A rendelet hatálya 1. A költségvetés címrendje

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rendelet hatálya 1. A költségvetés címrendje"

Átírás

1 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/ Berente Községi Önkormányzat képviselő-testületének 5/2011.(II.28.), 12/2010.(XI.26.) és 10/2010. (IX.06.) számú rendelettel módosított 4/2010.(II.26..) rendelete az Önkormányzat évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 91. (1) bekezdésében, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 65. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a évi pénzügyi éről (költségvetéséről) az alábbi rendeletet alkotja. A rendelet hatálya 1. (1) A rendelet hatálya a képviselőtestületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat által fenntartott költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki. A költségvetés címrendje 2. (1) Az államháztartásról szóló törvény 67. (3) bekezdésében foglaltak alapján az önkormányzat költségvetésének címrendjét a (2) bekezdés szerint állapítja meg. (2) Az önálló- és részben önálló gazdálkodási jogkörrel felruházott költségvetési szervek, a polgármesteri hivatal külön-külön alkotnak egy-egy címet. Alcímet alkotnak a polgármesteri hivatalon belül az igazgatási tevékenység, a szociális gondoskodás, város- községgazdálkodási feladatok, stb. A címrendet a költségvetési rendelet 3/1.,...3/3/an. számú mellékletei tartalmazzák. A költségvetés bevételei és kiadásai 3. (1)A kiadási előirányzatokat érintő határozatainak átvezetése és a központosított ei. illetve a normatív állami hozzájárulás előirányzat változások miatt az R 3. -ában megállapított. eredeti előző módosított ei. Új módosított ei. 4/2010 ÖR 12/2010 ÖR 5/2011 ÖR Bevételi főösszegét 1, E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Kiadási főösszegét E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Tervezett pénzmaradvány összegét E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban állapítja meg (2) A kiadási főösszegen belül a módosított kiemelt előirányzatokat eredeti előző módosított ei. új módosított ei. 4/2010 ÖR 12/2010 ÖR 5/2010 ÖR Személyi kiadás E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Munkaadókat terhelő járulék E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Dologi kiadás E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Szociális juttatások E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Működési célú pe. átadás E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Beruházási, felhalmozási kiadás E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Felújítás E Ft-ban Eft-ban Eft-ban Általános tartalék E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban Hitel visszafizetés Speciális célú támogatás (lakáskorszerűsítésre) E Ft-ban E Ft-ban E Ft-ban jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg. C:\Users\polyik.tamas.HUMANKFT\Desktop\Ákos\rendeletek\h2010\4_2010kv_ mód.doc 1

2 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/ A polgármesteri hivatal, valamint a költségvetési szervek módosítás utáni előirányzatát az 1, 3.1, 3.2., 3.2/a, 3/2/b, 3/2/c, 3/2/d, 3.3, 3/3/a., 4/a, 4/b., 5, 6, 7.1, 7.2, 9., 10. számú, míg a módosítások nyilvántartását a 20. számú. mellékletek tartalmazzák. (módosította a 10/2010.(09.06.) ÖR) (2) Az (1) bekezdésében megállapított bevételek forrásonkénti, kiadások jogcímenkénti megoszlását mérlegszerűen önkormányzati szinten, a rendelet 1.számú melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület. (3) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat - tájékoztató jelleggel mérlegszerűen önkormányzati szinten a 4/a. és 4/b. számú melléklet szerint állapítja meg a képviselő-testület. (4) A normatív állami hozzájárulásokat jogcímenként a képviselő-testület a 2. számú melléklet alapján hagyja jóvá. 4. A Képviselő-testület az Önkormányzat évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg: (1) Az önkormányzat költségvetésében szereplő beruházási kiadások feladatonkénti részletezését az 5. számú melléklet szerint. (2) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítási kiadások célonkénti ütemezését a 6. számú melléklet szerint. (3) A Polgármesteri Hivatal költségvetésének feladatonkénti megoszlását a rendelet 3/1.-..3/3 számú mellékletei tartalmazzák. (4) A több éves kihatással járó kötelezettségek (feladatok) előirányzatait éves bontásban a 8. számú melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg. (5) Az önkormányzat által nyújtott hitelek és kölcsönök állományát lejárat és eszközök bontásban a 10. sz. számú mellékleten szerint. (6) Az önkormányzat által felvett hitelek és kölcsönök állományát lejárat és eszközök bontásban a 11. sz. számú mellékleten szerint. (7) Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat a 7.1. számú melléklet szerint. (8) Az önkormányzat által adott céljellegű támogatásokat a 7.2. számú melléklet szerint. (9) A 3. (2) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások címenkénti megoszlását, és a statisztikai átlagos állományi létszámot költségvetési szervenként, feladatonként a 3/1., 3/1.a.,...3/3. számú mellékletek szerint. C:\Users\polyik.tamas.HUMANKFT\Desktop\Ákos\rendeletek\h2010\4_2010kv_ mód.doc 2

3 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/ (10) A költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatait, a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében a 12. számú mellékletben foglaltak szerint hagyja jóvá. (11) A képviselőtestület az önkormányzat évi előirányzat-felhasználási ütemét havi bontásban a 14. sz. melléklet szerint hagyja jóvá. (11 Az önkormányzat a kiadások között E Ft általános tartalékot állapít meg. A tartalékkal való rendelkezés jogát a képviselő-testület fenntartja magának. (12) A képviselő-testület a nem költségvetési szervei útján végeztetett lakossági és közösségi szolgáltatások támogatását a 7.2. számú mellékletben meghatározottak szerint hagyja jóvá. (13) A közfoglalkoztatottak évi éves átlaglétszám előirányzatát 45 főben állapítja meg. A költségvetés végrehajtásának szabályai 5. Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős. 6. Amennyiben a költségvetési szerv 30 napot elérő, vagy meghaladó elismert tartozás-állománya további 30 napig fennáll, és mértékét tekintve a költségvetési szerv éves eredeti kiadási előirányzatának 10 %-át, vagy az 5 millió Ft-ot eléri azt az önállóan gazdálkodó költségvetési szerv vezetője haladéktalanul köteles jelenteni az önkormányzat jegyzőjének. 8. (1) A képviselő testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok terhére történő esetenkénti kötelezettségvállalás rendjét az alábbiak szerint szabályozza: Ft összeghatárig a polgármester Ft összeg fölött a képviselő testület jogosult kötelezettséget vállalni. (2) A képviselő testület a polgármester részére az azonnali intézkedést igénylő költségkihatással járó feladatokra Ft- ot biztosít, melynek felhasználásáról a következő testületi ülésen a képviselőket tájékoztatni kell. (3) A képviselő testület az önkormányzat által foglalkoztatottak átlaglétszámát 151 főben határozza meg, melynek intézményenkénti részletezését a szakfeladatos mellékletek tartalmazzák 9. (1) A képviselő-testület a jóváhagyott kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát minden esetben fenntartja magának. C:\Users\polyik.tamas.HUMANKFT\Desktop\Ákos\rendeletek\h2010\4_2010kv_ mód.doc 3

