Étrendtervező dietetikai tanácsadó szoftver fejlesztése mesterséges intelligenciával

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Étrendtervező dietetikai tanácsadó szoftver fejlesztése mesterséges intelligenciával"

Átírás

1 Étrendtervező dietetikai tanácsadó szoftver fejlesztése mesterséges intelligenciával Doktori értekezés tézisei Mák Erzsébet SEMMELWEIS EGYETEM Patológiai Doktori Iskola Témavezető: Dr. Szabolcs István, tanszékvezető egyetemi tanár, akadémiai doktor Hivatalos bírálók: Elnök: Dr. Blázovics Anna, igazgató, PhD. DSc. Külső tagok: Dr. Fogarasi András, osztályvezető főorvos, PhD. med.habil. Dr. Szilvás Ágnes, osztályvezető főorvos, PhD. Belső tagok: Dr. Sótonyi Péter, egyetemi docens, PhD. Balogh Zoltán, főiskolai docens, tanszékvezető, PhD. Szigorlati bizottság: Elnök: Dr. Tamás Gyula, ny. egyetemi tanár, CSc. Külső tag: Dr. Pap Ákos, egyetemi tanár, PhD. Belső tag: Dr. Végh Mihály, főiskolai tanár, PhD. Budapest 2010

2 Bevezetés Tudományos munkám előzményeként feltétlenül meg kell említeni, a Veszprémi Egyetem Információs Rendszerek Tanszékének korábbi munkáját, amellyel kifejezetten a kardiológiai betegeknek szóló, étrendi ajánlásra kifejlesztett, mesterséges intelligencián alapuló szoftvert hozott létre, de ez nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A generált étlapok a numerikus paramétereket viszonylag megbízható módon tervezték, de maga az öt napos étlap nem felelt meg a józanész szabályainak sem az étkezések, sem a napok szintjén. Problémát jelentett a változatossági igények kielégítése is, sőt a józanész szabályainak teljesen ellentmondó ajánlások is készültek. Így az ottani fejlesztők megkeresésére kezdtem el foglalkozni az adott témával. Nyilvánvaló volt a fejlesztők magas szintű szakma tudása, hiszen az egyetem professzora, docensei, PhD hallgatói dolgoztak a szoftveren, akik már többször bizonyítottak más tudományterületek szakértői rendszerének kidolgozásával. Ebből adódóan merült fel a gondolat, hogy a hiba oka a dietetikai tudás informatikailag alkalmazható leírásának hiánya, vagy pontatlansága. Célkitűzések 1. Dietetikusként szerettem volna, ha nem csak a kardiológiai betegeknek szólna a tanácsadási lehetőség, hanem az egyéb un. civilizációs betegek is igény esetén használhatnák a rendszert. Ezért egyik célom volt előzetes igényfelmérés végzése a majdani szoftver használatáról a Magyarországra legjellemzőbb, táplálkozással is befolyásolható nem fertőző krónikus betegek, minta a kardiológiai, az obez, a diabéteszes, az onkológiai, az allergiás és a coeliákiás paciensek között. Igyekeztem feltárni a fejlesztett program célközönségének igényeit, az igénybevételi forma, az információ mélysége, a fizetési hajlandóság, a hitelesség garanciája, az időráfordítás vetületében. 2. Mesterséges intelligenciával működő étrendtervező dietetikai tanácsadó szoftver fejlesztése, amely figyelembe veszi az egyéni felhasználó igényét, a korszerű dietetikai irányelveket, és mindezek mellett a kimeneti étlap a józanész szabályainak megfelelő menüket tartalmaz. Ezekhez közvetlenül célom volt: a. Dietetikai ontológia kifejlesztése b. Harmonizálási szabályok informatikailag értelmezhető kidolgozása c. Érzékszervi tulajdonságok informatikailag értelmezhető leírása

3 Hipotézisek a szoftver használati igényről 1. Feltételeztem, hogy a megkérdezett betegek legnagyobb százalékban az interneten keresztüli formát, a legrészletesebb információt, ingyenes formában, közepesen hosszú kitöltési idő mellett, minimális várakozási idővel szeretnék igénybe venni. 2. A nemi hovatartozás nem befolyásolja szignifikánsan a szoftver használatának igényét. 3. Az életkor szignifikánsan befolyásolja a szoftver használat igényét. 4. A munkavégzés típusa szignifikánsan nem befolyásolja a szoftver használat igényét. 5. Betegségcsoportok között szignifikáns különbség mutatkozik a szoftver használat igényében. 6. A választott felhasználási forma között különbség mutatkozik a szoftver használat egyes igényeiben. Módszerek Igényfelmérés módszere Keresztmetszeti kérdőíves felmérést végeztem a év adott időpontjaiban a nem fertőző krónikus betegek körében, a pacienseket ellátó szakrendelőkben. A vizsgált populáció a nem fertőző krónikus betegségben szenvedők köre. A mintavételi eljárást azonban pontos adatok és listák hiányában nem tudtam reprezentatív módon lefolytatni, ezért a kapott eredményeket csak tájékoztató jellegűnek lehet tekinteni. A vizsgálatnál beválasztási kritérium volt, hogy adott személy jelenjen meg a szakrendelőben, és töltse be a 18. életévét. A vizsgált személyt ahhoz a betegséghez soroltam, amelyik szakrendelésen kitöltötte a kérdőívet, mivel abban a pillanatban ez az állapota késztette őt az egészségügyi rendszer felkeresésére. A vizsgálatból kizártuk a frissen diagnosztizált betegeket. Ennek oka, hogy az első sokk reakció nagy befolyással lehet a válaszadásra. Étrendtervező dietetikai tanácsadó szoftver fejlesztésére használt módszerek 1. A nem fertőző krónikus betegségekre vonatkozó hazai ajánlások felkutatása, és elemzése.

4 2. A dietetikai tárgykörének tudásbázisát Protege ontológia-szerkesztő programmal új szempontrendszerek alapján fejleszteni. 3. Az eddigi dietetikai rendszerek közül a MenuGene program generált étlapjainak elemzése annak érdekében, hogy pontosan fel tudjam tárni a problémák dietetikai okait és gyakorlati megoldást találjak kezelésükre. 4. A szakértői rendszerhez adaptálható input felületet orvos-dietetikai anamnézislap tervezéséhez a gyakorlatban már elterjedt, validált táplálkozási szokások vizsgálati módszereinek elemzése. 5. Az irodalomban megtalálható étlaptervezési harmonizálási szabályainak elemzése, a hiányok feltárása. 6. Az irodalomban megtalálható érzékszervi tulajdonságok elemzése, a hiányok feltárása. Eredmények Igényfelmérés eredményei A vizsgálatok megerősítették, hogy a nemi hovatartozás nem befolyásolja szignifikánsan a szoftver használatának igényét. A statisztikai vizsgálat eredményei nem igazolták, hogy az életkor szignifikánsan befolyásolja a szoftver használat igényét. Az életkor szignifikánsan befolyásolja a választott formát és a várakozási időt. A munkavégzés típusa szignifikánsan nem befolyásolja a szoftver használat igényét. Betegségcsoportok között szignifikáns különbség mutatkozik a szoftver használat igényében a használati forma, az információ mélységi igénye, a hitelesség biztosítása, és az eredmény kézhezvételére szánt idők esetében is. A választott felhasználási forma között nem mutatkozik szignifikáns különbség a szoftver használat igényeiben. Étrendtervező dietetikai tanácsadó szoftver fejlesztésére Nyersanyag adatbázis az USDA Nemzeti Tápérték Adatbázis alapján hoztuk létre a jelenleg 190 összetevő megadására képes, 7454 alapanyagot tartalmazó hazai legnagyobb adatbázist magyar és angol nyelven elérhető formában, amely nagy részéhez képi illusztráció is tartozik. Recept adatbázis alapjául a főiskolai tankönyvek ismereteit használtuk. Az ontológiafejlesztésnél a fogalmak részletes leírásával reprodukáltuk a tankönyvek tartalmának jelentős részét. A fogalmak vizsgálatánál nem azok hierarchiában elfoglalt helyét vettük

