Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) ÉVES JELENTÉS

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) ÉVES JELENTÉS"

Átírás

1 Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) ÉVES JELENTÉS

2 ÖSSZEFOGLALÓ A DemNet 2009-ben megerősítette működési alapjait, és az év végére erősebb, stabilabb, a saját szakmai területein befolyásosabb szervezetté vált. Az alapítvány pénzügyi helyzete javult, 2009 szeptembertől a folyamatos működését képes saját pénzügyi erőforrásaiból finanszírozni és pozitív pénzforgalmi egyenleget fenntartani. A tevékenységekben a támogatás-közvetítés mellett a fő hangsúlyt nemzetközi fejlesztés szereplőinek kapacitásfejlesztése és a fejlesztéspolitika befolyásolása kapta. A DemNet működését az intenzív együttműködés jellemezte más szervezetekkel, belföldön és külföldön egyaránt valamennyi projektje más szervezetekkel való partnerség keretei között folyt. A DemNet stábja stabil, lelkes, és elkötelezett a szervezet hosszú távú céljai iránt. A folyamatos forrásszervezés eredményeként 2010-re a működési források jelentős részét sikerült biztosítani, és a rá következő évek némely tevékenységére is van már pénzügyi fedezet. A DemNet 2009 folyamán egy intenzív szervezetfejlesztési folyamaton ment keresztül, melynek eredményeként az alábbi hosszú távú célokat fogalmazta meg: A DemNet víziója az önszerveződő egyének és közösségeik emberi méltóságot tisztelő, felelős és fenntartható kapcsolatrendszerén alapuló világ. A DemNet küldetése a közösségi szereplők közötti együttműködések ösztönzése, a közösségek tagjai önszerveződő képességének megerősítése, az emberi méltóság, felelősség és fenntarthatóság közösségi értékeit érvényre juttató attitűdök, és szemléletmódok formálása, közérdekű érdekérvényesítés, szabályozók alakítása. A DemNet munkája során értéknek tekinti az átláthatóságot, az innovációt, a kreativitást, a lokalitást és a részvételi megközelítést. 2

3 MUNKATÁRSAK A DemNet 2009 decemberében 9 állandó munkatársat foglalkoztatott: Pálvölgyi Péter ügyvezető igazgató, projektvezető Erős Barbara stratégiai vezető Jaksa Brigitta fejlesztéspolitikai munkatárs, projektvezető Miháltz Réka projektvezető Számadó Róza projektvezető Csizmadia Péter projekt koordinátor Lerner Balázs projekt koordinátor Hamza Márta pénzügyi vezető Börcsök Róbert irodai asszisztens 2009-ben az alacsony fluktuáció volt jellemző, mindössze egy munkatárs, Kiss Réka vált meg a szervezettől áprilisban, feladatait Hamza Márta vette át októberben. A pénzügyi vezető bérköltségének jelentős részét a Nemzeti Civil Alapprogram működési támogatása finanszírozta. A megnövekedett adminisztrációs teendők miatt egy új irodai asszisztens pozíció létrehozása is szükségessé vált, ezt a munkakört Börcsök Róbert látja el február óta. A DemNet projektmenedzsment és forrásszervezési munkáját egy gyakornok, Suba Eszter segítette, aki nemzetközi kapcsolatok szakon szerzett friss egyetemi végzettséggel rendelkezik. Csanády Dániel, a DemNet korábbi munkatársa szintén önkéntes alapon segítette a szervezetet pályázatírási tevékenységében. A munkatársak mellett a DemNet számos egyéni szakértővel és szakértő szervezettel dolgozott együtt 2009-ben, részben megbízási, részben vállalkozási jogviszony keretében. JOGI HELYZET, IRÁNYÍTÁS 2009 júniusában a Fővárosi Bíróság jóváhagyta az alapító okirat módosítását. Ezek szerint a következő változások léptek életbe: - az alapító felhatalmazta Nizák Pétert az alapítói jogok gyakorlására - az alapítvány új székhelye 1052 Budapest, Apáczai Csere János u. 1. IV/40. - megváltozott a kuratórium létszáma és személyi összetétele - megváltozott a felügyelő bizottság létszáma és személyi összetétele - Pálvölgyi Péter az alapítvány hivatalos jogi képviselője, ügyvezető igazgatója és a kuratórium titkára SZAKMAI SZERVEZETEKBEN VALÓ RÉSZVÉTEL, HÁLÓZATI TAGSÁG 2009-ben a DemNet több szakmai szervezet munkájában részt vett, illetve tagja volt különféle hálózatoknak. 3

4 A Magyar Adományozói Fórum államtól és pártoktól független adományozókat (alapítványok, cégek, magánszemélyek) tömörítő egyesületi formában működő ernyőszervezet. Célja a hatékony adományozás minél szélesebb körű elterjesztése Magyarországon azáltal, hogy szakmai háttérszervezetként kutatásokkal, szolgáltatásokkal, szakmai fórumok szervezésével segíti az adományozók munkáját, valamint rendezvényeken és a médiában népszerűsíti az adományozást ( Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség (HAND) célja, hogy a tagszervezetek fejlesztés és humanitárius segélyezés terén szerzett évtizedes tapasztalatát hasznosítva hozzájáruljon egy fenntartható fejlesztést szolgáló, átlátható nemzetközi együttműködési politika kialakításához, és ennek során szakmai együttműködő partnere legyen a magyar kormányzati szerveknek decemberében a DemNet-et a HAND elnökségébe választották. A DemNet az AidWatch munkacsoport, az EU Integrációs és Szomszédsági Politika munkacsoport és a NEFE munkacsoport tagja. A HAND a DemNet kuratóriumi tagját, Kékesi Annamáriát delegálta a CONCORD igazgatóságába, amely szervezet a fejlesztési és humanitárius civil szervezetek európai konföderációja ( A DemNet munkatársai a CONCORD Aid Watch és a European Partnership & Neighborhood munkacsoportok munkájában vesznek részt. A Telecentre.Europe hálózat célja a teleházak társadalmi hatásának és működési hatékonyságának fejlesztése széles körű európai érdekképviselet és tapasztalatcserék segítségével ( A DemNet részt vett a hálózat éves közgyűlésén Isztambulban 2009 októberében, fogadott egy máltai teleházas delegációt decemberben, és aspirál a 2010-es közgyűlés megszervezésére 2010 őszén. A DemNet négy munkatársa részt vett október én Stockholmban az Európai Fejlesztési Napokon. A több ezer fő részvételével zajló rendezvény a legfőbb porondja az olyan globális kihívásokról szóló vitáknak és tapasztalatcseréknek, mint a kormányzás, klímaváltozás, nemzetközi pénzügyek, élelmiszerbiztonság, víz, energia, a média szerepe, emberi és szociális jogok stb novemberében a DemNet két munkatársa egy észtországi fejlesztési szervezetet, az ENUTot látogatta meg Tallinnban (a Nemzeti Civil Alapprogram támogatásával). A látogatás célja a fejlesztési tapasztalatok cseréje, valamint az együttműködési lehetőségek feltárása volt a Balkán térségben és az észak-kaukázusi régióban. A találkozón részt vettek más észt civil szervezetek munkatársai is, valamint egy finn fejlesztési szakértő, aki az északi fejlesztési tapasztalatokat osztotta meg a résztvevőkkel. 4