4 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/ (2) Az év közben engedélyezett központi támogatások felhasználásáról, valamint az önkormányzat költségvetési szervei által javasolt előirányzat-átcsoportosítások miatt a költségvetési rendelet módosításáról a képviselő-testület a jegyző által történő előkészítése után, a polgármester előterjesztése alapján, negyedévente, de legkésőbb a költségvetési évet követő február 28.-ig december 31.-i hatállyal - dönt. (3) Amennyiben év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál, úgy annak kihirdetését követően a jegyző haladéktalanul a képviselő-testület elé terjeszti a költségvetési rendelet módosítását. 10. (1) A feladat elmaradásából származó - személyi és dologi - megtakarítások felhasználására csak a képviselő-testület engedélyével kerülhet sor. (2) A testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv is köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősségre vonást vonhat maga után. 11. (1)A részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek pénzellátásáról a polgármesteri hivatal köteles gondoskodni a költségvetési rendelet 18. sz. mellékletét képező pénzellátási alapján. (2) A polgármesteri hivatal az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezeti. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése 12. (1) A költségvetés végrehajtását a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek tekintetében a polgármesteri hivatal a kistérségi társulás bevonásával köteles ellenőrizni, az éves ellenőrzési munkaében foglaltak szerint. Az ellenőrzés tapasztalatairól a polgármester a zárszámadási rendeletezet előterjesztésekor köteles a képviselő-testületet tájékoztatni. Záró és vegyes rendelkezések 13. (1) A képviselő-testület az XXIII. tv. 44/A. (1) és (2) bekezdéseiben foglaltak alapján - figyelemmel az (5) bekezdésre - valamennyi közép- és felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselő részére egységesen 10 % illetménykiegészítést állapít meg. (2) A képviselő-testület a évi XLV. tv (6) és (7) bekezdései alapján megállapítja, hogy a 9/2000.(II.24.) ÖR 8. -ában elfogadott köztisztviselői illetményalap - melynek összege Ft évben is érvényes és a évi XLV. tv (7) és (8) bekezdéseiben szabályozott korlátozásokkal alkalmazandó. (3) Az e rendeletben jóváhagyott költségkeret terhére nyújtandó támogatások csak együttműködési megállapodás alapján folyósíthatóak, eseti testületi döntést követően, az előző C:\Users\polyik.tamas.HUMANKFT\Desktop\Ákos\rendeletek\h2010\4_2010kv_ mód.doc 4

5 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/ évi támogatással történő elszámolást követően. Az együttműködési megállapodásban, a támogatott kötelezettséget kell, hogy vállaljon a támogatás elszámolására, a tárgyévet követő március 31.-ig és a jogosulatlanul felhasznált (nem a kért célra fordított) támogatás visszafizetésére. (4) Az önkormányzati dolgozók részére nyújtható éven belüli illetmény előleg keret összege a havi intézményi bérkeret 5 %-a. A folyósítás részletes szabályait az önálló költségvetési szerv belső szabályzata tartalmazza. (5) A lakáscélú munkáltató kölcsönkeret intézményenként felhasználható összegét a 7.2. számú melléklet tartalmazza. A kölcsön kérelmek elbírálása a PH Közszolgálati szabályzatában foglaltak szerint, az intézményvezető hatásköre. (6) A közalkalmazotti illetmények tekintetében a jóváhagyott bérkeret terhére, a testület egyedi határozataiban foglalt eltérésekkel csak a Kjt szerinti illetmények és pótlékok alkalmazhatóak. 14. (1) Az önkormányzat intézményeiben foglalkoztatottak (közalkalmazottak, köztisztviselők és fizikai dolgozók) részére adható választható béren kívüli juttatások (VBKJ) fedezetére a rendelet 3/1, 3/2, 3/3 3/8 mellékletében meghatározott költségkeretet biztosítja. (2) A VBKJ keretében nyújtható természetbeni juttatásokat és azok igénybevételének szabályait az önkormányzat hatályos SZJA törvény előírásai alapján készült - VBKJ Szabályzata és a PH Közszolgálati Szabályzata tartalmazza. (3) A képviselő-testület a polgármesteri hivatalban foglalkoztatott köztisztviselőket megillető szociális, jóléti és egészségügyi juttatásokról szóló 24/2006.(XI.13.) ÖR 8. -ában foglalt évi feladatok ellátására a 3/1 és a 7/1. számú mellékletek szerinti összegben hagyja jóvá. (4) A képviselők munkájához szükséges részükre használatra átadott - eszközök beszerzésére a testület a 3/1. és az 5. számú mellékletekben szereplő összeget hagyja jóvá.. (5) Az Államháztartásról szóló évi XXXVIII.Tv 125. (4.) bekezdése alapján a helyi önkormányzati költségvetési szerveknél a 90. (4) bekezdésében foglalt megvalósítási elkészítésétől az irányító szerv évben eltekint. Záró és vegyes rendelkezések 15. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, de rendelkezéseit január 1-jétől kell alkalmazni. Juhász József polgármester Fortuna János jegyző C:\Users\polyik.tamas.HUMANKFT\Desktop\Ákos\rendeletek\h2010\4_2010kv_ mód.doc 5

6 Berente Község Önkormányzata 3704 Berente Esze T. út 18. /fax 48/ Mellékletek 1.számú bevételek forrásonkénti, kiadások jogcímenkénti megoszlása 2. számú a normatív állami hozzájárulások alakulása jogcímenként 3/1.,..3/3. számú címrend 3/1.,...3/3. számú bevételek és kiadások címenkénti megoszlása és a statisztikai átlagos állományi létszám 4/a. és 4/b. számú működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatok - tájékoztató jelleggel - mérlegszerűen 5. számú beruházási kiadások célonkénti részletezése 6. számú felújítási kiadások feladatonkénti ütemezése 7/1, 7/2. számú Polgármesteri Hivatal költségvetésének támogatásonkénti megoszlása 8. számú több éves kihatással járó kötelezettségek (feladatok) előirányzatai, éves bontásban 9. számú az önkormányzat által adott közvetett támogatások 10. számú az önkormányzat által nyújtott hitelek és kölcsönök állománya, lejárat és eszközök szerint 11. számú az önkormányzat által felvett hitelállomány alakulása, lejárat és eszközök szerint 12. számú a költségvetési évet követő 2 év várható előirányzatai, a költségvetési év folyamatai és áthúzódó hatásai, valamint a gazdasági előrejelzések ismeretében 13. számú a részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervek pénzellátási e 14. számú az önkormányzat évi előirányzati üteme, havi bontásban 16. számú az önkormányzati intézményekben dolgozók kimutatása 20. számú módosítások nyilvántartása C:\Users\polyik.tamas.HUMANKFT\Desktop\Ákos\rendeletek\h2010\4_2010kv_ mód.doc 6

7 Berente Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE 1. sz. melléklet B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím évi 2009.évi tény évi I. Önkormányzat működési bevételei (2+3) I/1. Intézményi működési bevételek I/2. Önkormányzat sajátos műk. bevételei ( ) Illetékek 3.2. Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, egyéb bevételek II. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek ( ) Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei III. Támogatások, kiegészítések ( ) Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Színházi támogatás 5.4. Normatív kötött felhasználású támogatás 5.5. Kiegészítő támogatás EU támogatás 5.7. Fejlesztési célú támogatások ( ) Cél- címzett támogatás Területi kiegyenlítést szolg. fejl. célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Egyéb központi támogatás 6. IV. Véglegesen átvett pénzeszközök ( ) Támogatásértékű működési bevételek ( ) OEP-től átvett pénzeszköz EU támogatás Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz Egyéb kvi szervtől átvett támogatás Támogatásértékű felhalmozási bevételek ( ) OEP-től átvett pénzeszköz EU támogatás Elkülönített állami pénzalapoktól átvett pénzeszköz Fejezettől átvett támogatás 6.3. Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 6.4. Felhalmozási célú pénzeszk. átvétel államháztartáson kívülről V. Tám. kölcs. visszatér. igénybev., értékp. bev. ( ) Működési célú kölcsön visszatér., értékpapír bev Felhalmozási célú kölcsön visszatér., értékpapír bev VI. Finanszírozási bevételek ( ) Hitelek, kölcsönök bevételei Értékpapírok bevételei 9. FOLYÓ BEVÉTELEK ÖSSZESEN: ( ) Előző évi várható pénzmaradvány igénybevétele ( ) Működési célú pénzmaradvány igénybevétele Felhalmozási célú pénzmaradvány igénybevétele Előző évi kgvetési visszatérülés Forráshiány 13. BEVÉTELEK ÖSSZESEN: ( ) évi kgvetés Berente_1.sz.mell.