5 alapul amit az emberi logika a szokásjog alapján már jól kezel -, hanem azokra a szükséges és elégséges feltételekre, amik szerint eldönthető, hogy egy adott dolog a fogalom körébe tartozik vagy sem. Első lépésként meg kellett találni azt a legáltalánosabb építőelemet, amely az összes csoportosítási szempont közös alapja lehet. Ezt komponens néven definiáltuk. A komponens fogalma az étel fogalmával partitív viszonyban áll: benne van, része annak. Ezt figyelembe véve, egyszerűbbé vált az ételek tulajdonságainak rendszerezése, lehetővé válik eldönteni, hogy egy alapanyag, vagy technológiai művelet helyettesíthető-e egy másikkal, és végső soron a komponensek száma, és hierarchiában elfoglalt helye eldöntheti a recept nehézségi fokát is. Technológiai műveleteket is új szemlélettel kellett feldolgozni, és rendszerezni. Az eddigi időbeni sorrendiség nem alkalmas az ontológiai rendszerbe foglalásra. Használhatóbbnak találtuk technológiai műveleteket olyan módon rendezni, hogy milyen hatással lehetnek az étel különféle igényekhez illeszthető tulajdonságaira. Elsőként meg határoztuk az igényeket és ehhez illesztettük az ismert technológiai műveleteket. Itt abba a problémába ütköztünk, hogy szinte végtelen azon lehetőségek száma, ami alapján meg lehet határozni egy műveletet. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a különféle műveleteket csak koncepciók formájában érdemes megadni, és ha az ontológia tartalmazza az adott igények kielégítésére szolgáló nyersanyag fajtáit, valamint ismeri a mennyiségi egységeket, akkor a genetikus algoritmusnak képesnek kell lennie arra, hogy konkrét példányokat generáljon ezekből az adatokból. Harmonizálási szabályok fogalmán azokat a tételeket értjük, amelyekkel egy étlap az ízlésnek és logika követelményeinek is megfelel. Ezek a szabályok étkezésen belül ételekre, egymást követő főétkezésekre, egymás utáni napokra és 1 hét, 10 vagy 30 nap összességében alkalmazandók. Először megfogalmaztunk néhány általános irányelvet az érzékszervi tulajdonságokra, a technológiai műveletekre, a komponensek előfordulási gyakoriságára (lóugrás szabály), az ízlésre, és hagyományokra, amit a hierarchia alapján valamint a relációkkal a rendszer értelmezni tud. Érzékszervi tulajdonságok pontos és részletes leírásával az ételek étlapra tervezhetőségének ésszerűségét határoztuk meg. Erre nézve egy teljesen új rendszert, az organoleptikai index rendszerét dolgoztuk ki, amely pontszámok rendszerén keresztül, a fitnesz függvény alkalmazásával választja ki az alkalmas egyedeket az étlapra történő beillesztéshez. A szakértői rendszer bementi oldalaként kidolgoztunk egy speciális táplálkozási anamnézis lapot és egy táplálkozási napló felületet, amelyet a felhasználók annak mértékében tölthetnek ki, hogy milyen információs igényszinten szeretnék használni a szoftvert.

6 Következtetések Olyan szakértői tanácsadó rendszer lett kifejlesztve, amely példanélküli pontossággal veszi figyelembe az egyéni felhasználó igényét, a korszerű dietetikai irányelveket étrendtervezéskor, és mindezek mellett a kimeneti étlap a józanész szabályainak megfelelő menüket tartalmaz. A generált tesztétlapok alapján lényegesen jobb étlapok születtek, mint az eddigi hagyományos rendszerezési elveket felhasználó tanácsadó programok esetében. Ennek oka a kifejlesztett technológiai és recept koncepciókat tartalmazó dietetikai ontológia, valamint a harmonizálási szabályok és érzékszervi tulajdonságok genetikus algoritmusokkal is értelmezhető leírása. Valamint a hazai piacon a legnagyobb elemszámú és legrészletesebb energia és tápanyag értékeket tartalmazó alapanyag-adatbázis létrehozása, amely az algoritmusok lehetőségével szinte végtelen számú receptet tud generálni, pusztán a recept koncepciók alapján. Az étel kiszabások koncepcionális megfogalmazását az tette lehetővé, hogy bevezettük a komponens fogalmát amellyel megoldódott az ételek tulajdonságainak rendszerezése, a technológiai műveletek egymással való helyettesítése, valamint a receptek nehézségi fokának eldöntése. Az előzetesen végzett igényfelmérés eredménye rávilágított arra a tényre, hogy az egyes betegségcsoportok, és életkorok tekintetében van a legnagyobb különbség a szoftver használati-igény formájában. A felhasználók elégedettsége érdekében célszerű több szintű bemeneti és kimeneti oldal megalkotása a tanácsadó rendszer esetében. Mindezeket a rendszerezési elveket, és kapott eredményeket felhasználva adott a lehetőség egyéb diszciplínák mint amilyen például a sporttudomány szakértői rendszerének kifejlesztésére. Új tudományosan hasznosítható eredmények 1. Komponens fogalmának bevezetése: definiáltuk azt a legkisebb egységet, amely az összes receptnél az ételcsoportosítási szempont közös alapja lett. 2. Technológiai koncepció fogalma: A technológiai koncepción azt értjük, hogy a művelet végrehajtásához nem adjuk meg a pontos alapanyagok listáját, csak a csoportjait, esetleg alcsoportjait. Így az algoritmus az igényekhez legjobban

7 alkalmazkodó változattal fogja javasolni az étel elkészítését, és önállóan generál az egyedi recept-példányokat. 3. Technológiai műveletek ontológiája: Új szempontrendszer szerint hierarchizáltuk a technológiai csoportokat. A meglévő sorrendiség helyett a speciális igényekhez való alkalmasságuk tekintetében vettük őket számításba. 4. Ételcsoportok ontológiája: Az új csoportosítási rendszer az étel adott tulajdonságainak meglétét tekinti a hierarchizálás alapjának, az eddigi funkció, technológia, alapanyag, hagyományok, stb. helyett. 5. Harmonizálási szabályok: Megtörtént szabályrendszer informatikailag feldolgozható definiálása étkezésen belül ételekre, egymást követő főétkezésekre, egymás utáni napokra és 1 hét, 10 vagy 30 nap összességében. 6. Organoleptikai index: A nyersanyagok, ételek, a technológiai műveletek hatása is érzékszervi tulajdonságok adott szempontjai alapján kap egy számított átlag értéket, amelyet fitness függvény alapján ítél a program jónak vagy rossznak, és ez alapján illeszti be vagy veti el a generált menübe. 7. Elsőként történt felmérés a tervezett szoftver felhasználói igényeinek előzetes megismerésére a nem fertőző krónikus betegek körében. Mivel bizonyos betegségek a népességet más-más mértékben érintik, ezért tudományos szempontból érdekesnek bizonyult, hogy szignifikánsan eltérő igényekkel rendelkezik egy adott betegségben szenvedő a másik betegségcsoport valamelyikében szenvedőhöz képest. Tehát az ellátás területén különböző technikával kell megközelíteni, a betegeket, hogy az elégedettségüket elnyerjük. Összefoglalás A mesterséges intelligenciával működő dietetikai tanácsadó rendszer több tudományág területének ötvözésével jött létre. Célunk egy olyan szakértői tanácsadó rendszer kifejlesztése volt, amely példanélküli pontossággal veszi figyelembe az egyéni felhasználó igényét, a korszerű dietetikai irányelveket, és mindezek mellett a kimeneti étlap a józanész szabályainak megfelelő menüket tartalmaz. A dietetikai szakmai tudás eddigi rendszerének hiányosságait az étlaptervezés lehetséges szempontjainak új értelmezésével, a nyersanyag adatbázis bővítésével, a recept adatbázis részbeni automatizálásával, a technológiai műveletek

