Doktori /303. Tartalomjegyzék

Átírás

1 Doktori /303 Tartalomjegyzék Bevezetés I. fejezet. Államelmélet a Weimari Köztársaság időszakában II. fejezet. Heller élet- és pályarajza III. fejezet. Heller munkásságának első szakasza: az államelmélet eszmetörténeti megalapozása 1. A szakasz tagolása 2. Heller elmélettörténeti munkásságáról általában 3. Heller Hegel elemzései 4. A politikai eszmekörök vizsgálata IV. fejezet. Heller munkásságának második szakasza: kritika, programadás, elméleti elemzések 1. A szakasz tartalma és tagolása 2. A kritikai és programadó írások 3. Heller államelméletének kifejtése Souveränität monográfiájában 4. A szociális jogállam elméleti megalapozása V. fejezet. Heller munkásságának harmadik szakasza: a weimari alkotmány védelmében VI. fejezet. Heller munkásságának negyedik szakasza: Emigrációban. Összegezés és hangsúlyváltás 1. A Staatslehre keletkezési körülményei és szerkezete 2. Az államtan feladata és módszere Heller Staatslehre-ben 3. A társadalmi valóság elemzése és annak szerepe Heller Staatslehre-jében 4. Az állam elméleti elemezésének szerkezete és logikája Heller monográfiájában 5. Az állam történetisége és a modern állam 6. Az állami egység természeti és kulturális feltételei 7. A jog mint az állami egység föltétele 8. Az állam lényege és fölépítése, mint az állam sajátos törvényszerűsége 9. Az államhatalom (Staatsgewalt) elemzése 10. Heller alkotmányfölfogása VII. fejezet. Következtetések, aktualitások, tanulságok Függelék I. Heller munkáinak jegyzéke Függelék II. Fölhasznált irodalom. Függelék III. Rövidítések Függelék IV. Az értekezés témakörében megjelent publikációim 1

2 Doktori /303 Részletes tartalomjegyzék Bevezetés I. Fejezet. Államelmélet a Weimari Köztársaság időszakában 1. A német államelmélet és államtudomány 1918 előtt. Georg Jellinek 2. A weimari alkotmány és a Weimari Köztársaság politikai viszonyai A weimari alkotmány keletkezése és jellege Weimari Köztársaság politikai viszonyai A Birodalom Poroszország dualizmus 3. Az államelmélet helyzete és fő irányai a Weimari Köztársaság időszakában A jogpozitivista államelmélet. Anschütz és Thoma Az ún. antipozitivista államelméletről. Heinrich Triepel, Rudolf Smend, Erich Voegelin, Erich Kaufmann Az államelméleti viták fórumai. A Német Államjogtanárok Egyesülete, annak konferenciái A Deutsche Hochschule für Politik II. Fejezet. Heller élet- és pályarajza III. Fejezet. Heller munkásságának első szakasza: az államelmélet eszmetörténeti megalapozása 1. A szakasz tagolása 2. Heller elmélettörténeti munkásságáról általában Az elmélettörténeti elemzések szerepe Heller államelméletében Eszmetörténet és elmélettörténet 3. Heller Hegel elemzései A Hegel könyv szerkezete, Heller vizsgálatának célkitűzései: a köztudatban élő Hegel kép korrekciója valamint a kapcsolat kimutatása Hegel politikai filozófiája és a hatalmi állami gondolat között. A Hegel könyv első fejezete: a politikai gondolkodás Németországban: a perszonalista és transzperszonalista világnézet. Kant, mint perszonalista természetjogi politikai gondolkodás csúcsa. Csalódás a francia forradalomban, a politikai romantika. Hegel politikai és jogi gondolkodásának fejlődése, a fiatalkori írások. A keresztény vallás pozitivitása c. írás. Németország alkotmánya. A hatalmi állam gondolata. A fogalmi alapok módszertani jelentősége. Az állam fogalma. A jog fogalma. A szabadság és hatalom viszonya. Hegel a nemzetközi jogról. A fiatalkori írások jelentősége, Meier Hellerrel szembeni kritikája. Hegel állam- és jogbölcseletének szisztematikus vizsgálata. A Jogfilozófia rejtett belső rendszere. Az állam és polgári társadalom, a külső állam és a valódi állam. Szabadság és hatalom. Hegel nemzetfölfogása. Az állam, mint erkölcsiség. A politikai jogfogalom. Jogállam helyett organikus állam. A szuverenitás tana. Hegel és a nemzetközi jog. Hegel hatása a német politikai gondolkodásra Hegel aktualitása az 1920-as években: Heller Hegel cikke 4. A politikai eszmekörök vizsgálata A politikai eszmék mibenléte, az eszmetörténeti vizsgálat feladata, a francia forradalom jelentősége, az eszmetörténeti elemzés alapkategóriái, immanens és transzcendens, perszonalista és transzperszonális. A monarchikus eszmekör. Politikatörténet, intézménytörténet és eszmetörténet összekapcsolása. A monarchikus eszme szűk értelmezése itt. A demokratikus eszme, mint a monarchikus ellentettje. A népszuverenitás és az egyenlőség elve, formális és materiális egyenlőség. A demokrácia ún. válsága. 2

3 Doktori /303 A liberális, a nemzeti és a szocialista eszmék, mint a demokratikus eszmék változatai. A liberalizmus túlhaladott volta. A nemzeti eszme relatív demokratizmusa. A szocialista eszme, mint szociális demokrácia. Marx kritika. A német szociáldemokrácia eredményei. IV. Fejezet. Heller munkásságának második szakasza: kritika, programadás, elméleti elemzések 1. A szakasz tartalma és tagolása 2. A kritikai és programadó írások A kritikai elemzés kiindulópontja: a természetjogtan elemzésének tanulságai A jogelméleti logikai pozitivizmus bírálata. - Jellinekkel szembeni kritika - Kelsennel szembeni kritika A történeti-szociológia megközelítések kritikája Saját tudományelméleti álláspont és saját tudományos program 3. Heller államelméletének kifejtése Souveränität monográfiájában Problémaszituáció és kritika Az állam és a jog alapvető fogalmai és a szuverenitás: az akarategység kérdése jogi alapelvek és jogi normák - a jog pozitivitása A szuverenitás mint szorosan vett államelméleti probléma A szuverenitás alanyának problémája - Államszuverenitás és népszuverenitás - Az állam egysége és az államakarat - A jogrendszer egysége egy szuverén államakarat kifejeződése A szuverenitás fogalma és lényege - A szuverenitás a modern állam lényegi ismérve - A szuverenitás jogi korlátai és abszolút jellege A szuverenitás értéke és perspektívája Heller szuverenitáselméletének értékelése 4. A szociális jogállam elméleti megalapozása és Heller demokrácia-fölfogása A Törvényfogalom tanulmány - materiális és formális törvény - a jogállam értelmezése - a materiális jogállam szabadság- és egyenlőségfölfogása a formális jogállam - a törvény és a jogi norma - a Homogenität tanulmány - a politikai uralom és a politikum - Schmitt politikai fölfogásának kritikája - a társadalmi homogenitás jelentősége - a szociális jogállam vagy fasiszta diktatúra alternatívája. V. Fejezet. Heller munkásságának harmadik szakasza: a weimari alkotmány védelmében 1. Heller 1932-ben született írásai Bürger und Bourgeois Ziele und Grenzen einer deutschen Verfassungsreform Autoritärer Liberalismus 2. Heller szerepe a Prussenschlag perben A per elméleti jelentősége Az ún. Preussenschlag A jogi háttér A politikai háttér Az eljárás Heller szerepe az eljárás egyes szakaszaiban Az események jogi relevanciája A 48. (1) alkalmazásának föltételei A 48. (1) alkalmazásából adódó hatáskörök A 48. (2) alkalmazásának föltételei Az anyagi jogi kérdések összefoglalása Az Ist das Reich verfassungsgemäßig vorgegangen? cikkről 3

4 Doktori /303 Az Állambíróság ítélete VI. Fejezet. Heller munkásságának negyedik szakasza: Emigrációban. Összegezés és hangsúlyváltás 1. A Staatslehre keletkezési körülményei és szerkezete 2. Az államtan feladata és módszere Heller Staatslehre-jében A módszertan jelentősége - a módszer elemei - a szubjektum és objektum viszonya az államtanban az államtan a tudományok rendszerében - az államtan kultúratudomány - az államtan valóságtudomány - az államtan struktúratudomány - az államtan politikai tudomány - a politikai elmélet és gyakorlat - a fogalomképzés az államtanban - az alakzatfogalom - Heller dialektikája. 3. A társadalmi valóság elemzése és annak szerepe Heller Staatslehre-jében 4. Az állam elméleti elemezésének szerkezete és logikája Heller monográfiájában 5. Az állam történetisége és a modern állam 6. Az állami egység természeti és kulturális feltételei Módszertani és kritikai megjegyzések - a nép és a nemzet - a társadalmi osztályok - a közvélemény és az állam. 7. A jog mint az állami egység föltétele Az állam és a jog viszonya - a jog hatalomképző jellege - az államhatalom jogképző jellege - az erkölcsi jogi alapelvek - Heller hangsúlyváltása a Souveränität-hez képest. 8. Az állam lényege és fölépítése, mint az állam sajátos törvényszerűsége Az állam társadalmi funkciója: az állam funkciójának alapja és objektivitása - a politikum fogalma - az állam politikai és nem politikai tevékenysége - más szervezetek politikai hatása - állam és egyház, állam és gazdaság. Az állam igazolása: államfunkció és jogfunkció - legalitás és legitimitás - a jogi alapelvek igazoló szerepe - jogszerűség és jogbiztonság - az ellenállási jog problémája. Az állam mint szervezett döntés- és hatásegység: az állam mint valóságos egység - az állam mint szervezet - az állam meghatározása - az akarategység kérdése. 9. Az államhatalom (Staatsgewalt) elemzése Az egység a sokféleségben - az államhatalon struktúrája - a jog hatalomképző jellege - a szuverenitás fogalma - az állam mint szervezet hatalmi viszonyai - a szervszuverenitás kérdése - Heller szuverenitáselméletének tanulságai - az államforma. 10. Heller alkotmányfölfogása A különböző alkotmányfogalmak Heller államelméletében. Az átfogó szociológiai alkotmányfogalom, annak viszonya Schmitt és Smend alkotmányfölfogásához. A normalitás és normativitás viszonya, az alkotmányos alapelvek jelentősége. Az állam alapstruktúrája, mint valóságtudományi alkotmányfogalom. Az átfogó jogi alkotmányfogalom. A materiális alkotmány. A formális alkotmány. Heller Kelsennel és Schmitt-tel szembeni kritikája. Az alkotmányozó hatalom. VII. Fejezet. Következtetések, aktualitások, tanulságok Az elméletek aktualitása általában. A WR államelméletének jelentősége. Az állam elméleti elemzésének főbb típusai. A WR államelméletének aktualitása a politika és a jog viszonya szempontjából. Heller államelméletének jelentősége általában. Eszmetörténet és elmélettörténet viszonya. Immanencia és transzcendencia az államelméletben. Az államelmélet feladatai és mellőzhetetlen alapkérdései. Az állam és a jog viszonya. Az állam mint szervezet. Heller szuverenitáselméletének jelentősége. A szociális jogállam problémájának aktualitása. A WR alkotmányelméleti vitáinak aktualitása ma Magyarországon. 4