8 Berente Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE 1. sz. melléklet K I A D Á S O K Sorszám Kiadási jogcímek évi 2009évi tény évi I. Folyó (működési) kiadások ( ) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások előző évi maradány visszafiz Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 1.9. Társadalom- és szociálpolitikai juttatások Ellátottak pénzbeli juttatása EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai Kamatkiadások II. Felhalmozási és tőke jellegű kiadások ( ) Felújítás Intézményi beruházási kiadások Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2.4. Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre Pénzügyi befektetések kiadásai 2.6. EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai 3. III. Tartalékok ( ) Általános tartalék Céltartalék kötelezettségre 3.3. Államháztartási céltartalék évi CLIII. tv. 52. (1)bek. 4. IV. Hitelek kamatai V. Egyéb kiadások 6. VI. Finanszírozási kiadások ( ) Hitelek, kölcsönök kiadásai Értékpapírok kiadásai 7. KIADÁSOK ÖSSZESEN: ( ) évi kgvetés Berente_1.sz.mell.

9 3/1. számú melléklet Cím neve, szá Polgármesteri hivatal 01 Alcím neve, sz Előir Kiem ányza elt t- előirá csopo nyzat rt száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Hatósági jögkörhöz köthető működési bevétel 2 Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések 4 Hozam- és kamatbevételek Működési célú pénzeszközátvétel államh. 5 kívülről 2 Önkormányzat sajátos működési bevételei Illetékek 2 Helyi adók Átengedett központi adók Bírságok, egyéb bevételek Felhalmozási és tőkejellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak érték Pénzügyi befektetések bevételei Felhalmozási célú pénzeszközátv. államh. 3 kívülről 4 Támogatások, kiegészítések Normatív állami hozzájárulás Központosított előirányzat Kiegészítő támogatás (egyéb) Működésképtelen önkormányzatok tám. 5 Normatív kötött felhasználású támogatás 6 Címzett támogatás 7 EU TÁMOP Területi kiegyenlítést szolg. fejl. célú tám. 9 Céljellegű decentralizált támogatás 10 Egyéb központi támogatás 5 Támogatásértékű bevételek OEP-től átvett pénzeszközök Elkülönített állami pénzalap. átvett pénzeszk évi 2009.évi tény 3 Központi (fejezettől) kvi szervtől átv. pénz Pe. Átvétel önk.kgvet.szervétől Finanszírozási bevételek Hitelek, kölcsönök bevételei Értékpapírok bevételei Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi kgvetési visszatérülés évi BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

10 3/1. számú melléklet Cím neve, szá Polgármesteri hivatal 01 Alcím neve, sz Előir Kiem ányza elt t- előirá csopo nyzat rt száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése 2009.évi 2009.évi tény 2010.évi Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszközát. államháztartáson kívül Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások # Működ.célú pé.átad. Állházt. Belülre # EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai # Kamatkiadások # Felhalmozási célú kiadások Felújítás Intézményi beruházási kiadások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszközát. Államháztart. kívülre Pénzügyi befektetések kiadásai 6 EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai 11 Tartalékok Általános tartalék Céltartalék 3 Államháztartási céltartalék 12 Hitelek kamatai Egyéb kiadások 14 Finanszírozási kiadások Hitelek, kölcsönök kiadásai Értékpapírok kiadásai 15 Költségvetési szervek támogatása KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő)

11 3/2/a. számú melléklet Cím neve, száma ÁMK 02/2 Alcím neve, szám Óvoda Kiemel Előirá t nyzatcsoport előirán y-zat száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek normatív bevételek Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések 33 4 Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek 1 Működési célú támogatásértékű bevétel 2 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások 12 5 Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások 2009 évi 2009évi tény 2010 évi KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő) 8 8 8

12 ----

13 3/2/b. számú melléklet Cím neve, szám ÁMK 02/3 Alcím neve, szám Művelődési ház 6 Előirá Kiemel nyzatcsopor előirán t t y-zat száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Hatósági jögkörhöz köthető működési bevétel 2 Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek 1 Működési célú támogatásértékű bevétel 2 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások 2009.évi 2009.évi tény 2010.évi KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő) 4 4 4

14 3/3/a. számú melléklet Cím neve, szá Gondozási központ 03 Alcím neve, sz Előir Kiem ányza elt t- előirá csopo ny-zat rt száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Normatív bevételek Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek 1 Működési célú támogatásértékű bevétel 2 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások 10 5 Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások évi évi tény évi KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő) 5 5 6

15 -----

16 3/2/c. számú melléklet Cím neve, száma ÁMK 02/1 Alcím neve, szám Általános Iskola Alacska Előirá nyzatcsopo rt Kiemelt előirányzat száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Normatív bevételek Egyéb saját bevétel 3 Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések 4 Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek 1 Működési célú támogatásértékű bevétel 2 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások 5 Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások 2009.évi 2009.évi várható 2010.évi KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő) 3 3 3

17 -----

18 3/2/d. számú melléklet Cím neve, száma ÁMK 02/1 Alcím neve, szám Óvoda Alacska Előirá nyzatcsopo rt Kiemelt előirányzat száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Normatív bevételek Egyéb saját bevétel 3 Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések 4 Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek 1 Működési célú támogatásértékű bevétel 2 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások 5 Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások 2009.évi 2009.évi tény KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő) évi

19 -----

20 3/3. számú melléklet Cím neve, száma Szociális Otthon 02/1 Alcím neve, száma Előirá nyzatcsopo rt Kiemelt előirányzat száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Normatív bevételek Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek 1 Működési célú támogatásértékű bevétel 2 Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2009.évi 2009.évi tény 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások évi KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő)

21 -----

22 3/2. számú melléklet Cím neve, száma ÁMK 02/1 Alcím neve, szám Általános iskola Előirá nyzatcsopo rt Kiemelt előirányzat száma Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése Bevételek 1 Intézményi működési bevételek Normatív bevétel Egyéb saját bevétel Általános forgalmi adó-bevételek, visszatérülések 89 4 Hozam- és kamatbevételek 5 Működési célú pénzeszközátv. államh. kívülről 3 Felhalmozási és tőkejellegű bevételek 5 Támogatásértékű bevételek Működési célú támogatásértékű bevétel Felhalmozási célú támogatásértékű bevétel 7 Pénzforgalom nélküli bevételek 1 Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele 8 Önkormányzati támogatás BEVÉTELEK ÖSSZESEN: Kiadások 9 Működési kiadások Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások Egyéb folyó kiadások Pénzmaradvány átadás 6 Támogatásértékű működési kiadás 48 7 Működési célú pénzeszközát. államháztart. kívülre 8 Garancia és keztességvállalásból származó kifizetés 9 Társadalom- és szociálpolitikai juttatások 10 Ellátottak pénzbeli juttatása 11 Pénzforgalom nélküli kiadások 12 Kamatkiadások 10 Felhalmozási célú kiadások Felújítás 2009.évi 2009.évi tény 2 Intézményi beruházási kiadások Egyéb fejlesztési célú kiadások évi KIADÁSOK ÖSSZESEN: Létszámkeret /átlagos állományi létszám/ (fő)

