Synergon Informatika Nyrt. és konszolidált vállalatai. Konszolidált pénzügyi kimutatások a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Synergon Informatika Nyrt. és konszolidált vállalatai. Konszolidált pénzügyi kimutatások a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint"

Átírás

1 Synergon Informatika Nyrt. és konszolidált vállalatai Konszolidált pénzügyi kimutatások a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint december 31-én végződő üzleti évre A könyvvizsgáló jelentése az 61 oldalas pénzügyi kimutatásokra vonatkozik.

2 Tisztelt Részvényesek! Dinamikusan változó év volt a 2013-as, a SYNERGON Csoport az elmúlt egy év során olyan jelentős, az céljait és eredményeit meghatározó változásokon esett át, mint talán még soha eddigi történetében. A nemzetközi, és a hazai ITC szektor erősödését szinte csak az állami megrendelésekből lehetett észrevenni. Az európai uniós forrásokból megvalósított állami infokommunikációs projektek mellett a nagyvállalati szektor továbbra sem érdeklődött meghatározóan a meglévő rendszerek frissítése, megújítása iránt. Azon a nehezen induló piacon kellett az év elején még 23 cégből álló SYNERGON Csoportnak megállnia a helyét, mely folyamatos bizonyítást várt el Magyarország többségében hazai tulajdonú informatikai társaságától. A es évek az építkezés jegyében teltek el, ezt mutatták a 2012-es eredmények is. A 2013-as évet azonban már az eredményes működésre történő összpontosítás, illetve a felhalmozott, jelentős vagyonelemek konszolidációja, integrációja határozta meg. A gazdálkodási adatok alapján folyamatosan szükség volt határozott beavatkozásra, illetve racionalizáló döntésekre. A management negyedik negyedévének elején radikális cselekvési tervnet terjesztett az Igazgatótanács elé, mely elfogadásra került. A terv alapján végrehajtott egyik igen fontos lépésként az infokommunikációs értéklánc egyes, korábban tisztán befektetési céllal megvásárolt elemeit a Társaság értékesítette. A portfólió tisztítás mellett a tevékenységünk - köztük a humán, és egyéb gazdasági erőforrások - átalakítását indítottuk el, egy átláthatóbb, finanszírozható struktúra kialakítása és a SYNERGON Csoport eredményességének javítása érdekében. A tavalyi év második felében alprojektenként megkezdtük a FUTÁR Projekt átadását, mely Európában egyedülálló módon szinte egy ütemben valósítja meg azt a közösségi közlekedési rendszert, melyhez hasonlót más európai országok már éve építenek. A mai napon a FUTÁR készültsége 98%-os, a rendszer a végátvételi tesztek alatt is üzemszerűen működik, a villamos járművek fedélzeti szerelésének befejezése a megrendelővel egyeztetett ütemben halad. A BKV-BKK részére teljesített sikeres műszaki tartalom, a folyamatosa fejlődő projektvezetés és sikeres részátadások mögött jelentős befektetés van, amely 2013-ban a legnagyobb kihívást jelentette a SYNERGON Csoport számára. Az 2014-es év első felében a gyors és határozott működési átalakítások mellett, a FUTÁR Projekt lezárására, a kiegészítő munkákra kötött szerződések teljesítésére, és ezt a referenciánkat felhasználva a nemzetközi piacon megjelenő új közösségi közlekedési projektek elindulására koncentrálunk. A Társaság kiemelt céljaként tűztük ki a SYNERGON miskolci telephelyén, Európai Uniós forrásból megvalósuló K+F projektek termékeinek hazai és nemzetközi piaci bevezetését és a régióban egyedülállóan Tier 3-as biztonsági szintet nyújtó SYNERGON Data Center fejlesztésének folytatását. Az Ipar Park címet elnyerő SYNERGON DATAPARK projektünk továbbfejlesztése 2014-ben is folytatódni fog, a SYNERGON Data Center mellett további projektek és beruházások befogadásával tervezzük növelni a befektetésünk értékét.

3 A saját termékek fejlesztése és piaci bevezetése mellett komoly kihívást és lehetőséget rejtenek a Társaság számára a as időszakban elinduló európai uniós projektek is, a közösségi közlekedést érintő beruházások mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az infrastruktúra, illetve fejlesztési jellegű munkák, melyekben a SYNERGON Csoportnak komoly szakmai kompetenciái vannak. Az év első felében értékeljük a szervezetben létrehozott változásokat, rendszerezzük a SYNERGON Csoport működési modelljét, rendezzük a Társaságok tőkehelyzetét, hogy a második félévben egy letisztult működés és portfólió mentén építkezzünk. Határozott tervek mentén dolgozunk, minden rendelkezésre álló erőforrás felhasználásával arra koncentrálunk a 2014-es évben, hogy a 2013 év végén a piaci és gazdasági helyzet diktálta kényszerből elindított portfólió tisztítást és átalakítást sikerrel lezárjuk és megalapozzuk a SYNERGON eredményeinek növekedését. A megkezdett, - a folyamatosan változó piaci igényekhez és az eredményekhez igazodó átalakítással egy olyan letisztult cégcsoporttá válik a SYNERGON, melynek céljai, és működési területei jól meghatározottak, fegyelmezett és felelős gazdálkodással éri el eredményességét. Dobos Attila Vezérigazgató, az Igazgatótanács elnöke

4

5

6

7 Synergon Informatika Nyrt. Konszolidált pénzügyi kimutatások december 31-én végződő üzleti évre Tartalomjegyzék: Oldal: Konszolidált eredménykimutatás... 3 Konszolidált mérleg... 5 Konszolidált saját tőke változása kimutatás... 6 Konszolidált cash-flow kimutatás... 7 Kiegészítő megjegyzések és mellékletek a konszolidált beszámolóhoz... 8 Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 2/61

8 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Konszolidált eredménykimutatás december 31-én végződő üzleti évre Dobos Attila Vezérigazgató Igazgatótanács Elnöke Dr. Jeszenszky Zoltán Igazgatótanács Tagja A oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 3/61

9 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Egy részvényre jutó eredmény Az éves eredmény (veszteség) alapján kalkulált összeg, amely nem tartalmazza a megszűnt tevékenységből származó eredményt. A oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik. Dobos Attila Vezérigazgató Igazgatótanács Elnöke Dr. Jeszenszky Zoltán Igazgatótanács Tagja Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 4/61

10 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Konszolidált mérleg a december 31-én végződő üzleti évre Dobos Attila Vezérigazgató Igazgatótanács Elnöke Dr. Jeszenszky Zoltán Igazgatótanács Tagja A oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 5/61

11 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Konszolidált saját tőke változása kimutatás a december 31-én végződő üzleti évre Dobos Attila Vezérigazgató Igazgatótanács Elnöke Dr. Jeszenszky Zoltán Igazgatótanács Tagja A oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 6/61

12 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Konszolidált cash-flow kimutatás a december 31-én végződő üzleti évre A oldalakon szereplő mellékletek a konszolidált pénzügyi kimutatás elválaszthatatlan részét képezik. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 7/61

13 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Konszolidált pénzügyi beszámoló mellékleteinek jegyzéke Oldal: 1. Általános információk Beszámoló készítés alapja Számviteli politika és az alkalmazott beszámolási elvek változásai Számviteli politikák összefoglalója Jelentős számviteli becslések Árbevétel Továbbértékesített hardverek, szoftverek és közvetített szolgáltatások Munkavállalókkal kapcsolatos ráfordítások Általános és adminisztratív ráfordítások Egyéb bevételek és egyéb ráfordítások Pénzügyi tevékenység bevétele, ráfordítása Adók Megszűnt tevékenységek (Leányvállalat értékesítése) Konszolidált leányvállalatokban lévő nem kontrollált érdekeltség Részvény alapú juttatások Részvényekre jutó (veszteség) nyereség Ingatlanok, gépek, berendezések Pénzügyi lízing keretében megszerzett tárgyi eszközök Goodwill Egyéb immateriális eszközök Társult vállalkozások Hosszú lejáratú követelések áruszállításból és szolgáltatások nyújtásából Követelések projekt elszámolásból Készletek Követelések áruszállításból és szolgáltatásokból Folyamatban lévő szerződéses munka Egyéb forgóeszközök Adott, nyújtott hitelek Diszkontkincstárjegyek Pénzeszközök és rövid lejáratú betétek Jegyzett tőke és tartalékok Hosszú és rövid lejáratú nem banki hitelek Lízing kötelezettségek Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból Rövid lejáratú hitelkeretek Egyéb kötelezettségek és passzív időbeli elhatárolások Céltartalékok Szegmensek szerinti információk Mérlegen kívüli kötelezettségek Kapcsolt felek Osztalék Pénzügyi instrumentumok Kapott támogatások Könyvvizsgáló díjazása Pénzügyi kimutatás elfogadása Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 8/61

