Elhelyezték a Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elhelyezték a Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét"

Átírás

1 KECSKEMÉT április 9., XXV/15. Elhelyezték a Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét A Kecskemét és Városföld között építendő kerékpárút alapkövét Városföldön helyezte el dr. Zombor Gábor és Veszelka Mihály polgármester április 3-án. A mintegy 480 millió forintos uniós és hazai támogatással megvalósuló fejlesztés év végére elkészül. A fejlesztés Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és Városföld Község Önkormányzata közötti konzorciumi megállapodás alapján valósul meg. Ennek keretében 9300 méter kerékpárút épül Kecskemét és Városföld között. A megvalósuló kerékpárút a Búzakalász utcáról 500 méter hosszan indul majd, 900 méter hosszan érinti az 54-es utat, majd az 5-ös főúton halad Városföldig, ahol az utolsó 150 méteres szakasz a bekötő úttal párhuzamos lesz. A kivitelezés a napokban elkezdődött, és várhatóan év végére véget is ér. kecskemet.hu, kép: Komlós József JR

2 április 9. Folyamatosak az útfelújítások és útépítések Az elmúlt időszakban több kecskeméti helyszínen történt útfelújítás és lakossági önerős útépítés. Április 4-én dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere és Nagypál Sándor alpolgármester két megvalósult beruházás helyszínén: a Nyíri úton és a Szabadkai utcában e beruházásokról tartott összefoglaló sajtótájékoztatót. A polgármester elmondta, hogy útépítésre és útfelújításra 2014 tavaszán összesen bruttó 260,9 millió forintot tudott költeni a város, és az utak burkolása tovább folytatódik. A Nyíri úti burkolat felújításának I. ütemében a Nyíri út, Jász utca és a Nyíri út hez tartozó parkoló útcsatlakozása között mintegy 5580 m2 felületen valósult meg a burkolat felújítása. A kivitelezési munkák magukba foglalták a szegélyek bontását és újraépítését, a fedlapok és víznyelőrácsok szintre emelését, a meglévő aszfaltburkolat lemarását, hengerelt aszfalt kopóréteg készítését, valamint a burkolati jelek felfestését. A kivitelezési munka költsége bruttó 78 millió Ft volt. A Nyíri út felújításának II. üteme a lámpás csomópont felújításával, és a Csabay Géza körút burkolat felújításával folytatódik a Benkó Zoltán Szabadidő Központ parkolóján túl lévő buszmegállóig, mintegy 4943 m2 felületen. A kivitelezési munkák magukba foglalják a szegélyek bontását és újraépítését, a fedlapok és víznyelőrácsok szintre emelését, a meglévő aszfaltburkolat lemarását, hengerelt aszfalt kopóréteg készítését, valamint a burkolati jelek felfestését. A kivitelezési munka költsége bruttó 65 millió Ft lesz. A lakossági önerős útépítések sorában a rendőrfalui Szabadkai utcának a II. ütemében a Brassói utca és Lőcsei utca közötti szakasz épült meg, lakossági önerős útépítés formájában. Az I. ütem még 2013 őszén valósult meg. A jelen kivitelezés során szegélyes aszfalt burkolat került kivitelezésre 630 m2 felületen, valamint zárt csapadékvíz csatorna épült 108 m hosszon, az engedélyes terveknek megfelelően. A kivitelezés bruttó költsége 27,7 millió Ft, a lakossági önrész 5,2%. A hunyadivárosi Gárdonyi Géza utcán a szegélyes aszfalt burkolatú út 970 m² felületen épült meg, valamint zárt csapadékcsatorna került kialakításra 65 m hosszon. A beruházás bruttó 34,5 millió Ft-ból valósult meg, ebből a lakossági önrész 6,5%. Hetényegyházán a Zalagyöngye utcán a szegélyes aszfalt burkolatú út 1500 m² felületen épült meg, valamint a csapadékvíz elvezetésére szikkasztó árkok kerültek kialakításra. A beruházás bruttó 55,7 millió Ft-ból valósult meg, a lakossági önrész 5%. kecskemet.hu, képek: Komlós József JR CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/ , 06-20/ , 06-30/ hirosautouveg@t- .hu

3 3 Támogatja a kormány az atlétika pálya korszerűsítését Támogatja a kormány a kecskeméti Széktói Stadionban lévő atlétika pálya áthelyezését és korszerűsítését. A pozitív döntésről április 3-án tartott sajtótájékoztatót dr. Zombor Gábor polgármester és S. Juhász Attila, a KTE Kft. ügyvezető igazgatója. A sajtótájékoztatón elhangzott: az 1962-ben átadott Széktói Stadionban a labdarúgópálya mellett megépült egy körben hatsávos, a célegyenesben nyolcsávos salakos atlétika pálya. A 2002-ben meghirdetett Országos Stadionfelújítási Program keretében a nemzetközi szabványoknak megfelelően a pályát nyolcsávossá alakították. A pálya a kezdetektől fogva salakborítású, mára balesetveszélyessé vált, a tavaszi és őszi időszakban a vízelvezetés hiánya miatt lényegében használhatatlan. A létesítményhez nem épültek öltözők és szociális helyiségek sem. A pálya ugyanakkor a város és a régió egészében fontos szerepet tölt be, hiszen hasonló méretű létesítmény alig van. A Dél-alföldi Régióban 15 atlétika szakosztályt működtető sportszervezet található, amelyekben több száz gyermek tevékenykedik. A sportág alapozó jellege miatt szintén több százra tehető azoknak a versenyzőknek a száma, akik felkészülésük során igénybe veszik az atlétika pályát. Jelenleg a létesítmény ad otthont a versenyszerűen sportoló atléták edzéseinek és versenyeinek, itt kerülnek lebonyolításra a városi és megyei szintű alapfokú és felmenő rendszerű diákolimpiai versenyek, a fogyatékkal élők atlétikai versenyei, valamint számos szakmai alapon szerveződő rendezvény atlétika versenyszámai. A város több köznevelési intézménye itt végzi el a tanulók atlétikai felmérő futását, illetve alkalmanként a létesítményben tartja testnevelés óráját. Ez utóbbi a mindennapos testnevelés bevezetésével egyre nagyobb jelentőséget kapott. A Kormány pozitív döntésének köszönhetően most lehetőség nyílik egy korszerű, napjaink igényeinek és a nemzetközi feltételeknek is megfelelő atlétika pálya megépítése, amely hiánypótló beruházás lesz az egész régióban. A létesítmény szinte minden sportág felkészülését segíti majd, a fiatal atléták előtt új távlatok nyílnak, valamint lehetőség lesz rangos hazai és nemzetközi atlétika versenyek rendezésére. Ezen túlmenően az új pálya kiemelkedő szerepet játszik majd a lakosság szabadidősportjában, rekreációs tevékenységének segítésében. A sajtótájékoztató keretében bemutatták az atlétika pálya látványterveit is. Ezek alapján készülhetnek el a közeljövőben a kiviteli tervek, és megtörténhet a beruházási költség pontos meghatározása. A Széktói Stadion fejlesztése nem csak az atlétika pályát foglalja magába. A kormány ugyanis decemberben meghozta első, ezzel kapcsolatos pozitív döntését, amely értelmében a stadion fejlesztésére már megítélt 800 millió forint támogatást. kecskemet.hu