5 Doktori /303 Bevezetés Die Weimarer Staatsrechtslehre bleibt faszinierend, doch schwer verständlich. 1 Jelen értekezésnek az a kiinduló gondolata, hogy napjaink állam- és jogelméleti problémáinak a megoldásához jelentős segítséget nyújthat a Weimari Köztársaság (a továbbiakban WR) korának államelméleti vitáinak az ismerete és az azokból adódó tanulságok levonása. Ezek a viták hazánkban kevéssé ismertek. Az utóbbi évtizedben ugyan megnövekedett az érdeklődés Kelsen és Schmitt iránt, de az ő munkásságukat bemutató, elemző írások is csak egy vagy két szerzőre koncentráltak (Kelsen és, Schmitt és ), így viszonylag kevés figyelmet fordítottak a tudományos álláspontokat jelentősen befolyásoló vitákra. A másik két jelentős államtudós, Hermann Heller és Rudolf Smend munkássága nálunk alig ismert. Ezért úgy gondolom, hogy mind az említett Kelsen és Schmitt munkásságának a jobb megértését, mind napjaink aktuális elméleti problémáinak a megoldását elősegíti a WR államelméletének a bemutatása. Arra való tekintettel, hogy a kor államelméletét meghatározó vitáknak egyik központi figurája az egyébként nálunk kevéssé ismert Hermann Heller volt, a kor államelméletét elsősorban az ő munkásságát középpontba állítva kívánom bemutatni, más jeles szerzőkre csak a viták és vitakérdések kapcsán utalva. Ugyancsak elsősorban Heller alapján, az ő elméletét értékelve, kommentálva és bírálva kívánom megjelölni azokat a kérdéseket, összefüggéseket és tanulságokat, amelyeket a jelenlegi problémák szempontjából hasznosnak tartok. Mindez Heller munkásságának az alapos, átfogó és a legfontosabb, legjellemzőbb kérdések esetében részletező bemutatását teszi szükségessé, tekintettel arra is, hogy írásai közül magyarul csak néhány jelent meg, és német nyelvű munkái is Magyarországon csak kevés helyen hozzáférhetőek. Erre azért is szükség van, mert Heller államtana úgy is mint a Staatslehre, és úgy is mint az életmű egésze nehéz olvasmány, egyrészt a fejtegetések gyakran polémikus jellege miatt, másrészt a szerző absztrakttól a konkrét felé haladó dialektikus módszere miatt, ami azzal járt, hogy korábban már tárgyalt kérdésekre más összefüggésben visszatér. Ezért a félreértések elkerülése is részletes idézéseket tesz szükségessé. Heller dialektikus módszere elméletének bemutatása, ábrázolása során is sajátos nehézséget okoz, mivel a lineáris földolgozás, kifejtés csak részletekben követhető, ezért választani kell a fölöslegesnek tűnő ismétlések és a tömörségből adódó nehezen érhetőség között, amikor is az olvasónak magának kell megkeresnie és megtalálnia a ki nem mondott összefüggéseket. Én a magam részéről az ismétlések minimalizálására, utalásokkal való pótlására törekedtem, de azt teljes egészében elkerülni nem tudtam. A Hellerrel foglalkozó szakirodalom tanulmányozása is arról győzött meg, hogy egy egyszerűbb, tisztán lineáris vagy tematikusan tagolt ábrázolás elkerülhetetlenül egy leegyszerűsített, lebutított Heller képet eredményezne, és jelentős mértékben elsikkadnának az életmű értékei és tanulságai. Ezért az eligazodást megkönnyítendő az értekezés elején közlöm annak részletes tartalomjegyzékét, az értekezésben pedig jegyzetekkel utalok a máshol elemzett kapcsolódó kérdésekre. További módszertani nehézséget okozott Heller álláspontjának bizonyos kérdésekben bekövetkezett módosulása. Azt a megoldást választottam, hogy Heller munkásságát elsősorban időbeli szakaszai szerint ábrázoltam, a változásokat utolsó nagy összegző munkája kapcsán mutattam be. Heller államelméletének átfogó, szociológiai 1 A weimari államelmélet elbűvölő marad, de nehezen érthető. Christoph Möllers: Der Methodenstreit als politischer Generationenkonflikt, 399. old. 5

6 Doktori /303 megalapozásra törekvő jellege és a politikával szembeni nyitottsága bizonyos szelekciót tett szükségessé. Az értekezés terjedelmileg nagyrészt ábrázoló, bemutató jellegű, ezekhez a részekhez kritikai elemzések társulnak, alapvető mondanivalója azonban a levont tanulságokban és legalábbis a szerző szándéka szerint az államelméleti problémák elemzésére vonatkozó javaslataiban van. Olyan következtéseket igyekeztem levonni, amelyek arra irányulnak, hogy ma milyen kérdések adódnak Heller gondolataiból, problémafölvetéseiből és válaszkísérleteiből. Ezeket röviden az értekezés utolsó fejezetében foglalom össze. Heller és vitapartnerei nézetei különbségének részletezőbb bemutatásától, vitáik korábban tervezett elemzésétől terjedelmi okok miatt el kellett tekintenem. Ezeknek a vitáknak egy részét korábbi írásaimban és konferencia-előadásaimban elemeztem. Az értekezés függelékében közlöm a témakörrel foglalkozó publikációimat. 6

7 Doktori /303 I. fejezet Az államelmélet a Weimari Köztársaság időszakában A weimari köztársaság (WR) időszakában gazdag és sokszínű államelméleti irodalom jött létre, amelyet éles viták jellemeztek. 2 Ez az államelmélet máig érvényes tanulságokkal szolgál mind az elmélet belső vitáit, mind pedig az elmélet és a politikai gyakorlat viszonyát illetően. Ennek ellenére az utókor egy ideig nem kívánt foglalkozni ezzel az örökséggel, aminek alapvetően politikai okai voltak azon természetesnek mondható emberi beállítottság mellett, amelynek éppen a mindenkor történelmi értelemben vett tegnap a legkevésbé érdeklődésre méltó. Németország keleti felén a weimari időszak államelméletének egészét sommásan elutasították, mint amelyik a német történelem negatív tradícióit hordozza, illetve fejezi ki. Az államelmélet konzervatív képviselőit - nem minden alap nélkül - mint a nemzetiszocializmus szálláscsinálóit bélyegezték meg, a liberális és demokratikus tábort pedig ezért marasztalták el, mert gyöngeségével maga is hozzájárult a fasizmus hatalomra jutásához. (Az NDK-ban Labandot pl. összegyűjtve kiadták, Hermann Hellerről egy szót sem ejtettek.) Németország nyugati felében az ország demokratikus újjászervezésében jelentős szerepet vállalt az amerikai emigrációból hazatért (vagy esetleg csak hazalátogató) demokratikus értelmiség, amelynek nem elhanyagolható hányada a weimari időkben többnyire szociáldemokrata színekben maga is részese volt az államelméleti vitáknak. (Ernst Fraenkel, Otto Kirchheimer, Franz Leopold Neumann voltak közülük a legjelentősebbek.) Ezek a tudósok azonban német államjogászból politológussá, méghozzá többékevésbé amerikai politológussá váltak és az angolszász politikatudomány fölényét és adaptációjának a szükségességét hirdették a jogászi alapokon nyugvó államelmélettel szemben. Ez nem pusztán tudományelméleti meggyőződésen alapult, nem pusztán a szociologikusabb szemléletnek a normatív vizsgálódásokkal szembeni előnyeire hivatkozott, hanem határozott aktuálpolitikai jelentőséggel bírt. E fölfogás szerint ugyanis az angolszász politikatudomány demokratikus tudomány, szemben az autokratikus vonásokat hordozó államelmélettel, 3 ezért a politikatudomány meghonosítása és a tudományban valamint a közéletben hangsúlyos szerephez való juttatása a demokratikus Németország megteremtésének nélkülözhetetlen föltétele. Sajátos módon tehát közvetlenül a háború után a weimari köztársaság államelmélete az Elba mindkét partján széles körben elutasítással találkozott: Keleten azért, mert weimari volt, Nyugaton azért, mert államelmélet volt. Ez az államelméletellenesség egyes szerzők esetében odáig jutott, hogy a német társadalomelméleti - közjogi gondolkodás konzervatív és autokratikus vonásaiért az államelméletet és az állam hagyományos fogalmát tette felelőssé, pontosabban azt a szemléletet, amelyik az 2 Az egyértelműség miatt jegyzem meg, hogy az államtan és államelmélet kifejezéseket azonos értelemben használom, pusztán stiláris megfontolásokból váltogatom őket. A két kifejezés tudományrendszertani megkülönböztetésének nincs elméleti alapja. Ezt mutatja a korabeli szóhasználat is. Így többek között Hermann Heller úgy fogalmazott, hogy Németországban kialakult egy elkülönült tudományág, amelyet rendszeresen általános államtannak vagy államelméletnek (Allgemeine Staatslehre or Staatstheorie) neveznek. (Heller Political Science, 51. old. vö. még ehhez Szilágyi Péter: A tiszta jogtan államelméleti fogantatása. In: Hans Kelsen jogtudománya. Tanulmányok Hans Kelsenről (Szerk.: Cs. Kiss Lajos), Gondolat, Budapest, old. Az általános államtan címet viselő művek heterogenitásáról Lehnert: Eine Allgemeine Staatslehre ist seit der Jahrhundertwende in dutzenhaften Varianten präsentiert worden. Lehnert, Detlef Stataslehre ohne Staat? 7. old. 3 Markánsan képviseli ezt az álláspontot Bracher, Karl Dietrich: Staatsbegriff und Demokratie in Deutschland. In: PVS 1968 /1: old. 7

