Beszámoló az elnökség április 12-i ülésérõl

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Beszámoló az elnökség 2007. április 12-i ülésérõl"

Átírás

1 A NEUMANN JÁNOS SZÁMÍTÓGÉP-TUDOMÁNYI TÁRSASÁG HÍRLEVELE Beszámoló az elnökség április 12-i ülésérõl Az NJSZT 3 éves programja Az elnökség jóváhagyta a Társaság új három éves programját. A programszöveg a közhasznú beszámolóval együtt, április 17-én került fel a honlapra. A programot a május 17-i közgyûlésnek is el kell majd fogadnia (addig várjuk a tagok észrevételeit). 3/2007 (04.15) sz. határozat Az elnökség egyhangúan elfogadta a Társaság évi tevékenységérõl szóló közhasznúsági beszámolót. Új szakmai közösségek Benedek Balázs alelnök elõterjesztése alapján az elnökség három új szakmai közösség alapítási kérelmét tárgyalta. Néhány szakmai és formai-szervezeti kérdés tisztázása után már a közeli jövõben megalakulhat az e-learning és a Multimédia az oktatásban szakmai közösség, illetve a Mérnök-informatikus hallgatók szakmai közössége. Az NJSZT várja az ezen témák iránt érdeklõdõk jelentkezését a címen. Egyebek Hosszas utánjárás és gondos elõkészítés eredményeképpen az Oktatási és Kulturális Minisztérium hivatalosan is közérdekû muzeális gyûjteménnyé nyilvánította az NJSZT mint fõ támogató és egyik alapító tag által létrehozott Informatikatörténeti Múzeum Alapítvány gyûjteményét, a szegedi informatikatörténeti múzeumot. A gyûjtemény várhatóan a közeljövõben más helyre fog költözni (a jelenlegi helyét a Szegedi Egyetem eladja), ám az új helyszín remélhetõleg csak elõnyökkel jár majd. (folytatás a 2. oldalon) Meghívó Tisztelt Kolléga, kedves Tagtárs! Alapszabályunk elõírásai szerint 17-én 10 órai kezdettel Közgyûlést tartunk, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyûlés idõpontja 17-én 10:40. A megismételt közgyûlés az eredeti napirenden szereplõ ügyek tekintetében a megjelentek számától függetlenül határozatképes. A közgyûlés helye: Bank Center Konferencia terem (1054 Budapest, Szabadság tér 7. Platina Torony, 1. emelet) Program: I. Szakmai program Valóság a virtuális valóság határain címmel dr. Takács Barna (MTA SZTAKI) tart elõadást II. Közgyûlés 1. Elnöki beszámoló; 2. A Társaság évi közhasznú beszámolója; 3. A évi pénzügyi terv elfogadása; 4. Az NJSZT 3 éves programjának elfogadása; 5. Egyebek Kérjük, hogy részvételi szándékát (név, munkahely és a képviselt szervezet nevének megadásával) titkárságunkon tel.: ; fax: ) legkésõbb 14-ig jelezze Bordás Gittának. Üdvözlettel: Péceli Gábor, az NJSZT elnöke Tisztelt Tagjaink, Pártolóink! Még egyszer köszönetet mondunk mindazoknak, akik személyi jövedelemadójuk 1%-át az elõzõ évben Társaságunk szakmai céljainak megvalósítására ajánlották fel. A személyi jövedelemadóról szóló törvény továbbra is jogot ad a magánszemélyeknek arra, hogy a befizetett adójuk 1%-ának közcélú felhasználásáról rendelkezzenek. Kérjük, hogy a közelgõ adóbevallás alkalmával ezúttal is támogassák adójuk 1%-ával a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közcélú tevékenységét. A támogatás módja, hogy az adócsomagban található, illetve a www. njszt.hu címrõl letölthetõ külön cédulára, vagy pedig egy szabvány méretû borítéknak megfelelõ papírra ráírják az NJSZT adószámát és a Társaság nevét. A szabvány borítékot zárják le, nevüket, címüket és adóazonosító jelüket, számukat írják rá, majd helyezzék el az adóbevallási borítékban, vagy adják át munkáltatójuknak. Támogatásukat elõre is köszönjük. A tartalomból Verseny futás 2. oldal ECDL 4 5. oldal Rendezvény soroló 6 8. oldal Szakmai közösségek 8. oldal Digitlis esélyegyenlõség 9. oldal Tallózó oldal

2 2 (folytatás az 1. oldalról) Digitális Esélyegyenlõség címmel tart konferenciát meghívott elõadókkal az NJSZT a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatásával december 11-én, a Jövõ Házában. A konferencia célja a digitális esélyegyenlõség elérését célzó programok eredményének értékelése, a további lehetõségek feltárása és a feladatok megfogalmazása. A konferencia során az elõadók nem csak informatika-szakmai, hanem egyéb, társadalmi, pszichológai szempontból is elemzik az információs társadalom helyzetét. Április 11-én ülést tartott az NJSZT szakértõi rendszerének bírálóbizottsága, Kertészné Gérecz Eszter vezetésével. A rendszer kiválóan mûködik, a regisztrált szakértõk felkészültek. A naprakészség jegyében a szakértõi kategóriák körét várhatóan aktualizáljuk majd a közeljövõben mondta el Gérecz Eszter. Nagy sikerrel zajlik az e-ügyintézés képzés, illetve a képzésbe a multiplikátor intézmények bevonása (eddig több mint 50 intézmény csatlakozott). Bõvebb információ a www. njszt.hu, ill. címen található. A SZTAKI kezdeményezésére megkezdõdtek a megbeszélések a tananyag e-learninges változatának elkészítésére, természetesen az NJSZT kijelölt szakértõinek közremûködésével. Neumann-díj Rónai Tibornak Az Intelligens Kártya Fórum (IKF) alapító tagjaként végzett áldozatos munkájáért, szakmai tevékenységének elismeréseként Neumann-díjban részesült Rónai Tibor, gépész- és villamosmérnök, IC-kártya szakértõ, az IC Card Consulting Bt. ügyvezetõje. Az ünnepélyes díjátadásra április 17-én, az IKF közgyûlésén került sor, a díjat Alföldi István, az NJSZT ügyvezetõ igazgatója adta át. Rónai Tibor a Budapesti Mûszaki Egyetem, gépészmérnöki karán szerzett diplomát 1954-ben, majd ugyanitt kapott 1963-ban villamosmérnöki oklevelet. Jelenleg is aktív, számos hazai és nemzetközi szakmai szervezet tagja, az NJSZT informatikai rendszerfejlesztési szakértõje, számos publikáció és szakmai elõadás is fûzõdik a nevéhez. A díjhoz gratulálunk. Verseny futás Lezárultak az idei fordulók, ünnepélyes eredményhirdetés Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Verseny Lezárultak a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Verseny idei fordulói. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére az ELTE Informatikai Karán (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C, Mogyoródi terem) kerül sor 10-én, csütörtökön órakor. A Nemes Tihamér OKSZTV-n a 2006/2007-es tanévben az elsõ fordulóban 4660 tanuló vett részt mintegy 400 iskolából, közülük 1200-an határon túli magyarok. (További, mintegy 4450 tanuló indult a Nemes Tihamér OKSZTV-bõl kivált Informatika OKTV-n.) A második, regionális fordulót az ország 30 városában rendeztük, ezen 643 tanuló vett részt. A harmadik fordulót, az országos döntõt Budapesten rendeztük, 193 tanulóval. A verseny dobogós helyezettei a következõk voltak: Programozás kategória I. korcsoport: 1. Miglász Dániel Bárdos László Gimnázium Tatabánya 2. Ács Kurucz Gábor Révai Miklós Gimnázium Gyõr 3. Sebõk Márton Földes Ferenc Gimnázium Miskolc Kovács Zsombor Fazekas Mihály Gimnázium Budapest Póta Kristóf Dobó István Gimnázium Eger II. korcsoport: 1. Csikota Balázs Szent Benedek Általános Iskola és Gimnázium Budapest 2. Danner Gábor Ságvári Endre Gimnázium Szeged 3. Danka Miklós András Fazekas Mihály Gimnázium Budapest

3 3 Alkalmazás kategória 1. Csikota Balázs Szent Benedek Ált. Isk. és Gimnázium Budapest 2. Hunyady Márton Bencés Gimnázium Pannonhalma 3. Varga László Fazekas Mihály Gimnázium Debrecen A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia válogatóversenye A II. kategória és az Informatika OKTV Programozás kategória 19 legjobb osztályos helyezettje számára olimpiai válogatóversenyt rendeztünk, amelynek eredményeképpen kiválasztottuk az idei Közép-Európai Informatikai Diákolimpián, Brnoban (Csehország) részt vevõ magyar csapat kerettagjait: Hegedûs Tamás, Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc; Eisenberger András, Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest; Danner Gábor, Ságvári Endre Gimnázium, Szeged; Szalkai Balázs, Lovassy László Gimnázium, Veszprém; Peregi Tamás, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest; Danka Miklós András, Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest; Nagy Gergely, Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest; Kis Dániel, Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia válogatóversenye Az Informatika Országos Középiskolás Tanulmányi Verseny Programozás kategóriájának helyezettje, a tavalyi olimpiai válogatóverseny résztvevõi, valamint az Izsák Imre Gyula verseny gyõztese számára olimpiai válogatóversenyt rendeztünk. Ennek eredményeképpen kiválasztottuk az idei Nemzetközi Informatikai Diákolimpián, Zágrábban (Horvátország) induló magyar csapat kerettagjait: Eisenberger András, Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest; Szalkai Balázs, Lovassy László Gimnázium, Veszprém, Peregi Tamás, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest; Vincze János, Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen; Nagy Gergely, Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest; Haszpra Zsolt. Árpád Gimnázium, Budapest, Jámbor Attila, Neumann János Középiskola és Kollégium, Eger Mindkét diákolimpiára a felkészítés során (május végéig) választjuk ki a végleges, négy fõs csapatokat. LOGO Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny 2007 Az egyes kategóriák legeredményesebb versenyzõi a következõk voltak: I. korcsoport (9 10. osztályosok) 1. Szûcs Gergely Radnóti Miklós Gimnázium Szeged 2. Kiss Judit Bárdos László Gimnázium Tatabánya 2. Zsigmond Ádám Kölcsey Ferenc Gimnázium Zalaegerszeg II. korcsoport (7 8. osztályosok) 1. Erdõs Gergely Batthány Lajos Gimnázium Nagykanizsa 2. Weisz Ágoston Németh László Gimnázium Budapest 3. Fenyõs Zoltán DE Kossuth Lajos Általános Iskolája Debrecen III. korcsoport (5 6. osztályosok) 1. Weisz Gellért Németh László Gimnázium Budapest 2. Palasik Róbert Fazekas Mihály Gimnázium Budapest 3. Németh Márton Veres Péter Gimnázium Budapest A LOGO Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny döntõjére április 21-én került sor Budapesten. Az ünnepélyes eredményhirdetés 10-én, 12 órakor lesz az ELTE Informatikai Karán (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/C, Mogyoródi terem).