4 április 9. Katona József Színház Idősgondozó Szolgálat Április 11-én pénteken mutatják be a nagyszínházban a Lüszisztraté című darabot. Arisztophanész komédiája a megszokottól eltérő módon közelíti meg az ókori görög háborúkat, humora üdévé és maivá varázsolja a lassan 2500 éves darabot. NAGYSZÍNHÁZ LÜSZISZTRATÉ április 11. péntek Katona J. b. - bemutató április 12. szombat Honthy H. b. április 16. szerda Kiss M. b. április 17. csütörtök Nagy L. b. április 18. péntek Besenyei Gy. b. április 19. szombat Csortos Gy. b. MARICA GRÓFNŐ április 20. vasárnap bérletszünet Részlet a Marica grófnő operettből Ciróka Bábszínház Előadások: Hogyan lett? Kipling mesék - Nagyterem Április 11. péntek 14 óra Április 14. hétfő 14 óra Április 28. hétfő 10 óra Április 29. kedd 10 óra Április 30. szerda 10 óra Kukucs! első színházi élmény 4 éven aluliaknak - Nagyterem (összetolt nézőtér) Április 13. vasárnap 9:30 és 11 óra Hamupipőke BEMUTATÓ ELŐADÁS Nagyterem Április 27. vasárnap 17 óra Április 28. hétfő 14 óra Április 29. kedd 14 óra Április 30. szerda 14 óra Kecskemét Budai u. 15., / Hozzátartozói csoport indul Tisztelt kecskeméti lakosok! Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy idős, beteg embereket ápolók részére a HOZZÁTARTOZÓI CSOPORT újra indul április 23- án 15 órakor. Helyszín: Kecskemét, Kápolna u. 8. (Nyugdíjas klub) Szeretettel várják a találkozóra mindazokat a családtagokat, hozzátartozókat, gondozókat, akik kicserélnék tapasztalataikat egymással, és szívesen fogadnák szakemberek tanácsait. A Hozzátartozói csoport célja a betegápolás hatékonyabbá tételén túl a hozzátartozók mentális segítése. Szervezők: Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Idősgondozó Szolgálata munkatársai. Csoportvezető: Sinka Andrea vezető gondozó. Érdeklődni lehet az alábbi számon: 06-76/ AMERIKA KAPITÁNY: A TÉL KATONÁJA 3D (16) PREMIER 12.45, 15.30, 18.30, 21.30, án is RIO 2. 3D (KN-FT) PREMIER 12.15, 14.30, 16.45, 19.00, án is RIO 2. (KN-FT) PREMIER 13.00, án is ISTEN FIA (12) PREMIER ig 15.00, 17.30, RÓMEÓ ÉS JÚLIA SZÍNDARAB Színházi előadás a Broadway-ről! Főszerepben: Orlando Bloom KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A NYUGAT NŐI április 12. szombat április 26. szombat április 27. vasárnap JÖVŐRE, VELED. ITT április 22. kedd április 23. szerda április 24. csütörtök április 30. szerda SZERELEM április 25. péntek április 25. péntek RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ HOSSZÚ ÚT AZ ÉJSZAKÁBA április 22. kedd április 23. szerda Kecskemét, Katona József tér 5. Tel.: 06-76/ , Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ, Április 12., szombat 19 óra Komolyat vidáman - műfaji határok nélkül ILLÉNYI KATICA Liszt-díjas hegedűművész koncertje A komolyzenei hegedűirodalom gyöngyszemei, világhírű filmzenék, musicalrészletek, swing és dallamos jazz Közreműködnek: Illényi Csaba hegedűművész Zongorán kísér: Bundzik István Nagybőgő Sárkány Sándor Dobok Kovács Zsolt Belépődíj: Ft Jegyek kaphatók a jegypénztárban munkanapokon óra között (Kecskemét, Deák Ferenc tér 1.), Tel.: 76/ , online jegyfoglalás: NOÉ 3D (12 ERŐSZAK) 18.00, NOÉ (12 ERŐSZAK) POFÁZUNK ÉS VÉGÜNK (16) én és ig 13.45, 19.15, 12-én A BEAVATOTT (16) 16.15, NEED FOR SPEED 3D (16) én és ig 21.00, 12-én MR. PEABODY ÉS SHERMAN KALANDJAI 3D (6) 13.15, án: is A MOGYORÓ-MELÓ (6) Csak án 11.45

5 5 Kecskeméti Ifjúsági Otthon Programajánlat: Április 11-én, pénteken 14 órakor VERSMONDÓK TALÁLKOZÓJA KÖLTÉSZET NAPI NAGY VERSMONDÁS Gyülekezés: órakor a Főtéren, a 0 km kőnél. Főpróba: órakor Várunk szeretettel minden verset kedvelő kicsit és nagyot Kecskemét Főterére. Kérjük, a csoportok előzetesen jelezzék részvételi szándékukat és létszámukat. Részletek: és Facebook oldalunkon található. Bővebb információ: Csizmadia Ilona Április 11-én, péntek 17 órakor KÖZ-TÉR IRODALMI KÁVÉHÁZ További információk: ferencz.klaudia@gmail. com (Ferenc Klaudia) és a KÖZ-tér/10 Perc facebook oldalán. Április 12-én, szombaton 16 órakor CSALÁDI BÁBSZÍNHÁZ HERCEG ÉS HERCEGNŐ bemutató előadás M. Ocelot meglepetésekkel teli, humoros játékát árnyszínpadra alkalmazta: a KIO Vándorbot bábos köre. Rendezte: Tóth Anita és Vass- Eysen Ábel bábcsoport vezetők. Vezeti: Szirtes Józsefné bábos-játszóház vezető. Díja: 500 Ft gyermekeknek, 750 Ft felnőtteknek Információ: Csizmadia Ilona Kecskemét Kossuth tér 4., Tel.: 06-76/ Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Programajánlat: április 13., vasárnap 18 óra: APOSTOL koncert Belépődíj: Ft április 15., kedd 19 óra: Társtalálás mesterfokon - KÁNYA KATA előadása Belépődíj: Ft Tanfolyam ajánlat: ÚJRA INDUL!!! STRETCHING Az órán a rövidülésre hajlamos izmok szelektív nyújtása történik május 1.- július 3., csütörtök Vezeti: Nagy Krisztina. Részvételi díj: Ft/10 alkalom SZENIOR TORNA Speciálisan az időseknek kidolgozott mozgásforma, figyelembe véve az életkori sajátosságokat. A foglalkozások eredményeként a mindennapokban végzett tevékenységek könnyebbé válnak, gyorsul az anyagcsere, csökkennek a hát- és derékfájási panaszok, javul az állóképesség, jobb közérzet alakul ki. Az órák időpontja: április 28. június 30., hétfő Vezeti: Nagy Krisztina. Részvételi díj: Ft/10 alkalom Jelentkezni a Kulturális Központ pénztáránál, a részvételi díj befizetésével lehet. Információ: Labanczné Krámos Krisztina (76/ ), krisztina.labanczne@efmk.hut Kecskemét, Deák Ferenc tér 1., Tel.: 76/ , Kiskunsági Nemzeti Park Túra- és programajánlat: Április 12. szombat TÚZOKÜNNEP BÖSZTÖRPUSZTÁN Kunszentmiklós-Bösztörpuszta : Természetismereti játszóház, kézműves foglalkozások, kenyérlángos készítés Túrák: Kerekerdő túra, Madarász túra órától sötétedésig: Túzok-les. Választható rövid túra a közeli kilátótoronyhoz, vagy hoszszabb túra autóbusszal. További info: Szabó Ágnes, 76/ , , szagi@knp.hu A részvétel ingyenes! Kecskemét Liszt Ferenc u / , Otthon Mozi Moziműsor: Április 11-én Mikkamakka bérlet. Jegyár: 500 Ft. CSODABOGARAK AZ ELVESZETT HANGYÁK VÖLGYE Színes, szöveg nélküli, francia animációs kalandfilm, (82 ) R.: Thomas Szabo, Hélene Giraud Április én APÁIM TÖRTÉNETE Színes, feliratos, kanadai dokumentumfilm, (108 ) R.: Sarah Polley, Michael Polley Sz.: Michael Polley, Harry Gulkin, Susy Buchan, John Buchan Április én NOÉ (3D) Színes, magyarul beszélő, amerikai filmdráma, (134 ) R.: Darren Aronofsky Sz.: Russell Crowe, Emma Watson, Logan Lerman, Jennifer Connelly Április 17-én és én én HALHATATLAN SZERETŐK Színes, feliratos, amerikai filmdráma, (123 ) R.: Jim Jarmusch. Sz.: Tom Hiddleston, Tilda Swinton Április én NÁZÁRETI MÁRIA Színes, feliratos, német-olasz életrajzi dráma (110 ) R.: Giacomo Campiotti. Sz.: Alissa Jung, Andreas Pietschmann Kossuth tér 4., Tel.: 06-76/ ,

6 április ben is TeSzedd! Az idei évben is megszervezi a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akciót az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban tavaszi nagytakaríthatnak a TeSzedd! önkéntesei május 9-én, 10-én vagy 11-én. Mindenki választhat, melyik a számra legalkalmasabb időpont! Regisztráció és további információ a teszedd oldalon. Egymilliárdos világítás-korszerűsítés Kecskeméten Mintegy 840 millió forint uniós és hazai támogatásnak,valamint 15 százalék önerőnek köszönhetően 5456 lámpatestet cserélnek le korszerű LED-es fényforrásra Kecskeméten - közölte dr. Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere múlt héten. A korszerű lámpatestek felszerelése után évente 90 millió forint lesz a megtakarítás, amit a többi hagyományos lámpatest cseréjére fordítanak majd. Dr. Zombor Gábor elmondta, hogy a héten megkezdődik és egy hónap alatt befejeződik a lámpatestek cseréje, mely során a városban felszerelt világítótestek fele megújul. A jó állapotban lévő régi lámpatesteket kihelyezik azokra a területekre, ahol még nincs lámpa, vagy gyér a megvilágítás. Kecskemét csaknem 140 millió forint önerőt vállalt a pályázathoz, de további sikeres pályázat révén az önerőt is megnyerte. Nagypál Sándor alpolgármester elmondta, hogy négy éve kezdték a pályázat előkészítését. A leszerelendő több mint ötezer lámpatestből 1600 a város tulajdona, közülük az öt évnél fiatalabbakat felszerelik a gyéren megvilágított városrészekben. A gyártó öt év garanciát adott a LED fényforrásokra, fogyasztásuk a fele, fényerősségük viszont a duplája a régi lámpatestekének. MTI