23 -----

24 Sorszám Megnevezés Bevételek évi I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) évi várható évi Megnevezés Kiadások évi évi várható 4/a. számú melléklet évi Int. működési bevételek Személyi juttatások Önkorm. sajátos működési bevételei Munkaadókat terhelő járulék Támogatások, kiegészítések Dologi kiadások Támogatásértékű bev Egyéb folyó kiadások Véglegesen átvett pénzeszk. Pénzmaradvány átadás 6. EU támogatás Támogatásértékű műk.kiadás Működési célú kölcsön visszatér., igényb Garancia- és kezességváll. kiadás 8. stb. Társadalom- és szociálpol. jutt Előző évi kgvetési visszatér. 639 Ellátottak pénzbeli juttatása 10. EU-s támog. kiadásai Működési célú kamatkiadások 12. Tartalékok Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési kiadások összesen: Előző évi műk. célú pénzm. igénybev Rövid lejáratú hitelek törlesztése 15. Előző évi váll. eredm. igénybev. Likvid hitelek törlesztése 16. Rövid lejáratú hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek törlesztése 17. Likvid hitelek felvétele Forg. célú belf. értékpapírok beváltása 18. Hosszú lejáratú hitelek felvétele Forgatási célú értékpapírok vásárlása 19. Forg. célú belf. értékpapírok kibocsátása Bef. célú belföldi értékpap. beváltása 20. Forgatási célú értékpapírok értékesítése Bef. célú értékpapírok vásárlása 21. Bef. célú belföldi értékpap. kibocsátása Bef. célú külföldi értékpapírok beváltása 22. Bef. célú értékpapírok értékesítése Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 23. Bef. célú külföldi értékpapírok kibocsátása előző évi maradvány visszafiz Függő, átfutó, kiegynlítő bevételek 25. Finanszírozási bevételek ( ) Finanszírozási kiadások ( ) ÖSSZES BEVÉTEL ( ) ÖSSZES KIADÁS (13+25) Költségvetési hiány: Költségvetési többlet:

25 II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege (Önkormányzati szinten) 4/b. számú melléklet Sorszám Megnevezés Bevételek évi évi várható évi Megnevezés Kiadások évi évi várható évi Tárgyi eszközök, imm. javak értékesítése Felújítás Önkormányzatok sajátos felham. bevételei Intézményi beruházás Pénzügyi befektetésekből származó bevétel Támogatásértékű felhalmozási kiadás 4. Hitelek kölcsönök bevételei Pénzügyi befektetések kiadásai 5. Egyéb központi támogatás Felhalm. célú pénzeszközátadás Fejlesztési és vis maior támogatás Tartalékok 7. Közp. előirányzatokból támogatás EU-s támogatásból megvalósuló projekt 8. Támogatásértékű bevételek Felhalmozási célú pénzmaradvány átadás 9. Átvett pénzeszk. államháztart. kívülről 590 Felhalmozási célú kamatkiadások EU-s támogatásból származó forrás Egyéb kiadások 11. Költségvetési bevételek összesen: Költségvetési kiadások összesen: Előző évi felh. célú pénzm. igénybev Rövid lejáratú hitelek törlesztése 13. Rövid lejáratú hitelek felvétele Likvid hitelek törlesztése 14. Likvid hitelek felvétele Hosszú lejáratú hitelek törlesztése Hosszú lejáratú hitelek felvétele Forg. célú belf. értékpapírok beváltása 16. Forg. célú belf. értékpapírok kibocsátása Forgatási célú értékpapírok vásárlása 17. Forgatási célú értékpapírok értékesítése Bef. célú belföldi értékpap. beváltása 18. Bef. célú belföldi értékpap. kibocsátása Bef. célú értékpapírok vásárlása 19. Bef. célú értékpapírok értékesítése Bef. célú külföldi értékpapírok beváltása 20. Bef. célú külföldi értékpapírok kibocsátása Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások 21. Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 22. Finansírozási célú bev. ( ) Finansírozási célú kiad. ( ) BEVÉTELEK ÖSSZESEN ( ) KIADÁSOK ÖSSZESEN (11+22) Költségvetési hiány: Költségvetéso többlet:

26 BERENTE 8.sz.mell (3) Sorszám Kötelezettség Köt. váll elötti Összesen jogcíme éve kifizetés után ( ) Működési célú hiteltörlesztés (tőke+kamat) Többéves kihatással járó döntésekből származó kiadások célok szerint, évenkénti bontásban 4. Felhalmozási célú hiteltörlesztés (tőke+kamat) Beruházás célonként Összesen ( ) évi kgvetés Berente_8.sz.mell (3)

27 Sorszám Bevételi jogcím Kedvezmény nélkül elérhető bevétel bevétel 9. sz. mell Kedvezménye k összege Szemétszállítási díj Kábel tv. Díj átváll víz, csatornadíj támogatás iskolakezdési támogatás étkeztetési támogatás villamos energia támogatás Az önkormányzat által ezett közvetett támogatások (kedvezmények) 26. Összesen: évi kgvetés Berente_9. sz. mell

28 BERENTE Az önkormányzat által nyújtott hitel és kölcsön alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban 10.számú melléklet Sorszám Hitel, kölcsön Kölcsönnyújtás éve Lejárat éve Hitel, kölcsön állomány január 1-jén Rövid lejáratú Illetményelőleg (Iskola) 3. Illetményelőleg (Óvoda) 4. Illetményelőleg (Idősklub) 5. Illetményelőleg (Hivatal) 6. Hosszú lejáratú Illetményelőleg (Hivatal) 8. Gázbevezetéshez, lakosság részére* Gázbevezetéshez, lakosság részére* 10. Munkáltatói kölcsön Szoc. Kölcsön Visszatérülés összesen ben Lakáskorszerűsítési kölcsön Összesen (1+6) Megjegyzés: * Lakáskassza, OTP LTP fedezettel! 2002/2010. évi kgvetés Berente_10.sz.mell

29 vett hitelállomány alakulása lejárat és eszközök szerinti bontásban 11.sz.mell Sorszám Hitel jellege Felvétel Lejárat Hitel állomány január 1-jén éve éve Működési célú Felhalmozási célú Szociális Otthon építése Összesen (1+6) évi kgvetés Berente_11.sz.mell

30 Európai uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások 12. sz. melléklet EU-s projekt neve, azonosítója: TÁMOP / "Kompetencia alapú oktatás Ezer forintban! Források után Összesen Saját erő 0 - saját erőből központi támogatás 0 EU-s forrás Társfinanszírozás 0 Hitel 0 Egyéb forrás 0 Források összesen: Kiadások, költségek után Összesen Személyi jellegű Beruházások, beszerzések 0 Szolgáltatások igénybe vétele Adminisztratív költségek Tartalék Összesen: EU-s projekt neve, azonosítója: Ezer forintban! Források után Összesen Saját erő 0 - saját erőből központi támogatás 0 EU-s forrás 0 Társfinanszírozás 0 Hitel 0 Egyéb forrás 0 0 Források összesen: Kiadások, költségek után Összesen Személyi jellegű 0 Beruházások, beszerzések 0 Szolgáltatások igénybe vétele 0 Adminisztratív költségek Összesen: Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulás évi előir. Támogatott neve Hozzájárulás (E Ft) Összesen: 0

31 A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások évi alakulását külön bemutató mérleg 15. sz. melléklet Megnevezés Intézményi működési bevételek (levonva a felhalmozási ÁFA visszatérülések, értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak ÁFA-ja, működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről) Sorszám évre évre évre Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok költségvetési támogatása és átengedett személyi jövedelemadó bevétele I. Működési célú bevételek és kiadások Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű (lebonyolítási) célú működési bevétel 06 Működési célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 07 Működési célú költségvetési bevételek összesen (1+ +7) Működési célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele Működési célú rövid lejáratú hitelek felvétele 10 Működési célú likvid hitelek felvétele 11 Működési célú hosszú lejáratú hitelek felvétele 12 Működési célú forgatási, befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása, értékesítése 13 Finanszírozási célú műveletek bevétele összesen (9+ +13) Működési célú bevételek összesen (08+14) Személyi juttatások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadások és egyéb folyó kiadások (levonva az értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni ÁFA befizetés és kamatkifizetés ) Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre, egyéb támogatás Támogatásértékű működési kiadás EU-s támogatásból megvalósuló projektek kiadásai Ellátottak pénzbeli juttatása Működési célú kölcsönök nyújtása és törlesztése 23 Tartalékok Működési célú költségvetési kiadások összesen ( ) Működési célú rövid lejáratú hitelek törlesztése 26 Működési célú likvid hitelek törlesztése 27 Működési célú hosszú lejáratú hitelek törlesztése 28 Működési célú forgatási, befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, vásárlása Finanszírozási célú műveletek kiadása összesen ( ) Működési célú kiadások összesen (25+30)