14 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: A december 31-ével végződő évről készült konszolidált pénzügyi kimutatások mellékletei 1. Általános információk A Synergon Informatika Nyrt. - az anyavállalat (későbbiekben a Társaság vagy Synergon ) - Magyarországon bejegyzett részvénytársaság. A vállalatcsoport felett nem rendelkezik másik vállalat kontrollal. A Synergon Informatika Nyrt. székhelye: KÖKI Terminál Központ, 1191 Budapest, Vak Bottyán utca 75. A-C 2. emelet. Az anyavállalatot a magyar szabályok szerint magyarországi alapítási hellyel hozták létre. A Synergon vállalatok informatikai rendszereinek tervezésével, megvalósításával, valamint azok karbantartásával foglalkozik. A Csoport anyavállalatának a vezérigazgatói pozíciója november április 30-ig Jutasi Zoltán volt május 1-jétől a Csoport vezérigazgatója Dobos Attila. A Vállalatnál a pénzügyi munka irányításáért augusztus szeptember 30. közt Sipos Levente, szeptember december 20. Szabó Gergő gazdasági vezérigazgató helyettesek feleltek. 2. Beszámoló készítés alapja A Synergon Informatika Nyrt. egyedi éves beszámolója a magyar számviteli törvénnyel (a Számvitelről szóló évi C. törvény) összhangban készül. Az egyedi beszámoló elveire alkalmazott törvény egyes rendelkezései a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardoktól (IFRS) eltérnek. A pénzügyi év december 31-én zárult. Jelen pénzügyi jelentés a vállalkozás folytatásának elve alapján készült. A Csoport konszolidált beszámolójában megadott adatok ezer forintban (így is jelölve: HUF 000) értendők. Valamennyi összeg a legközelebbi ezer forintra kerekítve szerepel a beszámolóban. Nyilatkozat az IFRS-eknek való megfelelésről A Synergon Informatika Nyrt. és leányvállalatai konszolidált éves beszámolója a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardokkal (IFRS) összhangban készült (ahogyan azokat az Európai Unió befogadta). Az IFRS a Nemzetközi Számviteli Standardbizottság (IASB), valamint a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardértelmező Bizottság (IFRIC) által elfogadott standardokat és értelmezéseket foglalja magában. Konszolidáció alapjai A konszolidált éves beszámoló a Synergon Informatika Nyrt. (anyavállalat) és azon leányvállalatainak beszámolóit tartalmazza, amelyekben a Csoport ellenőrzési joggal, és közvetlen vagy közvetett befolyásolási képességgel rendelkezik. A Csoport az ellenőrzési joggal képes meghatározni a konszolidált Társaság pénzügyi és működési politikáját, így a befolyásolt Társaságból hozamra tehet szert. A befolyás mértékének meghatározásakor azokat a jelenleg gyakorolható vagy szavazati joggá alakítható jogokat vettük figyelembe, melyek december 31-ével léteztek. A bemutatottakon kívül nincsenek további kapcsolt felek, amelyekben a Csoportnak befolyásolási lehetősége állna fenn. A leányvállalatok beszámolóinak fordulónapja azonos volt az anyavállalat fordulónapjával, illetve a leányvállalatnál alkalmazott számviteli politika megegyezett az anyavállalat számviteli politikájával. A konszolidált éves beszámolóban az úgynevezett felvásárlási (akvizíciós) módszert alkalmazunk. A bevont vállalatok körét a kiegészítő melléklet 40. pontjában részletesen bemutatjuk. A konszolidáció során, valamennyi Csoporton belüli egyenleget és tranzakciót kiszűrtünk. A nem kontrollált érdekeltség a konszolidált leányvállalatok nettó eszközéből az egyéb tulajdonosok részesedését mutatja, amely a konszolidált mérlegben a saját tőkén belül az anyavállalat saját tőkéjétől elkülönítve, valamint a konszolidált eredmény-kimutatásban ugyancsak külön mutatjuk be (az eredmény kapcsán). A nem kontrollált érdekeltség értékelésekor a kisebbségre jutó nettó eszközérték arányos részét vesszük figyelembe (nem határozzuk meg és osztjuk a kisebbségre a reá jutó goodwillt). Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 9/61

15 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Számviteli politika és az alkalmazott beszámolási elvek változásai Számviteli politika változásai, a pénzügyi kimutatások napján még hatályba nem lépett IFRS-ek és IFRIC-ek várható hatása, korábbi alkalmazások A Csoport nem változtatta meg 2012-ben alkalmazott számviteli politikáit 2013-ra. Az alábbiakban részletezzük a fordulónapot követően hatályba lépő IFRS-ek és IFRC-ek változásainak hatását a Csoport pénzügyi kimutatásaira. A fordulónapon ismert folyamatban levő IFRS-ek és IFRIC-ek változásainak várható hatását részleteiben nem elemezzük, mivel azok nincsenek jelentős hatással a pénzügyi kimutatásokra és azok elhagyása nincs hatással a beszámolót felhasználók döntéseire. Elfogadott, de még nem hatályos standardok A következő standardok kapcsán változások következnek be a fordulónapot követően. IFRS 9 Az IFRS 9 Pénzügyi instrumentumok standard fogja felváltani a jelenlegi IAS 39-es standardot, amely megjelenítést és az értékelést tartalmazza jelenleg. Ezt a standardot a évi módosítások szerint január 1-jével kell először alkalmazni. A Csoport megítélése szerint mivel komplex pénzügyi instrumentumokkal nem rendelkezik jelentős tennivaló, illetve lényeges hatás nem várható a pénzügyi kimutatásokra. A standard nem minden része került elfogadásra az IASB által, illetve annak EU-s befogadása sem történt meg. A Csoport a standard végleges szövegének ismeretében fogja meghatározni a hatásokat, most csak részbeni hatások lennének ismertek IFRS 10 A konszolidációs módszertanra és a csoportok pénzügyi kimutatásaira vonatkozó szabályozás, elsősorban a kontroll meghatározása kapcsán, megváltozik január 1-től kezdődően. A Csoport előzetes vizsgálatai alapján az eddigi szabályokhoz képest eltérés nem keletkezik. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait január 1-jén kezdődő időszakok előtt. IFRS 11 Az IAS 31-et felváltó szabály amely a közös megállapodások elszámolását rendezi nem okoz változást a Csoport eddigi számviteli gyakorlatában, mivel ilyen jellegű megállapodással a Csoport eddig nem rendelkezett. A Csoportnak nem kell alkalmazni e standard előírásait. IFRS 12 Ez a közzétételeket előíró standard jelentős többlet adatszolgáltatásra kötelezi majd a Csoportot, hiszen minden Anyavállalaton kívüli gazdálkodó egységgel kapcsolatosan közzé kell tenni a standardban foglalt információkat. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait január 1-jén kezdődő időszakok előtt. IAS 27R Az IAS január 1-től kezdődően kizárólag az egyedi pénzügyi kimutatásokkal kapcsolatos előírásokat tartalmazza. A Csoport nem tesz közzé az IFRS-ek szerint készített egyedi pénzügyi kimutatásokat, így e standardnak hatása a számviteli gyakorlatra várhatóan nem lesz. A Csoport nem alkalmazza e standard előírásait január 1-jén kezdődő időszakok előtt. Befektetési társaságok (IFRS 10, IAS 27R) Ez a január 1-jétől hatályos standardmódosítás kivételeket fogalmaz meg a befektetési társaságokkal kapcsolatosan abban a tekintetben, hogy mikor nem kell konszolidálniuk befektetéseiket, hanem azokat FVTPL részesedésként kezelhetik. A Csoporton belül nincs olyan egység, amely befektetési társaságnak minősülne. Ennek a módosításnak nem várható, hogy lenne hatása a Csoport számaira. IAS 32 Nettósítás A standardmódosítás pontosította, hogy mikor kell nettósítani a követeléseket a követelésekkel, vagyis mi tekinthető jelenleg létező és kikényszeríthető jognak erre. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 10/61

16 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: IFRIC 21 Elvonások január 1-jétől kezdődően hatályosul ez az értelmezés, amely meghatározza, hogy bizonyos tevékenységhez köthető adókat (elvonások) mikor kell megjeleníteni. Ezeket a kötelezettségeket a tevékenység megkezdésével egyidejűleg kell majd állományba venni, ha az elvonást a tevékenységre vetik ki. Ez az értelmezés rendezi azt is, hogy a határértékhez kötött elvonásokat ennek elérésekor kell megjeleníteni. A Csoport jelenlegi becslése az, hogy nem lesz hatása az értelmezésnek a Csoport pénzügyi kimutatásaira. Hedge accounting (megújítás) Az IAS január 1-jétől hatályos módosítása tisztázza, hogy egy hedgekapcsolat milyen körülmények között tartható fönn, ha a benne szerepelő elemek megváltoznak. Mivel a Csoport nem alkalmazza a fedezeti számvitelt, ennek a módosításnak nincs várható hatása. IFRS 14 Szabályozott gazdálkodók elhalasztott költségei (bevételei) Az új standard az árszabályozott rendszerek kapcsán mutatja be, hogy mikor és hogyan lehet bevételt és költséget elszámolni és elhalasztani. A standard 2016-tól hatályos, várhatóan nem lesz lényeges hatása a Csoportra. Lényeges függőben lévő tervezetek (ED) Bevételek elszámolása A tervezet koncepcionális változásokat fogalmaz meg a bevétel elszámolásának a módszertanáról, azonban a változás jelentős hatással a jelenlegi tevékenységek kapcsán nem jár (azokat tartalmában nem érinti). Nem pénzügyi kötelezettségekkel kapcsolatos tervezet Több éve tárgyalja az IASB azt a tervezetet, amely az IAS 37 Céltartalékok, függő kötelezettségek és függő követelések standardot kívánja kiváltani. A tervezet alapján a függő kötelezettség és követelés kategória megszűnne és minden egyes kötelem valószínűségének megfelelően (lényegében súlyozva) kerülne bele a kimutatásokba. Amennyiben ezt a változtatást elfogadják, jelentős becslési feladatok hárulnak majd a Csoportra, illetve a kötelezettségek mérlegben megjelenített értéke lényegesen változhat. Lízingek A Lízingek tervezet a mostani ismeretek alapján gyökeresen megváltoztatja az operatív lízing kapcsán követendő számviteli eljárást. Mivel a Csoport jellemzően nem bocsátkozik ilyen jellegű tranzakciókba, ennek a tartalmában jelentős hatásnak sem várható következménye. 4. Számviteli politikák összefoglalója 1. Üzleti kombinációk Leányvállalatokban szerzett részesedések értékelése az IFRS 3 standard szerint történik. A bekerülési érték számítása az átadott eszközök, átvállalt kötelezettségek és függő kötelezettségek, valamint a Csoport által kibocsátott és az akvizícióban a kontroll megszerzéséért adott tőke instrumentumok valós értékeinek az összege (az átváltás pillanatában érvényes). A felvásárolt vállalat mindazon eszközei, kötelezettségei és függő kötelezettségei, melyek megfelelnek az IFRS 3 Üzleti Kombinációk standard megjelenítési feltételeinek, valós értéken, az akvizíció pillanatában kerülnek rögzítésre, kivéve azokat az eszközöket, melyek értékesítésre szánt eszközként az IFRS 5 Hosszú lejáratú, értékesítésre szánt eszközök és megszűnő tevékenységek standard szerint vannak értékelve és nyilvántartva. Ez utóbbi esetben az elszámolás az értékesítési költségekkel csökkentett valós értékükön történik. 2. Goodwill Az akvizíción keletkező goodwillt (azaz a befektetésben megszerzett meghatározó eszközök, kötelezettségek és függő kötelezettségek nettó valós értéke és a fizetett vételár pozitív különbözete) Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 11/61