7 7 XIII. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó július között tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Európa Jövője Egyesület az Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozót, közismert nevén kecskeméti Csiperó Fesztivált. Az idei találkozó iránt nagy a nemzetközi érdeklődés, hiszen eddig 43 csoport jelentkezett - mondta a múlt hét szerdai sajtótájékoztatón dr. Zombor Gábor, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere. je Egyesület szervezi, de maga mögött tudhatja szinte az egész várost. Társadalmi szervezetek, intézmények, egyházak, vállalkozások és magánszemélyek egyaránt támogatják. Az itthon kiváló minősítésű összművészeti, Európa-díjas fesztivál méltó megrendezését az Emberi Erőforrások Minisztériuma 10 millió forint támogatásban részesítette. Ez az összefogás és támogatás lehetővé teszi, hogy Kecskemét ismét egy hétig Európa Gyermek fővárosa legyen. Az Európa Jövője Egyesület ez évben a krea találkozó megtartását alapvetően ativitást helyezi a programok középpontjába. A 2012-ben rendezett Csiperón 22 ország vett részt Kecskemét Megyei Jogú Város négy Ezt indokolja egyrészt a Mercedes gyár kecsévre szóló együttműködési megállapodása teszi lehetővé, ennek értel- keméti letelepedése, és a magyar kreativitás kiemelkedő képviselőjének, mében az Európa Jövője Egyesület 2014-ben 40 millió forint támogatást Rubik Ernőnek a találkozó utolsó napjára eső 70. születésnapja. kap az önkormányzattól a találkozó megszervezésére, a következő éva találkozó fővédnöke ez alkalommal is Dr. Zombor Gábor Kecskemét ben ugyanannyit a kecskeméti gyerekek csereutazásának lebonyolítására. Megyei Jogú Város polgármestere és Halász János kulturális államtitkár. A rendezvény közel negyedévszázada mutatja az önkormányzat és civil szervezet példás együttműködését. A rendezvényt ugyan az Európa Jövőkecskemet.hu

8 április 9. KIADÓ LAKÓTÁRSAT keresek Kecskemét belvárosi lakásba. Érd: 06-70/ KECSKEMÉT belvárosában 2005-ben épült, első emeleti, 2 szobás, erkélyes, lakóparki lakás gépesített konyhával, klímával várja új lakóját. Iá: 16,9 MFt. Tel: 06-20/ KATONATELEPEN a 80-as években épült, alápincézett, tetőtér beépítéses, 5 szobás, 2 fürdőszobás családi ház eladó. Iá: 12,9 MFt. Tel: 06-20/ HUNYADIVÁROSBAN 85nmes, földszinti, gázfűtéses, klímás lakás garázzsal, nyári konyhával, kis kerttel eladó. Iá: 13,9 MFt. Tel: 06-20/ KECSKEMÉTEN a Halasi úti zártkerteknél 716 nm építésre alkalmas telek eladó. Víz, villany fúrt kút van, gáz a telek előtt, beépíthetőség 25%. Iá: 3,7 MFt. Tel: 06-20/ TISZAUGON átlagos állapotú, tetőtér beépítéses, 3 szobás, fűthető nyaraló eladó. A holtág 1-2 percre, a Tisza 200 m-re található. Iá: 3,9MFt. Tel: 06-20/ INGATLAN KATONATELEPEN 6 szobás családi ház eladó. Irányár: 25 MFt. Tel.: 06-20/ JAKABSZÁLLÁSON 56 nm-es ház eladó 1000 nm-es telken. Iár: 8 MFt. Ingatlanosok ne! 06-20/ ADÁS-VÉTEL RÉGISÉGEKET, festményeket, bútorokat, porcelánokat, bronz tárgyakat és komplett hagyatékot vásárolok magas áron. Ingyenes kiszállás. Ugyanitt tollfelvásárlás! Régi tollat, használt párnát, dunyhát veszek magas áron / BÉLYEGET (magyar, külföldi, tematikus), képeslapot, egyéb papírrégiséget vásárol magángyűjtő. Pál István Tel.: 06-20/ KIVÁLÓ őstermelői füstölt áru a kecskeméti Széchenyi téri buszpályaudvaron. Kolbászok, szalámik, különböző szalonnák, májas, disznósajt, sonkák széles választékával várjuk vásárlóinkat! KÉSZPÉNZÉRT vennék retró, régi érdekes tárgyakat, teljes gyűjteményt, sokféle hagyatékot. Hívjon bizalommal! Fiatal gyűjtő / KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol / TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán, akác Kecskeméten, az Agroker udvarában. 10 q felett, 15 km-en belül ingyenes kiszállítással / TOLLAT felvásárolok, dunnát, párnát is. Érd.: 06-30/ KÖNYV felvásárlás nagy tételben, készpénzért, Kecskemét és környékén! Tel: 06-20/ HÚSVÉTRA bárányhús (egészben vagy félben), tyúktojás és hízott liba kapható / , 06-70/ RÉGIPÉNZ, képeslap, bélyeggyűjtemény, papír-régiség, antik tárgyak vétele. Kecskemét, Ceglédi út / gportal.hu ERDÉSZETI tűzifa kedvező áron, ingyenes és gyors szállítással eladó. Tel: 06-30/ SZÁMÍTÓGÉP 6 hó garanciával, LCD-lapmonitorral! Házhozszállítás! P4-2600: Ft, P5 (2-magos): Ft-tól. Laptop: Ft-tól / KEMÉNY tűzifa 9500 Ft/m-től szállítással, kis és nagy tételben / , 06-30/ RÉGISÉGET, érméket, órát, festményt, falitányért, Herendi-, Zsolnay porcelánt, katonai tárgyakat, kitüntetéseket, teljes hagyatékot vásárolok, lakáskiürítéssel. Tel.: 06-20/ AKÁC tűzifa hasítva, helybeszállítva eladó Ft/100 kg / BONTOTT ablakok, valamint kicsi/nagy méretű tégla eladó. Érd.: 06-30/ TOLLAT, dunnát, párnát veszek, akár Ft-ig is kilóját. Hagyatékot veszek, hívásra házhoz megyek. Tel: 06-20/ , 06-30/ VEGYES TŰZIFA vastag akác 2500 Ft/q, vékony akác 2200 Ft/q házhoz szállítva, hasítva is / VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrót, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, dinamót, műszerész esztergát, kompresszort, esztergakéseket / AKÁC hasítva 2500 Ft/100 kg, tölgy hasítva 2200 Ft/100 kg, 10 q-tól szállítással. Kecskemét, Mindszenti krt / VÁLLALKOZÁS HASZNÁLT ruha (bálás) bizományos értékesítésére partnereket keresünk. Érd.: 06-20/ , rsruha@ fre .hu LAJOSMIZSE centrumában 70 négyzetméteres üzlethelyiség kiadó, bővíthető. Alkalmas pékségnek, illatszer-, műszaki cikk-, vegyesboltnak / JÁRMŰ KÜLFÖLDÖN vásárolt személygépkocsiját, kisteherautóját, kistraktorát és egyéb kismunkagépét rövid határidőn belül 2 t-ig házhoz szállítom! / SZOLGÁLTATÁS THONET székek, hintaszékek nádazását, és bútorok felújítását, fényezését vállalom / REDŐNY akció! Reluxák, szalagfüggönyök, napellenzők, harmonikaajtók, szúnyoghálók, javítások. Ingyenes kiszállás! 06-30/ REDŐNY javítás, gurtni csere, akár még ma! Redőnység - Péter úr! 06-20/ ! KECSKEMÉT belvárosában eladó áron alul kettő db lakás! Egy 8. emeleti, és egy 4. emeleti, sürgősen! Érd.: 06-30/ IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó ELADÓ Belsőnyírben 1051 m2-es telek. Irányár: 1,4 MFt. Tel: 06-70/ Megjelenik minden szerdán példányban. Lapzárta: hétfõ 12 óra. MÁRIAHEGYEN 1455 m2 építési telek eladó. Víz, villany, gáz van, +fúrott kút. Érd: 06-76/ INGATLAN VÉTEL KECSKEMÉTEN a Széchenyivárosban 3. emeleti eladó lakást keresek! Tel.: 06-70/ KERESEK megvételre romos, felújításra szoruló épületeket, házrészt, Kecskemét környéki tanyát, 3 MFt-ig / Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/ info@ebmsz.hu Nyomda: Ipress Center Hungary Kft., 2600 Vác, Nádas utca 4. Terjeszti: Hírös Modul Kft. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Kerekegyháza, Lajosmizse, Orgovány, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám /1997