32 A működési és fejlesztési célú bevételek és kiadások évi alakulását külön bemutató mérleg Megnevezés Sorszám 15. sz. melléklet évre évre évre II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások Önkormányzatok felhalmozási és tőke jellegű bevételei (levonva a felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről) Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőke bevételei 33 Fejlesztési célú támogatások 34 Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 35 Támogatásértékű felhalmozási bevétel 36 Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel 37 Felhalmozási ÁFA visszatérülése 38 Értékesített tárgyi eszközök és immateriális javak ÁFA-ja Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Felhalmozási célú költségvetési bevételek összesen ( ) Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány igénybevétele 42 Felhalmozási célú rövid lejáratú hitelek felvétele 43 Felhalmozási célú likvid hitelek felvétele 44 Felhalmozási célú hosszú lejáratú hitelek felvétele Felhalmozási célú forgatási, befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása, értékesítése Finanszírozási célú műveletek bevétele összesen ( ) Felhalmozási célú bevételek összesen (41+47) Felhalmozási kiadások (ÁFA-val együtt) Felújítási kiadások (ÁFA-val együtt) Értékesített tárgyi eszközök, immateriális javak utáni ÁFA befizetés Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 52 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 53 Továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása és törlesztése Felhalmozási célú költségvetési kiadások összesen ( ) Felhalmozási célú rövid lejáratú hitelek törlesztése 57 Felhalmozási célú likvid hitelek törlesztése 58 Felhalmozási célú hosszú lejáratú hitelek törlesztése Felhalmozási célú forgatási, befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, vásárlása 60 Finanszírozási célú műveletek kiadása összesen ( ) Felhalmozási célú kiadások összesen (56+61) BEVÉTELEK ÖSSZESEN (15+48) KIADÁSOK ÖSSZESEN (31+62) MŰKÖDÉSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE (8-25) FELHALMOZÁSI CÉLÚ KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK EGYENLEGE (41-56) FINANSZÍROZÁSI CÉLÚ PÉNZÜGYI MŰVELETEK EGYENLEGE (14+47)-(30+61)

33 Előirányzat-felhasználási ütem (ezett adatok alapján) évre 20. sz. melléklet Sorszám Pénzkészlet Megnevezés Január Február Március Április Május Június Július Auguszt. Szept. Okt. Nov. Dec. Összesen: 3. Működési bevételek Sajátos működési bevételek Felhalmozási és tőkejellegű bev Támogatásértékű bevételek Átvett pénzeszközök Finanszírozási bevételek Előző évi pénzmaradvány Előző évi vállalkozási eredmény 11. Egyéb bevételek 12. Bevételek összesen: Bevételek Kiadások 14. Személyi juttatások Járulékok Dologi jellegű kiadások Felhalm. és tőkejell. kiadások Támogatások, elvonások Támogatásértékű kiadások Ellátottak pénzbeli juttatása Tartalékok Hitelek kamatai Finanszírozási kiadások Egyéb kiadások 25. Kiadások összesen: Egyenleg A rendeletben csak ezt a táblát kell szerepeltetni! A 15/b. és a 15/c. táblázat a tényadatokat, illetve a és tényadatok eltérését mutatja.

34 Pénzellátási évre 13.sz. melléklet Sorszám Intézmény Január Február Március Április Május Június Július Auguszt. Szept. Okt. Nov. Dec. Összesen: 1. ÁMK Szociális Otthon Összesen:

35 BERENTE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KV.-I RENDELET EREDETI ÉS MÓDOSÍTOTT ELŐIRÁNYZATOK NYILVÁNTARTÁSA év 20.sz.mell Sorszám BEVÉTELEK Az előirányzatokat jóváhagyó rendelet száma Saját bevételek Átvett pénzeszközök Átengedett bevételek Állami hozzjárulás Előző évi pénzmaradvány Eredeti előirányzat /2010. (...)sz. rendelet Hitel Összesen I. Módosítás (+,-) I. Módosítás utáni előir. (1±2) II. Módosítás (+,-) II. Módosítás utáni előir. (3±4) III. Módosítás (+,-) III. Módosítás utáni előir. (5±6) IV. Módosítás (+,-) IV. Módosítás utáni előir. (7±8) V. Módosítás (+,-) V. Módosítás utáni előir. (9±10) 12. VI. Módosítás (+,-) (.../2010. (..)sz. rendelet VI. Módosítás utáni előir. (11±12) VII. Módosítás (+,-) (.../2010. (..)sz. rendelet VII. Módosítás utáni előir. (13±14) 29. oldal évi kgvetés Berente - 20.sz.mell

A rendelet hatálya 1. A költségvetés címrendje

A rendelet hatálya 1. A költségvetés címrendje Berente Községi Önkormányzat képviselő-testületének 5/2011.(II.28.), 12/2010.(XI.26.) és 10/2010. (IX.06.) számú rendelettel módosított 4/2010.(II.26..) rendelete az Önkormányzat 2010. évi költségvetéséről

Részletesebben

A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje

A rendelet hatálya. A költségvetés címrendje Berente Községi Önkormányzat képviselő-testületének 8/2012.(II.27.), 31/2011.(XII.19.), 29/2011.(XI.22.), 26/2011.(XI.02.) 19/2011.(VIII.26.), 18/2011.(VII.15.), 17/2011.(VII.12.) 16/2011.(VI.20.) 15/2011.(V.17.),

Részletesebben

Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző

Fülesd, 2011. augusztus 22. Záradék: A rendelet kihirdetésének időpontja 2011. augusztus 23. Dr. Birta Zsuzsanna. Körjegyző F Ü L E S D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 3. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0

Részletesebben

állapítja meg. Sonkád, december 16.

állapítja meg. Sonkád, december 16. SONKÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2010. (XII. 20.) önkormányzati rendelete A 4/2010. (II. 17.) SKKT. RENDELETTEL MEGÁLLAPÍTOTT 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Sonkád Községi Önkormányzat

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete

Bekecs Községi Önkormányzat. 10/2009. (IV.30.) számú rendelete Bekecs Községi Önkormányzat 1/29. (IV.3.) számú rendelete az önkormányzat 29. évi költségvetéséről szóló 4/29. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított Eu-s támogatás, előirányzatának

Részletesebben

Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete

Bekecs Községi önkormányzat. 12/2009.(VI.02.) számú rendelete Bekecs Községi önkormányzat 12/2009.(VI.02.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A pótelőirányzatként biztosított LEKI és CÉDE

Részletesebben

7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról

7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról FOLYÁS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2014. (IV.29.) Önkormányzati Rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2013. (II. 15.) Önkormányzati Rendelet módosításáról Folyás Község Önkormányzat

Részletesebben

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

/1/ A rendelet 3.. /1/ bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: Harsány Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/21.(XII.15.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 21. évi költségvetéséről szóló 2/21. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról Harsány Község

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési Tanács évi költségvetésének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2012. április 19-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege

Rábcakapi Község Önkormányzata év költségvetésének mérlege 1.1. melléklet az 5/2015.(V.22.) önkormányzati rendelethez Rábcakapi Község Önkormányzata 2014. év költségvetésének mérlege B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Bevételi jogcímek 1 2 3 4 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

Költségvetési bevételek és kiadások 1..