17 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: bekerülési értéken mutatjuk ki. A goodwillt a mérlegben a halmozott értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken mutatjuk be. Az esetleges értékvesztés megállapítására legalább évente illetve értékvesztésre utaló körülmények esetén hamarabb kerül sor. Az akvizíció során megszerzett goodwillt azokhoz a pénztermelő egységekhez rendeljük, melyek az eredmény-termelésben részt vesznek. Az értékvesztés mértéke, a goodwillhez allokált pénztermelő egység megtérülési értékének megállapításával kerül meghatározásra. Ha az egység megtérülő értéke elmarad a könyv szerinti értéktől, értékvesztés kerül elszámolásra. Amennyiben a goodwill olyan pénztermelő egység részét képezi, amelynek tevékenységét részben értékesítik az értékesítés eredményhatásának kiszámítása szempontjából, az értékesített tevékenységhez kapcsolódó goodwill beleszámít az értékesített tevékenység könyv szerinti értékébe. Az ilyen típusú ügyletek esetében az értékesített goodwill értékét az értékesített tevékenység és megtartott egység arányaiban határozzuk meg. 3. Idegen devizás tételek átváltása a beszámoló készítés pénznemére A Synergon Informatika Nyrt. és magyar leányvállalatai által könyvviteli és beszámolási célra alkalmazott devizaneme a magyar forint. A külföldi devizában keletkezett és a mérleg fordulónapján meglévő, illetve fennálló, nem pénzügyi eszközöket és kötelezettségeket a tranzakció napján érvényes árfolyamon váltják át forintra. A külföldi devizában keletkezett pénzügyi eszközöket és kötelezettségeket a mérlegfordulónapi árfolyamon váltják át forintra. A keletkező árfolyam-különbözet az eredménnyel szemben kerül elszámolásra. A bekerülési értéken értékelt, külföldi devizában keletkezett nem pénzügyi eszközök a tranzakció fordulónapján érvényes árfolyamon kerülnek átváltásra. A valós értéken értékelt, külföldi devizában keletkezett nem pénzügyi eszközök a valós érték meghatározásakor érvényes árfolyamon kerülnek átváltásra. A Csoport a mérlegfordulónapon érvényes árfolyamon a leányvállalatok külföldi devizanemben készült éves beszámolóiban szereplő mérlegadatokat a Synergon Informatika Nyrt. által alkalmazott devizanemre váltja át. Az eredménykimutatás adatait a beszámolási időszak alatti átlagárfolyamon váljuk át. A külföldi leányvállalatok beszámolóinak forintra történő átváltásából eredő árfolyam-különbözet a tőkén belül az átváltási különbözetben szerepel. A külföldi befektetések értékesítésekor, a saját tőkén belül a befektetésre jutó halmozott átváltási különbözetet az eredménnyel szemben számoljuk el. Működési pénznemek (funkcionális): Magyarország Bolgár Köztársaság Magyar Forint (HUF) Bolgár Leva (BGL) Idegen devizás tranzakciók és külföldi ügyletek Amennyiben a tranzakció idegen devizában elszámolandó, akkor a tranzakciót a tranzakció napján az elszámoláskor érvényes árfolyamon mutatjuk be. A beszámolási időszak végére minden monetáris eszközt átértékelünk, az időszak végi árfolyamra. A nem monetáris eszközöket nem értékeljük át. A konszolidáció céljára a nem forint funkcionális pénznemű vállalatok nettó eszköz értéke és az átfogó eredmény tételeit átszámítjuk. Az eszközöket és kötelezettségeket az időszak végi árfolyamon értékeljük át. A tőke tételei historikus árfolyamon maradnak. Az egyéb átfogó eredmény tételeit a beszámolási időszak átlagos árfolyamán számítjuk át. A Goodwillt minden periódus végével átértékeljük, a különbséget a saját tőkén belül mutatjuk be. Az idegen devizában nyilvántartott Goodwill 2012-ben megszűnt a Cseh leányvállalat értékesítésével. 4. Ingatlanok, gépek berendezések Az ingatlanokat, gépeket és berendezéseket halmozott értékcsökkenéssel, lineárisan csökkentett bekerülési értéken mutatjuk be. Az értékcsökkenés kulcsát az eszköz becsült hasznos élettartama, valamint a maradványértéke alapján állapítjuk meg. A Csoport által alkalmazott leírási kulcsok: a műszaki berendezések, járművek és gépek esetében 15-20%, illetve a szoftverek esetében 25%. Az épületekre aktivált felújítási költségek értékcsökkenését az adott épület bérletének futamideje alatt számoljuk el. A földterületre a Csoport nem számol el értékcsökkenést. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 12/61

18 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: A saját előállítású tárgyi eszközök előállítási költsége az anyagköltséget és a közvetlen munkaköltséget tartalmazza. A tárgyi eszközök jövőbeni gazdasági célú karbantartásának és javításának költségét a költség felmerülésekor ráfordításként számoljuk el. Ha a körülmények arra utalnak, hogy egy eszköz könyvszerinti értéke nem térül meg és az érék változása szükségszerű, akkor a tárgyi eszközök könyvszerinti értékét az esetleges értékvesztés szempontjából felülvizsgáljuk. A mennyiben az eszköz könyvszerinti értéke meghaladja a megtérülési értéket, az eszköz, illetve pénztermelő egység a megtérülési értékre kerül leírásra. A tárgyi eszközök megtérülési értéke a nettó eladási ár, illetve a használati érték közül a magasabb. Az eszköz használati értékének megállapításához az eszköz által generált becsült jövőbeni pénzáramokat használunk, amelyeket a pénz időértékét és az adott eszközre vonatkozó egyedi kockázatot kifejező piaci adózás előtti diszkontráta alkalmazásával jelenértékre diszkontálunk. Az önálló pénzáramot nem termelő eszközök megtérülési értéke a vonatkozó pénztermelő egység függvényében kerül meghatározásra. Az eszközök értékvesztését az eredménykimutatáson belül az értékesítési, általános és igazgatási ráfordítások soron mutatjuk ki. A tárgyi eszközöket értékesítéskor vezetjük ki, illetve akkor is, ha annak további folyamatos működéséből gazdasági előny már nem várható. A tárgyi eszközök kivezetésének eredményhatását (az értékesítésből befolyó haszon és az eszköz könyv szerinti értékének különbözete) a kivezetés évének eredményével szemben számoljuk el. Azon összetevőknél, amelyek egy komplex tárgyi eszközhöz kapcsolódnak, de eltérő hasznos élettartammal bírnak, az eltérő hasznos időtartamot képviselő elemeket a Csoport külön tárgyi eszközként tarja nyilván. A tárgyi eszközök részegységének cseréje során felmerülő költségeket akkor aktiváljuk, ha a költség felmerült és megbízhatóan mérhető, továbbá valószínű, hogy az eszköz a jövőben pozitív pénzáramok formájában realizálódik és hasznokat hajt. Az értékcsökkenés elszámolásának módját és a hasznos élettartamát évente felülvizsgáljuk. 5. Immateriális eszközök véges használati idővel Egyedileg beszerzett immateriális eszközök Az egyedileg beszerzett eszközöket halmozott amortizációval és értékvesztéssel csökkentett beszerzési áron tartjuk nyilván. Az amortizációt lineáris módszerrel az eszköz becsült hasznos élettartama alatt számoljuk el. Az eszköz becsült hasznos élettartamát és az amortizációs módszert minden év beszámoló-készítésekor felülvizsgáljuk, amennyiben a becslésekben változás következik be, akkor annak hatásait a következő periódusokban mutatjuk be. Saját előállítású immateriális eszközök, kutatási és fejlesztési költségek A kutatási kiadásokat felmerülésükkor ráfordításként számoljuk el. Belső fejlesztésű immateriális eszközök (vagy belső projekt fejlesztési szakaszát) kizárólag akkor aktiváljuk, ha a következők alátámasztottan teljesülnek: az immateriális eszköz technikailag megvalósítható és így értékesíthető vagy használatba állítható az eszköz befejezése és az eszköz használata vagy értékesítése szándékolt az eszköz használatának vagy értékesítésének képessége adott felmérhető, hogy az eszköz alkalmas jövőbeni hasznok képzésére rendelkezésre áll a képesség, megfelelő technikai, pénzügyi és egyéb forrás a fejlesztés befejezéséhez és az eszköz eladásához vagy használatához az eszköz fejlesztése alatt felmerült költségei megbízhatóan mérhetőek és az eszközhöz rendelhetőek Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 13/61