9 9 GÉPIFANYESÉS, mély talajmarózás, kertek szántása, tárcsázás, fűnyírás, fűrészelés, élezés. Kecskemét, 06-20/ SZÁMÍTÓGÉP szerviz. Számítógépek, laptopok, nyomtatók javítása, karbantartása, bővítése, kiszállással helyszínen is. Tel.: 06-30/ KÁRPITOZÁS! Ülő-, fekvő-, antik bútorok, személygépkocsik kárpitozása, tetőkárpitozás / REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje / , 06-30/ FESTÉST, mázolást, szigetelést vállalok. Korrekt munka, korrekt ár! 06-30/ , 76/ ÉPÜLETEK bontását törmelék elszállítással, rövid határidővel vállaljuk! Tel: 06-30/ DUGULÁS elhárítás NON- STOP. Tel.: 06-20/ LAKÁSOK felújítása, átalakítása, építése. Térkövezést, járda és kerítés építését rövid határidővel vállaljuk / EGYEDI bútorok készítese, ajtó-, ablak javítás, beépítés, zárcserék, kisebbtől nagyobb munkákig / SZOBAFESTÉST, mázolást, külső fal szigetelést, gipszkartonozást és hidegburkolást vállalunk / NIKOTIN stop! Dohányzásról leszoktatás biorezonanciával / www. medi-centrumszekszard.hu KŐMŰVES, ács, lapostetők, vizes, penészes, salétromos falak szigetelése és vegyi injektálása, kémények, kúpolások, bádogozás, festés, drájvitozás, színezések és mindenféle javítások garanciával, tavalyi áron, 20% kedvezménnyel! Még ebben a hónapban! 06-30/ , 06-20/ PALATETŐ, lapostető szigetelések korszerű anyagokkal, garanciával. Tavaszi kedvezmény március 10-től április 30-ig / REDŐNY akció! Műanyag-, faredőnyök készítése, javítása, harmónika ajtók, reluxák, műanyag nyílászárók készítése bontás nélkül, gurtni csere, folyamatos akció, akár hétvégén is, hívjon bizalommal. Telefon: / , / BURKOLÁST, felújítási munkákat, kandalló építést, fakivágást vállalunk, akár elszállítással / REDŐNY javítást vállalok Kecskeméten és környékén / SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, tiszta munka kedvező áron! 06-70/ ALAPTÓL a tetőig! Családi házak kivitelezése, ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás / BURKOLÓMUNKÁT vállalok tavaszi kedvezménnyel! Csempe, padlólap, laminált / , 06-70/ VELEM született adottságomból eredően égi segítséggel megmondom az életsorsát, szerelemkötés, oldás, átokelvétel, prosztata és bármilyen egészségügyi problémája van, forduljon hozzám bizalommal. Segítségemmel egy szebb és boldogabb élet áll Ön előtt. Ha kell, házhoz megyek! Tel.: 06-30/ , Marika ABLAKSZIGETELÉS ingyenes javítással, kiszállási költség nélkül / TARTOZÁSA van? Végrehajtásos, faktorcéges, személyi hitelek, deviza hitelek sikeresen megoldhatók! Tel.: 06-70/ ÁLLAT BÁBOLNAI naposcsibe előjegyezhető! 76/ , 06-20/ FAJTATISZTA német tarka óriásnyúl kék, kéktarka, fekete, feketetarka színekben 2014-ben is előjegyeztethető kecskeméti tenyésztőtől / BÁBOLNAI napos és előnevelt csibe rendelhető! Tel.: 06-20/ TOJÓHIBRID jérce 12 hetes: 1200 Ft/db. Tel.: 06-20/ ZEBRAPINTYEK eladók! Ár: 1000 Ft/db. Érdeklődni: 06-20/ EGÉSZSÉG KÖRÜLVESZ a stressz? Elfogyott az energiád? Az életenergia szabad áramlását állítjuk helyre a meridiánok akupresszúrás kezelésével. Miért shiatsu? Mert ez más! A shiatsu kezelés olyan, mint egy szeretetteli ölelés! Vargáné Nóra, shiatsu gyógyász: 06-30/ , www. norashiatsu.xls.hu TÁRSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS komoly kapcsolatot keresők részére! Tel.: 06-70/ IDŐS úrral ismerkednék, akár némettel is. Eltartás-takarítás / ÜDÜLÉS HORVÁTORSZÁGBAN Vir szigeten közvetlen tengerparti házban klimatizált apartmanok kiadók / www. tengerpartivilla.hu HAJDÚSZOBOSZLÓI üdülés félpanzióval. Ár: Fttól/ 7 éj. Tel: 06-20/

10 április 9. Öt ok, amiért nem érdemes agyondolgozni magunkat Vannak akik hihetetlen sokat dolgoznak, ám nem számolnak azzal, hogy ez a rengeteg munka mit is okoz. 1, Lebetegedik az ember Az amerikaiak, akik a világon majdnem a legtöbbet - akár heti 50 órát - dolgoznak, kétszer annyit költenek egészségügyi kiadásokra, mint a világ más fejlett országaiban élők. Ráadásul hamarabb is halnak meg, mint a hasonló fejlettségű országokban élők. 2, Stressz Hiába keres valaki sokat, ha egész életében szorong. A stressz és a szorongás emberek millióit érinti életük során, veszélyzetetve egészségüket. 3, Kisebb agyi térfogat Kutatások bizonyítják, hogy aki stresszes eseményeken ment keresztül és stresszesnek is érzi magát, az kisebb térfogattal számolhat az agy kritikus részein, melyek a gondolkodásért, tervezésért, döntéshozatalért, illetve a tanulásért felelnek. 4, Egyensúlyhiány Sokan nem tudják megtalálni a munka és szabadidő közötti egyensúlyt. Ráadásul egyre többen panaszkodnak arra, hogy úgy érzik, folyamatosan rohanniuk kell, nincs elég idejük a családjükra, barátaikra. 5, Teljes elszakadás a munkától Jellemző, hogy akik a normálistól többet dolgoznak, nem elkötelezettek a munkájuk iránt. Ez évente milliárd dolláros kiesést okoz az amerikai produktivitásban. Fontos megjegyezni emellett, hogy az inspiráció, a kreatív ötletek lazább környezetben szoktak általában megszületni. Még Bill Gates is tart olyan heteket, amiket csak a pihenésre, gondolkodásra szán, és nem végez produktív munkát. Annak érdekében, hogy ne hajszoljuk magunkat végkimerülésig, a heti időbeosztásunkba tervezzünk pihenőidőt. Ilyenkor foglalkozzunk olyan számunkra kedves dolgokkal, amik energiával töltenek fel, szánjunk időt a mozgásra, és relaxáljunk minden nap legalább 10 percet. Gondoljuk át, van-e valaki, aki segíthetne nekünk, a barátokkal is megoszthatjuk a feladatainkat - ajánljuk fel, hogy megcsinálunk nekik valami olyasmit, amit mi szívesen végzünk, cserébe ők elvégeznek nálunk/nekünk egy másik tennivalót. hvg.hu ÁLLÁST KÍNÁL ÁLLATGONDOZÓI munkalehetőségek dániai tehenészetekben, sertéshizlaldákban, angol nyelvtudással. www. andreasagro.com Jelentkezés: cv@andreasagro.com KFT. keres azonnali kezdéssel önállóan rajzról profi szinten dolgozni tudó vas- és fémszerkezet lakatosokat, kizárólag minősétéssel rendelkező profi CO hegesztőket, CNC élhajlítókat kecskeméti munkavégzésre. Nettó Ft közötti kereset. Szállás, utazás, napi előleg / MOBILTELEFON üzletbe hozzáértő, megbízható, tapasztalattal rendelkező eladót keresünk. Tel.: 06-70/ KECSKEMÉTI cipőfelsőrészkészítő üzembe gyakorlott, ügyes, precíz, gyors kollégákat keresek / GYÁRTÓSORI összeszerelő /lemezmegmunkáló/ berendezés karbantartó pozíciókra keresünk munkavállalókat autóipar területére. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal lehet en a jelentkezes10@work-force. hu címen, vagy személyesen az irodánkban, címünk: Work Force Kft., Szalag Irodaház: 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1/a (101-es kapucsengő, 1.emelet) RAJZRÓL olvasni tudó lakatosokat keresünk hosszú távú munkára. Bács-Kiskun megye, 06-70/ KECSKEMÉT Szent István város területére kézbesítő munkatársat keresek. Hajnali munka. Lehet pizzafutár is / TUPPERWARE termékek értékesítésére tanácsadók jelentkezését várjuk. Fő és mellékállásban is! 06-30/ FLOTTABŐVÍTÉS miatt nemzetközi gépkocsivezetőket keresünk gyakorlattal és E kategóriás jogosítványnyal. Jelentkezni H-P: 8-17 óra között az 53/ telefonszámon, illetve fényképes önéletrajzzal a krisztina. szabo@ronixtrans.hu címen lehet.