4 4 ECDL ECDL vizsgaközpontok IX. Országos Fóruma Szinte valamenynyi akkreditált ECDL vizsgaközpont képviseltette magát a március 28-án, a budapesti Balassi Intézetben tartott ECDL-vizsgaközpontok IX. Országos Fórumán. A rendezvényen a mintegy 400 fõs hallgatóság elõtt elõadást tartott Damien O'Sullivan, a nemzetközi ECDL Alapítvány igazgatója, dr. Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reformprogramok Irányító Hatóságának fõigazgatója, valamint Alföldi István ECDL programigazgató, az NJSZT ügyvezetõ igazgatója. Damien O'Sullivan az ECDL/ICDL nemzetközi helyzetérõl, az Alapítvány feladatairól és felelõsségérõl adott áttekintést. A jelenlegi 146 ECDL/ICDL ország közül külön méltatta a magyarországi, mozgalom jelentõségét (országos lefedettség, elismertség a köz- és felsõoktatásban, a szakképzésben, valamint a pedagógus- és köztisztviselõi továbbképzési rendszerekben), és az ECDL Iroda nemzetközileg is kiemelkedõ szerepét. A hazai mozgalom élén a kezdetek, vagyis 1997 óta Alföldi István programigazgató áll, akinek vezetésével létrejött az a minõségbiztosítási rendszer, ami a nemzetközi rendszer alapjául is szolgál és aki megbecsült tagja az ECDL Alapítvány nemzetközi Minõségbiztosítási Bizottságának is emelte ki Damien O'Sullivan. Hozzátette: az ECDL Alapítvány nagyra becsüli Magyarország innovatív kezdeményezéseit, így az Alapítvánnyal közösen kifejlesztett Képszerkesztés (ImageMaker) modult, illetve az április 16-tól útjára indított ECDL Select ötletét és kidolgozását is. (Az ECDL Selectrõl bõvebben elõzõ, áprilisi számunkban írtunk, illetve a részletek megtalálhatók a hu címen is.) Az ECDL világszerte egyre növekvõ állami elismertségre tesz szert. A legtöbbet eddig az Egyesült Királyság és Olaszország kormánya tett az ügyért, most a bizonyítvány elismertségének legújabb eredményeivel kapcsolatban Damien O'Sullivan az alábbiakról számolt be: az egyiptomi kormány egymillió köztisztviselõ bizonyítványhoz juttatását határozta el központi költségvetésbõl; Luxemburgban minden középiskolai tanár állami támogatást kap a vizsgákhoz; a namíbiai oktatási minisztérium 5 éven belül minden tanár számára biztosítja a bizonyítvány megszerzésének feltételeit; Németországban az oktatási minisztérium jelentõs támogatást nyújt diákok számára a vizsgázáshoz; az Egyesült Arab Emirátusban az ICDL kötelezõen megszerzendõ bizonyítvány minden középiskolás diák, illetve középiskolában tanító tanár számára. A nemzetközi áttekintés után Bálint Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közigazgatási Reformprogramok Irányító Hatóságának fõigazgatója tartott elõadást az Új Magyarország Fejlesztési Tervrõl (ÚMFT), illetve annak operatív programjairól és pályázati lehetõségeirõl, hangsúlyozva, (balról jobbra) Bálint Ákos, Alföldi István, Damien O Sullivan, valamint Rákosi Szilvia és Szedlmayer Bea, az ECDL Iroda munkatársai hogy az informatikai írástudást is érintõ kérdésekben stratégiai partnerként számítanak az ECDL rendszert is felügyelõ Neumann János Számítógéptudományi Társaságra. Az ÚMFT amelynek teljes pénzügyi kerete többmilliárd forint átfogó célja a foglalkoztatás bõvítése és a tartós növekedés elõsegítése, amelyhez kapcsolódó specifikus célok az egyén foglalkoztathatóságának javítása és munkaerõ-piaci aktivitásának növelése; a munkaerõkereslet bõvítése, vagyis több és jobb munkahely teremtésének ösztönzése (különösen a hátrányos helyzetû térségekben); illetve a kereslet és kínálat összhangját biztosító munkaerõ-piaci környezet fejlesztése fejtette ki Bálint Ákos, aki ismertette a célok megvalósításának tervezett módját, ütemezését és eszközeit is. Hangsúlyozta az informatikai írástudás terjesztésének fontosságát, amelyben kiemelt szerepet kaphatnak az akkreditált ECDLvizsgaközpontok is, és külön felhívta a figyelmet A tudás esély elnevezésû zászlóshajó projektre, amelynek integrált kormányzati beavatkozásokkal, több operatív program összehangolt intézkedéseivel célja a tanulás és munkavégzés ötvözése. A program támogatja az egyéni képzés és munakhelyi képzések különbözõ formáit, elõsegítve a felnõtt korú lakosság képzésben való részvételét, szakképzettségének, kulcskompetenciáinak fejlesztését. A program célcsoportját a felnõtt korú lakosság alkotja, akik valamilyen okból nem férnek hozzá a képzési lehetõségekhez: szakmai és/vagy személyes kompetenciáik fejlesztését gátolja a képzési lehetõség vagy a pénzügyi forrás hiánya. Ilyen átfogó kompetencia fejlesztõ programok a következõk: Világnyelv, Világháló, Vállalkozás világa, ill Magad világa. A projekt II. negyedévétõl indul(t). Külön figyelmet fordít az ÚMFT a hátrányos helyzetûek képzési programjaira is: a Lépj egyet elõre program kiterjesztésével a cél az eggyel magasabb szintû szakképesítés megszerzése. Ez a projekt szintén II. negyedévétõl indult, azonban már feb-

5 5 ruárban kiírták azt a pályázatot, amelynek keretében a kormány mikro- és kisvállakozások számára biztosít támogatást munkahelyi képzésekhez, így akár ECDL bizonyítvány megszerzéséhez is hívta fel a vizsgaközpontok figyelmét Bálint Ákos. Az információs társadalom érdekeit szolgáló nemzetközi és kormányzati törekvésekkel összhangban hirdette meg Digitális Esélyegyenlõség országos programját az NJSZT. Az ECDL, a hálóra magyar!, illetve a közelmúltban indított e-kormányzati szolgáltatások, e-ügyintézés saját programjai mellett az NJSZT szövetséget ajánl minden olyan kezdeményezésnek, amely a digitális esélyegyenlõség megteremtését, ezáltal az életminõség és versenyképesség növelését szolgálja kezdte elõadását Alföldi István. Csak akkor beszélhetünk ugyanis egyenlõ (digitális) esélyekrõl, ha nem csak hogy mindenki beleértve a hátrányos helyzetû kistérségeket, a szociálisan hátrányos helyzetûeket, a fogyatékkal élõket és a digitális szempontból hátrányos helyzetû idõsebb korosztályt is számára rendelkezésre áll a megfelelõ infrastruktúra és a használatához szükséges ismeret hanem ha tömeges igény is van a számítógép, az e-szolgáltatások használatára. A dolog idõszerûségét mutatja, hogy a meghirdetéstõl számított egy hónapon belül meghaladta az ötvenet azon intézmények száma, amelyek maguk is vállalkoznak az e-ügyintézéssel kapcsolatos ismeretek terjesztésére. A csatlakozás folyamatos, a képzéshez szükséges teljes anyagot, illetve az oktatók képzését az NJSZT biztosítja. További részletek a hu, ill. címen találhatók. PÁLYÁZA YÁZAT Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) társadalmi Megújulás Operatív Programja (TÁMOP) mostanában lezárult pályázatát, amely a mikro- és kisvállalkozásokat támogatja, követi egy újabb, amely a kkv-szektort, illetve a nagyvállalatokat hivatott segíteni vissza nem térítendõ támogatással. A pályázat projektenként hasonlóan a korábbi HEFOP es intézkedéshez több tízmillió forinttal támogatja a gazdasági társaságok munkahelyi képzéseit versenyképességük fokozása érdekében. Figyelemre méltó, hogy a pályázat keretében támogatható képzések között az ECDL-t a potenciális pályázókat képviselõ tekintélyes szakmai szervezet, az MGYOSZ kiemelt helyen ajánlja a pályázók figyelmébe. A pályázat keretein belül kizárólag akkreditált intézmény szolgáltatása vehetõ majd igénybe. Az elmúlt év értékelése után az ECDL program 2007-es eredményeibõl, újdonságaiból Alföldi István kiemelte az ECDL elismertségének növekedését a szakképzésben (számos OKJ-szakma szakmai és vizsgakövetelményei alapján az ECDL egyre inkább beszámítható a szakképzés során); a beszámíthatóság kiterjesztését a közismereti informatikai érettségirõl a szakérettségire is; illetve nem utolsósorban az ECDL törvény adta beszámíthatósági lehetõségét a felsõoktatási képzési tematikákba is. Ez utóbbival kapcsolatban jelentõs lépés, hogy Tudás, ami (be)számít címmel meghívásra elõadás hangzott el március 6-án a Magyar Rektori Konferencián, hiszen így a felsõoktatási intézmények legfelsõbb vezetõi is meggyõzõdhettek e lehetõség elõnyeirõl, és elsõ kézbõl értesülhettek a beszámíthatóság különféle lehetõségeirõl. Alföldi István, Damien O Sullivan és Szabó Roland, az idei gyõztes Karakter Kft. képviselõje a Legeredményesebb vizsgaközpont vándordíjjal AFórum legnagyobb újdonsága az ECDL Select indulásának bejelentése volt. Elõzõ számunkban részletesen beszámoltunk arról, hogy a magyar kezdeményezésre az ECDL Alapítvánnyal együttmûködésben kidolgozott új rendszer lényege, hogy a vizsgázás és bizonyítványszerzés még a korábbinál is rugalmasabb keretek között történjen. Április 16- tól az ECDL Select kísérleti program keretén belül lehetõség nyílik arra, hogy a korábbi hét kötelezõ modul helyett természetesen csak annak, aki szeretné és annál a vizsgaközpontnál, ahol erre önként lehetõséget biztosítanak ezentúl négy kötelezõ, és három szabadon választott modulból kelljen sikeres vizsgát tenni az ECDL bizonyítvány megszerzéséhez. A szabadon választhatók közé bekerült a Képszerksztés és a Webkezdõ, és elhagyható akár kettõ is az ITalapismeretek, Adatbázis-kezelés, ill. Prezentáció modulok közül. (További részletek elõzõ számunkban, illetve a honlapon.) Az ECDL-vizsgaközpontok Országos Fórumának utolsó hivatalos napirendi pontja a hagyományos Legeredményesebb vizsgaközpontvándordíj átadása volt. A díjat, amelyet Damien O'Sullivan és Alföldi István adtak át ünnepélyes keretek között, 2006-os eredményéért a szolnoki Karakter Kft kapta. SzB