5 2009-BEN FUTÓ PROJEKTEK ÖSSZEFOGLALÓI I. Támogatási programok civil szervezeteknek A DemNet 1996-os alapítása óta különféle pályázati programokon keresztül támogatja civil szervezetek működését és fenntarthatóságát. Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Hivatalával együttműködésben a DemNet öt éven keresztül támogatta ilyen módon a szektort. Ezt követően az Európai Bizottság Phare ACCESS programjainak, később az előcsatlakozási alapok lezárulta után az un. Átmeneti Támogatás programok kezelője volt. Jelenleg az Európai Gazdasági Térség / Norvég Finanszírozási Mechanizmus Norvég Civil Támogatási Alapjának egyik kezelő szervezete. I.1 Cím Átmeneti Támogatás 2006/ Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény végrehajtása - 2. Kör Szerződő fél Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység Projektvezető Számadó Róza Megvalósítás időszaka 2008/ /06 Szolgáltatási díj 75,425 EUR + ÁFA Támogatott szervezetek száma 24 Támogatás összege EUR A szerződés keretében az Alapítvány a Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs tv. végrehajtása pályázati program II. körös pályázati kiírás technikai asszisztenciáját látja el. Ennek keretében a DemNet - közzétette a pályázati felhívást; - pályázati tanácsadás biztosított a pályázati időszakban; - megszervezte az értékelési eljárást és annak adminisztratív lebonyolításában közreműködött; - értesítette a pályázókat az értékelés eredményéről; - előkészítette a támogatási szerződéseket a kedvezményezettekkel együttműködve; - információs napokat, és konzultációkat szervezett és bonyolított le a nyertes szervezetek részére; - a támogatott projektek rendszeres szakmai monitoringa és pénzügyi ellenőrzését végezte; - a támogatási szerződések módosításával kapcsolatos segítség nyújtás biztosítása, - a kedvezményezettek közbenső és végső beszámolóit előzetesen ellenőrizte, a hiányokat pótoltatta, javítások kért be és a beszámolókat továbbította a jóváhagyó szervek felé. A pályázati alap a civil szervezetek projektjeinek támogatása révén kívánta fejleszteni azon civil szervezetek kapacitását, amelyek központi szerepet játszhatnak mind a társadalmi köztudat formálásában, mind a diszkrimináció által érintettek számára nyújtott szolgáltatások közvetítésében. 5

6 A pályázati program főbb céljai: - a civil szervezetek és társadalmi partnereik kapacitásának növelése, támogatása az egyenlő bánásmód törvény (Ebktv.) megfelelő alkalmazása, végrehajtása érdekében, - a civil szervezetek szerepének tudatosítása, újradefiniálása, az egyenlő bánásmód törvény végrehajtásának kezdeményezésében, valamint a demokratikus döntéshozatali folyamatokban és a jogrend megszilárdításában való aktív részvételük támogatása, aktivitásuk és hatékonyságuk erősítése, - civil szervezetek támogatása hálózatok építésében és abban, hogy regionális NGO/NPO hálózatok vezetői legyenek a Közép-Kelet-Európai régióban, valamint a civil szervezetek és a helyi/regionális hatóságok partnerség építésének elősegítése, - azon egyének és társadalmi csoportok befogadásának és társadalmi integrációjának erősítése, amelyeket a gazdasági, társadalmi vagy politikai marginalizáció fenyeget. A program támogatta az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség elvének megvalósulását célzó projekteket az alábbi területeken: - foglalkoztatás, - a lakhatás, - a szociális biztonság, - az egészségügy, - az oktatás és képzés, - az áruk forgalma és a szolgáltatások igénybevétele, - valamint a demokratikus fejlődés területe. A pályázati program május 5-én került meghirdetésre, a beérkezési határidőig 52 pályázat került regisztrálásra. A programra beérkezett pályázatok szakmai értékelő bizottság javaslatára a 24 nyertes szervezet összesen nettó támogatást kapott. Valamennyi szerződés szeptember 30- áig az NFÜ Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium valamint a Kedvezményezett szervezetek által aláírásra került. A pályázati programok megvalósítása a szerződéskötést követően 2008 október 2009 január során indult. Az összes projekt kezdeti monitorozására sor került 2008 december folyamán, valamint 2009 első két hónapjában. A Kedvezményezett szervezetek december 15-éig hajthatták végre a projektjeiket. Támogatott szervezetek: - Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete - Autisztikus Gyerekek Szüleinek Egyesülete - Kurt Lewin Kulturális Alapítvány - Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete - Kisebbségi és Emberi Jogi Alapítvány - Szent Márton Karitász Alapítvány 6

7 - Regionális Érdekvédelmi Alapítvány - Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet Egyesület - Nógrád Megyei Cigány kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége - Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar Down Alapítvány - Igazgyöngy Alapítvány - Másság Alapítvány - Menedék - Migránsokat Segítő Egyesület - Roma Sajtóközpont Egyesület - Belvárosi Tanoda Alapítvány - Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány - "Kézenfogva" Összefogás a Fogyatékosokért Alapítvány - Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesület - Autonómia Alapítvány - Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány - Család, Gyermek, Ifjúság Egyesület - Magyarországi Roma Parlament - Magyar Helsinki Bizottság I.2 Cím Átmeneti Támogatás 2006/ Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény végrehajtása Kiegészítő szerződés Szerződő fél Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység Projektvezető Számadó Róza Megvalósítás időszaka 2008/ /12 Szolgáltatási díj 35,000 EUR + ÁFA A DemNet e megbízás keretében olyan projektzáró tevékenységeket vállalt, melyek célja a Kedvezményezett pályázati projektek eredményeinek kifejlesztett innovatív módszertanok, új megközelítések, összegyűlt tapasztalatok elemzése és elterjesztése volt. A DemNet elő kívánta segíteni a civil szervezetek partnerség építését, a jó gyakorlatok és bevált módszertanok megosztását, a felgyűlt tudás átadását, annak érdekében, hogy a hálózatépítési pályázatok eredményeit kiegészítve a program elérje eredeti kitűzött céljait. Ennek keretében a DemNet november én kétnapos szakmai konferenciát szervezett, melyen 38 szervezet 60 munkatársa vett részt, - tájékoztatta a sajtót a program eredményeiről, - a projekttermékeket összegyűjtötte, ezekből kiadványt készített és publikált nyomtatott és elektronikus formában ( 7