Költségvetési bevételek és kiadások 1.. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2013.(II.25.) önkormányzati rendelete a 9/2012.(III.26.) rendelettel. a 12/2012.(IV.25) rendelettel, a 17/2012.(V.14.) 22/2012 (VIII.23.) önkormányzati

Részletesebben

Költségvetési bevételek és kiadások 1..

Költségvetési bevételek és kiadások 1.. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/201(VIII.2) önkormányzati rendelete a 9/201(III.26.) rendelettel. a 12/201(IV.25) rendelettel, a 17/201(V.14.) önkormányzati rendelettel módosított

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete

Bekecs Községi Önkormányzat. 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete Bekecs Községi Önkormányzat 15/2009.(VIII.29.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 4/2009. (III.2.) rendelet módosításáról 1. (1) A 2008 évi pénzmaradvány ának növelése miatt

Részletesebben

GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról

GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a évi pénzügyi terv végrehajtásáról GÁBORJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2013. (IV.25) önkormányzati rendelete a pénzügyi terv végrehajtásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 2010. évi várható BEVÉTELEK 2011. évi előirányzat BEVÉTELEK 2009. évi tényadatok KIADÁSOK 2010. évi várható KIADÁSOK

2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 2010. évi várható BEVÉTELEK 2011. évi előirányzat BEVÉTELEK 2009. évi tényadatok KIADÁSOK 2010. évi várható KIADÁSOK Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2009. évi tényadatok BEVÉTELEK 1. sz. melléklet táblázat 3. oszlop 8 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3. oszlop 11.

Részletesebben

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul.

1. A Címrend az 1. melléklet szerinti tartalommal módosul. 2. Az Önkormányzat pénzügyi mérlege a 2. melléklet szerint módosul. Petneháza Község Önkormányzata Képviselőtestületének 3/2013. (III. 28.) önkormányzati rendelete a Petneháza Község Önkormányzatának költségvetéséről szóló 4/2012. (II.27.) rendelet módosításáról Petneháza

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE 1..

Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE 1.. Bekecs Községi Önkormányzat 16/2008. (XII.1.) SZÁMÚ RENDELETE az Önkormányzat 2008. évi költségvetéséről szóló 6/2008. (III.03.) számú rendeletének (továbbiakban : R ) módosításáról 1.. A R. 3..-a (1)

Részletesebben

BEKECS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

BEKECS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BEKECS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 8/2009. (IV. 30.) számú rendelete az önkormányzat 2008. évi költségvetési zárszámadásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992.

Részletesebben

Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete

Bekecs Községi Önkormányzat. 13/2009. (VII. 27.) számú rendelete Bekecs Községi Önkormányzat 13/2009 (VII 27) számú rendelete az önkormányzat 2009 évi költségvetéséről szóló 4/2009 (III2) rendelet módosításáról 1 (1) A pótelőirányzatként biztosított központosított,

Részletesebben

B E V É T E L E K. 2/2010.(II.17.) r. 1. sz. melléklet Kenézlő Községi Önkormányzat 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE. Ezer forintban!

B E V É T E L E K. 2/2010.(II.17.) r. 1. sz. melléklet Kenézlő Községi Önkormányzat 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE. Ezer forintban! 2/2010.(II.17.) r. 1. sz. melléklet Kenézlő Községi Önkormányzat 2010. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Ezer forintban! Sorszám Bevételi jogcím 2010. évi eredeti

Részletesebben

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról

1/2013. (II.15.) rendelete. az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról 1/2013. (II.15.) rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 1/2012. (II. 24.) rendeletének módosításáról Pusztaottlaka Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének

Részletesebben

A rendelet hatálya. (2) Az önkormányzat címrendjét teljes körűen az 1. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat 2011.

A rendelet hatálya. (2) Az önkormányzat címrendjét teljes körűen az 1. számú melléklet tartalmazza. Az önkormányzat 2011. Nagymizdó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 1/2011. (II. 09.) r e n d e l e t e az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Nagymizdó Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban képviselő-testület)

Részletesebben

Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K 1.1. melléklet a 2/2012. (II.8.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sor-szám Bevételi jogcím 1 2 3 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról

Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzatának 19/2009. (XI. 27.) rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetéséről szóló 1/2009. (III.02.) rendelet módosításáról Halmaj Község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi

Részletesebben

B E V É T E L E K K I A D Á S O K

B E V É T E L E K K I A D Á S O K 1. melléklet a 2/2013. /II.07./számú önkormányzati rendelethez Szendrő Város Önkormányzat 2012. évi költségvetésének mérlege 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Önkormányzat Önkormányzati

Részletesebben

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények)

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) 10. sz. melléklet Sorszám Bevételi jogcím Tervezett Tényleges 1 2 3 4 1. Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

Részletesebben

...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

...Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K ...Önkormányzat melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez 201 ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Eredeti 201 évi Módosított 1 2 4 5 I. Önkormányzat

Részletesebben

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása

1.. 841403 város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások. 841902 központi költségvetési befizetések. 882111 aktív korúak ellátása Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2012.(III.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 5/2012. (II.6.) önkormányzati rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Költségvetési bevételek és kiadások ezer forint ezer forint forráshiánnyal 2..

Költségvetési bevételek és kiadások ezer forint ezer forint forráshiánnyal 2.. Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/010.(VI.30.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 010. évi költségvetéséről szóló 1/010.(II.10.) KT. sz. rendelet módosításáról Bocskaikerti

Részletesebben

Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat

Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének. 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete. az önkormányzat Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének Hatályos:2014-05-06 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat képviselő-testületének 10/2014. (V. 5.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi

Részletesebben

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek

Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként. Bevételi jogcímek Román Nemzetiségi Önkormányzat 10/2015. (II. 11.) RNÖ. sz. határozatának melléklete Mezőkovácsháza Város Román Nemzetiségi Önkormányzata 2015. évi előirányzatai bevételei forrásonként Bevételi jogcímek

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei

Pátka Község Önkormányzata és költségvetési szervei Pátka Község a és költségvetési szervei 2009. évi zárszámadása Pátka Község a 8092 Pátka, Vak Bottyán tér 4. Tel: (22) 580-506; fax: (22) 580-509 E-mail: ktvpatka@datatrans.hu, ktvpatka@citromail.hu www.patka.hu

Részletesebben

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K Bakonynána Községi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 8/2013. (VI.28.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Bevételi jogcím i mód.elői. 1 2 3 3 1. I. Önkormányzat működési

Részletesebben

Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről. A rendelet hatálya

Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről. A rendelet hatálya Újrónafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2009. (II. 16.) rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Újrónafő Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló -

Részletesebben

Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete

Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének. 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete Hangony Községi Önkormányzat Képviselő - Testületének 7/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet módosításáról Hangony

Részletesebben

3. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) Ez a rendelet december 31. napján hatályát veszti. P.H. Dr.

3. (1) Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba. (2) Ez a rendelet december 31. napján hatályát veszti. P.H. Dr. S O N K Á D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 1 1 / 2 0 1 1. ( V I I I. 2 4. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0

Részletesebben

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..

3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1.. Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról

6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről szóló 1/2014. (II.06.) rendelet módosításáról ÚJUDVAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2015. (IV.28.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 1/2014. (06.) rendelet áról 1. (1) A 2015. július 1. és december 31.

Részletesebben

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Bakonynána Községi Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K Bakonynána Községi Önkormányzat 2012. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. melléklet a 5/2013. (V.7.) rendelethez 1. sz. táblázat B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2

Részletesebben

2.. 3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1..