8 koncepcionális értelmezésével, a harmonizálási szabályok megfogalmazásával és rendszerbe foglalásával kívántuk megoldani. Ehhez új fogalmakat és rendszerezési módszereket fejlesztettünk ki: komponens fogalma, lóugrás szabály, organoleptikai index, technológiai koncepció. Mindezek megvalósítása, és használhatósága érdekében új informatikai módszerek kifejlesztése történt meg, a szükségleteknek megfelelően. Ezen felül, piaci igényeket is kielégítő szoftvert akartunk létrehozni, amelyet a felhasználók nagy elégedettséggel alkalmaznak. Ennek érdekében elsőként végeztünk igényfelmérést a nem fertőző krónikus betegek között, és ez alapján, illetve ezt figyelembe véve dolgoztuk ki szakértői rendszerünket, amelyek ellátnák tanáccsal a pacienseket, laikus felhasználókat orvosok, ápolók, stb. - és támogatnák a dietetikus szakemberek munkáját. Hipotéziseinket a nem, az életkor, a betegségcsoport, és a használati forma szerint elemeztük 6 pontban (használati forma, információ mélységi igénye, fizetési hajlandóság mértéke, hitelesség garanciájának fóruma, anamnézis kitöltésére szánt idő, válasz kézhezvételére szánt várakozási idő). Összefoglalva elmondható, hogy a nem, az életkor és a választott használati forma (Web, CD, Szakdolgozón keresztül) nem befolyásolja szignifikánsan a tanácsadó rendszer használatát. Ezzel szemben a munkavégzés típusa és főleg a szenvedett betegség fajtája jelentős befolyással bír a felhasználás tekintetében.

9 Értekezéssel kapcsolatos közlemények Cikkek: 1. Mák E.: A szívbeteg gyermekek étkeztetése? Élelmezésvezetők Lapja II. évf. 5. sz Mák Erzsébet: Cukorbetegek cukra Élelmezésvezetők Lapja III. évf. 4. sz Mák E: Időskorban kicsit másképpen?! Élelmezésvezetők Lapja III. évf. 5. sz Mák E.: Ételkészítés daganatos betegeknek Élelmezésvezetők Lapja IV.. évf. 11. sz Mák, E. /Semmelweis Egyetem Eü. Fk. Dietetika Tanszék/ (2001): Sporttáplálkozás, Élelmezésvezetők Lapja, V/ Szalai M., Mák E., Réti A., Szigeti J., Farkas L., Varga L.: Védőgázos csomagolású marinádozott csirkehús vizsgálata, különös tekintettel az érzékszervi tulajdonságokra, Acta Agronomica Óváriensis Henter, I.; Mák, E.: Egy felmérés tanulságai, Új Diéta, 2003/II Henter, I.; Mák, E.: Egy felmérés tanulságai, Új Diéta, 2003/III Karamánné Pakai A., Mák E., Németh K., Dér A., M. Szögedi I.: A táplálkozás és a szűrővizsgálatok jelentősége a nőgyógyászati daganatok megelőzésében, Új Diéta, 2008/ Karamánné Pakai A., Németh K., Fekete J., Mészáros L., Dér A., Ramona D., S. Ponyókay, Mák E., Bujtor A., Domján P., Balázs P.: A méhnyakrák-szűrés eredményességét befolyásoló tényezők egy felmérés tükrében; NŐVÉR 2008/ Karamánné Pakai A., Mák E., Németh K., Dér A., M. Szögedi I.: A táplálkozás és a szűrővizsgálatok jelentősége a nőgyógyászati daganatok megelőzésében, Új Diéta, 2008/ Mák E., Gaál B., Vassányi I., Karamánné Pakai A., Szabolcs I.: Egészségügyi szoftverek mesterséges intelligenciával étrendtervező szoftve; Magyar Orvos XVI Karamánné Pakai A., Németh K., Dér A., Mák E., Mészáros L., Lampek K., Oláh A., Balázs P., Investigating the reasons why hungarian women avoid organized screening for cervical cancer. Buletting of Medical Sciences, (4)

10 14. Mák E., Veresné Bálint M., Pálfi E., Németh I-né, Lichthammer A., Gaál B., Karamánné P. A., Szabolcs I.: Improving the quality of life of the population through the Internet by surveying demand for the use of diet planning software, New Medicine 2010 Befogadó nyilatkozat mellékelve 15. Mák E, Gaál B., Vassanyi I., Pintér B., Németh I-né, Kozmann Gy.: Interneten keresztüli és manuálisan felvett táplálkozási napló komplexitásának összehasonlító elemzése, Lecture Notes in Computer Science Befogadó nyilatkozat folyamatban 16. Mák E., Tóth T., Karamánné P., Fehér F-né.: Az ételcsoportosítás új rendszere, Új Diéta 2010 befogadó nyilatkozat mellékelve Könyv, könyvrészlet: 1. Bencsik, K.; Mák, E.: Hogy fel ne menjen a pumpa A magasvérnyomásról, Focus Vitalis Kiadó, Budapest, Mák, E.; Neducza, J.: Fitnes-diéta, Focus Vitalis Kiadó, Budapest, Bencsik, K.; Fehér, F-né.; Horváth, G; Mák, E.; Varga, Zs.: Mit? Mivel? Hogyan? Ételkészítési technológia és kolloidika (szerk: Bencsik K.), főiskolai jegyzet Semmelweis Egyetem Eü. Fk. Budapest Bencsik, K.; Fehér, F-né.; Mák, E.: Közétkeztetési szakácskönyv, főiskolai jegyzet, Semmelweis Egyetem Eü. Fk. Budapest Veresné Bálint M (szerk): Gyakorlati dietetika 1/3 fejezet, 33-42o.: Mák, E.: A diétás étlaptervezés módszere, szempontjai, Semmelweis Egyetem Eü. Fk. Budapest Előadások: 1. Gaál B., Vassanyi I., Mák E., Kozmann Gy.: Életmód- és táplálkozás tanácsadó szakértői rendszer bemutatása, 324. Tudományos Kollokvium az MTA Élelm. Tud. Komplex Bizottsága, a Központi Élelm.-tud. Kutatóint, és a Magyar Élelmezésipari Tud Egy. rendezvénye, április Mák E., Gaál B., és mtsi: Életmód- és táplálkozás tanácsadó szakértői rendszer, Magyar Táplálkozástudományi Társaság Vándorgyűlése, Keszthely, október Mák E., Gaál B.: Intelligens étlaptervezési szoftver, Magyar Tudomány Napja, Budapest, nov. 8.

11 4. B Gaál (1), I. Vassányi (1), Gy Kozmann (1), E. Mák (2), I. Szabolcs (2) : Expert System for Lifestyle and Nutrition Counseling - Életmód és táplálkozás-tanácsadó szakértői rendszer (1 Pannon Egyetem, Információs Rendszerek Tanszék, 2 University of Pannonia, Dept of Information Systems Hungary, 2 Semmelweis Egyetem, Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék Semmelweis University, Dept. of Dietetics and Nutrition Sciences Hungary) BEST for Health - Bio-Economy Sustainable Technology for Health BEST 2006 Sustainable development and Innovation Technologies,- Information- Telecommunication Technologies-for Bio-Economy, Bio-medicine and Health Fenntartható Fejlődés és Innovációs Technológiák különös tekintettel az Információs és Telekommunikációs technológiákra, amelyek a biogazdaságot, a bio-medicinát és egyészségügyet támogatják Budapest, aug Mák E., Gaál B.: Intelligens étlaptervező szoftverek megoldáskereső módszerei, Magyar Tudomány Napja, Budapest, október. 7. Poszterek: 1. M. Bálint, E. Mák, I. Szabolcs, M. Pankotai, K. Németh: Studying the habits of food consumption and the quality of lifestyle in the case of elderly people living in different homes The 6th European Forum for Dietitians (EFAD) Geneva, 2-5 June p E. Mák, M. Bálint, I. Szabolcs, K. Horváth, E. Pálfi: Studyng the nutrition intake and mental status int he case of elderly people living in different homes The 6th European Forum for Dietitians (EFAD) Geneva, 2-5 June p Mák E., Gaál B., Vassányi I., Szabolcs I.: Igényfelmérés célzott betegek körében intelligens étrendtervező szoftverre; Magyar Táplálkozástudományi Társaság XXXIII. Értekezéstől független közlemények Cikkek: 1. Mák E: Só nélkül finomat? Élelmezésvezetők Lapja II. évf. 3. sz Mák E.: Mit ehet, aki nem ehet? Élelmezésvezetők Lapja II. évf. 4. sz Mák E.: A vizet isszuk, vagy esszük? Élelmezésvezetők Lapja II. évf. 6. sz. 19.