8 Doktori /303 állam fogalmát tekintette az alapvető kategóriának és nem a kormányzatot, mint azt az angolszász politikatudomány tette. 4 Ehhez kapcsolódott az is, hogy a háború után Németország nyugati felén sokan (köztük Radbruch) a weimari alkotmányt és közvetve a kor egyik vagy másik államelméleti irányzatát tették felelőssé a köztársaság bukásáért és Hitler hatalomra jutásáért. 5 Az államelmélet azonban túlélte a politikatudomány támadásait. Kezdetben csupán meghúzódott az egyetemek jogi karain, majd egyre nagyobb tudományos és közéleti szerepre tett szert, amit a publikációk, mindenekelőtt a monográfiák és tankönyvek növekvő száma mutat. Ez a tudományos folyamat szorosan összekapcsolódott az NSZK Alkotmánybíróságának egyre növekvő politikai jelentőségével. 6 Ilyen körülmények között érthetően jelentkezett az előzmények iránti érdeklődés: először még az ötvenes évek végén a nácizmus idején kompromittálódott Carl Schmitt munkássága iránt 7, majd a hatvanas évek végétől az ellenpólus, a szociáldemokrata Hermann Heller került az érdeklődés előterébe. 8 A nyolcvanas évektől pedig mindinkább kibontakoztak azok a törekvések, amelyek a kor államelméleti vitáit szélesebb spektrumban igyekeztek bemutatni és elemezni. A weimari köztársaság államelmélete tehát kapós témává vált és ez az érdeklődés napjainkig sem lankadt. Aktualitását azonban nemcsak az államelmélet mibenléte körüli viták adják, hanem a vitákból adódó tartalmi jellegű tanulságok és - egyre inkább - maga Weimar. A weimari köztársaság államelméletét sajátos körülmények összekapcsolódása tette olyan jelentőssé. Ezeknek egyik csoportját az elméleti előzmények, hagyományok képezték, a másikat pedig a történeti-politikai háttér. 1. A német államelmélet és államtudomány 1918 előtt Az államról való német elméleti gondolkodásban nem függetlenül a német történelem sajátos alakulásától az állam fogalmának, mibenlétének a vizsgálata során nagy hangsúlyt kapott, központi kérdéssé vált, hogy miben rejlik az állam egysége, mi az, ami a különböző jelenségeket állammá kapcsolja össze, állammá teszi. A 19. század második felében, az ún. kisnémet egység dinasztikus úton történő megvalósulási folyamatával, Bismarck politikai sikereivel párhuzamosan és attól nem függetlenül az állammal foglalkozó német gondolkodásban háttérbe szorult a század elejére jellemző filozófiai és politikai megközelítés és az állam jogpozitivista szemlélete vált uralkodóvá. A Német Szövetség időszakában közös német közjog hiányában az államelmélet és az államjogtudomány jogkiegészítő szerepet is betöltött, az 1866/1871- es politikai fordulat után viszont az írott alkotmány értelmezése lett a fő feladat. Ez idézte elő a normatív jogpozitivizmus dominanciáját, amelynek a legjelentősebb 4 Bärsch, Claus-Ekkehard: Der Staatsbegriff in der neueren deutschen Staatslehre und seine theoretischen Implikationen. Duncker & Humblot, Berlin old. 5 Gusy, Christoph: Die Weimarer Reichsverfassung Tübingen Mohr, old. 6 Vö. Jann, Werner Staatslehre Regierungslehre Verwaltungslehre In: Bandemer/Wewer (Hrsg.) Regierungssystem und Regierungslehre. Lester Budrich, Opladen, old. 7 Vö. Cs. Kiss Lajos: Bevezetés. Carl Schmitt jelentősége. In: Carl Schmitt jogtudománya. Tanulmányok Carl Schmittről. Gondolat, Budapest, old. 8 Erről lásd Staff: Der soziale Rechtsstaat. Zur Aktualität der Staatstheorie Hermann Hellers. In: Müller, Christoph/Ilse Staff (Hrsg.): Der soziale Rechtsstaat. Gedächtnisschrift für Hermann Heller Nomos Verlagsgesellschaft Baden-Baden old. 8

9 Doktori /303 képviselői Carl Friedrich von Gerber ( ) és Paul Laband ( ) voltak, akik a jogtudományból minden társadalmi elemet ki akartak rekeszteni. 9 A század utolsó évtizedeiben azonban megjelent ennek a formális, csak jogászi szemléletnek a kritikája is, méghozzá mind a jogtudományon mind pedig a kialakuló szociológia tudományán belül. A szociológiai szemlélet jogtudományon belüli képviselőinek egy része (Gierke) a történeti jogi iskola hagyományaihoz kapcsolódva az ún. organikus államelmélet híve volt. A szociológiai szemlélet korszerűbb változata elsősorban Rudolf von Jhering ( ) nevéhez fűződött, aki pályája második felében szembefordult a hagyományos törvénypozitivizmussal és megalapozta az ún. érdekkutató jogtudományt, ami egyben a jogtudománynak a szociológiai szemléletmód előtti nyitását is előkészítette. 10 Ebből a fölfogásból az államelmélet vonatkozásában az következett, hogy a hagyományos államjogi pozitivista szemlélet keretein túl kell lépni, az államelméletnek a különböző társadalmi csoportok és rétegek érdekeit is vizsgálódásai körébe kell vonnia. A Laband féle pozitivizmussal szembeni kritikát fölerősítette Bismarck bukása: a szűkszavú és személyre szabott 1871-es alkotmány hiányosságai, hézagai, 11 az írott alkotmány és az alkotmányos valóság eltérései mind inkább nyilvánvalóvá váltak. A kritika nem korlátozódott az államjog dogmatikájára, hanem az államtanra is rányomta bélyegét. Ennek a helyzetnek volt a kifejeződése Georg Jellinek ( ) munkássága, aki a jogpozitivista és szociológiai államelméletek szintézisére törekedett. Az elméleti előzmények közül legjelentősebb hatást a weimari köztársaság államelméletére ezért is Georg Jellinek fölfogása gyakorolta, aki fő művében, az először 1900-ban, végleges formájában pedig 1913-ban megjelent Allgemeine Staatslehre c. munkájában összegezte és mondhatni megkoronázta a XIX. század államelméletét. Elmélete a szó eredeti értelmében Ianus arcú: visszatekintve összefoglalta a XIX. század államtanát, előretekintve pedig megalapozta a XX. század első harmadának vitáit. Jellinek az államelméletnek a XIX. század végére kialakult helyzetét négy pontban összefoglalva jellemezte: a) nyilvánvalóvá vált, hogy az államnak két lehetséges szemléletmódja van, mégpedig a társadalmi és a jogi; b) nincs szükség külön filozófiai államtanra, állammetafizikára: annak spekulatív elemei ugyanis a filozófiába, az államtan alapelveire vonatkozó fejtegetései pedig magába az államtanba tartoznak; c) az általános államtan nem a hatályos jogot, hanem tudományos tételeket tartalmazó elmélet; d) elfogadottá vált az elméleti és a gyakorlati (alkalmazott) államtudományok, így az államtan és a politika szigorú különválasztásának igénye. Az kialakult helyzet legfőbb negatívumát Jellinek a módszertani tisztázatlanságban látta, amely egyrészt olyan homályos fogalmak használatában nyilvánul meg, mint az állam természettana, fizikája, fiziológiája; másrészt pedig abban, hogy az államtan és a politika különválasztása a német közjogtudományban nem valósult meg következetesen. Annak legjelentősebb képviselői, Gerber és követői ugyanis öntudatlanul politizálnak, amikor állítólagos jogtételekből általuk joginak 9 Gerber és Laband államelméletéről bővebben lásd Szilágyi Péter: Jhering jogbölcselete és hatása az államelméletre. In: Rudolf von Jhering és jogelméletének hatása (Szerk.: Frivaldszky János Pokol Béla), PPKE JÁK, Budapest, old. 10 Jheringnek az államelméletre gyakorolt hatásáról lásd Szilágyi Péter: Jhering jogbölcselete és hatása az államelméletre. In: Rudolf von Jhering és jogelméletének hatása (Szerk.: Frivaldszky János Pokol Béla), PPKE JÁK, Budapest, old. 11 Az 1871-es alkotmány hézagosságának politikai okairól Haffner, Sebastian: Poroszország egy porosz szemével Európa kiadó, old. 9