6 6 Rendezvény soroló Szeretettel meghívjuk Önt és munkatársait az NJSZT Újklub (IEEE CS-NJSZT Fórum) Szoftvertechnológiai Fórumának a ma kutatása, a holnap gyakorlata címû 20. rendezvényére! A ma kutatása, a holnap gyakorlata Szoftvertechnológiai Fórum A rendezvény idõpontja: 16., szerda 10:00 13:00 Helyszíne: BME, A épület, földszinti elõadóterem (1111 Budapest, Egry József u ) Jelentkezési határidõ: 11. Az elõadások címe Szoftverparadigmák és metrikák Elõadó: Porkoláb Zoltán (ELTE) Forráskód metrikák szerepe a szoftver minõségbiztosításban Elõadó: Bakota Tibor (SZTE) Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével, Bordás Gittának a címre vagy a (06 1) fax számra. További információ: Az elõadáson való részvétel díjtalan! Országjáró kurzus Ezennel meghívjuk Önt az MSDN kompetenciák Egyeteme Microsoft Platform Innovációk címû országjáró kurzusára, amelyen a részvétel ingyenes! A közelmúlt intenzív technológiai fejlesztései, különös tekintettel a Windows Vista, az Office Rendszer 2007 és a.net keretrendszer új változatainak hazai megjelenésére, egyre nagyobb kihívások elé állítják a hazai informatikai szakembereket. Célunk, hogy egyetemi színvonalú elõadások keretében megmutassuk a fejlesztõket, tervezõ és döntéshozó szakembereket érintõ legfontosabb technológiai változásokat. Elképzelésünk szerint elindítunk egy olyan széles körû ismertterjesztõ rendezvénysorozatot, ahol autentikus Város Microsoft Platform Innovációk Helyszín formában bemutatjuk a legújabb technológiákat, kiemelten szem elõtt tartva azt a célt, hogy ne klasszikus miért érdemes bevezetni? termékmarketing rendezvényt szervezzünk, hanem sokkal inkább arra helyezzük a hangsúlyt, hogy egy adott technológia legyen az maga az operációs rendszer (Vista), vagy fejlesztõi platform (.NET 3.0/3.5) milyen lehetõségeket nyit meg a hazai fejlesztõcégek, vállalatok, intézmények számára. Téma A Windows Vista innovatív, a fejlesztõket érintõ újdonságai A.NET keretrendszer áttekintése és új kiegészítései A Visual Studio következõ változatának szolgáltatásai Idõpont Helyszín címe Új látványtechnológiák, felhasználói élményrendszerek Együttmûködés a fejlesztõk és a vizuális szakemberek között További törekvésünk, hogy az elõadások után támogatást adjunk regionális fejlesztõi közösségek (Visual Studio klub) megalapításához. Szeretettel várjuk rendezvényeinken. Bátorfi Zsolt Információ: hun/platformnapok Helyszín weboldal Terem Szeged Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara május Szeged, Párizsi krt Nagyterem Debrecen Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotel május Debrecen, Nagyerdei park 1. Afrikaterem Pécs Pécsi Kereskedelmi Központ június Pécs, Majorossy I. u Zsolnayterem

7 7 Regionális Konferencia a beágyazott és ambiens rendszerekrõl Regional Conference on Embadded and Ambient Systems (RCEAS) Sárospatak, Hotel Bodrog, október A Mi Újság elõzõ számában már hírt adtunk róla, hogy az NJSZT Beágyazott és Ambiens Rendszerek Innovációs Mûhelye a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kara és a Miskolci Egyetem Automatizálási Tanszéke közremûködésével regionális konferenciát rendez a beágyazott és ambiens rendszerek témakörében. Az angol munkanyelvû rendezvény célja: szakmai hálózat és együttmûködés kialakítása a közép-, közép-kelet- és délkelet-európai országok szakemberei között a beágyazott és ambiens rendszerek területén. Témakörei: beágyazott rendszerek architektúrái; beágyazott hardver platformok, feltûnésmentes hardver eszközök; szenzorok és szenzorhálózatok; beágyazott rendszerek operációs rendszerei; átkonfigurálható rendszerek; magas szintû nyelvek beágyazott rendszerek programozására; modell alapú tervezés és megvalósítás beágyazott rendszerekben; fejlesztõ eszközök és fejlesztési módszerek beágyazott rendszerek megvalósítására; ambiens intelligencia; szolgáltatásbiztonság és megbízhatóság beágyazott rendszerekben; ambiens rendszerekkel segített életvitel, az otthoni ápolást és gondozást segítõ berendezések; beágyazott rendszerek további alkalmazásai. A konferencia elnöke Péceli Gábor professzor, az NJSZT elnöke, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánja; nemzetközi programbizottsága a szakma ismert albán, brit, finn, magyar, német, osztrák, román, svéd, szlovák és szlovén képviselõibõl áll. A konferencia munkanyelve az angol. A konferenciára a teljes cikkel kell jelentkezni, terjedelme nem haladhatja meg a tíz A4-es oldalt, de az ajánlott terjedelem 8 oldal. A cikkek elkészítéséhez az egységes megjelenés érdekében a honlapról letölthetõ Word, illetve LaTeX sablont kell használni, a nyomdakész cikkeket PDF vagy PS formában várjuk. Minden beküldött cikket legalább két bírálóval bíráltatunk. A cikk elfogadásának egyik feltétele az, hogy (több szerzõ esetén: egyik) szerzõje regisztrált elõadóként személyesen adja elõ a konferencián. Az elfogadott cikkeket a konferencia kiadványában, honlapján és CD-n közöljük, a legjobb cikkeket referált folyóiratoknak adjuk át publikálásra. Fontosabb határidõk Felhívás elõadóknak: ápr. 15.; Elõzetes jelentkezés elõadóknak: máj. 15.; Kedvezményes regisztráció: jún. 1.; Elõzetes teljes szöveg: júl. 1.; Értesítés a cikk elfogadásáról: aug. 15.; Regisztráció az elõadóknak: aug. 25.; Végleges szöveg a kiadványba: szeptember 15.; Regisztráció résztvevõknek: okt. 1.; Elõadásdiák: okt. 17.; Végleges szöveg publikálásra: nov. 15. Részvételi díjak (az árak áfát nem tartalmaznak) NJSZT-tagok, NJSZT-jogitagok egy képviselõje, doktorandusz-hallgatók számára: jún.1-ig: Ft 180 Euro okt.1-ig: Ft 200 Euro okt. 1. után: Ft 220 Euro Egyéb résztvevõ: jún. 1-ig: Ft 220 Euro okt. 1-ig: Ft 240 Euro okt. 1. után: Ft 260 Euro Egyéb részvételi díjak Kísérõ ellátással Ft 80 Euro Diák ellátással: Ft 80 Euro Diákok részvétele ellátás nélkül: térítésmentes. Ellátás Reneszánsz vacsora okt. 24-én, ebéd okt. 25-én és 26-án. A diákkedvezmény feltétele: érvényes diákigazolvány bemutatása. Napi részvételi díjak okt. 24., 26.: Ft/nap 80 Euro/nap okt. 25.: Ft/nap 100 Euro/nap Egyéb rendezvények Reneszánsz vacsora okt. 24-én Ft, 52 Euro Városnézés és látogatás a világhírû Református Kollégium Nagykönyvtárában okt. 26-án délután 1500 Ft 6 Euro. Információ rceas.njszt.hu Az IEEE 8. régiója (Európa, Közel-Kelet, Afrika) A 8. régióban az IEEE taglétszáma megnövekedett. Ezt bizonyítja, hogy az e régióban élõ mérnökök, természettudósok minden eddiginél értékesebbnek tartják IEEE tagságukat. Az IEEE tagság elõnyeit a 8. régióban új szervezési egységek, elõnyös akciók folyamatos indításával biztosítja a szervezet. Információ: org/ mgm Önkéntes munka Önkéntesekkel dolgozó egyesületként várjuk tagjaink részvételét különbözõ szervezeti egységeink, szekciók, csoportok, diákágazatunk munkájában. További információ: és Forrás: Electronic Gazette folyóirat