19 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: A belső fejlesztésű eszközökhöz rendelt költségek azzal az idővel válnak az eszköz bekerülési értékéhez számíthatóvá, amellyel teljesítik az összes fent írt kritériumot. Amely esetekben nem lehet az eszközt aktiválhatónak minősíteni, akkor a fejlesztés költségeit eredmény terhére azok felmerülésekor kell elszámolni. Az első nyilvántartásba vétel után a belső előállítású eszköz, hasonlóan a vásárolt immateriális eszközökhöz, halmozott amortizációval és értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken tartjuk nyilván. Üzleti kombinációkkal megszerzett immateriális eszközök Amennyiben az üzleti kombinációk során megszerzett immateriális eszközök teljesítik az eszközminősítési kritériumokat és a valós értékük megbízhatóan mérhető, akkor ezeknek a nyilvántartása a goodwilltől elkülönítve egyéb immateriális eszközökként történik. Az ilyen immateriális eszköz bekerülési értéke az akvizíciókori valós érték. Az első nyilvántartásba vétel után az üzleti kombinációkkal megszerzett immateriális eszközt, hasonlóan a vásárolt immateriális eszközökhöz, halmozott amortizációval és értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken tartjuk nyilván. 6. Hitel felvétel költségei Amennyiben a hitelezési költségek közvetlenül köthetők minősített eszközök beszerzéséhez vagy létesítéséhez, akkor ezen esetekben a hitelezési költség mindazon időre, amely az eszköz használatba vételéig tart, növeli az eszköz értékét. Minősített eszközök azok, amelyek végleges használati vagy értékesítési állapotának eléréséig jelentősebb időráfordításra van szükség. A minősített eszközökhöz rendelt hitelek hozamait levonjuk az eszköz használatba helyezésekor az aktiválás költségeiből. Minden egyéb hitelezési költséget a felmerülés időszakában ráfordításként számolunk el. 7. Befektetett eszközök megtérülő értéke Az eszközök esetleges értékvesztését minden fordulónapon ellenőrizzük. Értékvesztésre utaló körülmény esetén az adott eszköz megtérülését kiszámítjuk. Amennyiben az eszköz könyv szerinti értéke meghaladja annak megtérülő értékét, értékvesztést számolunk el, és az eszköz értékét a megtérülési értékre írjuk le. Az értékvesztéseket az eredmény terhére számoljuk el. A megtérülési érték az eszköz, illetve pénztermelő egység értékesítési költséggel csökkentett valós értéke, illetve használati érték közül a magasabb, amelyet egyedileg határozunk meg, kivéve, ha az eszköz önálló más eszközöktől, illetve eszköz csoportoktól független pénztermelésre nem képes. A goodwillt érintően elszámolt értékvesztést később nem lehet visszaírni. 8. Befektetések A befektetéseket (ha azok nem minősülnek társult vállalkozásnak vagy nem kell őket konszolidálni) valós értéken a befektetéshez kapcsolódó akvizíciós költségeket is magában foglaló, fizetett ellenértéken mutatjuk ki. E bekerülés után a kereskedési célú és értékesíthető befektetéseket valós értéken értékeljük. A kereskedési célú befektetések nyereségeit és veszteségeit az eredménnyel szemben számoljuk el. Azon befektetések esetében, ahol piaci ár nem áll rendelkezésre, illetve az nem megbízható mutató, a valós érték megállapítását hasonló befektetések piaci értékének összehasonlításával, illetve a jövőbeni várható pénzáramok figyelembevételével végezzük. Amennyiben a valós érték nem mérhető megbízhatóan, a befektetést értékvesztéssel csökkentett bekerülési értéken mutatjuk ki. A befektetés értékében bekövetkezett tartós értékvesztést a tárgyidőszakban ráfordításként számoljuk el. A pénzügyi eszközök szabályozott vétele vagy értékesítése azon a napon kerül elszámolásra, amikor a Csoport az eszköz megvétele mellett elkötelezi magát. Szabályozott értékesítésnek, illetve vételnek minősülnek azon tranzakciók, amelyek keretében az adott eszköz átadásának jogszabály vagy piaci gyakorlat által előírt idő alatt meg kell történnie. 9. Készletek A készleteket egyedi bekerülési vagy a nettó realizálható értéken tartjuk nyilván, attól függően, melyik az Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 14/61

20 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: alacsonyabb. Készlet értékesítésekor a Csoport gyakorlatilag az egyedi bekerülési költséggel terheli az eredményt, ugyanis rendelkezésre áll a cikkszám és gyári szám, mint információ, amelyek segítségével a készletek egyedileg azonosíthatók. A Csoport minden időszak végén teszteli, hogy a készletek nettó realizálható értéke eléri-e azok bekerülési költségét, és ha szükséges az eredmény terhelésével leírja a készleteket a nettó realizálható értékre. E folyamat során a Csoport egyedi értékelést alkalmaz. A nettó realizálható érték a teljesítés és értékesítés költségével csökkentett várható eladási ár. A félkész termékeket előállítási költségen, a fordulónapi készültségi fok figyelembevételével mutatjuk ki. 10. Követelések áruszállításból és szolgáltatásból A vevőket és egyéb követeléseket a behajthatatlan követelésekre képzett értékvesztés összegével csökkentett bekerülési értéken mutatjuk ki. Kétes követelésekre értékvesztést akkor képzünk, ha a teljes összeg behajtása már nem valószínűsíthető. A kapcsolt vállalkozásokkal szembeni követelések bekerülési értéken vannak nyilvántartva. A behajthatatlan követeléseket folyamatosan leírjuk. A követeléseket folyamatosan vizsgáljuk, a követelés értékvesztést negyedévente elszámoljuk. 11. Egyéb eszközök Az egyéb eszközök között a Csoport azokat az aktívákat mutatja ki, amelyeket az IAS 1 szerint a mérlegben nem szükséges vagy nem indokolt külön sorban bemutatni. Az egyéb eszközökre elszámolt értékvesztéseket kizárólag akkor írjuk vissza, ha az értékvesztésre okot adó jel többé már nem áll fenn, illetve amikor a megtérülő érték becslésekben történik a változás, ugyanakkor mindezek hatása nem lehet magasabb annál az értéknél (amortizáció és értékcsökkenés hatásai), amelyet az előző időszakokban elszámolt értékvesztés nélkül jelentene az eszköz. 12. Pénz és pénz egyenértékesek A mérlegben kimutatott pénzeszközök és rövid lejáratú betétek soron a pénztár, a bankszámlák és a rövid lejáratú maximum három hónapos lejáratú bankbetétek összege szerepel. A pénzeszközök között a definíció szerint a pénztár, a látra szóló betétek, valamint előre ismert összegű készpénzre azonnal átváltható rövid lejáratú, igen alacsony kockázatú likvid befektetések szerepelhetnek. A cash-flow kimutatásban a pénzeszközök között a házipénztár, valamint a folyószámlahitelek összegével csökkentett bankbetétek összege szerepel. 13. Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból A szállítók és egyéb kötelezettségek bekerülési értéken szerepelnek. Ez a kapott árukért és szolgáltatásokért fizetendő valós érték, függetlenül attól, hogy azt kiszámlázták-e a Csoportnak. A kapcsolt vállalkozásokkal szembeni kötelezettségek bekerülési értéken szerepelnek. 14. Kamatozó hitelek és kölcsönök A hitelek és kölcsönök bekerülési értéke azok költsége, azaz a hitel/kölcsön folyósítási költségével csökkentett ellenérték valós értéke. A bekerülést követően a kamatozó hiteleket és kölcsönöket a névleges kamatláb figyelembevételével amortizált bekerülési értéken jelenítjük meg. Az amortizált bekerülési érték tartalmazza a folyósítás költségét, az esetleges kedvezményeket és rendezéskori térítés értékét. A kötelezettség kivezetésekor, illetve leírásakor a keletkezett árfolyam-különbözetet az eredményben számoljuk el. 15. Céltartalékok Céltartalék képzésre kerül sor, amennyiben a Csoportnak egy korábbi esemény folytán törvényből eredő vagy szerződéses alapon adódó kötelezettsége keletkezik és valószínűsíthető, hogy a kötelezettség teljesítéséhez gazdasági hasznot jelentő eszközök kiáramlására lesz szükség, továbbá, ha megbízható becslés készíthető a kötelezettség összegéről. A Csoport bírságokra és büntetőkamatokra minden olyan esetben céltartalékot képez, ha ezek jogilag követelhetőek, illetve a Csoport részéről hatóságok felé fizetési kötelezettségeket jelentenek. A Csoport a kilépő munkavállalókkal kapcsolatban várható költségekre képez céltartalékot minden olyan esetben, ahol a kapcsolódó döntés már a beszámoló készítésekor megszületett. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 15/61