8 I.3 Cím Európai Gazdasági Együttműködés (Norvégia, Izland, Liechtenstein) / Norvég Finanszírozási Mechanizmus Norvég Civil Támogatási Alap Szerződő fél Európai Szabadkereskedelmi Társulás Finanszírozási Mechanizmus Irodája Projektvezető Pálvölgyi Péter Megvalósítás időszaka 2008/ /02 Szolgáltatási díj EUR Támogatott szervezetek száma Első kör (2008): 24 Második kör (2009): 19 Harmadik kör (2010): kb. 10 Támogatás összege Első kör: EUR Második kör: EUR Harmadik kör: kb EUR A Norvég Civil Támogatási Alap a magyarországi civil szervezeteknek biztosít pályázati támogatást négy területen: - környezetvédelem és fenntartható fejlődés - civil szervezetek kapacitásfejlesztése az érdekvédelem és közösségfejlesztés területén - szociális kohézió, gyermek - és egészségvédelem, - kulturális örökségvédelem A támogatás teljes összege megközelítőleg 6 millió EUR, melynek forrása az EGT Finanszírozási Mechanizmusok. Ennek legnagyobb befizetője Norvégia, de emellett Izland és Liechtenstein is hozzájárul az alap működéséhez. Társfinanszírozóként Magyarország az alap forrásainak 10%-át biztosítja. A Norvég Civil Támogatási Alap kezelésére négy magyarországi magánalapítvány kapott megbízást. A konzorciumot az Ökotárs Alapítvány vezeti, együttműködő partnerei a DemNet mellett az Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Magyarország Alapítvány. A DemNet a civil szervezetek kapacitásfejlesztése témában pályáztat és segíti a támogatott szervezeteket a projektjeik megvalósításában. A témakörön belül az alábbi típusú projektek kaphatnak támogatást: - Civil szervezetek működési és emberi erőforrásainak kapacitásfejlesztése - Civil szervezetek érdekérvényesítő vagy watchdog típusú szerepének erősítése - Civil szervezetek regionális fejlesztésben vagy közösségfejlesztésben való részvételének segítése A programról bővebb információ a weboldalon található. 8

9 2009-ben a második pályázati kör került lebonyolításra. A folyamat eredményeképp a témakörön belül újabb 20 civil szervezet csaknem EUR támogatáshoz jutott. Emellett a negyedéves beszámolók ellenőrzésével, helyszíni látogatásokkal, különféle programokon és rendezvényeken való részvétellel, valamint a támogatott szervezetekkel való rendszeres kapcsolattatással a DemNet folyamatosan figyelemmel kísérte az első körös nyertes pályázókat is. Az első két pályázati kör maradványpénzei, valamint újabb EUR kiegészítő támogatás segítségével egy harmadik pályázati kör is meghirdetésre kerül. A kétfordulós pályázatban a teljesen kidolgozott projekttervek benyújtási határideje 2009 decemberében volt novemberében a brüsszeli székhelyű Finanszírozási Mechanizmus Iroda ellenőrizte a lebonyolító szervezetek tevékenységét, és megállapította, hogy a közvetítő szervezetek tevékenységüket szervezetten, hatékonyan és átláthatóan végzik. Támogatott szervezetek: Első kör: - Földalatti Kulturális és Ifjúsági Közhasznú Egyesület - Tabulapláza Alapítvány - Salva Vita Alapítvány - Egyesek Ifjúsági Egyesület - Geopolitikai Tanács Közhasznú Alapítvány - Magyar Teleház Szövetség - Magyarországi Női Alapítvány - Másság Alapítvány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda - Autisták Országos Szövetsége - KÖZÉRT Egyesület - Alsómocsoládiak Baráti Köre - Mozgássérültek Budapesti Egyesülete - Magyar Ökomenikus Segélyszervezet - Talentum Alapítvány az Önkéntesség Támogatásáért - Kalamáris Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ifjúsági Kulturális és Diákújságíró Egyesület - Szigetmonostori Faluszépészeti Egylet - "SZŐLŐTŐ" Éljünk Józanul Egyesület - Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány - Bihar Közösségeiért Alapítvány - Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány - Nyitott Képzések Egyesület - Civil Rádiózásért Alapítvány - Eurohíd Euro-Kisrégiós Fejlődést Elősegítő Alapítvány 9

10 Második kör: - ÉLETFA Segítő Szolgálat Egyesület - Civil Centrum Közhasznú Alapítvány - Pannon Mentőkutyás Alapítvány Pest Megyei Kutató- Mentő Szolgálat - Társaság a Szabadságjogokért - Nonprofit Média Központ Alapítvány - Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete - NOSZA Közhasznú Egyesület a Nonprofit Szervezetek Jogaiért - Civitalis Egyesület - Civil Szervezetek Regionális Szövetsége - Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete - Zöld Pók Alapítvány - Közösségfejlesztők Egyesülete - Magyar Kerékpárosklub - Transparency International Magyarország Alapítvány - Jogismeret Alapítvány - Roma Sajtóközpont Közhasznú Egyesület - Cromo Közhasznú Alapítvány - K-Monitor Közhasznú Egyesület - Budai Polgárok Társasága II. Nemzetközi fejlesztés, hazai szemléletformálás, érdekképviselet A DemNet 2000 óta folyamatosan dolgozik fejlesztési programok megvalósításán kevésbé fejlett országokban, valamint segíti az átalakulás során felhalmozott magyarországi tapasztalatok továbbadását. Magyarország nemzetközi fejlesztési tevékenységének erősítése érdekében a DemNet kezdeményező szerepet vállal a hazai szemléletformálás és érdekképviselet területén. II.1 Cím Tudj, hogy tehess! Támogatási szerződés száma ONG-ED/2007/ Támogató Európai Bizottság (EuropeAid) (85%) Főpályázó People in Need (Csehország) DemNet pozíciója a projektben partner Projektvezető Miháltz Réka Megvalósítás időszaka 2008/ /01 Szolgáltatási díj A projekt teljes költségvetése: EUR Ebből támogatás: EUR Ebből támogatás a DemNet részére: EUR Önerő: 15% 10

11 A hároméves projekt 2008 februárjában kezdődött, célja politikusok, újságírók és egyetemi hallgatók szemléletformálása nemzetközi fejlesztés témájában. A projekt visegrádi kooperációban: szlovák, cseh és lengyel civil szervezetekkel együttműködésben valósul meg. A projekt keretében a DemNet fel szeretné hívni az újságírók és a politikusok figyelmét az újonnan csatlakozott tagállamok felelősségére és nemzetközi fejlesztési kötelezettségeire a fejlődő világgal szemben. Elektronikus hírlevélen, negyedéves nyomtatott hírlevélen és webes felületen keresztül, kerekasztalok, képzések és vitafórumok keretében próbáljuk elérni információinkkal és üzeneteinkkel célcsoportjainkat. A jövő döntéshozóit és véleményformálóit képzéseken és szemináriumokon, illetve diplomaversenyen keresztül vonjuk be a nemzetközi fejlesztési együttműködés témáiba. Fő tevékenységek 2009-ben: - VOLUMEN címmel nyomtatott és elektronikus hírlevél politikusok, más fejlesztési döntéshozók és újságírók számára a nemzetközi fejlesztés híreiről - ODA Klub elnevezéssel rendszeresen szervezett vitafórumok, kerekasztal-beszélgetések politikusok, fejlesztési szakemberek, civil szervezetek, újságírók részvételével - címen nemzetközi fejlesztési hírportál működtetése - médiafigyelés a nemzetközi fejlesztés megjelenéséről a hazai médiában - diplomamunka-verseny felsőoktatási hallgatók körében nemzetközi fejlesztési témákban - figyelemfelhívó, véleményformáló és média workshopok felsőoktatási hallgatóknak szeptemberében nemzetközi fejlesztési melléklet megjelentetése a Magyar Nemzetben - utazási támogatás biztosítása újságíróknak fejlesztési célország meglátogatására, cikkírásra 2009 során a DemNet sikeresen pályázott az EuropeAid-hez a projekt folytatására, melynek megvalósítása a es időszakra esik. II.2 Cím MEDIP Támogatási szerződés száma DCI-NSA-ED/2008/ Támogató Európai Bizottság (EuropeAid) (90%) Főpályázó SOS Malta (Málta) DemNet pozíciója a projektben partner Projektvezető Pálvölgyi Péter Megvalósítás időszaka 2009/ /06 Szolgáltatási díj A projekt teljes költségvetése: EUR Ebből támogatás: EUR Ebből támogatás a DemNet részére: EUR Önerő: 10% 11