10 Doktori /303 nyilvánított, valójában azonban politikai következtetéseket vonnak le. Éppen ezért egy, a lehetőségek szerint objektív közjogtudomány kiépítése olyan alapfogalmak kimunkálását igényli, amelyeket kezdetben mellőzhetőnek hittek. 12 Lényegében tehát arról van szó, hogy Jellinek szerint a közjog és a közjogtudomány továbbfejlesztésének, tökéletesítésének is előfeltétele az általános államtan kidolgozása. Ez az összefüggés fordítva is igaz: az államtan célja és feladata eszerint éppen az, hogy a közjogtudományt elméletileg megalapozza. Jellinek előbb idézett megállapításai és törekvései jól mutatják általános államtanának a korábbi német államtudományhoz való viszonyát, amelyet egyfelől a kontinuitás, tehát a problémafölvetésben és a megközelítésmódban kifejeződő alapvetően jogászi szemlélet, másfelől pedig a meghaladásra való törekvés, a diszkontinuitás mozzanata jellemez. Ez utóbbi maga is két vonatkozásban fejeződik ki. Ez először is a jogászi pozitivizmus egyoldalúságainak korrekciójában, szociológiai szempontból történő kiegészítésének igényében, vagyis egy sajátos totalitásszemléletben 13 nyilvánul meg, ezért erősen vitatható az az értékelés, amely Jellineket sommásan a jogpozitivizmus reprezentánsaként tünteti fel. 14 Jellinek államelméletének másik új eleme a módszertani tudatosság és megalapozottság-igény, amely alapvetően az újkanti filozófiának a különbségeket hangsúlyozó, a különböző jelenségeket egymástól elválasztó szemléletmódjából táplálkozik, és elsősorban Windelband és Rickert filozófiájára épül. E két elem a totalitásszemlélet és az újkanti hatás között ellentmondás feszül, ami a német államtudomány XIX. századi fejlődésének sajátosságaival magyarázható. Ezt a fejlődést alapvetően két tendencia jellemzi: egyrészt a tudományosságra való fokozott törekvés és az ennek elemeként jelentkező depolitizálódás, másrészt pedig a tudomány rendszerének differenciálódása. 15 Ez a két tendencia annyiban függ össze, hogy a diszciplináris differenciálódás az egyes szakok tárgyterületének a szűkülését eredményezi, a szűkebb területek vizsgálata esetén nagyobb a valószínűsége az erősen politikai jellegű kérdések elkerülésének, mivel ebben az esetben a szakmai állásfoglalások ritkán alapoznak meg közvetlenül átfogó jellegű, tehát társadalompolitikailag is releváns vagy konfliktusokat generáló alternatív javaslatokat. 16 Ezt a helyzetet figyelembe véve úgy tűnik, hogy Jellinek elméletének belső ellentmondásossága főleg azon alapul, hogy bár a tudományosság-igényt és az ezzel járó depolitizálódást tükrözte, ám szembekerült a differenciálódás tendenciájával és emiatt egyszerre akarta megőrizni és meghaladni az újkanti módszertisztaság követelményét. Jellinek munkásságából különösen két kérdés volt olyan, amelyik vitákat kiváltva jelentős mértékben megszabta az államelmélet későbbi alakulását. Az egyik ezek közül az állam két oldalának a megkülönböztetése és ezzel összefüggő módszertani és rendszertani fölfogása, a másik pedig az állam meghatározásának a kérdése volt. Jellinek elméletének alapvető jellemzője, hogy az állam jogpozitivista és szociológiai vizsgálatának az összekapcsolására törekedett, ami az ún. két oldal elméletében öltött testet, miszerint az államnak két oldala van, egy társadalmi és egy jogi oldala, és ennek megfelelően az államelméletnek is két része, az állam 12 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 13 Vö. Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre , 147. old. 14 Vö. Determann, Christian: Jellinek, Georg. In: Staatslexikon (6. Auflage) 4. Bd hasáb 15 Maier, Hans: Politik und Politikwissenschaft an den deutschen Universitäten. Passauer Universitätsreden H old. 16 Erről bővebben: Szilágyi Péter: Jogi alaptan Budapest, ELTE Eötvös kiadó, old. 10

11 Doktori /303 társadalomtana és az állam jogtana. 17 Ezzel az államnak a jogpozitivizmus fogalmait, rendszerezéseit és szemléletmódját megőrző jogtana mellé állítja annak társadalomtudományi, szociológiai és szociálpszichológiai szemlélettel jellemezhető társadalomtanát. Ezáltal Jellinek az államelméletet más tudományágak és kérdésföltevések előtt is nyitottá tette; a Laband nevével fémjelzett pozitivista államjogtudománytól eltérően visszautalt az államcélról kialakított korábbi elméletekre, szociológiai és történeti, sőt filozófiai és teológiai megközelítésekre is. 18 Az állam kettős jellegét mindjárt műve elején rögzíti, azzal a szinte evidenciavagy axióma-jellegű kijelentésével, hogy az állam ugyanis egyrészt társadalmi képződmény, másrészt jogintézmény. 19 Másutt arról ír, hogy az állam sokrétűségének megfelelően sokféle szempontból vizsgálható. Ebből adódik az államtudomány specializálódásának szükségessége. 20 E tételeinek alátámasztására Jellinek abból a valóban evidens megállapításból indul ki, hogy alig van olyan területe a mindennapi emberi tevékenységnek, amelyik ne volna kapcsolatban az állammal. A gondolatmenet azonban nem meggyőző: a sokféle jelenséggel való kapcsolatból még nem következik a sokrétűség. Ugyanúgy az sem nyert bizonyítást, hogy az államnak éppen két - és nem egy vagy öt - oldala van, s Jellinek tételét lényegében elmélettörténeti utalásokkal, az egyoldalúságok elutasításával próbálja alátámasztani. 21 Jellinek államelmélete azonban nem jellemezhető sommásan az állam kétoldalú elméleteként (Zwei-Seiten Theorie), mint azt Kelsen teszi 22, mivel Jellinek megközelítésmódja összetettebb, az többrétegű. 23 Ebből a többrétűségből azonban számos esetben egymásnak ellentmondó vagy legalábbis akként értelmezhető megfogalmazások adódnak, ami érthetően további problémákat vet föl. Amint arra Schluchter rámutat, először is kérdéses, hogy Jellinek valójában mit képviselt: az államnak vagy pedig a jognak a kétoldalú elméletét, ugyanis az államnak a jogi oldala maga is kettős életet él, egyrészt, mint tényleges joggyakorlat, másrészt, mint norma. 24 Vagyis eszerint az államnak két oldala van, egy társadalmi és egy jogi, amelynek ismét két oldala van, a norma és a ténylegesség. Ez utóbbinak - mivel az maga is társadalmi hatalom - kérdéses a viszonya az állam társadalmi oldalához, hogy attól mennyiben különbözik illetőleg mennyiben esik egybe. Az oldalak többrétűségét mutatja az is, hogy Jellinek az állam társadalmi és jogi oldala mellett esetenként annak természeti, illetve pszichikai, etikai és gazdasági oldaláról is beszél. A módszertani megalapozás szükségességét ugyancsak a korábbi államelmélet kritikájával indokolja, 25 de emellett utal más területek metodológiai eredményeire, azok analóg alkalmazásának lehetőségére is. Így nagyon jellemző az a megállapítása, hogy a régi bizonytalan módszerek vagy inkább a régi módszernélküliség a jelen 17 Talán nem fölösleges fölhívni arra a figyelmet, hogy a Staatsrechtslehre kifejezésnek két jelentésrétege van: egyfelöl mint az állam jogi elmélete, másfelől mint a pozitív államjognak (alkotmányjognak) az elmélete. A kettő természetesen átfödi egymást, de Jellineknél az előbbi jelentés dominál, Hellernél pedig az utóbbi. 18 Robbers: Die Staatslehre der Weimarer Republik old. In: Jura 1993/2: old. 19 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 20 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 21 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 22 vö. Kelsen: Der soziologische und der juristische Staatsbegriff 1. Aufl. 1922, 2.Aufl. JCB Mohr Tübingen, old. 23 Schluchter: Entscheidung für den sozialen Rechtsstaat 2. Aufl Nomos Verlaggesellschaft Baden- Baden, 17. old. 24 vö. Schluchter: Entscheidung für den sozialen Rechtsstaat old., továbbá Jellinek: Allgemeine Staatslehre 138. old. 25 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 11