12 4. Mák E.:Mit tanítanak az iskolákban? Élelmezésvezetők Lapja II. évf. 8. sz Mák E. : Vajon mindenki egyformán várja a karácsonyt? Élelmezésvezetők Lapja II. évf. 10. sz Mák E: Burgonyavariációk Élelmezésvezetők Lapja III. évf. 1. sz Mák E.: Frissen várjuk a tavaszt Élelmezésvezetők Lapja III. évf. 3. sz Mák E.: Mit találunk külföldön? Élelmezésvezetők Lapja III. évf. 6. sz Mák Erzsébet: Azt eszem, amiben hiszek Hinduizmus Élelmezésvezetők Lapja III. évf. 11. sz Mák E.: Azt eszem, amiben hiszek Kóser konyha I. Élelmezésvezetők Lapja IV. évf. 1. sz Mák E.: Azt eszem, amiben hiszek Kóser konyha II. Élelmezésvezetők Lapja IV. évf. 2. sz Mák E.: A vegetáriánus konyha? Élelmezésvezetők Lapja IV. évf. 3. sz Mák E.: Karácsonyi ünnepkör, Új Diéta 2001/ Mák, E.: Az élelmezés minőségének fejlesztési lehetőségei a gyermekintézményekben, Élelmezésvezetők Lapja, V/ Koszonits, R.; Mák, E.: Amit egy dietetikusnak a védőgázos csomagolásról tudni érdemes, Új Diéta, 2003/ Mák E., Fehér F-né: Mit adhatunk egyéves kor alatt a bölcsiben?, Élelmezés 2006/ Mák E., Fehér F-né: Étlaptervezés a bölcsödében, Élelmezés 2006/ Dér A., Karamánné Pakai A., Németh K., Marx Gy., Papp É., Jakabfyné Sági G., Mák E., Vattay P.: Krónikus stressz vizsgálata profitorientált munkahelyen dolgozók körében, Magyar Orvos Könyv, könyv részlet: 1. Fehér F-né., Mák E.: Táplálkozástani alapismeretek a csecsemő és gyermekgondozásban, főiskolai jegyzet, Semmelweis Egyetem Eü. Fk. Budapest Zoltán Ö. T. (főszerk.), Barna M. (szerk).: Általános dietetikai ismeretek Egészségügyi felsőoktatási záróvizsga tesztkérdés-gyűjtemény, 14. fejezet Bíró Gy., Szépvölgyi G-né., Mák E.: Táplálkozástudomány, táplálkozáspolitika, táplálkozás-epidemiológia Medicina Könyvkiadó, Budapest, 1999.

13 Előadások: 1. M. Barna, and E. Mak: Breast feeding in Hungary, Milanopediatria Nutrition Genetics Environment, from infancy to adulthood Milano május Fehér F-né, Mák E.: Szakirodalmi szemle a közétkeztetés szempontjából, Élelmezésvezetők Fóruma Kaposvár, április 3. Mák E., Németh I-né: A gyermekélelmezés minőségügyi kérdései - konferencia élelmezésvezetők és pedagógusok részére, Élelmezésvezetők Fóruma, Budapest, május 4. Mák E., Veresné B.: Az oktatás és a sporttáplálkozás kapcsolat, MDOSZ Szakmai konferenciája, Budapest, Szabolcs M., Mák E., Frank J.: Hallgatók sportolási szokásai MDOSZ Szakmai Konferenciája, Budapest, Mák E.: A ketogén diéta elmélete és gyakorlat, NUTRICIA rendezvénye neurológusoknak, Visegrád, március 31- április 1 7. Mák E.: A helyes táplálási elvek 6 hónapos kor után, MESZK Orsz. Védőnői Tagozat I. konferenciája, Budapest, június Mák E., Gaál B.: Életmód- és táplálkozás tanácsadó szakértői rendszer, Magyar Táplálkozástudományi Társaság Vándorgyűlése, Keszthely, október Simonova E., Mák E., Kiss E.: A sütőstúdiók szerepe a fenilketonúriás betegek edukációjában, Magyar Táplálkozástudományi Társaság Vándorgyűlése, Székesfehérvár, október Poszterek: 1. Varga Zs., Román M., Mák E.:Kefir-like dairy products for patients with galactose intolerance, The 5th European Forum for Dietitians (EFAD) Budapest, 4-7. May, p Mák E., Havasi A., Richter É., Kiss E., Hacsek G.: A ketogén diéta legfontosabb ismérvei, Gyermekneurológiai Konferencia, Nyíregyháza, 2008.április Tóth T., Fehér F-né., Dusa F., Ruda V., Mák E.: Ketogén diétában alkalmazható ételek érzékszervi bírálata Magyar Táplálkozástudományi Társaság XXXIV. Vándorgyűlése Székesfehérvár, október 8-10.

14 4. Mák E., Rózsavölgyi K., Répási E., Tóth T., Gilingerné Pankotai M.: Burgonyaételek alkalmazhatóságának vizsgálata ketogén diétában Magyar Táplálkozástudományi Társaság XXXIV. Vándorgyűlése Székesfehérvár, október Mák E., Vikidár E., Ruda V., Tóth T., Gilingerné Pankotai M.: Zöldségételek alkalmazhatóságának vizsgálata ketogén diétában Magyar Táplálkozástudományi Társaság XXXIV. Vándorgyűlése Székesfehérvár, október 8-10.

Development of a dietary menu planning and counselling software with artificial intelligence

Development of a dietary menu planning and counselling software with artificial intelligence Development of a dietary menu planning and counselling software with artificial intelligence PhD thesis Erzsébet Mák SEMMELWEIS UNIVERSITY Doctoral School of Pathology Supervisor: Dr. István Szabolcs,

Részletesebben

ORSZÁGOS DIETETIKAI SZAKMAI TAGOZATVEZETŐI TISZTSÉGRE JELÖLT BEMUTATÁSA. MUNKAHELY: Testnevelési Egyetem (TE) - Sporttudományi Doktori Iskola,

ORSZÁGOS DIETETIKAI SZAKMAI TAGOZATVEZETŐI TISZTSÉGRE JELÖLT BEMUTATÁSA. MUNKAHELY: Testnevelési Egyetem (TE) - Sporttudományi Doktori Iskola, ORSZÁGOS DIETETIKAI SZAKMAI TAGOZATVEZETŐI TISZTSÉGRE JELÖLT BEMUTATÁSA NÉV: DOBÁK ZITA KAMARAI IGAZOLVÁNY SZÁM: 3100295 MUNKAHELY: Testnevelési Egyetem (TE) - Sporttudományi Doktori Iskola, Országos Sportegészségügyi