12 A projekt átfogó célja, hogy hozzájáruljon a Millenniumi Fejlesztési Célok megvalósulásához az EU 6 újonnan csatlakozott tagállamában meghatározott célcsoportok és a közvélemény Millenniumi Fejlesztési Célokról és azok teljesüléséről való tájékoztatásán és érzékenyítésén keresztül. A projekt közvetlen célja az újságírók és a média érzékenyítése a nemzetközi fejlesztés és a Millenniumi Fejlesztési Célok iránt a résztvevő 6 tagállamban, és ezen keresztül a politikusok, az üzleti szereplők, valamint a közvélemény tudatosságának növelése. A projekt várt eredménye, hogy - média nagyobb teret nyújt a Millenniumi Fejlesztési Céloknak és a nemzetközi fejlesztésnek a témában tartott képzéseken szerzett tudásnak köszönhetően - az újságírók és más közvélemény-formálók színvonalasabb anyagokat készítenek a fejlesztési tevékenységről és a Millenniumi Fejlesztési Célokról - a médiának, dokumentumfilmeknek, a MEDIP nagyköveteknek és a kampányoknak köszönhetően közvélemény több figyelmet szentel Millenniumi Fejlesztési Céloknak - a politikusok körében ismertebbé válnak a Millenniumi Fejlesztési Célok és a tagállamok által vállalt ez irányú kötelezettségek - az üzleti szektor figyelme is jobban ráirányul a Millenniumi Fejlesztési Célokra, és a társadalmi felelősségvállalás jegyében végzett tevékenységük jobban összhangba kerül a Fejlesztési Célokkal és nemzetközi fejlesztéssel - a civil szervezetek felkészültebbekké válnak arra, hogy a szegénység elleni küzdelmet és a fejlesztési kérdéseket jobban kommunikálják - hozzáférhető, kész anyagokat nyújt a média számára a fejlesztési tevékenység és a Millenniumi Fejlesztési Célok hatékonyabb kommunikálásához. Fő tevékenységek 2009-ben: - Újságírók képzése a Millenniumi Fejlesztési Célok kommunikációjáról Máltán - Tíznapos filmforgatási program megszervezése Ugandába, azon egy háromfős magyarországi médiastáb részvételének biztosítása - 30 perces dokumentumfilm elkészítése Born Dead avagy Néma bölcsők címmel a gyermekhalandóság problémájáról Afrikában, és a film bemutatása mozikban, szakmai vetítéseken, valamint a Magyar Televízióban október 28-án (előzetes a YouTube-on: - Kerekasztal beszélgetések, fórumok szervezése a társadalmi partnerek, érintettek részvételével - Fotóriporter verseny szervezése és fotókiállítás megszervezése - A Millenniumi Fejlesztési Célok magyarországi jószolgálati nagykövetének kinevezése Hesna Al- Ghaoui, televíziós személyiség, újságíró személyében - Internetes blog indítása a Millenniumi Fejlesztési Célok témájában ( 12

13 II.3 Cím Üzenet a jövőből a jelennek Támogatási szerződés száma PC9O62 Támogató Minority Rights Group Közhasznú Társaság Projektvezető Lerner Balázs Megvalósítás időszaka 2008/ /09 Szolgáltatási díj A projekt teljes költségvetése: 9500 EUR Ebből támogatás: 9500 EUR A program felsőoktatási hallgatókat von be egy kommunikációs kampányba, amely a nemzetközi fejlesztés jelentőségét hangsúlyozza, a vízhez való hozzáférés és az emberi jogok témáin keresztül. A diákok először egy képzésen keresztül ismerhették meg a nemzetközi fejlesztés főbb területeit, illetve egy etióp szakember tartott előadást a vízhez való emberi jogról és a vízügyi fejlesztésekről Etiópiában. Az elméleti alapok és a terepről hozott tapasztalatok megismerése után kommunikációs szakemberek adtak át elméleti ismereteket a nemzetközi sajtó-munkáról. A következő alkalommal már gyakorlati tapasztalatokra is szert tehettek, amelynek keretében médiában dolgozó szakemberek segítségével cikkeket írtak, valamint rövidfilmeket készítettek a nemzetközi fejlesztés, emberi jogok és víz kulcsszavak használatával. A diákok 2009 során is többször találkoznak a szakemberekkel, hogy kampányanyagokat gyártsanak e témában, amelyek felkerültek a weboldalra. III. Önszerveződő egyének és közösségeik támogatása A demokratikus civil társadalom alapját a helyi, közösségi szerveződések alkotják, amelyek hatékonyan képesek bizonyos csoportok érdekeinek a képviseletére bizonyos helyi, közösségi problémák megoldása céljából. Továbbá e kezdeményezésekkel az önszerveződés, a helyi ügyek saját kézben tartása tud megvalósulni. 3.1 Cím Pre-Qual Steps interkulturális képzés migráns nők integrációjának segítése céljából Támogatási szerződés száma LLP-LdV/TOI/2007/AT/0009 Támogató Európai Bizottság Leonardo da Vinci Programme Főpályázó MAIZ, Autonmes Zentrum von und für Migrantinnen, Austria A DemNet szerepe a projektben partner Projekt vezető Jaksa Brigitta Projekt időszak 2007/ /10 Költségvetés A projekt teljes költségvetése: EUR Ebből támogatás: EUR Ebből a DemNet részesedése: 32,855 EUR Önerő: 38% 13