2.. 3.. (1) Az önkormányzat 2013. december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: 1.. Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014.(V.5) önkormányzati rendelete az önkormányzat zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

3.. (1) Az önkormányzat december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg:

3.. (1) Az önkormányzat december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2013.(V.22.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Maglóca Község Önkormányzatának

Részletesebben

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént.

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Kihirdetési záradék. A rendelet kihirdetése a mai napon megtörtént. Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2013.(IX.24.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti

Részletesebben

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2015.(II.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 5/2014.(III.11.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány

Részletesebben

KÜNGÖS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2./2011. (II.09.) rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről

KÜNGÖS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2./2011. (II.09.) rendelete az önkormányzat évi költségvetéséről KÜNGÖS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2./2011. (II.09.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Küngös Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló többször

Részletesebben

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. SÉNYŐ KÖZSÉG KÉPVISELŐTESTÜLETE 4533. Sényő, Kossuth u. 69. 233-2/2007. K I V O N A T Készült: Sényő Község Képviselőtestületének 2007. január 31-én tartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Sényő

Részletesebben

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék

1.. Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti. Kihirdetési záradék Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2015.(II.27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelet módosításáról Tárnokréti Község

Részletesebben

1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K

1. melléklet a.../2013. (IX...) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. melléklet a.../2013. (IX....) önkormányzati rendelethez B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím Módosítás 1 2 3 4 4 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4) 63 420 63 413 905

Részletesebben

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

Zárszámadási rendelet űrlapjainak összefüggései:

Zárszámadási rendelet űrlapjainak összefüggései: Zárszámadási rendelet űrlapjainak összefüggései: 2011. évi tényadatok BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2.1. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2.2. számú melléklet 3.

Részletesebben

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a R. 6.2. melléklete. Kihirdetési záradék

1.. (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Hatályát veszti a R. 6.2. melléklete. Kihirdetési záradék Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2014.(II.21.) önkormányzati rendelete az önkormányzat költségvetéséről szóló 4/2013.(III.4.) önkormányzati rendelet módosításáról Bősárkány Nagyközség

Részletesebben

Rendelet Kivonat. Tiszaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete

Rendelet Kivonat. Tiszaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete Rendelet Kivonat Tiszaszentmárton Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (IV.26.) önkormányzati rendelete a 2012. évi pénzügyi terv végrehajtásáról A Képviselő-testület: Az önkormányzat képviselő-testülete

Részletesebben

A költségvetés bevételei és kiadásai 1. A költségvetés címrendje 2. A hiány finanszírozása 3. Az önkormányzat bevételei és kiadásai 4.

A költségvetés bevételei és kiadásai 1. A költségvetés címrendje 2. A hiány finanszírozása 3. Az önkormányzat bevételei és kiadásai 4. S O N K Á D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T É N E K 4 / 2 0 1 1. ( I I I. 1. ) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t A Z Ö N K O R M Á N Y Z A T 2 0 1 1. É

Részletesebben

Bánhorváti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2014. (III. 12.) önkormányzati rendelete

Bánhorváti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 6/2014. (III. 12.) önkormányzati rendelete Bánhorváti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Hatályos:2014-03-17 -tól Bánhorváti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Bánhorváti Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Bánhorváti Községi

Részletesebben

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat

B E V É T E L E K. Sorszám Eredeti előirányzat 1. melléklet a 6/2012. (III.30.) önkormányzati rendelethez Mucsony Nagyközségi Önkormányzat 2011. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Eredeti Módosított 1 2 3

Részletesebben

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről

Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2/2011.(II.15.) rendelete az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről Csengőd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

Sajóhídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról

Sajóhídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a évi zárszámadásról Sajóhídvég Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2014. (V.5.) önkormányzati rendelete a 2013. évi zárszámadásról Sajóhídvég Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében

Részletesebben

Hangony Község Önkormányzata Képviselő Testülete 1/2009. (I. 30.) számú rendelete

Hangony Község Önkormányzata Képviselő Testülete 1/2009. (I. 30.) számú rendelete Hangony Község Önkormányzata Képviselő Testülete 1/2009. (I. 30.) számú rendelete A költségvetés és zárszámadás előterjesztéséhez kapcsolódó mérlegek tartalmának meghatározásáról Hangony Község Önkormányzatának

Részletesebben

(1) Az önkormányzat december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg:

(1) Az önkormányzat december 31-i állapot szerinti vagyonát a következők szerint állapítja meg: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2015. (IV.29.) önkormányzati rendelete az önkormányzat zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K

Milota Önkormányzat ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K Milota Önkormányzat 1. melléklet a 3/2014. (III. 10.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSE BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím 2013.

Részletesebben

HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete. a évi pénzügyi terv végrehajtásáról

HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 6/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete. a évi pénzügyi terv végrehajtásáról HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2013. (V. 02.) önkormányzati rendelete a 2012. évi pénzügyi terv végrehajtásáról 1 Hangony Község Önkormányzat Képviselő-testület a Magyarország helyi

Részletesebben

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat évi. Sorszám Bevételi jogcím. Módosított előirányzat. Eredeti előirányzat

B E V É T E L E K. 1. sz. táblázat évi. Sorszám Bevételi jogcím. Módosított előirányzat. Eredeti előirányzat 1.1. melléklet az 5/2014. (V. 12.) önkormányzati rendelethez LOVÁSZPATONA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Bevételi jogcím B E V É T E L E K Eredeti Módosított

Részletesebben

zárszámadási rendelete

zárszámadási rendelete Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2014. ( III.27.) számú zárszámadási rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének végrehajtásáról Az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.

Részletesebben

POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL

POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL POGÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4/2011.(III. 21.) rendelete a 2011. évi KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL Pogány község Képviselőtestülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. (továbbiakban ÁHT) 65. (1) bekezdésében

Részletesebben

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám

B E V É T E L E K. Ezer forintban. 1. sz. táblázat. Sorszám 1.1. melléklet a.../2013. (...) önkormányzati rendelethez ÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2013. évi előirányzat 1. I. Önkormányzat működési bevételei (2+3+4)

Részletesebben

Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1..

Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről. A rendelet hatálya 1.. Hét község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2010.(II.05.) számú rendelet az Önkormányzat 2010.évi költségvetéséről Hét község Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló többször módosított

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V Száma:5-5 /2011. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Újfehértó Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 14-én 14 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal hivatali helyiségében

Részletesebben

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE

2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE Borsodnádasdi Önkormányzat 1.1. melléklet a... önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Sorszám Bevételi jogcím 2013. 1 2 3 5 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

(1) Az 1. melléklet A oszloptól, F oszlop 7 sorától 124 soráig, meghatározott részletességgel hagyja jóvá. 2.

(1) Az 1. melléklet A oszloptól, F oszlop 7 sorától 124 soráig, meghatározott részletességgel hagyja jóvá. 2. Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testületének 9/2014. (IV.30.) számú önkormányzati rendelete Kétegyháza Nagyközség a zárszámadásáról 1 Kétegyháza Nagyközség Képviselő-testülete a Kétegyháza Nagyközség költségvetésének

Részletesebben

ONGA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2010. (IV.21.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról

ONGA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 9/2010. (IV.21.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról ONGA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 9/2010. (IV.21.) számú rendelete az önkormányzat 2009. évi költségvetési zárszámadásáról Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször 1992.

Részletesebben

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

Marcaltő Község Önkormányzati Képviselőtestületének. 1/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről

Marcaltő Község Önkormányzati Képviselőtestületének. 1/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Marcaltő Község Önkormányzati Képviselőtestületének 1/2013. (II. 27.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2013. évi költségvetéséről Marcaltő Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben

Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről

Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Maglóca Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2009.(II.20.) sz. rendelete az Önkormányzat 2009. évi költségvetéséről Az önkormányzat képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen

1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/2012. (II.9. ) önkormányzati rendelethez 2012. évi költségvetés összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 68 513 2.Intézményi működési bevétel 26 617 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. 8/2011. (II.08.) számú HATÁROZATA

Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa. 8/2011. (II.08.) számú HATÁROZATA Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa 8/2011. (II.08.) számú HATÁROZATA a 2011. évi költségvetés megtárgyalásáról A Nyírbátor és Vonzáskörzete Többcélú Kistérségi Társulás

Részletesebben

Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik.