12 Doktori /303 követelményeinek már nem felel meg. Az új módszerek azonban csak keletkezőben vannak (...). Ezért kell ma az alapvető állami jelenségek körében végzett minden vizsgálódásnak az újabb ismeretelméleti és logikai kutatások eredményein alapuló módszertani elvek rögzítésével kezdődnie. 26 Ez a megállapítás úgy is értelmezhető, mint a szociológiai módszer alkalmazásának igénye. Emellett szól az is, hogy Jellinek fölfogása sok tekintetben rokon Max Weberével. 27 Az államtan területén két módszert különböztet meg: a jogi és a röviden nemjoginak nevezett történeti-szociológiai-politikai módszert, amit máshol történetipolitikainak nevez. 28 A jogi módszerrel viszonylag keveset foglalkozik. Úgy fogalmazza meg, mint egyrészt a jogi jelenségekből nyert absztrakciónak, másrészt az így létrejött normákból való dedukciónak kizárólag a jogászok által gyakorolt művészetét, feladatát pedig a jogi normák tartalmának a megállapítására korlátozza. 29 A módszertisztaság követelményét az államjog számára csak a jogászi módszer számít, az idegen módszerek bármilyen behatását vissza kell utasítani 30 a vizsgált tárgyainak különbözőségével indokolja. Szerinte ugyanis az újkanti fölfogás más képviselőitől eltérően nem a módszer teremti a tárgyat, hanem a módszernek kell alkalmazkodnia a földolgozandó anyag sajátosságaihoz 31, vagyis az eltérő tárgy teszi szükségessé az eltérő módszer alkalmazását. Jellinek több ízben azt is erőteljesen hangsúlyozza, hogy a jogi módszer önmagában nem elégséges, az általa nyert ismereteket ki kell egészíteni a nem jogi módszer útján szerzettekkel 32 ; nyitva marad azonban az a kérdés, hogy mit jelent az állam esetében az ismerettárgy eltérő jellege és hogyan valósítható meg a különböző módszerekkel nyert eredmények szintézise. Jellinek más, ugyancsak a jogi módszerre vonatkozó megjegyzései ugyanakkor ellentmondani látszanak a módszertisztaság követelményének. Labanddal egyetért abban, hogy a jogi dogmatika tisztán logikai gondolkodási tevékenység, de rögtön hozzáfűzi, hogy a jogtételek tartalmának megállapítása azonban a tiszta logikával nem lehetséges, mert az ilyen problémák csak azon konkrét politikai erők beható értékelésével oldhatók meg, amelyek ezeket az alapvető intézményeket kialakították. 33 Az állam jogi vizsgálata kapcsán annak tárgyaként a jogi normákat, valamint a valóságos állami folyamatoknak a jogi normákhoz való viszonyát jelöli meg. 34 Ez utóbbi viszont már túlmutat a jogi módszeren és a jogdogmatikán, így implicite a szociológia módszer igényléseként is értelmezhető, noha maga Jellinek kifejezetten leszögezi, hogy a jogi megközelítés eszköze kizárólag jogi lehet, s az állami jogi megismerésmódját a társadalmival semmiképpen sem szabad összekeverni. Jellinek a Sein és a Sollen elválasztásával és az objektív Sollen - kijelentések lehetetlenségének az állításával elutasítja az államelmélet bármiféle természetjogi fölfogását, az állam kettős természetével pedig az államelmélet monista konstrukcióit. A monizmus elutasítása azonban ontológiailag homályos, mivel ugyanannak az államnak és két oldalának a viszonya nem tisztázott, módszertanilag pedig az idézettekből kitűnően ellentmondásos. A kettő nem kettő, hanem több, illetőleg nem mindig 26 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 27 Jellinek és Weber kapcsolatáról részletesebben lásd Staff, Ilse: Staatslehre in der Weimarer Republik. In: Staatslehre in der Weimarer Republik Hermann Heller zu ehren. Herausgegeben von Christoph Müller und Ilse Staff: Suhrkamp. Frankfurt am Main, old. 28 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre és 137. old. 29 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 30 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 31 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 32 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre , vö. még old. 33 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 34 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 12

13 Doktori /303 egyértelmű, hogy melyik is az a kettő. Nézetem szerint ennek az alapja az, hogy Jellinek elméletileg nem reflektálta az oldalak, a módszerek és a fogalomképzés viszonyát. Ezért is a szakirodalomban Jellinek álláspontját igen eltérő módon értékelték. Herwig szerint a Jellinek által történeti-politikainak nevezett módszer valójában szociológiai. Azt heidelbergi barátjához, Weberhez hasonlóan Jellinek is magyarázó, azaz kauzális kapcsolatokat kimutató és a kauzális kapcsolatok kimutatása révén a társadalmi cselekvés legitimációs alapjait föltáró módszernek nevezi. Ezért Jellineknek a fogalomelemző jogászi pozitivizmussal szembeni kritikája 35 nem jelenti azt, hogy a politikát az államjogtanba integrálni akarná, hanem csak azt, hogy az értékítéletektől módszeresen megtisztított társadalmi elemeket, mint az állam és a jog kauzális magyarázó tényezőit kívánja figyelembe venni. 36 Többen értékelik úgy Jellinek fölfogását, hogy a szociológiai és a jogi megközelítés egyenrangúságát nem sikerült biztosítania. Martin Drath szerint a jogi ismereteket mintegy ráakasztotta a szociológiai ismeretanyagra, így lényegében egy szociológiai államelmélet maradt vissza. 37 Mások szerint viszont Jellinek államelmélete lényegében jogpozitivista államtan, némi szociológiai körítéssel vagy mártással. Az állam társadalmi és jogi oldalának kettősségéből következik az államtan két részre bontása és ennek megfelelően a társadalmi és a jogi államfogalom megkülönböztetése. Az államfogalom meghatározása során Jellinek szakított azzal a mindennapi gondolkodáshoz közelálló és az elméletben is sokak által (pl. Kant) által képviselt fölfogással, miszerint az állam emberek sokaságából áll. Ehelyett úgy vélte, hogy az állam emberi magatartásokból és azok hatásaiból áll. Erre vonatkozó fölfogását Jellinek az állam társadalomtanában, "Az állam lényege" c. fejezetben fejtette ki. Gondolatmenete két társadalomontológiai előföltevésből indul ki. a) Az állam térben és időben lejátszódó folyamatok sokaságából áll. 38 Az állami folyamatok összességükben más társadalmi jelenségekhez hasonlóan emberi cselekvések, és azok hatásai, 39 az állam végső objektív elemei tehát az emberek közötti kapcsolatokban megnyilvánuló meghatározott tevékenységek. 40 Ezért az állam nem önálló szubsztancia, hanem kizárólag funkció; az e funkció alapját képező szubsztanciát továbbra is az emberek alkotják, más társadalmi jelenségekhez - pl. nyelv, vallás, tudomány, stb. -hasonlóan. 41 b) Minden cselekvés pszichikus tevékenység 42, ezért a társadalmi folyamatok csak akkor tárhatók föl, ha az azokat okozó és kísérő pszichikus aktusokat ismerjük. 43 Ennek megfelelően az állam, mint funkció kizárólag pszichikus jellegű, s ha fizikai hatásokat vált is ki, azok mindig pszichikailag közvetítettek, 44 hiszen a társadalomban minden külső történés akarat által föltételezett. Ez a fölismerés az államot az objektumok világából a szubjektumokéba helyezi át. 45 Ezekből a kiinduló tételekből az következik, hogy először is meg kell keresni azt a tényezőt, amely az egyes emberi cselekvéseket egységbe foglalja (ez a kérdés utóbb a 35 Vö. Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 36 Herwig, Hedda J.: Georg Jellinek. In: Sattler (1972) 76. old. 37 Drath 1952: 41, sköv, illetve vö. Schluchter: Entscheidung 20 old. 38 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 39 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 40 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 41 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 42 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 43 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 44 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 45 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 13

14 Doktori /303 XX. század első felének államtanában a központi problémává válik). Ezt a szubjektív, pszichikus mozzanatok körében kell keresnünk, mivel az egység úgy jön létre, hogy a számtalan társadalmi cselekvés közül azok egy része kiválik, és az államilag cselekvő valamint az azt megfigyelő személyek tudatában összekapcsolódik. 46 A továbbiakban a gondolatmenet többször megtörik. Jellinek minden előzmény és magyarázat nélkül megállapítja, hogy az állam emberek sokaságának akarati viszonyaiból áll, vagyis az állam végső objektív összetevői az uralmon lévők és az uralom alatt állók akarati viszonyai. 47 Ezek a viszonyok azonos jellegűek és magasabb fogalmak alá rendelhetők, ezért meg kell keresni az államot alkotó akarati viszonyok egységesítő elvét. Ez az egység nem pusztán területi, időbeli, kauzális vagy formális jellegű, hanem teleológiai egység. Emberek sokaságát a tudatunkban az egyesíti, ha őket állandó és belsőleg koherens célok kapcsolják össze egymással. Minél intenzívebbek ezek a célok, annál erősebben nyilvánul meg az állam egysége, amely kifelé egy szervezet, azaz olyan személyek révén is kifejeződik, akik arra hivatottak, hogy az egységesítő célmozzanatokról saját tevékenységükkel gondoskodjanak. Az ilyen szervezett, emberekből álló célegységeket nevezi Jellinek szövetségegységeknek. Az állam közelebbről meghatározva tehát szövetségegység (Verbandseinheit) 48. E szövetségegység jellegét konkretizálva Jellinek kijelenti, hogy a szövetségegységben összefoglalt állami akarati viszonyok lényegileg uralmi viszonyok, mert csak az állam rendelkezik azzal a hatalommal, hogy saját akaratát mások akaratával szemben föltétlenül érvényre juttassa. Ugyanakkor csak ez a hatalom eredeti, tehát jogilag nem más hatalomból származtatott. Elemzései összefoglalásaként a társadalmi államfogalmat Jellinek a következőképpen határozza meg: Az állam letelepedett emberek eredeti uralkodó hatalommal fölruházott szövetség-egysége. 49 Abból a gondolatból, hogy az állam egysége teleológiai egység, logikusan következik az állami célok fontossága. Az államot Jellinek szerint a megvalósított állami célok legitimálják. 50 Az állami céloknak illetve tevékenységeknek két csoportját különbözteti meg: azokat, amelyeket kizárólag az állam láthat el, és azokat, amelyeknél az állam rendező, támogató vagy védelmező tevékenységével csupán hozzájárul a társadalmi életmegnyilvánulásokhoz. 51 Az állami tevékenység terjedelmét illetően álláspontja alapvetően liberális, az individualitás szabad kibontakozását az egyik legmagasabb rendű közösségi érdeknek tekinti. 52 Az állami célok figyelembevételével Jellinek a modern államra vonatkozóan egy konkrétabb meghatározást is ad; eszerint a mai állam egy népnek tervszerű, centralizáló, külső eszközökkel dolgozó tevékenység által az egyéni, a nemzeti és az egész emberiségre vonatkozó szolidáris érdekeket a haladás irányában kielégítő, uralkodó és jogi személyiséggel rendelkező szövetsége. 53 Ez a meghatározás annyiban értékelő jellegű, amennyiben az annak meg nem felelő állam csökkent értékű, bár nem szűnik meg állam lenni. Az állam társadalmi fogalmához kapcsolódóan fogalmazza meg Jellinek az állam jogi fogalmát, amely szerint az állam egy letelepedett nép eredeti uralkodó hatalommal fölruházott testülete. 54 Már a két meghatározás összevetéséből is kiderül, 46 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 47 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 48 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 49 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 50 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 51 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 52 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 53 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 54 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 14