8 8 A konferencia tervezett témái alkalmazásfejlesztési módszertanok, támogató eszközök (elmélet-gyakorlat összhangja!?) vállalati információfeldolgozó rendszerek (EIS, ERP különbözõ vállalati méretekben) intelligens üzleti megoldások (kutatási eredmények, fejlesztések, alkalmazások, gyakorlat) szervezetek és informatikai rendszerek újjászervezése, vállalati szintû integráció (EI, EAI) gazdaságinformatika az EU országaiban (meghívott külföldi elõadókkal) mobil technológia az üzleti életben (mbusiness, mbanking stb.) webtechnológiák, tartalomszolgáltatás, hasznosítás az üzleti tevékenységben technológia- és tudástranszfer az informatikai projektek menedzselése, informatikai rendszerek irányítása, informatikakontrolling, auditálás 5. Gazdaság-informatikai Konferencia november Széchenyi Egyetem, Gyõr informatikai biztonság, kockázatok, tervezés és megvalósítás informatikai beruházások elõkészítése, megtérülés, költség- és hatékonyságelemzés IT-fejlesztések kockázatai, kockázatkezelés informatikai szakemberek iránti igény, igényekhez illesztett képzés, humán-erõforrás menedzsment: elearning-megoldások: programcsomagok, alkalmazási esetei fiatal kutatók (egyetemi hallgatók, doktoranduszok) bemutatkozása. Elõadással kapcsolatos határidõk Absztrakt megküldése: szept.15 Elfogadás visszaigazolása: szept.30. Teljes cikk beküldése: okt.15. Publikálási lehetõség A Programbizottság a konferenciaanyagon túl lehetõséget nyújt a magyar nyelvû cikkeknek a GIKOF Journal-ban, az angol nyelvûeknek pedig a SEFBIS Journal-ban történõ publikálásra. Az elõadás témájától függõen a Programbizottság egyéb publikálási lehetõségek megteremtésében is közremûködik. Fiatal (legfeljebb 35 éves) doktoranduszok számára: Ingyenes részvételi lehetõséget kínálunk azoknak, akik a teljes konferenciaanyagot határidõre beküldik, és akiknek a munkáját a Programbizottság elõadásra és megjelentetésre alkalmasnak minõsíti. Az ingyenes részvételi lehetõséget a pályázónak írásban a jelentkezéskor kérvényeznie kell. Pénzjutalommal is járó díjakat a- jánlunk fel a legjobb elõadásokért: A konferencia legjobb elõadása, valamint a A legjobb informatikai megoldás és alkalmazás díjakat. Szeretettel hívjuk és várjuk a rendezvényünkre mindazokat, akik a téma iránt érdeklõdnek, és akik eredményeiket ismertetni, problémáikat másokkal megosztani és megvitatni kívánják! Raffai Mária Szakmai közösségek BeAm-IM szakmai nap Az NJSZT BeAm-IM szakmai köre évi elsõ tisztújító rendezvényét március 28- án tartotta meg, ahol az éves programról is döntöttek: májusban rendezvény lesz a beágyazott rendszerek oktatásáról: mit vár az ipar, mit kínál a felsõoktatás Magyarországon? Június 21-én Ambiens rendszerekkel segített életvitel a gyakorlatban (AmDemo 2007) címmel kiállítás és elõadások (lásd: hu/amdemo2007). Október ig regionális konferencia a beágyazott és ambiens rendszerek témakörében (RCEAS 2007) lásd: 7. oldal. Részvétel az ambiens rendszerekkel segített életvitel témakörében induló közös európai program (AAL JP) további elõkészítésében és kidolgozásában Az AAL JP programhoz kapcsolódó hazai EVITA program elõkészítésének folytatása Felkészülés a beágyazott és ambiens rendszerek nemzeti technológiai platform létrehozására A rendezvény tisztújítással folytatódott. Péceli Gábor bejelentette, hogy NJSZT-elnöki feladatai miatt felmentését kéri a BeAm-IM szakmai kör vezetése alól, valamint hogy Bank Balázs, a BeAm-IM korábbi titkára hosszú idejû külföldi tartózkodása miatt a titkári feladatait nem tudja ellátni. A tagok az alábbiak szerint választottak új vezetõséget: Elnök: Hanák Péter (BME IIT), alelnökök: Gyimóthy Tibor (SZTE SZFT), Kutor László (BMF NIK), Meleg László (Meditech Kft.), Szilassy László (Gamma Digital Kft.), Takács Barnabás (MTA SZTAKI & VirMed Kft.). Titkár: Marsiske Stefan (Siemens Magyarország). Állandó meghívottak: Kiss Ákos (SZTE SZFT), Megyesi Csaba (BZAKA IKTI), Pap Dávid (NK- TH), Péceli Gábor (BME VIK), Tóth Csaba (BME MIT), Vásárhelyi József (MEAUT). A szakmai kör megújított vezetõség nevében az új elnök köszönetét fejezte ki Péceli Gábornak a októberi alakulás óta eltelt idõszakban végzett sikeres elnöki és Bank Balázsnak titkári tevékenységéért. Hanák Péter

9 9 Avilág legnagyobb informatikai szakvásárát rendezték meg között ebben az impozáns, hatalmas csarnokokból álló vásárvárosban, mely 2000-ben már befogadta az Expót is. A 21. CeBIT-re a több mint 6000 kiállító a világ 70 országából szinte mindent elhozott, bemutatott, ami eladható ezen a piacon. Noha tavaly jelentõsen visszaesett a látogatottság, idén a látogatók száma meghaladta a tavaly elõtti nyitólétszámot is. Nem is csoda, hiszen nemcsak a vásári látványosság, hanem a szinte megszámlálhatatlan terméktájékoztató, fórum, konferencia ontja az információt. A látogatóknak már tematikus standkörutakat szerveznek az átláthatóság könnyítésére. Jutalmazzák a kiállítókat, mert számos rangos díjat ítélnek oda a pályázóknak. A CHIP magazin és még több informatikai folyóirat kiadója a VOGEL BURDA 15. alkalommal, 7 kategóriában ünnepélyes keretek között, a sajtó nagy nyilvánossága elõtt hirdeti ki a gyõzteseket. A rossz munkát, az etikátlan viselkedést Fékdíjjal honorálják. Ezt nem szokták átvenni. Idén a tartományi nyomozóiroda kapta azért a szándékáért, hogy a privát számítógépeken lévõ programok jogtisztaságát ellenõrizze és szankcionálja a hálózaton keresztül. Az 1993-ban alapított EU-Nobeldíjra most 30 országból 450-en pályáztak, 20 díjat osztottak. A 3 elsõ díjas: egy finn üzleti kommunikációs program (Telepo's), egy gyors programletöltést végzõ manchesteri program (Quick Transit), és digitális könyvtártartalmat bõvítõ új lehetõség, egy automatikus könyv-beolvasó robot (ScanRobot) az osztrákoktól. A díjkiosztót most elõször, de remélhetõleg ezután már hagyományosan a CeBIT-en tartották meg. A pályázók között két magyar cégre találtunk: ADSL szolgáltatás határainak jelentõs megnövelésével ritkábban lakott területeken 5 10 km távolságra is akár 10 MB/s meglévõ réz hálózaton keresztül. Balogh Tibor találmánya mintegy tizenöt éves kutatómunka gyümölcse. Nem egyszerû sztereoszkópikus rendszer, amely a bal és jobb szemnek két különálló, sík képet mutat, hanem nagy méretû, színes, mozgó, a természetes látványt legjobban megközelítõ 3D kép, amit egy adott pillanatban több felhasználó is nézhet, minden korlátozás nélkül. Nem kapott díjat a szemmel, mint harmadik kézzel irányítható mikromanipulátor sem. Örömmel értesülhettünk róla, hogy a német állami nyomda felkészült a korábban bejelentett hamisítást kiküszöbölõ szuper biztos útlevél gyártására. Demonstrációként a látogatóknak minta útlevelet készítettek fényképpel, az igazolvány fõlapjába besütött, tulajdonosának biometriai adatait tartalmazó rádiófrekvenciás bélyeggel. Mások ugyanilyen kondíciókkal személyi azonosító chipkártya bevezetését tervezik. Az én gépemben midig kevés a tárhely. Tudom, hogy egyre nagyobb winchesterek jelennek meg a piacon, melyen a régi tartalma könnyedén elfér, mégis inkább megtartom a régit is. Egy idõ után nincs több tápcsatlakozás a gépben. Egy tajvani cég 42 winchestert tud egyetlen tápról biztonságosan üzemeltetni. CeBIT HANNOVER 2007 A processzorok hatékony hûtése jelentõsen befolyásolja a számítógép teljesítményét, biztonságos mûködését. A koreaiak olyan hûtést terveztek, mely valóságos hûtõgépként mûködik és igen látványos hõcserélõbe vezeti el a processzor hõjét, miközben a zajszintre is ügyelnek. A hûtõteljesítmény automatikusan szabályozható. A rendelkezésre álló hely alapján lehet a típusok közül választani. Bemutatták a világ legkisebb PC-jét, melyre Windows XP vagy Linux telepíthetõ, 30 GB winchestert, érintõs képernyõt és mindenféle külsõ csatlakozási lehetõséget tartalmaz. A navigációs rendszerek már szinte egy egész csarnokot megtöltöttek (11-es). Itt igen jó helyet foglalt el a magyar fejlesztésû igo. Fejlesztik a 3D-s megjelenítést is, ahol a domborzati viszonyok, épületek jelennek meg a kijelzõn. A rendkívül széles funkcionalitási skála mentén figyelemre méltó, hogy az útikönyvet is beépítik az úthálózat mellé a MERIAN eszközébe, így akár út közben, parkolóban tájékozódhatunk a környék nevezetességeirõl, elérhetõségükrõl. A tavaly látott gondolatvezérelt adatbevitel ma már kereskedelmi forgalomban kapható Ausztriában. A Brian-Computer Interface (BCI) a lebénult emberek kommunikációjában jelenthet nagy segítséget. A vásár egymást túlharsogó kínálatában egy parányi standon csöndet ígértek. Egy mikrofonon keresztül érzékeli a berendezés a zajt, majd úgy keveri a frekvenciákat és amplitúdókat a hangszórójába, hogy hatására 10 db-el csökken a zajszint. Igényes munkahelyen speciális dokkolóba helyezett számítógéppel biztosítják a nyugodt, alkotó légkört. Egyik reggel hallgattuk a kocsiban a rádiót a vásárra menet. 11 euróért 2 GB-os Pendrive-okat árusítanak ki. Épp a 13-as csarnoknál lépünk a vásár területére, már csak megnézzük. A stand személyzete még távol, a szomszédok semmirõl nem tudtak. Nincs is olyan termékük. Megcsíptük az elsõ vásári kacsát. A vásárt jövõre átszervezik: egy nappal csökken az idõtartama (6 nap) és hétfõn fog nyitni, mint más kiállítások. gyulai