11 11 NAPILAP kézbesítésére Ballószög területére munkatársat keresek. Érdeklődni: 06-70/ EGYEDI gyártású termékek megmunkálására, Hunor vezérlésű NC esztergára gépbeállítókat, hagyományos marógépre maróst keresünk. A munkavégzés helye Kecskemét. Érd.: 06-30/ SZAKKÉPZETT ipari varrógéppel varrni tudó kollégákat keresünk azonnali kezdéssel, szolnoki munkahelyre, üléshuzatok varrására. Szállítás megoldott. Jelentkezni sms-ben: "varrónő" jeligére lakcím megjelölésével a 06-30/ es telefonszámon. A Trenkwalder Kft. kecskeméti partnere számára targoncavezető, anyagmozgató munkatársat keres több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. A Trenkwalder Kft. kecskeméti partnere számára több műszakos munkarendbe betanított jellegű munkakörökbe munkatársakat keres. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. A Trenkwalder Kft. kecskeméti partnere számára keres elektrotechnikai technikus végzettséggel munkatársakat. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. A Trenkwalder Kft. Kecskemét környéki partnerei számára lakatos-hegesztő munkatársakat keres több műszakos munkarendbe. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. A Trenkwalder Kft. kecskeméti partnere számára több műszakos munkarendbe operátor munkatársakat keres. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. A Trenkwalder Kft. Kecskemét környéki partnerei számára több műszakos munkarendbe gépkezelő munkatársakat keres. Jelentkezés: Kecskemét, Batthyány utca 10. Tel.: 76/ , HuJobKecskemet@ trenkwalder.com. KŐMŰVESEKET felveszünk, minden héten fizetés / KECSKEMÉTI ékszerüzletbe szakképzett kolléganőt keresünk. Tel.: 06-20/ OKTATÁS ANGOL korrepetálás általános és szakközépiskolásoknak! Érdeklődni: 06-30/ ANGOLTANÍTÁS kezdő szinttől nyelvvizsgáig, felkészítés külföldi munkavállalásra / ARANYKALÁSZOS gazda, targoncavezető OKJ-s tanfolyamok. Pályázatát is elkészítjük. Tel.: 06-30/ (AL00204) NÉMET beszédközpontúan, vál to zatosan, egyénre szabottan, nagyon hatásosan!!! Új célok!!! 06-20/ KARBANTARTÓ VILLANYSZERELŐ Feladatok: PLC vezérlésű szállító-rendszerek üzemvitelének biztosítása, hibák és üzemzavarok elhárítása Megelőző és javító karbantartások végrehajtása Karbantartással, javítással és hibaelhárítással kapcsolatos dokumentáció kezelése Biztonsági előírások betartása Elvárások: Villanyszerelői végzettség Többműszakos munkarend vállalása Karbantartó szemlélet Adott esetben hétvégi készenlét vállalása Előnyök: PLC vezérlésű gépek kezelésében, karbantartásában szerzett tapasztalat Német nyelvismeret Siemens Step7 ismerete Rugalmasság Lakóhely Kecskemét közelében Targoncavezetői engedély Munkavégzés helye: Kecskemét A jelentkezéseket a következő címre várjuk: vigykarrier@voith.com GÉPÉSZTECHNIKUS KARBANTARTÓ Feladatok: PLC vezérlésű szállítószalag rendszerek üzemvitelének biztosítása, üzemzavarainak elhárítása Megelőző és javító karbantartások végrehajtása Karbantartással kapcsolatos dokumentáció kezelése Biztonsági előírások betartása Adott esetben hétvégi készenlét vállalása Elvárások: Gépésztechnikus végzettség Karbantartásban illetve üzemvitelben szerzett legalább 3 éves tapasztalat Többműszakos munkarend vállalása Karbantartó szemlélet Előnyök: PLC vezérlésű gépek kezelésében, karbantartásában szerzett tapasztalat Német nyelvismeret PLC ismeret (Siemens S7) Rugalmasság Lakóhely Kecskemét közelében Targoncavezetői engedély Munkavégzés helye: Kecskemét A jelentkezéseket a következő címre várjuk: vigykarrier@voith.com

12 április 9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 18., XXVII/7. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 18., XXVII/7. 2 2016. február 18. 02. 18. - 02. 24. HÓKIRÁLYNŐ 2. (6) PREMIER 12:45 20-21-én: 10.15 is DEADPOOL (16) 13.45, 16.15, 18.45, 21.15 20-21-én: 11.15 is

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 11., XXVII/6. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 11., XXVII/6. 2 2016. február 11. AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ ÉTTEREM DEKOR FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig

2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2015. szept. 4. XII. évf. 36. hét Érv.: szept. 4.-szept. 18-ig 2 3 4 APróHIrdETÉSEK: Adás-vétel Kukoricán nevelt, vágni való csirke kapható a baromfikeltetőnél! Pomáz, Bethlen G. u. 1/A. Tel.: 06-26/325-869

Részletesebben

Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében

Program az egészséges ivóvízért Bács-Kiskun megyében KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. február 26., XXV/9. Program

Részletesebben

IX. évfolyam, 7. szám április 9.

IX. évfolyam, 7. szám április 9. IX. évfolyam, 7. szám 2016. április 9. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház garázzsal, kerttel. Érd.: 70/533-4468 Zomba-Szentgálszőlőhegy

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 31., XXVII/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 31., XXVII/13. 2 2016. március 31. 03. 31. - 04. 06. BAZI NAGY GÖRÖG LAG- ZI 2. (12) PREMIER 14:45, 18:45, 20:45 MOMENTUM (16) PREMIER 15:15, 19:30, 21:30 EDDIE, A

Részletesebben

Idén először két bor nyeri el a Város Bora címet

Idén először két bor nyeri el a Város Bora címet KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. április 30., XXV/18. Idén először két bor nyeri el a Város Bora címet Április 25-én, pénteken délelőtt a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati

Részletesebben

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk

2016. m á rci u s 10., XXVII/10. Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk KECSKEMÉT 2016. m á rci u s 10., XXVII/10. w w w. ke s z i n. h u Árnyékoló berendezések: v Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök v Napernyõk v Szúnyoghálók v Szalagfüggönyök v Kapunyitók v Külsõ fém zsaluziák

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. április 2., XXV/14.

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. április 2., XXV/14. KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. április 2., XXV/14. 2 2014. április 2. Kada Elek emlékszobrot avattak Kada Elek legendás kecskeméti polgármester mellszobrát Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának szervezésében

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. február 4., XXVII/5. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. február 4., XXVII/5. 2 2016. február 4. 02. 04. - 02. 10. A NAGY DOBÁS (16) PREMIER 14.00, 19.00, 21.30 VIHARLOVAGOK 3D. (12) PREMIER 18.30 VIHARLOVAGOK (12) PREMIER 12.30,

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. március 3., XXVII/9. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. március 3., XXVII/9. 2 2016. március 3. Ciróka Bábszínház Katona József Színház 03. 03. - 03. 09. ZOOTROPOLIS ÁLLATI NAGY BALHÉ 3D (6) PREMIER 14.15, 19.00 ZOOTROPOLIS ÁLLATI

Részletesebben

A Csík Zenekar jótékonysági koncerten lép fel Kecskeméten

A Csík Zenekar jótékonysági koncerten lép fel Kecskeméten KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. máricus 19., XXV/12. A Csík Zenekar jótékonysági koncerten lép fel Kecskeméten A Kossuth-díjas Csík Zenekar és barátai jótékonysági koncerten lépnek fel Kecskeméten április

Részletesebben

Kecskemét sikeres uniós pályázó

Kecskemét sikeres uniós pályázó KECSKEMÉT www.ebmsz.hu CASCO kárügyintézés a helyszínen. Kecskemét, Halasi u. 29.(Agroker-telep) 76/495-323, 06-20/353-7180, 06-30/471-4078 E-mail: hirosautouveg@t-email.hu 2014. március 12., XXV/11. Kecskemét

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7.

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. február 12., XXV/7. KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 12., XXV/7. 2 2014. február 12. Közérdekű felhívás ebzárlat ismételt meghosszabbításáról A megyei járási főállatorvos a 2014. február 9-ig meghirdetett ebzárlatot ismételten,

Részletesebben

X. évfolyam, 11. szám június 3.

X. évfolyam, 11. szám június 3. X. évfolyam, 11. szám 2017. június 3. 2 3 4 5 MUNKÁT KERES-KÍNÁL Fűnyírást vállalok. Tel.: 0630/834-1065 CO hegesztőket és szerkezetlakatosokat keresünk vidéki munkahelyre (Győr mellé) ottlakással. 0630/937-4157.

Részletesebben

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10.

IX. évfolyam, 18. szám szeptember 10. IX. évfolyam, 18. szám 2016. szeptember 10. 2 3 4 5 6 EGYÉB Kékfrankos, zweigelt, cabernet sauvigon illetve vegyes vörös szőlő eladó Szekszárdon és a Decsihegyen. Tel.: 30/719-2044 INGATLAN Megvételre

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. március 25., XXVI/13. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. március 25., XXVI/13. 2 2015. március 25. www.keszin.hu 3 Árnyékoló berendezések: Hõszigetelt biztonsági aluredõnyök Napernyõk Szúnyoghálók Szalagfüggönyök Kapunyitók Külsõ

Részletesebben

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7.