15 Doktori /303 hogy a két fogalom lényegében azonos egymással, de még inkább nyilvánvaló ez, ha figyelembe vesszük, hogy az állam, mint testület szubsztrátumát olyan emberek alkotják, akik egy szövetségegységet képeznek. 55 A különbség pusztán abban rejlik, hogy a jogi fogalom jogalanyként ragadja meg az államot, amelynek jogi személyisége a természetes személyek által hordozott, azoktól azonban mégis függetlenedő és önálló egységgé sűrűsödött akaratot jelenti. 56 További, az államtan jellegére is kiható többértelműség rejlik Jellineknek az állammal foglalkozó tudományok rendszerezésére vonatkozó fölfogásában. Egyrészt ugyanis az állam két lehetséges szemléletmódjaként a társadalmi és a jogi megközelítésmódot állítja szembe egymással; másrészt viszont az elméleti jellegű államtant és a politikát, mint gyakorlati jellegű államtudományt. 57 Jellinek egyes megjegyzései ellentmondani látszanak annak, hogy fölfogása vitathatatlanul egy kétlépcsős rendszerezési törekvésként lenne értelmezhető. Nála ugyanis - mint arra Schluchter is utal 58 nemcsak az államjogtan és az államszociológia viszonyának a meghatározásáról van szó, hanem egyben annak a kérdésnek a megválaszolásáról is, hogy az állam megismerésében a szociológia és a jogi mellett milyen részesedés illet meg más további szemléletmódokat, mindenekelőtt a politikait. Schluchter értelmezése szerint, noha az államtan két fő részt fog át, az állam társadalomtanát és jogtanát, annak azonban a politikáról szóló tant is tartalmaznia kell. Ha ugyanis az államjogtan minden politikai összefüggéstől eltekintene, és a normák világát az államélettel fölcserélné, megállapításai csaknem minden értéküket elveszítenék. 59 Jellinek kísérlete tehát, hogy az általános államtan módszerét és szerkezetét meghatározza, ambivalens. Egyrészt az államtannak és a politikának, mint tudománynak az elválasztása a leíró kijelentések és az értékítéletek megkülönböztetésével esik egybe, aminek megfelelően az általános államtan mindkét részével együtt a politikától alapvetően különböző tudománytípust jelent. Másrészt viszont az állam társadalomtanát a kauzális - magyarázó módszer alapján választja el az állam normatív-dogmatikus módszerrel dolgozó jogtanától és ezáltal a politikát és az államjogtant - legalábbis implicite - egymás mellé állítja. Ez viszont azt jelenti, hogy a politikával, mint tudománnyal és az államjogtannal szemben az állam szociológiája képvisel egy önálló tudománytípust. Az elvi választóvonal tehát egyrészt az államszociológia és az államjogtan másrészt pedig a politika között húzódik, máskor viszont egyfelől az államszociológia, másfelől pedig az államjogtan és a politika között. Noha Jellinek mindhárom tudományágat az államelmélet központi alkotó elemévé kívánta tenni, az említett homályosságok miatt az integrálódás módja kérdéses, a politikai szemléletmóddal való kiegészítés hogyanja rejtélyes maradt. 60 Jellinek elmélete nemcsak a megelőző német államtudomány összefoglalását és a kontinuitás alapján való továbbfejlesztését jelentette, hanem újabb problémákat vetett föl, illetve hordozott magában, mivel számos következetlenség és ellentmondás terhelte, ami kritikára, vitára ösztönzött, amit tovább erősített az újkanti filozófia hatására megélénkült tudományelméleti-módszertani érdeklődés. Ezért gondolták úgy sokan, 55 Jellinek, Georg: Allgemeine Staatslehre old. 56 Jellinek, Georg: Gesetz und Verordnung old. 57 Erről bővebben lásd Szilágyi Péter: Előszó. In: Georg Jellinek: Általános államtan. (Ford. Szilágyi Péter) Osiris-Századvég, IX-X. old. 58 Schluchter: Entscheidung old. 59 Schluchter: Entscheidung old., vö. Jellinek Algemeine Staatslehre. 15., 16., 17., 125., 185. old. 60 Schluchter: Entscheidung. Rechtsstaat old. 15

16 Doktori /303 hogy Jellineknek az állam kettős természetéről és két oldaláról szóló elmélete megakadályozza az államnak, mint egységnek a megértését, megismerését. 61 Jellineket követően az államelmélet művelői számára nyilvánvalóvá vált, hogy Jellinek a szociológiai, államjogi és politikai szemléletmód összekapcsolását nem tudta kielégítően megalapozni. Mindez azt a kérdést állította előtérbe, hogy ez a három megismerési mód hogyan fogható össze egy egységes államismeretté és egy állam megismerésévé. 62 E mögött az alapkérdés mögött, azzal szorosan összekapcsolódva ott húzódott meg még az értékmentesség és azzal együtt az elmélet és gyakorlat viszonyának a kérdése, továbbá az az újkanti filozófiából eredő kérdés is, hogy a tárgy határozza-e meg a módszert vagy fordítva, valamint a jogpozitivizmus megítélésének és a Sein és Sollen viszonyának és ezzel együtt a jog, hatalom és erkölcs illetőleg az állam és a jog viszonyának és mindenekelőtt az állam egységének a problémája is. Így tehát Jellineknek az állam mibenlétéről és egységéről vallott fölfogása vált a huszadik század elején az államelméleti viták kiindulópontjává. Nem véletlen tehát, hogy a 20. század első felében az államelmélet legnevesebb képviselői mindenekelőtt H. Kelsen, H. Heller és R. Smend saját elméletüket Jellinek fölfogását bírálva vagy ahhoz kapcsolódva, azt továbbfejlesztve (H. Nawiasky) fogalmazták meg. Jellinek munkássága abban az összefüggésben is meghatározó szerepet játszott a jog- és állambölcselet további fejlődésében, hogy módszerdualizmusa előkészítette az utat a normativista államelmélet (Kelsen) és a decizionizmus (C. Schmitt) szétválása, vagy a kelseni tiszta jogtan és a weberi jogszociológia elkülönülése felé. Jellinek ellentmondásosságának, ambivalenciájának a föloldására Schluchter szerint két kézenfekvő válasz kínálkozott. Az egyik - Kelsen nevével fémjelezhető - fölfogás a módszertani kérdést és a módszertisztaság követelményét állította az előtérbe, eszerint az egyes tudományok a maguk sajátos módszereivel vizsgálják azt, amit a mindennapi életben államnak neveznek. Ebben a megközelítésben az integráció problémája háttérbe szorult. A másik válaszlehetőség magában az államelméletben kívánta láthatóvá tenni a társadalmi, jogi és politikai tényezők kapcsolatát és a különböző módszerek összekapcsolásának a szükségességét vallotta. Ez utóbbi fölfogást képviselte Rudolph Smend és Hermann Heller. Mindez azt is jelentette, hogy a húszas évek államelméleti vitáiban a módszertani és a tárgyi problémák elválaszthatatlanul összefonódtak A weimari alkotmány és a weimari köztársaság politikai viszonyai A weimari köztársaság (WR) viszonyai között az előzőekben fölvázolt gazdag és összetett elmélettörténeti problematika sajátos színezetet nyert: az állam egységének a problémája a weimari köztársaság egységének a problémájaként jelent meg és ezáltal erős politikai aktualitást kapott. Az állam egységének a problémája a WR államjogászait a legkülönbözőbb variánsokban foglalkoztatta, az egész közötti államjogtan az állam egységéért folytatott küzdelemnek fogható föl. 64 Ennek az összefüggésnek a megértése érdekében röviden utalnunk kell a weimari alkotmány 61 Schluchter: Entscheidung. Baden-Baden old. 62 Schluchter: Entscheidung. 20. old. 63 Schluchter: Entscheidung old. 64 Stolleis, Michael: Geschichte des öffentlichen Rechts in Deutschland: Bd. 3. Staats- und Verwaltungswissenschaft in Republik und Diktatur: München, Beck old. 16