21 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: A Csoport a kulcs munkavállalóknak motivációs céllal, valamint a lojalitást elősegítő szándékkal nyújtott kölcsönökkel összefüggésben felmerülő ráfordításokra céltartalékot képez. A Csoport a peres ügyek miatt képez céltartalékot, az olyan esetekre, amelyek harmadik felek által támasztott követelések és már folyamatban lévő bírósági eljárási szakaszban vannak, továbbá már elegendő információval rendelkezik a megbízható becslés elvégzéséhez, amit a jogtanácsos alátámaszt, hogy ebből várhatóan fizetési kötelezettség keletkezik. A Csoport céltartalékot képez a tevékenysége kapcsán vevőinek nyújtott garanciák fedezetére. A céltartalék összegét az árbevétel alakulása és a garanciákkal kapcsolatban korábban felmerült kötelezettségek nagysága alapján egyedileg állapítjuk meg. 16. Lízingelt eszközök A tulajdonjoggal járó kockázatokat és előnyöket átruházó pénzügyi lízingszerződések keretében szerzett eszközöket a lízingdíj futamidő megkezdéskor meghatározott jelenértékén aktiváljuk és a lízingelt tárgyi eszközök között mutatjuk ki. A lízingdíj a törlesztések és a lízingkötelezettség között kerül felosztásra, úgy, hogy a fennmaradó lízingdíj kamattartalma állandósul. A lízingkötelezettség jelenértékét a hosszú, illetve rövid lejáratú kötelezettségek között megbontva mutatjuk ki. A fizetett lízingdíjat közvetlenül az eredménnyel szemben számoljuk el. A lízing szerződéssel megszerzett és aktivált eszközöket a becsült hasznos élettartam vagy a lízing futamideje alatt írjuk le, attól függően, melyik rövidebb. Operatív lízingnek minősülnek azon lízingügyletek, ahol a lízingelt eszköz tulajdonjogával járó kockázatok és előnyök a lízingbeadót illetik, az eszközök a lízingbe adó tulajdonában maradnak. Az ilyen lízing tárgyalásaival kapcsolatban felmerült kezdeti költségek a lízingelt eszköz könyv szerinti értékét növelik, ami a lízingből származó bevételekhez hasonlóan a lízing futamideje alatt kerül elszámolásra. Az operatív lízinget lineárisan az eredménnyel szemben a lízing futamideje alatt számoljuk el. 17. Bevételek A Csoport bevételeit az eladott áruk és szolgáltatások, beruházási szerződések és a kamatok alkotják. A bevételeket a realizálódó gazdasági haszon mértékéig - akkor számoljuk el, ha a bevétel nagysága megbízhatóan mérhető. A bevételek elszámolásával kapcsolatban meghatározott kritériumok az alábbiak: Áruértékesítés Bevételeit a Csoport abban az időpontban ismeri el, amikor az áru tulajdonjogával járó kockázatok és előnyök átszállnak a megrendelőre, továbbá az árbevétel mértéke megbízhatóan megállapítható. Szolgáltatási szerződések A szolgáltatási szerződések esetében, amennyiben a teljesítés több, határozatlan számú teljesítéssel egy meghatározott időszak alatt történik, akkor az ilyen szerződések bevétele a megállapodásban rögzített időszakon keresztül kerül elszámolásra. Az árbevétel minden periódusban egyenlő összegben kerül realizálásra mindaddig, amíg bármilyen más módszer nem alkalmas a teljesítés helyesebb meghatározására. Amennyiben a teljesítés szempontjából egy esemény meghatározó, akkor a teljesítést ezen esemény bekövetkeztével kell elszámolni bevételként. Beruházási szerződések Beruházási szerződések esetében a bevételt a tranzakció mérlegfordulónapon meghatározott teljesítési fok arányában ismerjük el. A Csoportnál alkalmazott módszer alapján a már átadott teljesítmények az összes nyújtandó teljesítmény és ennek megfelelően várható összbevétel arányában kerülnek százalékosan meghatározásra. Amennyiben a szerződés kimenetele megbízhatóan nem mérhető, a bevétel elszámolására csak a megtérülő költségek mértékéig kerül sor. Kamatok A kamatbevételeket az effektív kamat módszer alapján számoljuk el, amelyre a kamatelhatárolással párhuzamosan kerül sor, e módszerben alkalmazott kamatláb az, amely az adott pénzügyi instrumentum hasznos élettartama alatt várható jövőbeni becsült pénzáramot a pénzügyi eszköz nettó könyv szerinti értékére diszkontálja. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 16/61

22 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: Szolgáltatások nyújtását és lízing megállapodásokat tartalmazó szerződések A szolgáltatásokat és lízing megállapodásokat egyaránt tartalmazó szerződések esetében a lízing megállapodás keretében átadott eszközök nettó könyv szerinti eszköz értékét levonjuk, így az átadás időszakában ez a tétel sem profitot sem bevételt nem generál, ugyanakkor eszközként bemutatjuk (mint lízing érdekeltség). Az így keletkezett levonás utáni értékből számítandó és attól függő érték a szerződésből eredő profit. A profitot a projekt (szerződés) teljes futamidejére vetített készenléti fok (POC) módszerrel állapítjuk meg. Minden periódus végével a profitot újrabecsüljük, így a halmozott profit módosulhat. A Csoport arra a következtetésre jutott, hogy némely ügyletei pénzügyi lízinget is tartalmaznak. Az ilyen ügyleteket az IFRC 4-nek meglelően mutatjuk be. Az említett szerződések általában több éves időszakra szólnak, néhol az időtáv a tíz évet is eléri. A profit újrabecslése során az aktuális helyzettől függően jelentős módosulások fordulhatnak elő. A változások a pénzügyi kimutatások kapcsán jelentős bizonytalansági tényezőt alkotnak, és közvetlenül a becslés időszaki eredményre hatnak. Amennyiben szolgáltatások úgy kerülnek vevő részére átadásra, hogy a Csoportnak nincs közvetlen kapcsolata a teljesítménnyel, akkor sem bevételt sem profitot nem mutatunk be. Az ügyletet nettó módon mutatjuk be. 18. Osztalék Osztalékbevétel elszámolására akkor kerül sor, amikor a tulajdonos az osztalékfizetésre jogosulttá válik. 19. Szegmensjelentés A szegmensjelentésben bemutatott egységeket a döntéshozó tájékoztatására szolgáló beszámoló struktúrájának megfelelőek, az IFRS 8 előírásai szerint alakítottuk ki. A szegmens jelentés egységeit a szegmens által nyújtott szolgáltatás jellegének eltérései miatt kezeljük külön. A szegmensek stratégiailag különböző piacokra különböző szolgáltatásokat nyújtó tevékenységeket jelölnek. Az üzletfejlesztési megoldások (BSD) részleg üzleti megoldást támogató komplex rendszerek telepítését, testre szabását és folyamatos frissítését végzi. Az informatikai rendszerekkel kapcsolatos szolgáltatások részleg (ISS) az informatikai infrastruktúra fejlesztését és telepítését végzi. A szegmensek eredménye a közvetlenül hozzájuk rendelhető bevételből és ráfordításokból, valamint a cég teljes eredményéből a szegmenshez rendelhető (akár külső, akár a Csoport más szegmenseivel folytatott tranzakciókból származó) eredménytételekből állnak. A szegmensek eszközei és kötelezettségei a szegmenshez közvetlenül hozzárendelt, illetve beazonosíthatóan általuk hasznosított eszközökből és kötelezettségekből állnak. A szegmens eszközök és kötelezettségek jövedelemadó tételeket nem tartalmaznak. A fel nem osztott tételek a Csoport egészére vonatkozó általános költségeket, valamint a szegmensek működéséhez közvetlenül hozzá nem rendelhető eszközöket (mint pl. finanszírozási tevékenységből és nem a rendes üzletmenetből eredő rövid és hosszú lejáratú befektetések) tartalmaznak. A szegmensek eredménye a nemkontrollált érdekeltség levonása előtt, bruttó módon kerül meghatározásra. A beruházások összege az időszak során tartósan használatba került szegmenseszközök megszerzésére fordított összes költséget jelöli. A földrajzi szegmensek bevétele az adott földrajzi szegmenshez tartozó ügyfeleket összegzi, illetve az eszközök a földrajzi szegmenshez tartozó eszközöket és beruházásokat tartalmazzák. 20. Jegyzett tőke A jegyzett tőkét a kibocsátott részvények fordulónapi névértékén mutatjuk be. A tőkekibocsátásból származó névérték feletti többlethozam ázsióként kerül elszámolásra. 21. Saját részvények A visszavásárolt saját részvényeket megszerzéskori értéken, a saját tőkét csökkentő elemként mutatjuk be. A visszavásárláskor keletkezett nyereséget, veszteséget valamint az újraértékesítést közvetlenül a megfelelő tőke elemmel szemben számoljuk el. 22. Adózás A tárgyévi és az előző évekre vonatkozó adókövetelést és adókötelezettséget az adóhatóságtól Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 17/61