Részletesebben

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem

műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó Munkahelyek: Nokia -Hungary kft Veszprémi Egyetem Név: Tarnay Katalin Születési adatok: Nyiregyháza, 1933. május 8 Legmagasabb tudományos fokozat, és elnyerésének éve: műszaki tudomány doktora 1992 Beosztás: stratégiai tanácsadó, tudományos tanácsadó

Részletesebben

Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási

Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerzők: Belláné Apostol Mária, Vereckei Katalin, Dr. Müller Cecília, Dr. Gömöri Gábor Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Az egészség megőrzésének, a betegségek megelőzésnek

Részletesebben

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE A képzési terv három lapból áll: címoldal; tantárgyak ütemezése; szigorlati tárgyak és nyelvtudás. 1. A címoldal tartalmazza - az intézmény nevét; - a doktori iskola nevét; -

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2011; 4 (SUPPL. 3) CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VII. KONGRESSZUSA AZ ELHÍZÁS KEZELÉSE SZAKMAI IRÁNYELVEINEK AKTUALIZÁLÁSA PROGRAM 2011. OKTÓBER 14. Aesculap

Részletesebben

Digitális írástudás, digitális műveltség

Digitális írástudás, digitális műveltség Digitális írástudás, digitális műveltség A statisztikai adatok és kutatási eredmények tükrében Eszenyiné dr. Borbély Mária Országos Könyvtárügyi Konferencia 202. november 22-23. Eurostat, 202 e-skills

Részletesebben

Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban

Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban Betegelégedettségi vizsgálatok helye az alapellátásban Prof. Dr. Varga Albert, Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Nagyvári Péter, Dr. Ágoston Gergely SZTE ÁOK Családorvosi Intézet Kihívások az intézményes eü-ben

Részletesebben

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk Ezen tájékoztató dokumentum célja a komplex átvilágító vizsgára vonatkozó

Részletesebben

A tételekhez segédeszköz nem használható!

A tételekhez segédeszköz nem használható! A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység tételsora a következő témaköröket tartalmazza: Táplálkozás-élettan és epidemiológia, Életkorok táplálkozási igényei, Alapdiéták általános ismeretei,

Részletesebben

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika)

Dr. Kozák Imre ME, professor emeritus (Kontinuummechanika) Határozatok listája 2012. 06. 27. KDT-2/2012.(06. 27.) A Kar Doktori Tanács egyhangú szavazással támogatja Dúl Jenő Róbert doktori eljárás indítási kérelmét. KDT-2/a/2012.(06. 27.) A Kari Doktori Tanács

Részletesebben

A HAZAI ZÖLDSÉGFOGYASZTÁS ELEMZÉSE AZ OLEF FELMÉRÉS ALAPJÁN

A HAZAI ZÖLDSÉGFOGYASZTÁS ELEMZÉSE AZ OLEF FELMÉRÉS ALAPJÁN A HAZAI ZÖLDSÉGFOGYASZTÁS ELEMZÉSE AZ OLEF FELMÉRÉS ALAPJÁN Gilingerné dr Pankotai Mária Dr Bíró Lajos Munkánkban a hazai zöldségfogyasztást, ezen belül a hajtatott zöldségek fogyasztását próbáljuk felmérni.

Részletesebben

Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla

Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla Térinformatika amit tudni kell Márkus Béla V. EURÓPAI FÖLDMÉRŐK ÉS GEOINFORMATIKUSOK NAPJA - 2016. március 17. Térinformatika amit tudni kell? Mit? Az előadás célja, támogatást adni e kérdés megválaszolásához.

Részletesebben

Piaci alapú kutatás-fejlesztések a Pannon Egyetemen

Piaci alapú kutatás-fejlesztések a Pannon Egyetemen Piaci alapú kutatás-fejlesztések a Pannon Egyetemen Bertók Botond Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2014. November 27. Tartalom Pannon Egyetem Minőség és

Részletesebben

A KÓRHÁZI FELMÉRÉS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA

A KÓRHÁZI FELMÉRÉS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA A KÓRHÁZI FELMÉRÉS EREDMÉNYEINEK BEMUTATÁSA FAO / IAEA KUTATÁSI PROGRAM Lőrinczné Táborfi Julianna, Dr. Kovács Viktória Anna Budapest, 20. VI. 2. VÁZLAT A vizsgálat célja A legyengült immunrendszerű betegek

Részletesebben

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus Életkorhoz adaptált táplálásterápia különleges tápanyagigényekkel járó betegségek esetén 2012. május 10. csütörtök: Moderátor: Havasi Anikó és Valent Ádám 9 30-9 40

Részletesebben

LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK!

LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK! MÉDIAAJÁNLAT 2015 Mert elvégre is minden eset és minden kórállapot a beteg testére szabott egyéni diétáját követeli meg. Hippokratész LEGYEN ÖN IS PARTNERÜNK! Az Új DIÉTA a táplálkozástudománnyal foglalkozó

Részletesebben

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén

A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén A civil szervezetek és a szakdolgozók lehetőségei a táplálkozási prevenció területén Kovács Ildikó dietetikus Szívbarát program Szívbarát életmóddal a szív- és érrendszeri betegségek megelőzéséért Budapest,

Részletesebben

A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3)

A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3) A felsőoktatási szolgáltatások rendszer szintű fejlesztése: diplomás pályakövetés és vezetői információs rendszerek (TÁMOP 4.1.3) 2011. december 7. Fejlesztés a minőségi oktatásért Minőség a felsőoktatásban

Részletesebben

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló

Hallgatók 2011. Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011. Módszertani összefoglaló Hallgatók 2011 Diplomás Pályakövetési Rendszer Intézményi adatfelvétel a felsőoktatási hallgatók körében - 2011 Módszertani összefoglaló Készítette: Veroszta Zsuzsanna PhD 2012. március 1. Az adatfelvétel

Részletesebben

TUDOMÁNYOS KOLLOKVIUM

TUDOMÁNYOS KOLLOKVIUM MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÉMIAI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYA ÉLELMISZERTUDOMÁNYI TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG rendezésében 2018.november 23-án tartandó 373. TUDOMÁNYOS KOLLOKVIUM előadásainak rövid kivonata 344. füzet

Részletesebben

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN

ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon

Részletesebben

Multifunkcionális, multimédia elemeket tartalmazó mobil elérésű távoktatási tananyag összeállítása és tesztelése

Multifunkcionális, multimédia elemeket tartalmazó mobil elérésű távoktatási tananyag összeállítása és tesztelése Multifunkcionális, multimédia elemeket tartalmazó mobil elérésű távoktatási tananyag összeállítása és tesztelése Busznyák János bjs@georgikon.hu Veszprémi Egyetem, Georgikon, Mezőgazdaságtudományi Kar,

Részletesebben

Az emberi tényező vizsgálata az információbiztonság, a személyés vagyonvédelem, valamint az épületkiürítés területein

Az emberi tényező vizsgálata az információbiztonság, a személyés vagyonvédelem, valamint az épületkiürítés területein NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR KATONAI MŰSZAKI DOKTORI ISKOLA szerzői ismertető Schüller Attila Az emberi tényező vizsgálata az információbiztonság, a személyés vagyonvédelem,

Részletesebben

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe

A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe A duális képzés felsőoktatásban betöltött innovációs szerepe Dr. Török Erika MELLearN Konferencia 2017. április 20-21. Budapest A tudás a jövő üzemanyaga Az innováció fogalmának értelmezése Schumpeter

Részletesebben

Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos, Bálity Csaba, Merész Gergő, Dr. Sinkó Eszter

Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos, Bálity Csaba, Merész Gergő, Dr. Sinkó Eszter Praxisközösségi szolgáltatások igénybevétele, lakossági attitűdváltás a Svájci- Magyar Alapellátás-fejlesztési Modellprogram kapcsán 2017.február 22. Szakmapolitikai Fórum Dr. Dózsa Katalin, Bóta Ákos,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem

Nyugat-magyarországi Egyetem Diplomás Pályakövető Rendszer Nyugat-magyarországi Egyetem Szakmai beszámoló a 2010. évi Diplomás Pályakövető Rendszer tavaszi felmérésről Gyorsjelentés Nyugat-magyarországi Egyetem Intézményi rész Jelenleg

Részletesebben

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B

SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B SZERVEZETI HATÉKONYSÁG FEJLESZTÉSE AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÓRENDSZERBEN TERÜLETI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK KIALAKÍTÁSA TÁMOP 6.2.5 B KONFERENCIA AZ EGÉSZSÉGESEBB EGÉSZSÉGÜGYÉRT 2015 06 30 TÁMOP-6.2.5-B-13/1-2014-0001

Részletesebben

Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon

Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon Malnutríció rizikószűrés és testösszetétel vizsgálat a gasztroenterológiai osztályon Magyar Mesterséges Táplálási Társaság 2018. évi Kongresszusa Temesváry Ágnes 1, Csabai Csilla 1, Császár Valéria 1,

Részletesebben

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI

TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI TÁVOKTATÁSI TANANYAGOK FEJLESZTÉSÉNEK MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI A távoktatási forma bevezetése és eredményességének vizsgálata az igazgatásszervezők informatikai képzésében DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI dr. Horváth

Részletesebben

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév

ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT. Vas utcai délutánok. 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév ETK-EDUVITAL ELŐADÁSSOROZAT Vas utcai délutánok 2015 2014/2015 II. félév és 2015/2016 I. félév Összeállította: Dr. Urbán Veronika főiskolai tanár Semmelweis Egyetem, Egészségtudományi Kar, Alapozó Egészségtudományi

Részletesebben

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Négy évfolyamos gimnázium Informatika Készítette: a gimnázium reál munkaközössége 2015. Tartalomjegyzék Alapvetés...3 Egyéb kötelező direktívák:...6 Informatika

Részletesebben

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM

FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM FUNKCIONÁLIS ÉLELMISZEREK EGY INNOVÁCIÓS PROGRAM Dr. Professzor emeritus Szent István (korábban Budapesti Corvinus)Egyetem Élelmiszertudományi Kar 2016.szeptember 14 II. Big Food Konferencia, Budapest

Részletesebben

Suskovics Csilla PhD. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv

Suskovics Csilla PhD. Szerz, cím, megjelenés. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, helye, PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Suskovics Csilla PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar

Részletesebben

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz

SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz 1 SZAKDOLGOZAT TÉMÁK 2013 tavasz NAPPALI TAGOZAT 1. Többcsatornás képfelbontási mód alkalmazásának lehetőségei a nyomdatermékek hozzáadott értékének növelésében Dr. Novotny Erzsébet c. egyetemi docens

Részletesebben

TestLine - Minőségmenedzsment vizsga Minta feladatsor

TestLine - Minőségmenedzsment vizsga Minta feladatsor műtéttel kapcsolatban előforduló leggyakoribb valós nemkívánatos esemény (1 helyes 1. válasz) 0:51 gyszerű beteg tévesztés terápia tévesztés informed consent (tájékozott beleegyezés) hiánya oldaliság tévesztés

Részletesebben

Területi statisztikai elemzések

Területi statisztikai elemzések Területi statisztikai elemzések KOTOSZ Balázs, SZTE, kotosz@eco.u-szeged.hu Módszertani dilemmák a statisztikában 2016. november 18. Budapest Apropó Miért különleges a területi adatok elemzése? A számításokhoz

Részletesebben

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( )

A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum ( ) A pedagógiai szaksajtó, mint közéleti és tudományos fórum (1900-1945) Változó életformák régi és új tanulási környezetek ONK, 2013. nov. 7-9., Eger Biró Zsuzsanna Hanna, PhD ELTE PPK Előadás menete Kutatási

Részletesebben

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata

Dr. Schiszler István igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata igazgató XVI. Kerület Kertvárosi Egészségügyi Szolgálata Szakorvosi rendelési idő: 14 óra Dietetikai tanácsadás: 4 óra Szakasszisztensi tanácsadás 6 óra Gondozott betegek száma: 1793 Éves esetszám: 4391

Részletesebben

Megújuló betegoktatás a XVI. kerületi szakrendelőben

Megújuló betegoktatás a XVI. kerületi szakrendelőben Megújuló betegoktatás a XVI. kerületi szakrendelőben Varga Tünde Emese/intézetvezető főnővér Holzmann Brigitta/dietetikus Balatonfüred, 2017. Tartalom 1. Betegoktatás környezete 2. Betegoktatással szembeni

Részletesebben

Helena projekt. A projekt célja 12/04/2011. Campden BRI 1

Helena projekt. A projekt célja 12/04/2011. Campden BRI 1 Helena projekt Healthy Lifestyle in Europe by Nutrition in Adolescence A projekt célja A HELENA program EU FP 6-s kutatási program része volt, amely az európai fiatalok étkezési- és fogyasztási szokásainak

Részletesebben

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái

A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola tudományszakonként meghirdetett kutatási témái a 2009/2010-es tanévre: 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete

Részletesebben

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012

BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 BOROMISZA ZSOMBOR: TÓPARTOK TÁJÉPÍTÉSZETI SZEMPONTÚ VIZSGÁLATI ELVEI ÉS MÓDSZEREI A VELENCEI-TÓ PÉLDÁJÁN DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BUDAPEST, 2012 A doktori iskola megnevezése: tudományága: Budapesti Corvinus

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József

Oktatói önéletrajz Dr. Barta József egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok, címek:: 1977,

Részletesebben

Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv

Bokor Judit PhD. Szerz, cím, megjelenés helye, Szerz, cím, megjelenés helye, 2008. Szerz, cím, megjelenés. helye, PUBLIKÁCIÓ. Könyv, idegen nyelv Bokor Judit PhD PUBLIKÁCIÓ Könyv, idegen nyelv Szerz, cím, megjelenés helye, 2006 Szerz, cím, megjelenés helye, 2007 Szerz, cím, megjelenés helye, 2008 Szerz, cím, megjelenés helye, 2009 Könyv, magyar

Részletesebben

MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN

MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN MESZK ORSZÁGOS FELMÉRÉSE A JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁS TERÜLETÉN FOGLALKOZTATOTT SZAKDOLGOZÓK KÖRÉBEN XIV.OrszágosJáróbetegSzakdolgozói Konferencia, Balatonfüred 2017. szeptember 20.-22. Felméréseink célja A

Részletesebben

Kraiciné Szokoly Mária PhD

Kraiciné Szokoly Mária PhD Kraiciné Szokoly Mária PhD ELTE PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézet Egészségfejlesztés az ELTE PPK-n Kutatás az egészségfejlesztéssel kapcsolatos oktatói és hallgatói vélekedésekről

Részletesebben

Publikációs Jegyzék Dr. Papp László

Publikációs Jegyzék Dr. Papp László Publikációs Jegyzék Dr. Papp László Jegyzetek, tankönyvek 3. [2015] Betegvezetés az ápolásban. e-tankönyv. elérhető: www.tankonyvtar.hu 2. [2013] Neurológiai szakápolástan (2. átdolgozott kiadás) Juhász

Részletesebben

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017.

VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. VIII. Népegészségügyi Konferencia, Megnyitó 2017. Pécsvárady Zsolt Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság Központi Rizikófelmérési Kérdőív 2012-2016. évi eredmények, és a visszérbetegség kockázat összefüggésének

Részletesebben

A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események)

A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események) A WHO betegbiztonsági irányelv hazai adaptációja: NEVES (nem-várt események) dr. Belicza Éva, SE EMK dr. Kullmann Lajos, MKSZ 2008. április 3. MKSZ XX. kongresszusa, Debrecen WHO irányelvek tervezete a

Részletesebben

Tudományos Diákköri Konferencia 2008. POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ

Tudományos Diákköri Konferencia 2008. POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ POLIMERTECHNIKA SZEKCIÓ Helyszín: Polimertechnika Tanszék Laboratórium Kezdési időpont: 2008. november 19. 8 30 Elnök: Dr. Vas László Mihály egyetemi docens Titkár: Gombos Zoltán PhD hallgató Tagok: László

Részletesebben

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február) Dr. Für Gáspár egyetemi docens Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Összhaderőnemi Műveleti Intézet Geoinformációs Tanszék mb. tanszékvezető Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár

Részletesebben

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Dobrowiecki Tadeusz, Mészáros Tamás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék MI Almanach a projekt

Részletesebben

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell!

Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Program címe: Csecsemőgondozási tanfolyam Minden amit a csecsemő-, és kisdedgondozásról, gyermeknevelésről tudni kell! Tanúsítvány : 8/2013 Tanúsítvány érvényességi ideje: 2015. augusztus 27. Kérelmező

Részletesebben

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András

Oktatói önéletrajz Dr. Gábor András habilitált egyetemi docens Gazdálkodástudományi Kar Információrendszerek Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1999-2015 ISACA, CISA Információrendszer Auditor 1977-1979 Marx Károly Közgazdaságtudományi

Részletesebben

VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN

VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN

Részletesebben

A párbeszéd szerepe az egészségügyi informatika oktatásában/művelésében

A párbeszéd szerepe az egészségügyi informatika oktatásában/művelésében A párbeszéd szerepe az egészségügyi informatika oktatásában/művelésében Bari Ferenc egyetemi tanár SZTE ÁOK-TTIK Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet 2014. február 13. Nem tudunk felülni a biciklire,

Részletesebben

Az adatszolgáltatás technológiájának/algoritmusának vizsgálata, minőségi ajánlások

Az adatszolgáltatás technológiájának/algoritmusának vizsgálata, minőségi ajánlások Az adatszolgáltatás technológiájának/algoritmusának vizsgálata, minőségi ajánlások A dokumentum a TÁMOP 5.4.1. számú kiemelt projekt keretében, a Magyar Addiktológiai Társaság megbízásából készült. Készítette:

Részletesebben

A TANÁRI MUNKANAPLÓK ALKALMAZÁSA A TANESZKÖZÖK BEVÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ

A TANÁRI MUNKANAPLÓK ALKALMAZÁSA A TANESZKÖZÖK BEVÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 A TANÁRI MUNKANAPLÓK ALKALMAZÁSA A TANESZKÖZÖK BEVÁLÁSÁNAK VIZSGÁLATÁHOZ KERBER

Részletesebben

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán

Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán Oktatók és kutatók teljesítmény-értékelésének szabályzata a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karán A Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának (a továbbiakban: Kar) Tanácsa a Karral oktatói és

Részletesebben

Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai

Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai Hosszabb távra tervező és innovatívabb családi vállalkozások? Egy empirikus vizsgálat tapasztalatai Dr. Dőry Tibor Tanszékvezető, egyetemi docens XXV. Nemzeti Minőségügyi Konferencia Balatonalmádi, 2018.

Részletesebben

A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ

A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA. DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ A SZULFÁTTRÁGYÁZÁS HATÁSA AZ ŐSZI BÚZA KÉMIAI ÖSSZETÉTELÉRE ÉS BELTARTALMI ÉRTÉKMÉRŐ TULAJDONSÁGAIRA DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS TÉZISEI KALOCSAI RENÁTÓ MOSONMAGYARÓVÁR 2003 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-

Részletesebben

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan

Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Témaválasztás, kutatási kérdések, kutatásmódszertan Dr. Dernóczy-Polyák Adrienn PhD egyetemi adjunktus, MMT dernoczy@sze.hu A projekt címe: Széchenyi István Egyetem minőségi kutatói utánpótlás nevelésének

Részletesebben

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából

Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők. élelmiszer-biztonság szempontjából Fogyasztói szokások az étrendkiegészítők körében az élelmiszer-biztonság szempontjából Németh Nikolett Szent István Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Bükfürdő, 2016. április 7-8.

Részletesebben

Oktatói önéletrajz. Dr. Barta József. Karrier. egyetemi docens. Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék. Felsőfokú végzettségek:

Oktatói önéletrajz. Dr. Barta József. Karrier. egyetemi docens. Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék. Felsőfokú végzettségek: Dr. Barta József egyetemi docens Élelmiszertudományi Kar Konzervtechnológiai Tanszék Karrier Felsőfokú végzettségek: 1966-1971 Gödöllői Agrártudományi Egyetem, mezőgazdasági gépészmérnök Tudományos fokozatok,

Részletesebben

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány

Nők szerepe a kutatásfejlesztésben. Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Nők szerepe a kutatásfejlesztésben Dr. Groó Dóra Ügyvezető igazgató Tudományos és Technológiai Alapítvány Politikai háttér Lisszabon, Európai Tanács ülése, 2000. Cél: 2010-re az EU legyen a legversenyképesebb

Részletesebben

A Közös Kincsünk a Gyermek Nemzeti Csecsemő és Gyermekegészségügyi Program keretében. A bölcsődei étkeztetés felmérése, pilot vizsgálat 2010.

A Közös Kincsünk a Gyermek Nemzeti Csecsemő és Gyermekegészségügyi Program keretében. A bölcsődei étkeztetés felmérése, pilot vizsgálat 2010. A Közös Kincsünk a Gyermek Nemzeti Csecsemő és Gyermekegészségügyi Program keretében A bölcsődei étkeztetés felmérése, pilot vizsgálat 2010. 1 Információk a bölcsődei étkeztetéshez Tartalom A KÖZÖS KINCSÜNK

Részletesebben

BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL

BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL BESZÁMOLÓ AZ ÁPOLÁS ÉS SZÜLÉSZNŐ (SZAKDOLGOZÓI) TAGOZAT MUNKÁJÁRÓL Mészáros Magdolna ápolási igazgató, Békés Megyei Központi Kórház, Gyula címzetes főiskolai docens Tessedik Sámuel Főiskola (Gál Ferenc

Részletesebben

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen

A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen A DUÁLIS KÉPZÉSBEN REJLŐ LEHETŐSÉGEK A KECSKEMÉTI FŐISKOLÁN Jövőorientált jelen DR. TÖRÖK ERIKA ÉS KOVÁCS ZSUZSANNA NEMZETKÖZI KONFERENCIA A DUÁLIS FELSŐOKTATÁSRÓL KECSKEMÉTI FŐISKOLA 2015. ÁPRILIS 14.

Részletesebben

Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai

Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Dr. Élő Gábor Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Tézisek Semmelweis Egyetem 4. sz. Doktori Iskola Semmelweis Egyetem

Részletesebben

Módszertani dilemmák a statisztikában 40 éve alakult a Jövőkutatási Bizottság

Módszertani dilemmák a statisztikában 40 éve alakult a Jövőkutatási Bizottság Módszertani dilemmák a statisztikában 40 éve alakult a Jövőkutatási Bizottság SZIGNIFIKANCIA Sándorné Kriszt Éva Az MTA IX. Osztály Statisztikai és Jövőkutatási Tudományos Bizottságának tudományos ülése

Részletesebben

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés

Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR. Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik. PhD értekezés Miskolci Egyetem GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Osztályozási fák, durva halmazok és alkalmazásaik PhD értekezés Készítette: Veres Laura okleveles matematikus-informatikus Hatvany József Informatikai

Részletesebben

Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád

Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Magyar Ápolási Egyesület III. Országos Kongresszusa 2013. április 24-26., Visegrád Tisztelt Kollégák, Kedves Barátaim! Az idei évben harmadik alkalommal lehetünk együtt a Magyar Ápolási Egyesület Országos

Részletesebben

DOMEO Időseket otthonukban segítő robot

DOMEO Időseket otthonukban segítő robot DOMEO Időseket otthonukban segítő robot Zsiga Katalin Fazekas Gábor Pilissy Tamás Stefanik Györgyi Tóth András Jurák Mihály Melegh László Rehabilitációs robotok Terápia Állapotfelmérés Lokomat (Svájc)