10 10 Tallózó Utazó nagykövetünk, Kovács Gyõzõ ezúttal erdélyi körútjáról mesél... Erdélyi iskolák, erdélyi diákok Karácsony elõtt követve a legújabb informatikai divatot néhány tucat t kaptam tele újévi jókívánságokkal, megspékelve képekkel, sõt animációs kompozíciókkal is. Ezeknek egy része Erdélybõl jött, ahol számos barátom érezte úgy, hogy az új év nem kezdõdhet el, ha nem küldenek el valami olyan üzenetet, amibõl megérzem, hogy szeretnek és ragaszkodnak hozzám. Az elõzõ, bevezetõ mondatomban máris elkövettem egy definíciós szarvashibát, ugyanis a jókívánságokkal teli leveleknek csak egy része jött Erdélybõl: azok, amelyek a Királyhágó túlsó oldaláról és a Székelyföldrõl érkeztek. A levelek másik részét a Partiumból (Szatmár és Bihar), Bánátból (Arad és Temes), valamint Máramarosból stb. küldték. Ezek a megyék mondták sohasem tartoztak Erdélyhez, a háború elõtt a Magyar Királyság részei voltak. Ezt is csak nem régen tudtam meg, amikor a tévedésemre a barátaim nagyon udvariasan figyelmeztettek, hogy az Erdély elnevezést ne használjam felelõtlenül. Barátaim azt is megírták, hogy a legutóbbi látogatásom alkalmával megígértem, hamarosan visszajövök és számítástechnika-történeti elõadásokat tartok a magyar iskolák diákjainak. Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó fejezték be az ismert mondással néhányan levelüket. Nem tudom, ki hogy van vele, én örülök ezeknek a meghívásoknak, már csak azért is, mert nagyon magasra értékelem az általános iskolások és a középiskolások számítástechnikai ismereteit, és bevallom, élvezet egy olyan társaságnak elõadni, akik hálásak minden számítástechnikai újdonságért, amit az ember a találkozások alkalmával elmond. Különben is, a határon túli iskolákban nem hemzsegnek a magyarországi elõadók. Azt hiszem, azért nem, mert ezek az elõadások nem járnak honoráriummal, az embernek szíve se lenne pénzt kérni az elõadásért, amit egy-egy romániai magyar diákközösségnek tart. Akik ismernek, tudják, hogy a kedvenc témám a hazai és a nemzetközi számítástechnika-történet. Tavaly összeállítottam egy újabb elõadást a 21. század számítógépe címmel, azóta a legtöbb diákközösség ezt választja. Hiába, még mindig a jövõ és nem igazán a múlt érdekli a mai ifjúságot. Persze ha az ember belegondol talán így is helyes. Legfeljebb szállást kérek, az utazás költségeire a Neumann Társaságtól szoktam támogatást kapni. A Hargita Idén elõadásaim sorát Nagykárolyban kezdtem, ahol egy lelkes pedagógus, Kovács Stefánia tanítja a számítástechnikát mind az általános, mind pedig a középiskolában. Õt néhány éve a szekszárdi Neumann-versenyen ismertem meg, ahol tehetséges diákjai sorban nyerték a díjakat. Mindez meg is látszott elõadásom hallgatóságán, akiknek az érdeklõdését átlagoson felülinek mondhatom. Második megállóm Székelyhíd volt, ahová régi barátom, az iskola igazgatója, Hegyesi Viktor hívott meg, aki éppen majd kicsattant az örömtõl, mert sikerült egy új iskolaközpont terveit a hatóságokkal elfogadtatnia. A régi kastélyt ugyanis, ahol az iskola volt, a román hatóságok visszaadják az eredeti tulajdonosnak, így csak szerencsére egy új iskolában tudják folytatni a tanítást. Arról is beszéltünk, hogyan lehetne a számítástechnikát kiemelt tantárgyként tanítani, amihez szerintem a magyar kormánynak érdemes lenne mind anyagi, mind szakmai támogatást nyújtani. Meg kell még említenem, hogy annak idején Viktor barátommal alapítottuk meg az iskolában az elsõ romániai iskolateleházat, ami azóta is sikeresen mûködik. Itt folyik a tanítás utáni számítástechnika-tanulás, és a település nem iskolaköteles fiataljainak (és idõsebbjeinek is) a számítástechnikai oktatása. A következõ megállóm Kolozsvár volt, amit azért sem akartam kihagyni, mert az EMT (Erdélyi Magyar Tudományos Társaság) mindig is a szívem csücske volt. Szinte állandó résztvevõje voltam a SZÁMOKT oktatási konferenciájuknak, többnyire elõadóként. A meghívóm Kása Zoltán, a Babes-Bolyai Egyetem tanára, illetve Matekovics Hajnalka, az EMT titkára volt. Az oktatási szakosztály tagjainak, tanároknak tartottam elõadást, amit élvezetes, szinte éjszakába nyúló beszélgetés követett. Ezután Szamosújvárra mentem az ottani TÉKA Alapítvány Balázs- Bécsi Attila igazgató szíves meghívására. A TÉKA egy érdekes szervezet, talán nem járnék messze az igazságtól, ha a valamikori Eötvös Kollégiumhoz hasonlítanám: egy nagyon színvonalas, magyarországi támogatással épült kollégium, amelyet szegény sorsú magyar gyerekek részére hoztak létre. A diákok a TÉKÁ-ban szállást és ellátást kapnak, a szomszéd, valamikori magyar iskolába járnak, és a kollégium azzal is segíti a tanulásukat, hogy számos saját foglalkozást is tartanak. Én is egy ilyennek voltam az egyik szereplõje. A TÉKÁ-ban nagyon korán megszervezték a teleházat, az IHMtõl kaptak hozzá egy emagyar Pontot is. Tulajdonképpen ennek kapcsán ismerkedtem meg az Alapítvánnyal, talán még segíteni is tudtam az egyik problémájuk megoldásában. Szamosújvár kétes nemzetközi híressége a nagyon szigorú börtön, ahol annak idején Rózsa Sándor is raboskodott, aki idõs korára szelíd öregemberré változott. A végén akár el is engedték volna, de kegyelembõl ott tartották, mert nem tudott volna

11 11 hová menni. Sokan ismerték, mert szabadon kijárt a városba, ahol még bizonyos tisztelet is övezte. A börtön melletti temetõben én is meglátogattam és lefényképeztem Rózsa Sándor sírját, bár az õrtoronyban posztoló silbak rám szólt, hogy ne fényképezzek! (No foto!! jött az égi üzenet.) Következõ állomásom Marosvásárhely volt, a Bolyai Farkas elit gimnázium. Itt már többedszer voltam, Balázs Katalin és Ignát Anna számítástechnikai tanárnõk szíves meghívására. Minden alkalommal nagyon élveztem a patinás iskolának a hangulatát, a mai napig megõrzött légkörét, a hagyományait, amit semmiféle politikai változás nem volt képes megváltoztatni vagy lerombolni. Ha az ember belép az épületbe, azonnal megérzi, hogy a tudomány szentélyébe érkezett, ahol ott kering a nagy elõdök szelleme. Még nem mondtam: minden meghívó iskolának elõzetesen megírtam egy feltételemet, miszerint ne tegyék kötelezõvé az elõadásomon való megjelenést. Belátom, hogy ez egy nagyon szigorú feltétel egy általános vagy középiskolában, de nem szeretem a nem figyelõ vagy az elõadásom alatt mással foglalkozó diákokat. Akkor inkább futkározzon az udvaron. Meg kell mondanom, ezt a feltételemet minden meglátogatott iskola teljesítette, mégis sokan eljöttek. Innen Erdõszentgyörgyre mentem. Elõször látogattam el ebbe a kis erdélyi városkába, ahová Kovrig Zoltán, a település egyik lokálpatrióta tanácstagja, a helyi teleház alapítója hívott meg, akinek minden gondolata a szentgyörgyieké. Az elõadásomat az iskolaközpontba szervezte, ami mint annyi más ottani tanintézet korábban kastély volt, az utolsó tulajdonosaik a Rédeiek voltak. Amikor megérkeztem, éppen akkor bontották le a kertben a Ceaucescu-idõk egyik emlékmûvét, ami addig lebonthatatlannak bizonyult. Elõadásom elõtt egy kis baleset ért. A hirtelen lejegesedett és egy kicsit behavazott járdán hanyatt estem, ám akkor még nem tudtam, hogy az esésétõl eltörött négy bordám. Azért az elõadásomat megtartottam, annyit éreztem, hogy közben nehezen tudok levegõt venni, ezért a szokásosnál egy kicsit lassabban beszéltem. Elõzõ este megnéztem a szentgyörgyi teleházat, amit Kovrig Zoltán néhány önkéntes segítõjével együtt üzemeltetett, és még este is tele volt látogatókkal, fõleg gyerekekkel. Zoltántól tudtam meg, hogy a román kormányban, Nagy Zsolt informatikai miniszter egy egész Romániára kiterjedõ informatikai programot hirdetett meg. A teleház mozgalmat ugyanis, de az e-magyar Pontok rendszerét is ez ideig csak a magyarlakta területeken terjesztették. Ez az új rendszer egész Romániára vonatkozik, a finanszírozására a román kormány Világbank-kölcsönt vett fel. Kovács Gyõzõ Csíkszeredán Másnap reggelre úgy éreztem, ha nem is szûnt meg, de lényegesen csökkent az esés után érzett fájdalmam. Ezért nem Budapest, hanem Csíkszereda utam utolsó állomása felé indultam tovább. Utólag derült ki, a döntésem hibás volt. Csíkban elõször Csíkmadarason álltam meg, ahol Ambrus Ági, a HARGITA HÁLÓ helyi teleházának vezetõje rendezett számomra a helyi iskolában elõadást, majd az elõadás után, a hegyek között, a polgármester vadászházában ünnepeltük meg Ági születésnapját. A vadászház körülbelül 6-8 km-re volt Madarastól, az odavezetõ út Csíkban, az ország leghidegebb vidékén voltunk be volt havazva, így a kocsimmal kétszer is belecsúsztunk a hóval teli árokba. Elõször még tolatva kijöttem a hó fogságából, másodszorra már közel a vadászházhoz bizony segítséget kellett kérnünk. Végül ez a helyzet is megoldódott, bár éreztem, a próbálkozás nem tett jót az egyre jobban fájó mellkasomnak. Akkor még nem tudtam, hogy nem csak fájó, de törött bordával közlekedem. Másnap Csíkszeredán volt jelenésem, ahol a Xantusz János általános iskolában fogyatékos gyerekeknek tartottam immár másodszor elõadást, amit a Buzás házaspár, Kati és Márton, a Nefelejcs egyesület létrehozói rendeztek. Amikor elõször voltam náluk, egy kicsit tartottam a mentálisan visszamaradt gyerekektõl, de már akkor is kellemesen csalódtam. Most pedig egyszerûen el voltam bûvölve. Nagyon meglátszott, hogy az iskolába, és azokba a gyermekotthonokba is kerültek számítógépek, ahol ezek, a szüleik által magukra hagyott gyerekek a nevelõszüleiknél élnek. Amit máshol csak elvétve tapasztaltam, itt szinte feltûnõ volt: az elõadásomra a gyerekek az internetrõl elõre felkészültek, és olyan jó kérdéseket tettek fel nekem, hogy csak tátottam a számat. Elõadás után, miután a mellkasom egyre jobban fájt, Nefelejcsék elvittek az orvosi rendelõbe, ahol megállapították, hogy az esésékor a bordáim valószínûleg megrepedtek, amit csak az idõ tud meggyógyítani. Kaptam fájdalomcsillapítókat és egy tanácsot: nyögjek, úgy könnyebb. A következõ éjszaka szinte semmit nem aludtam, nyögtem, úgy éreztem, hogy az utolsó elõadásomat a Hargita Hálós teleházaknak már nem tudom megtartani. Reggel hat órakor beültem a kocsimba, irány Budapest. 14 óra vezetés után értem be a Szent János kórház traumatológiájára, itt röntgen, aztán mindjárt ott is fogtak: megállapították, hogy négy bordám eltörött. Ki kell feküdnöm. Feküdni viszont utálok, így csak lassan gyógyulok, de már minden nap könnyebb, egyre könnyebb. Kovács Gyõzõ