23 Synergon Informatika Nyrt Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. Telefon: Fax: visszaigényelt, illetve a befizetendő adó mértékében állapítottuk meg. Halasztott adó követelés és kötelezettség meghatározására a mérleg módszert alkalmaztuk. Halasztott adókötelezettségként mutatunk ki minden adóköteles átmeneti különbözet: (I) kivéve, ha az goodwill amortizációból ered, vagy olyan eszköz, ill. forrás bekerüléséből, mely nem üzleti kombináció során létrejövő tranzakció kapcsán merült fel, és a tranzakciókor nem érinti sem a számvitelileg megállapított, sem az adóköteles eredményt; és (II) a leányvállalati befektetésekkel és közösen vezetett vállalati érdekeltségekkel kapcsolatos adóköteles átmeneti különbözetekre, kivéve akkor, ha az átmeneti különbözet visszavezetésének ütemezése befolyásolható, és valószínűsíthető, hogy ezen különbözet a közeljövőben nem fordul vissza. Halasztott adókövetelésként mutatunk ki minden levonható átmeneti különbözet, illetve átvitt, fel nem használt adókövetelést és veszteséget, olyan mértékig, ameddig valószínűsíthető, hogy a Csoport rendelkezni fog ezen halasztott adókövetelés ellentételezésére fordítható adóköteles nyereséggel: (III) kivéve, ha a levonható különbözet olyan eszköz, ill. forrás eredeti bekerüléséből ered, mely nem üzleti kombináció során létrejövő tranzakció kapcsán merült fel, és a tranzakciókor nem érinti sem a számvitelileg megállapított, sem az adóköteles eredményt; és (IV) a leányvállalati befektetésekkel és közösen vezetett vállalati érdekeltségekkel kapcsolatos levonható átmeneti különbözetek tekintetében a halasztott adókövetelés csak olyan mértékig vehető figyelembe, ameddig valószínűsíthető, hogy a közeljövőben az átmeneti különbözet visszafordítható lesz, és a Csoport rendelkezni fog akkora adóztatható nyereséggel, mellyel szemben a különbözet felhasználható. A halasztott adókövetelés nagyságát minden mérlegidőszakban felülvizsgáljuk, és olyan mértékben csökkentjük, ameddig már nem valószínű, hogy elég adóköteles nyereség áll majd rendelkezésre az adókövetelés ellentételezésére. Az elhatárolt adóköveteléseket és kötelezettségeket azon időszakra érvényes adókulcs, illetve adószabályozás alapján határozzuk meg, amely időszakban a követelés, illetve kötelezettség várhatóan megfordul. 23. Részvényenkénti eredmény A részvényenkénti hozamot a felosztható adózott eredmény és az év során forgalomban lévő törzsrészvények (kivéve a saját részvényként visszavásárolt részvények) súlyozott átlagának hányadosa adja. A teljesen higított részvényenkénti hozam számítása, hasonlóan az alapvető egy részvényre jutó hozam számításához, a forgalomban lévő részvények átlagos darabszámán (súlyozott időszaki átlag) alapszik, korrigálva az összes hígító hatású részvény feltételezett kibocsátásának vagy átváltásának darabszámával. A teljesen hígított részvényenkénti hozam számítása során a nettó eredményt a potenciálisan átváltható értékpapírok várható eredményével módosítjuk. 24. Pénzügyi instrumentumok A befektetések első bemutatása és kivezetése azon a kereskedési napon történik, amikor a Csoport befektetést megvásárolja vagy eladja egy olyan szerződés keretében, amelynek a feltételei rögzítik a befektetés teljesítését egy meghatározott, szabályozott piac által irányított- időn belül. Kezdeti bemutatásukkor értékük részét képezi a felmért valós piaci érték és ügyleti költség, kivéve azokat a pénzügyi eszközöket, amelyeket nyereség illetve veszteség révén mérnek valós értékükön. A pénzügyi eszközök besorolása a következő meghatározott kategóriák segítségével történik: pénzügyi eszközök valós értéken, az eredményen keresztül (FVTPL), lejáratig tartott befektetések, értékesítési céllal tartott (AFS) pénzügyi eszközök, illetve kölcsönök és követelések. A besorolás a pénzügyi eszközök jellegétől és céljától függ, és a kezdeti számbavételkor határozandó meg. Azon eszközök, amelyek egyik kategóriába sem sorolhatók az értékesítésre tartott eszköz (AFS) kategóriához tartoznak. Az effektív kamat módszer Az effektív kamat módszer segítségével lehet kiszámítani egy pénzügyi eszköz amortizált költségét és azt, hogyan kell a kamatbevételt allokálni a futamidőre. Az effektív kamatláb az a kamatláb, amely pontosan diszkontálja a becsült jövőbeni pénzbevételeket (beleértve a kapott vagy fizetett, vagy fizetendő díjakat is, amelyek az effektív kamatláb, az ügyleti költségek, illetve más prémiumok vagy diszkontok szerves részét képezik) a pénzügyi eszköz várható élettartama során, vagy ha rövidebb időszakról van szó, a rövidebb időszak során. Synergon Informatika Nyrt. konszolidált pénzügyi kimutatások IFRS szerint (adatok ezer forintban, amennyiben egyéb érték nincs jelölve) 18/61

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások AKKO INVEST Nyilvánosan Működő Részvénytársaságról és konszolidálásba bevont leányvállalatairól a 2019. I. félévéről az Európai Unió által befogadott Nemzetközi

Részletesebben

A pénzügyi kimutatások módosított változatait az Igazgatótanács a közgyűlés felé elfogadásra javasolta. Synergon Informatika Nyrt.

A pénzügyi kimutatások módosított változatait az Igazgatótanács a közgyűlés felé elfogadásra javasolta. Synergon Informatika Nyrt. Synergon Informatika Nyrt. 1047 Budapest, Baross utca 91-95. investor.relations@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 A Synergon Informatika Nyrt. 2011. április 29-én megtartandó

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2013. április 30-án megtartandó évi rendes közgyűlésére

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2013. április 30-án megtartandó évi rendes közgyűlésére Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. info@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika

Részletesebben

Éves Jelentés. Synergon Informatika Nyrt. 2011.

Éves Jelentés. Synergon Informatika Nyrt. 2011. Éves Jelentés Synergon Informatika Nyrt. 2011. Synergon Informatika Nyrt. és konszolidált vállalatai Konszolidált pénzügyi kimutatások a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint 2011. december

Részletesebben

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban

Konszolidált IFRS Millió Ft-ban Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-031/2017 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2010. április 26-án megtartandó évi rendes közgyűlésére

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2010. április 26-án megtartandó évi rendes közgyűlésére Synergon Informatika Nyrt. 1047 Budapest, Baross utca 91-95. investor.relations@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika

Részletesebben

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT.

KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. KULCS-SOFT SZÁMÍTÁSTECHNIKA NYRT. 2017. FÉLÉVES JELENTÉS Jóváhagyta a Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. igazgatósága 2017. augusztus 24-én Vezetőségi jelentés 2017. 1. félév működésének főbb jellemzői:

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT

KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT WABERER'S International ZRt. 2012-2014. évi KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK (IFRS-ek) SZERINT a vállalkozás vezetője (képviselője) WABERER'S International

Részletesebben

Synergon Informatika Nyrt. és leányvállalatai. Éves Jelentés. 2007. december 31.

Synergon Informatika Nyrt. és leányvállalatai. Éves Jelentés. 2007. december 31. Synergon Informatika Nyrt. és leányvállalatai Éves Jelentés 2007. december 31. Synergon Informatika Nyrt. Konszolidált pénzügyi kimutatások 2007. december 31. Synergon Informatika Nyrt. Konszolidált

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt április 27-én megtartandó évi rendes közgyűlésére

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt április 27-én megtartandó évi rendes közgyűlésére Synergon Informatika Nyrt. 1191 Budapest, Vak Bottyán u. 75. a-c II. emelet. info@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-049/2015 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

2014. ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ ÉVES Jelentése. független könyvvizsgálói jelentés

2014. ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ ÉVES Jelentése. független könyvvizsgálói jelentés SYNERGON Informatika Nyrt. 2014. ÜZLETI ÉVRE VONATKOZÓ ÉVES Jelentése és független könyvvizsgálói jelentés Budapest, 2015. április 8. Synergon Informatika Nyrt. és konszolidált leányvállalatai Konszolidált

Részletesebben

Ismertetendő fogalmak

Ismertetendő fogalmak Ismertetendő fogalmak 1. szintű inptuok (IFRS 13) 2. szintű inputok (IFRS 13) 3. szintű inputok (IFRS 13) a (kormányzati) támogatással összefüggő bevétel a (kormányzati) támogatással összefüggő eszköz

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-099/2014 Az OTP Bank Nyrt. mérlegének és eredménykimutatásának lényeges adatai A 2013. évi V. törvény (a

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-034/2018 Az OTP Bank Nyrt. 2017. évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai A 2013.

Részletesebben

A konszolidált éves beszámoló elemzése

A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló elemzése A konszolidált éves beszámoló a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardokkal összhangban készült el. 2005. évtől kezdődően, Magyarország uniós csatlakozásával a

Részletesebben

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó.

Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely eltérés esetén az eredeti angol nyelvu jelentés az irányadó. US GAAP szerinti konszolidált éves beszámolója 2003. és 2002. december 31-én végzodo évekre független könyvvizsgálói jelentéssel együtt Ezen beszámoló az eredeti angol nyelvu jelentés fordítása. Bármely

Részletesebben

Tisztelt Részvényesek!

Tisztelt Részvényesek! Éves jelentés 2012. Tisztelt Részvényesek! Megerősödtünk és megszilárdítottuk piaci pozíciónkat is az elmúlt egy év során. A 2011. év végén érkezett menedzsment nem csak a stratégia által meghatározott

Részletesebben

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2015. április 30-án megtartandó évi rendes közgyűlésére

Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2015. április 30-án megtartandó évi rendes közgyűlésére Synergon Informatika Nyrt. 1108 Budapest, Kozma u. 2. info@synergon.hu www.synergon.hu Telefon: 399-5500 Fax: 399-5599 Előterjesztések és határozati javaslatok a Synergon Informatika Nyrt. 2015. április

Részletesebben

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai

Az OTP Bank Nyrt évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai Stratégiai és Pénzügyi Divízió Befektetői Kapcsolatok és Tőkepiaci Műveletek Hivatkozási szám: BK-035/2019 Az OTP Bank Nyrt. 2018. évi konszolidált és egyedi éves beszámolójának lényeges adatai A 2013.