Záró rendelkezések. (1) Ez a rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. (2) A rendelet kihirdetéséről a jegyző a helyben szokásos módon gondoskodik. 31 Kozármisleny Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2006. (VI.20.) Ök.sz. rendelete az Önkormányzat 2006. évi költségvetéséről szóló 1/2006.(II.14.) Ök. sz. rendelet módosításáról Kozármisleny

Részletesebben

Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K

Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE B E V É T E L E K Tájékoztató kimutatások, mérlegek Nyékládházi Önkormányzat 2013. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK MÉRLEGE 1. számú tájékoztató tábla B E V É T E L E K Bevételi jogcím 2012. évi 2013.évi 1 2 5 3 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 2012. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 10 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

A Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (II.04.) önkormányzati rendelete a évi költségvetéséről

A Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (II.04.) önkormányzati rendelete a évi költségvetéséről A Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2013. (II.04.) önkormányzati rendelete a 2013. évi költségvetéséről Bocskaikerti Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete. A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról

Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete. A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról Pusztaszabolcs Város Önkormányzat 21/2005. (X.28.) Kt. számú rendelete A költségvetési témájú rendeletek tartalmának meghatározásáról (Módosítással egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Szövege hatályos:

Részletesebben

Borsodnádasd Önkormányzat 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

Borsodnádasd Önkormányzat 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Borsodnádasd Önkormányzat 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK PÉNZÜGYI MÉRLEGE 1.1 melléklet a 8/2014.(IV.30.) önkormányzati rendelethez 1. sz. táblázat Ezer forintban Sorszám Eredeti 1 2 3 4 5 1. I. Önkormányzat

Részletesebben

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE

BEVÉTELEK ÉS KIADÁSOK TELJESÍTÉSE HETES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6/2014. (IV.30.) ÖNKORMÁNYZATI R E N D E L E T E AZ ÖNKORMÁNYZAT 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁRÓL ÉS PÉNZMARADVÁNYÁRÓL Hetes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-5/2010.

Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-5/2010. Sonkád Község Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 19-5/2010. Sonkád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. május 3-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K

Tiszacsécse község Önkormányzat ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K Tiszacsécse község Önkormányzat 1. melléklet az 5/2014. (V. 20.) önkormányzati rendelethez 2013. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSÁNAK BEVÉTELEI ÉS KIADÁSAI B E V É T E L E K 1. sz. táblázat Ezer forintban Bevételi jogcím

Részletesebben

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései:

2012. évi előirányzat BEVÉTELEK. 2012. évi előirányzat KIADÁSOK. Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: Költségvetési rendelet űrlapjainak összefüggései: 212. évi előirányzat BEVÉTELEK 1. sz. melléklet Bevételek táblázat 3. oszlop 1 sora = 2/a. számú melléklet 3. oszlop 13. sor + 2/b. számú melléklet 3.

Részletesebben

Megnevezés (a) 1. melléklet a 1/(II.7.) önkormányzati rendelethez Önkormányzat és Közös Hivatal összesen előirányzat (b) 1. Működési bevételek 52 463 2.Intézményi működési bevétel 18 624 3. Hatósági jogkörhöz

Részletesebben

(4) A képviselő testület Gyömrő Önkormányzat 2014.évi összesített felhalmozási célú bevételeit és kiadásait a 4. számú melléklet tartalmazza.

(4) A képviselő testület Gyömrő Önkormányzat 2014.évi összesített felhalmozási célú bevételeit és kiadásait a 4. számú melléklet tartalmazza. Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 4/215. (III. 17.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 214. évi költségvetéséről szóló 2/214. (III. 11.) önkormányzati rendelet módosításáról Gyömrő

Részletesebben

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege

Csernely Községi Önkormányzat évi költségvetésének összevont mérlege 1.1. melléklet a 2/2014.(II.04.) önkormányzati rendelethez 1 Csernely Községi Önkormányzat 2014. évi költségvetésének összevont mérlege B E V É T E L E K 1.. táblázat Ezer forintban Sorszám Bevételi jogcím

Részletesebben

Önkormányzati költségvetési jelentés

Önkormányzati költségvetési jelentés Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala szerv, előirányzat megnevezése Önkormányzati költségvetési jelentés 1 2 5 4 0 2 3 0 0 0 3 3 0 0 0 2 2 0 0 6 szektor megye településtípus PIR-törzsszám év oldal Államháztartási

Részletesebben

B E V É T E L E K Ezer forintban

B E V É T E L E K Ezer forintban 1.1. melléklet a 2/2014. (II. 28.) önkormányzati rendelethez Lovászpatona Község Önkormányzata 2014. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK ÖSSZEVONT MÉRLEGE 1. sz. táblázat Sorszám B E V É T E L E K Bevételi jogcím Ezer

Részletesebben

Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013.

Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. Németbánya Község Önkormányzati Képviselő-testületének 10/2013.(IX.27.) önkormányzati rendelete Németbánya Község Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről szóló 1/2013.(III.25.) önkormányzati rendelet módosításáról

Részletesebben

(1) Az önkormányzat 2013. évi létszámának címenkénti alakulását a következők szerint állapítja meg (fő):

(1) Az önkormányzat 2013. évi létszámának címenkénti alakulását a következők szerint állapítja meg (fő): Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2014.(IV.3.) önkormányzati rendelete az önkormányzat évi zárszámadásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról Bősárkány Nagyközség Önkormányzatának

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s. Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének február 3.-i ülésére. E l ő t e r j e s z t é s Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2016. február 3.-i ülésére. Tárgy: Önkormányzat 2016. évi költségvetése Előadó: Takács Péter polgármester 2 Tisztelt Képviselőtestület!

Részletesebben

PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K

PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K 28/2015. számú előterjesztés 1. melléklete PÉTFÜRDŐ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2015. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK PÉNZÜGYI MÉRLEGE B E V É T E L E K Sorszám Bevételi jogcím 2013. évi tény 2014. évi várható 2015.

Részletesebben

A bevételek főösszege: ebből: 1. Működési bevétel 632.863 e Ft Finanszírozási bevételek 2. Felhalmozási bevétel 120.979 e Ft

A bevételek főösszege: ebből: 1. Működési bevétel 632.863 e Ft Finanszírozási bevételek 2. Felhalmozási bevétel 120.979 e Ft Nyírábrány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2012. (IX.7.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló 2/2012. (III.02.) rendelet módosításáról Nyírábrány

Részletesebben

Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege

Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege Költségvetés Pécs M.J.V.Önkorm.összevont költségvetési mérlege és a kisebbségi önkormányzatok mérlege 1. melléklet a /2011.(..) önkormányzati rendelethez M ű k ö d é s i b e v é t e l e k M ű k öd é s

Részletesebben

1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen

1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez évi költségvetés módosítása összesen Megnevezés (a) 1. melléklet a 7/2013. (IV.25.) önkormányzati rendelethez a összesen előirányzat (b) előirányzat (c) 1. Működési bevételek 143 068 143 099 2.Intézményi működési bevétel 26 871 26 895 3.

Részletesebben

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(VIII.22.) önkormányzati rendelet az önkormányzat 2016. évi költségvetésének módosításáról Hatályos: 2016. augusztus 23-tól Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2016.(VIII.22.) önkormányzati

Részletesebben

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről

Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014 (III.05.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2014. évi költségvetéséről Medgyesbodzás Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény

Részletesebben