12 12 DIGITÁLIS ESÉLYEGYENLÕSÉG intézte már az ügyeit? e-kormányzati szolgáltatások e-ügyintézés-képzés ahol egy nap alatt Ön is megtanulhatja, hogyan intézze mindennapos ügyeit az interneten, utazás és sorban állás nélkül, akár otthonról is Információ csatlakozni kívánó képzõ-intézményeknek: ill. Telefonon: Ha Ön az egynapos képzésen szeretne részt venni, jelentkezzen a weboldal DE! rovatában felsorolt intézmények bármelyikénél! Neumann János Számítógép-tudományi Társaság A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Hírlevele Elnök: Dr. Péceli Gábor Felelõs szerkesztõ: Alföldi István Szerkesztõ: Szedlmayer Bea NJSZT titkárság 1054 Budapest, Báthori utca 16. Tel.: (1) , (1) fax: (1) honlap: Nyomda: Reprográf Kft. Lapunk havonta 2300 példányban jelenik meg. Egyéni és jogi tagjainkon (cégek, vállalatok, intézmények) keresztül a szakma csaknem minden képviselõjéhez eljut, és naprakész információkat nyújt a Társaság, valamint a szakterület aktuális eseményeirõl, újdonságairól. Hírlevelünkben továbbra is közzéteszünk hirdetéseket, felhívásokat. Ezekkel kapcsolatban kérjük, forduljon titkárságunkhoz. Következõ lapzárta: 18.

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat

Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Díjazták kiváló pedagógusainkat és diákjainkat Az előző tanévben is sikert sikerre halmoztak iskolánk tanárai és tanulói, amelyekről örömmel adunk hírt. Élmezőnyben az OKTV-n Évek óta kiemelkedően szerepelnek

Részletesebben

Infokommunikációs eszközök szerepe a sikeres pályáztatás illetve megvalósítás érdekében

Infokommunikációs eszközök szerepe a sikeres pályáztatás illetve megvalósítás érdekében Infokommunikációs eszközök szerepe a sikeres pályáztatás illetve megvalósítás érdekében Önkormányzati döntéshozók az e-önkormányzatban Konferencia Miskolc - 2004. február 25. Laky Csaba Ügyvezetõ www.municipium.hu

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé?

MEGHÍVÓ a. Nanotechnológia mint az innováció egyik hajtóereje Lépés egy magyarországi nanotechnológiai kormányprogram felé? MEGHÍVÓ a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya, MTESZ Veszprém Megyei Szervezete közös rendezvényére, melyet a Magyar Tudomány Ünnepe

Részletesebben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben

Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Digitális kompetenciák fejlesztése a pedagógus-továbbképzésben Könczöl Tamás igazgató elearning Igazgatóság Sulinet etanulás Módszertani és Kompetencia Központ Educatio KHT. IKT - Információs és Kommunikációs

Részletesebben

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu

ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK. 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FÕISKOLA ÁVF-NAPOK 1114 Budapest Villányi út 11-13. www. avf.hu Kiadja az Általános Vállalkozási Fõiskola Felelõs kiadó: Antal János fõigazgató Szerkesztette: Karcsics Éva Tördelõ

Részletesebben

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője

Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője Mentler Mariann MTT Nyugat-dunántúli szekció vezetője 1980-as évek: a tömegoktatás következménye a tehetségvédelem újraéledése (nemzetközi, hazai) Megalakul a Tehetség Világtanács (1975), majd az Európai

Részletesebben

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: 1 000 000 Ft. KÜM- 2005 SZKF Az EU kül- és biztonságpolitikájának és az atlanti gondolatnak a népszerűsítését segítő kommunikációs tevékenység támogatása című pályázat nyerteseinek névsora Támogatást nyert pályázók

Részletesebben

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik

A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik A Nemzeti Tehetség Program, a Nemzeti Tehetség Alap és pályázataik Géniusz Országos Tehetségnap Budapest, 2010. március 27. Sarka Ferenc a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke A tehetségsegítés nemzeti

Részletesebben

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót.

Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei Társadalomtudományi Szakosztálya 2010-2012-ben végzett munkájáról szóló beszámolót. Magyar Szociológiai Társaság 1014 Budapest, Országház u. 30. Paksi Veronika titkár részére Tárgy: szakosztályi beszámoló Tisztelt Titkár Asszony! Mellékelten küldjük a Magyar Szociológiai Társaság Kárpát-medencei

Részletesebben

HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK

HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK HALLGATÓI TÁMOGATÁSI RENDSZERBEN MŰKÖDTETHETŐ MULTIMÉDIÁS ALKALMAZÁSOK Dr. Martinkó József egyetemi docens Kaposvári Egyetem ÁTK Szakképzés-pedagógiai pedagógiai és Társadalomtudományi Tanszék 2006.08.24-25

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Tapasztalat és rutin ellenére esély nélkül? Intézkedések az idősebb munkavállalók foglalkoztatásának növelésére A 2012-es év az Aktív idősödés

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára

Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Pályázati Hírlevél 1. évfolyam - 22. szám 2013. október 28. Hallgatók számára Tisztelt Olvasó! A Pályázati Hírlevél célja, hogy heti rendszerességgel összegyűjtse a Magyarországon és nemzetközi viszonylatokban

Részletesebben

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19.

Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Észak - Alföldi Régió Fejlesztése az Új Magyarország Fejlesztési Terv lehetőségei alapján 2010. Február 19. Dr. Debreczeni Ferenc Ügyvezető Igazgató ÉARFÜ Nonprofit Kft. UMFT eredményei régiónkét (valamennyi

Részletesebben

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább.

Jelen kiállításunk esztétikai megvalósításában és muzeológiai elveiben is e két előzmény kiállítás hagyományait vitte tovább. A 2306/1671 azonosítójú DOStalgia 30 éves a PC című időszaki kiállításra, a hozzá kapcsolódó kiadványra és múzeumpedagógiai program megvalósítására vonatkozó NKA-pályázat szakmai beszámolója A DOStalgia

Részletesebben

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr

ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával. www.chem.elte.hu/pr ALKÍMIA MA Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával www.chem.elte.hu/pr Kvíz az előző előadáshoz Programajánlatok január 23 24. SYMA Csarnok Educatio 2009 Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás

Részletesebben

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI A HORIZONT 2020 ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI Ki pályázhat? A kedvezményezett lehet: Konzorcium Önálló jogi entitás Országokra vonatkozó szabályok Kutatók Kutatói csoportok Együttműködés Párhuzamos finanszírozások

Részletesebben

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ)

Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Általános munkaadói érdekképviselet 14-02-19 1 A munka világa Magyarországon tripartit, bipa Munkaadói szövetségek Munkavállalói érdekképviseletek

Részletesebben

Hírek, kihívások és lehetőségek az ECDL kapcsán

Hírek, kihívások és lehetőségek az ECDL kapcsán Hírek, kihívások és lehetőségek az ECDL kapcsán Alföldi István NJSZT ügyvezető igazgató Az ECDL hazai adatai Az összes kiadott vizsgakártya száma: Az összes kiadott bizonyítvány: 2013-ban csatlakozottak

Részletesebben

Új generációs Internet Nemzeti Technológiai Platform Alakuló ülés

Új generációs Internet Nemzeti Technológiai Platform Alakuló ülés Új generációs Internet Nemzeti Technológiai Platform Alakuló ülés Dr. Bakonyi Péter HUNGANET Az alakuló ülés programja Levezető elnök : Bakonyi Péter Köszöntő - Zombory László HUNGARNET elnök A Jövő Internet

Részletesebben

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008

EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 EBC*L GAZDASÁGI VERSENY 2008 HAZAI ÉS NEMZETKÖZI FORDULÓVAL Európa gazda(g)ságot tanul! Részletes ismertető 2 / 5 oldal EBC*L GAZDASÁGI VERSENY Európa gazda(g)ságot tanul! Immár negyedik éve kerül megrendezésre

Részletesebben

Tisztelt Érdeklődők!

Tisztelt Érdeklődők! Tisztelt Érdeklődők! A Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzata 2015-ben is megrendezi az immáron hagyományosnak tekinthető nemzetközi, több tudományterületet összefogó szakmai rendezvényét. A

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák!