Részletesebben

IAS 20. Állami támogatások elszámolása és az állami közreműködés közzététele

IAS 20. Állami támogatások elszámolása és az állami közreműködés közzététele IAS 20 Állami támogatások elszámolása és az állami közreműködés közzététele A standard célja A kapott állami támogatások befolyással vannak a gazdálkodó egység vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetére.

Részletesebben

Synergon Informatika Nyrt. Éves Jelentés 2009

Synergon Informatika Nyrt. Éves Jelentés 2009 Synergon Informatika Nyrt. Éves Jelentés 2009 Közzétéve: 2010. április 26. Synergon Informatika Nyrt. 1047 Budapest, Baross u. 91-95. tel: +36 1 399 55 00 A Synergon Informatika Nyrt. a magyar informatikai

Részletesebben

A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján):

A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján): A cash flow kimutatás fogalmát a következők szerint definiálhatjuk (IAS 7 Cash-flow kimutatások alapján): A cash flow pénzeszközök be- és kiáramlását jelenti, ahol pénzeszközök alatt a pénztári készpénzállományt

Részletesebben

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma

Cash flow-kimutatás. A Cash flow-kimutatás tartalma Cash flow-kimutatás Az éves beszámoló kiegészítő mellékletének tartalmaznia kell legalább a számviteli törvény által előírt, a 7. számú melléklet szerinti tartalmú cash flow-kimutatást is. Az egyszerűsített

Részletesebben

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások

I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások A Bank a konszolidálást könyv szerinti értéken végezte el. A leányvállalatok az éves beszámolók elkészítése

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

Hitelintézetek beszámolási kötelezettsége

Hitelintézetek beszámolási kötelezettsége MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R Ü Z L E T I I N F O R M Á C I Ó G A Z D Á L KO D Á S I É S M Ó D S Z E R TA N I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Hitelintézetek beszámolási

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

IAS 20 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ELSZÁMOLÁSA ÉS AZ ÁLLAMI KÖZREMŰKÖDÉS KÖZZÉTÉTELE

IAS 20 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ELSZÁMOLÁSA ÉS AZ ÁLLAMI KÖZREMŰKÖDÉS KÖZZÉTÉTELE IAS 20 ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ELSZÁMOLÁSA ÉS AZ ÁLLAMI KÖZREMŰKÖDÉS KÖZZÉTÉTELE A STANDARD CÉLJA A kapott állami támogatások befolyással vannak a gazdálkodó egység vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetére.

Részletesebben

Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai. konszolidált éves beszámoló 2005. december 31. Az angol eredeti magyar fordítása

Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai. konszolidált éves beszámoló 2005. december 31. Az angol eredeti magyar fordítása Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai konszolidált éves beszámoló. Az angol eredeti magyar fordítása Synergon Informatika Rt. és leányvállalatai Auditált konszolidált éves beszámoló. Tartalomjegyzék:

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás

2017. ÉVI BESZÁMOLÓ. Mérleg : - Eszközök - Források. Eredmény-kimutatás. Cash-flow kimutatás 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.

ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT

Részletesebben

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár

Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 2. oldal (2)1 A kockázati tőkealap a csőd- vagy felszámolási eljár Magyar joganyagok - 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet - a kockázati tőketársaságo 1. oldal 216/2000. (XII. 11.) Korm. rendelet a kockázati tőketársaságok és a kockázati tőkealapok éves beszámoló készítési

Részletesebben

ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT.

ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR ÉS KERESKEDELMI BANK RT. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL Budapest, május 13.

Részletesebben

IFRS 5 nap tematika Ipacs Laura

IFRS 5 nap tematika Ipacs Laura IFRS 5 nap tematika Ipacs Laura 1. nap (360 perc) 1. IFRS háttere 1.1. Az IFRS (Nemzetközi számviteli szabványok) általános áttekintése, története, elvei 1.1.1. Számviteli rendszerek a világban milyen

Részletesebben

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában

Elemzői brief május február február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában Elemzői brief 2006. május február 3. 14.2006. február 14. Változások a Synergon jelentési struktúrájában A változtatás háttere Az 1999-es tőzsdei bevezetés óta gyakorlatilag változatlan gyorsjelentési

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló

GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT GYULA, Szent László u Eves beszámoló 0 GYULAI KÖZÜZEMI NONPROFIT KFT 5700. GYULA, Szent László u. 16. 06-66-362-377, Eves beszámoló 2016 Keltezés: 2017. március 16. ~~--= 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2016 december 31 adatok E

Részletesebben

Féléves jelentés 2016

Féléves jelentés 2016 Féléves jelentés 2016 Konszolidált eredménykimutatás IFRS konszolidált, nem auditált eredménykimutatás (millió forintban) 2016. 2015. Változás %-ban Kamat- és kamatjellegû bevételek 29.102 35.616-18,29%

Részletesebben

Konszernszámvitel Mintavizsga

Konszernszámvitel Mintavizsga BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM Pénzügyek Tanszék Név:... NEPTUN KÓD:... Konszernszámvitel Mintavizsga Feladat Elérhető pontszám Elért pontszám 1. 5 2. 30 3. 25 4. 5 5. 35 Összesen 100 A

Részletesebben

I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások

I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások I/2. A konszolidált beszámoló készítése során alkalmazott értékelési, konszolidálási eljárások A bank a konszolidálást könyv szerinti értéken végezte el. A leányvállalatok az éves beszámolók elkészítése

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat

1. melléklet a évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat 1. melléklet a 2015. évi CI. törvényhez 1. számú melléklet a 2000. évi C. törvényhez A mérleg előírt tagolása A változat Eszközök (aktívák) A. Befektetett eszközök I. Immateriális javak 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Fókuszban a hatékonyság növelése

Fókuszban a hatékonyság növelése Fókuszban a hatékonyság növelése Éves jelentés 2008 A Synergon Informatika Nyrt.-ről röviden A Synergon Informatika Nyrt. a hazai informatikai élet meghatározó szereplője, a legnagyobb tisztán hazai tulajdonú

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. december 31.

Éves beszámoló 2013. december 31. 2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG

Részletesebben

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév

II. évfolyam. Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014. II. félév II. évfolyam Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Számvitel 2 2013/2014 II. félév 1. feladat (lekötött tartalék meghatározása, osztalékkal kapcsolatos számítások, saját tőke mérlegrészlet

Részletesebben

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok) 0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ

KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓ FORRÁS VAGYONKEZELÉSI ÉS BEFEKTETÉSI NYRT. AZ EU ÁLTAL BEFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI SZTENDERDEK (IFRS) ALAPJÁN 2014. DECEMBER 31. 1 Tartalomjegyzék 1. Általános

Részletesebben

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Városi Művelődési Központ Veszprém Hatályba lép 2014. január 7-től. A Városi Művelődési Központ eszközeinek és forrásainak értékelési szabályzatát a számvitelről szóló 2000. évi C.

Részletesebben

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051

Részletesebben

Nextent Informatika Zrt.

Nextent Informatika Zrt. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1

Részletesebben

Konszolidált Éves Beszámoló

Konszolidált Éves Beszámoló Budapest Bank Rt. és leányvállalatai Konszolidált Éves Beszámoló 2001. december 31. Budapest, 2002. április 26. Richard Pelly a vállalkozás vezetoje KONSZOLIDÁLT MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2001. Adatok

Részletesebben

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák)

Környe-Bokod Takarékszövetkezet Statisztikai számjel: 10044874-6419-122-11. MÉRLEG 2014. év. ESZKÖZÖK (aktívák) ESZKÖZÖK (aktívák) 1. Pénzeszközök 251 412 559 074 2. Állampapírok 6 846 664 0 4 900 163 a) forgatási célú 6 846 664 4 900 163 b) befektetési célú 0 0 2/A. Állampapírok értékelési különbözete 3. Hitelintézetekkel

Részletesebben

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről 0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.

Részletesebben

Konszolidált mérleg. A FORRÁS Nyrt DECEMBER 31-FORDULÓNAPPAL KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓJA

Konszolidált mérleg. A FORRÁS Nyrt DECEMBER 31-FORDULÓNAPPAL KÉSZÍTETT KONSZOLIDÁLT ÉVES BESZÁMOLÓJA Konszolidált mérleg adatok ezer forintban, kivéve ha másképp van feltüntetve Melléklet 2015.12.31. 2014.12.31. ESZKÖZÖK Éven túli eszközök Ingatlanok, gépek és berendezések 3 11.028.525 14.029.361 Befektetési

Részletesebben

Konszolidált pénzügyi beszámoló

Konszolidált pénzügyi beszámoló Konszolidált pénzügyi beszámoló (MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK ALAPJÁN) 1997. december 31. Üzleti jelentés a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. 1997. évi magyar számviteli szabályok szerint készített konszolidált

Részletesebben

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ

OTP BANK NYRT. AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ AZ EURÓPAI UNIÓ ÁLTAL ELFOGADOTT NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI BESZÁMOLÁSI STANDARDOK SZERINT KÉSZÍTETT NEM KONSZOLIDÁLT SZŰKÍTETT BESZÁMOLÓ A MÁRCIUS 31-ÉVEL ZÁRULT NEGYEDÉVRŐL TARTALOMJEGYZÉK Az Európai Unió által

Részletesebben

Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról

Közlemény a CIB Bank Zrt évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról Közlemény a CIB Bank Zrt. 2005. évi üzleti évére vonatkozó auditált éves beszámolójáról és konszolidált éves beszámolójáról A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14., cégjegyzék szám: 01-10-041004,