1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága 6000 Kecskemét, Piaristák tere 7. 1. Árpádvárosi Bölcsőde 6000 Kecskemét, Tóth László stny.2. 2. Forradalom utcai Bölcsőde 6000 Kecskemét, Forradalom

Részletesebben

Átadták a Holnap városáért Díjakat

Átadták a Holnap városáért Díjakat KECSKEMÉT 2016. j a n u á r 28., XXVII/4. w w w. ke s z i n. h u Átadták a Holnap városáért Díjakat Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatát a Művészet, a kultúra, az Örökség megőrzéséért kategóriában

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 16., XXVI/38. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 16., XXVI/38. 2 2015. szeptember 16. 09.17-23. EVEREST 3D (16) PREMIER 13.15, 18.45, 21.30 EVEREST (16) PREMIER 16.00, 19-20-án 10.30 is AZ ÚTVESZTŐ: TŰZPRÓBE 3D

Részletesebben

Szerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu

Szerelem, háború, színház. Magyar Kupa győztes a Kecskeméti Röplabda Club KECSKEMÉT. 2014. február 19., XXV/8. www.ebmsz.hu KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. február 19., XXV/8. Szerelem, háború, színház Pénteken mutatják be a Nagyszínházban Weöres Sándor A kétfejű fenevad című színművét. Hihetetlenül csodálatos, szépséges és nehéz

Részletesebben

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak

Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 29., XXV/5. Kitüntető elismerés a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központnak 2014. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen, a Nemzeti

Részletesebben

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11.

KECSKEMÉT. 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. KECSKEMÉT w w w. ke s z i n. h u 2016. m á rci u s 17., XXVII/11. 2 2016. március 17. 03. 17. - 03. 23. BATMAN SUPERMAN EL- LEN AZ IGAZSÁG HAJ- NALA (16) PREMIER ELŐTT Csak 23-án: 20:45 KUNG FU PANDA 3

Részletesebben

Egyszerűsödött az okmányigénylés

Egyszerűsödött az okmányigénylés KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. január 14., XXVII/2. Egyszerűsödött az okmányigénylés 2016. január 1-jén lépett hatályba az a közigazgatási törvénymódosító csomag, amely segít a gyorsabb és hatékonyabb közigazgatási

Részletesebben

XVII. évfolyam 6. szám március 22.

XVII. évfolyam 6. szám március 22. XVII. évfolyam 6. szám 2013. március 22. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS

SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 4., XX/18. 2 2012. május 4. 2012. május 4. 3 4 2012. május 4. 2012. május 4. 5 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS öltöny, kosztüm, kabát, bőrkabát! CSAK 1 NAPIG! Tatabánya, Puskin

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. november 11., XXVI/46. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 11., XXVI/46. 2 2015. november 11. AJTÓ-ABLAK AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core

AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 13., XX/28. AJÁNDÉK HIDEG FRISSÍTŐ MINDEN VÁSÁRLÓNKNAK JÚLIUS HÓNAPBAN! ÚJSZERŰ HASZNÁLT ÜZLETI NOTEBOOKOK ÉRKEZTEK: KICSI A BORS, DE ERŐS: HP NC4400 Intel Core Duo

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 12., XXVII/19. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 12., XXVII/19. 2 2016. május 12. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS

Részletesebben

2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen.

2014. augusztus 21., XXV/34. CASCO kárügyintézés a helyszínen. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. augusztus 21., XXV/34. Idén is Hírös Vágta Augusztus 23-án szombaton nem mindennapi látványosságban lesz részük a kecskemétieknek és az ide látogatóknak: egész napos program

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. június 22., XX/25. 2 2012. június 22. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten

Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. július 30., XXV/31. Befejeződött a közvilágítás korszerűsítése Kecskeméten A kivitelező gyors munkájának köszönhetően határidő előtt megvalósult a Kecskemét közvilágításának

Részletesebben

XX. évfolyam 11. szám május 27.

XX. évfolyam 11. szám május 27. XX. évfolyam 11. szám 2016. május 27. 2 Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) 580 Ft/db házhoz szállítva 650 Ft Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán

Részletesebben

VAOSZ tekepálya beruházás Előzetes bekerülési költségkeret, és műszaki tartalom ismertetése Szombathely, Fő tér 14, hrsz.:6162/2

VAOSZ tekepálya beruházás Előzetes bekerülési költségkeret, és műszaki tartalom ismertetése Szombathely, Fő tér 14, hrsz.:6162/2 Megbízó: Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. 9700 Szombathely, Markusovszky L. u. 8. Készítette Litkei Építésziroda Kft., Litkei Tamás, É1 18-0033/12, 9700 Szombathely, Thököly I. u.

Részletesebben

Átadták a környezetbarát Mercedes buszokat Kecskeméten

Átadták a környezetbarát Mercedes buszokat Kecskeméten KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. március 26., XXV/13. Átadták a környezetbarát Mercedes buszokat Kecskeméten Átadták az új Mercedes-Benz típusú, hibrid meghajtású autóbuszokat Kecskeméten. Az Európai Unió

Részletesebben

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6.

XVII. évfolyam 18. szám szeptember 6. XVII. évfolyam 18. szám 2013. szeptember 6. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 21., XXVI/43. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 21., XXVI/43. 2 2015. október 21. 10.22-28. PÁN 3D (12) PREMIER 12.15, 17.00, 19.30 PÁN (12) PREMIER 14.45, 23-28-ig 10.00 is AZ UTOLSÓ BOSZORKÁNYVADÁSZ (16) PREMIER

Részletesebben

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet

TABLET AJÁNLATAINK: M-Tech 7 atab7 512MB+8GB,WiFi,800x 480,G-Sensor, Webcam,Android 2.3, magyar nyelvű tablet KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. május 18., XX/20. TERMÉKPALETTÁNKRA FELKERÜLTEK XBOX360 KONZOLOK, KIEGÉSZÍTŐK, JÁTÉKOK! XBOX360 320GB rendszer + Kinect Star Wars Limited Edition 127.990 Ft 10.500 Ft NOTEBOOK

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. január 15., XXV/3.

KECSKEMÉT. www.ebmsz.hu. 2014. január 15., XXV/3. KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 15., XXV/3. 2 2014. január 15. A legdivatosabb színek 2014-ben Ahogyan a divat terén, úgy a lakberendezésben is minden évben új árnyalatok hódítanak. A színek persze

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 14., XXVI/42. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 14., XXVI/42. 2 2015. október 14. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BIZOMÁNYI BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2014. november 26., XXV/48. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2014. november 26., XXV/48. 2 2014. november 26. Megújul és korszerűsödik a Kulturális Központ A HÍRÖS AGÓRA multifunkcionális közösségi központ létrehozása Kecskeméten című projekt

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. szeptember 30., XXVI/40. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. szeptember 30., XXVI/40. 2 2015. szeptember 30. Ciróka Bábszínház NAGYTEREM LÚDAS MATYI október 3., szombat 17 óra október 5., hétfő 10 és 14 óra október 6., kedd 10 és 14

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KO M Á R O M - E S Z T E R G O M M E G Y E 2012. ápri li s 13., XX /15. 2 2012. április 13. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.:

Részletesebben

XVII. évfolyam 15. szám július 26.

XVII. évfolyam 15. szám július 26. XVII. évfolyam 15. szám 2013. július 26. 2 VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS CSATORNA BEKÖTÉS - Családi és társasházak komplett épületgépészeti kivitelezése - Napkollektoros rendszerek telepítése - Központifûtések

Részletesebben

IX. évfolyam, 3. szám február 13.

IX. évfolyam, 3. szám február 13. IX. évfolyam, 3. szám 2016. február 13. 2 3 4 5 6 INGATLAN Tamásiban eladó vagy szekszárdi lakásra cserélhető egy 127 nm-es, 5 szobás felújított sorház kerttel, garázzsal. Érd.: 70/533-4468 Szekszárdon

Részletesebben

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 29. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 4 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója!

2013. március 22. Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! 2 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 42 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz - A vidék rádiója! Ügyfélszolgálati iroda: (62) 220-785 3 5 62 Rádió7 97.6 és 107.0 MHz

Részletesebben

XVII. évfolyam 5. szám március 8.

XVII. évfolyam 5. szám március 8. XVII. évfolyam 5. szám 2013. március 8. 2 Falusi HIRDETÔ Falusi Apró Salgó polcok (kis és nagytételben), 50 szál fúrószárcsõ, valamint 3t csavar (sok méretben) kilóra eladó. Érd.: 30/455-64-32, 06-20/222-2000

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. július 29., XXVI/31. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. július 29., XXVI/31. 2 2015. július 29. 07.30-08.05 PIXEL 3D (12) PREMIER 13.15, 18.15, 20.45 PIXEL (12) PREMIER 10.45, 15.45 MÜNÓ, A HOLDBÉLI MANÓ 3D (12) - PREMIER 12.45,

Részletesebben

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Közlekedési és ipari fejlesztések Kecskeméten a következő európai uniós költségvetési ciklusban

Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját. Közlekedési és ipari fejlesztések Kecskeméten a következő európai uniós költségvetési ciklusban KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 22., XXV/4. Január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint

Részletesebben

EXTRA AKCIÓS NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN!