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák! MEGHÍVÓ Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a A jövő iskolája, a közoktatás-fejlesztési

Részletesebben

Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1

Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök. 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Szakmai beszámoló a MAGISZ 2011. évi tevékenységéről (Az elnökség beszámolója) Dr. Herdon Miklós elnök 2012.04.20. MAGISZ Közgyűlés 1 Tartalom A.) Közgyűlés B.) Elnökségi ülések C.) Rendezvények C1.) Agrárinformatikai

Részletesebben

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja A Magyar Műszaki Értelmiség Napja Ünnepségsorozat 2012. június 4-7. 1 Budapest 2006. január 5. 2 3 A nyilatkozat aláírói Magyar Tudományos Akadémia Magyar Mérnökakadémia Magyar Mérnök Kamara Budapesti

Részletesebben

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan

Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan Miskolc MJV Önkormányzatának eredményei a Miskolc EgyetemVáros 2015 projekt megvalósításához kapcsolódóan TÁMOP 4.2.1C-14/1/Konv-2015-0012 Völgyiné Nadabán Márta Miskolc MJV Önkormányzata, partner szintű

Részletesebben

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató

ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató ESZA Kht. Dr. Tátrai Ferenc Ügyvezető igazgató Alapítás: 2179/2000 (VIII. 19) korm. hat. Társasági Szerződés: 2000. október 16. Bejegyzés: 2001. február 26. Munkaszervezet felállítása: 2001. április 3.

Részletesebben

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI ÉV: 2014 Moszkva PROGRAMTERVEK BESZÁMOLÓK TÉMA

Részletesebben

S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z

S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z SZEMÉLYES ADATOK Vezetéknév / Utónév) Cím SUSKÓ JÁNOS Békéscsaba Kőris utca 7.2.7. 5600 Hungary Telefon Mobil: (+36-20)488-2331 E-mail suskoj@vipmail.hu, suskoj@gmail.com

Részletesebben

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012.

KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. KOMMUNIKÁCIÓS TERV Tanulj tőlünk- Tanulunk tőled! TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-140 KOMMUNIKÁCIÓS TERV 2012. A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3.1.7 projekt szakmai tervezésének. A szakmai feladatok alapján

Részletesebben

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő

Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő Azonosító, cím Szakmai tartalom Keret, támogatott pályázatok száma, intenzitás Benyújtási határidő A tehetségsegítő programokban korábban vagy jelenleg részt vevő tehetséges fiatalok kortárs tehetségsegítővé

Részletesebben

HÍRLEVÉL. I V. é v f o l y a m 1. s z á m 2 0 1 4. m á r c i u s

HÍRLEVÉL. I V. é v f o l y a m 1. s z á m 2 0 1 4. m á r c i u s I V. é v f o l y a m 1. s z á m 2 0 1 4. m á r c i u s HÍRLEVÉL A TARTALOMBÓL: Kihívások és lehetőségek a felsőoktatásban 1 A 10. MELLearN Konferencia programja 2 MELLearN hírek 4 A MELLearN Felsőoktatási

Részletesebben

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045

TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Kedvezményezett: Szarvas Város Önkormányzata TÁMOP 3.3.2-08/2-2008-0045 Esélyegyenlőségi programok megvalósítása a szarvasi közoktatásban ****** Minden gyermeknek joga van a legjobb tanárhoz, a legeredményesebb

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. június 21. HTTP Alapítvány, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások Tanszéke / WebEx 14.00-15.00 Mai program

Részletesebben

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda

2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport. 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda 2008/2009. TANÉVI ÚSZÁS DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ II. korcsoport 2009. február 07. Székesfehérvár, Csitáry G. Emil Fedettuszoda Fővédnökök: Dr. Gyenesei István Önkormányzati Minisztérium miniszter Dr.

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia A zöld munkahelyeké a jövő? A foglalkoztatáspolitika kihívásai A foglalkoztatáspolitikai feladatok és energiapolitikai célok közötti szinergiák

Részletesebben

A kezdeményezés célkitűzése

A kezdeményezés célkitűzése A kezdeményezés célkitűzése Oktatás Összefogni az oktatók tevékenységét Minőségi tananyagok, az oktatók továbbképzése Folyamatosan bővülő tananyagbázis, bárki számára elérhető Kutatás Támogatni a Java

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés

Közhasznúsági jelentés Közhasznúsági jelentés A HÁLÓZATI TUDÁS TERJESZTÉSÉÉRT PROGRAMIRODA ALAPÍTVÁNY KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006 év Kelt: Budapest, 2007. május 14. TARTALOM 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló

Részletesebben

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform IVSZ Menta. Dr. Bakonyi Péter BME EIT HUNGARNET

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform IVSZ Menta. Dr. Bakonyi Péter BME EIT HUNGARNET Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform IVSZ Menta Dr. Bakonyi Péter BME EIT HUNGARNET Tartalom A Jövő Internetről röviden a várható fejlődés Az EU Jövő Internet stratégiája Hazai pályázatok A Platform

Részletesebben

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató

ÖNÉLETRAJZ. 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls Universität, Heidelberg (Németország) KAAD ösztöndíjas vendégkutató ÖNÉLETRAJZ Személyi adatok Név: Ceglédi Tímea Születési hely, idő: Budapest, 1984.06.14. E-mail: cegledi.timea@cherd.unideb.hu Honlap: http://timeacegledi.honlap.com/ Tanulmányok 2009.04. - 2009.09. Ruprecht-Karls

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2004.április 26-i ülésére Tárgy: Szociális célú pályázatokhoz Képviselő-testületi határozat Előadó: Koósné Stohl Ilona Intézményvezető

Részletesebben

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu

KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu KultúrÁsz Közhasznú Egyesület 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Postacím: 4010 Debrecen, Pf. 25. E-mail: kulturasz@freemail.hu Közhasznúsági jelentés 2009. Tartalom a) A számviteli beszámoló 2 b) A költségvetési

Részletesebben

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK

X. Országos Anyagtudományi Konferencia KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK X. Országos Anyagtudományi Konferencia Balatonalmádi, 2015. október 11-13. KONFERENCIA TÁMOGATÓI CSOMAGOK www.oatk.hu A Konferencia célkitűzése Az Országos Anyagtudományi Konferenciasorozat tizedik, azaz

Részletesebben

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28.

TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001. Bernáth Ildikó elnök Szakmapolitikai Koordinációs Testület. 2015. szeptember 28. Rehabilitáció - Érték - Változás (RÉV): Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram Bernáth

Részletesebben

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR

INFORMATIKAI VEZETŐK TÁRSASÁGA Közhasznú Egyesület IVETAR Informatikai Vezetők Társasága Elnökségi Ülés Jegyzőkönyv Az elnökségi ülés időpontja: 2015. február 27, 11:00 óra A helye: 7621, Pécs, Király utca 46. Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint Meghirdetett

Részletesebben

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26.

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései Nemesi Pál CSMKIK elnök 2014. június 26. Innovációs tevékenység célja Magasabb hozzáadott érték Versenyelőny Piacbővítés CSOMIÉP Kft. Legrand Zrt.

Részletesebben

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA

MEGHÍVÓ. Második Felhívás. E-agrárium & E-vidék. AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM és KONFERENCIA MEGHÍVÓ Második Felhívás E-agrárium & E-vidék AGRÁRINFORMATIKAI FÓRUM KONFERENCIA Rendező : Magyar Agrárinformatikai Szövetség - MAGISZ Szent István Egyetem - SZIE Társrendező: Magyar Térinformatikai Társaság

Részletesebben

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító: 201190 7632 Pécs, Melinda u. 23. Tel./fax: 72/410-596 email: postmaster@pjngszi.t-online.hu Kedves Érdeklődő! Ön a Pécsi

Részletesebben

Szponzorációs ajánlat

Szponzorációs ajánlat REevolutio Regionális Fejlesztési Konferencia és Kerekasztal Román-magyar területi együttműködések a gazdaságfejlesztés szolgálatában Szponzorációs ajánlat Debreceni konferencia 2009. június 3. Megjelenési

Részletesebben

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért

Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Határon átnyúló felsőoktatási együttműködéssel a tudásrégióért Dr. Rechnitzer János egyetemi tanár, intézetigazgató MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intézete A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás

Részletesebben

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things...

és vállalkozz nagy tettekre... attempt great things... EURO Szakiskola és Szakközépiskola, Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium EURO Vocational School and Secondary Technical School, Bilingual Baptist Secondary Grammar School és vállalkozz nagy tettekre...

Részletesebben

Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043

Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043 Tudásdepó Expressz A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP 3.2.4A 11/1 2012-0043 Tőlünk függ minden, csak akarjunk! Társadalmi Széchenyi Megújulás István

Részletesebben

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások:

Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: Kezdeményezés, kooperáció és kölcsönhatások: a Miskolci Egyetem közreműködése a térségi innovációs folyamatokban Dr. Mang Béla stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes Balatonfüred, 2009. május 11. Időhorizont

Részletesebben

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30

ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 ÉLETREVALÓ U4 LIFE TPPA/2012/03/30 Hátrányos helyzetű fiatalok munkaerő-piaci integrációjában szerzett svájci és magyar tapasztalatok felhasználása egy közös módszertan kidolgozásához c. projekt bemutatása

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2014. március 28. HTTP Alapítvány, Budapest / WebEx 15 éves a Cisco Hálózati Akadémia 15 éves a Cisco Hálózati Akadémia Dér Imre 1956-2014 15 éves a Cisco

Részletesebben

Ingyenes vállalkozói tanácsadás

Ingyenes vállalkozói tanácsadás Ingyenes vállalkozói tanácsadás A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége regionális tanácsadói 2013. szeptember 2-től a TÁMOP 2.5.3.C-13/1 projekt keretében, adózás, jog, pályázat, finanszírozás,

Részletesebben

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET

A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A Magyar Elektrotechnikai Egyesület Mentor programjának bemutatása 2014. november 21. OET A magyar villamosipar legnagyobb független szakmai szervezete Energiát fektetünk a jövődbe! - mentorprogram fiataloknak