Részletesebben

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó

K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó K Ö Z G Y Ű L É S I M E G H Í V Ó Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (a továbbiakban Társaság, székhelye: 1106 Budapest, Keresztúri út 30-38.) értesíti tisztelt részvényeseit, hogy

Részletesebben

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése

2012. december 31. adatok E Ft-ban Előző év Tárgyév módosí tásai a b c d e. A tétel megnevezése Statisztikai jel 1/6. oldal A MÉRLEG Eszközök (aktívák) év l A. Befektetett eszközök 208981 0 216469 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 4678 0 3580 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

60A A kockázati tőkealap adatai - Források

60A A kockázati tőkealap adatai - Források 60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési

Részletesebben

2015 évi Éves beszámoló

2015 évi Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7

Részletesebben

SZÁMVITEL MSC 2015/2016

SZÁMVITEL MSC 2015/2016 SZÁMVITEL MSC 2015/2016 SZIGORLATI TÉTELEK 2 9. Mit nevezünk a számviteli törvény szerint sajátos számviteli helyzetnek? a) Mutassa be az átalakulás folyamatát, b) Mutassa be az átalakulás során készítendő

Részletesebben

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások

Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások Melléklet a 2016. negyedéves Időközi Vezetőségi Beszámolóhoz Évközi konszolidált pénzügyi kimutatások az ALTEO Energiaszolgáltató Nyilvánosan Működő Részvénytársaságról és konszolidálásba bevont vállalkozásairól

Részletesebben

Féléves jelentés 2015

Féléves jelentés 2015 Féléves jelentés 2015 Konszolidált eredménykimutatás IFRS konszolidált, nem auditált eredménykimutatás (millió forintban) 2015. 2014. Változás %-ban Kamat- és kamatjellegû bevételek 35.616 42.658-16,51%

Részletesebben

Éves beszámoló eredménykimutatása (összköltség eljárással) " A " változat. (adatok ezer forintban) Előző év(ek) módosítása i. Sorszá m.

Éves beszámoló eredménykimutatása (összköltség eljárással)  A  változat. (adatok ezer forintban) Előző év(ek) módosítása i. Sorszá m. 6.) Határozza meg az eredménykimutatás célját! Ismertesse az eredmény- megállapítás módjait, az A változat szerint (összköltség és forgalmi költség eljárás)! Részletezze az egyes eredmény kategóriák tartalmát!

Részletesebben

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek és a PEKMI felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA

Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek és a PEKMI felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA 6. melléklet a 36/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez Az elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, a pénzforgalmi intézmény, az ezen típusú EGT-fióktelepek és a PEKMI felügyeleti jelentései ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA

Részletesebben

2012.ÉV KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kiegészítő melléklete

2012.ÉV KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kiegészítő melléklete Alapítvány a cukorbetegekért 8200. Veszprém Ádám Iván u. 1. 2012.ÉV KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Kiegészítő melléklete Veszprém, 2013. április 26. Reichardt Béláné alapítvány képviselője I.

Részletesebben

2017. évi éves beszámoló kiegészítő melléklete

2017. évi éves beszámoló kiegészítő melléklete 2017. évi éves beszámoló kiegészítő melléklete Elek-Ágh Állatmenhely Közhasznú Alapítvány I. Általános kiegészítések 1.A gazdálkodó bemutatása 1.1. A gazdálkodó főbb adatai - székhely: 2316 Tököl, Fő u.129.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK

ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK ELŐTERJESZTÉS ÉS HATÁROZATI JAVASLATOK az EST MEDIA Vagyonkezelő Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1013 Budapest, Várkert rakpart 17. fszt. 1., Cg. 01-10-043483) 2018. április 16-án 14 órakor, a 1054

Részletesebben

IFRS-eket első alkalommal 2019-től alkalmazó pénzügyi vállalkozás, az ezen típusú EGT-fióktelep

IFRS-eket első alkalommal 2019-től alkalmazó pénzügyi vállalkozás, az ezen típusú EGT-fióktelep 4.melléklet a 36/2018. (XI. 13.) MNB rendelethez A pénzügyi vállalkozás és az ezen típusú EGT-fióktelep felügyeleti jelentése ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLA Táblakód Megnevezés Adatszolgáltatásra kötelezettek Gyakoriság

Részletesebben

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése 0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti

Részletesebben

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2 0 1 9 8 9 5 0-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 1 7 9 0 0 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: CENTRÁL SZÍNHÁZ Színházművészeti Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címe: 1065

Részletesebben

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

MÉRLEG. KSH: 10047808-6419-122-05 Cg.:05-02-000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet

MÉRLEG. KSH: 10047808-6419-122-05 Cg.:05-02-000250 Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet MÉRLEG adatok: ezer Ft-ban S.sz. M e g n e v e z é s 2013.év 2014.év a. b. d. d. ESZKÖZÖK ( AKTÍVÁK ) 01. 1.Pénzeszközök 634 459 587 900 02. 2.Állampapírok 1 959 141 1 928 700 03. a) forgatási célú 1 856

Részletesebben

Könyvvezetési ismeretek

Könyvvezetési ismeretek 1 I. évfolyam BA Név: Neptun kód: Kurzus: Tanár neve: HÁZI DOLGOZAT 2. Könyvvezetési ismeretek 2014/2015 II. félév 2 Elméleti kérdések 1. Egy vállalkozás saját tőkéjével kapcsolatosan az alábbi információkkal

Részletesebben

Éves beszámoló üzleti évről

Éves beszámoló üzleti évről 1 0 5 8 5 5 6 0 6 2 0 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 6 3 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe, telefonszáma: K O P I N T - D A T O R G Zrt. 1081 Budapest, Csokonai

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: KOPINT-DATORG KFT Cégjegyzékszáma: 01-09-168162 Székhelye: 1081 BUDAPEST CSOKONAI utca 3. Adószáma: 10777488-2-42 KSH jelzőszáma: 10777488-6209-113-01 (B) Beszámoló aláírására

Részletesebben

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése

Az OTP Bank Rt I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai A Bank I. félévi fejlõdése Az OTP Bank Rt. 2001. I. félévi összefoglaló nem konszolidált, nem auditált IAS pénzügyi adatai Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. elkészítette 2001. június 30-ával zárult félévre vonatkozó

Részletesebben

IFRS 1 - TOTAL. Gazdasági események a 20X6. január 1-jei főkönyvi kivonat alapján:

IFRS 1 - TOTAL. Gazdasági események a 20X6. január 1-jei főkönyvi kivonat alapján: IFRS 1 - TOTAL A következő gazdasági események TOTAL könyveiben szerepelnek, aki úgy döntött, hogy IFRS szerinti egyedi pénzügyi kimutatásokat készít 20X7. december 31-ére vonatkozóan. A vállalkozás az

Részletesebben

Sajátos értékelési szabályok

Sajátos értékelési szabályok MISKOLCI EGYETEM GAZDASÁGTUDOMÁNYI K A R Ü Z L E T I I N F O R M Á C I Ó G A Z D Á L KO D Á S I É S M Ó D S Z E R TA N I I N T É Z E T S Z Á M V I T E L I N T É Z E T I TA N S Z É K Sajátos értékelési

Részletesebben

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló 01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

Vígszínház Nonprofit Kft

Vígszínház Nonprofit Kft 2 3 3 9 5 8 1 9-9 0 0 1-5 7 2-0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-9 6 3 6 4 5 cégjegyzék szám A vállalkozás megnevezése: címe: 1137 Budapest, Szent István krt 14. 2016.december 31 ÉVES BESZÁMOLÓ. Cg-01-09-963645

Részletesebben

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,

Részletesebben

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás A változat Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat A beszámolóban szereplő cégnév: E.R.Ö.V. Víziközmû Zrt Beszámolási

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31. TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Éves beszámoló mérlege - "A"

Éves beszámoló mérlege - A Cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Global NRG Kereskedelmi és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1122 Budapest, Maros u. 12. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2005.

Részletesebben

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31.

MAGYAR SZÁMVITELI SZABÁLYOK SZERINTI ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG 2014.12.31. MÉRLEG ESZKÖZÖK (aktívák) adatok millió forintban 2013 2014 1. Pénzeszközök 39,870 459,330 2. Állampapírok 153,646 70,686 a) forgatási célú 92,910 16,462 b) befektetési célú 60,736 54,224 2/A. Állampapírok

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: 01-10-046896 Székhelye: 1134 Budapest Tüzér utca 41. Adószáma: 23083185-2-41 KSH jelzőszáma: 23083185-6201-114-01 (B) Beszámoló

Részletesebben

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK 1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû

Részletesebben

Éves beszámoló december 31. Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya. Tatabánya, március 14.

Éves beszámoló december 31. Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya. Tatabánya, március 14. I I Cégjegyzék száma Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. Tatabánya 2011. december 31. Éves beszámoló Tatabánya, 2012. március 14. VÉRTES' epdészeti és FAIPARI za HKÖRUfN MUKÖDO RÉSZVÉNYTÁpR~SÁG 11187622-0201-114-11

Részletesebben

IFRS pénzügyi kimutatások elemzése 2009 Hungarian Accounting Advisory Group

IFRS pénzügyi kimutatások elemzése 2009 Hungarian Accounting Advisory Group IFRS pénzügyi kimutatások elemzése 009 Hungarian Accounting Advisory Group A pénzügyi kimutatások prezentálásának és közzétételének trendje a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságok esetében A projekt

Részletesebben

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben