felelős elnökhelyettes Magyar Biogáz Egyesület közgyűlése 2017. május 4. 1 EU Klímacsomag:

Részletesebben

ELSŐ SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD

ELSŐ SZALMATÜZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD ELSŐ SZALMATÜZEL ZELÉSŰ ERŐMŰ SZERENCS BHD HőerH erőmű Zrt. http:// //www.bhd.hu info@bhd bhd.hu 1 ELŐZM ZMÉNYEK A fosszilis készletek kimerülése Globális felmelegedés: CO 2, CH 4,... kibocsátás Magyarország

Részletesebben

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001

A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM A KÖRNYEZET ÉS ENERGIA OPERATÍV PROGRAM Fejlesztési

Részletesebben

Megújuló energiaforrás hasznosítási elvárások

Megújuló energiaforrás hasznosítási elvárások Megújuló energiaforrás hasznosítási elvárások Bohoczky Ferenc okl. gépészmérnök, okl. gazdasági mérnök MTA Megújuló energiák albizottság tagja Európai Uniós elvárások Az energia ellátás biztonságának megteremtése

Részletesebben

Kommunális szilárd hulladékok égetése

Kommunális szilárd hulladékok égetése Kommunális szilárd hulladékok égetése Bánhidy János szaktanácsadó, nyugalmazott igazgató az ISWA (International Solid Waste Association) Energiahasznosítási Munkabizottság alapító tagja a CEWEP (Confederation

Részletesebben

EEA Grants Norway Grants A geotermikus energia-hasznosítás jelene és jövője a világban, Izlandon és Magyarországon

EEA Grants Norway Grants A geotermikus energia-hasznosítás jelene és jövője a világban, Izlandon és Magyarországon EEA Grants Norway Grants A geotermikus energia-hasznosítás jelene és jövője a világban, Izlandon és Magyarországon Merényi László, MFGI Budapest, 2016. november 17. Megújuló energiaforrások 1. Biomassza

Részletesebben

Magyarország támogatáspolitikája a megújuló energiák területén. Bánfi József Energetikai szakértő

Magyarország támogatáspolitikája a megújuló energiák területén. Bánfi József Energetikai szakértő Magyarország támogatáspolitikája a megújuló energiák területén Bánfi József Energetikai szakértő Visszatekintés A megújuló energiaforrások hasznosítása jelentőségét a világ már a 70-es években felismerte

Részletesebben

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén

A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén A hazai beszállító ipar esélyeinek javítása innovációval a megújuló energiatermelés területén Lontay Zoltán irodavezető, GEA EGI Zrt. KÖZÖS CÉL: A VALÓDI INNOVÁCIÓ Direct-Line Kft., Dunaharszti, 2011.

Részletesebben

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye

Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Zöld stratégia a területfejlesztésben A ZÖLD megye Seszták Oszkár A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés Elnöke Nyíregyháza, 2012. június 19. Vázlat I. Változások II. Múlt III. Stratégiai céljaink IV.

Részletesebben

NEMZETI ÉS EU CÉLOK A MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ PIAC ÉLÉNKÍTÉSE ÉRDEKÉBEN (kihívások, kötelezettségek, nemzeti reagálás)

NEMZETI ÉS EU CÉLOK A MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ PIAC ÉLÉNKÍTÉSE ÉRDEKÉBEN (kihívások, kötelezettségek, nemzeti reagálás) NEMZETI ÉS EU CÉLOK A MEGÚJULÓ ENERGIAHORDOZÓ PIAC ÉLÉNKÍTÉSE ÉRDEKÉBEN (kihívások, kötelezettségek, nemzeti reagálás) Dr. Szerdahelyi György Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium MIÉRT KERÜLT

Részletesebben

7. Hány órán keresztül világít egy hagyományos, 60 wattos villanykörte? a 450 óra b 600 óra c 1000 óra

7. Hány órán keresztül világít egy hagyományos, 60 wattos villanykörte? a 450 óra b 600 óra c 1000 óra Feladatsor a Föld napjára oszt:.. 1. Mi a villamos energia mértékegysége(lakossági szinten)? a MJ (MegaJoule) b kwh (kilówattóra) c kw (kilówatt) 2. Napelem mit állít elő közvetlenül? a Villamos energiát

Részletesebben

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű

Megépült a Bogáncs utcai naperőmű Megépült a Bogáncs utcai naperőmű Megújuló energiát hazánkban elsősorban a napenergia, a geotermikus energia, a biomassza és a szélenergia felhasználásából nyerhetünk. Magyarország energiafelhasználása

Részletesebben

Megújuló energia piac hazai kilátásai

Megújuló energia piac hazai kilátásai Megújuló energia piac hazai kilátásai Slenker Endre vezető főtanácsos Magyar Energia Hivatal 1 Tartalom Az energiapolitika releváns célkitűzései EU direktívák a támogatásról Hazai támogatási rendszer Biomassza

Részletesebben

Biogáz és Biofinomító Klaszter szakmai tevékenysége. Kép!!!

Biogáz és Biofinomító Klaszter szakmai tevékenysége. Kép!!! Biogáz és Biofinomító Klaszter szakmai tevékenysége Kép!!! Decentralizált bioenergia központok energiaforrásai Nap Szél Növényzet Napelem Napkollektor Szélerőgépek Biomassza Szilárd Erjeszthető Fagáz Tüzelés

Részletesebben

AZ NCST A MEGÚJULÓ ENERGIA FORRÁSOK ALKALMAZÁSÁNAK NÖVELÉSÉBEN ÉS AZ ÚJ MAGYAR ENERGIA STRATÉGIÁBAN. dr.balogh László MMESZ elnöke

AZ NCST A MEGÚJULÓ ENERGIA FORRÁSOK ALKALMAZÁSÁNAK NÖVELÉSÉBEN ÉS AZ ÚJ MAGYAR ENERGIA STRATÉGIÁBAN. dr.balogh László MMESZ elnöke AZ NCST A MEGÚJULÓ ENERGIA FORRÁSOK ALKALMAZÁSÁNAK NÖVELÉSÉBEN ÉS AZ ÚJ MAGYAR ENERGIA STRATÉGIÁBAN dr.balogh László MMESZ elnöke mmesz11@gmail.com MET ENERGIA FÓRUM 2011.06.8-9. BALATONALMÁDI BEMUTATKOZUNK

Részletesebben

A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások

A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások A fa mint energiahordozó felhasználási lehetőségei a távhőszolgáltatásban és a fontosabb környezeti hatások Idrányi Zsolt igazgató, PhD. stud. Prof.Dr. Marosvölgyi Béla Nyugat-Magyarországi Egyetem Kooperációs

Részletesebben