17 Doktori /303 keletkezésére és jellegére, a köztársaság társadalmi-gazdasági helyzetére valamint politikai viszonyaira és azok alakulására. 65 A weimari alkotmány (WRV) az ún. többségi szociáldemokraták (SPD) és a polgári politikusok együttműködésének eredményeként jött létre, olyan politikai kompromisszumként, amelyet még elfogadóinak egy jelentős része, az ún. értelmi republikánusok (Vernunftrepulikaner, durván a Centrum és liberálisok jobboldala illetőleg a szociáldemokraták balszárnya), csak időlegesen és kisebbik rosszként fogadtak el, azzal érzelmileg nem azonosultak; az államapparátus jelentős része pedig legalábbis bizalmatlan volt a köztársasággal szemben, amelyre egyébként sokak szemében Versailles árnyéka is rávetődött. A WRV keletkezésének körülményei közül itt csak a későbbi viták értelmezése szempontjából lényeges mozzanatokat említem meg, elsősorban Gusy alapján. Az novemberi forradalom után közvetlenül még többféle továbbfejlődés is lehetséges volt, de december közepére a legfontosabb politikai döntések (köztársaság a monarchiával szemben 66, parlamentáris és nem tanácsrendszer, arányos választójog 67, 65 Ezeket a kérdéseket gazdag irodalom tárgyalja nemcsak németül, hanem magyarul is. Az értekezés során a következő monografikus földolgozásokat használtam föl: Balla Antal: A legújabb kor gazdaságtörténete. Kir. Magyar Egyetemi Nyomda [1935]; Balla Antal A legújabb kor világtörténete. Harmadik bővített kiadás. Budapest, MCMXXXVII. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda; Tokody Gyula- Niederhauser Emil Németország története. Akadémiai kiadó, Budapest, 1972.; Tokody Gyula: Németország Akadémiai Kiadó, Budapest,1980. Kerekes Lajos: A Weimari köztársaság. Kossuth könyvkiadó, Budapest, 1985.; Engelmann, Bernt: Poroszország. A lehetőségek hazája. Gondolat, Budapest, 1986.; Berend T. Iván: Válságos évtizedek A 20. sz első fele közép- és kelet-európai történetének interpretációja. 3. bővített, átdolgozott kiadás. Magvető Budapest, 1987.; Budapest. Pethő Sándor: Norma és kivétel. Carl Schmitt útja a totális állam felé. Doxa könyvek. MTA Filozófiai Intézete, Budapest, old.; Mann, Golo: Németország története Balassi kiadó, Budapest, 1997.; Szabó István: Az államfő jogállása a Weimari Köztársaságban, Osiris, Bp., 2000.; Németh István: Németország története. Egységtől az egységig. Aula, Budapest, 2002.; Mezey Barna-Szente Zoltán: Európai alkotmány- és parlamentarizmustörténet. Osiris, Budapest, 2003.; Winkler, Heinrich August: Németország története a modern korban I.-II. Osiris, Budapest, 2005.; Németh István: Demokrácia és diktatúra Németországban kötet, Az novemberi forradalom és a Weimari Köztársaság. Összegzés és dokumentumok L Harmattan Budapest, 2007.; Haffner, Sebastian: Az elárult forradalom. Németország Európa, Budapest, 2007.; Ormos Mária: Németország története a 20. században. Rubicon könyvek, Budapest, 2008.; Der Weg in die Diktatur Zehn Beiträge. R. Piper & Co. Verlag, München 1962;. Newman: Karl. J. Zerstörung und Selbstzerstörung der Demokratie Europa Kiepenheuer & Witsch, Köln-Berlin 1965.; Tormin, Walter (Hrsg.) Die Weimarer Republik 17. Aufl Fackelträger Vlag. Hannover 1980.; Lambsdorff, Hans Georg Graf Die Weimarer Republik: Krisen Konflikte Katastrophen. Vlag Peter Lang GmbH, Frankfurt am Main, 1990.; Winkler, Heinrich August: Weimar Die Geschichte der ersten deutschen Demokratie. Verlag C.H.Beck München, [1993]; Eisenhardt, Ulrich: Deutsche Rechtsgeschichte 2. Auflage München, Beck, 1995.; Gusy, Christoph: Die Weimarer Reichsverfassung Tübingen. Mohr, 1997.; Mann, Golo: Deutsche Geschichte des 19. und 20. Jahrhundert. Fischer Taschenbuch. Verlag Frankfurt am Ezekre a következőkben csak szöveg szerinti idézés esetében hivatkozom. 66 A köztársaság kérdését az döntötte el véglegesen, hogy a szociáldemokrata Philipp Scheidemann, aki sokkal érzékenyebb volt a tömegek hangulatára, mint párttársa, Friedrich Ebert, november 9-én délután 2 óra körül a Reichstag egyik ablakából kikiáltotta a Német Köztársaságot, két órával azelőtt, hogy Karl Liebknecht a berlini kastély kapuja fölötti erkélyről kikiáltotta a szabad Német Szocialista Köztársaságot. A köztársaság kikiáltását viharos tetszés fogadta, a tömegek látványos szakítást akartak a régi uralmi rendszerrel, és nem akartak az alkotmányozó gyűlésig várni. (Winkler 335. old.) A köztársaság melletti döntés visszafordíthatatlanná vált. 67 Az arányos választási rendszert általános érvénnyel, az augusztusi részleges bevezetést követően a Népi Megbízottak Tanácsának kiáltványa vezette be, és hogy ebben az esetben is visszafordíthatatlan döntésről volt szó, jól mutatja a következő eset. Az alkotmányozó nemzetgyűlésben a meghatározó liberális politikus, Friedrich Naumann ( ) az arányos rendszer hátrányairól beszélt, Hugo Preuß azzal válaszolt, hogy az egyszerű többségi választáshoz való visszatérés politikai lehetetlenség. (Heller: Die Gleichheit in der Verhältniswahl nach der Weimarer. Verfassung old.) 17

18 Doktori /303 föderatív államszerkezet az addigi tagállamok többségének csaknem változatlan megmaradásával) 68 már megszülettek. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a munkás- és katonatanácsok december között ülésező kongresszusa a parlamentáris köztársaság mellett döntött. 69 Nyitott volt még az államfő szerepének, hatáskörének a kérdése, ezzel összefüggésben a szükségállapot szabályai (a majdani 48. cikkely), a szövetségi berendezkedés részletei és az alapjogok szabályozása. 70 Ezeket a kérdéseket kellett az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek eldöntenie. Az a körülmény, hogy az alapvető politikai döntések nagy része már az alkotmányozó nemzetgyűlés előtt megszületett 71, az államelmélet számára az alkotmányozó hatalom és az alkotmánymódosító hatalom viszonya szempontjából jelentős. Az alkotmányozó Nemzetgyűlés megválasztására január 19-én került sor általános választójog és arányos választási rendszer alapján. A legtöbb szavazatot 72 (37,9%) a többségi szociáldemokraták (SPD, időnként MSPD elnevezéssel) kapták és ezzel 163 mandátumot szereztek az összesen 421 mandátumból. A Centrum 73 (szövetségeseivel együtt) 19,7%-ot és 92 mandátumot kapott, a DDP 74 18,5 %-ot és Eberték rá voltak kényszerítve a tagállami közigazgatások közreműködésére, ezért a föderatív szerkezet radikális átalakítására vonatkozó terveiket föl kellett adniuk ben a Német Birodalom 25 igen eltérő nagyságú és népességű tagállamból és Elszász-Lotaringiából állt. A tagállamok mindegyike a hűbéri dinasztikus örökösödések következtében széttagolt volt. A WRV 18. lehetővé tette a tagállami keretek megváltoztatását és ennek alapján az 1926-ban a WR már csak 18 tagállamból állt. A legjelentősebb változás Türingia létrehozása volt az ottani kisebb államokból. A változások Poroszország túlsúlyát nem érintették. (Statslexikon 5. kiadás Deutsches Reich szócikk hasáb alapján.) 69 A kongresszus előtt három javaslat feküdt: a SPD egyértelműen és tisztán a parlamentáris köztársaság álláspontját képviselte, az USPD többségéhez tartozók a tanácsok szervezetét - kétkamarás parlament formájában - integrálni akarták az általános választás alapján létrehozandó Birodalmi Gyűlés szervezetébe, az USPD balszárnya (a későbbi kommunisták) pedig tanácsköztársaságot akartak. A tanácskongresszus heves viták után ugyan, de meggyőző többséggel, 344 szavazattal 98 ellenében az SPD javaslatát fogadta el. (Kerekes: id. mű old.) 70 A Staatslexikon 5. kiadása szerint: Ami már eldőlt: a választójog és a választási rendszer, és hogy a német köztársaságnak egy kifejezett szociálpolitikai beállítottsággal kell rendelkeznie. Nyitva maradt kérdések: 1) a tagállamok helyzete, 2) az állam és egyház viszonya 3) a gazdasági rend alapjainak a kérdése. (Staatslexikon 5. kiadás Bd. 4. Reichsverfassung szócikk, 899. hasáb) 71 Ebben az összefüggésben nem szabad elvonatkoztatni attól sem, amire Eisenhardt hívja föl a figyelmet, nevezetesen hogy 1918 novemberére az 1871-es alkotmány már lényegesen megváltozott (sőt szerinte: schon war erledigt ): augusztus 24-ével a nagyvárosokban és az iparvidékeken bevezették az arányos választási rendszert, ami az SPD programjában is szerepelt, és október 24-én a parlamentáris kormányformát. (Eisenhardt: id. mű old.) 72 A választás eredményeit a különböző források és földolgozások kisebb eltérésekkel közlik. Én itt a Staatslexikon 5. kiadásának az adatait vettem alapul, mivel azokat találtam a legrészletezőbbnek (valamennyi szavazatot, azok abszolút számát és százalékos arányát is közli, és az adatok között teljes az összhang) és ezért a leginkább megbízhatónak. (Staatslexikon, 5. kiadás, Bd Nationalversammlung szócikk, hasáb.) Lényegében azonos adatokat közöl Szabó István: Az államfő jogállása a Weimari Köztársaságban. Osiris, Bp., old. Ernst Rudolf Huber alapján. Részben, de nem jelentős mértékben eltérő adatok Kerekes 365. old., és Lambsdorff 44. old, Tokody- Niederhausernél csak részleges és százalékos adatok, Németh Istvánnál csak százalékos adatok. 73 A Centrum (az eredeti írásmód szerint Zentrum) katolikus világnézeti pártként 1871-ben jött létre, és mint különböző társadalmi csoportokban hívekkel rendelkező, jobbra és balra is koalícióképes, a jogállamiság iránt elkötelezett középpárt. Sajátos republikanizmusát a protestáns porosz Hohenzollern monarchiával való szembenállása határozta meg. A WR első évtizedében kifejezetten stabilizáló szerepet játszott tól ezt a szerepét fokozatosan elveszítette. (Morsey Zentrum szócikk. In: Staatslexikon, 6. kiadás Bd hasáb alapján) 74 A különböző balliberális pártok 1910-ben a Fortschrittliche Volkspartei-ban egyesültek, ez alakult át 1918-ban Deutsche Demokratische Partei-jé (Német Demokrata Párt). Megalapításában jelentős szerepe volt Friedrich Naumannak. A párt neves személyiségei közé tartozott még többek között Hugo Preuss, Max Weber, Ernst Troeltsch, Walther Rathenau és Theodor Heuss. Az 1930-as évek elejére a párt 18