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012

KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 KÖZHASZNÚSÁGI BESZÁMOLÓ 2012 GENIUS TEHETSÉGGONDOZÓ ALAPÍTVÁNY Budapest, 2013. április 30. TARTALOM 1. Egyszerűsített éves beszámoló 2. Kiegészítő melléklet 3. Közhasznúsági melléklet KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET

Részletesebben

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között

KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. 1. FELHÍVÁS 1 TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG Elnök Dinya László CSc, egyetemi

Részletesebben

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei

Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Tanítványok kiemelkedő versenyeredményei Európai Uniós Természettudományos Diákolimpia (EUSO) Megszerveztem a magyar csapat részvételét, 2008-ban megfigyelő voltam a versenyen. 2009-től a fizikus csapattagok

Részletesebben

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA

X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA X. JUBILEUMI SZAKNYELVI KONFERENCIA A szaknyelvi kompetenciafejlesztéstıl a munkaerıpiacig Budapest, 2010. november 19-20. Fıvédnök: Sándorné Dr. Kriszt Éva PhD a Budapesti Gazdasági Fıiskola rektora Védnök:

Részletesebben

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára

Meghívó. A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára Meghívó A személyügyi tevékenység kihívásai a közszolgálatban című konferenciára A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége együttműködése keretében ezúton tisztelettel

Részletesebben

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex

Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak. 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex Szakmai továbbképzési nap akadémiai oktatóknak 2013. január 18. Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola és Kollégium, Győr / Webex 14.00-15.00 15.00-15.30 15.30-16.00 Mai program 1. Amit feltétlenül

Részletesebben

A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása

A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása A Jövő Internet Nemzeti Kutatási Program bemutatása Dr. Bakonyi Péter és Dr. Sallai Gyula Jövő Internet Kutatáskoordinációs Központ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Budapest, 2013. június

Részletesebben

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27.

A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása. 2013. november 27. A Társadalmi Felzárkózási Stratégia oktatási intézkedéseinek bemutatása 2013. november 27. 1. Keretek - ORÖ megállapodás, Nemzeti Társadalmi Felzárkózási stratégia 2. Keretek - EU 2007-2013 - EU 2020,

Részletesebben

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. október 16-17. meghívó MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA Tisztelt

Részletesebben

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A

TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A Projektnyitó nap TIOP-1.1.1.-09/1-2010-0188 A pedagógiai módszertani reformot támogató informatikai infrastruktúra fejlesztése /tanulói laptop program/ A nyírábrányi Ábrányi Emil Általános Iskola Informatikai

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány

TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE. Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány TEHETSÉGPONTOK MŰKÖDÉSE, EGYÜTTMŰKÖDÉSE Dr. Török Istvánné Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Közhasznú Alapítvány A Curie Alapítvány tevékenysége Alapítás 1993. Közhasznú alapítvány 1998. Regisztrált

Részletesebben

Transznacionális Együttműködés 2014-2020. Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla

Transznacionális Együttműködés 2014-2020. Közép-Európa 2020 és Duna. Hegyesi Béla Transznacionális Együttműködés 2014-2020 Közép-Európa 2020 és Duna Hegyesi Béla Tartalom Az Európai Területi Együttműködés A Közép Európa program bemutatása A Közép Európa program prioritásterületei A

Részletesebben

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED

PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR 2013. SZEGED PÁLYAVÁLASZTÁSI NAPOK 2013. Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori

Részletesebben

Magyar Informatika-történeti Adattár. http://itf.njszt.hu

Magyar Informatika-történeti Adattár. http://itf.njszt.hu Magyar Informatika-történeti Adattár http://itf.njszt.hu A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság küldetése Szakmai kultúra fejlesztése, terjesztése, tudományszervezés, közösségszervezés, digitális

Részletesebben

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért

Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Egyéves Miniszterelnöki Ösztöndíjban részesül a 2014. évi nemzetközi diákolimpián elért Biológia bronzérme elismeréseként Hegedűs Barnabás egyetemi hallgató, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Részletesebben

Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16.

Agilis vezető, eredményes csapat. 2015. április 16. MEGHÍVÓ LEAN Office Konferencia Agilis vezető, eredményes csapat 2015. április 16. MEGHÍVÓ Vezetőként az a legfőbb dolgom, hogy a csapatban mindenkit jobbá tegyek. (Kemény Dénes) A vállalat, akár az emberi

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (2011-2013) Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség 1 Az AT részletes programozási dokumentum, mely feladata, hogy

Részletesebben

Kommunikációs terv.

Kommunikációs terv. <Kisfaludy Károly Általános Iskola> Kommunikációs terv TÁMOP 3..7-/2-20-0569 A kommunikáció tervezése része a TÁMOP 3..7 projekt szakmai tervezésének. A kommunikációs feladatokat a szakmai feladatok határozzák

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Kajos Attila

Szakmai beszámoló. Kajos Attila Szakmai beszámoló A Marketing megújulás - Marketing Oktatók Klubja 20. Konferenciájáról és az Egyesület a Marketing Oktatásért és Kutatásért (EMOK) alakuló taggyűléséről Kajos Attila A Szegedi Tudományegyetem

Részletesebben

A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának

A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának A Gyommentes Környezetért Alapítvány Dr. Ujvárosi Miklós Gyomismereti Társasága 29. találkozójának valamint a Magyar Gyomkutató Társaság 18. Konferenciájának Részletes programja Kedves Tagtársaink! Mint

Részletesebben

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM

2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE. Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM 2011 az ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVE Papp-Váry Borbála helyettes államtitkár KIM AZ ÖNKÉNTESSÉG EURÓPAI ÉVÉNEK CÉLKITŰZÉSEI az Unio Tanácsa 2010/37/EK döntése alapján Az Európai Unión belüli önkéntes tevékenység

Részletesebben

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN A SZERZŐI KÖNYVKIADÁS FORRADALMA II. Évad, 2. Szám, 2015. 07. A HÓDÍTÓ ÍR Egy kis whisky-történelem A TŐZSDEI ROBOT Barát vagy ellenség? INGYENES TECHNOLÓGIA ÉS ÜZLET MÁSKÉPP SPÓROLJUNK AZ IRODAI REZSIN

Részletesebben

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform

Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform Jövő Internet Nemzeti Technológiai Platform Németh Vilmos főosztályvezető Budapest, 2011. május 3. Nemzeti Technológiai Platformok Nemzeti Technológiai Platformok Szakterületek: Informatika/Információs

Részletesebben

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Együttműködési Fórum Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia Munkaerő-piaci nyitás Önkéntesség a munkavállalás motorja? Aktuális okokból az idei konferenciának két súlyponti témája van: Mivel 2011. május

Részletesebben

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla Az ÉV Projektmenedzsere Díj kiírási rendszere A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján Év

Részletesebben

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és a szociális ágazat Oross Jolán SZMM Tervezési és Fejlesztési Titkárság, Társadalmi befogadás iroda. Hajdúszoboszló, 2008. április 22. Miről lesz szó? Az uniós forrásokból

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu

SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu SZEMÉLYES ADATOK Név E-mail SZAUER CSILLA szauer.csilla@fszk.hu Állampolgárság Magyar Születési idő 1974. 02. 02. Születési hely BUDAPEST MUNKATAPASZTALAT 2010. 05. 01. ELTE BÁRCZI GUSZTÁV GYÓGYPEDAGÓGIAI

Részletesebben

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április SORSOLÁS Budapest, 2016. március 09. (szerda), 11:00 óra A csoport A csoport A/1 Szekszárd, Garay A/1 Orosháza, Táncsics A/2 Baja, Szent László A/2 Gyula, Erkel A/3 Pannonhalma, Bencés A/3 Ajka, Bródy

Részletesebben

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat

Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye. Versenyszabályzat 1204 Budapest, Török Flóris u. 89. és fax: 283-0624 283-0858 www.eotvos-szki.sulinet.hu Hallássérült Tanulók Országos Szabóky Adolf Informatika és Sportversenye Versenyszabályzat A verseny kiírója: Eötvös

Részletesebben

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP

ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP ReGenerál magyar szerb foglalkoztatási partnerség projektjavaslatainak megvalósítása a helyi foglalkoztatás bővítése érdekében címmel, TÁMOP 1.4.5-12/1-2012-0011 azonosítószámon. Kedves Olvasó! A kiadvány,

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, 2015. március 10. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ NYILVÁNOS SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. 1 ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS Budapest, 2015. március 10. (kedd),

Részletesebben

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA

MEGHÍVÓ A KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT, ÖNKÉNTESSÉG JELENE ÉS JÖV AZ OKTATÁSBAN CÍM KONFERENCIÁRA A Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Oktatási és Üdültetési Nonprofit Közhasznú Kft. szervezésében a NEFMI 2011. január 22-én OK 3879-7/2010.sz. Támogatási Szerz dés alapján Konferenciát szervez. MEGHÍVÓ

Részletesebben

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP- 3.1.4-12/2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskolája 3060 Pásztó, Nagymező út 36. 1 124/2012. A határozat elfogadása egyszerű szavazattöbbséget igényel. Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

Részletesebben

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

AJÁNLAT. 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében AJÁNLAT 2012. IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Kálvária

Részletesebben

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban

A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban A regionális hálózatépítés fejlesztési eredményei a Dél-dunántúli régióban Csizmazia Sándorné szakmai vezető TÁMOP 3.2.2.Dél-dunántúli RHK Garay János Általános Iskola és AMI Záró konferencia a Dél-dunántúli

Részletesebben

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere

Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Salgótarján Megyei Jogú Város Alpolgármestere Szám: 17.759/2012. Javaslat a Nógrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesülettel közművelődési megállapodás megkötésére Tisztelt Közgyűlés! A Nógrád Megyei

Részletesebben

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka

Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Emlék-Alapítvány Sokorópátka Vig Zoltán Sokorópátkán született 1942. augusztus 11-én. Apja, Vig Béla 1943. januárjában eltűnt a Don-kanyarban. Anyja Balogh Irén, hadiözvegyként egyetlen gyermekének

Részletesebben

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén

Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Hegyesi Donát különdíjat kapott a 25. EU Fiatal Tudósok Versenyén Európa legjelentősebb és legrangosabb, az Unió által évente szervezett tehetségkutató és -kiválasztó versenyét, a 25. EU Fiatal Tudósok

Részletesebben