Részletesebben

PÁNTYA RÓBERT MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ELEMEKKEL TÁMOGATOTT PROGRAMOZÁS OKTATÁSA

PÁNTYA RÓBERT MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ELEMEKKEL TÁMOGATOTT PROGRAMOZÁS OKTATÁSA PÁNTYA RÓBERT MESTERSÉGES INTELLIGENCIA ELEMEKKEL TÁMOGATOTT PROGRAMOZÁS OKTATÁSA DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatika Doktori Iskola Az informatika alapjai és módszertana

Részletesebben

NYF-MMFK Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológiai Tanszék mezőgazdasági gépészmérnöki szak III. évfolyam

NYF-MMFK Műszaki Alapozó és Gépgyártástechnológiai Tanszék mezőgazdasági gépészmérnöki szak III. évfolyam ALKALMAZOTT SZÁMÍTÁSTECHNIKA MG2613 Meghirdetés féléve: 6. 6. 11 1 1 11 11 Összesen: 11 11 Előfeltétel (tantárgyi kód): Tantárgyfelelős beosztása: MG1108; MG1207 Dr. Végső Károly főiskolai docens A tantárgy

Részletesebben

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak

Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Ifjúsági védőnő szakirányú továbbképzési szak Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar 2007. Szakirányú továbbképzés I. Képzési és kimeneti követelmények 1. A kérelmező felsőoktatási intézmény neve, címe: Debreceni

Részletesebben

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):1-19 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA 2019;12(SUPPL.1):S1-S19 S 1 CARDIOMETABOLICA HUNGARICA A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG XIX. KONGRESSZUSA ELHÍZÁS KALEIDOSZKÓP PROGRAM

Részletesebben

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről

Emlékeztető. az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának június 10-i üléséről Emlékeztető az ELTE Kémiai Doktori Iskola Tanácsának 2016. június 10-i üléséről Jelen voltak: Dr. Inzelt György Dr. Surján Péter Dr. Perczel András Dr. Császár Attila Dr. Salma Imre Dr. Péter László Dr.

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA

A TANTÁRGY ADATLAPJA A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar 1.3 Intézet Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi

Részletesebben

Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására

Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására Egy hat hónapos, intervenciós program hatásai az idősek fizikai teljesítőképességére, életminőségére, idősödési attitűdjére és asszertivitására Doktori tézisek Vécseyné Kovách Magdolna Testnevelési Egyetem

Részletesebben

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK

KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK KORSZERŰ EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉSEK - A KITERJESZTETT HATÁSKÖRŰ ÁPOLÓK LEHETSÉGES FELADATAI AZ IDŐSELLÁTÁSBAN Dr. Balogh Zoltán Ph.D. Egymást Értő Szakemberek Szociális Klaszter Egyesület Ünnepi Konferenciája

Részletesebben

Közétkeztetési körkép 2016.

Közétkeztetési körkép 2016. Közétkeztetési körkép 2016. Kosztovics Ottóné élelmezés-egészségügyi szakügyintéző Nógrád Megyei Államigazgatási Kollégium 2017. május 23. Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Közétkeztetési

Részletesebben

ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya

ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya ÁPOLÓI KOMPETENCIÁK MÉRÉSE KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A TERÜLETI GYAKORLATOKRA Doktori tézisek Tulkán Ibolya Semmelweis Egyetem Patológiai Tudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Hollós Sándor tanszékvezető

Részletesebben

XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA

XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA XVIII. ORSZÁGOS JÁRÓBETEG SZAKELLÁTÁSI KONFERENCIA 2016. 09.16. EGÉSZSÉGFEJLESZTÉS INTEGRÁLÁSA SZAKELLÁTÁSBA SZERZŐK: DR RABÓCZKI ANITA FŐIGAZGATÓ DR SUSKÓ MIHÁLY NŐGYÓGYÁSZ FŐORVOS SZAKÁCS IBOLYA EFI

Részletesebben

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap Nyilvántartási szám: SZTK- 11589/2015 Akkreditációs pontértéke: 17 Fővédnök: Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter Dr. Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért

Részletesebben

Miskolci Egyetem Doktori Tanácsa Miskolc

Miskolci Egyetem Doktori Tanácsa Miskolc Miskolci Egyetem Doktori Tanácsa Miskolc Program: Geotechnikai rendszerek és eljárástechnika Alprogram: Geotechnikai rendszerek és eljárások kutatása, fejlesztése Részprogram: Térinformatikai rendszerek

Részletesebben

A 265. sorszámú Élelmezésvezető megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 265. sorszámú Élelmezésvezető megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 265. sorszámú Élelmezésvezető megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 52 811 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A gyász hatása a testi és a lelki egészségi állapotra. Doktori tézisek. Dr. Pilling János

A gyász hatása a testi és a lelki egészségi állapotra. Doktori tézisek. Dr. Pilling János A gyász hatása a testi és a lelki egészségi állapotra Doktori tézisek Dr. Pilling János Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Prof. Kopp Mária, egy. tanár, DSc Hivatalos

Részletesebben

52 811 01 0000 00 00 Élelmezésvezető Élelmezésvezető

52 811 01 0000 00 00 Élelmezésvezető Élelmezésvezető A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban

A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban A 2-es típusú diabetes szövődményeinek megelőzési lehetőségei az alapellátásban Dr. Nagy Attila, Dr. Sándor János, Dr. Ádány Róza (Debreceni Egyetem, NK, Megelőző Orvostani Intézet.) Az Országos Egészségbiztosítási

Részletesebben

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen!

Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010 2020 VI. Népegészségügyi Konferencia Budapest, 2015. február 25. Egészséges táplálkozás Közétkeztetés kockázatmentesen! Dr. med.habil Martos Éva

Részletesebben

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001

Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Az akkreditációs rendszer kialakításának helyzete TÁMOP-6.2.5.A-12/1-2012-0001 Dr. Belicza Éva szakmai vezető / GYEMSZI egyetemi docens / SE EMK DEMIN, 2013. május 31. Miért? Mit? Ki? Hogyan? Mikor? Miből?

Részletesebben

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE

DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE DOKTORI (Ph.D.) ÉRTEKEZÉS DR. KOMAREK LEVENTE Nyugat-magyarországi Egyetem Sopron 2012 NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR SZÉCHENYI ISTVÁN GAZDÁLKODÁS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNYOK DOKTORI

Részletesebben

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:

Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh

Részletesebben

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Konzorciumi partnerek

Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach. Konzorciumi partnerek Mesterséges Intelligencia Elektronikus Almanach Konzorciumi partnerek 1 Konzorcium Budpesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Méréstechnika és Információs Rendszerek

Részletesebben

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar

MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar MISKOLCI EGYETEM Gépészmérnöki és Informatikai Kar DPR kiértékelés (2013-2015-2017-ben abszolváltak) Műszaki képzési terület 2019. június DPR: a 2013-2015-2017-ben abszolváltak (műszaki képzési terület)

Részletesebben

A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában

A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában A komponensek jellemzőinek és a gyártási műveletek paramétereinek szerepe papírból készült különböző termékek visszaforgathatóságában Beszámoló a 2014 15-ös tanév első félévében végzett doktoranduszi tevékenységről

Részletesebben

Trendek az egészséges táplálkozás ösztönzésére avagy mit tehet a dietetikus

Trendek az egészséges táplálkozás ösztönzésére avagy mit tehet a dietetikus Trendek az egészséges táplálkozás ösztönzésére avagy mit tehet a dietetikus Kovács Ildikó dietetikus Szekszárd, 2007. június 12. AKTUÁLIS KÉRDÉSEK AZ ALAPELLÁTÁSBAN A Népegészségügyi Program prioritásai

Részletesebben