19 Doktori /303 mandátumot, a DNVP 75 10,8 %-ot és 42 mandátumot, az USPD 76 7,6 %-ot és 22 mandátumot, végül a DVP 77 4,4 %-ot és 18 mandátumot, a maradék 6 mandátum a kis regionális pártok között oszlott meg. Az Alkotmányozó Gyűlésben a pártok esélyei álláspontjuk érvényesítésére nemcsak a mandátumok számától függött, hanem azt jelentősen befolyásolta a koalíciós kormányzás és a pártok eltérő befolyása, vezető politikusaik részvétele az alkotmányelőkészítő bizottság munkájában. Ennek következtében az SPD ebben háttérbe szorult, az USPD elszigetelődött, a DDP szerepe jelentősen megnőtt. (A bizottság munkájában meghatározó szerepet játszó elméleti szakemberek, mindenekelőtt Hugo Preuss és Max Weber a DDP tagjai voltak, és a vezető pártpolitikusok közül is DDP tagjai voltak közjogilag a legképzettebbek, itt Friedrich Naumann szerepét kell kiemelnünk. Az SPD vezetőit lekötötték a kormányzás feladatai.) Amikor a DDP a versaillesi szerződést elutasító álláspontja miatt kivált a kormányból, a katolikus Centrum jutott kulcspozícióhoz. Így egyes részletkérdések esetében előfordult, hogy a polgári többség leszavazta a szociáldemokratákat. Az alkotmányt elfogadó végszavazás előtti záró hozzászólások során a DDP és a Centrum képviselői támogatták azt egyértelműen, közülük is a demokrata párti Haußmann a leghatározottabban. Az SPD szónoka, Löbe már fenntartásokat is hangoztatott. Emberek által elkövetett munkának ( Menschenwerk, das vergehen wird ) nevezte, amelyik viszont alapját képezheti a nép fejlődéséért kifejtendő további munkának; kétségeik ellenére azért szavazzák meg az alkotmányt, mert bíznak abban, hogy az élő fejlődés erősebb lesz, mint a papíros akadályok. 78 Végül az alkotmányt 262 szavazattal (SPD, Centrum, DDP ez a három párt alkotta az ún. weimari koalíciót) fogadták el 75 szavazat (DNVP, DVP, USPD) ellenében. A szavazásról a koalíció 67 képviselője is maradt távol, köztük 44 SPD választói nagy részét elveszítette. (Staatslexikon, 5. kiadás, Bd , hasáb és Staatslexikon, 6. kiadás, Bd , hasáb alapján.) 75 Deutschnationale Volkspartei (Német Nemzeti Néppárt) 1919-ben jött létre a régi konzervatív pártból, a liberálkonzervatív Reichsparteiből és néhány kisebb középosztályt képviselő csoportból. Az új helyzettel elégedetlenek gyűjtőpártjává (Sammelbecken) vált. Célja az alkotmányos monarchia helyreállítása volt. Maga a párt alkotmányos keretek között működött, de egyes szélső csoportjai puccsisták voltak. Ezek később a völkisch és náci mozgalmak felé fordultak. Elsősorban a porosz nagybirtokosok és a nyugatnémet nagyipar, nehézipar érdekeit képviselték, a munkavállalói és fogyasztói érdekeket elutasították ban Hugenberg lett a párt elnöke, aki azt az NSDAP szövetségesévé tette. Támogatták Hitler hatalomra jutását. (Staatslexikon, 5. kiadás, Bd , hasáb és Staatslexikon, 6. kiadás, Bd , hasáb alapján.) Az NSDAP felé fordulást követően több, korábban a párthoz kötődő jogtudós (Erich Kaufmann, Smend, Triepel) szakított a párttal. 76 Unabhängige Sozialdemokratische Partei Deutschland, Németország Független Szociáldemokrata Pártja 1917-ben szakadt ki az SPD-ből, akkor a szétválás fő okát a háború folytatásával kapcsolatos nézeteltérések képezték, aminek következében a párt jobbszárnyának és centrumának egyes vezetői is (Bernstein, Kautsky) is az USPD-be léptek át. A novemberi forradalom után a hogyan tovább kérdése és ezzel a baloldali-jobboldali ellentétek váltak döntővé, az említett politikusok visszatértek az SPD-be, maga a párt pedig az SPD és a KPD között lavírozott, majd 1922-ben lényegében megszűnt: nagyobbik része a KPD-hez csatlakozott, kisebbik része visszatért az SPD-be. 77 Deutsche Volkspartei (Német Néppárt) 1918-ban jött létre a nemzeti liberálisok jobbszárnyából. Először elutasították az új államban való közreműködést és a monarchia erőszakmentes helyreállítását kívánták, aztán mégis több kormányban is részt vettek. Erőteljesen képviselték a vállalkozók, főleg a nehézipar érdekeit. Jelentős befolyása volt a tudományos értelmiség körében. Vallási szempontból protestáns párt volt. Jobbszárnya a DNVP-hez állt közel. A külpolitikában a Centrummal és a DDP-vel, a belpolitikában inkább a DNVP-jel működtek együtt. A birodalmi elnök erős jogállásának és Poroszország státusza megőrzésének hívei voltak. Legjelentősebb politikusuk Gustav Stresemann volt. (Staatslexikon, 5. kiadás, Bd , hasáb és Staatslexikon, 6. kiadás, Bd , hasáb alapján.) Az évi Reichstag választásokon 65 mandátumot, 1932-ben már csak 7 illetőleg 11 mandátumot szereztek. (Kerekes old.) 78 Gusy, Christoph: Die Weimarer Reichsverfassung. Tübingen, Mohr,

20 Doktori /303 képviselő. Ez mutatja, hogy a kompromisszumot megkötő pártok sem voltak teljesen elégedettek az eredménnyel. 79 A közvélemény figyelmét a békeföltételek kötötték le, a WRV hatályba lépése nem keltett nagy figyelmet. Tudomásul vették, de nem ünnepelték. 80 Az WRV hatályba lépésével a köztársaság új államjogi fundamentumot kapott, ez azonban nem jelentette az alkotmányjogi viták végét. A politikai problémák kontinuitása következtében az alkotmányozási folyamat számos vitája, mint a WRV értelmezésének a vitája folytatódott. Az alkotmány kompromisszum jellege abban is kifejeződött, hogy az alkotmány a polgári szabadságjogok átfogó katalógusát és szociális garanciák és szándéknyilatkozatok egész sorát tartalmazta, továbbá magában foglalta annak lehetőségét is, hogy a Német Birodalmat legálisan szocialista köztársasággá alakítsák át, egészében azonban mégis a fönnálló gazdasági és társadalmi struktúrát rögzítette. 81 Blau szerint helyesebb történelmi szövetségről beszélni, mint ellentétes irányú törekvések között létrejött kompromisszumról. A SPD ugyanis parlamentáris demokráciát akart, a tulajdonviszonyok megváltoztatását azonban valójában nem akarta. Ezért kényszerítve érezte magát arra, hogy az Ancien Regime erőivel összefogva visszaverje azokat, akik a tulajdonviszonyok megváltoztatása révén a demokráciának materiális alapot kívántak biztosítani. Ez a szövetség mindenekelőtt két döntésben intézményesült: egyrészt a munkás- és katonatanácsok hatalomtól való megfosztásában és az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásában, másrészt pedig a Weimari Alkotmány elfogadásában. 82 Blaunak ez az elsősorban a SPD vezetésére és jobbszárnyára, Friedrich Ebertre és körére vonatkozó megjegyzése csupán pontosítja, hogy a WRV kiknek a részéről és mennyiben volt kompromisszum. A szociáldemokrata balszárny részéről annyiban volt kompromisszum, hogy a szocialista átalakulás elvi lehetőségét megengedte, noha a tulajdonviszonyokat nem változtatta meg, az alkotmányt elfogadó pártok jobbszárnya részéről pedig az említett elvi lehetőségek miatt volt kompromisszum, sőt sokak számára már a parlamentáris köztárság is az volt. A mi témánk az államelmélet szempontjából azonban ez a kompromisszum nem mint politikai jelenség a lényeges, hanem az, hogy ennek következtében az alkotmány szövegét számos ellentmondás és homályos megfogalmazás terhelte. 83 A politikai 79 Gerd Roellecke értékelése szerint két nagy tábor volt, konzervatívok és progresszívek, mindkettő szemben az 1849-es frankfuri alkotmánnyal, a WRV az egyiknek sok volt, a másiknak kevés. A birodalmi elnök az egyiknek hamis császár, a másiknak pótcsászár. Roellecke, Gerd: Konstitutionsfehler der Weimarer Verfassung Der Staat, Bd 35/4 60. old. Élesebben fogalmaz Golo Mann: Egy darab papír, írta Metternich száz évvel ezelőtt, még nem csinál alkotmányt, azt csak az idő teszi. ( ) A WRV nak kevés idő, és még kevesebb szerencsés idő jutott, hogy valódi alkotmánnyá váljék. Mit lehetett kezdeni egy alaptörvénnyel, amelyikben a nép fele nem hitt. (Mann, Golo: Deutsche Geschichte des 19. und 20. Jahrhundert. Fischer Taschenbuch Verlag Frankfurt am old.) Kurt Sontheimer Dolf Sternbergerre egyetértéssel hivatkozva írja, hogy a weimari alkotmány sohasem vált élő alkotmánnyá. (Sontheimer, Kurt: Zur Grundlagenproblematik der deutschen Staatsrechtslehre in der Weimarer Republik. ARSP old.) 80 Es wurde bloß zur Kenntnis genommen und schon gar nicht gefeiert. Gusy (1997) 78. old. 81 A WRV alapjogi katalógusáról, szociális komponenseiről, azaz a szociális jogokról és a szocialisztikus rendelkezésekről és azok felemás végrehajtásáról amelyek majd Heller és Schmitt vitájának központi elemét képezték tömören és mégis eléggé részletesen Eisenhardt: id. mű old. 82 Blau, Joachim: Sozialdemokratische Staatslehre in der Weimarer Republik Marburg Vlag Arbeiterbewegung und Gesellschaftswissenschaft GmbH 4. old. 83 Gerd Roellecke a következő konstrukciós hibákat látta a WRV-ban: A WRV első konstrukciós hibája az volt, hogy minden kompromisszumos jellege ellenére nem az az alkotmány volt, amelyik egyenlő esélyt adott volna minden politikai irányzatnak. Az a polgári balközép alkotmány rangjára emelt pártprogramja volt, a politikai realitások iránti 20