14 A Prequal-Steps elsősorban migráns nőket, a migránsok önszerveződő csoportjait, illetve az egészségügyi és ápolási szektor szakértőit és intézményeit célozza meg. Azokra a migráns nőkre specializálódtunk, akik nem rendelkeznek szakmai képzettséggel, és valóban nagyon érdeklődnek az egészségügyi és ápolási területen végzett munka iránt. Olyan nőkre, akiknek képzettségét a projektben résztvevő országokban nem ismerik el, akiknek a formális képzettsége (nyelvi kompetenciák, felvételi kritériumok) még nem elegendő egy szakmai képzés elkezdéséhez, vagy a képzettségük alapján nem tudnak a tanult, illetve eddig gyakorolt szakmájukban dolgozni. Emellett a migráns nőkkel a képzési intézményekben (migráns nők számára, egészségügyi- és ápolási szakmákban, a munkaerőpiaci-létesítményekben ésintézkedésekben) foglalkozó trénerekhez is fordulunk, a partnerek és más európai országok képzési intézményeihez, akik/amelyek hasonló képzési intézkedéseket szeretnének kínálni (know-how transzfer). Ugyanígy a potenciális munkaadók (pl. a kórházak) körének szakmai nyilvánosságához, illetve a különböző célszektorok, vagyis többek között az egészségügyi, ápolási, szociális szektor, a munkaerőpiac szakértőihez is szólunk. A DemNet Magyarországon élő migráns nők (ideértve az elismert menekült és befogadott státuszú nőket) munkaerő-piaci integrációjának elősegítésére 2009-ben képzést szervezett. A képzés célja, volt hogy: - Az egészségügyi és idős-ellátásban való munka iránt érdeklődő nők részére eligazítást nyújtson, segítse bejutásukat a hivatalos felnőttképzésbe; - Felkészítse a migráns nőket a munkavállalásra speciális előképesítés és készségfejlesztés útján; - Ezáltal segítse munkaerő-piaci beilleszkedésüket; - Meglévő interkulturális ismereteik és készségeik aktív hasznosításával erősítse ellenálló képességüket a kirekesztéssel szemben. A képzés a bicskei menekülteket befogadó állomáson zajlott, 7 fő részvételével, április augusztus között, hetente 16 óra. A képzés témái voltak: - Bevezetés az egészségügyi és szociális ellátások működésébe, interkulturális szemmel; - Személyes készségek fejlesztése, interkulturális és antirasszista stratégiák; - Nyelvi és kommunikációs készségek fejlesztése (informatikai készségek is); - Rövid időtartamú gyakorlati képzés (2 hét). IRODAI HÁTTÉR A DemNet irodája Budapest V. kerületében az Apáczai Csere János u. 1. szám alatt található. 8 embernek szolgáltat munkahelyi infrastruktúrát, 3 külön szobát és található egy fő részére kényelmes tárgyaló is a bérleményben. A havi bérleti díj: 176,000 Ft plusz rezsi. Mivel több támogatási programunkon belül egyre gyakrabban monitorozunk vidéki szervezeteket, így továbbra is szükséges volt egy saját tulajdonú gépjármű fenntartása (Suzuki Swift 1.0, 1999) ben egy laptopot (Sony Vaio VGN-FW41M) és egy használt fénymásoló berendezést vásároltunk (Konica 14

15 Minolta Bizhub 500). A régi, könyv szerinti értéket nem képviselő fénymásológépet a oldalon meghirdetett nyílt pályázaton kiválasztott Roma Rendőrök Országos Egyesületének adományoztuk. A DemNet 2009 évben millió Ft működési támogatást kapott az Nemzeti Civil Alapprogram országos hatókörű civil szervezeteket támogató kollégiumától. Ez a támogatás a szervezet általános működési költségeihez, elsősorban a hatékony pénzügyi és adminisztrációs működési feltételek megteremtéséhez járult hozzá. Budapest, január 15. Pálvölgyi Péter ügyvezető igazgató Melléklet: A 224/2000. számú Kormányrendelet 4. sz. melléklet szerinti éves közhasznúsági beszámoló ZÁRADÉK: A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány kuratóriuma a év tevékenységéről és gazdálkodásáról szóló éves közhasznúsági jelentést január 29-én megtartott kuratóriumi ülésén elfogadta. Budapest, január 15. Thomas Donovan a Kuratórium elnöke Pálvölgyi Péter a Kuratórium titkára 15

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016

Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 Az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap 2013-2016 A támogató és a lebonyolítók Forrás EGT és Norvég Finanszírozási Mechanizmus Lebonyolítók Ökotárs Alapítvány Autonómia Alapítvány Demokratikus Jogok Fejlesztéséért

Részletesebben

ÉVES JELENTÉS 2010 1

ÉVES JELENTÉS 2010 1 ÉVES JELENTÉS 2010 1 A TEVÉKENYSÉGEK ÁTTEKINTÉSE 2010 folyamán a DemNet-nek sikerült megerősítenie működési és human erőforrás kapacitásait. A DemNet-nél 2010-ben dolgozó munkatársak száma 14 főre emelkedett,

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP-1.3.5-16 Alapvető célok: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok Ref # 1 Kapacitásépítő támogatási program az 5 950 000 USD 212 088 USD fő / önkormányzat ok Az 5.000 USD támogatással indított Kapacitásépítő támogatási program célja a demokrácia és civil társadalom eszményeinek

Részletesebben

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5-16 TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL PÁLYÁZAT CÉLJA: A helyi igényekre, lehetőségekre reflektálva új formalizált vagy nem formalizált kisközösségek létrehozása

Részletesebben

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában Batta Zsófia Család- és Ifjúságpolitikai Stratégiai és Koordinációs Főosztály Budapest, 2017. március Fiatalokat érintő, közösségfejlesztést szolgáló

Részletesebben

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013

2013. július 2., Szikszó. 25 July 2013 Mintaprojekt az elérhető Európai Uniós források felhasználásának elősegítéséért a hátrányos helyzetű lakosság fenntartható lakhatási körülményeinek és szociális helyzetének javítása érdekében Pécsett 2013.

Részletesebben

Országos KID Egyesület

Országos KID Egyesület Országos KID Egyesület ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Debrecen, 2012. szeptember 27. Az első KID-ek 2002-2005 A KID-típusú programok módszertanát az Országos Foglalkoztatási Közalapítvánnyal (OFA)

Részletesebben

Towards Inclusive Development Education

Towards Inclusive Development Education Towards Inclusive Development Education (Globális Nevelést mindenkinek!) EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális tanulás témáinak

Részletesebben

Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány ÉVES KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány ÉVES KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány ÉVES KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 1 A 2008. év áttekintése A DemNet azon munkálkodik, hogy demokratikus civil társadalmak működjenek Magyarországon és a világ

Részletesebben

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái.

Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Közösségi és civil együttműködések a hátrányos helyzet leküzdésében. Fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek munkaesély alternatívái. Szalka Anita 2011. November 15. 2011.12.02. 1 A közösségi

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az

Részletesebben

A projekt folytatási lehetőségei

A projekt folytatási lehetőségei "Függő(k) kapcsolatok - a drog területet képviselő civil szervezetek érdekképviseleti célú együttműködését fejlesztő projektje az ország három régiójában A projekt folytatási lehetőségei Gondi János Debrecen,

Részletesebben

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek

AJÁNLAT. 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek AJÁNLAT 2013. I. negyedévében civil szervezetek számára kínált lehetőségek IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária sgt. 88-90. Telefon/Telefax: 62-444-188 Mobil: 0630-9381-702

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN

ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN ÖNKORMÁNYZATOK ÉS KKV-K SZÁMÁRA RELEVÁNS PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK ÁTTEKINTÉSE A TRANSZNACIONÁLIS ÉS INTERREGIONÁLIS PROGRAMOKBAN Miben különböznek a nemzetközi programok? 1. Idegen nyelv használata 2. Konzorciumépítés

Részletesebben

A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban

A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban A Zöld Régiók Hálózata program bemutatása, civilek a monitoring bizottságokban Dönsz Teodóra, csoportvezető Magyar Természetvédők Szövetsége Zöld Régiók Hálózata A program célja a hazai környezetvédők

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2005 SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület 4025 DEBRECEN, Török Bálint u. 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENÉS 2005 Tartalom I. A szervezet általános adatai, szervezet céljának

Részletesebben

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009.

Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. Első Nyírségi Fejlesztési Társaság 4400 Nyíregyháza, Damjanich u. 4-6. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámoló mérlege

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves.

Generációk. Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Por és hamu. Tervezési környezet. 0-16 éves. 17-32 éves. 33-47 éves. 48-66 éves. Mobilitás az ifjúsági munka módszertani szolgáltatója Generációk 33-47 17-32 0-16 48-66 67-87 Probléma v. erőforrás Mi az az ifjúsági munka? Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isa, por ës homou vogymuk

Részletesebben

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001

Civil szervezetek együttműködési lehetőségei. Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek együttműködési lehetőségei Egészségügyi Szakdolgozók Együttműködési Fórum Alapítás 2001 Civil szervezetek szerepe Részvételi demokrácia elősegítése Állampolgárok csoportjai véleményének

Részletesebben

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület Helyi Vidékfejlesztési Stratégiájában megfogalmazott célkitűzések megvalósítása

Részletesebben

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -

Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló - Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok

Részletesebben

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben

A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben A Nonprofit Szövetség szerepe a gazdaságfejlesztésben Apró Antal Zoltán programvezető, mentor a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács civil tagja Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége 1136

Részletesebben

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001

TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 FogLak projekt2 Az utcán élő hajléktalan személyek társadalmi visszailleszkedésének, sikeres munkaerő-piaci integrációjának megalapozása TÁMOP-5.3.2-12/1-2012-0001 A projekt célja Az utcán élő hajléktalan

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ PAKTUM-PROGRESS. A Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum létrehozása

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ PAKTUM-PROGRESS. A Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum létrehozása SAJTÓANYAG PAKTUM-PROGRESS A Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum fenntartása című OFA/FP/2007-7249/0027 számú programról Paktum A paktum partnerség, esély a közös információs bázis, közös stratégia kialakítására,

Részletesebben

Civil Szervezetek a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban

Civil Szervezetek a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban Civil Szervezetek a Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Programban Soros Konferencia 2004. december 3. Törökné Rózsa Judit Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program 2004-2006 (2008) közötti időszakra

Részletesebben

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel

A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai és hazai szemmel A szociális védelemről és társadalmi befogadásról szóló 2008. évi Közös Jelentés A szegénység 78 millió embert, köztük

Részletesebben

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT)

AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL. Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) AZ INTÉZMÉNYI FÉRŐHELY KIVÁLTÁS AZ ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK SZEMPONTJÁBÓL Földesi Erzsébet elnök Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) BEMUTATKOZÁS A fogyatékos emberek szervezeteinek ernyőszervezete

Részletesebben

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében)

Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP projekt keretében) Neumann János Nonprofit Közhasznú Kft. pályázati felhívása a Digitális Jólét Program Megyei Mentor munkakörre (GINOP 3.3.2.-16 projekt keretében) A Digitális Jólét Program (DJP) végrehajtásával összefüggő

Részletesebben

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013

FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program működtetése Európai Bizottság kialakítás és működtetés EACEA Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség

Részletesebben

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA

TÁRSADALMI BEFOGADÁS A TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSOKBAN MAGYARORSZÁGON KISS JULIANNA PRIMECZ HENRIETT TOARNICZKY ANDREA EFOP-3.6.2-16-2017-00007 "Az intelligens, fenntartható és inkluzív társadalom fejlesztésének aspektusai: társadalmi, technológiai, innovációs hálózatok a foglalkoztatásban és a digitális gazdaságban TÁRSADALMI

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A Lét Teljessége Egyesület 2011. január 01-jétől 2011. december 31-éig folytatott tevékenységéről 1. SZÁMVITELI BESZÁMOLÓ Alkalmazott könyvelés: egyszeres könyvvitel. Az Egyesület

Részletesebben

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése

A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség évi közhasznúsági jelentése A Dél-alföldi Ifjúsági Szövetség 2009. évi közhasznúsági jelentése A szövetség közhasznúsági fokozata: "közhasznú" Bírósági nyilvántartásba vételi sorszám: 1254. Bírósági nyilvántartásba vételi végzés

Részletesebben

Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés -

Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Szociális integráció a fenntartható fejlődésért az Önkéntesség Európai Évének jegyében - visszatekintés - Megvalósítók Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület Pro Europa Liga Inspiráció Egyesület Kárpátokért

Részletesebben

2008. ÉV. Előző év. 3 Tárgyi eszközök 239 108. 7 Követelések 90 198. 9 Pénzeszközök 3190 2797 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 10 ÖSSZESEN 3519 3103

2008. ÉV. Előző év. 3 Tárgyi eszközök 239 108. 7 Követelések 90 198. 9 Pénzeszközök 3190 2797 ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) 10 ÖSSZESEN 3519 3103 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2008 Cromo Közhasznú Alapítvány Székhely: 1097 Budapest, Vágóhíd u. 40. Adószám: 18178584-2-43 Közhasznúsági fokozat: kiemelten közhasznú szervezet Közhasznúsági végzés: 7. Pk. 60825/2002/2

Részletesebben

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között

Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Mit nyújt a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program a vállalkozásoknak 2014-2020 között Buzás Sándor Főosztályvezető Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal Tematika Felkészülés a 2014-2020-as időszakra

Részletesebben

Képzés megnevezése: Közösségfejlesztő

Képzés megnevezése: Közösségfejlesztő Képzés megnevezése: Közösségfejlesztő Program-akkreditációs lajstromszám: PL-7296 Időtartam: 120 óra Célcsoport: (1) A kormányzati szektor (önkormányzatok), ill. szakosodott intézményeinek (művelődési,

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET

ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET ÉLETFA SEGÍTŐ SZOLGÁLAT EGYESÜLET Jelenlegi projektjeink Közösségfejlesztés KÖZTÁMHÁLÓ - közösségfejlesztés, a közösségi munka munkaformái, módszerei terjesztése Közösségi Munka Műhely - közösségfejlesztők

Részletesebben

TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education. EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30.

TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education. EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. TIDE projekt - Globális Nevelést mindenkinek! Towards Inclusive Development Education EuropeAid/131141/C/ACT/MULTI 2013.04.01-2015.09.30. (30 hónap) A projekt célkitűzése A TIDE projekt célja a globális

Részletesebben

KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására

KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására Szentpétery Elemér Együttható Közösségépítő Egyesület KIDIN Projekt: Kisebbségek identitása és integrációja művészeti eszközökkel - Konferencia- és fesztiválsorozat a jó gyakorlatok bemutatására Nagyecsed

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás:

KREATÍV EURÓPA ( ) Kultúra alprogram. Pályázati felhívás: KREATÍV EURÓPA (2014 2020) Kultúra alprogram Pályázati felhívás: Pályázati felhívás EACEA 35/2017: A kulturális örökség 2018-as európai évéhez kapcsolódó európai együttműködési projektek támogatása FIGYELMEZTETÉS:

Részletesebben

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június

Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2014. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22.

Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia április 22. Vedd kezedbe a Földet! FENNTARTHATÓSÁGI TÉMAHÉT Szakmai konferencia 2016. április 22. A FENNTARTHATÓSÁGRA NEVELÉS LEHETŐSÉGEI Galambos Annamária főosztályvezető Földművelésügyi Minisztérium VÁLTSUNK SZEMLÉLETET!

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 SZÖVETSÉG a Közösségi Részvétel Fejlesztéséért Egyesület 4025 DEBRECEN, Török Bálint u. 4. KÖZHASZNÚSÁGI JELENÉS 2006 Tartalom I. A szervezet általános adatai, szervezet céljának

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA

KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA KULTURÁLIS-KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK LEHETŐSÉGTÁRA 2014-2020 Forrás: Operatív Programok, palyazat.gov.hu Tartalomjegyzék Bevezető 2 Az Operatív Programok szerkezete 3 Kulturális-közművelődési intézményeknek

Részletesebben

Regulation (EC) No. 1080/2006

Regulation (EC) No. 1080/2006 Irányító Hatóság Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 27-213 Európai kohéziós politika 27 és 213 között A. Stratégiai megközelítés: a kohéziós politika összekapcsolása a fenntartható

Részletesebben

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M)

Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) Civil szervezetek működési célú támogatása 2015 (NEA-15-M) A pályázatok benyújtása az alábbiak szerint lehetséges: Közösségi környezet kollégiuma esetén: 2015. március 16-ig Mobilitás és alkalmazkodás

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

Jean Monnet támogatás egyesületeknek

Jean Monnet támogatás egyesületeknek Jean Monnet támogatás egyesületeknek Ez a Jean Monnet tevékenységtípus olyan egyesületeket támogat, amelyek kifejezett hozzá kívánnak járulni az európai integrációs folyamatra vonatkozó tanulmányokhoz.

Részletesebben

A civilek szerepe a szociális innovációban

A civilek szerepe a szociális innovációban A civilek szerepe a szociális innovációban Ki a civil, mi a civil? A civil társadalom: az állampolgárok szabad akaraton alapuló, tudatos, egyéni és közösségi cselekvései, melynek célja a társadalom egészének

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018. Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018. Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EACEA 14/2018 Az EU segítségnyújtási önkéntesei kezdeményezés: Technikai segítségnyújtás a küldő szervezetek részére Humanitárius segítségnyújtáshoz szükséges kapacitásépítés a fogadó

Részletesebben

Szerepünk a szociális gazdaságban. Kisbér, 2015. március 4.

Szerepünk a szociális gazdaságban. Kisbér, 2015. március 4. Szerepünk a szociális gazdaságban Kisbér, 2015. március 4. Az OFA szerepe a foglalkoztatás elősegítésében 1. 1992-től foglalkoztatási (kísérleti) programok támogatása (Telepes, Lakmusz, Tranzit, Újra Dolgozom,

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigetiné Mészáros Zsuzsanna

Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigetiné Mészáros Zsuzsanna Szentes Város Polgármesterétől Szentes, Kossuth tér 6. Témafelelős: Szigetiné Mészáros Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének Székhelyén Tárgy: Dél-Alföldi Turisztikai Klaszterbe

Részletesebben

Projekt címe: LIFE TreeCheck:

Projekt címe: LIFE TreeCheck: Projekt címe: LIFE TreeCheck: A városi hőszigetek hatásainak minimalizálása zöld területekkel PROJEKT HELYSZÍNEK: Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia, valamint: Ausztria, Belgium és Németország

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT SZAKMAI KOORDINÁCIÓS MŰHELYE

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT SZAKMAI KOORDINÁCIÓS MŰHELYE BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT SZAKMAI KOORDINÁCIÓS MŰHELYE A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása

Részletesebben

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente

Új lehetőségek a civilek számára. Morvay Levente Új lehetőségek a civilek számára Morvay Levente Civil törvény főbb szabályozási területei Szervezeti formák Működés keretei Letétbe helyezés Civil Információs Portál Közhasznú jogállás szabályozása Nemzeti

Részletesebben

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása az EU történelméről & sokszínűségéről az európai polgárság megerősítése az uniós

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S19/2019

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S19/2019 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS EAC/S19/2019 A radikalizálódás kockázatának kitett fiatalok sportprojektek keretében történő nyomon követése és segítése Ez a pályázati felhívás a 2019. évi munkaprogramnak a 2019. március

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN PÁLYÁZATI FELHÍVÁS RÉGIÓS PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRA AZ EURÓPAI IFJÚSÁGI HÉTEN Az NCSSZI Fiatalok Lendületben Programiroda pályázatot hirdet ifjúsági és/vagy fiatalokkal foglalkozó civil szervezetek számára

Részletesebben

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA

BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA BEMUTATKOZIK A TÁRS PROJEKT HÁLÓZAT MUNKACSOPORTJA A kiadvány az EFOP-1.9.1-VEKOP-15-2016-00001 kódszámú TÁRS PROJEKT Szociális intézményi férőhely kiváltási szakmai koordinációs műhely kialakítása című

Részletesebben

A FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSA Üzleti, vállalkozási tevékenység

A FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSA Üzleti, vállalkozási tevékenység FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY GINOP-5.1.3-16-2017-00014 A Fortis Alapítvány társadalmi célú vállalkozási tevékenységének kialakítása A FORTIS ALAPÍTVÁNY TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁSA Üzleti, vállalkozási

Részletesebben

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum?

Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Mi az a Debrecen Foglalkoztatási Paktum? Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatallal közösen helyi szintű foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési programot valósít meg,

Részletesebben

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ

EURÓPAI BIZOTTSÁG III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ Ref. Ares(2018)3022244-08/06/2018 EURÓPAI BIZOTTSÁG KOMMUNIKÁCIÓS FŐIGAZGATÓSÁG EURÓPAI BIZOTTSÁG MAGYARORSZÁGI KÉPVISELETE III. MELLÉKLET ÚTMUTATÓ A PARTNERSÉGI MEGÁLLAPODÁSHOZ E dokumentum célja, hogy

Részletesebben

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS

HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Társadalmi Innovációk generálása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében TÁMOP-4.2.1.D-15/1/KONV-2015-0009 HELYI FOGLALKOZTATÁS- FEJLESZTÉS Helyi foglalkoztatást erősítő (aktív) foglalkoztatáspolitikai eszközök

Részletesebben

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése

A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program véleményezése FÖK: A program egyike a legjobban kidolgozott anyagoknak. Tekintve az EU-források felhasználásában rejlő kockázatokat, az operatív program hangsúlyát

Részletesebben

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Tudásszövetségek

KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ. Tudásszövetségek KÖZVETLEN BRÜSSZELI FORRÁS PÁLYÁZATI TÁJÉKOZTATÓ Program Pályázat megnevezése (magyar) Erasmus+ Tudásszövetségek Pályázat megnevezése (angol) Knowledge Alliances 2017 Pályázat kódja EAC/A03/2016 Általános

Részletesebben

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei

A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei A 2013 utáni kohéziós politika kialakítása, a civilek szerepe, lehetőségei Bécsy Etelka Pécs, 2012. december 5. Tartalom I. Kiindulás II. III. IV. Tervezés az Emberi Erőforrások Minisztériumában A 9. tematikus

Részletesebben

North Hungarian Automotive Cluster

North Hungarian Automotive Cluster North Hungarian Automotive Cluster Alapítók Miskolci Egyetem Innovációmenedzsment Kooperációs Kutatási Központ Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Pannon Autóipari Klaszter 2 Az ImKKK

Részletesebben

kapcsolatok erősítése Vácott

kapcsolatok erősítése Vácott Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése Vácott ÁROP 1.A.6 2013 2013 0017 0017 A pályázati konstrukció A Közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítése elnevezésű pályázat célja a közigazgatási

Részletesebben

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE

A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE A BUDAPESTI GAZDASÁGI EGYETEM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A FENNTARTHATÓSÁG IRÁNYÍTÁSI RENDSZERÉNEK ÜGYRENDJE BUDAPEST, 2017 (2017. június 1. napjától hatályos változat) H-1055 Budapest, Markó utca

Részletesebben

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS

KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS KÖZÖSSÉG ÁLTAL IRÁNYÍTOTT HELYI FEJLESZTÉS HORVÁTH CSILLA OSZTÁLYVEZETŐ NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG STRATÉGIAI TERVEZÉSI ÉS ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL

A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL A NONPROFIT INFORMÁCIÓS ÉS OKTATÓ KÖZPONT (NIOK) ALAPÍTVÁNY 2013. ÉVI BESZÁMOLÓJA A KAPOTT ADOMÁNYOK FELHASZNÁLÁSÁRÓL Érkezett adományok áttekintés... 2 Könyvvizsgálat adomány... 2 Adhat Vonal támogatása...

Részletesebben

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai

Hévíz Az élet forrása. A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévíz Az élet forrása A Hévíz TDM Egyesület tevékenysége és céljai Hévízi turizmusa számokban Magánszállás 812 ház 2240 szoba 4692 ágy Kereskedelmi szállás 20 Hotel (3-5 * ) 2078 szoba 5814 ágy Összesen

Részletesebben

Tájékoztatás a SPARK programról

Tájékoztatás a SPARK programról Hoippj^j Bnln jjjjkkk Társadalompolitikai Programok Értékelésének Támogatása Európában Tájékoztatás a SPARK programról Scharle Ágota/Váradi Balázs Vezető kutató, Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet Hélène

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉST SEGÍTŐ PROGRAMOK KIALAKÍTÁSA AZ ÖNKORMÁNYZATOKNÁL A KONVERGENCIA RÉGIÓBAN ÁROP - 1.A.3. - 2014 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ESÉLYT MINDENKINEK SZAKMAI PROGRAM MARCALI, 2015.05.08.

Részletesebben

2007. december 18. Pécs

2007. december 18. Pécs 2007. december 18. Pécs Az LLL program és a Grundtvig lehetőségei Horváth Katalin Tempus Közalapítvány Múlt és jövő Erasmus 1987- LEONARDO DA VINCI 1995-1999, 2000-2006 SOCRATES2007-2013 1996-2000; 2000-2006

Részletesebben

Civil hálózatépítés a Kárpát-medencében a nem formális tanulás fejlesztésére

Civil hálózatépítés a Kárpát-medencében a nem formális tanulás fejlesztésére TÁRSADALOMFÖLDRAJZI KIHÍVÁSOK ÉS ADEKVÁT VÁLASZLEHETŐSÉGEK A XXI. SZÁZAD KELET-KÖZÉP-EURÓPÁJÁBAN NEMZETKÖZI FÖLDRAJZI KONFERENCIA Beregszász, 2016. március 31. Civil hálózatépítés a Kárpát-medencében a

Részletesebben

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, és

Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium. Budapest, és Európa a polgárokért pályázatíró szeminárium Budapest, 2015.07.29. és 2015.08.05. A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 A program célja a polgárok ismereteinek javítása

Részletesebben

526752-LLP-1-2012-1-BE-GRUNDTVIG-GMP. Teleházas Multimédia Akadémia

526752-LLP-1-2012-1-BE-GRUNDTVIG-GMP. Teleházas Multimédia Akadémia 526752-LLP-1-2012-1-BE-GRUNDTVIG-GMP Teleházas Multimédia Akadémia A projektről A Teleházas Multimédia Akadémia (TMA) olyan projekt, amelynek célja tanulási lehetőségek biztosítása a médiaműveltség terén,

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV

BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV BESZÁMOLÓ TEVÉKENYSÉGRŐL 2012. ÉV VitaFutura az életért, a jövőért Közhasznú Alapítvány 1139 Budapest, Teve u. 9/c 3/15. Budapest, 2013. április 24. képviselő www.vitafutura.hu * info@vitafutura.hu * Tel.:

Részletesebben

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz

Magyar joganyagok /2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 2. oldal 3. felkéri az érdekelt szervezeteket, hogy működjenek köz Magyar joganyagok - 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat - a Nemzeti Tehetség Prog 1. oldal 1728/2016. (XII. 13.) Korm. határozat a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programjáról

Részletesebben

Mire jó a Nemzeti Ifjúsági Tanács?

Mire jó a Nemzeti Ifjúsági Tanács? Mire jó a Nemzeti Ifjúsági PR E S E N TA TION Tanács? Szabados Viktor magyar EU-elnökségi összekötő Budapest, 2011. április 30. Mire jó a Nemzeti Ifjúsági Tanács? PR E S E N TA TION K V_S Mire jó a Nemzeti

Részletesebben

Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium 2012. évi bírálói tapasztalatai. Udvaros Renáta NEA- TF Kollégium Civil tagja

Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium 2012. évi bírálói tapasztalatai. Udvaros Renáta NEA- TF Kollégium Civil tagja Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégium 2012. évi bírálói tapasztalatai Udvaros Renáta NEA- TF Kollégium Civil tagja NEA szabályozása A NEA működését a 5/ 2012 (II.16) KIM rendelet

Részletesebben