EXTRA AKCIÓS NYÁRI GUMIK MINDEN MÉRETBEN! Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén 35.000 pld-ban Megjelent 105.000 pld-ban 2016. április XIII. évf. 13. hét Érvényes: ápr. 1-től ápr. 15-ig Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 23., XXVII/25. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 23., XXVII/25. 2 2016. június 23. VÉRADÁS 06.23-06.29. A FÜGGETLENSÉG NAPJA: FELTÁMADÁS 3D (12) PREMIER 14:00, 19:00 Kecskeméti Területi Vérellátó Kecskemét, Koháry

Részletesebben

Ismét többen szeretnének bejutni a Kecskeméti Főiskolára

Ismét többen szeretnének bejutni a Kecskeméti Főiskolára KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. április 16., XXV/16. Ismét többen szeretnének bejutni a Kecskeméti Főiskolára A tavalyi évhez képest 10%-kal többen szeretnének bejutni a Kecskeméti Főiskolára. Igaz ez az

Részletesebben

IX. évfolyam, 15. szám július 30.

IX. évfolyam, 15. szám július 30. IX. évfolyam, 15. szám 2016. július 30. 2 3 4 ÖNRE IS IGAZ, HOGY JÓL HALL, DE BIZONYOS HELYZETEKBEN NEHEZEN ÉRTI A BESZÉDET? Dr. Helfferich Frigyes PhD fül-orr-gégész, audiológus, orvosezredes Praxisomban

Részletesebben

Megalakult Kecskemét új közgyűlése

Megalakult Kecskemét új közgyűlése KECSKEMÉT www.keszin.hu Megalakult Kecskemét új közgyűlése Október 22-én szerdán tartotta alakuló ülését Kecskemét új közgyűlése. Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét új polgármestere, a 21

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2015. október 28., XXVI/44. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. október 28., XXVI/44. 2 2015. október 28. AJTÓ-ABLAK AUTÓSZERVÍZ AUTÓÜVEG BÚTORSZÖVET CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA HÁZI ÍZEK INFORMATIKA INGATLAN MASSZÁZS OPTIKA SZŐNYEG

Részletesebben

2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON!

2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Kft. - NHSZ Zounok Zrt. 2015 ŐSZÉN LOMTALANÍTÁSI AKCIÓ SZOLNOKON! Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából a közszolgáltatás keretében ingyenes LOMTALANÍTÁSI

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu május 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2002-ben teljes körűen felújított 90m2-es, 2 szobás családi ház rendezett, összközműves 900m2 telken eladó. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

2 ingatlan@cegpasztor.hu

2 ingatlan@cegpasztor.hu szeptember 2 ingatlan@cegpasztor.hu Balmazújváros, Szigetkerti 2 szobás, 90 nm-es, 2002 -ben teljeskörűen felújított családi ház eladó, 900 nm összközműves telekkel. Érd.: 30/281-6255 Ár: 10.900.000,-

Részletesebben

XVII. évfolyam 13. szám június 28.

XVII. évfolyam 13. szám június 28. XVII. évfolyam 13. szám 2013. június 28. Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel vállalom Telefon:70/3105877 2 Falusi HIRDETÔ VÍZ - GÁZ KÖZPONTIFÛTÉS SZERELÉS

Részletesebben

XX. évfolyam 4. szám február 19.

XX. évfolyam 4. szám február 19. XX. évfolyam 4. szám 2016. február 19. 1 éves Sárga tojótyúk továbbtartásra is alkalmas 550 Ft/db Fehér vágni való csirke 460 Ft/kg áron megrendelhetõ Sarnyai Mónika Tel.: 06-30/835-1121 Gallyazás, gallyzúzás

Részletesebben

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám

REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám REGINA Fórum Hírlevél 2011. 6 szám Kedves Olvasó! A nyár derekán közelegve az őszhöz már most szervezzük új tevékenységeinket. Már ebben a hírlevélben is meghirdetünk néhány őszi programot, és természetesen

Részletesebben

A cél: Egy átfogó gazdaságfejlesztési program elindítása, amelyen belül inkubátor ház létrehozására és működtetésére is sor kerülne.

A cél: Egy átfogó gazdaságfejlesztési program elindítása, amelyen belül inkubátor ház létrehozására és működtetésére is sor kerülne. Tisztelt Képviselő-testület! A Rétság Kistérség Többcélú Társulása pályázatot kíván benyújtani a Magyarország- Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013. (HUSK/1101) 1.1.1 Üzleti infrastruktúra

Részletesebben

Megnövekedett a Hepatitis A-val fertőzött betegek száma

Megnövekedett a Hepatitis A-val fertőzött betegek száma KECSKEMÉT www.keszin.hu Megnövekedett a Hepatitis A-val fertőzött betegek száma 2014. október 21., XXV/43. Az utóbbi időben megyénk egyes településein, így Kecskeméten is megnövekedett a Hepatitis A (vírusos

Részletesebben

Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához

Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához Melléklet a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének../2016. (XII.14.) határozatához 2017. évre tervezett kiadások Nettó [eft] Bruttó(eFt) Dologi kiadások Fekete István

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. június 2., XXVII/22. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. június 2., XXVII/22. 2 2016. június 2. Szép alakot, szép bőrt a strand szezonra! Mivel a gyötrelmes fogyókúrák során nem minden esetben sikerül a zavaró felesleget eltüntetni,

Részletesebben

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA Erkel Ferenc Művelődési Központ 2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA 2092 Budakeszi, Fő u. 108. Tel/fax: 06-23-451-161 www.efmk-budakeszi.hu, info@efmk-budakeszi.hu Szeptemberi programjaink Szeptember 20-án, (péntek)

Részletesebben

es évben megvalósult fejlesztések, beruházások as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve

es évben megvalósult fejlesztések, beruházások as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve 1. 2017-es évben megvalósult fejlesztések, beruházások 2. 2018-as évben megvalósuló fejlesztések, beruházások 3. Elbírálás alatt lévő, illetve előkészített pályázatok Belső átalakítás, teljes burkolatcsere

Részletesebben

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18.

Minõségi kártyanapárak. Egyedi falinaptárak hozott fotókból Érdeklõdni: 06-30/ XVII. évfolyam 21. szám október 18. XVII. évfolyam 21. szám 2013. október 18. A szatymazi Takács Pálinkafõzde megkezdte mûködését. Szeretettel várjuk régi és új bérfõzetõinket. Érd.: 06-20/95-77-384, 06-20/5902-813 Minõségi kártyanapárak

Részletesebben

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk.

XVIII. évfolyam 1. szám január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. XVIII. évfolyam 1. szám 2014. január 10. Épületek kivitelezését, felújítását, átalakítását, burkolásokat, hõszigeteléseket, térbetonozást vállalunk. Tel.: 06-20/467-37-17 2 Villanyszerelésben szinte mindent

Részletesebben

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek Zm. Szövetség klubjai részére PROGRAMJAINK: Keresztury Dezső Általános Művelődési Központ 8900 Zalaegerszeg, Landorhegyi út 21. Tel: 92/314-120, Fax: 92/815-522 E-mail: info@kereszturyamk.hu Október 7. 14.00 óra: Idősek Világnapja

Részletesebben

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett.

13. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi. Baranya Press. ...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. Szentlőrinc-Szigetvár-Sellye térségi 13. INGYENES KERESKEDELMI KÉTHETILAP I. évf. 13. szám, 2008. augusztus 6. Baranya Press...a lap, ahol a reklám dolgozik Ön helyett. 2. oldal I. évfolyam, 13. szám,

Részletesebben

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály. Web:

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály.   Web: 2019. január 30. VIII. évfolyam 1. szám Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztály Kedves Ügyfelünk! Az Önök véleménye továbbra is fontos számunkra, így ha bármilyen észrevételük, kérdésük,

Részletesebben

Városi Gyermeknap KECSKEMÉT. 2014. május 21., XXV/21. www.ebmsz.hu

Városi Gyermeknap KECSKEMÉT. 2014. május 21., XXV/21. www.ebmsz.hu KECSKEMÉT www.ebmsz.hu Városi Gyermeknap 2014. május 21., XXV/21. Május 25-én vasárnap Kecskemét Főterén, a Hírös Forrás szökőkútnál lesz megtartva a városi Gyermeknap. Programok: 10.00: Kovácsovics Fruzsina

Részletesebben

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417

4 2012. március 30. Tatabánya- Bánhida, Kossuth u. 71 73. Bútor udvar Tel.: 34/301-417 KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. március 30., XX/13. 2 2012. március 30. 2012. március 30. 3 4 2012. március 30. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva

Részletesebben

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója.

Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. Fehérvár Rugby Club 2012. évi. Beszámolója. 2012. január: Iskolai csoportedzések, István Király ált iskola, minden hétfő 14 órától Gyolcsos Ferenc vezetésével 15 fő. Táncsics Mihály Általános iskola kedd

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi 25.

Siklós-Bóly térségi 25. Siklós-Bóly térségi 25. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 25. szám, 2008. július 9. 2. oldal II I. évfolyam, 25. szám, 2008. július 9. Tel./fax: 72/411-892 Mobil: 20/218-3189 E-mail: baranyapressbt@t-online.hu

Részletesebben

KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket!

KÖZMEGHALLGATÁS Tisztelettel köszöntjük Önöket! KÖZMEGHALLGATÁS 2016 Tisztelettel köszöntjük Önöket! A közmeghallgatás tematikája: - Polgármesteri beszámoló - Alpolgármesteri beszámoló - lakossági észrevételek válaszok - Nagycenk várossá nyilvánítása

Részletesebben

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó)

Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Egyéb magasan képzett ügyintéző (tanulási tanácsadó) Érvényes: 2013.11.29-2014.01.27 Azonosítók: WW501196-3157155 (1705) Szövetség az Életen Át Tartó Tanulásért 7100 Szekszárd Béla tér 6 Állásegyeztetés

Részletesebben

Delikátesz 2015 Üzletház ÁRUKÉSZLETÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL! Bomba

Delikátesz 2015 Üzletház ÁRUKÉSZLETÜNK FOLYAMATOSAN FRISSÜL! Bomba Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén AKCI Régióvezető: +36 (20) 439-5948 2016. március XIII. évf. 11. hét Érvényes: márc. 18-tól ápr. 1-ig Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Részletesebben

Kampánnyal a stroke ellen

Kampánnyal a stroke ellen KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. május 20., XXVI/21. Kampánnyal a stroke ellen Évente legalább 30 ezer embert érint a stroke Magyarországon. Nagy részük, ha túl is éli a szélütést, az agyuk maradandó károsodást

Részletesebben

Régióvezető: +36 (20) 439-5948

Régióvezető: +36 (20) 439-5948 35.000 pld-ban Dunakeszi -Vác - Fót - Bp. IV. ker. - Göd - Sződliget - Kosd területén AKCIOS 2016. január XIII. évf. 4. hét Érvényes: jan. 22-től febr. 5-ig Sződliget, Dunai fasor 2. (a vasútállomásnál,

Részletesebben

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC

4.000 Ft/m 2 (szabott ár) 5 mm-es habosított PVC KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYE 2012. július 6., XX/27. 2 2012. július 6. 2890 Tata, Szomódi út 8. T./F: 34/383-046 Tel.: 06-30/713-7190 e-mail: no-ki@t-online.hu Nyitva tartás: H-P.: 7 30-16 00 PLEXI ÉS MÛANYAG

Részletesebben

Orvosokat és. egészségügyi szakdolgozója. köszöntöttek KECSKEMÉT. Tekintse meg a MALL.HU webáruház kuponakcióit a 6, 7, 8, 9, 16 oldalon!

Orvosokat és. egészségügyi szakdolgozója. köszöntöttek KECSKEMÉT. Tekintse meg a MALL.HU webáruház kuponakcióit a 6, 7, 8, 9, 16 oldalon! Tekintse meg a MALL.HU webáruház kuponakcióit a 6, 7, 8, 9, 16 oldalon! KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. május 14., XXV/20. Orvosokat és egészségügyi szakdolgozókat köszöntöttek Május 8-án csütörtökön a Katona

Részletesebben

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából

J a v a s l a t. határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából J a v a s l a t határozott idejű bérleti szerződés megkötésére a Római Katolikus Egyházzal a Sajóvárkonyi Könyvtár kialakítása céljából Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejlesztési és

Részletesebben

debrecen@cegpasztor.hu

debrecen@cegpasztor.hu 2 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 3 4 debrecen@cegpasztor.hu debrecen@cegpasztor.hu 5 Sajtkukac Játszóház Tartsa gyermeke zsúrját nálunk! Hozza magával ezt a hirdetést és foglaljon 2009 október

Részletesebben

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21.

KECSKEMÉT. www.keszin.hu. 2016. május 26., XXVII/21. KECSKEMÉT www.keszin.hu 2016. május 26., XXVII/21. 2 2016. május 26. AUTÓSZERVÍZ BIZOMÁNYI CIPŐ DEKOR DUGULÁS ÉTTEREM FAISKOLA GÉPJÁRMŰ OLAJ HÁZI ÍZEK INGATLAN KÁRPITOS MASSZÁZS SZŐNYEG TOLLTISZTÍTÁS WEBOLDAL

Részletesebben

Múzeumok Éjszakája Kecskemét, 2014. június 21. szombat

Múzeumok Éjszakája Kecskemét, 2014. június 21. szombat KECSKEMÉT www.ebmsz.hu Múzeumok Éjszakája Kecskemét, 2014. június 21. szombat Számos európai város csalogatja a Múzeumok Éjszakájára a nézőket, többnyire a csendesebb kora tavaszi, késő őszi estéken. Magyarországon

Részletesebben

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola

940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola 940 helyrajzi szám (Vörösvári út 12.) - Általános Iskola Melléklet Ingatlan címe 2014 Csobánka, Vörösvári út 12. Helyrajzi száma 940 3563 m2 Vagyonkataszteri becsült érték 154.066.000.- - Csobánka Község

Részletesebben

XVII. évfolyam 10. szám május 17.

XVII. évfolyam 10. szám május 17. XVII. évfolyam 10. szám 2013. május 17. Vörös tojótyúk (1 éves, kb 2 kg) rendelhetõ. Ára: 650 Ft/db Rendelésfelvétel: Bordány, Oszi Takarmánybolt. Kossuth u. 83 Tel.: 62/288-571 Forráskút Kálmán Vencel

Részletesebben

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16.

Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. i Siklós térség 3. Információs kéthetilap VI. évf. 3. sz. 2011. február 16. Minőségi tűzifa ingyenes szállítással. 06-30/540-9310 Tűzifa eladó! Akác 2000 Ft/q, vegyes, kemény 1900 Ft/q. Érd.: 06-20/9603678,

Részletesebben

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig

ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig PROGRAMAJÁNLÓ 2012. április hónapra a GYERMEKEK HÁZÁBA www.gyhgyor.hu ZENEBÖLCSI ALKALMAK: minden csütörtökön 10.30 órától 11.00 óráig 6 hónapos kortól 3 éves korig várjuk az apróságokat és szüleiket.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat

MEGHÍVÓ. Napirendi javaslat Cserkeszőlő Község Polgármesterétől 5465 Cserkeszőlő, Köztársaság tér 1. telefon: (56) 568-451 fax: (56) 568-462 MEGHÍVÓ Cserkeszőlő Községi Önkormányzat Képviselő-testülete rendkívüli ülést tart 2014.

Részletesebben

Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái

Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Műszaki részleg kivitelezési munkái 2017 Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye jelentősebb munkáinak bemutatása Egri Balassi Bálint Általános Iskola Tornaterem

Részletesebben

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/

Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/ XVII. évfolyam 14. szám 2013. július 12. Televíziók helyszíni javítása Bíró Tibor TV mûszerész Tel.: 06-20/9385-984 Gallyazás, Gallyzúzás Korona alakítás KOSARAS MUNKAGÉPPEL gyors, megbízható határidõvel

Részletesebben

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés)

Siklós-Bóly térségi. 1600 Ft. (4 x-i megjelenés) Siklós-Bóly térségi 19. INGYENES KERESKEDELMI HETILAP III. évf., 19. szám, 2008. május 21. APRÓHIRDETÉSI AKCIÓ 1600 Ft (4 x-i megjelenés) 2. oldal II I. évfolyam, 19. szám, 2008. május 21. Tel./fax: 72/411-892

Részletesebben

Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét

Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét KECSKEMÉT www.keszin.hu 2015. november 4., XXVI/45. Letették az új gazdálkodástudományi campus alapkövét Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek

Részletesebben

miniszter kedden Kecskeméten. Varga Mihály a város adósságkonszolidációja

miniszter kedden Kecskeméten. Varga Mihály a város adósságkonszolidációja KECSKEMÉT www.ebmsz.hu 2014. január 8., XXV/1-2. Kecskeméti digitális kincsgyűjtési program a Kulturális Központban A Magyar Nemzeti Digitális Archívum és a Kecskeméti Kulturális Központ a Digitális Közfoglalkoztatási

Részletesebben

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE

KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133 Fax: (28)-470-357 Nyílt ülésen tárgyalandó ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2017. december 13-i ülésére

Részletesebben

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra Móricz Zsigmond - Kocsák Tibor - Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig musical premiere DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra Belépõdíj: 1000 Ft Eisemann Mihály- Szilágyi László ÉN ÉS A KISÖCSÉM zenés bohózat 2

Részletesebben